Zene nélkül mit érek én?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Zene nélkül mit érek én?"

Átírás

1 Zene nélkül mit érek én? A következőekben a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium egyik tehetséges diákjával készített interjút olvashatjátok, aki a lemezlovasok között igen elismert, és ez a siker egyre csak gyarapszik. A szóban forgó fiú igen kellemes benyomást keltett az interjú alatt, nagyon nyitott és barátságos volt, de ennek ellenére komolyan vette a feladatát, próbált minél több dolgot elmondani erről a szakmáról, bemutatni az érdekességeit, előnyeit, valamint azt, hogy miért is szereti ő annyira ezt a számára kikapcsolódást jelentő műfajt. Most ebből az interjúból olvashattok részleteket. Bemutatkoznál nekünk? Fehér Ádámnak hívnak, 19 éves vagyok, Mezőberényi lakos. Egy fiú és egy lány testvér mellett a legfiatalabb gyermek. Iskolánkról, mint tehetségpontról mit gondolsz? Milyen osztályba jársz? 13/A osztályos tanuló vagyok, idén érettségizek, az iskolában többnyire megkaptam a lehetőségeket a tehetségem kibontakozására és fejlesztésére. Mi a kedvenc hobbid? Hobbim a kosárlabda és a zenélés, vagyis pontosabban dj vagyok, de ez inkább már több, mint hobbi. Miben vagy tehetséges? Szerintem az én tehetségem valahol a zeneiparban keresendő. Szórakozóhelyekre járok, ahol próbálom kielégíteni az éppen jelenlévő közönség igényeit a saját stílusommal, valamint az iskola rádiójának működésében is döntő szerepet vállalok. Ezzel foglalkozom és szeretem, amit teszek.

2 Mennyi időt kell rászánnod a tehetséged fejlesztésére? Milyen szinten teljesíted azt? Ez napi gyakorlást igényel. Úgy értem, hogy napi szinten készen kell állni az új zenékkel, mikor jelenik meg, mi az aktuális sláger és melyik számokat hol lehet lejátszani, mennyire ismeri a közönség, a rádióba minél változatosabb legyen az adás és ezáltal rengeteg zenének kell fejben meglennie dallammal és címmel együtt. Szintnek az amatőrt mondanám, habár minden nap az iskola rádiójában hallható vagyok és havonta egy fellépést vállalok szórakozóhelyeken, de ettől függetlenül nem tekinteném magamat se profinak, de fél profinak sem, attól függetlenül, amit technikailag meg tudok valósítani mindkét területen. Mióta csinálod azt, amiben tehetséges vagy? Az iskola rádió mikrofonja mögött 2 éve vagyok hallható, a dj,,szakmában pedig 11 éves korom óta szerepelek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy 11 éves voltam, amikor felfedeztem ezt a fajta életstílust - mert ez az - és elkezdtem utánajárni, hogy mit is jelent dj-nek lenni. Végig próbáltam az összes létező programot és próbáltam építgetni az egyéniségem a zenében. Természetesen a zene szeretete mindig megvolt szülőkön és nagyszülőkön keresztül is volt az az év, amikor Bereczki Zoltán barátommal elsőnek összeálltunk, mint dj páros. Akkor együtt nagy sikert arattunk, és azóta is együtt zenélünk, de csak iskolai szinten, kollégiumi bulikban. Az áttörés, az valahol 2011 nyarán lehetett, amikor felkeresett bennünket a helyi szórakozóhely tulajdonosa, hogy hallotta mit is csinálunk mi és adna egy lehetőséget. Ez volt az első komolyabb lehetőség, ami már nem iskolánkon belül volt, hanem szórakozóhelyen. Azóta visszatérő dj-k vagyunk ott és remélhetőleg meg is vannak velünk elégedve.

3 Milyen versenyeken voltál, mi a legmagasabb eredményed? Sok versenyt megjártunk, szoktuk a megmérettetések hangulatát, ismerkedtünk az ellenfelekkel és próbára tettük magunkat sokáig eredménytelenül, de nem adtuk fel és tovább próbálkoztunk. Az első siker 2012 elején lehetett, amikor egy versenyre neveztünk a saját mixünkkel. A mix tetszett a zsűrinek és lehetőséget kaptunk a második fordulóban a VEN-en (Veszprémi Egyetemi Napok). Itt már élő showról volt szó. A verseny különösebben nem hozott eredményt, ám jókor voltunk jó helyen és a kötelező 1 óra helyett megkértek, hogy zenéljünk kicsit többet, így 3 órán keresztül szórakoztathattuk a közönséget a zenéinkkel. Legjobb eredményként kettőt is kiemelnék. Az első az, amikor az East Fest-en zenélhettünk 2013 nyarán. Szintén egy mixet kellett leadni a zsűrinek. A kategóriánkban elsők lettünk, ezáltal mi nyithattuk meg a Ballantines színpadát a fesztiválon. Fantasztikus élmény volt, a színpad tömve volt és körülbelül ember bulizott velünk. A második a rádióhoz kapcsolódik. A Diák Újságíró Egyesületnek (DUE) kellett leadni egy 15 perces rádiómixet. Ezen a versenyen országos harmadikok lettünk a saját pályázatunkkal szintén 2013-ben. Ezzel együtt eljuthattunk a DUE nyári táborába, ahol rengeteg tapasztalatot szereztünk és első évesek lévén teljes reggeli műsort is vállaltunk, amit nem sokan szoktak, persze egy kis segítséget azért kaptunk. Legnagyobb élményed ezzel kapcsolatban? Legnagyobb élménynek csakis az East Fest-et tudnám felhozni. Egyszerűen hihetetlen volt látni, ahogy az a rengeteg ember csak nekünk él és bulizik. Olyan előadók színpadai elől tudtuk elcsábítani az embereket, mint a Hősök vagy a Road.

4 Milyen körülmények szükségesek ehhez a szakmához, valamint vannak-e nehézségek? Mindennek megvannak a saját nehézségei. A dj-knek a közönség figyelmét nehéz megragadni és mindig újat nyújtani, olyat, amit mások nem tudnak. Az egyik legnagyobb nehézség az, hogy van, amikor egész éjszaka a pultban kell állni és zenélni, amely igazán megterhelő fizikailag, főleg, hogy azt a 8 órát nem csak végigálljuk, hanem végig is bulizzuk és közben nagy mosollyal fordulunk a közönség felé. Rengeteg készülést igényel, mind a rádiós része, mind a dj része a dolognak és sok időt elvesz, de amikor pozitív visszajelzést kap az ember, akkor érzi igazán, hogy minden fáradságot megért. Kik segítenek neked a pályád előrehaladásában? Segítséget sok mindenkitől kapunk. Akik csak tudnak teljes erejükkel támogatnak. Gondolok itt a családra, barátokra és a kedveseinkre. Az iskolánktól is sok lehetőséget kaptunk. Hangosíthattunk és levezethettünk műsorokat, bulikat szervezhettünk a kollégiumban. Sokat köszönhetünk az iskolánknak, hiszen itt kaptuk az első lehetőségeket a gyakorlásra, kibontakozásra, innen indult az egész pályánk. Milyen a tanulmányi eredményed? Tanulmányaimban a gyenge négyes szintet tudom hozni. Ami érdekel és közel áll hozzám abból jó vagyok, a többiből meg tartom a szintet és ahhoz mérten is a legjobb eredményt próbálom elérni. Mennyire van időd a hobbid mellett a családra, barátokra, iskolára, stb.? Mindenre megpróbálok megfelelő időt szakítani, több kevesebb sikerrel. Ez attól is függ, hogy éppen mire kell koncentrálni, mi az adott cél, és mit is akarok elérni azon a napon, abban a hónapban vagy akár az adott évben. Lehetőségeim szerint próbálom megtalálni a megfelelő egyensúlyt és mindenkinek megadni azt az időt, ami jár neki. Mennyire szereted azt, amit csinálsz? Nekem a zene az életem. Ha nem lenne az iskolarádió, vagy éppen nem lennék benne a lemezlovasságban, akkor nem is tudom mit kezdenék a szabadidőmmel. Annyira a részemmé vált ez az egész, hogy nem is tudnék mást csinálni. Ez éltet és tölt fel energiával. Amikor látom, hogy az emberek mennyire jól tudják érezni magukat, vagy épp szólnak, hogy épp a kedvenc számuk volt a rádióban és ezzel szebbé tettük a napjukat, az engem is jó érzéssel tölt el. Szeretem, amit csinálok, és minden erőmet beleadom. Merre szeretnél továbbtanulni, milyen irányban képzed magad? Az elsődleges célomnak Szegedet érzem és ott is az informatikai irányok állnak közelebb hozzám. Elsőként gazdaságinformatikára szeretnék jelentkezni, ha esetleg nem vennének fel akkor is valamerre ezen a területen, de ha minden kötél szakad, akkor valamilyen hangtechnikai irányzat érdekelne, viszont szeretném, ha ez csak egy második megoldás lenne az egyetem mellett, hiszen a mai világban fontos, hogy az ember több lábon tudjon állni és én is erre fogok törekedni.

