Tisztelt Csanádapácaiak!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Csanádapácaiak!"

Átírás

1 Tisztelt Csanádapácaiak! Az eltelt 2 hónap eseményeiről tájékoztatom Önöket. Elsősorban azokról a témákról, amelyek nagy visszhangot váltottak ki a lakosság körében: Körjegyzőség: Csanádapáca és Pusztaföldvár Képviselő-testülete anyagi megfontolásból gondolkodtak el a körjegyzőség létrehozásán, ugyanis az állam külön normatívával ösztönzi azt. A két község a hivatalok igazgatási feladatainak együttes ellátásában állapodnak meg, amely nem jelenti a települések önállóságának csorbítását (hasonló az iskolatársuláshoz). Közmunka: A programban sajnos további szigorításokat vezetett be a kormányzat, és ezáltal a Munkaügyi Központ. Csanádapácának ez azt jelenti, hogy augusztus 1-jétől augusztus 31-ig 7 fő, augusztus 1-jétől szeptember 30-ig 11 fő foglalkoztatható napi 4 órában. Továbbá pályázhatunk 4 fő 3 hónapra történő foglalkoztatására szintén 4 órában. A szeptember 1-jén hatályba lépő új szabályozás pedig további szigorításokat vezet be. Befejezésre került a Petőfi utcai ház felújítása. Folyamatosan történik a járdafelújítás. Az Ady utca északi oldalának járdaátrakása végig megtörtént. A Zrínyi utcai járdajavítás elkezdődött, folytatása szeptemberben várható. Befejezéséhez közeledik az Ady utcai önkormányzati bérlakás hátsó részének felújítása (tetőjavítás, csatornázás, járdaépítés, festés). A nyári szünetben folyamatos az iskola, óvoda, konyha tisztasági meszelése, festése, valamint a tanév során az ÁNTSZellenőrzések által feltárt hiányosságok megszüntetése. Szociális foglalkoztatás A Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központban 20 fő dolgozott június 30-ig, megtörtént az előre bejelentett váltás, ismét 20 fővel, december 31-ig vesznek részt a programban. Keressék fel boltjukat, higgyék el megéri! Az összefogás szép példája volt a CSANÁD-ARAD-BÉKÉS történelmi vármegyék HÁROMHATÁR-HALMA emlékoszlopnál történt megemlékezés Trianonra,és az arra való felkészülés (útjavítás,tájékoztató-útbaigazító tábla, műsor,kiadvány létrehozása). MINDENKINEK KÖSZÖNÖM! Környezetünk A lakosok nagy többsége rendszeresen ápolja, gondozza lakókörnyezetét. Kérem azokat, akik még nem tették meg, pótolják a hiányosságokat. A dűlőutak rendbetételéhez sok segítséget kapott önkormányzatunk a következőktől: Mazula Béla, Pacsika Sándor, Rácz István, Lenti Attila, Dupsi Béla, Bacsa Vilmos, Oláh Kálmánné. Köszönjük! Aki támogatni kívánja ezirányú törekvéseinket, kérem, forduljon Lenti Attilához. Közeledik az apácai búcsú. Ötödik alkalommal rendezzük meg a hozzá kapcsolódó Kakasfesztivált, amelyre szeretettel és tisztelettel várunk minden apácai lakost, s vendéget. Szívesen veszünk mindenfajta segítséget, támogatást, valamint önkéntes munkára való jelentkezést. Kívánok jó szórakozást, érezzük jól magunkat! Oláh Kálmán polgármester V. Kakasfesztivál Programok augusztus 12. péntek 14:00 V. Kakas kupa (kispályás futball) Jelentkezés: Szikora Pál, +36 (30) Helyszín: Sportpálya 18:00 Öregfiúk mérkőzés Csanádapáca- Pusztaföldvár 19:00 Utcabál Helyszín: Sportpálya augusztus 13. szombat 06:00 Kakaspörköltfőző verseny kezdete Kakasok átvétele, helyszín elfoglalása Zsűrielnök: Benke László Oscar-díjas mesterszakács Társelnök: Bacsa Sándor szakács 07:00 Mulat a falu a Hévizi Együttessel 09:00 Fesztiválmegnyitó Köszöntőt mond: Oláh Kálmán polgármester 09:30 Helytörténeti kiállítás A kiállítást megnyitja: Zsikai Rajmund Péter

2 10:00 Díszbaromfi kiállítás és kakas szépségverseny Gyerekeknek arcfestés, Ügyességi vetélkedők, ugráló vár, trambulin, kézműves foglalkozás, DOTTÓ városnéző kisvonat indulása a Piactértől 10:00 Csorvási Ifjúsági Fúvószenekar és Majorette csoport előadása 11:00 Apáczai Csere János Általános Iskola tanulóinak előadása 11:30 Jó ebédhez szól a nóta a Hévizi Együttessel 12:30 Elszármazottak találkozója Helyszín: iskolaudvar Díszterem 13:30 Pusztaföldvári Népdalkör előadása 13:45 Csanádapácai Népdalkör előadása 14:00 Kitüntető címek átadása, a délelőtti versenyek eredményhirdetése 15:30 Csanádapácai Moderntánc csoport előadása 16:00 Péter Erika verses zenés műsora korhatár nélkül 17:00 Tombolahúzás 18:00 Ásós Attila Pacsirta koncertje Szentmise Helyszín: Nagyboldogasszony-plébániatemplom Jótékonysági koncert Helyszín: Nagyboldogasszony-plébániatemplom 20:00 Örökség együttes - ex-kormorán koncertje 22:00 Zanzibár együttes koncertje Utcabál augusztus 14. vasárnap Egész napos program: kirakodó vásár a piactéren, a Szent Gellért utcán és az általános iskola udvarában 10:00 Búcsúi Szentmise Helyszín: Nagyboldogasszony-plébániatemplom 15:00 Magyar Termék koncert 16:00 PIMASZ (Pusztaföldvári Ifjú Műkedvelők és Alkotók Szervezete) Kabaréjelenetek 16:30 Live Coals koncert 17:00 SDK koncert 18:00 Csanádapácai Örökség zenekar koncertje 20:00 P-Mobil zenekar koncertje 21:45 Fesztiválzárás, Oláh Kálmán polgármester zárszava 22:00 Utcabál a Hévízi Együttessel Elszármazottak találkozója Az elszármazottak találkozóját rendhagyó szándékkal szervezzük, így minden évben lehetőséget biztosít mindazoknak - éljenek a világ bármely pontján - akik számára Csanádapáca a szülőfalut, szülőföldet, a szűkebb pátriát jelenti. Megrendezésre kerül településünkön az Elszármazottak találkozója, melyet hagyományteremtő szándékkal szervezünk meg a V. Kakasfesztivál keretei között. A program lényege, hogy a helyi és a településről elköltözött emberek újra találkozzanak egymással, beszélgessenek és örüljenek a viszontlátásnak. Rendezvény sikerének érdekében, amennyiben rendelkezik vagy van ismeretségében Csanádapácáról elszármazott elérhetősége, szíveskedjen közölni velünk vagy akár Ön értesítse barátját, ismerősét. Jelentkezését leadhatja telefonon, vagy személyesen az alábbi elérhetőségeken 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 75. Arany János Művelődési Ház Hétköznap 8-18 óráig, szombaton 8-12 óráig lehet Telefon: +36 (68) Bohus Ferenc főszervező Telefon: +36 (20) Kakaspörköltfőző verseny NEVEZÉSI DÍJ: 6.000,- Ft, amelyet átutalással a Csanádapáca Község Önkormányzata sz. számlaszámára lehet megfizetni vagy rózsaszín postai utalványon - Csanádapáca Község Önkormányzata 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. Mindkét esetben szíveskedjenek feltüntetni a közlemény rovatban: Csapat neve + Kakasfesztivál nevezési díj A főzőhelyeket a weboldalon való regisztrálás sorszáma alapján osztjuk ki. A nevezési díjat a regisztrációt követő 10 napon belül, legkésőbb augusztus 10-ig kell megfizetni a fentiekben ismertetett módon. A főzőversenyhez biztosítunk 2db kakas (kb kg) Tűzifa Előkészítő asztal, és két darab pad A csapatoknak hozni kell főzőedény/bogrács fűszerek, hagyma Balta Merőkanál A csapatoknak hozni lehet sátor, napernyő, gázpalack, gázégő Jelentkezés és információ Művelődési Ház, Telefon: +36 (68) hétfő-péntek 8-18 óráig Harangozó Zoltán,Telefon: +36 (20) weboldalon Pogácsa, savanyúság, pálinka Keressük a legízletesebb pogácsát, a legfinomabb házi pálinkát, a legtetszetősebb és ízében is egyedi házi savanyúságot. A versenyműveket augusztus 13-án, szombaton 9 óráig lehet leadni az általános iskola arra kijelölt termében.

3 Állampolgári eskütétel Egyszerűsített honosítás keretében benyújtott kérelmük alapján július 22-én 10 órától ünnepélyes keretek között állampolgársági esküt tettek: id. Blősz Attila, Blősz Csaba, Blősz Noémi, Miklós Irén aradi lakosok, Blősz Attila plébános családja. Tisztelt Adózók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy hamarosan kiküldésre kerül a II. félévi fizetési értesítő. Kérjük, szíveskedjenek a befizetési határidőt betartani. Ha valamilyen okból kifolyólag nem találja a postaládában az értesítőt augusztus 31-ig, kérjük, jelezze az adócsoportnak. A nagy összegű kintlévőségek miatt elkezdtük a hátralékok behajtását. Akinek adótartozása van egyeztetést követően havi rendszerességgel is törleszthet, így elkerülhető a letiltás, az APEH-hoz való átjelentés. Azon adófizetőinknek, akik mindig pontosan, határidőket betartva rendezik befizetési kötelezettségüket, ezúton szeretnénk megköszönni együttműködésüket. Adócsoport Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy a Fiziotherápia augusztus 08-tól szeptember 05-ig szabadság miatt szünetel. Értesítés! Csanádapáca Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala július július 29-ig és augusztus augusztus 19-ig igazgatási szünetet tart. Mériné Kőszegi Erzsébet sk. jegyző Tisztelt Gazdálkodók! Felhívom minden termelő figyelmét egy új rendeletre, amely kötelező regisztrációt ír elő, a zöldséggyümölcstermelők részére. A rendelet száma a 64/2011. (VII. 11.) VM rendelet. Bővebb információért keressenek meg, vagy érdeklődjenek telefonon. Tisztelettel: Gulyásné Gál Gabriella falugazdász

4 A CSAGEPU 2010/2011. tanévi beszámolója A tanév kezdetét nagy várakozás előzte meg, hiszen a tavaly felállt új kormány oktatási államtitkára fontos pontokban változtatta meg a közoktatási törvényt. Ezen változásokról a tantestületeknek kellett dönteni, illetve a döntések alapján módosítani kellett néhány intézményi dokumentumot is. A legfontosabb változás a tanulók értékelése kapcsán történt: az alsó tagozatban az első osztály kivételével áttértünk, helyesebben visszatértünk az osztályzáshoz. A kedves szülők így a tanév végén már ennek alapján kiállított bizonyítványokkal találkozhattak. A kormányzat lehetőségként ismét a pedagógusokra bízta az esetleges buktatás, osztályismétlés ügyét. Szerencsére ezzel az eszközzel csak minimális mértékben kellett élni. További szigorítás volt a hiányzások ügye. Szerencsés döntés volt, tényleg csak indokolt esetben hiányoztak a gyermekek. Nagyobb létszámot kitevő hiányzás az óvodákban volt, ennek okai azonban a különböző betegségek voltak, évvége felé például a himlőjárvány tizedelte gyermekeinket. A törvényi változások az intézmény pedagógusaira bízták az un. nemszakrendszerű oktatás megszüntetését vagy kiterjesztését. Iskoláink nevelőtestületei a felső tagozat tekintetében a szakos oktatás mellett döntöttek. A törvényi változások nagyobb hangsúlyt fektetnek a pedagógusok védelmére az őket ért fizikai atrocitások tekintetében. Fontos, az óvodát érintő változás az is, hogy a gyermekek nemi identitásának hangsúlyozása már nem tiltott dolog. A fenti igen fontos változásokról a kedves szülőket a szülői értekezleteken és a helyi újságon keresztül is tájékoztattuk. Örömmel tapasztaltam, hogy a szülők többsége is egyetért a fenti törvényi módosításokkal. A tanév a pedagógusok és az alkalmazottak szempontjából is újdonságot hozott: mint arról már annak idején értesültek a kedves szülők is, Csanádapácán és Pusztaföldváron gyesről tértek vissza kollégák Véróné Erzsiák Beáta, Berke Inez -, illetve nyugdíjba vonultak Rozs Jánosné, Józó Antalné, Molnár Lajos -, szerződések jártak le, egy pedagógus pedig megszüntette jogviszonyát. Az említett változások az előttünk álló tanév kapcsán adnak majd sok feladatot a fenntartónak és az intézmények vezetőinek. Sajnos a költségvetési helyzetünk a kormányváltás ellenére sem lett jobb, bízunk abban, hogy rövid időn belül nem a további megszorításokon kell törni a fejünket. Sajnálatos, hogy például az óvodák fenntartásához szükséges összegnek csak a felét biztosítja az állam, a másik felét a helyi önkormányzatnak kell kigazdálkodnia. Az iskolák esetében is csak egy fokkal jobb a helyzet: ott az arány nagyjából 60 % állami és 40 % önkormányzati támogatást jelent. Nem véletlen, hogy Gerendás és Pusztaföldvár az oktatási intézményeit egyházi fenntartásba adta át, hiszen őket még az alacsonyabb létszámok miatti további megvonások is sújtják. Csanádapáca szeptember elsejétől az önálló feladatellátás mellett döntött, várhatóan az iskola óvoda művelődési házból álló közoktatási és közművelődési intézmény jön létre. Ebben az ügyben a részletek kidolgozása jelenleg is folyamatban van. A tanév kiemelt feladatai voltak A 2010/2011-es tanév kezdetén a nevelőtestületek elfogadták az igazgatótanács javaslatát, mely az alábbi pontokat ajánlotta elfogadásra: Szövegértés, szövegalkotás magyar nyelven Matematikai logika, a matematika eszközszerű alkalmazása Fizikai állóképesség, mindennapos testnevelés Informatikai jártasság, a technikai vívmányokkal szembeni fogékonyság Kommunikáció idegen nyelven Művészetek iránti érzékenység Környezeti nevelés Mit tettünk a kitűzött célok megvalósításáért? A szép magyar nyelv használata érdekében minden tantárgy esetében elsőrendű feladatunk volt tanítványaink beszéltetése, az írásbeli számonkérés mellett a szöveges feleltetés. A három iskola által közösen rendezett tanulmányi versenyeink szövegértés, helyesírás, fogalmazás, szép olvasás is ezt a célt szolgálták. Ünnepeinken magyar írók és költők által megfogalmazott gondolatokat idéztünk. A sulirádióban Csanádapácán magyar nyelvű dalokat szólaltattunk meg. Törekedtünk rá, hogy a tanórán kívüli tevékenységek során is magyar zenék szóljanak. A matematikai logika, a matematika alkalmazása érdekében megvalósítottuk a tantárgyi koncentrációt történelemórán is felhívtuk a figyelmet arra, hogy két évszám közötti időszakot kivonással lehet megállapítani, vagy a Kr.előtti időpont tekinthető negatív számnak is; földrajz esetében hasonló a helyzet -, ennek érdekében szorgalmaztuk tanítványaink ilyen jellegű versenyeken való részvételét és szervezetünk kistérségi vetélkedőt Gerendáson. A fizikai állóképesség javítása érdekében ösztönöztük tanítványainkat a sportolásra. Ezért biztosítottuk a labdarúgás mellett az asztaliteniszezést (Gerendás), a birkózást (Pusztaföldvár) és a röplabdázást (Csanádapáca). Ugyan ezt a célt szolgálja a minden intézményben működő tánc. Korcsolyázni, úszni is lehetősége nyílt tanítványainknak. A modern tánc mellett a társastánc és a néptánc is remek lehetőségeket biztosított a gyermekek mozgásigényének kielégítésére. Az informatikai jártasság kapcsán már főleg a veszélyekre kell felhívni a figyelmet: a túlzott internetezés, a chatelés, a közösségi oldalakról támadó veszélyekre. Fontos feladatunk volt a számítógépes vírusokkal kapcsolatos ismeretek bővítése is.

5 Az idegen nyelvi kommunikáció kapcsán szintén a versenyeken való részvételt részesítjük előnyben. Tanítványaink egymás közötti idegen nyelvi beszélgetését erőltetni kell. A jövőben célszerű lesz házi versenyek és vetélkedők keretében bátorságot önteni tanítványainkba, merjenek bátran beszélni, használják a tanult idegen nyelvet. Sikerült felkelteni tanítványainkban a művészetek iránti érzékenységet: minden intézményegységből szívesen jelentkeznek gyermekeink népdaléneklő versenyre, zenei vetélkedőre, múzeumlátogatásokra, rajzversenyre, készítenek plakátokat. Jó kezdeményezés, hogy az iskolák dekorálását is diákjaink végzik felnőtt vezetővel. A művészeti iskolák kínálta lehetőségekkel is élnek tanítványaink. Rendszeresen szervezünk színházlátogatásokat. A környezeti nevelés terén a legnehezebb a dolgunk. Minden gyermek remekül elmondja, mit kellene tennie, gyűjti az elemeket, a hulladékot. A szelektív hulladékgyűjtést is ismerik és megfogalmazzák. Ennek ellenére saját környezetük rendben tartására nem fordítanak elegendő figyelmet. A tanulóink részt vettek erdei iskolai programban (Pusztaföldvár), táboroztak több helyen (néptánctábor, balatoni kerékpáros vándortábor- Csanádapáca), jártak a Felvidéken (Gerendás), aktívak a szelektív hulladékgyűjtésben, a használt informatikai eszközök, elemek újrahasznosítási akciójában, a közvetlen környezet ápolásában. Intézményünk életében fontosak a világnapokról történő megemlékezések is (Madarak-fák napja, a Föld napja stb.). A környezeti - és egészségnevelés évek óta kiemelten fontos nevelési területünk. A fent megfogalmazott célok a jövőre nézve is meghatározzák teendőinket. A gyermekek még aktívabb bevonásával folytatjuk az elkövetkező tanévben nevelési programunkat. A részletes beszámoló hamarosan olvasható lesz a weblapon is. Ugyanezen a weboldalon a tanév legszebb, legérdekesebb pillanatait megörökítő fotó tekinthető meg. Mindenkinek jó pihenést, további kellemes vakációt kívánok! Sánta Lajos Az Apáczai Csere János Általános Iskola életéből Hol is kezdjem? az előző kiadást fellapozva még a húsvéttal zártam a cikket, szinte hihetetlen, hogy így rohan az idő. Nem véletlen. Bátran állíthatom, hogy sem tanulóinknak, sem pedig az iskolában tanító pedagógusoknak nem volt ideje unatkozni a 2010/2011-es tanévben. Májusban az édesanyáké és a gyerekeké volt a főszerep. Az anyukáknak egy nagyon sokoldalú és színvonalas műsorral kedveskedtek csemetéik és felkészítőik. A szociális otthon idős édesanyáit is meglepték egy rövidebb, meghitt műsorral az általános iskolások. Jó érzés másoknak örömet okozni. Ezzel még nem ért véget a szereplés. A templomban az ovisokkal együtt csaltak könnyeket a meghatott anyukák, keresztanyukák és nagymamák szemébe a gyerekek. Ebben a rohanó világban sajnos nem ragadunk meg minden alkalmat arra, hogy megmutassuk szüleinknek, gyerekeinknek, testvéreinknek, hogy milyen fontosak is számunkra, ezért is fontos, hogy a jó példát a szülői ház mellett az iskola is közvetítse. A következő versrészlet nagyon jól kifejezi, hogy miért is fontos a mindennapos szeretet és megbocsátás: Gondolj mindig arra, hogy a legdrágábbat Addig kell szeretni, míg melletted állhat. Tiszteld, szeresd ezért az édesanyádat! Májusban több tanulmányi verseny is várt a diákokra. A pusztaföldvári tagintézmény idén is megrendezte a h e l y e s í r á s é s s z é p o l v a s ó v e r s e n y é t. A z eredményhirdetéskor mi húzhattuk ki legjobban magunkat, hisz az előkelő első helyen csupa csanádapácai diák végzett és emellett is szép eredményeket értek el.. (Helyesírás: I. helyezés: Véró Petra (2.b), Szikora Dóra 3.o), Frank Hanna (4.b) II. helyezés: Hajdu Balázs (2.b) III. helyezés: Gömöri Krisztián (4.b) Szépolvasás: Melinda (3.o), Szekeres Nikoletta (4.a) II. helyezés: Mázik Flóra (2.b), I helyezés: Véró Petra (2.b), Domján Batki Rita tanárnő is újabb szép eredményt ért el diákjaival. Szikora Anita (8.a) I. helyen végzett, míg Pávik Melinda VI. lett egy olyan rajzversenyen, ahol a témát is a helyszínen kapták meg a versenyzők és a pályaműveket is ott kellett elkészíteniük. Május 13-án Újkígyóson rendezték meg a komplex anyanyelvi versenyt, ahol Frank Hanna (4.b) negyedik lett. Május 16-a a volt kistérségi természettudományi vetélkedő időpontja, melyet a csanádapácai tagintézmény szervezett. Hat csapat versengett. Több állomáson át kellett számot adni tudásukról. Előzetes feladatként pedig egy-egy magyar származású Nobel díjast kellett bemutatniuk. 21-én ismét a táncosoké volt a főszerep. Csongrádon mérettettek meg Gulyás Miklós növendékei. Az egész napos versenyen szép eredmények születtek. A hónap legösszetettebb rendezvénye a diákönkormányzat által szervezett gyereknap volt. Elterveztük, hogy újra megteremtjük azt a hangulatot, melyet anno a focipályán élhettünk át. Ehhez azonban rengeteg segítő kézre volt szükség. A szülők már kora reggel érkeztek, cipelték a sokat sejtető bográcsokat. Míg rotyogott az ebéd, iskolánk apraja-nagyja talált magának elfoglaltságot. A Kutasi Józsefné által vezetett fiú-lány vetélkedőn vicces feladatok vártak rájuk, majd pontokat gyűjtögethettek az ügyességi állomásokon, melyeket a Csemete csemegében válthattak édességre. Itt szeretném megköszönni Barta Katalinnak,

6 hogy jó pár játékot rendelkezésünkre bocsátott és egész nap aktívan közreműködött mind az ügyességi állomásokon, mind pedig a lufi hajtogatásában. Ebéd előtt a társastáncosok záróvizsgáját csodálhatta meg a nagyérdemű, a műsort orosházi fellépők is színesítették. Jó ebédhez a nóta mellé egy kis repülős bemutató is érkezett a Szeged Airport, Rózsavölgyi Vilmos és Erzsiák Balázs jóvoltából. A délután folyamán felléptek iskolánk kiscsillagjai. Volt tánc, hangszeres zene, ének, majd újra indult a pontgyűjtögetés az édességekért cserébe. Egész nap ingyenes légvár, trambulin és óriáscsocsó segítette a kikapcsolódást, a bejáratnál pedig a Helen Doron angoloktatással lehetett megismerkedni Süle Márta jóvoltából. Szintén itt szépülhettek esetleg változhattak vámpírrá Oraveczné Szöllősi Judit és Szöllősi Barbi keze alatt a gyerekek. Aki lovas kocsin esetleg hintón szeretett volna utazni, annak sem kellett messzire mennie, hiszen a piactéren várta őket Keller Gyuri bácsi és a Fejes család, ezúton is köszönjük az önzetlen közreműködésüket. Duda Gábor ladacross gépét hozta be az udvarra, melybe be is ülhettek a kíváncsi érdeklődők. Este a Hétpróbás Néptáncoskola tartott Vásár címmel előadást a tornateremben, majd a salakpálya lett a fő cél, hisz hatalmas farakás várt arra, hogy ámulatba ejtsen kicsit és nagyot. A tábortűz gallyait köszönjük Bencze Gáspárnak és Oláh Kálmán polgármester úrnak. Ahhoz, hogy egy rendezvény gördülékenyen menjen, rengeteg segítő kézre van szükség, ezennel szeretném megköszönni a polgárőrök munkáját, ifjabb Csikós Gábornak a hangosítást, a szülők közreműködését, a Csanádapácai Kulturális és Faluszépítő Egyesület támogatását, a sátrak és a színpad felállítását a hivatal dolgozóinak. A Csanádapácáért Közalapítvány, anyagilag biztosította a gyerekek számára a felejthetetlen szórakozás örömét. Szintén anyagilag támogatták a rendezvényt: az iskola diákönkormányzata, Mazuláné Márton Katalin, Csatári Kitti, Urbán Ágnes, Göcző Gyuláné, Márton Istvánné, Utiné Pete Mária, Szilágyi Judit, Csikós Gábor, Bereczki Gergelyné, Rakonczai Bíborka, Batki Ottóné, Telek Róbertné, Csáki Tamás, Bohus Valéria, Farkasné Náfrádi Ildikó, Kosztné Madai Erika, Véróné Erzsiák Beáta, Náfrádiné Medovarszki Bernadett, Kiss Ferencné, Behán Józsefné. Többen édességgel járultak hozzá rendezvényünkhöz: Szokolai Tiborné, Farkas Fanni, Fejes Enikő, Fejes Attila, Mihálikné Mogyorósi Márta, Harangozó Tiborné, Hajdú Balázs, Laukó József, Tóth Zsolt, Véró József, Zsíros Szabolcs, Gyöngyi vegyesbolt, Öcsi Csemege, Coop ABC, Tüzép Coop, Midi Market. Vetró Géza osztályonként egy-egy rekesz szódával gondoskodott a folyadékpótlásról, Krizsán György pedig az uborkasaláta alapanyagát biztosította minden főző csapat számára. Mindennemű segítséget köszönök, elnézést kérek, ha valakit kifelejtettem, nem szándékosan tettem. Május 25-én a felméréseké volt a főszerep. Ez a nap folyamatos koncentrációt igényelt kicsitől és nagytól egyaránt. 28-án, szombaton három osztály is ellátogatott a nyíregyházi vadasparkba, ahonnan élményekkel teli értek haza. Júniusban szintén nem volt idő a pihenésre. Az ötödikesek és osztályfőnökük, Zsikai R. Péter a Trianoni megemlékezésre készültek, a diákönkormányzat tagjai pedig a pedagógusnapi műsort gyakorolták nap, mint nap. Mindkét műsor tartalmasra, meghatóra sikerült. A gyerekeknek elismerés jár a kitartó felkészülésért és szereplésért. Több osztály júniusban ment osztálykirándulni. Voltak Budapesten, Ópusztaszeren, Csillebércen a kalandparkban, illetve a gyöngyösi kalandparkban. Két osztály elballagott, hárman kitüntetést is kaptak, hisz a nyolc év alatt végig kitűnő eredménnyel tanultak, ők nem mások, mint Szikora Anita, Nagy Szilvia és Koródi Valéria. Az iskola dolgozói nevében gratulálunk nektek és további szép eredményeket kívánunk minden elballagott nyolcadikosnak. Ballagás után több mint negyven kisdiák bőröndökkel felszerelve indult el Szanazugba, hogy egy kellemes hetet töltsön el Mlinár Pali bácsival a néptánc bűvöletében. Négy helyi pedagógus is kísérte a gyerekeket, akik egy héten át mondhatni éjjel-nappal anyáskodtak felettük. Bereczkiné Benkő Katalin, Liptákné Palacsik Renáta, Bohusné Tóth Valéria és Kosztné Madai Erika belekóstolhattak a nagycsaládos anyukák életébe, hisz tyúkanyóként fejenként több mint tíz kiscsibéről kellett gondoskodniuk. Rengeteg élménnyel gazdagodtak gyerekek és kísérőik egyaránt. Miután a táborozók hazaértek, lezajlott a tanévzáró ünnepség és a bizonyítványosztás is. Sokan boldogan vehették át az egész éves kitartó munkájukért járó jutalomkönyveket, melyeket Oláh Kálmán polgármester úr jóvoltából vásárolhatott meg az iskola, ugyanis , azaz százezer forint támogatást ajánlott fel erre a célra. A diákönkormányzat egész éves versenye is lezárult. A legaktívabb osztálynak Jankóné Fekete Valéria osztálya bizonyult. Ők kapták a vándorserleget és a mellé járó tízezer forintos jutalmat. Második helyen a Náfrádi Sándorné osztálya végzett, őket háromezer forinttal jutalmazta a DÖK, harmadik Sántáné Magda Márta osztálya lett, akik kétezer forintot kaptak. A DÖK ezt a pénzt a tanév folyamán öszzegyűjtött palackok árából tudta felajánlani. Alig ért véget a tanév máris kaptunk tízezer forint felajánlást egy már régen (1985-ben) elballagott osztálytól. Köszönöm szépen! Diákönkormányzatunkat igyekeztem a legjobb tudásom szerint vezetni az elmúlt tanévben. Három kislányt

7 továbbképzésre is elküldtem, hogy jövőre még gördülékenyebben menjen a munka. Szeretném, ha a közösségi élet fellendülne, megtanulnának a gyerekek újra játszani, odafigyelni egymásra. Mázik Erzsébet, Koródi Dóra és Pajkó Mariann Kétegyházán töltött egy hetet a DARKE által szervezett DÖK táborban. A tábor költségeit a polgármester úr fejenként , azaz tízezer forinttal támogatta, bízva abban, hogy a lányok segítségére a jövőben is számítani lehet. Sánta Lajos és Zsikai R. Péter egy régi hagyományt felélesztve kerékpártúrát szerveztek a Balaton déli partján. Az egy hetes vándortáborban nagy segítsége volt a csapatnak Endre József, aki az önkormányzat által rendelkezésükre bocsátott kisbusszal szállította a gyerekek bőröndjeit, élelmiszert, bográcsot és egyéb hasznos dolgokat. A több mint száz kilométeres távot jól bírták a gyerekek, máris a jövő évi túrát várják. Átlapozva a 2010/2011-es tanév eseményeit, diákjaink a különböző sportrendezvények és szakkörök mellett, csaknem hetven vetélkedőn, tanulmányi versenyen vettek részt és öregbítették az Apáczai Csere János Általános Iskola hírnevét. Matematikailag minden harmadik napra jutott valami program. Emellett egész évben nagy hangsúlyt fektettünk a szelektív hulladékgyűjtésre. Köszönöm a szülők közreműködését, a jövőben is számítok a segítségükre. A nyári szünet még hátralévő részére mindenkinek kellemes kikapcsolódást, aktív pihenést kívánok magam és kollégáim nevében: Véróné Erzsiák Beáta Diákönkormányzatunk folyamatosan gyűjti a PET palackokat és a sörös dobozokat. A nyár folyamán se dobják ki az értékes szemetet. Augusztus 8-án, 8:00-12:00-ig az iskola udvarán átvesszük az addig összegyűlt kincset. Balatoni kerekezés Balatonaliga, Balatonszabadi-Sóstó, Balatonföldvár, Fonyódliget és Keszthely: Ezeken a településeken szálltunk meg a június 27. és július 1. közti kerékpáros vándortábor során, melyen húsz csanádapácai gyerek és három pedagógus vett részt. A gyerekek kerékpárját és csomagjait Endre József és fia, Endre Gábor szállították a helyszínre. Köszönjük polgármester úrnak azt, hogy a vándortábor idejére szervízkocsiként biztosította a Hivatal mikrobuszát. Szükség is volt erre, hiszen volt két defektünk és leesett egy bicikli lánca is, mely nagyobb javítást igényelt. Nagy segítséget jelentett nekünk Endre József és fia munkája az ételek beszerzésében, elkészítésében. Köszönjük nekik, hogy állandóan a rendelkezésünkre álltak. A gyermekek számára maradandó emlék ez a túra, hiszen utunk során megismerkedtünk a Balaton állandóan változó természetével, a környezetével, másztunk hegyet, és szinte minden nap élveztük a Balaton bársonyosan simogató kellemes vizét. Megcsodáltuk Siófok és Keszthely nevezetességeit. Nagy élményt jelentett a szállások változatossága: aludtunk osztályteremben kialakított hálóteremben, faházakban, szállodában, emeletes ágyakon és kollégiumban is. Minden nap finom, meleg vacsora örvendeztette meg, fáradt, kiürült gyomrunkat. A lelkes kis csapat vonattal érkezett az első állomáshelyre, Balatonaligára. Itt máris a kerékpárok átvétele, műszaki átvizsgálása után strandolni indultunk. Másnap Siófokot jártuk be, megnéztük a kikötőt, a Sió-csatornát, az Ásványmúzeumot. Kissé szeles volt az idő,ennek ellenére a napot rendkívül jó strandolással zártuk. Az ezt követő napon mindenki izgalommal telve ült a kerékpárra, hiszen tudtuk, hogy most szállodában alszunk és svédasztalos vacsora vár bennünket, amely valóban nagy örömet okozott a gyerekek számára. Útközben a szántódi révnél időztünk hosszabban. Ezen a napon sokat kerékpároztunk, mert megnéztük a környéken található romvárat. A napot ezúttal is egy felejthetetlen fürdőzéssel zártuk. Másnap reggel Balatonszárszón reggeliztünk és elindultunk Fonyódligetre. Ez már embert próbáló távolság volt, de a társaság lelkesedése nem lankadt és remekül helyt álltak a gyerekek. Fonyódligeten a szállás elfoglalása és az ebéd elfogyasztása után fürödtünk, hiszen erre a napra strandolást terveztünk. Sajnos azonban a közelgő vihar keresztülhúzta a terveinket, ugyanakkor ez is páratlan élmény volt, hiszen a Balaton egy újabb arcát mutatta nekünk. Reggel mindannyian az eget kémleltük, hogy lesz-e eső, mert tudtuk, hogy ezen a napon túránk leghosszabb szakasza következik. Az időjárás azonban kegyes volt hozzánk és a közel negyven kilométeres távot rendkívül kellemes körülmények között sikerült teljesíteni. Miután elfoglaltuk a szállást, városnéző körútra indultunk. Ezt a napot már nem fürdéssel, hanem a kerékpárok felpakolásával, a csomagok rendezésével zártuk. Szombaton reggel fájó szívvel, de élményekkel gazdagodva ültünk a vonatra és indultunk haza. Budapesten még megnéztük a Hadtörténeti Múzeumot, majd a McDonald s-ban ebédeltünk és a Keleti pályaudvaron felszálltunk a hazafelé vivő vonatra. A szülők befizetésein felül az Esélyegyenlőségi Pályázaton nyert pénzből is fordítottunk a kirándulásra, és természetesen megköszönjük a Csanádapácáért Közalapítványnak is az anyagi támogatást. Köszönetet mondunk a kedves szülőknek is az étkezésekhez nyújtott adományaikért. További képek: galéria Sántáné Magda Márta, Sánta Lajos, Zsikai R. Péter Fénykép a 11. oldalon

8 A Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ hírei Az elmúlt néhány hónap eseményei Az egyik legkedvesebb esemény volt az utóbbi hónapokban intézményünkben, a Pillangó csoport anyák napi műsora. Köszönjük szépen a gyermekeknek az előadást és az óvodapedagógusok felkészülésbe fektetett munkáját. Ezen a napon az általános iskolás tanulók is köszöntötték az idős néniket. Köszönet illeti színvonalas műsorukért mind a gyermekeket, mind a felkészítő pedagógusokat. Május 12-én, gyermeknap alkalmából láttuk vendégül mind a négy óvodás csoportot. A gyermekek szabadon játszottak az előkészített játékokkal, betöltötték az otthon udvarát, így az itt lakó idősek is jól érezték magukat. Köszönetet mondunk mindenkinek, aki valamilyen formában segítséget nyújtott, hozzájárulva ezzel gyermeknapi rendezvényünk sikeréhez. Július 1-jétől a nappali ellátás szervezésében zajló szociális foglalkoztatáson belül 9 fő fejlesztő felkészítő foglalkoztatásban, 11 fő munka-rehabilitációs foglalkoztatásban vesz részt. Gyöngyfüzér boltunkban továbbra is kedvező árú, a foglalkoztatottak által készített termékeket kínálunk. Áruinkat megtalálják az augusztus én megrendezendő Kakasfesztiválon is, ahol árusítani fogunk pólókat, kötényeket, terítőket, ágyneműket, táskákat, díszpárnákat és szőnyegeket is. Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! Július 5-én a Gyermekétkeztetési Alapítvány által meghirdetett EU Élelmiszersegély Program pályázatának I. fordulóján elnyert élelmiszer-adományok kiosztásában működtek közre az intézmény dolgozói. Településünkön 400 fő részesült ezen a napon az adományokból Családsegítés A Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ keretein belül működő szociális alapszolgáltatások közül ezúttal a családsegítés működéséről adunk bővebb tájékoztatást. A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló családok, személyek számára nyújtott szolgáltatás, melynek célja az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése. A csanádapácai Családsegítő Szolgálat január 6-án kezdte meg működését. A szolgáltatást Csanádapáca község közigazgatási területén élők, illetve a településen tartózkodó hajléktalan személyek vagy krízishelyzetben lévők vehetik igénybe. A legnehezebb helyzetűek közé sorolható településünkön a gyermekes családok egy része. A munkanélküliség, az infláció, és az ebből következő megélhetési gondok rásütik bélyegüket a szegény családok életére, ők saját bőrükön tapasztalják a rossz anyagi körülményekből következő hátrányokat a mindennapi életben. Előfordul, hogy időszakosan vagy tartósan létfenntartási gondokkal küzdenek. A szegénység jelen van az egyedülállók, az idősek között egyaránt és a fiatalok számára is hatalmas kihívást jelent manapság az önálló élet elkezdése. Nem szabad azonban megfeledkeznünk azokról az emberekről sem, akiknek valamilyen más okból van szükségük segítségre. Adódhat egy olyan nehéz élethelyzet, olyan probléma, amely elsősorban nem anyagiakkal kapcsolatos. Sok esetben pedig azt is nehéz eldönteni ki tudna számunkra segítséget nyújtani. A családsegítőnél előforduló esetek nagyon különbözőek, mivel nincs két egyforma probléma. A település lakosai közül egyre többen fordulnak bizalommal a szolgálathoz. Sokan kérnek segítséget nyomtatványok kitöltéséhez, segélyek, támogatások megigényléséhez. A családsegítő szolgálat lehetőséget biztosít a pszichológiai, illetve jogi tanácsadásra is, amelyeket igény szerint szervezünk meg. Nagy jelentősége van a más szociális intézményekkel, Polgármesteri Hivatallal, jegyzővel, egyházzal, civil szervezetekkel történő együttműködésnek mind a problémák megoldása során, mind a jelzőrendszer részeként. A lakosság részéről is érkezett több jelzés, amely hozzájárult ahhoz, hogy eljusson a segítség azokhoz is, akik valamilyen ok miatt nem tudtak segítséget kérni, vagy nem ismerték ezt a lehetőséget. Kedves Fiatalok! Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy a nyári szünetben fokozottabban figyeljetek oda magatok és társaitok testi épségére. Tartsátok be a közlekedési szabályokat és kulturáltan, illetve életkorotoknak megfelelően szórakozzatok! Az idén is nyári táborokkal várnak benneteket, keressetek az érdeklődéseteknek megfelelő kikapcsolódást és töltsétek hasznosan a szabadidőtöket. Felhívás Amennyiben feleslegessé vált, de még használható állapotban lévő ruháit szívesen adományozná nehéz helyzetben lévő embereknek, gyermekeknek, kérjük adományát juttassa el hozzánk! (Csanádapáca, Szent Gellért út 38.) A ruhaadományokat szívesen fogadjuk és előre is köszönjük mindazok nevében, akik számára ez nagy segítséget jelent. A Családsegítő Szolgálat ügyfélfogadása Hétfő: 8-12, ; Kedd: 8-12, , Szerda: 10-12, ; Csütörtök: 8-12, Péntek: 8-12, Elérhetőségünk: Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ 5662 Csanádapáca Horváth Lajos tér 5. Telefon: 06/ gondkp@internet-x.hu

9 Óvodai hírek A es tanévben a hagyományoktól eltérően családi gyermeknapot szerveztünk, május 20.-án. A kedves szülők és gyermekek különböző programokon vehettek részt: játszóház, rendőrök kutyás bemutatója, tűzoltó autóval való ismerkedés, Péter Erika / óvodánk volt dolgozójának / verses műsora, arcfestés, lovaglás, ügyességi és sport versenyek, lufi fújás, hajtogatás, bográcsos főzés, cukor-evés damilról, táncház. Az események sikeres megvalósításához nyújtott segítségükért, anyagi támogatásukért köszönetet mondunk: a Csanádapácáért Közalapítványnak, békéscsabai MEZŐKER Kft-nek, Szarvas Alfának, DER-BÉ-TA Kft-nek / Mezőberény / csanádapácai COOP ABC-nek, orosházi Tűzoltóságnak, orosházi Rendőrségnek, csanádapácai Önkormányzatnak, Gyöngy-fűzér Szociális Szolgáltató Központnak, Konyhának. Köszönetet mondunk minden kedves szülőnek, nagyszülőnek, a falu lakosságának, akik anyagi támogatásukkal, támogatói jegy vásárlásával, üdítő és lufi felajánlással, sütemény sütéssel, sütemény, üdítő, kávé árusításával, a bográcsoshoz való burgonya, hagyma elkészítésével, a bográcsos főzésével, tálalásával, sátrak felállításával, különleges játékok biztosításával, takarítással nyújtottak részünkre segítséget. A gyermeknap megszervezéséhez és lebonyolításához való segítségért és a sok munkáért köszönet az SZMK vezetőinek, tagjainak, a nyugdíjas és aktív dajka néniknek, védő néniknek, óvó néniknek május 28.-án szombaton délelőtt 9 órakor tartottuk az óvoda udvarán ballagási ünnepségünket. A 29 nagycsoportos korú gyermekből, szeptember 1.-én 20 fő kezdi meg tanulmányait, az Apáczai Csere János Általános Iskolában, ezúton is kívánunk Nekik sok sikert, és jó tanulást. Óvodánk dolgozói közül, Józó Antalné Manyi néni nyugdíjba vonult. Köszönjük Neki megbízható, fáradhatatlan munkáját, kívánunk egészségben, szeretetben eltöltött hosszú, boldog nyugdíjas éveket. / Bódi Irén: Az idő vonatán vers + 4 fénykép / Nevelési programunk valamennyi területe az évszakokhoz és a programtervünkben megfogalmazott hagyományokhoz, ünnepekhez kapcsolódott. Kiemelt nevelési feladatok: es tanév: Magyar nyelv éve! Az anyanyelvi nevelés célja: Az egyéni fejlődési ütemek figyelembe vételével a beszédaktivitás, beszédfegyelem fejlesztése. Megvalósulás módja: Csoportos és egyéni beszélgetések Képolvasás Önálló mese, történet elmondása Nyelvi játékok Bábozás, dramatizálás Az anyanyelvi nevelés áthatja az egész óvodai nevelésünket. A megvalósulási módok változatos alkalmazásával arra törekszünk, hogy a gyermekeknél kialakuló helyes kifejező készség segítse őket a szociális kapcsolataik építésében. Fejlődjön önbizalmuk, hiszen ez által képesek lesznek beszélni érzelmeikről, érzéseikről az őket foglalkoztató dolgokról. Komplex egész napos tevékenység. A képolvasás különösen segíti őket abban, hogy megtanulnak: kérdezni és válaszolni. A nyelv segítségével élik át a gyermekek az intellektuális élményeket. Mesék történetek hallatán fejlődik: képzeletük, fantáziájuk. A mese, mint a személyes kompetencia fejlődésének segítője, élményforrás. A mese élni segít ( Boldizsár Ildikó ): optimista életfilozófia, az akadályokkal való szembeszállásra ösztönzés. Önismeret, önbizalom erősítése, pozitív jövőkép. A magyar népmesekincs és a magyar gyermekirodalom, ezen belül a gyermekköltészet kiváló alapanyagot nyújt bármilyen korú gyermekcsoport számára a mese-vers tervezéséhez. Szívesen hallgatják a gyermekek más népek meséit és verseit és természetesen a klasszikus meséket, modern meséket is. A gyermekkel mese közben közvetlen kontaktust fenntartó, élő mesélésnek van a legnagyobb hatóereje. A mese- vershez kapcsolódik a dramatizálás, a bábozás vagy a barkácsolás. Ezek éppen úgy, mint a mese-vers folyamatosan jelen vannak a mindennapi tevékenységekben. A bábozás a dramatizálás a gyermeki önkifejezés legfontosabb eszköze. Környezeti nevelés: Bármit teszel is, megfontoltan tedd és Vedd számításba, mi lehet a következménye. ( régi római közmondás) A környezeti nevelés szókapcsolat azt fejezi ki, hogy: nemcsak a környezet megvédésére kívánunk nevelni, hanem a környezettel való együttélésre is A környezeti kultúra létrejöttét szeretnénk elérni gyermekeinkben. A környezeti kultúra ugyanis: életmód, gondolkodás-és viselkedésmód, védelem, fejlesztés, okos és mértéktartó fölhasználás-és még ezeken kívül sok minden. A környezeti nevelőmunkában törekedni kell arra, hogy a gyermekekben, fiatalokban kialakuljon a megfelelő értékrend, a környezettudatos életvitel. A környezeti nevelés egyik lényeges jellemzője a gyermeket körülvevő világ felfedezési, megismerési lehetőségének sokoldalú biztosítása. A legmélyebb érzelmi töltésű élmények, mégiscsak a természet ölén érik a gyermeket. A sok élmény, szerzéshez nyújtottunk egész éven át, a gyermekek részére lehetőséget, kirándulások szervezésével: a szegedi és pusztaottlakai Vadasparkba, szarvasi Arborétumba, Kalandparkba. Lovas kocsis kirándulás a határba, állattartó telepre. Séta fólia sátorba, baromfi- udvarba, veteményeskertbe, gyümölcsösbe. Óvodánkban a gyermekek hitoktatáson, angol nyelvoktatáson logopédiai foglalkozásokon és fejlesztő foglalkozásokon, vehettek részt. Eseményekben gazdag,

10 tanévet zártunk. Az újság segítségével is szeretnék köszönetet mondani az óvó néniknek, dajka néniknek, segítőinknek az egész éven át nyújtott lelkiismeretes, munkájukért, továbbá a kedves szülőknek, hogy vállalták a rendezvények anyagi fedezetét, és együtt meg tudtuk valósítani kitűzött nevelési céljainkat. Köszönet Oláh Kálmán polgármester úrnak, Mériné Kőszegi Erzsébet jegyző asszonynak, Sánta Lajos kistérségi társulás igazgatójának, a Képviselő-testületnek az óvoda működéséhez nyújtott segítségükért, támogatásukért. Köszönjük a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ vezetőinek, dolgozóinak, lakóinak az együtt töltött kellemes perceket. A gyermeknapra szervezett közös bográcsos főzést, játékokat, és ajándékokat. Köszönjük a rehabilitációs foglalkoztatottak vezetőinek és dolgozóinak az egész éven át nyújtott segítségüket és a szép bábokat. Köszönjük községünk minden lakójának, akik papírhulladék, COOP embléma, delikát koronás cukor vonalkód gyűjtéséhez hozzájárultak. A nyár további részére minden gyermeknek és a falu lakóinak kívánok kellemes pihenést. Mihálikné Mogyorós Márta Intézményegység-vezető Polgárőrség A kerékpárosok részére a nyári időszak elején is osztottunk ki kerékpár világításokat. Az idei polgárőrvacsorára és a legutolsó polgárőrülésre elfogadta meghívásunkat a megyei Polgárőrszövetség új elnöke, Kesjár Mátyás. Tagjaink teszteket töltöttek ki eredményesen a polgárőrség működéséről szóló előadást követően. A faluban elhelyezett virágok a környezetünk szebbé tételére szolgálnak. Jó lenne, ha ezt a tényt tartanák szem előtt azok az emberek is, akik kitépdesik a virágokat! A Hunyadi Söröző előtt a Szent Gellért utcán érvényes a megállni tilos tábla, a sörözőnek a Hunyadi utcában van jól kialakított parkolója, amit a szabályosan közlekedők többsége használ! Szeretnénk köszönetet mondani az idei támogatóinknak: Cristopher Geebelen, Dupsi Zoltán, Mazuláné Márton Katalin, Pacsika Sándor, Rácz István, Varga László. Czikó Pálné titkár Vöröskereszt évben 4 alkalommal terveztünk községünkben véradást. Kétszeri véradáson 68 fő vett részt és adott vért, ebből 3 új véradók is jelentkezett. Köszönjük véradóinknak a megjelenést! Következő véradásunkat augusztus 26-án 9-12 óráig tartjuk az Idősek Klubjában. Szeretnénk, ha ezen a véradáson is sokan részt tudnának venni. Egy véradással 3 betegen segíthet! Tóth Béláné Vöröskereszt titkár Nagyboldogasszony Ünnepe Nagyboldogasszony ünnepe, augusztus 15-én van. Ezen a napon a Katolikus Egyház szerte az egész világon Szűz Mária, Jézus édesanyjának földi haláláról emlékezik meg és a mennyországba való felvételét ünnepli. A csanádapácai templom búcsúja, ehhez az ünnephez kapcsolódik. Idén Augusztus 14-én vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a templombúcsúnk ünnepi szentmiséje, amit Ft. Kovács Andor mezőhegyesi plébános úr fog bemutatni. Templomunk védőszentje, ahogy a templom oltárképe is ábrázolja, a Nagyboldogasszony vagyis a nagyon boldog asszony Szűz Mária, a mennyei boldogság honába távozott. Onnan segít, óv bennünket, csak kérnünk kell a segítségét és imádkoznunk közbenjárásáért és hitünket gyakorolnunk. A Szűzanya elszenderülését, amelynek pontos évszámát nem tudjuk, Jézus halála és föltámadása után ment végbe. A kereszten Krisztus, szeretett tanítványára bízta édesanyját, Máriát e szavakkal: Asszony, íme, a te Fiad ; Íme a te anyád! (Jn 19,26-27). Ezek után pedig János apostol vette magához Szűz Máriát. Emmerich Katalin leírása szerint: Az Istenanya nem magában Efezusban lakott, hanem olyan vidéken, ahol több ismerős keresztény nő már korábban megtelepedett. Lakása Jeruzsálemből jövet mintegy 3 és fél órányi járásra Efezus előtt balra fekvő hegyen volt... Szent Melitón (Krisztus után II. század) Szárdesz püspöke, ezeket írja le Szűz Mária mennyekbe való átviteléről: Összegyűltek Máriánál az apostolok és Jézus Krisztus is eljött angyalaival együtt a mennyből. Ezután Mária lepihent ágyára, hálát adott, majd lelkét az Istenhez küldte. Az apostolok látták, lelke olyannyira ragyogó volt, hogy senki halandónak nyelve ezt méltóképpen elmondani nem tudná: messze mögötte maradt a hó ragyogása, fényessége nagyobb minden ércnél, az ezüst csillogásánál. Akkor a Megváltó Krisztus ezeket mondotta: Kelj föl, Péter, vedd magadhoz Mária testét, és vidd azt a város jobb felőli oldalán keletre, és ahol egy újonnan metszett sírboltra találsz, oda helyezzétek őt. Miután ezeket elmondta az Úr, Szűz Mária lelkét átadta Mihály arkangyalnak, ki a paradicsom elöljárója volt és velük ment Gábor főangyal is; a Megváltó pedig azon nyomban fölment a mennyekbe, angyalaival egyetemben. Ezt követően a szerző elbeszéli többek között, hogy Péter apostol a többi apostol nevében azt kéri, hogy Mária testét is vegyék föl a mennyei dicsőségbe. Jézus erre visszajött és így szólt: Legyen a ti elgondolásotok szerint! És

11 megparancsolta Mihály főangyalnak, hogy hozza le Szűz Mária lelkét. És íme, Mihály főangyal elhengerítette a követ a sírbolt ajtajából, és így szólt az Úr: Kelj fel, Kedvesem, Szépségem, ki nem vetted magadra a nemzésből eredő romlást, ki nem szenveded el sírodban a test felbomlását! Mária azon nyomban feltámadt sírjából és áldotta az Urat. Az úr elköszönt a tanítványoktól, fölemelkedett a felhőben és az égbe szállt, az angyalok vele együtt mentek és elvitték Máriát az Isten paradicsomába. Tisztelt gazdálkodók! Blősz Attila plébános A Szarvasi Mezőgazdasági Szaktanácsadói Iroda az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program által támogatott képzéseket szervez a mezőgazdasági és kertészeti termelők számára. A 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet alapján egy ügyfél egy naptári évben 4 képzésre nyújthat be támogatási-kifizetési kérelmet, legfeljebb Ft értékben. Feltétel MVH regisztrációs szám megléte saját maga vagy munkáltatója révén. A tanfolyamok díja 100 %-ban visszaigényelhető. A képzési program előfinanszírozással valósul meg. A képzés befejezését követően az ügyfél kérésére Szaktanácsadó Irodánk segítséget nyújt a képzési díj visszaigénylésében. A tanfolyamon bárki részt vehet, de a képzési díj csak a regisztrált mezőgazdasági termelők esetében igényelhető vissza. Képzéseinkre jelentkezhetnek folyamatosan, a képzési időpontokat a jelentkezők igényei alapján határozzuk meg. A támogatott képzések szervezése az alábbi célterületeken történik: 1. célterület, a szabadon választható képzések: Célja, a gazdálkodás fenntarthatóságát és eredményességét szolgáló ismeretek átadása mezőgazdasági termelők és erdőgazdálkodók részére. - Kölcsönös megfeleltetés és a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot követelményei. - Kistermelői élelmiszer előállítás, elsődleges feldolgozás és értékesítés szabályai. - Talaj-tápanyaggazdálkodási terv készítése. - Ökológiai gazdálkodás. - Alkalmazott számítástechnika, alapfokú számítógép-kezelői ismeretek gazdálkodók számára. Szaktanácsadási szolgáltatások igénybevétele. - Jó Mezőgazdasági Gyakorlat - Az integrált növénytermesztés, gyümölcstermesztés technológiája. - Élelmiszerbiztonsági ismeretek gazdálkodók részére. - Vízgazdálkodás, belvízvédelem, melioráció (gazdákat érintő terület), Víz Keretirányelv fő követelményei 2. célterület, a kötelező képzés: Annak a vállalkozónak, akinek az ÚMVP intézkedések keretében benyújtott támogatási kérelme van, a pályázatát jóváhagyták, vagy részben jóváhagyó támogatási határozattal rendelkezik, azoknak az FVM által előírt tanfolyamokat is el kell végezniük. Az érintett pályázatok a következők: - Terményszárítók és kertészet korszerűsítése; - Állattartó telepek korszerűsítése; - A fiatal mezőgazdasági termelők elindítása; - Mezőgazdasági termékek értéknövelése; - A szerkezetátalakítás alatt álló félig önellátó gazdaságok támogatása; - Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések; - Natura 2000 kifizetések; - Öntözés, melioráció fejlesztése. Amennyiben tanfolyamaink felkeltették érdeklődését, kérem, hogy jelentkezési szándékát jelezze a kepzesinformacio@fre .hu címen. A jelentkezését követően további részletes tájékoztatást nyújtunk. Minimális létszám 5 fő, 10 főtől igény szerint a kívánt helyszínre megyünk. Értesítse gazdatársait is! Dr. Lelkes János Gombos Edit (Szarvasi Mezőgazdasági Szaktanácsadói Iroda) A Balatoni kerekezés képekben

12 Születés: Benke Mihály és Vetró Valéria fia Dávid Nándor, Durajda Ernő és Dénes Andrea fia Ernő, Bunzel Róbert és Csányi Nikolett fia Róbert, Mezei Szilveszter és Farkas Izabella fia Iván Raymond, Viplak Vilmos és Molnár Szidónia leánya Véda Házasságkötés: Gajda László és Bódi Krisztina Zsanett, Havasi Gyula és Koczka Babett, Hajdú Zsolt és Knyihár Éva Halálozások: Benkő Lajosné Szula Etelka (1925), Nagy János (1950), Mázik András (1932), Matúz Józsefné Priskin Magdolna (1929), Lengyel István János (1933), Ökrös Béla (1953), Lenti Péterné Nagy Etelka (1925), Darvai Béláné Földvári Mária (1923) Nagy István (1948), Somogyi Béláné Flender Ilona (1925), Muzsai Antalné Péli Julianna (1946) Bódi Irén: AZ IDŐ VONATÁN Egy pálya útja véget ért. A gyorsvonat megáll, s a búcsúzó útitárs más vonatra száll. Az idő vonatán lassan döcög tovább, S ha kinéz ablakán, nem fut el úgy a táj, Ahogy elfutott - az ifjúság. Az ember a múltba ezerszer visszanéz, S szeretne újraélni mindazt, ami szép. Lassítaná az időt, s megállítaná a legszebb perceket, De az idő kerekét megállítani nem lehet. Amilyen hosszú volt az út, annyi szépet rejt a múlt! Ahogy este a Nap leszáll, úgy válik múlttá a jelen, Míg pirkad a hajnal, a jövő csak sejtelem. Az ember a múltba ezerszer visszanéz, Könnyűnek látszik a búcsúzás, de búcsúzni mindig nehéz. Csanádapácai Új Szó. Csanádapáca község önkormányzati lapja. Megjelenik kéthavonta. Felelős kiadó: Csanádapáca Község Önkormányzata. Felelős szerkesztő: Szikora Pál. Nyomdai kivitelezés: Index Média Kft. Orosháza Készült 1200 példányban. Az ingyenes kiadványt a kiadó megbízásából a Magyar Posta terjeszti.

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében JANUÁR 1. hétfő 2. kedd TÉLI SZÜNET 3. szerda Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében Kormos Noémi Szünet utáni 1. tanítási nap E-napló, ellenőrzők egyeztetése Osztályfőnökök 4. csütörtök

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2016. augusztus 22. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája Időpontok Program 2018. augusztus 22. 9h Mozgásterápia felmérés augusztus 23. 9h Tantestületi alakuló értekezlet augusztus

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE

A TANÉV HELYI RENDJE A TANÉV HELYI RENDJE A tényleges tanítási napok száma: 181 nap. Az első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Családi nap: 2018. szeptember 22. Az őszi szünet 2018. október 29-től 2018. november 2-ig

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM. Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe

PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM. Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM Május 01. vasárnap Anyák Napja Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe Május 03. kedd Csillagvirág Látogatás,

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1.

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1. Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV Tanév rendje Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8.00 óra Első tanítási nap 2016. szeptember

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában 1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.

Részletesebben

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév Készítette: Bádonyiné Olasz Erzsébet Börcsökné Csontos Tünde Ökoiskolai munkacsoport: Tagjai: Alsós osztályfőnöki mk: Felsős osztályfőnöki mk.: Alsós humán mk.: Felsős

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2411-2/2011. 20. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a földesi

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember Iskolai programterv (2017-18-as tanév) Szeptember 1. péntek 8.00 Tanévnyitó ünnepség, osztályfőnöki órák 17.00 Szülői értekezlet 1.a és 1.z osztálynak 4. hétfő 16.00 Összevont szülői értekezlet 5. osztályoknak

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév Munkaterv Felsős Munkaközösség 2013/2014. tanév.. Dombi Judit mkv.. Sárközi Ágnes igazgató 1 A munkaközösség tagjai: Felsős osztályfőnökök: 5. osztály: Pete- Pikó Józsefné 6. osztály: Dombi Judit 7. osztály:

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve

XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve Dátum Szeptember 1. Esemény 8:00 Tanévnyitó Első tanítási nap - munka és balesetvédelmi oktatás a tanulóknak Napközis tanulók felmérése 1.osztályos szülői értekezlet

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019. április 8-12. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Szülők! 2019. 2019. április

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája programtervezete

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája programtervezete Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája programtervezete Időpontok Program 2017. augusztus 22. 9h Tantestületi alakuló értekezlet augusztus 23. 9h Tantestületi

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

5. A tanév tervezett ütemterve

5. A tanév tervezett ütemterve 5. A tanév tervezett ütemterve A 2011/2012. tanév rendje A tanév első tanítási napja iskola művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja iskola - művészeti iskola Az első félév vége Az első félévi értesítő

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába

Részletesebben

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév A TANÉV IDŐTARTAM-RENDJE A tanév első tanítási napja: 2006. szeptember 1. (péntek) A tanév utolsó tanítási napja: 2007. június 15. (péntek) A TANÍTÁSI SZÜNETEK Őszi

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00 Az őszi szünet 2017. október 30-ától 2017. november 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. november 6. (hétfő). A téli szünet

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Készítette: a PIGYÖ képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó a Pigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben