Esetbemutatás. 3. szám március MÓRAHALMI CSAHOLÓ. Mazsola, a kis túlélõ:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Esetbemutatás. 3. szám 2014. március MÓRAHALMI CSAHOLÓ. Mazsola, a kis túlélõ:"

Átírás

1 3. szám március MÓRAHALMI CSAHOLÓ Esetbemutatás Mazsola, a kis túlélõ: Mazsola egy remek kis foxterrier kutyuska. Már kölyök kora óta jár a rendelõnkbe, és õ az egyik kis kedvencünk. Nagyon kedves, nagyon ragaszkodó, mégis az élet eddig többször elbánt vele. Kezdeném azzal, hogy már az elsõ találkozásunkkor amikor még csak 3 hónapos volt komoly problémával kellett kezelni. Járképtelen volt, egész nap remegett, és sokat görcsölt. A tudata ép volt, de érzékelhetõ volt a súlyos neurológiai kiesés. A probléma okát csak találgatni tudtuk, a gazdik említették, hogy beütötte a fejét elõzõ nap. Ilyen esetben elég sok lehetséges ok felmerül, kezdve az epilepsziától az agyrázkódásig. Azonnal megkezdtük a terápiát, de mivel sajnos hétvége volt, laborvizsgálatot nem tudtunk végezni. De szerencsére másnapra kisebb javulás mutatkozott az állapotában, ami tovább folytatódott minden nap és 2 3 hét elteltével közel normális neurológiai állapotba került.

2 De itt nem ér véget az Õ története Február 24 én ismét hívtak az aggódó gazdik, hogy eltûnt Mazsola elõzõ nap és most találtak rá, nagyon rossz állapotban. Amikor beérkeztek, a kép, ami minket fogadott, kísértetiesen hasonló volt a 6 hónappal ezelõttihez, azzal a különbséggel, hogy most volt egy sérülés a fejtetõn. Megröntgeneztük és a koponya alapjánál reppedést is láttunk a csonton. Szinte biztosra vehettük a diagnózist, agyrázkódása van, amit egy külsõ behatás (ráesett valami, vagy ráütöttek a fejére) okozott. Ám a mi Mazsolánk most sem adta fel, a kezelések során egyre javuló általános állapotot mutatott. Még mindig a felépülés szakaszában van, de bízhatunk benne, hogy sikerülni fog neki. A gazdikkal együtt szorítunk, hogy ez legyen az utolsó balesete életében. Hírek a nagyvilágból Bemutatkoznak a pingvinfiókák a Szegedi Vadasparkban Nemrég kezdtük el bemutatni azokat az állatokat, amelyek a szezonon kívül látták meg a napvilágot. Hiszen nem volt eseménytelen ez az idõszak, a fehérarcú sakin kívül például született fakó lóantilop, keltek leopárdteknõsök is. A legnagyobb szenzációnak azonban 2 pápaszemes pingvinfióka kikelése, és sikeres felcseperedése számít a 2012 ben átadott pingvinbemutatóban. Õket elõször csütörtökön, kor fogjuk közelebbrõl is megvizsgálni és egyedi jelöléssel ellátni. Az eseményre szívesen látjuk a sajtó képviselõit, hogy megörökíthessék a történéseket végén érkeztek az elsõ pápaszemes pingvinek a Vadasparkba, és egybõl a látogatók kedvenceivé váltak. A népszerûségük

3 azóta is töretlen, és sokan kérdezték, mikor fog gyarapodásnak indulni a csapat. Erre eddig volt szüksé, hiszen ki kellett alakulni a pároknak, amelyeknek egy további nehézséggel is meg kellett küzdeniük. Ugyanis a melegebb hónapokban a számukra végzetes, szúnyog által terjesztett madármalária ellen a pingvinek folyamatosan gyógyszert kapnak, amely nem kedvez a szaporodásuknak. Így a hidegebb hónapokat kell kihasználniuk arra, hogy eleget tegyenek a sokasodjatok õsi parancsának. Pingvinfiókák (Fotó: Endrédi Lajos) Természetesen a Vadaspark igyekezett mindent megtenni azért, hogy a pingvin szülõk dolgát megkönnyítse. A ház tövében alakítottunk ki fészkelõodúkat, hiszen a természetben is ehhez hasonló üregekben, sziklák hasadékaiban költenek. A párok el is foglalták ezeket, de volt,

4 aki inkább saját munkájában bízva maga alakított ki egy üreget az egyik partmenti szikla alatt. Végül Lila és Gelb fáradozása járt sikerrel, az õ fészkükben kelt ki január 6 án és 12 én egy egy fióka. A kicsik azóta szépen fejlõdnek, sõt, most már idõnként a költõüreget is elhagyják, így a szerencsés látogatók már megfigyelhetik õket. A pingvinek monogám, életre szóló kapcsolatban élnek a kolónián belül, és mindkét szülõ szerepet vállal a fiókák felnevelésében. A költési idõ valamivel hosszabb, mint a legtöbb madárnál, akár 42 nap is lehet. Többnyire 1 3 tojást raknak. A fiókák elválasztása körülbelül két hónapos korukban kezdõdik, ekkor kezdik el megtanulni, hogy szerezzenek táplálékot maguknak. A természetben tengerre szállnak ekkor, állatkertekben azt kell megtanulniuk, hogyan vegyék el a táplálékot a gondozójuk kezébõl. A pingvinek ilyesfajta etetésére azért van szükség, hogy a gondozó ellenõrizni tudja, a csapatban mindegyik pingvin hozzájut e a napi adagjához, illetve a gyógyszerezéséhez, a táplálékkiegészítõk adagolásához is fontos az egyedenkénti etetés. Ez a fajta etetési mód egyben látványos is, nem véletlen, hogy a délelõtti pingvinetetés a minden márciusban újrainduló Zoo Típusú Találkozások állatbemutató programunk része. A pápaszemes pingvineket fajmegmentési program (EEP) keretében tartja a Vadaspark, így szaporításuk egyben természetvédelmi érdeket is szolgál. A természetben a legnagyobb problémát az élõhelyek pusztulása, a tojásvadászat és a kevesebb táplálék mellett a Dél Afrika térségében sajnos nem ritkán elõforduló olajtanker katasztrófák jelentik. Egy egy ilyen tragédia alkalmával ezrével pusztulnak a pingvinek is. Ekkor szoktak az állatkertek szakemberei is besegíteni a maguk tapasztalataival a mentési munkálatokba, ugyanis be kell fogni az olajtól lucskos pingvineket, lemossák õket, illetve ez idõ alatt mesterségesen kell õket táplálni.

5 Kisokos Gazdiknak Bõrférgesség és szívférgesség (dirofilariosisok): Mi okozza a bõrférgességet? A betegséget egy 5 15 cm hosszú, vékony fonálféregfaj (Dirofilaria repens) okozza, mely kutyán és macskán kívül rókában és farkasban is elõfordul. A féreg fejlõdésében és terjesztésében a szúnyogoknak, mint köztigazdáknak van fontos szerepük, a fertõzöttség állatról állatra közvetlenül nem terjed. Az utóbbi 10 évben nemcsak Magyarországon, de a környezõ országokban is mind gyakrabban kerül megállapításra kutyákban és macskákban. Mi a jelentõsége? A fertõzöttség elsõsorban a bõr alatti kötõszövetekben kialakuló nem fájdalmas, tömött tapintatú csomókban nyilvánul meg 6 8 hónaposnál idõsebb állatokban. Az elváltozott bõrfelületeken viszketegség, a bõr fokozott korpázása és szõrhullás fordulhat elõ. Gyakran elõfordul tünetmentes fertõzöttség is, ilyenkor csak vérvizsgálat során mutatható ki a féreg fiatal alakjainak ( mikrofiláriák) a jelenléte. A féregfertõzöttség közegészségügyi jelentõsége nagy, hiszen a szúnyogok a vérszíváskor az ember bõrébe is bejuttathatják a fertõzõ lárvákat. Bár a férgek lárvái emberben leggyakrabban az arc és a szemhéj bõr alatti kötõszövetébe vándorolnak, ahol elakadva kifejlett féreggé fejlõdnek, a test egyéb részein való elõfordulás sem ritka. Az emberi esetek is csakúgy, mint a kutya és a macska esetek, egyre gyakoribbak Magyarországon. Mi okozza a szívférgességet? A szívférgességet az elõbbi féreghez hasonló, másik fonálféregfaj ( Dirofilaria immitis) okozza, melynek kifejlett, néhány tized milliméter vastag példányai akár a cm hosszúságot is elérhetik. Ezeknek a férgeknek a kifejlett egyedei elsõsorban a jobb szívfélben, valamint a szívhez vezetõ nagyobb erekben élõsködnek. Szintén a szúnyogok a terjesztõi és a kutyákban, macskákban fordul elõ elsõsorban, de más

6 ragadozókban is kimutatták. Ez a féregfertõzöttség Amerikában, Ausztráliában, Japánban, és Európa mediterrán térségeiben, elsõsorban Olaszországban, és Dél Franciaországban fordul elõ. A hazánkkal közvetlenül vagy közvetve szomszédos országokban is elõfordulhat. Hazánkban 2008 ig csak olyan kutyákban diagnosztizálták, amelyek endémiás területen fertõzõdtek ben számoltak be az elsõ hazai, itthon fertõzõdött kutyáról, és 2010 ben kedvencként tartott görényrõl, ez utóbbi egyben az elsõ európai eset volt, így Magyarországon is számolni kell a féreg jelenlétével. Mi a jelentõsége? A szívférgesség, különösen a féreg kifejletté válása elõtti szakaszba gyakran tünetmentes. Az enyhe fertõzöttség, illetve a betegség korai szakasza nem jár egészség romlással vagy csak mérsékelt fáradékonyságban, lesoványodásban, továbbá alkalmankénti száraz köhögésben, orrvérzésben vagy nehézlégzésben nyilvánul meg. A tünetek késõbb súlyosbodhatnak. Esetenként a felköhögött váladék véred lehet esetleg légzési elégtelenséget követõ hirtelen elhullás is elõfordulhat. Nagyobb igénybevételnek kitett kutyáknál (pl. munkakutyák, vadászkutyák) a teljesítmény csökkenés vehetõ észre. A fertõzött szúnyog csípésétõl, azaz a beoltástól a féreg kifejletté válásához 6 9 hónap kell. A felnõtt férgek akár 7 évig is élhetnek a kutyában. Mindkét fertõzöttség terjedését a fertõzött köztigazda szúnyogok számának növekedése, a fogékony kutyák és macskák endémiás területen való mind gyakoribb utazása, turizmus növekedése és a fertõzöttség fel nem ismerése segíti. MÁRCIUS ÁPRILIS HÓNAPBAN INGYENES MIKROFILÁRIA SZÛRÉS A MÓRAMANCS ÁLLATORVOSI RENDELÕBEN!

7 Egy kis humor

8 Ingyenes szûrés március és április hónapban bármely kutyán vagy macskán ingyenes dirofilária szûrést végzünk. Az eljárás során 2 csepp vérben vizsgáljuk a mikrofiláriák esetleges jelenlétét. A beavatkozás az állat számára, viszont Ha nem találunk semmit, az megnyugtató, ha pedig találunk, akkor megelõzhetjük a további, akár emberekre történõ fertõzést is. Az eljárás teljesen ingyenes, mindössze elõzetes idõpont egyeztetést kíván, és nem jár semmilyen késõbbi kötelezettséggel. Hívjon minket telefonon a as számon idõpotért a nyitvatartási idõben: Hétfõ Péntek: 9:00 11:00 és 14:00 18:00 Szombat: 8:00 10:00

9 Könyvajánló Rendelõnkben is kapható a A velünk élõ kutya az állatorvos szemével címû könyv, amely több magyar neves állatorvos munkájával készült hiánypótló magyar nyelvû írás 6000 Ft os bevezetõ áron. AJÁNLÁS "Azt sokan állítják, hogy nagyon szeretik a kutyájukat. Sokan bizonyos élethelyzetekben egészen felfokozott érzelmek kimutatásával igyekeznek ezt az állításukat igazolni is. De tudják e azt, hogy a valódi állatszeretet nem a saját érzelmeink kivetítése a kedvencünkre? Az igazi állatszeretet, állatvédelem az állatjólét biztosítása. A valódi állatszeretet elsõsorban nem érzelmi kérdés, hanem sokkal inkább szakmai ismereteken, következetességen alapul. Akkor szeretem igazán az általam tartott állatot, ha tudatosan és a felelõsségemet átérezve biztosítom számára a fajának, fajtájának, ivarának, életkorának és egészségi állapotának megfelelõ életkörülményeket, táplálkozást stb. Ehhez korszerû és pontos ismeretek szükségesek. Ez a könyv hiányt pótló, magyar szerzõkkel a hazai állattartási körülményeket pontosan ismerve úgy ad át tudást az olvasónak, hogy megtartja a közép utat. Nem tudományoskodó, de nem is egyszerûsíti le az ismereteket gyermetegen bájolgó szintre.

10 Az állatok betegségeinek legjobb ismerõje az állatorvos, a kutya legközelebbi hozzátartozója pedig a tulajdonosa. Mindkettõjük közös érdeke az állat egészségének védelme, az esetlegesen jelentkezõ betegségeinek meg gyógyítása. A kutyához legközelebb álló két ember ugyanazért a célért küzd, így nagyon fontos, hogy megértsék egymást és kölcsönösen segítsék is egymás munkáját. Ez adta a szerzõknek az ötletet, hogy a kutyatartók, vagy kutyát tartani szándékozók számára egy olyan könyvet állítsanak össze, amelyik a kutyákat az állatorvos szemén keresztül láttatja, hozzásegítve ezzel a gazdákat kedvenceik jobb és szakszerûbb megismeréséhez. A könyv szerzõi valamennyien állatorvosok, egyúttal szinte kivétel nélkül nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkezõ egyetemi oktatók is, akik a korszerû ismeretek avatott terjesztõi. Írásuk során igyekeztek közérthetõen, az állattartók számára is jól követhetõen bemutatni azokat a tudnivalókat, amelyeket egy kutyával együtt élõ embernek ismernie kell. Remélve, hogy ez által sok olyan új információt nyújthatnak, amelyek eloszlatják a kezelések során érzett aggodalmakat és érthetõbbé teszik az állatorvosi rendelõkben történõ misztikus dolgokat. A könyv elolvasása után a gazdák olyan új ismereteknek is a birtokába jutnak, amelyeket a mindennapi életben is használni tudnak, elõsegítve ezzel társállataik egészségének hosszan tartó megõrzését, valamint a kutyával való kapcsolatuk szorosabbá, mélyebbé válását. Forgassák, olvassák e könyvet, sok örömük lesz benne." dr. Gönczi Gábor állatorvos, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke

11 Kedves Gazdi! 2014 ben minden vakcinázás mellé egy 2000 Ft értékû Vásárlási Utalványt adunk ajándékba, mely egy éven belül felhasználható rendelõnkben bármely állategészségügyi szolgáltatás igénybevételekor (pl.: vizsgálatok, kezelések, mûtétek, vakcinázás, stb.). Várjuk Önt és Kedvencét szeretettel! MóraMancs Állatorvosi Rendelõ 6782 Mórahalom, Zákányszéki út 11. Tel.: : Web: Nyitva tartás: Hétfõt Péntek: 09:00 11:00 és 14:00 18:00 Szombat: 08:00 10:00

Érdekes eseteink. 1. szám 2014. január MÓRAHALMI CSAHOLÓ. A név kötelez

Érdekes eseteink. 1. szám 2014. január MÓRAHALMI CSAHOLÓ. A név kötelez 1. szám 2014. január MÓRAHALMI CSAHOLÓ Érdekes eseteink A név kötelez Gyõzõ, a 2 éves 27 kg os keverék kutyus 2012. november 26 án érkezett rendelõnkbe. Az aggódó gazdik már a telefonban jelezték, hogy

Részletesebben

Hírek a nagyvilágból

Hírek a nagyvilágból 8. szám 2014. augusztus szeptember MÓRAHALMI CSAHOLÓ Hírek a nagyvilágból Párt kapott a vörös panda A Szegedi Vadaspark hím vörös pandája párt kapott maga mellé. Összeszoktatásuk után augusztus 26 tól

Részletesebben

Parazitológia IV. Hengeresférgek. Toxocara életciklusa. Toxocara canis, Toxocara cati. Diagnózis és terápia. Tünetek. Szabó Judit 2010.

Parazitológia IV. Hengeresférgek. Toxocara életciklusa. Toxocara canis, Toxocara cati. Diagnózis és terápia. Tünetek. Szabó Judit 2010. Parazitológia IV. Szabó Judit 2010. Hengeresférgek Enterobius vermicularis Ascaris lumbricoides Trichuris trichiura Toxocara Ancylostoma duodenale Necator americanus Strongyloides stercoralis Trichinella

Részletesebben

A felelős állattartás néhány szabálya

A felelős állattartás néhány szabálya Tanuló neve: Dátum: A felelős állattartás néhány szabálya 1. Táplálás Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mintha olyan ételt eszünk, amilyenre szükségünk van. Gondoljunk csak arra,

Részletesebben

Filaria kimutatás elméleti alapjai és a differenciáldiagnosztika lehetőségei

Filaria kimutatás elméleti alapjai és a differenciáldiagnosztika lehetőségei Filaria kimutatás elméleti alapjai és a differenciáldiagnosztika lehetőségei Dr. Bókony Brigitta 2015.03.17. Előfordulás D. immitis trópus, szubtrópus import betegség (USA, Olaszország) az elmúlt évtizedben

Részletesebben

2013. TAVASZ INGYENES KIADVÁNY. Itt a tavasz, támadnak a kullancsok! A szakszerű szőrápolásról. Címlapsztár kerestetik! Kedvezmény kuponok

2013. TAVASZ INGYENES KIADVÁNY. Itt a tavasz, támadnak a kullancsok! A szakszerű szőrápolásról. Címlapsztár kerestetik! Kedvezmény kuponok INGYENES KIADVÁNY 2013. TAVASZ Itt a tavasz, támadnak a kullancsok! A szakszerű szőrápolásról Címlapsztár kerestetik! Kedvezmény kuponok A Vezér Állatorvosi Központban minden egy helyen, amire kedvenceinek

Részletesebben

Miért kell a nyuszimat vakcinázni?

Miért kell a nyuszimat vakcinázni? Miért kell a nyuszimat vakcinázni? A mixomatózis és a nyulak vérzéses betegsége (RHD- Rabbit Haemorrhagic Disease) két akár halálos kimenetelû (de megelôzhetô) fertôzô betegség, amely a nyulakat veszélyezteti.

Részletesebben

Itt van az ősz és a kullancsok?

Itt van az ősz és a kullancsok? Itt van az ősz és a kullancsok? Ahogy lassan, de annál biztosabban beköszöntenek a hidegebb napok, biztos Benned is felmerül a kérdés, meddig is ajánlott a kullancsok elleni védekezés. Kullancsok jelenlétére

Részletesebben

Fejtetű? Serkék? Megijedt?

Fejtetű? Serkék? Megijedt? Fejtetű? Serkék? Megijedt? A NYDA mindet eltünteti. Kedves Szülők! Ha az orvos fejtetűt talált a gyermekükön, az első és legfontosabb cél a tetű és a fejlődés különböző stádiumában levő serkéinek hatékony

Részletesebben

Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek

Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek Természetvédelmi jellegű problémák, megoldási lehetőségek Madárfauna Halfogyasztás Madárfauna Sebzés Kárókatona Phalacrocorax carbo (Linnaeus, 1758) Rokon fajok Kis kárókatona (Phalacrocorax pygmaeus)

Részletesebben

A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJÁNAK, TOVÁBBÁ AMENNYIBEN ETTŐL ELTÉR, A GYÁRTÁSI TÉTELEK FELSZABADÍTÁSÁÉRT FELELŐS-GYÁRTÓ NEVE ÉS CÍME

A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJÁNAK, TOVÁBBÁ AMENNYIBEN ETTŐL ELTÉR, A GYÁRTÁSI TÉTELEK FELSZABADÍTÁSÁÉRT FELELŐS-GYÁRTÓ NEVE ÉS CÍME HASZNÁLATI UTASÍTÁS 1. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJÁNAK, TOVÁBBÁ AMENNYIBEN ETTŐL ELTÉR, A GYÁRTÁSI TÉTELEK FELSZABADÍTÁSÁÉRT FELELŐS-GYÁRTÓ NEVE ÉS CÍME A forgalomba hozatali engedély jogosultja:

Részletesebben

Esetbemutatás. 7. szám 2014. július MÓRAHALMI CSAHOLÓ. Leállt a rendszer:

Esetbemutatás. 7. szám 2014. július MÓRAHALMI CSAHOLÓ. Leállt a rendszer: 7. szám 2014. július MÓRAHALMI CSAHOLÓ Esetbemutatás Leállt a rendszer: Roni többször hányt, ivás után is, és nem evett. A kedve sem volt az igazi pár napja. A gazdik nem tudták, Az elsõ RTG felvétel hogy

Részletesebben

Állategészségügy klímaváltozás

Állategészségügy klímaváltozás Állategészségügy klímaváltozás Dr. Farkas Róbert egyetemi tanár Állatorvostudományi Egyetem KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGY ÉS ÉGHAJLATVÁLTOZÁS szeminárium Nemzeti Közszolgálati Egyetem A felgyorsult klímaváltozás

Részletesebben

Oltások. - Oltások - Féregtelenítések - Csípõizületi diszplázia (HD)

Oltások. - Oltások - Féregtelenítések - Csípõizületi diszplázia (HD) - Oltások - Féregtelenítések - Csípõizületi diszplázia (HD) Oltások A vásárolt kölyöknek az alapvetõ immunizációt már a tenyésztõnél meg kellett kapnia. A kutyákat parvovirus, hepatitis és leptospirosis

Részletesebben

Bemutatkozik a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány és az Agár Fajtamentés,,Nem menhely! - tiltakozott rendszeresen Merza Henriett, a Szent Ferenc

Bemutatkozik a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány és az Agár Fajtamentés,,Nem menhely! - tiltakozott rendszeresen Merza Henriett, a Szent Ferenc Bemutatkozik a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány és az Agár Fajtamentés,,Nem menhely! - tiltakozott rendszeresen Merza Henriett, a Szent Ferenc Állatotthon alapítója. 1995 óta működő állatotthona valóban

Részletesebben

A KULLANCS TERJESZTETTE AGYVELÕ- AGYHÁRTYAGYULLADÁS

A KULLANCS TERJESZTETTE AGYVELÕ- AGYHÁRTYAGYULLADÁS A KULLANCS TERJESZTETTE AGYVELÕ- AGYHÁRTYAGYULLADÁS (kullancsenkefalitisz) A kórokozó és a fertõzés útja Akullancsok számos, emberre veszélyes vírust terjesztenek, ezek vagy agyvelõgyulladást, vagy úgynevezett

Részletesebben

Fourth European Dirofilaria and Angiostrongylus Days (FEDAD 2014) Nemzetközi Konferencia Budapesten július 2-4. Összeállította: Fok Éva,

Fourth European Dirofilaria and Angiostrongylus Days (FEDAD 2014) Nemzetközi Konferencia Budapesten július 2-4. Összeállította: Fok Éva, Fourth European Dirofilaria and Angiostrongylus Days (FEDAD 2014) Nemzetközi Konferencia Budapesten 2014. július 2-4. Összeállította: Fok Éva, Kucsera István http://esda.usal.es/index.html Az utóbbi 15

Részletesebben

2012 év madara - az egerészölyv

2012 év madara - az egerészölyv 2012 év madara - az egerészölyv Az egerészölyv a leggyakoribb ragadozó madarunk, sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul, így a laikusok által úton-útfélen látott sasok általában ennek a fajnak a képviselői.

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS NEXGARD SPECTRA

HASZNÁLATI UTASÍTÁS NEXGARD SPECTRA HASZNÁLATI UTASÍTÁS 9 mg / 2 mg rágótabletta kutyáknak 2 3,5 kg 19 mg / 4 mg rágótabletta kutyáknak >3,5 7,5 kg 38 mg / 8 mg rágótabletta kutyáknak >7,5 15 kg 75 mg / 15 mg rágótabletta kutyáknak >15 30

Részletesebben

FIPRONIL tartalmú spot-on

FIPRONIL tartalmú spot-on FIPRONIL tartalmú spot-on KUTYÁKNAK és MACSKÁKNAK BOLHA ÉS KULANCS FERTŐZÉSEK KEZELÉSÉRE. NE OSZTOZZON KEDVENCÉN! A BOLHA kifejezetten kellemetlenné teheti kedvencünk életét: nyugtalanítja, megzavarja

Részletesebben

A 164/2008.(XII.20.) FVM rendelettel a veszettség elleni védekezés részletes szabályai részben megváltoztatk.

A 164/2008.(XII.20.) FVM rendelettel a veszettség elleni védekezés részletes szabályai részben megváltoztatk. MAGYAR ÁLLATORVOSI KAMARA HUNGARIAN VETERINARY CHAMBER TOLNA MEGYEI SZERVEZETE H-7100 Szekszárd, Tormay Béla u.18. Tel.: (36-74 )410-751, Fax: (36-74) 410-751, e-mail: tolnakamara@freemail.hu elnök/president:

Részletesebben

BRDC általános állománydiagnosztika. Dr. Cseh Kálmán keszovet@t-online.hu

BRDC általános állománydiagnosztika. Dr. Cseh Kálmán keszovet@t-online.hu BRDC általános állománydiagnosztika Dr. Cseh Kálmán keszovet@t-online.hu Melyik az elsődleges az állománydiagnózis, vagy az egyedi diagnózis? 1. Egyedi diagnózis 2. Állomány diagnózis 3. Mindkettő egyformán

Részletesebben

Kéknyelv betegség. rövid ismertető

Kéknyelv betegség. rövid ismertető Kéknyelv betegség rövid ismertető Mi az a kéknyelv betegség? A kéknyelv betegség (angolul: bluetongue) törpeszúnyogok által terjesztett fertőző, de állatról állatra közvetlenül nem terjedő vírusos állatbetegség,

Részletesebben

I n f o r m á c I ó s f ü z e t

I n f o r m á c I ó s f ü z e t Információs füzet Szolgáltatások Ambuláns és kórházi betegellátás Sebészeti és szülészeti műtétek, beavatkozások Ultrahangos fogkő-eltávolítás Belgyógyászati gyógykezelések Ultrahangos vizsgálatok vemhességvizsgálat

Részletesebben

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ

KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2017 Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 14. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő

Részletesebben

Kutyák és macskák Dirofilaria repens/dirofilaria immitis okozta fertőzöttsége

Kutyák és macskák Dirofilaria repens/dirofilaria immitis okozta fertőzöttsége Ajánlás kutyák és macskák repens és immitis okozta fertőzöttségének megelőzésére és gyógykezelésére Szerzők: Dr. Fok Éva és Dr. Varga Zsolt Az ajánlás a 2009-ben megjelent Dr. Fok Éva - Dr. Varga Zsolt:

Részletesebben

Foglalkozással összefüggő zoonózisok és megelőzésük lehetőségei a mezőgazdaságban

Foglalkozással összefüggő zoonózisok és megelőzésük lehetőségei a mezőgazdaságban Á N T S Z Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Foglalkozással összefüggő zoonózisok és megelőzésük lehetőségei a mezőgazdaságban Dr. Ócsai Lajos Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi

Részletesebben

VITAFORT ZRT Nemes Péter Vet- Produkt Kft.

VITAFORT ZRT Nemes Péter Vet- Produkt Kft. VITAFORT ZRT. 2016.06.02. Nemes Péter Vet- Produkt Kft. 1 Miért a Biosecurity Fotó: Dr. Horváth- Papp Imre 2 A biosecurity célja A kórokozók behurcolásának megakadályozása, hogy ne legyen: - szubklinikai

Részletesebben

Aktuális áraink. (Áraink szeptember 1.-től érvényesek.)

Aktuális áraink. (Áraink szeptember 1.-től érvényesek.) Aktuális áraink (Áraink 2018. szeptember 1.-től érvényesek.) Nyitvatartás bejelentkezés alapján, kora reggeli, esti és hétvégi időpontok is elérhetőek. Bejelentkezés: 06-20/511-12-71 Kutyakozmetika Komplett

Részletesebben

Amikor a mentőkutyát is menteni kell

Amikor a mentőkutyát is menteni kell Amikor a mentőkutyát is menteni kell Szívférgesség előfordulása a Jászságban Dr. Bakonyi László Vet-E-Medic Kft. Kisállat Szakrendelő és Kutyakozmetika Jászberény, Czigány János u. 1. 2013. Február 21.

Részletesebben

Tereplovaglás. Mit tegyünk Kedvencünkkel nyaralás alatt? Nano-akváriumok Petpassport Az állatútlevélről. ingyenes! kéthavonta megjelenő ingyenes

Tereplovaglás. Mit tegyünk Kedvencünkkel nyaralás alatt? Nano-akváriumok Petpassport Az állatútlevélről. ingyenes! kéthavonta megjelenő ingyenes Free ingyenes ingyenes! 2012. július 2. évfolyam 5. szám kéthavonta megjelenő ingyenes Nano-akváriumok Petpassport Az állatútlevélről Tereplovaglás Mit tegyünk Kedvencünkkel nyaralás alatt? Kedves Állatbarátunk!

Részletesebben

PÉNTEK SZOMBAT PÉNTEK SZOMBAT PÉNTEK SZOMBAT. A kórelőzmény, általános

PÉNTEK SZOMBAT PÉNTEK SZOMBAT PÉNTEK SZOMBAT. A kórelőzmény, általános 2018.12.07 2018.12.08 2018.12.14 2018.12.15 2019.01.11 2019.01.12 PÉNTEK SZOMBAT PÉNTEK SZOMBAT PÉNTEK SZOMBAT A macska környezeti igényei (FF) 10.30-11.15 Anatómia (SZF) I A kórelőzmény, általános betegvizsgálat

Részletesebben

Anamnézis - Kórelőzmény

Anamnézis - Kórelőzmény Anamnézis - Kórelőzmény 2016 Ifél év Prof. Dr. Szabó András egyetemi tanár Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinika A beteg kikérdezése a betegség előzményinek,okainak feltárása céljából A jó anamnézis

Részletesebben

KISÁLLAT EGÉSZSÉGÜGYI KÖNYV

KISÁLLAT EGÉSZSÉGÜGYI KÖNYV A VESZETTSÉG ELLENI VÉDEKEZÉS RÉSZLETES SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 164/2008. (XII. 20.) FVM RENDELET ELÕÍRÁSAINAK ÉS A MAGYAR ÁLLATORVOSI KAMARA AJÁNLÁSAINAK MEGFELELÕ KISÁLLAT EGÉSZSÉGÜGYI KÖNYV Az oltási könyv

Részletesebben

Segítséget kér a Futrinka Egyesület vizslamentő csapata!

Segítséget kér a Futrinka Egyesület vizslamentő csapata! Segítséget kér a Futrinka Egyesület vizslamentő csapata! Erdő 5 év körüli magyar vizsla kan. Tavasszal találták Bakonycsernyén, de gazdija nem jelentkezett érte. Sajnos Erdőnek nagyon rossz állapotú, eldeformálódott

Részletesebben

2003.11.27. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 312. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA. (2003. november 26.)

2003.11.27. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 312. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA. (2003. november 26.) 003..7. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 3. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (003. november 6.) a kutyák, macskák és görények Közösségen belüli mozgásához való útlevélminta létrehozásáról (az értesítés a C(003)

Részletesebben

Dengue-láz. Dr. Szabó György Pócsmegyer

Dengue-láz. Dr. Szabó György Pócsmegyer Dengue-láz Dr. Szabó György Pócsmegyer Történelem Az ókori Kínában leírták. 1906-ban igazolták, hogy szúnyog terjeszti a betegséget. 1907-ben igazolták, hogy vírus. A II. világháború után kezdett megvadulni

Részletesebben

Trópusi övezet meleg mérsékelt öv Legforróbb kontinens : Trópusi övezet mindhárom öve megtalálható:

Trópusi övezet meleg mérsékelt öv Legforróbb kontinens : Trópusi övezet mindhárom öve megtalálható: Trópusi övezet meleg mérsékelt öv Legforróbb kontinens : Területének 95%-a trópusi övezetben Magas napállás miatt legtöbb melegmennyiség Trópusi övezet mindhárom öve megtalálható: Egyenlítıi,átmeneti,

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

A SÁRVÁR ÉS KEMENESALJA MENTETT KUTYÁIÉRT ALAPÍTVÁNY

A SÁRVÁR ÉS KEMENESALJA MENTETT KUTYÁIÉRT ALAPÍTVÁNY RÓLUNK dióhéjban A SÁRVÁR ÉS KEMENESALJA MENTETT KUTYÁIÉRT ALAPÍTVÁNY egy civil közösségből alakult 2016 novemberében, bár alapítója, Minárcsik Sándor, már több évtizede menti a segítségre szoruló állatokat.

Részletesebben

Az anorexia kifejezést először az ókorban használták, eredetileg hiányzó vágyat jelentett,

Az anorexia kifejezést először az ókorban használták, eredetileg hiányzó vágyat jelentett, Az anorexia kifejezést először az ókorban használták, eredetileg hiányzó vágyat jelentett, később már csak kizárólag az étvágy hiányát jelentette. Kialakulásának magyarázatában kezdetben vallásos elképzelések

Részletesebben

A gümőkór járványtani helyzete Magyarországon. Dr. Jánosi Szilárd, NÉBIH ÁDI

A gümőkór járványtani helyzete Magyarországon. Dr. Jánosi Szilárd, NÉBIH ÁDI A gümőkór járványtani helyzete Magyarországon Dr. Jánosi Szilárd, NÉBIH ÁDI Gümőkór (tuberculosis, TBC) kórokozói különböző emlős állatfajok és az ember gümőkórja M. tuberculosis complexbe tartozó fajok

Részletesebben

SUBIECTELE Limba maghiar

SUBIECTELE Limba maghiar ROMÂNIA JUDEUL TIMI MUNICIPIUL TIMIOARA DIRECIA DE MEDIU SERVICIUL PROTECIA MEDIULUI SUBIECTELE Limba maghiar pentru competiia intercolar în vederea seleciei unitilor colare (elevi i cadre didactice) care

Részletesebben

Kutatási terület: Haszonállatok egészségvédelme, állománydiagnosztika

Kutatási terület: Haszonállatok egészségvédelme, állománydiagnosztika Dr. Abonyi Tamás Tanulmányok: Állatorvostudományi Egyetem, 1981. Kutatási terület: Haszonállatok egészségvédelme, állománydiagnosztika Korábbi munkahelyek: MTA Mezőgazdasági Kutató Intézet Kísérleti Gazdasága

Részletesebben

Nur-Nuru Bin és Vobara a két koala érkezése a Fővárosi Állatkertbe

Nur-Nuru Bin és Vobara a két koala érkezése a Fővárosi Állatkertbe Koala ősbemutatóra került sor 2015 március 5-én a Fővárosi Állat-és Növénykertben. Az esemény olyannyira egyedülálló Közép- és Kelet- Európa történetében, hogy elmondhatjuk, kis hazánk büszkélkedhet elsőként

Részletesebben

6/1996. /IV.30./ sz. önk.rendelet az EBTARTÁSRÓL. A rendelet hatálya 1..

6/1996. /IV.30./ sz. önk.rendelet az EBTARTÁSRÓL. A rendelet hatálya 1.. 6/1996. /IV.30./ sz. önk.rendelet az EBTARTÁSRÓL A rendelet hatálya 1.. Ez a rendelet Város1 Nagyközség közigazgatási területén tartott ebek tulajdonosaira, továbbá az ebek felügyeletével megbízott más

Részletesebben

Mert minden kutya gazdara vagyik! Letöltés: www.vigyelhaza.hu/kutyakereso

Mert minden kutya gazdara vagyik! Letöltés: www.vigyelhaza.hu/kutyakereso Mobiltelefonos kutyakereső alkalmazás Mert minden kutya gazdara vagyik! Letöltés: www.vigyelhaza.hu/kutyakereso Az alkalmazásról Segítségével állatbarátoknak, állatvédő szervezeteknek, vagy a szakhatóságnak

Részletesebben

P R E M I U M S Z O L G Á L T A T Á S O K A K Ú T V Ö L G Y I K L I N I K A I T Ö M B B E N

P R E M I U M S Z O L G Á L T A T Á S O K A K Ú T V Ö L G Y I K L I N I K A I T Ö M B B E N P R E M I U M S Z O L G Á L T A T Á S O K A K Ú T V Ö L G Y I K L I N I K A I T Ö M B B E N G O N D O S K O D Á S É S P R O F E S S Z I O N A L I Z M U S A Kútvölgyi Klinikai Tömb neve szorosan összekapcsolódik

Részletesebben

ACONITUM NAPELLUS ( Sisakvirág )

ACONITUM NAPELLUS ( Sisakvirág ) ACONITUM NAPELLUS ( Sisakvirág ) Az Aconitum elsősorban akut, hirtelen jelentkező tünetek kezelésére használható, azonban néha krónikusan fennálló panaszok, félelmek, szorongás vagy pánik esetén is szóba

Részletesebben

Lakossági tájékoztató a szúnyogok elleni védekezésről.

Lakossági tájékoztató a szúnyogok elleni védekezésről. Lakossági tájékoztató a szúnyogok elleni védekezésről. Tartalom A szúnyogokról általában... 1 1.) Mi a különbség a szúnyogok között és mi a közös bennük?... 1 2.) Miért nem csak vízparton találkozunk szúnyogokkal?...

Részletesebben

Lágy szájpadlás műtét kutyánál, brachycephal szindróma

Lágy szájpadlás műtét kutyánál, brachycephal szindróma Lágy szájpadlás műtét kutyánál, brachycephal szindróma Rövid fejű, rövid orrú kutyák( brachycephal) légúti szindrómája Összefoglalásként elmondható, hogy bizonyos kutyafajtáknál és ritkán macskáknál is

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Állat-ember interakciók. Állatjólét

Állat-ember interakciók. Állatjólét Állat-ember interakciók Állatjólét Az állatjóléti gondolkodás forrásai Állat-ember viszony alakulása az ember-ember viszony függvényében (moralitás fejlődése) Valós (tudományos) ismeretek az állatokról

Részletesebben

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatója a téli időjárás veszélyeiről

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatója a téli időjárás veszélyeiről Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség H-1135 Budapest, Zsinór utca 8-12. : 1555 Budapest, Pf.: 3. Tel: (36-1) 459-2371 Fax: (36-1) 459-2372 e-mail: eszakpest@tuzoltosagbp.hu

Részletesebben

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. A párválasztó játékok között a párválasztó körjátékokat, a leánykérő játékokat és a párválasztó társasjátékokat találjuk. Az óvodában a leggyakrabban használt

Részletesebben

Mennyibe kerül a BVD?

Mennyibe kerül a BVD? Mennyibe kerül a BVD? (Budapest, 2013. február 21.) Dr. Ózsvári László PhD, MBA SZIE-ÁOTK, Állat-egészségügyi Igazgatástani és Agrárgazdaságtani Tanszék BEVEZETÉS A téma aktualitása, jelentősége BVD előfordulása:

Részletesebben

Nyakörv- Kutya. 6 hónapos kor alatt 2,5 kg alatt vemhes, szoptató májbetegség, bőrsérülések. 3 hónapos kor alatt

Nyakörv- Kutya. 6 hónapos kor alatt 2,5 kg alatt vemhes, szoptató májbetegség, bőrsérülések. 3 hónapos kor alatt Nyakörv- Kutya Kép Név Hatóanyag Hatékonyság Ellenjavallat Méret Ár Megjegyzés Beaphar Duoband Kiltix propoxurt flumetrin 4 hónap bolha és kullancs, cseppálló 4 hónap bolha és kullancs, cseppálló, szőrtápláló

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! OGYI fejléces papír BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Tetran

Részletesebben

Az apróvadtenyésztés állategészségügyi gondjai

Az apróvadtenyésztés állategészségügyi gondjai Az apróvadtenyésztés állategészségügyi gondjai Dr. Beregi Attila Ph.D. Szent-István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézet Gödöllő 2011. Fogalom meghatározás Állathigiénia: integráló tudomány megelőzi a termelési

Részletesebben

2014. évi Betegelégedettségi vizsgálat kiértékelése Sürgősségi Betegellátó Osztály (feldolgozott kérdőívek száma: 88 db) Átlagéletkor 47,61 év

2014. évi Betegelégedettségi vizsgálat kiértékelése Sürgősségi Betegellátó Osztály (feldolgozott kérdőívek száma: 88 db) Átlagéletkor 47,61 év MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT Nyt. szám: 2014. évi Betegelégedettségi vizsgálat kiértékelése Sürgősségi Betegellátó Osztály (feldolgozott kérdőívek száma: 88 db) sz. példány 1. Az Ön neme 1. férfi

Részletesebben

Csellengő fiatalok, a nyár veszélyei.

Csellengő fiatalok, a nyár veszélyei. Eleekkt trroonni ikkuuss Laakkoossssáággi i Bűűnnmeeggeel lőőzzééssi i IInnffoorrmáácci ióóss Reennddsszzeerr 2014.. máájjuss SSzzáám: :1144000000/ /11001144--33/ /22001144..áál lt.. Csellengő fiatalok,

Részletesebben

E b o l t á s. 2006. április 01 - május 31. között folyamatosan.

E b o l t á s. 2006. április 01 - május 31. között folyamatosan. Tájékoztatom az ebtulajdonosokat (ebtartókat), hogy a 41/1997. (V. 28.) FM. r. értelmében saját költségére veszettség ellen az állatorvossal beoltatni. Pásztó városában az ebeket az eb tartási helyén,

Részletesebben

(ÁT)VÁLTOZÁS. Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia

(ÁT)VÁLTOZÁS. Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia (ÁT)VÁLTOZÁS Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia Feladat kiosztása Lapozd át a Szitakötő tavaszi számát, és keresd ki azokat a cikkeket amelyek változással, illetve átváltozással

Részletesebben

Bárcsak én is... fida et. Óvja legjobb barátainkat

Bárcsak én is... fida et. Óvja legjobb barátainkat Bárcsak én is... fida et Óvja legjobb barátainkat fida et Óvja legjobb barátainkat Fidavet Mi a Fidavet? Minden tulajdonos szoros érzelmi kapcsolatban áll kedvencével, és szeretné megóvni a betegségektől,

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2.

Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2. 2. Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2. Mikor forduljunk Bowen alkalmazóhoz? Az élet kezdetét fizikális értelemben a fogantatástól számítjuk. Ha már itt akadállyal szembesülünk, a holisztikus

Részletesebben

Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálatának beszámolója az Észlelő-és Jelzőrendszer működéséről 2015 évben

Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálatának beszámolója az Észlelő-és Jelzőrendszer működéséről 2015 évben 1 Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálatának beszámolója az Észlelő-és Jelzőrendszer működéséről 2015 évben Kezet csak megfogni szabad Elveszíteni vétek Ellökni átok Egymásba simuló kezek tartják

Részletesebben

INTERNETES VETÉLKEDŐ 2. forduló Beküldési határidő: május 8. cím: 2. FORDULÓ

INTERNETES VETÉLKEDŐ 2. forduló Beküldési határidő: május 8. cím: 2. FORDULÓ 2. FORDULÓ 1. Feladat: Madárismeret Nevezzétek meg a képen látható madárfajokat, majd válaszoljatok a kérdésekre! 1. 2. 3. 4. 5. 6. a) Melyik madárfaj a kakukktojás? Miért? b) Ragadozó madarak között ritkaság,

Részletesebben

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség (Flavescence Dorée) Kiemelt fontosságú feladat a területek folyamatos monitorozása

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség (Flavescence Dorée) Kiemelt fontosságú feladat a területek folyamatos monitorozása A szőlő aranyszínű sárgaság betegség (Flavescence Dorée) Kiemelt fontosságú feladat a területek folyamatos monitorozása Útmutató a jó gyakorlatok felhasználásához A projekt az Európai Unió Horizon 2020

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület. 2016. áprilisi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület. 2016. áprilisi ülésére SIOTOUR Kft. 8600 Siófok, Szent László u. 183. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő:. Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. áprilisi ülésére Tárgy:

Részletesebben

ÁLLATBARÁT RÁKOSMENTE KONCEPCIÓ. Állatvédelem, közösségi infrastruktúra és felelős állattartás egy modern kertvárosban. 2015.

ÁLLATBARÁT RÁKOSMENTE KONCEPCIÓ. Állatvédelem, közösségi infrastruktúra és felelős állattartás egy modern kertvárosban. 2015. ÁLLATBARÁT RÁKOSMENTE KONCEPCIÓ Állatvédelem, közösségi infrastruktúra és felelős állattartás egy modern kertvárosban 2015. október Tartalomjegyzék Bevezetés állattartás egy modern kertvárosban... 3 A

Részletesebben

VeyFo. VeyFo Jungtier - Oral Mulgat

VeyFo. VeyFo Jungtier - Oral Mulgat VeyFo VeyFo Jungtier - Oral Mulgat Különleges táplálási igényeket kielégítő/diétás/ kiegészítő takarmány borjak, malacok, bárányok, kecskegidák és kutyák részére Használati utasítás Trimetox 240 oldat

Részletesebben

Aujeszky-betegség. 30/2009. (III. 27.) FVM rendelet

Aujeszky-betegség. 30/2009. (III. 27.) FVM rendelet Aujeszky-betegség 30/2009. (III. 27.) FVM rendelet Fogalmak Fertőzött sertés: vírus, antigénjei, DNS kimutatható; gyanút keltő klinikai tünetek és olyan állományban van ahol a fertőzöttséget hatóságilag

Részletesebben

ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI

ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI ---------------------------------------------------------------------------------------------------- Állatokon végzett tanulmányok A CV247 két kutatásban képezte vizsgálat

Részletesebben

A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény

A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha igaz története Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha (Mannia triandra) egy telepes májmoha. Ellentétben közeli rokonával, a közönséges illatosmohával, amiről ez

Részletesebben

Beszámoló. (Ars Veterinaria, Barcelona, 2008)

Beszámoló. (Ars Veterinaria, Barcelona, 2008) Beszámoló (Ars Veterinaria, Barcelona, 2008) A LEONARDO által támogatott gyakorlatomat Barcelonában, az Ars veterinaria (Calle Cardedeu, 3 08023 Barcelona) magánkórházban töltöttem el Artur Font Dipl.

Részletesebben

Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének évi Továbbképző Konferenciája M E G H Í V Ó. Mert legmagasabban a legjobb!

Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének évi Továbbképző Konferenciája M E G H Í V Ó. Mert legmagasabban a legjobb! Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének 2016. évi Továbbképző Konferenciája M E G H Í V Ó Mert legmagasabban a legjobb! Helyszín: Hunguest Grandhotel GALYA**** 3234 Galyatető, Kodály

Részletesebben

Ember állat interakciók. Társállatok etológiája

Ember állat interakciók. Társállatok etológiája Ember állat interakciók Társállatok etológiája 1. Az alkalmazott etológia helye és szerepe az etológiai kutatásokban Gazdasági és állatvédelmi szempontok Mi tekinthető társállatnak? Kulturális és ökológiai

Részletesebben

Kisállat tematika az [origo] portfóliójában

Kisállat tematika az [origo] portfóliójában Kisállat tematika az [origo] portfóliójában [origo] kisállat 2012 Tartalom: 1.) Videó sorozatok 2.) TV sorozatok 3.) Online ötletek 4.) Csomag ajánlat 1. Videó sorozatok Videó sorozatok téma ötletek 1.)

Részletesebben

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés Szempontok az épületetek alakváltozásainak, és repedéseinek értékeléséhez Dr. Dulácska Endre A terhelés okozta szerkezeti mozgások Minden teher, ill. erő alakváltozást okoz, mert teljesen merev anyag nem

Részletesebben

SZÍVFÉRGESSÉG, ANAPLASMOSIS, LYME-BETEGSÉG LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKÁJA

SZÍVFÉRGESSÉG, ANAPLASMOSIS, LYME-BETEGSÉG LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKÁJA SZÍVFÉRGESSÉG, ANAPLASMOSIS, LYME-BETEGSÉG LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKÁJA Dr. Balogh Nándor PhD. Dipl. ECVCP. PraxisLab Kft. 1038, Budapest, Vasút sor 34. baloghnandor@praxislab.hu Szívférgesség A szívférgességet

Részletesebben

Állattársítások (Előnyök és kockázatok) vitaindító Csépányi Balázs ny. gyűjteményi igazgató Fővárosi Állat-és Növénykert

Állattársítások (Előnyök és kockázatok) vitaindító Csépányi Balázs ny. gyűjteményi igazgató Fővárosi Állat-és Növénykert Állattársítások (Előnyök és kockázatok) vitaindító Csépányi Balázs ny. gyűjteményi igazgató Fővárosi Állat-és Növénykert 1 A Fővárosi Állat és Növénykert Szavanna kifutója 2 Tanulmányoztuk a szavanna életközösségeit

Részletesebben

LOVAK FERTŐZŐ KEVÉSVÉRŰSÉGÉNEK

LOVAK FERTŐZŐ KEVÉSVÉRŰSÉGÉNEK LOVAK FERTŐZŐ KEVÉSVÉRŰSÉGÉNEK AKTUALITÁSAI ÉS DIAGNOSZTIKÁJA Stollár Katalin Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság Első leírása Franciaország, Lignée (1843) Szerológiai diagnosztika Coggins és Norcross

Részletesebben

A következő táblázat tartalmazza az egyes fajták jellemzőit.

A következő táblázat tartalmazza az egyes fajták jellemzőit. Az alábbi feladatok megoldásához több olyan osztályt kell használni, amelyek egy közös ősosztályból származnak és felüldefiniálják az ősosztály virtuális metódusait. Ezen osztályok objektumait egy gyűjteménybe

Részletesebben

Név: Tóth Lilla Évfolyam: II. Tantárgy neve: Egészségfejlesztés előadás és gyakorlat Dolgozat címe: Kosárlabda-mérkőzés programterve a 13. és 14.

Név: Tóth Lilla Évfolyam: II. Tantárgy neve: Egészségfejlesztés előadás és gyakorlat Dolgozat címe: Kosárlabda-mérkőzés programterve a 13. és 14. Név: Tóth Lilla Évfolyam: II. Tantárgy neve: Egészségfejlesztés előadás és gyakorlat Dolgozat címe: Kosárlabda-mérkőzés programterve a 13. és 14. csoportok között Programtervem célközönségének az orvostanhallgatókat

Részletesebben

Kedvezmények a MÁV ZRt. vonalszakaszain

Kedvezmények a MÁV ZRt. vonalszakaszain Kedvezmények a MÁV ZRt. vonalszakaszain A vasúti személyszállítási kedvezmények - a 6 év alatti gyermekek és a hadirokkantak, hadiözvegyek kivételével - csak 2. kocsiosztályon vehetőek igénybe. Az 1. kocsiosztály

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielőtt elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Tájékoztató a jogairól

Tájékoztató a jogairól Tájékoztató a jogairól Ez a tájékoztató fontos információkat tartalmaz az Ön jogairól, ha a rendőrségen tartózkodik. Jogok alatt azokat a fontos szabadságokat és igénybe vehető segítségeket értjük, amelyek

Részletesebben

Európai kezdeményezések a kedvtelésből

Európai kezdeményezések a kedvtelésből Európai kezdeményezések a kedvtelésből Szórádi Gyöngyi Budapest, 2012. április 10. 2012 január Cél: az állatjólét további javítása az EU-ban. A dokumentum elsősorban a haszonállatokkal foglalkozik, de

Részletesebben

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ TÚZOK TUSA II. FORDULÓ 1. Képzeljétek el, hogy a cserebökényi pusztán vagytok. Kora tavasz van, a pusztai vízállásoknál madarak tömegei időznek. Van, aki nemrég érkezett haza a telelőterületről, van, aki

Részletesebben

Lépésenkénti útmutató sorozat Kutyák és macskák férgei elleni védekezés

Lépésenkénti útmutató sorozat Kutyák és macskák férgei elleni védekezés 1 Lépésenkénti útmutató sorozat Kutyák és macskák férgei elleni védekezés Európában élő kutyákat és macskákat fertőző férgek szélesköre a fonálférgeket, galandférgeket és a mételyeket foglalja magában.

Részletesebben

Város Polgármestere. Tájékoztató. Biatorbágy Város közigazgatási területén tervezett ebösszeírásról

Város Polgármestere. Tájékoztató. Biatorbágy Város közigazgatási területén tervezett ebösszeírásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/118. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztató Biatorbágy Város közigazgatási

Részletesebben

Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is!

Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is! 0 Budapest VIII., Bródy Sándor u.. Postacím: Budapest, Pf. 7 Telefon: 7-900 Fax: 7-90. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ 0. április. HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Írd le,

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Boostrix Polio szuszpenziós injekció diftéria, tetanusz, pertusszisz (acelluláris összetevő) és inaktivált poliomielitisz vakcina (adszorbeált, csökkentett

Részletesebben

Odúlakó madarak légyegyüttesei

Odúlakó madarak légyegyüttesei Odúlakó madarak légyegyüttesei 2009/2010 tanévi beszámoló Soltész Zoltán Környezettudományi Doktori Iskola Környezetbiológiai program Témavezető: Dr. Papp László MTA rendes tagja Magyar Természettudományi

Részletesebben

2.6.16. VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN

2.6.16. VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN 2.6.16. Vizsgálatok idegen kórokozókra Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur.7.0 1 2.6.16. VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN 01/2011:20616 Azokhoz a vizsgálatokhoz, amelyekhez a vírust előzőleg

Részletesebben

A vérünk az ereinkben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek).

A vérünk az ereinkben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek). A vérünk az ereinkben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek). Mivel az egész testünkben jelen van, sok információt nyerhetünk belőle, hisz egy

Részletesebben