SZIVATTYÚ FELÜLVIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZIVATTYÚ FELÜLVIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV"

Átírás

1 SZIVATTYÚ FELÜLVIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV

2 Jelen dokumentum a Grundfos Hungária Kft. szellemi tulajdona és mint olyan, szerzői jogi védelem alatt áll, tartalma harmadik fél részére csak a Grundfos Hungária Kft. írásos engedélyével adható ki. Minden jog fenntartva. 2 Törökbálint, Január 27.

3 Tartalomjegyzék 1. Előzmények Meglévő szivattyúk állapota 5 3. Megtakarítási potenciál 7 4. Megtérülés számítás Javaslatok

4 1. Előzmények A jegyzőkönyv tárgyát képező felülvizsgálat a Dorottya udvar és az Vízpumpaszervíz Kft. megbízásából készült. A vizsgálat során a Vízpumpaszervíz Kft munkatársa szemrevételezte a létesítményben jelenleg is üzemelő fűtési-, hűtési keringető szivattyúkat, nyomásfokozó és szennyvíz- átemelő berendezéseket, és összegyűjtötte a szivattyús rendszerek működésére vonatkozó információkat. A beszerzett információk alapján jelen dokumentumban javaslatokat teszünk a szivattyúk korszerűbb, energiahatékonyabb berendezésekre történő kiváltására, figyelembe véve a meglévő berendezések műszaki állapotát, üzemeltetési kockázatait. Megállapítható, hogy a jelenlegi szivattyúknál az általunk javasolt berendezések átlagosan 40 %-kal, de bizonyos helyeken akár 65-80%-kal alacsonyabb villamos energia fogyasztást biztosítanak, úgy hogy csak a jelenlegi berendezések hidraulikai paramétereit alapul véve vizsgáltuk a megtakarítási lehetőségeket és az egyes rendszerek hidraulikai kialakításán nem változtattunk. A különböző hidraulikai körök átalakításával, optimalizálásával, újra beszabályozásával a korábban említett adatokat meghaladó mértékű villamos energia megtakarítás érhető el és a rendszer üzembiztonsága is jelentősen javítható. Ezen átalakítások alaposabb előkészületeket, részletes felmérést, épületgépészeti- és épületautomatikai tervezést, majd ezek után magas minőségi színvonalú szerelői- és kivitelezési munkákat igényelnek, melynek részleteit jelen dokumentum nem tárgyalja. Ilyen irányú igények esetén a Grundfos Hungária Kft., mint fővállalkozó az adott szakterület legelismertebb alvállalkozóinak bevonásával vállalja a projekt teljes lebonyolítását, koordinálását. További információkért keressen bennünket: Legoza Péter épületgépész mérnök mérnök üzletkötő Grundfos Hungária Kft Törökbálint, Park u 8. Tel.: / Fax: / Mobil: / plegoza@grundfos.com 4

5 2. Meglévő szivattyúk állapota A létesítmény bejárása és a meglévő szivattyúk szemrevételezése során a berendezéseket az alábbi szempontok alapján vizsgáltuk: - Életkor: az adott berendezés gyártási- és üzemidejét alapul véve kategorizáljuk a szivattyúkat. - Energiahatékonyság: a berendezés adott üzemállapotához tartozó gyári katalógusadatok szerinti hatásfoka, energiafogyasztása, a berendezés által kiszolgált rendszer változó üzemállapotaihoz történő illeszkedése. - Üzemviteli kockázat: a berendezés statisztikailag előrevetíthető meghibásodási valószínűsége. - Kezelhetőség: a berendezések, kiszolgált rendszerek üzemviteléről kinyerhető információk üzemi paraméterek (villamos fogyasztás, üzemóra, hőmennyiség, stb.), szöveges hibajelzések, statisztikai adatok, stb. megléte. Ezen paraméterek súlyozásával átfogó képet kapunk a berendezések állapotáról, aminek alapján kiszűrhetők a kritikus pozíciók, melyek cseréje időszerű a minimális üzemeltetési költség és a maximális üzembiztonság szempontjából. Paraméter Élet kor 0-5 év 5-10 év 10+ év Energiahat ékonyság Üzemvit eli kockázat magas közepes alacsony alacsony közepes magas Kezelhet őség jó kielégít ő rossz Állapot korszerű elf ogadhat ó csere javasolt 5

6 A nedves tengelyű szivattyúk élettartama év. Jelenleg a Dorottya udvarban üzemelő 39 szivattyúból 27 nedves tengelyű. Élettartam alapján ezek közül öt cseréje nem kritikus, átlagéletkoruk hat év. Ennek ellenére az említett ötből három szivattyú cseréjét így is érdemes lenne végrehajtani a rövid megtérülési idő miatt. A berendezéseknél a nagyon magas üzemóra szám következtében létrejövő természetes kopás miatt, jelentős hatásfok romlás figyelhető meg. A számítás során ezzel a tényezővel nem számoltunk, viszont így is jelentős a megtakarítás. Pozíció Meglévő szivattyú típus Életkor Kezelhetőség Energiahatékonyság Üzemviteli kockázat Állapot "B" légkezelő Fűtési szivattyú Wilo TOP-S 40/10 "B" légkezelő Hűtési szivattyú Wilo TOP-S 40/10 "C1" FC Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f "C1" FC fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/1-10 "C1" légkez fűtési sziv Wilo TOP-S / SD40/7 "C1" légkez hűtési Wilo TOP-S 40/10 "C2" FC Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f "C2" FC fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e/ED 50/1-10 "C2" légkez fűtési sziv Wilo TOP-S / SD40/7 "C2" légkez hűtési Wilo TOP-S 40/10 "A" ép 1. hűtési primer szivattyú Wilo IL 100/145-11/2 "E" ép 2. hűtési primer szivattyú Wilo IL 100/145-11/2 "E" konyha HMV 1. cirk sziv Wilo top-z 40/7 "E" konyha HMV 2. cirk sziv Wilo top-z 40/7 "E" 1. fűtés primer sziv Wilo IL 100/145-11/2 "E" 2. fűtés primer sziv Wilo IL 100/145-11/2 "E" 1. kazán sziv Wilo IPL 65/160-1,1/4 k 13 "E" 2. kazán sziv Wilo IPL 65/160-1,1/4 k 13 "E" 3. kazán sziv Wilo IPL 65/160-1,1/4 k 13 "AB" recepció padlóf sziv. GF UPS "C" recepció padlóf sziv GF UPS "DE" recepció padlóf sziv Wilo RS 15/3-3-oP "D" fc Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f "D" fc fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/1-10 "D" légkez fűtési sziv Wilo TOP-S 40/7 "D" légkez hűtési Wilo TOP-S 30/10 "E" légkez fűtési sziv Wilo TOP-S 30/10 "E" légkez hűtési Wilo TOP-S 30/10 "ET2" légkez fűtési sziv Wilo TOP-S 30/10 "ET2" légkez hűtési Wilo TOP-S 65/10 "E" HMV primer sziv Wilo TOP-S 65????? "E" Hűtési Primer???????????????????? "ET1" légkez fűtési sziv Wilo TOP-S 30/10 6 "ET1" légkez hűtési Wilo TOP-S 65/10 "A" fc Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f "A" fc fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/1-10 "A" légkez fűtési sziv Wilo TOP-S 30/10 "A" légkez hűtési Wilo TOP-S SD30/10 VIVA hűtés szek. Sziv Wilo Top-s 50/15 "B" fc Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f "B" fc fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/1-10

7 3. Megtakarítási potenciál A jelenleg üzemelő berendezések teljesítményfelvételét, villamos energia fogyasztását összehasonlítjuk az általunk javasolt korszerűbb szivattyúk elektromos paramétereivel, így megkapjuk az adott pozíciónál elérhető megtakarítási potenciált. Az egyes berendezéseknél a megadott-, mért-, vagy a névleges munkaponthoz tartozó, hivatalos gyártmánykatalógusból kiolvasható teljesítményfelvétel értékeket vettük figyelembe, amely az eddigi tapasztalataink alapján megfelelő alapot biztosít a berendezések energetikai összehasonlításához ebben a teljesítmény-kategóriában. A megtakarítás oszlopban szereplő értékek megtévesztőek lehetnek. Ugyan néhány szivattyú esetén a megtakarítás 10% alatti, a csere ezekben az esetekben is indokolt, mivel ezeknek a szivattyúknak nagyon magas az üzemideje, így a megtérülési idő lerövidül. Pozíció Meglévő szivattyú típus P1 Kiváltó szivattyú típus P1[W] Megtakarítás[%] "C1" FC Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval Wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f 2200 TPED /2-S A-F-A BAQE ,45 "C1" FC fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/ MAGNA F 280 1x230V PN6/ ,46 "C2" FC Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval Wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f 2200 TPED /2-S A-F-A BAQE ,45 "C2" FC fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e/ED 50/ MAGNA F 280 1x230V PN6/ ,46 "A" ép 1. hűtési primer szivattyú Wilo IL 100/145-11/ TPE /2-S AFA BAQE 3x ,09 "E" ép 2. hűtési primer szivattyú Wilo IL 100/145-11/ TPE /2-S AFA BAQE 3x ,09 "E" konyha HMV 1. cirk sziv Wilo top-z 40/7 340 MAGNA F N 220 1x230V PN6/ ,59 "E" konyha HMV 2. cirk sziv Wilo top-z 40/7 340 MAGNA F N 220 1x230V PN6/ ,59 "E" 1. fűtés primer sziv Wilo IL 100/145-11/ TPE /2-S AFA BAQE 3x ,09 "E" 2. fűtés primer sziv Wilo IL 100/145-11/ TPE /2-S AFA BAQE 3x ,09 "E" 1. kazán sziv Wilo IPL 65/160-1,1/4 k TPE /2-S A-F-A BUBE ,18 "E" 2. kazán sziv Wilo IPL 65/160-1,1/4 k TPE /2-S A-F-A BUBE ,18 "E" 3. kazán sziv Wilo IPL 65/160-1,1/4 k TPE /2-S A-F-A BUBE ,18 "AB" recepció padlóf sziv. GF UPS ALPHA x230V 50Hz 34 51,43 "DE" recepció padlóf sziv Wilo RS 15/3-3-oP 88 ALPHA x230V 50Hz 18 79,55 "D" fc Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval Wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f 2200 TPED /2-S A-F-A BAQE ,45 "D" fc fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/ MAGNA F 280 1x230V PN6/ ,46 "A" fc Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval Wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f 2200 TPED /2-S A-F-A BAQE ,45 "A" fc fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/ MAGNA F 280 1x230V PN6/ ,46 VIVA hűtés szek. Sziv Wilo Top-s 50/ MAGNA F 280 1x230V PN6/ ,61 "B" fc Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval Wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f 2200 TPED /2-S A-F-A BAQE ,45 "B" fc fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/ MAGNA F 280 1x230V PN6/ ,46 7

8 Az 1. diagramból egyértelműen kitűnik, mely pozícióknál érhető el a legjelentősebb villamos energia megtakarítás. Ezeket az értékeket összevetve a meglévő berendezések állapotát ismertető táblázattal, meghatározható a lecserélendő szivattyúk köre, a cserék ütemezése. A 2. diagramból az egyes pozíciók lecserélésével elérhető CO 2 kibocsátás csökkenés olvasható ki. Valamennyi meglévő berendezés korszerűbbre cserélésével összesen mintegy 29,7 t/év CO 2 kibocsátás csökkenés érhető el. Az üzemórák és a terhelési profil pontosabb ismeretében a kapott eredmények változhatnak. 1. diagram: villamos energia megtakarítás 8 2. diagram: CO 2 kibocsátás csökkenése

9 4. Megtérülés számítás A meglévő berendezések éves villamos energia fogyasztását [kwh/év] a megadott üzemidők és a kapott adatszolgáltatás alapján kalkuláltuk és ezt vetettük össze az általunk javasolt kiváltó típusok ugyanazon terhelési profil alapján meghatározott éves villamos energiafogyasztásával. Az új szivattyúk mindegyike állandó mágneses motorral szerelt, fordulatszám szabályozott berendezés, amely megfelel az EuP 2013 és a 641/2009/EK rendelet előírásainak. Ezen berendezések különféle szabályozási módjait alkalmazva amely az adott rendszer karakterisztikájához, működéséhez leginkább illeszkedik további jelentős megtakarítás érhető el. Jelen számítás arányos nyomáskülönbség szabályozást feltételezve készült. Pozíció Üzemidő /év Db Meglévő szivattyú típus Éves fogy[kw/év] Éves költség Kiváltó szivattyú típus Éves fogy[kw/év]2 Éves költség2 Bekerülési költség "B" légkezelő Fűtési szivattyú Wilo TOP-S 40/ Ft MAGNA F 220 1x230V PN6/10 306, Ft Ft "B" légkezelő Hűtési szivattyú Wilo TOP-S 40/ Ft MAGNA F 220 1x230V PN6/10 306, Ft Ft "C1" FC Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f Ft TPED /2-S A-F-A BAQE 8336, Ft Ft "C1" FC fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/ Ft MAGNA F 280 1x230V PN6/10 920, Ft Ft "C1" légkez fűtési sziv Wilo TOP-S / SD40/ Ft MAGNA F 220 1x230V PN6/10 153, Ft Ft "C1" légkez hűtési Wilo TOP-S 40/ Ft MAGNA F 220 1x230V PN6/10 188, Ft Ft "C2" FC Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f Ft TPED /2-S A-F-A BAQE 8336, Ft Ft "C2" FC fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e/ED 50/ Ft MAGNA F 280 1x230V PN6/10 920, Ft Ft "C2" légkez fűtési sziv Wilo TOP-S / SD40/ Ft MAGNA F 220 1x230V PN6/10 153, Ft Ft "C2" légkez hűtési Wilo TOP-S 40/ Ft MAGNA F 220 1x230V PN6/10 245, Ft Ft "A" ép 1. hűtési primer szivattyú Wilo IL 100/145-11/ Ft TPE /2-S AFA BAQE 3x , Ft Ft "E" ép 2. hűtési primer szivattyú Wilo IL 100/145-11/ Ft TPE /2-S AFA BAQE 3x , Ft Ft "E" konyha HMV 1. cirk sziv Wilo top-z 40/ Ft MAGNA F N 220 1x230V PN6/10 219, Ft Ft "E" konyha HMV 2. cirk sziv Wilo top-z 40/ Ft MAGNA F N 220 1x230V PN6/10 219, Ft Ft "E" 1. fűtés primer sziv Wilo IL 100/145-11/ Ft TPE /2-S AFA BAQE 3x , Ft Ft "E" 2. fűtés primer sziv Wilo IL 100/145-11/ Ft TPE /2-S AFA BAQE 3x , Ft Ft "E" 1. kazán sziv Wilo IPL 65/160-1,1/4 k Ft TPE /2-S A-F-A BUBE 2024, Ft Ft "E" 2. kazán sziv Wilo IPL 65/160-1,1/4 k Ft TPE /2-S A-F-A BUBE 2024, Ft Ft "E" 3. kazán sziv Wilo IPL 65/160-1,1/4 k Ft TPE /2-S A-F-A BUBE 2024, Ft Ft "AB" recepció padlóf sziv GF UPS Ft ALPHA x230V 50Hz 74, Ft Ft "C" recepció padlóf sziv GF UPS Ft ALPHA x230V 50Hz 12,4 373 Ft Ft "DE" recepció padlóf sziv Wilo RS 15/3-3-oP 422, Ft ALPHA x230V 50Hz 39, Ft Ft "D" fc Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f Ft TPED /2-S A-F-A BAQE 4567, Ft Ft "D" fc fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/ Ft MAGNA F 280 1x230V PN6/10 920, Ft Ft "D" légkez fűtési sziv Wilo TOP-S 40/ Ft MAGNA F 220 1x230V PN6/10 91, Ft Ft "D" légkez hűtési Wilo TOP-S 30/ Ft MAGNA x V PN6/10 113, Ft Ft "E" légkez fűtési sziv Wilo TOP-S 30/ Ft MAGNA x V PN6/10 160, Ft Ft "E" légkez hűtési Wilo TOP-S 30/ Ft MAGNA x V PN6/10 160, Ft Ft "ET2" légkez fűtési sziv Wilo TOP-S 30/ Ft MAGNA x V PN6/10 128, Ft Ft "ET2" légkez hűtési Wilo TOP-S 65/ Ft MAGNA F 340 1x230V PN6/10 434, Ft Ft "E" HMV primer sziv Wilo TOP-S 65????? Ft 0 Ft 0 Ft "E" Hűtési Primer 1???????????????????? 0 0 Ft 0 Ft 0 Ft "ET1" légkez fűtési sziv Wilo TOP-S 30/ Ft MAGNA x V PN6/10 79, Ft Ft "ET1" légkez hűtési Wilo TOP-S 65/ Ft MAGNA F 340 1x230V PN6/10 379, Ft Ft "A" fc Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f Ft TPED /2-S A-F-A BAQE 8336, Ft Ft "A" fc fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/ , Ft MAGNA F 280 1x230V PN6/10 975, Ft Ft "A" légkez fűtési sziv Wilo TOP-S 30/10 572, Ft MAGNA x V PN6/10 120, Ft Ft "A" légkez hűtési Wilo TOP-S SD30/ Ft MAGNA x V PN6/10 160, Ft Ft VIVA hűtés szek. Sziv Wilo Top-s 50/ , Ft MAGNA F 280 1x230V PN6/ , Ft Ft "B" fc Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f Ft TPED /2-S A-F-A BAQE 8336, Ft Ft "B" fc fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/ Ft MAGNA F 280 1x230V PN6/10 920, Ft Ft 39 db kw/év Ft kw/év Ft Ft Különbség Ft *Az éves költség táblázatban feltüntetett értéke csak az első évre vonatkozik! **A bekerülési költség csak a szivattyúk kedvezményes nettó árát tartalmazza a járulékos költségek nélkül! 9

10 A 3. diagram a bekerülési költség és az éves villamos energia költség [Ft] változását ábrázolja az idő [év] függvényében a meglévő- és a kiváltó, új szivattyúkra vonatkozóan. A diagramból leolvasható két görbe metszéspontja a beruházás megtérülési idejét adja meg. Jelen esetben ez az érték 2,05 év, tehát az energia hatékony új szivattyúk alkalmazásával jelentkező többletköltség, két év alatt megtérül a megadott 30 Ft-os villamos energiaárral és mintegy 3%-os éves árváltozással kalkulálva. A vizsgálat figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a meglévő berendezések közül számos típus hamarosan eléri a kritikus életkort 15 év, amikor a megbízhatóságuk lecsökken és mindenképp cserélni kell azokat, tehát a megtérülési idő a valóságban a kötelező szivattyúcserék miatt rövidebb. A meglévő szivattyúk üzemeltetési költségéhez képest az új berendezések a beruházás megtérülésén túlmenően várható élettartamuk év alatt akkora megtakarítást biztosítanak, amelyből a következő szivattyúcsere megvalósítható. Tíz éves üzemidő végére mintegy Ft megtakarítás érhető el, amely fedezi az árváltozással kalkulált jelenlegi bekerülési költséget is. A megtakarított összeg a 15. év végére pedig már eléri Ft összeget, amelyből valószínűleg az akkori legmagasabb technikai színvonalat képviselő berendezések is beszerezhetők Ft Megtérülési idő Ft diagram: költségek változása

11 5. Javaslatok Általánosságban elmondható, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható keringető szivattyúk gyártáskor tervezett élettartama év. Ilyen és ehhez hasonló korú szivattyúk üzemeltetésekor érdemes a berendezések cseréjéről gondoskodni, mert számítani lehet azok rövid időn belüli meghibásodásra. A várhatóan megemelkedő karbantartási igény, illetve megbízhatóságuk csökkenése miatt már önmagában ajánlott ezen berendezések cseréje, de érdemes figyelembe venni azok kopásból eredő hatásfok csökkenését, amely a gyári értékekhez képest jelentős eltérést mutathat. A fenti táblázatban szereplő villamos megtakarítások százalékos értéke tovább növelhető a keringető körök változó térfogatáramúvá tételével. Ehhez szükséges a hidraulikai körök átalakítása, illetve a rendszer hidraulikai beszabályozása. A lenti táblázatban látható szivattyúk - megtérülési idő alapján - azonnali cseréjét javaslom. Figyelembe véve a megtérülési időt és a jelenlegi szivattyúk életkorát, célszerűbb az összes szivattyú egyidejű cseréje. Pozíció Meglévő szivattyú típus Kiváltó szivattyú típus "C1" FC Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval Wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f TPED /2-S A-F-A BAQE "C1" FC fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/1-10 MAGNA F 280 1x230V PN6/10 "C2" FC Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval Wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f TPED /2-S A-F-A BAQE "C2" FC fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e/ED 50/1-10 MAGNA F 280 1x230V PN6/10 "A" ép 1. hűtési primer szivattyú Wilo IL 100/145-11/2 TPE /2-S AFA BAQE 3x400 "E" ép 2. hűtési primer szivattyú Wilo IL 100/145-11/2 TPE /2-S AFA BAQE 3x400 "E" konyha HMV 1. cirk sziv Wilo top-z 40/7 MAGNA F N 220 1x230V PN6/10 "E" konyha HMV 2. cirk sziv Wilo top-z 40/7 MAGNA F N 220 1x230V PN6/10 "E" 1. fűtés primer sziv Wilo IL 100/145-11/2 TPE /2-S AFA BAQE 3x400 "E" 2. fűtés primer sziv Wilo IL 100/145-11/2 TPE /2-S AFA BAQE 3x400 "E" 1. kazán sziv Wilo IPL 65/160-1,1/4 k 13 TPE /2-S A-F-A BUBE "E" 2. kazán sziv Wilo IPL 65/160-1,1/4 k 13 TPE /2-S A-F-A BUBE "E" 3. kazán sziv Wilo IPL 65/160-1,1/4 k 13 TPE /2-S A-F-A BUBE "AB" recepció padlóf sziv. GF UPS ALPHA x230V 50Hz "DE" recepció padlóf sziv Wilo RS 15/3-3-oP ALPHA x230V 50Hz "D" fc Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval Wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f TPED /2-S A-F-A BAQE "D" fc fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/1-10 MAGNA F 280 1x230V PN6/10 "A" fc Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval Wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f TPED /2-S A-F-A BAQE "A" fc fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/1-10 MAGNA F 280 1x230V PN6/10 VIVA hűtés szek. Sziv Wilo Top-s 50/15 MAGNA F 280 1x230V PN6/10 "B" fc Hűtési iker sziv. Külső frekiváltóval Wilo DPL 80/115-2,2/2 k13 3f TPED /2-S A-F-A BAQE "B" fc fűtési sziv. Ráépítet frekiváltóval Wilo Top-e 50/1-10 MAGNA F 280 1x230V PN6/10 11

12 Grundfos Hungária Kft Törökbálint, Park u. 8.

BME Grundfos Rosenberg Szakmai Nap nergetikai szabályozások hatása az épületekre és az iparra. Tisztelettel köszöntjük vendégeinket! 2016. május 3.

BME Grundfos Rosenberg Szakmai Nap nergetikai szabályozások hatása az épületekre és az iparra. Tisztelettel köszöntjük vendégeinket! 2016. május 3. BME Grundfos Rosenberg Szakmai Nap nergetikai szabályozások hatása az épületekre és az iparra Tisztelettel köszöntjük vendégeinket! 2016. május 3. Program Az EU rendeletek által generált új szivattyú-

Részletesebben

UP S 25-125 UP S 25-1 20 UPS 25-40 B UPS 32-60 UP S 32-50 UPS 32-40 UPS 32-30 UP S 32-20. 0,2 0,3 0,4 0,6 0,8 1,0 2,0 4,0 6,0 8,0Q [m³/h]

UP S 25-125 UP S 25-1 20 UPS 25-40 B UPS 32-60 UP S 32-50 UPS 32-40 UPS 32-30 UP S 32-20. 0,2 0,3 0,4 0,6 0,8 1,0 2,0 4,0 6,0 8,0Q [m³/h] p [kpa] 100 0 60 H [m] 10,0,0 6,0 UP S 25-1 20 UP S 25-125 UPS 40 4,0 UPS 25-60 UPS 25-50 UPS 25-0 UP S 32-0 (F ) UPS 25-40 UPS 32-60 20 2,0 UPS 25-30 UP S 32-50 UPS 32-40 UPS 40-50 F UP S 40-0 F 10 6

Részletesebben

Érvényes 2015. március 1-től visszavonásig. Grundfos 2015. évi árlista. A műszaki változtatás jogát fenntartjuk

Érvényes 2015. március 1-től visszavonásig. Grundfos 2015. évi árlista. A műszaki változtatás jogát fenntartjuk Érvényes 2015. március 1-től visszavonásig Grundfos 2015. évi árlista A műszaki változtatás jogát fenntartjuk Cikkszám Megnevezés Listaár, EUR (ÁFA nélkül) Engedmény kód 97704990 ALPHA2 25-401801x230V

Részletesebben

Eladó: Jótállási jegy. A Daylux Integrity Condense CP2-25AP típusú gyári számú kondenzációs kombi gázkészülékhez. A jótállási jegy sorszáma:

Eladó: Jótállási jegy. A Daylux Integrity Condense CP2-25AP típusú gyári számú kondenzációs kombi gázkészülékhez. A jótállási jegy sorszáma: Forgalmazó: Cirko Expert Fűtőkészülékek Kft. Eladó:.. Székhely: 3600 Ózd, Gyár út 1... Telephely: 1037 Budapest, Bécsi út 250... Levélcím: 1307 Budapest, Pf. 9... Ügyfélszolgálat: +36 80 205 244 (zöld

Részletesebben

ÚJ CARES PREMIUM KOMBINÁLT ÜZEMŰ KONDENZÁCIÓS FALIKAZÁN FŰTÉS MELEGVÍZ MEGÚJULÓ ENERGIA

ÚJ CARES PREMIUM KOMBINÁLT ÜZEMŰ KONDENZÁCIÓS FALIKAZÁN FŰTÉS MELEGVÍZ MEGÚJULÓ ENERGIA ÚJ CARES PREMIUM KOMBINÁLT ÜZEMŰ KONDENZÁCIÓS FALIKAZÁN FŰTÉS MELEGVÍZ MEGÚJULÓ ENERGIA 80 ÉV NÖVEKEDÉS AZ INNOVÁCIÓ NYOMÁBAN Sok-sok éve, világszerte családok milliói szavaznak bizalmat az Ariston márkának,

Részletesebben

FEHU-L alacsony légkezelők

FEHU-L alacsony légkezelők A FEHU-L készülékek olyan helyiségek szellőztetésére lettek tervezve, ahol a levegőminőség biztosítása érdekében mesterséges szellőztetésre van szükség. Fő alkalmazási területük azok a 100 300 m 2 alapterületű

Részletesebben

GRUNDFOS KEZELÉSI UTASÍTÁSOK MAGNA1. Telepítési és üzemeltetési utasítás

GRUNDFOS KEZELÉSI UTASÍTÁSOK MAGNA1. Telepítési és üzemeltetési utasítás GRUNDFOS KEZELÉSI UTASÍTÁSOK MAGNA1 Telepítési és üzemeltetési utasítás Magyar (HU) Magyar (HU) Telepítési és üzemeltetési utasítás Az eredeti angol változat fordítása. TARTALOMJEGYZÉK 1. Biztonsági utasítások

Részletesebben

FEHU-A kompakt álló légkezelők

FEHU-A kompakt álló légkezelők A FEHU-A készülékek olyan helyiségek szellőztetésére lettek tervezve, ahol a levegőminőség biztosítása érdekében mesterséges szellőztetésre van szükség. Fő alkalmazási területük azok a 100 1000 m 2 alapterületű

Részletesebben

Energetikai pályázat GINOP 4.1.1.-16. VEKOP 5.1.1. 5.1.2-16. Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva

Energetikai pályázat GINOP 4.1.1.-16. VEKOP 5.1.1. 5.1.2-16. Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva Napelemes rendszerek kialakítása Világítási rendszerek korszerűsítése Energetikai audit Külső nyílászáró-csere és utólagos hőszigetelés Energetikai pályázat GINOP 4.1.1.-16. VEKOP 5.1.1. 5.1.2-16. Épületenergetikai

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, 2016. május 12.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, 2016. május 12. Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-1.4.1-15 kódszámú, Foglalkoztatás és az fejlesztésével című felhívásra a Katona József Úti Bölcsőde felújítása céljából Ózd, 2016. május 12. Előterjesztő:

Részletesebben

Cég név: - Készítette: - Telefon: - Fax: - Dátum: -

Cég név: - Készítette: - Telefon: - Fax: - Dátum: - Pozíció Darab Leírás 1 TPE 5-16/ A-F-A-BAQE Cikkszám: 9676153 Megjegyzés! A berendezés fényképe különböző. Egyfokozatú, közvetlen hajtású, in-line, axiális átömlésű szivattyú, azonos átmérőjű szívó- és

Részletesebben

Tárgy: Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. 2011. évi szolgáltatási díjai Melléklet: 5 db

Tárgy: Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. 2011. évi szolgáltatási díjai Melléklet: 5 db Üi.: V- 533 / 2010. Témafelelős: Deák Albert Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z e n t e s Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. 6600 Szentes, Csallány Gábor part 4. www.udulokozpont-szentes.hu

Részletesebben

50-315 65-315 65-250 150-250 65-200 40-200 50-200 65-160 40-160 50-160 65-125 40-125 50-125

50-315 65-315 65-250 150-250 65-200 40-200 50-200 65-160 40-160 50-160 65-125 40-125 50-125 Általános adatok Blokkszivattyúk/Normszivattyúk NB blokkszivattyúk NK normszivattyúk Teljesítménytartomány, 9 min - NB/NK -ólus, z 9 7 - - - - - - - - - - - - - -. - - - - - - - - -. - - - - - - -. - -

Részletesebben

Wilo-Star RS, RSD, ST, RSG, AC Beépítési és üzemeltetési utasítás

Wilo-Star RS, RSD, ST, RSG, AC Beépítési és üzemeltetési utasítás Wilo-Star RS, RSD, ST, RSG, AC H Beépítési és üzemeltetési utasítás 4084395-Ed.04/2008.03 DDD a N L N L b 1 230 V 50 Hz / / N L c N L N L 1 Általános Ebben az üzemeltetési útmutatóban ismertetjük a

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): A Budapest Főváros Önkormányzatának tulajdonában lévő, 3170/49

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Elektromos gép- és készülékszerelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 522 02 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának

Részletesebben

Piacfelügyeleti program a 2012. évre. Az alkalmazandó EU jogforrás száma 2006/42/EK

Piacfelügyeleti program a 2012. évre. Az alkalmazandó EU jogforrás száma 2006/42/EK Piacfelügyeleti program a 2012. évre Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Piacfelügyeleti Osztály Az alkalmazandó hazai, A termékkategória földmunkagépek mobil útépítő gépek 16/2008. (VIII.30.) NFGM

Részletesebben

Wilo: RP 25/60-2 Wilo-Star: RS 25(30)/... (RG) RSD 30/... ST 20(25)/... AC 20/...-I (O)

Wilo: RP 25/60-2 Wilo-Star: RS 25(30)/... (RG) RSD 30/... ST 20(25)/... AC 20/...-I (O) Wilo: RP 25/60-2 Wilo-Star: RS 25(30)/... (RG) RSD 30/... ST 20(25)/... AC 20/...-I (O) Beépítési és üzemeltetési utasítás 2 021 352 / 0208 Tartalom 1. Általános...3 2. Biztonság...4 3. Szállítás és raktározás...5

Részletesebben

Szivattyúk üzemvitelének biztonsága és energia megtakarítási lehetőségek. Hegedűs Tamás Wilo Magyarország Kft.

Szivattyúk üzemvitelének biztonsága és energia megtakarítási lehetőségek. Hegedűs Tamás Wilo Magyarország Kft. Szivattyúk üzemvitelének biztonsága és energia megtakarítási lehetőségek Hegedűs Tamás Wilo Magyarország Kft. Trias Energetica épületek energiafogyasztása Épület energiafogyasztása Energia-fogyasztás csökkentése

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. év szeptember 15-i ülésére Tárgy: A távhőszolgáltatásról szóló rendelet megalkotása Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Légkezelő berendezések energetikai auditja Matuz Géza, értékesítési vezető Rosenberg Hungária Lég- és Klímatechnikai Kft.

Légkezelő berendezések energetikai auditja Matuz Géza, értékesítési vezető Rosenberg Hungária Lég- és Klímatechnikai Kft. Légkezelő berendezések energetikai auditja Matuz Géza, értékesítési vezető Rosenberg Hungária Lég- és Klímatechnikai Kft. 2532 Tokodaltáró, József Attila út. 34. web: www.rosenberg.hu e-mail: info@rosenberg.hu

Részletesebben

KISMŰTÉTI SEBÉSZETI LÁMPA

KISMŰTÉTI SEBÉSZETI LÁMPA MEDIROLL Orvostechnikai Kft. 4025 Debrecen, Postakert u. 10. (52) 533-737, 533-738 Fax: (52) 534-446 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KISMŰTÉTI SEBÉSZETI LÁMPA Típus: EL 03 A készülék gyártási száma: TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Ózd, 2016. március 30. B E S Z Á M O L Ó

Ózd, 2016. március 30. B E S Z Á M O L Ó B E S Z Á M O L Ó az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Ózd város helyi közforgalmú autóbusz-közlekedésével összefüggő közszolgáltatási feladatainak 2015. évi ellátásáról Előterjesztő: Alpolgármester

Részletesebben

http://www.morahalom.hu/norveg_geotermikus_kozmurendszer_bemutatasa http://www.morahalom.hu/kozmucsatlakozas_a_norveg_geotermikus_kozmurendszerre

http://www.morahalom.hu/norveg_geotermikus_kozmurendszer_bemutatasa http://www.morahalom.hu/kozmucsatlakozas_a_norveg_geotermikus_kozmurendszerre M ó r a - S o l a r E n e r g i a K f t. 6 7 8 2 M ó r a h a l o m, R ö s z k e i ú t 2. 6 2 / 2 8 1-0 2 2 F a x : 6 2 / 2 8 1-2 4 4 Mobil: +36 30/400-9662 E-mail: morasolar@morahalom.hu Honlap: http://www.morahalom.hu/mora-solar_kft

Részletesebben

Az Európai Unió követelményei zöld közbeszerzéshez: melegvíz-üzemű fűtőberendezések

Az Európai Unió követelményei zöld közbeszerzéshez: melegvíz-üzemű fűtőberendezések Az Európai Unió követelményei zöld közbeszerzéshez: melegvíz-üzemű Az Európai Unió által a zöld közbeszerzés területén közzétett követelmények (EU GPP követelmények) célja, hogy segítse a közszektorbeli

Részletesebben

A soha ki nem hûlô kapcsolat. Tervezési segédlet SD ÖNTÖTTVAS TAGOS ÁLLÓKAZÁNOK, HÔKÖZPONTOK

A soha ki nem hûlô kapcsolat. Tervezési segédlet SD ÖNTÖTTVAS TAGOS ÁLLÓKAZÁNOK, HÔKÖZPONTOK A soha ki nem hûlô kapcsolat Tervezési segédlet SD ÖNTÖTTVAS TAGOS ÁLLÓKAZÁNOK, HÔKÖZPONTOK Tervezési segédlet SD ÖNTÖTTVAS TAGOS ÁLLÓKAZÁNOK, HÔKÖZPONTOK Forgalmazó: Saunier Duval Magyarország Rt. 1238.

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E LİTERJESZTÉS - Képviselı-testületnek - Az RFV-Sárospatak Városgazdálkodási

Részletesebben

Az Új Lehetséges fűtési rendszer

Az Új Lehetséges fűtési rendszer Műszaki leírás Budaörs Város Önkormányzat Intézmény felújítások 2015 BUDAÖRS KAMARA ERDEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 2040 BUDAÖRS, KISMARTONI ÚT 45 FŰTÉSI RENDSZER ISMERTETÉSE Az Új Lehetséges fűtési rendszer készítette:

Részletesebben

UNIVERZÁLIS VIZSGÁLÓLÁMPA EXALIGHT

UNIVERZÁLIS VIZSGÁLÓLÁMPA EXALIGHT MEDIROLL Orvostechnikai Kft. 4025 Debrecen, Postakert u. 10. (52) 533-737, 533-738 Fax: (52) 534-446 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ UNIVERZÁLIS VIZSGÁLÓLÁMPA EXALIGHT Típus: EL - 01 A készülék gyártási száma: TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Számítási példák. Baumann Mihály, Dr. Szalay Zsuzsa, Dr. Csoknyai Tamás

Számítási példák. Baumann Mihály, Dr. Szalay Zsuzsa, Dr. Csoknyai Tamás Számítási példák Baumann Mihály, Dr. Szalay Zsuzsa, Dr. Csoknyai Tamás HMV primer energiaigény számítása Határozza meg egyszerűsített számítással az adott A N =143 m 2 alapterületű lakóépület (családi

Részletesebben

Wilo-Control SC-HVAC (SC, SC-FC, SCe)

Wilo-Control SC-HVAC (SC, SC-FC, SCe) Pioneering for You Wilo-Control SC-HVAC (SC, SC-FC, SCe) hu Beépítési és üzemeltetési utasítás 2 537 055-Ed.01 / 2014-02-Wilo 1a. ábra: 2 3 1 4 1b. ábra: 2 4 3 1 5 1c. ábra: 4 2 5 3 1 1d. ábra: 4 2 3 1

Részletesebben

VIZSGÁLÓLÁMPA FÜL-ORR-GÉGÉSZETI CÉLRA

VIZSGÁLÓLÁMPA FÜL-ORR-GÉGÉSZETI CÉLRA MEDIROLL Orvostechnikai Kft. 4032 Debrecen, Postakert u. 10. (52) 533-737, 533-738 Fax: (52) 534-446 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ VIZSGÁLÓLÁMPA FÜL-ORR-GÉGÉSZETI CÉLRA Típus: EL - 02F A készülék gyártási száma:

Részletesebben

Általános Építő és Lakatosipari Kft. Teljesítés helye: 1033 Budapest, Flórián tér 6-9. Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Általános Építő és Lakatosipari Kft. Teljesítés helye: 1033 Budapest, Flórián tér 6-9. Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli Hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2012 / 11 Ajánlatkérő: Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága Nyertes ajánlattevő: Általános Építő és Lakatosipari Kft. Teljesítés helye: 1033 Budapest,

Részletesebben

Orbán Tibor 2016 05 12 ENERGIAHATÉKONY ÉPÜLET- AUTOMATIKA ÉS FELÜGYELET

Orbán Tibor 2016 05 12 ENERGIAHATÉKONY ÉPÜLET- AUTOMATIKA ÉS FELÜGYELET Orbán Tibor 2016 05 12 ENERGIAHATÉKONY ÉPÜLET- AUTOMATIKA ÉS FELÜGYELET Honeywell a Globális Vállalat - Üzletágak Több mint 120.000 dolgozó közel 100 országban Piacvezető a Technológiában és Gyártásban

Részletesebben

Hóbagoly Szezonnyitó Szakmai Nap Kompakt folyadékhűtők ammónia hűtőközeggel komfort és technológiai alkalmazásokra

Hóbagoly Szezonnyitó Szakmai Nap Kompakt folyadékhűtők ammónia hűtőközeggel komfort és technológiai alkalmazásokra Hóbagoly Szezonnyitó Szakmai Nap Kompakt folyadékhűtők ammónia hűtőközeggel komfort és technológiai alkalmazásokra Q P L A N R E F R I G E R AT I O N Előadó: Tasnádi Gábor gabor.tasnadi@qplan.hu A kihívás:

Részletesebben

INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT.

INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT. INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT. Háromnegyedéves beszámoló 2014. év 1.oldal I. Összefoglaló a 2014. év I-III. negyedéves beszámolójáról Társaság neve: Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. Székhelye:

Részletesebben

ZEUS SUPERIOR kw. Kombinált fűtőkészülékek tárolós rendszerű melegvíz készítéssel

ZEUS SUPERIOR kw. Kombinált fűtőkészülékek tárolós rendszerű melegvíz készítéssel Tekintettel a folyamatos fejlesztôi tevékenységre, az Immergas fenntartja a jogot arra, hogy termékei mûszaki jellemzôit elôzetes bejelentés nélkül megváltoztathassa! Kód: P82 (verziószám: 1.) - 28/8 imm_zeussup8-8-13.qxp

Részletesebben

PRIMER. A PRIMER Ajkai Távhőszolgáltatási Kft 2014. ÉVI ÜZLETI TERVE

PRIMER. A PRIMER Ajkai Távhőszolgáltatási Kft 2014. ÉVI ÜZLETI TERVE PRIMER A PRIMER Ajkai Távhőszolgáltatási Kft 2014. ÉVI ÜZLETI TERVE 2 TARTALOMJEGYZÉK Pont oldal 1. Bevezető 3. 2. Városunk távhőszolgáltatása 4. 3. A távhőszolgáltató rendszer fejlesztésének feladatai

Részletesebben

Termék és technológiaváltás. Dr Szalai László Épületgépészeti értékesítési vezető

Termék és technológiaváltás. Dr Szalai László Épületgépészeti értékesítési vezető Termék és technológiaváltás Dr Szalai László Épületgépészeti értékesítési vezető Váltson nagy hatásfokra! Szivattyútelepek energiahatékonyság javító pályázata Pályázhatnak tervező, kivitelező vagy üzemeltető

Részletesebben

Környezetvédelmi monitoring/2013.

Környezetvédelmi monitoring/2013. Környezetvédelmi monitoring/2013. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/5 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 123. /KÉ/2011.12.30 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

Hirdetmény. Ajánlatkérő típusa: Ajánlatkérő fő tevékenységi köre: Egyéb általános közigazgatás Műszaki ellenőri feladatok ellátása

Hirdetmény. Ajánlatkérő típusa: Ajánlatkérő fő tevékenységi köre: Egyéb általános közigazgatás Műszaki ellenőri feladatok ellátása Hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 83 Ajánlatkérő: Csongrád Megyei Önkormányzat Nyertes ajánlattevő: Teljesítés helye: Csongrád megye Beszerzés tárgya: Szolgáltatás Eljárás fajtája: Tárgyalás

Részletesebben

AF - A kiskunhalasi őrzött szállás moduláris felújítása - 1. ütem (EVA 2013/ 1.2.3) és 2. ütem EVA 2013/1.2.5)

AF - A kiskunhalasi őrzött szállás moduláris felújítása - 1. ütem (EVA 2013/ 1.2.3) és 2. ütem EVA 2013/1.2.5) AF - A kiskunhalasi őrzött szállás moduláris felújítása - 1. ütem (EVA 2013/ 1.2.3) és 2. ütem EVA 2013/1.2.5) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/27 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény

Részletesebben

TECHNIKAI INFORMÁCIÓ ÉS SZERELÉSI ÚTMUTATÓ RENDSZEREK KAZÁNOK BEKÖTÉSÉHEZ

TECHNIKAI INFORMÁCIÓ ÉS SZERELÉSI ÚTMUTATÓ RENDSZEREK KAZÁNOK BEKÖTÉSÉHEZ TECHNIKAI INFORMÁCIÓ ÉS SZERELÉSI ÚTMUTATÓ RENDSZEREK KAZÁNOK BEKÖTÉSÉHEZ GCPGM szivattyúblokkok GCPGU szivattyúblokkok Állandó hőmérséklet szabályozó készlet GCPGW Leválasztó rendszer GGCTS A kazán alacsony

Részletesebben

Villamos gépek és készülékek

Villamos gépek és készülékek Villamos gépek és készülékek 1. Definiálja és értelmezze a mágneses gerjesztés, térerősség, fluxus és indukció fogalmát! Ábrázolja egy tetszőleges villamos forgógép mágneses körét, ismertesse a gerjesztésigény

Részletesebben

Szerződés módosítása, kivitelezési munkák II. rész

Szerződés módosítása, kivitelezési munkák II. rész Szerződés módosítása, kivitelezési munkák II. rész Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/112 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

/ Fűtés megújuló energiával. / Tökéletes komfort. / Megfelelő hőmérséklet

/ Fűtés megújuló energiával. / Tökéletes komfort. / Megfelelő hőmérséklet / Fűtés megújuló energiával / Tökéletes komfort / Megfelelő hőmérséklet NIMBUS Fűtő HŐSZivattYÚK FŰTÉS A NIMBUS hőszivattyúval: EGY LÉPÉS A jövő FELÉ A magas szintű környezeti fenntarthatóság biztosítása

Részletesebben

Honeywell. Előszó. Tisztelt Partnerünk!

Honeywell. Előszó. Tisztelt Partnerünk! Előszó Honeywell Tisztelt Partnerünk! Évről-évre magas kereslet mutatkozik a vegyestüzelésű kazánok iránt. Az esetek túlnyomó többségében a vegyestüzelésű kazánokat meglévő gázfűtéses rendszerek kiegészítéseként

Részletesebben

Kondenzációs álló gázkazán MGK

Kondenzációs álló gázkazán MGK Kondenzációs álló gázkazán MGK Kondenzációs gáztüzelésû kazán fûtésre és HMV készítésre az EN 437/EN 483/EN 677 valamint az érvényben lévõ és vonatkozó EU elõírásoknak megfelelõen. Engedélyezett gázfajta:

Részletesebben

A kiírás szerint megbízó BKK Zrt két változat kidolgozását kérte

A kiírás szerint megbízó BKK Zrt két változat kidolgozását kérte Tartalom 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 2 1.1. BEVEZETÉS... 2 1.2. A PROJEKT CÉLJA... 2 1.3. VIZSGÁLT, KÉRDÉSEK... 3 1.4. KÖVETKEZTETÉSEK... 3 2. VÁLTOZAT ELEMZÉS... 6 2.1. ELŐZMÉNY... 6 2.2. JELENLEGI ÁLLAPOT

Részletesebben

KÖZMŰJAVASLAT SÁRPILIS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ

KÖZMŰJAVASLAT SÁRPILIS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ KÖZMŰJAVASLAT SÁRPILIS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ SÁRPILIS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE KÖZMŰVESÍTÉSI JAVASLAT 1. VÍZELLÁTÁS Sárpilis község közüzemű vízellátását a Decs községi törpevízmű vízbázisa

Részletesebben

Alagutas mosogatógépek

Alagutas mosogatógépek Mosogatás Alagutas mosogatógépek SZALAGOS MOSOGATÓGÉPEK Elektromos modellek...274 Gázüzemű modellek...275 Modulos szekció...276 Kiegészítők...277 Vízkeménység: Minden mosogatógépet vízlágyítóval kell felszerelni,

Részletesebben

Budapesti villamos és trolibusz járműfejlesztés

Budapesti villamos és trolibusz járműfejlesztés Budapesti villamos és trolibusz járműfejlesztés Döntés-előkészítő fejlesztési koncepció, Vezetői összefoglaló 1 Budapesti villamos és trolibusz járműfejlesztés Döntés-előkészítő fejlesztési koncepció Vezetői

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I/738-1/2012/I. Üi.: Varga I. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Helyi autóbusz-közlekedés ellátására szolgáló

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. április 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. április 30-i ülésére VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 02/137-14/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ ÉPÍTÉSI MUNKÁKHOZ Varbó község belterületi vízrendezése ÉMOP-3.2.1/D-11-2011-0022 1.-5. KÖTET VARBÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 71 TARTALOMJEGYZÉK KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ... 1 I.

Részletesebben

1/A. sz. függelék. Melegvizes távhőrendszer esetében a hőközponti berendezések hőmérséklettűrése szempontjából meghatározó hőmérsékletérték

1/A. sz. függelék. Melegvizes távhőrendszer esetében a hőközponti berendezések hőmérséklettűrése szempontjából meghatározó hőmérsékletérték Bevezetés A FŐTÁV Zrt. Budapest területén több hőforráshoz kapcsolódóan üzemeltet távhőellátó rendszereket. E rendszerek hőhordozó közege jellemzően forróvíz, illetve egyes körzetekben melegvíz. A hőhordozó

Részletesebben

Vállalkozási szerződés III. sz. módosítása

Vállalkozási szerződés III. sz. módosítása Vállalkozási szerződés III. sz. módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/148 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei

Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei VIZIKÖZMŰ HÁLÓZATOK ENERGIA-FELHASZNÁLÁSÁNAK CSÖKKENTÉSE Zsabokorszky Ferenc Témavezető: Prof. dr. Sinóros - Szabó Botond az MTA Doktora DEBRECENI EGYETEM Kerpely

Részletesebben

"Karácsonyi díszkivilágítás az V. kerületben 2013."

Karácsonyi díszkivilágítás az V. kerületben 2013. "Karácsonyi díszkivilágítás az V. kerületben 2013." Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/112 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés

Részletesebben

AUTOMATA ZÖLDSÉG ÉS GYÜMÖLCS CENTRIFUGA J 80 Ultra J 100 Ultra ÚJDONSÁG BÁROK - ELVITELRE TÖRTÉNŐ ÁRUSÍTÁS - ÉTTERMEK - SZÁLLODAIPAR INTÉZMÉNYEK

AUTOMATA ZÖLDSÉG ÉS GYÜMÖLCS CENTRIFUGA J 80 Ultra J 100 Ultra ÚJDONSÁG BÁROK - ELVITELRE TÖRTÉNŐ ÁRUSÍTÁS - ÉTTERMEK - SZÁLLODAIPAR INTÉZMÉNYEK AUTOMATA ZÖLDSÉG ÉS GYÜMÖLCS CENTRIFUGA J 80 J 100 ÚJDONSÁG BÁROK - ELVITELRE TÖRTÉNŐ ÁRUSÍTÁS - ÉTTERMEK - SZÁLLODAIPAR INTÉZMÉNYEK AUTOMATA ZÖLDSÉG ÉS GYÜMÖLCS CENTRIFUGA J80 ultra A felesleges száraz

Részletesebben

Sorozat leírás: Wilo-Stratos PICO

Sorozat leírás: Wilo-Stratos PICO Sorozat leírás: H/m,, /-,, /- Q/m³/h APPLIES TO EUROPEAN DIRECTIVE FOR ENERGY RELATED PRODUCTS TÜV-Zertifikat einsehbar unter: www.wilo.de/rechtliches Kivitel Nedvestengelyű keringetőszivattyú menetes

Részletesebben

Cirkonova KÉSZÜLÉKISMERETEK SZERELŐKNEK. Összeállította: Nagy Lajos 2013. május

Cirkonova KÉSZÜLÉKISMERETEK SZERELŐKNEK. Összeállította: Nagy Lajos 2013. május Cirkonova KÉSZÜLÉKISMERETEK SZERELŐKNEK Összeállította: Nagy Lajos 2013. május A CIRKO KAZÁN KIFEJLŐDÉSE (1) ÁTFOLYÓS VÍZMELEGÍTŐ Füstgáz / víz hőcserélő "CIRKO" KAZÁN Füstgáz / víz hőcserélő Égő Szoba

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Napirendi javaslat

MEGHÍVÓ. Napirendi javaslat Cserkeszőlő Község Polgármesterétől 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. telefon: (56) 568-451 fax: (56) 568-462 MEGHÍVÓ Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete ülést tart 2013.december 17-én

Részletesebben

2.7 EUROMAXX fali készülék 2003.

2.7 EUROMAXX fali készülék 2003. 2.7 EUROMAXX fali készülék 2003. 2.7.1 2.7.1 Euromaxx kéményes fali készülék Mûszaki adatok Készülék típusa ZWC 24-1 MFK ZWC 28-1 MFK "23" "31" "23" "31" Földgáz Cseppfolyós gáz Földgáz Cseppfolyós gáz

Részletesebben

Technológiaváltás a szivattyútechnikában, ErP-előírások

Technológiaváltás a szivattyútechnikában, ErP-előírások Technológiaváltás a szivattyútechnikában, ErP-előírások ErP Direktíva A keringető szivattyúk energiafogyasztására vonatkozó EU - előírások Környezetvédelmi okokból Az ErP direktíva megérkezett > A legnagyobb

Részletesebben

Előterjesztés. Az Önkormányzat és Hivatala Közbeszerzési szabályzatának módosítására

Előterjesztés. Az Önkormányzat és Hivatala Közbeszerzési szabályzatának módosítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-33/2014. A határozathozatal minősített szavazattöbbséget igényel.

Részletesebben

polgármester osztályvezető Tárgy: Javaslat a Városi Strandfürdő üzemeltetésére Tisztelt Képviselő-testület!

polgármester osztályvezető Tárgy: Javaslat a Városi Strandfürdő üzemeltetésére Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Feledi Jánosné osztályvezető Tárgy: Javaslat a Városi Strandfürdő üzemeltetésére Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület az 51/2012. (III.

Részletesebben

2./ Közbeszerzési szabályzat. Határozati javaslat:.../2016.(iv.05.) számú Önkormányzati határozat

2./ Közbeszerzési szabályzat. Határozati javaslat:.../2016.(iv.05.) számú Önkormányzati határozat 2./ Közbeszerzési szabályzat Határozati javaslat:.../2016.(iv.05.) számú Önkormányzati határozat Diósjenő Községi Önkormányzat Képviselő - testülete a következő határozatot hozta: Diósjenő Község Önkormányzat

Részletesebben

FELHÍVÁS. A térségi gazdasági környezet, valamint a foglalkoztatást növelő önkormányzati gazdaságfejlesztési projektek megvalósítására Pest megyében

FELHÍVÁS. A térségi gazdasági környezet, valamint a foglalkoztatást növelő önkormányzati gazdaságfejlesztési projektek megvalósítására Pest megyében FELHÍVÁS A térségi gazdasági környezet, valamint a foglalkoztatást növelő önkormányzati gazdaságfejlesztési projektek megvalósítására Pest megyében A felhívás címe: Az üzleti infrastruktúra fejlesztésének

Részletesebben

Villanyszerelő. 33 522 04 0001 33 02 Erősáramú berendezések felülvizsgálója

Villanyszerelő. 33 522 04 0001 33 02 Erősáramú berendezések felülvizsgálója z Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/20. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

A MEKH szerepe az energiahatékonysági irányelv megvalósításában

A MEKH szerepe az energiahatékonysági irányelv megvalósításában A MEKH szerepe az energiahatékonysági irányelv megvalósításában Tóth Tamás főosztályvezető Elemzési és Statisztikai Főosztály XV. Energia Műhely Magyar Energetikai Társaság Hungexpo Budapesti Vásárközpont,

Részletesebben

KEOP-5.3.0/A/09-2009-0105

KEOP-5.3.0/A/09-2009-0105 KEOP-5.3.0/A/09-2009-0105 azonosító számú Szank Községi Önkormányzat Általános Művelődési Központ Gy. Szabó Béla Általános Iskola energetikai korszerűsítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/90 Beszerzés

Részletesebben

Üzembiztonság és energia-megtakarítás a tulajdonosok és az üzemeltetők részére. Fandák László Wilo Magyarország Kft.

Üzembiztonság és energia-megtakarítás a tulajdonosok és az üzemeltetők részére. Fandák László Wilo Magyarország Kft. Üzembiztonság és energia-megtakarítás a tulajdonosok és az üzemeltetők részére Fandák László Wilo Magyarország Kft. Mit várnak el Önök egy szivattyútól? Jó minőség Megbízható üzemvitel Szerviz, termék

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Közétkeztetés ellátása Dombóvár Városában vállalkozási szerződés keretén belül infrastrukturális beruházások elvégzésével

Közétkeztetés ellátása Dombóvár Városában vállalkozási szerződés keretén belül infrastrukturális beruházások elvégzésével Közétkeztetés ellátása Dombóvár Városában vállalkozási szerződés keretén belül infrastrukturális beruházások elvégzésével Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/123 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés

Részletesebben

ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON

ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON Az energiahatékonyság monitoringja az EU-27-ben című projekt Magyarországra vonatkozó zárótanulmánya Budapest, 2009. október Szerző: dr. Elek

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen általános szerződési feltételek (továbbiakban: ÁSZF) tartalmazzák a BudapestCleaners weboldal (továbbiakban: Weboldal) használatának, valamint az azon keresztül

Részletesebben

Villanyszerelő. 33 522 04 0001 33 02 Erősáramú berendezések felülvizsgálója

Villanyszerelő. 33 522 04 0001 33 02 Erősáramú berendezések felülvizsgálója A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Fűtés napkollektorral - mintarendszer leírása

Fűtés napkollektorral - mintarendszer leírása Fűtés napkollektorral - mintarendszer leírása A cikk készült: 2007. év elején Hamarosan készül a cikk folytatása a későbbi eseményekről Bevezetés A helyszín adottságai Napkollektoros hőgyűjtés Tartály

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 570-23/2014. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

Füzér Felsővár Kiállítási hardver-, hangtechnikai és szoftvereszközök beszerzése

Füzér Felsővár Kiállítási hardver-, hangtechnikai és szoftvereszközök beszerzése Füzér Felsővár Kiállítási hardver-, hangtechnikai és szoftvereszközök beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/123 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 08-8/75-9/2013. TÁRGY: A TÜKE BUSZ ZRT-VEL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEK MEGHOZATALA MELLÉKLET: E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 20-I ÜLÉSÉRE

Részletesebben

Technikai információ és szerelési útmutató S szolár állomás

Technikai információ és szerelési útmutató S szolár állomás Technikai információ és szerelési útmutató S szolár állomás Változások fenntartva. 1. Biztonsági utasítások Szerelés előtt alaposan olvassa el az utasítást. Szerelést és az üzembehelyezést csak szakminősített

Részletesebben

Sorozat leírás: Wilo-Yonos PICO

Sorozat leírás: Wilo-Yonos PICO Sorozat leírás: Wilo-Yonos PICO 6 Wilo-Yonos PICO,, /-,, /-6 APPLIES TO EUROPEAN DIRECTIVE FOR ENERGY RELATED PRODUCTS Kivitel Nedvestengelyű keringetőszivattyú menetes csatlakozással, blokkolási áramot

Részletesebben

Hévízi Bibó István Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium energetikai korszerűsítése

Hévízi Bibó István Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium energetikai korszerűsítése Hévízi Bibó István Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium energetikai korszerűsítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/112 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás

Részletesebben

MEE Vándorgyűlés 2014.09.11.

MEE Vándorgyűlés 2014.09.11. A PD-TEAM Kft. az eddigi tevékenysége során felhalmozott tudásbázist felhasználva egy új EcoGuards energiahatékonyság-növelő technológiát fejlesztett ki. MEE Vándorgyűlés 2014.09.11. PD-TEAM Kft. Az eddigi

Részletesebben

Ter vezési segédlet SD ÖNTÖTTVAS TAGOS ÁLLÓKAZÁNOK, HŐKÖZPONTOK

Ter vezési segédlet SD ÖNTÖTTVAS TAGOS ÁLLÓKAZÁNOK, HŐKÖZPONTOK A S O H A K I N E M H U L O K A P C S O L A T Ter vezési segédlet SD ÖNTÖTTVAS TAGOS ÁLLÓKAZÁNOK, HŐKÖZPONTOK Tervezési segédlet SD ÖNTÖTTVAS TAGOS ÁLLÓKAZÁNOK, HŐKÖZPONTOK Forgalmazó: Vaillant Saunier

Részletesebben

A Budapest, Fehér út 9-11. sz. alatti Nemzeti Lőtér bővítése.

A Budapest, Fehér út 9-11. sz. alatti Nemzeti Lőtér bővítése. A Budapest, Fehér út 9-11. sz. alatti Nemzeti Lőtér bővítése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/118 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121.

Részletesebben

A hőszivattyú alapvetően a légkondicionálókkal azonos alapelvű, csak ellenkező irányú folyamat szerint működik. Kompresszor.

A hőszivattyú alapvetően a légkondicionálókkal azonos alapelvű, csak ellenkező irányú folyamat szerint működik. Kompresszor. MI A HŐSZIVATTYÚ? A hőszivattyú olyan berendezés, amely energia felhasználásával a hőt a forrástól a felhasználóhoz továbbítja. A hőszivattyú alapvetően a légkondicionálókkal azonos alapelvű, csak ellenkező

Részletesebben

Indirekt fűtésű, szögletes álló melegvíz tároló SD 100 BC. Szerelési és használati Útmutató

Indirekt fűtésű, szögletes álló melegvíz tároló SD 100 BC. Szerelési és használati Útmutató Indirekt fűtésű, szögletes álló melegvíz tároló SD 100 BC SAUNIER DUVAL Szerelési és használati Útmutató Forgalmazó: Saunier Duval Magyarország Rt 1238. Budapest, Helsinki út 120. Tel: 283-0553, 283-0556

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről_a KEOP-4.1.0/E/12-2014-0026 azonosítószámú projekt keretében beruházási munkák elvégzése

Tájékoztató az eljárás eredményéről_a KEOP-4.1.0/E/12-2014-0026 azonosítószámú projekt keretében beruházási munkák elvégzése Tájékoztató az eljárás eredményéről_a KEOP-4.1.0/E/12-2014-0026 azonosítószámú projekt keretében beruházási munkák elvégzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/2 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény

Részletesebben

9. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i rendkívüli ülésére

9. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i rendkívüli ülésére 9. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i rendkívüli ülésére Tárgy: Turisztikai célú ingatlanvásárlás a Nyerges-tó mellett

Részletesebben

Felhasználói hőközpontok kialakítása

Felhasználói hőközpontok kialakítása Szolgáltatói hőközpontok szétválasztása a FŐTÁV Zrt. távhőrendszereiben Felhasználói hőközpontok kialakítása Projektazonosító: KEOP-5.4.0/12-2013-0026 Új Széchenyi Terv Környezet és energia operatív program

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Iktatószám: 10437/2011. A napirend előterjesztője: Az előterjesztést

Részletesebben

Debreceni Egyetem. Laboratóriumi előkészítő eszközök beszerzése 2014.

Debreceni Egyetem. Laboratóriumi előkészítő eszközök beszerzése 2014. Debreceni Egyetem A J Á N L A T K É R É S I D O K U M E N T Á C I Ó Laboratóriumi előkészítő eszközök beszerzése 2014. 1 Tartalomjegyzék I. ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐK SZÁMÁRA 1. Felhívás ajánlattételre 2.

Részletesebben

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 1. 2. 3. 4.

7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 1. 2. 3. 4. 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról 2016.01.01 2017.12.31 8 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról Az épített

Részletesebben

3. 92/2011. (XII. 30.) NFM

3. 92/2011. (XII. 30.) NFM 3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás x Építési

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolati. mérlegek alapján

Központi Statisztikai Hivatal. A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolati. mérlegek alapján Központi Statisztikai Hivatal A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolati mérlegek alapján Budapest 2004 Központi Statisztikai Hivatal, 2005 ISBN 963 215 753 2 Kzítette: Nyitrai Ferencné dr. A táblázatokat

Részletesebben

FGSZ FÖLDGÁZSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

FGSZ FÖLDGÁZSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK EGYÜTTMŰKÖDÉSI FGSZ FÖLDGÁZSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOKRA VONATKOZÓAN Tartalomjegyzék 1. Általános

Részletesebben

MUNKAANYAG. Tóth György. Gyalugépek biztonságtechnikai eszközeinek beállítása. A követelménymodul megnevezése: A biztonságos munkavégzés feladatai

MUNKAANYAG. Tóth György. Gyalugépek biztonságtechnikai eszközeinek beállítása. A követelménymodul megnevezése: A biztonságos munkavégzés feladatai Tóth György Gyalugépek biztonságtechnikai eszközeinek beállítása A követelménymodul megnevezése: A biztonságos munkavégzés feladatai A követelménymodul száma: 2273-06 A tartalomelem azonosító száma és

Részletesebben