5 Végül szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy én készíthettem el ezzel a tehetséges fiatalemberrel az interjút. További sikereket és boldogságot kívánok neki a jövőben, de azt hiszem, ezt ő teljesíteni is fogja, hiszen mindenki olvashatta, neki ez jelenti az életet, ez az, amiben meglelte önmagát és ennél talán nincs is fontosabb. Köszönöm Ádám! Készítette: Oros Petra

A Dévaványai Kulturális és Művészetoktatási Alapítvány TEVÉKENYSÉGÉRŐL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÓ

A Dévaványai Kulturális és Művészetoktatási Alapítvány TEVÉKENYSÉGÉRŐL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÓ A Dévaványai Kulturális és Művészetoktatási Alapítvány TEVÉKENYSÉGÉRŐL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÓ A Dévaványai Kulturális és Művészetoktatási Alapítvány nyilvántartási kérelme 2004. december 15-én érkezett a Békés

Részletesebben

A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉT VIZSGÁLÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 2009. június 15. június 19.

A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉT VIZSGÁLÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 2009. június 15. június 19. A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉT VIZSGÁLÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 29. június 15. június 19. Készítette: Gosztonyi Enikő 29. augusztus Előzmények Az utóbbi évek országos könyvtári stratégiáiban kiemelkedően

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2013. augusztus 21-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 47/2013. (VIII. 21.) sz. Városfejlesztési,

Részletesebben

B. Kiss Andrea. Lúzerek hálójában

B. Kiss Andrea. Lúzerek hálójában B. Kiss Andrea Lúzerek hálójában Első e-mail Címzett: baratnem@gmail.com Dátum: 2003. január 1. szerda 21:44:12 Kedves Barátném! Nem rég beköttettem az Internetet, s ennek köszönhetően ezentúl sokkal egyszerűbb

Részletesebben

KIVONAT. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának Képviselő-testülete

KIVONAT. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának Képviselő-testülete megtartott soros testületi ülésének könyvéből: Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 120/2013 (X. 30.) sz. határozata a lejárt határidejű határozatok teljesüléséről szóló beszámolóról

Részletesebben

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. DECEMBER 15-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. DECEMBER 15-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V E TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. DECEMBER 15-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatszám: 195-213. - 2 - Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal T i

Részletesebben

http://divany.hu/stilfuresz/2013/06/14/egy_korszak_hangja_interju_erd os_viraggal/ "Jelentem, se rákos, se terhes nem vagyok"

http://divany.hu/stilfuresz/2013/06/14/egy_korszak_hangja_interju_erd os_viraggal/ Jelentem, se rákos, se terhes nem vagyok http://divany.hu/stilfuresz/2013/06/14/egy_korszak_hangja_interju_erd os_viraggal/ "Jelentem, se rákos, se terhes nem vagyok" Erdős Virágból az utóbbi években nincs erre jobb szó igazi költőceleb lett:

Részletesebben

A múzeumok oktatást támogató tevékenysége*

A múzeumok oktatást támogató tevékenysége* KÖZGYŰJTEMÉNYEK ÉS OKTATÁS A múzeumok oktatást támogató tevékenysége* Bereczki Ibolya Magyar múzeumok a XX. század végén a múzeumpedagógia szempontjából Amikor visszatekintünk az elmúlt néhány évtized

