IV. (XX.) ÉVFOLYAM, 45. SZÁM DECEMBER FORINT KÖLCSÖNÁLOM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IV. (XX.) ÉVFOLYAM, 45. SZÁM 2009. DECEMBER 3. 200 FORINT KÖLCSÖNÁLOM"

Átírás

1 200 FORINT KÖLCSÖNÁLOM AZ MSZP KORMÁNY ELHITETTE, HOGY ÉRDEMES ELADÓSODNI, KÖLCSÖNBŐL MINDEN MEGKAPHATÓ. MÁRA KIDERÜLT: MINDEZ CSAK ÁTVERÉS. A VÉGÉN AZ BANK MÉG AZ OTTHONRA IS RÁTESZI A KEZÉT!

2 2 BALSZEMMEL BALSZEMMEL Thürmer Gyula MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK A VILÁ- GOT, MONDJUK ÚGY, BALSZEMMEL. EZUTÁN MINDEN SZÁMUNKBAN ELMOND- JUK, MIKÉNT IS LÁTJUK AZ ÉPPEN ESEDÉKES ESEMÉNYEKET A SAJÁT POLITIKAI ÉRTÉKÍTÉLETÜNK ALAPJÁN, BALSZEMMEL. AZT KAPJUK, AMIT ÉRDEMELÜNK! A minap közös sajtóközleményt adtak ki az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Franciaország, Hollandia, Japán, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia és Svájc nagykövetségei. Miért pont ők? Nos, saját nyilatkozatuk szerint azért, mert a Magyarországra irányuló külföldi közvetlen befektetések túlnyomó része az általunk képviselt országokból származik. Na, és persze azért, mert úgy gondolják, hogy joguk van hozzá, mondván: akinél a pénz, annak szól a muzsika. A követségek a nem-transzparens viselkedést teszik szóvá. Aggodalommal figyeljük a nem-transzparens viselkedés jelentős megnyilvánulásait, amelyek hatással vannak a befektetőkre a közszolgáltatások, a műsorszolgáltatás és az országos közlekedési infrastruktúra egyes területein. Az erről szóló jelentések visszatarthatják a befektetéseket, melyekért Magyarország, minden más államhoz hasonlóan, verseng. Magyarán, hogy hiába vannak törvények, közbeszerzés, számvevőszék, meg még nem tudom, hogy micsoda, mifelénk mindent a színfalak mögött döntenek el, láthatatlanul. Sietve leszögezem, hogy a lényeget tekintve a külföldi követségeknek igazuk van. Ilyen korrupt ország, mint a miénk, kevés van a világban, pedig a korrupció gyakori betegség. De bármennyire is igazuk van, ez a mi dolgunk, magyaroké, Magyarországé! Kormányunk tanácstalanul áll. Tudják, hogy loptak, de azt gondolták, hogy mások nem látják. Látják. Nos, még egyszer mondom, a lényeget tekintve igazuk van a külföldieknek. Csakhogy ők nagykövetségek, amelyeknek nem illik, nem szabad nyilvánosan véleményt formálni a fogadó országról. Ha ezt teszik, beavatkoznak a belügyeinkbe. És ők ezt teszik. Durván, arcátlanul beleszólnak abba, ami a mi dolgunk. Teszik ezt nagyjából úgy, mint egy gyarmaton, vagy banánköztársaságban. A legszörnyűbb, hogy a magyar kormány nem utasítja őket rendre, nem küld nekik tiltakozó jegyzéket. Sőt, a miniszterelnök behívja őket és magyarázkodik, mint az általános iskolás gyerek, aki a szülei helyett írta alá az ellenőrző könyvet. Próbálná meg ugyanezt a szlovák nagykövetség. Vagy képzeld el, hogy a magyar visszásságok ellen közösen tiltakozna a szerb, a szlovák, a román nagykövet. Azonnal hazazavarnák a nagykövetet, kitörne a diplomáciai háború. De mást mondok! Próbálja meg ugyanezt a magyar nagykövet Washingtonban! Másnap már nem kívánatos személy lenne. Egyébként csak azt kapjuk, amit érdemelünk. Engedjük, hogy belénk rúgjanak, és belénk is rúgnak. NAGYON NEM TETSZIK Nem tetszik, nagyon nem tetszik, ami most van! mondja egy kisváros polgármestere. Nem tetszik, hogy kilóra gyártják a törvényeket, és lehetetlen eligazodni bennük. Nem tetszik, hogy éjjelente azon kell törni a fejem, hogy miből javíttatjuk meg az iskola fűtését, miből fizetjük a gyerekek étkezését. Nem tetszik, hogy az önkormányzatnak hitelt kell felvennie, az meg főleg nem tetszik, hogy a bank, ráadásul külföldi bank, teljes ellenőrzés alá veszi az önkormányzatot. Nem tetszik, hogy az állam az önkormányzatot kényszeríti, hogy tartson fenn települési őrséget, ahelyett, hogy a rendőrséget erősítené meg. Nem tetszik, hogy az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató, mert más munka nincs a városban. Nem tetszik, hogy az állami pályázatokat csak kenőpénzzel lehet megnyerni. Nem tetszik, hogy ebben a rendszerben pont az sikkad el, ami a legfontosabb, az ember. Polgármester úr! Nekünk sem tetszik, nagyon nem tetszik! HORVÁTH CSABA MEGÍRTA LEVELÉT Levelet hozott a posta. Szépen, becsomagolva, feladóval, úgy, ahogyan illik. Nyilván nekem szól, mert azt írja a levélíró, hogy tisztelt budapesti polgár. Szerencsétlenségemre van szerencsém személyesen ismerni a szerzőt, de ezzel nem dicsekszem. Na, szóval, a levelet Horváth Csaba írta. Tudod, manapság ő az MSZP egyik üdvöskéje. Negyven évesen úgy gondolja, hogy még nem követett el annyi disznóságot, hogy ne indulhasson akármilyen posztért. Manapság, úgy tűnik, ő akar Demszky Gábor helyébe lépni, vagy talán már lépett is, nem hivatalosan. Persze, azért ő sem piskóta. Négy évig Budapest II. kerületét boldogította polgármesterként ben választották meg, tudod, akkor, amikor mindenkit megválasztottak, akit az MSZP indított. Ha történetesen nem ő indul, hanem a szomszédunk kutyája, ő is befut. Ennyit Horváth úr erényeiről. Ja, és persze, milliomos, ami elengedhetetlen feltétel manapság az MSZP-ben. Nos, Horváth úr most közli velem, hogy baloldali pártként az MSZP mindig a hátrányban lévők jogainak védelmében lépett fel. Hát persze, a papír mindent kibír! Horváth Csaba arról győzköd engem és kétmillió budapesti polgárt, hogy olcsóbb lett a távfűtés, és ezért érdemes, sőt egyenes ezért kell az MSZP-re szavaznunk. Hogy miattuk emelkedik mindennek az ára? Hogy ők adtak el minden mozgathatót a külföldnek? Ugyan már, kit érdekel? Most a hazudozás időszaka jön. Ráadásul a fővárosi polgárok pénzén. MSZP-s körökben manapság ez a divat. Én mindenesetre a szemétbe dobtam a levelet. És Te? THÜRMER GYULA

3 INTERJÚ 3 A KAPITALIZMUS ELLENSÉGE MI VAGYUNK BESZÉLGETÉS MEGGYES ZOLTÁNNAL, A MAGYAR KOMMUNISTA MUNKÁSPÁRT AKTIVISTÁJÁVAL Meggyes Zoltán munkás, a szó klasszikus értelmében. Tisztességes, becsületes ember, élt a szocializmusban, így nem véletlen, hogy gyűlöli a kapitalizmust. Hétköznapi családból származom, nálunk nem volt divat az okoskodó, mindig az uralkodó politikai széljárással való haszonhelyezkedés. A szocializmus megbuktatása után újra az árulók, a milliárdosok kerültek hatalomra. Megint vannak munkanélküliek, hajléktalanok, szegények, és vannak gazdagok, jól fizető állások. A pártok sajnos a többséget az orránál fogva vezetik. Azt kívánom, hogy ez megváltozzon, mert ennek a becsapott többségnek a mi pártunk szavazói között a helye! Hogyan kerültél a mozgalomba? - Röviden? Ez a szemét, gazdaságát szinte az utolsó fillérig eladó, népét nyomorító, tolvaj és hazug polgári demokrácia van a nyakunkon. Kapitalizmus van, amit szívből utálok. Bővebben... Hétköznapi családból származom, nálunk nem volt divat az okoskodó, mindig az uralkodó politikai széljárással való haszonhelyezkedés. Szerencsére a szocializmus éveiből még jutott nekem is! Van rálátásom az 1989 előtti időkre, saját bőrömön pedig tapasztalhatom a rendszerárulás utáni megpróbáltatásokat. Ha ma szocializmus lenne, nyugodtan élhetnénk. Lehet, hogy akkor nem lennék a Magyar Kommunista Munkáspárt tagja. Nem így történt, nem élhetek nyugodtan őszén felkerestem a Munkáspártot, azóta itt vagyok. Mi a véleményed az utcai akciókról? Nagyon kellenek! A gyárak, munkanélküli hivatalok, felsőoktatási intézmények, piacok előtt mindig, minden nap. Mindenhol, ahol meg lehet szólítani az embereket. Ezt alapvető munkaként kell alkalmazni, része kell, hogy legyen mindennapi életünknek. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a kapitalizmus úgy is mondhatnám, hogy polgári demokrácia legfőbb ellensége mi vagyunk. A demokráciának nevezett intézmény sok embernek barátja. Karöltve jár a munkanélküliséggel, a kizsákmányolással, a neki nem tetsző országok megszállásával, etnikai konfliktusok szításával, és még lehetne sorolni. Itthon egyedül mi nem tetszünk neki, ki is szorít minket, ahonnan csak tud. De az utcára még kimehetünk... Fontos az Internet... Az Internet lehetőségei még nincsenek teljes körűen kihasználva a mozgalom szempontjából. Nem vagyok nagy internetező, de abban biztos vagyok, hogy fontos stratégiánk egyike lehet a mai nemzedék megszólításában, fasizmus elleni fellépésé- Meggyes Zoltán augusztus 20-án született Budapesten. Első tíz esztendejét vidéken élte, majd Budapestre költöztek, és azóta a fővárosban lakik. Általános iskolába Farmoson és a Szemere utcában járt. A 4-es számú Vörös Csillag Szakmunkásképzőben vas- és fémszerkezeti lakatos szakmát szerzett. Egy lánya van, akire nagyon büszke. Jelenleg a XVIII. kerületben él. Minden rendezvényen jelen van, legutóbb a GE dolgozóinak védelmében tartott sajtótájékoztatót. Ő igazán hitelesen tud beszélni a magyar munkásosztály gondjairól, s jó példa arra, hogy hazánkban igenis, vannak munkások. ben, a mai oktatás hazugságainak a tisztázásában. Fontos, de nem kizárólagos. Mivel töltöd a szabadidőd? A lányommal sok időt töltök, és elmegyek a párom kézilabda-meccseire nézőként. Ha pedig otthon vagyok, olvasok és tévét is nézek. Milyen könyveket szoktál olvasni? Elkezdtem Csujkovtól Az évszázad ütközetét. Közben elolvastam Pintér Istvántól a Kémtörténetek a XX. századból című könyvet. Most Thürmer Gyula, Az elsikkasztott ország című művét olvasom. Mit kívánsz a jövőtől? Gyermekkoromban sok időt töltöttem nagymamámnál az Alföldön, és hallgattam a történeteit. Az I. világháború befejeztével, Trianon után, a ma gyakran dicsőített Horthy kormányzósága idején anyai nagyanyám, sok más hozzá hasonló sorstársával együtt tizenegynéhány évesen gazdagéknál szolgált éhbérért. Szerencsés volt, mert nem volt munka nélkül. Igaz, iskolában lett volna a helye, de nem született jó helyre. Több millióan születtek rossz helyre. Számosan földbe vájt kunyhókban, nincstelenül, hajléktalanul tengődtek. Másik oldalon a kulákok, az úri osztály talpnyaló kiszolgálói többek közt a csendőrség más életszínvonalon tengette napjait. Aztán jött a II. világháború. Aki be tudott szolgáltatni, mondjuk 2-3 vagon búzát, vagy volt sok pénze, maradhatott. Akik rossz helyre születtek, mentek a háborúba, a Szovjetunió ellen. Jött Jalta. Szétlőtt, szétrombolt, több sebből vérző országot hagyott maga után a politikai elit. Szerencsére fordult a kocka! Kommunisták kerültek hatalomra, és felépítettek egy olyan országot, ahol mindenki ingyen tanulhatott, mindenki dolgozhatott, megélhetéséhez elég fizetést kaphatott. Eltűnt a nyomor, béke és gyarapodás köszöntött be. Európai színvonalú kórházakban gyógyulhatott a beteg. Volt jövőképe és kilátásai a népnek. A szocializmus megbuktatása után újra az árulók, a milliárdosok kerültek hatalomra. Megint vannak munkanélküliek, hajléktalanok, szegények, és vannak gazdagok, jól fizető állások. És vannak agybetegek, magyargárdisták és csendőrséget szervező félkegyelműek, cigányozó-zsidózó szellemi törpék. A pártok az oszd meg és uralkodj alapon működnek. Egymás között mindent megosztanak A cél érdekében minden módszert bevetnek és alkalmaznak. Sajnos a többséget az orránál fogva vezetik. Azt kívánom, hogy ez megváltozzon, mert ennek a becsapott többségnek a mi pártunk szavazói között a helye.

4 4 MUNKÁSPÁRT BANKI UZSORAKÖLCSÖN: AZ OTTHON Munkáspárti aktivisták és a családok védelmére szerveződött Fehér Kéményseprők együtt igyekeztek megakadályozni egy monori asszony kilakoltatását. A 65 éves nyugdíjast végül rendőri segítséggel, bírósági végzés nélkül utcára tették. Házára a bank tette rá a kezét, s joggal gyanítható, hogy a cégek eleve azért adtak kölcsönt, hogy később elvehessék a fedezetként bevont ingatlant. Magyarországon legalább nyolcvanezer család retteg ma a kilakoltatástól. A monori Kálmán Ferencné több százezer honfitársához hasonlóan pár éve elhitte, hogy dübörög a gazdaság, érdemes, és kell is hitelt felvennie, ha jobban akar élni. A bank kölcsönzött is, négy éve a devizahitel is kedvezőnek hatott, logikusnak tűnt az is, hogy otthonát ajánlja fel fedezetként. Hogy ez mivel járhat, hogy milyen jogai lesznek a banknak? Nos, az apróbetűs részre nem figyelt, a banknak meg nem volt kötelező magyaráznia. Az MSZP és SZDSZ által beígért gazdasági csodából elképesztő válság lett. A monori asszony üzleti számításai nem jöttek be, ráadásul élettársa akivel együtt vették fel a hitelt vállalkozásuk fejlesztésére elhunyt. Az asszony próbálta eladni a vállalkozást, azonban a válság idején nem kellett senkinek. Nem érdekelte a bankot sem, a pénzintézet a ház megszerzésében volt érdekelt. Kálmán Ferencné egyetlen bevétele a 80 ezer forintos nyugdíja volt, ennek felét tudta volna törlesztésre fordítani, a bank azonban havi euró árfolyamtól függően ezret követelt. A bankok által nagy garral aláírt, kilakoltatás elleni magatartási kódexe senkit sem érdekelt. A bank, az osztrák Raiffeisen így lépett, a szerződés apróbetűs részének megfelelően rátette a kezét az ingatlanra. Értsük: nem az asszony adta el piaci áron, hogy törleszthesse hitelét, hanem a bank vette meg az amúgy is alacsony kikiáltási ár 70 százalékáért. A pénzt levonta Mi a Munkáspárt megoldása? a kölcsönből, s immár mindössze 4 milliót követel az asszonytól. A magyar törvények szerint bírósági végzés kell a kilakoltatáshoz. A végrehajtónak nem volt ilyen papírja múlt csütörtök reggel Monoron. Azonban a végrehajtó úgy értelmezte a törvényt, hogy miután a bíróság a végrehajtást jóváhagyta, minden az övé, azt tesz, amit akar. Ez ellen tiltakoztak az Otthonvédő Szövetségben együttműködő szervezetek aktivistái, így a munkáspártiak és a Fehér Kéményseprők tagjai is. Sajnos sikertelenül, ugyanis a kivezényelt rendőrjárőrök a végrehajtót segítették. Utóbbi még azt sem engedte meg, hogy az asszony elvigye ingóságait, mindössze néhány használati cikket és ruhát vehetett magához. Nem érdekelt senkit az sem, hogy a nyugdíjas asszonynak nincs hova mennie. Utóbbi amúgy nem egyedi eset, legutóbb Szombathelyen egy 73 éves szívbeteg férfit tettek utcára. 4 Megtiltjuk, hogy a kölcsönök nem-fizetése miatt önhibáján kívül bárkit is az utcára tegyenek. 4 Befagyasztjuk a törlesztéseket azoknál a dolgozóknál, akik elvesztették a munkájukat! 4 Lakossági hitelekkel és befektetésekkel foglakozó állami bankot hozunk létre. Mint ahogy eddig több tízezer családnak kellett szembenéznie a végrehajtóval, a kilakoltatással. Még a kormány várakozásai szerint is az év végéig ezren veszíthetik el otthonukat, a reális szám pedig elérheti a ezret. Ennyi család veszítheti el otthonát. A liberális média erre azt mondja, hogy ez az ő hibájuk, minek vettek fel ekkora hitelt. Miért hittek kormánynak, banknak? A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Monoron például az Otthonvédők öszszefogásban résztvevő társadalmi szervezet szerint alapos a gyanú, hogy a hitelező bank alkalmazottja és az önálló bírósági végrehajtó között cinkos megállapodás jött létre az ingatlantulajdon egymásnak való átjátszásáról. A gyanú szerint a cégek eleve azért adtak kölcsönt, hogy később rátehessék a kezüket a fedezetként bevont ingatlanra. Az ügyfelek jellemzően olyan nehéz helyzetben lévő személyek közül kerültek ki, akik korábban már valamely banknál megpróbáltak hitelhez jutni. Ezt már nem az Otthonvédők mondják, ez Farkas Ferencnek, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének véleménye. Farkas úr természetesen nem nevez meg nagy, óriásbankokat, ez túl kockázatos lenne. Azonban a munkamódszer ugyanaz, nagy és kis pénzügyi vállalkozónál. Idézzük: Gyanú van rá, és vizsgálat fo-

5 MUNKÁSPÁRT 5 MEGSZERZÉSE A CÉL lyik a gyanú szerint egyes kisebb hitelező cégek eleve azért adtak kölcsönt ügyfeleiknek, hogy később kiforgathassák őket vagyonukból. A felügyelet öt-tíz pénzügyi vállalkozást vizsgál, a jelenlegi adatok alapján nem zárható ki, hogy a hitelkihelyezés célja a fedezetül bevont ingatlanok megszerzése volt. Jelenleg is azt tapasztaljuk pénzügyi Törvényen kívül kell helyezni a tisztességtelen üzleti magatartást! mondta el A Szabadságnak adott interjújában Dénes Tamás, a Fehér Kéményseprők Szövetségének elnöke. A szervezet aktívan küzd a családok védelmében, a kilakoltatások ellen. Nevük sokatmondó: a fehér szó a tisztességet, a kéményseprő kifejezéssel pedig a becsületes munkát szimbolizálja, azt, hogy a koromtól, mocsoktól, és a korrupciótól is meg kell szűrni a világot. Fehér Kéményseprők. Kik Önök? A Fehér Kéményseprők Szövetségét több szervezet hozta létre, vannak köztünk vagyonőrök, nagycsaládosokat, lakóközösségeket egyesítő tömörülések. Célunk világos: a családok védelme, a családokon belüli és családok közötti emberi kapcsolatok erősítése, valamint a közösségi tudat, a nemzedékek közötti összetartás, egymásra utaltság érzésének, a nők, a gyermekek és az idősek tiszteletének ápolása, a rászorultak gyámolítása. Nem egy tipikus kéményseprő feladat. Nevünk szimbolikus. A fehér szín nevünkben a tisztaságot, mindennemű korrupció elvetését szimbolizálja. S miért kéményseprő? A kéményseprők nagyon komoly, egészség- és életvédelmi megelőző tevékenységet végeztek a múltban és ma is. Ha visszagondolunk gyermekkorunkra, és kéményeinket a fűtés időszakában újra gondtalanul, szabadon, boldogan és békés meleg családi körben használjuk, akkor melegség önti el szívünket. A kéményseprő szó nálunk is azt szimbolizálja, hogy a koromtól, mocsoktól, korrupciótól meg kell szűrni a világot, és azt követően újra szabad és kiegyensúlyozott, elnyomásoktól és a korrupciótól mentes társadalomban, szabad állampolgárként, szorongások nélkül élhet tovább minden család. Nem kerülhetnek utcára a családok, gyermekek. Nem árverezhetnek jogtalanul. Nem vállalkozásoknál, esetleg bankoknál, hogy olyan szándékkal nyújtottak eleve hitelt, vagy olyan feltételeket szabtak már induláskor, hogy a szándékuk az volt, ellehetetlenítsék az ügyfél törlesztését, és arra törekedtek egyértelműen a magatartásukban, hogy kilakoltassák az ügyfelet, és megszerezzék az ingatlanát. FEHÉR KÉMÉNYSEPRŐK: KISEPERNI A KORRUPCIÓT! alakulhatnak olyan árverező cégek, ahol nem az ügyfél az első, hanem a csalás! Meg lehet akadályozni a kilakoltatásokat? Ez a jelenlegi szabályok és törvények mellett szinte lehetetlen. Az önálló bírósági végrehajtók minden esetben rendőri védelmet kérnek és kapnak A rendőrök közül többen is elmondták, hogy emberi meggyőződésük ellenére hajtják végre a parancsot, hiszen tisztában vannak azzal: embertelen eljárás eszközeként használják ki őket. A törvény megváltoztatására lenne szükség. A parlamenti képviselőknek kellene tenni valamit, de nem tesznek semmit. Talán azért, mert szintén benne vannak a buliban, így vagy úgy részesednek belőle? Ez a monori eset tanulsága is? Az Otthonvédőkkel közösen a monori esetből is arra a következtetésre jutottunk, hogy a kilakoltatásokat le kell állítani, és törvénybe kell iktatni a lakhatási jogot. Ezért úgy gondoljuk, hogy országos méretekben, közérdekű perrel is lépnünk kell az emberek érdekében, mert egyes hitelezők ember- és közösségellenes magatartásán nem lehet etikai kódexekkel változtatni. Törvényen kívül kell helyezni a tisztességtelen üzleti magatartást! Harcolunk azért, hogy a társadalom felelős vezetői ne engedjék meg, hogy az önhibájukon kívül hitelt törleszteni nem képes állampolgárok öngyilkosságba meneküljenek. Elég a családok kifosztásából! 1. Követeljük! A kilakoltatások, árverések azonnali felfüggesztését! 2. Követeljük, a már kilakoltatott családok azonnali visszahelyezését a saját tulajdonukba! 3. Követeljük, hogy a családok kifosztására szakosodott faktoring cégeket, pénzbehajtásra szakosodott kft-ket, adósságkezelő, követeléskezelő, és ezen cégek kiszolgálói ellen a kormány hatékony lépéseket tegyen! Azonnal vonják vissza a működési engedélyüket! 4. Követeljük, hogy a Banki Magatartás Kódex minden pénzintézetre kötelező érvényű legyen! 5. Követeljük, hogy a Kódexben meghatározott 3 hónapos moratóriumot a Kormány tolja ki 1 éves intervallumra! 6. Követeljük, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a törvényes keretek közt járjon el azon pénzintézetekkel szemben, melyek a devizahitelesek, bizonyítottan csak erre a célra (jogtalan ingatlanszerzés) csak Magyarországon engedélyezett jelzálog, és opciós szerződések megkötésére szakosodott! 7. Követeljük, hogy a Kormány iktassa törvénybe azon családok rehabilitálását, akik önhibájukon kívül kerültek kilakoltatásra, utólagosan törvényben is tekintsék jogtalannak az eljárást! 8. Követeljük, hogy a Kormány, az évi. XX. törvénybe foglalt alkotmányos jogainkkal ne éljen vissza! 9. Követeljük az évi. XX. törvény alapján az Alkotmányban leírtakban alapvető emberi jogaink sérthetetlenségét! 10. Követeljük, hogy azon negatív szereplők, akik részt vettek a kilakoltatásokban, kiszolgálóikat, csalókat, behajtókat, ügyvédeket, banki embereket, 5 évig, ill. a pozíciójuk ismeretében 10 évig tiltsák el a közügyek gyakorlásától, a kilakoltatott családoknak az elszenvedett sérelmeikért vagyoni kártérítésben, családonként 15 millió forint erejéig kártalanítsák! 11. Követeljük a kilakoltatásokért felelős személyek teljes vagyoni felelősségre vonását! 12. Követeljük, hogy az önkormányzatok a tél beállta előtt biztosítsanak átmeneti szállást a kilakoltatottaknak, helyzetük rendezéséig! Fehér Kéményseprők

6 6 MUNKÁSPÁRT KÉSZ ÁTVERÉS Ha humorosan, és nem tragikusan élhetné meg sokat szenvedett lakosságunk a rendszerváltó kormányok és azokat elvtelenül támogató ellenzékiek látszat-intézkedéseit, akkor a jól ismert kész átverésnek is lehetne tekinteni a sorozatos hazudozásokat. A magyar nép első nagy megtévesztése a szépreményű rendszerváltással kezdődött. Kész átverés volt a vértelen ellenforradalommal hatalomra jutott új elit részéről, hogy jóléti társadalmat és szociális piacgazdaságot ígértek a hiszékeny választópolgároknak és rablókapitalizmus lett belőle. Aztán folyamatosan következtek az arcpirító mellébeszélések, művészi fokon. Két évtized távlatából tanulságos áttekinteni a jelentősebb történéseket, és összevetni a szemfényvesztéseket a bekövetkezett valósággal. Kész átverés volt az az elméleti kinyilatkoztatás, hogy a szocializmusban felgyülemlett, mintegy 20 milliárd dolláros államkölcsön miatt rendszerváltásra van szükség. Ma ennek hatszorosa az államadósságunk, és sokszoros az adócsapdába kényszerített lakosság uzsorakamatokkal megnövelt hitelállománya. Mégse jut eszükbe a csalóknak, hogy nagyon indokolt lenne már egy új rendszerváltás... Kész átverés volt az ideológiailag sem alátámasztható, hazug propaganda, hogy csak magántulajdon alapján lehet gazdaságos tevékenységet folytatni. Ezzel a hazug szemlélettel a világszínvonalon, hatékonyan termelő üzemeket (Csepel, Diósgyőr, Rába, Ikarus, Videoton, sorolhatnánk) lehetetlenítették el. Mindezeket azért, hogy júdáspénzért, főként külföldiek tulajdonába adják a nemzet vagyonát, vagy a rabló privatizáció folyamán kialakítsák a hazai burzsoáziát. Kész átverés volt az agrárium tudorainak az a korszakalkotó tézise, hogy nem kellenek nekünk kolhoz-típusú szövetkezetek, sem állami gazdaságok. Pedig ezek akkor már a falu fejlődésének meghatározói voltak. Előrelátásuk eredménye lett, hogy a magyar gazdaságban akkora termelési és piaci visszaesés következett be, amelyet évtizedekig nem lehet helyrehozni (különösen nem vadkapitalista viszonyok között). Kész átverés volt, hogy a jogállamiságot és törvényességet hirdették őszinteséget vágyó népünknek, ugyanakkor a milliomos csalók és sikkasztók közül még azok sem kapnak méltó büntetést, akiket nemzeti elfogató parancsra sikerült kézrekeríteni. Háborítatlanul működnek a különböző (olaj, szesz, lakásfelvásárló, stb.) maffiák, virágzanak az állami megrendelések panamázási ügyletei, a külföldi adóelkerülések, és más káprázatos bűncselekmények, mind-mind következmények nélkül, vagy 80 évre titkosítva! A jogi tisztességtelenségek teteje, hogy a nagystílű kapcsolatokkal rendelkező bűnözők helyett nálunk a bűnüldözőket némítják el, amire talán ma az EU-nak is illene felfigyelni. Kész átverés még ma is, hogy a pénzintézetek átfogó hiteleket ajánlanak az általuk adósságcsapdába kergetett adósok részére. Vitathatatlan tény, hogy a változtatható devizakamattal és a kíméletlen uzsorakamatokkal, az etikátlan hitelközvetítő díjakkal és a folyton növekvő banki költségekkel teljesíthetetlenné váltak a lakossági tartozások. Az áthidaló hitelek nem jelentenek valóságos megoldást, mivel a tartozások további növekedését, és ezáltal a kilátástalanságot fokozzák. Sürgős kormányintézkedések kellenek a lakásárverezések megakadályozására, közös állami, banki és adóterhek átvállalására. Szemfényvesztő kódexek helyett igazságos törvényekre és azok következetes betartására van szükség! Kész átverés volt a közelmúltban igazságos és arányos válságkezelésről beszélni, amikor tisztességes és szociálisan érzékeny képviselőink lényegében csak az EU átlagánál jelentősen alacsonyabb nyugdíjak és a szociális juttatások megnyirbálásában látták a megoldást, ami világosan tükrözi az emberi szolidaritási tisztességüket és alkalmasságukat... Eszükbe sem jutott, hogy hasonló színvonalon vészeljék át a világválság nehézségeit, mint megnyomorított választóik. Pedig számos megoldás kínál-

7 MOZGALOM 7 ADY ENDRE (1877. NOVEMBER 22., ÉRMINDSZENT JANUÁR 27., BUDAPEST) De mégis szörnyű sors, hogy a nyugati hitványságok és a keleti kegyetlenségek ősi, szent házasságának legsúlyosabb terhét máig is érezzük. Ady költő volt, költőként ismerjük őt elsősorban. Egyik legnagyobb géniusza az európai költészetnek. Ugyanakkor publicista is, éleshangú, világosságot teremtő újságíró. Nagy kár, hogy nem olvassuk cikkeit, mint időtálló, hiteles forrásokat. Születésnapja után, halálának évfordulója előtt tűnődjünk el zseniális meglátásain, melyek mint az éles penge vágnak napjaink foszladozó szövetébe. Magyarországon a nép akkor sem, ma sem volt csöndes, belenyugvó, megelégedett, de nem voltunk forradalmi ország sem. S amikor az urai csináltak valami forradalomfélét, azt már jóelőre eladásra szánták. Mert ugye a pénzisten, a Mammon, a disznófejű nagyúr mindig itt zülleszti a haza bitorlóit. Még a nép szent lázadásait, elégedetlen morajlását, a kisebbségi létben élők autonómiavágyát is kihasználják a nagyurak. Most a kereskedelmi médiák mögött habzsoló gazdasági érdekcsoportok. Hiába! Az utolsó igazi parasztfelkelést Dózsa György vezette, s a proletariátus is a Tanácsköztársaság idején táncoltatta meg rendesen a nagyságos urakat. Ez a mai robbanó Magyarország már tudja, hogy az ellenség itt benn van s hogy evvel az ellenséggel le kell számolni. A hitványok mindig találnak valami kibúvót a tőke odvas fogainak sötétjében. A gőgös, rangjelzéssel megáldott senkik az éhes gyermekek ájulásából is profitot csinálnak. S a népnek itt nem szabad passzivitásba burkolózni, mert a hitványok felfalják, ha nem csinál valamit. Igaz, az utolsó igazi parasztvezér Dózsa György volt. De a fenébe is! Mi nem Dózsa György unokái vagyunk? Az új Magyarország emberei annyi gyalázatos és szégyenletes alku után, meg fogják csinálni a nagy söprést ebben a nagy, sokszemetű pitvarban Hiába minden cifra tűzijáték, ami a szemeket van hivatva megvakítani, hiába minden gyalázatos átverés és parlamenti, érthetetlen okoskodás! A gyomrok korgása kiűzi majd az othonokat dobraverő bankárkasztot! FOGARASI ZSUZSANNA kozott volna a szabadrablások erőteljes megadóztatásával, vagy reprivatizációval, a bankkonszolidáció milliárdjainak visszafizetésével, vagy igazi vagyonadózással. Érthetetlenek a társadalom számára a százmilliós végkielégítések és sokmilliós havi- és mellékjövedelmek, és még mindig nem nyílt ki az emberek zsebében a bicska! Kész átverés, amit a választott képviselőink a vagyonbevallási mutatványokkal elkövetnek. A kétes úton megszerzett tulajdonaiknak csak jelentéktelen része a sajátjuk, a vagyon többsége családtagok, rokonok nevén van nyilvántartva. Nem szerepelnek a bevallásokban a külföldi bankokban elhelyezett betétek, de még az adóparadicsomokba mentett csalások sem. Kész átverés volt a napokban, hogy a népszavazást követelő kezdeményezéssel szemben a honatyák lesajnálták a törvényességet, és a számla nélküli költségtérítések megszüntetése helyett arcátlanul tovább növelték érdemtelen haszonszerzésüket. A fentiek mellett megannyi igazságtalansággal találkozik napjainkban a jóhiszemű állampolgár. Már csak az a döntő kérdés, hogy meddig tart tűrőképessége a véghetetlen átverések láttán. SZEMENYEI DEZSŐ A MUNKÁSPÁRT VELÜNK VAN! Szavazz a Munkáspártra, mikor eljön az idő, és hamarosan leszerelik a kamerákat a munkahelyeden! Nem figyelhet többé a Nagy Testvér! Nem lesz joguk ahhoz, hogy messziről figyeljék még azt is, hogy mikor mész WC-re. Most is jogellenes, amit tesznek! De ma kit szolgál a jog!? Ha jön a Munkáspárt, vége lesz a béres-rendszernek! Mert a munkaerő-kölcsönzés a régi béres-rendszer újjáéledése. Azt akarják, hogy mikor szól a gazda, menj dolgozni, és örülj, ha nem a saját szerszámoddal! Utána szevasz, ha legközelebb megint kellesz, szólok neked, öcsém! Ezt úgy hívják, hogy napszámos. Elég a megalázó munkaerő-kölcsönzésből, amin az emberkereskedő cég keres! Vagy felvesznek rendesen, vagy sehogy! Egy munkás Álmodik a Nyomor Duhaj kedvek Eldorádója, Száz tivornyás hely, ne bomolj. Csitt, most valahol, tán Ujpesten, Húszesztendős legénynek vackán Álmodik a Nyomor. Gyár-marta, szép, sovány, bús alvó, Melle horpadt, válla kiáll, Arcán zúzos, jeges nedvesség, Mosolyog. Szent, nehéz álmában Urabb, mint egy király. Tiszta ágyat és tiszta asszonyt Álmodik s vígan fölkacag, Kicsit több bért, egy jó tál ételt, Foltatlan ruhát, tisztességet S emberibb szavakat. Kevesebb vért a köhögésnél És a munkánál több erőt S hogy ne kellessen megjelenni Legalább tíz-húsz esztendőig Az Úr szine előtt. Te, nagyváros, csupán öt percig Álljon ürítetlen a bor Dús asztalán dús nábobidnak, Mert valahol talán utolsót Álmodik a Nyomor. Ady Endre

8 8 MUNKÁSPÁRT SZOLNOK PÉLDÁT MUTAT A múlt héten kitettek magukért Jász- Nagykun-Szolnok megye kommunistái. Csütörtökön a párt elnökét fogadták a karcagi választókerületben. Horváth Sándort, a Munkáspárt képviselő-jelöltjét nagyon sokan ismerik a térség nagy településein, így Abádszalókon, Tiszafüreden és természetesen Karcagon, ahol maga is él. Szombaton viszont Szolnok adott helyet a Munkáspárt Elnöksége és a megyei elnökség közös ülésének. A reggel a szolnoki piacon kezdődött, ami ezúttal is sikeres volt. Az emberek meglepődtek, hogy a párt teljes országos és helyi vezetése röplapokat osztogat a vásárlóknak és az eladóknak. Sok-sok kérdést tettek fel a párt elnökének, sokan panaszolták el gondjaikat. A szolnoki Alexandra Könyvesboltban dedikálással folytatódott a program. A korai forgalom nehezen indult, de a végére több mint egy tucat példányt adtak el Az elsikkasztott ország című könyvből. A könyvesbolt dolgozói szerint van érdeklődés a könyv iránt. Az országos és a megyei elnökség LENDÜLETBEN A BUDAPESTI FRONT DUSNOKI DÁVID, URBÁN SZANDA ÉS CSEH MIKLÓS Vasárnap kora hajnalban a budapesti Frontelnök, Cseh Miklós vezetésével kommunista fiatalok jelentek meg a szigethalmi piac bejáratánál. Vörös zászlók és munkáspárti asztalka jelezte, hogy ezúttal politikai színezetet is kap a vasárnapi piac. A Baloldali Front budapesti tagjai a munkáspárti vádiratot és a Front szórólapjait osztogatták az árusoknak és a vásárlóknak egyaránt. Nagyon sokan fogadták szívesen a Vádiratot. Voltak olyanok is, akik először nem akarták elfogadni a szórólapot, majd miután meghallották, hogy kormány és rendszerellenes vádirat, azonnal felébredt bennük az érdeklődés. Többen lelkesítő szavakkal bíztatták az aktivistákat: várják a Munkáspárt megerősödését! Itt is tapasztalható volt, hogy valóban erős a Kádár-nosztalgia, legtöbben szívesen visszahoznák a szocialista rendszer emberközpontú éveit. Egy férfi hosszasan beszélt a szocializmusban megélt szép emlékeiről, és kifejezetten örült, hogy vannak kommunista elkötelezettségű fiatalok. Végén így köszöntek el: mi egyszerre vagyunk Kádár János unokái, és egy új szocialista rendszer harcosai. Persze a fiatal kommunisták mellett itt is rengeteg csalódott MSZP-szavazó állt meg. Ők már ugyanolyan utálatot éreznek az MSZP iránt, mint Orbán Viktor iránt. Sokan nem rejtették véka alá a véleményüket: vagy el sem mennek szavazni, vagy munkáspárti szavazók lesznek, mert a munkáspárti gondolatok az ő gondolataik! Miattuk is érdemes tovább dolgozni! Thürmer Gyula, illetve Bencsik Mihály vezetésével tekintette át a megyei pártszervezet helyzetét, helyét és feladatait az országos munkában. A megyei vezetők elmondták, hogy a választókerületek túlnyomó többségében biztosan megállítják a jelölteket, bár mindenütt sokat kell dolgozni. Az elmúlt időszakban sokat tettek a társadalmi kapcsolatok erősítéséért. Kapcsolatban vannak a megyei és a helyi önkormányzatokkal, rendszeresen szórólapoznak, terjesztik A Szabadságot és a helyi pártlapot, a Jász-Kun Munkást. Thürmer Gyula kiemelte, hogy a Munkáspárt ma egyszerre van jó és rossz helyzetben. Jó a helyzetünk, mert az emberek jobban értik, hogy mi is az a kapitalizmus, és becsülik a Munkáspártot. Rossz a helyzetünk, mivel nincs pénzünk és kádergondokkal is küzdünk. Ezért nagyon fontos, hogy a párt vezetői minden szinten élen járjanak az áldozatvállalásban. Nekünk kell a legnagyobb áldozatokat hozni anyagilag is, a munkát tekintve is mondotta. De legalább ilyen fontos, hogy meglévő erőinket a lehető legjobban szervezzük. Ha sikerült e két dolgot megvalósítani, van esélyünk. A párt elnöke aláhúzta: a Jász-Nagykun-Szolnok megyei pártszervezet erős szervezet. A párt egésze azt várja tőle, minden megyei kommunistától, hogy mutassanak példát. Járjanak élen a pénzgyűjtésben, a könyvértékesítésben, A Szabadság terjesztésében, az utcai akciók szervezésében. A megyei párttagság erre képes, s példájuk jótékonyan hathat a Munkáspárt egészére. Az egész napos program lakossági fórummal ért véget Szolnok Széchenyilakótelepén. A programokról hírt adott a szolnoki televízió és a megyei újság is.

9 MUNKÁSPÁRT 9 THÜRMER A RENDSZERVÁLTÁSRÓL A Munkáspárt Baross utcai központjában és a könyvesboltokban is kapható Thürmer Gyula, Az elsikkasztott ország című könyve. Más politikusokkal ellentétben ez nem egy beszédgyűjtemény, nem egyszer már leírt és elhangzott mondatok egyvelege. Thürmer könyvében magáról is ír, de valójában a kérdés a lényeg: meg lehetett volna menteni a magyar szocializmust? Mit akart Kádár János? S hogyan tovább ma? A Munkáspárt elnökének könyve kitűnik még egyben: Thürmer Gyula a kiadótól a könyv megírásáért kapott honoráriumot forintra pontosan a pártnak adta. Az alábbiakban a könyvből idézünk. A Munkáspárt nehezen születik. Nem akarunk kapitalizmust, védjük a szocializmust! Rendben! De hogyan tovább? Milyen legyen a párt? Na, és egy apró kérdés: ki vezesse a pártot? A párt szervezése nem Grósz lakásán indul, központtá csak novembertől válik. Október 16-án létrejön a létszámában legnagyobb szerveződés, az Ideiglenes Ügyvezető Testület. Némi meglepetéssel látom, hogy elnöknek egykori külügyes főnökömet, Puja Frigyest választják. Nincs vele bajom, sőt tisztelem, de ekkoriban már 68 éves, nehezen hall. Azt se nagyon tetszik, hogy két olyan segítőtársa van, akik mindenben a régi rendszerhez kötődnek. Ribánszki Róbert és Dóczé Kálmán. A levegőben van egy ellentmondás, amely majd később elviszi őket a Munkáspártból. Ők a régi pártot akarják folytatni, én újat akarok kezdeni. Szerintük a fiataloknak még tanulniuk kell, szerintem nekünk kell vezetnünk, az emberek új arcokat, új módszereket akarnak. Október 20-án még egy szervezet hirdeti meg ugyanazt a célt: újjászervezik az MSZMP-t! Az Ideiglenes Szervező Bizottság a Széchenyi rakparton jön létre, Virág Ferenc újságíró, a KB munkatársának és mások vezetésével. Itt vállal szerepet Udvarhelyi László, aki a szocialista kor ígéretes kádere. Már 1980-ban, fiatalon a Kiadói Főigazgatóság vezetője, de nem képes kijönni az akkori vezetéssel ben a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat egyik vezetője. Bizalmi állás, hiszen a régi MSZMP sok külföldi pártot ezen a cégen keresztül támogatott anyagilag. Udvarhelyivel decembertől már egy vezetőségben ülünk. Hamarosan kiderül, hogy nem tudunk kijönni. A csapat mögött egyébként a jól ismert Berecz János áll. Akkoriban nem kérdezzük egymástól, hogy honnan jössz, csak azt, hogy merre mész. Ma már másként cselekednék. Az sem mindegy, hogy eddig hol voltál. Az események felgyorsulnak. Október 28-ára, Budapestre nagyaktívát hívnak össze. Legyen kongresszus! adják ki a jelszót. November 7-én az Építők Rózsa Ferenc Kultúrházában ünnepi gyűlést rendeznek az új párt szervezői. Első ízben jelennek meg együtt a nyilvánosság előtt a különböző szerveződések képviselői. Itt van Grósz Károly, Berecz János, Puja Frigyes, Ribánszki Róbert. Megállapodnak, hogy december 17-ére összehívják az MSZMP XIV. Kongreszszusát. A nagyok november 17-én létrehoznak egy újabb testületet, az MSZMP Kongresszusi Előkészítő Bizottságát. Innen tovább ezé a szervé minden hatalom. A különböző áramlatok ide olvadnak be, legalábbis elvileg. A gyakorlatban folyik a csata, hogy kinek lesz több képviselője a kongresszuson, ki milyen pozícióhoz jut. Legyünk elnézőek, elvégre Madáchtól tudjuk, hogy a forradalom megeszi gyermekeit. Nálunk szerencsére az evésig nem jutott el. A bizottság elnöke Grósz, s bekerül a többi ismert vezető is. Nem mondhatni, hogy szeretik Grószt. Az októberi kongresszusi szereplését árulásként élik, és soha sem bocsátják meg. Grósz azonban a legismertebb személyiség. Belenyugszanak. Grósz nyakába veszi a kongresszus ügyeit és hamarosan rájön, hogy ahányan vannak, annyi félét akarnak. Ebből így nem lesz kongresszus! Grósz cselhez folyamodik. Javasolja egy kongresszusi előkészítő iroda létrehozását. Valakinek dolgoznia is kell! Ennek vezetőjéül jelölnek engem. MOST KELL HAJTANI! Most figyelnek ránk, most fontos, hogy láttassuk magunkat! Holnap már késő. Ideje leszokni a jól bevált viszszatérünk rá, ráér holnap, majd meglátjuk, átbeszéljük gyengeségeinkről. Annyira szorít az idő, hogy nem cselekedhetünk elég hamar. Már ma, ha nem tegnap, menjünk ki az utcára, és hagyjuk abba a párthelyiségbe való bezárkózást! Igen, fontosak az ünnepek, a jó beszélgetések, a taggyűlések, a kiselőadások, de most tartsunk böjtöt ezen a területen! Ha most nem állunk az emberek elé, jön a nagy pártok sokmilliós kampánya, s ránk már a kutya sem fog figyelni! Most észrevesznek, mert csak mi vagyunk, akik a választásokon kívül is törődnek velük! Most érdekes, amit mondunk, s nem fogják elfelejteni a beszélgetéseinket a szavazóurnánál sem, hiába jön a postaládába szórt számtalan reklámanyag. Most minden rajtunk múlik! Ráér az adminisztráció, a beszámoló, minden ráér. De a munkás nem vár meg a gyárkapu előtt, és az utas is továbbrobog a vonattal. A munkanélküli is hazaballag a hivatalból. A KB-tagoknak, a regionális, helyi vezetőknek van igazán nagy felelősségük most. Mert ha mindegyik kimegy az utcára hát az már egy jó csapat! Aki a gyakorlatban bizonyít, annak van erkölcsi alapja szózatot intézni a tagsághoz. Járjunk elöl a jó példával! Hisz mit tudhat az életről az elvarázsolt királyleány, aki száz esztendeje egy toronyban lakik? PAULIK PÉTER

10 10 MOZGALOM Az én húsz évem Kovács István 20 A SZABADSÁG A MUNKÁSPÁRT 20. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL év SOROZATOT INDÍT AZ ÉN HÚSZ ÉVEM CÍMMEL. A MUNKÁSPÁRT TÖRTÉNETE KÖZÖS HARCUNK HISTÓRIÁJA. NAGYGYŰLÉSEKRŐL, FELVONULÁSOKRÓL ÉS VÁLASZTÁSOKRÓL ÉPPÚGY SZÓL, MINT A MINDENNAPI MUNKA, A SZÓRÓLAPO- ZÁS, A KOPOGTATÓCÉDULA GYŰJTÉS VAGY AKÁR CSAK EGY PIACI BESZÉLGETÉS APRÓ PILLANATAI- RÓL. VÁRJUK MINDAZON PÁRTTAGJAINK ÍRÁSAIT, AKIK ÚGY GONDOLJÁK, HOGY A MUNKÁSPÁRT KÖZÖS KINCSÉVÉ TENNÉK AZ ELMÚLT HÚSZ ÉV SZÁMUKRA FONTOS, EMLÉKEZETES PILLANATAIT. EZÚTTAL KOVÁCS ISTVÁN EMLÉKEIT IDÉZZÜK FEL. A kerek évfordulók alkalmával az ember kicsit jobban elgondolkodik. Mérlegeli, mit tett jól, mit kellett volna másképpen csinálni, és óhatatlanul kicsit szomorúbban gondol arra, hogy mennyire gyorsan múlik az idő. Ebben az évben én is így tettem. BOLDOG GYEREKKOR 69-ben láttam meg a napvilágot, munkáscsalád gyermekeként. Apám esztergályos, anyám bolti eladó volt. Családunk nem volt gazdag, nem volt kiváltságos, és nem voltak a múlt rendszer párttagjai. De az a rendszer adott akkor is, ha valaki nem volt közel a tűzhöz. Gyakrabban került hús a fazékba, mint manapság. Szegényen, de boldogan nevelkedtünk. Az iskolában nem volt szegregáció, évekig ült az előttem lévő padban egy cigánylány. Ugyanúgy a közösség része volt, mint a doktornő vagy az üzemmérnök gyereke. Cseperedtünk, évről évre minden különösebb nehézség nélkül. Nem kellett protekció vagy sok pénz ahhoz, hogy továbbtanulhassunk. Mindenkinek megvolt a lehetősége. Én apám nyomdokaiba léptem, mechanikai műszerésznek tanultam. Ekkoriban még voltak gyárak, munkásközösségek. Szerencsére két ilyen gyárban is tanulhattam, gyakorolhattam a szakmát. Tapasztalt fejjel visszagondolva, ezen időszakok nagyon is meghatározták gondolkodásomat, baloldali értékrendem kialakulását. Nagyon sok kedves emlék köt ezekhez az évekhez. Kezdetben a kisdobosság, majd az úttörőmozgalom, az örsi órák, vagy az ifjúsági táborok. A vállalati rendezvények, vagy az a munkamorál, közösségi szellem, összetartás ma már nincs jelen. Pedig nagy szüksége lenne ezekre a társadalomnak. Még lehettem sorkatona, amire nagyon büszke vagyok. Mai napig összeszorul a szívem, mikor a katonai eskütételemre gondolok. Azokban az években voltam katona, amikor a Magyar Népköztársaságra esküdtünk fel, viszont már a Köztársaságban szereltünk le. Elvtársi megszólításra, parancsszóra gyakorlatoztunk, tanultuk meg a haza védelmét, védtük a dolgozó népet, hogy nyugodtan építhesse a szocializmust. Sajnos ekkor már érezhető volt, hogy baj van, nagy baj. A parancsnok gépkocsivezetőjeként sok furcsaságot tapasztaltam. Kezdődött azzal, hogy híradós ezredesemet érdekes helyekre vittem. Például szakszervezeti vezetőkhöz. Kérdezheti a kedves olvasó, hogy, na és? A szocializmusban nem volt divat csak úgy bratyizni. De érdekes volt az is, amikor Nagy Imrét újratemették. Érezhető volt, hogy valami Kommunistának lenni dicsőítő, ez egy rang, büszkén viselendő politikai öltözet. A Munkáspártban lenni, nap, mint nap harcolni, megtiszteltetés. Mikor munkakönyvembe került a vörös bélyegző, azt éreztem: hazataláltam. változik a politikában. Túl nagy volt a felhajtás. Kékre festették a hangosítós Csepel teherautókat, ami a Hősök terén adta a technikát a ceremóniához. HA-s rendszámomat lecseréltük PS-re ez akkoriban a posta autóinak volt a rendszáma és annyi mesterlövész volt a háztetőkön, hogy majd vége lett a bulinak, mire megszámoltuk őket. Buli volt ez, a kapitalizmust akarók bulija. Ezzel mérték fel, hogy mit lehet legyűrni a magyar nép torkán. Jól sikerült a főpróba, mert azóta is azt tesznek a néppel, amit csak akarnak. KÉNYSZEREDETT VALÓSÁG Kényszeredett, mert ha utólag visszagondolunk, senki nem akarta ezt, ami van. Nem ilyen kapitalizmusról álmodozott még az se, aki azt akart, hát még a szerencsétlen melós, a néptömegek, de már ide sorolhatjuk az értelmiség egy jelentős részét is, akinek sokkal jobb volt a szocializmusban. Ránk kényszerítették a gyári munka helyett, az állam által jól koordinált iskola, egészségügyi rendszer helyett a vállalkozások formáját. A kilencvenes éveket apámmal közös vállalkozással kezdtük. Na, nem mintha nagyon akartuk volna, csak folyamatosan szűntek meg a gyárak, nagyüzemek, és más lehetőség híján ez maradt. Az első években még tetszett is a dolog. Magunk urai voltunk, annyit dolgoztunk és akkor, amikor jólesett. Még némi anyagi elmozdulás is látszott, igaz, kemény munka árán. Elhittük, hogy ha sokat dolgozunk, akkor milliomosok is lehetünk. Igaz, a milliókra nem vágytunk, de szerettünk volna könnyebb életet biztosítani a gyerekeimnek. A nálunk munkát vállalók ugyanolyan melósok voltak, mint az előző rendszerben. De mi magunk is, azzal a különbséggel, hogy a bürokráciának köszönhetően lecseréltük a melósruhát utcai viseletre, mert csak így vettek komolyabban minket a hatóságoknál és az üzleti tárgyalásokon. De mivel mi munkásnak születtünk, nem állt jól ez a szerep. Hamar rá kellett jönnünk, hogy ezt a vállalkozói életet nem nekünk találták ki. Soha nem tudtam kizsákmányolni a nálam dolgozókat, mindig megkapták a fizetésüket időre, még ha nekem nem maradt, csak kenyérre, vagy kölcsönt kellett felvennem.

11 MOZGALOM 11 Mehettünk mi akárhova, munka után, vagy pályázati pénzért. Nem adták azt könynyen csak annak, aki jókor volt jó helyen, vagy a neve benne volt abban a pakliban, amiből csak keveseknek húznak lapot. Az uniós csatlakozás is csak a kiváltságosoknak hozott szebb jövőt. Hamar megtapasztaltuk, hogy a brüsszeli követelményeknek csak a multik tudnak játszi könynyedséggel megfelelni. Ezen eseményeknek köszönhetően kerültem kapcsolatba a Munkáspárttal 2001-ben. Eleinte csak szimpatizánsként figyeltem a párt helyi szervezetének működését ben viszont már megmérettem magam Érden, először, mint országgyűlési képviselőjelölt, majd ősszel, mint polgármester-jelölt. Egyik sem volt könnyű feladat. A parlamenti választásokon az MSZP részéről jelölt volt Jánosi György, aki mélyen benne van a buliban. Hatalmas pénzeket költöttek a reklámozására, mert már ekkor nagy ember volt a csapatán belül. A polgármester-választáson meg egy olyan szocit indítottak, akinek dilettantizmusáról később városkám naiv lakossága is megbizonyosodhatott. Ráadásul nagyon elöregedett a tagságunk. El szoktam gondolkodni, hogy idősebb kommunista társaim mit képzeltek a kilencvenes évek elején, hogy jó lesz a kapitalizmus, vagy azt, hogy egykét év alatt visszatérünk a Lenini útra? Nincs szükség a fiatalításra? Nem tudom, mi járhat a fejükben, de nagyon kevesen vannak, akik gyermekeiket vagy unokáikat behozták a mozgalomba. Pedig nagy szükség lenne erre a generációra, mert a háború még sokáig fog tartani. Keresgéltem a helyem az elmúlt két évtizedben. Kipróbáltam magam autószerelőként, álltam a söntés mögött, egy darabig étteremben dolgoztam, ezt is családi felállásban. Elvégeztem számos iskolát, tanfolyamot. Nem igazán találtam a helyem, nem éreztem sehol azt, hogy azt tehetem, amire igazán szükségem van, amire szüksége van a hazámnak óta vagyok a pártközpontban, mint hivatásos forradalmár. Szeretem a munkámat, szeretek a párt elnökével dolgozni, nagy tanító, igaz kommunista. Most már tudom, milyenek lehettek kommunista elődeink, akiket a sztahanovista vagy hasonló érdemrenddel kitüntettek. Ebben a munkában nincs reggel vagy este, nincs hétvége, csak a munka van január elsejétől december végéig. Lassan feltűnik azért a következő nemzedék, azok, akik tovább viszik a vörös lobogót. Nekünk az a feladatunk, hogy most keressük, neveljük és segítsük őket. Segíteni kell őket, mert egy bűnös, erkölcstelen társadalomban nevelkednek. Ahol egymás eltaposása a trendi. Ők csak történelemkönyvekből és legendákból ismerik a marxista gondolkodást. Mutassunk nekik példát, mutassuk és tanítsuk nekik a helyes utat! Engedjünk teret nekik, hagy bontogassák szárnyaikat. Ez az utolsó perc, mikor megtehetik, mert még itt vagyunk, hogy vigyázzuk őket. A JELEN KÉRDÉSEI Aggodalommal teli gondolatok kavarognak most a fejemben. Mi lesz az utánam jövő nemzedékkel? Mi lesz a gyerekeimmel? Megérem, hogy térdemen lovagoljon az unokám? Nem véletlen, hogy ezek járnak a fejemben. A legelején írtam, hogy a kerek évfordulók elgondolkodtatják az embert. Egy kommunista nem lehet önző. Nem tehetem meg, hogy csak magamra, családomra gondolok, mikor hazánk többsége nyomorog ezt szoktam emlegetni a feleségemnek, mikor megdorgál, miért végzek ilyen későn, vagy miért kell hétvégén megint távol lenni tőlük. Lassan belátta, vagy beletörődött a sorsába, mint sokan az országban. A válságnak köszönhetően elvesztette a munkahelyét, és azóta sem talál tisztességes munkát. Nem kell senkinek olyan munkaerő, aki többgyermekes. Ezúton szeretném megköszönni neki és gyermekeimnek azt a kitartást, és hatalmas áldozathozatalt, amivel segíti a munkámat, ezáltal a munkásmozgalomban folytatott napi harcomat. Mert nem könnyű harc ez, megküzdeni a napi megélhetési gondokkal, bizakodva a szocialista jövőben. Mert nem lehet más a megoldás arra, hogy a nemzetünk újra felemelkedjen. Legyen megint világhírű mezőgazdaságunk. Jusson mindenkinek munka, biztos megélhetés. Ne legyen kiváltság a jobb és egészségesebb élet. Harcoljon velünk mindenki, harcoljunk a jogainkért, harcoljunk a jövőnkért, a gyermekeink jövőjéért. Küzdjünk azért, hogy nyugodt, békés időskort élhessünk meg. Ne kelljen attól rettegnünk, hogy mit fogunk majd enni, lesz-e munkánk, vagy fedél a fejünk felett. Már tudom, hogy ez a társadalmi forma csak a szocializmus lehet. Meg kell értetni az emberekkel, hogy nincs más út. Apám mindig azt mondta nekem: fiam, az útnak csak jobb vagy baloldala van, a dolgok csak feketék vagy fehérek lehetnek, ne higgy azoknak soha, akik azt mondják, van más út, van szürke. Az elmúlt évek megértették velem ezt a mondatot. Nincs kétféle kapitalizmus. Csak fekete, csak olyan, amiben nincs keresnivalója a melósnak. Nem szabad elhinnünk, hogy a kapitalizmust lehet úgy is csinálni, hogy nekünk, az ország többségének majd jó lesz. Az, ami nemzetünk széles néptömegeinek megfelelő, élhető, az csak a baloldaliság, az igaz baloldaliság. Ezek a gondolatok, ezen értékek vezérelnek nap, mint nap. Csalnak mosolyt az arcomra, adnak erőt a harchoz. Bízom benne, hogy húsz év múlva ugyanide írhatok még, emlékezhetek, és tervezhetek. Ünnepelhetünk, és akkor már nem csak a párt negyvenedik születésnapját, hanem a győzelmet, amit anynyira megérdemel a magyar nép, a kétkezi munkájában, becsületben megfáradt dolgozó ember.

12 12 AKTUÁLIS MUNKÁSPÁRTI SZÜLETÉSNAP A Magyar Kommunista Munkáspárt december 19-én a Baross utca 61-ben ünnepli 20. születésnapját Az ünnepségre szeretettel várjuk a párt minden tagját! A Munkáspárt és a Baloldali Front aktivistái az ünnepet is munkával kezdik, reggel fél nyolctól a Blaha Lujza téren szórólapokat osztanak, ismertetik a párt választási programját, zsíros kenyérrel és forró teával kínálják az érdeklődőket. A Központi Bizottság ünnepi ülése ahová minden párttagot szeretettel várunk 10 órakor kezdődik a Baross utca 61. első emeleti nagytermében. Ünnepi köszöntőt mondanak Thürmer Gyula mellett a Munkáspárt és a Baloldali Front vezetői. Az ünnepi műsorban versekkel, filmekkel idézzük fel a Munkáspárt elmúlt 20 évét. EZ IS ETIKAI KÉRDÉS! Jó ideje a Munkáspárt Központi Etikai Bizottságának nincs feladata. Nincsenek izgalmas ügyeink. Ez jó dolog! Jelzi, hogy politikai kérdésekben a cselekvési egység érvényesül. Mindenki belátja, jelentős küzdelem küszöbén állunk, a társadalom kisemmizettjeinek parlamenti képviseletére készülünk. Olyan helyzetben vagyunk, amikor a párt fokozott anyagi támogatása egyfelől politikai, másfelől etikai kérdés. Etikai kérdés, hogy ahová a párt lapja, A Szabadság (amúgy a megrendelés hiányában) nem kopogtat be, ott az alapszervezet egy-egy tagja hívja fel az elvtársunk figyelmét: tőled is áldozatot vár a párt! Etikai kérdés, hogy egymás között van-e figyelemfelhívó szavunk, ott a végeken tudunk-e önállóan cselekedni, a párton belül vállaljuk-e a közéletiséget! Etikai kérdés is, hogy jut-e mindarra, amit terveztünk! Igen! Ma úgy látjuk, magunkon múlik, lesz-e kinyomtatott program, lesz-e képviselőjelöltjeinknek bemutatkozója, a vezetés eljut-e az ország minden szegletébe. Igen, ma minden forint kell. Elvtárs! Érezd, ma rajtad is múlik a sikerünk! Hajdú József, a KEB elnöke A tettekre figyeljünk A gyűjtés tizennegyedik hete (zárás november 23.) A teljes adományozott összeg ezer forint. Ezt 1009 fő adományozta a szimpatizánsokkal együtt. Az egy főre jutó átlag forint. Kiemelt adományozóink: Vida János, Budapest, újabb adományával forint. Vida-Bór Ernesztina, Budapest, forint. Ezekkel az adományokkal a Vida család forintot adományozott összesen a pártnak. Köszönjük! Peterácz Mátyás, Pécs, forint; Lévai Istvánné, Szolnok, forint; Móricz Sándor, Budapest, forint forintot adományoztak: Csikány József, Csikány Józsefné Budapest; Csernus Csilla, Fitos János Kecskemét, Csáky Csabáné Budapest, Bókáné Koller Margit, Szakály. A korábbi számunkban elírtuk Madi Sándor elvtárs, kecskeméti adományozónk nevét, tévedésünkért ismételten elnézést kérünk! Az adományokat mindenkinek köszönjük! Karacs Lajosné Könyvbemutató Az elsikkasztott ország című könyvet december 4-én (pénteken) Miskolcon fogja dedikálni Thürmer Gyula. A helyszín: Fókusz Könyváruház, Széchenyi utca 7. A Magyar Kommunista Munkáspárt központi politikai lapja. Szerkeszti a szerkesztõbizottság. Szerkesztõség: 1082 Budapest, Baross utca 61.; Telefon: ; Telefax: ; A Szabadság címe: internetcím: Kiadja: a Progressio Kft., a kiadásért felelõs: Vajda János igazgató; ISSN A Munkáspárt internetcíme:

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

FEHÉRKÉMÉNYSEPRK ORSZÁGOS TÁRSADALMI SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE 9600 Sárvár Akácfa út 33. Email cím: dabasit@airplanet.hu; Telefon: 06-20/ 399-5821.

FEHÉRKÉMÉNYSEPRK ORSZÁGOS TÁRSADALMI SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE 9600 Sárvár Akácfa út 33. Email cím: dabasit@airplanet.hu; Telefon: 06-20/ 399-5821. FEHÉRKÉMÉNYSEPRK ORSZÁGOS TÁRSADALMI SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE 9600 Sárvár Akácfa út 33. Email cím: dabasit@airplanet.hu; Telefon: 06-20/ 399-5821. IGAZSÁGÜGYI és RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Dr. Draskovics Tibor

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Stefánia, 2012. október 5. Tisztelt Nagykövet Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tanácskozás! Ünnepelni és emlékezni jöttünk ma össze. Ünnepelni a

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE

POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE ÚJSÁGCIKKEK 1956. OKTÓBER 23. - NOVEMBER 4. A KÖTETET SZERKESZTETTE, AZ ELŐSZÓT ÉS A JEGYZETEKET ÍRTA SZIGETHY GÁBOR HOLNAP KIADÓ TARTALOM Szigethy Gábor: IDŐRENDBEN / 5

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

A Párbeszéd Magyarországért kiadványa

A Párbeszéd Magyarországért kiadványa A Párbeszéd Magyarországért kiadványa A Párbeszéd Magyarországért meggyőződése, hogy nincsenek másodrangú állampolgárok. Mindenkinek joga van a létbiztonsághoz. Ezért a PM teljes vállszélességgel kiáll

Részletesebben

Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika

Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika BÉR- ÉS JÖVEDELEMPOLITIKA Akik a szegénységért dolgoznak Az Egyesült Államokban a jelenlegi munkaerő-piaci túlkínálat következtében nagyon sok dolgozónak esélye sincs arra, hogy a legalacsonyabb bérkategóriánál

Részletesebben

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott

Részletesebben

Az EU gazdasági és politikai unió

Az EU gazdasági és politikai unió Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

AKI SZEGÉNY, AZ A LEGSZEGÉNYEBB Adalékok a magyarországi dolgozói, avagy jövedelmi szegénységről 2015-ben, Európában.

AKI SZEGÉNY, AZ A LEGSZEGÉNYEBB Adalékok a magyarországi dolgozói, avagy jövedelmi szegénységről 2015-ben, Európában. AKI SZEGÉNY, AZ A LEGSZEGÉNYEBB Adalékok a magyarországi dolgozói, avagy jövedelmi szegénységről 2015-ben, Európában. Ha az Isten íródiák volna S éjjel nappal mozogna a tolla, Úgy se győzné, ő se, följegyezni,

Részletesebben

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Miért? A magyarok az egyik legtöbbet dolgozó nép Európában, mégis úgy érzik, nem becsülik eléggé a munkájukat, nem kapnak annyi fizetést, amelyből

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 7

MagyarOK 1.: munkalapok 7 1. Dénes napirendje 6.30 6.35 Fél hétkor Dénes felkel. Hat óra harmincöt perckor már a fürdőszobában van. (Hideg vízzel zuhanyozik.) 7.00 Hét órakor Dénes kimegy a konyhába, és leül reggelizni. / Hét órakor

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata JK. 80.055-30/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2014. december 03. napján 15:30 órai

Részletesebben

K. Farkas Claudia. Bátor javaslat. A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény

K. Farkas Claudia. Bátor javaslat. A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény K. Farkas Claudia Bátor javaslat A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény A Magyarországon 1938-tól megvalósult zsidóellenes törvényhozás 1 beindításáért hiba volna a

Részletesebben

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év -

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

Devizahitel-kiváltást

Devizahitel-kiváltást Fórum MI TÖRTÉNIK A HAZAI LAKÁSÁLLOMÁNNYAL? MERRE A KIÚT, VAN-E MEGHATÁROZHATÓ KIÚT A MŰEMLÉKI LAKÓÉPÜLETEKET ÉS AZ ÚJ ÉPÍTÉSŰ INGATLANOKAT EGYARÁNT ÉRINTŐ GAZDASÁGI PROBLÉMÁK KÖRÉBŐL. LETENYEI LÁSZLÓ

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért!

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért! Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért! A baloldal eddig előkerült tervei, nyilatkozatai és javaslatai egyértelművé teszik, hogy Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év - év

Részletesebben

Küldetés. 10. összejövetel

Küldetés. 10. összejövetel Küldetés 10. összejövetel 67 Előkészítés Rendezzünk el körben annyi széket, ahányan vagyunk! Középre tegyük a Szentírást és egy gyertyát! Készítsünk ki papírokat és íróeszközöket, hogy az egyéni és közös

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget

Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget 2008 / Tél F o r s p o n t S z o c i o l ó g i a, p s z i c h o l ó g i a, p e d a g ó g i a Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget A 21. század pszichológiája

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember DEKA Tartalom Ágost: Válságokról 1 Jövő a Szent Korona jegyében 2 A nemzet népjóléti helyzete 3 A népjóléti

Részletesebben

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN oral history 186 [ ] SÁRAI SZABÓ KATALIN Változatok az identitásra Az utóbbi években Magyarországon is egyre több kutató fordul a nôtörténet (gender) felé, és szaporodik az egyes nôi csoportok vizsgálatával

Részletesebben

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS JÖVŐTERVEI 1 A cigányság a magyar társadalom legnagyobb létszámú etnikai csoportjává vált az elmúlt évtizedekben. (VALUCH,

Részletesebben

rigmus a többség választása program ez a vidék többet érdemel! munkahelyteremtés közbiztonság az úthálózatok és a turizmus fejlesztése...

rigmus a többség választása program ez a vidék többet érdemel! munkahelyteremtés közbiztonság az úthálózatok és a turizmus fejlesztése... Ingyenes kampánykiadvány 2015. április rigmus a többség választása országgyűlési képviselőjelölt program ez a vidék többet érdemel! Szigligetről Keszthelyre? ésszerűtlen kórház-átalakítás élhetőbb, megélhető

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára BUDA ATTILA Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára Szabó Ervin, a magyar könyvtártörténet egyik jelentõs személyisége 1877-ben, a Felvidéken található egykori Árva megye egyik kis, döntõen szlovákok lakta

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o.

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o. BARTHA Eszter: Korszakok határán 131 SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 22(1): 131 136. Korszakok határán Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó,

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

Meghívó nyílt napra. Kedves Meghívottam!

Meghívó nyílt napra. Kedves Meghívottam! Kedves Meghívottam! Meghívó nyílt napra Szeretettel meghívunk egy olyan nyílt napra, ahol a jövő biztosítékáról lesz szó, az ARANYRÓL. Gondoskodás önmagunkról, gyermekeinkről, a jövőről. Azért küldünk

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.

Részletesebben

Michael Ben-Menachem. Miki

Michael Ben-Menachem. Miki Michael Ben-Menachem Miki Michael Ben-Menachem Miki Orosházától az Északi-tengerig Regényélet Háttér Kiadó Budapest Alapítva 1987-ben Michael Ben-Menachem, 2010 Háttér Kiadó, 2010 Szerkesztette Benedek

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

Ha valaki betelefonál, hogy játszani szeretne, ki választja ki és hogyan, hogy ki játszik?

Ha valaki betelefonál, hogy játszani szeretne, ki választja ki és hogyan, hogy ki játszik? 1989.IV. 1o. Ha valaki betelefonál, hogy játszani szeretne, ki választja ki és hogyan, hogy ki játszik?.. SÁndorné 897-398 Nyugdijas autótulajdonos. Hogy fog kijönni a számitott bevételük? Az autóutakat

Részletesebben

Szigetvári Viktor előadása

Szigetvári Viktor előadása Szigetvári Viktor előadása info@penzugykutato.hu Tel: +36.1.335.0807 Fax: +36.1.335.0828 Összefoglaló Szigetvári Viktor előadásáról Pénzügykutató Napok, 2012. október 26. Visegrád Mivel mind a független

Részletesebben

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság?

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Több, önmagát nagy teoretikusnak tartó tényezőtől eltérően nem voltam és nem vagyok meglepve attól, mit hozott a kormányváltás, attól

Részletesebben

A nép java. Erdélyiek és magyarországiak

A nép java. Erdélyiek és magyarországiak A nép java Erdélyiek és magyarországiak Miközben valamennyien érezzük, hogy van valami másság közöttünk, igen nehéz ennek a jellegét, tartalmát megközelíteni. Biztos, hogy a különbség az átlagra vonatkozik,

Részletesebben

Évindító - 2015. Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra.

Évindító - 2015. Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra. Évindító 2015 Az új év egy nagy változást hozó időszak lehet, de ahhoz, hogy ez megtörténjen szükség van rád és az elhatározásaidra. Induljon ez az éved másként, mint eddig! Te vagy az, aki változtatni

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

Az utolsó percben. A gyenge és kiszolgáltatott nemzeteket mindig megszállják és eltapossák

Az utolsó percben. A gyenge és kiszolgáltatott nemzeteket mindig megszállják és eltapossák INTERJÚ Az utolsó percben A gyenge és kiszolgáltatott nemzeteket mindig megszállják és eltapossák A Keleti pályaudvaron szerzett személyes benyomásokból egyértelműen kitűnt, hogy valóban szervezett folyamatról

Részletesebben

És a többi húzásotokat is szívesen nyilvánosságra hozom. Amiket tettetek, ahogyan dolgoztatok.

És a többi húzásotokat is szívesen nyilvánosságra hozom. Amiket tettetek, ahogyan dolgoztatok. Tisztelt Újságírók, Érdeklődők, kedves Mindnyájan! Az Usui Szellemi Iskola Közösség és elődje, a Fehérlótusz közösség 1999 óta szolgálta a magyar embereket, elsősorban a betegeket, a Lótusz szútra tanainak

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

A cigánysoron se felejtenek 2008. October 10.

A cigánysoron se felejtenek 2008. October 10. A cigánysoron se felejtenek 2008. October 10. A minap fekete csuklyások sorozatot lõttek és Molotov-koktélokat dobtak a tarnabodi faluszélen négy házra. Az idõs lakók nem sérültek meg. Még aznap délelõtt

Részletesebben

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal 23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

KALÁSZ PÉTER AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1

KALÁSZ PÉTER AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1 KALÁSZ PÉTER KI GAZDAGSZIK GYORSABBAN? PROPAGANDA ÉS VALÓSÁG A JÖVEDELEMPOLITIKAI VITÁK TÜKRÉBEN AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1 Történeti háttér Magyarország a 60-as évek elején hasonlóan a többi szocialista

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

Miklya Luzsányi Mónika

Miklya Luzsányi Mónika Miklya Luzsányi Mónika Farkasidő Nem kell ma a húsokat jégverembe tenni. Csikorog a hó, foga van a szélnek, süt át a hideg a falakon. Akkor is egész éjjel vonított a szél, mint a csikaszok a nádasban.

Részletesebben

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja 2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja XIV. évfolyam, V. szám Tartalom Bevezető szövegelés az új szerkesztőtől Az igazgatónő évnyitó beszéde Interjú az új igazgatóhelyettessel

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Terbe Rezső. Élem az álmom - A jövő naplója

Terbe Rezső. Élem az álmom - A jövő naplója Terbe Rezső Élem az álmom - A jövő naplója 2100. január 1. Elhatároztam, hogy naplót írok. Úgy érzem, hogy most boldog vagyok. Ugyanakkor a teljes történet megértéséhez hozzátartozik az is, hogy csak pár

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Tudatosság, fenntarthatóság, növekedés: a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja

Tudatosság, fenntarthatóság, növekedés: a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja : a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja Horváth Anna, SEED Alapítvány 2008. szeptember 11., Budapest Komplex képzés a családi vállalkozások növekedéséért, versenyképességéért

Részletesebben

A beszélgetésen részt vett Erdélyi Klári és Farkas István

A beszélgetésen részt vett Erdélyi Klári és Farkas István A révész A belső újjászületés felé vezető út felébredést követel, mindenekelőtt annak megakadályozását, ami az önmagam megerősítésében áll. Ez egy döntő próba. Nem lehet egyezkedés az igazsággal. Ez az,

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

Erdélyi Magyar Adatbank Biró A. Zoltán Zsigmond Csilla: Székelyföld számokban. Család és háztartás

Erdélyi Magyar Adatbank Biró A. Zoltán Zsigmond Csilla: Székelyföld számokban. Család és háztartás Család és háztartás Hány személy lakik a háztartásban? 1 személy 7 2 22.9 3 24.7 4 30.2 5 9 6 4 7 8 személy 0.7 1.5 0 5 10 15 20 25 30 35 260. ábra. Hány személy lakik a háztartásban? Statisztikák Személyek

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

észrevételt I. Észrevétel a késedelmek kérdésében 1. A kereset elkésettsége Fővárosi Bíróság 1055 Budapest, Markó u. 27. 1363 Budapest, Pf. 16.

észrevételt I. Észrevétel a késedelmek kérdésében 1. A kereset elkésettsége Fővárosi Bíróság 1055 Budapest, Markó u. 27. 1363 Budapest, Pf. 16. Fővárosi Bíróság 1055 Budapest, Markó u. 27. 1363 Budapest, Pf. 16. tárgy: Felperesi észrevétel és feltételes igazolási kérelem a K.33.972/2006. sz. ügyben Budapest, 2006. augusztus 28. Tisztelt Bíróság!

Részletesebben

Olvasás javítókulcs. 6. évfolyam ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ

Olvasás javítókulcs. 6. évfolyam ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ 6. ÉVFOLYAM JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2003 ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS Olvasás javítókulcs 6. évfolyam Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ OLVASÁS 1. BLOKK

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Alaphang tréning 2. rész - Családreform

Alaphang tréning 2. rész - Családreform Alaphang tréning 2. rész - Családreform Munkafüzet 2. Alaphang tréning 2. Családreform 2. rész Ideje másképp látni a világot és a gyereked 2. lecke Mintamókus 2. 1. Eszközök és az ő forrásuk azaz kinek

Részletesebben

Szia René! Kriszti. Szia René!

Szia René! Kriszti. Szia René! Én örömmel leírom a véleményemet, mert imádtam ezeket a foglalkozásokat. Bár lehet, pont rajtam láttad, hogy álmos vagyok és ezt esetleg unalom jeleként érthetted, de nem így volt. Egész nap ügyfelezek,

Részletesebben

A Kft. Feladata: Sepkő-Naturál 2007. Kft. 8360 Keszthely Munkás u. 23 ügyvezetője: Pintér Géza Tel.: +36 30 271 9650

A Kft. Feladata: Sepkő-Naturál 2007. Kft. 8360 Keszthely Munkás u. 23 ügyvezetője: Pintér Géza Tel.: +36 30 271 9650 Sepkő-Naturál 2007. Kft. 8360 Keszthely Munkás u. 23 ügyvezetője: Pintér Géza Tel.: +36 30 271 9650 A Kft. Feladata: A Stop Hám projekt megvalósulása. Nem csak hazámban legyen ismert a Stophám láthatósági

Részletesebben

Feketék a Fehér Házban, romák az elõszobákban 2009. January 05.

Feketék a Fehér Házban, romák az elõszobákban 2009. January 05. Feketék a Fehér Házban, romák az elõszobákban 2009. January 05. Visszapillantó: 2008 legjobb írásai és emlékezetes témái, azaz évzáró a zónában. Felelevenítjük, mi volt szerintünk meg önök szerint fontos

Részletesebben

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000 Dátum : 2005.12.07. - 2000 Adó : ATV Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Credit: 0000 - A mûsorvezetõ következõ vendége, Szolnoki Andrea fõpolgármester-helyettes. Öt budapesti kórház indít egy programot, méghozzá

Részletesebben

1. Bevezető, avagy Robinson és a kapitalista gazdálkodás kezdetei a Csendes-óceán egy szigetén

1. Bevezető, avagy Robinson és a kapitalista gazdálkodás kezdetei a Csendes-óceán egy szigetén Bánky Dániel Egy emlékezetes előadás nyomán: Az innováció pszichológiája, avagy az ezredforduló Robinson Crusoe-ja a Kárpát-medence gazdasági vadonjában (gondolatok) 1. Bevezető, avagy Robinson és a kapitalista

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

Vélemények a magyarokról s a környező országok népeiről*

Vélemények a magyarokról s a környező országok népeiről* Csepeli György Vélemények a magyarokról s a környező országok népeiről* 1977 nyarán országos reprezentatív mintán vizsgálatot végeztünk arról, hogy az emberek hogyan ítélik meg magukat mint magyarokat,

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. 5 PERCES MENEDZSMENT TANFOLYAM 1. lecke Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és

Részletesebben

KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ. A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai)

KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ. A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai) KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai) Az adatokról A számok nem reprezentatívak, és nem is teljesek (nem mindenről

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését; Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja

Részletesebben