TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI. Felelős szerkesztő > BBBGESI. több gondja van, mint az életben összetört szülők terheinek megkönynyitésére.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI. Felelős szerkesztő > BBBGESI. több gondja van, mint az életben összetört szülők terheinek megkönynyitésére."

Átírás

1 gxlil évfolyam. Szarvas, október hó , az&m 6 mmu«" SZERKESZTŐSÉG: CZ ey-t 9. hova a lap szellem részét llető küzlemények ' küldendők. Uyltteraen egy sor közlés dja 50 fllér. Kézratokat a szerkesztőség nem küld vssza. A >ála. Nncs szebb s nemesebb jellemvonása az ember léleknek a hála w érzeténél. Érettünk hozott áldozatoknak, élvezett jótéteményeknek mélíó vszonzása, sőt még csak a nemes törekvés s a hála lerovására csaks a magas erkölcs pedesztálon álló embereknél tapasztalható. Ember gyöngeség, hogy amkor mások segítségét, támogatását akarjuk génybe venn, olyankor gen jó emlékező tehetségünk van arra, hogy néha gazán szerénytelen kérésenkkel kket zaklassunk s szntén ember gyöngeség az a másk jellemvonásunk, hogy vszont gen feledékenyek vagyunk akkor, mdőn a keszközölt előnyökért jóltevőnknek legalább pár sablonos szóval kellene köszönetet mondanunk. Valam vsszataszító és megvetésre méltó typusát képezk az embereknek ama laza erkölcs felfogással bró egyének, akk szemtelen koldusként hétrét görnyedve jönnek kényért, állást kunyoráln s mdőn a jószívűség bztosítja számukra a jövőt, amnt megmelegednek, a görnyedt alakok gőgös hetvenkedő jellemroncsokká vedlenek s dadalíttassan rúgják azokat, akk valamkor kenyeret adtak alázatosan reszkető kezükbe. Legvísszatasztóbb a hálatlanság akkor, mkor gyermekeknél tapasztalja ezt. Hány szülő áldozza fel élete nyugalmát, phenését azért, hogy gyermeke számára előkészítse a legszebb jövőt. És a legtöbb gyermek "agyon hálás mndaddg, mg nncs a képessége a hála lerovására, De mkor aztán a szülők keserves kínlódása után belevethet magát a gondos szeretettel előkészített kényedbe, mkor már elmondhalja magáról, hogy valak és valam, akkor nem egy esetben degen emberekre s TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI Felelős szerkesztő > Ifj Krecsmárk BBBGESI Endre. több gondja van, mnt az életben összetört szülők terhenek megkönynytésére. Könnyű az erkölcsről s az ember erényekről lármás orátókat tartan, de nagyon nehéz dolog a legszentebb erkölcs törvényeket hvalgó szájaskodás helyett becsületesen betölten. Erkölcsről szívesen prédkálunk, de az erkölcs törvények betöltését másokra hagyva, azt mondjuk, mt az egyszer cgány: Sój már te s bbás!"... ltás. A szarvas barom,íe.yésztő egyesületnek az elmúlt vásárra tervezett baromfíkállítása és vására az orsz. gazdaság felügyelő akadályoztatása folytán az elmúlt szerdán és csütörtökön volt megtartható. A szarvas baromftenyésztő egyesület gazdaság jelentőségét semm sem bzonyítja jobban, mnt ama körülmény, hogy a kállításra került 687 dr. baromf a gazdaság felügyelők véleménye szernt s a környék legjobb állománya közzé tartozk, nagyon sajnálatos körülmény vszont az, hogy a mnsztérum szokatlanul csekély összeget utalványozott k baromfvásárlás céljára s gy, ha a kormány támogatása ennyre csekély, az gazán értékes egyesylet nem lesz képes elérn az óhajtott skert HETILAP. A kállítás és vásár hvatalos kküldötte Dr. Ledenfrost Aurél orsz. gazd. felügyelő és holló György gyula gazd. felügyelő voltak. Az állam vásárlása volt: 100 drb. orpngton 10 koronával darabonként 60 lba 16 koronával. 30 drb. bronz pulyka 16 koronával darabját, összesen tehát a 687 darabból 190 drb. Csekély szám s nem bztató egyálta- ' Ián a tenyésztőkre, kk között ez a szűkmarkúság nagy elkedvetlenedést! okozott A kállítás ránt se nylvánult KIADÓHIVATAL: Belczey-ut 9. Bzámu ház, hova az előfzetés és ahrdetéa pénzek küldendők. Előfzetés dj: Egész évre 8 K. Fél évre 4 K Negyed évre 2 K. Egyes szám ára: 20 fül. valam nagy érdeklődés am szntén rossz fényt vet a közönség gazdaság érzékére. Mozk, kabaré előadások, más komédák népesebbek, mnt egy lyen felette nagy gyakorlat értékkel bró gazdaság kállítás. A kállítók között a következő jutalmak osztattak szét: Sárga orpngtonért I. djat 25 kor. nyert Huba János; 11. dj 15 kor. Búzás György. HL dj 10 kor. Popjak György. Arany oklevelet kaptak: Báró Braunecker Lamorálné, Antal Pál, Szvák Pál, Szakács István. Ezüst oklevelet nyertek ; Schvvarz Gyuláné, Gaál András, *Galáth Mhály. Bronz oklevé ben részesült : Snkovcz István. Pulykáért L dj 15 kor. Galáth Mhály kapta. II. dj 10 kor. Mels István. Il. dj 5 kor. Wolf Gyula kapta. Arany oklevélben részesültek : Báró Braunecker Lamorálné, Havár Dánel. A kállítás és vásár befejeztével csütörtök este az Árpád szállóban barátságos vacsorára jöttek össze a gazdaság felügyelők és a baromftenyésztő egyesület vezetősége s a mnsztérum megbízottja klátásba helyezte a kormány bőkezűbb támogatását. o Sparos fatalság előadása. Vdám és kellemes szórakozást gérő műkedvelő előadás lesz a jövő vasárnap az Árpád szálló dísztermében. A szarvas paros fatalság színejava fog rendkívül gazdag nnsoru jótékönycélu előadást rendezn, mely méltán megérdeml majd a legmelegebb pártfogást mndenk részéről. Dcséret és elsmerés llet a közreműködő lelkes fatalságot, hogy elfoglaltsága mellett s dőt szakt s szívesen fáradozk a nemes célú kulturáls ntézmények erkölcs támogatásában, amelyet a nagy közönség részéről bzonyára anyag támogatás s fog követn.

2 2, A kváló műkedvelők nagy száma s az egybeállított változatos műsor bztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy a résztvevő közönség nem fog unatkozn s hogy kedélyesen fogja eltölten az estét. Műsoron vannak: 1. Tündérszerelem. Műdal. Énekl: Lska Mhály leánykar kísérettel. 2. Kacagó lányok. Vígjáték egy felvonásban, szereplők ; Tusjak Marska, Janka Margtka, Tóíh Aranka, Szrnka Marska, Nyemcsok Marska, Laurk Jucka, Szokol György, Darda Mhály, Gonda József, Szebegynszk Pál. 3. A zsdó fnánc. Kupé, énekl ; Bagyn Endre. 4. Gedővár asszonya. Melodráma, zongora kísérettel, előadja: Janka Margt. 5. Párjelenetek, előadják: Krska Jucka és Msk István,, Konyecn Jucka és Majercsk János. 6. Nem soká tt leszek. Énekl a leánykar. 7. Az egyetlen kabát. Bohózat egy felvonásban. Szereplők: Demcsák János, Msk István, Molnár Mhály, Bohnyjat György, Kss György, Frcska János. 8> Az első csók. Dalkerngő, énekl: Lska Mhály. 9. A fess Kób. Vgdal, énekl: Bagyn Endre. 10 A holdkórosok. Bohózat egy felvonásban. Szereplők : Spelberger József, Kss János, Bagyn Endre, Pacsek Pál, Schlsser Albert. 11. A halászleány. Műdal, énekl: a leánykar. A leánykar tagja: Brlázs Julska, Brázs Marska, Cbula Marska, Gaál Etelka, Gaál Marska, Janka Iduska, Janka Margtka, Janecsko Zsuzska, Konyecsn Jucka, Korndesz Marska, Kovács Marska, Laurk Jucka Lpta Vlmuska, Msk Julska, Nyemcsok Marska, Palkovcs Marska Palkovcs Zsuzska, Pacsek Zsuzska, Prcz Erzske, Prcz Marska, Skorka Zsuzska, Szrnka Marska, Tóth Aranka, Tusjak Marska. Az énekszámokat Rohoska Géza tantó zongorán ksér, a színdarabokat pedg Molnár János gazgató tantó rendez. Élőadás után táncmulatság lesz. Az előadásra váltott jegyek a táncmulatságra s érvényesek. Helyárak : Páholy 8 kor. Körszék 2. kor. Zártszék L50 kor. Állóhely 1 kor. Jegyek előre válthatók Molnár János gazgató tanítónál az parskolában, mndennap délután 4 7 órág. Az előadás ránt nagy az érdeklődés és előreláthatólag fényes skerű estéje lesz ezen alkalommal a szarvas paros fjúságnak. Bé^VéímegJe HoíVBnj5táó$g bzotfc- Békés vármegye törvényhatóság bzottsága október hó 10-én tartotta rendes ősz közgyűlését, A közgyűlésen a bzottság tagok nagyszámban vettek részt. SZARVAS ES VIDÉKE Az alspán jelentés után névszernt szavazással elfogadták az év költségvetést és az 1 százalék pótadót. Legnagyobb vtára Zemplémvárrnegye átrata adott alkalmat, A kormánynak szóló bzalom megszavazása algha skerült volna, ha más dőben tartják e gyűlést. Sok függetlenség érzelmű polgár volt ugyans ebben az dőben másfele elfoglalva s mndannak dacára s az állandó választmány csak 13 szavazattöbséget tudott elérn. Az állandó választmány javaslatával szemben a megye függetlenség vezérembere, országos nevű poltkusunk Havár Dánel tette meg az ellenndtványt. Eme ndítvány tárgylagos hangjával hggadt bölcsesség jellemezte tartalmával s meggyőző argumentumával az ellenpártban s oly komoly tszteletet tudott kelten', hogy ezen ügy tárgyalásának méltóságteljes nívóját a legkssebb poltka szenvedélyesség sem zavarta. A délelőtt gyűlés dejét teljesen lefoglalta ez a kényes természetű poltka ügy. A d. u gyűlés első tárgya volt a megye takarékpénztárak azon kérvénye, hogy a megye pénzek nemcsak a gyula, hanem a több megye takarékpénztárakban s helyeztessenek el. A közgyűlés e kérvénynek részben helyt adott. A több közt az orosház takarék és orosház népbankba s helyeznek pénzeket. Az orosház község orvosok felebbezését a közgyűlés az állandó választmány javaslatával szemben elutasította s gy a község cselédséget továbbra s ngyen kötelesek kezeln. A közvágóhd állatorvos szabályrendeleteket jóváhagyták. Az első napon a több mnt 160 pótból álló tárgysorozatból mntegy 20-at letárgyaltak, a többnek a tárgyalása másnapra maradt. (3 tcmtól* Ijangversen^érőL A vásár dő gen szerencsétlenül választott dőpontnak mondható a hangversenyek tatosára amennyben az üzlet élet késő estg lekötve* tartja az embereket. Részben ezt lehet egyk okául teknten annak, hogy a múlt vasárnap este lezajlott tanító hangversenyen az parosság a kereskedőosztály de az nlellgenta s korlátolt számmal jelent meg s a táncmulatságon mg alg vettek részt egy-ketten az ur közönség köréből. Feltűnő volt a hölgyek csekély száma. Pedg az érdekesnek Ígérkező műsor s a tanítóság odaadó lelkes buzgalma melegebb páttfogást érdemelt volna októ.ber 20, A táncmulatság hangulata sem volt az a fesztelen, vdám, amt más mulatságokon lehet tapasztaln. Mntha a fzetés mzérákkal vesződő tanítóság fásult fanyarsága még a mulatozásban s kfejezést nyert volna Igen tartalmas és gazdag müsoru volt a hangverseny s mnden száma jól skerült. A műsor főpontja Kevczky László kondoros lelkész felolvasása volt, k a nála megszokott humorral smertette a kondoros Babák és Nóvák féle betyárhstórát A közönség nagytetszéssel fogadta a mndvégg gen érdekfeszítő történetet. I.yen skerültek voltak a páros jelenetek s, továbbá a Dr Mére Oszkár által előadott melodráma, szavalat stb. Az énekkar szépen énekelt, csak az sten áldja már azokat a krnoln dejéből való dalokat! A Rohoska testvérek zongorajátéka gaz gyönyörűséget szerzett. Nem a tanítók hangversenyét lletőleg, de az összes szarvas hangversenyekre vonatkozólag sajnálattal kell konstatálnunk bzonyos egyoldalúságot, nevezetesen, hogy nálunk a zeneszámok már talán a közép kortól kezdve sem állottak egyébből, mnt zongoraszámokból. Mlyen üdtőleg hatna a változatosság kedvéért egy hed quartett például A tanítóság kollegáls együttérzését dcsér ama körülmény, hogy gen tekntélyes számmal vetek részt a hangversenyen, melynek rendezése mndenesetre sok fáradságot s nagy körültekntést gényelt. ^ Őszntén remélhető, hogy tanítónk buzgó íparkodása a jövőben fokozottabb érdeklődést fog majd felmutatn a jelenleg még hűvösen vselkedő nagyközönség részéről. Audaces fortuna juvat Joggyakornok knevezés, I)r. Ihllcr Ferenc ügyvédjelöltet, községünk szülöttét a m. kr. gazságügyímnszter a nagyvárad kr. törvényszékhez joggyakornokká nevezte k. Államvzsga. Mnt örömmel értesülünk Valkovszky György közgazgatás joggyakornok községünk szülötte Kolozsváron az államtudomány államvzsgát szép síkénél tette le. Köszönet Dr. Júulc Ottokár áll. geologus meleghangú sorokban I mondott köszönetet lapunk szerkesz- tőjének ama szolgálatkészségéért, hogy a szappanos ősemberről részletes le- rást nyújtott számára, egyben lelkesen buzdította arra, hogy mnél buzgóbban kutassa a dluváls ember nyomat A jeles geologus és barlangkutató különben jelenleg a borsodrnegye Szeleta-barlangban végez kutatást a kőkor ember maradványa után.

3 Q19. október 13, SZARVAS ÉS VIDÉKE 3, Halálozás Egy közbecslésben álló nyug. ág. h. ev. tanítót, a szarvas tanító kar nesztorát Laukó Mátyást súlyos csapás érte. Fo'yó hó 12-én reggel neje szül. Leszch Emma Lőcsén jobblétre szenderült. Az elhunyt temetése az elmúlt hétfőn ment végbe nagy részvét mellett. A lesújtó halálesetét a család a következő gyászjelentésben tudatta : * Alőrottak az összes rokonság nevében s, fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy a felejthetetlen htves, anya, nagyanya és rokon Laukó Mályásné, Leszch Emma életének 66-k, boldog házasságának 42-k évében, folyó év október hó 12-én reggel fél 5 órakor, hosszú, knos szenvedés után az Úrban jobblétre szenderült. A drága halott föld maradványa folyó hó 14-én délután 3 órakor fognak az ág. htv. ev. szertartás szernt a gyászházból (Herrmann Gusztáv-utca 10) örök nyugalomra helyez- j tetn. Lőcse, október hő 12. Áldás és béke lengjen drága pora felett! Dr. Laukó Dezső, Bodnár Endréné, Laukó Irma, gyermeke. Laukó Mátyás, férje. Laukó Erzske, unokája. Dr, Laukó Dezsőné, Lndner Irma, menye. Bodnár Endre, veje. Csendőrősszpontostás volt Békésvármegye területén. A vármegye összes csendőre Csabán jöttek össze, ahol a katona lövöldénél céllövészetet tartottak. f serlegmérközés eddg eredménye pontokban : Csaba Atlétka Club 3, Kner-Sport-CIub 3, Munkás-Testedző-Egyesület 1, Orosház Torna-Club 2, Kereskedelm Alkalmazottak Football Egyesülete 0, Mezőberénv Atlétka Club 1, Szarvas Torna és Atlétka Club 1. Gsál Mózes Szarvason. Örömmel értesülünk, hogy a Gróf Bolza Pálné Leányegyesület" vezetőségének skerült Gaal Mózest, a kváló rót és előadót megnyern egy szabad előadás megtartására. Az előadó gyűlés tárgyát socáls mesék fogják képezn. Gyógyhatású kutvz. Csongrád mellett egy gazda tanyáján egy mély kútban ásványvízre bukkantak. A vz a vármegye főorvosnak és Dr. W'rümm Aladár fő vegyésznek elsmerése szernt, teljesen egyezk a marenbad forrásvízzel. Am közelünkben s Puszta Csabacsüdön olyan vzű ásott kutat használnak már évek óta, melynek vze a buda keserű vízekéhez hasonló s szntén gyógyhatású. Ismeretterjesztő előadás. Ma délután 5 órakor az parskolában l^lmska Géza tanító smeretterjesztő előadást tart Kolozsváréról, 100 vetített képpel. Az előadáson mndenk szívesen fogadtatk. MSztrMél«njoz. Igen kellemes szórakozást nyújt esténként a szarvas Közönségnek a pactéren felállított Mísztrk-féle Royal-Boskop. A kényelmes, hatalmas sátor legkevésbbé sem éreztet a külső hűvös levegőt s mndenk zavartalanul gyönyörködhet a sok szép, érdekes, tanulságos és tszta képekben. A műsor mnden esetben nagyon gazdag és változatos s a legszenzácósabb számok kerülnek bemutatásra. A mozgósznház külsőleg s érdekes képet mutat ragyogó színes vllanykörtékkel s hatalmas vlámpákkal ékesített homlokzatával. A nagyszabású zenekar sokban hozzájárul ahoz ; hogy még vonzóbbá te^ye az előadásokat. A közönség érdeklődése nem s marad el s esténként szép számmal jönnek össze eme kellemes szórakozó helyen. A legmelegebb pártfogást ajánljuk az érdeklődőknek. A ma műsor fenomenáls s felhívjuk rá a közönség fgyelmét. Ambcózus tan tő. Két éve volt gen szorgalmas és lelkes buzgalmu növendéke a szarvas tanítóo képzőnek Rfhmy Gyula. A tehetséges fjú oly szép skert ért el, hogy ma már székesfőváros tanító, tekntélyes sportegylet alapítója s azonkívül lapszerkesztő s. Ha fásult egykedvűség és személyes elfogultság helyett mnden tantó így töltené be hvatását, tekntélye s értéke bzonyára nagyobb lenne a m társadalmunkban s. Csendörszolgálat a vonaton. Hogy a zsebtolvajok működését megnehezítsék és a banda tagjat könynyebben összefogdoshassák, az államvasutak gazgatósága elhatározta, hogy a csendőrség segítségét vesz génybe. A csendőrök már meg s kezdték működésüket, a szombat éjszakákon közlekedő vonatokkal Budapes és Szolnok között állandóan utazk egy-két crkáló csendőr. Elszámolás, Az elmúlt vasárnap tartott tanító hangverseny bevétele volt a felülfzetésekkel együtt 517 kor. 20 fllér, kadás 293 korona, maradvány 224 kor. 20 fllér. A felülfzetőket térszüke matt lapunk legközelebb számában közöljük. Nök az államszámvtel tanfolyamokon. A vallás- és közoktatásügy mnszter előterjesztésére a krály megengedte, hogy a 4 középskola osztályt vagy annak megfelelő egyéb tanntézetek skeres elvégzését gazoló, 16. életévüket betöltött nök az egyetemek jog- és államtudomány karán és jogakadémákon tartatn szokott államszámvteltan tanfolyamokra rendkívül hallgaókul a v. k. mnszter előzetes engedélye alapján felvehetők legyenek. Serlegmérközés Ssarvason. A szarvas SZTAC és a Mezöberény Atlétka Klub ma délután fél 3 órakor az uj templom mellett versenytelepen footballmérkőzést rendez. Vásár. Gyönyörű dő kedvezett az Ősz vásárnak. Hozzá vagyunk szokva, nyakg botorkáljunk sárban az ősz bevásárlandók után s most íme derült dő s mosolygó égbolt csnáltak nem közönséges forgalma. Volt élénkség ugy az állat, mnt a krakodó vásáron s nem egy vdék árus hagyta el duzzadt tárcával Szarvast. Ruházat háztartás ckkek s zöldségfélék különösen nagy kelendőségnek örvendtek. Egy azonban nem változott és ez a sült gesztenye. Egy lternek most s csak a fele volt élvezhető. Tüz. Péntek délután a félrevert harang zúgása tüzet jelzett a II. kerületben. 1 Dr. Resmann Adolf ügyvéd stállója fogott : tüzet, s egy faszn s leégett. A tűzoltóknak skerült a tüzet lokalzáln, melőtt még kárt j tehetett volna a több épületekben. A kár : bztosítás utján megtérül. I Ugyanebben az dőben a szentandrás határban s volt tüz a zslpnél, ahol egy kunyhó égett le. * Gyurk Mhály ezüstszöllő kőmvesnek pedg 5 kocs buzaszalmája s házának egy része égett le péntek délelőtt. A szarvas tűzoltóság szntén elejét vette gyors megjelenésével a nagyobb veszedelemnek, Nőegylet közgyűlés. A Szarvas Nőegylet folyó hó 1-én tartotta év rendes közgyűlését, melyen a vezetőség leszámolt az egyesület év működésével. Felmentvényt adott Bakay Sándorné pénztárosnak a számadásokra vonatkozólag, melyekből ktínt, hogy az egylet 1 év alatt 1654*16 f\ áldozott szegények stápolására és jótékony célokra Pokomándy Sándorné volt pénztárost sok év buzgó fáradozását méltatva, tszteletbel elnökének választotta meg. Csábrácly Jánosné volt pénztárosnak buzgalmáért jegyzőkönyv köszönetet szavazott. Ezután a gyűlés megejtette a választásokat. Gondnok lett; Ponyczky Györgvné. Pénztáros :Bakay Sándorné. Ttkár: Saskó Sománé és Kutlk Endre. Választmány tagok: Balla Sándorné, Bretz Berta, Bugys Andorné, Dr. Havár Gyuláné, Holéczy Gusztávné, Kfebs Zoltánná, Kutlk Endréné, Lukes Hona Péczely Béláné, Rgó Nándorné, Sárkány Imréné, Weland Matld. Póttagok: Haucska Jánosné, Kelló Gusztávné, Lska Jánosné, Nagy Lászlóné. Vgalm bzottság. Elnök; Kutlk Endréné Tagok: Dr, Havár Gyuláné Krebs Zoltánná, Lska Jánosné, Mkolay Mhályné. Mron Lajosné, Nagy Lászlóné, Péczely Béláné, Róth Béláné. A VIL hadest mozgósítása mmár küszöbön van. Békésvármegye alspánja és szolgabrá már megkapták a mozgósítás tervezetet s most már csak a parancsot várják a tervezet végrehajtásához, a mnek rövdesen be kell következn a balkán zavaros vszonyok matt.

4 4 SZARVAS ÉS VIDEKE október 20, A közgazgatás bzottság ülése. Békésvárm egye közgazgatás bzottsága az elmúlt hétfőn tartotta rendes hav ülését Gyulán, Kéry Gyula főspán elnöklete alatt. A közgazgatás tagok gen csekély számban jelentek meg e gyűlésen. Az alspán jelentés a több között megemlítette, hogy Pusztaföldvár 70 munkásház építését vette tervbe s az államsegély e célra klátásba helyeztetett. Az állatorvos jelentés szernt az állategészségügyünk a gyula és orosház járást kvéve kedvező volt az elmúlt hónapban. A vármegye tszt főorvos jelentése s gen kedvező egészségügy Vszonyokat tüntetett fel az elmúlt hónapra vonatkozólag. Szomorúbb a pénzügygazgató referálása. Jelentése szernt az adók csak végrehajtás révén folynak be. Mkler Sándor kr. tanfelügyelő jelentésében megemlít, hogy a tanfelügyelőség tollnok állást a kultuszmnszter még nem töltötte be s ezért az ügyratok elntézése késedelmet szenved. Az ülés gyors lefolyású volt s már d. e. 11 órakor véget ért. Megye orvosszövetség gyűlés. Az országos orvosszövetség békésmegye fókszövetsége folyó hó 12-én tartotta rendkívül nagy érdeklődés mellett év rendes közgyűlését Békéscsabán a városháza közgyűlés termében Dr. Hajnal Albert fókszövetség elnök elnöklete alatt. E közgyűlésen Szarvas nem volt képvselve. A gyűlés több fontos ügyet ntézett el s Dr. Geszt József ndítványára elhatározták, hogy az orvos estély-öszszejövetelek, tudományos demostrácókkal lesznek a Józef-szanatórumban, gyula és békéscsaba közkórházakban egybekötve. Repülő-nap Gyulán. Az elmúlt vasárnap a gyula születésű jeles avatkus Dobos István, gyönyörűen skerült repülőnapot rendezett Békésgyulán, a katona gyakorló téren, oly órás érdeklődés mellett, hogy a repülőnap tszta jövedelme 2000 kor. tett k. A pompás dő felette kedvezett a repülésnek méter magasságban gyönyörű köröket rt le. Harmadszor felszállásakor 70 méterre emelkedett fél s ksebb köröket írva le, skló repüléssel szállt alá s leszálásnál a gép guruló kerekének tengelye elgörbült. A hbát azonban könnyen kgazította. Öt óra után értek véget a szép repülés produkcók. Este a Komló szálló éttermében vacsorát rendeztek a sportkedvelők az ünnepelt avatkus tszteletére. Az tt dőző HIŐZTRIK-f«le njoz Szabad kézből eladó. A repülő-nap áldozata. Az elmúlt vasárnap gyula repülőnap befejeztével a közönség megndult hazafelé. A rengeteg kocssorban hajtatott haza K. SchrffeH József gyula földbrtokos s. A kocsn öten ültek. Alg haladtak pár métert, utánuk jött Vesz Mór automoblon. A lovak az automobltól annyra megjedtek, hogy a kocst az árokba fordították. A kocsn ülők mnd kestek. Négyen könnyebb sérülést szenvedtek, ellenben K. Schrffert József oly szerencsétlenül esett k, hogy mndkét lába eltörött, A szerencsétlen embert a gyula közkórházba szállították. Pótmérkőzés lesz Szarvas és Orosháza között, melynek dejéül a központ bzottság elnöksége e hó 27-ét jelölte k, amkor s mndkét csapat szabad lesz. Ugyans a mult vasárnap Szarvas oly későn érkezett délután Orosházára, hogy a beállott sötétség matt a bíró kénytelen volt a mérkőzést 25 perccel megrövdíten. Ezt a 25 percet fogják Szarvason a jelzett dőben lejátszan ugyanazon bíró vezetése s a csapatoknak első, eredet összeállítása mellett a szabályoknak megfelelően. A csapatok teljes dővel fognak játszan, melynek 25 perce a serlegmérkőzésbe számt, míg a több barátságos jellegű lesz. Hadgyakorlatok után. A temesvár hadtestparancsnok ősznte köszönetét nylvánítja a vármegye tsztvselőnek és a vármegye összlakosságának azért a támogatásért, amelyken a katona hatóságokat a vármegye területén legutóbb lefolyt hadgyakorlatok alkalmával részesítette és azon vendégszeretetért, amelyet a katonasággal szemben tanúsítottak. Műfordítás. Mkor a 101 -k gyalogezred törzse még Bécsben állomásozott, felkerült újoncnak egy békés legény, aknek bátyja már akkor öreg baka volt. A bátyja kalauzolta a nagy vlágvárosban az öccsét és ugyancsak hencegett a német tudományával. Fordítgatta le nek a cégtáblák felratát. Egyszer megszólal az öccs : Hát az m Azt s fordítsa le kend. A felírás pedg a következő volt; Apotheke zur Mutter Gottes.,, (Gyógyszertár az Isten anyjához.) Az öreg baka néz egy darabg, godolkozk, aztán kbök: Patka az anyád stenéhez! Harc egy ezüst óra körűt Ez év junus 22-én országos vásár vol t Szarvason. A vásártéren S. Tóth Mártonné kunszentmárton lakos, korcsmárosné s felállított egy talmérősátrat, melybe sokan bementek a jó vásárt csnált eladók és vevők közül, hogy áldomást gyanak. A kszolgáláshoz S. Tóth Mártonné elhívta segíten Fehér Péterné szarvas lakost. Vígan folyt a szórakozás a sátorban, bevétel s volt szépen, de a leszámoláskor S. Tóth Mártonné 2 koronával többet követelt, mnt a mennyt Fehér Péterné nek átadott. Ebből nagy vta kerekedett. S. Tóth Mártonné erősködött, hogy Fehérné még két vendégtől s felvett 1 1 koronát a kszolgált ebédért, de ezt nem akarja nek átadn. Fehér Péterné tagadta ezt és állította, hogy ő az összes bevételt átszolgáltatta a korcsmárosnénak. Végre s a ternparamentumos S. Tóth Mártonné oda lépett Fehérnéhez és kszakította nyakából azt a láncot, melyen egy ezüstóra lógott s azután óra és lánc: be a ládába! Fehérné ezért panaszt tett s bosszúja kelégülést talált mert a kr' ügyészség meg s vádolta S. Tóth Mártonnét zsarolás vétsége matt, de ez ügyben a mult het főtárgyalást nem lehetett megtartan, mert S. Tóth Mártonné nem jelent meg. Gyanús cgánynők. Nagy Mar és Nagy Mohács Mára cgánynők az elmúlt héten bementek Adumk Jánosné helybel lakos lakására, de mután senk nem volt ott, elmentek. A kapuban találkoztak a tulajdonosnővel s kértek tőle kenyeret. Kaptak s. Mkor elmentek a cgányok, Adamkné észrevette, hogy a kamara nytva van s benne mnden széthányva, de semm nem hányzott. Feljelentette őket a rendőrségen, lopást azonban nem lehetett rájok bzonyítan s szabadon engedték őket. Irodaon). A Nemzet Kultura legfrssebb száma sok tanulságos ckkevel smét kválk, Haszonnal olvashatja mndenk. A változatos és érdekes ckkek sorozata a következő : Háború és kultura. Dómonkos János : az olvasás tanítás egészségtana. Dr. Horváth Dezső: Népskola uj tanterv, a gyakorlatban. Kultura. Kss Sándor: A ponyva körül. Őrálló. Könyvek. Hírek. Hvatalos rész. Nylvános nyugtázások. Hrdetések.

5 Q19. október 13, SZARVAS ÉS VIDÉKE 3, Szarvas nagyközség elöljáróságától kt sz. íz kaptány dr... Vtéz kaptány úr, jelentem aldsan Berúgtam, az éjjrt amúgy katonásan, El ttam a zsoldom, zálogba a mentém A kurta korcsmában, ott a Tsza mentén. Vtéz kaptány úr, jelentem alásan, Eladtam a lovam, amúgy katonásan, t Ámde annak s már, rózsámnál az ára, Jfe& ádtam oda, pzros pántlkára. Ftó kaptány űr, jelentem alásan, fóm verték a vasat, amúgy katonásan, Tetesse /e rdzam eetf a e/es vasa, Aferí a rózsám szve tudom, hogy meghasad! ForMchner Ede tkv szám. pdeínpj (pvonal. A szarvas kr. járásbíróság mnt tkv hatóság közhírré tesz, hogy az államkncstárnak Szala Pál végrehajtást szenvedő ellen 727 kor. 68 fllér s járuléka ránt végrehajtás ügyében a gyula kr. törvényszék, lletve a szarvas kr. járásbíróság területén lévő Szarvas község határában fekvő a szarvas 1745 sz. tjkvben B rsz. alatt felvett hrszámu betelkes házra 2560 korona megállapított kkáltás árban az.árverést elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ngatlan év október hó 28-k napján d. e. 9 órakor a kr. járásbíróság mnt tkv hatóság hvatalos helységében megtartandó nylvános árverésen el fog adatn, de a kkáltás ár Vs-én alól nem. Árverezn szándékozók tartoznak az ngatlan becsárának 10 %-át bánatpénzül készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42 *ában jelzett árfolyammal számított es az év november hó 1-én kelt sz. 1. M. rendelet 8 -áb*n kjelölt óvadékképes értékpapírokban a kküldött kezéhez letenn, avagy az 1S81 : LX. t.-c a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kállított szabályszerű -elsmervényt álsaolgáltatn. Kr. járásbíróság mnt tkv hatóság. Szarvas, julus hó 26-án. Eladó Mészáros Qusztáv, s. k. kr. járásbró. A kadmány hteléül. Sárosy Samu, kr. tkvvezető. 1-3 egy ben épült, modernül berendezett, jó forgalmú melléképületekkel együtt. Érdeklődőknek bővebb felvlágosítást nyújt malomtulajdonos Öcsöd. (Békés m.) Szarvas nagyközség elöljárósága részéről alólrottak ezennel közhírré teszk, hogy az parosok és kereskedők összeírása befejeztetvén, azt az érdeklődők alólrott jegyző hvatalos helységében a hvatalos órák alatt a folyó év október hó 7-től év október hó 15-g terjedő 8 nap alatt megteknthetk. Szarvas, év október hó 7. Az elöljáróság részéről: Jeszenszky Frgyes s. k. Prbeíszky Pál s. k. Szarvas nagyközség elöljáróságától kt. sz. Szarvas nagyközség alólrott előljarosága felhívja az 1890., és t r f évben született degen állítás kötelesek fgyelmét, hogy a sorozás végett folyó év november havában a katonaügy jegyző rodában annál s nkább jelentkezzenek, mert az elkésetteket a törvény értelmében a legszgorúbban fogják megbüntetn. Szarvas, év október hó 8. Az elöljáróság nevében : Jeszenszky Frgyes s. k. Prbeíszky Pál s. k. bíró. Ecy geo jó ba&z)ált NECEPÜ tokkal együtt eladó. ÉrtekczQ lebet a kadóbvatalba). 2-2 Tsztelettel közlöm a mérlegtulajdonosokkal, hogy a még be nem mutatott, vagy nem hteleslett mérlegeket és súlyokat, javítás és htelesítés céljából folyó bó 26-g hozzám elhozhatják. Pgtrá&oVtS Öyüla 2 2 képesített mdrlcgjavtó.» íí megmunkálnak fnom és vastagszálu pamutot ugyanazon gépen. Képvlsolök kerestetnek. Árjegyzék ngyen. Részletfzetésre s. Styra-Kötőgépgyár Graz, III Bővebbet: fj. ffels MátyásQál UT0RI FÖLDES báz.. kerület 134 b&zát) KELEMEN arad gyógyszerész által készítet MARGIT - GRÉIYIE legjobb arckenőcs mely 2 3 nap alatt fjtja és széptl mz arcot»[wfltónb I ^ S H ^ S " ^ (Mtesser) ráncok, kütések stb. ellen. Mürtmft l^rldttd md'ljii-b'bwb páratlan szer bőrpattanások wmmerlk, arc- és kézvörösödés, napbarntás ellen. MöTínf I^Tómo bámulatos hatása abban ltjdl^lb-brbulk rej Hkj hogy börre kenv6j ez rögtön felvesz és ez okozza azon csodás átalakulást, hogy egy szeplővel, vagy májfoltokkal fedett arc 2-3 nap alatt feherré lesz, ldtöttfrf íírtp'mp teljesen ártalmatlan, nem lyjapgc-bpbme zsí J r0s; az arc nem lesz fényes, azért nappal s használható. A Földes féle Margt-Crénje ára: nagy tégely 2 korona, ks tégely 1 korona Wlnrtnfs-mrÍPTt fellér > rózsa va sy créme Mdnju-puutu sznben 1 korona 20 fllér. Margt szappan darabja 70 fllér. Csaks akkor valód, ha mnden doboz gutor FÖLDES KELEMEN gyógyszerész Arad, felrattal és címerrel van ellátva. Utánzatoktól óvakodjunk! lo- :: erőg : legolcsóbb es líjmegbzhatótu üzemet bztosítják. Üzemkolseg lóeröruént 1-2 flll. Ál'undöan zavartalan Üzem I - Pénzügyőr felügyele nélkül EgyazerU kezelés Sok síz gép Özemben!! Költségvetések és árlapok díjmentesen. betét-társaság motorgyár! 'fóktelepe BUDAPEST, VI., Vácz-körít 59/0. 23

6 2, SZARVAS ES VIDÉKE októ.ber 20, I készülők részére két hónapos rekaptclálő kíírzüs júlus hó 1-én kezdődk. Pr. POLCZ REZSŐ ügyvéd, kolozsvár ntézetében. Kolozsvár jog Vzsgákra jegyzetek a szündőre fél áro n kölcsönöztetnek k. Kolozsvár. Egyetem u. 7. sz. Telefon szám Ha ckgáqsao njodg dvat Szcnjt akar öltözködj, ugy forduljon bzalommal az alant céghez, hol mndenkor a legdvatosabb ruhák készülnek slőoyös fzetés flt- tkk njellett. állandó raktár Haza és angol szövetekből! Tavasz és n^ár uj- Honságol^ mar ral^á«53_ 52 ron vannak! Wlhelm Ferenc gyógyszerész urnák, cs. és kr. uclvarí szállító, Nennkrchen, Alsóausztra, feltalálója a WILHELM-FÉLE TEÁNAK. Hogy én a nylvánosság elé lépek, teszem ezt azért, mert kötelességemnek tartom Wlhelm Ferenc gyógyszerész urnák Neunkrchenben, hálás köszönetemet nylvánítan azon szolgálatáért, melylyel a Wlhelm-féle tea az én LúkácS B. ur-szabó Szar\/aSOD (Pac tér.)»< r ElSőrQodü n)c)ka! tt egy megszüntette és ezért azoknak, kk ezen rettenetes betegségbe estek, ajánlom a tea használatát. 4 het használat után nemcsak teljesen megszűnt a fájdalom, hanem dacára annak, hogy már t hét óta nem szom a.teát, az egész testalkatrészem megjavult. Én megvagyok győződve, hogy mndenk, ak hasonló betegségben szenved> ezen tea használata által a feltalálót:, Wlhelm Ferenc urat, ugy mnt én, áldan fogja. Kváló tsztelettel 4 6 Butschn-5trefeld grófnő föhadnagy-neje. Ara esomagonknt 2 K, 6 csomag 10 K, Hol gyógyszertárban s drogérában nncs, o drekt küldés! o AZ Ammmmfn M OREÉEM s mndg azt mondta, hogy szeplők elűzésére, valamnt fnom, puha bor és fehér tent elérésére és megóvására nncs jobb szappan, mnt a vlághírű S t e c- k e n p f e r d" 1 I o m t e j s z a p p a n. Védjegye Steckenpferd u, készt Bergmann et Co. cég Tetschen a/e. Kapható mnden gyógyszertár-, drogéra-, llatszertár s mnden e szakmába vágó üzletben. Darabja 80 fllér. Hasonlóképen csodálatosan beválk a Bergmann-féle Manera" I 1 o m- tejkrém fehér és fnom nő kezek megóvására, ennek tubusa 70 f-ért mndenütt kapható S 'zves tudomására hozom a mélyen tsztet vevő közönségnek, hogy fűszer üzletemben állandóan különféle felvágott prága sonka, kassa és budapest vrsl, nemkülönben a legjobb mnőségű olajos és pácolt halak, különféle sajtok és elsőrendű tea-vaj kapható. Állandóan raktáron továbbá a legjobb mnőségű mntapnce és házlag kezelt borok; balaton rzlng, gyöngyös vörös, kecskemét pecsenye borok, toknj aszú, s a legfnomabb cognacok, lkörök, szlvorumok. Heller-, Suchard- és Stollverok-féle cukorkák, csokoládék, Koestln-féle tea-sütemények, valód angol rumok, a legfnomabb teák a legnagyobb választókban. Végül ktűnő mnőség kávémra s felhívom a t. közönség fgyelmét. özv. Nolécy Óusztavne FŐSZER- ÉS CSIMKOE KFUFSKHIM) Koorád JájoSí) ' r* nr-:uuy-rr u. sz. SZARVASON. tclufun sí. sx. havonta 50 koronáért. - külön bejáratú szoba s ellátással vagy a nélkül. - Lgyanott kadó teljes 3-4

7 1912, október 20, SZARVAS ÉS VIDEKE 7. nytva rog. 6-íó este 7 órág NŐKNEK: Hétfő szünet. Kedd d. e - 80 f Szerda cl. u, zóna 40 f Csütörtök szünet, péntek á. u. h0 f Szombat d. u. 80 f Vasárnap szünet. IKIád.f-&rd.ő URAKNAK: Hétfő szünet. " Kedd cl. u. zóna 40 f Szerda d, e. 80 f Csütörtök d. u. 1 K Péntek d. e. 80 f Szombat cl. e. 80 f Vasárnap d. e. zóna 40 f m.in.cen:ra,p "bármlyen arlysbg:"ból a. l gtökéletesebb"toez AKARJA, Ixo&'y s z é p s é g é é r t suz egres "vxlágr c s o d á l j a Akkor vásároljon szóptő-szereket és különleges franca llatszerekot Ltauszky Pál fodrász üzletében, amelyek nemcsak első rangúak, hanem páratlanul olcsók s » kelmefestő és vegy tsztító ntézete Gyászeseteknél a ruhák 2é órán belül festetnek 16 ffflffl!l 1 CIPÉSZ ÜZLETE Van szerencsén a tsztelt közönség tudomására hozn, hogy Kölb József ktünö hírnévnek örvendő cpész műhelyét átvettem és azt ugyanaz alapon tartatom. A legfnomabb kvtelű férf-, nö- és, gyermek cpőket készítek a leg- szoldabb árak mellett. Különös súlyt fektetek arra, ho-jy mnden egyes vevőm teljes megelégedését kérdemeljem, mért s műhelyemben csaks a legfnomabb bőrnemüeket és elsőrendű munkásokat tartok. Késztek mnden szakmámba vágó munkát a legszebb kvtelben, szold ár mellett Orthopadcpök 24 óra alatt készíttetnek Vdék megrendeléseknél elegendő a Iábryrmatol paproson írónnal megrajzoln és egy vselt cpőt bekülden, mely után teljesen megfelelő epnt késztek. Klnő ts/lck'ttel : Dcmetror/rs József c/pés/ mester. 52 (Kölb J. utóda.) MBítÉkVétsl VBgeíIs og Üeljben mnt Vdéke Cpész BZOf)t)B\ fílvét^toek! r r r'a f v\ t*» P-, w J. A legkedvezőbb feltételek mellett, kényelmes hav részletfzetésre szállít: 1. The Fox Vsbe amerka Írógépet és rógépkellékeket. 2- Amerka redőnyös Íróasztalokat. 3. Amerka könyvtár, rat- és okmánytár berendezéseket. 4. Ksebb nagyobb pénzszekrényeket, 5. Angol bőrgarntúrákat. UgtjeMr 1 GgQd&Ií^Ozk azon, hogy a THE FOX mgóp hrdetéset sehol sem lattá meg. Pedg tapasz- talta, hogy sz.vz ós száz írógép csnál reklámot magának a legkülönfélébb módokon. eláruljuk mér' terjedt el sok száz THE FOX VISIBLE írógép mnden költséges reklámh írsonázás nélkül. Mert ak egy THE FOX Írógépet megvásárolt ős meggyőződött róla, hogy szebb, tartósabb, gyorsabb írógépet keresve sem lehet találn, megmondta mndenknek, hogy Egyedül TJlE FDX Ü. róííénct érdemes beszerezn, mert ez a legtökéletesebb látható rásu uj 'Á 9J {1 amerka rop-p. A modern rógépteehnka nem produkált ínég egy a THE Jgg FOX-hoz hasonló mestermüvet. tételek mellett kapható meg P ^ 1 fnrp & Amellett, hogy ára sem magas, kedvező fel- _ 1. B m m m r ü

8 8. SZARVAS ÉS VIDÉKE október 27, SZARVAS. Eláőrcodü czpé&ztzlct ( az Árpád bazár-helys legjobb anyagból ruüzléssel készített modern szabású czpök Hbás ' lábaknak a legpszelését elvállalom. Utána helyes czpök müzléssel készíttetnek el. a hol a kaphatók. Megrendelések a lab természetes felvétele után (uj eljárás) küönos gonddal és ízléssel készíttetnek el. Magyar, angol és íranca szaksmerettel dolgozom, mután a Nagy Mélt. Magyar Kr, Kereskedelm kormány támogatása révén tanulmányoztam a czpészet technológáját, mből jeles eredménnyel vzsgáztam Tszta, f Don} njod^r) njújka az rá^y Kérem a nagyrabecsült közönség ktüntető pártfogását SZŰCS A legjobb gummsarkok, krémek, selyemfüzők mnden színben, nagy választékban kaphatók. CzpéSz JÓZSEF Lúdtalpbetét faragását eszközlöm, úgyszntén rendes talpbetétek, parafagyökér és remezbó'l kaphatók. KÖHÖGÉS, HURUT, rekedtség, elnyálkásodás és szamárköhögés asev-fée ellen a 3 fenyővel". nellkaran>elákat közjegyzőleg htelesített bzonyítvány orvosoktól és magánosoktól. Csonjagja 30 fll. Poboza 60 fllér. Kapható mnden gyógszertárban és mnden drogérában. 40 ITleglepö újdonság I Faczmbalom (Xlophon.) Bárk cgv óra alatt ^^ t megtan ulhat rajta ^Jt^^Z^^^^^^0 játszan. A Pacmn<70r!Cí'í7j!űQ.\rcr 7n77// /L j balom 15 külöm- ' ~ bözö nagyságban összehangolt fadarabból áll és a mellékelt verőkkel (ugy mnt a cmbalom) lesz játszva. Ára verőkkel, tokkal és mesés ajándékkal csak 6 korona. Wágner a Hangszer-Krály" országszerte elsmert elsőrendű hangszerárulázában Budapest t JozseUkórut IS. Fényképes árjegyzék ngyen. Óvás: Fgyeljen jól a pontos címre és házszámra T á f f É <t f $ T Alapíttatott 1880-ban. Telefon szám : 16. SZARVASON. Könyvnyomdámban mndennemű könyvnyomda munkák, u. m.: bál meghívók, eljegyzés és esküvő értesítések, névjegyek, üzlet kártyák, levélpapír és borítékok, számlák, falragaszok, körlevelek és gyászjelentések potosan és jutányos árak melett készíttetnek. zar v as es MU L Könyvkötészetemben mndenféle munkák kvtelben könyvkötészet egyszerű és dszes a legjutányosabb árak mellett gyorsan és pontosan készíttetnek. Iskolakönyvek a legrövdebb alatt köttetnek be. dő Olcsó és tartós" munka! Pontos kszolgálás! 1 t D 0 L F L. r w 3SS -úí 9. szám. Könyvkereskedésemben kaphatók az összes helybel skolákban használandó tankönyvek, író- és rajzszerek. Énekes- és makönyvek nagy választékban. Mndennemű papír és írószerek nagy raktára. Vdék megrendelések pontosan és gyorsan eszközöltetnek. V * á f & é $ t * é * &r Sámuel Adolf könyvnyomdája Szarvason.

Baptisták keresztelés*

Baptisták keresztelés* XXIII- évfolyam. Szarvas, 1912. november hó 3. 44. 8zá.m TARSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP..SZERKESZTŐSÉG: Belwey-ut 9, hova a lap szellem részét llető közlemények küldendők. Nylttérben egy sor közlés

Részletesebben

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI. Felelős szerkbb/.ió? Ifj Krecsmárik Endre.

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI. Felelős szerkbb/.ió? Ifj Krecsmárik Endre. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Bclc/cy-'kl f..szerkesztőség: hova a lap szellem részét llető közlemények küldendők. Nylttérben ee;y sor közlés dja 50 fllér. Kézratokat a szerkesztőség nem küld vssza,

Részletesebben

évfolyam. ïvaa, 1912. szeptember hó 29. 39, szám

évfolyam. ïvaa, 1912. szeptember hó 29. 39, szám évfolyam. ïvaa, 1912. szeptember hó 29. 39, szám TÁRSADALMI ÉS SZÉPIR' UALMI HETILAP. SZEHKfúSZTÖíSICG: u 0 ÜO7Qy-ví '. ' f,va a,a P sellera réí7.!í JlJelf kftzlomenyfk kültjonűök. Nylüerben egy sor közlés

Részletesebben

4 205 044-2012/11 Változtatások joga fenntartva. Kezelési útmutató. UltraGas kondenzációs gázkazán. Az energia megőrzése környezetünk védelme

4 205 044-2012/11 Változtatások joga fenntartva. Kezelési útmutató. UltraGas kondenzációs gázkazán. Az energia megőrzése környezetünk védelme HU 4 205 044-2012/11 Változtatások joga fenntartva Kezelés útmutató UltraGas kondenzácós gázkazán Az energa megőrzése környezetünk védelme Tartalomjegyzék UltraGas 15-1000 4 205 044 1. Kezelés útmutató

Részletesebben

Békefi Zoltán. Közlekedési létesítmények élettartamra vonatkozó hatékonyság vizsgálati módszereinek fejlesztése. PhD Disszertáció

Békefi Zoltán. Közlekedési létesítmények élettartamra vonatkozó hatékonyság vizsgálati módszereinek fejlesztése. PhD Disszertáció Közlekedés létesítmények élettartamra vonatkozó hatékonyság vzsgálat módszerenek fejlesztése PhD Dsszertácó Budapest, 2006 Alulírott kjelentem, hogy ezt a doktor értekezést magam készítettem, és abban

Részletesebben

járta, aprít ó é s tuskófuró a NEFA G fejlesztésében

járta, aprít ó é s tuskófuró a NEFA G fejlesztésében ható, max. 140 cm munkaszélességre és 15 25 cm-es munkamélységre készült. A gép üzem próbájára ez évben kerül sor. A műveletcentrkus egyed gépkalakítások mellett nem mondtunk le egy bázsgép rendszerű csemetekert

Részletesebben

2. személyes konzultáció. Széchenyi István Egyetem

2. személyes konzultáció. Széchenyi István Egyetem Makroökonóma 2. személyes konzultácó Szécheny István Egyetem Gazdálkodás szak e-learnng képzés Összeállította: Farkas Péter 1 A tananyag felépítése (térkép) Ön tt áll : MAKROEGENSÚL Inflácó, munkanélkülség,

Részletesebben

Szerelési útmutató FKC-1 síkkollektor tetőre történő felszerelése Junkers szolár rendszerek számára

Szerelési útmutató FKC-1 síkkollektor tetőre történő felszerelése Junkers szolár rendszerek számára Szerelés útmutató FKC- síkkollektor tetőre történő felszerelése Junkers szolár rendszerek számára 604975.00-.SD 6 70649 HU (006/04) SD Tartalomjegyzék Általános..................................................

Részletesebben

Die Sensation in der Damenhygiene Hasznos információk a tamponokról www.123goodbye.com

Die Sensation in der Damenhygiene Hasznos információk a tamponokról www.123goodbye.com nokról tampo a k ácó form n s no Hasz Mért használnak tamponokat? A tampon szó francául és a szó szernt fordításban dugó. Már a szó s sokat mond. A tamponok körülbelül öt centméteres rudak, amely közel

Részletesebben

I. évf. 3. szám. Eenezúi* Sándor. I<Vlelős szerivesztő : 1 z- Elemé 5

I. évf. 3. szám. Eenezúi* Sándor. I<Vlelős szerivesztő : 1 z- Elemé 5 I. évf. 3. szám. SZERKESZTŐSÉG: Jóka-utca 1257. sz., hová a lap - szellem részét letö közlemények küldenelök, Egészévre 3 kor. Félévre 4 kor. E L Ö F I Z E T É S I Á R A K : Negyedévre a kor. Egyesszáma

Részletesebben

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI. Felelős szerkesztő: KRECSMÁRIK ENDRE. Laplulajdonos ós kiadó : SÁMUEL ADOLF.

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI. Felelős szerkesztő: KRECSMÁRIK ENDRE. Laplulajdonos ós kiadó : SÁMUEL ADOLF. v - C 18 szá TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. SZERKESZTŐSÉG: jbelgey-u 9 sz4w,.lovft a lap szellem részét llető közlemények kíldendők. Nylttéfben egy sor közlés cjja 50 fllér..kézratodat a szerkesztőség

Részletesebben

Fuzzy rendszerek. A fuzzy halmaz és a fuzzy logika

Fuzzy rendszerek. A fuzzy halmaz és a fuzzy logika Fuzzy rendszerek A fuzzy halmaz és a fuzzy logka A hagyományos kétértékű logka, melyet évezredek óta alkalmazunk a tudományban, és amelyet George Boole (1815-1864) fogalmazott meg matematkalag, azon a

Részletesebben

VEZÉRIGAZGATÓI UTASÍTÁS

VEZÉRIGAZGATÓI UTASÍTÁS Követeléskezelés Szabályzat Sgma Követeléskezelı Zrt. A Sgma Követeléskezelı Zrt. tevékenység köre A Sgma Követeléskezelı Zrt. 1923-ban, részvénytársaság formában került bejegyzésre, magánosítására 1988.

Részletesebben

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés

Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés Szociális és Gyermekvédelmi Iroda Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés A Segítő Kéz Kispesti

Részletesebben

A bankközi jutalék (MIF) elő- és utóélete a bankkártyapiacon. A bankközi jutalék létező és nem létező versenyhatásai a Visa és a Mastercard ügyek

A bankközi jutalék (MIF) elő- és utóélete a bankkártyapiacon. A bankközi jutalék létező és nem létező versenyhatásai a Visa és a Mastercard ügyek BARA ZOLTÁN A bankköz utalék (MIF) elő- és utóélete a bankkártyapacon. A bankköz utalék létező és nem létező versenyhatása a Vsa és a Mastercard ügyek Absztrakt Az előadás 1 rövden átteknt a két bankkártyatársasággal

Részletesebben

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története 217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

Az elektromos kölcsönhatás

Az elektromos kölcsönhatás TÓTH.: lektrosztatka/ (kbővített óravázlat) z elektromos kölcsönhatás Rég tapasztalat, hogy megdörzsölt testek különös erőket tudnak kfejten. Így pl. megdörzsölt műanyagok (fésű), megdörzsölt üveg- vagy

Részletesebben

Harangzúgás idején ELOFIZETES 1 AZ ADÓZÁSRÓL

Harangzúgás idején ELOFIZETES 1 AZ ADÓZÁSRÓL Új gazda(g) 1 H a l e j á r A VADLÉTSZÁM 1 AZ APEH, a Mátrában 9 az orvos... BECSLÉSÉRŐL nterjú a 3. oldalon 3 1 AZ ADÓZÁSRÓL Teendők az 5. oldalon y oldal 17. oldal 2. ÉVFOLYAM 2. S ZÁ M 35 Ft 1993. FEBRUÁR

Részletesebben

VALLALKQZÁSf SZERZ Ő DES ESPAN Nyugat-dunántúli Regionális Energia Stratégia és a három kistérség i energetikai koncepció kidolgozása tárgyban "

VALLALKQZÁSf SZERZ Ő DES ESPAN Nyugat-dunántúli Regionális Energia Stratégia és a három kistérség i energetikai koncepció kidolgozása tárgyban VALLALKQZÁSf SZERZ Ő DES ESPAN Nyugat-dunántúl Regonáls Energa Stratéga és a három kstérség energetka koncepcó kdolgozása tárgyban " Amely létrejött egyrészrő l a Nyugat-dunántúl Regonáls Fejlesztés Ügynökség

Részletesebben

IMPRESSA C5 Használati útmutató

IMPRESSA C5 Használati útmutató IMPRESSA C5 Használat útmutató Kávé Prof Kft. 1112 Budapest, Budaörs út 153. Tel.: 06-1-248-0095 kaveprof@freemal.hu A TÜV SÜD független német mnôségvzsgáló ntézet Az IMPRESSA kézkönyvének és a hozzá tartozó

Részletesebben

Települési Információs Hírlevél

Települési Információs Hírlevél Települési Információs Hírlevél VIII. Évfolyam 1. Szám 2005. április-június SÁ R M ELL É K Köszöntjük községünk legifjabb polgárait: Született: Pantocsek Leon Dániel /Arany J. u. 10./ Koller Dóra /Dózsa

Részletesebben

Méhészeti Közlöny ERDÉLYRÉSZI MÉHÉSZ-EGYLET SZAKLAPJA, MINT. AZ EBDÉLYIGAZDA" ÖNÁLLÓ MELLÉKLETE. Megjelenik minden hó 1-én és 15-én.

Méhészeti Közlöny ERDÉLYRÉSZI MÉHÉSZ-EGYLET SZAKLAPJA, MINT. AZ EBDÉLYIGAZDA ÖNÁLLÓ MELLÉKLETE. Megjelenik minden hó 1-én és 15-én. V-ft évflyam. 1890. angusztus 1. 15. szám. Méhészet Közlöny AZ ERDÉLYRÉSZI MÉHÉSZ-EGYLET SZAKLAPJA, MINT AZ EBDÉLYIGAZDA" ÖNÁLLÓ MELLÉKLETE. Megjelenk mnden hó 1-én és 15-én. A méhészetre vnatkzó közlemények

Részletesebben

Elosztott rendszerek játékelméleti elemzése: tervezés és öszönzés. Toka László

Elosztott rendszerek játékelméleti elemzése: tervezés és öszönzés. Toka László adat Távközlés és Médanformatka Tanszék Budapest Műszak és Gazdaságtudomány Egyetem Eurecom Telecom Pars Elosztott rendszerek játékelmélet elemzése: tervezés és öszönzés Toka László Tézsfüzet Témavezetők:

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

Visszaemlékezés. Gulyás Sarolta Aranka

Visszaemlékezés. Gulyás Sarolta Aranka IX. ÉVFOLYAM 2.SZÁM A KULTURÁLIS EGYESÜLET KIADVÁNYA 2015. december Visszaemlékezés Gulyás Sarolta Aranka Folyvást rohanunk, soha meg nem állunk. Még arra sincs időnk néhanap, hogy a tenyerünkbe rejtsük

Részletesebben

2. A tordai középtanodáröl.

2. A tordai középtanodáröl. 2 3 4 ISKOLAI ÉRTESÍTŐ. 234 lóknak a mivelődlietésre s az önerején való kiképzésre szép alkalom van nyílva. Vajha az ifjúság kellően tudná méltányolni e kedvező körülményt s teljes erejökből egyen-egyen

Részletesebben

lks~71 ~~ Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző ,~ LU:Lll ;rejl Faragón'é Széles Andrea Jegyzői kabinet vezetője q GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY

lks~71 ~~ Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző ,~ LU:Lll ;rejl Faragón'é Széles Andrea Jegyzői kabinet vezetője q GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY Ügyratszám7092-10/2011.v1l1. Ügyntéző: Ferenczné NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTER HVATALA GAZDÁLKODÁS FŐOSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-524, (42) 524-540; Fax:

Részletesebben

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu X. évf. 1. sz. 2013. március www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesiek! Örömömre szolgál, hogy 2013. év elején községünk önállóságának stabilitásáról számolhatok be Önöknek. Az elmúlt időszakban számtalan

Részletesebben

A testületi határozatokat maradéktalanul végrehajtottuk«,

A testületi határozatokat maradéktalanul végrehajtottuk«, Tisztelt Városi Tanács! Az osztály tevékenységéről legutóbb az 1983* szeptember 30.án tartott tanácsülésen adtam számot. E tanácsülésen osztályunk munkáját határozatilag elismerte a tanács a Határozatában

Részletesebben

Statisztikai. Statisztika Sportszervező BSc képzés (levelező tagozat) Témakörök. Statisztikai alapfogalmak. Statisztika fogalma. Statisztika fogalma

Statisztikai. Statisztika Sportszervező BSc képzés (levelező tagozat) Témakörök. Statisztikai alapfogalmak. Statisztika fogalma. Statisztika fogalma Témakörök Statsztka Sortszerező BSc kézés (leelező tagozat) 2-2-es tané félé Oktató: Dr Csáfor Hajnalka főskola docens Vállalkozás-gazdaságtan Tsz E-mal: hcsafor@ektfhu Statsztka fogalmak Statsztka elemzések

Részletesebben

GHESAURUS. Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára. Szerkesztette CSÖRSZ RUMEN ISTVÁN

GHESAURUS. Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára. Szerkesztette CSÖRSZ RUMEN ISTVÁN GHESAURUS Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára Szerkesztette CSÖRSZ RUMEN ISTVÁN rec.iti Budapest 2010 3 A kötet megjelenését támogatta Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a szerzők

Részletesebben

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület. 10 éves jubileumi kiadvány

Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület. 10 éves jubileumi kiadvány Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület 10 éves jubileumi kiadvány 2013 A Szebb Holnapért Köz - hasz nú Egyesület 2003. októ - ber 20. napján alakult Csepreg városában, amikor is 10 lelkes fiatal elha tározta,

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

Nyeregetetős csarnokszerkezetek terhei az EN 1991 alapján

Nyeregetetős csarnokszerkezetek terhei az EN 1991 alapján BME Hdak és Szerkezetek Tanszék Magasépítés acélszerkezetek tárgy Gyakorlat útmutató Nyeregetetős csarnokszerkezetek terhe az EN 1991 alapján Összeállította: Dr. Papp Ferenc tárgyelőadó Budapest, 2006.

Részletesebben

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

Államfői látogatás Bogyiszlón

Államfői látogatás Bogyiszlón VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

Karácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER

Karácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER Dicsôség a magasságban Istennek! (Lk 2,14) Írók, költôk, filozófusok számtalan alkalommal leírták, illetve állították, hogy az embert

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

Darupályák ellenőrző mérése

Darupályák ellenőrző mérése Darupályák ellenőrző mérése A darupályák építésére, szerelésére érvényes 15030-58 MSz szabvány tartalmazza azokat az előírásokat, melyeket a tervezés, építés, műszak átadás során be kell tartan. A geodéza

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-243./2007. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati

Részletesebben

Közhasznúsági jelentése 2008. Készült: 2009. június 27. Készítette: Soponyainé Nagy Edit

Közhasznúsági jelentése 2008. Készült: 2009. június 27. Készítette: Soponyainé Nagy Edit A K É K M A D Á R A L A P Í T V Á N Y a b e t e g g y e r m e k e k é r t Közhasznúsági jelentése 2008. Készült: 2009. június 27. Készítette: Soponyainé Nagy Edit 2 a.) Közhasznú egyszerűsített beszámoló

Részletesebben

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagtak nagycsoportos óvodásaink. Búcsút vettek az óvodától, az óvó néniktől, kispajtásoktól és a játékoktól. Szeptembertől várja őket az iskolapad.

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlaszám: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. szám: 9236

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a 2011. június 21. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ. a 2011. június 21. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről TÁJÉKOZTATÓ a 2011. június 21. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2011. szeptember 15. Osztályok jelentései alapján összeállította: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 1 Június

Részletesebben

15. szo 16. v. 24. h. 8:00 Nyitó értekezlet 25. k. 16:00-19:00 Új Lévays diákok beköltözése 27. cs 16:00 Médiás "Találkozó"

15. szo 16. v. 24. h. 8:00 Nyitó értekezlet 25. k. 16:00-19:00 Új Lévays diákok beköltözése 27. cs 16:00 Médiás Találkozó 1. oldal ESEMÉNYNAPTÁR_LÉVAY_2015_2016 08:00 Munkaközösség-vezetői értekezlet 09:00 Nevelőtestületi nyitó értekezlet Munkaközösségi megbeszélések (délután) 09:00 Javító és osztályozó vizsgák Munkaközösségi

Részletesebben

É É ö Ü É ő Ü É Ö Ó Ö Ó Ü Ü Ü É É É É ö É Ó É ö Ü Ü É Ö ő ő ö Ó ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö Ü É Ó É ő ö ö É ö ö ő ő ö ő ö É ö É ő ű É Ü Ü ö ő É É ö ő É Ü ö ö ö Ü É É ö É É ö É É É Ü É Ü Ü ő Ő ő Ü É É ő ö Ü ö Ü

Részletesebben

Ahol mindig Ön az első! www.eon.hu/ugyintezes. Segítünk online ügyféllé válni Kisokos

Ahol mindig Ön az első! www.eon.hu/ugyintezes. Segítünk online ügyféllé válni Kisokos Ahol mndg Ön az első! www.eon.hu/ugyntezes Segítünk onlne ügyféllé váln Ksokos Kedves Ügyfelünk! Szeretnénk, ha Ön s megsmerkedne Onlne ügyfélszolgálatunkkal (www.eon.hu/ugyntezes), amelyen keresztül egyszerűen,

Részletesebben

III. Áramkör számítási módszerek, egyenáramú körök

III. Áramkör számítási módszerek, egyenáramú körök . Árakör száítás ódszerek, egyenáraú körök A vllaos ára a vllaos töltések rendezett áralása (ozgása) a fellépő erők hatására. Az áralás ránya a poztív töltéshordozók áralásának ránya, aelyek a nagyobb

Részletesebben

Műszaki folyamatok közgazdasági elemzése Előadásvázlat 2014. november 06. A közgazdaságtan játékelméleti megközelítései

Műszaki folyamatok közgazdasági elemzése Előadásvázlat 2014. november 06. A közgazdaságtan játékelméleti megközelítései Műzak folyamatok közgazdaág elemzée Előadávázlat 04. november 06. A közgazdaágtan átékelmélet megközelítée a Története: - Táraátékok elmélete (Zermelo - Neumann Jáno (mnmax-tétel, azaz mkor létezk megoldá

Részletesebben

2016. április. Nagypalli Hírhozó. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Együtt ünnepeltünk március 15-én

2016. április. Nagypalli Hírhozó. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Együtt ünnepeltünk március 15-én Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Együtt ünnepeltünk március 15-én Nagypalli Német Nemzetiségi Óvoda- Kindergarten Pahl Kedves Olvasó! Tartalmas márciusnak néztünk elébe. A nőnap

Részletesebben

1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016.

1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016. 1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016. évi terveiről Egyesület neve: Ózdi Teknőc Futó Club Egyesület címe:

Részletesebben

É Á Á ű ű É ű ű Á ű Ó Ő Á Á Á Ő Á ű Á Í É Ö ű ű É Ö Ö Á Á Ö Á ű É Ö É Á Ö Á É É Á ű Ö É Í Á Á ű Á ű ű É Á Á Á ű ű É Ü Ő Á Á Á ű Á ű Á ű Ö ű ű Á Á Ö Ö Á ű Ö ű ű Í ű Á Á ű Á É Í Á Á Ó ű ű Á ű Á Á Á Á É Á

Részletesebben

A mágneses tér energiája, állandó mágnesek, erőhatások, veszteségek

A mágneses tér energiája, állandó mágnesek, erőhatások, veszteségek A mágneses tér energája, állandó mágnesek, erőhatások, veszteségek A mágneses tér energája Egy koncentrált paraméterű, ellenállással és nduktvtással jellemzett tekercs Uáll feszültségre kapcsolásakor az

Részletesebben

2016. évi munka és rendezvényterve.

2016. évi munka és rendezvényterve. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ - Művelődési Központ és Könyvtár - 2016. évi munka és rendezvényterve. Készítette: Csenger, 2015. október 21. szakmai vezető Az intézményünk

Részletesebben

Schlüter -KERDI-BOARD. Közvetlenűl burkolható felületű építőlemez, többrétegű vízszigetelés

Schlüter -KERDI-BOARD. Közvetlenűl burkolható felületű építőlemez, többrétegű vízszigetelés Schlüter -KERDI-BOARD Közvetlenűl burkolható felületű építőlemez, többrétegű vízszgetelés Schlüter -KERDI-BOARD Schlüter -KERDI-BOARD A csempeburkolat készítésének unverzáls alapfelülete Pontosan, ahogy

Részletesebben

m n i u i aat. -A karácsonykor újjászületett békés szagot I Mert ba a békesség ünnepe is karácsony ünnepe, a nagy magyar csa

m n i u i aat. -A karácsonykor újjászületett békés szagot I Mert ba a békesség ünnepe is karácsony ünnepe, a nagy magyar csa II FALU" enjelen mnden vasársa* reggel. Előfzetés ar negyedévre 20.080 K, félévre 40.000 K, egész érre 80.000 K.. Hrdetés affa eéra flaeteaáé. Magyarok karácsonya. Irta Bodó János, országgyűlés kepv. A

Részletesebben

HA BALATON, AKKOR HAJÓZÁS!

HA BALATON, AKKOR HAJÓZÁS! HA BALATON, AKKOR HAJÓZÁS! HAJÓZÁSI MENETREND ÉS HAJÓS PROGRAMLEHETŐSÉGEK 2016 BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. AZ ÉLMÉNYHEZ HAJÓ VISZ! Tsztelt Utasunk! KÖSZÖNTŐ A Balaton Hajózás Zrt. (BAHART) jogelődjt 1846-ban

Részletesebben

titkár. A jegyzőkönyv hileléül: Jegyzőkönyv.

titkár. A jegyzőkönyv hileléül: Jegyzőkönyv. körmöczbányai osztály ezen indokolásával a központi elnök ur nagybányai kiküldetéséről való beszámolójára és az ezzel kapcsolatos memorandum ügyre czélzott. Ha ezen fellevésünk helyes, kimondja osztályülésünk,

Részletesebben

TolnAgro Állatgyógyászati Kft. Szekszárd

TolnAgro Állatgyógyászati Kft. Szekszárd 2010 10108 10:31 0674529750 #0554 P.001 1009. TolnAgro Állatgyógyászat Kft. Szekszárd Bztonság adatlap 911155/EEC szernt és a 44/2000. (X. 27.) EÜM rendelet (33/2004. (V. 26.) ESzCsM rendelettel módosítva)

Részletesebben