Részletesebben

IDŐMÉRLEG 2009/2010. Összefoglaló adattár

IDŐMÉRLEG 2009/2010. Összefoglaló adattár Központi Statisztikai Hivatal IDŐMÉRLEG Összefoglaló adattár Budapest, 2012 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2012 ISBN 978-963-235-370-8 ISBN 978-963-235-371-5 (online) Készült: a KSH Életmód-, foglalkoztatás-

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Az ülés kezdete:19.o5.h. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint valamint: Pénzes Andrásné pénzügyi vezető Soós Zsoltné

Részletesebben

A 2012. év diákpolgármestere: Tóth Dávid

A 2012. év diákpolgármestere: Tóth Dávid A 2012. év diákpolgármestere: Tóth Dávid Széchényi István Római Katolikus Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola (620 pont) A 2012. év alpolgármestere: Berki Antal Damjanich János Szakközépiskola,

Részletesebben

AZ ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA

AZ ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA I. AZ ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA Az önköltség számítási szabályzat célja, a vállalkozás gazdálkodásának hatékonyabbá tétele a költséggazdálkodás tervezése, elemzése útján. Szabályozza

Részletesebben

5. 3D-s élményteremtő eszközök...137 6. Az árajánlatadás mesterfogásai...161

5. 3D-s élményteremtő eszközök...137 6. Az árajánlatadás mesterfogásai...161 5. 3D-s élményteremtő eszközök...137 Az első benyomás mindennél fontosabb...139 I. Nyomdai anyagok...139 1. Egyedi névjegykártya...139 2. Könyv...140 3. Kaparós sorsjegy...140 4. Kilincsreklám...140 5.

Részletesebben

Földet a gazdáknak! Békés megyében

Földet a gazdáknak! Békés megyében Földet a gazdáknak! Békés megyében A Földet a gazdáknak! program keretében állami földek kerülnek értékesítésre Békés megyében is. A cél az, hogy a termőföld azok tulajdonában legyen, akik megművelik azt,

Részletesebben

THEALTER. 1. Egyediség (0-100): 95

THEALTER. 1. Egyediség (0-100): 95 THEALTER 1. Egyediség (0-100): 95 A fesztivál célját nagyon pontosan fogalmazták meg, a független színházak és alkotók összefogása, bemutatása és népszerűsítése. Évente kiemelnek egy-egy kisebb területet

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR SZEGED KISKÖZÖSSÉGI RÁDIÓZÁS AZ INTERNETEN

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR SZEGED KISKÖZÖSSÉGI RÁDIÓZÁS AZ INTERNETEN SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR SZEGED KISKÖZÖSSÉGI RÁDIÓZÁS AZ INTERNETEN Készítette: Wittmann Katalin kommunikáció szak Témát adta: Kristóf Gábor vezető szerkesztő, Magyar Rádió meghívott

Részletesebben

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése 1. oldal Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5083. Kengyel, Szabadság út 10. Telefon: 56/583-400. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KUB/120-1/2013. KUB-43/2013. sz. ülés (KUB-145/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KUB/120-1/2013. KUB-43/2013. sz. ülés (KUB-145/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: KUB/120-1/2013. KUB-43/2013. sz. ülés (KUB-145/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2013. december 2-án, hétfőn, 10 óra 45 perckor az Országház főemelet

Részletesebben

BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 1-11//2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt község önkormányzati Képviselőtestületének 2007. évi augusztus hó 29-én, szerdán 13 óra 00 perces kezdettel a

Részletesebben

Ü É Í Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Á Á É Á Á Á Á Á Á É Á Á Í Á Á Á ű É É Á Á Á Á Á Á É Á Á Á Á Í ű ű ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű É Í ű ű Í ű Á ű ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Í Í ű É ű ű ű ű ű Í Í ű É ű ű Í Í

Részletesebben

31. szám 2016. február hírmondó

31. szám 2016. február hírmondó 31. szám 2016. február hírmondó Kövessen minket a facebookon is! Ügyvezetői köszöntő Tisztelt Partnerünk! Gőzerővel dübörög tovább az év, ami mind a pályázatok világában, mind pedig cégünk életében is

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

Engedelmeskedjetek egymásnak

Engedelmeskedjetek egymásnak Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok

Részletesebben

A barlangrajztól az internetig címmel médiatörténeti áttekintést adott egy 12 részes tévé sorozatban vendégelőadók segítségével.

A barlangrajztól az internetig címmel médiatörténeti áttekintést adott egy 12 részes tévé sorozatban vendégelőadók segítségével. TÓTH TAMÁS ANTAL szerkesztő A képzés során trénerként működik közre. Végzettsége Szent István Egyetem Jászberényi Kar andragógia szak A sajtó különböző területein szerezett tapasztalatot, nyomtatott, írott

Részletesebben

be/sfphpm01-03450/2015/mksz

be/sfphpm01-03450/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kecskeméti Felsőoktatás Sportjáért Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KKFKDSE Gazdálkodási formakód 001 Bajnoki osztály: NBII

Részletesebben

Í ű ű ű ű ű ű ű ű Í ű Í É Ó Á Á Á Á É Á Á Á Á É Á ű Á É Á Á É Í ű É É Á Á Á ű Á Á É ű Á Á Á Í Á É Í ű Í ű Í ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű Í Í É Í ű ű Í ű ű ű Á ű Í ű Á Á Í ű É ű ű ű ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű ű ű

Részletesebben

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

Í ű ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á É Á Á Á Á Á Á Á Ó Á Í Í ű Í Á ű Á Á Á Á Á Á Á É É Á Á Í Í Í ű ű Í Í ű Í ű ű ű Í ű Í Í ű ű ű ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű Á Á ű ű Í Í Í Í Í Í ű ű ű ű ű Í ű ű Í ű Í ű ű ű Í Í ű ű

Részletesebben

bankkártyával, és mindhárom kibocsátó vendégeink részére minden szolgáltatásunk és belépőjegyünk ára VÁLTOZATLAN maradt!!!

bankkártyával, és mindhárom kibocsátó vendégeink részére minden szolgáltatásunk és belépőjegyünk ára VÁLTOZATLAN maradt!!! Fürdő Árlista 2013 február 01-től Fürdőnk szolgáltatásait fizetheti készpénzzel, bankkártyával, és mindhárom kibocsátó SZÉP kártyáinak szabadidő (rekreáció) zsebével is!!! A belépőjegy árak változása 2013.05.01-től

Részletesebben

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kozármisleny Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

É Í ű ű ű ű ű ű ű ű Ü ű É Í Á Á Á É Á Á Á Á Á Á Á É Á É Ó Ó ÁÁ Á ű É Á Á Á É Á É Í Á Á Á Á Ó ű ű Í Í ű ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű Í ű ű Í ű ű Í ű ű ű ű Í Í ű Á Á É Á É Í ű ű É Ü ű Í É É ű ű ű ű ű ű Ő ű ű ű ű

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. ÁPRILIS 15-I ÜNNEPI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: --- JEGYZŐKÖNYV Készült: Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

ekonyvtar.sk-szeged.hu

ekonyvtar.sk-szeged.hu M. Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztpfi Nagyságos K i l é n y i L i l i úrhölgynek, S z e g e d Kárász u.14.szám arra kér,mivel ő rossz le SZÖVETSÉGE BUDAPEST V, KULTUSZMINISZTÉRIUM EGYETEMI ÜGYOSZTÁLY

Részletesebben

A munkanélküli-járadékot kimerítők

A munkanélküli-járadékot kimerítők sorszám A járadékkimerítés dátuma a címkártyáról: 2000.... hónap... nap Országos Munkaügyi Kutató- és Módszertani Központ HÁNYADSZOR JÁRTÁL A KÉRDEZETT LAKÁSÁN, AMIKOR ELKÉSZÜLT AZ INTERJÚ? A munkanélküli-járadékot

Részletesebben

1 / 19 2013.04.29. 14:59

1 / 19 2013.04.29. 14:59 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Demecseri Városi Közhasznú Sportegyesület DVKSE 2 Gazdálkodási formakód: Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

Szakirány-tájékoztató Külgazdasági-vállalkozási szakirány EU integrációs szakirány Világgazdasági szakirány 2008. március 1 Kedves Hallgatónk! os hallgatóként három (Külgazdasági-vállalkozási, EU integrációs,

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. AUGUSZTUS 28-I KÖZMEGHALLGATÁSÁNAK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. AUGUSZTUS 28-I KÖZMEGHALLGATÁSÁNAK Ikt.szám: 26-15/2014. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. AUGUSZTUS 28-I KÖZMEGHALLGATÁSÁNAK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 269, 270/2014. (VIII. 28.) 2 Jegyzőkönyv Pusztaszabolcs

Részletesebben

Internet Fiesta 2001

Internet Fiesta 2001 MŰHELY KÉRDÉSEK Internet Fiesta 2001 L I N AKOSSÁGI NTERNET K APÓK ECSKEMET ISKŐRÖS ISKUNHALAS Az Internet Fiesta együttműködés keretében 2001. március 2-3-án rendezték meg az Internet Fiesta a könyvtárakban

Részletesebben

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a Red Bull Air Race repülırendezvény

Részletesebben

A jövı nemzedékek országgyőlési biztosának állásfoglalása a J-5274/2008. számú ügyben

A jövı nemzedékek országgyőlési biztosának állásfoglalása a J-5274/2008. számú ügyben JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA A jövı nemzedékek országgyőlési biztosának állásfoglalása a J-5274/2008. számú ügyben Ügyszám: J-274/2008. I. Panasz 1. A Jövı Nemzedékek Országgyőlési Biztosához

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hencida Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. augusztus 8-án megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hencida Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. augusztus 8-án megtartott rendkívüli üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Hencida Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. augusztus 8-án megtartott rendkívüli üléséről. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P091A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2009. május 28., csütörtök / 60 perc Engedélyezett

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2014. február 6-án, csütörtökön,

Részletesebben

Kedves Bánkis! Bánki HÖK

Kedves Bánkis! Bánki HÖK Kedves Bánkis! Mindenek előtt engedd meg, hogy gratuláljunk a sikeres felvételidhez iskolánkba! Ezzel akaratodon kívül is csatlakoztál egy olyan közösséghez, amely csak a javadra válhat tanulmányaidban

Részletesebben

Kedves KONTRASZTBAN X-FAKTOR GIRLZ

Kedves KONTRASZTBAN X-FAKTOR GIRLZ A csodás fotók Borzi Viviennek köszönhetően születtek, aki arra törekszik, hogy fiatalos, élettel teli képeket tárjon a szemünk elé. Vivien 16 éves kora óta fotóz, s először víz alatti munkáival vált ismertté.

Részletesebben

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Hallgatói szemmel: a HÖK A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Tartalomjegyzék Elnöki köszöntő... 3 Bevezetés... 4 Évfolyamképviselők és megítélésük... 7 A Hallgatói Önkormányzat és a

Részletesebben

2016.06.11. Preambulum:

2016.06.11. Preambulum: KŐSZEGI NŐI SERDÜLŐ, JUNIOR, IFJÚSÁGI ÉS ELIT ORSZÁGOS ÖKÖLVÍVÓ VÁLOGATÓ VERSENY ÉS POFONPARTI VERSENYKIÍRÁSA Preambulum: A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával mint

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

közmeghallgatásának J E G Y Z Ő K Ö N Y V E KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015. december 17-én megtartott

közmeghallgatásának J E G Y Z Ő K Ö N Y V E KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015. december 17-én megtartott Iktatószám: 29-105/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015. december 17-én megtartott közmeghallgatásának J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város

Részletesebben

Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda

Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda Bogyiszló-Fácánkert Társult Általános Iskola és Óvoda 2011/2012 tanév Készült: a tagintézmény vezetők, a munkaközösség vezetők és az egyes szakterületek megbízottjainak értékelése alapján Bogyiszló, 2012.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 19-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Jelen vannak: Kurucz Sándorné elnök, Szilágyi

Részletesebben

be/sfp-10123/2015/mlsz

be/sfp-10123/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Piricse Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Piricse SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1683 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 2017. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2/2015. (I.12.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2/2015. (I.12.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2/2015. (I.12.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Gazdálkodói Információs Szolgálat működtetéséhez 2015-ben nyújtott támogatás

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker 194 1. Melléklet Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Ez itt a Dobbantó! Was is das? Ez nem gáz! Kriszbá az osztályfőnökünk Vele cool az egyéni fejlődési tervünk Edit nénit se felejtsük el hozzá fordulunk, ha

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

Munkáját itt is többször elismerték mind anyagilag, mind erkölcsileg is.

Munkáját itt is többször elismerték mind anyagilag, mind erkölcsileg is. Wegroszta Gyula Vissza Gyula városa több nemzetközileg elismert, országosan vagy helyileg ismert személy szűkebb hazájának mondhatja magát. A városlakók között találkozhatunk Wegroszta Gyula nyugdíjas

Részletesebben

Segítség! FH Wiener Neustadt

Segítség! FH Wiener Neustadt Segítség! FH Wiener Neustadt Sziasztok! Amikor én jelentkeztem Wiener Neustadtba, volt egy lány, aki rengeteget segített. Ő már ott tanult a főiskolán, és mindent elmesélt az ottani életről, a fontos tudnivalókról,

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

Versenybírói Szabályzat A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség (MTFSZ) versenybírói szabályzata

Versenybírói Szabályzat A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség (MTFSZ) versenybírói szabályzata 1. Versenybírók képzése: Versenybírói Szabályzat A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség (MTFSZ) versenybírói szabályzata Versenybírói tanfolyamot az országos Szövetség és a megyei tájfutó szövetségek (TFSZ-ek)

Részletesebben

1 / 11 2014.10.31. 12:35

1 / 11 2014.10.31. 12:35 1 / 11 2014.10.31. 12:35 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Városi Kézilabda Klub Nyírbátor VKK Nyírbátor 2 Gazdálkodási formakód:

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 109/2011. (XI.29.) kt. határozat: A 2011. november 29-ei ülés napirendjének elfogadása 110/2011. (XI.29.)

Részletesebben

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYV. A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYV. A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYVE JEGYZ KÖNYV A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l Készült: Szirák Község Önkormányzat hivatalos helységében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény-Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületei 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csetény és Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületeinek 2013. május

Részletesebben

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek...

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... A pénz-érzelmekkel kapcsolatos, országosan egyedülálló felmérést kezdeményezte, készítette és a tanulmányt írta 2011 szeptemberében

Részletesebben

12/2008. (X. 30.) számú rendelet a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról

12/2008. (X. 30.) számú rendelet a közterület-használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2008. OKTÓBER 30-ÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 1 Az ülésen született döntések jegyzéke: Rendeletek: 12/2008. (X. 30.) számú rendelet a közterület-használat

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

Dr. D a n c s ó Mária Éva: Szeretnék erre a pontra kitérve kérdezni, hogy a járóbeteg szakellátás összeségében, a bőrgyógyászatra is vonatkozik?

Dr. D a n c s ó Mária Éva: Szeretnék erre a pontra kitérve kérdezni, hogy a járóbeteg szakellátás összeségében, a bőrgyógyászatra is vonatkozik? 51 bevezetésre javasoljuk a kórház igazgatójának. Ezen belül a 17/b. pont javaslati forma. A határozati javaslat egyértelmű határozott állásfoglalás, abban az esetben, ha a testület e mellett dönt, hogy

Részletesebben

Tájékoztató a. követeléskezelési szolgáltatásáról

Tájékoztató a. követeléskezelési szolgáltatásáról Tájékoztató a DEBT-INVEST ZRT. követeléskezelési szolgáltatásáról Társaságunk bemutatása Társaságunkat 1996-ban jegyezte be a Cégbíróság. A piaci környezet kihívásaira reagálva erőforrásainkat kizárólag

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Minisztérium felhívása a minisztérium hatáskörébe tartozó szakmai tanulmányi versenyekre a 2012/2013- as tanévben

A Vidékfejlesztési Minisztérium felhívása a minisztérium hatáskörébe tartozó szakmai tanulmányi versenyekre a 2012/2013- as tanévben A Vidékfejlesztési Minisztérium felhívása a minisztérium hatáskörébe tartozó szakmai tanulmányi versenyekre a 2012/2013- as tanévben I. Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek (OSZTV) A Vidékfejlesztési

Részletesebben

be/sfp-09450/2015/mlsz

be/sfp-09450/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Etyek Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Etyek SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 600 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben