Adventi rendezvények a városban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Adventi rendezvények a városban"

Átírás

1 VÁROSI KÖZÉLETI LAP december XII. évfolyam 12. szám Ára: 80 Ft A képviselő-testület november 29- én tartotta soros testületi ülését. Napirendre tűzték többek között a Nádudvar Város Önkormányzatának és intézményeinek háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatót és a évi költségvetési koncepciót. Összefoglalva a gazdálkodást megállapítható, hogy megfelelő átcsoportosításokkal, ésszerű megtakarításokkal a költségvetés teljesíthető lesz az év végével. Lesznek áthúzódó kiadások, mint a Központi Orvosi Rendelő felújítása, az iskolai tanterembővítés bebútorozása. A testület az önkormányzat és intézményeinek évi háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatót elfogadta. Hosszas tárgyalás után hagyták jóvá a költségvetési koncepciót. Ez az önkormányzat évi költségvetési rendelete előkészítésének fő irányelveit tartalmazza. A képviselők egyetértettek abban, hogy meg kell határozni a főbb elveket, prioritásokat. Egyensúlyban kell tartani a felhalmozási és működési mérleget. Rangsorolni kell a beruházásokat, elsőbbséget élvez a már megkezdett beruházások befejezése illetve folytatása, így az általános iskola és az orvosi rendelő felújítása. Kiemelten kell kezelni a szennyvízberuházás II/2. ütemének és a kerékpárút építésének megvalósítását, de ezek a beruházások csak pályázati támogatásokkal kezdhetők el. Ezen túl a pályázati lehetőségekkel ésszerűen, a fejlesztési célokba beilleszthető projektek kihasználásával kell élni. A testület az előírásoknak megfelelően ezen az ülésén közmeghallgatást is tartott. Egy lakossági hozzászólás volt a sportegyesület jövőjével és a képviselői Testületi ülés Nádudvar város önkormányzatának képviselő-testülete december 20-án csütörtökön 14 órától tartja soron következő ülését a művelődési központ tanácstermében: Tervezett napirendi pontok: 1.) Előterjesztés a évi költségvetési gazdálkodás átmeneti szabályozásáról szóló rendelet tervezet megvitatására 2.) A Képviselő-testület évi üléstervének meghatározása 3.) Különfélék Döntöttek a képviselők fogadóórákkal kapcsolatban. A különfélék között határozott a testület az önkormányzati képviselők, bizottságok elnökei és tagjainak tiszteletdíjáról szóló rendelet módosításáról. Az Alkotmánybíróság határozata szerint a képviselő és nem képviselő bizottsági tagok munkájáért járó eltérő mértékű tiszteletdíj megállapítása ésszerű indok nélkül tett megkülönböztetést jelent a tagok között, mely sérti a jogegyenlőség elvét. A külsős bizottsági tagok juttatása változatlan maradt, ehhez emelték a bizottság képviselő tagjainak alapdíjon felüli juttatását 5%-al, így kapnak egységes összeget a bizottsági tagságért. Elfogadták az önkormányzat évi belső ellenőrzési tervét. Döntöttek továbbá a helyi adók december 31-ével megszűnő önkormányzati mentességéről és kedvezményekről. Ennek indoka, hogy az Unióhoz való csatlakozás során a pénzügyi törvények módosításáról, valamint a helyi adókról szóló törvény módosítása alapján a vállalkozó adóalanyokat érintő, Havat terel a szél az erdőn, Mint pehely-nyájat pásztora. S néhány fenyő már érzi sejtőn, Miként lesz áldott-fényű fa, És hallgatózik. Szűz utakra Feszül sok ága, tűhegye szelet fog készül, nő magasba, Az egyetlen szent éj fele. (RAINER-MARIA RILKE) vállalkozók kommunális adója és a helyi iparűzési adó vonatkozásában megszűnt az önkormányzat korlátlan mentesség és kedvezmény-nyújtási lehetősége, ezt csak december 31-ig adhatták. Ezután a helyi rendeletben biztosított mentességek, kedvezmények megszűnnek, a vállalkozó adóalanyok mindegyike köteles a továbbiakban a helyi adót megfizetni. Döntött a testület arról, hogy a Sportegyesület ügyében a Hajdú Bihar Megyei Főügyészségnél kezdeményezett törvényességi vizsgálat folytatásaként a hiány megtérítését is kéri. Az Elnök Szálló Kft. vételi szándékát és négy csillagos szálloda építési tervét jelezte az Emődön található I.-es jelű horgásztó környezetére vonatkozóan. Az értékesíthető terület határvonalainak megállapítása megtörtént. A testület a terület értékesítésével egyetért. Támogatták az Építési és Városfejlesztési Bizottság elnökének előterjesztését, miszerint a bizottság a Szerkesztőbizottságunk Nádudvar minden lakójának áldott karácsonyt, nyugodt, békés új esztendőt kíván. Adventi rendezvények a városban december 12-én, (szerdán) 10 órától, Mikulás show címmel, karácsonyi színház óvodásoknak az ÁMK-ban december 12-én, (szerdán) tól a tanácsteremben Jézus születése és a betlehemi csillag rejtélye címmel bibliai, történelmi eseményekről, csillagászatról szóló, diavetítéssel és planetáriummal színesített előadás az ÁMK-ban december 15-én, (szombaton) 10 órától, Karácsonyi JÁTÉK-TÁR- HÁZ Ünnepi készülődés. Helyszín: ÁMK december 15-én (szombaton) 15 órától a színházteremben Karácsonyi Varázslat aerobik és mazsorett gála december 17-én (hétfőn) 10 órától az Óvoda és Bölcsőde Báb- Munkaközössége tagjainak előadása óvodások számára, A fenyőfa címmel december 18-án, (kedden) Itt van a szép, víg karácsony 16 órától, daltanulás, éneklés, kántálás és betlehemezés a Mindenki karácsonyfája körül december 19-én (szerdán)17 órától a színházteremben Játék karácsonykor címmel az Alapfokú Művészeti Iskola karácsonyi műsora december 20-án (csütörtökön) délelőtt Karácsonyi Kánta és Betlehemezés a városban, a szakiskolások előadásában december 20-án (csütörtökön) 15 és 17 órai kezdettel és 21-én (pénteken) 10 és órától a színházteremben Nagykarácsony éccakáján, Jézus születése napján címmel a Kövy Sándor Általános Iskola 4. évfolyamának karácsonyi műsora december 23-án (vasárnap) 16 órától a Liszt Ferenc Kórus ünnepi hangversenye a Református templomban Karácsony van, száll az angyal Advent a Kincsesházban: december 8-án (szombaton) 10 órától Gyertyaláng-erdő égtiszta fénye gyertyamártás, ajándékkészítés december 15-én ( szombaton) 10 órától Földre hozza az eget a szeretet ajándékkészítés, játékok és régi könyvek csereberéje december 22-én (szombaton) 10 órától Lángos csillag áll felettünk

2 2 Nádudvari Hírek december Megyei polgárőr küldöttgyűlés Nádudvaron December 1-jén Nádudvaron tartotta soron következő küldöttgyűlését a Hajdú-Bihar megyei Polgárőr Szövetség. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Beke Imre polgármester, dr. Túrós András az országos, Tóth Attila a Hajdú-Bihar megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Rácz Róbert a megyei közgyűlés elnöke, dr. Simon Ernő megyei főügyész. Ritka alkalomnak is tanúi lehettünk, ugyanis jelen volt dr. Halmosi Zsolt, az előző és dr. Fekete Csaba jelenlegi megyei rendőr főkapitány is. Beke Imre polgármester köszöntőjében kifejtette, hogy polgárőrnek lenni az egyik Az elnöki asztal vendégei A polgárőrség iránti tiszteletük jeléül a megyei küldöttgyűlésen megjelent dr. Halmosi Zsolt dandártábornok búcsúzni, és dr. Fekete Csaba alezredes bemutatkozni. Tréfálkoztak is a legnemesebb cselekedet. Térítésmentesen dolgoznak, a szabad idejükből áldoznak arra, hogy nyugodt, békés körülmények között élhessünk, nyugodtan alhassunk. Nincs még egy ilyen szervezet, ahol ilyen nagy lenne a kohéziós erő üdvözölte a polgárőröket dr. Túrós András. Kezdetben, a kilencvenes években inkább hiánypótlóként tartották őket számon, hiszen kevés rendőr szolgált, és a közbiztonság sem volt jó. Napjainkban kiegyensúlyozott a közbiztonság, de fontos rendészeti tényezővé váltak, mert a bűnmegelőzésben fontos szerepet kaptak. Rácz Róbert kifejtette, hogy a jelenlévők, hogy gyorsan fényképezzem le együtt őket, mert ritkán lehet egyszerre két megyei főkapitányt látni. A nap folyamán többször is volt alkalmam különkülön és együtt is beszélgetni velük. Nádudvari polgárőrök Két főkapitány egy rendezvényen szövetség a megye legnépesebb társadalmi szervezete 4400-as taglétszámával. Speciális szerepet töltenek be: kapcsolatot jelentenek a rendőrség és a lakosság között. Manapság is nagy szükség és igény van a működésükre, hiszen azon fáradoznak, hogy legyen rend az utcán, településeken. A köszöntők után dr. Fekete Csaba főkapitány tartott előadást a rendőrség és határőrség összevonásáról december 21-től Magyarország a schengeni rendszer teljes jogú tagja, ami azt is jelenti, hogy a szlovák, osztrák, szlovén határokon már ellenőrzés nélkül lehet átkelni. Ez Ezt adom az alábbiakban közre. Kívánom, hogy a továbbiakban is legyenek sikeresek a munkájukban, családi életükben, jó egészségnek örvendve őrködjenek a későbbiekben is kollégáikkal Vas és Hajdú-Bihar Magyarország határainak 50%-át, az Európai Unió külső határainak pedig 15 %-át foglalja magába. Teljesen más rendészeti rendszert kell kialakítani, hogy az országgal szemben támasztott k ö v e t e l m é n y e k n e k megfelelhessünk. A Magyar Köztársaság határőrsége (jelenleg határőr dolgozik) integrálódik a rendőrség szervezeteibe. Hajdú-Bihar megyében azonban közel 100 km határszakaszon változatlanul el kell látni a védelmet. Három határőrségen közel hatszáz határőr teljesíti majd a szolgálatot. A rendészeti integrációt kilenc munkacsoport készítette elő, az egyiknek a vezetője dr. Fekete Csaba volt. A hivatalos program után az Edit Fitness Stúdió növendékei, Éles István humorista és a Kéknefelejcs Citerazenekar szórakoztatta a küldöttgyűlés résztvevőit. Ezt követően dr. Halmosi Zsolt DR. HALMOSI ZSOLT: Büszke vagyok rá, hogy itt dolgozhattam Négy év és egy hónap szolgálati időt töltött el Hajdú-Bihar megye főkapitányaként dr. Halmosi Zsolt dandártábornok. Kérdésemre elmondta, hogy nagyon szép városnak tartja Nádudvart, többször is járt nálunk. Beiktatása utáni első, és tragikus élménye kötődött településünkhöz, amikor kollégája temetésén vett részt. Tudja, hogy állandó létszám gondokkal küzd az itteni őrs. Bensőséges szavakkal búcsúzott a polgárőröktől a megyei közgyűlésen. Büszke vagyok rá, hogy itt dolgozhattam, nehéz szívvel köszöntem el, hogy Vas megye főkapitányaként folytassam munkámat. Óriási bizonytalanság volt bennem, amikor felkért az országos főkapitány erre a posztra, ide Hajdú- Biharba. De gondolom így van ezzel a mostani kolléga is. Elkezdtünk egy munkát, egy középszerű főkapitányságból megcsináltuk az ország egyik legjobb főkapitányságát. Közben rengeteg tapasztalatot szereztem, így semmiképpen nem érzem visszalépésnek jelenlegi munkámat. A polgárőrséggel együttműködve szolgáltuk a közjót. Önök a jövőben is egymásra támaszkodhatnak. Legyenek DR. FEKETE CSABA: Sok feladat megoldására képesek a polgárőrök Bár családi kötődése nincs Hajdú- Bihar megyéhez, jó érzésekkel érkezett szűkebb pátriánkba az új rendőr főkapitány, dr. Fekete Csaba alezredes. Rendkívül színesnek, érdekesnek tartja idegenforgalmi szempontból a megyét, és úgy véli, hogy az itteni kulturális örökséggel együtt ezt ki lehetne, és ki is kell használni. Nem csak szezonálisan, hanem az év tizenkét hónapján keresztül. Nyilván a közbiztonság és közlekedés terén ez fokozottabb terhelést jelentene a rendőrségre nézve. Többek között ezért is szorgalmazná egy olyan innovatív alapon működő szervezet létrehozását, amelyhez jelenleg a feltételek jó része adott. A későbbiekben még szorosabb kapcsolatra szeretne törekedni az önkormányzatokkal, erősebben kell kötődni a lakosokhoz. Még jobban kell támaszkodni információikra, javaslataikra, segítségükre. A polgárőrséggel kapcsolatban kifejtette, hogy mindenképpen ki kell használni azt a lehetőséget, hogy a polgárőrök helyi szinten képesek sok feladat megoldására. Ezzel elsősorban a biztosítási feladatok terén sok esetben kiválthatják a rendőri erőt, és köztiszteletnek is örvendenek. Az oldalt összeállította:

3 2007. december Nádudvari Hírek 3 Fórum a városért December 7-én az Ady Endre ÁMK adott otthont annak a lakossági fórumnak, melyen a várost érintő aktuális kérdésekről kaphattak tájékoztatást és mondhatták el véleményüket, kérdéseiket a lakosok. Az összejövetel előtt bizonyossá vált, hogy sokan érdeklődnek környezetük iránt. A város vezetése ezért fontosnak tartotta, hogy lehetőséget biztosítson közérdekű kérdések, javaslatok lakossági fórumon történő megbeszélésére. Beke Imre polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd a város költségvetéséről, a nagy beruházásokról és a jövőbeli tervekről beszélt. Elmondta, hogy befejeződött a szennyvízberuházás II/1. üteme. 866 millió forintos beruházás volt, ebből 346 millió forint pályázaton nyert összeg, 156 millió forint egyéb támogatási forrás. 218 millió forint hosszú lejáratú hitelfelvételt igényelt a beruházás, és a lakosság hozzájárulása is több mint 140 millió forint volt. Fontos, hogy ennek legyen folytatása, de a II/2. ütem csak pályázati támogatással kezdhető el. Meghatározó jelentőségű az iskola bővítése, és az új kollégium felépülése. 620 millió forintból 408 millió forint címzett támogatást kapott ehhez az önkormányzat. Jelentős beruházás volt a fürdő felújítása, vízforgató berendezéssel történő ellátása, a Vadvirág Óvoda, az orvosi rendelő átalakítása, a sportcsarnok világítási rendszerének korszerűsítése, a Fő utca akadálymentesítése. Szelektív hulladékgyűjtő szigetek kerültek A Nádudvari Hírek augusztusi számában már olvashattak városunk úthálózatáról, arról, hogyan próbálja az önkormányzat szinten tartani vagy emelni a közlekedés feltételeit. Szó volt a szilárd burkolatú utak javításáról, útépítésre történő pályázat benyújtásáról. Nem szóltunk azonban az ún. önerős útépítésről, mely zúzott kő útalap készítését jelenti. Ez a lehetőség a város utcáinak csekély százalékát érinti, hiszen az utak több mint 90%-a már rendelkezik burkolattal. Az önerős útépítés lényege, hogy az utcában lakók összefognak, megszervezik és vállalják bizonyos összegű önrész megfizetését. Ennek mértékét minden évben az kihelyezésre, melyekre egyre több az igény. A évi költségvetési koncepcióban már megfogalmazták a következő év prioritásait beruházások tekintetében. Elsőbbséget élveznek természetesen a megkezdett beruházások befejezései. Az emeltes iskola régi részének felújítása, a szennyvízprogram folytatása, kerékpárút építése kiemelt cél. Fontos lenne a parkolási gondok megoldása, járdák és útalapok felújítások. Természetesen sok megoldandó probléma van még, és sajnos sok feladatra nincs állami finanszírozás, pályázati lehetőség. A megfogalmazott célok megvalósítása a pénzügyi források, gazdasági lehetőségek függvényében történhet, a város további biztonságos működtetése mellett. A polgármester tájékoztatása után a lakosok kérdései hangzottak el. Legtöbb probléma a belvíz hálózattal és vízelvezetéssel kapcsoltban merült fel. Ez már rég napirenden van, de az önkormányzat saját erőből nem tudja megoldani. Az utak állapotával kapcsolatosan is több panasz érkezett. A szennyvízberuházás után a nyomvonalon az eredeti állapotot helyre kell állítani. Ebből a célból 2008-ban lesz bejárás, amikor felmérik a helyzetet. A sírhelyek újra megváltásának indokoltságát is vitatták. Erről azonban jogszabály rendelkezik, ettől elérően szabályozni nem lehet. Többen panaszkodtak illegális szemétlerakásra. A hulladékgazdálkodásról szóló törvény rendelkezései szabályozzák az ezzel Útépítés lakossági hozzájárulással önkormányzat határozza meg, mivel az önerő csak az útépítés 30-35%-át teszi ki, a költségek többi részét az önkormányzat fedezi az erre elkülönített keretéből. A lakosoknak kérelmet kell benyújtani, ezeket az Építési és Városfejlesztési Bizottság rangsorolja és a pénzügyi keret erejéig támogatja. Amennyiben a lakók az önerő befizetését igazolják, elkészül a zúzott kő útalap. Ha a hozzájárulást nem teljesítik legalább 80%-ban, visszautalják a befizetett összeget, mert ez esetben a kivitelezés nem teljesíthető. Ugyanígy járdát is építhetnek a lakosok. Az önkormányzat ehhez Köszönetnyilvánítás A nádudvari Sporthorgász Egyesület vezetősége és tagsága nevében tisztelettel megköszönöm mindazoknak a segítségét, akik adójuk 1 %-át Egyesületünk részére ajánlották fel. Bízunk benne, hogy a jövőben sem feledkeznek meg rólunk. Emlékeztetőül az adószámunk: Az Önök által 2007-ben felajánlott összeg: Ft, melynek felhasználásáról tájékoztatni fogjuk Önöket. Tisztelettel: Juhász Sándor Nádudvar munkaerő-piaci helyzete Csiszár Béla, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Hajdúszoboszlói Kirendeltségének vezetője, az elmúlt testületi ülésen a térség és Nádudvar munkaerő-piaci helyzetéről tájékoztatta a képviselőket. Elmondta, hogy a kirendeltség illetékességi területéhez öt település, Hajdúszoboszló, Ebes, Hajdúszovát, Nagyhegyes és Nádudvar tartozik. A térség munkaerő-piaci helyzetét meghatározza az idegenforgalomra épülő szállodai szolgáltatás, a kereskedelem, a vendéglátás és a nagy hagyományokkal rendelkező mezőgazdaság, valamint az ezt kiegészítő ipari szolgáltatás. A munkaerőpiac jellegzetessége a szezonális munkanélküliség, melynek oka elsősorban az idényszerűen megjelenő munkaerő-kereslet visszaesés. Ez főleg a mezőgazdaságban, az építőiparban, valamint az idegenforgalomban jelentkezik, bár a szolgáltatások bővülése miatt csökkenő tendenciát mutat. Ugyanakkor folyamatosan számolni kell bizonyos fokú szerkezeti vagy strukturális munkanélküliséggel, amelynek hátterében a munkaerőkínálat és a munkaerő-kereslet szakmai-foglalkozási megoszlásának megbomlott összhangja áll. A munkáltatók által megkívánt feltételek (képzettség, készségek, gyakorlat, tapasztalat, stb.) gyakran nincsenek összhangban a munkavállalói kínálattal. A munkavállalók képzettségi szintje gyakran elmarad a munkaadók által megfogalmazott igényektől, emiatt elhelyezkedési esélyeik tovább romlanak. A gazdasági fejlődés egyik meghatározója a munkahelyteremtés. A munkaerőpiac országos szintű problémáival térségünk települései is szembesülnek. Olyan mértékű infrastrukturális vagy termelő jellegű beruházás, amely akár az alacsonyabban kvalifikált, akár a szellemi munkaerő tekintetében nagyobb mértékű keresletet eredményezett volna, az utóbbi időben nem volt a térségben. A gazdasági fejlődés egyik meghatározója a munkahelyteremtés. A munkaerőpiac országos szintű problémáival szintén szembesülnek a települések. Olyan mértékű infrastrukturális vagy termelő jellegű beruházás, amely akár az alacsonyabban kvalifikált, akár a szellemi munkaerő tekintetében nagyobb mértékű keresletet eredményezett volna, az utóbbi időben nem volt a térségben. Nádudvaron a munkavállalási korú népesség a KSH adatai szerint 5960 fő. A regisztrált álláskeresők átlagos száma I. félévében 701 fő volt, a I. félévi átlaghoz képest 2,3%-os növekedés tapasztalható. Az átlagos munkanélküliségi mutató 11,76%, ez fölötte volt az országos, a megyei, a régiós és a kirendeltségi mutatónak is. A regisztrált álláskeresők 49,9%-a (350 fő) tartósan egy éven túl nyilvántartottnak minősült, ez lényegesen magasabb a kirendeltségi, a megyei, a régiós és az országos átlagnál is. Számuk az előző év hasonló időszakához képest 12 fővel csökkent. A regisztrált pályakezdő álláskeresők átlagos száma 50 fő volt, ez az összes álláskereső 7,1 %-át jelentette. A 701 nyilvántartottból átlagosan 96 fő részesült álláskeresési járadékban, 47 fő álláskeresési segélyben. A rendszeres szociális segélyben részesülők átlagos száma 308 fő volt, ez a regisztráltak 43,9%-a. Az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők száma jelentős, munkába helyezésükre jóformán csak a közhasznú, közcélú és közmunkaprogramok keretében van lehetőség. A munkaügyi központ folyamatosan szervez olyan képzéseket is, amelyek kimondottan ezen réteg jobb munkaerő-piaci pozícióba kerülését segítik elő. A nádudvari regisztrált álláskeresők közül I. félévében 24-en vettek részt a képzési programokban. Közhasznú munkavégzés keretében az első félévben 15 nádudvari álláskereső elhelyezkedését segítették elő, valamennyien a város önkormányzatánál kaptak átmeneti munkalehetőséget. Bértámogatással 9 fő foglalkoztatását segítették elő. Az év során indított közmunkaprogramok keretében 13 regisztrált álláskereső foglalkoztatására nyílt lehetőség. A testület kérte, hogy amennyiben mód van rá biztosítsanak kihelyezett fogadóórákat és szervezzenek kihelyezett oktatást Nádudvaron. A Kirendeltség vezetője a kéréseket NÁDUDVAR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA ÉRTESÍTI AZ ÉRINTETTEKET, HOGY A NÁDUDVARI KÖZTEMETŐBEN 1979-BEN ÉS 1980-BAN VÁLTOTT SÍRHELYEK NYUGVÁSI IDEJE LEJÁRT, MEGVÁLTÁSUK UTOLSÓ BEFIZETÉSI HATÁRIDEJE: MÁRCIUS 31. A MEG NEM VÁLTOTT SÍRHELYEK EXHUMÁLÁSRA KERÜLNEK. Érdeklődni lehet a 06-54/ as telefonszámon.

4 4 Nádudvari Hírek december M E G K É R D E Z T Ü K... Még elég messze van szilveszter, esténként mégis petárdázástól hangos az utca. Megkérdeztük olvasóinkat, mi a véleményük a petárdázásról. BALOGH SÁNDOR: Betiltanám. Balesetveszélyesnek tartom, a méltóságteljes ünneplésben másokat megzavarhat a hanghatás. Vannak, akik mások ijesztgetéséből sportot űznek. A mellettünk élő állatok idegrendszerét is próbára teszi a petárdázás. BOROS LAJOSNÉ IGAZGATÓ: Naponta találkozunk a problémával, nagyon veszélyesnek tartjuk. Sötétedés után a nagyobb gyerekek petárdáznak, de találtunk már alsós tanulónál is több tucatot. Üzletelnek vele, egymás között adjákveszik. Heccnek tartják, felelőtlenül dobálják be kertekbe, kutyákat, macskákat ijesztgetni. Pedig ez nem játék! Amikor a kezükbe veszik a gyerekek, nem is tudják, mennyi veszélyt rejt. Osztályfőnöki órákon tájékoztatjuk tanulóinkat, milyen veszélyes játékot választottak, megtiltottuk, hogy az iskolába behozzák. Akiket mégis elkapunk, osztályfőnöki figyelmeztetésben Tilos a petárda! Szilveszter éjszakáján a felhőtlen szórakozás során előkerülnek a különböző tűzijátékok, durrognak a petárdák. Azonban az örömködés folytán sem szabad megfeledkezni a jogszabályi előírásokról. A polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről szóló 155/2003. (X. 1.) Kormányrendeletet módosító 245/2005. (IX. 8.) Kormányrendelet megtiltotta, hogy magánszemélyek petárdát vásároljanak, birtokoljanak, illetve azt felhasználják. A tiltásra az előző évek gyakorlati tapasztalata alapján volt szükség, mivel a petárdák a köznyugalmat zavarták, az emberekben félelmet keltettek, illetve a használat során több esetben okoztak balesetet. A rendőrség a tavalyi év végéhez hasonlóan idén is szigorúan fogja ellenőrizni a rendelet betartását. Azokkal az állampolgárokkal szemben, akik petárdát jogosulatlanul birtokolnak, vagy felhasználnak, szabálysértési eljárás kezdeményezésére kerül sor. A szabálysértésekről szóló évi LXIX. törvény a tartalmazza a polgári felhasználású robbanóanyagokkal és pirotechnikai termékekkel kapcsolatos tényállást, mely alapján a szabálysértési hatóság azt a személyt, aki a petárdát bizonyítottan felhasználta, Ftig terjedő pénzbírsággal sújthatja. Szintén e törvényhely alapján azon személlyel szemben, akiről pl.: részesülnek, mert veszélyeztetik mások testi épségét. Azt, hogy vásároljanak, sajnos nem tudjuk megakadályozni. Kérjük a szülőket, ők is próbálják a gyereket meggyőzni, hogy ne éljenek ezzel a lehetőséggel, illetve ne adjanak pénzt rá. Szívesen együttműködünk a rendőrséggel is a visszaszorítására, a baj megelőzésére. VARGA ANDRÁS: Itt a Posta mellett elég forgalmas sarkon lakva sok mindent tapasztaltunk már. Azt kell mondanom, hogy a petárdázás nem csak a szilveszterre jellemző, sokkal korábban, már karácsonykor elkezdődik. A saját udvaron végzett tűzijáték és petárda szerintem, még belefér, de a közterületen mások ijesztgetésére irányuló értelmetlen, balesetveszélyes petárdázást elítélem. LUDMAN VIKTOR: Nekem nem feltétlen tetszik, ha valaki petárdázik. Ha valaki mégis szeretne, különösebb kifogásom nincs ellene, de akkor ne dobja emberek és állatok közelébe. Vásárláskor (ha jogilag lehet) célszerű boltban venni, mivel utcai árusok nagy valószínűséggel nem bevizsgált ruházatátvizsgálás során kiderül, hogy petárdát tart magánál, Ft pénzbírság kiszabására kerülhet sor. A fent írtak csak a petárdákra vonatkoznak, mivel a pirotechnikával kapcsolatos jogszabály a tiltás és szigorú szabályozás mellett magánszemélyek részére lehetőségeket is biztosított. Engedélyezi, hogy aki a 14. életévét betöltötte az I. pirotechnikai osztályba tartozó játékos pirotechnikai termékeket (pl.: tortára helyezhető tűzijáték ) egész évben megvásárolja, s azt felhasználja. A rendelet meghatározott időszakban, december 28-a és 31-e között a II. pirotechnikai osztályba tartozó kis tűzijátékok birtokolását, valamint december 31-én óra és január 1- jén óra közötti felhasználását is megengedi, de ilyeneket csak a 18. életévüket betöltött személyek vásárolhatnak meg, s csak 3 kg bruttó tömegig tárolhatnak. Ezeket a pirotechnikai termékeket az említett időszakban általában a rendőrhatóság engedélyével átmeneti árusítóhelyen, legtöbbször konténerben tárolják és árusítják. A fenti pirotechnikai eszközöket csak úgy szabad használni, hogy az mások életét, testi épségét ne veszélyeztesse. Csak kültéren (tömegközlekedési eszközökön is tilos), s csak a használati útmutatóban meghatározott módon szabad és engedélyezett felhasználni. Fontos szabály, hogy a petárda Már égnek a gyertyák az adventi koszorúkon, elkészült a mindenki karácsonyfája, ünnepi fények világítanak az utcán. Karácsonyra készülődünk Megkérdeztünk néhány üzletet, ők hogyan készülnek az ünnepekre. Kiss Csaba, Diadém ékszerüzlet Bár hivatalosan a címe Fő út 92. szám, leginkább úgy ismerik Nádudvaron, hogy a Takarékszövetkezet épületében van, a Dobó utcára nyílik. Maga az üzlet is egy kis ékszer, ahol az arany -és ezüstékszerek, divatékszerek, Swarovski kristály, márkás karórák széles választéka várja a vásárlókat. Minden igényre kínálnak megoldást. Vállalnak javítást rövid határidőn belül, beszámítják a tört aranyat. Csomagküldő szolgálatuk Nádudvaron díjmentesen működik, az üzlet vezetője személyesen viszi házhoz a megrendelt árut. Legújabb szolgáltatásuk, hogy Interneten is lehet vásárolni. Elérhetőségük: Az ünnepekre jelentős árengedménnyel, kibővült áruválasztékkal és meghosszabbított nyitva tartással készülnek. Hétfőtől péntekig 9-től 17 óráig, szombaton és vasárnap 9-től 12 óráig várják az érdeklődőket, vásárlókat. Papné Ács Erika tulajdonos Nikoletta Virágüzlet Egyetlen más időszakot sem élünk meg olyan intenzíven, mint az adventet. Az advent különleges hangulatot teremt, egyrészt mert izgalmas várakozással teli, másrészt mert régi emlékeket, meghitt pillanatokat idéz. Mint virágkötő úgy gondolom, hogy feladatom a karácsonyi hangulat megteremtésének segítése különböző lehetőségekkel. Az üzletben már december elején hangulatkeltő kötészeti elemekkel, ajtódíszekkel, adventi koszorúkkal, asztaldíszekkel és gyertyákkal lepem meg a vásárlókat. Advent elején igyekszünk mindent még szebben feldíszíteni, mint máskor. A díszítés lehet egyszerű, extravagáns, hagyományos stílusú. Próbálok különbözőeket készíteni, így mindenki találhat ízlésének megfelelőt. Az uralkodó szín az üzletben és a kirakatban a bordó, piros, narancs, az arany és óarany. Számomra ezek a színek a karácsonyi időszak klasszikus színkombinációi. Igyekszem az üzletet olyan ajándékokkal feltölteni, aminek az értéke nem nagy, viszont annál több a mondanivalója, gondolva a gyermekekre. Persze a felnőttekre is gondolok olcsóbb és drágább ajándékokkal, bőséges áruválasztékkal. Arra törekszem, hogy mindenki örömmel és elégedetten távozzon, és szívesen térjen vissza üzletünkbe. Minden kedves vásárlónak Boldog Karácsonyt és Békés Új Esztendőt kívánok! Sári Zoltán tulajdonos, Joker Sportruházat, Cipő- és Divatáru Üzlet Mind két üzletünkben felkészültünk az ünnepi forgalomra. A meg növekedett igények kielégítésére nagy árú készlettel és bő választékkal várjuk a vásárlókat. A szokásos ünnepi nyitva tartási rend mellett vasárnap is várjuk az érdeklődőket. A Joker Sportruházati üzletünk most 10 éves. Ebből az alkalomból szokásostól is nagyobb kedvezménnyel várjuk a karácsonyi vásárlókat. Egyes téli kabátok, pulóverek, pólók, cipők, melegítők %-os engedménnyel kaphatók. A Cipő és Divatáru üzletünkben cipők, férfiöltönyök, alkalmi ingek, nyakkendők, női nadrágok és pulóverek széles választékban kaphatók. Szeretettel várjuk a kedves vásárlóinkat. Baranyai István boltvezető, Reál élelmiszerbolt Üzleteinkben többféle karácsonyi akcióval várjuk kedves vásárlóinkat. Vannak országos, és saját akcióink. A Reál üzletlánc országos akciója a vásárlás utáni sorsjegy, mellyel a közelmúltban nyert az egyik törzsvásárlónk egy tefál edénygarnitúrát. Ezekkel a sorsjegyekkel a vásárlók ha nem nyertek, akkor is tovább játszhatnak, és részt vehetnek országos sorsoláson, ahol a fő díj egy autó. Ezen kívül mindkét üzletünkben az ünnepi bevásárlást további nyereményjátékkal tesszük emlékezetessé, kizárólag a nádudvari vásárlók kedvére, hiszen karácsonyra tíz ajándékkosarat, és harminc-harminc ezer forintos ajándékutalványt sorsolunk ki törzsvásárlóink között. Azoknak a vásárlóinknak, akik bevásárlásukkal elérik a tízezer forintos összeget, egy üveg pezsgőt, akik a tizenötezer

5 2007. december Nádudvari Hírek 5 Kedves Nádudvariak! Legbensőségesebb ünnepünkhöz közeledve Márai Sándor szavaival kívánok Önöknek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet. Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen.... Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies.... mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre. Tisztelettel: Csontos János Könyvet a fenyőfa alá Nagy örömömre szolgál, amikor arról érdeklődve a gyerekektől, mit kaptál karácsonyra, nagyon sokan számolnak be arról, hogy könyvet kaptak. A polcon lévő könyvből pedig talán előbb-utóbb olvasmányélmény lesz. Azt a könyvet, amit most ajánlok, én is tavaly karácsonyra kaptam, és sajnos szomorú aktualitása van. A közelmúltban búcsúztunk a szerzőjétől, Szabó Magdától. A mű címe: Für Elise. Legtöbbünknek erről Beethoven mesterműve jut eszünkbe, de a szerző elmagyarázza olvasóinak, miért választotta ezt a címet. A parányi zenemű szöveg nélkül készült, a két érdekelt, a mester és Elise nyilván tudták, mit beszélnek a hangjegyek. De mond nekünk is valamit, mindnyájunknak mást. Szabó Magdának például azt, hogy írja meg ezt a regényt, melyben önmagáról vall. A történet négyéves koráig nyúlik vissza, amikor a szülei örökbe fogadták Cilit, a trianoni árvát. Hogyan fogadta, miként váltak elválaszthatatlanná, mit jelentett neki a szőke testvér, miként jutottak az érettségiig, az első szerelemig. Életregény első kötetének szánta a szerző a művet, s úgy ajánlja olvasóinak, hogy hallja ki mindenki belőle Elise szövegtelen dallamából a Igazi karácsony lett Ott ült a fenyőfa alatt, várta a lányát, hogy hazaérjen a munkából. Szegénynek még ilyenkor is dolgozni kell. Azt ígérte, hogy majd elkészíti ő mint máskor is az ünnepi halat. Gyerekkorában hogy száguldozott a nővérével, és sosem lehetett eldugni előlük az ajándékot, mert mindenütt megtalálták. Úgy volt, hogy Katiék is jönnek, de tegnap megbetegedett a kisebbik unoka, így aztán nem mertek elindulni a hosszú utra. Megérted, ugye anyu? telefonáltak neki tegnap este. Persze, anyu mindig és mindent megért. Egyébként sem olyan már ez a karácsony, mint amikor még a párja élt. Mindig ő ment be a városba megvenni a halat az ünnepi vacsorához. Most a szomszéd asszony fiát szokta megkérni, aki naponta eljár dolgozni. A töltött káposztát már tegnap elkészítette, a beigli is kisült, kettejüknek mi kell még? Csendesen megvacsoráznak, eltévézgetnek, biztos lesz valami szép film. Persze, más lenne, ha az unokák is itt kergetőznének, de majd megkapják az ajándékot, ha legközelebb jönnek. Elmerengett még a fa mellett, megigazgatott egy-két szaloncukrot, amikor megcsikordult az utcakapu zárja. Kipirulva, jókedvűen, havasan belépett a házba a lánya. Gyere, nézd, milyen szépen esik a hó, ropog a csizmád alatt! szólt anyjának. Igazi karácsony lett! Ő pedig magára terítette nagykendőjét és kilépett a tornácra. Amikor az egész világ ünnepel Az otthonokat fenyőillat lengi be, ajándékok tornyosulnak a karácsonyfa alatt, s fényárban úszik az egész világ a szeretet ünnepén S a szeretet az, ami karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani. A karácsony, Jézus születésének napja az év legnagyobb keresztény ünnepe. De nem volt ez mindig így. Évszázadokon keresztül csak a húsvétot ünnepelték, a feltámadás napját, és hallani sem akartak Krisztus születésének ünnepléséről. Sokan tiltakoztak is ez ellen, mondván, hogy csak a pogány és elvetemült uralkodók ünnepelték születésnapjukat. Később természetesen változott ez a nézet. Először január 6-át, mint Jézus keresztelésének napját ünnepelték. Majd a IV. században a niceai zsinaton hozták meg a határozatot december 25-éről. Sok egyház, főleg keleten, azonban még ma is ragaszkodik a január 6-i karácsonyhoz. December 25-ének a története ennél is korábbra nyúlik vissza, s egybekapcsolódik a téli napforduló pogány ünnepével. Már a 3. században, a Római Birodalomban elrendelték az ünnepet, mint a fény ünnepét, az erősödő Napkultusz hatására. A tél leghosszabb éjszakáját, a fény diadalát, az élet megújulásába vetett hitet ünnepelték, hiszen ezután kezdtek újra rövidülni az éjszakák, és hosszabbodni a nappalok. Egyes kultúrákban még ma is csak a téli napfordulót ünneplik. A karácsony a XIX. században vált a keresztény világ legnagyobb ünnepévé, s csak ezután lett fokozatosan családi esemény. Ma már széles hagyományköre van a karácsonyi ünnepeknek, s nemcsak a keresztény világban. A fenyőfadíszítés, az étkezési hagyományok kialakulása mellett megjelent az ajándékozás is. Persze ahány nép, annyi szokás. A szaloncukor például csakis a magyar karácsonyfák jellegzetessége, ahogy a kandallóra kiakasztott ajándékos zokni a briteké. Számos népi szokás alakult ki az évek során, ami szerencsére napjainkban újra előtérbe került. Nádudvaron a szakiskola tanulói idén is járják a várost, felelevenítve Betlehemezés, ajándékkészítés (Folytatás az 5. oldalon) Adventi rendezvények (Folytatás az 1. oldalról) A Szociális Szolgáltató Központban: december 6-án (csütörtökön) 16 órától Mikulás rendezvény a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik számára december 19-én (szerdán) 14 órától Békességről szól az ének az angyalok kicsi száján címmel karácsonyi ünnepség KARÁCSONYI VÁSÁROK: december 11-én ( kedden) a III. számú, Százszorszép Óvodában karácsonyi vásár a gyermekek munkáiból, december 14-én (pénteken) karácsonyi vásár a II. számú, Vadvirág Óvodában, a gyermekek munkáiból Karácsonyi vásár az általános iskola kistornatermében án (szerdáncsütörtökön) 9-15 óráig a hatodik évfolyam rendezésében. december 14-én (pénteken) és 15-én (szombaton) 9-17 óráig Karácsonyi vásár és kézműves sarok az ÁMK-ban december 15-én, (szombaton) 10 órától Karácsonyi BabaHáz Börze ADVENTI ZENÉS ISTENTISZTELETEK A REFORMÁTUS TEMPLOMBAN december 2-án (Advent első vasárnapján) 10 órától Ünnepi Istentisztelet, közreműködik az Őszirózsa Nyugdíjasklub és a Református Nőszövetség december 9-én (Advent második vasárnapján) 10 órától Ünnepi Istentisztelet közreműködik: a Hajdúböszörményi Baltazár Dezső Református Általános Iskola Énekkara december 16-án (Advent harmadik vasárnapján) 10 órától Ünnepi Istentisztelet közreműködik: a Hajdúszoboszlói Rézfúvós Kvartett december 23-án (Advent negyedik vasárnapján 10 órától) Ünnepi Istentisztelet közreműködik: a Liszt Ferenc Kórus ÜNNEPI ISTENTISZTELETEK A REFORMÁTUS TEMPLOMBAN december között (16 órától) bűnbánati, evangelizációs hét vendég szolgálattévő lelkipásztorral december 24-én (Szenteste) 16 órától ünnepi istentisztelet hittanos gyermekek műsorával, karácsonyi csomag-osztással december 25-én (kedden) 10 órától Karácsony Ünnepi Istentisztelet úrvacsoraosztással december 25-én (kedden) 16 órától Karácsony Ünnepi Istentisztelet, ahol legátus szolgál igével december 26-án (szerdán) 10 órától Karácsony Ünnepi Záró Istentisztelet, ahol legátus szolgál igével december 31-én (hétfőn) 16 órától Óévzáró Istentisztelet ÜNNEPI MISÉK A KATOLIKUS TEMPLOMBAN december 2-án (vasárnap) 10 órától Adventi Szentmise december 9-én (vasárnap) 10 órától Adventi Szentmise december 16-án (vasárnap) 10 órától Adventi Szentmise

6 6 Nádudvari Hírek december A nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola idegen nyelvi megyei versenyén Nagy Petra (7.b) németből első lett. Felkészítő tanára Cziberéné Nagy Katalin. Angol nyelvből ugyanitt Garai Dávid (8.a) a negyedik helyen végzett. Felkészítő tanára Fejesné Csűrös Kinga. A debreceni Benedek Elek Általános Iskolában rendezett megyei matematika versenyen Vida László (8.d) hatodik helyen végzett. Felkészítő tanára Nagyné Bokor Ibolya. Ugyanitt idegen nyelvből elért eredmények: angolból Garai Dávid (8.a) harmadik, Garai Richárd (6.d) ötödik helyen végzett. Felkészítő tanáruk Fejesné Csűrös Kinga. Németből Nagy Petra (7.b) második, Vizsnyai Tímea (8.c) negyedik és különdíjas, Kiss Dalma (6.a) és Nagy Szabolcs (6.e) ötödik lett, Nagy Adrienn (7.b) a hatodik helyet szerezte meg. Csapatban is versenyeztek a tanulók. A Karácsony Sándor Általános Iskola német nyelvű akadályversenyre hívta a megye Az általános iskolai minőségi csoport elégedettségi mérést végzett 3-4. évfolyamon a szülők körében. Két fő területet érintettek. Az iskolaotthonos, egész napos oktatásról és a napközis oktatásról tettek fel kérdéseket a szülőknek. A visszajelzések azt mutatták, hogy Iskolai hírek általános iskolásait. A Kiss Dalma (6.a), Karakóczi Viktória és Nagy Szabolcs (6.e) alkotta csapat a harmadik helyen végzett, a Nagy Petra(7.b) Nagy Adrienn (7.b) Vizsnyai Tímea (8.c) pedig a második helyet szerezte meg. A Fazekas Mihály Általános Iskolában keresztrejtvényt fejtettek a csapatok német nyelven, ahol a nádudvari diákok taroltak. Nagy Petra és Nagy Adrienn a 7.b osztályból az előkelő első helyen, a Kiss Dalma (6.a) és Nagy Szabolcs (6.e) a második helyen végzett. Németből Cziberéné Nagy Katalin és Bugán Annamária készítette fel a tanulókat. Újszerű szaktárgyi versenyre hívta a tanulókat a Tóth Árpád Gimnázium. Mentesíti a szóbeli felvételi vizsga alól a megyei verseny első három helyezettjét. Nagyszerű eredmény, hogy két nádudvari tanuló részesülhet ebben az előnyben. Garai Dávid (8.a) első helyével, Tóth Brigitta (8.a) harmadik helyével vívott ki mentességet. Tanáruk Fejesné Csűrös Kinga. egyenlően oszlik meg a szülők véleménye a két oktatási forma között. A másik kérdéscsoport az emelt óraszámú oktatást érintette. Az idegen nyelv oktatására érkezett a legtöbb igény, ezt a matematika követte. A visszajelzések azt bizonyítják, hogy az alapkészségek elmélyítését a szülők is Szülőhazám, Hortobágy mellyéke A gyorsaság és ügyesség is számított Ezúttal a Hortobágy növényvilága, természeti földrajza és néprajza volt a témája az ismert című vetélkedőnek. A Kövy Sándor Általános Iskola T e r m é s z e t t u d o m á n y i Munkaközössége által szervezett versengésen 44 csoport, összesen 176 versenyző mérte össze tudását. A november 26-án tartott versenyt alapos felkészülés előzte meg. Egyébként aligha tudta volna felnőtt és gyerek például, hogy a Hortobágy legmagasabb halma, a Bürök-halom 105 méteres magassággal dicsekedhet. Vagy a sokszor látott fedetlen, kerítésszerű, szétszedhető tákolmány az esztregna. A verseny rangját emelte, hogy a zsűriben helyet foglaltak a képviselőtestület tagjai. Az első helyet szerezték meg az alsó tagozaton: Baranyai Hanna, Czina Ferenc, Garai Petra, Lamos Alma 2.b osztályból, Bartha Zsolt, Ádám Anett, Erdei Krisztián, Tóth Alex 3.e osztályból, Barát Bernadett, Burkovits Dóra, Fejes Péter, Nemes Nikolett 4.e osztályból. A felső tagozaton, Hadászi Anna, Ludman Sejla, Őri Renátó, Sári Krisztián 5.d osztály, Csákó Petra, Kispál Gyöngyi, Lamos Zoltán, Tömöri Krisztián 6.c osztály, Kiss Rebeka, Nagy Adrienn, Nagy Petra, Urbán Petra 7.b osztály, Apagyi Fanni, Garai Dávid, Kocsis Mónika, Tóth Brigitta 8.a osztály. A szakiskolások és a civil szervezetek képviselői közül Nagy Lajosné, Rácz Károly, Király Istvánné, Tóth Sándorné a Szociális Szolgáltató Központ Idősek Klubjának Nem hazafelé, ahogy a nóta mondja, hanem az egész piac környékén és a Fő utcán. Ha jártak már szeles napokon, kedden vagy pénteken dél körül a piac környékén, önök is tapasztalhatták, hogy zacskókat, csomagoló papírokat kavar a szél összevissza. Túl azon, hogy ronda, környezetszennyező, Joó József és Mónus Erzsébet november 16-án ünnepelték ötvenedik házassági évfordulójukat, melyhez ezúton is gratulál lánya és családja. Fújja a szél, fújja Gratulálunk! rendkívül veszélyes is. A viharos szél az autók elé, esetenként a szélvédőnek csapja, ami nem veszélytelen. S hol van az már attól, akinek össze kellene szedni? Vagy inkább nem kellene eldobni! Mert valamikor a reggeli órákban még valakié volt, többnyire új árucikk csomagolásaként. Szkupi Lajos és felesége Beke Zsófia szeptember 27- én ünnepelték 55. házassági évfordulójukat. Az öt lányuk férjeikkel, egy menyük, tizennégy unokájuk és tizenhárom dédunokájuk szeretettel köszöntötte Őket az évforduló alkalmával. Véradókat köszöntöttünk A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a térítésmentes véradás szervezésében A biztonságos hazai vérellátáshoz évente egység vérre van szükség. Ehhez évente közel félmillió önkéntes embertársunk véradományát, önzetlen segítségét várják a gyógyulásra váró betegek. Nap, mint nap újabb donorokra van szükség, toborzásuk nagy kihívás. Ezért is tartozunk köszönettel azoknak, akik rendszeres véradók. A Véradók napja november 27-e, ekkor köszöntjük országos szinten a véradókat. November 30-án az önzetlen nádudvari donorok tiszteletére rendezett ünnepségen Juhász Sándor, a képviselő-testület Egészségügyi és Szociális Bizottságának elnöke köszöntötte őket és méltatta tevékenységüket. Ez alkalomból tízszeres véradásért 12, húszszorosért 3, huszonötszörösért 5, harmincszorosért 7, negyvenszeresért 6 fő kapott emléklapot. Ötvenszeres véradó: Tóth Antalné, Majoros József, Zsigmond János, Suba József, hatvanszoros: Szabó Béla, ifj. Török Imre, Szabó Mihály, nyolcvanszoros: Hideg Lajos, Kapás Sándor. Ők a területi ünnepségre is meghívást kaptak. Ha Ön is segíteni szeretne, jelentkezzen az Önhöz legközelebb eső vöröskereszt szervezetnél! Dr. Sutus Lenke

7 2007. december Nádudvari Hírek 7 Egy újabb tömegsportról és a hagyományőrzés lehetőségéről Néhány évvel ezelőtt egy szép nyári napon barátaim a Mártírok utcán lévő lőtéren összegyűltek, különös és roppant érdekes íjakkal. Nézelődtem és egyre inkább megtetszett ez a számomra ismeretlen fegyver. Ezek az eszközök anyagukban és formailag is nagyon modernek, csigás vadászíjak voltak, de elég drágának is tűntek. Valami még is vonzott afelé, hogy kipróbáljak egy íjat. A lényeg az, hogy 2005 tavaszán vettem egy ősmagyar íjat és a fiammal együtt csak úgy, a magunk módján utána olvasva a dolgoknak, elkezdtünk lövöldözni. Igaz lehet, hogy a magyarok zsigereiből az elmúlt 1000 év sem törölte ki az íjászat tudományát, mert minden alkalommal, mikor az ideget megfeszítettem, úgy éreztem, hogy valami különös ősi ösztön vezeti a kilőtt nyilat a cél felé. Nem kellett mérni a távolságot, nem kellett gondolkodni, hogy hová is célozzak, mégis az esetek nagy részében célba találtam. A fiam különösen tehetségesnek tűnt. Örültem, mert úgy gondoltam, hogy 14 évesen talált egy olyan sportot, mely önfegyelemre nevel, a leghitelesebben képviseli hagyományainkat. Talán még a magyarságérzetét is erősíti az embernek mely tartás ad, hiszen az íjat csak egyenes háttal és felemelt fővel lehet szépen feszíteni ebben gyökerezik az egymás iránti tisztelet és jó szándék, az állhatatosság is, amely mint a nyíl röpte, kijelöli az egyenes utat a szándéktól a célok eléréséig. E nélkül kevés minden törekvésünk, amely a Kusido (Árpád vezér küldötte) által felderített és egy nagy fehér arabs paripáért, arábiai arannyal aranyozott nyeregért, aranyos fékért megszerzett földet rangjának méltó helyre emelné Európában évben Dél-Korea megrendezte a WTAF-et (Világ hagyományőrző íjászainak fesztiválja). 22 ország vett részt ezen a rendezvényen, közöttük voltak a magyarok is. Minden nemzet vitt egy általuk kitalált próbát, melyet aztán a többi íjásznak is teljesíteni kellett. A történet vége az lett, hogy a 22 nemzet legjobb íjásza címért a mongol bajnok és Dombóvári Lajos magyar íjász küzdött meg, mely küzdelem során a 140 méterre lévő célba a magyar bajnok nyila csapódott. Mr. Won e képen összegezte az eredményt: * a magyarok 1000 éve mindent tudtak az íjászatról, 100 éve semmit, 10 éve újrakezdték és most felértek a csúcsra. Még egy kicsit ugorjunk vissza 2005-be. Az első ún. 3D vadászíjász versenyünkre már ebben az évben elmentünk és a jó középmezőnyben végeztünk. A versenyt Debrecenben a FITA szabályrendszere szerint rendezték, betartva annak nemzetközi előírásait. (International Archery Federation 1931-ben alakult 140 ország részvételével, hazánkat Kálmán von Kenderessy képviselte). Ezek a versenyek hegyek között, erdőben, vízparton zajlanak és egy egész napos túra során kell a célokat leküzdeni. A megmérettetéseken szigorú szabályok betartásával, száznál is több íjász verseng egy-egy alkalommal, közöttük rendszeresen találkozhatunk világ és Európa bajnokokkal. A gyermek és mini kategóriában versenyző íjászok alig 8-10 évesek, míg szeniorjaink között vannak, akik 60 fölött járnak. Az igaz, hogy nem vagyunk a MISZ (Magyar Íjász Szövetség) tagjai, de már elvetettük azt a magot, melyből egy komoly íjász szakosztály nőhet, országszerte képviselve Nádudvar városát. A közötti versenyidőszakban Kiss Zoltán, Kiss Zsigmond, Szőnyi Péter, Szőnyi Zsolt, Nagy Ákos, Varga Éva, Bükkösi Tamás, Bükkösi Judit és Bükkösi Lajos versenyzett. Összesen december 2-án rendezték meg a versenyszervezők Budapesten az évzáró aerobik versenyt step és dance kategóriában. Négy országosan meghirdetett verseny előzte meg az ötödik erőpróbát, amelyre az Edit Fitness Stúdió tanítványai szorgalmasan készültek évesek között nagyon erős mezőny állt össze. Nagy hajrá alakult Nádudvari Diáksport Egyesület, Aerobic Az egyesület színeiben csapatunk először indult az Amatőr Mozgásfesztiválon. A rendezvényt december 2-án rendezték meg Budapesten. A csapat tagjai hétköznap új helyszínen, az általános iskola tornatermében készülnek a versenyekre. Most még csak a haladó csoportok indultak, de hamarosan több csapat is képviseli majd az iskolát, az egyesületet a különböző versenyeken. A mostani eredményeink és a ki a dance versenyzők között, 11 csapat közül 2. helyezést sikerült elérni. Ezután izgatottan vártuk a step versenyt, melyben a 7 döntőbe jutott csapatból az 1. hely (Bartha Nikolett, Kuhajda Zsanett, Karacs Krisztina, Molnár Fanni, Vigh Krisztina, Vinze Tamara) mellé még egy 3. helyezést (Bonczás Regina, Czibere Fanni, Makula Gréta, Nagy Alexandra, Tamás Alexandra, Kiss Rebeka) is csapattagok névsora: dance: V. hely: Ádám Anett, Bonczás Flóra, Boldizsár Niké, Burkovits Dóra, Karacs Petra, László Klaudia step: IV. hely, dance: VI. hely: Balogh Kinga, Csendes Alexandra, Lovász Lilla, Ludman Fanni, Nagy Bernadett, Széles Cintia step: VII. hely: Dobi Anett, Erdei Ilona, Karacs Jázmin, Szathmári Réka, Szabó Dorina Aerobikos lányok óriási sikere az országos döntőn sikerült elérni. Az év összes versenyén összegyűjtött pontszámai alapján step kategóriában az Edit Fitness nádudvari csapata 1. helyezést és a 2. helyezést is elnyerte. (Apagyi Fanni, Sárközi Bianka, Borbély Anett, Urbán Petra, Kovács Renáta, Szegedi Lilla) A évesek között az összesített pontszámok szerint a 2. helyezést értük el. (Simon Tímea, Nagy Zita, Molnár Andrea, Antal Kitti, Rásó Gabriella.) A 18+ korosztályok versenyében dance és step kategóriában is a helyen végeztünk. Az összesített pontszámok alapján a 2. és a 3. helyet sikerült megszerezni, így a lányok nyakába 4 érem is került. (Örvendi Noémi, Örvendi Cintia, Hodák Alexandra, Szaniszló Edina, Török Dóra, Fejes Éva) Összességében 59 érmet hoztunk haza. Ezúton szeretném megköszönni azoknak a segítő munkáját, akik a október 28-án, a Hajdúszoboszlón megrendezett országos aerobik versenyt

8 8 Nádudvari Hírek december SZILVESZTERI MULATSÁG' 2007 NÁDUDVARON az Ady Endre Általános Művelődési Központban december 31-én ( óráig) Különdíj az építésért Az Ady Endre Általános Művelődési Központ decemberi programajánlata 11-én, kedden 17 órától a tanácsteremben, az Alapfokú Művészeti Iskola Tanszaki hangversenye ütő-gitár-fuvola bemutatója (Belépés díjtalan!) A színházteremben játszik a régről jól ismert népszerű JAM ZENEKAR 22 órakor fellép a MUSICALL SOUND CAFÉ válogatással a világ leghíresebb musicaljeiből JÓSDA - Jóslás 2008-ra Angyalkártyákból terapeuták segítségével Egész éjjel elektronikus üzenőfal Éjfél után TOMBOLASORSOLÁS COCTAIL - BAR várja a szórakozni vágyókat. Az apróságok számára TOMBOLDA gyerek-sarok (mese, társas és számítógépes játékok, csocsó, ping-pong) Belépődíj: 4000 Ft, mely tartalmazza a névre szóló asztalfoglalást. Gyerekeknek és diákoknak (nappali tagozatos diákigazolvánnyal) 2000 Ft. VACSORAJEGYEK ELŐVÉTELBEN VÁLTHATÓAK DECEMBER 28-ig! Asztalfoglalás és jegy árusítás: 54/ vagy a Művelődési Központban Szeretettel várjuk Kedves Vendégeinket! BUÉK 2008 NÁDUDVARI HÍREK VÁROSI KÖZÉLETI LAP Lapalapító: Nádudvar Város Önkormányzata 4181 Nádudvar, Fő út 119. Tel.: (54) , fax: (54) A szerkesztőség tagjai: Kerti Józsefné, Dománné Baranyai Etelka, Kovácsné dr. Augusztinyi Andrea, Sutus Lenke, Tóth Gyula ISSN Tervezte: Vetró Mihály Nyomda: Center-Print, Debrecen A különdíjas jármű Hajdúböszörményben az idén már hatodik alkalommal rendeztek amatőr traktor-és teher-autóhúzó bajnokságot. A versenyt Magyarországon Kun A. Péter, a Magyar Traktorhúzó Sportszövetség elnökének engedélyével, olasz minta alapján rendezték augusztus 17-től 19-ig. A hír úgy kapcsolódik Nádudvarhoz, hogy a Csukás utcán élő Erdei János és családja rajong ezekért a járművekért. Olyannyira, hogy elhatározták, építenek egy versenytraktort! Az elhatározást háromhetes kemény munka követte. A szerkezetlakatos és hegesztő szakmával rendelkező családfő vásárolt egy forgalomból kivont személyautót, és elkezdődött a munka, mondhatni éjjel-nappal. Ahogy az igazi amatőrök teszik, tervezés nélkül, menet közben alakítva, egyedi gondolatok, ötletek alapján készült a járgány. Egész team segített: Nyikos János, Horváth Imre, Lovas Lajos, Szilágyi Zsolt, Bezgédi József, Darányi Sándor, Nagy József, id. Baráth János, Nagyfejeő László, Erdei István, Varga Gábor, Kissné Balázs Ibolya. A legfőbb segítség a máris szakértő 3.e osztályos Krisztián volt, akinek eredetileg készült a versenytraktor, de a szabályok szerint 18 éven aluliak nem indulhatnak a megmérettetésen. AZ ADY ENDRE ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT DECEMBERI MOZIMŰSORA Cím: 4181 Nádudvar, Ady tér 10. Telefon: 54/ web: december 7. péntek 19 órától FELKOPPINTVA Színes, szinkronizált amerikai romantikus filmvígjáték péntek, szombat 19 órától CSILLAGPOR Színes, amerikai fantasztikus kalandfilm A verseny lényege, hogy egy 100 méteres versenypályán a jármű teljesítményétől, a lóerőtől függően sínpályán elhelyezett súlyt kell húzniuk az induló traktoroknak, teherautóknak. A versenyen 5 épített gép vett részt. Négy olasz és az ötödik, a nádudvari induló, ami igazi kuriózumnak számított, s mindenki a csodájára járt. Az elismerés sem maradt el, Erdei János a VI. hivatalos magyar amatőr traktor-és teherautóhúzó bajnokságon megkapta az I. Magyar épített Traktor versenyzőjének járó díjat. Külön köszönik a NAGÉV Kft részéről Nagy Antal János, Bodnár János főszervező, Lukácsi Zsuzsa marketinges és Papp István igazgató segítségét. Úgy gondolják, itt nem lehet megállni. János fejében már kész a terv, milyen járművel indulnak jövőre. Lehet, hogy beszélgetésünkkor nem lelkesedtem kellően a videón megnézett versenyhangulatért, a csak fülvédővel elviselhető motorbőgésért, az eget is elhomályosító füstfelhőért, nem tudtam átélni a verseny fantasztikus hangulatát, nem tettem fel az épített versenytraktor működésével kapcsolatos szakszerű kérdéseket. Mert igazán nem az érdekelt, hanem péntek, szombat 19 órától MEGY A GŐZÖS Színes, magyar filmvígjáték JEGYÁR: 400 Ft, 2008-BAN AZ ELSŐ VETÍTÉS JANUÁR 11 PÉNTEK! 12-én, szerdán tól, a tanácsteremben Jézus születése és a betlehemi csillag rejtélye címmel bibliai, történelmi eseményekről, csillagászatról szóló, diavetítéssel és planetáriummal színesített előadás (Belépés díjtalan!) 15-én, szombaton óráig Játék-tár-ház ünnepi készülődés 15-én, szombaton Karácsonyi BabaHáz Börze Gyermekruhák és játékok csere-beréje Közreműködnek: az Anya és Gyermekvédelmi Tanácsadó védőnői 15-én, szombaton15-tól a színházteremben Karácsonyi varázslat címmel, aerobik és mazsorett gála (Belépés díjtalan!) 18-án, kedden 16 órától Itt van a szép víg karácsony... daltanulás, énekelés, kántálás és betlehemezés a Mindenki karácsonyfája körül 19-én, szerdán 17 órától a színházteremben Játék karácsonykor címmel az Alapfokú Művészeti iskola tánc és dráma bemutatója Belépés díjtalan! 20-án, csütörtökön, délelőtt a városban Karácsonyi Kánta és Betlehemezés a szakiskolások előadásában 20-án, csütörtökön, 15 és 17 órától 21-én, pénteken, 10 és órától a színházteremben Nagykarácsony éccakáján, Jézus születése napján címmel a Kövy Sándor Általános Iskola 4. évfolyamának karácsonyi műsora Az Ady Endre ÁMK A tél örömei címmel meseíró pályázatot hirdet általános iskolások, középiskolások, felnőttek és nyugdíjasok részére! (Bővebb felvilágosítás a művelődési központban és a Városi Könyvtárban!)

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 03-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Boros Lajosné, Juhász

Részletesebben

ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S

ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI Tájékoztató a képvisel-testület 2009.03.17.-i ülésérl Március 17.-én kedden 15.00-kor tartott ülést a képvisel-testület,

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008)

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu A tartós álláskeresők aránya nő 2005: 24,5%, 2007: 28,3% a tartósan álláskeresők

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök Magyarszentmiklós község Német Kisebbségi Önkormányzat Elnöke M E G H Í V Ó 2009. szeptember 8-án (kedden)17.30 órakor ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Tervezett napirend: 1.) A 2009. I. félévi

Részletesebben

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Készült: Szátok Község Önkormányzat Képviselő testületének üléséről, 2014. április 28. napján. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 932-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én (Csütörtökön) 14,00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 9/2013 Napirendi pontok: 1.

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról - 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ i Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról, 2006. május 31. Napjaink gyorsan változó világában a munkahely megszerzése

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő 2014. november Beled Város Önkormányzatának hírei Születésnapi köszöntő A napokban köszöntöttük Seregély Bálintnét 90.születésnapja alkalmából. Otthonában kerestük fel Irma nénit Dr. Gál László jegyző

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. május 05-én Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat -testülete nyílt r e n d k í v ü l i ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Készítette: a PIGYÖ képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó a Pigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

a Humánerőforrás Bizottság 2013. november 11-én 13.00 órakor, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében tartott üléséről

a Humánerőforrás Bizottság 2013. november 11-én 13.00 órakor, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében tartott üléséről Pápa Város Önkormányzatának Humánerőforrás Bizottsága Szám: 6/4-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Humánerőforrás Bizottság 2013. november 11-én 13.00 órakor, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

Sporteredmények (április, május)

Sporteredmények (április, május) Sporteredmények (április, május) Területi bajnokság 1. hely 100 m mellúszás Szabó Luca 1.a Gyarmati Kupa 1. hely 100 m gyorsúszás Szőke Gergő 2.a Nemzetközi verseny gyorsasági 1. hely görkorcsolya (ügyességi)

Részletesebben

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Nők életmód népfőiskolája - Nagyrábé 2010. január - április Ismeretterjesztő és életmód segítő foglalkozások. Hajdú Komák és Konok Kunok disznótoros versenye

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Jegyzőkönyv Készült a Felsőtárkányi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában a Felsőtárkány Roma

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2012. MÁRCIUS 28.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2012. MÁRCIUS 28. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 4. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesen működő civil

Részletesebben

III. Körösmenti Íjfeszítő Viadal

III. Körösmenti Íjfeszítő Viadal III. Körösmenti Íjfeszítő Viadal Gyomaendrőd 2015.04.26. Pusztai Íj Poronty Leány 1. Palatinusz Petra Szolnok 238 24.8% 2. Tóth Rebeka Körösmenti Íjfeszítő Egylet 196 20.4% Poronty Fiú 1. Palatinusz Tamás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 19-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 19-i nyilvános ülésére 3. napirendi pont Nyirád Község Önkormányzata Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: hivatal@nyirad.hu Ügyszám: 87-7/2015. Előterjesztő: Sarkadi-Nagy András

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: Macsári József polgármester, Dr. Farkas József alpolgármester,

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. AUGUSZTUS 2015. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.581 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület új i és

Részletesebben

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Fővárosi Munkaügyi Központ + Pest Megyei Munkaügyi Központ = KMRMK 1082 Budapest, Kisfaludy u. 11. : 303-0722, fax: 303-0717 22 kirendeltség a Közép-magyarországi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Javaslatára a képviselők az alábbi napirendek tárgyalását határozták el. Napirend

JEGYZŐKÖNYV. Javaslatára a képviselők az alábbi napirendek tárgyalását határozták el. Napirend Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 5/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 11-én 16:00

Részletesebben

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését,

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, melyen az alábbi fontosabb döntések születtek. Földeák és Óföldeák képviselő-testületei

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6.

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6. Hajdú Bihar Megyei Ernyőszervezetek Szervezet neve Ir. Szám Település Cím Képviselő Telefon E-mail cím A Zöldkereszt Munkavállalóinak Érdekvédelmi 4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné Az Oltalom Kősziklája

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2004/2005. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2004/2005. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN 2004/2005. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az iskolai vers- és mesemondó verseny eredményei 1. -

Részletesebben

2009. évi határozatok

2009. évi határozatok 2009. évi határozatok 1/2009. (II. 10.) sz. határozat A Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselő-testülete nem fogadta el Pusoma Jenő azon módosító javaslatát, mely szerint az SZMSZ-tervezet

Részletesebben

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a

Részletesebben

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó 2007 2012 A MÁTÉSZALKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM végzős diákjai 2012. május 4-én

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: A képviselő-testület 2015. évi munkaterve előterjesztő:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Dr.Sós Csaba aljegyző, Kovács Lászlóné irodavezető, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető,

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Dr.Sós Csaba aljegyző, Kovács Lászlóné irodavezető, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. május 06-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu

Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Beszámoló A közfoglalkoztatás tapasztalatairól Tisztelt Képviselő-testület! A közfoglalkoztatás

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26. V. Országos Modern- és Kortárstánc Verseny Modern tánc verseny A) Szóló kategória

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Kategória ói. Név Egyesület végeredmény. Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. helyez

Kategória ói. Név Egyesület végeredmény. Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. helyez Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. Rendező: HetényegyháziÍjász és Szabadidősport helyez Kt Kategória ói Név Egyesület végeredmény é és Longbow íj, 30 50 éves korosztály,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben