Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere"

Átírás

1 Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése február 27. napján tartott soros ülésének j e g y z ı k ö n y v e

2 2 J e g y z ı k ö n y v Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének február 27. napján tartott soros (nyílt) ülésérıl Jelen vannak: Dr. Botka László polgármester, 38 fı képviselı, Dr. Mózes Ervin címzetes fıjegyzı, a Polgármesteri Hivatal irodavezetıi (A jelenléti ív a jegyzıkönyv 1. számú mellékletében található.) Ülésvezetı: Dr. Botka László polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Köszönti a képviselıket, a megjelenteket és a televíziónézıket. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes és azt 9,00 órakor megnyitja. Megadja a szót a napirend elıtti hozzászólások ismertetéséhez. Kalmár Ferenc képviselı: A decemberi napirend elıtti felszólalásában a kibontakozó pénzügyi válságról beszélt. Azóta bebizonyosodott, hogy aggodalmuk nem volt alaptalan. Az országos költségvetés gyakorlatilag 2 hét után megbukott, október óta a munkanélküliek száma több mint fıvel nıtt. Az Olaszliszkán, a Kiskunlacházán, a Veszprémben és a Tatárszentgyörgyön történtek jelzik a közbiztonság borzalmas állapotát. Gyurcsány Ferenc a Parlamentben ismertette immár sokadik programját, melyrıl párttársa, Békesi László volt pénzügyminiszter az alábbiakat nyilatkozta: Ha valaki azt akarja, hogy hangosan röhögjön a világ, akkor kell ilyeneket mondani. A szétesı gazdaság és társadalom hatása elért már minden réteget. Százezrek egzisztenciája rendül meg ez évben. Ez a helyzet felelısökért kiált, még egy olyan következmények nélküli országban is, mint Magyarország. Az ország jelenlegi vezetıi az elmúlt 20 év hibáival próbálják magyarázni a helyzetet, pedig ez a csıd a jelenlegi kormányzás csıdje. Változtatni kellene, de a jelenlegi kormánypárt erre képtelen. A felelısség nagyon komoly dolog. A támogató média sem tudja feledtetni, hogy Polgármester, országgyőlési képviselı és Újhelyi István államtitkár, kormánytag mindent, ami ide vezetett szó nélkül megszavazott a Parlamentben. A battonyai polgármester kimert állni az emberekért, a szegedi polgármester nem. Babitstól idézve: vétkesek közt cinkos, aki néma.

3 3 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Megkérdezi Kalmár Ferenc képviselıt, hogy biztosan felolvasott-e mindent? Javasolja, hogy használja ki a még hátralévı 40 mp hozzászólási idıt. Kalmár Ferenc képviselı: A napirend elıtti hozzászólás mőfaja igen kötött, arra fel kell készülni, s célszerő azt leírni az utólagos vádaskodások és félreértések elkerülése érdekében. Balogh László képviselı: Néhány témára kíván visszautalni, amit az elmúlt hónapokban napirend elıtti hozzászólásában érintett. A Mars térre egy év alatt a harmadik koncepció készül. Decemberben emlékeztette a Polgármestert azon ígéretére, hogy a Mars téren lévı önkormányzati tulajdonú területrıl egy négyzetcentimétert sem fognak eladni. Akkor a Polgármester válaszában ezzel ellentétes nyilatkozatot tett. Információi szerint azóta visszatértek az eredeti állapothoz. Reméli, hogy információja megfelelı és kéri a Polgármester megerısítését, továbbra is az a városvezetés koncepciója, hogy a Mars tér területérıl egy négyzetcentimétert sem adnak el. A Mars téren egy olyan közparkszerő közlekedıterületet képzelnek el, amely méltó Szeged város dinamikus fejlıdéséhez. Hónapokkal ezelıtt kérdezte a Polgármestert, hogy miért nincs fent a város honlapján az összes szerzıdés? Dr. Botka László is támogatta a Parlamentben az üvegzseb törvényt. Az általa látogatott idıben a szerzıdések tervezetei voltak fent a portálon, nem pedig az aláírt szerzıdések. Bízik abban, hogy ezt idıközben pótolták. 2-3 szerzıdést kénytelen volt az Önkormányzattól megvásárolni, hisz a jelenlegi gyakorlat szerint ahhoz, hogy egy önkormányzati képviselı egy szerzıdéshez hozzájusson, polgármesteri engedély szükséges. A nyomtatványt nem írta alá, hisz a jogszabályok nem kötik ezt engedélyhez, ezért meg kellett vásárolnia a szerzıdések másolatait. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: A Mars tér ügyében Balogh László képviselı szerint három változat készült. Ismert, hogy a Mars térrel kapcsolatban az elmúlt 10 évben legalább 15-féle változat készült. Minden fontos városi döntésnél célszerő sok alternatívát megnézni, döntést pedig a testület hoz. Nem szerepel most sem a Közgyőlés napirendjén a Mars tér önkormányzati tulajdonú területének értékesítése. A 15-féle variációból a támogatottat hozzák a testület elé. A Mars térrel kapcsolatosan egyetlen közgyőlési döntés van, az egyhangúlag elfogadott városrehabilitációs pályázat fontos eleme, a Mars téren a nagy asztalos csarnok megépítése. Tartják magukat ahhoz a legfontosabb alapelvhez, hogy a Mars téri piac lelkének az asztalos piacot tartják és a nagycsarnok asztalos csarnok lesz. A Mars tér nem önkormányzati tulajdonú területére a Tisza Volán kötött megállapodást a Szeviép-pel, melynek értelmében a Szeviép felépíti a Móravárosi körúton a buszportot és a Tisza Volán a tulajdonában lévı Mars téri területtel fizeti ki, tehát ez lesz az ellenértéke az új buszportnak. Az Önkormányzatnak rendezési tervvel és építéshatóságként feladatuk lesz, hogy a beépítést a város szabályainak megfelelıen engedélyezzék. A Mars térnek soha nem volt sétálóutca funkciója az elmúlt évtizedekben. A Mars térrel kapcsolatos minden elképzelés esetében a legfontosabb az asztalos piacfunkció megırzése, bármilyen tudatos és ezzel

4 4 ellentétes rémhírterjesztés is zajlik - meglehetısen szervezetten ügyében. - a Mars tér Dr. Mózes Ervin címzetes fıjegyzı: Nem elıször kerül szóba azon szabályzat, mely a képviselık iratbetekintési jogáról szól. A Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság konszenzussal fogadta el a szabályzatot. A Polgármesternek nem engedélyezési, hanem tudomásulvételi joga van az iratbetekintés kapcsán és errıl szól a szabályzat, valamint az adatlap is. A másolat elkészítésének engedélyezése tartozik a Polgármester jogkörébe. Az iratbetekintés jog a képviselık esetében lényegében korlátlan és ingyenes, a másolatok kiadásához polgármesteri engedély szükséges. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Nincs szó változásról, hiszen ezeket a szabályokat örökölte. Az elmúlt 6 évben egyetlen egy esetet sem említhetı, amikor nem járult volna hozzá bármiféle iratbetekintéshez vagy bármiféle információhoz. A jövıben sem lesz semmi akadálya annak, hogy a képviselık a munkájukhoz szükséges valamennyi információt megkapják. Bakai Csaba képviselı: Arról suttog a város, hogy rosszul gazdálkodnak a helyiségeikkel. Nagyon sok helyiség marad üresen és természetesen a büdzsét sem tölti ez a fajta rossz gazdálkodás. Évek óta és többször kérte az IKV Zrt-t arra, hogy nyújtson tájékoztatást, kapjanak anyagot a helyzetrıl. Számtalanszor azt a választ kapta, hogy a képviselıknek ehhez semmi közük nincs, hiszen ez az IKV Zrt. belsı gazdálkodása és errıl nehéz adatot kiadni. A Közgyőlés elé került anyag nem fest túl rózsás képet. Szeged belvárosában 55 különbözı állapotú üzlet, iroda-, valamint pincehelyiség van, amely a mai napig nincs kiadva. Vannak olyan üzlethelyiségek, melyek 9 éve nincsenek kiadva. Ezek mind szők belvárosi üzlethelyiségek. Ez jelentıs összeget tesz ki. Kiemeli a Széchenyi téren található 300 m 2 -es üzlethelyiséget, mely 9 éve nincs kiadva. Kb. 60 millió forint az az összeg, amitıl a város elesik és ez csak egy helyiség. Véleménye szerit ennek felelıse van, hiszen ez a hiányos, bőnös gazdálkodás nem maradhat vizsgálat nélkül, illetve le kell vonni a vizsgálat konzekvenciáit. El kellene gondolkodni azon, hogy az érintettek megfelelıen végzik-e a munkájukat. Egy 2 fıs ingatlaniroda megoldaná, hogy ezeket a helyiségeket kiadják és ettıl kezdve folyamatosan csak azt kellene figyelni, hogy honnan folyik be az összeg és melyik vállalkozót kell megsürgetni díjhátralék miatt. Az SZKT ügyvezetı igazgatója a közelmúltban összetörte az autóját az SZKT telephelyén. Van-e errıl tudomása a városvezetésnek? Megszondáztatták-e az igazgatót? Az okozott kár ki által fog megtérülni? Újra át kell vizsgálják a 100 %-os önkormányzati tulajdonú társaságokat és kezdhetik a vizsgálatot akár az IKV Zrt-vel is. Mindannyiuk érdeke, hogy Szegeden ne suttogjanak ilyen esetekrıl, hisz ezek rendkívül súlyos problémák és úgy véli, hogy ezeket a problémákat meg tudják oldani. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: A Bakai Csaba képviselı által említett üres helyiségek zömében pincét takarnak és ez az IKV Zrt. által - az Önkormányzat megbízásából - kezelt ingatlanmennyiség kb. 2 %-a, tehát 2600 ingatlanból kb. 50 helyiség üres. Természetesen jobb lenne, ha egy sem állna üresen, de ezt beállítani

5 5 úgy, hogy Szegeden nincs megfelelı vagyongazdálkodás az véleménye szerint aránytévesztés. Valószínő, hogy Bakai Csaba képviselı a Dózsa Gábor igazgatóval kapcsolatosan mondottak következményeit is vállalni fogja. Hüvös László képviselı: Bakai Csaba képviselı hozzászólásával kapcsolatban elmondja, hogy amikor több száz millió forintról van szó, akkor azt nem lehet bagatelizálva lesöpörni az asztalról. Kalmár Ferenc képviselı idézte, hogy vétkesek közt cinkos, aki néma. A Polgármester tavaly annyira néma volt, hogy Szeged polgármestereként, országgyőlési képviselıként egyetlen egyszer sem jelentkezett hozzászólásra az Országgyőlésben, egyszer sem mondta ki az Országgyőlés ülésén, hogy Szeged, pedig Szegedrıl igen is beszélni kell. A mai közgyőlés sok tekintetben fog szólni Szegedrıl, s ehhez számtalan módosító javaslattal fognak hozzájárulni. A mai ülésnek három nagyon fontos témaköre lesz: a munkahelymegırzés, a vállalkozások megsegítése - hiszen Szegeden ebben a ciklusban 17,1 %-kal emelkedett a munkanélküliek száma. Pártállástól függetlenül egyetértenek abban, hogy ezt mindenképpen meg kell akadályozni. Másik fontos kérdés a szociális biztonság kérdése. Az Állam nem akarja és nem tudja szavatolni ezt a garanciát. Egy ilyen helyzetben az önkormányzatoknak gondoskodniuk kell saját polgárairól, ha szükséges, erın felül kell pénzt átcsoportosítani erre a célra. Erre vonatkozóan benyújtották módosító javaslataikat és bíznak abban, hogy azokat támogatni fogja a testület. Beszélni kell a közbiztonságról is, hiszen a Délmagyarország címő lap mai számában is olvashatták, hogy egy dorozsmai családfı fejéhez pisztolyt szegeztek. Ahogyan jelen pillanatban a városvezetés elképzelni, az nem közbiztonság és nem járnak el megfelelıen. A közbiztonságra, a Polgárırség támogatására komoly forrásokat kell átcsoportosítani és nem az elmúlt évekbıl kell kiindulni, nem a 90-es évekre kell hivatkozni. Ez a helyzet most alakult ki és látják, hogy az országban elharapóznak az olyan esetek, amelyek joggal borzolják a közvéleményt. Kéri módosító javaslatuk támogatását és bízik abban, hogy az említett három célban egyet fognak érteni. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: A 80 éve nem tapasztalt globális világgazdasági válságban - ami alól egyetlen ország, egyetlen város sem vonhatja ki magát - mindenki legfeljebb végiggondolhatja és közös erıvel lépéseket tesz, hogy a világgazdasági válság okozta károkat mérsékelni próbálja. Igen, ott valóban vétkes, aki néma. Vétkes az, aki a Magyar Parlamentben nem képes alternatív program megfogalmazására, csak az indulatok gerjesztésére használja politikai befolyását és próbálja beállítani, hogy a Magyar Kormány és a magyar miniszterelnök miatt esett szét a világgazdaság. Vétkes az is, aki Szegeden is néma és nem futja másra, mint arra, amit a legutóbbi Közgyőlésen is közölt az ellenzék, hogy a világgazdaság a Polgármester áldásos tevékenysége miatt dılt össze. Majd januárban az ellenzék rendkívüli közgyőlés összehívását kéri, ahova egyetlen javaslattal érkeznek és hoznak számára egy mőanyag órát. A felelısségteljes választópolgár látja a kétféle megközelítést: van az MSZP, az SZDSZ és a Magyar Demokrata Fórum magatartása - a Parlamentben és Szegeden is. Ez a három párt - ha eltérı módon is - valamilyen programot próbál nyújtani arra, hogy Magyarország hogyan vészelje át ezt a válságot, illetve mit kell tenni azért, hogy a válság után jobb pozícióban tudjanak újraépítkezni és van a Fidesz, aki semmi nem tesz azon kívül, hogy igyekszik beállítani azt, hogy országosan a miniszterelnök, Szegeden pedig a

6 6 polgármester a felelıs és nem is törekszenek alternatív programok benyújtására. Amit a héten a Fidesz közbiztonság ügyben tesz, azt elképesztınek és felháborítónak tartja. A rendırkapitánnyal a héten tartottak sajtótájékoztatót. Az elmúlt 10 évben Szegeden 55 %-kal csökkentek a lopás, a betöréses lopás, a gépjármő eltulajdonítás és rablás bőncselekmények. A statisztikák szerint Szeged a magyarországi nagyvárosok közül a legbiztonságosabb, ami alapvetıen köszönhetı a rendırség kiváló munkájának, valamint a több mint 500 szegedi polgárırnek. Köszönhetı annak is, hogy sikerült a politikai támadások és viták kereszttüzétıl mentesíteni a rendırséget, mert nagyon sokat ártott a magyar rendırségnek az, amit a Fidesz az elmúlt években mővelt, mert mást sem tettek Fidesz-es képviselıtársai, mint rombolták a rendırség megítélését és társadalmi tekintélyét. Eddig ez Szegeden nem volt jellemzı. Kéri Fidesz-es képviselıtársait, hogy próbáljanak ellenállni pártközpontjuk utasításának és próbálják meg Szegeden elérni azt, hogy azt az elmúlt évtizedet jellemzı konszenzust, ami Szegeden a rendırség munkájának segítésére és támogatására jellemzı volt, fenn tudják tartani. Ebben a helyzetben valóban vétkes, aki a néma és a Fidesz nem is törekszik - sem országosan, sem a szegedi városházán -, hogy alternatív programot próbáljanak felmutatni, pedig egy demokráciában ez az ellenzék kötelessége lenne. Dr. Révész István képviselı: Babits Mihály: Vétkesek közt cinkos, aki néma. Atyafiáért számot ad a testvér. Kéri, hogy az idézet legyen pontos, mert elıször ellenzéki képviselıtársától bőnösök közt cinkos, aki néma idézet hangzott el. Ha valaki nem szólal meg akkor, amikor látja a bajt, az cinkossá válik. A januári rendkívüli közgyőlésre készített meghívóban súlyos nyelvhelyességi hiba is szerepelt. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Megállapítja, hogy más napirend elıtti hozzászólás nincs. Javaslatot tesz a mai ülés napirendjének megállapítására. Kiegészítı anyag készült a 2. A évi önkormányzati költségvetés zárszámadás elıtti módosítása; a 3. Az Önkormányzat évi költségvetése; a 6. Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései (2 db); a 8.2. A II. világháborúban hısi halált halt Csongrád Megyei áldozatok emlékmőve; a 15. Önkormányzati hatósági ügyekkel kapcsolatos fellebbezések elbírálása; a 16. Közterület-használattal kapcsolatos fellebbezések elbírálása tárgyú elıterjesztésekhez. A kiegészítések kiküldésre kerültek. Sürgısségi anyag nem készült. Két egyéni képviselıi indítvány érkezett: dr. Gyimesi László javaslata alapján a dohányzás rendjérıl szóló rendelet megalkotására vonatkozóan, valamint Juhász Gyula képviselı javaslata alapján az SZMSZ módosítására. Mindkét egyéni képviselıi indítványt támogatja, ami azt jelenti, hogy errıl nem kell külön szavazni, az beépül a polgármesteri javaslatba. Megállapítja, hogy más napirendi javaslat nincs. Szavazásra bocsátja a közgyőlés napirendjére vonatkozó javaslatot. A Közgyőlés a javaslatot 35 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következı határozatot hozza: (A jelenlévı képviselık közül 36 fı szavazott.)

7 7 1/2009. (II.27.) Kgy. sz. H a t á r o z a t Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése február 27. napján tartott rendes ülése napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: NYILVÁNOS ÜLÉS Rendelet-tervezetek: 1. A szociális ellátásokról és gyermekvédelmi támogatásokról szóló 2/2006. (II.14.) Kgy. rendelet módosítása Elıterjesztı: Polgármester 1.1. Tájékoztató a szegedi közfoglalkoztatásról Elıterjesztı: Polgármester 1.2. Az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 23/1995. (VI.16.) Kgy. rendelet módosítása Elıterjesztı: Polgármester 1.3. Az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 23/1995. (VI.16.) Kgy. rendelet módosítása Elıterjesztı: Juhász Gyula önkormányzati képviselı 2. A évi önkormányzati költségvetés zárszámadás elıtti módosítása Elıterjesztı: Polgármester 3. Az Önkormányzat évi költségvetése Elıterjesztı: Polgármester 3.1. Az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló rendelet megalkotása Elıterjesztı: Polgármester Egyéni képviselıi indítvány: 4. Közterületen történı dohányzás rendjérıl szóló rendelet megalkotása Elıterjesztı: dr. Gyimesi László önkormányzati képviselı Költségvetési, városüzemeltetési, vagyoni tárgyú elıterjesztések: 5. Ingatlanok közgyőlési döntést igénylı kérdései Elıterjesztı: Gazdasági Alpolgármester 6. Pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései Elıterjesztı: Városfejlesztési Alpolgármester

8 8 Oktatási, kulturális, egészségügyi szociális és egyéb tárgyú elıterjesztések: 7. Az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményrendszer szakmai fejlesztése Elıterjesztı: Várospolitikai Alpolgármester 7.1. Tájékoztatás Szeged Megyei Jogú Város közoktatási esélyegyenlıségi tervének felülvizsgálatáról Elıterjesztı: Várospolitikai Alpolgármester 8. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata mővészeti támogatási rendszerének átalakítása Elıterjesztı: Várospolitikai Alpolgármester 8.1. Közmővelıdési intézmények képzési tervének módosítása Elıterjesztı: Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetıje 8.2. A II. világháborúban hısi halált halt Csongrád megyei áldozatok emlékmőve Elıterjesztı: Polgármester 9. Szegedi İsz Idısotthonnal kötött ellátási szerzıdések módosítása Elıterjesztı: Várospolitikai Alpolgármester 10. Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala köztisztviselıinek évi teljesítménykövetelményei alapjait jelentı kiemelt célok meghatározása Elıterjesztı: Polgármester 11. Döntés közterület elnevezésekkel kapcsolatosan Elıterjesztı: Általános Igazgatási Iroda vezetıje 12. Tájékoztató a lejárt határidejő közgyőlési határozatok végrehajtásáról Elıterjesztı: Címzetes Fıjegyzı Interpellációk, kérdések ZÁRT ÜLÉS 13. Személyi kérdések Elıterjesztı: Polgármester évi Díszpolgári cím, Pro Urbe Díj, Szegedért Emlékérem és Szeged Nemzetközi Kapcsolataiért Emlékérem adományozása Elıterjesztı: Polgármester Fellebbezések elbírálása: 15. Önkormányzati hatósági ügyekkel kapcsolatos fellebbezések elbírálása

9 9 Elıterjesztı: Címzetes fıjegyzı 16. Közterület-használattal kapcsolatos fellebbezések elbírálása Elıterjesztı: Címzetes fıjegyzı A határozatról jegyzıkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselık, a címzetes fıjegyzı, az aljegyzı. 1. A szociális ellátásokról és gyermekvédelmi támogatásokról szóló 2/2006. (II.14.) Kgy. rendelet módosítása Elıterjesztı: Polgármester 1.1. Tájékoztató a szegedi közfoglalkoztatásról Elıterjesztı: Polgármester 1.2. Az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 23/1995. (VI.16.) Kgy. rendelet módosítása Elıterjesztı: Polgármester 1.3. Az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 23/1995. (VI.16.) Kgy. rendelet módosítása Elıterjesztı: Juhász Gyula önkormányzati képviselı Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Tájékoztatja a Közgyőlés tagjait, hogy a tegnapi Egyeztetı Fórumon született megállapodás szerint óra között tervezi az ebédszünet elrendelését. Együtt nyitja meg a napirendek felett a vitát. A Parlament decemberben módosította a szociális törvényt és bevezette a segély helyett munka alapelv új intézményét, ami azt célozza, hogy az eddigi rendszeres szociális segélyben részesülıknek az új közfoglalkoztatási program keretén belül lehessen munkát adni. Támogatja ezt a szemléletet, hogy senki számára nem lehet életmód az, hogy hosszú idın keresztül a közösség pénzébıl, támogatásából, szociális segélybıl éljen. Már az év elején tárgyalt az Önkormányzat a cégeivel, intézményeivel és áttekintették, hogy Szegeden évben rendszeres szociális segélyben részülıbıl 1500 az, aki egészségügyi állapota alapján alkalmas munkavégzésre és Szeged város Önkormányzata cégein és intézményein keresztül biztosítani kívánja minden szociális segélyben részesülınek a törvényi minimumfeltételt, hogy évente minimum 4 hónapot munkában tudjanak tölteni. A programban nemcsak önkormányzati cégek és intézmények vehetnek részt, melynek

10 10 megfelelıen a Munkaügyi Hivatalhoz Szegedrıl is több egyéb foglalkoztató bejelentkezett. Az Önkormányzat vállalta, hogy a saját intézményrendszerében a minimumot mindenképpen biztosítani fogja, de mivel további foglalkoztató is megjelent, az érintettek számára nem csak 4 hónapnyi munkát fognak tudni felajánlani. Ismert az új törvényi szabályozás, mely szerint, ha valaki, aki alkalmas lenne a munkavégzésre, nem él a munkával az önmagát zárja ki a szociális ellátórendszerbıl és új a program abból a szempontból is, hogy nem kell pályázni a közfoglalkoztatottak munkabérére és járulékára, hanem normatív alapon csak igényelni kell és 95 %-ban a központi költségvetés azt megfinanszírozza. Fontosnak tartják ezt a programot, ezért önálló bizottság létrehozását javasolják. Egy igen összetett programról van szó, ami sok száz szegedit és több foglalkoztatót érint. A Szervezeti és Mőködési Szabályzat módosítása 3 fıs Közfoglalkoztatási Bizottság létrehozását tartalmazza, mely bizottság feladata a program folyamatos koordinálása és végrehajtása. Dr. Solymos László alpolgármester: A törvénymódosítás kötelezıvé teszi egy szociálpolitikai kerekasztal létrehozását is, amely egy 11 tagú szervezet lesz és évente legalább egy alkalommal kell üléseznie. Az Önkormányzat által minden évben kötelezıen megalkotandó - a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó - közfoglalkoztatási tervet kell véleményezze, illetve ebben aktív munkát és aktív részt kell vállalnia. Ez a szervezet lesz az, amely a 3 tagú - Közgyőlés által létrehozott - bizottság számára elıkészíti, illetve véleményezi azt a tervet, amely alapján az egész éves foglalkoztatást biztosítani, illetve bonyolítani tudják. Közel 50 foglalkoztatóval kötött az Önkormányzat megegyezést az elmúlt 1-1,5 hónapban. Az 1500 munkára alkalmas segélyezett körébıl már kb. 500 fıt hívtak be és a Szociális, Egészségügyi és Családvédelmi Iroda munkatársai közölték az érintettekkel a munkalehetıségeket. Több embert kiközvetítettek és akik, túl vannak az egészségügyi vizsgálaton 350 fı - márciusban már dolgozni fognak az Önkormányzattal szerzıdött partnereknél. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Az elmúlt hetekben a munka koordinálására Ménesi Imre képviselıt kérte fel, hisz ı képviselte a Közgyőlést és Szeged városát a korábbi idıszakban a Munkaügyi Tanácsban. Kéri Ménesi Imre képviselıt, hogy adjon tájékoztatást az eddigi folyamatokról. Ménesi Imre képviselı: A decemberi törvényváltozást követıen januárban megkezdték a munka szervezését. Szükség van a foglalkoztatókra, a szervezetekre és intézményekre, akiknek igényük van a dolgozókra és szükség van a szakirodára is, aki nyilvántartja a rendszeres szociális segélyen lévıket. A szakiroda jelentıs munkát folytatott az elmúlt hónapban. Szükség van továbbá a Munkaügyi Központ Szegedi Kirendeltségére is, akinek jogosítványa van a munkaerı kiközvetítésére. Nagyon bı a jelentkezık repertoárja, a foglalkoztatók, az intézmények széles skálán tudnak munkát biztosítani, ami lehetıséget ad a szociális segélyen lévıknek arra, hogy kiválasszák a számukra legmegfelelıbb munkakört. Személyes tapasztalatot kívánt szerezni arról, hogyan viszonyulnak a szociális segélyen lévık a munkalehetıséghez. Kellemes meglepetés érte, hisz gördülékenyen folyik a munka, a résztvevık örömmel vállalnak munkát. Volt olyan személy is, aki a szociális segélynél kevesebb bérért kért munkát, holott azt írja elı a törvény, hogy a bérnek

11 11 nagyobbnak kell lennie, mint az eddigi szociális segély, de olyan munkakört választott az érintett, ahol csak 6 órában tudják foglalkoztatni. Tévesek azon elképzelések, hogy a szociális segélyeken lévık nem akarnak dolgozni. Volt olyan személy, aki megérdeklıdte az üres állást és kérte ezt a munkakört, amit biztosítottak is az iroda munkatársai a számára. Fontos, hogy a Közgyőlés valamennyi tagja egységes véleményen legyen a közfoglalkoztatással kapcsolatban, mert a foglalkoztatási problémák minden önkormányzatnak problémát fognak jelenteni, és szeretné, ha egységes üzenete lenne Szeged város Közgyőlésének a szegedi lakossághoz, hogy ezt a város nagyon fontosnak tartja és elsısorban munkát és ezért bért akarnak adni az embereknek, nem pedig egy cselédprogramot, amely szerint csak az kaphatna szociális segélyt, aki elvégzi kötelezıen kirótt munkát. A kettı között óriási szemléletbeli különbség van. Mindenkitıl partnerséget kér. Érezzék ezt a felelıs munkát azok a szegedi lakosok is, akiknek az adóforintjaikból fizették eddig a segélyeket, s ne higgyék azt, hogy a szociális segélyben részesülık adóforintjukkal visszaélnek és nem is akarnak dolgozni. A program lényege, hogyha valaki a széles skálán felajánlott munkakörök közül egyet sem tud vagy akar elvállalni, már jelzi, hogy egyáltalán nem akart dolgozni, ı segélyre van berendezkedve. Hosszú távon nem lehet életcélja a segélyre berendezkedés. Minden kimutatás szerint a tartósan munkanélküliek leépülnek, memóriadeficitesek lesznek, s önerıbıl nagyon nehezen tudnak visszakerülni a munka világába. Ez a törvényi változás kiváló lehetıség, egy lépcsıfok arra, hogy vissza tudjon kapaszkodni aki valóban dolgozni akar - a munka világába. Továbbra is fontos az egységes szemlélet és kéri az ellenzéktıl, hogy a bizottsági munka folyamán fejtsék ki a véleményeiket, világítsanak rá az esetleg létezı problémákra. A vitát ne a Közgyőlés elıtt folytassák le, ne legyen az a sugallata, hogy a közfoglalkoztatási programon vitatkoznak. Egységes hozzáállást kért. A vitát - kimondottan szakmai alapon bizottsági szinten próbálják megoldani. Juhász Gyula képviselı: 1.3. napirendhez: A részönkormányzatok mőködési szabályait szeretnék módosítani. Megköszöni a Jegyzıi Iroda jogvégzett munkatársainak a segítséget, amelyet az elıterjesztés szövegének a megalkotásához nyújtottak. Az elıterjesztést illetıen hosszú hetekig egyeztetett a Jegyzıi Irodával, dr. Pintér Ferenc, a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke a bizottsági meghallgatáson azt tartotta legfontosabbnak megjegyezni, hogy ı nem jogász. A hivatal jogászai segítenek a képviselıknek ilyen esetekben. Fontosnak tartja a 3. pontban szabályozni, hogy milyen esetekben szükséges a részönkormányzatot véleményalkotásra, javaslattételre felkérni, mivel ez a korábbi szabályozásban nem volt ez egyértelmő. A korábbi megfogalmazás szerint: a településrészt érintı fontosabb fejlesztési, rendezési tervek véleményezése, megvalósításuk figyelemmel kísérése a településrészi önkormányzat feladata különösen. Nem mondja ki a szabályozás, hogy erre a véleményezésre mikor kerüljön sor. Véleményezést lehet mondani bármikor: a döntéselıkészítés folyamatában, a döntést követıen bármikor. Jelen pillanatban a részönkormányzatnak arra van joga, hogy valamikor véleményt mondjon, de azt szeretnék - és a részönkormányzatnak, mint testületnek a léte is akkor érdekes és akkor fontos -, ha a döntéselıkészítés folyamatában fejtheti ki véleményét vagy tehet javaslatot. Módosító indítványuk arra vonatkozik melyet a városrészi önkormányzat javaslatára nyújtott be -, hogy a döntéselıkészítési folyamatban tehessen javaslatot a részönkormányzat. Eltérı jogi értelmezés volt 2008

12 12 szeptemberében és decemberében, amikor a pályázatok közgyőlési döntést igénylı kérdései tárgyú napirend kapcsán tárgyalták a Buday Nagy Antal utcai volt iskolaépület ifjúsági otthonná történı átalakítását. Amikor kifogásolta, hogy a részönkormányzatot nem vonták be a döntéselıkészítési folyamatba, akkor dr. Solymos László alpolgármester úgy foglalt állást, hogy a részönkormányzatnak egyetlen feladata van az adott helyzetben, hogy örüljön a beruházásnak. Lehet ezt így is értelmezni, de fontos pontosítani a korábbi megfogalmazást. A szabályzat kiegészítését javasolja még azzal is, hogy a részönkormányzati tagoknak joguk van iratbetekintésre. A részönkormányzati tagok - a képviselıkhöz hasonlóan - a Címzetes Fıjegyzı és a Polgármester elıtt esküt tesznek, tehát rájuk ugyanúgy vonatkozik a hivatali titoktartási kötelezettség, mint a helyi képviselıkre. Mőködésüket, jogállásukat ugyanúgy az Önkormányzati törvény korlátozza, mint a képviselık jogait, s ugyanúgy joguk lehet a döntéselıkészítéshez, véleményük megalkotásához meg kell adni a lehetıséget, hogy a szükséges iratokba - amelyek a városrészben zajló fejlesztésekhez, illetve személyi változásokhoz kapcsolódnak betekinthessenek és véleményüket ezek ismeretében alkothassák meg. Az iratbetekintési jogot ezért tartotta fontosnak szerepeltetni a módosításban. Az egyeztetés során kétféle magyarázat hangzott el arra, hogy miért ne szerepeljen ez a kitétel a módosításban. Elıször úgy tudták - és tapasztalatuk is ezt igazolta vissza -, hogy a Polgármesteri Hivatal apparátusa úgy tudta, a részönkormányzati tagoknak nincs iratbetekintési joguk, tehát nem tekinthetnek be minden iratba. A késıbbiek során az volt a magyarázat, hogy azért ne tegyék be a szabályzatba a módosítást, mert magasabb szintő jogszabály szabályozza a kérdést és az biztosítja az iratbetekintési jogot. A Szervezeti és Mőködési Szabályzatot azonban nemcsak jogvégzett emberek olvassák, hanem olyanok is, akik nem végezték el a jogi egyetemet, tehát nem árt megismételni azt, amit a magasabb jogszabály elıír, így a nem jogvégzett emberek számára sokkal értelmezhetıbb lesz a szabályzat. Kéri a Közgyőlést, hogy az elıterjesztést az eredeti változatban fogadják el. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: A részönkormányzatok közel 20 éve többnyire jól mőködtek Szegeden. A részönkormányzatok feladata, hogy a város önálló történelemmel, kultúrával rendelkezı városrészekben (Kiskundorozsmán, Szıregen, Tápén) a helyi érdekek és értékek mellett a lakossági összefogásnak egy fontos fórumai legyenek és javaslatukkal, véleményükkel segítsék a városrészt és az egész várost érintı döntésekben a Közgyőlést. Jól mőködött a részönkormányzat Tápé városrészben is. Természetesen ott mőködnek jól a részönkormányzatok, ahol a lakossági fórumon nyilvános szavazással megválasztott tagok - akik igazából társadalmi munkában vállalták azt a feladatot, hogy részt vesznek a közösség ügyeinek elımozdításában - nem pártpolitikai csatározásokat folytatnak, s a részönkormányzatot nem a városvezetés vagy a Közgyőlés elleni pártpolitikai harc eszközének tekintik. Ezt döntıen mindenütt és Tápén is - meg tudták tenni az elızı idıszakokban, s ott a részönkormányzatok jól mőködnek. A részönkormányzatok jogi szabályozása adott, egyetért a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság azon javaslatával, amely szerint a részönkormányzatoknak minden részönkormányzati kérdésben joguk van véleményt nyilvánítani. Az iratbetekintéssel kapcsolatosan lehettek problémák 5-10 évvel ezelıtt, de most, amikor Internetrıl a közgyőlési anyagokat minden érdeklıdı polgár el tudja érni, akkor nehezen értelmezhetı ez a kérdés. Amikor évekkel ezelıtt papíron lettek kiosztva a képviselıknek és az SZMSZ-ben rögzített körnek az anyagok, akkor felvetıdhetett az, hogy milyen

13 13 anyagot kapjanak meg a részönkormányzati tagok. Most azonban, amikor a nyilvánosságot a technika fejlıdésével ilyen szintre emelték, s az Interneten bárki le tudja tölteni a közgyőlési anyagokat, akkor ez a probléma ebbıl a szempontból nehezen értelmezhetı. Jó javaslatnak tartja a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság javaslatát, amely rögzíti a felelısségi köröket. Ez azt jelenti, hogy minden közgyőlési anyag a részönkormányzati képviselık rendelkezésére áll és a részönkormányzat megbízásából a részönkormányzat vezetıje az - aki a mőködési szabályzat szerint egyébként önkormányzati képviselı -, akinek lehetısége van minden közgyőlési napirendnél a részönkormányzat véleményét, álláspontját ismertetni, ha a részönkormányzat az adott kérdésben állást kíván foglalni. Javasolja Juhász Gyula képviselınek, hogy tanulmányozza az elmúlt 20 év pozitív tapasztalatait Szegeden, ahol a részönkormányzatot vezetı önkormányzati képviselı nem azért tartja a részönkormányzatot, hogy megállás nélkül a polgármestert szapulja, hanem azért, hogy a helyi ügyek és célok érdekében összefogja a lakosságot és közös erıvel segítsék azt, hogy Tápé városrész is fejlıdjön. Amikor megépítették a tápéi iskolát, akkor Tápé régi vágya teljesült és már nem három helyen tanultak a gyerekek, hanem az új iskolaberuházással egy modern, egységes, szép, új iskolaépületet sikerült építeni, akkor hosszasan egyeztettek az részönkormányzattal. Annak idején kérte, hogy a tápéi részönkormányzat a lakosság véleményének megfelelıen próbálja rangsorolni a beruházásokat. A legfontosabbnak az iskolaépületet tartották. Két évvel ezelıtt a Búcsú térre is tervek készítését kérték és lehetıség szerint a város néhány éven belül ezt is oldja meg. Az átépítési költség a most elfogadásra váró költségvetésben szerepel. Amikor a tápéi részönkormányzat a képviselı által valóban a közösség érdekében volt mőködtetve, akkor ilyen elıremutató javaslattal segítették a munkát és ez jót tett a korábbi idıszakban Tápé városrésznek. Hüvös László képviselı: Juhász Gyula képviselıtárs rendkívül lelkiismeretesen végzi a munkáját Tápén, nem hiszi, hogy a Polgármester tényekkel alá tudná támasztani azt, hogy bármikor is támadta volna Juhász Gyula képviselı a Polgármestert részönkormányzati ülésen. A januári rendkívüli közgyőlésrıl valóban beszélni kell, amely ülés összehívását a Fidesz Frakció javasolta és ami egy szociális értékmentı rendkívüli közgyőlés lett volna. Ezt az ülést a Polgármester meghívására tartották volna meg, ha az MSZP és az SZDSZ Frakció hajlandó lett volna részt venni ezen az ülésen. Ez egyértelmő üzenete annak, hogy városban és az országban nincs szociális válság, a családoknak nem jelent problémát befizetni a gyermekük étkezési díját, a közüzemi számlákat, nem fenyegetı probléma az, hogy a lakáshitelüket nem tudják kifizetni a családok és nem fenyegetı probléma az sem, hogy a hitelre vett gépjármőveket vissza kell adni a banknak azért, mert nem tudják fizetni a részleteket. Ez a helyzet a világgazdasági válságon túl -, azért is következett be, mert Magyarországot valóban védtelenül, egy legyengült állapotban érte ez a válság, ami visszavezethetı erre a kormányzati ciklusra és arra a kormányra, akit a Polgármester gondolkodás nélkül támogat. Olyannyira támogatja, hogy tavaly a Parlamentben egyetlen egyszer sem jelentkezett hozzászólásra annak érdekében, hogy ez máshogy legyen. Errıl ítéletet nem ı mondott, hanem az MSZP Frakció vezetıje, dr. Révész Mihály képviselı, aki szerint, ha valaki nem szólal meg akkor, amikor látszik a baj, az cinkossá válik. A kormánypárti képviselık nem vettek részt a rendkívüli ülésen és a Polgármester valóban kapott ajándékba egy órát, amely óra az idı múlását mutatja, hogy minden perc számít. Minden perc számít, ha

14 14 nem segítenek azokon, akik rászorulnak. Hangsúlyozta, hogy a mai ülés egyik nagyon fontos üzenete a szociális biztonság kérdése és azért is jó, hogy ez az elıterjesztıs bekerült a mai Közgyőlésre. Ha a költségvetési tervezetbıl kiveszik a kistérségi mőködési támogatásra átadott pénzeket, akkor érdemben nem változik a tavalyi összeghez képest a szociális ellátásokra fordítandó összeg. Hangsúlyozni kell, hogy egy ilyen helyzetben - ha kell erın felül is - teljesítenie kell az önkormányzatnak, ha kell, akkor valóban át kell csoportosítani pénzt. Módosító javaslatot nyújtottak be a szociális-, gyermek-, és családvédelmi támogatás keret jelentıs emelésére; az adósságkezelés támogatásának a jelentıs megsegítésére; a lakbértámogatások; a lakáshoz jutási támogatási összeg emelésére, melyhez kéri a kormánypárti képviselık támogatását is, hisz olyan célokról van szó, amelyek egyértelmően szolgálják az itt élık szociális biztonságát. Önálló képviselıi indítványként is értelmezhetı módosító indítványt nyújtottak be a kisgyermekes családok ingyenes bérlethez jutását kívánja biztosítani. Ez nem szegedi találmány, hisz Szolnokon már mőködik ez a rendszer. Ennek keretében lehetıség lenne arra, hogy a terhességi gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban részesülı szülık - akik 1 vagy több 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelnek, ingyenesen bérlethez jussanak, iingyenesen vehessék igénybe Szeged város tömegközlekedését. Ennek megjelölték a forrását is. A kalkulációk alapján - és figyelembe véve, hogy nincs egy teljes év - egy 30 millió forintos keret mindenképpen elegendı lenne ezen cél szolgálatára. Mindenképpen segítenének azokon a gyermekes családokon, akik legnehezebben vészelik át ezt a nehéz idıszakot. Kéri a Közgyőlés tagjait - félre téve mindenféle pártpolitikai indíttatást -, hogy támogassák az indítványt, hiszen a támogatás forrását is megjelölték a közlekedési társaság támogatása -, hisz ez a pénz egyébként is a társasághoz fog kerülni. Lehet, hogy át kell alakítani a társaság gazdálkodását. A feladat a 30 millió forintból megoldható, ami nagy segítség a családoknak. Kéri a testületet, hogy támogassák javaslatát és a költségvetési vitában a szociális biztonság szavatolását garantáló módosító indítványaikat. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Megjegyzi, hogy nem Szolnokon született. Szolnoki születéső dr. Bartha László. Furcsa, hogy a Fidesz ennyire büszke a januári a szociális értékmentınek nevezett rendkívüli Közgyőlésre. A szociális értékmentı programot a mőanyag óra jelentette a Fidesz számára. A városvezetés szociális értékmentı programja itt van a testület elıtt, elıterjesztések formájában. Az 1500 szegedi szociális segélybıl élınek munkát teremtettek/teremtenek, hogy vissza tudják ıket vezetni a munka világába. Egy város és egy önkormányzat számára a legfontosabb eszköz egy globális gazdasági válság károkozásának mérséklésére a közberuházások fokozása. Az 53 milliárdos költségvetés mellett egy 67 milliárd Ft-os beruházási programot tudnak megkezdeni és végrehajtani ebben az évben. A magyarországi nagyvárosok közül nincs még egy olyan város, ahol a beruházási elıirányzat nagyobb, mint a város teljes költségvetésének a fıösszege. A szociális válsággal kapcsolatban az ellenzék mást sem tesz, mint demagóg kijelentéseket tesz. Azt javasolják, hogy tegyék ingyenessé a nagycsaládosok számára a tömegközlekedést. Jó ötlet és biztosan sokak számára szimpatikus javaslat, de honnan vegyék el ezt a pénzt? Ha valakiket mentesítenek a díjfizetés alól, akkor másoktól kell ezt a pénzt elvenni. Beszélnek róla, vizsgálják meg, hogy hogyan lehet megvalósítani, de ha egy bizonyos körnél csökkentik a díjfizetés mértékét vagy ingyenessé teszik a tömegközlekedést, akkor egy másik körnél emelni kell vagy

15 15 pedig az adóbevételekbıl kell többet áldozni a tömegközlekedésre. Többször elmondta már, hogy a szegedi tömegközlekedés mőködési költségének kevesebb, mint felét fizeti az, aki jegyet és bérletet vásárol, a másik felét az adófizetık pénzébıl biztosítják. Tapasztalata szerint az emberek sokkal reálisabban közelítenek ezekhez a kérdésekhez és egyre kevésbé hiszik azt, hogyha valakinek egy ilyen mély globális gazdasági válság esetében nincs más programja, mint az adócsökkentés és, hogy a csökkenı adókból, közösségi bevételekbıl mindenkinek nagyobb támogatást ígér. Nem nagy intellektuális teljesítmény, amit a Fidesz ezzel kapcsolatosan mővel, s semmi esetre sem reális politika. Örül, hogy megérte azt a pillanatot, amikor a szegedi Fidesz azért kritizálja, mert keveset beszél. Sajnos a Parlamentben is ugyanaz folyik, mint itt, hisz semmiféle érdemi vita nincs. Végig sem hallgatja Európában is egyedülálló módon az ellenzék a Magyar Köztársaság miniszterelnökének a beszédét és egyetlen fontos törvényjavaslathoz sincs értelmes módosító indítványuk. Semmi mást nem tesznek, csak az elégedetlenséget fokozzák és a szociális válság hangsúlyozásával leplezni próbálják azt a valós tényt, hogy nem is törekszenek alternatív program benyújtására. Ez minden, csak nem az, ami egy felelıs politikai erıtıl vagy politikustól elvárható. Bízik abban, hogy az emberek egyre inkább rá fognak arra jönni, hogy program nélküli képviselıkre és pártokra azért nem érdemes szavazni, mert ettıl kezdve beláthatatlan következményeket jelenthet, ha adott esetben az ellenzék hatalmi pozícióba kerül az országban vagy a városban. Vállalható, hogy azon performance-hoz, amit válságkezelés címen elı akart adni az ellenzék a mőanyag órával, a Közgyőlés többsége úgy döntött, hogy Szeged város méltóságához az illik, hogyha ebben a cirkuszban nem vesznek részt. Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester: Nehéz úgy bekapcsolódni a vitába, ha egy képviselı hozzászólásának fele személyeskedés, a másik fele pedig olyan demagógia, amely nem veszi figyelembe a tényeket. Az elmúlt idıszakban két város is próbálkozott azzal, hogy ingyenes tömegközlekedési szolgáltatást nyújtson, de akkor azt is figyelembe kell venni, hogy nem csak a jegybevétel-kiesést kell pótolnia az önkormányzatnak, hanem ebben az esetben az állami árkiegészítést sem kapja meg az utazási társaság, tehát kétszeresen kell az önkormányzatnak a zsebébe nyúlnia, melynek költségét végig kell gondolni. Amíg nincs hatástanulmány, addig ez csak egy kijelentés és népszerőség-hajhászás. Azokkal a problémákkal, amelyek a társadalomban végbe mennek, azokkal nagyon jól foglalkozik a szegedi közfoglalkoztatásról szóló tájékoztató anyag. Számba veszi, hogy az elızı idıszakban hogyan alakultak a szociális ellátások a városban és ennek megoldására, a munkába való terelésre milyen lépéseket tud tenni a város. Egy város nem tudja megoldani a foglalkoztatási problémákat a mai pénzügyi, gazdasági válságban. Szerencsére vannak kormányprogramok. A Munkaügyi Minisztérium közel munkahelyet kíván megóvni 36 milliárd forintos válságkezelı és gazdaságélénkítı csomagjával, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány munkahelymegtartó támogatásával, a regionális munkaügy központok térségi válságkezelı alapjaival munkahelymegırzı bértámogatás, részmunkaidıs foglalkoztatás, elbocsátott munkavállalók újbóli elhelyezése. Él a járulékkedvezmény foglalkoztatásért akció. Folytatódnak a start-kedvezmények és a foglalkoztatás érdekében belépett a start-plussz és létezik a segély helyett munkaprogram, amely szintén egy foglalkoztatási eszköz. A város költségvetésében szerepel egy 50 millió forintos vállalkozói foglalkoztatássegítı csomag, melyhez hozzá kell tenni a szociális kiadások között szereplı közcélú foglalkoztatás költségeit is. Ez sajnos terheket

16 16 jelent a korábbi idıszakhoz képest, s drágább lesz a rendszer, mint önmagában a rendszeres szociális segélynek a folyósítása, ami 10 % önkormányzati önrésszel mőködött. Amennyiben mindenkit foglalkoztatni tudnának közcélú foglalkoztatottként, akkor csak 5 %-ot kellene hozzátennie a városnak, de ez jelenleg nem megvalósítható. Annak érdekében, hogy mindenkit legalább 4 hónapig foglalkoztassanak, a rászorultak nagy részét rendelkezésre tartási támogatás keretében kell ellátniuk, amíg nem kap munkát a rendszerben. Ez az önkormányzatok részérıl 20 %-os sajáterı támogatás igényel. A közcélú foglalkoztatásra fordított költség 100 millió forint. Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szegeden 7 %-os a munkanélküliségi ráta, az országoban 8 %, az EU átlag pedig 9 %. Bakai Csaba képviselı: A foglalkoztatással kapcsolatos elıterjesztéssel egyetért, azonban vannak averziói. Félelmét az táplálja, hogy hasonló jellegő programok a Gyurcsány-kormány idején már születtek, s azért szőntek meg ezek a programok, mert kiürültek az alapok, elfogyott a pénz. Valószínőleg ez a program sem kínál hosszú távú megoldást. Örömmel veszik, ha ez rövid távon megoldást jelent, de valami másban kell gondolkodniuk. Nem említi sem Mórahalom, sem Makó városát, mert a Polgármester ezeket a helységeket faluként aposztrofálja. Kecskemét 400 ha szántóföldet adott el az általa odavitt multi cégnek, s 2500 munkahelyet teremtettek és foglalkoztatást építenek fel, folyamatos képzés folyik és 2012-ben munkába tud állni a Mercedes gyár. 400 ha szántóföldet 4,5 milliárd forintért adott oda Kecskemét városa a befektetınek. 250 milliárd forintos a beruházás. Ez közel 4 évi teljes költségvetése Szegednek. Kecskemét úgy gondolta, inkább ilyen megoldást választ. Véleménye szerint Szegeden is hasonló útnak kellene mutatkoznia. Állami támogatásból ezt hosszú távon semmiféleképp nem fogják tudni megoldani. Az önkormányzati cégeket sem tudják hosszú távon értelmesen foglalkoztatni ezeket a munkavállalókat. Rövid távon elfogadja és megszavazza a beterjesztett javaslatot. Kalmár Ferenc képviselı: Az eddigi rendszerhez képest a jelenlegi elıterjesztés hoz egy plusz lehetıséget, s így több embernek tudnak munkát, megélhetést biztosítani. Az elıterjesztés a szegedi foglalkoztatásról jó képet ad, ami a szakiroda munkáját dicséri. Jól áttekinthetı, átlátható az anyag. Csatlakozik Bakai Csaba képviselıtársa azon észrevételéhez, hogy ez hosszú távon nem megoldás. Tudni kell, hogy a Munkaügyi Központ honlapján szerepel, hogy Szegeden aktív korú lakos és kb állás van. A differencia igen nagy és a szegedi foglalkoztatottság nem elég egy 165 ezres város lakosságának a fenntartásához. Éves szinten lehet, hogy növekszik Szeged lakossága - a beköltözéseknek köszönhetıen -, de nagyon sokan kényszerülnek elvándorolni a városból, illetve máshol dolgozni, fiatalok mennek el a régióból ben a Polgármester választási füzetében szerepelt, hogy minden évben 400 munkahelyet kívánnak teremteni. Ha ez igaz lenne, akkor most 3-4 ezer munkahelynek kellene lennie. A Polgármester szerint 4 ezer munkahely teremtıdött az elmúlt 7 évben, ugyanakkor sok ember keres állást és nem talál. Sok az álláskeresı. İket is többször keresik meg, hogy segítsenek állást találni.

17 17 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Kalmár Ferenc képviselı pontosan idézte, az elmúlt 3 évben dinamikusan növekedett Szeged város lakossága, míg az elızı 20 évben csökkent, aminek oka, hogy évente több ember költözik be a városba, mert szereti a reménytelenséget, a kilátástalanságot, s mert rosszul akar élni. Valószínőleg ez az ok, ami a Fidesz kommunikációjából leszőrhetı. Azt a kérdést már többször körbejárták, hogy az Önkormányzat mit tehet a saját eszközeivel a munkahelyteremtés érdekében. Egy város helyzetét, hogy milyen cégek tudnak letelepülni, s milyen munkahelyek jönnek létre, azt alapvetıen az határozza meg, hogy milyen jellegő szakképzés és szakemberek vannak a városban. Azt senki nem gondolja komolyan, hogy több mint egyetemistát el tud tartani egy 160 ezer lakosú város. Ez soha nem volt Szegeden jellemzı. Természetesen a friss diplomások jelentıs része nem talál állást a városban - s ez soha nem is tudták megoldani -, hisz nincs annyi pedagógusra, jogászra, diplomásra szükség egy 160 ezer lakosú városban, mint amennyi az egyetem kibocsát. Ha ez így lenne, akkor minden városban lenne egyetem. A Szegedi Tudományegyetem természetesen a tágabb régió számára is képez szakembereket. Amit tenni tud az Önkormányzat, annak egy nagyon fontos lépése és állomása szerepel a Közgyőlés elıtt, ez pedig a szakképzı intézményrendszer versenyképességének a biztosítása. Azzal, hogy tavaly létrehozták a megye valamennyi fenntartójával a terület integrált szakképzı központját, most pedig létre fogják hozni a szakmacsoportok alapján az azonos képzési profilú intézmények integrációját, ezzel megteremtik annak feltételét, hogy Szegeden a következı idıszakban valóban a gazdasági igényeknek megfelelı szakemberképzés legyen. Bakai Csaba képviselı utalt a Mercedes gyárra. Valóban két dologban nem tudott Szeged versenyezni Kecskeméttel, egyrészt a Budapesthez való közelség, másrészt pedig, hogy Kecskeméten évtizedek óta mőködik mőszaki felsıoktatás, mőszaki képzés és évekkel ezelıtt megvalósították az automatizálási, valamint az autóipar igényeinek megfelelı mérnökképzést. Szegeden is van mérnökkar - korábban Élelmiszeripari Fıiskolának hívták - és háromfajta élelmiszermérnököt képzett. Miután a Mercedes gépjármő üzemet hoz létre, ennek megfelelıen természetesen versenyképesebb volt egy olyan város és olyan mőszaki fıiskola, ahol az autógyártás igényeinek megfelelı mőszaki képzés folyik. Támogatja az egyetem minden olyan törekvését, ami Szegeden mőszaki és természettudományos képzés erısítésére irányul és örültek annak, hogy a Szegedi Tudományegyetem sikeresen nyert el egy több mint 7 milliárd forintos Európai Uniós pályázatot kifejezetten a mőszaki és természettudományos képzés infrastruktúrájának a biztosítására. A városban a munkanélküliségi ráta 7, országosan 8 %-os, az Európai Uniós átlag pedig 9 %. Az önkormányzat rendelkezésére álló eszközökkel mindent meg kell tenni azért, hogy a város vonzó legyen a befektetık számára. Egy világgazdasági válságban fontos célnak kell lennie, hogy legalább azok a munkahelyek megmaradjanak, amelyek eddig Szegeden mőködtek. A világgazdasági válság elsı körben azokat az országokat ütötte ki - jóval jobban, mint Magyarországot -, amely országokat irigyelték és élenjártak. Elsıként Izlandot, a világ harmadik leggazdagabb országát sújtotta a világgazdasági válság, amely ország gazdasága lényegében 3-4 nagybankra, pénzügyi szolgáltatásokra épült. Második Írország volt és az ír gazdaságban sokkal nagyobb problémákat okozott a világgazdasági válság, mint Magyarország gazdaságában, aminek az volt az oka, hogy az ír gazdaság növekedése és fejlıdése az elmúlt években egy bizonyos gazdasági területre, egy bizonyos iparágra az informatikára, a szoftver iparra épült. A következı áldozat a balti államok voltak. A balti államokat is irigyelték és egy évvel ezelıtt ezek az országok még büszkén

18 18 mondták, hogy rövidesen bevezetik az eurót. A balti államok gazdasági fejlıdése szintén egy bizonyos szektorra - a külföldi tıkebefektetésekre és elsısorban ingatlanberuházásokra - épült. A legsérülékenyebb gazdaságok azok a monokultúrás gazdaságok voltak, ahol nem volt kiegyensúlyozott a gazdaság, hanem a gazdasági fejlıdés és növekedés meglehetısen aránytalanul egy szektorra épült. Óvatosan tervezték meg Szeged város költségvetését, hiszen 3 %-nyi iparőzési adóbevételcsökkenést terveznek, tehát úgy vélik, hogy csökkeni fog - az elmúlt években dinamikusan növekvı - szegedi gazdaság árbevétele ebben az évben. Biztosak abban, hogy nem fog akkora kárt okozni a szegedi gazdaságban a világgazdasági válság, mint amit már okozott az egyébként a korábbi években irigyelt nyugatmagyarországi településeken és régiókban, ahova exportra termelı iparágak települtek be - leginkább a gépjármőgyártás -, s ahol egyik napról a másikra egy város, egy térség lakosságának %-a vesztette el az állását, egy autógyárból közel 2 ezer embert küldtek el. Ebbıl a szegedi gazdaság sokkal kiegyensúlyozottabb. Nem túlsúlyos egyetlen gazdasági szektor sem. Szeged ebbıl a szempontból védettebb a világgazdasági válság hatásaitól, mint azok a korábban irigyelt magyarországi városok és térségek, ahova egy-egy nagy termelıberuházás települt be, ami most leépíti a kapacitását és küldi el munkavállalóit. Jobb helyzetben van a város abból a szempontból is, hogy egy 67 milliárdos beruházási programot tudnak végrehajtani, tehát a közösségi beruházások ilyen magas szintje biztosan jelentıs védelmet fog nyújtani Szeged város gazdasága számára. Az ülés vezetését átadja dr. Solymos László alpolgármesternek. Kmf. Dr. Botka László Polgármester Dr. Mózes Ervin Címzetes Fıjegyzı Réperger Zsuzsanna jegyzıkönyvvezetı

19 19 J e g y z ı k ö n y v Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének február 27. napján tartott soros (nyílt) ülésérıl Ülésvezetı: Dr. Solymos László alpolgármester Póda Jenı képviselı: Segély vagy munka - örömmel üdvözli ezt a fajta hozzáállást, hisz egy jelentıs változásról van szó. Az elmúlt években a kormánypárt hallani sem akartak errıl a fajta megközelítésrıl, sıt a polgári kormányt ostorozták és vádolták, amikor ezt az elvet próbálták érvényesíteni. Ingyen pénzt ne adjanak, minden pénzért meg kell dolgozni ez lehet egy normális társadalom alapja. Egy versenytorzító hatással is lehet azonban számolni. A Polgármester a legnagyobb adózóknak tartott prezentációt, amelyre reagált az egyik legnagyobb szegedi pénzintézet vezetıje úgy fogalmazva az újságban megjelent cikk szerint, hogy a várospolitika többet jelent egy forrásfelhasználási logikánál. Nem elég minden pénzt hazahozni és ész nélkül elkölteni, azoknak a megfelelı helyet meg kell találni. A segély vagy munka keretében ez azt jelenti, ha közmunkát teremtenek, akkor ezt nagyon kiegyensúlyozottan és ellenırzött körülmények között kell megtenniük, hiszen versenytorzító hatása lehet. Saját cégeik is fognak részesülni ennek az elınyébıl, nemcsak a segélyezettek helyetti munkavállalók. Mivel a cégek kifelé megjelennek a piacon is, ezért könnyen keletkezhet azon másodlagos hatása, hogy ugyanakkor kint a piacon, ennek a versenytorzításnak a következtében kis- és közepes cégek tönkremennek, munkahelyeket veszítenek el és ezek az emberek ismét meg fognak jelenni önkormányzati oldalon a segély, majd a segély helyett munka program keretében. Végül át lehet szélsıséges esetben - konvertálni logikailag ezt a folyamatot. Ezt idıben érzékelni kell és a 3 fıs bizottság valószínőleg - tudja a kérdést kezelni. Sajnálja, hogy dr. Botka László polgármester elhagyta az üléstermet. Többször hangsúlyozta a Polgármester, hogy nem találkozik nagy intellektuális teljesítménnyel. İk is ugyanezt mondhatnák, hisz nem nagy intellektuális teljesítmény a mőanyag órára hivatkozni. Dr. Botka László az elızı évben semmilyen kérdéskörben - legyen szó Szegedrıl vagy bármirıl nem kért szót a Parlamentben, akkor hívták össze ezt a januári rendkívüli ülést azért, hogy egy felterjesztéssel éljenek a Kormányhoz és felhívják azon problémákra a figyelmet, amit a Polgármester, mint országgyőlési képviselı nem mondott el a Parlamentben. Dr. Botka László polgármester összehívta ugyan a rendkívüli Közgyőlést, de azon sem ı, sem egyetlen szocialista képviselı nem jelent meg, véleménye szerint ez a Polgármestert és a szocialista képviselıket minısíti.

20 20 Dr. Solymos László alpolgármester, üléselnök: Az út a munkához program versenytorzító hatását igazából nem tudja értelmezni, az önkormányzati cégek közül a Környezetgazdálkodási Kft. fog ilyen munkavállalókat foglalkoztatni - nem túl nagy számban, reményeik szerint 200 fıt - a program keretén belül. Nem tudja, hogy a közterületen történı foglalkoztatásnak, főnyírásnak, takarításnak vagy egyéb munkának a versenyszférára milyen hatása lesz, vajon hány kisvállalkozás fog ettıl megszőnni, illetve a Humán Szolgáltató Központban - a szociális munkásokat segítı munkakörökben - foglalkoztatottak száma a házi segítségnyújtásban, illetve egyéb szociális ellátásokban megjelenve nem tudja, hogy milyen kis- és közepes vállalkozásokat fog fenyegetni. A Szint Kft-nél foglalkoztatott azon munkatársak, akik az iskolákban intézményekben fognak takarítási munkát végezni, szintén nem tudja milyen kis- és középvállalkozásoknál fognak munkahelyvesztést eredményezni, hisz eddig és ezután is a Szint Kft. fog takarítani ezekben az intézményekben. Pintér Ferenc képviselı: SZMSZ-módosításhoz (Juhász Gyula képviselı elıterjesztése): a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság ülésén is kifejtette, hogy alapvetıen jó szándékú kezdeményezésnek tartja a képviselı által benyújtott SZMSZ-módosítást, bár ez az egyetlen pozitívum, amit szakmailag el tud az elıterjesztésrıl mondani. Egy alapvetı félreértésen alapul az elıterjesztés. Azt akarja szabályozni Juhász Gyula képviselı, amit már a Szervezeti és Mőködési Szabályzat szabályozott. Ezért alkalmatlan szakmailag a módosítás. Jó szándékúnak tartja ugyanakkor azért, mert rámutatott a javaslat a Szervezeti és Mőködési Szabályzat két hiányosságára. Jelenleg nem mondja meg a Szervezeti és Mőködési Szabályzat, hogy kinek a kötelessége a részönkormányzat elé terjeszteni ezen javaslatokat. Most a Polgármester kötelezettségévé teszi és a képviselın keresztül. Ezzel a szabályozás teljes lett. Az iratbetekintési jog szintén szereptévesztés. A részönkormányzat tagjainak iratbetekintési jogát nem szabad összekeverni a képviselık iratbetekintési jogával. A vonatkozó törvények szerint ezekbe az anyagokba betekinthetnek a részönkormányzati képviselık, illetve a képviselın keresztül a részönkormányzati tagok bármelyik iratba betekinthetnek a képviselı iratbetekintési és másolatkérési jogán keresztül, mint a részönkormányzat vezetıje prezentálhatja a részönkormányzat tagjainak az adott adatokat. Kéri, hogy a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság módosító javaslatát fogadja el a Közgyőlés, mert így a részönkormányzatokra vonatkozó szabályozás teljes lesz.

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 2011. február 25. napján tartott soros ülésének j e g y z ı k ö n y v e 2 J e g y z ı k ö n y v Készül: Szeged Megyei Jogú Város

Részletesebben

Szám: 193-14/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 24-én megtartott ülésérıl.

Szám: 193-14/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 24-én megtartott ülésérıl. Szám: 193-14/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 24-én megtartott ülésérıl. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselı-testület 2008. április 29. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Alagsori terme

JEGYZİKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselı-testület 2008. április 29. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Alagsori terme JEGYZİKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselı-testület 2008. április 29. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme Jelen vannak: Borbély István polgármester,

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl 562-4/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Az ülésen jelen vannak: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 220-4/2005. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2005. március 24-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-11/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. november 13-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2007. november 12-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2007. november 12-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 14/1/2007. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2007. november 12-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 46-51. TARTALOMJEGYZÉK 46/2007.(XI.12.)

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. december 8. napján tartott nyílt ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. december 8. napján tartott nyílt ülésérıl J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. december 8. napján tartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: dr. Kozma József, a Bizottság elnöke, képviselı

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: IV.22-19/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2008. július 3-án (csütörtökön) 8 óra 30 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott ülésérıl.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor,

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor, J e g y z ı k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 2007. június 28.-án 17 órai kezdettel megtartott n y i l v á n o s ülésérıl. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester Tasi

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online. Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.hu 9810-2/2008. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Együttes Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2015. május 21.

Együttes Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2015. május 21. Felsılajos Község Önkormányzata LMKOH/685/7/2015. Lajosmizse Város Önkormányzata Együttes Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2015. május 21. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: 14/2015. (V.

Részletesebben

I-1/9-10/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv

I-1/9-10/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv I-1/9-10/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. december 10.-én megtartott Oktatási- Közmővelıdési- Sport és Ügyrendi Bizottság rendkívüli nyílt

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: IV.144/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2010. február 4-én (csütörtökön) 9 óra 20 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott ülésérıl.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének, a Városháza tanácskozótermében tartott, 2010. január 26-i ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének, a Városháza tanácskozótermében tartott, 2010. január 26-i ülésérıl J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének, a Városháza tanácskozótermében tartott, 2010. január 26-i ülésérıl Jelen vannak: 12 települési képviselı: Antal Ferenc,

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszter Úr!

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszter Úr! Ülésnap Napirend Felszólaló Az Állami Számvevőszék elnökének expozéja - A Magyar Köztársaság 2011. 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatról és a Domokos László szeptember 20.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v 1 J e g y z ı k ö n y v amely készült 2012. február 6-án, 17 óra 25 perc kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott, Pilis Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2008. június 26-án megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2008. június 26-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 16/1/2008. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2008. június 26-án megtartott ülésérıl Határozat száma: 86-94, 96-98. Rendelet száma: 18. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK:

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Csonka József Dr. Pálinkási

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Király Árpád polgármester szavazásra teszi fel Tóth Csaba alpolgármester személyében a

JEGYZİKÖNYV. Király Árpád polgármester szavazásra teszi fel Tóth Csaba alpolgármester személyében a Csepreg Város Önkormányzat 25/2010. JEGYZİKÖNYV Készült Csepreg Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. november 10-én megtartott ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácskozó terme

Részletesebben

372-31/2013. 4. sz. példány

372-31/2013. 4. sz. példány Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 4 példányban 372-31/2013. 4. sz. példány JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2013. DECEMBER

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. (Szekeres Józsefné alpolgármester az I. napirend tárgyalása elıtt érkezett meg az ülésre.)

JEGYZİKÖNYV. (Szekeres Józsefné alpolgármester az I. napirend tárgyalása elıtt érkezett meg az ülésre.) 1 JEGYZİKÖNYV Készült: Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. május 2-án megtartott ülésérıl. Az ülés helye: Mezıberény, Városháza 16-os sz. terem. Jelen vannak: Siklósi István polgármester,

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 220-2/2006. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2006. február 13-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselı-testületének 2008. szeptember 11-én 15 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 220-3/2005. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2005. február 24-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-10/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. október 16-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 250-8/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2007. május 31-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Sajószöged Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 27-én megtartott ülésérıl Jelen vannak: Ládi Balázs polgármester, dr.. Gulyás Mihály alpolgármester, Vona Tamás

Részletesebben

1. Beszámoló a Szemesért Kht 2008. évi tevékenységérıl Elıadó: Liber Árpád a Szemesért Kht igazgatója

1. Beszámoló a Szemesért Kht 2008. évi tevékenységérıl Elıadó: Liber Árpád a Szemesért Kht igazgatója JEGYZİKÖNYV Készült: Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. február 16-án 14.00. órakor a Latinovits Zoltán Mővelıdési Ház földszinti tanácskozó termében megtartott sosros nyilvános

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Amely készült a Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsának ülésérıl. 2014. április 18. (péntek) 10 óra

JEGYZİKÖNYV. Amely készült a Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsának ülésérıl. 2014. április 18. (péntek) 10 óra IV. 71-1/2014. JEGYZİKÖNYV Amely készült a Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsának ülésérıl. A társulási tanács ülésének helye: A társulási tanács ülésének idıpontja: 7100 Szekszárd, Béla

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 8. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 74/2007. (VI.14.) kt. határozat: A 2007. június 14-i ülés napirendjének elfogadása. 75/2007. (VI.14.) kt.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. március 7-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai Kálmán,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2010. JANUÁR 18. RENDELETEK SZÁMA: 1/2010. (I. 19.), 2/2010. (I. 19.

J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2010. JANUÁR 18. RENDELETEK SZÁMA: 1/2010. (I. 19.), 2/2010. (I. 19. J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2010. JANUÁR 18. RENDELETEK SZÁMA: 1/2010. (I. 19.), 2/2010. (I. 19.) HATÁROZATOK SZÁMA: 1,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-7/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. július 10-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testülete 2011. július 7-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Határozat száma 61/2012.(IX.13.) Tárgy 10/2012.

JEGYZİKÖNYV. Határozat száma 61/2012.(IX.13.) Tárgy 10/2012. 10/2012. JEGYZİKÖNYV Készült: Recsk Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének a 2012. szeptember 13-án 16,00 órai kezdettel megtartott ülésérıl Határozat száma 61/2012.(IX.13.) 62/2012.(IX.13.) 63/2012.(IX.13.)

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2012. május 21-én a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésén.

Jegyzıkönyv. Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2012. május 21-én a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésén. Jegyzıkönyv Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2012. május 21-én a ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi Bizottság részérıl: Hajdu Imre elnök Egyed Attila Jarecsni János László

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V VI.1-204/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. szeptember 29-ei ülésérıl 2 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS VI.1-204/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tatabányán, a

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 15555/2007. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2011. május 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2011. május 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2011. május 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak:novák Lajos polgármester Szilágyi Gábor Pálmai József Dr.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2011. május 24-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2011. május 24-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2011. május 24-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2008. április 29-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2008. április 29-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 12/1/2008. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2008. április 29-én megtartott ülésérıl Határozat száma: 41-63. Rendeletek száma: 11-15. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK:

Részletesebben

Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 201-2/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 201-2/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 201-2/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. február 18-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 200-2/2013. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: a Kulturális Bizottság 2010. február 9-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZİKÖNYV. Készült: a Kulturális Bizottság 2010. február 9-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZİKÖNYV Készült: a Kulturális Bizottság 2010. február 9-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: A Kulturális Bizottság részérıl: Hajdu Imre, a bizottság elnöke

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2008. október 15-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Jelen vannak: Bogdán Péter polgármester, Dr Almássy Antalné,

Részletesebben

6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 497.

6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 497. 6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 497. ISSN 1215 4261 TARTALOMJEGYZÉK SZÁM TÁRGY OLDALSZÁM A MEGYEI KÖZGYŐLÉS RENDELETE 13/2007. (V. 31.) HBMÖK A vagyongazdálkodásról valamint a beruházások rendjérıl szóló 13/2004.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Tulajdonosi Bizottságának 2011. január 20-án 14,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatala (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti

Részletesebben

Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester. Iktatószám: 3359-16/2009.

Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester. Iktatószám: 3359-16/2009. Elıterjesztı: Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester Iktatószám: 3359-16/2009. Tárgy: A Szegedi Sport és Fürdık Kft. és a Szegedi Sportlétesítmény Beruházó Kft. egyesülése kapcsán elkészített vagyonmérleg-,vagyonleltár

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Készült: Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. június 8-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl.

J e g y z ı k ö n y v. Készült: Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. június 8-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2010. június 8-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl. Jelen vannak: Giesz János polgármester dr. Kovács László alpolgármester Bakány János képviselı Csuta Andor képviselı

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2014. szeptember 30-án megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V VI.1-115/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. május 26-ai ülésérıl 2 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS VI.1-115/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tatabányán, a Komárom-Esztergom

Részletesebben

a gyermekvédelmi támogatásokról, valamint a gyermekjóléti alapellátásokról szóló 8/2012. (III.30.) szóló önkormányzati rendelet módosításához

a gyermekvédelmi támogatásokról, valamint a gyermekjóléti alapellátásokról szóló 8/2012. (III.30.) szóló önkormányzati rendelet módosításához Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsa I/1336/2/2014. Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-2/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. február 27-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. május 30-án 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzıkönyv. 1. Kadarkút Város Önkormányzat 2011. évi munkájáról beszámoló Elıadó: Karsai József polgármester

Jegyzıkönyv. 1. Kadarkút Város Önkormányzat 2011. évi munkájáról beszámoló Elıadó: Karsai József polgármester Jegyzıkönyv Készült a Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 8. napján az id. Kapoli Antal Mővelıdési Házban 18 00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak:

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 220/2006. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2006. január 26-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Megállapítja, hogy a részönkormányzat testülete 3 igen egyhangú szavazattal a mai ülés napirendjét elfogadta.

JEGYZİKÖNYV. Megállapítja, hogy a részönkormányzat testülete 3 igen egyhangú szavazattal a mai ülés napirendjét elfogadta. 03-3/14-2/2012. JEGYZİKÖNYV Készült a Pécs-Újhegy Településrészi Önkormányzat 2012. április 2-ai ülésérıl Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Haász János: köszöntötte az idei év elsı rendes

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (205) 555-5544

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (205) 555-5544 Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (205) 555-5544 Sorszám:8. Ügyiratszám: 1-3/2012. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2012.

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. február 24. napján tartott soros ülésének j e g y z ő k ö n y v e 2 J e g y z ő k ö n y v Készül: Szeged Megyei Jogú Város

Részletesebben

Továbbá: Faragó Rózsa bizottsági tag, FÓKUSZ Szociális Szolgálat vezetıje

Továbbá: Faragó Rózsa bizottsági tag, FÓKUSZ Szociális Szolgálat vezetıje JEGYZİKÖNYV Készült: Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének a Polgármesteri Hivatal földszinti tanácskozójában 2014. június 18-án megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen voltak: Tóth István Császár

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. B o r d á n y. 1./ A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kötött bankszámlaszerzıdés módosítása Elıadó: Tanács Gábor polgármester

J E G Y Z İ K Ö N Y V. B o r d á n y. 1./ A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kötött bankszámlaszerzıdés módosítása Elıadó: Tanács Gábor polgármester V./2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselıtestületének 2012. április 23.-án megtartott soros nyílt ülésérıl. I. N A P I R E N D 1./ A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kötött

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Gara Község Képviselı-testülete 5/2011. (nyilvános) J e g y z ı k ö n y v Készült: Gara község képviselı-testület 2011. március 17-én megtartott nyilvános ülésérıl. Az ülés helye: Körjegyzıségi hivatal

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 8013-2/2010. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online. Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.hu 10831-2/2006. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. június 9-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. június 9-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 10/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. június 9-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 70-71. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 70/2011.(VI.09.)ÖH.

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Novák Lajos polgármester megkérdezi, hogy kik vállalják a jegyzıkönyv hitelesítését?

Jegyzıkönyv. Novák Lajos polgármester megkérdezi, hogy kik vállalják a jegyzıkönyv hitelesítését? Jegyzıkönyv Készült 2009. március 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester ifj. Paulusz József Cseh János Veres-Herédi Eszter

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl 2010. december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének

Lajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl 2010. december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága I/3/42/2010. Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága ülésérıl 2010. december 14. Az ülésen

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-12/2004. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2004. december 16-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

2011. december 5. 10.00, Díszterem 3. napirendi pont 1. számú melléklet

2011. december 5. 10.00, Díszterem 3. napirendi pont 1. számú melléklet A Magyar Tudományos Akadémia Alapszabályának (a továbbiakban: Alapszabály) módosítása 1. Az Alapszabály 1. (2)-(4) bekezdései helyébe a következı rendelkezés lép: Asz. 1. (2) Az Akadémia és intézményei

Részletesebben

Tisztelt Képviselı-testületi Tagok, kedves Falubeliek!

Tisztelt Képviselı-testületi Tagok, kedves Falubeliek! 1 Tisztelt Képviselı-testületi Tagok, kedves Falubeliek! Az önkormányzati törvény szerint a képviselı-testületnek kötelessége, hogy egy évben legalább egy alkalommal közmeghallgatást hívjon össze, ahol

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online. Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.hu 12.650-2/2007. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Igazoltan volt távol: dr. Pécsi Huszár Zoltán és dr. Futaki Zoltán képviselık.

Igazoltan volt távol: dr. Pécsi Huszár Zoltán és dr. Futaki Zoltán képviselık. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 202-2/2002. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2002. január 31-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2006. december 18-án megtartott ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2006. december 18-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 7/2006. J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2006. december 18-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: 29-34. T A R T A L O M J E G

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 337-4/2015. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2015. március 26-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri

Részletesebben

Az Önkormányzat Intézményeinek Bizottsága ülésérıl készült jegyzıkönyv 2013. február 12.

Az Önkormányzat Intézményeinek Bizottsága ülésérıl készült jegyzıkönyv 2013. február 12. y0lajosmizse Város Önkormányzata Önkormányzat Intézményeinek Bizottsága I/440/5/2013. Az Önkormányzat Intézményeinek Bizottsága ülésérıl készült jegyzıkönyv 2013. február 12. Az ülésen hozott határozatok

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselı-testületének 2005. október 27-én tartott ülésérıl. Jelen vannak: Pataki István polgármester, Dr. Pásztor Gyula alpolgármester, Baukó József, Belleli

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. december 13-án megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. december 13-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 21/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. december 13-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: 136-150. Rendelet száma: 13. TARTALOMJEGYZÉK OK: 136/2012.(XII.13.)

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária jegyzı. Mucsi György alpolgármester,

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária jegyzı. Mucsi György alpolgármester, J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. május 26-án megtartott soros ülésén Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében a Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Sajószöged Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. február 13-án megtartott ülésérıl Jelen vannak: Vona Tamás alpolgármester, dr. Gulyás Mihály alpolgármester, Okváth Dezsıné,

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 10/2000.(IV.17.) rendelete a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról a módosításokkal egységes szerkezetben

Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 10/2000.(IV.17.) rendelete a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 10/2000.(IV.17.) rendelete a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése (a továbbiakban: közgyőlés) Szekszárd város polgárainak

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések Az önkormányzat és jelképei

I. Fejezet Általános rendelkezések Az önkormányzat és jelképei BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 7/1995. (III. 3.) számú r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÉS SZERVEINEK SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL /*: A rendelet

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V VI.1-76/29. J E G Y Z İ K Ö N Y V a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 29. április 3-ai ülésérıl 2 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS VI.1-76/29. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tatabányán, a Komárom-Esztergom

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. február 9-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai Kálmán,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: 2010. február 15-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: 2010. február 15-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. február 15-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. Jelen vannak: Bársony János alpolgármester Kránicz József Tibor képviselı

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: IV.77-8/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2009. május 7-én (csütörtökön) 9 óra 15 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott ülésérıl.

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. február 12-én tartott ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. február 12-én tartott ülésérıl. 1 Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. február 12-én tartott ülésérıl. Jelen vannak: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor, Gubics Lajos, Jakus Tünde, Horváth Béla, Kiss Anikó, Kovács Gábor,

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl Jegyzıkönyv Készült 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl Jelen vannak:novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Ifj. Paulusz József Cseh János Marton

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Gara Község Képviselı-testülete 1/2011. (nyilvános) J e g y z ı k ö n y v Készült: Gara község képviselı-testület 2011. január 13-án megtartott nyilvános ülésérıl. Az ülés helye: Körjegyzıségi hivatal

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Jelen vannak:

JEGYZİKÖNYV. Jelen vannak: JEGYZİKÖNYV Készült a Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2013. október 25-én (péntek) 10.00 órai kezdettel Szedresben megtartott ülésérıl Jelen vannak: Alsónyék Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2008. január 28-án megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2008. január 28-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 2/2008. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2008. január 28-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: 3-11. TARTALOMJEGYZÉK 3/2008.(I.28.) PBH.

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 28-i. nyílt ülésérıl

Jegyzıkönyv. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 28-i. nyílt ülésérıl Jegyzıkönyv Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 28-i nyílt ülésérıl Tartalomjegyzék 134/2013. (XI. 28.) Kt. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 4.o. 2013. október

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült 2006. március 9-én, 15 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, Pilis Város Önkormányzata Gazdasági Bizottságának és Településfejlesztési, Építési, Mezıgazdasági és

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-16/2000. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2000. december 20-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2013. február 13-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. április 27-én, 16,00 órakor tartott nyílt ülésén. Rendelet száma Tárgya 5/2010. (IV. 28.) Az önkormányzat 2009.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: K.83-23/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Kislıd Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. december 8-án 17 órakor kezdıdı rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Mővelıdési Ház, Kislıd

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzat Képviselı-testületének 16/2012. J E G Y Zİ K Ö N Y V E

Tolmács Község Önkormányzat Képviselı-testületének 16/2012. J E G Y Zİ K Ö N Y V E Tolmács Község Önkormányzat Képviselı-testületének 16/2012. J E G Y Zİ K Ö N Y V E Készült: 2012. december 17-én 9 00 órai kezdettel megtartott képviselı-testületi ülésrıl Ülés helye: Közösségi Ház tárgyalóterme,

Részletesebben