VIDÉKFEJLESZTÉS, VIDÉKFEJLESZTÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE

Átírás

1 1

2 VIDÉKFEJLESZTÉS, VIDÉKFEJLESZTÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE Szerkesztő: Bálint János Juhász Mária Katonáné Kovács Judit Nagy Géza DE ATC AVK

3 Szerző: Bálint János Budapesti Corvinus Egyetem Juhász Mária Budapesti Corvinus Egyetem Nagy Géza Debreceni Egyetem Bálint András Budapesti Corvinus Egyetem Gál-Berey Tünde Budapesti Corvinus Egyetem Holló Márta Budapesti Corvinus Egyetem Kocsis Márton Budapesti Corvinus Egyetem Kostyál L. Árpád ELTE Korenyák Zsófia ELTE Oláh Tímea Budapesti Corvinus Egyetem Lektor: Pető Károly DE ATC AVK 2005 ISBN Első kiadás A kiadvány szerzői jogvédelem alatt áll. A kiadványt, illetve annak részeit másolni, reprodukálni, adatrögzítő rendszerben tárolni bármilyen formában és bármilyen eszközzel elektronikus úton vagy más módon a kiadó és a szerzők előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos. Kiadó: Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar Budapest, március 3

4 Tartalomjegyzék BEVEZETÉS VIDÉK, VIDÉKISÉG, VIDÉKFEJLESZTÉS FOGALOMKÖRE A SZAKMAI ÉRDEKLŐDÉST KIVÁLTÓ VIDÉKI SAJÁTOSSÁGOK VIDÉKFEJLESZTÉS A TERÜLETI FEJLŐDÉSBEN TÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉS A FOGALMAK ÉRTELMEZÉSÉNEK MEGKÖZELÍTÉSI MÓDJAI A FOGALMAK ÉRTELMEZÉSÉNEK MAI HELYZETE A FOGALMAK KÖZNYELVI ÉRTELMEZÉSE A FOGALMAK SZAKMAI-TUDOMÁNYOS ÉRTELMEZÉSE AJÁNLÁSOK A VIDÉK, VIDÉKISÉG, VIDÉKFEJLESZTÉS SZAKMAI- TUDOMÁNYOS TARTALMÁNAK MEGHATÁROZÁSÁHOZ VIDÉKFEJLESZTÉS GLOBALITÁS, REGIONALITÁS ÉS LOKALITÁS A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN A GLOBALIZÁCIÓ REGIONALITÁS LOKALITÁS TÉRSÉGI VERSENYKÉPESSÉG ÉS AZ INNOVÁCIÓ A REGIONÁLIS FEJLŐDÉS, VERSENYKÉPESSÉG A TÉRSÉGI VERSENYKÉPESSÉG TÉNYEZŐI INNOVÁCIÓ A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN MEZŐGAZDASÁG ÉS A VIDÉKFEJLESZTÉS KAPCSOLATA AGRÁRTÖRTÉNET A MULTIFUNKCIONÁLIS MEZŐGAZDASÁG ÉS A VIDÉKFEJLESZTÉS FENNTARTHATÓSÁG ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS A VIDÉKI MAGYARORSZÁG A TELEPÜLÉSEK SZÁMA, A NÉPESSÉG ARÁNYA A KISTÉRSÉGEK RENDSZERE A VIDÉK HELYZETE MAGYARORSZÁGON A RÉGIÓK FEJLETTSÉGBELI KÜLÖNBSÉGE A KISTÉRSÉGEK FEJLETTSÉGÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA A VIDÉKFEJLESZTÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ TÉVHITEK VIDÉKPOLITIKA STRUKTURÁLIS POLITIKA AZ EURÓPAI UNIÓ VIDÉKPOLITIKÁJÁNAK VÁLTOZÁSA NAPJAINKIG A KÖZÖS REGIONÁLIS POLITIKA FEJLŐDÉSE VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA MAGYARORSZÁGON A TERVEZÉS MÓDSZERTANA ADATGYŰJTÉS STEP ELEMZÉS SWOT ELEMZÉS A KISTÉRSÉG ÉRINTETTJEINEK VIZSGÁLATA

5 2.7.5 PROBLÉMAFA-CÉLFA LOGIKAI KERETMÁTRIX ESÉLYEGYENLŐSÉG ESÉLYEGYENLŐSÉG ESÉLYEGYENLŐTLENSÉG EGYENLŐTLENSÉGI ELMÉLETEK ESÉLYEGYENLŐSÉG-EGYENLŐTLENSÉG MAGYARORSZÁGON KÖRNYEZET ÉS TERMÉSZET TERMÉSZETVÉDELEM, ÖKOLÓGIAI FOLYOSÓK, ZÖLDUTAK BEVEZETÉS TERMÉSZETVÉDELEM KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS KÖRNYEZETPOLITIKA A KÖRNYEZETPOLITIKA KIALAKULÁSA AZ EURÓPAI UNIÓ KÖRNYEZETPOLITIKÁJA A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI MAGYARORSZÁGON A KLÍMAVÁLTOZÁS JELEI A VAHAVA PROJEKT A KLÍMAVÁLTOZÁSSAL KAPCSOLATOS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI ÁLLÁSFOGLALÁSOK ÉGHAJLATI TENDENCIÁK MAGYARORSZÁGON KÖVETKEZTETÉSEK AZ IDŐJÁRÁS-VÁLTOZÁSRA 2050-IG ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS, BIOTERMÉKEK PIACAI, A BIOTERMESZTÉS KIALAKULÁSA, BEVEZETÉS A BIOTERMESZTÉS ELMÉLETI HÁTTERE AZ ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS JELENTŐSÉGE MAGYARORSZÁGON ÉS A VILÁGON A BIOTERMESZTÉS GAZDASÁGTANA AZ ÖKOLÓGIAI TERMESZTÉS PIACA A BIOTERMESZTÉS ÉRTÉKE A VIDÉK SZEMPONTJÁBÓL ÖKOPIAC: A BIOTERMÉKTŐL A KÖZÖSSÉGI ESZMÉIG VIDÉKI TURIZMUS, FALUSI TURIZMUS BEVEZETÉS A VIDÉKI TURIZMUS FORMÁI FALUSI TURIZMUS MAGYARORSZÁGON A TURIZMUS JOGI HÁTTERE A MINŐSÉG, A VIDÉKI SZÁLLÁSHELYEK MINŐSÍTÉSE A FALUSI TURIZMUS A MEZŐGAZDASÁG EGYIK BEVÉTELI FORRÁSA DIREKTMARKETING: A MAGYAR VIDÉK TERMÉKEINEK KÖZVETLEN ÉRTÉKESÍTÉSE AZ ÉLELMISZER ÉS AZ ÜZLET A FOGYASZTÓI ATTITŰD VÁLTOZÁSA TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSAINK FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK

6 7.1.3 A PERSPEKTIVIKUS TERMÉKEK KÖZÖSSÉG AZ APRÓFALVAK ÉS A TANYAVILÁG SPECIÁLIS PROBLÉMÁI BEVEZETÉS APRÓFALVAINK HELYZETE, JELLEMZŐI: A FALUGONDNOKI SZOLGÁLATOK KIALAKULÁSA, MŰKÖDÉSE A FALUGONDNOKI HÁLÓZAT A FALUGONDNOKI RENDSZER STRUKTÚRÁJA: A FALUGONDNOKSÁG ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ ESETTANULMÁNY: TÉRSÉGI INNOVÁCIÓ A GYAKORLATBAN BEVEZETÉS VIDÉK- ÉS AGRÁRFEJLESZTÉSI PROGRAM TOLNA MEGYE HÁROM EGYÜTTMŰKÖDŐ KISTÉRSÉGÉBEN TORCH = TOLNA COUNTY RURAL CHANGE PROGRAM A VIDÉKFEJLESZTÉS NAGY EGYÉNISÉGEI SOMOGYI IMRE ERDEI FERENC WANGARI MUTA MAATHAI MUHAMMAD YUNUS (JUNUS) FRANZ FISCHLER NORMAN ERNEST BORLAUG BJORN LOMBORG IRODALOMJEGYZÉK

7 BEVEZETÉS A vidékfejlesztési képzés célja, hogy a résztvevők számára összefoglaljuk Magyarország, Európa, az EU, az ET, az OECD, az ILO és a FAO vidékfejlesztési és agrárpolitikájának legfrissebb ismereteit, és felkészítsük olvasóinkat és hallgatóinkat Kárpátmedencei vidékfejlesztési és agrárprojektek tervezésére, valamint a megvalósítás menedzselésére. Vidékfejlesztési alapismeretek mellett bemutatjuk a standard elemzési és tervezési módszereket, valamint igyekszünk fejleszteni az aktív felhasználók kreativitását, döntési és kockázatvállaló képességét. A képzés során könyvünket kiegészítve előadások, szemináriumok, viták, globális és helyi esettanulmányok, vidékfejlesztési PHARE, SAPARD, LEADER és ENESD programok bemutatói váltják egymást, előzetes hallgatói felkészüléssel és aktív részvétellel. A sikertényezők bemutatása és a kudarcok kendőzetlen magyarázata fontos célkitűzése a munkánknak. A Kárpát-medence területének legalább kétharmada vidéki térség, ahol a lakosság fele él. A kevésbé fejlett vagy elmaradott részeken a vidékfejlesztés a hiányzó húzóágazatokat fejlett ipart, szolgáltatásokat és mezőgazdaságot helyettesítő fejlesztési politika; míg a fejlettebb régiókban a mezőgazdasági elsősorban élelmiszer túltermelést részben kiegyensúlyozó, multifunkcionalitást megteremtő stratégia. Ez utóbbi célkitűzés a vidéki gazdaság többlábon-állását kívánja megteremteni a vidéki tevékenységek diverzifikációjával, a tájmegőrzési funkciók hangsúlyozásával, a hagyományok ápolásával, a természet és a környezet védelmével. A vidékfejlesztés a hátrányos helyzetű és az ígéretesen fejlődő kistérségekben is fontos közösségteremtő program. A célcsoport, azaz kinek szánjuk a könyvet: kistérségi és önkormányzati vezetők, képviselők, munkatársak az ország és a Kárpát-medence egész területéről, vidékfejlesztéssel foglalkozó vagy abban érintett vállalkozások, civil szervezetek vezetői, munkatársai, képviselői, vidékfejlesztést szakirányként tanuló főiskolás, egyetemista, alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatók, vidékfejlesztés vagy ahhoz kapcsolódó tárgyakat tanuló kurzusok, képzések, szakok, szakirányok résztvevői, hallgatói. Az itt következő fejezetek egy szerzői kollektíva munkái, pontosabban egy körülbelül kétszeres terjedelmű elektronikus jegyzet részei. A jelen könyvbe be nem került fejezetek az internetről letölthetők, illetve esetleg egy későbbi könyvben nyomtatásra kerülnek. Ami most bizonyosan hiányzik a könyvből a terjedelmi korlátok miatt az a vidékfejlesztéssel kapcsolatos üzleti modellek, a vidék, valamint a vidék termékeinek és szolgáltatásainak a marketingje. 7

8 1 VIDÉK, VIDÉKISÉG, VIDÉKFEJLESZTÉS FOGALOMKÖRE Nagy Géza A vidék, vidékiség és vidékfejlesztés iránt az utóbbi évtizedben tapasztalt szakmaitudományos és közéleti érdeklődés vitathatatlanul összefüggésbe hozható a 90-es évek elején deklarált európai integrációs törekvéseinkkel, illetve a már EU-konformnak minősíthető évi területfejlesztési törvénnyel. A szakmai-tudományos kihívás tudományterületek és tudományágak képviselőinek széles rétegeit kezdte foglalkoztatni. Kezdetekben a fogalmak értelmezése kapcsán természetszerűen jelent meg a szak- és tudományterületi elfogultság, amelyet elsősorban az agrárium oldaláról sérelmezett a tudományos közvélemény. Hazánkban 1998-ban akadémiai vita bontakozott ki a kérdésben, melyben számos kiváló kutató mondott véleményt. A célirányos vita akkor abbamaradt, néhány tanulmány és a mindennapok tervezési, stratégia-készítési, és operatív vidékfejlesztési gyakorlata azonban árnyalt finomságokkal egészítette ki a fogalmakról kialakult kompromisszumos képet. Időközben beindult a vidékfejlesztés egyetemi szintű oktatása, tudományos iskolák vizsgálták a kérdéskörök részleteit. Az oktatásból kapott visszacsatolás és a témakörök elméleti vizsgálata számos olyan új szempontra irányította rá a figyelmet, melyek hozzájárulhatnak egy teljesebb tudományos vidékfogalom megalkotásához, segíthetik az egy nyelven beszélést szakmai-tudományos berkekben. Ma már nyilvánvaló, hogy az információ-technológia korában csak a kiegyensúlyozott területi fejlődésre való törekvés hozhatja meg a társadalmi rétegek közötti konszenzust nemzeti szinten, és ez képes kohéziót biztosítani a nemzetek együttélésének és együttműködésének az Európai Unióban. A területi fejlődés egyetlen elfogadható módja a fenntartható fejlődés, amely Kovács T. (2000) igen találó megfogalmazása szerint az élet minőségét a fogyasztás mennyisége fölé rendeli. Ebben az új fejlesztési filozófiában a vidék és a vidékfejlesztés kulcsfontosságú szereplővé válik nem csak az ott élők, de a társadalom egésze számára egyaránt. Ebben a helyzetben nem vitatható, hogy szükség van az új kihívások fogalom-rendszerének átgondolására, tisztázására. Ahogyan Rechnitzer (1998) az ESDP (The European Spatial Development Perspective Az Európai Területfejlesztés Perspektívái) kapcsán a területfejlesztéssel kapcsolatban kifejti, a megváltozott körülményekre hivatkozva szükség van a területfejlesztés fogalmi rendszerének felülvizsgálatára, hogy az új kihívásokra új fogalmakkal, vagy a korábbi fogalmak megváltoztatott, átértékelt tartalmával lehessen reagálni. Példaként említi, hogy ma már Európában a rurális térségek nem föltétlen jelentenek elmaradottságot, így problémáik kezelése ma már más technikákat igényel. Egy fogalom definíciója csak arra alkalmas, hogy az adott témát beazonosítsa az érintettek számára. A rövid tömör megfogalmazás azonban alkalmatlan arra, hogy feltárja mindazt, ami a fogalom körébe tartozik. Ehhez már egy részletezőbb leírás, a tartalom körülírása szükséges a fogalomról. Ez igaz a formálódó területi tudományok minden ágára, köztük a vidékfejlesztésre is. Szükség van tehát a vidék, a vidékiség és a vidékfejlesztés fogalomkörének definiálására, tartalmuk, hatáskörük finomítására, pontosítására, folyamatos karbantartására. Látnunk kell azt is, hogy a klasszikus tudományok példájából kiindulva egy tudományterület tartalma legfeljebb csak közelíthet a teljesség felé, de a vidék összetettsége, sokszínűsége különösen pedig a mindenkori vidéki folyamatok eredményezte új helyzetek miatt sosem lehet örökös érvényű, vagy lezárt. A fejezet célirányos irodalom kutatással áttekinti a vidék fogalom eddigi fejlődését és újszerű megközelítési móddal próbálja teljesebbé tenni azt. Nem titkoltan az is a szándéka, hogy hangsúlyosabbá tegyen néhány olyan szempontot, melyek a vidék, vidékiség és vidékfejlesztés lényegét leginkább meghatározzák. 8

9 1.1 A SZAKMAI ÉRDEKLŐDÉST KIVÁLTÓ VIDÉKI SAJÁTOSSÁGOK A vidék, vidékiség és vidékfejlesztés tartalmi-terminológiai kérdéseinek vizsgálatakor nem kerülhetők meg azok a folyamatok, amelyek hozzájárultak a téma iránti robbanásszerű közéleti és szakmai-tudományos érdeklődéshez. Természetesen csak a teljesség igénye nélkül lehet vállalkozni ezen folyamatok jellemzőinek kiemelésére. A vidéki területek mai helyzetének értékelésekor nem hagyhatók figyelmen kívül azok a történelmi fejlemények, melyek indokolják a mai helyzetet. Történelmileg vizsgálva a vidék kiemelkedő szerepe nem vitatható a civilizáció fejlődése szempontjából. A kezdetekben ez a szerep meghatározó volt, majd a gazdasági-társadalmi haladással fokozatosan egyre mérséklődött. A vidéki területek juttatta gazdasági javak származzanak azok a természet adományainak egyszerű begyűjtéséből (gyümölcs, gomba, hal, vad) vagy gazdálkodásból (mezőgazdaság, erdészet, kertészet) még a XIX. században is meghatározó szerepet játszottak a nemzetgazdaságban és a társadalmi folyamatok alakulásában. E nagyon hosszú időszak alatt a vidéki területek elévülhetetlen érdemeket szereztek meghatározó kultúrtörténeti értékek létrehozásában (pl. örökérvényű tárgyi és nem tárgyi néprajzi értékek). Az ipari forradalom indította el a gazdaság több lábon állását, és ekkor kezdett a vidéki területek szerepe csökkeni, ami máig tartó történelmi folyamat. Ebben az ipari termelés diverzifikálódása és a szolgáltató szféra súlyának erősödése összességében felgyorsította a vidéki térségek szerepvesztését. Erre a hosszú történelmi folyamatra a gazdaság és szociológiai tudományok analógiaként említik a gazdasági-társadalmi fejlődés centrumperiféria viszonyrendszerének alkalmazhatóságát, melyben a centrum az ipari (jobbára városi) térségeket a periféria a vidéki (jobbára falusi) térségeket jelenti. Ennek jó példája Baranyi (2004) tanulmánya, amelyben a keleti határ menti elmaradott, hátrányos helyzetű térségek jellemzésénél a ruralitás (vidékiség) mint az elmaradottság indikátora jelenik meg. A vidéki területek perifériára szorulása törvényszerű. A gazdasági-társadalmi haladást megalapozó versenyképesség a vidék oldalán számos olyan korláttal rendelkezik, amely behatárolja a vidéki gazdaság lehetőségeit. A teljesség igénye nélkül említendő, hogy a vidéki gazdaság évezredes, mindmáig meghatározó alapja, a termőföld mennyisége nem növelhető. A termőföldet gyakran kivédhetetlen klimatikus szélsőségek (aszály, belvíz, fagykár, stb.) között kell művelni, amely erős korlát a kiegyensúlyozott és kiszámítható jövedelemtermelőképesség terén. Ezen túl a sok esetben igen látványos genetikai előrehaladás ellenére a termőföldet hasznosító elsődleges értékteremtő ágazatok mezőgazdaság, erdészet, kertészet biológiai alapjainak genetikai potenciálja is behatárolt. Más nemzetgazdasági ágazatokban, főképpen a mai húzó ágazatokban ilyen korlátok nincsenek. Ezeken túl még azt is figyelembe kell venni, hogy a vidéki gazdaság termékei (főképpen az alapvető élelmiszerek) politikailag érzékeny árkategóriába tartoznak, ezért a tényleges ráfordítások (élőmunka, az egyre dráguló anyagjellegű inputok, stb.) piaci mechanizmusok szerinti ellentételezésére alig van lehetőség. Végezetül még azt is látni kell, hogy a fizetőképes világpiac az agrárgazdasági termékek területén mára telítetté vált, így a meghatározó vidéki gazdaság, az agrárium már csak a nagyobb hatékonyság révén, de más vidéki területek kárára lehet képes termelését legfeljebb egy adott országban vagy régióban növelni. Összességében így azt kell megállapítani, hogy az önfenntartó vidéki gazdaság esélyei a történelmi idők folyamán fokozatosan, a modern időkben egyre gyorsuló ütemben csökkennek. Ha a vidéket érintő történelmi folyamat fenti értelmezését elfogadjuk valójában ezt kell tennünk akkor korunkban a magára maradó vidék válik jellemzővé hazánkban. Nem szándékokban, hanem mentálisan és objektív gazdasági-társadalmi folyamatok eredményeként. Általánosan elmondható, hogy a vidéki területekről írt hazai tanulmányok, jellemzések a legtöbb esetben azokra a negatív jellemzőkre helyezik a hangsúlyt, amelyek a történelmi 9

10 távlatú folyamatokból kiolvashatók, és amelyekből sajnos nagyon sok van a vidéki térségeinkben, területeinken. A teljesség igénye nélkül említsünk néhány példát: Pangó a vidék gazdasága, tartósak a negatív össztársadalmi folyamatok (népességfogyás, elöregedés, alacsony lakossági aktivitás), lassan halad a vidéki környezet össztársadalmi érdekként való megközelítése, elmaradott az agrárkörnyezetvédelem (Csatári, 2004). A vidék gazdaságában még ma is meghatározó mezőgazdaság tartós válságban van, nemzetgazdasági szerepének csökkenése nem állítható meg, legfeljebb csak lassítható (Varga Gy., 2004; Dorgai, 1997; Fehér A., 1997). Napjainkban család (másfél millióra tehető agrárnépesség) termelési tevékenysége alig haladja meg a korszerűtlennek minősíthető önellátás szintjét (Varga Gy., 2004). Egyre nő a falusi társadalomban a deklasszálódott rétegek aránya (pl. Dél- Dunántúlon, Észak-kelet Magyarországon), és ezek a rétegek ráadásul egyre kilátástalanabbnak ítélik meg saját helyzetüket, jövőjüket (Kovács T., 2004). Ezen rétegek számára valós veszély a latin-amerikanizálódás, vagyis hogy a felzárkózás esélyeit is elveszíthetik örökre (Andorka, 1999). Nem indult még be kellően a vidéki gazdaság diverzifikációja, a törekvések legfeljebb részsikereket hoztak, a sokak által (nem csak itthon) mentőövnek tartott falusi turizmus nem akar igazán beindulni, aminek egyik bizonyítéka, hogy a falusi szálláshelyek kihasználása az új évezred küszöbén 4% körüli (Somogyi, 2004). Kimerülőben vannak a felemelkedés helyi forrásai és lehetőségei. Mint ahogy Baranyi (2004) az Alföld periférikus vidéki területeiről írja, a tájszerető mentalitáson és identitáson kívül jobbadán ma már egyetlen olyan társadalmi tényező sincs, amely a korábbiakhoz hasonló kedvező társadalmi hatást tudna kiváltani az Alföldön. Sajnos hazánk más vidéki területeiről esetenként még hangsúlyosabban mondható el ugyanez. Meg kell állapítani, hogy nemzetközi összehasonlításban is hasonló folyamatok és állapotok jellemzik a vidéki területeket. Az 1994-es keltezésű Európa című dokumentum tartalmának ismertetése során Rechnitzer (1998) úgy ír a vidéki térségekről, hogy néhány vidéki térségben sikerült új jövedelemszerzési formákat találni, másutt azonban, kiváltképp a nehezen megközelíthető régiókban nem történt elmozdulás a periférikus helyzet mérséklésében. A hazai szakirodalomban többen (pl. Fehér I., 1993; Dorgai és Miskó, 1999; Kovács T., 2000) elemezték a vidéki területek kategorizálásáról szóló OECD (1993) és a The Future of Rural Society (1998) EK dokumentumot. Mindkét dokumentumból kiolvasható, hogy nagy különbségek vannak az egyes vidéki térségek fejlettsége és fejlődési lehetőségei között. A fejlett országokban is találhatók elmaradott, periférikus, nehezen megközelíthető hátrányos vidéki területek, ahol a többi vidéki területhez képest más beavatkozásokra van szükség a fejlesztés érdekében (pl. előtérbe kell kerülnie a komplex vidékfejlesztésnek, az életkilátások fejlesztésével a gazdákat a farmokon kell tartani, mivel csak így van esély a kulturális és természeti értékek megőrzésére). A vidékkel való szakmai-tudományos foglalkozás a területi fejlődés szempontjából talán érthető módon eddig sokkal jobban koncentrált a negatív vidéki állapotokra és jelenségekre, mint a vidék értékeire. A tudomány azonban csak félkarú, ha nem törekszik a teljesség bemutatására. Szükséges, hogy tudományos műhelymunka szintetizálja a vidékiség egyetemes pozitívumait, értékeit, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy azzal a vidéki ember sok esetben tisztában van, a városi emberben pedig a fenntartható fejlődés érdekében 10

11 tudatosítani kell. Persze csíráiban ez utóbbi is jelen van ma már társadalmunkban, hiszen mivel lenne magyarázható, hogy nálunk is kezd életfilozófiává válni a dolgozz a városban, lakj (élj) vidéken. 1.2 VIDÉKFEJLESZTÉS A TERÜLETI FEJLŐDÉSBEN TÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉS Kovács T. (2004) megfogalmazása szerint hazánkban a vidékfejlesztés a vidék évtizedes (évszázados) lemaradásának felszámolása jegyében tör előre. Megállapítása aligha vitatható. Véleményéből az is kiolvasható, hogy a vidék fejlesztése eddig a területi (elsősorban város-) fejlesztési törekvések és intézkedések sorában valahol hátul kullogott és csak a vitathatatlan tényekkel való szembesülés után kezd megfelelő helyre kerülni a területpolitikában. Történeti visszatekintésében Kovács T. a népi írók két világháború közötti tevékenységét tekinti kiinduló pontnak, akik a maguk eszközeivel sürgették a vidék halmozott hátrányainak felszámolását, és mozgalmat indítottak el ennek érdekében. Mozgalmuk hatása csupán korlátozott lehetett (bár nem vitatható a Klebersberg Kunó által véghezvitt tanyasi iskola építési program), mivel a II. világháború utáni államszocialista időszakban az lett a jellemző, hogy a településfejlesztést a városok esetében állami feladatnak, a falvakban azonban jórészt magánügynek tekintették (Enyedi, 1980). Nagy léptékkel haladva a következő fontos történelmi mozzanatnak az évi XXI. törvényt a területfejlesztésről és területrendezésről, és az abból következő jogi dokumentumok megszületését kell tekintenünk. A törvény szerint a területfejlesztés és a területrendezés céljai közül kettő közvetlen vidékfejlesztési vonatkozású: 2. b.: a főváros és a vidék, városok és községek, illetve a fejlett és az elmaradott térségek és települések közötti életkörülményekben, gazdasági, kulturális és az infrastrukturális feltételekben megnyilvánuló jelentős különbségek mérséklése és a további válságterületek kialakulásának megakadályozása, társadalmi esélyegyenlőség biztosítása érdekében, d.: a nemzeti és térségi identitás megtartása és erősítése. Mielőtt a történeti visszatekintő legújabb hazai vidékfejlesztési történéseire rátérnénk, szükséges az európai fejlemények rövid áttekintése, annál is inkább, mivel ezek hatása elvitathatatlan a formálódó új vidékpolitikánk számára. Ebben a kérdésben Fehér I. (1993) elemző munkája az 1985-ös keltezésű Integrált Mediterrán Programokat tekinti az első célzatos vidékfejlesztési törekvéseknek, amelyek a legrosszabb helyzetben lévő görög, dél-francia és dél-olasz vidékek helyzetén próbáltak segíteni. Sem ezek, sem az integrált vidékfejlesztési úttörő tanulmányok (Peak Park, UK) nem hozták az elvárt eredményeket. Ugyancsak Fehér I. mutatja be, hogy az Európai Közösség megalakulása előtti közösségi politika még nem célzottan, hanem az általános közösségi politikába ágyazva tartalmazott a vidéket segítő elemeket, úgy mint a mezőgazdaság modernizálása (termelékenység, versenyképesség növelés, a termékértékesítés segítése, beruházás pénzügyi támogatása), a gazdasági bázis szélesítése (feldolgozás, turizmus, erdészet, kisvállalkozások ösztönzése), a humán tőke fejlesztése (oktatás, képzés, átképzés), amely főleg az előző intézkedéscsoportot hivatott segíteni, infrastruktúra fejlesztés, amely főleg az úthálózat és a távközlés területét érintette. Ennek az időszaknak a tapasztalatait összegezve Fehér I. (1993) végül arra a megállapításra jutott, hogy a tagállamok vidéki területeit érintő intézkedések az EK kezdeti tapasztalatait is figyelembe véve általában szektor-centrikusak voltak. Így történetileg a 11

12 vidékpolitika nem mint önálló egész, hanem mint a felmerült problémákra való reagálás, ún. ad hoc cselekvés jelent meg. Ezt bizonyítékként támasztja alá az Európai Bizottság szektorális szervezeti felépítése (pl. mezőgazdasági, oktatási, szolgáltatási, szociális igazgatóságok). A vidékpolitika egy szektorális hivatalok közötti együttműködést kívánt volna meg, melyre 1993-ban Fehér I. még kevés esélyt látott. Tulajdonképpen hasonló tartalmú összegzést jelent a vidékpolitikáról Rechnitzer (1998) területpolitikáról szóló kiváló történeti áttekintésének első része. Ebben az európai területfejlesztési politika kezdeti fejlődését vizsgálva a területfejlesztést a gazdasági erővel, a fejlettséggel és gazdaság-fejlesztéssel azonosítja. A vidékfejlesztés a területi fejlődés önálló területeként még nem jelenik meg, csupán úgy említi a vidékfejlesztés problémakörét, mint a területileg probléma térségek átlójaként megjelenő fejletlen zónában az elmaradott, vagy pontosabban vidéki térségeket. Később azonban tapasztalhatjuk, hogy a területfejlesztés legújabb európai dokumentumainak elemzése (Rechnitzer, 1998) során kirajzolódni látszik egy közvetlen vidék felé fordulás. Az Európa 2000 dokumentum a területfejlesztés tényezői között említi a városias és vidéki területek fejlődésének kérdéseit. Távlatilag azt prognosztizálja, hogy a területfejlesztési politika feladata lesz, hogy lassítsa, vagy megállítsa a vidéki területek elnéptelenedési folyamatát. A dokumentum szerint a vidéki térségek fejlesztése annak ellenére szükséges volt, hogy a Közösségben a mezőgazdasági termelés folyamatosan növekedett, még ha az együtt is járt a mezőgazdaság részesedésének visszaesésével a bruttó társadalmi termékben, és a foglalkoztatottak arányának csökkenésével. Ezzel együtt a mezőgazdaságot továbbra is a vidéki területek fejlődésében fontos tényezőnek tekinti, már nem csupán gazdasági, hanem társadalmi-kulturális szempontokból is. A mezőgazdaság mellett a vidéki térségek gazdasági fejlődése egyre nagyobb mértékben függ az olyan nem mezőgazdasági szektoroktól, mint idegenforgalom, erdőgazdálkodás és a vidéken megtelepülő ipar. Előfordulhat, hogy az alternatív gazdasági ágazatok átveszik a mezőgazdaság helyét, vagy ahhoz hasonló lesz a gazdasági szerepük. Szintén Rechnitzer (1998) bemutatására alapozva egy későbbi keltezésű európai dokumentum, az Európa vizsgálata szükséges a vidékfejlesztés fokozatos európai térnyerésének bizonyítására. Ebben a területfejlesztés stratégiai céljai között már külön említik a vidékfejlesztést. Többek között a városok perifériáján fekvő vidéki térségek védelmét és a ritkán lakott nyilvánvalóan vidéki területek erőforrásainak megőrzését és fejlesztését irányozzák elő. Az Európa három területfejlesztési stratégiai célja közül a fenntartható és kiegyenlített gazdasági fejlődés céljánál elengedhetetlennek tartják a fenntartható fejlődés elvének alkalmazását. Ennek alapelveit a Fehér könyv (White Paper, 1994) sorolja fel, melyek között több vidéki kötődésű is van, így pl. a természeti források átlátható felhasználása, a természeti környezet sokszínűségének megóvása, a vidéki térségekben a talajt kevésbé terhelő mezőgazdasági és erdészeti eljárások meghonosítása, a környezeti szempontok előtérbe kerülése a területfejlesztésben, a természeti örökség fokozottabb védelme. Az európai területi fejlődés gyakorlatának vidéki vonatkozásai az közötti tervezési-programozási időszakban minden korábbinál hangsúlyosabb szerepet kaptak. A regionális (struktúra) politika célterületein belül az erre irányuló hazai elemzések (Rechnitzer, 1998; Fehér I., 1993; Dorgai és Miskó, 1999) egybehangzó álláspontja szerint kettőben közvetlenül szerepelt a vidékfejlesztési irányultság, egyben pedig a mezőgazdaság segítésén keresztül közvetetten jelent meg a vidék fejlesztése. Az első célterület az elmaradott régiók fejlődésének és szerkezeti alkalmazkodásának elősegítését tartalmazta, és az elmaradott térségek fejlesztését meghatározó feladatok között olyan vidékfejlesztési 12

13 intézkedések sorakoztak, mint turizmus, mezőgazdasági struktúra átalakítás, a vidéki életmód és értékek védelme. Még ennél is közvetlenebb vidéki irányultságú az ún. 5.b célterület, ahol az 1. célterület alá nem tartozó kedvezőtlen adottságú vidéki térségekben vették célba a mezőgazdasági területek fejlődésének és szerkezeti átalakulásának elősegítését. A vidéki térségek jogosultságát olyan tipikus vidéki mutatókkal határolták le, mint a mezőgazdasági foglalkoztatottság magas aránya, alacsony mezőgazdasági jövedelmezőség, különösen az élőmunkára vetített alacsony hozzáadott érték, alacsony népsűrűség és a csökkenő népesség. Az 5.a célterület úgy irányult közvetetten a vidékfejlesztése felé, hogy mezőgazdasági (ezáltal természetesen a vidéki) területek fejlődését segítette. Az ismertetett dokumentumokon és programokon túl az ESDP-ben (European Spatial Development Perspective), mint az egyik európai térhasználati stratégiában is megjelenik a vidék. A négy főcsoportba rendezett célok közül az első a város és a vidék kapcsolati rendszerének új megvilágításba helyezését látja szükségesnek. Ebből a kapcsolatrendszerből az össztársadalmi igényként megfogalmazódó kultúrtáj megőrzése és a természeti értékek védelme kap hangsúlyt, amit a vidéki területeknek kell gondozni. A harmadik célcsoportban a kulturális és természeti örökség védelmét fogalmazták meg, amely a meg nem újítható erőforrások megőrzését, a természeti erőforrások közül a természet, a föld és felszíni vizek, a levegőminőség és a termőtalaj védelmét jelenti. Ha az előzőekben részletezett inkább a térhasználat, területi fejlődés, területfejlesztés oldaláról megvilágított európai vidékpolitikai fejlődés mellett számba vesszük a közvetlen vidékpolitikát befolyásoló (Cork Declaration, 1996; European Charter of Rural Areas, 1996), vagy a Közös Agrárpolitikát az integrált vidékfejlesztés irányába terelő dokumentumokat (Buckwell, 1997; CAP, 2000), akkor azonosulni tudunk Horza és Tanka (1999) megállapításával, akik szerint a vidékfejlesztés késői megjelenése a vidékpolitikában nem időbeli kérés, hanem egy szerves fejlődés eredménye. Hasonló véleményen van Kovács T. (2000) is, aki szerint a vidékfejlesztés az Európai Unió struktúra politikájában viszonylag későn az elmúlt egy évtizedben jelent meg, és ennek megfelelően fokozatosan intézményesül és épül ki az e területre vonatkozó közös stratégia. Kovács T. ennek megfelelően egy formálódó új tudományos diszciplínának tekinti a vidékfejlesztést. Azt kell látnunk, hogy az információ technológia által hajtva az élet diktálja a területi fejlődés tudományos megalapozását és vizsgálatát. Ebben a folyamatban szakterületi sajátosságoknak megfelelően önálló szakterületté, majd tudományággá fejlődik a vidék, vidékiség és vidékfejlesztés fogalomköre. 1.3 A FOGALMAK ÉRTELMEZÉSÉNEK MEGKÖZELÍTÉSI MÓDJAI A szakterületi önállóság, majd tudományággá fejlődés alapfeltétele, hogy identitása legyen a fogalomkörnek, oly módon tudja magát definiálni, hogy egyértelműen meg lehessen különböztetni a rokon szakterületektől és tudományágaktól. Ez sem egyik pillanatról a másikra következik be, ennek is megvan a maga szerves fejlődése, ami véleményünk szerint elkezdődött, és még biztosan nagyon sokáig tart majd. Mielőtt a fogalmakról eddig megismert hazai véleményeket számba vennénk, arra teszünk kísérletet, hogy a meghatározásokat jelentősen befolyásoló megközelítési módokat vegyük sorba. Csatári (2004) véleménye a vidék sokféle (köznyelvi, tudományos, politikai célzatú) értelmezéséből és használatából, másrészt az idegen nyelvi fordításból számos probléma adódhat, pl. öncélú (saját célú), vagy leegyszerűsítő (kevésbé árnyalt) értelmezés. Az eddigi hazai fogalmi meghatározásokból először az szűrhető le, hogy erős hatása van a definiálás céljának. 13