Usui Szellemi Iskola Közösség

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Usui Szellemi Iskola Közösség"

Átírás

1 A z Usui Szellemi Iskola Közösség mint egyház székhely: 1131 Budapest, Szent László utca 182. fszt. 4; bejegyző végzés száma: Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Pk /2008; Nyilvántartási száma: 69. kérelme egyházként való további elismerésre 1

2 Alulírott Fodor György, mint az Usui Szellemi Iskola Közösség (a továbbiakban: Egyház) egyik önálló jegyzésére jogosult képviselője a 2011 decemberi, egyházként történő továbbműködésünkre vonatkozó bejelentésünket megerősítve nyilatkozom, hogy az általam is képviselt japán buddhizmust gyakorló buddhista közösség továbbra is egyházként működik tovább az erős politikai nyomás alatt dolgozó Alkotmánybíróság legutóbbi döntésének és a nemzetközi jognak, valamint az EU Alapjogi Chartájának megfelelően. Amit, mint EU tagállamnak, Magyarországnak is be kellene tartania. Vallási Tevékenységünk: Buddhizmus azon belül: Mahajana buddhizmus azon belül: Lótusz Szútra iskola (Kínában T'ien-Tai, Japánban a Tendai iskola, azon belül a Mikkyo Shugyo irányzat, azon belül a Mikaomi alapította közösség). A Tendai buddhisták ban Kőrösi Csoma Sándort életművéért boddhiszattvává avatták nyilvános ünnepség keretében. Hitvallás, Rítus: A Jó Törvény Fehérlótuszának vezérfonala szútra a fő szent iratunk, emellett a Jogacsara irányzat tanításai és a Brahmayala szútra. Spirituális gyakorlataink nem nyilvánosak. Amiről beszámolhatunk: A naponta legalább kétszer gyakorolt Shugyo meditáció (egyfajta üresség-gyakorlat) A Meiji császártól kapott japán waka verseken meditálás (magyarra fordítottuk őket jelentés szerint) Recitálás Mandala beavatás Menedékvétel a 3 Drágaságban és a tanítóban. Élő tanátadási vonal Mester-Tanítvány kapcsolatban: tudattól tudatig történő átadás. Közös közösségi gyakorlások az alsó és középszinten. Haladóknak egyéni tanítás Mester-Tanítvány kapcsolatban. Szerzetesi vezetés, irányítás a Közösségben. Hierarchikus felépítés (13 szint) Önellátásra, önfenntartásra törekvés Segítés a betegeken a szerzeteseinken (jelenleg 8 fő) keresztül. 2

3 100 éves nemzetközi múlt: már élő tanátadási vonal Buddha óta! (Csak a fő tanítók) Buddha --->. Kumarajiva (India->Kína) > Chih-I (Kína, Lótusz Szútra Iskola megalapítása). > Saicho (Kína->Japán, Tendai iskola megalapítása). Mikaomi (Shugyo iskola) > Laksmi Dechen Wangmo (Nepál) Chintsz Shoen (Fodor György) Japánból a vonal megerősítése Mikaomitól: - > Tenon - > T. Kaiji -> Y. Hoshi - > Shoen 20 éves szervezett Magyarországi múlt: Chintsz Magyarországon is tanít. Shoen (Fodor György) ben kap avatást, Jóság Tava Alapítvány keretében gyakorolnak többen együtt, még eléggé titkosan, nem nyilvánosan. 1995: Fodor György Shugyo vonali szerzetesi fogadalma. 1997: Tatabányára költözik, a Tudomány-Filozófiai Iskoláért Alapítvány keretében megalapítja a Gyógyítás Királya (Bhaisadja Raja - japánul Yakushi Nyorai) Dharma központot. A külföldi Zen mesterek kérésére zen gyakorlásokat is vezet minden nap hajnalban és du. míg nem lesz évekkel később más gyakorlásvezető. Buddhista apáti címet kap és a Dai Cho (Nagy Tisztaság) buddhista nevet Zen gyakorlókkal is közösen megalapítja a Fehérlótusz Közösséget, benne külön gyakorolják a GYK. Dharma központban a szerzetesi gyakorlatokat Tatabánya mellett, Síkvölgypusztán, elvonulásokat tartanak a Lótusz Szútra alapján, télen is Miután már a zen gyakorlók korábban kiváltak a Fehérlótusz Közösségből, a Lótusz szútra képviselői is önálló közösséget hoznak létre, Usui szellemi iskola közösség néven, már az I. japán zarándokút előtt. A Budapesti közösség megalakulása, ez a tatabányai mellett a második magyar közösség az egyházon belül A Közösség hivatalos bejegyzése jogerősen. Az I. japán zarándokút. A Veszprémi, Lakiteleki, Balatonlellei közösségek megalakulása A Kaposvári közösség megalakulása. Meghívás ismét Japánba. Meghívás Romániából, bemutató gyakorlás Romániában A II. japán zarándokút Japánba, már hosszabb időre. A Gyulai Közösség megalakulása A Szegedi, Pécsi, Móri és Csongrádi közösségek megalakulása. A II. romániai bemutató gyakorlás azóta az érdeklődők Magyarországra jönnek már, a Gyulai illetve Szegedi közösséghez. Segítségkérés Romániából a japán kapcsolatfelvételhez. 3

4 2012. Újabb meghívás Japánba től az ostoba dúlás, rombolás évei következtek közösségünkre is: a ben hatalomra került kormány és parlament jogfosztó és nemzetközi joggal ellentétes intézkedéssorozatának következtében bezárt több kezelőhelyünk, feloszlott sok közösségünk, gyógyítóink és tanítóink elmennek az országból új hazát keresni, ahogy százezrek vagy milliók is teszik. Elvették a nekünk felajánlott pénzek nagy, döntő részét, hogy így tegyenek minket is tönkre. Félretájékoztatásokat kaptunk, hogy ne tudjuk időben beadni a beadványainkat. Jelenleg is az a helyzet, az egyházként nekünk felajánlott 1%.-ot nem adják oda, egymásra mutogat a NAV és a politikusok csúnya politikai játszma önkéntelen áldozatai lettünk és vagyunk mai napig. Képmutató keresztény politikusok igyekeznek a gyakorló buddhistákat ellehetetleníteni Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök a buddhistákat kifigurázó megjegyzései óta. Ugyanakkor a Fidesszel jó kapcsolatot ápoló buddhista közösségek elismertek lettek. Állam és egyház Magyarországon nem elválasztva működik. Alapszabályunkat még nem egyházként ben fogadtuk el elsőnek. Később ben a Fehérlótusz Közösségben, majd az Usui szellemi Iskola közösségben ben. A Japán megerősítő felavatás után a már tőlük kapott belső használatú útmutatók szerint ben módosítottuk, az egyház zsinata elfogadta, a változásokat mindig bejelentettük a Bíróságnak (Komárom-Esztergom megyei Bíróság). Rendszeresen kapcsolatot tartottunk az illetékes minisztériumokkal. Már gyakorló közösség korunkban is, még az első Orbán-kormány idején is, mikor még Semjén Zsolt volt az Egyházi Kapcsolatokért felelős államtitkár. De a mindenkori hatalom kegyeit mi nem kerestük és ezután sem szándékozunk ilyet tenni. Belső Egyházi szabályzatainkat is elfogadtuk: Ezek: Hitéleti Útmutató, Adminisztrációs Szabályzat (könyvelési, éves beszámoló készítési, költségvetési, leltározási, selejtítési, javadalmi, szerzetesi, gyakorlásvezetői, helyi közösségekre vonatkozó, önkéntes segítőkre vonatkozó, rendezvényekre vonatkozó, tisztségviselőkre vonatkozó stb.) Ügyintéző és képviselő testületek: Az állam által ránk kényszerített kirakat-egyesületben Zsidek Nóra, Pőcz Evelyn és Monos Veronika van megadva vezetőnek, ezt buta döntéssel a buddhizmusban járatlan és e témában dilettáns parlament és bizottság és az általuk hozott törvény betartásával a bíróság kényszerítette ránk Egyesületi formában, amelyben természetesen lehetetlen 4

5 működnünk. Próbálják meg például ugyanezt a katolikus egyházra kényszeríteni és nézzék meg, mit szólnak hozzá. A Közösség felépítése hierarchikus. Vallási Tevékenységünk: Szellemi irányzatunk: Magyarországon a kifejezetten e célra neves japán művész által kifejezetten nekünk tervezett levédett szimbólum és a Jinjutsu név alatt gyakoroljuk a japán Mikkyo (ezoterikus) buddhista iskola egyik, Lótusz szútrát gyakorló ága által ránk bízott, Japánban is féltve őrzött különleges sinto-buddhista lelkigyakorlatokat, mely a buddhizmus új testamentumának is nevezett Lótusz Szútra gyakorlásán alapul. A 3 nagy nemzetközi irányzatból Hinajana, Mahajana, Tantrajana - mi a Mahajana családhoz tartozunk, annak is a Japán buddhizmus egyik irányzatához, a japán mikkyo buddhizmus gyakorló közössége vagyunk. Pontosabban a Tendai iskola Shugyo ezoterikus buddhizmust gyakorló irányzatához. Történelmi múltunk mint önálló Lótusz-Szútra iskola, Kínában kezdődik: ga T'ien-Taj iskolát alapítója, Chih-i ( ) lakóhelyéről, a Tien-taj hegyről nevezték el. Úttörő munkássága alapján arra az eredményre jutott, hogy a Lótusz-szútra képviseli a Buddha végső és valódi tanítását. Szerinte a Buddha valamennyi szútráját öt, időrendben egymást követő szakaszba lehet besorolni. Az első volt az Avatamszaka-szútra kinyilatkoztatásának időszaka, amely három hétig tartott; a második az ágamáké, amely tizenkét évet vett igénybe; ezt követte harmadikként a vaipulja-szútrák sorozata, amelyeket nyolc éven át tanított; negyedszerre A Tökéletes Bölcsesség szútráit adta elő, huszonkét éven keresztül; majd ötödikként és utoljára a Lótusz- és a Maháparinirvána-szútrákat nyilatkoztatta ki - ezek voltak a Buddha végső tanításai, amelyeket parinirvánáját megelőzően adott. A Lótusz-szútra tanítása annyira magasztos volt, hogy az meghaladta egyes tanítványok értelmét, s ezért adta elő a Buddha a Maháparinirvána-szútrát is. Chih-i e két szútra tanításait egyeztette a klasszikus jógácsára tanításokkal is, amely "hármas igazság" néven vált ismeretessé. A Tien-taj egyik igen jellegzetes tanítása, hogy az összes létező dolog valamennyi létbirodalomban kölcsönösen áthatja egymást. Ennek az az oka, hogy minden dolog része egyetlen szerves egységnek, ami az "Egy tudat". Szennyezett állapotában ez hozza létre a szokványos világ jelenségeit, tiszta állapotában pedig a buddhaságot. Az ebből a gondolatmenetből fakadó végső következtetést a 5

6 Tien-taj iskola kilencedik pátriárkája, Chan-jan ( ) vonta le, aki azt tanította, hogy mivel minden az egyetlen abszolút tudat megnyilvánulása, minden dologban - még a porszemekben és a fűszálakban is - benne van a buddha-természet. E tan Japánba kerül, ott Tendai buddhizmus néven alakul meg. A Tendai buddhizmust Szaicsó ( ) ültette át Kínából a 9. század elején. A Japánban megújult iskola egy rendszerbe ötvözi a buddhista meditációs gyakorlatokat, az önfegyelem gyakorlását és a misztikus lelkesedést. Később integrálja a titkos ezoterikus (Mikkyo) tanokat is és gyakorlataikat (Yamabushi és Shugyo iskola megjelenése). Kőrösi Csoma Sándort, a kelet-kutatás magyar úttörőjét, Japánban a Tendai buddhisták szentté (bódhiszattvává- japánul "boszacu") február 22.-én, a tokiói Taisho egyetem dísztermében. Az avatási szertartást a Tendai Kolostor főpapja vezette, több mint 500 vendég előtt. Tanítónk, az Élő Tradíció megújítója (A buddhizmus történetében megfigyelhető hogy kb. 500 évente születik le egy nagy tanító, aki korrigálja vagy visszahozza a gyakorlást a buddhizmusba, főleg mikor már sok az elméleti iskola) a japán Mikaomi ( ) a XIX században Tendai buddhista gyakorló családban született, és Tendai buddhista kolostorba járt iskolába. Részesült a Tendai ezoterikus tanításaiban, a Taizokai és Kongokai Mandalák beavatásában, a Mudrák, Mantrák, Yantrák ismeretében, és a Buddhista szimbólumokat is megismerhette és az Avatamszaka valamint a Lótusz Szútra tanításaiban is részesült. Fiatal korában, már 20 évesen a Jagyu Sinkage Ryu iskola gyakorlatait is mesteri szinten sajátította el, így a harcművészet mestere is lett, tudását az Aikido alapító mestere is méltatta, elismerte. Mielőtt felnőtt korában hosszú lelkigyakorlatra szerzetesként kolostorba vonult volna, magas beosztású minisztériumi tisztviselőként, majd buddhista tanítóként tevékenykedett. Nagyon tisztelte és szolgálta a Meiji császárt. A kolostorban gyakorolva három év után tanítója inspirációjára a Lótusz Szútrán alapuló 21 napos szigorú lelkigyakorlatba kezdett, előtte elvégezve a boddhiszattva felajánlási szertartást az volt a kívánsága, hogyha eléri most a megvilágosodást, az embereket szeretné gyógyítani betegségeikből ehhez kért az égtől segítséget, majd elkezdte szigorú lelkigyakorlatát egyedül - 21 napig nem fogyasztott ételt. Böjtje és szigorú, a Lótusz szútrából megfejtett lelki gyakorlatainak eredményeként egy misztikus megtapasztalás során elérte a megvilágosodást ben és csodálatos hatású, embereket, állatokat és növényeket is gyógyító energia birtokába jutott. Így jött létre a Shugjo legújabb iskolája, mely ma már több mint 100 éves múltra tekinthet vissza. 6

7 Mikaomi Usui a képességet a Lótusz Szútra lelki gyakorlatok, speciális Mandala beavatás segítségével a tanítványainak is át tudta adni. Így nekik már nem kellett a szigorú 21 napos lelki gyakorlatot elvégezni ám élő tanátadási vonalunkon hagyomány maradt, hogy átadás előtt a jelölt több napos aszkéta gyakorlatot tart, melynek mibenléte titkos, csak a szerzetes tanítóink ismerik. Mindez a hagyományos, Mester-Tanítvány kapcsolatban adódott és adódik át a szerzetesi vonalon mai napig. A Közösségünkben is így működik. A szerzetesek olyan buddhisták, akik nem saját maguk számára kívánják vagy kívánták elérni a megvilágosodást, hanem a többi ember és minden érző lény javára cselekszenek mély részvétből és együttérzésből. Életüket a másokon való segítésnek szentelik, feladva világi céljaikat és irányzatunkban a betegek spirituális gyógyítását tekintik fő feladatuknak. Ahogy a Lótusz szútra írja: Ez a szútra minden élőlényt meg tud menteni, szenvedéseiktől, szenvedélyeiktől meg tudja őket szabadítani... a betegeknek orvos Ez a szútra az emberek betegségeinek gyógyszere.. képviselőinek jellemzője a földöntúli áthatás ereje,. Természetesen, nem maga a leírt szútra, hanem megfejtése és alkalmazása. A szerzetesek közül, akik a betegeket segítik, a legkiválóbbak kapnak engedélyt a tanításra. A rendszernek 13 szintje van, ennek megfelelően közösségünk Magyarországon is szigorúan Hierarchikus felépítésű. Minden szerzetest egy meghatározott létszámú és különböző feladatú világi gyakorló segít, támogat, ő pedig tanítást ad nekik, vezeti a lelki gyakorlatokat.. Az Usui Szellemi Iskola Közösség a buddhista szerzetesi élő vonalat képviseli, a japánban ránk bízott tradíció őrzői és képviselői vagyunk Magyarországon. A as japán utunk után a japán szerzetesi és japán világi tanítók iskoláival közösen létrehoztuk a Japán REIKI Irodát, a Nihon Reiki Jimusho-t, mely tartja a kapcsolatot mind a japán szerzetesi és világi, mind a magyar szerzetesi és világi gyakorlói szervezetek között. Iskolánk jellemzője a japán Császári Családhoz kötöttség is, a napi legalább kétszer gyakorolt meditációk alatt a Meiji császár waka versein meditálunk, aki szintén megvilágosodott ember volt. 7

8 A szerzetesi vonalon a tanítók megélések után - a Jogacsara iskola (Asanga, Vaszubandhu) alábbi tanításait is megkapják: Boddhi-csitta tana, az Alaya-vidjana tana, az Ajonisa- Manasikara értelme). Így megéléseik után ismerik meg a tanítást szóban, írásban utólag! Soha nem tanítjuk szavakkal. Az iskolánk lényege a személyes tapasztalás, és a tanítók személyes példamutatása. Ennek alapja Buddhának a Brahmajala szútrában kifejtett tanításai, amit ma a relativitás tanaként ismer a tudomány. Nagyon nehéz ezen buddhista közösség tagjává válni még Japán embernek is. Alaposan megválogatják, kit vesznek fel tagnak, és sok próbatétel vár rá, míg alap tanításban részesülhet. Nagy sikernek tartjuk, hogy Fodor György között minden próbatételüknek megfelelt és bekerült a belső körbe és japánban is elismert tanítónak avatták fel. Azóta Japán tanítóktól kapott útmutatások, belső, nem nyilvános útmutatók (melyeket magyar nyelvre fordítottunk) és japán tanítók által felavatott magyar tanítóink útmutatásai alapján gyakorolunk. Magyarországon Jinjutsunak (kiejtése: dzsindzsucu) nevezzük iskolánkat. A Jinjutsu név alatt a Shugyo irányzat Mikaomi Usui által alapított Usui Shugyo Ho-t gyakoroljuk, megőrizve tanításainak eredeti szellemiségét, a valóság egészének megismerését szolgáló lelki gyakorlatainak komplex, az ember egész személyiségét érintő rendszerét gyakoroljuk és tanítjuk. A magyar világi tanítóktól is megkapjuk rendszeresen az adatokat avatásaikról, összesen eddig mintegy személy kapott beavatást Magyarországon iskolánk szerzetesi és világi szervezeteiben, illetve szervezeten kívüli tanítóktól 1989 óta. Az első zarándokút során, melyet több mint egy évtizeden át készítettünk elő például japán nyelvet is meg kellett tanulni hozzá októberében két magyar tagunk utazott japánba. Fodor György és Pőcz Evelyn tiszteletüket tették japán tanító társaságában Mikaomi Usui sírjánál, síremlékénél, valamint ellátogattak a szent helynek számító Kurama hegyre, ahol lelkigyakorlatát végezte és a Meiji Shinrei-t is meglátogatták. Szívélyesen fogadták őket japán üzletemberek is. A Kurama hegyen lelkigyakorlatot is tartottak. 8

9 Fodor Györgyöt tagjává fogadta egy olyan japán szervezet is, melynek csak feddhetetlen, becsületes emberek lehetnek a tagjai. Egy ilyen társaság tagjait életük végéig a giri köti össze. Ez sokkal több, mint barátság egy életre szól. Japánban a japán tanítók előtt japán nyelven beszámolt a magyar közösség addigi eredményeiről ben Japánban elismerték, Közösségünk méltón és hitelesen képviseli az iskola nem nyilvános tanításait is. Elismerően nyilatkoztak nagyon jó gyakorlás folyik Magyarországon mondták. Az Egyház tevékenysége, hitvallása és rítusai GAZDÁLKODÁS: Egyházunk és tagjai sem most, sem a korábbi egyház (Fehérlótusz közösség) keretében semmilyen vállalkozási tevékenységet nem folytatott, és ilyet a jövőben sem tervezünk. Bevételeink adományokból, egyházfenntartói járulékból, valamint a támogatóink által felajánlott SZJA 1%-kból tevődnek össze (igaz, ettől évek óta különböző ürügyekkel megfosztanak), melyet teljes mértékben hitéleti tevékenységünk költségeinek fedezetére fordítunk. Az Egyház hitéleti tevékenységét kizárólagosan a Lótusz szútra tanításainak gyakorlásával és tanításával foglalkozó személyeken keresztül fejti ki. Közösségünknek jelenleg embernél több a felavatottja, több mint felavatást kapott személlyel kapcsolatban vagyunk és feletti stabil tagja van közülük csupán 8 fő gyógyító szerzetes, akikből 3 tanít is. Hárman kaptak eddig engedélyt, hogy saját tanítványaik is lehessenek. A Japán közösségnek több mint 500 szerzetes-tanítója van Japán szerte. Első célunk, hogy minden magyar régióban, majd minden megyében legyen egy tanítónk. (Ezen mára kénytelenek voltunk a számunkra érthetetlenül ellenséges politikai környezetben változtatni így Europa és más földrészek több országában jönnek létre központjaink, olyan országokban, ahol nincsenek ilyen mondvacsinált vallási alapú hátrányos megkülönböztetések, és a politikusok nem ellenségesek saját állampolgáraikkal szemben mert más vallást követnek, mint ők és szívesen látják gyógyító szerzeteseinket is és munkájukat támogatják ha odamegyünk. Másrészt, a jelenlegi ellentmondást nem tűrő és hibáit belátni képtelen kormány politikája elől menekülve százezrek, de lehet milliók hagyták és hagyják el 9

10 az országot, tagjaink közül is sokan családostul menekülnek innen el. Ahol közösséget alakítanak, oda küldünk tanítót, gyógyítót). Az Egyház önfenntartó, önellátó projekteket tervez, ezek elindítására adományokat gyűjt. A tervek szerint mezőgazdasági területeken megvalósuló önellátásra termelő tevékenység hivatott biztosítani az Egyházon belül, a közösségért tevékenykedők, első sorban a szerzetestanítók önfenntartását, megélhetését. Nem támogatjuk azt a nézetet, hogy majd valaki gondoskodik rólunk nem kívánunk senki nyakán élősködni. Támogattuk eddig a magyar élelmiszerek, egészséges ételek megvásárlását, bio gazdálkodóktól történő megvásárlását, magunk is ezt tettük, és Japánban a magyar kultúrát népszerűsítettük, mutattuk be, hagyományainkat. A Csárdás tánc például nagyon megnyerte a japán barátaink tetszését. Ahogy a magyar rovásírás is, melyet Fodor György már ban tanított Magyarországon népművelőknek, tanároknak és japánoknak is megmutatta. Az Egyház tanításának lényegét tartalmazó hitvallással és rítussal rendelkezik. Az Egyház 2008-as alapító okirata szerint Az Egyház célja: Az Univerzális Életenergia (Isten) áldásának közvetítése a Mikkyo (Magyarországon JINJUTSU néven képviselt) buddhista módszer alapján, és így az emberek lelki-szellemi-testi gyógyulás elérésének segítése. Mint az Alapszabályban is szerepel némely más buddhista irányzatokhoz, például a zenhez hasonlóan az Egyház gyakorló tagjainak világnézete saját megtapasztalásai alapján alakul, a buddhista Brahmajala Szútra ( A nézetek mindent felölelő hálója ) leírásainak, a Jogacsara filozófia valamint a Madhjamaka tanainak megfelelően. A buddhista szent iratokról, elsősorban a Lótusz szútráról szóló tanításban a legalább sinpiden szintet elért tanítványok részesülnek tekintettel azon buddhista hagyományra, amely szerint a Lótusz szútra egyes részeit csak szerzetesek taníthatják szerzeteseknek. Buddha hagyományos ünnepségein kívül Mikaomi Usuiról is évente három alkalommal emlékezünk meg: születése, misztikus élménye s halála évfordulóján. Ezek közül kettőt országos ünnepség keretében, egyet pedig a helyi közösségekben tartunk. Lelki gyakorlataink közé tartoznak többek közt az alapító tanító által adott alábbi gyakorlatok: 1

11 - A Shugyo meditáció: Napi két alkalommal gyakorlásra ajánlott titkos meditációs gyakorlat, melyet közös gyakorlatainkon is végzünk. - Meidzsi wakák recitálása: a megvilágosodott Meidzsi császár által írt spirituális versek recitálása naponta kétszer, illetve azokon meditálás. - A gassho gyakorlat és az öt életszabály (gokai): Egyházunk gyakorló tagjai az Usui által adott életszabályokat (iránymutatásokat) naponta legalább kétszer recitálják gassho kéztartásban (imára összezárt kezekkel). Oltárjainkon Jakushi Nyorai ( a gyógyító buddha) és a Lótusz szútra is megtalálható, minden alkalommal a gyakorló helységbe lépve meghajlással tisztelgünk előttük. Az elért belső spirituális állapota eredményeként, szerzeteseink fejtik ki a rászorulók részére spirituális, lélekgyógyító tevékenységüket. Ez a gyógyítás mindig spirituális jellegű, lélekre ható, mint a kereszténységben Jézus gyógyításai, vagy a buddhizmusban a Gyógyító Buddha aspektusának a megjelenése. Mint az alapító Usui mester fogalmaz: Azért, hogy emberhez méltó utat járhassunk be, először is a lelkünket kell meggyógyítanunk, majd második lépésként a testünket kell újjáépítenünk. Jelenleg a nyolc gyógyító szerzetes évente kb. 150 betegen segít a gyógyulás néha hónapokig, van hogy egy évig is eltart általában nagyon súlyos, hivatalosan gyógyíthatatlan betegségekkel keresik fel őket. A betegek %.-a gyógyul meg vagy javul állapota a napi gyakorlások következtében többen közülük is kérték vegyük fel őket a közösség tagjai közé. Megjegyezzük, a közösségünknek a Sinto-hoz is van köze, a sinto főpapjai szerint az univerzális energiának (minden energia a világban valójában) 10 szintje van, és amit mi gyakorlunk, az a 8. szint egyben az élő ember által elérhető legmagasabb tapasztalási szint. Az Egyház nem tanít dogmákat. Az Egyház minden vallás létjogosultságát elfogadja, lelki gyakorlatain bárki, világnézetétől függetlenül részt vehet, kipróbálhatja. Rendszeres gyakorláson a közösség tagjai vehetnek részt. Menedéket a tanítványok vesznek a három drágaságban (Buddha, Dharma, Sangha) és a személyes tanítójuknál. Tanítóink buddhisták, és a gyakorlókat buddhista gyakorlatok segítségével vezetik az úton. Tanítványokat buddhista eljárás során fogadunk. 1

12 Az Egyház, mint japán ezoterikus buddhista közösség az alapító történelmi Buddha megjelenését tekintve mintegy éves nemzetközi működéssel rendelkezik, tekintettel arra, hogy a buddhizmus Kínába átkerülve Kumarajiva majd Chih-I által, majd Saicho (Dengyo Daishi) által, és Usui mestertől ismét megújulva az élő tradíciót képviseli. Usui Mester nagy boddhiszattva érdemének Japánban azt tartják, hogy a Lótusz szútra egy olyan részét keltette életre, mely korábban még nem került realizálásra. Közösségünk Japánból Magyarországra 1989-ben történő érkezése révén jött létre. Sanghaként 1992 óta létezik. Fodor György Chintsz buddhista szerzetestől kapott avatást ben, aki a szerzetesi vonal 7. generációs vonaltartó tanítója, Magyarországon történt az avatás. Az ő tanítója Laksmi Dechen Wangmo szerzetes volt. Ő is még él Nepálban. Az önálló Egyházunkat az Egyházi Tanács által elfogadott dokumentumok (az alapszabály mint létesítő okirat, belső egyházi szabályok) alapján a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Pk /2008/4. számú végzésével mint egyházat bejegyezte, mely a Pk /2008/5. számú végzéssel jogerőre emelkedett. Az Egyház alapító tagjai az alakuló ülésükön kimondták, az Egyház 4/ számú határozatában kifejezésre jutatták, valamint a jelenléti íven aláírásukkal megerősítették hogy az általuk létrehozott szervezet tevékenysége nem ellentétes az Alkotmánnyal, és törvénybe nem ütközik. Összefoglalás Azon tanítóink tudnak segíteni az embereken, akik spirituális fejlődésen mennek keresztül. Azt, hogy ki milyen spirituális szintet ért el, és annak megfelelően milyen módon tud segíteni az embereken, illetve abban milyen feladatot kaphat, csak spirituális tanítók képesek meghatározni, az sem demokratikusan, sem más módon el nem dönthető. Az Egyház spirituális, hitéleti tevékenységét így csak egy hierarchikus felépítésű szervezetben, buddhista közösségben tudja kifejteni mint történik ez Japánban is. Ennek megfelelően az Egyház kijelenti, hogy az Alaptörvényben foglalt alapvető jogoknak megfelelően miszerint az egyház az államtól elválasztva működik egyházként működik tovább, az Egyházi Tanács ezt a döntést hozta meg. 1

13 Ha az állammal való kapcsolathoz kell egy nekik megfelelő kirakatszervezet, az lehet, de a szerzeteseink szerzetesek maradnak, akkor is, ha a magyar állam mai, jelenlegi vezetői hátrányos megkülönböztetésben akarják őket részesíteni folyamatosan más, kegyenc szervezeteikkel szemben. Budapest, 2013.szeptember 20. Fodor György Usui Szellemi Iskola Közösség 1

Szociális ellátások - Aktív korúak ellátása. Jogosultság megállapítása

Szociális ellátások - Aktív korúak ellátása. Jogosultság megállapítása Szociális ellátások - Aktív korúak ellátása Jogosultság megállapítása... 1 Az aktív korúak ellátásának igénylése, összege... 4 Az aktív korúak ellátásának szünetelése, megszüntetése... 8 Jogosultság megállapítása

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3475/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3475/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3475/2013. számú ügyben Előadó: dr. Bene Beáta Az eljárás megindítása A panaszos diplomájának kiadása érdekében kérte az alapvető jogok biztosának segítségét.

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Pályázati Felhívás tervezete

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Pályázati Felhívás tervezete A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Pályázati Felhívás tervezete a Budapest 103,9 MHz körzeti médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására A MÉDIASZOLGÁLTATÁSI LEHETŐSÉG PÁLYÁZTATÁSA

Részletesebben

Útmutató az önkéntes törvényhez. amit a fogadó szervezeteknek tudniuk érdemes A közérdekû önkéntes tevékenységrôl szóló törvényrôl

Útmutató az önkéntes törvényhez. amit a fogadó szervezeteknek tudniuk érdemes A közérdekû önkéntes tevékenységrôl szóló törvényrôl Útmutató az önkéntes törvényhez amit a fogadó szervezeteknek tudniuk érdemes A közérdekû önkéntes tevékenységrôl szóló törvényrôl Fejezetcím Tartalomjegyzék Szerzôk: dr. Bíró Endre dr. Bullain Nilda dr.

Részletesebben

Az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár Alapszabálya

Az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár Alapszabálya Az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár Alapszabálya Jelen Alapszabályt egységes szerkezetben a Pénztár Küldöttközgyűlése 2010. június 11-én hagyta jóvá Hatályos: 2010. június 30. napjától TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg

Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodás Kar Zalaegerszeg A szociális ellátások formái Kéthely és Balatonújlak Községi Önkormányzatoknál 2007 2012. években Belső konzulens: Némethné Czaller Zsuzsanna Külső

Részletesebben

ügykezelési és titoktartási

ügykezelési és titoktartási S z o l n o k i F ő i s k o l a S z o l n o k Felnőttképzési tevékenységre vonatkozó ügykezelési és titoktartási szabályzat 1 Az ügykezelési és titoktartási szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) megalkotásának

Részletesebben

TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS I. FEJEZET Általános rendelkezések.

TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS I. FEJEZET Általános rendelkezések. Honvéd Klub Civiltársaság 2400.Dunaújváros, Köztársaság út 2. TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS I. FEJEZET Általános rendelkezések. 1. A társaság neve: Honvéd Klub Civiltársaság (a továbbiakban: klub) Rövidítve: Honvéd

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. szeptember 25-én tartandó ülésére Tárgy: Beszámoló a vállalkozói vagyon hasznosításával kapcsolatos tevékenységről a 45/2005.

Részletesebben

1. Törökbálinti Városfejlesztő Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatát az alábbi tartalommal:

1. Törökbálinti Városfejlesztő Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatát az alábbi tartalommal: 274/2009. (VII. 21.) ÖK Törökbálint Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. Törökbálinti Városfejlesztő Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatát az alábbi tartalommal: A Törökbálinti Városfejlesztő

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati Felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja: Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest 1045 Nap utca 7. szám alatti, 72442/0/A/1 hrsz-ú,

Részletesebben

A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI 2015. SZEPTEMBER 23.

A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI 2015. SZEPTEMBER 23. A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI 2015. SZEPTEMBER 23. A ZSINATI TANÁCS HATÁROZATA A ZSINATI TANÁCS 2015. JÚNIUS 10-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL SZÓLÓ BESZÁMOLÓ TÁRGYÁBAN (ZS.T

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budatest XVI. Georgina utca 32. szám alatti, 116944

Részletesebben

Civil AIDS Fórum CAF. Közhasznú Szövetség Alapszabálya. 2015. november 16.

Civil AIDS Fórum CAF. Közhasznú Szövetség Alapszabálya. 2015. november 16. Civil AIDS Fórum Közhasznú Szövetség Alapszabálya 2015. november 16. TARTALOMJEGYZÉK: 1. Preambulum... 1 Az általános rendelkezésekről... 1 Ügyvezető... 1 A szövetség jogállásáról... 1 A léteső jogi személyek

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI KERÉKPÁR-TURISZTIKAI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN 2012.

DÉL-DUNÁNTÚLI KERÉKPÁR-TURISZTIKAI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN 2012. 1 A DÉL-DUNÁNTÚLI KERÉKPÁR-TURISZTIKAI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN 2012. Az Egyesület Alapszabálya 2 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve és nevének

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Római Katolikus Egyházközség EMVA-Vidéki Örökség c. projekt részét képező, Római Katolikus Templom Felújítása Újszentmargitán tárgyú közbeszerzési eljáráshoz KÉ.21017/2010. Ajánlatkérő:

Részletesebben

í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást

í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást Vagyongyarapodás bizonyítás, becslés, elévülés Békés Megyei Bíróság 7.K.23.351/2006/3.szám A megyei bíróság dr Bagdi László ügyvéd által képviselt I.rendű, II. rendű felpereseknek - APEH Hatósági Főosztály

Részletesebben

Bagod Község Önkormányzati Képviselőtestületének 7/2011.(IV.29.) számú rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Bagod Község Önkormányzati Képviselőtestületének 7/2011.(IV.29.) számú rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról Bagod Község Önkormányzati Képviselőtestületének 7/2011.(IV.29.) számú rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról Bagod község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y. I. fejezet Az egyesület neve, székhelye, jogállása

A L A P S Z A B Á L Y. I. fejezet Az egyesület neve, székhelye, jogállása A SMaragd Kecskemét és Vonzáskörzete Sclerosis Multiplexes Betegeinek Egyesülete, 6000 Kecskemét, Vörösmarty utca 12. (Pk. 60.120/2004.) alapszabályának (a továbbiakban: alapszabály) az idıközi, valamint

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Pályázati Felhívása. a Pécs 101,2 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Pályázati Felhívása. a Pécs 101,2 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Pályázati Felhívása a Pécs 101,2 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 21/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

Pályázati felhívás. Minimális bérleti díj: 294.100,- Ft/hó + Áfa. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Minimális bérleti díj: 294.100,- Ft/hó + Áfa. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest V. kerület Stollár Béla u. 4/Balassi u.

Részletesebben

1976. évi 9. törvényerejű rendelet

1976. évi 9. törvényerejű rendelet 1976. évi 9. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről (A

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 9/2009. (III. 30.) önkormányzati rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 9/2009. (III. 30.) önkormányzati rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2009. (III. 30.) önkormányzati rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és a kerületi civil szervezetek kapcsolatrendszerének egyes kérdéseiről

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ KAPOS VOLÁN Zrt. 7400 Kaposvár, Füredi u. 180. PANNON VOLÁN AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉSI Zrt. 7601 Pécs, Siklósi u. 1 AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Kapos Volán Zrt. és Pannon Volán Zrt. tulajdonában lévő autóbuszok felújítása

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Pályázati Felhívás Tervezete

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Pályázati Felhívás Tervezete A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Pályázati Felhívás Tervezete a Szentgotthárd 106,6 MHz + Felsőszölnök 97,7 MHz helyi médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására A MÉDIASZOLGÁLTATÁSI

Részletesebben

Tűzliliom Egyesület Alapszabálya

Tűzliliom Egyesület Alapszabálya Tűzliliom Egyesület Alapszabálya Alulírott személyek az alább feltüntetett helyen és napon gyűlést tartottak a Tűzliliom Egyesület elnevezésű civil szervezet létrehozása tárgyában, és egyező akaratnyilatkozattal

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest VIII. Orczy út 14. szám alatti, 38728/3/A/1

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Közbeszerzési Szabályzat módosítása Iktatószám: 4635/2014. Melléklet:

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): A Budapest Főváros Önkormányzatának tulajdonában lévő, 3170/49

Részletesebben

2008.6.11. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 151/39

2008.6.11. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 151/39 2008.6.11. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 151/39 FORDÍTÁS EGYEZMÉNY A SZÜLŐI FELELŐSSÉGGEL ÉS A GYERMEKEK VÉDELMÉT SZOLGÁLÓ INTÉZKEDÉSEKKEL KAPCSOLATOS EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL, VALAMINT AZ ILYEN ÜGYEKRE IRÁNYADÓ

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT HANGADÓK KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT HANGADÓK KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT Az alapító az 1959. évi IV. törvény (Polgári Törvénykönyv) 74/A. -a alapján jelen alapító okirat készítésével jogi személyiséggel rendelkező alapítványt létesít (alapítványt rendel) az alábbiakban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-én 08.00 órakor megrendezett nyílt testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-én 08.00 órakor megrendezett nyílt testületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Jelen vannak: Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-én 08.00 órakor megrendezett nyílt testületi üléséről. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának

Részletesebben

Takarítási szolgáltatás megrendelése a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormá nyhivatal Győr közigazgatási terüle tén kívül eső ingatlanjai

Takarítási szolgáltatás megrendelése a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormá nyhivatal Győr közigazgatási terüle tén kívül eső ingatlanjai DOKUMENTÁCIÓ Takarítási szolgáltatás megrendelése a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győr közigazgatási területén kívül eső ingatlanjai tekintetében tárgyú, közösségi rezsim, nyílt közbeszerzési

Részletesebben

Négy szolgáltatás-csomag 1. NAPRÓL-HÉTRE-HÓNAPRA-CSOMAG

Négy szolgáltatás-csomag 1. NAPRÓL-HÉTRE-HÓNAPRA-CSOMAG A Méltányosság Politikaelemző Központ új típusú, sokirányú- és műfajú elemzésekkel igyekszik befolyásolni a döntéshozatalt, próbálja erősíteni a politika intellektuális alapú művelésének tekintélyét. Az

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000 105/993- /2012. P. Tárgy: alapvető

Részletesebben

I. fejezet Bevezető rész 1.. II. fejezet Általános rendelkezések 2.

I. fejezet Bevezető rész 1.. II. fejezet Általános rendelkezések 2. 1 ÓCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/2011.(III.31.) ÖK. számú rendelete Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról I. fejezet Bevezető rész 1.. (1)

Részletesebben

I. Fejezet Bevezető rendelkezések

I. Fejezet Bevezető rendelkezések Tápiószentmárton Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1O/2014.( XI.8.) önkorányzati rendelete Tápiószentmárton Nagyközség Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról Tápiószentmárton

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2015. május 27-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2015. május 27-én tartandó ülésére. Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2015. május 27-én tartandó ülésére. Tárgy: Beszámoló az intézményi és belső ellenőrzés helyzetéről. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS 2014. A FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyrt. (Székhely: 7623 Pécs, Ungvár u. 22., Cg. 02-10-060369)

ÉVES JELENTÉS 2014. A FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyrt. (Székhely: 7623 Pécs, Ungvár u. 22., Cg. 02-10-060369) A FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyrt. (Székhely: 7623 Pécs, Ungvár u. 22., Cg. 02-10-060369) ÉVES JELENTÉS A jelentést a FuturAqua Nyrt. 2015. április 30-án tartott közgyűlése 6/2015. (IV.

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE

PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE ORSZÁGOS IRODA 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. * 1417 Budapest, Pf.: 11. Központi telefon: 322-8452, 322-8453, 322-8454, 322-8455, 322-8456 Elnök, alelnökök tel/fax: 322-2249

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS LAKITELEK ÁRVÍZVÉDELMI TÖLTÉS KIÉPÍTÉSE PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES FIDIC MÉRNÖKI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS LAKITELEK ÁRVÍZVÉDELMI TÖLTÉS KIÉPÍTÉSE PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES FIDIC MÉRNÖKI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS LAKITELEK ÁRVÍZVÉDELMI TÖLTÉS KIÉPÍTÉSE PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES FIDIC MÉRNÖKI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSÁHOZ LAKITELEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Délmagyarországi Áramszolgáltató Részvénytársaság A L A P S Z A B Á L Y

Délmagyarországi Áramszolgáltató Részvénytársaság A L A P S Z A B Á L Y Délmagyarországi Áramszolgáltató Részvénytársaság A L A P S Z A B Á L Y Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg (2004. április 16.) S z e g e d 1 P R E A M B U L U M A gazdálkodó szervezetek

Részletesebben

Csolnoki Fúvószenekar Közhasznú Egyesület alapszabálya ALAPSZABÁLY. 1. Az Egyesület neve, székhelye és jogállása

Csolnoki Fúvószenekar Közhasznú Egyesület alapszabálya ALAPSZABÁLY. 1. Az Egyesület neve, székhelye és jogállása ALAPSZABÁLY A Csolnoki Fúvószenekar Közhasznú Egyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 277/2003. (X. 28.) számú. h a t á r o z a t a. a NYÍRSÉG FOGLALKOZTATÁSI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG alapításáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 277/2003. (X. 28.) számú. h a t á r o z a t a. a NYÍRSÉG FOGLALKOZTATÁSI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG alapításáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 277/2003. (X. 28.) számú h a t á r o z a t a a NYÍRSÉG FOGLALKOZTATÁSI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG alapításáról A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta, és a NYÍRSÉG

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-262/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-262/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-262/2014. számú ügyben Előadó: dr. Herke Miklós Az eljárás megindítása A panaszos aki jelenleg fehérgyarmati állandó lakos azt kifogásolta, hogy a lakcímnyilvántartásba

Részletesebben

MAGYAR HAGYOMÁNYOS KEMPING KLUB ALAPSZABÁLY

MAGYAR HAGYOMÁNYOS KEMPING KLUB ALAPSZABÁLY MAGYAR HAGYOMÁNYOS KEMPING KLUB ALAPSZABÁLY Készült: Budapest 2007. július 7. Módosítva: 2011. november 11. Módosítva: 2012. április 28. Módosítva: 2014. szeptember 6. Módosítva: 2015. február 21. Mórocz

Részletesebben

A beszerzési eljárás lefolytatója: MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Beszerzési és Logisztikai Üzletág Vasúti és Vállalatüzemeltetési

A beszerzési eljárás lefolytatója: MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Beszerzési és Logisztikai Üzletág Vasúti és Vállalatüzemeltetési 12037/2015./SZK. A j á n l a t i f e l h í v á s MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnév: MÁV-START Zrt.) Székhelye: 1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 54-60.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2013. 05. 15-én tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2013. 05. 15-én tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2013. 05. 15-én tartott ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság alelnöke,

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Diákhitel Központ Zrt. (1027 Budapest, Csalogány u. 9-11.szám) Telefonos ügyintéző és adminisztratív ügyintéző munkavállalók munkaerő-kölcsönzési szerződés keretében történő

Részletesebben

VIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2010. ÁPRILIS 28. 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK:

VIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2010. ÁPRILIS 28. 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK: 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK: 12/2010. (IV. 29.) ÖKT. r. A szociális igazgatásról és egyes szociális ellátási 3. formák szabályairól

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (székhelye: 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. MÁK pénzforgalmi számla száma: 10032000-00300939-00000017; adószáma:

Részletesebben

Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a határozat mellékletét képező közbeszerzési tervet

Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a határozat mellékletét képező közbeszerzési tervet Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 46/2013.(V.29.) KT határozata Közbeszerzési szabályzat elfogadásáról Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a határozat mellékletét képező

Részletesebben

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az OBH 2542/2009. számú ügyben

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az OBH 2542/2009. számú ügyben Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az OBH 2542/2009. számú ügyben Előadó: dr. Juhász Zoltán Az eljárás megindulása A panaszos beadvánnyal fordult az Országgyűlési Biztos Hivatalához,

Részletesebben

1. Az alkotmány fogalma

1. Az alkotmány fogalma 1. Az alkotmány fogalma 1. Az alkotmány közkeletű fogalma: napjainkban az alkotmány különleges törvényt jelent, olyan alaptörvényt amelybe az állam önmagát korlátozva biztosítja polgárai számára az alapvető

Részletesebben

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT 2012. december 12-étől hatályos

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT 2012. december 12-étől hatályos ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT 2012. december 12-étől hatályos Müzlee Mánia Kft. (Cg.: 01-09-989014; székhely: 1102 Budapest, Bánya utca 6. A. ép. tetőszint 2.; a továbbiakban: Társaság vagy adatkezelő ) - amely

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y A a AC Milan Szurkolói Egyesületnek (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

A L A P S Z A B Á L Y A a AC Milan Szurkolói Egyesületnek (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) A L A P S Z A B Á L Y A a AC Milan Szurkolói Egyesületnek (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Egyesület tagjai jelen egyesületi alapszabályt a 2009. május 29. napján megtartott közgyűlésen

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER V. FEJEZET A HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2012. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. február 27-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. február 27-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 27-i rendkívüli üléséről 13-19/2011. (02. 27.) ÖK. sz. határozat 2/2012. (II. 28.) ÖK. sz. rendelet 1 Készült:

Részletesebben

Polgár, 2015. szeptember 3. Tisztelettel: Tóth József polgármester

Polgár, 2015. szeptember 3. Tisztelettel: Tóth József polgármester Előterjesztés Képviselő-testület 2015. szeptember 24-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a 4090 Polgár, Vereckei utca 51., 1748/9 hrsz.-ú kivett lakóház, udvar helyzetének rendezésére. Előterjesztő: Tóth

Részletesebben

1. Általános tudnivalók

1. Általános tudnivalók Az Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) a Megatherm Kereskedelmi Kft. Székhely: 2030 Érd, Bajcsy-Zsilinszky u. 135. Cégjegyzékszám: 13-09-071461 Adószám: 12098934-2-13 Bejegyző cégbíróság

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület TÁJFUTE

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület TÁJFUTE A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület TÁJFUTE ALAPSZABÁLYA Nyíregyháza, 2014. szeptember 11. 2 ALAPSZABÁLY (egységes szerkezetben, a 2014. szeptember 11.-i módosítások vékony

Részletesebben

1%-kal fényesebb jövőt!

1%-kal fényesebb jövőt! M E G S Z A B A D U L Á S Buddhista Meditáció Központ KARMA RATNA DARGYE LING ] TIBETI KARMA KAGYÜ HAGYOMÁNY ] BUDAPEST TAR XIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2013. FEBRUÁR Egyetlen gyertya fénye elűzi évezredek sötétjét.

Részletesebben

Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban. Általános kérdések

Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban. Általános kérdések Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban Általános kérdések Miért fogad el új alkotmányt Magyarország? Az új alkotmány elfogadásának szimbolikus és gyakorlati jelentősége van. Szimbolikus,

Részletesebben

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Mesterképzési és Mestervizsga Szabályzata 2015.

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Mesterképzési és Mestervizsga Szabályzata 2015. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Mesterképzési és Mestervizsga Szabályzata 2015. 1 A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Mesterképzési és Mestervizsga Szabályzata A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a szakképzésről

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest V., Egyetem tér 5. szám alatti, 24159/0/A/19

Részletesebben

OTP Fáy András Alapítvány 1051 Budapest Nádor utca 16.

OTP Fáy András Alapítvány 1051 Budapest Nádor utca 16. OTP Fáy András Alapítvány 1051 Budapest Nádor utca 16. Közhasznúsági jelentése a 2010. évi esztendőről 1. Számviteli beszámoló Az Alapítványt 1992. március 2-án kelt alapító okirattal több alapító hozta

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6-3/2013. Készült: Tiszalök Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. január 21-én tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Fedor László alpolgármester,

Részletesebben

IT-Mentor Egyesület ALAPSZABALY

IT-Mentor Egyesület ALAPSZABALY IT-Mentor Egyesület 1. Az Egyesület neve, székhelye és jogállása 1 2. Az Egyesület céljai, feladatai és tevékenységei 2 3. Az Egyesület tagjai 5 4. Tagsági jogok és kötelezettségek 7 5. Az Egyesület szervezete,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére Ikt.szám.: 4428-2/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére Tárgy: A Kerekegyházi Kábelkommunikációs Kft. Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

ALAPSZABÁLY 2012 (törölve) 2014.

ALAPSZABÁLY 2012 (törölve) 2014. ALAPSZABÁLY 2012 (törölve) 2014. Alapszabály A Szociálpolitikai és Szociológiai Közhasznú Egyesület alapítói (Berényi András Attila, Brezina Anett, Cseh Evelin, Farkas Éva, Farkas Krisztián, Nagy Gábor,

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

Művészeti Szakközépiskolák Szövetsége (MŰ-SZA)

Művészeti Szakközépiskolák Szövetsége (MŰ-SZA) Művészeti Szakközépiskolák Szövetsége (MŰ-SZA) 1093 Budapest, Török Pál u. 1. Telefon: 361 217-68-33 A MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLÁK SZÖVETSÉGE (MŰSZA) ALAPSZABÁLYA (a 2013. december 18-i módosításokkal egységes

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2013. február 13. Elfogadva:../2013. (II.12.) sz. Kt. határozat 1 I. FEJEZET Általános rendelkezések A közpénzek

Részletesebben

Határozatok 2013.05.30. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 99/2013. (V.30.) Önkormányzati számu határozata:

Határozatok 2013.05.30. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 99/2013. (V.30.) Önkormányzati számu határozata: Határozatok 2013.05.30. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 99/2013. (V.30.) Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Nádudvar Város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ikt.sz.: 190-24/2014

JEGYZŐKÖNYV. Ikt.sz.: 190-24/2014 Ikt.sz.: 190-24/2014 JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszavárkony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14. napján (csütörtök) du. 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyílt üléséről.

Részletesebben

67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról. Általános rendelkezés

67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról. Általános rendelkezés 1 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról Az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 32. (1) bekezdés c) pontjában,

Részletesebben

A Magyar Ügyvédi Kamara 3/1998. (VI. 27.) Fegyelmi Eljárási Szabályzata

A Magyar Ügyvédi Kamara 3/1998. (VI. 27.) Fegyelmi Eljárási Szabályzata Elfogadva: 1998. június 27., 2002. február 25.,2009. október 26. Kihirdetve: IK 1998. évi 11. szám, egységes szerkezet: IK 2002. évi 4. szám (helyesbítve: IK 2004. évi 4. szám), Hivatalos Értesítő 2010.

Részletesebben

Ajánlás a törvényalkotóknak

Ajánlás a törvényalkotóknak Bevezetõ Ajánlás a törvényalkotóknak E mberpróbáló időket élünk! Egyéni életeket, családokat, társas kapcsolatokat, szűkebb és tágabb közösségeket, az egész magyar társadalmat megviseli az a tartós, világméretű

Részletesebben

A FRUITVEB MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS SZAKMAKÖZI SZERVEZET ÉS TERMÉKTANÁCS ALAPSZABÁLYA. Budapest, 2015. április 28.

A FRUITVEB MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS SZAKMAKÖZI SZERVEZET ÉS TERMÉKTANÁCS ALAPSZABÁLYA. Budapest, 2015. április 28. A FRUITVEB MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS SZAKMAKÖZI SZERVEZET ÉS TERMÉKTANÁCS ALAPSZABÁLYA Budapest, 2015. április 28. 2 BEVEZETŐ RÉSZ Alkalmazva az Európai Unió és a Magyar Köztársaság jogszabályait, amelyek

Részletesebben

(egységes szerkezetben az 52/2011. (XII.15.) önkormányzati rendelettel)

(egységes szerkezetben az 52/2011. (XII.15.) önkormányzati rendelettel) Szentendre Város Önkormányzat 34/2009. (X. 26.) Önk. sz. rendelete az Önkormányzat, az egyházak, a helyi társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok kapcsolatrendszerének egyes kérdéseirıl,

Részletesebben

Az Szja 1+1 % témakörében 2009. szeptember 15-én tartandó sajtótájékoztatóhoz készített háttéranyag

Az Szja 1+1 % témakörében 2009. szeptember 15-én tartandó sajtótájékoztatóhoz készített háttéranyag Az Szja 1+1 % témakörében 2009. szeptember 15-én tartandó sajtótájékoztatóhoz készített háttéranyag 2 T á j é k o z t a t ó a 2008. évi Szja bevallások Szja 1+1%-ának feldolgozásáról Ez évben 4,6 millió

Részletesebben

03/03/2009 S42 Európai Közösségek Építési beruházásra irányuló szerződések Nyílt eljárás

03/03/2009 S42 Európai Közösségek Építési beruházásra irányuló szerződések Nyílt eljárás 03/03/2009 S42 Európai Közösségek Építési beruházásra irányuló szerződések Nyílt eljárás I. II. III. IV. VI. HU-Barcs: Magasépítési munka 2009/S 42-060931 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Építési beruházás

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 7 1. A SZERVEZETI - ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT /SZMSZ/ CÉLJA, JOGSZABÁLYI ALAPJA... 7

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 7 1. A SZERVEZETI - ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT /SZMSZ/ CÉLJA, JOGSZABÁLYI ALAPJA... 7 Tartalom I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 7 1. A SZERVEZETI - ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT /SZMSZ/ CÉLJA, JOGSZABÁLYI ALAPJA... 7 2. A SZERVEZETI - ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ELFOGADÁSA, JÓVÁHAGYÁSA, MEGTEKINTÉSE...

Részletesebben

RÉSZLETES PÁLYÁZATI KIÍRÁS

RÉSZLETES PÁLYÁZATI KIÍRÁS RÉSZLETES PÁLYÁZATI KIÍRÁS 24000/0/A/3 helyrajzi számon felvett, természetben a Budapest V kerület, Veres Pálné u. 4-6. szám alatt található, iroda megnevezésű, 126 m² alapterületű helyiség bérleti jogviszony

Részletesebben

A közigazgatási hatósági eljárás. Jogosult erdészeti szakszemélyzeti továbbképzés 2014.

A közigazgatási hatósági eljárás. Jogosult erdészeti szakszemélyzeti továbbképzés 2014. A közigazgatási hatósági eljárás Jogosult erdészeti szakszemélyzeti továbbképzés 2014. Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, közigazgatási eljárási

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest VII., Damjanich u. 16. szám alatti, 33514/0/A/3

Részletesebben

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 25-i üléséről

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 25-i üléséről 383 Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 25-i üléséről Jelen vannak: Balogh Tibor Zoltán Hajzerné Oláh Ildikó Támba Borbála Szitár Emese Buzák Zsolt Lisovszki

Részletesebben

v é g z é s t. Indokolás I. A versenyfelügyeleti eljárás tárgya

v é g z é s t. Indokolás I. A versenyfelügyeleti eljárás tárgya 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/57/2013. Iktatószám: Vj/57-126/2013. Betekinthető! A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-1363/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-1363/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-1363/2014. számú ügyben Előadók: dr. Berkes Lilla dr. Csink Lóránt Az eljárás megindítása A panaszos azért fordult hozzám, mert lakásszerzési kedvezményt kívánt

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4390/2012. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4390/2012. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-4390/2012. számú ügyben Előadó: dr. Vass Veronika Az eljárás megindítása Egy panaszos beadvánnyal fordult hivatalomhoz, melyben a MÁV-START Zrt. eljárását

Részletesebben

A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT

A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT 1. A szervezet neve, működési területe 1. A szakszervezet neve: Közgyűjteményi és Közművelődési

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA. elnevezésű, egyesületi formában működő társadalmi szervezetet.

ALAPSZABÁLYA. elnevezésű, egyesületi formában működő társadalmi szervezetet. A ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az Egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény 61. és következő

Részletesebben

E G Y Ü T T M Ű K Ö D É S I M E G Á L L A P O D Á S

E G Y Ü T T M Ű K Ö D É S I M E G Á L L A P O D Á S E G Y Ü T T M Ű K Ö D É S I M E G Á L L A P O D Á S Amely létrejött egyrészről a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Székhely: 2000 Szentendre, Bogdányi u.51. Adószám: 23599714-2-13 Képviseli:

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8031/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8031/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8031/2013. számú ügyben Előadó: dr. Varga Éva Csilla Az eljárás megindulása A panaszos bejelentése alapján mivel lakásából nagy értékű ékszerek hiányoztak

Részletesebben

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS A MEZŐKOVÁCSHÁZA, VÉGEGYHÁZI ÚT 3. SZ. ALATTI INGATLANON TALÁLHATÓ ÉPÜLETEK FELÚJÍTÁSÁRA ÉS ÁTALAKÍTÁSÁRA, ÚT- ÉS KERÍTÉSÉPÍTÉSRE. tárgyban indult, a Kbt.

Részletesebben

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati Felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja: Budapest Főváros Önkormányzatával kötött közszolgáltatási szerződés alapján, a 29391 hrsz-ú, VI. ker. Hegedű

Részletesebben