Tőkepiaci fogalomtár

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tőkepiaci fogalomtár"

Átírás

1 i fogalomtár Adagolt kibocsátás Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír nyilvános forgalomba hozatalának olyan módja, amelynek keretén belül az értékesítés a kibocsátó által meghatározott időszak alatt történik úgy, hogy az értékpapírok lejárati időpontja azonos; Állampapír A magyar vagy külföldi állam, illetve az MNB által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír; Allokáció Túljegyzés, illetve aukciós túlkereslet esetén a jegyzés, illetve az aukció lezárását követő eljárás, mely során a kibocsátó, illetve a forgalmazó az előre meghirdetett elvek alapján dönt az egyes jegyzések, illetve aukciós ajánlatok elfogadásának mértékéről; Anyavállalat Az Szmt.-ben meghatározott fogalom; Arany A színarany (az arany, amelynek finomsága legalább 995/1000), az arany pénzérme akkor is, ha már nincs forgalomban, valamint - aranytartalmára tekintet nélkül - a rúdarany, az aranytömb Áru Minden vagyoni értékkel bíró forgalomképes birtokba vehető dolog, illetve dolog módjára hasznosítható természeti erő, ide nem értve a pénzügyi eszközt; Átruházható eszköz a) a pénzkövetelésről vagy aranykövetelésről kiállított - értékpapírnak nem minősülő - okirat, b) az olyan értékpapírnak nem minősülő okirat, amely valamilyen pénzkövetelésről, aranykövetelésről szóló okirat vagy értékpapír, valamint tagsági jogot megtestesítő értékpapír átvételét igazolja, vagy ezek felett közvetetten a rendelkezést lehetővé teszi, c) a kárpótlási jegy, d) az olyan jogról vagy követelésről kiállított értékpapír és értékpapírnak nem minősülő okirat, amely tekintetében külön törvény vagy kormányrendelet megállapítja, hogy e törvénynek az átruházható eszközre vonatkozó szabályait kell alkalmazni, valamint e) pénzköveteléssel végzett határidős ügylet, továbbá árfolyam- és kamatkockázati csereügylet és más származékos ügylet, függetlenül attól, hogy arról okiratot kiállítottak-e vagy sem Aukció A forgalomba hozatal azon módja, amely keretén belül a kibocsátó az általa meghatározott feltételek szerint lehetőséget biztosít ajánlattételre és a beérkezett vételi ajánlatok meghatározott szempont alapján versenyeznek; Befektetési alap Befektetési jegyek nyilvános vagy zártkörű kibocsátásával létrehozott és működtetett, jogi személyiséggel rendelkező vagyontömeg, amelyet a befektetési alapkezelő a befektetők általános megbízása alapján, azok érdekében kezel; Befektetési alap Az a Hpt. 3. (1) bekezdésének i) pontjában meghatározott pénzügyi szolgáltatási tevékenység, amely során a

2 letétkezelési tevékenység Befektetési alap letétkezelő Befektetési alap saját tőkéje Befektetési alapkezelési tevékenység letétkezelő a befektetési alapkezelő megbízása alapján letéteményesként a befektetési alap tulajdonában lévő értékpapírok letéti őrzését és az ahhoz kapcsolódó kezelését, továbbá a befektetési alap bankszámlájának - ideértve az alap saját tőkéjének összegyűjtése céljából nyitandó letéti számlát is -, illetve értékpapír számlájának vezetését, valamint a befektetési jegyek eladásával, visszavásárlásával, a hozamok kifizetésével és a nettó eszközérték megállapításával kapcsolatos technikai tevékenységet és az alapkezelők sajátos ellenőrzését végzi; A befektetési alap letétkezelési tevékenységet végző hitelintézet; A befektetési alap saját tőkéje induláskor a befektetési jegyek névértékének és darabszámának szorzatával egyezik meg, működése során a saját tőke a befektetési alap összesített nettó eszközértékével azonos; A befektetési alapkezelő által, a meghirdetett befektetési elveknek megfelelő befektetési alap kialakítása és a befektetési alap portfóliójában lévő egyes eszközelemeknek (befektetési eszköz vagy ingatlan) a befektetési alapkezelő döntése alapján, a befektetési alap meghirdetett befektetési elveihez igazodó adásvétele; Befektetési alapkezelő Befektetési alapkezelési tevékenységre engedéllyel rendelkező részvénytársaság; Befektetési hitel Értékpapír vásárlásához nyújtott hitel, ha a hitelt nyújtó részt vesz az ügylet lebonyolításában; Befektetési jegy Befektetési alap nevében (javára és terhére) - meghatározott módon és alakszerűséggel - sorozatban kibocsátott, vagyoni és egyéb jogokat biztosító, átruházható értékpapír; Befektetési jegy folyamatos forgalmazása A nyílt végű befektetési alapra kibocsátott befektetési jegyeknek a befektetési alap nevében történő folyamatos forgalomba hozatala és visszaváltása; Befektetési szolgáltató A befektetési vállalkozás és a befektetési szolgáltatási tevékenységet és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet is folytató hitelintézet, ide nem értve az elszámolóházat; Befektetési tanácsadás Befektetési eszközre (82. ), a tőkepiacra vonatkozó olyan, értékelést is tartalmazó elemzés, javaslat ellenszolgáltatás fejében történő átadása, amelynek célja, hogy ezek ismeretében az ügyfél olyan döntést hozzon, amely alapján a saját vagy más pénzét, egyéb vagyontárgyát részben vagy egészben a tőkepiac hatásaitól teszi függővé, kockáztatja. Nem számít befektetési tanácsadásnak a nyilvánosság számára közölt tény, adat, körülmény, tanulmány, riport, elemzés, hirdetés közzététele; Befektető Az a személy, aki a befektetési szolgáltatóval, befektetési alapkezelővel, árutőzsdei szolgáltatóval, vagy más befektetővel kötött szerződés alapján saját vagy más pénzét, egyéb vagyontárgyát részben vagy egészben a tőkepiac, illetve a tőzsde hatásaitól teszi függővé, kockáztatja;

3 Befolyásoló részesedés Egy személy olyan közvetlen és közvetett tulajdona egy vállalkozásban, illetőleg egy személy és egy vállalkozás között létrejött olyan kapcsolat, amely alapján a személy A) összességében a tulajdoni hányad, illetőleg a szavazati jogok legalább tíz százalékát birtokolja, vagy B) a vállalkozás döntéshozó, ügyvezető vagy felügyelő szervei, illetőleg testületei tagjainak legalább húsz százalékát kinevezheti vagy elmozdíthatja, vagy C) alapszabály, alapító okirat vagy szerződés alapján döntő befolyást gyakorolhat a vállalkozás működésére; Bizományosi tevékenység Megbízás alapján a befektetési szolgáltató és az árutőzsdei szolgáltató saját nevében az ügyfél javára (terhére) folytatott tevékenysége; Csereügylet Az Szmt. Szerinti swap-ügylet; Deltatényező Az opció alapjául szolgáló befektetési eszköz, áru vagy deviza árfolyamának (árának) egy pénzegységnyi változása hatására az opció értékében bekövetkező változást jelző mutatószám; Dematerializált értékpapír Az e törvényben és külön jogszabályban meghatározott módon, elektronikus úton létrehozott rögzített, továbbított és nyilvántartott, az értékpapír tartalmi kellékeit azonosítható módon tartalmazó adatösszesség; Deviza Külföldi pénznemre szóló követelés (pénzhelyettesítő eszköz, bankszámla- és egyéb pénzkövetelés) Devizabelföldi a) az a természetes személy, akinek az illetékes magyar hatóság által kiadott érvényes személyazonosító igazolványa (személyi igazolványa), a tizennégy éven aluliak esetében pedig a személyi azonosítóról kiadott hatósági igazolványa (a továbbiakban együtt: személyazonosító igazolvány) van, illetve azokkal rendelkezhet, b) a vállalkozás és a szervezet, ha a székhelye belföldön van, ideértve a külföldi állampolgár önálló magyarországi vállalkozását (egyéni vállalkozót - ideértve az egyéni céget is - és az önfoglalkoztatót) is, c) a b) pont szerinti vállalkozás vagy szervezet tulajdonosa, vezető tisztségviselője, felügyelő bizottsági tagja és alkalmazottja e minőségében a vállalkozás és a szervezet nevében tett jogügyletei és cselekményei tekintetében, ha azok alapján a vállalkozás vagy a szervezet szerez valamilyen jogot, illetve azt terheli kötelezettség, akkor is devizabelföldinek tekintendő, ha egyébként devizakülföldi, d) a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, ide nem értve a vámszabadterületi társaságot és a társasági adóról és az osztalékadóról szóló többször módosított évi LXXXI. törvény 4. -ának 28. pontja alá tartozó társaságot, e) a külföldön lévő külképviselet;

4 Devizabelföldi a) az a természetes személy, akinek az illetékes magyar hatóság által kiadott érvényes személyi igazolványa van, a tizennégy éven aluliak esetén személyi lapja van, illetőleg azzal jogszabály értelmében rendelkezni köteles (a továbbiakban együtt: személyi igazolvány). A határátlépéskor a magyar útlevelet felmutató személy devizabelföldiségét vélelmezni kell, b) a vállalkozás és a szervezet, ha a székhelye belföldön van, c) a b) pont szerinti vállalkozás vagy szervezet tulajdonosa, vezető tisztségviselője, felügyelő bizottsági tagja és alkalmazottja e minőségében a vállalkozás és a szervezet nevében tett jogügyletei és cselekményei tekintetében, ha azok alapján a vállalkozás vagy a szervezet szerez valamilyen jogot, illetve azt terheli kötelezettség, akkor is devizabelföldinek tekintendő, ha egyébként devizakülföldi, d) külföldi vállalkozás és szervezet belföldön működő telepe, kivéve a külkereskedelmi szerződés teljesítése érdekében belföldön létrehozott telephelyét, e) a külföldön lévő külképviselet, továbbá a devizabelföldi képviselője e minőségében tett jogügyletei és cselekményei tekintetében akkor is, ha egyébként devizakülföldi Devizaérték a deviza, a valuta és az arany. Devizahatóság MNB Devizajogszabály a) e törvény és az e törvényben kapott felhatalmazás alapján kiadott kormányrendelet, továbbá b) az MNB-ről szóló törvény devizarendelkezései Devizakülföldi a) a természetes személy, ha nincs az illetékes magyar hatóság által kiadott, érvényes személyazonosító igazolványa, és azzal nem is rendelkezhet, b) a vállalkozás és a szervezet - jogi formájától függetlenül -, ha székhelye külföldön van, a devizabelföldi vállalkozás és szervezet külföldön működő fióktelepe, c) a devizakülföldinek a belföldön lévő képviselete, d) a vámszabadterületi társaság, e) a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, ha a fióktelepet vámszabad területen létesítették, illetve ott működik, továbbá f) a társasági adóról és az osztalékadóról szóló többször módosított évi LXXXI. törvény 4. -ának 28. pontja alá tartozó társaság;

5 Devizakülföldi a) a természetes személy, ha nincs az illetékes magyar hatóság által kiadott érvényes személyi igazolványa, illetőleg azzal jogszabály értelmében nem köteles rendelkezni, b) a vállalkozás és a szervezet - jogi formájától függetlenül -, ha székhelye külföldön van, c) a devizabelföldi vállalkozás és szervezet külföldön működő telepe, fiókja, kivéve a külkereskedelmi szerződés teljesítése érdekében külföldön létrehozott telephelyét, d) a belföldön lévő külföldi diplomáciai, konzuli képviselet, valamint devizakülföldi belföldön lévő kereskedelmi és egyéb képviselete, továbbá devizakülföldinek a képviselője e minőségében tett jogügyletei, cselekményei tekintetében akkor is, ha egyébként devizabelföldi, e) a vámszabadterületi társaság és a 85. hatálya alá tartozó társaságok Dotációs tőke A fióktelep létesítéséhez és működéséhez az alapító által tartósan, korlátlanul, tehermentesen a fióktelep szabad rendelkezésére bocsátott tőke; Egyedi kockázat Az értékpapír vagy származtatott ügylet esetén az ügylet alapját képező értékpapír egyedi jellemzőihez kapcsolható árfolyamváltozás kockázata; Elfogadott ország Magyarország, valamint minden olyan ország, amely kielégíti a következő feltételeket: a) a befektetési szolgáltatási tevékenység prudens folytatása biztosított és megfelelően felügyelt, b) rendelkezik a pénzmosás megelőzését szolgáló megfelelő jogszabályi előírásokkal, c) rendelkezik megfelelő adatvédelmi előírásokkal, és d) illetékes felügyeleti hatóságával a Felügyeletnek együttműködési megállapodása van; Elismert (szabályozott) piac Az elfogadott ország tőzsdéje és minden más olyan piaca, ahol meghatározott szabályok szerint a kereslet és a kínálat egy helyen koncentrálódik és kielégíti az alábbi feltételeket: a) a piacra lépés és a kereskedés valamely felügyeleti hatóság által jóváhagyott szabályok, piaci szokványok szerint folyik, b) rendszeres időszakonként, meghatározott időben működik, c) a piaci szereplők működésére, tevékenységére vonatkoznak bizonyos minimális feltételek (tőkekövetelmény, letéti előírás stb.), d) biztosított a nyilvános áralakulás (a nap elején, napközben és a nap végén kötelező az árakat, továbbá a forgalmi adatokat nyilvánosságra hozni), e) a forgalmazott pénzügyi eszközök piacra bevezetésének a minimális feltételeit meghatározzák, f) a piaci kereskedelemben szereplő pénzügyi eszközök kibocsátói nyilvánosságra hoznak minden olyan adatot, amely a pénzügyi eszköz árát, árfolyam-alakulását érintheti (transzparencia), g) a piaci szereplők a felügyeleti hatóság részére adatszolgáltatást teljesítenek a saját tevékenységükről, és h) a piacot a Felügyelet elismeri (nyilvántartásba veszi és közzéteszi);

6 Elismert értékpapírpiac A belföldi vagy külföldi tőzsde, valamint az olyan belföldi vagy külföldi tőzsdén kívüli értékpapírpiac - beleértve az értékpapír-kereskedők szövetsége által szervezett telefonon keresztül lebonyolódó piacot is -, a) amelyet hivatalosan elismertek abban az országban, ahol működik, b) ahol a szabályzatában meghatározott személyen keresztül bárki eladhat, illetve vásárolhat értékpapírt, és c) ahol az ügyletek rögzített szabályok alapján jönnek létre Ellenőrző részesedés a Hpt.-ben ilyenként meghatározott fogalom; Ellenőrzött társaság a Gt.-ben ilyenként meghatározott fogalom; Elszámolási rendszer Pénz- és értékpapír-átutalások egységes rend és közös szabályok szerinti feldolgozására, pozícióvezetésre vonatkozó, a rendszer tagjai által kötött kölcsönös megállapodás; Elszámolóház A tőzsdén és tőzsdén kívül megkötött pénz- és tőkepiaci ügyletek elszámolásával és teljesítésével kapcsolatos szolgáltatásokat teljesítő szakosított hitelintézet; Értékpapír A forgalomba hozatal helyének joga szerint értékpapírnak minősülő befektetési eszköz; Értékpapírkód A központi értéktár által kiadott, az azonos jogokat megtestesítő értékpapírok azonosítására szolgáló betű vagy számjelek összessége, illetve ezek kombinációja (ISIN azonosító); Értékpapír-kölcsönzés Értékpapír tulajdonjogának olyan átruházása, amelynek keretében a kölcsönbe adó a kölcsönbe vevő részére azzal a kötelezettséggel ruház át értékpapírt, hogy a kölcsönbe vevő köteles azonos darabszámú, azonos névértékű, azonos fajtájú és sorozatú értékpapírt egy, a szerződésben vagy a kölcsönbe adó által meghatározott jövőbeni időpontban visszaadni a kölcsönbe adó, vagy az általa megjelölt harmadik személy részére; Értékpapír-letéti őrzés Értékpapír befektetési szolgáltató által megőrzésre történő átvétele, a tulajdonos megbízásából való nyilvántartása és kiadása; Értékpapír-letétkezelés Értékpapír letéti őrzése, a kamat, az osztalék, a hozam, illetőleg a törlesztés beszedése és egyéb kapcsolódó szolgáltatás nyújtása; Értékpapír-sorozat Az azonos típusú, azonos előállítású, azonos jogokat megtestesítő értékpapír egy meghatározott időpontban kibocsátott teljes mennyisége, illetve az eltérő időpontban kibocsátott értékpapírok valamely későbbi időpontban azonos jogokat megtestesítő teljes mennyisége; Értékpapírszámla A dematerializált értékpapírról és a hozzá kapcsolódó jogokról az értékpapír-tulajdonos javára vezetett nyilvántartás; Felhatalmazott devizaműveletek végzésére felhatalmazott belföldi pénzintézet, melyek jegyzékét az MNB a Pénzügyi

7 pénzintézet Közlönyben teszi közzé Felosztott hozam A tőkenövekmény azon része, amelyet a befektetési alapkezelő a kezelési szabályzat szerint a befektetési alapkezelés eredményeképpen a befektetési jegyek után köteles kifizetni; Felügyeleti hatóság A külföldi befektetési szolgáltató, árutőzsdei szolgáltató, befektetési alapkezelő, tőzsde, illetőleg elszámolóházi tevékenységet végző szervezet tevékenységi felügyeletét ellátó külföldi szervezet; Fizetés fizetésnek minősül minden olyan jogcselekmény, amely a tartozás megszűnését vagy csökkenését eredményezi Fizetőeszköz A pénz, továbbá - ellenkező rendelkezés hiányában - a forintra vagy külföldi pénznemre kiállított pénzhelyettesítő eszköz Forgalmazó Az értékpapír forgalomba hozatalában közreműködő befektetési szolgáltató; Forgalomba hozatal Az értékpapír tulajdonjogának első ízben történő keletkeztetésére irányuló eljárás; Főiroda Az a hely, ahol a vállalkozás üzleti tevékenységével kapcsolatos központi döntéshozatal történik; Független pénzügyi szakértő Olyan könyvvizsgáló, befektetési tanácsadási tevékenység végzésére jogosult személy vagy forgalmazó, aki a vételi ajánlat közzétételének időpontját megelőző három éven belül nem állt megbízásos jogviszonyban sem az ajánlattevővel, sem a vételi ajánlattal érintett részvénytársasággal, sem az ebben, illetve az ajánlattevőben befolyással rendelkező személlyel; Garanciaalap i ügyletek elszámolásának a biztosítékaként az elszámolóház által kezelt olyan pénz-, illetve értékpapíralap, amely a teljesítéshez óvadékul szolgál; Harmadik ország Az az ország, amely nem tagja az Európai Uniónak; Hátralévő átlagos futamidő Fix kamatozású kötvények esetén az egyes kifizetésekig hátralévő időtartamnak a - kifizetések lejáratig számított hozammal diszkontált jelenértékének a kötvény árfolyamához viszonyított arányával - súlyozott átlaga. Változó kamatozású kötvények esetén az átlagos hátralévő futamidő a következő kamatmegállapításig hátralévő időtartammal egyenlő (duration); Hitel a) a pénzértékre szóló kölcsön, b) a halasztott fizetés (kereskedelmi hitel, áruhitel, céghitel), c) az egy évet meghaladó előleg és előrefizetés, d) az előző pontokban meg nem határozott olyan visszavásárlási kötelezettséget tartalmazó megállapodás, amelynek alapján a visszavásárlás az eladáskori árnál (értéknél) magasabb áron (értéken) történik annak megállapításánál, hogy az ár (érték) magasabb-e az eladáskori árnál (értéknél), a visszavásárlással összefüggésben bármilyen jogcímen járó összeget egybe kell számítani

8 Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír Minden olyan értékpapír, amelyben a kibocsátó (az adós) meghatározott pénzösszegnek a rendelkezésére bocsátását elismerve arra kötelezi magát, hogy a pénz (kölcsön) összegét, valamint kamatozó értékpapír esetén annak meghatározott módon számított kamatát vagy egyéb hozamát (a továbbiakban együtt: kamat), illetőleg az általa vállalt egyéb szolgáltatásokat az értékpapír birtokosának (a hitelezőnek) a megjelölt időben és módon megfizeti, illetve teljesíti; A kötvény, a letéti jegy, a kincstárjegy, valamint minden olyan sorozatban kibocsátott értékpapír, amelyben a kibocsátó (az adós) meghatározott pénzösszegnek a rendelkezésére bocsátását elismerve arra kötelezi magát, hogy a pénz (kölcsön) összegét, valamint kamatozó értékpapír esetén annak meghatározott módon számított kamatát vagy egyéb hozamát és az általa esetleg vállalt egyéb szolgáltatásokat az értékpapír birtokosának (a hitelezőnek) a megjelölt időben és módon megfizeti, illetve teljesíti Hosszú pozíció Minden olyan pozíció, amely esetében az érdekeltség az alapul szolgáló eszköz árváltozását tekintve, áremelkedés hatására értéknövekedésben nyilvánul meg; Indexkövető befektetési alap Olyan befektetési alap, amely befektetési politikájában valamely elismert (szabályozott) piac által meghirdetett index, illetve valamely, a lehetséges befektetők részére előre meghirdetett, a Felügyelet által jóváhagyott egyéb index leképezésére vállalkozott; Intézményi befektető a) a hitelintézet, a befektetési vállalkozás, a befektetési alap, a befektetési alapkezelő, a kockázati tőketársaság, kockázati tőkealap, a biztosító részvénytársaság, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, b) mindazon devizakülföldi, amely a saját joga alapján ilyennek tekintendő; Járulékos vállalkozás Olyan vállalkozás, amely kizárólagosan vagy elsődlegesen egy vagy több befektetési vállalkozás vagy befektetési alapkezelő üzletszerű tevékenységét kiegészítő tevékenységet, így különösen ingatlankezelést, adatfeldolgozást, pénzszállítást, biztonsági, illetőleg kommunikációs szolgáltatást végez; Jegyzés Az értékpapír forgalomba hozatala során az értékpapírt megvásárolni szándékozó befektetőnek az értékpapír megvásárlására irányuló, feltétlen és visszavonhatatlan nyilatkozata, amellyel az ajánlatot elfogadja és kötelezettséget vállal az ellenszolgáltatás teljesítésére; Jegyzési garanciavállalás a) az értékpapír saját számlára történő lejegyzésére, illetve megvásárlására vonatkozó kötelezettségvállalás, vagy b) a jegyzés vagy eladás meghiúsulásának elkerülése érdekében szerződésben vállalt mennyiségű értékpapír lejegyzésére, illetőleg megvásárlására vonatkozó kötelezettségvállalás; Jegyzett tőke Az Szmt.-ben meghatározott tőke, valamint a dotációs tőke; Kapcsolt vállalkozás A vállalkozás anyavállalata, leányvállalata, a vállalkozás anyavállalatának leányvállalata, a vállalkozásban befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonos vagy olyan vállalkozás, amelyben a vállalkozás vagy a

9 vállalkozás tulajdonosa, igazgatósági tagja, felügyelő bizottsági tagja, ügyvezetője, illetve ezek közeli hozzátartozója befolyásoló részesedéssel rendelkezik; Kereskedelmi tevékenység Befektetési szolgáltató, illetve árutőzsdei szolgáltató által pénzügyi eszköz, illetve áru saját számlára történő adásvétele, cseréje; Kibocsátási program Egy kibocsátótól származó, hitelviszonyt megtestesítő, egymást követő értékpapírkibocsátás-összesség, amelynek alapfeltételeit a kibocsátó a program indításakor rögzíti, és az egyes részkibocsátások során a kibocsátó meghatározza a kibocsátás egyedi adatait; Kibocsátó Az a jogi személy, illetőleg jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, amely az értékpapírban megtestesített kötelezettség teljesítését a maga nevében vállalja; Kiküldött az a természetes személy, aki belföldön történő - munkaviszonyon vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyon alapuló - foglalkoztatásával vagy egyéni vállalkozóként a tevékenységével összefüggésben hivatalos vagy üzleti célból külföldre utazik Klíring A fizetési megbízásokra, pénz- és tőkepiaci ügyletek elszámolására, átutalásokra (transzferekre) vonatkozó megbízások feldolgozásának, egyeztetésének és megerősítésének a folyamata, a teljesítés alapjául szolgáló végső elszámolandó pozíció kialakítása a tényleges teljesítést megelőzően (bruttó vagy nettó elven); Klíringtag az elszámolási rendszerben közvetlenül részt vevő személy;

10 Kockázatvállalás egy ügyféllel vagy ügyfélcsoporttal szemben történő kockázatvállalás, így különösen a) befektetési hitel nyújtása az ügyfélnek, illetőleg az ügyfélcsoporthoz tartozó személynek, b) halasztott pénzügyi teljesítés engedése az ügyfélnek, illetőleg az ügyfélcsoporthoz tartozó személynek, c) az ügyfél, illetőleg az ügyfélcsoporthoz tartozó személy által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megvásárlása, tulajdonban tartása, d) tulajdoni részesedés megszerzése, tulajdonban tartása az ügyfélvállalkozásban, illetőleg az ügyfélcsoporthoz tartozó bármely vállalkozásban, e) minden olyan pozíció, amely az ügyfél, illetőleg az ügyfélcsoporthoz tartozó személy által kibocsátott értékpapírra vezethető vissza, f) az ügyfél, illetőleg az ügyfélcsoporthoz tartozó személy által kibocsátott, a befektetési szolgáltatónál óvadékba helyezett értékpapír, g) értékpapír-kölcsönzés, h) az ügyféllel, illetőleg az ügyfélcsoporthoz tartozó személlyel szemben fennálló bármilyen egyéb követelés, ide nem értve 1. a szavatoló tőke kiszámítása során a befektetési szolgáltató által levont tételeket; 2. valutában bonyolított ügyletek esetében a fizetést követő negyvennyolc órát meg nem haladóan fennálló követelést; 3. értékpapír-adásvételi ügyletek esetében a fizetést vagy az értékpapír leszállítását követő öt munkanapot meg nem haladóan fennálló követelést; Kollektív befektetési értékpapír a) a befektetési jegy, továbbá b) az olyan külföldi intézményben való részvételt tanúsító - bemutatóra vagy névre szóló - okirat, amely intézmény alapító okiratában meghatározott célja - az egyes befektetésekkel járó kockázatviselést megosztva - az értékpapírokba vagy más eszközökbe történő befektetés; Kollektív befektetési értékpapír a) a befektetési jegy, továbbá b) az olyan külföldi intézményben való részvételt tanúsító - bemutatóra vagy névre szóló - okirat, amely intézmény alapító okiratában meghatározott célja - az egyes befektetésekkel járó kockázatviselést megosztva - az értékpapírokba vagy más eszközökbe történő befektetés Kollektív befektetési forma Azonos szerződési feltételek mellett, a befektetők által átadott eszközök egymástól el nem különített, együttes kezelésével létrehozott és működtetett befektetési eszközcsoport, mely a befektetők részére végzett, előre meghatározott, azonos jogi keretek között történik. A kollektív befektetési forma létrehozatalának és működésének célja, hogy befektetői számára portfóliókezelési szolgáltatást nyújtson, illetőleg tagjaiként a befektetők közvetve vegyenek igénybe befektetéskezelési szolgáltatást; Kollektív a kollektív befektetési forma részére végzett portfóliókezelési tevékenység;

11 befektetéskezelés Konszolidált beszámoló az Szmt. szerint meghatározott fogalom; Konvertibilis pénznem, deviza, valuta A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) hivatalos devizaárfolyam lapján, illetőleg valutaárfolyam lapján feltüntetett pénznem, deviza, valuta Közeli hozzátartozó A Ptk ának b) pontjában meghatározott személy; Központi értékpapírnyilvántartás Központi értékpapírszámla Közvetett tulajdon, illetve közvetett befolyás A központi értéktár által vezetett, a belföldön kibocsátott értékpapírok adatait visszakereshető módon tartalmazó nyilvántartás; A központi értéktár által a dematerializált értékpapírról sorozatonként és értékpapír számlavezetőnként vezetett összesített nyilvántartás; Egy vállalkozás tulajdoni hányadának, illetőleg szavazati jogának a vállalkozásban tulajdoni részesedéssel, illetőleg szavazati joggal rendelkező más vállalkozás (köztes vállalkozás) tulajdoni hányadán, szavazati jogán keresztül történő gyakorlása. A közvetett tulajdon, a közvetett befolyás arányának megállapításához a közvetett tulajdonnal, közvetett befolyással rendelkezőnek a köztes vállalkozásban fennálló szavazati jogát vagy tulajdoni hányadát meg kell szorozni a köztes vállalkozásnak a vállalkozásban fennálló szavazati vagy tulajdoni hányada közül azzal, amelyik a nagyobb. Ha a köztes vállalkozásban fennálló szavazati vagy tulajdoni hányad az ötven százalékot meghaladja, akkor azt egy egészként kell figyelembe venni; Közvetlen vállalkozás Devizabelföldi részvételével alapított, létesített külföldi vállalkozás, külföldi vállalkozásban való részesedés, továbbá a devizabelföldi által a helyi jog alapján létrehozott külföldi fiók Külföld a) a Magyar Köztársaság államhatárán kívüli terület, b) a Magyar Köztársaság területén lévő, a vámjogszabály szerinti - a nemzetközi személyforgalom és áruforgalom számára nyitvaálló - tranzitterület és vámszabadterület Külföldi befektetési vállalkozás A székhely állam jogszabályi rendelkezéseinek megfelelően a 81. -ban foglalt befektetési és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységnek megfeleltethető tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező külföldi székhelyű vállalkozás; Külföldi hivatalos vagy üzleti utazás a vállalkozás, szervezet tevékenységével összefüggő, a Magyar Köztársaság határán kívüli olyan utazás, amelynek a felmerülő költségét teljes egészében vagy részben a vállalkozás, a szervezet vagy részben a meghívó devizakülföldi viseli Külföldi szervezet jogi formájától függetlenül üzletszerű gazdasági tevékenységet nem folytató külföldi székhelyű egység, ideértve a külföldi államot is

12 Külföldi vállalkozás Jogi formájától függetlenül üzletszerűen gazdasági tevékenységet folytató külföldi székhelyű gazdasági egység Külföldön munkát végző 22.: a kiküldöttként, az egyéni munkavállalóként vagy ösztöndíjasként külföldön tartózkodó devizabelföldi, valamint az 56. a) pontjában, a 65. (2) bekezdésének c) pontjában foglaltak alkalmazásában a vele külföldön közös háztartásban élő devizabelföldi házastársa és gyermeke. A külföldön munkát végzőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazásában nem minősül külföldnek a 3. pont b) alpontjában meghatározott terület és devizakülföldinek a vámszabadterületi társaság, valamint a 85. hatálya alá tartozó társaság Külképviselet a) a központi költségvetési szerv, b) a vállalkozás, a 17. pontban foglaltak alá nem tartozó - a nemzetközi vízi és légi forgalmat lebonyolító társaságok menetjegy eladásait kivéve - vállalkozási tevékenységet nem végző tartósan külföldön lévő szervezeti egysége Leányvállalat Az Szmt.-ben meghatározott fogalom; Likvid eszköz A pénz, hitelintézettel állampapírra kötött, felmondhatóságában nem korlátozott repó, az átruházhatóságában nem korlátozott, bármikor pénzzé tehető állampapír, továbbá a felmondhatóságában nem korlátozott bankbetét; Másodlagos értékpapír Letétkezelő által a másodlagos értékpapír tulajdonosa (végső jogosult) részére kibocsátott, az elsődleges értékpapírra vonatkozó rendelkezési jogot, illetőleg az értékpapír által megtestesített jogok gyakorlását biztosító sorozatban kibocsátott névre szóló átruházható értékpapír; Nemzetközi gazdasági tevékenység Devizakülföldivel - belföldön nem közvetlenül a személyes szükségletek kielégítése körében - külön jogszabályban foglaltak figyelembevételével végzett a) külkereskedelmi, ideértve a szállítmányozási, b) személyszállítási és árufuvarozási, c) postai és távközlési, d) utazásszervezői és -közvetítői, e) művészközvetítői, f) hír- és műsorközlő tájékoztató, g) biztosítási, biztosításközvetítői, biztosítási szaktanácsadói tevékenységet Nettó eszközérték A befektetési alap portfóliójában szereplő eszközök értéke, csökkentve a portfóliót terhelő összes kötelezettséggel, beleértve a passzív időbeli elhatárolásokat is; Nyílt végű befektetési alap Az olyan befektetési alap, amelynél visszaváltható befektetési jegyek kerülnek folyamatos forgalmazásra; Nyilvános ajánlattétel Értékpapír nyilvános forgalomba hozatala keretében, egyedileg előre meg nem határozott befektetők részére

13 Nyilvános forgalomba hozatal közzétett eladási ajánlat; Az értékpapír nem zártkörű (egyedileg előre meg nem határozott befektetők részére történő) forgalomba hozatala; Nyitott pozíció A befektetési szolgáltatási tevékenység, illetőleg kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenység során megkötött, de valamely szerződő fél által nem vagy csak részben teljesített, illetve határidőig helytállási kötelezettséget jelentő ügyletek együttes értéke; Nyitva szállítás Olyan átruházható értékpapírral kapcsolatos ügylet, amelynek során az értékpapír és az ellenérték szolgáltatása (átutalása) nem azonos időpontban történik; Pénz Bárhol forgalomban lévő és a forgalomban lévőre még átváltható bankjegy és fémpénz (érme) Pénzhelyettesítő eszköz A csekk - ideértve a kitöltetlen csekket is -, a hitelkártya, a csekk-kártya, a bankkártya, kereskedelmi kártya, a váltó, az utalvány, továbbá a bemutatóra szóló takarékbetétkönyv vagy az ilyen betétről kiállított más okirat, és elnevezésétől függetlenül minden más, azonos gazdasági rendeltetésű okmány Pénzpiaci eszköz Sorozatban kibocsátott, pénzkövetelésre szóló - értékpapírnak nem minősülő - okirat; Pénzpiaci eszköz értékpapírszerűen, sorozatban kibocsátott, pénzkövetelésre szóló - értékpapírnak nem minősülő - okirat Pénzügyi eszköz A befektetési eszköz és a deviza; Portfólió A portfóliókezelési tevékenységet végző számára átadott eszközök, illetőleg ezen eszközökből a portfóliókezelési tevékenységet végző által összeállított, többféle vagyonelemet tartalmazó eszközök összessége; Portfóliókezelés Az a tevékenység, amelynek során a befektető meghatározott eszközei azzal a céllal kerülnek a portfóliókezelési tevékenységet végző szervezet (hitelintézet, befektetési vállalkozás, befektetési alapkezelő) rendelkezése alá, hogy meghatározott feltételek mellett, egyedi módon, a befektető által adott megbízás alapján befektetési eszközökbe fektesse és kezelje a befektető javára azzal, hogy a befektető a megszerzett befektetési eszközökből eredő kockázatot és hozamot, így különösen annak nyereségét és veszteségét, közvetlenül viseli; Pozíciólezáró nettósítás Azonnali deviza- és értékpapírügyletből, származtatott ügyletből, repóra vagy fordított repóra, illetőleg értékpapír-kölcsönzésre irányuló megállapodásból vagy más hasonló pénzügyi ügyletből eredő tartozásoknak és követeléseknek az adott pénzügyi termék piacán elfogadott elszámolásaként egyetlen nettó tartozássá vagy követeléssé történő átalakítása, amelynek eredményeként a tartozás vagy a követelés kizárólag az ekként megállapított nettó összegre korlátozódik; Repó- és fordított repóügylet Minden olyan megállapodás, amely értékpapír tulajdonjogának átruházásáról rendelkezik a szerződéskötéssel egyidejűleg meghatározott vagy meghatározandó jövőbeli időpontban történő visszavásárlási kötelezettség

14 mellett meghatározott visszavásárlási áron, függetlenül attól, hogy az ügylet futamideje alatt a vevő az ügylet tárgyát képező értékpapírt megszerzi és azzal szabadon rendelkezhet (szállításos repóügylet) vagy nem szerzi meg az értékpapírt, azzal szabadon nem rendelkezhet, hanem óvadékként kerül elhelyezésre a vevő javára a futamidő alatt (óvadéki repóügylet). Óvadéki repóügylet kizárólag hitelintézettel köthető. A felek közötti megállapodás rendelkezhet úgy is, hogy az ügylet tárgyát képező és a biztosítékul szolgáló értékpapírok más értékpapírokra kicserélhetők. Az ügylet az értékpapír eladója szempontjából repóügyletnek, az értékpapír vevője szempontjából fordított repóügyletnek tekintendő. Az óvadéki repóügylet lejárati ideje alatt az értékpapírhoz kapcsolódó jogok - a felek eltérő megállapodásának hiányában - az eladót illetik meg, az értékpapír tulajdonjoga a futamidő végén abban az esetben száll át a vevőre, ha az eladó a visszavásárlási árat nem fizeti meg; Rövid pozíció Minden olyan pozíció, amely esetében az érdekeltség az alapul szolgáló eszköz árváltozását tekintve, árcsökkenés hatására értéknövekedésben nyilvánul meg; Saját tőke A számvitelről szóló törvény meghatározása szerint Sorozatban kibocsátott értékpapír Származtatott (derivatív) ügylet Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az alapjául szolgáló jogviszonyból eredő jogokat és kötelezettségeket több azonos, egymással egyenértékű részre (névérték) osztva megtestesítő értékpapír; Olyan ügylet, amelynek értéke az alapjául szolgáló befektetési eszköz, deviza, áru vagy referenciaráta (alaptermék) értékétől függ és önálló kereskedés tárgyát képezi (derivatíva); Szavatoló tőke A befektetési vállalkozásnak a számviteli jogszabályok által meghatározott saját tőkéjének azon része, valamint azok az egyéb források, amelyek a befektetési vállalkozással szemben fennálló követelés kielégítésébe azonnal, harmadik fél hozzájárulása nélkül bevonhatók; Szervezet Ha devizajogszabály másként nem rendelkezik, a természetes személyen, a vállalkozáson és az MNB-n kívüli jogi és nem jogi személy, amely alapfeladatként vállalkozási tevékenységet nem folytat, ideértve az államot is Tagsági jogokat megtestesítő értékpapír Minden olyan értékpapír, amelyben a kibocsátó meghatározott pénzösszeg, illetve pénzben meghatározott nem pénzbeli vagyoni érték tulajdonba vételét elismerve arra kötelezi magát, hogy az értékpapír birtokosának meghatározott szavazati, vagyoni és egyéb jogokat biztosít; Teljesítés A klíringtagok egymással szemben - valamint a tőzsdei ügylet teljesítéséhez kapcsolódó kötelezettségvállalással kötött ügylet esetében a klíringtagok és az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet között - fennálló pénzben meghatározott követeléseinek (pozícióinak) kiegyenlítése (átutalása), illetőleg a klíringtagok egymással szemben nem pénzben fennálló követeléseinek teljesítése (szállítása); Tőzsde A hatékony tőkeáramlás, tőkeértékelés, az árfolyam és egyéb kockázat megosztása érdekében a tőzsdei termékek keresletét és kínálatát koncentráló, azok kereskedését lebonyolító, a nyilvános árfolyam-alakulást elősegítő gazdálkodó szervezet;

15 Tőzsdei adat A tőzsdei kereskedés során a tőzsdére bevezetett tőzsdei termékek vonatkozásában a tőzsdei kereskedők által tett, és a kereskedési rendszer által sorbarendezett ajánlatok, továbbá a létrejött tőzsdei ügyletek ár-, illetve árfolyaminformációi, valamint a tőzsde által számított és közzétett indexértékek; Tőzsdei kereskedő A tőzsdén kereskedési joggal rendelkező személy; Tőzsdei termék A tőzsdén forgalmazott pénzügyi eszköz és áru; Tőzsdére bevezetett értékpapír A tőzsdei értékpapírlistán szereplő értékpapír; Útiholmi Az Évi 2. Törvényerejű rendelettel kihirdetett, a turistaforgalom vámkönnyítéseiről szóló, New Yorkban, Június 4-én kelt egyezményben, illetve az egyezményt kiegészítő jegyzőkönyvben és a vámtörvényben útiholmiként meghatározott tárgyak Ügyfél Az a személy, aki törvény alapján arra felhatalmazott szervezettől, személytől a 81. -ban meghatározott befektetési szolgáltatást, illetőleg kiegészítő befektetési szolgáltatást, vagy a 83. -ban meghatározott árutőzsdei szolgáltatást vesz igénybe; Ügyfélcsoport A Hpt. Szerint meghatározott fogalom; Ügyfélszámla Az ügyfélnek vezetett olyan korlátozott rendeltetésű pénzforgalmi számla, amely kizárólag a befektetési szolgáltatással, árutőzsdei szolgáltatással és az értékpapírban foglalt kötelezettségen alapuló fizetéssel kapcsolatos elszámolás lebonyolítására szolgál; Ügynök a) a befektetési szolgáltatóval, illetőleg árutőzsdei szolgáltatóval kötött szerződés alapján, annak nevében, felelősségére és kockázatára eljáró személy, aki/amely a befektetési szolgáltató, illetőleg az árutőzsdei szolgáltató bizományosi, illetőleg kereskedelmi tevékenységét megbízási szerződés alapján végzi és ennek során az ügyfél pénzét és egyéb eszközét kezeli; b) az a személy, aki/amely a befektetési szolgáltató, illetőleg az árutőzsdei szolgáltató bizományosi, illetőleg kereskedelmi tevékenységét elősegítő tevékenységet végez; Üzletszerű tevékenység Az ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység; Vagyoni érték Minden dolog, jog vagy szolgáltatás - ide nem értve a devizát, valutát és a belföldi fizetőeszközt - melynek pénzben kifejezhető értéke van Vállalkozás Az üzletszerű gazdasági tevékenységet folytató jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, a fióktelep és az egyéni vállalkozás. Kétség esetén a vállalkozásjelleget vélelmezni kell; Vállalkozás A gazdasági társaság, a szövetkezet, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, a közhasznú társaság,

16 Valuta Külföldi pénz az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, továbbá az egyéni vállalkozó, valamint a külön jogszabály alapján vállalkozói igazolvány nélkül külkereskedelmi tevékenységet folytató természetes személy, az egyéni ügyvéd, a társas ügyvédi iroda, a közjegyző, az egyéni szabadalmi ügyvivő és a szabadalmi ügyvivői iroda Vezető állású személy a) a vállalkozás vezető tisztségviselője, felügyelő bizottsági tagja, b) a fióktelep esetén a fióktelep vezetésére a külföldi vállalkozás által kinevezett személy és annak közvetlen helyettese, és c) minden olyan személy, akit a vállalkozás alapszabálya, alapító okirata, társasági szerződése, szervezeti és működési szabályzata ilyenként határoz meg; Zárt végű befektetési alap Az olyan befektetési alap, amelyre a futamidő lejáratának kivételével vissza nem váltható befektetési jegyek kerülnek kibocsátásra és forgalomba hozatalra.

2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról A tőkepiac fejlődésének, nemzetközi versenyképessége javulásának elősegítése, átlátható működésének biztosítása,

2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról A tőkepiac fejlődésének, nemzetközi versenyképessége javulásának elősegítése, átlátható működésének biztosítása, 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról A tőkepiac fejlődésének, nemzetközi versenyképessége javulásának elősegítése, átlátható működésének biztosítása, a tőkepiaci szereplők szabályozásának fejlesztése,

Részletesebben

2001. évi CXX. törvény. a tőkepiacról ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet A TÖRVÉNY HATÁLYA

2001. évi CXX. törvény. a tőkepiacról ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet A TÖRVÉNY HATÁLYA 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról A tőkepiac fejlődésének, nemzetközi versenyképessége javulásának elősegítése, átlátható működésének biztosítása, a tőkepiaci szereplők szabályozásának fejlesztése,

Részletesebben

2001. évi CXX. törvény. a tőkepiacról ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet A TÖRVÉNY HATÁLYA

2001. évi CXX. törvény. a tőkepiacról ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet A TÖRVÉNY HATÁLYA 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról A tőkepiac fejlődésének, nemzetközi versenyképessége javulásának elősegítése, átlátható működésének biztosítása, a tőkepiaci szereplők szabályozásának fejlesztése,

Részletesebben

Az eszközértékelés felfüggesztése: Ha az Alap nettó eszközértéke nem állapítható meg, így különösen ha az Alap saját tőkéje több mint tíz százalékára vonatkozóan az adott befektetési eszköz forgalmát felfüggesztik,

Részletesebben

TİZSDEI-BFEKTETÉSI FORGALOMTÁR:

TİZSDEI-BFEKTETÉSI FORGALOMTÁR: TİZSDEI-BFEKTETÉSI FORGALOMTÁR: 1. adagolt kibocsátás: hitelviszonyt megtestesítı értékpapír nyilvános forgalomba hozatalának olyan módja, amelynek keretén belül az értékesítés a kibocsátó által meghatározott

Részletesebben

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ ÉRTÉKPAPÍR ADÁS-VÉTEL MEGÁLLAPODÁSOKHOZ

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ ÉRTÉKPAPÍR ADÁS-VÉTEL MEGÁLLAPODÁSOKHOZ TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ ÉRTÉKPAPÍR ADÁS-VÉTEL MEGÁLLAPODÁSOKHOZ Termék definíció Az Értékpapír adásvételi megállapodás keretében a Bank és az Ügyfél értékpapírra vonatkozó azonnali adásvételi megállapodást kötnek.

Részletesebben

Összeférhetetlenségi nyilatkozat (természetes személy esetén)

Összeférhetetlenségi nyilatkozat (természetes személy esetén) Összeférhetetlenségi nyilatkozat (természetes személy esetén) a Rábaközi Takarékszövetkezettel esetleg fennálló, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.),

Részletesebben

2004. évi XXXV. törvény az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetről 1

2004. évi XXXV. törvény az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetről 1 2004. évi XXXV. törvény az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetről 1 Az Országgyűlés a készpénz-helyettesítő fizetési módok körének további bővítése érdekében és a Magyar Köztársaságnak

Részletesebben

1. sz. melléklet 1. DEFINÍCIÓK ÉS MEGHATÁROZÁSOK

1. sz. melléklet 1. DEFINÍCIÓK ÉS MEGHATÁROZÁSOK 1. sz. melléklet 1. DEFINÍCIÓK ÉS MEGHATÁROZÁSOK A jelen Alaptájékoztatókban szereplő egyes fogalmak definíciói, illetve rövidítések magyarázatai az alábbiakban kerülnek ismertetésre. Az egyéb, vagyis

Részletesebben

EZEKET KELL TUDNI AZ ÁLLAMPAPÍROKRÓL

EZEKET KELL TUDNI AZ ÁLLAMPAPÍROKRÓL EZEKET KELL TUDNI AZ ÁLLAMPAPÍROKRÓL Állampapír Az állampapír az állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. Állampapír vásárlásával tulajdonképpen az államnak adunk kölcsönt, előre

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Értékpapírok II. 66. lecke Csekk Fogalma: a csekk kibocsátója

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank elnökének. 20/2014. (VI.3.) MNB rendelete. az ISIN azonosítóról

A Magyar Nemzeti Bank elnökének. 20/2014. (VI.3.) MNB rendelete. az ISIN azonosítóról A Magyar Nemzeti Bank elnökének 20/2014. (VI.3.) MNB rendelete az ISIN azonosítóról A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 451. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyar Nemzeti

Részletesebben

Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír

Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 11.) Határozza meg az értékpapírok fogalmát, fajtáit, főkönyvi nyilvántartásának és értékelésének szabályait! Ismertesse az értékpapírok analitikus nyilvántartását! Mutassa be az értékpapírokhoz (váltó,

Részletesebben

2. oldal l)1 m)2 a Magyarország területén lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező személy vagy szervezet által készített, illetve terjesztett befektet

2. oldal l)1 m)2 a Magyarország területén lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező személy vagy szervezet által készített, illetve terjesztett befektet 1. oldal 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról 1 A tőkepiac fejlődésének, nemzetközi versenyképessége javulásának elősegítése, átlátható működésének biztosítása, a tőkepiaci szereplők szabályozásának fejlesztése,

Részletesebben

ISMERTETŐ A MAGYAR NEMZETI BANK ÁLTAL KIBOCSÁTANDÓ KÖTVÉNYEK FORGALOMBA HOZATALÁHOZ

ISMERTETŐ A MAGYAR NEMZETI BANK ÁLTAL KIBOCSÁTANDÓ KÖTVÉNYEK FORGALOMBA HOZATALÁHOZ ISMERTETŐ A MAGYAR NEMZETI BANK ÁLTAL KIBOCSÁTANDÓ KÖTVÉNYEK FORGALOMBA HOZATALÁHOZ AZ ALÁBBI ISMERTETŐT A MAGYAR NEMZETI BANK MINT KIBOCSÁTÓ TESZI KÖZZÉ, ABBÓL A CÉLBÓL, HOGY A BEFEKTETŐKET TÁJÉKOZTASSA

Részletesebben

A CONCORDE ALAPKEZELŐ ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA

A CONCORDE ALAPKEZELŐ ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A CONCORDE ALAPKEZELŐ ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A jelen Üzletszabályzat 2014. augusztus 8. napjától hatályos. AZ ÜZLETSZABÁLYZATBAN HASZNÁLT FOGALMAK Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon

Részletesebben

Magyar joganyagok - 14/2015. (V. 13.) MNB rendelet - a Magyar Nemzeti Bank által a 2. oldal (5) Szövetkezeti hitelintézetben történő befolyásoló része

Magyar joganyagok - 14/2015. (V. 13.) MNB rendelet - a Magyar Nemzeti Bank által a 2. oldal (5) Szövetkezeti hitelintézetben történő befolyásoló része Magyar joganyagok - 14/2015. (V. 13.) MNB rendelet - a Magyar Nemzeti Bank által a 1. oldal 14/2015. (V. 13.) MNB rendelet a Magyar Nemzeti Bank által a pénzügyi közvetítőrendszer felügyelete keretében,

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 28.

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 28. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2014. február 28. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2013-2014.

Részletesebben

AZ FHB Bank Zrt. Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzata

AZ FHB Bank Zrt. Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzata AZ FHB Bank Zrt. Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzata Hatályos: 2014. március 03. napjától Közzétéve: 2014. február 25. napján Székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48. Nyilvántartásba vette

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK december 4.

VÉGLEGES FELTÉTELEK december 4. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2009. december 4. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság maximum 5.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Raiffeisen Private Banking II. Kötvény 2. Sorozatrészletének

Részletesebben

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok Artisjus Kardos Gyula Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2017. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra

Részletesebben

D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES: JANUÁR 3-TÓL

D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES: JANUÁR 3-TÓL D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES: 2018. JANUÁR 3-TÓL I. Összevont értékpapírszámla vezetés díjtételei Díj, költség Általános díjak Összevont

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2014. október 7.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2014. október 7. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2014. október 7. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2014-2015. évi

Részletesebben

ELJÁRÁSI REND A MAGYAR ÁLLAMPAPÍRPIACI REFERENCIAHOZAMOK KÉPZÉSÉRŐL

ELJÁRÁSI REND A MAGYAR ÁLLAMPAPÍRPIACI REFERENCIAHOZAMOK KÉPZÉSÉRŐL ELJÁRÁSI REND A MAGYAR ÁLLAMPAPÍRPIACI REFERENCIAHOZAMOK KÉPZÉSÉRŐL Hatályba lép: 2012. április 18. Az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁKK Zrt.) mint az

Részletesebben

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB 2009/IX sorozat 001 részlet

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB 2009/IX sorozat 001 részlet OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek OJB 2009/IX sorozat 001 részlet minimum 10.000.000 Ft össznévértékű, Budapesti Értéktőzsdére

Részletesebben

VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK

VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK Jóváhagyta: A Pénztár Igazgatótanácsa 2018. október 29-ei ülésén Hatályos : 2018. december 1. A Pénztár befektetési tevékenysége során kettő vagyonkezelőt alkalmaz, amelynek feladata

Részletesebben

Pénzügyi szolgáltatások

Pénzügyi szolgáltatások Pénzügyi szolgáltatások Fogalma: Pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás a pénzügyi intézmények (hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások) által forintban, valutában vagy devizában, üzletszerűen

Részletesebben

ELJÁRÁSI REND A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNYEK LEJÁRAT ELŐTTI - TŐZSDÉN KÍVÜLI OTC ÜGYLET KERETÉBEN TÖRTÉNŐ - MÁSODPIACI VISSZAVÁSÁRLÁSÁHOZ

ELJÁRÁSI REND A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNYEK LEJÁRAT ELŐTTI - TŐZSDÉN KÍVÜLI OTC ÜGYLET KERETÉBEN TÖRTÉNŐ - MÁSODPIACI VISSZAVÁSÁRLÁSÁHOZ ELJÁRÁSI REND A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNYEK LEJÁRAT ELŐTTI - TŐZSDÉN KÍVÜLI OTC ÜGYLET KERETÉBEN TÖRTÉNŐ - MÁSODPIACI VISSZAVÁSÁRLÁSÁHOZ Budapest, 2009. március 11. Az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK március 4.

VÉGLEGES FELTÉTELEK március 4. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. március 4. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2010-2011. évi

Részletesebben

HIRDETMÉNY. a Tranzakciós Díj alkalmazásáról. Kihirdetés napja: 2013. 01. 22. A Hirdetmény a kihirdetés napján lép hatályba.

HIRDETMÉNY. a Tranzakciós Díj alkalmazásáról. Kihirdetés napja: 2013. 01. 22. A Hirdetmény a kihirdetés napján lép hatályba. HIRDETMÉNY a Tranzakciós Díj alkalmazásáról Kihirdetés napja: 2013. 01. 22. A Hirdetmény a kihirdetés napján lép hatályba. I. Általános rendelkezések A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló, többször módosított

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 20.

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 20. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. április 20. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 30.000.000,- euró össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2009-2010. évi

Részletesebben

Útmutató kockázati tőkealap nyilvántartásba vételéhez

Útmutató kockázati tőkealap nyilvántartásba vételéhez Útmutató kockázati tőkealap nyilvántartásba vételéhez Tartalom Irányadó jogszabályok... 3 A Felügyelet engedélyezési hatásköre... 3 Egyéb jogszabályi rendelkezések... 3 A Felügyelethez benyújtandó dokumentumok...

Részletesebben

Üzleti feltételek az ÁKK Zrt. által az Elsődleges forgalmazók részére biztosított repó rendelkezésre állás keretében kötött repó ügyletekhez

Üzleti feltételek az ÁKK Zrt. által az Elsődleges forgalmazók részére biztosított repó rendelkezésre állás keretében kötött repó ügyletekhez Üzleti feltételek az ÁKK Zrt. által az Elsődleges forgalmazók részére biztosított repó rendelkezésre állás keretében kötött repó ügyletekhez Budapest, 2014. december 8. 1. Repó rendelkezésre állás célja

Részletesebben

Pénzügyi számvitel VI. előadás. Értékpapírok

Pénzügyi számvitel VI. előadás. Értékpapírok Pénzügyi számvitel VI. előadás Értékpapírok Az értékpapír fogalma Forgalomképes Okirat, amely megtestesíti a benne foglalt jogot Átruházása a jog átruházását is jelenti Nyomdai úton előállítható, vagy

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK december 3.

VÉGLEGES FELTÉTELEK december 3. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. december 3. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 10.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2010-2011.

Részletesebben

D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES: 2014. JANUÁR 1-TŐL

D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES: 2014. JANUÁR 1-TŐL D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES: 2014. JANUÁR 1-TŐL I. Összevont értékpapírszámla vezetés díjtételei Díj, költség Általános díjak Összevont

Részletesebben

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok Artisjus Kardos Gyula Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2015. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 21.

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 21. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. április 21. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2010-2011.

Részletesebben

Befektetési szolgáltatások

Befektetési szolgáltatások Bank - Tőkepiaci alaptan Befektetési szolgáltatások Tőkepiac szerepe Tőkepiac szabályozása Tőkepiaci tevékenység Tőkepiac felügyelete 2014 ősz MsC képzés 1 Bank Pénzügyi közvetités Fizetések bonyolítása

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 25.

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 25. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. február 25. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2010-2011.

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK június 10.

VÉGLEGES FELTÉTELEK június 10. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2014. június 10. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000,- euró össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2013-2014. évi

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK augusztus 25.

VÉGLEGES FELTÉTELEK augusztus 25. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2006. augusztus 25. RAIFFEISEN BANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 5.000.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2006-2007. évi 25.000.000.000

Részletesebben

Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK

Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK Jóváhagyta: A Pénztár Igazgatótanácsa 2016. április 14-én Hatályos : 2016. április 28. A Pénztár befektetési tevékenysége során 2016. április

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK március 22.

VÉGLEGES FELTÉTELEK március 22. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. március 22. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 4.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2009-2010. évi

Részletesebben

MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Díjszabályzata. Jóváhagyta: Verzió:

MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Díjszabályzata. Jóváhagyta: Verzió: MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Díjszabályzata Jóváhagyta: Verzió: 2018.11.23. A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő

Részletesebben

Az értékpapír fogalma. Üzleti számvitel. Értékpapírok. Értékpapírok csoportosítása. Értékpapírok csoportosítása. Értékpapírok csoportosítása

Az értékpapír fogalma. Üzleti számvitel. Értékpapírok. Értékpapírok csoportosítása. Értékpapírok csoportosítása. Értékpapírok csoportosítása MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Tanszék Üzleti számvitel Az értékpapír fogalma Forgalomképes Okirat, amely megtestesíti a benne foglalt

Részletesebben

Mellékletek 1. sz. melléklet. Statisztikai összesítés a Felügyelet II. félévében hozott intézkedéseiről

Mellékletek 1. sz. melléklet. Statisztikai összesítés a Felügyelet II. félévében hozott intézkedéseiről Mellékletek 1. sz. melléklet Statisztikai összesítés a Felügyelet 2007. II. félévében hozott intézkedéseiről Pénzpiaci szektorban hozott intézkedések Prudenciális intézkedések 83 Felügyeleti ellenőrzést

Részletesebben

Takarék Invest Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2014

Takarék Invest Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2014 Takarék Invest Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2014 Készült: 2014. augusztus 27. Befektetési Alapkezelő: Takarék Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1122

Részletesebben

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB2013/A sorozat 001 részlet

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB2013/A sorozat 001 részlet OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek OJB2013/A sorozat 001 részlet minimum 10.000.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló jelzáloglevél

Részletesebben

NYILATKOZAT A Növekedési Hitelprogram I. Pillérjére vonatkozóan

NYILATKOZAT A Növekedési Hitelprogram I. Pillérjére vonatkozóan NYILATKOZAT A Növekedési Hitelprogram I. Pillérjére vonatkozóan A(z).. (székhely: cégjegyzékszám:.., céget nyilvántartó bíróság a., mint Cégbíróság, adószám:.., statisztikai számjel:.., a továbbiakban:

Részletesebben

2010.06.05. Pénz és tőkepiac. Intézményrendszer és a szolgáltatások. Befektetési szolgáltatási tevékenységek

2010.06.05. Pénz és tőkepiac. Intézményrendszer és a szolgáltatások. Befektetési szolgáltatási tevékenységek Pénz és tőkepiac Intézményrendszer és a szolgáltatások Befektetési vállalkozások - Értékpapír bizományos - Értékpapír kereskedő - Értékpapír befektetési társaság Befektetési szolgáltatók Működési engedélyezésük

Részletesebben

D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES:

D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES: D. MELLÉKLET: A SOPRON BANK BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSI DÍJTÉTELEI ÉRVÉNYES: 2017.05.15 Tájékoztatjuk T. Ügyfeleinket, hogy a Sopron Bank befektetési szolgáltatási és kiegészítő

Részletesebben

Féléves jelentés. Magyar Posta Rövid Kötvény Alap I. félév

Féléves jelentés. Magyar Posta Rövid Kötvény Alap I. félév Féléves jelentés Magyar Posta Rövid Kötvény Alap 2017. I. félév A jelen féléves jelentést az Allianz Alapkezelő Zrt., mint az Magyar Posta Rövid Kötvény Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelője - a befektetési

Részletesebben

Féléves jelentés. Magyar Posta Rövid Kötvény Alap I. félév

Féléves jelentés. Magyar Posta Rövid Kötvény Alap I. félév Féléves jelentés Magyar Posta Rövid Kötvény Alap 2015. I. félév A jelen féléves jelentést az Allianz Alapkezelő Zrt., mint az Magyar Posta Rövid Kötvény Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelője - a befektetési

Részletesebben

A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI

A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS JOGI KÉRDÉSEI ÉS AZ ÚJ PTK. RÉSZVÉNYEKRE VONATKOZÓ ÚJ RENDELKEZÉSEI DR. TOMORI ERIKA CODEX NAPOK 2014 VÁLTOZIK-E AZ ÉRTÉKPAPÍR

Részletesebben

ERSTE TARTÓS HOZAMVÉDETT ZÁRTVÉGŰ SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 1.

ERSTE TARTÓS HOZAMVÉDETT ZÁRTVÉGŰ SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 1. Az ERSTE TARTÓS HOZAMVÉDETT ZÁRTVÉGŰ SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 1. kezelési szabályzata Alapkezelő: Letétkezelő: Forgalmazó: Erste Alapkezelő Zrt. ERSTE Bank Hungary NyRT. Erste Befektetési Zrt. Hatályba

Részletesebben

H I R D E T M É N Y LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAI

H I R D E T M É N Y LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAI Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet 9155 Lébény, Fő út 85. H I R D E T M É N Y LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAI Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy a hirdetményben

Részletesebben

Budapest, november 28.

Budapest, november 28. Üzleti feltételek az ÁKK Zrt. által az Elsődleges forgalmazók és a KELER Zrt. részére biztosított repó rendelkezésre állás keretében kötött repó ügyletekhez Budapest, 2017. november 28. 1. Repó rendelkezésre

Részletesebben

IMPACT LAKÓINGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. Féléves jelentés 2017

IMPACT LAKÓINGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. Féléves jelentés 2017 IMPACT LAKÓINGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2017 Alapkezelő: Impact Asset Management Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1016 Budapest, Gellérthegy utca 17.) Általános információk

Részletesebben

AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország kezelő Zrt., mint az AEGON Közép- Európai Részvény (továbbiakban:

Részletesebben

Féléves jelentés. Magyar Posta Rövid Kötvény Alap I. félév

Féléves jelentés. Magyar Posta Rövid Kötvény Alap I. félév Féléves jelentés Magyar Posta Rövid Kötvény Alap 2018. I. félév A jelen féléves jelentést az Allianz Alapkezelő Zrt., mint az Magyar Posta Rövid Kötvény Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelője - a befektetési

Részletesebben

Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek

Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről szóló átláthatósági

Részletesebben

Takarék Invest Közép-Kelet-Európai Részvény Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2012

Takarék Invest Közép-Kelet-Európai Részvény Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2012 Takarék Invest Közép-Kelet-Európai Részvény Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2012 Készült: 2012. augusztus 9. Befektetési Alapkezelő: Takarék Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1122 Budapest,

Részletesebben

1. számú függelék ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGET FELTÁRÓ NYILATKOZAT

1. számú függelék ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGET FELTÁRÓ NYILATKOZAT 1. számú függelék ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGET FELTÁRÓ NYILATKOZAT Lakossági minősítésű természetes és jogi személy számlatulajdonos esetén töltendő ki! Jogi személy számlatulajdonosnak csak a szürke háttérrel

Részletesebben

AEGON BONDMAXX ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON BONDMAXX ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON BONDMAXX ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP E AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország kezelő Zrt., mint az Aegon BondMaxx Abszolút Hozamú Kötvény

Részletesebben

AEGON LENGYEL RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS

AEGON LENGYEL RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS 2014. I. FÉLÉVES JELENTÉS A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Lengyel Részvény AlapBefektetési Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelője - a kollektív

Részletesebben

Hirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL

Hirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL Hirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL I. KÖNYVES BETÉTEK: Érvényes: 2017. 05.30-tól 1. Kamatozó betétkönyvek éves kamat Látra szóló betét /lekötés nélkül / 0,00 % 1 évre lekötött betét

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Értékpapírok I. 65. lecke Értékpapír fogalma Jogi: meghatározott

Részletesebben

HIRDETMÉNY A DEVIZA BETÉTEK KAMATAIRÓL

HIRDETMÉNY A DEVIZA BETÉTEK KAMATAIRÓL HIRDETMÉNY DEVIZA BETÉTEK KAMATAIRÓL Látraszóló számlák kondíciói: Devizanem Éves kamat EBKM EUR 0,00% 0,00% CHF 0,00% 0,00% USD 0,00% 0,00% GBP 0,00% 0,00% Természetes személyek részére nyitott fix kamatozású

Részletesebben

Takarék Invest Likviditási Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Takarék Invest Likviditási Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Takarék Invest Likviditási Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Készült: 2013. augusztus 12. Befektetési Alapkezelő: Takarék Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1122 Budapest, Pethényi köz

Részletesebben

KELER Csoport Bemutatkozó előadás

KELER Csoport Bemutatkozó előadás KELER Csoport Bemutatkozó előadás Práger Ádám KELER Zrt. Marketing és Ügyfélkapcsolati igazgató 2010. április 26., Budapest KELER Tájékoztató Hotel Carat Budapest 1 Az előadás tartalma 1. KELER Csoport

Részletesebben

E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K

E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K KSH: 10043691641912205 Cg.: 05-02-000266 Ricse és Vidéke Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 2013.év 2014.év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01 1.Pénzeszközök

Részletesebben

AEGON BONDMAXX ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON BONDMAXX ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON BONDMAXX ABSZOLÚT HOZAMÚ KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP E AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország kezelő Zrt., mint az Aegon BondMaxx Abszolút Hozamú Kötvény

Részletesebben

AEGON LENGYEL RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP 2013. I. FÉLÉVES JELENTÉS

AEGON LENGYEL RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP 2013. I. FÉLÉVES JELENTÉS 2013. I. FÉLÉVES JELENTÉS A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország kezelő Zrt., mint az AEGON Lengyel Részvény Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelője - a befektetési alapkezelőkről és a kollektív

Részletesebben

Megtakarítás és Befektetés (feladatok)

Megtakarítás és Befektetés (feladatok) Megtakarítás és Befektetés (feladatok) A megtakarítás fogalma A megtakarítás fogalmát nagyon sokan összekeverik a spórolással, amelyek viszont szorosan összetartozó, de nem feltétlenül azonos fogalmak.

Részletesebben

AEGON LENGYEL KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP ÉVES JELENTÉS

AEGON LENGYEL KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP ÉVES JELENTÉS A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Lengyel Kötvény Befektetési Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelője - a befektetési alapkezelőkről és a kollektív

Részletesebben

Féléves jelentés I. félév. Allianz Abszolút Hozamú Alap

Féléves jelentés I. félév. Allianz Abszolút Hozamú Alap Féléves jelentés 2016 I. félév Allianz Abszolút Hozamú Alap A jelen féléves jelentést az Allianz Alapkezelő Zrt., mint az Allianz Abszolút Hozamú Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelője - a befektetési

Részletesebben

MEGTAKARÍTÁS HIRDETMÉNY

MEGTAKARÍTÁS HIRDETMÉNY MEGTAKARÍTÁS HIRDETMÉNY Meghirdetve: 2012. december 12. Hatályos: 2012. december 27. 1 I. Lakossági megtakarítások I.1. Látra szóló számlák I.1.1. Látra szóló számlák kamatozása Mecsek lakossági folyószámla

Részletesebben

I. A tőkepiacról szóló évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) A Tpt. 5. (2) bekezdésének 4. pontja **

I. A tőkepiacról szóló évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) A Tpt. 5. (2) bekezdésének 4. pontja ** Ref. Ares(2014)2887431-04/09/2014 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 12. cikk Szankciók (1) A tagállamok megállapítják az e címben foglalt szabályok megsértése esetén alkalmazandó szankciókra

Részletesebben

d) szabályzata jóváhagyására irányuló eljárásban szabályzatonként 200 000 forint, az igazgatási szolgáltatási díj.

d) szabályzata jóváhagyására irányuló eljárásban szabályzatonként 200 000 forint, az igazgatási szolgáltatási díj. A Magyar Nemzeti Bank elnökének 14./2015. (V. 13.) MNB rendelete a Magyar Nemzeti Bank által a pénzügyi közvetítőrendszer felügyelete keretében, valamint a bizalmi vagyonkezelő vállalkozások tekintetében

Részletesebben

5. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, beleértve a rögzített kamatozásúakat is

5. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, beleértve a rögzített kamatozásúakat is KSH: 10044427641912209 Cg.: 09-02-000061 Biharkeresztesi Takarékszövetkezet ZÁRÓMÉRLEG adatok: ezer Ft-ban Sor szám M e g n e v e z és 2010. év 2011. év a. b. c. d. E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01

Részletesebben

Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek

Az I. pont alá nem tartozó jogi személyek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezetek Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011 évi CXCV törvény 41 (6) bekezdés, 50 (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011 évi CXCVI törvény 3 (1) 1 pontjának való megfelelésről I Törvény erejénél

Részletesebben

Útmutató befektetési alapok nyilvántartásba vételéhez

Útmutató befektetési alapok nyilvántartásba vételéhez Útmutató befektetési alapok nyilvántartásba vételéhez Tartalom Irányadó jogszabályok... 3 A Felügyelet engedélyezési hatásköre... 3 Egyéb jogszabályi rendelkezések... 3 A Felügyelethez benyújtandó dokumentumok...

Részletesebben

Takarék Invest Likviditási Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2012

Takarék Invest Likviditási Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2012 Takarék Invest Likviditási Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2012 Készült: 2012. augusztus 9. Befektetési Alapkezelő: Takarék Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1122 Budapest, Pethényi köz

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2011. május 26. OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNTÁRSASÁG

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2011. május 26. OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNTÁRSASÁG VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. május 26. OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNTÁRSASÁG Minimum 10.000.000 össznévértékű, névre szóló jelzáloglevelek forgalomba hozatala az 1.000.000.000.000 Ft keretösszegű

Részletesebben

Végleges vagyonmérleg október 31. adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és

Végleges vagyonmérleg október 31. adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és 10044575-6419-122-09 09-02-000063 FŐNIX TAKARÉKSZÖVETKEZET Végleges vagyonmérleg 2017. október 31. adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z és E S Z K Ö Z Ö K ( A K T Í V Á K ) 01 1.Pénzeszközök 955 354

Részletesebben

1.1. Az Üzletszabályzat hatálya... 4 1.2. A Bank számára engedélyezett befektetési szolgáltatási tevékenységek és kiegészítő szolgáltatások... 5 1.3. A kapcsolattartás során használható nyelvek... 6 1.4.

Részletesebben

Takarék Invest Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2012

Takarék Invest Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2012 Takarék Invest Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2012 Készült: 2012. augusztus 9. Befektetési Alapkezelő: Takarék Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1122

Részletesebben

AEGON ALFA ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON ALFA ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON ALFA ABSZOLÚT HOZAMÚ BEFEKTETÉSI ALAP E AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az Aegon Alfa Abszolút Hozamú Befektetési

Részletesebben

Útmutató befektetési alapok kezelési szabályzatának módosításához

Útmutató befektetési alapok kezelési szabályzatának módosításához Útmutató befektetési alapok kezelési szabályzatának módosításához Tartalom Irányadó jogszabályok... 3 A Felügyelet engedélyezési hatásköre... 3 Egyéb jogszabályi rendelkezések... 3 A Felügyelethez benyújtandó

Részletesebben

Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók esetén

Támogató döntéssel, támogatási szerződéssel/okirattal rendelkező pályázók esetén Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről Támogató döntéssel, támogatási

Részletesebben

Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés január december 31. Taglétszám (fő)

Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés január december 31. Taglétszám (fő) Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés 2017. január 1. 2017. december 31. Taglétszám (fő) 154 159 2. A tagdíjbevételek pénztári tartalékok közötti megosztásának

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2001. december 25., kedd TARTALOMJEGYZÉK 2001: CXX. tv. Oldal A t ókepiacról........................................... 11515 154.

Részletesebben

Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés

Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Az Állami Nyomda Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Rendkívüli közgyűlése Budapest, 2008. december 15. 1 Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Napirend

Részletesebben

AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉSE AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP E AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az Aegon Közép- Európai Részvény

Részletesebben

Féléves jelentés MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap

Féléves jelentés MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Féléves jelentés 2013 DIALÓG MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap PSZÁF lajstromszám: 1112-234 PSZÁF engedélyszám: KE-III-413/2010 ISIN kód: HU0000709464 Általános adatok: Az Alap

Részletesebben

MEGTAKARÍTÁS KONDÍCIÓS LISTA

MEGTAKARÍTÁS KONDÍCIÓS LISTA MEGTAKARÍTÁS KONDÍCIÓS LISTA Meghirdetve: 2013. április 08. Hatályos: 2013. április 26. 1 I. Lakossági megtakarítások I.1. Látra szóló számlák I.1.1. Látra szóló számlák kamatozása Mecsek lakossági folyószámla

Részletesebben

Hirdetmény. az Amundi Rugalmas Kötvény Alap befektetési jegyeinek nyilvános kibocsátásáról

Hirdetmény. az Amundi Rugalmas Kötvény Alap befektetési jegyeinek nyilvános kibocsátásáról Hirdetmény az Amundi Rugalmas Kötvény Alap befektetési jegyeinek nyilvános kibocsátásáról Az Amundi Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság, (Cg. 01-10- 044149, székhely: 1011 Budapest,

Részletesebben

A HUNGAROGRAIN TŐZSDEÜGYNÖKI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

A HUNGAROGRAIN TŐZSDEÜGYNÖKI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG A A HUNGAROGRAIN TŐZSDEÜGYNÖKI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÜGYFÉLBESOROLÁSI SZABÁLYZATA A Hungarograin Tőzsdeügynöki Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója 2008. év. hónap... napján elfogadta.

Részletesebben

AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság MÉRLEG

AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság MÉRLEG AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság MÉRLEG 2017.01.01-2017.12.31 Cégnév: AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1. Cégjegyzékszám:

Részletesebben