Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja VI. évfolyam 4. szám december

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja VI. évfolyam 4. szám 2013. december"

Átírás

1 Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja VI. évfolyam 4. szám december Kedves Olvasó! Advent III. vasárnapja az öröm vasárnapja és ez az öröm teljesedik be karácsony szent éjszakáján. Karácsony az öröm és a remény ünnepe. Az örömé, mert örülünk Urunk születésének, örülünk, hogy az Isten nekünk ajándékozta Fiát, örülünk, mert Isten gyermekei vagyunk, örülünk, mert együtt a családunk. De örülnünk kell életünk minden egyes napjának is. A sikereinknek és a kudarcainknak. Minden egyes keresztnek és minden mosolynak. Tudjunk örülni az apró örömöknek is. Ne mindig a nagy csillogásokat és pompát várjuk, legyen elég az aranydiók egyszerű fénye, a pislákoló gyertyák melege a karácsonyfáról. Tegyük fel magunknak a kérdést: én minek örülök, kinek örülök? Az örömünk mellé pedig párosuljon remény. XVI. Benedek pápa ban a Spe Salvi kezdetű enciklikájában a Keresztény reményről elmélkedik. Ezen enciklika utolsó két fejezete Máriáról szól, mint a remény csillagáról. Következőket írja a Szentatya: Egy 8-9 századi himnusszal az Egyház több mint ezer éve a tenger csillagának szólítja az Úr anyját, Máriát: Ave Maris stella. Az emberi élet úton létet jelent. De milyen cél felé? Hogyan találjuk meg az élet útját? Az élet olyannak tűnik, mint egy utazás a történelem gyakran sötét és viharos tengerén, miközben a csillagokat fürkésszük, melyek utat mutatnak nekünk. Életünk igazi csillagai azok az emberek, akik helyesen tudnak élni Ők a remény világító fényei. Kétségtelen Jézus maga a Világosság, a Nap, aki fölkelt a történelem minden sötétsége fölé. De hogy őt megtaláljuk szükségünk van a közeli fényekre- olyan emberekre, akik az ő fényéből világítanak, és elirányítanak utazásunk közben. Karácsony ünnepén szemléljük Máriát, aki reménycsillag a mai kor embere számára is. Kérjük őt, hogy mi is tudjunk embertársaink számára a remény világító fényei lenni, hitünk megélése által. Kérjük, hogy mi sok embert vezethessünk a hit és a remény útjára. Az év vége egyúttal a számadás ideje is. Mi történt az elmúlt esztendőben? A Röjtökmuzsaji egyházközségnek van miért hálát adni, hiszen megszépült a templomunk, nem kis áldozatok árán. Szeretném megköszönni mindazok támogatását, munkáját, anyagi és erkölcsi segítségét, akik velünk voltak a munkálatok idején. A köszönet mellé a kérésemet is szeretném tolmácsolni, hogy karácsony szent ünnepén kérjük a közénk jött Jézust, hogy a békétlenséget, a haragot, a gyűlölködést, a kétszínűséget űzze távol szívünkből! Kívánok mindenkinek áldott szent karácsonyt, a betlehemi csillag fénye ragyogja be szívünket és karácsonyunkat, hogy e fényben meglássuk és megérezzük Karácsony titkát és jövőnk értékét! Szarka Gábor plébános

2 Miserend az ünnepek alatt December 24. kedd: óra Szenteste December 25. szerda: 9.00 óra Jézus Születése December 26. csütörtök: 9.00 óra Karácsony, Szent István első vértanú December 29. vasárnap: 9.00 óra Szentcsalád ünnepe December 31. kedd: óra Év végi hálaadás Január 1. szerda: 9.00 óra Újév Év végi ügyfélfogadások, nyitva tartások Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az Önkormányzati Hivatal az ünnepek környékén december 23-án (hétfőn) között, valamint 30-án (hétfőn) óra között tart nyitva. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat félfogadása január 3-ig szünetel. Első fogadási nap településünkön január 7. kedd. Tisztelt Paciensek! Értesítem Önöket, hogy között a rendelések a következőképpen módosulnak: Szombat (12.21.) nincs rendelés Sürgős esetben Dr. Mag Adrienn hívható a es telefonszámon Hétfő (12.23.) Csapod Röjtökmuzsaj Kedd (12.24.) ügyelet 99/ Péntek (12.27.) ügyelet 99/ Hétfő (12.30.) Csapod Röjtökmuzsaj Kedd (12.31.) Nincs rendelés Sürgős esetben Dr. Mag Adrienn hívható a es telefonszámon 2 Köszönettel: Dr.Mag Adrienn Dr.Bence Zsolt

3 A karácsonyi és újévi ünnepnapokon a hulladék szállítás rendje változatlan. (Tehát a kukákat a megszokott rend szerint kihelyezni szíveskedjenek karácsonykor is.) Egyúttal kívánok magam és kollégáim nevében békés karácsonyt és nagyon boldog új évet! KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉLETÉBŐL November hónapban több, évek óta ismétlődő, elsősorban gyerekeknek szánt rendezvénnyel köszöntünk el az ősztől. Október végén idén már harmadszor ŐSZI KAVALKÁD volt a Közösségi Házban. Az elsősorban alkotásról, barkácsolásról szóló napok zárásaként, nem maradhatott el a HALLOWEEN nap sem. November 11-én immár hagyományosnak számító Márton napi lampionos felvonulást tartottunk, kicsit rendhagyó módon, a Faluház nagytermében kezdődött a program. A rossz idő miatt itt került sor Szent Márton életének felelevenítésére, majd rövidre fogott séta után ugyanitt várt mindenkit a forró tea és almás lepény. November végétől már minden a közelgő ünnepek körül forgott. Advent első vasárnapjára a kapukra kerülhettek az ajándék koszorúk, melynek elkészítéséből az Önkormányzat dolgozóin és a nyugdíjas klub tagjain kívül, a helyi civil szervezetek képviselői is kivették részüket. Idén az első gyertyagyújtásra ismét a Faluház elé hívtuk a lakosságot. Ekkor gyulladtak fel először az ünnepi fények községünkben. A Fertőszentmiklósi Pedagógus Nőikar kedves előadása után forralt borral és teával, valamint egy kis édességgel láttunk vendégül mindenkit. Most először ADVENTI VÁSÁR vette kezdetét a nagyteremben, ahol helyi és környékbeli kézműves portékák között válogathatott a vásárló. 3

4 Községünkbe ismét ellátogatott a Mikulás, december 4-én, szerdán délután a Faluházba. A Habakukk Bábszínház: Mikulásleves című előadása után személyesen hozott csomagot minden gyereknek a nagyszakállú vendég. Legnagyobb lelkesedéssel a Falukarácsonyra készültünk. A soproni alkotók képei már előre díszbe öltöztették a termet. Óvodásaink verssekkel, dalokkal készültek. Színjátszósaink ezúttal egy rendhagyó betlehemi történetet adtak elő. Végül közös éneklés zárta a kellemes délutánt. Reméljük, sikerült egy órácska örömöt hozni mindenki életébe! Az ünnepvárás elmaradhatatlan része az adventi barkács - délután is a Közösségi Házban, elsősorban fiataloknak. Idén december 18-án, szerdán délután készítettünk karácsonyfa díszeket és egyéb apróságokat. A közös KARÁCSONY pedig 19-én, csütörtökön lesz a Közösségi Házban tól. Rozmán Nóra A KÖZÖSSÉGI HÁZ és KÖNYVTÁR december 21. és január 3. között ZÁRVA TART. Előrejelzés 2014 elejére: Pótszilveszter és farsang január hónapban a gyerekeknek, pontos időpont szóróanyagon lesz olvasható február 8. Bál a Faluházban a Sportegyesület, Vöröskereszt és Önkormányzat közös szervezésében. 4

5 ÓVODAI KRÓNIKA November 11. Márton nap: A lámpásokat már délelőtt elkészítettük az óvodában. Délután a rossz idő miatt a Faluházban gyülekeztünk. Eljátszottuk Szent Márton legendáját, majd elindultunk a rövid lampionos felvonulásra. Közben libás és őszi dalokat énekeltünk. Visszaérve a Faluházba, finom almás pite és forró tea várt ránk, ami jól esett a hideg túra után. November 14. Bűvész érkezett óvodánkba. Hargitay Levente Győrből jött hozzánk, hogy különböző mutatványokkal szórakoztasson minket. A gyerekekkel együtt varázsolt el- és elő kockákat, kendőket, köteleket. Nem győztünk ámulni és csodálkozni! November 18. A Csemete Bábszínház előadásában a Két kicsi bocs és a róka meséjét néztük meg. Gyönyörű bábok, gyerekekkel közösen eljátszott történet tette fedhetetlenné a délelőttöt. November 26. A délutáni játszóház keretében mézes sütit készítettünk a szülőkkel közösen az adventi vásárra. Sajnos a sok beteg ovis miatt csak kevesen tudtak eljönni. A mézes azért finomra sikerült! December 1. Hétvégére már csak pár gyermek állt ellen a betegségnek, így a gyertyagyújtás és vásár ezúttal óvodás szereplők nélkül zajlott. Csak az általunk készített sütemény (és pár gyermek) képviselte óvodánkat a vasárnapi programon. December 4. Délután a Faluházba volt hivatalos minden gyermek. A Habakukk Bábszínház : Mikulásleves című meséje szórakoztatta a kicsiket. Majd megérkezett maga a Mikulás bácsi is. A gyerekek versekkel, dalokkal köszöntötték. Természetesen a jutalom sem maradt el, mindenki kapott csomagot a fehérszakállú vendégtől. December 6. Megérkezett a Mikulás az óvodába is. Már reggel is kis meglepetés fogadott minden érkezőt, aztán tízórai után végre eljött hozzánk a nagyszakállú Mikulás. Meghallgatta a verseket, dalokat, sőt még játszott is velünk. Természetesen mindenki kapott csomagot is, kértük jövőre is látogasson el hozzánk! December 15. Falukarácsonyra is rövid műsorral készültünk. Idén téli versekkel, karácsonyi dalokkal szórakoztattuk a vendégeket. Róbert Sándorné 5

6 Suli hírek Fertőd Babos József Térségi Általános Iskola Rendezvények: november 8-án Márton nap volt iskolánkban. A rendezvény lampionos felvonulással indult, utána különféle műsorok szórakoztatták a gyerekeket. A süttöri alsós diákok német nyelven adták elő Szent Márton történetét. A tornateremben a gyerekeket ugrálóvár és uzsonna várta. Közben a szépülni vágyók csillámtetoválást vagy arcfestést kaphattak. Mikulás érkezett iskolánkba december 6-án. Főleg az alsós osztályokat látogatta meg személyesen, de szaloncukrot bárki kaphatott tőle a folyosón. Hamarosan itt a karácsony, s vele a téli szünet. Ez a hét már a közelgő ünnep körül forog. Feldíszítjük az osztályokat és az iskolát is. A bejáratnál Betlehem fogadja az érkezőket december 21-én Babos nap zárja az idei évet, pénteken este karácsonyi ünnepség lesz a tornateremben. A téli szünet december 23-tól, január 3-ig tart.(első tanítási nap január 6. hétfő) Lássuk mire számíthatunk 2014 elején: január 17. félév zárása január 24. félévi bizonyítványok osztása február 14. farsangi bál a gyerekeknek Békés Boldog Karácsonyt kíván az iskola valamennyi tanára és diákja nevében: Bauer Ivett Fertőszentmiklós Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola December elején sporthét volt iskolánkban. Csilla néni, Józsa néni és Zoli bácsi hétfőn, kedden és szerdán várta a sportolni, versenyezni vágyó diákokat délután 14:00-től 16:00-ig a tornaterembe. o Hétfőn focimeccsek zajlottak le az osztályok között. o Kedden kézilabda és kosárlabda mérkőzéseket játszottak a diákok. o Szerdán játékos versenyeken mérhették össze erejüket, ügyességüket a csapatok. Október 6-án a felsős tanulók Mikulás műsorral lepték meg az alsósokat. Délután től Mikulás diszkó volt az iskolánkban, ahol a nyolcadikosok szolgáltatták a zenét. Közelgő eseményeink: December 23-tól január 6-ig Téli szünet Január 17. Félév zárása Január 24. Félévi értesítő kiállítása Február 15. Farsangi bál Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk: Halász Patrícia, Kincses Daniéla, Veszeli Klaudia, Veszeli Szabina 6

7 Véradás volt Röjtökmuzsajon november 26-án volt községünkben az idei második véradás. Ez a mostani alkalom azért volt különleges, mert vidéki véradók is részt vettek: a VELUX dolgozói jöttek, hogy egy súlyos beteg munkatársuk műtétjéhez vért adjanak. Felemelő érzés volt látni az összetartó, segítő szándékú embereket. Összesen 43 fő jelent meg. Ebből a helyi véradók 32-en voltak. Véradás után, mielőtt köszöntöttük volna a kitüntetett véradókat, egyperces néma főhajtással emlékeztünk meg a közelmúltban hirtelen elhunyt többszörös véradónkról, Pethő Zoltánról. Ezt követően dr. Örs Judit főorvos asszony a Soproni Vérellátó Szolgálat vezetője köszöntötte a kitüntetetteket, nagyrabecsülését fejezve ki a segítő embereknek. Elmondta, hogy a véradást mindig komoly szűrővizsgálat előzi meg, melynek célja, feltárni az esetlegesen lappangó betegséget, ezért a véradástól való félelem alaptalan. Méltatta nemes cselekedetüket, hogy a véradó valóban életmentő. Megköszönte részvételüket és kérte őket, hogy éltető vérükkel továbbra is segítsék beteg embertársaikat. Majd Lőrincz Zsófia egy verssel köszöntötte a megjelenteket. Ezután került sor a kitüntetések átadására: 10-szeres véradó: Bak Roland, Horváth Viktor, Madarász Éva, Szabó Gábor 15-szörös véradó: Halász Ármin, Horváth Judit 20-szoros véradó: ifj. Kovács László, ifj. Tóth László 25-szörös véradó: Ujvári Veronika 30-szoros véradó: Kincses Balázs 45-szörös véradó: Pethő Mihály 60-szoros véradó: Lukjanov Dénes Kívánok mindenkinek szerettei körében töltött, áldott, boldog karácsonyt és sikerekben, örömökben és egészségben gazdag új esztendőt! Kovács Lászlóné 7

8 Közmeghallgatás A közmeghallgatásra december 2-án délután 6 órakor került sor, a Faluház nagytermében. Az ott elhangzott beszámolómat az alábbiakban foglalom össze: A év a Sopronkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal megalakulásával kezdődött. A közös hivatal működéséhez szükséges döntések az érintett községek (Ebergőc, Nagylózs, Pinnye, Röjtökmuzsaj és Sopronkövesd) Képviselő-testületeinek együttes ülésén születtek meg. Sopronkövesdi Közös Hivatal évi költségvetését Ft bevétellel és kiadással fogadtuk el. A közös hivatal működéséhez a támogatást az érintett települések kapják és adják tovább a közös hivatalnak. Ez Röjtökmuzsaj esetében Ft bevételt és ugyanennyi kiadást jelent. Ezen a testületi ülésen került elfogadásra a Sopronkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata is. A közös hivatal 10 fővel kezdte meg a munkáját, akik közül a Röjtökmuzsajjal kapcsolatos feladatok az alábbi 4 személyt érintik: Fücsökné Torma Lívia Sopronkövesdi KÖH jegyzője, Olaszyné Fülöp Anita aljegyző, Rózsás Györgyné pénzügyi vezető és Simon Gáborné ügyintéző. A változások miatt az Önkormányzat évi költségvetésének a készítésekor csak nagyon kevés információval rendelkeztünk. Ezért a testület úgy határozott, hogy elsőbbséget biztosít a kötelező feladatok ellátásának, felújítást, fejlesztést a 2013-ban elnyert pályázatok megvalósításán kívül nem tervez. Döntött a testület arról is, hogy pályázatot csak kedvező feltételek és a község számára fontos területeken nyújtunk be. A fenti alapelvek szerint összeállított költségvetést február 21-én tárgyalta és fogadta el a Képviselő-testület 64,5 millió Ft bevétellel és 64,5 millió Ft kiadással. A bevételek közül: o o o 28,6 millió Ft, ami valóban a település működtetését szolgálja (11,5 millió Ft állami támogatás,11,4 millió Ft helyi adó és 5,7 millió Ft helyi bevétel). 19,7 millió Ft olyan bevétel, amely felett nem mi rendelkezünk, tovább kell utalnunk azokat. Ilyenek pl.: közös hivatal támogatása, víziközmű bérlet és hitel, ÁFA stb. A bevételi oldalon jelenik még meg a költségvetésben az a 15,7 millió Ft, ami a korábbi évek megtakarításaiból származik Az óvoda nem szerepelt a költségvetésünkben, mivel tagintézmény, az utána járó támogatást Fertőd Önkormányzata kapta. A 2013-ban nyújtott állami támogatás 9 millió Ft-tal marad el az előző évitől úgy, hogy mögötte nem áll semmiféle feladatcsökkenés. Részben ennek a következménye, hogy a korábbi évek szintjén tervezett működési kiadásainkra kevés a fedezet, a költségvetést 3 milliós, éven belüli hiánnyal terveztük be. A hiány fedezetéül a korábbi évek megtakarítása szolgál, de a testület ennek ellenére döntött arról, hogy próbál kiegészítő támogatást szerezni és a működési költségek lefaragásával törekszik a hiány csökkentésére. Ebben az időszakban hozott döntések: Megállapodás a Soproni Vízművel a szennyvíz tisztítórendszer üzemeltetésre történő átadásáról Kezdeményeztük a RÖ-EBER Kft működésének megszüntetését Döntés a volt iskola fűtéskorszerűsítési pályázatának a visszaadásáról. (kevés volt a támogatás) Jogszabályi kötelezettségünk alapján elvégeztük a társulások felülvizsgálatát is. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy változatlan formában továbbra is részt kívánunk venni: Gondoskodás Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Társulása (gesztor: Fertőszentmiklós) Körzeti védőnői feladatok ellátása (gesztor: Csapod) Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás (gesztor: Sopron) Sopron Környéki Községek Központi Ügyeleti feladatainak ellátása (gesztor: Pereszteg) 8

9 Kiválunk az Óvodai intézményfenntartó Társulásból (gesztor: Fertőd) és a Sopron-Fertőd Többcélú Kistérségi Társulásból. Elkészítettük az értékbecslését és a becsült Ft-os vételáron értékesítésre meghirdettük a Röjtökmuzsaj 011/2. hrsz-ú, m2, 1,38 AK értékű fásított területet. Két ajánlat érkezett, Ft illetve Ft értékkel. A számunkra kedvezőbb, magasabb ajánlatot elfogadva az értékesítés megtörtént. Testvérközségünk meghívására április 26-án órakor egy kis küldöttségünk Wimpácon, a kívül-belül felújított templom szentelésén vett részt. Június közepére hívtuk társadalmi munkára a falu lakosait. A korábbi évekhez képest sajnos lényegesen kevesebben szánták rá a szombat délelőttjüket. Az önkormányzati dolgozókon kívül mindössze 9 felnőtt és 3 fiatal vett részt a munkán. Nekik köszönjük, hogy eljöttek. Az iskola kiürítését sikerült elvégezni, de a tervezett munkák jó része elmaradt. Annyit ezzel kapcsolatosan el kell mondanom, hogy az Önkormányzat valamennyi dolgozójának egyszerűbb, ha nincs társadalmi munka. Sokkal kevesebb idő és energia kell ahhoz, ha fogadunk egy vállalkozót, aki elvégzi a szükséges munkákat. (már ha lesz rá pénzünk!) Szerencsére van jó példa is a falunkban. A csárda környékén lakók saját szervezésben álltak neki annak a lakókörnyezetükben lévő kis tér rendbetételéhez és sikerrel el is végezték azt. Jó lenne, ha a település többi részein is tapasztalhatnánk hasonlóakat. A Röjtökmuzsaj, Röjtöki utca 19/A.-19/B számú lakásokat bruttó Ft, a Röjtöki utca 16. szám alatti lakást Ft vételáron értékesítettük. Óvoda ügyek július 1-jével testületi döntés alapján megszüntettük a tagóvodai státuszt. Óvodánk Röjtökmuzsaji Akácvirág Óvoda néven megkezdte önálló működését. Létszámkerete: 1 fő főállású óvodavezető, 1 fő főállású óvodapedagógus és 1 fő főállású dajka. Személyzeti ügyek Rozmán Nórát október 1. napjától a Röjtökmuzsaji Akácvirág Óvodában óvodapedagógus munkakörben foglalkoztatjuk, a fertőszentmiklósi gyermekjóléti és családsegítő társulásnál lévő napi 2 órás közalkalmazotti jogviszonyát megszüntettük, a Könyvtár és Közösségi Ház működtetését pedig megbízási díj alapján végezi. A gyermekjóléti és családsegítői szolgálat családgondozója településünkön Kovács Erzsébet lett. Pandur Lászlóné szeptember 1-jén nyugdíjba vonult. A szakácsnői feladatokat a továbbiakban Schwarczkopf Jánosné látja el. A hivatalban az ügyintézői feladatokat október 16-ától Simon Gáborné helyett (napi 6 órában) Némethné Kovács Leila látja el. Simon Gáborné novembertől élelmezésvezetőként tevékenykedik tovább. Ujvári Józsefné nyugdíjba megy, december 16-ától már felmentési idejét tölti. Az élelmezésvezetői, konyhai kisegítői, hivatalsegédi munkát úgy szerveztük át, hogy az eddigi 4 és 8 órás munkaköröket a továbbiakban napi 6-6 órában Simon Gáborné és Csuka Lászlóné látja el. Közösségi programok A Közösségi Ház a korábbi években kialakult rend szerint jól működött. Szervezésében megemlékezéseket tartottunk nemzeti ünnepeinken és megtartottuk hagyományos rendezvényeinket is. A legnagyobb sikere a gyermekprogramoknak volt. Iskoláskorú gyermekeink igényelték és örömmel jöttek. A felnőttek is szép számmal vesznek részt, főként a családi jellegű megmozdulások népszerűek. 9

10 Sportegyesület Az egyesület korábbi vezetője Némethné Mészáros Krisztina lemondott. Elmúlt években végzett munkáját ezúton is köszönjük! Az egyesület, új elnökének Horváth Gergelyt választotta, akinek munkájához sok sikert kívánunk! A Sportegyesület hagyományos programjai 2013 ban is sikerrel megszervezésre kerültek. A palettára, az elmúlt években felkerült bál és a Dunakilitin szervezett kenuzás is jó eséllyel pályázik arra, hogy a következő években már a hagyományok között emlegessük. Röjtökmuzsaj Községért Közalapítvány A Röjtökmuzsaj Községért Közalapítvány nagyon fontos szerepet tölt be falunk életében. A személyi jövedelemadó 1%-ból gyűjtött bevételeiből az elmúlt években már jelentős támogatást tudott nyújtani a településnek ben pl. összesen Ft támogatást adott (89 ezer Ft az óvodás kirándulás útiköltségéhez, 50 ezer Ft az óvodás gyermekek néptánc oktatásához, 300 ezer Ft karácsonyi csomag a nyugdíjasok és gyermekek részére) Az alapítvány a támogatások mellett az Önkormányzattal együttműködve pályázatokat nyújt be és valósít meg. Ez jelentős előnyt jelent számunkra, mivel így 100% -os támogatást tudunk elérni. Emlékeztetőül az elmúlt évek elnyert pályázataiból: Közösségi Ház és Faluház felszerelése (székek, projektor, erősítő és hangfalak.) Ft Röjtöki templom környékének felújítására kapott támogatás: 5 millió Ft, amelyet az Önkormányzat Ft-tal egészített ki azért, hogy a templom (a pályázatban nem szereplő) csapadékvíz elvezetése is megvalósulhasson Ravatalozók felújítása ~ 15 millió Ft A fentiek mindenki számára egyértelműen és meggyőzően mutatják a Közalapítvány hasznosságát. Kérem ezért, támogassák lehetőségeik szerint a közalapítvány működését (pl. az adójuk 1 %-nak a felajánlásával)! Vöröskereszt A Vöröskereszt helyi szervezete részt vállalt a tél végi, a Sportegyesülettel közöse bálból, segítették és támogatták a község nagy rendezvényeinek a bonyolítását is. Az év során két alkalommal sikeres véradást szerveztek. Pályázatok benyújtása és az elnyert pályázatok megvalósítása: 1. A Muzsaji út helyreállítására vis maior pályázatot adtunk be. A pályázat nettó 3,9 millió Ft támogatást nyert. A munkára a Swietelsky Kft. adta a legkedvezőbb árajánlatot. A kapott támogatást, forintra kellett ahhoz kiegészítenünk, hogy az út helyreállítása ilyen színvonalon megtörténhessen. A helyreállítás szeptember elején elkészült. 2. Élve egy nagyon rövid, de rendkívül kedvezőnek ígérkező pályázat lehetőségével, igényünket nyújtottunk be az óvoda épület felújítására. Itt 30 millió Ft volt az elérhető támogatás, amely 100% támogatás jelenthetett volna. Sajnos nem nyert támogatást. 10

11 3. A sportegyesülettel együttműködve egy Leader pályázatot nyújtottunk be, amelyben a muzsaji és a röjtöki buszmegállókhoz építendő fedett kerékpár tárolók és utcai információs táblák felállításához szerettünk volna pénzt szerezni. Sajnos nem nyertünk, de reméljük lesz még újabb kiírás, ahol újra benyújthatjuk és nem veszik teljesen kárba a munkánk. 4. Röjtöki u. 40. (volt iskola) külső felújítási munkáira még az eredmény kihirdetése előtt feltételes közbeszerzési eljárást folytattunk le, amelyet a legelőnyösebb ajánlatot tevő Betonépfor Kft. nyert el Ft + áfa ajánlatával. A támogatást elnyertük, így ezt követően a kivitelezői szerződés is megkötésre került, a munkák megkezdődhettek. A munkák során jelentős gondot okozott a Szidónia Kastélyszálloda felöli oldalon felmerülő problémák megoldása. Az épület hátoldalára szerelt gázvezeték áthelyezése miatt a hátsó oldal szigetelése és vakolatképzése 2014-re csúszott. Az utcai és az udvari oldalon a munkák zöme elkészült, napjainkban a járdaburkolat lerakása történik. Mivel az elnyert támogatáshoz csak az elvégzett munkák kifizetése után jutunk, a megvalósításhoz 15 millió Ft támogatást megelőző hitelt vettünk fel. 5. Az iskola belső felújítási munkák elvégzéséhez az egyes munkákra külön-külön szerződve kezdtünk hozzá. Így: Lőrincz Ferenc a kőműves munkákat, Németh Gyula a villanyszerelést, Kacsoj és fia Kft. a vízszerelést végzi el. A falátvágásos szigetelés elvégzésével egy veszprémi vállalkozást a Pannon Iso Trade Kft. t bíztuk meg. Eddig megtörtént: a tervezett külső ablakok és ajtók cseréje, az aljzatok felszedése, hő és vízszigetelése, betonozása, a falak acéllemezes vízszigetelése. A vízóra aknát áthelyeztük, a víz- és szennyvíz vezetékeket újra cseréltük, új villanyszerelést kapott a régi lakásrész évre marad a belső burkolatok megépítése, a belső ajtók beépítése és a víz és villany szerelvényezés. 6. Megkezdődött a ravatalozókra elnyert pályázat megvalósítása is. Ahogyan arról már a Kisbíróban is beszámoltunk a Röjtökmuzsaj Községért Közalapítvánnyal együttműködve támogatást nyertünk a ravatalozóink felújítására. A támogatási határozat kiadása egy műemlékvédelmi probléma miatt nagyon elhúzódott így kevés időnk maradt az előkészítésre. A nehézséget az okozza, hogy az első kifizetési kérelmet márciusáig be kell nyújtanunk ahhoz, hogy ne veszítsük el az elnyert támogatást. A téli tavaszi kiszámíthatatlan időjárás miatt fontos volt, hogy a munkák egy része még ez évben elkészüljön. A kivitelezést a Gamma-Sopron Kft nyerte el és hála a kedvező őszi- tél eleji időjárásnak, az erre az évre tervezett munkák megvalósulhatnak. Elkészült a muzsaji ravatalozó új tetőszerkezete, a ravatalozó körüli térburkolat alapja. Ha az idő engedi, mire Önök ezeket a sorokat olvassák a térburkolat is lerakásra kerül. A munkák tavaszán kerülnek befejezésre. Egyéb beruházásaink Ilma-majori lakók kérték a majorhoz vezető út közvilágításának a bővítését. A Képviselő-testület döntött 2 db Altra 36 W lámpatest felszereléséről. A testületi döntés után a munkát megrendeltük, amelyet a kivitelező októberre el is vállalt. A megvalósításra a többszöri sürgetés ellenére csak novemberben került sor. A munka Ft-ba került. Kiss József polgármester 11

12 ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT ÉS EREDMÉNYEKBEN GAZDAG, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK VALAMENNYI OLVASÓNKNAK! Röjtökmuzsaji Kisbíró Kiadja: Röjtökmuzsaj Önkormányzata Felelős kiadó: Kiss József polgármester Szerkeszti: Rozmán Nóra, Fücsökné Torma Lívia Cím: Polgármesteri Hivatal 9451 Röjtökmuzsaj, Röjtöki út 193. Telefon: 99/ Készült: 200 pl-ban Terjesztő: önkormányzat Olvasható: a Megjelenik: negyedévenként. A szerkesztők fenntartják a rövidítés jogát. A lapban leírt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztők álláspontját. Tartalom: Miserend, ügyfélfogadások 2. oldal Suli hírek 6. oldal Közösségi Ház életéből 3. oldal Véradásról 7. oldal Óvodai krónika 5. oldal Közmeghallgatás 8. oldal 12

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2013. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2013. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült december 2-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült december 2-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-15/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. december 2-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2013. augusztus 12-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselő-testület rendkívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2013. augusztus 12-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselő-testület rendkívüli ülésén. Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-11/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. augusztus 12-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi

Részletesebben

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1. 5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült szeptember 19-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült szeptember 19-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. szeptember 19-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

XV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja VII. évfolyam 4. szám 2014. december

Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja VII. évfolyam 4. szám 2014. december Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja VII. évfolyam 4. szám 2014. december Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Részletesebben

Készült 2013. május 30-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza polgármesteri irodjában tartott ülésén.

Készült 2013. május 30-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza polgármesteri irodjában tartott ülésén. Pinnye község Önkormányzata P I N N Y E Arany J. u. 15. 9481. /Tel.: 99/536-025/ 1-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 30-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----

Részletesebben

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017*

Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* 2 Pári Újság PÁRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA * V. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2017* Adventi készülődés Készüljünk együtt a Karácsonyra! 2017.december 2-án szombaton, délután 13 30 órától díszítsük együtt a Pári

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 27-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 27-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 27-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1.

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1. Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV Tanév rendje Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8.00 óra Első tanítási nap 2016. szeptember

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

A 2015/16. tanév munkaterve

A 2015/16. tanév munkaterve A 2015/16. tanév munkaterve Alakuló értekezlet augusztus 24., hétfő Javítóvizsgák augusztus 25., kedd Tankönyvosztás augusztus 26-27. szerda-csütörtök Elsősök előkészítője augusztus 26-27. szerda-csütörtök

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

A 2017/2018. tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019.

ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019. ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019. Időpont/időtartam Esemény SZEPTEMBER 09. 04-05. Gólyatábor 5. évfolyam Győrújbaráti Gyermektábor 09. 11-12-13. Határtalanul tanulmányi kirándulás 7. évfolyam 09. 14-15. DÖK tábor

Részletesebben

SZEPTEMBER

SZEPTEMBER AUGUSZTUS 1. hétfő 2. kedd 3. szerda 4. csütörtök 5. péntek 6. szombat 7. vasárnap 8. hétfő 9. kedd 10. szerda 11. csütörtök 12. péntek 13. szombat 14. vasárnap 15. hétfő 16. kedd 17. szerda 18. csütörtök

Részletesebben

1. Az aradi vértanúk emléknapja (október 6.) Patói Pálma Iskolai megemlékezés. Dr Feldmann-Németh Krisztina

1. Az aradi vértanúk emléknapja (október 6.) Patói Pálma Iskolai megemlékezés. Dr Feldmann-Németh Krisztina TERVEZETT RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK, FOGADÓ ÓRÁK, MÉRÉSEK 2017-2018 A nemzetünk szabadságtörekvéseit tükröző, továbbá nemzeti múltunk mártírjainak emlékét, példáját őrző emléknapok, valamint az iskolai élethez

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi

Részletesebben

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16 Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. június 14.-én (péntek) napján 8 00 órai

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

havonta of. irányításával, minden hónap 1. hétfője

havonta of. irányításával, minden hónap 1. hétfője Horváth István Általános Iskola 8105 Pétfürdő, Berhidai út 54. Tel/Fax: 06-88/598-910 E-mail: petisuli32@gmail.com Web: www.petfurdoiskola.hu OM: 037023 2. sz.melléklet A 2017/18. tanév programterve Alakuló

Részletesebben

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e)

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e) 23. (1) e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendje, és az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: A hatályos Szervezeti

Részletesebben

Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének i ülésére (2. napirendi pont) Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének i ülésére (2. napirendi pont) Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2016.01.27.-i ülésére (2. napirendi pont) Tárgy: A 2016. évi munkaterv elfogadása Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

es tanév helyi rendje

es tanév helyi rendje 2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00

Részletesebben

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER SZEPTEMBER 2012.09.02 vasárnap Tanévnyitó ünnepély 18 óra 2012.09.03 hétfő 2012.09.04 kedd 2012.09.05 szerda 2012.09.06 csütörtök Tárlatmegnyitó 2012.09.07 péntek 2012.09.08 szombat 2012.09.09 vasárnap

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 20-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő Község Önkormányzata

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Berentei Tündérkert Óvoda KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018. TANÉVRE Az adatokat a kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület évi munka- és üléstervéről

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület évi munka- és üléstervéről Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület 2016. évi munka- és üléstervéről I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Pályázati lehetőségeket kell

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-4/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

2009. évi munkaterv.

2009. évi munkaterv. 2009. évi munkaterv. Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a 2008. évi munkaterve alapján napirendre tűzte a 2009. évi munkaterv elfogadását. A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00 Az őszi szünet 2017. október 30-ától 2017. november 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. november 6. (hétfő). A téli szünet

Részletesebben

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE:

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE: DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR 78. 2017/2018. - A TANÉV HELYI RENDJE: Szorgalmi idő, tanítási szünetek: 2017. szeptember 1. Első tanítási nap péntek 2017. okt. 30. - nov. 3. Őszi szünet Utolsó

Részletesebben

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által Kossuth Morzsák November 11.: Márton nap alkalmából ismét összegyűlt az iskola apraja-nagyja. A 4. osztály már a délelőtt folyamán is szorgoskodott a konyhában, hogy vendégül láthassák társaikat. Mert

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Első tanítási nap 2015. szeptember 1. Őszi szünet 2015. október 26. október 30. Téli szünet 2015. december 21. - 2015. december 31.

Első tanítási nap 2015. szeptember 1. Őszi szünet 2015. október 26. október 30. Téli szünet 2015. december 21. - 2015. december 31. Tanév rendje Tanévnyitó 2015. szeptember 1. (kedd) 8.00 óra Első tanítási nap 2015. szeptember 1. Őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2015. október 22. (csütörtök) Munkaszüneti nap 2015. október 23.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült május 3-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselıtestület

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült május 3-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselıtestület Községi Önkormányzat RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-92012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült 2012. május 3-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselıtestület

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Szekszárdi Garay János Gimnázium

Szekszárdi Garay János Gimnázium Szekszárdi Garay János Gimnázium H-7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. Tel./fax: 00-36-74-315-633 E-mail: gjg@garayj.sulinet.hu Honlap: www.garayj.sulinet.hu Tisztelt Szülők! Köszöntöm Önöket a 2018/2019.

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. szeptember 24-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. szeptember 24-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. szeptember 24-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Az előterjesztés száma:156/2018.

Az előterjesztés száma:156/2018. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma:156/2018. Decs nagyközség képviselő-testületének 2018. november 28.

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben