XXXX. évf. 9. szám, 2013 december INGYENES

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XXXX. évf. 9. szám, 2013 december INGYENES"

Átírás

1 A BME VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KAR HALLGATÓI KÉPVISELET LAPJA, 2013 december INGYENES

2 Köszöntő Kedves olvasók! Történelmi pillanat ez, hiszen a 2013/2014- es tanév első félévének utolsó Kémlelőjét tartod kezedben. És ez az írott történelem során még soha nem történt meg. Szerkesztőségünk izgatottan várja a következő félévet, mert tele vagyunk új ötletekkel. Várhatók dizájnbeli változtatások és új rovatok is. A háttérben pedig médiummá válok, és némi segítséggel távgyógyítással készül majd el a lapszámok egy része. Az idei félévben legsikeresebb új vállalkozásunknak a Kultur(ál is) WC-t tekinthetjük. Köszönjük az ezzel kapcsolatos pozitív visszajelzéseiteket, igyekszünk majd valamilyen módon lehetőséget adni arra, hogy véleményezhessétek a műalkotás-gyűjteményt, mi pedig ezt figyelembe vesszük a szerkesztésénél. Nem gondoltuk volna, hogy ekkora népszerűségre teszünk szert vele, köszönjük a rajongók kedves szavait, reméljük sikerül némi kulturális felüdülést nyújtani a sok tananyag közepette. Jó hírünk ezzel kapcsolatban, hogy a vizsgaidőszakban folytatjuk mozgalmunkat, a heti váltás helyett kéthetente lesznek új versek/prózák az ajtókon. Ha úgy érzitek, valamit haladéktalanul a tudtunkra szeretnétek adni, vagy jelentkeznétek közénk, esetleg csak bekülditek a sudoku megoldásait, akkor tudjátok: kemleloszerk@gmail.com! Kis csapatunk nevében köszönöm, hogy lelkesen olvastok bennünket, bízom benne, hogy jövőre is megmarad az a jó szokásotok. Kellemes vizsgaidőszakot kívánunk oktatóknak és diákoknak egyaránt, és persze békés, boldog karácsonyt! Jövő évben újra találkozunk. Fekete Fanni Főszerkesztő: Fekete Fanni Tördelés: Rajnai Gábor Készítették: Barbély Gréta Bezzeg Klaudia Firkala Tamás Janzsó Péter Zoltán Józó Muriel Kertész Anna Kubán Lóránd Mészáros Csilla Orosz Gréta Rátóti János Sedon Attila Szigetvári Áron Szőke Anita Végh Ádám Felelős Kiadó: Varga Ágoston Nyomda: BME Printer A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Hallgatói Képviseletének Lapja, Megjelenik az Egyetemi Hallgatói Képviselet támogatásával 700 példányban A szerkesztőség elérhetősége: 1111 Budapest, Stoczek u Martos Flóra Kollégium 141. kemleloszerk@gmail.com 2

3 2013. December HK hírek Grofcsik András Emlékverseny A BME VBK Hallgatói Képviselete az elmúlt esztendőben elhunyt Grofcsik András Tanár Úr emléke előtt tisztelegve, hagyományteremtő céllal egy tanulmányi problémamegoldó emlékversenyt szervez a kar hallgatói számára. A versenyre 3 fős csapatok nevezését várjuk. A résztvevők a kar aktív alap- és mesterképzéses hallgatói lehetnek. A verseny első körében a csapatok a kar öt tanszéke által összeállított komplex feladatsort kapnak, melyben bizonyíthatják széleskörű tudásukat a vegyész-, bio- és környezetmérnöki tudományok területén (írásos segédanyag felhasználható). Dél körül egy állófogadással biztosítunk lehetőséget a versenyzők és az oktatók közötti eszmecserére. A második kör délután kezdődik, melybe a csapatok fele juthat tovább és mérheti össze tudását. Itt egy kidolgozandó, összetett feladatot kapnak, amely a mérnöki problémamegoldó készséget és találékonyságot teszi próbára. A feladat kivitelezéséről, a szakmában elismert oktatókból és kutatókból, valamint az iparból meghívott vendégekből álló zsűri előtt kell egy 10 perces prezentációban számot adni. A győztes csapatot vándor kupával és értékes nyereményekkel díjazzuk. Tedd próbára tudásodat! Ez már egy igazi mérnökhöz illő feladat! Jelentkezni december 1-től a vegyeszhk@vegyeszhk.hu címen lehet. A verseny helyszíne: BME Ch. épület Időpontja: március 01. (szombat) December

4 HK hírek Valós riport egy VBK-s gólyabálról A hetedik és nyolcadik kerület határa számomra mindig is egy misztikus vonalnak számított. Az utca egyik oldalán zárjegy nélküli cigarettától kezdve a lőfegyverig mindent árulnak a kapucnis kofák, a másik oldalon pedig eltévedt turisták keresik a városligetet. Valahol erre található az Experidance rendezvényház is, ami otthont adott idén a gólyabálnak. A kettőség itt is jelen volt, de ne szaladjunk ennyire előre. Kissé késve érkeztem meg a helyszínre, nagy örömmel vettem észre, hogy még bőven van a vacsorából. Tekintve, hogy nagyon mély nyomott hagyom bennem, hogy a saját gólyabálomon nem jutott hortobágyi húsos palacsinta, elmondhatom, hogy szuperül indult ez az este, és még finom is volt az étel. Piros pont. A helyszínre nem lehet panasz, elégséges méretű tánctér állt rendelkezésre, a diákbarát árú alkoholért sem kellett sokáig sorban állni és csendesebb helyet is lehetett találni egy kis beszélgetésre, vagy tortázásra. A személyzet remek munkát végzett, amit legjobban talán az jellemez, hogy miután leraktam az üres tányért, 2 percig nem figyeltem rá, és már el is tűnt. Piros pont. Csodálkozom, hogy intelligens emberek között az én buta számom ilyen nagy sikert arat. Olyan buta, amilyen a Mizu se volt. - Atesz Az ötvenes és hatvanas évek élményét a zene biztosította, meg néhány ember, aki kellően komolyan vette a dresscode-ot. Piros pöttyösen. Néhány lány elpanaszolta, hogy a pöttyös kövérít, és hogy sokkal jobb lenne a húszas évek tematika. A Grease hangulat mellett ügyeltek arra is a szervezők, hogy mindenki zenei ízlése kielégítésre kerüljön, így történhetett, hogy egyik órában Brainsre tombolhattak az emberek, a másiban pedig Atesztól hallhattuk a népszerű slágerét, miszerint Az a segg, az a mell, csak rám vár. Fellépése után sikerült beszélgetnünk Atesszal, aki igen elismerősen nyilatkozott a közönségről. Mi mást is mondhatott volna. Tényleg nem lehetett panasz az emberekre, még más egyetemek hallgatóit is szép számmal idevonzotta a bál. Beszéltünk frissen beiktatott dékánunkkal is, aki szintén elégedett volt a szervezéssel, főleg azt figyelembe véve, hogy régen még egyetemi épületben is rendeztek gólyabált. 4

5 2013. December HK hírek Nem tudni, hogy az elfogyasztott alkohol, a jó koncertek, vagy a tanári kar távozásának a következménye, hogy elkezdett oldódni a hangulat, de észrevehetően átléptünk egy másik buliba. A megválasztott bálkirály és bálkirálynő kisebb-nagyobb nyelvbotlásokkal levezényelte a gólyaesküt. Velük is beszélgettem, felettébb közlékenyek voltak. Megtudtam, hogy egész szép kapcsolati tőkét lehet szerezni a gólyatáborban egy üveg pálinkával, legyen ez egy jó tanács a jövő generációjának. Eközben még nekem is a kezembe nyomtak egy kémcsőnyi malájsikolyt, amit nagy duzzogva elfogyasztottam. Hazudnék, ha azt mondanám, hiányzott az íze. Nagyon jó a szervezés és a helyszín, örülök, hogy ilyen kulturáltan szórakoznak a fiatalok Dr. Faigl Ferenc, dékán 21:00 A hajnali órák közeledtével ritkult a tánctér, és egyre inkább megfigyelhető volt különféle matematikailag leírhatatlan négydimenziós mozgás, amit táncnak hittek az emberek. A függöny mögött a Dunakanyar rasztabanditáival Totyogós korunkban a tinik még a hardcore Brainsre dülöngéltek, a jelenlegi Asian Dub Foundation hangzás viszont már legalább öt éve tart. Az 50-es 60-as évek stílusában rendezett Gólyabált már ez a drum and bass/electronic/ reggae/rock formáció pörgette fel az Experidance Házban. Nem tudom, hogy más bandák hogyan csinálják, de a Brains legalább tizenöt emberrel tisztelte meg a Gólyabált, és a backstage-ben már csak néhány felespohárnyi terület maradt, ahol a polclezúzós antré után az egyszerűség kedvéért csak Kataként foglaltam helyet. Majd példájukat követve irtó komolyan kezdtem venni magam egészen addig, míg rá nem jöttek, hogy még diktafont sem hoztam. Így elég gyorsan visszaálltak a belépésem előtti állapotok. Azért kiderült, hogy idén ez már a sokadik gólyabáluk, és hogy a stáb tagja többek között egy raszta környész és egy BME-s gólya is. Coulombonak varázslatosan hétköznapi beszédhangja van, a hivatalos logóhoz közük sincs. A zenéjükről megtudtam, hogy egy-egy új album összerakásánál nem csupán önfeledt örömzenélés van. Mindenki csinálja azt a részfolyamatot, amihez a legjobban ért. A Brainsnek egyébként mindegy, hogy egy Református Ifjúsági Fesztiválról van-e szó, vagy hogy mit válaszolsz a jó lesz a buli? kérdésre, ők azért csak megpogóztatják a keménymagot, ha már ott vannak. Volt, aki bölcsen inkább csak aludt egyegy széken vagy kanapén. Persze volt, aki aktívabb szórakozási mód után nézett. Egy részeg férfi szájából a legveszélyesebb mondat ami elhangozhat, és ezen az estén el is hangzott: Eleget ittam, unatkozom, kéne valami hülyeséget csinálni. Másnap már jöttek is az információk, hogy a neve elhallgatását kérő srác egy fehér kisestélyiben garázdálkodott a tánctéren, amíg a biztonságiak jobb belátásra nem bírták. Képek facebookon. Összességében elmondható, hogy a bál jól sikerült, és minden lehetőség adott volt, hogy az ember jól érezze magát, még ha ez mindenkinek mást is jelent. Kertész Anna és Végh Ádám összeállítása December

6 HK hírek Közhírré tétetik! A Martos Csocsó Klub decemberi programja: December 13: Záró-retro Ars Presso Party December 20: Csocsó záró nap, egészen eddig várjuk az utolsó hetek rohanásában megfáradt diákokat Január 6: Egy kis pihenés után újra megnyitunk. Kellemes Ünnepeket kívánunk mindenkinek! Drogprevenció a szórakozóhelyeken Egy verseny, egy ötlet, egy VBK-s. Beszélgető partnerem Lengyel Ádám volt. Figyelem! Interjú következik! Milyen ötletről is beszélünk konkrétan? Egy olyan indikátor kifejlesztése lenne a cél, ami színváltozással jelezné, ha randidrog került az ember italába. Ez az anyag képes lenne maradéktalanul lebomlani a szervezetben, mellékhatások nélkül, így maga az indikátor nem jelentene veszélyt. Mit kell tudni erről a versenyről, amire beneveztél? A Lenovo hirdetett egy start up versenyt. Lényegében az egész egy ötletbörze, ahol bármilyen ötlettel indulhatsz, nincs megkötés. A döntőbe is nagyon különböző ötletek kerültek be. Az én témám mellett bekerült egy másik BME-s csapat, akik egy ilyen interaktív útvonaltervezőt készítettek, az E-Travel, bent van a Mi Utcánk nevezetű projekt, akik egyfajta kolicsoportot terveznek csak a szomszédok számára, a Bábel, ők egy kiejtést segítő szoftvert terveztek, illetve egy csapat, akik a tapipadot akarják egér jellegűvé átalakítani, ahol lényegében a kezed lenne az egér. Honnan jött a te témád? Szerintem mindenkinek van valami ötlete, mélyen elrejtve, amit nem mer senkinek el- 6

7 2013. December Kari hírek mondani, de ott motoszkál a fejében, hogy egyszer majd, ha eljön az ideje, akkor előrukkol vele, és megvalósítja. Ez az ötlet is ilyen volt, épp otthon néztük a tv-t édesanyámmal, és Zacher Gábor a randidrogokról nyilatkozott. Anyukám megkérdezte, hogy nem lehetne csinálni ezzel valamit, elgondolkodtam rajta, és rájöttem, hogy lehet. Innen az ötlet. Gondolkoztam, hogy TDKnak bedobom, és dolgozok rajta, sok embert megkerestem, átirányítottak az MTA-hoz is, ahol közölték velem, hogy keressem meg a Toxikológiai Intézetet. Nekik viszont sajnos nincs rá kapacitásuk. Egymagam nem tudok nekiugorni ennek az egésznek, így amikor az ötlet felbukkanásától számított 4-5 hónap múlva megláttam a Lenovo hirdetését, gondoltam benevezek vele, meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Illetve aktuálisnak is éreztem, mivel egymástól tök független ismerősöket kérdeztem meg, hogy van-e olyan ismerősük, aki személyesen kapcsolatba került már randidroggal, és rengetegen válaszolták azt, hogy igen. Hogyan képzeled a megvalósítását az ötletednek? Ezen még konkrétan nem gondolkodtam, vagyis gondolkodtam persze, de mivel még nem tudtam rajta dolgozni, nem tudott semmi konkrét sem körvonalazódni. Igazából úgy tudnám a leginkább elképzelni, hogy kezdetben lenne egy randidrogmentesszórakozóhely, ahol ezt kipróbálnák, kint lenne egy csap, amiben van ez az adalék, és egy gomb adagolná. Te miután megvetted az italodat, csak odafordulsz, megnyomod a gombot és a gép beletölti az italodba a megfelelő mennyiségű adalékot. Nyilván ez egy kicsit drágább lenne, de ha valakinek ez fontos, akkor szerintem kiadja azt a kevés plusz pénzt. Felvettem a kapcsolatot néhány szórakozóhellyel is, hogy mit szólnának az ötlethez, és volt olyan, aki pozitívan jelzett vissza. Mit gondolsz, az italgyártók hogyan fogják fogadni ezt, egyáltalán engedik majd? Szerintem, ez főleg a szórakozóhelyeken fog majd múlni. Milyen anyagról is beszélgetünk pontosan? Tényleg kimutat minden drogot? Nyilván nem, de azokat, amik számítanak, igen. Zacher Gáborral beszélgettem és ő elmondta, hogy lényegében három randidrog van, amit használnak, és ami leszedál, ezek hajaznak egymásra (a GINA-ról, Ketaminról és Rohypnolról van szó), a Rohypnolnál már kísérletezik egy gyógyszergyár, hogy alkalmatlanná tegye drogként való használatát. Miért pont az ital színeződik el? Más megoldás nem merült fel? Már vannak a kimutatásra más módszerek, pl. egy tesztcsík, vagy az elszíneződő po December

8 Energetikai Szakkollégium hár. Ezek is jó ötletek, csak a tesztcsíknál felmerülhet a bemártás veszélye, a szórakozóhelyek egymás közti rivalizálása eredményeként, a pohárral meg az a gond, hogy akkor az összes poharat le kell cserélni, ha az indikátor kiszárad, új kell, gazdaságilag sokkal rosszabb lenne, mint ez, ráadásul ez még fejlesztés alatt áll. Zacher Gábor, illetve a Lenovo is, főleg attól féltek, hogy az egyes szórakozóhelyek egymást támadnák, ha a tesztcsíkos megoldás lenne. Lehetne akár az is, hogy rossz lesz az íze az italnak, vagy éppen kicsapja az adott anyagot, de talán a szín a leginkább észrevehető. Milyen visszhangot kaptál tanároktól, diákoktól? Sok tanártól megkérdeztem, hogy mit gondolnak róla és azt mondták, hogy megvalósítható, nekik tetszett az ötlet, a kémiája nem vészes. Igazából a Lenovosók többségének is tetszett, főleg a vezérigazgatónak, akinek van egy lánya, aki mostanában kezd el bulizgatni, szóval még inkább érintett a témában. Az ismerőseim is mind pozitívan álltak hozzá, egy-két kivételtől eltekintve, de az mindig van. Nagyon sokan kérdeztek erről, hogy most mit hogy, miként kell elképzelni, de tök pozitívan álltak a dologhoz. Még egy kérdés: ki segítette a munkád? Igazából ketten csináljuk ezt az egészet, egy ismerősömmel, a srác intézi a technikai dolgait, én pedig az ötletet adtam. Beszélgettem Zacher Gáborral, valamint a Lenovonál volt egy ilyen közös felkészítés Turcsán Tamással. Illetve mindenki segítette, aki szavazott a videóra, melyet ezúton is nagyon köszönök, remélem nem akasztottam ki nagyon a kolisokat a sok poszttal. Gratulálunk Ádámnak a sikeres szereplésért, és habár az első helyet nem ők vitték el, hanem a Mi Utcánk projekt, reméljük az ötlet nem hal el! Józó Muriel Erőműfejlesztési trendek a világban november 14-én került sor az Energetikai Szakkollégium Erőműfejlesztési trendek a világban című előadására, amelyet Dr. Korényi Zoltán, a BME docense tartott. Az előadás során képet kaphattunk arról, hogyan fejlődött a technológia a kezdetektől napjainkig, a világ aktuális fejlettségi szintjéről, zárásképp pedig a lehetséges fejlesztési irányokról is szó esett. Ahhoz, hogy megtudjuk, milyen irányba tartanak a fejlesztések, tisztában kell lennünk azokkal a tényezőkkel, amelyek egy erőmű megvalósításakor szerepet játszanak. Az erőművek megépítésekor a kitűzött cél 8

9 2013. December Interjú Mi az Ön kutatási területe? Jelenleg gyógyszertervezéssel foglalkozom aktívan. Pályafutásomat a BME Szerves Kémia Tanszékén kezdtem, diplomamunkámban természetes anyagok szintézisével foglalkoztam. Azonban a doktori kutatásom alatt nem csak az kezdett érdekelni, hogy hogyan lehet ezeket a vegyületeket előállítani, haa befektetés pénzügyi megtérülése a teljes életciklusra. Ehhez szükséges a költségek minimalizálása és a bevételek maximalizálása. Főbb kiadások a tüzelőanyag vásárlás, tőkeköltség, hűtővíz felhasználás, hulladékkezelés, CO2-kvóta vásárlás, környezetvédelem, karbantartás, önfogyasztás, a bevételek közé tartozik a villamosenergiaértékesítés, rendelkezésre állás, szolgáltatások a villamosenergia-rendszer irányítója felé, valamint a hőenergia értékesítése. Az előadásban részletesebben a hagyományos gőzerőművek, gázturbinák, valamint a kombinált ciklusú erőművek kerültek vizsgálat alá. Egyik új megoldás lehet viszont az erőműfejlesztések terén decentralizált rendszerek létrehozása, amelyek lényege, hogy több, kisebb teljesítményű egységet egy központi számítógépes vezérlés köt össze, ami a fogyasztói igényekhez igazodva működteti a rendszert. Több ország villamos-energia felhasználásának jelentős részét importból fedezi. Ez annak köszönhető, hogy a hazai termelés nehezen tudja felvenni a versenyt az import villamos-energiával szemben. Ebben a helyzetben egy új erőmű fejlesztése szinte lehetetlen, több szempont viszont indokolttá teszi új egységek építését: egyrészt a régi blokkok leállításából származó hiány pótlása, másrészt a növekvő fogyasztói igények kielégítése. A rendezvény részletes beszámolója és a Szakkollégium további programjai a www. eszk.org címen olvashatók. Nobel-tükör: A gyógyszertervezés új dimenziói A 2013-as kémiai Nobel-díjat komplex kémiai rendszerek többsíkú modellezéséért ítélték oda három kutatónak: Martin Karplusnak, Michael Levittnek és Arieh Warshelnek. A kutatás jelentőségéről a MTA Természettudományi Kutatóközpont igazgatóját, dr. Keserű Györgyöt kérdeztem December

10 Interjú nem az is, hogy hogy néznek ki a valóságban. Ekkor kezdtem modellezéssel és szerkezetvizsgálattal is foglalkozni. Aztán később már az is érdekelt, hogy mire lehet használni az általam előállított vegyületeket. Így jött a képbe az etnomedicina és a farmakológia, és ebből az irányból kerültem kapcsolatba a gyógyszertervezéssel. Mit is jelent pontosan a többskálájú számítógépes modellezés? A komplex biológiai rendszerek mérete meghaladja a nagy pontosságú kvantumkémiai számítások mérethatárát, ezért volt szükség olyan eljárásokra, amik nagy rendszerek vizsgálatát is lehetővé teszik. Az új megközelítésben a molekuláris felismerőhelyet kvantumkémiai számításokkal lehet modellezni, míg a környezetet a newtoni mechanika alapján vesszük figyelembe. A kihívás a két elviekben különböző megközelítés egyesítése jelentette. Az többskálás elmélet lehetővé teszi a komplex dinamikai rendszerek valósághű modellezését. Hogyan használható ez ki a gyógyszertervezésben? A célfehérje azonosítása után megvizsgáljuk, hogy milyen kötőhelyei vannak, ez azt jelenti, hogy feltérképezzük a konformációs és dinamikus viszonyokat. Ezt követően a kismolekula fehérje komplexet modellezzük, ugyanis a kölcsönhatások így már kvantifikálhatók. Előre tudjuk jelezni a kötődési affinitásokat. Itt az Akadémián is folynak kutatások a témában? Igen, természetesen. Mind a Molekuláris Farmakológiai Intézetben, mind a Szerves Kémia Intézetben vannak kutatócsoportjaink. Az elméleti kémia területéről szeretném kiemelni Pápai Imre csoportját, ők a kvantummechanikán alapuló számításokkal foglalkoznak. Szerves területről szeretném megemlíteni Ferenczy György nevét. Az Enzimológia Intézetben Simon István csoportja a bioinformatikai, szerkezeti biológiai és az elméleti modellezési kutatásokban tudják hasznosítani az újításokat. Mostanában sokat hallani arról, hogy a kismolekulás gyógyszertervezés hanyatlóban van. Ön szerint az új felfedezések milyen irányba mozdítják el a folyamatot? Valóban van ilyen tendencia: a biologikumok egyre inkább előtérbe kerülnek. Azonban még mindig vannak olyan területek, ahol az alkalmazásuk kevésbé célravezető. Ilyen például a központi idegrendszeri kórképek kezelése, ahol a membrándiffúzió miatt továbbra is csak a kismolekulás terápiák megvalósíthatók. Így ez a vonal várhatóan hosszú távon is meg fog maradni. Janzsó Péter 10

11 2013. December Erasmus cikksorozat Asterix és Obelix otthona Utazásaink során most Belgiumba kalauzollak titeket. Útitársam Polesznyák Rita, aki jelenleg is kint tölti boldog Erasmusos mindennapjait. Belgium bár területre egy pici ország, nagy dolgokat vitt végbe a történelem folyamán. EU alapító tag, Rubens szülőhazája, emellett nemcsak Asterix és Obelix, hanem Tintin kalandjai is itt kezdődtek (a kissrác a cuki fehér kutyussal). Ha megérkezik az egyszeri ember az országba, akkor rögtön elámulhat a gyönyörű tájat, és a fantasztikus történelmi városrészeket látva. Mintha egy időutazást tennénk. Több meglepetést is tartogat számunkra az ország, mivel a belga sörön kívül, a méltán híres belga csokoládé is Belgiumban készül (mily meglepő). Szóval, ha valaki egy kicsit is édesszájú, könnyen csokoholistává válhat. Emellett gasztronómiai érdekesség: Belgium a sült krumpli hazája is! Bizony ám! Így a belgák nem is hajlandóak French Fries-nak hívni az ő Belgian Fries-ukat, amit papírtölcsérben árulnak az utcákon. Itt engedtessék meg egy kis korrekció, ugyanis a belga kifejezés nem is annyira helyes, hiszen az országot flamandok (holland anyanyelv) és vallonok (francia anyanyelv) lakják, igazi belga mentalitás nincs is, a megosztottság miatt. Ez végigkíséri a mindennapokat is, az emberek általában csak az egyik nyelvet beszélik, a másikat nem, a diákok is inkább angolul kommunikálnak egymással (erős motiváló erő a nyelvtanulásra. Beszélj angolul, vagy nem kapsz leckét!) Rita elmesélte, hogy egy valami azért szembetűnt neki. Az egyik szeptemberi vasárnap épp autómentes nap volt az országban, mikor szigorúan tilos volt autóval kimenni az utcára. Az emberek ezt komolyan is vették (és nemcsak amiatt, mert különben megbírságolták volna őket). Magyarországon próbáljunk meg ilyet csinálni. Szerintetek menne, mit gondoltok, mi történne, ha elrendelnék ezt? (válaszotokat/véleményeteket a Kémlelő Facebook oldalára várjuk) Az egyetemista élet öröm és boldogság kint. Két egyetem van, Rita a vegyészmérnöki képzés keretén belül mindkét egyetemen jár órákra, az összes óráját angol nyelven tartják. Kicsit rendezetlen a rendszer, visszasírja a Neptunt, az első héten még azt se tudta, milyen órái vannak. (Azért képzeljétek el, milyen durva lehet, ha már a Neptunt(!) sírja vissza valaki. A Neptunt.) Néha vannak fejetlenségek, például a tömegközlekedésben. A villamosvezető van, amikor hamarabb elindul, mint kellene neki, és éjszakai járatok is csak hétvégén vannak, akkor is csak éjfél és hajnali három között. Rita épp ezért azt javasolja mindenkinek, hogyha bulizni szeretne hétköznap, akkor vagy ne menjen sehová, vagy ahova megy, December

12 Erasmus cikksorozat az tartson ki egészen hajnali 5-ig. November 20.-án van az egyetem(ek) alapításának évfordulója, így ez szünnap az egyetemeken, a diákok a belvárosban buliznak. Mindenki egy köpenyt visel, illetve a fején a sültöt. A köpeny igazi partyköpeny, színes, festékes és nyúzott minél nyúzottabb annál jobb. A sült pedig egy sapka, amit az ember még gólyaként kap meg, erre lehet gyűjteni az összes szalagot és matricát a csuklód helyett. A buli hatalmas, az egyik főteret teljesen befoglalják a party teherautók és egy 10 eurós belépőért cserébe korlátlan menynyiségű sört fogyaszthatsz. Majd ezek a kamionok elcsordogálnak egészen az egyetemekig, rajtuk a partizó fiatalokkal. Az egyetemi élethez hozzátartozik még a cantus is. Ez egy ivós játék, melynek során mindenki által ismert dalokat kell énekelni, miközben ütöd hozzá a ritmust (esetenként). Néhány alapszabály: 1. Tilos letörölni a cantus-os asztalt (jó sok sör folyt már rá és még több fog) 2. Tilos tapsolni, csak az asztalt lehet verni (rajta nyilván a teli sörös korsókkal). Az egész játék során van egy Büntető, aki különböző büntetéseket szab rád, ha elrontod a játékot. A büntetés lényegében nem más, mint az italod elfogyasztása általában nyakatekert pózokban. Ez egy régi nagy hagyomány Belgiumban, az ottani diákszervezetek szervezik. Az egész közös játékot egy senior vezeti le, aki lényegében ennek a szervezetnek az elnöke. A hangulatot fokozzák az üres sörös üvegekbe állított gyertyák, melyek a világításért felelősek. Ha áttérünk a mindennapi életre, akkor rögtön szembetűnik néhány dolog. Belgium egy jóval drágább ország, mint Magyarország, habár az alapvető élelmiszerek körülbelül annyiba kerülnek, mint itthon, helyenként, még olcsóbbak is. De egy gyrosra pl. 4 eurót is elkölthetsz. A sör a boltban 1 euro (0,5 l), a szórakozó helyeken 2,5 dl-ért is elkérhetik a dupláját. (Sőt el is kérik.) Másik tipikus nemzeti ételük a waffle (értsd: gofri), szóval az utcasarkon felváltva vannak a sült krumpli és a gofri árusok. A tömegközlekedésről már esett pár szó. Van menetrend, amit nem igazán tartanak be (lásd, a villamosvezető hamarabb elindul, mint kellene), illetve az éjszakai járatok gyakorisága is hagy némi kívánnivalót maga után. Ennek ellenére van egy gyűjtőtaxi névre hallgató szolgáltatás, amely mindössze 5 euróba kerül, mivel a taxi az egyfelé menő embereket összeszedi és úgy teszi ki őket, ezért olcsóbb. Pénteken 17 órakor veszi kezdetét az igazi fejetlenség, mindenki megbolondul, akkor lesznek csak igazán forgalmasak a belgiumi utcák. A lakás viszont már problémásabb, hiszen egy szoba egy hónapra 400 euró körül van, míg egy lakás kb euró környékén mozog. Ráadásul interneten szinte lehetetlen albérletet találni. Egyrészt a tulajdonosok is szeretik megnézni, hogy kinek adják ki, illetve nem árt saját szemmel is látni, hogy miről is van szó. Rita is csak ott helyben tudott magának albérletet intézni. A másik gyönyörűség a dologban, hogy legalább egy vagy akár több évre szeretik a tulajdonosok kiadni a lakásokat, szóval elég kevés helyen tudnak az Erasmusos diákok szobát kapni. Sokan csinálják azt az eddig bevált módszert, hogy még a tényleges kiutazás előtt kimennek egy hétvégére és kerítenek maguknak egy albérletet, majd a valós kiutazásnál már van egy biztos kis kuckó, és így legalább a szállás miatt nem kell aggódni. Ha valaki egy kicsit utazgat is, illetve bulizni is elmegy párszor (vagy többször), akkor havi kb. 400 euróból ki lehet jönni. Ha valaki kedvet kapott Belgiumhoz és az ottani tanulmányokhoz, ne habozzon, és pályázzon az Erasmussal Belgiumba! Józó Muriel 12

13 2013. December Karrier rovat Mr. Sale A sikertörténet A Mr. Sale nevet talán nem sok olvasónak kell bemutatnom. Ez az üzlet minőségi akciós, elegáns viseletet árul férfiaknak és újonnan nőknek is Lady Sale néven a Nyugatinál. Nem egy kari rendezvényt és öntevékeny kört támogattak pólóval. A Karrierrovatunkban most egy sikeres vállalkozót mutatunk be. Az üzletvezetővel, Békés Zoltánnal beszélgettem. Az üzlet nagyon sikeresnek tűnik. Gondolkoztak már azon, hogy az országban máshol is nyissanak ilyen boltot? Hogy elvigyék más, nagyobb városokba is? Igen. Ez rengetegszer felmerül, időnként meg is keresnek kereskedők, akik szeretnék, de azt hiszem, nem lesz ezután sem, legalábbis belátható időn belül. Egyszer már egy vidéki csapattal ezt alaposan átbeszéltük és az jött ki, hogy nem működőképes. Ahhoz, hogy hasonló kaliberű választékot tudjanak tartani, nagyon sok áru kellene. Gyakorlatilag nincs még egy olyan város Magyarországon, ami elvisel egy ekkora boltot, mert nem tudnának akkora forgalmat csinálni. És mit jeleznek a társadalom szükségletei? Úgy vélem, a vidékieknek is szüksége lehet hasonló üzletre. Igen, bár nagyon sok vidéki vásárlónk van. Eljönnek így is és van csomagrendelési lehetőség is. Ezen egyébként még nem gondolkoztam, hogy van-e nekünk erkölcsi alapon szolgáltatási kötelezettségünk, ami alapján boltot kellene nyitni akár vidéken is. De nem igazán gondolkodunk ebben, mert mint mondtam, valószínűleg nem tudnánk nyereségesen üzemeltetni. Milyen lenne az Ön számára az ideális vállalkozás? Milyen képet képzel el? Amikor érzem, hogy az emberek itt a cégben lelkesek. Azt szeretném érezni rajtuk, amit magamon szoktam gyakran érezni, még ha nem is minden egyes nap. Például vasárnap este van bennem egy jó érzés, hogy hétfőn bemegyek és akkor ezt, meg azt fogom csinálni. Nagyon jó hírlevelet fogok írni, jó lesz, mert jön valaki és egy iszonyú jó raktárkészletet fog nekünk megmutatni, és ezt mi jól lealkudjuk és megvesszük. Van bennem tettvágy is, meg hogy jó lesz az, amit csinálni fogunk! Ilyen lelkesedést szeretnék látni az embereken. Nem a méla undort, hogy vége a hétvégének és már megint kezdődik az új hét! Nem mindenki ilyen, de vannak azért jópáran, akik a hátuk közepére sem kívánják ezt az egészet. Aztán persze később ők is belerázódnak, de jó lenne, ha ez nem egy ilyen utálom munka lenne náluk. Én sem December

14 Karrier rovat vagyok minden nap boldog, nekem is van, hogy tele a hócipőm, és akkor persze nem vagyok annyira lelkes, de ez a ritkább. A másik fontos eleme ennek a képnek, ami már végképp a lehetetlen kategóriába tartozik, hogy tudjanak kicsit kilépni a szokványosból, a megszokásokból, az előregyártott gondolatokból és legyen saját gondolatuk! Az az érzésem, az Ön számára rengeteget jelent a kaland. Meg kitalálni új dolgokat. Az fantasztikus, hogy valamit kitalálsz, és azzal foglalkozol, annál nincs jobb! Mi miatt mer kockáztatni? Nem lep meg ez a kérdés, ezen én is szoktam gondolkodni. Azt hiszem, az a kulcsa, hogy nem félek a negatív következményektől. Akár a végsőkig is átgondolva a dolgot mindig arra jutok, hogy nekem akkor sem lesz rossz. Egészen odáig, hogy mondjuk akkora hibát vétek, hogy az egész cég tönkremegy, úgy ahogy van és az összes pénzemet elveszítem. Akkor is nyertem. Jó lesz, mert valami mással is foglalkozhatom. Ez a kulcs szerintem, hogy nem tűnik annyira rossznak a legrosszabb szcenárió sem. Ha eldönt valamit, akkor utána nincs Önben kérdés, hogy az jó lesz vagy nem? De van. De azt mondom, hogy majd kiderül. Mit okoz, amikor világosan kiderül, hogy valami nagy melléfogás volt? Önérzeti vagy önértékelési problémákat nem okoz, mert nem azt gondolom magamról, hogy én csak jó döntéseket tudok hozni. Ha nem sikerült, akkor megpróbálom legközelebb majd máshogy csinálni. Volt olyan, hogy ott állt valami előtt (kihívás vagy nehézség) és nem tudta, mit tegyen? Nem, olyan nem volt. Olyan volt, hogy nagyon elgondolkodtam, hogy mitől nem működik ez, tehát hogy nem értettem valamit. Ilyen már elég sokszor volt, aztán túlléptem rajta, hogy ezt most nem értem, ez van. Olyankor kipróbálunk valami mást. Volt már olyan, amikor fel akarta adni? Olyan volt már, hogy gondoltam erre, ha nem is feladásról volt szó. Az már megfordult a fejemben (leginkább szabadságvágyból), hogy most már csináljunk valami mást, elég volt ebből. Az, hogy eladjam a céget szőröstül-bőröstül, már ez is megfordult a fejemben egyszer-kétszer. És miért nem tette meg? Egyrészt nem volt nagyon erős a késztetés, nem volt nagyon égető, másrészt meg nem nagyon láttam olyan potenciális vevőt, aki megvenné. Végül engedje meg, hogy megkérdezzem, hogy mik a személyes tervei a jövőt illetően? Nemrég kezdtem el azt, hogy két napot nem dolgozom a héten, hétfőn és szerdán. Ezeken a napokon írok. Kicsit viccesen azt szoktam mondani, hogy elhatároztam, hogy író leszek! Bár ez nem teljesen igaz, mert nincsenek valójában ilyen ambícióim. Egy szöveget létrehozni, ez a tevékenység izgat, amit egy ideje már gyakorolok a hírleveleken keresztül is. Mindig is szerettem ezt a részét a munkámnak, nagyon kötött formában szöveget létrehozni. Ilyesmikkel foglalkozom ezeken a napokon is. Bár ez még nem fix, de azon gondolkozom, hogy az alku folyamatáról írok egy könyvet. Lehet, hogy nem ez lesz a címe, de kicsit tágabb értelemben ez lesz a témája, a megállapodásokról, megegyezésekről szólna. Janzsó Péter 14

15 2013. December Ünnep Más nép, más szokás Már kopog a hideg az ajtónkon, a tájat fehér lepel borítja megérkezett a tél. A gyönyörű téli táj mellett a szeretet is egyre jobban kitölti szívünket, hiszen decemberben eljön a Karácsony. Bár a Karácsony lényege nem változik, mégis a legtöbb országban másképp ünneplik meg. Először nem is kell olyan sokat utaznunk a térképen. Az osztrákoknál is hasonlóképpen ünneplik Jézus eljövetelét. December 6-án Heiliger Nikolaus megajándékozza a jó gyerekeket édességgel, almával és dióval. December 24-én pedig Jézus hoz nekik ajándékot és karácsonyfát. A gyerekek izgatottan várják, hogy megszólaljon a csengettyű és a feldíszített fához rohanhassanak. Vajon a csizma milyen szokásokat rejt? Az olaszok december közepén elkezdik díszíteni a karácsonyfát, de az ajándékozással január 6-ig, vízkereszt napjáig várnak. Az ajándékokat Befana a csúnya, de jólelkű boszorkány seprűnyélen lovagolva osztja ki. Karácsonykor a színesen öltözött és vidám gyerekek ellepik az utcákat, majd hazatérnek az ünnepi vacsorára, ami általában hal vagy kappan, de semmiféleképpen sem vörös hús. Hagyományos sütijeik a torrone, a panforte és a panettore. A házakban, tereken, templomokban Betlehemi jászolt állítanak fel, gyakran élő állatok és emberek pózolnak a bibliai jelenetben. A németeknél karácsonykor elönti a városokat a fény, a színek és a műhó. Az ünnepi asztalra általában ponty vagy libasült kerül. Az ajándékot a karácsonymanó (Weihnachtsmann) hozza. A sütemények között a püspökkenyér a leggyakoribb, amit a németek Stollennek hívnak. Ez hasonlít a bejglihez, de rumos gyümölcsökkel töltik meg és erősen fűszerezik. Ezen kívül az asztal dísze még az alma, a dió és a mandula. Az alma az eredendő bűnt és a tudás fáját jelképezi, amely miatt olyan kemény az ember élete, mint a dió és a mandula héja. Az ünnep üzenete: Jézus születése a megváltást jelenti számunkra. Az éjféli mise elengedhetetlen. Talán a legkülönösebb szokásokat Anglia tudhatja magáénak. Az ajándékozást nem Szentestén, hanem 25-én tartják. A gyerekek ajándékait a Mikulás hozza, úgy hiszik, hogy a kéményen át a kandallón keresztül lopózik be a házakba. A gyerekek felakasztják a harisnyájukat, és ebbe teszi bele a Santa Claus az ajándékot. A családi társas mulatságok, némajátékok és a fagyöngy alatti csókolózások több száz éves múltra tekintenek vissza. 25-én a karácsonyi ebéd alkalmával a Mr. Beanből is ismert gesztenyével töltött pulykát fogyasztják hasábburgonyával vagy kelbimbóval, a lakoma része még a Christmas-pudding is. A királynő pedig minden évben ka December

16 Ünnep rácsonykor beszédet intéz alattvalóihoz. Ukrajnában a Jégapó szánon három rénszarvas húzta szánon viszi el az ajándékokat. Vele van Hópehely leány is, aki ezüst kék, szőrmedíszítéses ruhát visel, fején pedig korona formájú hópihét. A lengyeleknél a családok vetélkednek, hogy ki pillantja meg az első csillagot, majd az felkiált, és a családok köszöntik a karácsony ünnepét és egymást. Ezzel a betlehemi csillag feltűnésére emlékeznek. A vacsorát megelőző ima után a családfő ostyát tör, majd minden családtag kap egy darabot. A karácsonyi kompótot 12 féle gyümölcsből készítik megemlékezve a 12 apostolról. A karácsonyi ajándék nem titok. Már a vacsora előtt a fa alatt vannak, de csak asztalbontás után szabad őket kibontani. A görögök karácsonya december 25-től január 6-ig tartó ünnep. Ezt az időszakot Dodekameronnak, vagyis 12 napnak nevezik. Több babonát is fűznek ehhez az időszakhoz. Úgy tartják, hogy a Föld mélyén gonosz manók, kalikandzsaroszok élnek, akik év közben azzal foglalatoskodnak, hogy a Földet tartó fa törzsét elfűrészeljék. Karácsonykor előbújnak a Föld gyomrából, és az óvatlan családoknak rengeteg bosszúságot okoznak: törnek-zúznak, eleszik az emberek elől az ennivalót. Ezért távol kell őket tartani a háztól, s mivel a tűztől nagyon félnek, a házi tűzhelyben a lángnak mindig égnie kell. Vízkeresztkor aztán a pap által megszentelt víz bűvös ereje visszaűzi őket a Föld gyomrába. A svédeknél a Mikulás a Jultomten, egy manó segítségével osztja szét az ajándékokat a jó gyerekeknek. A spanyoloknál az erkélyen mászik be a Mikulás, ezen kívül pedig január 6-án a három bölcset is várják, akik szintén hoznak ajándékot a gyerekeknek. Norvégiában csészényi zabkását hagynak a pajtában, hogy távol tartsák a rossz szellemeket. A feldíszített karácsonyfát a családok körbetáncolják, miközben karácsonyi dalokat énekeltek. A távoli országokban, földrészeken is hagyománnyá vált a karácsony ünneplése. Kenyában a templomokat feldíszítik szalagokkal, léggömbökkel, zöld növényekkel. Mivel ilyenkor meleg van, az ünnepi ételeket szabadban készítik, nyílt tűzön. Dél-Afrikában a családok meglátogatják barátaikat, és egy dobozzal lepik meg őket, amely rendszerint valami finomságot tartalmaz. A legkülönösebb Mikulás által használt jármű, amelylyel az ajándékokat szállítja Ausztráliában található, ugyanis a Télapó kengurun érkezik meg a jó gyerekekhez. Bezzeg Klaudia 16

17 2013. December Tudomány Nemek harca a tudományban A feltalálók elvont, meg nem értett zsenikként élnek a köztudatban, akik nem mellesleg mindig férfiak. Gondolkodás nélkül tudjuk, hogy a dinamó Jedlik Ányos, a telefon Alexander Bell, a távíró pedig Samuel Morse nevéhez fűződik, és a felsorolást valószínűleg kifulladásig tudnánk folytatni. Azzal azonban már kevesen vannak tisztában, hogy egyes találmányok, amelyek nélkül az élet ma már szinte elképzelhetetlen lenne, nők fejéből pattantak ki. Az talán senkinek nem okoz meglepetést, hogy a modern melltartó női találmány. Mary Phelps Jacob a 20. század elején megelégelte a kínzóeszköznek is felérő fűzők használatát, és úgy döntött, hogy keres valami kényelmesebb megoldást. Két selyemkendő és egy rózsaszín szalag segítségével megalkotta a mai melltartók prototípusát, ami hamar elterjedt az ismerősei körében. A fehérnemű sikere azonban csak az első világháború után ugrott meg, amikor az USA megtiltotta a nőknek a fűzők használatát a fémek megőrzése érdekében. Marion Donovan találmányából, az eldobható pelenkából is elsősorban a nők profitáltak. A kétgyermekes anya unta a folytonos mosást, amit a legkisebb gyereke után naponta többször is el kellett végeznie. Donovan egy olyan pelenka megalkotását tűzte ki célul, ami szárazon tartja nem csak a gyereket, de a környezetét is. Erre pedig a legjobb anyagnak először a zuhanyfüggöny bizonyult, amivel szivárgásmentessé tette a pelenkát. A találmány tökéletesítése után több cégnél is kopogtatott, azonban mindenhol visszautasították, mivel nem láttak benne potenciált. Egy évvel később, amikor Donovan sikeres saját vállalkozása bebizonyította, hogy mekkorát tévedtek, egy millió dollárt kellett fizetniük az átvételért. A hölgy ezután megalkotta az eldobható pelenkát, de hasonló problémába ütközött: senki nem akarta vállalni a gyártást. Tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 1961-ben a Pampers megvalósítsa Donovan elképzelését. A háziasszonyok milliói életét megkönnyítő mosogatógép sem mai találmány ben Joel Hougton szabadalmaztatta készülékét, amit kézzel kellett hajtani, hogy vizet locsoljon a tányérokra, azonban az automatikus változat Josephine Cochrane nevéhez fűződik. Cochrane az 1893-as chicagói világkiállításon mutatta be találmányát, ami a második ipari forradalom egyik csodamasinájának számított. A nők maradandót alkottak a tipikusan férfi szakterületnek számító autóiparban is januárjában Mary Anderson arra lett figyelmes, hogy a villamos vezetője szinte semmit nem lát a szélvédőre tapadt hótól, és az autósok is lehúzott ablakokkal közle December

18 Tudomány kednek a jobb kilátás érdekében. Anderson amint hazaért, papírra vetette az ötletét egy gumi réteggel rendelkező mozgó karról, ami az autóból üzemeltethető. Így született meg az ablaktörlő, amit eleinte kétkedve fogadtak az emberek, mert féltek, hogy a folyamatos mozgás eltereli a vezető figyelmét. A találmány jelentőségét növeli az is, hogy a Ford T-modell megjelenése előtt öt évvel szabadalmaztatták, 1915 óta pedig minden autó alaptartozéka. Egyébként az automata ablaktörlő is női találmány, Charlotte Bridgwood nevéhez fűződik. Tabitha Babbitt sem éppen nőies találmányával került be a történelemkönyvekbe. Babbitt egy fűrészüzemben dolgozott, és megfigyelte, hogy a kétemberes kézifűrész nem a legideálisabb megoldás, hiszen a munkások hamar kifáradnak. Ennek felváltására feltalálta a szalagfűrészt, ami ugyan nagyban megkönnyítette a munkát, de több ember munkáját is feleslegessé tette. A nők a laboratóriumban is megállták a helyüket. Elég csak Marie Curie-re gondolni, akinek a nevéhez a radioaktivitás felfedezése és a vegytiszta uránium előállítása kapcsolódik. De nem szabad megfeledkezni Stephanie Kwolekról sem, aki mintegy 28 tudományos felfedezéssel büszkélkedhet, amelyek közül a legjelentősebb az aramid (Kevlár) felfedezése. A DuPont munkatársaként egy olyan könnyű, de erős anyagot keresett, amit az abroncsoknál lehet alkalmazni. A kutatás során 200 C-on olvasztották meg az alkalmazott polimereket, és az oldatokat gyakran kidobták, Kwolek azonban ragaszkodott hozzá, hogy vizsgálják meg őket jobban. Ennek eredményeként egy különleges tulajdonságokkal rendelkező anyagot találtak, amely az acélnál ötször erősebb. Ez az aramid. A vezeték nélküli kommunikáció fejlesztésében nagy szerepe volt a félig magyar származású Hedy Lamarrnak ben a híres hollywoodi színésznő és szomszédja, a zongorista-zeneszerző George Antheil egy mechanikus zongorára írt művet akartak szinkronizálni, de kicsit túllőttek a célon és egy torpedó rádió-távvezérlésére szolgáló adóberendezést hoztak létre. A találmány megvalósítása során csak 88 frekvenciát alkalmaztak, noha matematikailag több is lehetséges lett volna. És hogy mi ennek a magyarázata? A zongora 88 billentyűvel rendelkezik. A fent említett hölgyek csak kiragadott példák, bemutathattam volna Sarah Mathert is, aki a tengeralattjáró periszkópját találta fel, vagy Patricia Billingst, akinek a nevéhez a szilikon fűződik. De női találmány a napenergiával működő ház, a Monopoly, a kávéfilter, a tűzlépcső és a hómaró is. A felsorolást kifulladásig folytathatnám, akárcsak a férfiak esetében Mészáros Csilla 18

19 2013. December Szkéné Színház Szkéné Színház Feledi Project: Öngyilkos érzelmek Táncelőadás Christopher Isherwood A Single Man című regénye és azonos című film nyomán A Single Man (Egy egyedülálló férfi) a filmről: Az Egyesült Államok a múlt század hatvanas éveinek elején. A kubai rakétaválság árnyékában, Los Angelesben, egy személyes dráma zajlik. George Falconer, az ötvenkét éves angol, homoszexuális professzor nyolc hónappal ezelőtt elveszítette a partnerét. Tizenhat esztendőn át élt Jimmel, a halála után nem találja a helyét. Állandóan kísérti a múlt, a Jimmel töltött pillanatok, emlékek idéződnek fel benne november 30-án George végül úgy dönt, hogy véget vet az életének. A nap azonban bővelkedik váratlan eseményekben és találkozásokban, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy George eldöntse, tartogat-e még valamit számára az élet? A film hangsúlyosan ábrázolja a '60-as évek jellegzetes amerikai építészetét és a divatot, a díszletet és a dizájn munkákat. Tom Ford filmjét a 2010-es Oscaron jelölték a legjobb férfi főszereplő (Colin Firth), a legjobb női mellékszereplő (Julianne Moore) és a legjobb eredeti filmbetétdal címére! Az előadásról: Az alap koncepció és koreográfia a rendező-koreográfus ötlete és munkája, míg a dramaturgia a rendezőtárs, Lisztóczky Hajnalé, aki kilenc évig volt a Bozsik Yvette Társulat tagja. A táncművészek Bajári Levente és Pazár Krisztina, mindketten a Magyar Állami Operaház, Magyar Nemzeti Balett szólistái. A jelmezekért Napsugar von Bittera nemzetközileg is elismert divattervező, a díszlet Minorics Krisztián munkája, míg az animációért, videóinstallációért Juhász Péter felel. Ez az évek óta összeszokott alkotócsapat most is a legjobbat szeretné kihozni magából. Bemutató: január 17., Szkéné Színház Nem tetszik az újság? Úgy érzed, bármikor tudsz jobb cikket írni? Szeretnél egy kis ösztöndíjkiegészítéshez jutni? Jelentkezz újságírónak a Kémlelőbe! Kötetlen munkaidő, teljesítmény arányos fizetés, szakmai továbbképzési lehetőségek! Írj egy mailt a kemleloszerk@gmail.com-ra, és csatlakozz! December

20 Tudomány Te vajon mennyi pénzt keresnél a testeddel? Belegondoltál már abba, hogy mi lesz a vérrel, amit levesznek tőled egy-egy orvosi vizsgálat alkalmával? Vagy a műtétek előtt vett szövetmintával? Vajon ha jobban résen lettünk volna egy-egy rutinvizsgálatkor, már sokunk milliomos lehetne? Henrietta Lacks (HeLa- a biológiai kísérletekhez az egyik leggyakrabban használt sejtvonal) családja a mai napig egy fillért sem kapott a világuralomra törő sejtek utáni bevételből. De vajon kaphatott volna? Bizonyára. Persze egyszerűbb dolguk lett volna, ha nem csak évekkel az asszony halála után szereznek tudomást arról, hogy az ő sejtjeit használják a világ szinte minden biológiai laborjában. Szintén könnyített volna a dolgokon, ha nem dohányföldeken dolgozó fekete családból származnak, akiket akkor még valóban súlyosan érintett a diszkrimináció Amerikában. Az ő történetük egy hihetetlenül izgalmas, ugyanakkor szomorú sztori egy elvesztett édesanyáról és feleségről, akiről évekkel később kiderült, hogy mégis él valamilyen formában. Az akkoriban kibontakozó sejttenyésztési technikák még a tudomány számára is újak voltak, így nem csoda, hogy a család tagjai nem értették, hogyan élhetnek tovább Henrietta egyes sejtjei anélkül, hogy ő maga életben lenne. A HeLa sejtvonal máig tartó pályafutása az ötvenes években kezdődött. A csodaszámba menő méhnyakrák sejteket emberközelibbé teendő, számos újságíró próbálta megszólaltatni a család tagjait, a tudósok pedig több olyan kísérletet végeztek rajtuk kutatásaikhoz, amiről az alanyok azt hitték, egy egyszerű rákteszt. (Ami akkor még nem is létezett.) Henrietta és családja példája volt talán az első olyan eset, amikor a biológiai minták kutatási célra való felhasználhatósága heves vitákat szült. Azt mindig is tudtuk, hogy az orvostudomány és a biotechnológia számos etikai kérdést vet fel, és ez a módszerek fejlődésével csak megsokszorozódott. Az alapkutatásban többnyire nem okozott gondot a minták felhasználása, a kutatók évtizedek óta megosz- 20

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

A kultúra menedzselése

A kultúra menedzselése A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk.

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk. Konferálók - a HIT Rádió délutáni műsora HIT Rádió, www.hitradio.hu (KE Körtvélyfáy Eszter riporter, LE - Loványi Eszter és KZS - Kovács Zsuzsanna KE - A kutya az ember legjobb barátja. tarja a mondás,

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca Név: Szép Veronika Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Hétfő: a hetet a zártsorú beépítésben lévő épület homlokzatának

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

KB: Jövőre lesz 60 éve, hogy üzembe állították a világ első atomerőművét, amely 1954-ben Obnyinszkban kezdte meg működését.

KB: Jövőre lesz 60 éve, hogy üzembe állították a világ első atomerőművét, amely 1954-ben Obnyinszkban kezdte meg működését. Kossuth Rádió, Krónika, 2013.10.18. Közelről MV: Jó napot kívánok mindenkinek, azoknak is akik most kapcsolódnak be. Kedvükért is mondom, hogy mivel fogunk foglalkozunk ebben az órában itt a Kossuth Rádióban.

Részletesebben

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő (Előzetesen írtam!) Ezt a színházat megelőlegezem magunknak, mert csak hétfőn kerül rá sor. Én azonban nagyon rosszul vagyok, még

Részletesebben

ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre!

ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre! ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre! Randi Andi - Hódíts! A sikeres randi kommunikáció titkai www.tarskeresokalauz.hu 1ÖRDÖGI KEZDÉSEK A következő kezdő szövegek

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van:

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van: 10 profitnövelő Facebook hirdetés tipp Karácsonyra Hirdetsz a Facebookon, de szeretnél még eredményesebb lenni? A titok a részletekben rejlik. Talán nem is sejted, milyen sok múlik azon, ha néhány dolgot

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév

ERASMUS Tanulmányi beszámoló. Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév ERASMUS Tanulmányi beszámoló Madrid, Spanyolország Universidad Rey Juan Carlos 2012/2013 II. félév Ottenberger Csilla műszaki menedzser ottenberger.csilla@gmail.com 1 Utazás előtti teendők Én már a kiutazásom

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond?

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Az emberi figyelem nemegyszer elsiklik kisebb-nagyobb dolgok felett. Nagyon gyakran előfordul, hogy valamit bonyolultnak gondolunk, holott végtelenül

Részletesebben

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve. Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai

Részletesebben

Az én Erasmusom Bilbaoban

Az én Erasmusom Bilbaoban Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Saxion University, Hollandia, Deventer Molnár László Bemutatkozás Molnár László végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vagyok vállalkozásszervezés szakon.

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

A holdfényben repülő bicikli

A holdfényben repülő bicikli A holdfényben repülő bicikli Páros interjú Mindketten rövid ideig tudhatták magukénak különleges biciklijüket, és vendéglátós művészi karrierjük sem tartott sokáig. Marozsán Erika színésznő épp túl egy

Részletesebben

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016.

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. Talán nem tévedek nagyot, amikor azt mondom, hogy a karácsony az év legnagyobb ünnepe. Jézus születésnapja mellett a szeretet, a megértés, az egymásra való

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos):

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): 4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): A kiutazásban ludas pasijainkról itt írunk, nem a szexben! Két külön dolog, ugyanis nekik nem sok közük volt a mi kinti életünkhöz,

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Málta nem Attard 205

Málta nem Attard 205 Málta Sziasztok! Mészáros Andrea vagyok, negyedéves villamosmérnök hallgató. Kicsit eltérnék a sablon beszámolóktól, szeretnék közvetlenebb, barátibb hangnemet megütni. Már korábban is megfogalmazódott

Részletesebben

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111 TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,

Részletesebben

Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg?

Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg? Tartalomjegyzék Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg? 23 Bevezetés 27 Élet a csendes kétségbeesésben 1. Azt

Részletesebben

1 / :35. Szakmai Nap középiskolásoknak a VBK-n

1 / :35. Szakmai Nap középiskolásoknak a VBK-n http://www.ch.bme.hu/hirek/612-szakmai-nap-kozepiskolasoknak-a-vbk-n Belépés Kezdőoldal Híreink Magunkról Oktatás Kutatás Leendő hallgatóinknak Végzettjeink Elérhetőség Keresés Szakmai Nap középiskolásoknak

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

A Rogers Akadémia. 1113 Budapest, Vincellér utca 33. Telefon: 06-30-569-0846. www.rogersakademia.hu. 2015. december havi hírmondó

A Rogers Akadémia. 1113 Budapest, Vincellér utca 33. Telefon: 06-30-569-0846. www.rogersakademia.hu. 2015. december havi hírmondó A Rogers Akadémia 1113 Budapest, Vincellér utca 33. Telefon: 06-30-569-0846 www.rogersakademia.hu 2015. december havi hírmondó Az Akadémián - egyéni időpont megbeszélés után - minden nap nyílt napot tartunk!

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Megmenteni a világot

Megmenteni a világot Megmenteni a világot Kisfilm forgatókönyv Tartalomjegyzék Bevezetés...2 Ne lődd le a hírvivőt...2 Nem minden az, aminek elsőre látszik...2 Megmenteni a világot...3 Mi a fene???...4 A világ bajai...4 Ökológiai

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester

FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester FH Giessen-Friedberg 2006/2007 Wintersemester Magamról Stamm Attila vagyok. 2006/2007-es tanév őszi félévét (a németek szerint téli félév) töltöttem a FH Giessen-Frideberg-en orvostechnika szakirányon.

Részletesebben

CW7 ÖSSZEFOGLALÓ AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKRŐL

CW7 ÖSSZEFOGLALÓ AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKRŐL CW7 ÖSSZEFOGLALÓ AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKRŐL A CW7 úgy döntött, hogy fejlesztéseket hajt végre a Juttatási Rendszerben, és jutalmazza Értékesítési Partnerei erőfeszítéseit, amennyire csak lehetséges. A kifizetési

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

A magyar közvélemény és az Európai Unió

A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai

Részletesebben

Érvényes: 2013. július 15-től

Érvényes: 2013. július 15-től Érvényes: 2013. július 15-től 1 Gratulálunk! Épp most csatlakoztál az egyik legjobb kapcsolati marketing céghez! Most vagy azon az úton, amelyen eljuthatsz addig az életszínvonalig, amiről mindig álmodtál...és

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1 BEVEZETŐ A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány fennállása óta kiemelt célcsoportként kezeli a női vállalkozókat. Az alapítvány munkatársai naponta ismernek meg egyedi emberi, vállalkozói, női sorsokat

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan!

AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan! Napharcos biológiai sejtjavító specialista NAPHARCOS MAGAZIN 2014 november, 1. évfolyam. III. szám Légy erős, élj hosszan! Legyen több élet a napjaidban és több nap az életedben! AZ ÉLET DIADALA A Napharcos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről Határozat Tárgya: száma: 70/2013. (VI.19.) Beszámoló a Batthyány József Általános Iskola 2012/2013-as

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Kovács Szilvia Kovács Szilviának hívnak, a Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Karának végzős hallgatójaként adatott meg számomra a lehetőség,

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Kollár-Klemencz László: az érték háttérbe került 2013. május 15. szerda, 13:44

Kollár-Klemencz László: az érték háttérbe került 2013. május 15. szerda, 13:44 A Kistehén együttest az elmúlt hét végén az alternatív zenekar kategóriában díjazták a Székelyudvarhelyen megtartott Transylvanian Music Awards-on. Kollár-Klemencz Lászlóval a díj átadása és az egyórás

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni! Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes

Részletesebben

Elôszó. A nô a képen

Elôszó. A nô a képen Elôszó A nô a képen Szobám falán van egy fénykép egy nôrôl, akivel sohasem találkoztam. A kép szakadt jobb sarkát celluxszal ragasztották meg. A nô mosolyogva néz szembe a fényképezôgéppel, kezét a csípôjére

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6. c (21 fő 8 lány, 13 fiú) Résztvevők száma:

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben