KÖRösKÖR. Bevezető. Tartalomjegyzék

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖRösKÖR. Bevezető. Tartalomjegyzék"

Átírás

1 KÖRösKÖR Bevezető A világot alapvetően két erő működteti: a félelem és a szeretet. Minden egyes gondolatunk, cselekedetünk egy állásfoglalás. Választhatunk, melyik erőt használjuk. A jelenlegi társadalmi rend leginkább a félelemre alapoz. Pénzt keresünk, mert félünk, hogy ha nem tesszük, majd nem tudjuk megvenni a szükséges javakat. Befizetjük az adót, mert félünk, hogy egyébként megbüntetnek. Fizetjük a törlesztő részleteket, mert különben elárverezik a házunkat. Félünk a gazdasági válságtól, az éghajlatváltozástól, az új vírusoktól, a szélsőséges csoportoktól, és ha még nem félünk eléggé, leülünk este a tv elé, hogy biztosan meglegyen a napi félelem-adagunk. Nem mindig így működött a társadalom. Nem is olyan rég a házakat még kalákában építették, a mezőgazdasági munkákat együtt végezték, disznóvágáskor mindent szétosztottak a komatálakba. Mindezek a szokások gyökeresen más világnézetet tükröznek: egykor az emberek tudták, hogy egy teremtett világ részei, ahol minden mindennel összefügg, és a Teremtő gondot visel mindannyiunkról. Nem azért adták a komatálat a szomszédnak, mert biztosak voltak benne, hogy vissza is fogják tőle kapni ugyanolyan mértékben, de azt tudták, hogy ha ők szeretetet és segítséget adnak, az élettől ugyanezt fogják visszakapni. Manapság ezt hívják a vonzás törvényének. Ebben a füzetben egy kísérletről írunk. Egy olyan közösségépítési módszerről, ami a bizalomra, az önkéntességre és a kölcsönös segítségnyújtásra épül. Bízunk benne, hogy minél többen részt vesznek velünk ebben a kísérletben, hiszen ez a XXI. század legnagyobb kísérlete: Képesek vagyunk-e újra emberi közösségeket alkotni, melyeket a félelem helyett a szeretet épít fel és tart egyben? Évezredekig ilyen közösségek alkották az emberi társadalmakat, biztosították kultúránk fennmaradását. Rajtunk múlik, hogy gyermekeinknek lehetősége lesz-e egy élhető életre! Tóth Miklós Tartalomjegyzék Bevezető 1 Kovács János álláskereső története 2 Napi gazdaságtan egyszerűen 2 Működhetne másképp is? 3 Mi az a KÖR? 4 Mit nyújthat számodra a kör? 6 Gyakori kérdések a KÖRről 8 A KÖR több, mint helyi kereskedelem 10 A KÖR közösségerősítő vonásai 10 A KÖR nem teljesen új találmány 12 A KÖR és a vállalkozások 12 Civil Szervezetek a KÖRben 13 A KÖRös KÖR alapszabálya 13 Mese az Életről 15 Felhasznált szakirodalom Oldal

2 KÖRösKÖR Kovács János álláskereső története Kovács Jánost pontosan reggel 6 órakor ébresztette órája (made in China). Amíg a kávéfőzője (made in China) a reggeli kávét (product of Brasilia) csepegtette, lezuhanyozott, a hajszáritóval (made in Taiwan) megszárította a haját, a villanyborotvájával (made in China) megborotválkozott. Egy pólót (made in India) és farmert (made in Singapore) húzott. Lábait sportcipőbe (made in Korea) bujtatta. A kenyérpirítójából (made in Philippines) kinyert pirítóst reggelizett, majd menedzserkalkulátorán (made in Mexico) megnézte aznapi feladatait. Az óráját (made in Switzerland) beállította a rádió (made in China) alapján, beült autójába (made in Germany) és mint már hónapok óta, álláskeresésbe fogott. Az ismét eredménytelen nap végén János hazament, papucsot (made in China) húzott, fogott egy üveg bort (made in France) és bekapcsolta tévéjét (made in Japan). Amíg a brazil sorozatot nézte, elgondolkodott, miért nem talált ma sem egy jól fizető magyar munkahelyet... Napi gazdaságtan, egyszerűen. Made in China - olvashatjuk nap mint nap. Cipőnket, ruhánkat, elektronikai berendezéseinket is már Kínában csinálják. Az a tény, hogy ezek a roppant ízlésesen és igényesen elkészített termékek általában az első használat után tönkremennek, végtelen örömmel tölthet el minket, hiszen az újabb termék megvásárlásával ismét hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a kétmilliárdnyi szorgos kéz egyike félmaréknyi rizs értékű fizetéssel teljen meg. Azonban mielőtt még elérzékenyülnénk saját magunk önzetlen jóságától, nézzünk szét egy kicsit a környezetünkben. Nézzük meg, miért lett munkanélküli Kati néni, a varrónő, miért lett 34 évesen rokkant- Nem a kínaiak miatt, hanem miattunk. Mert spórolunk? Mert azt hisszük, hogy spórolunk. Kati néninek soha nem fájt a foga a munkanélküli segélyre. Nem is kapott belőle egyetlen fillért sem, míg működött a varroda. Azonban hiába varrtak szép és jó minőségű ruhákat, nem kellett az embereknek. A takarékoskodók számára túl drágák voltak a kínaiban és turkálóban kaphatókhoz képest, a menők pedig csak nem vesznek meg olyat, amire nem az van ráírva, hogy London. Így aztán hamarosan érkezett egy udvarias német úriember, aki nagylelkűen megvásárolta a gyárat. Azon persze nincs mit csodálkozni, hogy szép lassan csődbe ment a varroda, hiszen a német már régóta foglalkozott ruhákkal Németországban is. Érthető, nem akart konkurenciát saját magának. Géza kőművesnek tanult. Olyan szép egyenes falat tudott rakni, hogy még az igazgató is csodájára járt. Dolgozott itt-ott feketén, de normális munkát sehol sem talált. Miért is lenne szükség kőművesre, ha építkezés is csak ritkán van? Így aztán egyik barátja tanácsára leszázalékoltatta magát. Félreértés ne essék, még mindig fél kézzel pakolja a negyven kilós betongerendákat, de valamiből meg kell élni. Józsi bá nem volt depressziós, nem volt szerelmi bánata, csak tíz millió forintos adóssága. Nem ivott, nem játékgépezett. Sokkal roszszabb: teheneket tartott, és gabonát termesztett. Azért kellett a pénz, hogy gazdasági épületeket építsen, gépeket vegyen. De nem kellett az embereknek a gyógynövényt legelő teheneiből fejt finom tej, mert inkább a bevásárlóközpontban kapható reggeli italnak becézett hulladék anyagokból készült kotyvalékot itták. Istenem, olcsóbb volt. Meg egészségesebb is? - hiszen Józsi bá is a tej miatt halt meg. Fújj, büdös hajléktalan, hogy lehet ideengedni az utcára, rontja a városképet, elriasztja a turistákat, összehugyozza a padokat! Igen 2. Oldal

3 KÖRösKÖR ám, de a büdös hajléktalan nem egy természeti jelenség. Nem valami varázslat következtében keletkezett, hanem rendes átlagos emberből vált büdös hajléktalanná. Hiába kergetjük el, zárjuk be, ha nem látjuk, akkor is büdös hajléktalan marad. És még mi sértődünk meg, ha az alamizsnánkat piára költi. Ha egy tíz éve totálkáros autóba eszeveszettül öntözzük a benzint, majd megpróbáljuk beindítani, van-e értelme megsértődnünk azon, hogy a járgány nem akar normálisan működni? Oké, de mi közöm van nekem ezekhez? Jól fizető állásom van, új kocsim és szép lakásom. Ez igaz, viszont egy kicsike kis közöm mégis van. Méghozzá az, hogy ez az egész mind-mind miattam, miattunk van. Ugyanis ha a Kati néni által varrt ruhát veszem meg, nem megy tönkre a varroda és neki is megmarad a munkahelye. És ha Kati néninek megmarad a munkahelye, össze tud gyűjteni annyi pénzt, hogy építtessen Gézával még két szobát és egy fürdőszobát a szoba-konyhájához. Így Gézának sem kellene a rendes fizetés helyett a kevéske rokkant nyugdíj. Ráadásul ha Józsi bá által termelt tejet iszom, nem csak egy halottal lenne kevesebb, de még egy büdös hajléktalannal is, aki régen a mezőgazdaságban dolgozott, és akit most is alkalmazna Józsi bá. Így a büdös hajléktalan már nem lenne se büdös, se hajléktalan. És hogy nekem ebből még hasznom is lenne? Nem meglepő, hiszen ezt a sok szerencsétlent mind az én adómból tartja el az állam, így ha dolgoznának, nemhogy nem kerülnének semmibe, de még ők is bevételt jelentenének az országnak. A több bevételből pedig több utat, iskolát, parkot, templomot, uszodát és kórházat lehetne építeni, ami számomra is egyértelműen hasznos lenne. Ezek után érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon az a termék olcsóbb-e, amelyiknek kisebb szám van az árcetlijén, vagy az, amelyikre az van ráírva, hogy Made in Hungary. Működhetne másképp is? Vegyünk egy egyszerű példát: mondjuk van egy község valahol úgy száz lakossal. A százból 20 fő nyugdíjas, aki rendszeres nyugdíjjal rendelkezik. 40 főnek van állása és jövedelme. 40 személy szociális segélyből él. Mit termelnek? Szinte semmit. Maximum egy keveset a háztájiban, mondván nem éri meg vele foglalkozni. Hogy könnyebb legyen számolni, feltételezzük, hogy mindenki egyforma bevétellel, mondjuk havi szinten Ft-tal rendelkezik. Legyen egyforma rezsi költsége mindenkinek, a jövedelmének 40%-a. Tehát a 100 ezerből levéve a rezsiköltséget 60 ezer Ft marad élelemre, ruházatra, és ami még kell a megélhetéshez. Hol költjük el a pénzünket? Hát természetesen a legolcsóbb helyről szerezzük be amit csak lehet, hogy mindenre jusson. Tehát elvisszük a pénzünket a multinacionális cégek bevásárló és szórakoztató központjaiba, és már el is fogyott ez a kevés pénzünk. A jövedelmünk azonnal kikerült a 100 fős közösségből. Kénytelenek vagyunk várni egy hónapot, mire újra bevételünk lesz. Gondoljuk át a következőt: Mi van akkor, ha a közösség 100 tagja elkezd termelni minden szükséges dolgot, ami kell az élethez? Páran krumplit termelnek, mások baromfit, tehe- 3. Oldal

4 KÖRösKÖR net tartanak, és tejjel látják el a falut. Néhányan gabonát termelnek, asztalosműhely is nyílik, meg cipész, hentes, szabóság stb. tehát nem csak saját maguknak termelnek az emberek, hanem próbálják ellátni a közösséget is. A jelenlegi viszonyok között már mondom is, hogy nem lesznek életképesek! Miért? Egyrészt azért, mert a nagy áruházláncoktól nem tudnak olcsóbbak lenni. Másrészt meg az irigység szab gátat annak, hogy ismerőseinknek pénzt adjunk. Inkább megvesszük a pocsék mérgezett árut, mint ismerősünktől a házias termékeket! Pedig ha megállapodnánk magunk között, hogy ezentúl amit lehet egymástól fogunk vásárolni, még ha az általunk előállított javak drágábbak is, de biztos, hogy jobbak mint az áruházi termékek, akkor az alábbi történne: Én elköltöm a pénzem olyan termékekre, amit a többiek állítanak elő, ők is vásárolnak nálam abból, amit én termelek. És ez így ismétlődik! Figyeljük a pénz útját! A pénz az adott közösségen belül marad, és folyamatosan forog egyik termelőtől a másikig, így előfordulhat, hogy a havi Ft megsokszorozódik. Mivel a szükségletek ismétlődnek egyre gyakrabban fog előfordulni, hogy a kiadott pénzem, vagy egy része még ugyanabban a hónapban visszakerül hozzám, és újból vásárolhatok belőle! Így a 60ezer Ft-om gyarapodott, és többszöri vásárlást tesz lehetővé! Ezzel ellentétben az áruházláncokban kiadott pénzünket a multik elviszik, az hozzánk vissza nem kerül többé (Ráadásul adót se nagyon fizetnek az országnak, mert okosan kialkudták kedvezményeiket.). Tehát láthatjuk, hogy még az sem számít, ha drágábbak a helyben előállított dolgok, mert a pénzünk visszakerül hozzánk! Eltelik egy hónap, és megint jön a nyugdíj, a szociális segély, munkanélküli járadék, a dolgozóknak a fizetése és a közösség vásárlóereje megduplázódik! És ez így megy hónapról hónapra! Egyedül az irigységet kellene levetnünk, hogy mások is csak gyarapodjanak, hiszen ők is fognak nálunk vásárolni, és ezáltal mi is gyarapszunk! Na meg meg kellene újból tanulnunk, hogyan kell kertet művelni, állatot nevelni, sajtot készíteni És még mi előnyünk lenne? Csak egy példa, a mai tejként árult ital tele van adalékokkal. Nem érne többet a házi tej, amiből lehetne tejszín, sajt, túró stb? Érdemes ezen elgondolkodni, és ahol lehetséges ezt megvalósítani addig, amíg egyáltalán van valami jövedelmünk! Mert hamarosan eljöhet az idő, hogy ez a dübörgő gazdaság öszszeomlik, és akkor már késő lesz gondolkodni. Mi az a KÖR? Éva meg akarja tanulni a táblázatkezelő használatát. Tudja, hogy János, aki számítástechnikát tanít egy középiskolában, meg tudná tanítani neki. Felhívja tehát és segítségéért cserébe felajánlja, hogy süt neki egy finom dobostortát. János szívesen adna neki néhány órát, de a tortára nincs szüksége, viszont kellene neki valaki, aki délutánonként hazahozza a gyerekeit az iskolából, amit viszont Éva, autó hiányában, nem tud megtenni. Hasonló probléma gyakran előfordul közvetlen csere esetén, mivel ritkán valósul meg a szándékok kölcsönös találkozása. Ennek megoldására találták ki az emberi társadalom hajnalán a pénzt. Az ilyen helyzeteket vagy pénz közvetítésével oldják meg, vagy szívességnek veszik. Az első esettel akkor van gond, ha valaki pénzszűkében van, a másodikkal az a baj, hogy az egymásnak nyújtott szívességek egy idő után átláthatatlanok lesznek és gyakorta aszimmetrikus kapcsolatok alakulnak ki. Ennek megoldását kínálja a KÖR (más néven szívességbank vagy kalákakör) amikor a közvetlen cserék helyett bevezeti a gazdaságból jól ismert közvetett cseréket, amik lebonyolítására egyfajta virtuális pénzt alkalmaz. A KÖR tagjai a kapott segítségekért cserébe ilyen szívességpénzt adnak, amikkel később mások segítségért fizethetünk. A helyzet tehát úgy oldódhat 4. Oldal

5 KÖRösKÖR Tortasütés ÉVA Táblázat kezelés tanítása ZOLTÁN JÁNOS Vízvezeték szerelés Gyerekek hazaszállítása JUDIT Takarítás MÁRTA Forrás: Slonszki Tamás: A szívességbankok, avagy hogyan segítsünk egymáson meg, hogy Éva szívességpénzzel fizet Jánosnak, ő ebből kifizeti Mártát, aki elvállalta a gyerekei hazaszállítását, előbb-utóbb pedig a KÖR egyik tagja biztos megkívánja a tortát is. A fenti ábra szemlélteti ennek folyamatát. A KÖR (vagyis Közösségi Önsegítő Rendszer) azoknak az embereknek a csoportja, akik egy térségben, vagy településen a saját felajánlásaikat és szükségleteiket pénz nélkül (nem jövedelemszerzés céljából) cserélik. A KÖR egy közösségi nyilvántartási rendszer, amely azt a célt szolgálja, hogy az adott közösségben lévő erőforrásokat eredményesebben lehessen használni. A KÖR önkéntes munkára épül, melyet a KÖR tagjai egymás között nyilvántartanak. Ezt a nyilvántartást a KÖR tagjai által elfogadott egységben (jelen esetben KÖRpontban) számolják. Az egység sajátossága, hogy kamatmentes, (vagyis az önkéntes feladatok elvégzése, vagy igénybevétele nem ró egyéb terhet a felekre) és hogy csak az adott közösségben használható fel (vagyis nem vihető máshova, nem váltható). Hogyan működik a KÖR? Helyi emberek egy klubot alakítanak egymás segítése céljából. Összeállítják a kereslet-kínálati listát - melyben termékek, szolgáltatások, kölcsönözhető eszközök szerepelnek s ezek árát helyi KÖRpontokban adják meg. A listát a szervezők rendszeresen frissítik és elküldik a tagoknak. Amikor a tagok kapcsolatba akarnak lépni egymással a Névjegyzéket használják. Ha például megegyezünk, hogy Te felásod a kertemet 200 KÖRpontért, én beírok a csekkfüzetedbe +200 KÖRpontot, Te pedig beírsz az enyémbe KÖRpontot. A rendszer egyenlege mindig nulla marad. A KÖRben bármely tagtól lehet pontokat keresni, és ezeket bármely más tagnál el lehet költeni. A visszafizetésnek nincs határideje, a KÖRpont kamatmentes, nem inflálódik, mindig annyi van belőle, amennyi kell. A rendszer alapja a BIZALOM. Bízunk magunkban és bízunk egymásban. Hogyan csatlakozhatok? A KÖRbe való belépéshez két ajánlóra van szükséged, akik már tagjai a KÖRnek. Ha csak egy ilyen embert ismersz, keresd meg őt, 5. Oldal

6 KÖRösKÖR segíteni fog keríteni másikat! Ha nem ismersz senkit a tagok közül, vedd fel a kapcsolatot a Szervezőkkel a www. koroskor.hu oldalon keresztül, vagy keresd őket szombat délelőttönként a KÖRös KÖRüli Vásárban a Körösök Völgye Látogatóközpontban (Békéscsaba, Széchenyi liget). Olvasd el a szabályzatot, töltsd ki a belépési nyilatkozatot és a Keres-Kínál Listába írd be, hogy mire van szükséged, és mit tudsz nyújtani a közösségnek. A belépéskor megkapod a KÖR Névjegyzékét, és a saját Csekkfüzetedet és már kezdheted is az együttműködést! Mit nyújthat számodra a KÖR? Még kis csoport esetén is számos előnyt nyújthat a KÖR. Íme néhány példa: Előfordul-e az, hogy pusztán a költségek miatt kénytelen vagy olyan dolgokat halogatni, amire igazán szükséged lenne? A KÖR segít abban, hogy még az alacsony jövedelmű emberek is kijöjjenek a fizetésükből. Olyan javakhoz és forrásokhoz biztosít hozzáférést, melyeket máskülönben nem érhetnének el, emellett pedig az életminőséget általában is emelik. Nincs szükség hitelbiztosítékra és kezesre. A közösségnek bármilyen magasan képzett, vagy kétkezi szolgáltatással visszaadható a kapott szolgáltatás, például: vasalás, bevásárlás, szállítás, gyermekfelügyelet, üres lakás felügyelete, vagy egy berendezés, szerszám kölcsönzése stb. A szolgáltatások beleértve a sürgős munkák elvégzését is, mint például egy elromlott vízvezeték téli javítása akkor és úgy vehetők igénybe, ahogy azt a helyzet megköveteli, anélkül, hogy banki büntetőkamatot kellene fizetnünk hiteltúllépésért. A KÖR tagjai által nyújtott szolgáltatás kamatmentes, és nincs határideje a visszafizetésnek. A KÖR alacsony áron tud nyújtani mindenféle szolgáltatást, például: Időben elvégzett ház körüli javításokat. Például elektromos javítások, ácsmunkák, a fűtésszámla csökkentését célzó hőszigetelés, mind-mind jelentős megtakarítást eredményeznek hosszútávon. Eszköz vagy szerszámbérlés. Bérelni lehet olyan borsos áron forgalomba kerülő eszközöket vagy szerszámokat, amiket nem mindenki engedhet meg magának (például: gépjárművek, számítógép, különféle szerszámok, alkalmi ruhák), vagy amiket ritkán használ az ember (sátor, kempingfelszerelés, fűnyíró, motoros fűrész, utánfutó, létra, szőnyegtisztító gép). Gyógykezeléseket, melyeket a társadalombiztosítás nem finanszíroz, például: gyógymasszázs, homeopátia, akupunktúra. Egy közösségben rengeteg olyan rejtett képesség és erőforrás áll rendelkezésre, amely rendszerint csak a családon belül, vagy a nagyon közeli barátok között kerül felhasználásra. A KÖR többféle értelemben is újrateremti a néhány évtizeddel ezelőtt még kiválóan működő, kiterjedt családi és közösségi támogatórendszert. Eddig kiaknázatlan források válnak hozzáférhetővé, amikor az emberek KÖRpontokat szerez- 6. Oldal

7 KÖRösKÖR ve olyan képességet, vagy munkaeszközt osztanak meg egymással, aminek a munkába állításáról addig nem is álmodtak. A KÖR lehetőséget ad arra, hogy az emberek a nekik szükséges dolgokat szégyenkezés nélkül kölcsönkérjék (vagy egy szolgáltatást igénybe vegyenek), mert tudják, hogy nekik is lesz alkalmuk meghálálni a szívességet. Előfordult már veled, hogy szerettél volna valamilyen félállást vállalni, vagy egy este elmenni kikapcsolódni, de nem tudtad megfizetni a gyermekfelügyeletet? A KÖR gyökeresen meg tudja változtatni a körülményeidet és képes felszabadítani a munkavállalásra: Ha nem lett volna valaki a KÖRünkben, aki a kisgyermekemre vigyáz, nem járhattam volna el dolgozni. S ha ezért készpénzzel kellett volna fizetnem, akkor a részmunkaidős keresetem erre ment volna el mondta hálásan egy fiatal anya. Nincsenek rokonaid vagy barátaid a közelben? Kívülállónak érzed magad, akinek esélye sincs arra, hogy megismerkedjen a körülötte élőkkel? Manapság ritka a jószomszédi légkör. A KÖR felébreszti a közösségi szellemet. Hozzásegíti az embereket egy olyan közösség kialakításához, ahol mindenki ismeri és sokféle gyakorlati módon segíti a másikat. Egy lakótelepen például összehozhat olyan embereket, akiknek egyébként eltérő az érdeklődési körük, és másképp nem is találkoznának. Habár lehet, hogy eleinte pusztán gyakorlati okokból találkoznak a KÖR-ben, a tapasztalat azt mutatja, hogy gyakran nagyszerű új barátságok köttetnek. Nincs semmi munka vagy tennivaló a lakóhelyeden? A KÖR segít abban, hogy energiádat és szabadidődet alkotó módon használd fel. Megteremti annak az egyedülálló lehetőségét, hogy olyan képességeidet ápold és fejleszd, amik másképp kárba vesznének. A technológiai változások, bizonyos iparágak visszafejlesztése miatt (vagy más külső körülmény következtében) a munkanélküliség ma már szerves része a gazdaságnak (sajnos!). Sok magasan képzett szakember részmunkaidősként vagy szerződéses alapon dolgozik. A KÖR a külső gazdaság körülményei ellenére is képes olyan lehetőségeket teremteni a helyi közösségben, amik egyébként nem lennének jelen. Ismersz olyan munkanélkülieket, akik munkát keresnek, miközben a környezetükben mások segítségre várnak? Ők azonban mégsem találnak egymásra, mert a közösségben nem jó az információk áramlása, és anyagi források hiánya is nehezíti a (hasznos) foglalkoztatásban való összekapcsolódást? A KÖR nem csak a kínálkozó lehetőség meglátását és az emberek találkozását segíti, hanem a szükséges cserékhez helyi pénzt (pontokat) is biztosít. Előfordult már veled, hogy egy kisvállalkozás álmát szövögetted, de nem tudtad megbecsülni, lesz-e kereslet a szolgáltatásodra, és emellett még a környezetedben tönkremenő kisebb üzletek nagy száma is rémképekkel riogatott? A KÖR segítségével elkerülve a bankkölcsönök törlesztését olcsón és könnyedén felmérheted az igényeket. Sokan indították már el ilyen módon a kisvállalkozásukat. Nyolc órás állásod van, de szívesebben vállalnál különféle részmunkaidős munkákat, vagy esetleg szeretnél a KÖRhöz csatlakozni, de nincs rá időd? A KÖRben végzett tevékenység a szoros napirendhez is könnyedén hozzáigazítható. Lehetőséget ad a korábban mellőzött képességek kihasználására, segít felfedezni a benned rejlő lehetőségeket, és kiegyensúlyozza a munka-hobbi-pihenés kapcsolatát az életedben. Ha túlterhel a munkád, stresszben élsz, vagy belefáradtál a szüntelen ingázásba, akkor figyelj a KÖRre, mert változatosság és rugal- 7. Oldal

8 KÖRösKÖR massága segíthet egy harmónikusabb életmód megteremtésében. A KÖRben résztvehetsz úgy is, hogy időd helyett szerszámokat, eszközöket, vagy egyéb javakat kölcsönzöl másoknak. Gyakori kérdések a KÖRről Legális mindez? Mit szól ehhez az adóhatóság? A KÖRben nyújtott szolgáltatások legtöbbször eseti jellegűek, nem jövedelemszerzés céljából történnek és leginkább korlátozottam forgalomképes javak cserélnek gazdát. Ezek alapján a KÖRben nyújtott szolgáltatás természetbeni juttatásnak minősül. Tehát az jut (természetbeni) jövedelemhez, aki a csere tárgyát kapja. A természetbeni juttatás mindaddig nem jelent adóköteles jövedelmet, amíg a juttatást nyújtó fél nem számít kifizetőhelynek. Mivel magánszemély nem lehet kifizetőhely, így az adózás problémája csak a cégek és az egyéni vállalkozók tranzakcióira korlátozódik. A cégeknek fel kell tüntetni könyvelésükben a zöld pénzes bevételeiket, s az adót megfizetni azok helyett, akik a természetbeni juttatásnak minősülő ellenszolgáltatást kapták. Előfordulhat, hogy megszűnik a KÖR? Nem vesztem el akkor a megtakarításaimat? Nem szűnik meg, de ha nagyon szkeptikus vagy, akkor tartsd mínuszban az egyenleged addig, amíg teljesen meg nem nyeri a KÖR a bizalmadat. Előfordulhat, hogy valaki hatalmas adósságot halmoz fel aztán kereket old? A belépéshez szükséges két ajánló tag felelősséggel tartozik az ajánlott személyért. Amenynyiben valaki tartozással lép ki a KÖRből, tartozását egyenlő arányban a két ajánlója örökli. Ha valaki egyre mélyebbre merül az adósságban és még nehézségek árán sem tud eleget keresni ahhoz, hogy kiegyenlítse tartozásait, tanácsot kérhet a KÖR Szervezőitől. Lehet, hogy népszerűbb, keresettebb szolgáltatások felajánlását tanácsolják neki, vagy az is elképzelhető, hogy a Keres-Kínál Listában megjelenő hirdetése mellé beraknak egy nagyon szeretnék cserélni! megjegyzést. Ha belépéskor nincs KÖRpontom, hogyan tudok elkezdeni cserélni? Nincs semmi probléma. KÖRpontokat kizárólag csere útján lehet létrehozni. Minden tag számlája nulláról indul, mégis költhetsz a számládról, mert a KÖR kamatmentes. Sőt, tulajdonképpen a rendszer működéséhez mindig kellenek olyan számlák, amiken tartozás van. Amikor neked úgy tetszik, segíthetsz másoknak, és ezzel pontokat gyűjthetsz. Akár rögvest elkezdhetsz költeni. Számlád mínuszba mehet anélkül, hogy kamatot számítanának fel a hitelre, és a visszafizetés idejét sem határozza meg senki. Vissza lehet-e élni a rendszerrel? Mi van, ha valaki hamis csekket állít ki? A rendszer a bizalomra épül, de igyekszünk biztosítékokat is beépíteni az ilyen helyzetek elkerülésére. A szervezők bizonyos időközönként ellenőrizhetik a tagok csekkfüzetét, akinél gyanús ügyleteket látnak, annak utánajárnak, bizonyított csaláskor kizárják a KÖRből. Muszáj találnom valakit, akivel közvetlen cserét folytathatok? Szó sincs róla. Azért használunk számlát, hogy lehetővé tegyük számodra, hogy bármelyik tagtól pontokat kereshess, és azokat akkor és úgy költsd el, amikor és ahogyan akarod, méghozzá azzal, akivel jónak látod (persze a rendszeren belül). Mennyit kérhetek az általam kínált javakért vagy szolgáltatásokért? Te döntöd el. Nézd bele a Keres-Kínál Listába, és látni fogod mennyit kérnek mások a szolgál- 8. Oldal

9 KÖRösKÖR tatásaikért. Áraidat meghatározhatod az átlagos órabér, vagy az aktuális piaci érték alapján is, sőt alku tárgyává is teheted a bérezést. Viszonyítási alapként javasoljuk, hogy 1 órányi munka 100 KÖRpontot érjen. Azonban lehetőséged van többet kérni egy nehéz munka vagy egy magas színvonalú szolgáltatás esetében, az ár mindig két ember, a vevő és az eladó megegyezésén múlik. Az alacsony árak vonzzák a cserepartnereket, hasonlóképpen, ha áraid túl magasak, kevesebben akarnak majd üzletelni veled. Bármilyen árat jelölsz is meg, a következő Keres-Kínál Listában módosíthatod a hirdetést. Köteles vagyok mindig és mindenkinek szolgáltatni, aki csak felhív telefonon? Nincs kényszer. Csakis tőled függ, válaszolsz-e egy felkérésre. Ha bármikor bizonytalan lennél a munkavégző személy szakmai hozzáértését illetően, kérdezd meg közvetlenül az illetőt, vagy érdeklődj felőle a Szervezőknél. Mielőtt cserekapcsolatba lépnél valakivel és fizetnél valamiért, győződj meg arról, hogy helyesen tudod-e a dolog árát, és légy tiszában a kivitelezés minőségével! Nem érzem, hogy lenne bármim is, amit felajánlhatnék másoknak! Sok ember érez így az első pillanatokban! A KÖR egyik hatalmas előnye, hogy segíti az embereket annak felismerésében, hogy van mit adniuk! Akár szakképzettek az emberek, akár nem, idejük, energiájuk, vagy más forrásaik értéket jelentenek majd mások számára. Hogy csak néhány példát említsünk: bevásárlás, főzés, takarítás, gyermekfelügyelet, idős emberek gondozása, kerti muka, használt ruhák eladása, számítógépes munkák, adatfeldolgozás, eszközök, szerszámok kölcsönzése stb. mind-mind kiaknázható lehetőség. Első lépésként tedd fel magadnak a következő kérdést: mit szeretek csinálni? Vagy ülj le egy barátoddal és mondjátok el egymásnak, ki miben jó. Ötletekért nézd át a Keres-Kínál Listát! Készpénzre is szükségem van! A KÖRpont párhuzamosan használható a készpénzzel. Elkérheted az anyag, vagy benzinköltséget, illetve más készpénzigényes dolog térítését, vagy akár a teljes vállalásod egy részét is kérheted készpénzben (például 25%-át). Csak a KÖRpontben fizetett érték kerül a számládon regisztrálásra. Mi van akkor, ha nem vagyok elégedett a nálam végzett munkával? Csökkentsd minimálisra a félreértés lehetőségét azáltal, hogy előre megegyeztek az árban, időkeretekben, és a munka elvárt minőségében. Kérdezd ki a szolgáltatót szakképesítéséről és tapasztalatáról. Beszélhetsz azokkal is, akik már végeztettek munkát az illető személlyel. A KÖR más szolgáltatásokat hirdető nyilvántartásokhoz hasonlóan nem vállalhat felelősséget a 9. Oldal

10 KÖRösKÖR felkínált szolgáltatás minőségéért, ezért ha kétségeid vannak, mindig a munka elvégzése előtt érdeklődj és ellenőrizz. Probléma esetén, ha nem tudtok zöldágra vergődni, forduljatok segítségért a Szervezőkhöz. Nincs szabadidőm. Hogyan vehetnék mégis részt? Szerszámok és különböző tárgyak kölcsönadásával is kereshetsz pontokat ezzel egyúttal támogatod is a rendszert. Ilyen használatra felkínált tárgy lehet a számítógép, fénymásoló, öszszejöveteli helység, stb. El is adhatsz különböző dolgokat KÖRpontokért (pl: ruhákat, lemezeket). A legtöbb KÖR kínál olyan dolgokat, amikhez boltokban vagy az Arany Oldalakon keresztül nem lehet hozzájutni (egy nagyi a gyerekeknek, bevásárlás, házfelügyeleti munka, stb.). Ezen kívül lehetnek olyan ház körüli munkák, amikre nincs időd, de valaki szívesen megcsinálná azokat a KÖRön keresztül. Mit tegyek, ha nincs egy KÖR tag sem a közelemben? Ha Te vagy az első KÖR iránt érdeklődő a lakókörzetedben, akkor szívesen segítünk tanáccsal, és (ha tudunk ilyenről) más érdeklődők felkutatásával. Keresd a Szervezőket a hu oldalon keresztül, vagy személyesen szombat délelőttönként a KÖRös KÖRüli Vásárban a Körösök Völgye Látogatóközpontban (Békéscsaba, Széchenyi liget)! A KÖR több, mint helyi kereskedelem A KÖR működésének lényeges előnye, hogy sokkal többet, emberibbet nyújt tagjainak, mint egyszerűen csak egy helyi értékmérő pénzt. Ezt fejezik ki az alábbi megközelítések: Az ember sok szívességet tesz életében a barátainak s nem vár közvetlen viszonzást. Ellenben, amikor szüksége van rá, számít és számíthat is a barátai segítségére. Pontosan így működik a KÖR is. Amikor valaki kér tőlem valamit, akkor nem kapok cserébe semmit csak azt a reményt, hogy amikor én kérek segítséget valamihez, akkor lesznek a Körben társak, akik segíteni tudnak és hajlandóak is rá. Ezt a működési logikát fejezi ki a szívességbank elnevezés, amit szintén szoktak a KÖRökre alkalmazni. Lényeges, hogy a KÖR több a baráti szívességeknél, mert kibővíti a bizalmam határait. Olyan embereket is elfogadok, akiket nem feltétlenül ismerek, vagy alig ismerek. Van ugyanis egy összekötő kapcsunk. Mindannyian ugyanahhoz a körhöz tartozunk. Mondhatnám, hogy a kör tagjai hitelképesek a szememben. Ez a megfogalmazás átvezet a következő megközelítéshez. Ha az ismerőseim közül kölcsönkér tőlem valaki, akkor nem kereseti igazolást kérek tőle, hanem azt gondolom végig, milyen embernek ismerem az illetőt, elhiszem-e neki, hogy vissza fogja adni a pénzemet. Nem a vagyona a legfontosabb szempont, sokkal inkább a tettei. Lehet ilyen alapon szemlélni a KÖR működését is. Amikor egymásnak szívességet teszünk, megbízunk a másikban, hogy ő is hajlandó lesz (a KÖRnek) viszonozni, amit kapott. A KÖR közösségerősítő vonásai Érdemes végiggondolni, milyen tulajdonságok következnek a kalákakör működési szabályaiból. A tisztességes munkát értékeli, felelősségvállalásra ösztönöz Az üzlet olyan emberek közt jön létre, akik később is meg tudják találni egymást. Csak a tisztes munkának van jövője. Ki-ki nevét adja ahhoz, amit a többiek számára nyújt. Erősíti a személyes kapcsolatokat, közösségerősítő/építő Amikor egy üzlet megköttetik, akkor: - olyan tagok kerülnek kapcsolatba, akik már 10. Oldal

11 KÖRösKÖR ismerik egymást. A sikeres együttműködés erősíti kapcsolatuk. - olyan tagok találkoznak, akik azelőtt még nem ismerték egymást. Az üzletnek köszönhetően megismerkedtek, s pozitív képet alakítottak ki egymásról. Az üzlet létrejöttéhez két embernek meg kell találnia egymást, ezt elősegíti a rendszer belső keres-kínál listája, de egyáltalán nem biztos, hogy ez a regiszter fogja öszszehozni az üzletfeleket. Legalább ekkora szerepe van a korábbi üzletkötésekből származó kollektív tapasztalatnak is. Szeretettel jár, adni tanít Az üzletet megkötők legkésőbb az üzletkötés során megismerik egymást. Ez azt jelenti, hogy az üzletkötés tárgya (ami lehet szolgáltatás is) az esetek nagy többségében úgy készül el, hogy a készítő már tudja, kinek csinálja. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a tudás megváltoztatja a viszonyát munkájához, a leendő tulajdonos iránt érzett tisztelete, szeretete kisugárzódik a neki szánt dologra is, többet szeretne adni, mint amennyi jár. Ez éppen az ellentéte a modern társadalmak lényegi elemének tartott elidegenedésnek. Együttműködésre alapoz/tanít A tagok egymás kölcsönös segítésével szeretnék problémáikat megoldani. (A kölcsönös nem kétoldalú együttműködést jelent.) Én kapálok valakinek, cserébe valaki (más) majd vigyáz a gyerekemre. A közösségben rejlő (és a mai világban gyakran rejtve maradó) erőforrások kihasználása a cél. Önbizalom erősítő, személyiség építő Annak megtapasztalása, hogy a közösségnek szüksége van ránk, hogy amit tudunk, az értékes és fontos, csökkenti, jó esetben megszünteti az elidegenedés és a feleslegesség érzetét. Biztonságot nyújt A KÖR a helyi gazdaság erősítésének egyik szép lehetősége, segíti elszakadásunkat a világgazdasági folyamatok szeszélyeitől. A KÖR válságban is zavartalanul üzemel, sőt! Vigyázat! Nem kell mindig mindent lekönyvelni! Ahogy egyre jobban megismerünk egyes tagokat, természetes lesz, hogy némely dolgokért nem kérünk pontot. Azokat a szívességeket, amelyeket ismerőseinknek eddig is ingyen végeztünk, dőreség lenne csak azért elszámolni, mert mind a ketten beléptünk a KÖRbe. A KÖR nem teljesen új találmány A KÖR egy nagyon emberi és épp ezért hétköznapi dolog, furcsa lenne, ha csak most találtuk volna ki. Nem is így történt. Nagyon régóta létező megoldásokat gondoltak újra a kitalálói az éppen érvényes helyzethez és problémákhoz igazítva őket. S amikor valaki egy új környezetben elkezdte bevezetni, akkor nem csak a már működő rendszerektől tanult, hanem általában visszanyúlt a saját környezete hagyományaihoz is. Erre példa akár az egyik alkalmazott elnevezés, a kalákakör is. A rendszer számos angolszász országban, elsősorban a munkanélküliség sújtotta területe- 11. Oldal

12 KÖRösKÖR ken, futótűz gyorsaságával terjedt. A feltalálója is egy munkanélküli, bizonyos Michael Linton volt. A kanadai Courtenaz városában 1983-ban próbálkoztak vele először. A rendszert LETSnek nevezték el /Local Employment and Trade System/. A pénzük a zöld dollár, amelynek értéke egy az egyben a kanadai dollár ebből az első évben kétszázhetvenezer forgott. (Sajnos ez nem bizonyult szerencsés választásnak, mivel mint minden nemzeti valuta, a dollár is inflálódik, tehát veszít vásárlóerejéből a zöld dollár is.) A LETS a helyi gazdaság, és a munkájukat vesztettek stimulálása révén hozzájárult ahhoz, hogy a Courtenaz település túlélje a recessziót. A szisztéma azóta etalonná lett, a világon öszszesen több mint 7000, ebből csak Nagy-Britanniában közel ötszáz hasonló társaság működik, tizenöt-ötszáz fős taglétszámmal. A legnépesebb szívességbank Sydney mellett virágzik, ahol kétezer ember évi negyed millió dollár értékben cseréli a szívességeket. A kalákakörök lendületesen tovább szaporodva sem fogják valószínűleg megdönteni a globális gazdasági rendszert, de időről-időre alternatívát, segítséget, fellendülést nyújthatnak. A tapasztalatok szerint egy elkötelezett család költségvetésének mintegy tíz százalékát tudja fedezni szívességekből. A KÖR és a vállalkozások A kisvállalkozások manapság sok gonddal küzdenek. Agresszíven terjeszkednek a nagy cégek, akik olcsó áraikkal kiszorítják őket a piacról. Sújtja őket a helyi közösségen belüli kapcsolatok felbomlása is. Egy KÖR kétségtelenül nem képes egymaga megoldani problémáikat, de enyhítheti azt, és egy tudatos stratégia részeként segíthet a problémák teljes felszámolásában. Ennek a segítségnek mutatom be néhány lehetséges változatát. A legegyszerűbb módszer, ha a vállalkozás a szívességbankba való belépés után kedvezményt ad az árból a KÖR tagjainak. Például egy kávézó mondhatja azt, hogy a tagok minden kávé és tea árának 10%-át szívességpénzben fizethetik. Ezzel növelni tudja a forgalmát és megszilárdíthatja a vevőkörét. Ez esetben a vállalkozás bevétele természetesen csökken, de ez a lépés felfogható úgy is, mint egy marketingeszköz. Ha a vállalkozás sima árengedményt adna, azzal is növekedne a forgalma, de ha az ár egy részét szívességpénzben kéri, akkor az így szerzett jövedelemből később igénybe veheti a kör más tagjainak szolgáltatásait. Vagy akár jótékony célra is felajánlhatja, tovább növelve jó hírét. A vállalkozás a keres-kínál listában hirdetéseket is feladhat. Így rendkívül olcsón tudja eljuttatni üzenetét a fogyasztók egy jól meghatározott köréhez. A vállalkozás csökkentheti a költségeit, ha az alkalmazottak bérének egy részét pontban fizeti és természetesen ugyanez érvényes a helyi beszállítókra is. Amennyiben egy vállalkozás helyi piacra termel és költségeinek nagy része is helyi szereplőkkel szemben merül fel, akkor forgalmának nagy részét a helyi fizetőeszközben is lebonyolíthatja. A KÖR részt vehet a helyi termékek terjesztésében is. Hazánkban még nagyon ritka, de külföldön már gyakorta előfordul, hogy egy vagy több termelő összefogva üzletet nyit saját terményeik értékesítésére. Ebben az esetben a beszállítok nem fognak pénzigénnyel jelentkezni és nagyobb mértékben lehet elfogadni helyi pénzt a vevőktől. Lényeges megemlíteni, hogy ezeket az üzleteket gyakran biotermelők hozzák létre. Az ő terményeik a termelési folyamatból adódóan drágábbak a szupermarketekben kaphatóknál. De ha az ár egy részét szívességpénzben lehet fizetni, akkor az alacsonyabb jövedelmű vásárlók is meg tudják azokat vásárolni. Egy ilyen vállalkozásnál a kapott szívességpénz felhasználása sem gond, mivel gyakorta vannak olyan idényjellegű mezőgazdasági munkák, amikor munkásokra van szükségük. Egy kalákakör segíthet a vállalkozások elindulásánál is. Csökkenthetők az indulási költ- 12. Oldal

13 KÖRösKÖR ségek, ha a körben van például egy ügyvéd, aki kedvezményesen vállalja a bejegyzéssel kapcsolatos feladatok elintézését. De külföldön az is előfordul, hogy az indulókészletet is a tagoktól szerzik be. Ez egy nagyon kedvező, kamatmentes, konkrét lejárat nélküli áruhitelként is értelmezhető. Melyik vállalkozás ne álmodna ilyenről manapság. Ha az induláshoz viszonylag kevés tárgyi eszköz szükséges, tehát amikor nem kereskedelmi tevékenységet akarnak folytatni, akkor még könnyebb a tárgyi eszközök nyitó állományának megszerzése. Az induló vállalkozásoknál nagy jelentősége van annak is, ha nem kell nagy erőfeszítéseket kifejteni, azért, hogy a fogyasztók megismerjék a vállalkozást. Hanem már egy jól meghatározott fogyasztói körrel indulhatnak. Civil Szervezetek a KÖRben Egy KÖRnek civil szervezetek is tagjai lehetnek. Tagságuk révén hozzájuthatnak a működéshez szükséges tárgyi eszközök egy részéhez (pl. számítógépek), bizonyos szolgáltatásokhoz (pl. holnapkészítés, pályázatírás, kiadványszerkesztés) és egyéb technikai segítséget kaphatnak. Mindezekért pedig nem pénzzel kell fizetni (ami általában a civil szervezeteknek amúgy sincs sok), hanem KÖRponttal. Ahhoz, hogy ezeket a lehetőségeket igénybe tudják venni KÖRpontot kell szerezniük. Ennek alapvetően két módja lehetséges. Megoszthatják az erőforrásaikat a KÖRrel (pl. iroda kölcsönadása, segítség a programok szervezésében). Ez esetben a KÖR központi számlájáról kapják az ellenértéket. Vagy a civil szervezet lehetővé teszi, hogy szolgáltatásait (pl. képzések, előadások, stb.) KÖRpontban is igénybe lehessen venni. A tagság közvetlen hasznaként könyvelhető el, hogy a szervezet helyi szintű nyilvánossághoz jut, továbbá segítőket, későbbi tagokat találhat. A KÖRösKÖR alapszabálya 1. A KÖRös KÖR (továbbiakban: KÖR) egy nonprofit jellegű, tagsággal rendelkező társaság a helyi közösségekért. Szervezését a KÖR Szervező Csoportja (továbbiakban: Szervező Csoport) végzi, amely a tagok megbízásából tevékenykedik. 2. A KÖR információs szolgáltatást működtet, ennek segítségével a tagok árukat és szolgáltatásokat cserélhetnek egymás között. Rendszeresen, naprakész nyilvántartást készít, amely a tagok számláinak egyenlegét, valamint kínálatot és keresletet tartalmaz, és ezeket közzéteszi tagjai számára. 3. A KÖR tagjai egyetértenek azzal, hogy adataikat, valamint azokat az információkat, amelyek a cserék lebonyolításához szükségesek (pl. név, csereforgalom, számlaegyenleg) - az adatvédelem keretein belül - nyilvántartják és a tagság rendelkezésére bocsátják. 4. A tranzakciók KÖRpont (továbbiakban: Kp) nevű egységben folynak, melyek nyilvántartásba kerülnek. Lehetőség van arra, hogy a tagok megállapodása szerint, a csere értékének egy részét hivatalos pénzben állapítsák meg, azonban csak a Kp értékek kerülnek be a könyvvitelbe. A tagok saját maguk döntik el, hogy kivel akarnak kereskedni. Erre vonatkozólag nincs kötelezettség. 5. A tagok belépéskor csekkfüzetet kapnak. A csere megtörténtekor a két résztvevő kicseréli csekkfüzetét, kölcsönösen bejegyzik a csere adatait (tárgya, értéke Kp-ban, egyenleg), ezt aláírásukkal igazolják, majd visszacserélik a csekkfüzeteket. A tagok számlájuk egyenlegét minden hónapban eljuttatják a Szervező Csoport részére. 6. A könnyebb számolhatóság érdekében az ajánlott viszonyítás: 100 Kp = 1 órányi munka. Ez az arány csak tájékozódásul szolgál, min- 13. Oldal

14 KÖRösKÖR den csereértéket a tagok döntenek el csereügyleteik során. 7. Minden tag számlája nulláról indul. Nem szükséges, hogy egy tag számláján Kp legyen mielőtt egy másik tag számlájára utal. A KÖR meghatározhatja az igénybe vehető hitel maximális értékét, amely Kp. 8. A KÖRbe két fő ajánlásával lehet belépni. Az ajánlók teljes körű kezességet vállalnak az ajánlottal szemben. 9. A KÖRből való kilépés előtt a tagok kötelesek nullára egyenlíteni számlájukat. Amennyiben a tag kilépéskor nem tudja tartozását kiegyenlíteni, akkor egyenlő mértékben az ajánló tagokra oszlik szét a kilépő tag tartozása. 10. A KÖR nem vállal felelősséget és nem foglalkozik adóbevallási és ÁFA visszaigénylési ügyekkel. Minden tag felelős a saját adóbevallásáért. 11. A Szervező Csoport visszautasíthatja olyan tranzakciók beiktatását a nyilvántartásba, amely törvényellenes, vagy más okból szabálysértő. 12. A KÖR fenntartása érdekében a tagoknak évi tagdíjat kell fizetni Kp-ban, aminek induló értéke 30 Kp/hó, 360 Kp/év. A tagdíj mértékét évente a tagok közössége éves gyűlésén felülbírálhatja, egy részét hivatalos pénzben is meghatározhatja az anyagköltségek fedezése érdekében. A tagdíj a fenntartási költségeket fedezi, a nyilvántartásban tagként megjelenő KÖR részére kerül jóváírásra. A KÖR számláján lévő Kp-ból az adminisztrációt végző tagok kerülnek díjazásra. A befizetés után az új tagok azonnal elkezdhetik a kereskedést. A tagdíjon kívül nincs kamat illetve kezelési költség. 13. A szervező csoportnak joga a tagságból kizárni bárkit, aki nem tesz eleget az Alapszabályban vállalt kötelezettségeinek és közösségromboló magatartást tanúsít. Tag kizárás történhet akkor is, ha az éves tagdíjat 1 éven túl nem fizeti be a tag, ha egy éven túl nincs semmilyen forgalma, vagy ha túllépi a maximális hitelkeretét és 2 hónapon belül ez nem változik pozitív irányba. 14. Egyéni gazdálkodással kapcsolatos (limit, kölcsön, támogatás) kérést vagy kérvényt elsősorban a Szervező Csoport felé, másodsorban pedig a tagok éves gyűlése felé kell küldeni. 15. A tagoknak joguk van részt venni az éves gyűlésen, és döntéseket hozhatnak, 1 szavazat/1 tag alapján.a tagok jogosultak - és ezen felül bátorítva vannak - résztvenni a Szervező Csoport találkozóin és a döntéshozatalban. 16. A Szervező Csoport és a tagok új szabályokat, módosításokat kezdeményezhetnek, de csak 2/3-os többségi szavazattal az éves gyűlésen, vagy 21 napon belül egy rendkívüli ülés keretén belül. Rendkívüli ülést a Szervező Csoport vagy a tagok kezdeményezhetnek a tagság 10%-ának aláírását tartalmazó kérvénnyel. 17. A tagok elfogadják e szabályokat, valamint az Alapszabály feltételeit és rendelkezéseit. Mese az Életről Valahol a nagyvilágban, tán nem is olyan régen, élt egy szegényember és véle három legényforma fia. Az országban, ahol éltek, a király valamelyik felmenőjének abonett gyára volt, így betiltották a kenyeret, már hosszú-hosszú idők óta. Nem is tudták már az emberek, mi az, csak mindig valahogy éhesformán éltek. Egy szép napon az öreg kiült a tornácra, és elkezdte tömködni a pipáját, hogy legalább a füsttel csitítsa korgó gyomrát, mikor a magaségből leszállott egy hatalmas sólyom madár, pont az udvar közepébe. Markában pár szálat tartott, és félrefordított fejjel méregette az embert. Esküszöm, még kacsintott is! Aztán, 14. Oldal

15 KÖRösKÖR ahogy jött, elrepült a semmibe, csak a giz-gazt hagyta az udvar porában. A jó öregnek még a pipa is kiesett a szájából, úgy nézett utána. Aztán felcihelődött és körbejárta az ajándékot. De sehogysem tudott vele mit kezdeni. Szólt a legidősebb fiának, szaladjon már el a falu első emberéért, de az sem látott még ilyent. Szólt a közbülsőnek, hívja el tán az orvost, hátha valami gyógyfű lenne, de az sem ismerte. Hát kinek szólhatna még? Akkor mondta a legkisebbik, elhívná a falu vénjét, az öregsége folytán hátha felismerné. Jött is a vénember, hosszasan tűnődött, valami rémlett neki, de nem merte mondani. Megfogott egy szálat, morzsolgatja, gyűrögeti, hát valami magok maradnak a markában. - El kéne ültetni. -- mondta aztán megfontoltan. Hát az meg mi, néznek össze a falusiak. Erre csak elmeséli a vénember, hogy fel kell túrni a földet, aztán beleszórni a magokat. Rémlik neki, hogy csináltak ilyet, mikor ő még rövidnadrágos kisgyermek volt. - Hát legyen úgy! -- szólt a szegényember, azt nekiszalajtotta a dolognak a három fiát. Ki is morzsolták a szálakat, lett belőle jó két maroknyi mag. Aztán nekiindultak, hogy a falu határában túrjanak neki helyet. Út közben aztán a legidősebb fiút, aki vitte a magot, véletlen meglökte a középső, egy botlás következtében. Szerte szóródott a földön mind a szem. Hát ezek elkezdtek úgy veszekedni, hogy még a varjak is tátott csőrrel hallgatták. Hogy melyik volt a hibás, a botlós, vagy amelyik nem zárta össze a markát, én el nem dönthetem, a lényeg az, hogy a legkisebb miután hiába próbálta összeegyeztetni őket, hát letérdelt szépen és elkezdte összegyűjteni, amit megtalált. És mivelhogy a bátyjai még mindig csak egymást szapulták, kiballagott szépen a mezőre, és feltúrta a földet. Lyukakat csinált belé, és szépen beleszórta a magokat. Mikor jött visszafelé, már öreg este volt, de a testvérei még mindig ott csinálták a balhét az ösvény mellett. Másnap virradóra elment a vénemberhez, ugyan emlékszik e még valamire, hogy mit is kell csinálni az ültetvénnyel. Mondta is neki a nagyapó, hogy meg kell öntözni. De nem ám az ivásra használt kólával, üdítővel, hanem a kútból mert vízzel. Hazamegy a fiú, leszedi a kútról a takarót, és elkezdi merni a vizet belőle. Jönnek is a bátyjai szörnyűlködve, mit akar ő azzal. Mondta nekik, hogy mit mondott az öreg. De már ezen felháborodtak nagyon, hiszen a víz tele van bacilussal, meg mindenféle láthatatlan méreggel, ők így tanulták. Csak a gyárban készült innivaló a jó! - Én már csak hallgatok a nagyapóra -- mondta a legkisebb -- ha a régieknek így jó volt, nekem is jó lesz! - Jól is teszed -- kontrázott a középső fiú. De már ezt a legidősebb nem hallgathatta szó nélkül, és elkezdte őket szapulni, hogy így nem lesz ez jó. A középső megint vitába szállt vele. A legkisebbik mondta nekik -- Ugyan már bátyók, inkább segítenétek -- de meg sem hallották. Fogta hát a nehéz vödröket, kicipelte a határba, megöntözte a földjét. Ott foglalatoskodott sötét estig, de mikor hazaért, a másik kettő még mindig egymást szidta. Következő reggelen megint elsétált a vénemberhez, tanácsért, ha van. Azt mondja neki az öreg, már sértődés ne essék, de úgy emlékszik, hogy ganéval szórták meg a földet, mert az kell a magnak. Nézett nagyot a fiú, de ha a régieknek így jó volt, jó lesz tán neki is, és hazaérvén nekiállt összegyűjteni a ganét az állatok alól. Jönnek a bátyjai, kérdik mit csinál már megint. Meséli a fiú, mit hallott az öregtől. Erre most a közbülső kezd tiltakozni, hogy ez már csak mégiscsak bolond beszéd lehet. A legidősebb viszont melléállt: - Hát nézd meg a legyeket, azok is ganét esznek, és millióan vannak. Nem lehet az akkora bolondság! De most meg a másik nem hagyta annyiban. A kicsi legény már nem is törődött velük, tette a dolgát. Mikor este hazaért, látja ám, hogy testvérei, az érvekből kifogyván, most meg már ököllel mentek egymásnak. Ott feküdt egyik is, másik is a porban, vérző orrát törülgetve. Harmadnapra kelve, nekiindultak a testvérek, 15. Oldal

16 KÖRösKÖR hogy megnézzék, mi a helyzet a mezőn. De a két idősebbnek ugyancsak fájt mindene. Menet közben sehogyse szóltak egymáshoz, csak morogtak a bajszuk alatt; mert a másik... Hanem az egyik besokallt, hallván, hogy a másik egyre csak őt szidja. Megállt nagy hirtelen, kihúzta magát és felkiállt: - Mit morogsz te, testvér? És mint az előző napokon, kezdődik előlről minden. A legkisebb hiába kérleli őket, ne egymást marják, neki segítsenek. Tenni most többet ér, mint egymást sértegetni. Bár az mindig többet ér, hogy mást ne mondjak. Ezek azonban meg sem hallják, nemhogy a kicsit, igazándiból egymást sem, mert mindegyik csak a saját szavára ügyelt. Legyintett a kicsi, jól otthagyta őket. Mikor kiért a mezőre, hát lássatok csudát, gyönyörű kalászokat lenget ott a szél. Leszedte hát gondosan őket, kimorzsolta a magokat és hazavitte. Ment hát a falu vénjéhez, most mi tévő legyen. Elmondja neki az öreg, hogy vegyen ki belőle két marékkal, hogy jövőre is legyen, a többi kövek közt törje össze, keverje ki sóval, vízzel, és süsse meg a kemencében. Úgy is lett. Hát aztán, mikor már egy ideje bepakolta kemencébe, olyanféle illat kezdett szállongani, hogy odagyűlt az udvarba a falu apraja, nagyja. A két idősebb testvért is hazacsalta. Mikor aztán megsült a kenyér, a kislegény tört mindenkinek egy darabot, és az emberek úgy majszolták, mint aki sosem evett jobbat. Felhasznált szakirodalom: Almássy Tamás, A helyi gazdaság erősítése kooperáción alapuló helyi pénzügyi kezdeményezésekkel szakdolgozat Slonszki Tamás, A szivességbankok, avagy hogyan segítsünk egymáson, OTDK dolgozat Szendrő Szupi József (szerk.), KÖR kézikönyv Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége, Budapest A vénember felsóhajtott: - Már a nevére is emlékszem! Úgy nevezték a népek, hogy élet. Csak a két báty csodálkozott erősen, mikor lett abból a pár magból ilyen csodás eledel? Simon Blanka 16. Oldal

Hogyan fizetünk? A készpénz és más eszközök használata

Hogyan fizetünk? A készpénz és más eszközök használata Hogyan fizetünk? A készpénz és más eszközök használata Feladat az osztálynak Párosítsátok az A oszlopban lévı szórészleteket a B oszlopban lévıkkel úgy, hogy értelmes szavakat kapjatok! A oszlop + B oszlop

Részletesebben

A gazdálkodás és részei

A gazdálkodás és részei A gazdálkodás és részei A gazdálkodás a szükségletek kielégítésének a folyamata, amely az erőforrások céltudatos felhasználására irányul. céltudatos tervszerű tudatos szükségletre, igényre összpontosít

Részletesebben

Webáruház elemzés. Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást?

Webáruház elemzés. Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást? Webáruház elemzés Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást? Tudatos e-kereskedelem (üzleti terv tervezés profi kivitelezés / mérés tesztelés elemzés optimalizálás) Internetes vásárlás támogatása, népszerűsítése,

Részletesebben

Egy lehetséges megoldás a legális foglalkoztatás növelésére

Egy lehetséges megoldás a legális foglalkoztatás növelésére Egy lehetséges megoldás a legális foglalkoztatás növelésére Szolgáltatási csekk (utalvány) rendszer Belgiumban Mi a probléma? Alacsony a foglalkoztatás, elsősorban a képzettséggel nem rendelkezők esetében

Részletesebben

Lesz egy saját weboldalunk ahol önmagát kínálja az üzlet. A regisztrációval tagsági jogosultságot szereztünk, Basic csomagnál havi 5$-os

Lesz egy saját weboldalunk ahol önmagát kínálja az üzlet. A regisztrációval tagsági jogosultságot szereztünk, Basic csomagnál havi 5$-os A Freeway To Success hasonlóan gondolkodó vállalkozók csapata, amely azért működik együtt, hogy tagjainak biztosítsa a vagyonteremtéshez szükséges eszközöket és információkat. A Freeway To üzlettulajdonosokból,

Részletesebben

A szociális szövetkezeteket érintő pénzügyi-számviteli szabályok és azokat érintőmódosulások

A szociális szövetkezeteket érintő pénzügyi-számviteli szabályok és azokat érintőmódosulások A szociális szövetkezeteket érintő pénzügyi-számviteli szabályok és azokat érintőmódosulások Szombathely, 2013. május 6. Készítette: Berényiné Bosch Cecília 1 Alapítási, bejegyzési eljárás jogi szabályai

Részletesebben

Finanszírozó partnerünk az: 1 Fiat Hitelcsere Program

Finanszírozó partnerünk az: 1 Fiat Hitelcsere Program A Fiat Magyarország úgy döntött, hogy pénzügyi erőforrásainak egy részét inkább arra fordítja, hogy segítsen azoknak, akik svájci frank hitellel vásároltak autót és a nem várt árfolyam növekedés miatt,

Részletesebben

Foglalkoztatás- és szociálpolitika

Foglalkoztatás- és szociálpolitika Foglalkoztatás- és szociálpolitika Munkanélküliség 2008/09 I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Gazdaságilag aktív nem aktív népesség A gazdaságilag aktív népesség

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. július 26-án megtartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

Hogyan legyek tudatos pénzügyi fogyasztó?

Hogyan legyek tudatos pénzügyi fogyasztó? Hogyan legyek tudatos pénzügyi fogyasztó? Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség A program a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ támogatásával valósul meg. 2015. március Pénzügyi

Részletesebben

Üdvözöljük az oldalon, ami fizet

Üdvözöljük az oldalon, ami fizet Üdvözöljük az oldalon, ami fizet Egy korszakalkotó aukciós rendszer igazságos bónusztervvel - a tagok építették a tagok részére Szövetkezetek A Szövetkezetek a tagok birtokában álló üzletek 100 millió

Részletesebben

www.family-business.hu VÁSÁRLÓI KLUB FAMILY BUSINESS Ahol a család és az üzlet találkozik!

www.family-business.hu VÁSÁRLÓI KLUB FAMILY BUSINESS Ahol a család és az üzlet találkozik! www.family-business.hu VÁSÁRLÓI KLUB FAMILY BUSINESS Ahol a család és az üzlet találkozik! A Family Business egy 100%-os magyar tulajdonban lévő hálózatos értékesítési rendszer, amely 2001 elején alakult.

Részletesebben

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról - 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ i Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról, 2006. május 31. Napjaink gyorsan változó világában a munkahely megszerzése

Részletesebben

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ Ingatlan bérbeadás Amennyiben az ingatlan bérbeadásból származó jövedelem meghaladja az egy millió forintot és így a bérbeadó magánszemély 14%-os egészségügyi hozzájárulás (EHO) fizetésére

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

CW7 ÖSSZEFOGLALÓ AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKRŐL

CW7 ÖSSZEFOGLALÓ AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKRŐL CW7 ÖSSZEFOGLALÓ AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKRŐL A CW7 úgy döntött, hogy fejlesztéseket hajt végre a Juttatási Rendszerben, és jutalmazza Értékesítési Partnerei erőfeszítéseit, amennyire csak lehetséges. A kifizetési

Részletesebben

MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított

MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított 1/1999. (II. 01.) rendelete a helyi iparűzési adóról (a módosításokkal

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról

Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról 1 Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E A helyi iparűzési adóról Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testülete a a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben

Erdélyi Magyar Adatbank Biró A. Zoltán Zsigmond Csilla: Székelyföld számokban. Család és háztartás

Erdélyi Magyar Adatbank Biró A. Zoltán Zsigmond Csilla: Székelyföld számokban. Család és háztartás Család és háztartás Hány személy lakik a háztartásban? 1 személy 7 2 22.9 3 24.7 4 30.2 5 9 6 4 7 8 személy 0.7 1.5 0 5 10 15 20 25 30 35 260. ábra. Hány személy lakik a háztartásban? Statisztikák Személyek

Részletesebben

árubemutatók kockázatai

árubemutatók kockázatai Az árubemutatók kockázatai Ön is kapott már meghívót kellemes buszos utazásra ingyenebéddel egybekötve? Esetleg azzal hívták Önt telefonon, hogy nyert egy utazást? Sok esetben teljesen más a megkeresések

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Minden esetben egy példahitellel szemléltetjük a törlesztőrészletek rövid- és hosszútávon történő módosulását.

Minden esetben egy példahitellel szemléltetjük a törlesztőrészletek rövid- és hosszútávon történő módosulását. ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ MKB Bank fizetést könnyítő konstrukciói fizetési nehézségekkel küzdő illetve tartósan nem teljesítő ügyfelek részére Érvényes: 2015. május 28-tól Az MKB Bank felelősen eljáró hitelezőként

Részletesebben

Könyvelői Klub 2012. október 4. Budapest. Ruszin Zsolt ADÓELLENŐZÉS, EURÓPAI BÍRÓSÁGI JOGGYAKORLAT,

Könyvelői Klub 2012. október 4. Budapest. Ruszin Zsolt ADÓELLENŐZÉS, EURÓPAI BÍRÓSÁGI JOGGYAKORLAT, Könyvelői Klub 2012. október 4. Budapest Ruszin Zsolt ADÓELLENŐZÉS, EURÓPAI BÍRÓSÁGI JOGGYAKORLAT, ÚJ ADÓFORMÁK (KATA, KIVA), PDF-BEN VALÓ SZÁMLÁZÁS, ÁFAVÁLTOZÁSOK, TÉTELES ÁFA Európai Bírósági ítéletek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)

Részletesebben

Pénzügyek egyszer űű en, minde nn kinek

Pénzügyek egyszer űű en, minde nn kinek Pénzügyek egyszer űű en, minde nn kinek Ferenczi Gábor Tartalomjegyzék: A közgazdasági, pénzügyi törvényekről3 Megtakarítás, befektetés, biztosítás, hitel3 Megtakarítások3 Befektetések4 Biztosítás5 Fogalmak:6

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!

Részletesebben

Régebben vidéken éltem, de ott nem volt munka.

Régebben vidéken éltem, de ott nem volt munka. 1. Esettanulmány: Magda története Én csak egy vagyok azokból a milliókból, akik a sportszergyáraknak dolgoznak. 20 éves vagyok. A gyárban híres sportszergyártók számára készítünk ruhákat. Régebben vidéken

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6-3/2013. Készült: Tiszalök Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. január 21-én tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Fedor László alpolgármester,

Részletesebben

Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja

Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja Lakásügyeink különszám Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja XiX. Évfolyam, 4. szám, 2011. augusztus www.otpbank.hu Mentôöv az adósoknak Mi az az Otthonvédelmi Akcióterv? Futamidô hosszabbítás, törlesztéscsökkentés

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási program

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 145/2015.(XI.24.) számú határozata

Részletesebben

Számviteli ismeretek menedzserek számára

Számviteli ismeretek menedzserek számára Számviteli ismeretek menedzserek számára 2. rész főkönyvi alapismeretek 1. A jelen fejezetben a főkönyvvel kezdünk mélyebben megismerkedni. Ehhez jó néhány évvel visszaforgatjuk az idő kerekét, eltüntetjük

Részletesebben

A NASGO 2014.02.12.-én indult el világhódító útjára.

A NASGO 2014.02.12.-én indult el világhódító útjára. Termék: NASGO virtuális tőzsdei stratégiai kereskedési szoftver. NASGO interneten elérhető egyedülálló tőzsdei kereskedő program. Működése megegyezik az igazi tőzsdén alkalmazott eljárásokkal és alkalmazott

Részletesebben

Megoldás a tagi kölcsön kiváltására

Megoldás a tagi kölcsön kiváltására Megoldás a tagi kölcsön kiváltására Mi is a tagi kölcsön? Ha egy vállalkozásnak nincs elegendő pénzeszköze, hogy a kötelezettségeit finanszírozza, akkor hitelt kell felvennie. Ezt megteheti egy banknál

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 17-én, csütörtökön 18.00 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

enet Telekom: Jelentés az internetgazdaságról Karácsonyi vásárlási láz a neten

enet Telekom: Jelentés az internetgazdaságról Karácsonyi vásárlási láz a neten enet Telekom: Jelentés az internetgazdaságról Karácsonyi vásárlási láz a neten 2012 enet. Minden jog fenntartva enet Internetkutató és Tanácsadó Kft. Postacím: 1092 Budapest, Ráday u. 42-44. www.enet.hu

Részletesebben

fogyasztás beruházás kibocsátás Árupiac munkakereslet Munkapiac munkakínálat tőkekereslet tőkekínálat Tőkepiac megtakarítás beruházás KF piaca

fogyasztás beruházás kibocsátás Árupiac munkakereslet Munkapiac munkakínálat tőkekereslet tőkekínálat Tőkepiac megtakarítás beruházás KF piaca kibocsátás Árupiac fogyasztás beruházás munkakereslet Munkapiac munkakínálat tőkekereslet Tőkepiac tőkekínálat KF piaca megtakarítás beruházás magatartási egyenletek, azt mutatják meg, mit csinálnak a

Részletesebben

Á LTA L Á N O S F E LT É T E L E K

Á LTA L Á N O S F E LT É T E L E K Á LTA L Á N O S F E LT É T E L E K A HITELPROGRAM CÉLJA a hazai mikro- és kisvállalkozóknak kíván az indulásukhoz, a vállalkozásuk fejlesztéséhez indokolt, szükséges, megalapozott és elégséges forrásokat

Részletesebben

148 feladat 21 + + 20 20 ) + ( 1 21 + 2 200 > 1 2. 1022 + 1 51 + 1 52 + + 1 99 2 ) (1 1 100 2 ) =?

148 feladat 21 + + 20 20 ) + ( 1 21 + 2 200 > 1 2. 1022 + 1 51 + 1 52 + + 1 99 2 ) (1 1 100 2 ) =? 148 feladat a Kalmár László Matematikaversenyről 1. ( 1 19 + 2 19 + + 18 19 ) + ( 1 20 + 2 20 + + 19 20 ) + ( 1 21 + 2 21 + + 20 21 ) + ( 1 22 + 2 22 + + 21 22 ) =? Kalmár László Matematikaverseny megyei

Részletesebben

Gondolatok a tegnapokról. és arról, hogy milyen ismérvei vannak egy jó vezetőnek?

Gondolatok a tegnapokról. és arról, hogy milyen ismérvei vannak egy jó vezetőnek? Gondolatok a tegnapokról és arról, hogy milyen ismérvei vannak egy jó vezetőnek? Semmi értelme azon gondolkodni, hogy a tegnap miért alakult úgy, ahogy. Azon azonban érdemes elmélkedni, hogy miképpen lehet

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

a módosításokkal egységes szerkezetben

a módosításokkal egységes szerkezetben a módosításokkal egységes szerkezetben 1023. Budapest, Bécsi út 4. Tel.: (1) 304-6278 Fax: (1) 214-22-24 Adószám: 18085246-0-41 Pénzforgalmi jelzőszám: CIB Bank ZRt. 10700024-04451202-51100005 PSZÁF tevékenységi

Részletesebben

A Grameen-modell pénzügyi fenntarthatósága. Sipiczki Zoltán; Pénzügy Msc Konzulens: Gál Veronika Alexandra egyetemi tanársegéd, Kaposvári Egyetem

A Grameen-modell pénzügyi fenntarthatósága. Sipiczki Zoltán; Pénzügy Msc Konzulens: Gál Veronika Alexandra egyetemi tanársegéd, Kaposvári Egyetem A Grameen-modell pénzügyi fenntarthatósága Sipiczki Zoltán; Pénzügy Msc Konzulens: Gál Veronika Alexandra egyetemi tanársegéd, Kaposvári Egyetem 1. BEVEZETÉS Feltételezésem szerint egy megfelelően kialakított

Részletesebben

A hatékony kintlévőség kezelés eszközei - a gazdasági mediáció lehetőségei. 2010. november 11.

A hatékony kintlévőség kezelés eszközei - a gazdasági mediáció lehetőségei. 2010. november 11. A hatékony kintlévőség kezelés eszközei - a gazdasági mediáció lehetőségei. 2010. november 11. Faktoring Magyarországon, ezen belül Global Faktor Zrt (Felhasznált forrás: dr. Molnár Tamás) 100% 90% 80%

Részletesebben

Nemzetközi gazdaságtan PROTEKCIONIZMUS: KERESKEDELEM-POLITIKAI ESZKÖZÖK

Nemzetközi gazdaságtan PROTEKCIONIZMUS: KERESKEDELEM-POLITIKAI ESZKÖZÖK Nemzetközi gazdaságtan PROTEKCIONIZMUS: KERESKEDELEM-POLITIKAI ESZKÖZÖK A vám típusai A vám az importált termékre kivetett adó A specifikus vám egy fix összeg, amelyet az importált áru minden egységére

Részletesebben

BOKROS LAJOS. A GAZDASAGROL GYERmEKekNEK. Mivel fizetünk? Mi az az adó? Mit csinál egy bank? Miért van munkanélküliség?...

BOKROS LAJOS. A GAZDASAGROL GYERmEKekNEK. Mivel fizetünk? Mi az az adó? Mit csinál egy bank? Miért van munkanélküliség?... Illusztrációk: Kozak Kata / mesélő: BOKROS LAJOS Mivel fizetünk? Mi az az adó? Mit csinál egy bank? Miért van munkanélküliség?... Csak néhány kérdés azok közül, melyekről a Pénzkérdés című füzetben könnyed,

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,

Részletesebben

VÁLTOZÁS SZEPT. 1-TŐL, HA FELVESZ EGY ÚJ DOLGOZÓT

VÁLTOZÁS SZEPT. 1-TŐL, HA FELVESZ EGY ÚJ DOLGOZÓT REZON IRODA HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER KEDVES ÜGYFELÜNK! ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA Visszatértünk. Ugye milyen gyorsan elröppent a szabadságunk? Vagy csak nekünk? Hiányoztunk? Ne restellje, ha nemmel

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG. REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG. REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT (módosításokkal egységes szerkezetben) MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG GÉPJÁRMŰVEK KÖLTSÉGELSZÁMOLÁSÁNAK 1.1.1.1. SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Hatályos: 2014. november 3.

Részletesebben

VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték

VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték Horváth Zoltán Cashflow Mérnök Gazdasági világválság: hisztéria vagy valóság Nos, itt ülünk egy gazdasági világválságnak nevezett helyzet kellős közepén, és a legrosszabb

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

A játékról. A játék elemei. Előkészítés és a játék elemeinek magyarázata

A játékról. A játék elemei. Előkészítés és a játék elemeinek magyarázata A játékról Le Havre egy francia város, melyben Franciaország második legnagyobb kikötője található (Marseille után). A város nem csak mérete miatt figyelemre méltó, hanem szokatlan neve miatt is. A holland

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella

Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella Jegyzőkönyv Készült: 2014. június 03-án 15 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről. Ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal Jászivány Jelen vannak: Tari András Bugyiné Kökény Gizella

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

Könyvelői Klub 2012. november 26. Budapest. Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője

Könyvelői Klub 2012. november 26. Budapest. Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője Könyvelői Klub 2012. november 26. Budapest Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁS, LELTÁROZÁS Leltár A számviteli törvény

Részletesebben

Mielőtt befektetne. Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő.

Mielőtt befektetne. Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő. Mielőtt befektetne Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő. Tanulmányozza át tájékoztató füzetünket, készüljön fel körültekintően döntésére, mielőtt befektetne! BEFEKTETÉSEK 9 Milyen kérdésekben

Részletesebben

Munka. az Egyesült Királyságban: jogi útmutató

Munka. az Egyesült Királyságban: jogi útmutató Munka az Egyesült Királyságban: jogi útmutató 2015 Tartalom Bevezető.... 3 1. rész: Foglalkoztatási státusz és jogok... 3 2. rész: Kölcsönzött munkavállalók.... 6 3. rész: Csatlakozás a szakszervezethez....

Részletesebben

Egyéni vállalkozás átalakulása egyéni céggé és a további fejlődési lehetőségek bemutatása XY cég példáján keresztül

Egyéni vállalkozás átalakulása egyéni céggé és a további fejlődési lehetőségek bemutatása XY cég példáján keresztül BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG Egyéni vállalkozás átalakulása egyéni céggé és a további fejlődési lehetőségek bemutatása XY cég példáján keresztül Belső konzulens: Dr. Antal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. november 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. november 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. november 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester Tóth Albert

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 132/2010. (XII. 8.) Közbeszerzési

Részletesebben

Miről lesz szó? Az Előnyök Házáról, az utalványokról, és mindenről, ami

Miről lesz szó? Az Előnyök Házáról, az utalványokról, és mindenről, ami Miről lesz szó? Az Előnyök Házáról, az utalványokról, és mindenről, ami Puebla Előnyök Háza Szövetkezet Magyar cég, magyar igényekre szabva 5 sikeres év 32 fajta utalvány Saját utalványtőzsde 14.000 elfogadóhely

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 50-16/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről Jelen

Részletesebben

54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus Informatikus

54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus Informatikus A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek HR: Üdvözlöm a kedves hallgatókat! Hídvéghy Róbert vagyok és egy interjút

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL Tartalom Az intézmény tevékenysége Szakmai egység, személyi

Részletesebben

Háttéranyag a Budapesti Békéltető Testület 2014. július 8-i sajtótájékoztatójára

Háttéranyag a Budapesti Békéltető Testület 2014. július 8-i sajtótájékoztatójára Háttéranyag a Budapesti Békéltető Testület 2014. július 8-i sajtótájékoztatójára I. Botrányos esetek a Budapesti Békéltető Testület 2014. első félévéből A Budapesti Békéltető Testület a fogyasztóvédelemről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2014. január 28.

JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2014. január 28. JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2014. január 28. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 28. napján 9 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Részletesebben

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 23. - DEBRECEN

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 23. - DEBRECEN KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 23. - DEBRECEN Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű

Részletesebben

Könyvelői Klub 2012. október 11. Debrecen. Ruszin Zsolt ADÓELLENŐZÉS, EURÓPAI BÍRÓSÁGI JOGGYAKORLAT,

Könyvelői Klub 2012. október 11. Debrecen. Ruszin Zsolt ADÓELLENŐZÉS, EURÓPAI BÍRÓSÁGI JOGGYAKORLAT, Könyvelői Klub 2012. október 11. Debrecen Ruszin Zsolt ADÓELLENŐZÉS, EURÓPAI BÍRÓSÁGI JOGGYAKORLAT, ÚJ ADÓFORMÁK (KATA, KIVA), PDF-BEN VALÓ SZÁMLÁZÁS, ÁFAVÁLTOZÁSOK, TÉTELES ÁFA 2013. évi adóellenőrzés

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2013. május 21-én, kedden, 10 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

Álláskeresés. Aktív. Passzív. Munkaügyi kirendeltség Álláshirdetések böngészése Újságban Neten Mindenhol Ismerősök mozgósítása

Álláskeresés. Aktív. Passzív. Munkaügyi kirendeltség Álláshirdetések böngészése Újságban Neten Mindenhol Ismerősök mozgósítása Aktív Passzív Munkaügyi kirendeltség Álláshirdetések böngészése Újságban Neten Mindenhol Ismerősök mozgósítása Bejelentkeztem a munkanélküli központban szóltam anyámnak Megfelelő állásajánlat Jogi értelmezés

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI PÉNZÜGYI-GAZDÁLKODÁSI ATTITŰDÖK

ÖNKORMÁNYZATI PÉNZÜGYI-GAZDÁLKODÁSI ATTITŰDÖK A legkevésbé fontos feladat Sok fontosabb feladat van Közepes fontos feladat Fontos feladat A legfontosabb feladat Sokkal szegényebb szegényebb Ugyanolyan gazdagabb Sokkal gazdagabb Sokkal Ugyanolyan jobb

Részletesebben

Miket számolhatok el? 2012-ben

Miket számolhatok el? 2012-ben Miket számolhatok el? 2012-ben KÖLTSÉGEK LISTA (minta) Költség: a magánszemély bevételszerző-, és a vállalkozói tevékenységéhez felhasznált összes dologi kiadás. Használhatják ezt a listát, önálló tevékenységűek,

Részletesebben

MAGYARSZÉK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK. 15/2009. (XII. 21.) sz. RENDELETE AZ IPARÛZÉSI ADÓRÓL SZÓLÓ

MAGYARSZÉK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK. 15/2009. (XII. 21.) sz. RENDELETE AZ IPARÛZÉSI ADÓRÓL SZÓLÓ MAGYARSZÉK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 15/2009. (XII. 21.) sz. RENDELETE AZ IPARÛZÉSI ADÓRÓL SZÓLÓ 11/2007.(XII.19.) sz. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL A helyi adókról szóló, többször módosított

Részletesebben

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával?

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Használd ezt a nagyszerű és ingyenes szolgáltatást olyan célokra, amelyek pénzt és időt takarítanak meg Neked, ügyfeleidnek és barátaidnak!

Részletesebben

~ 165 ~ 73-12/2012. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2012. április 26.-án 20 óra 40 perctől megtartott soros üléséről.

~ 165 ~ 73-12/2012. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2012. április 26.-án 20 óra 40 perctől megtartott soros üléséről. 73-12/2012. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2012. április 26.-án 20 óra 40 perctől megtartott soros üléséről. Határozat száma: 91/2012.(IV.26.) 92/2012.(IV.26.) 93/2012.(IV.26.)

Részletesebben

Tájékoztatás az elmúlt ülés óta történt eseményekről, a határozatok végrehajtásáról Előadó: Hajnis Ferenc polgármester

Tájékoztatás az elmúlt ülés óta történt eseményekről, a határozatok végrehajtásáról Előadó: Hajnis Ferenc polgármester Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2015. április 28-án 10 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Közösségi Ház tárgyalóterme,

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2016. április 19-én 16.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2016. április 19-én 16.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 5/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2016. április 19-én 16.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Pénzügy menedzsment. Hosszú távú pénzügyi tervezés

Pénzügy menedzsment. Hosszú távú pénzügyi tervezés Pénzügy menedzsment Hosszú távú pénzügyi tervezés Egy vállalat egyszerűsített mérlege és eredménykimutatása 2007-ben és 2008-ban a következőképpen alakult: Egyszerűsített eredménykimutatás (2008) Értékesítés

Részletesebben

Európai mobilitás. Az Ön szociális biztonsággal kapcsolatos jogosultságai Svájcban. Európai Bizottság

Európai mobilitás. Az Ön szociális biztonsággal kapcsolatos jogosultságai Svájcban. Európai Bizottság 9 Európai mobilitás Az Ön szociális biztonsággal kapcsolatos jogosultságai Svájcban Európai Bizottság Európai mobilitás (az Európai Unióban, az Európai Gazdasági Térségben és Svájcban) Az Ön szociális

Részletesebben

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év -

Részletesebben

Lakni kell! A lakástámogatási rendszer legújabb változásai egy lakásépítési projekt tükrében

Lakni kell! A lakástámogatási rendszer legújabb változásai egy lakásépítési projekt tükrében ORAVECZNÉ BODOR PIROSKA Lakni kell! A lakástámogatási rendszer legújabb változásai egy lakásépítési projekt tükrében Írásomban az 1990-es évek közepén tapasztalható körülményekbõl indulok ki. Ekkor, néhány

Részletesebben

Belépési nyilatkozat. Arrabona Díszmadár- és Kisállattenyésztők Egyesülete. 9025 Győr, Liget u. 72.

Belépési nyilatkozat. Arrabona Díszmadár- és Kisállattenyésztők Egyesülete. 9025 Győr, Liget u. 72. Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 Belépési nyilatkozat Arrabona Díszmadár- és Kisállattenyésztők Egyesülete 9025 Győr, Liget u. 72. e-mail: info@gyorimadaraszok.hu vagy gawi1@t-online.hu

Részletesebben

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év - év

Részletesebben

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2012. május

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2012. május GKIeNET T-Mobile Egyre több webkosarat tol a magyar Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. Postacím: 1092 Budapest,

Részletesebben

Vaszar Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1997.(XII.19.) rendelete a helyi iparűzési adóról (módosításokkal 1 egységes szerkezetben)

Vaszar Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1997.(XII.19.) rendelete a helyi iparűzési adóról (módosításokkal 1 egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1997.(XII.19.) rendelete a helyi iparűzési adóról (módosításokkal 1 egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzat képviselőtestülete (továbbiakban:

Részletesebben

Szja bevallás a 2012-es évről

Szja bevallás a 2012-es évről Szja bevallás a 2012-es évről Önkéntes pénztári adójóváírás és önkéntes pénztári adóköteles kifizetés esetén 132. sor: Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba befizetett összeg utáni rendelkezési jogosultság

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Magyar Autóklub 1024 Budapest, Rómer Flóris u. 8. (képviseli: Dr. Kovács Zoltán főtitkár, adószám: 19621140-2-41, bankszámlaszám: OTP Bank Rt. 11702036-20100308)

Részletesebben

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára

DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára DANUBIUS Gyógyüdülők Országos Egészségpénztára Üzleti jelentés 2013 Általános rész A Pénztár az Önkéntes, Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szólótörvény hatálya alá tartozó egészségpénztár. A Pénztár alakulásának

Részletesebben

Most kiderül, mennyire tudsz nagyban gondolkozni.

Most kiderül, mennyire tudsz nagyban gondolkozni. Tárgy: Még én sem gondoltam, hogy ennyire jól működik [SPEC1]! Most kiderül, mennyire tudsz nagyban gondolkozni. Kedves [SPEC1]! Most egy valóban nagyszerű lehetőséggel tudsz megismerkedni. Először, amikor

Részletesebben