Kemény karikatúrát rajzolt Orbánról a New York Times

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kemény karikatúrát rajzolt Orbánról a New York Times"

Átírás

1 Kemény karikatúrát rajzolt Orbánról a New York Times Magyarország zavarbaejtő példája lett annak, hogyan tudja a politikai elit leépíteni a demokráciát még Európa közepén is - írja a lap.magyarország zavarba ejtő példája lett annak, hogyan tudja a politikai elit leépíteni a demokráciát még Európa közepén is. Az EU-nak nem szabadna olyan kormányt finanszíroznia, amely ilyen keményen bánik a médiával írja a New York Timesban Philip N. Howard médiatudós, a CEU és a Washingtoni Egyetem professzora. A szakember pontról pontra bemutatja, szerinte hogyan hajtotta és hajtja uralma alá a sajtót az Orbán-kormány. l_a_new Totális kormányzati támadás a norvégos civilek ellen Hétfő reggel fél kilenc körül tucatnyi rendőr vonult ki az Ökotárs Alapítvány belvárosi irodájához. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bejelentés nélkül érkező munkatársai az irodába csak az ott dolgozókat engedték be. Ezzel egyidőben a nyomozók lerohanták a Norvég Civil Alap egy másik lebonyolító szervének, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítván irodáját is. A dolgozóknak mindhárom helyen megtiltották, hogy használják a telefonjukat, és valóban nem lehetett őket elérni. Az Index információi szerint a város egy másik pontján az alapítvány könyvelőjéhez is rendőrök szálltak ki. Több százan tüntettek a megszállt Ökotársért Lapunk értesülései szerint 6 óra körül rendőri kísérettel távozott a helyszínről Móra Vera, az Ökotárs Alapítvány vezetője. Rendőrségi forrásaink szerint több helyszínen tartanak házkutatást, így Móra Vera lakásán is, ide kísérték el az igazgatót - állítólag a laptopjáért -, aki önként ment a rendőrökkel, kényszerintézkedés nem történt. Már az is baj, ha segítünk? A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) szeptember 3-án közölte a sajtóval, hogy jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja miatt feljelentést tett a norvég alap vizsgálatai után. Az egyik ellenőrzött civil szervezet csaknem százmillió forint kölcsönt adott úgy, hogy erre nem volt engedélye. De kiről van szó és mit is jelenthet ez? Ki utasíthatta a norvégos razziákra a Kehit? diktatúrarazziaorbán-kormánykehinorvég Alap A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal titkolózik, civil jogvédők pedig kiperelnék belőlük az igazságot. A Piszkos Tizenháromra vadászott a rendőrség az Ökotársnál és a Demnetnél Az Átlátszó birtokába került lefoglalási jegyzőkönyv és a hétfőn házkutatást elszenvedett Ökotárs Alapítvány és Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (Demnet) illetékesei szerint a Miniszterelnökség által összeállított listán szereplő 13 civil szervezet adataira voltak kíváncsiak a Norvég Civil Támogatási Alapot kezelő szervezeteknél razziázó rendőrök.

2 Feltérképeztük az Andy Vajna magyar vállalkozásai mögött burjánzó offshore cégbirodalmat Andrew G. Vajna magyarországi érdekeltségeit vizsgálva az Átlátszó egy meglehetősen terebélyes, offshore-cégekkel teletűzdelt céghálót talált, a filmipari kormánybiztoshoz jelenleg legkevesebb hét offshore cég köthető, melyek összesen tíz vállalkozásban érdekeltek Magyarországon. Offshore hátterű a Nobu luxuséttermet üzemeltető Buno Kft., a filmforgalmazással foglalkozó Intercom Zrt., a kaszinókoncesszió-nyertes Las Vegas Casino Kft., és részben a Byblos divatházat üzemeltető Sport & Fashion Kft. is. Maga Andy Vajna tulajdonosként egyetlen magyar cégben sem szerepel, a láncban fölöttük álló luxemburgi, amerikai, és curacao-i társaságokban viszont mindenhol az ő nevébe botlunk. Kövér az egész országot akarja A fideszes városvezetők "sokkal találékonyabbak, ambiciózusabbak, sikeresebbek és tehetségesebbek, mint a másik oldalon lévők". Kövér László megint megszólalt. Minden önkormányzati választáson az országos politikai erők is megméretnek, befolyásolják a helyi eredményeket, hiszen visszatükröződnek azok a választói vélemények, amelyeket az emberek egyik vagy másik pártról kialakítottak - mondta az Országgyűlés elnöke hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúron a Fidesz-KDNP lakossági fóruma előtti sajtótájékoztatón. Belviszály a DK-ban Farkas Károly, a Demokratikus Koalíció szekszárdi szervezetének elnökeként a napokban közleményt adott ki arról: korántsem igaz az a hír, amely szerint pártja támogatja a Lehet Más a Politika színeiben induló Hadházy Ákos polgármester-jelöltségét. Miként arról lapunkban korábban már beszámoltunk, a Fidesz trafikmutyiját leleplező Hadházy Ákos mögé fölsorakozott az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció, cserébe az LMP nem indít jelölteket Szekszárdon azért, hogy ne csökkentse a baloldali jelöltek esélyét.farkas Károly azonban ahogy ezt a közleményben is jelezte nem fogadta el e megállapodást, és Hadházy Ákost, utalva a jelölt fideszes múltjára, báránybőrbe bújt farkasnak minősítette. Törvényellenes Az MNB elnöke az Országgyűlésnek írásbeli és szóbeli beszámolási kötelezettséggel tartozik így szól a évi CXXXIX. törvény első részének, első fejezetének második bekezdése. Nem nagyon lehet eltéveszteni, ott van mindjárt az első oldalon. Az alatt, hogy a jegybank egyébként független, meg a kormány, az EU és senki nem szólhat bele, mit csinál. Aztán jön a második paragrafus, amely szerint adott a függetlenség, de ha az Országgyűlés kérdez, válaszolni kell neki. Matolcsy György erre nem hajlandó. Figyeltette volna Orbán feleségét az MSZP? Fokozódik az Egyenlítő MSZP-háború: a korábbi pártblogger, Németh Gábor azt ígéri, rövid időn belül több botrányos sztorit is nyilvánosságra hoz az egyszemélyes bosszúhadjáratnak minősíthető Lopott blog című Tumblr-oldalán.A korábbi szerkesztő szerint az MSZP Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó megfigyelését tervezgette a 2010-es országgyűlési választás előtt. Megkeresett az MSZP vezetése (egész pontosan Mesterházy Attila, Velez Árpádon keresztül), hogy találkoznom kellene Attila egyik barátjával és támogatójával, aki olyan

3 eszközökkel látna el, amelyekkel én mint újságíró, vagy az ő egyik emberük terhelő adatokat gyűjthetne Lévai Anikó vidéki útjairól olvasható a Lopott blogon. KDNP: Juhász Péternek távoznia kell a közéletből A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felszólítja Juhász Pétert, az Együtt PM belvárosi polgármesterjelöltjét, valljon színt, igaz-e a róla megjelent hír, miszerint korábban kábítószerrel való visszaélés miatt marasztalták el. Hajdú-Bét: új információk, folytatják a nyomozást A Kecskeméti Járási Ügyészség új információik alapján csődbűncselekmény gyanúja miatt elrendelte a nyomozás folytatását a Hajdú-Bét 2004-es csődjének ügyében, ismeretlen tettes ellen tudta meg a Magyar Hírlap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi igazgatóságának szóvivőjétől. Sárközi Alexandra az újság hétfői cikke szerint elmondta, hogy a nyomozást a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága folytatja le, ám erről a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre bővebb tájékoztatást nem adott.a lap emlékeztet arra: a Hajdú-Bét iratait előbb Diósjenőn egy marhaistállóban tárolták, majd a Csepel Művek egykori biharkeresztesi gyáregységébe kerültek egy magánportára. A Magyar Nemzeti Levéltár célellenőrzést rendelt el a felszámoló által bérelt telephelyen, felfüggesztette a Hajdú-Bét-iratok selejtezését és jogszabály-módosítást is kezdeményezett, mert a felszámolt cégek iratanyagának őrzése során sok anomáliát tapasztaltak. Az Obama-levél margójára Néhány nappal ezelőtt a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nyílt levelet intézett Barack Obamához, az Egyesült Államok elnökéhez, tiltakozva a vezető amerikai sajtóban a Magyarországgal, a magyar kormánnyal szembeni barátságtalan fellépések miatt. Levelünk margójára szeretnék még néhány gondolatot felvázolni. Falus hivatalosan kihívta Tarlóst Az aláírás-gyűjtési határidő lejárta előtt 16 perccel a bíróság bejegyezte a Kétfarkú Kutya Pártot. Falus Ferenc immár hivatalos főpolgármester-jelölt. A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) ugyanis nyilvántartásba vette az Együtt-PM politikusát. Délután négy órakor lejárt az ajánlásgyűjtési határidő az októberi önkormányzati választásra, addig összesen tíz főpolgármester-jelölt adta le az íveit. Tarlós István, a kormánypártok újrázni akaró jelöltje a közszolgálati rádióban azt kérdezte, vajon mire lehet inkább számítani, hogy egy olyan főpolgármester kap a kormánytól támogatást, amelyikkel 1990 óta szövetségben van, vagy egy olyan vezető, aki állandóan "gyalázza a kormányt, tüntet ellene, lenácizza"? Az Együtt- PM erre úgy reagált: Tarlós megoldások helyett kifogásokat keres. LMP: a hatalom erőt demonstrál kritikusaival szemben A párt felháborítónak nevezte, hogy a "hatóságok az Ökotárs Alapítvány elleni eljárásban megfélemlítő módon lépnek fel". Rémisztő orbáni verdikt A kormányfő kinyírna mindent: a vele kritikus közbeszédet, a kultúrát, az ellenzéket.

4 Véget vetne a vele kritikus közbeszédnek és kultúrának Orbán Viktor. A kötcsei pikniken elmondott beszédéből kiszivárgott részletek legalábbis nemcsak a 2009-es centrális erőtér megvalósulása felett érzett diadaláról, hanem a további, vészjósló tervekről is fellebbenthették a fátylat. Németh Péter Bal fékek Márpedig a bal-, vagy ellenzéki oldalon jószerivel nincs már senki. Nem vagyok feltétlen híve G.Fodor Gábor gondolatainak, de amit hétfőn reggel az ATV reggeli műsorában mondott, egyet kell értenem. A Századvég stratégiai igazgatója, többek között, arról beszélt, hogy az amúgy egységes jobboldalon belüli viták törvényszerűen kiéleződnek, ha nincs politikai ellenfél. Márpedig a bal-, vagy ellenzéki oldalon jószerivel nincs már senki, nincs vezető, nincs csapat, de még így sincs egység. G.Fodor nem gúnyolódott, nem lesajnálóan beszélt, mint oly sokan, az úgynevezett baloldal ballépéseiről: tényszerűen rögzítette a pillanatnyi helyzetet. Bezárja vidéki fiókjait a Citibank A bezárt fiókoknál lévő ATM-ek is megszűnnek. Fideszes jelölt lett a józsefvárosi tűcsereprogram esküdt ellenségéből Gondos Judit elérte, hogy a drogfüggőket segítő központ ellehetetlenüljön. A Fidesznek bejön. Tarlós: Járjon inkább wellnessbe a baloldal! Rendkívüli fővárosi közgyűlést hívatott össze a baloldali ellenzék keddre, de a reggeli kezdéshez már nem fűlik a foga a kezdeményezőnek. Tarlós István a tőle megszokott plasztikussággal reagált a fejleményekre. Tarlós István újrainduló kormánypárti főpolgármester a balliberális ellenzék által összehívatott keddi rendkívüli ülés kapcsán ragadott tollat. Nem tudom, miről fog szólni a keddi rendkívüli közgyűlés. A rendkívüli ülést a baloldali ellenzék kezdeményezte, majd mivel reggel 7-kor kezdődne, bejelentették, hogy az az ő bioritmusokkal nem fér össze fogalmaz a Facebookon Tarlós István, aki felidéz egy régi történetet is. Én valamikor reggel 4-kor keltem, és mentem naponta Százhalombattára dolgozni. Hogyan erősödött meg az Iszlám Kalifátus? Az Iszlám Állam terrorgépezetének hóhérai azok az Európából érkezett muszlim fiatalok, akik nem tudtak szülőhazájukban beilleszkedni. A nemrég kikiáltott kalifátus szervezettsége sokkal erősebb, mint a máladózó szír vagy az iraki kormány. A térség lakói köztük a keresztények a diktatúra és az iszlám terror között választhatnak. Idén került vissza a hetedikes irodalomkönyvbe a CNN-t szidalmazó szöveg A Magyartanárok Egyesülete szerint a hetedikes irodalomtankönyv inkriminált részlete az egyik szerző állításával ellentétben nem nyolc éve szerepel a könyben, hanem most, erre a tanévre készült és a szöveg súlya is most változott meg, amióta a kormányfő és a CÖF "Nyugat-ellenes szólamokat kezdett hangoztatni".

5 Tankönyv-gate: ami az állam hibája és ami nem Évek óta a könyvekben lappangó hülyeségeket pellengéreznek ki, miközben senki nem teszi fel az alapvető kérdést: milyen lehetett az az akkreditáció, amin ezek a kiadványok átmentek? Ennyi, nincs tovább: megszületett minden idők szocialista közleménye Majdnem sikerült leleplezni Tarlós Istvánt, de egy apróságon elcsúszott az ellenzék. Az öreg bányájának a titka A tegnapi meccsen az MTI lekapta az újra nyilvánosság elé lépő Orbán Győzőt. 13 éves jegyzetünket ajánljuk ennek apropóján, melyet így zártunk: "Hogy a Fejér megyei üzleti banditizmus hogyan válhatott kormányzati kérdéssé, ne tőlünk kérdezzék. Mi sem értjük, hogyan süllyedhettünk idáig." Háromnapos rendezvényre hatmillió A holdudvar közmédiás megbízásai Változatlanul jó üzleteket kötnek az állami intézményekkel a Fidesz emberei mint Rákay Philip vagy L. Simon László körül orbitális pályán keringő vállalkozások. A kötél ára Huszár Ágnes Mintha egy jól felépített kísérletsorozat alanyai lennénk mindnyájan. A cél megtudni, meddig bírjuk mi, akik nem részesülünk trafikkoncesszióból, nem üzemeltethetünk kaszinót sőt még egy kizárólagos kísérleti tankönyv megírására sem kaptunk szerződést : nemlétező államok Aczél Endre Ha egy állam nem létezik, ha, mint Kövér ugyancsak mondja, lényegében hadserege sincs, akkor annak az államnak a területén szabad a rablás. Kárpátalja magyarlakta területeit vissza lehet csatolni az anyaországhoz. Kövér László egy múlt heti fórumon nemlétező államnak nyilvánította Ukrajnát. Ha a magyar parlament elnökének csak felületes ismeretei lennének a múltról, soha nem mondana ilyesmit. Az Alkotmánybírósághoz fordul a K&H Bank és az OTP is Boris VianFalusferi az ellensúly (Tutiblog) Valahogy úgy vártunk ez idáig Falus Lóferkó programjára, mint ahogy Estragon és Vladimir várakozik Godot-ra Beckett drámájában; de be kell vallanunk: kellemesen csalatkoztunk. Mert végül a kedvenc abszurd drámánkkal szemben megérkezett a PROGRAM. Legalábbis programnak látszó valami, de ezzel nincs is baj, elvégre annak látszó valamikkutatására intézetek sora alakult világszerte.

6 Stefka IstvánTartós többség Álláspont. A kétszer kétharmados győzelem nem valaminek a végét jelenti, hanem valaminek a kezdetét. Új politikai időszámítás kezdődött jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a 13. kötcsei találkozón, ahol a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében a hét végén összegyűlt a Dobozy-birtokon a hazai jobboldal értelmiségi holdudvara, politikusok, szimpatizánsok és támogatók. Egyértelmű, hogy a konzervatív, keresztény, nemzeti és polgári jobboldal magára talált. Erős lett, nem kicsit nagyon. Emberkísérlet, hecckampány? Az igazi para a hatodikos matek Több százezres emberkísérletnek nevezte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, hogy a kormány rohammunkával készült tankönyveket élesben tesztel gyerekeken. Mendrey László az ATV Startban így reagált arra, hogy vitatható tartalmak jelentek meg több tankönyvben is. A köznevelésért felelős államtitkár az ellenzék öncélú és politikai célokat szolgáló hecckampányának nevezte a tankönyvek bírálatát. Értem. Mindkét érvelést. Még a szitáikon is átlátok. A hatodikosok matekkönyve viszont kifogott rajtam, miután egy barátom átküldte ezt a példát. Tavasszal három jó barát Sándor, József, Benedek egy 1 méter hosszú ezüstláncot kaptak, mert meghozták a meleget. Úgy döntöttek, háromfelé osztják. Mivel Sándornak szüksége volt pénzre, Benedek úgy döntött, hogy a neki járó lánc egy részét kölcsönadja, így Sándor végül a lánc 5/12 részét kapta meg. A maradék rész 4/7-e Józsefé, a 3/7-e Benedeké lett. a) Mekkora rész maradt a többieknek? b) Milyen hosszú láncot kapott József és Benedek? c) Milyen hosszú láncrészt kapott kölcsön Sándor Benedektől, ha a barátok egyenlően szándékoztak elosztani a láncot? Milyen többiek? A szerkesztőség tesztelése egyáltalán nem segített!

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 24-30. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban

Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 31 április 6. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya

Részletesebben

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve

Részletesebben

Alacsony részvétel mellett, döntetlen közeli eredmény Csepelen és Soroksáron

Alacsony részvétel mellett, döntetlen közeli eredmény Csepelen és Soroksáron Oldal 1 EP választások 2014 Alacsony részvétel mellett, döntetlen közeli eredmény Csepelen és Soroksáron Sok szempontból is kiegyensúlyozott eredmény született az Európai Parlamenti választásokon. Egyrészt

Részletesebben

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus

Részletesebben

Behatolással vádolják Oroszországot http://nol.hu/kulfold/az-orosz-ellentamadas-mar-kijevnel-tartana-1482801 Putyin üzen

Behatolással vádolják Oroszországot http://nol.hu/kulfold/az-orosz-ellentamadas-mar-kijevnel-tartana-1482801 Putyin üzen Behatolással vádolják Oroszországot Az ukrán elnök állítását az oroszok tagadják. Petro Porosenko kezdeményezni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának az összehívását is. Orosz katonai egységek léptek be

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak

Részletesebben

Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye http://nol.hu/velemeny/rezacs-vendegloje-1470015 Pletyka

Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye http://nol.hu/velemeny/rezacs-vendegloje-1470015 Pletyka Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye MSZPSzanyi Tibor Szanyi Tibor szavai nem tükrözik az MSZP véleményét, a szocialista párt teljes mértékben tiszteletben tartja a sajtószabadságot" mondta

Részletesebben

Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18 Mindenki lelécel Janukovics mellől

Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18 Mindenki lelécel Janukovics mellől Tűzszünet helyett vérfürdő Kijevben (18+) Több mint száz halott, sokszáz sebesült a kiújult összecsapásokban - Az EU Ukrajna elleni szankciókat fogadott. http://nepszava.hu/cikk/1011501-tuzszunet-helyett-verfurdo-kijevben-18

Részletesebben

Magyarország: Szeretlek választási kampány!

Magyarország: Szeretlek választási kampány! Magyarország: Szeretlek választási kampány! Megkönnyíti a helyi kampányzárót a kormány: az Itthon Vagy Magyarország Szeretlek! programsorozat idén épp szeptember 27-én lesz, a választások előtt két héttel,

Részletesebben

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén

Részletesebben

Közmunka csak a megfelel voksért: nyílt szavazás volt Borsodban

Közmunka csak a megfelel voksért: nyílt szavazás volt Borsodban Közmunka csak a megfelelő voksért: nyílt szavazás volt Borsodban Különös szavazat-ellenőrzési módszer nyomaira bukkantunk a Borsod megyei Forró községben az önkormányzati választásokon. A legendás láncszavazás

Részletesebben

Falus Ferenc: Nincsenek politikai ambícióim

Falus Ferenc: Nincsenek politikai ambícióim Falus Ferenc: Nincsenek politikai ambícióim Nincsenek politikai ambíciói - fejtette ki az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje, Falus Ferenc a 168 órának adott interjújában. Falus hamarosan közzéteszi

Részletesebben

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a december 4-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ a december 4-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI FŐIGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS MÓDSZERTANI OSZTÁLY 2017 TÁJÉKOZTATÓ a 2017. december 4-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről Tartalomjegyzék Kérdés... 1 Azonnali kérdés...

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a november 6-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ a november 6-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI FŐIGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS MÓDSZERTANI OSZTÁLY 2017 TÁJÉKOZTATÓ a 2017. november 6-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről Tartalomjegyzék Kérdés... 1 Azonnali kérdés...

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban Politikusok médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. február 15-23. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. ÁPRILIS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. MÁRCIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek Orbán repülőt ajándékozott a volt szlovák államfőnek Saját, 80. születésnapjára szervezett szimpóziumot Rudolf Schuster volt szlovák államfő. Orbán Viktor meglepő ajándékkal kedveskedett: az idős politikusnak

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a március 21-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék. Kérdések... 2 Azonnali kérdések...

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a március 21-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék. Kérdések... 2 Azonnali kérdések... ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS IROMÁNY-NYILVÁNTARTÓ IRODA Budapest, 2016. március 22. TÁJÉKOZTATÓ a 2016. március 21-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. FEBRUÁR A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2015. MÁRCIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban Politikusok médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 24-30. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Az elátkozott emlékmű története

Az elátkozott emlékmű története Az elátkozott emlékmű története Az írás a Népszabadság 2014. 07. 23. számában jelent meg. 16 komment Czene Gábor Népszabadság Most, hogy a sasos-arkangyalos szobrot az éjszaka leple alatt felállították

Részletesebben

Iromány száma: K/7022. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: MO3WAHCZ0001

Iromány száma: K/7022. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: MO3WAHCZ0001 Iromány száma: K/7022. Benyújtás dátuma: 2019-08-01 15:34 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: MO3WAHCZ0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Hadházy Ákos (független) Az

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban Politikusok médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. április 7-13. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók

Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók Seszták autószalonjába folytak a fejlesztési milliók Vissza nem térítendő uniós támogatás javította fel Seszták Miklós kisvárdai autószalonjának bevételeit. Három kis kft. kifejezetten azzal a céllal pályázott

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.05.08. kedd Mesterházy Attila az Egyesült Államokban tárgyal Képzetlenül a munka világában Tíz ok a telefonadó ellen Nem igaz, hogy a családi vállalkozásokat segítik a földbérletpályázatokon Ingyenes

Részletesebben

Hatékonyság vagy ellensúly

Hatékonyság vagy ellensúly Hatékonyság vagy ellensúly Az országos adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 20-22. A budapesti adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 23-27. 2010. 38. hét 2. OLDAL Országos pártszimpátia Kétszer nem lehet

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL Vezetői összefoglaló A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben

Részletesebben

Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas

Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA FORRÁS: http://cink.hu/oruletes-show-t-csinalt-a-fideszes-kern-es-a-szocialist Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas Szily László Szily László Téma:

Részletesebben

A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól

A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól 2011. november 1 Vezetői összefoglaló A Class FM-en az összes

Részletesebben

Senki nem írta még le úgy a korrupciót, mint két magyar

Senki nem írta még le úgy a korrupciót, mint két magyar Senki nem írta még le úgy a korrupciót, mint két magyar Magyarországon meg sem akarták jelentetni a tanulmányukat a korrupcióról, az Egyesült Államokban viszont habozás nélkül közölték, és a cikkel rangos

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban Politikusok médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 17-23. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Közérdek és kiszivárogtatás. Az MVM- és BKV-ügyek, 2009-2011

Közérdek és kiszivárogtatás. Az MVM- és BKV-ügyek, 2009-2011 Közérdek és kiszivárogtatás Az MVM- és BKV-ügyek, 2009-2011 2009 március: az első leak Google: power investments site:etat.lu filetype:pdf Első cikk: MVM-milliárdok offshore cégeknek, Index.hu, 2009. március

Részletesebben

Ujhelyi vagy Tóbiás lehet az MSZP új elnöke

Ujhelyi vagy Tóbiás lehet az MSZP új elnöke Ujhelyi vagy Tóbiás lehet az MSZP új elnöke Váratlan lemondásával meg akarta előzni Mesterházy Attila, hogy hivatalosan is felszólítsák a távozásra. Ezzel mindenesetre szűkebb környezetét is meglepte és

Részletesebben

Női politikusok a közvélemény szemében

Női politikusok a közvélemény szemében Női politikusok a közvélemény szemében Az Integrity Lab elemzése Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Bevezető... 3 Női politikusok és magyar választók... 4 Pártok és női jelöltek... 5 Alkalmasság megítélése...

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK

HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK VÁLASZTÁSI FÜZETEK 175. HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA 2010. október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. június A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. JÚNIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2014. DECEMBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Simon-ügy: szétszórt koronatanú

Simon-ügy: szétszórt koronatanú Simon-ügy: szétszórt koronatanú Népszava 2014. márc 27. 18:0 Óránként változtatta meg vallomását a Simon-ügy ügyészségi koronatanúja - értesült lapunk. A Magnet Bank alkalmazottjaként dolgozó férfi első

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Korózs Lajos: totális káosz a kormányhatározat, ötletelés zajlik;

Részletesebben

8-7 így csúszott át az Ab-n Orbánék fővárosi választási rendszere

8-7 így csúszott át az Ab-n Orbánék fővárosi választási rendszere 8-7 így csúszott át az Ab-n Orbánék fővárosi választási rendszere Ami a lényegét illeti, az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek az új fővárosi választási rendszert: bár az egyik kompenzációs

Részletesebben

FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae

FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae Ceausescu Magyar Demokrata Fórum fegyverkezési verseny korl

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2016. DECEMBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

Frakcióvezetők a Parlamentben

Frakcióvezetők a Parlamentben Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA A Kúria Kvk.V..5/0/., Kvk.I..55/0/9. és Kvk.I..55/0/9. számú határozatainak melléklete A JEGYZŐKÖNYV A LISTÁS VÁLASZTÁS EREDMÉNYÉRŐL Ez a jegyzőkönyv 0 5 db listás szavazóköri jegyzőkönyv, a levélben leadott

Részletesebben

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.

Részletesebben

Törvénysértéssel vádolják Lázárt a sztrájkolni akaró közszolgák

Törvénysértéssel vádolják Lázárt a sztrájkolni akaró közszolgák MKKSZ válasz a sajtóban Facebook -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- http://24.hu/kozelet/2017/06/12/torvenysertessel-vadoljak-lazart-a-sztrajkolni-akaro-kozszolgak/

Részletesebben

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. OKTÓBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és -elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a április 18-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a április 18-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS IROMÁNY-NYILVÁNTARTÓ IRODA Budapest, 2016. április 19. TÁJÉKOZTATÓ a 2016. április 18-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Tudod mennyi az IQ-d?

Tudod mennyi az IQ-d? Tudod mennyi az IQ-d? iq-teszt-2013.hu Csináld végig a tanúsított IQ tesztet és meglátod ki vagy! http://www.iq-teszt-2013.hu/huhu/? xca=adwords_hu_iq_test&gclid=cnohouz8lbwcfq1c3godeiuanakészül a Békemenet

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2012. február A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és -elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL)

J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL) HOB 3/2011/EL (HOB 5/2010-2014/EL) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Ellenőrző albizottságának 2011. április 28-án, csütörtökön, 10 óra 05 perckor az Országház földszint

Részletesebben

Önnek/Neked írjuk ezt a levelet, azért Önözünk/tegezünk, mert Ön/te is így beszéltél a Testnevelési Egyetemen.

Önnek/Neked írjuk ezt a levelet, azért Önözünk/tegezünk, mert Ön/te is így beszéltél a Testnevelési Egyetemen. Egy szégyellnivaló országvezetőről Mihancsik Zsófia Ha nem szólal meg, az azért van, mert már régóta nem tud a saját csökött nacionalizmusán és silány politikai önérdekein túllátni. Nem szólal meg, noha

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2016. NOVEMBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE

A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.03.11. A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE 2016.03.11. 2 A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE Március 15-én lesz egy éves a megújult

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a október 3-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a október 3-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS IROMÁNY-NYILVÁNTARTÓ IRODA Budapest, 2016. október 4. TÁJÉKOZTATÓ a 2016. október 3-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2017. JÚNIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2016. OKTÓBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2017. ÁPRILIS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

"NEM" a népszavazáson

NEM a népszavazáson Este hét órakor hivatalosan befejez?dött a voksolás az ország 3177 településén kialakított 10 331 szavazókörben a vasárnap tartott országos népszavazáson. Az érvényes szavazatot leadók több, mint 98 százaléka

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a november 14-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a november 14-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS IROMÁNY-NYILVÁNTARTÓ IRODA Budapest, 2016. november 15. TÁJÉKOZTATÓ a 2016. november 14-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Női képviselők az Országgyűlés következő ciklusában A Policy Solutions belpolitikai elemzése a 2014-2018-as Parlament várható összetételéről

Női képviselők az Országgyűlés következő ciklusában A Policy Solutions belpolitikai elemzése a 2014-2018-as Parlament várható összetételéről Női képviselők az Országgyűlés következő ciklusában A Policy Solutions belpolitikai elemzése a 2014-2018-as Parlament várható összetételéről 2014. február Vezetői összefoglaló A 2014-es országgyűlési választások

Részletesebben

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban

Politikusok médiahasználata a hírműsorokban Politikusok médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 3-9. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

37 ezerszer hívták tavaly a NAV feljelentővonalát http://hvg.hu/kkv/20140619_37_ezerszer_hivtak_tavaly_a_nav_feljelent

37 ezerszer hívták tavaly a NAV feljelentővonalát http://hvg.hu/kkv/20140619_37_ezerszer_hivtak_tavaly_a_nav_feljelent 37 ezerszer hívták tavaly a NAV feljelentővonalát Naponta száz bejelentés érkezik az adóhatósághoz, a feljelentők között vannak korábbi üzlettársak, számlát nem kapó vásárlók, vagy pórul járt alkalmazottak

Részletesebben

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban

A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2015. MÁJUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/ )

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/ ) Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságának 2013. március 19-én, kedden, 11 óra 3 perckor az Országház

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, VALAMINT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ OVB DÖNTÉSEI ELLENI KIFOGÁSOK TÁRGYÁBAN

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, VALAMINT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ OVB DÖNTÉSEI ELLENI KIFOGÁSOK TÁRGYÁBAN AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, VALAMINT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ OVB DÖNTÉSEI ELLENI KIFOGÁSOK TÁRGYÁBAN A 2002. ÉVI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK IDŐSZAKÁBAN Jelölő szervezet nyilvántartásba

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.21. csütörtök Továbbra is folytatható a szakszerű libatömés Magyarországon Javíthatatlan költségvetés Négymillióan a létminimum alatt Enni vagy nem lenni: az itt a kérdés! Megyeházákból szellemházak?

Részletesebben

Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE EREDMÉNYEK A Republikon Intézet legfrissebb mandátumbecslése szerint a Fidesz abszolút többségére lehet számítani a vasárnapi választások után. Becslésünk

Részletesebben

Szigetvári Viktor előadása

Szigetvári Viktor előadása Szigetvári Viktor előadása info@penzugykutato.hu Tel: +36.1.335.0807 Fax: +36.1.335.0828 Összefoglaló Szigetvári Viktor előadásáról Pénzügykutató Napok, 2012. október 26. Visegrád Mivel mind a független

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/9996-6/2012. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 25. hét Erdély Egyházi restitúció: jelentést sürget egy amerikai kongresszusi bizottság Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta

Részletesebben

Nők a parlamentben, 1990 2014

Nők a parlamentben, 1990 2014 Tanulmányok Nők a parlamentben, 1990 2014 Koncz Katalin, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára E-mail: professor.katalin.koncz@gmail.com A rendszerváltást követően Magyarországon és a térség országaiban

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a május 2-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a május 2-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS IROMÁNY-NYILVÁNTARTÓ IRODA Budapest, 2017. május 3. TÁJÉKOZTATÓ a 2017. május 2-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a október 9-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ a október 9-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI FŐIGAZGATÓ-HELYETTES TÁJÉKOZTATÁSI ÉS MÓDSZERTANI OSZTÁLY 2017 TÁJÉKOZTATÓ a 2017. október 9-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről Tartalomjegyzék Kérdés... 1 Azonnali

Részletesebben

Tornádót fotóztak Kalocsa mellett http://hvg.hu/itthon/20140914_foto_oriasi_tornadot_lattak_kalocsa_melle

Tornádót fotóztak Kalocsa mellett http://hvg.hu/itthon/20140914_foto_oriasi_tornadot_lattak_kalocsa_melle Tornádót fotóztak Kalocsa mellett Ismét több helyről jelentenek felhőszakadást. http://hvg.hu/itthon/20140914_foto_oriasi_tornadot_lattak_kalocsa_melle Ha igaz, amit Habonyról hallani, az súlyos üzenet

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította, Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.

Részletesebben

A választási rendszer és választások

A választási rendszer és választások A választási rendszer és választások 1 1. Parlamenti választási rendszer - 1989-2010 - Megszületésének körülményei - A rendszer működése - Választási eredmények - Politikai földrajz - 2011 - Megszületésének

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. június 5., kedd Tartalomjegyzék 8/2018. (VI. 5.) OGY határozat Az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának megalakításáról 3982 9/2018.

Részletesebben

Nem nézni kell, hanem benne kell lenni!

Nem nézni kell, hanem benne kell lenni! Nem nézni kell, hanem benne kell lenni! A média világa: ahol jó lenni? Ha nekünk fontos Ha az újságírónak fontos A média világa: ahol jó lenni? Mit engedhetnek meg maguknak az újságírók, és mit engedhetünk

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ. 1111 Bp., Bartók Béla út 18. megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu

ÉRTESÍTŐ. 1111 Bp., Bartók Béla út 18. megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu ÉRTESÍTŐ Demokratikus Közéletért Alapítvány XV. évf. 2. sz., 2009. február 1111 Bp., Bartók Béla út 18. megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu A múlt jövője!

Részletesebben

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő

Részletesebben

PoloniaPress hírcsokor

PoloniaPress hírcsokor PoloniaPress hírcsokor 2014. június Lengyelország és az EU Komorowski a D-Day emlékünnepségén 2014. június 6. Bronisław Komorowski köztársasági elnök részt vett a normandiai partraszállás 70. évfordulójának

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a március 20-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a március 20-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS IROMÁNY-NYILVÁNTARTÓ IRODA Budapest, 2017. március 2 TÁJÉKOZTATÓ a 2017. március 20-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben