Készítette: Zák András Megyeri Úti Általános Iskola Kategória: Szövegszerkesztés Felkészítő tanár: Sike Bernadett

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Készítette: Zák András Megyeri Úti Általános Iskola Kategória: Szövegszerkesztés Felkészítő tanár: Sike Bernadett"

Átírás

1 Készítette: Megyeri Úti Általános Iskola Kategória: Szövegszerkesztés Felkészítő tanár: Sike Bernadett

2 Ganz gyár G anz Ábrahám 1844-ben alapította meg öntőműhelyét Budán, ott, ahol ma az Öntödei Múzeum áll. A kis üzem alig egy emberöltő alatt jelentős gépipari vállalattá növekedett. A gyár Ganz halála után a kiemelkedő tudású gépészmérnök, Mechwart András 1 fejlesztő tevékenysége révén emelkedett rövidesen a hazai üzemek élére. Mechwart 1878-ban hozta létre a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt. keretein belül az erősáramú villamosipar alapjait megteremtő villamossági osztályt, amelynek vezetését az elektrotechnika legújabb eredményeivel foglalkozó fiatal és agilis Zipernowsky Károlyra bízta. A kis műhely előbb a második kerületi Kacsa utca egyik udvari épületében, majd a volt Király-malom Fő utcai épületében fejlődött igazi üzemmé, a kontinens egyik legjelentősebb villamossági gyárává. A kezdeti sikereket az ben Zipernowsky Károly, Bláthy Ottó Titusz és Déri Miksa által kidolgozott transzformátorrendszer, és 1885-ben az első transzformátor megalkotása (amely először tette lehetővé a villamosenergia nagyobb távolságra történő szállítását) koronázta meg. A Ganz-gyár az elektromos rendszerek gyártásával rövidesen világszerte ismertté, elektrotechnikai gyártmányai és berendezései két évtizeden át a világpiac egyik vezetőjévé váltak. Világszerte felhasznált találmányok sora is jellemzi a korszakot, köztük pl. a Bláthy által megszerkesztett és szabadalmaztatott elektromos fogyasztásmérő, a villanyóra, de ide sorolhatók a Kandó Kálmán nevéhez fűződő villamos vontatási rendszer fejlesztései is ben épült fel az akkor világszínvonalon álló elektrotechnikai gyár Lövőház utcai épülete, ahol akkor már kétezernél is többen dolgoztak ban a gyár önállósította magát, és Ganz-féle Villamossági Rt. néven működött 1929-ig, amikor is a nemzetközi vetélytársaktól erősen megszorongatva és szakmai tekintélyében megtépázva visszaolvadt az anyagyárba. Közben ben felépült az a nagyszerelde, amely napjainkra felkerülve az ipari műemlékek sorába, a nemzeti ipar- és kultúrtörténeti örökség emlékeként őrzi a jövő számára a hely szellemét. Az újabb elismerést és sikert az 1920-as években megindult hazai villamosítás vezető vállalataként érte el a Ganz, majd sikeres korszerűsítései eredményeként rövid időre ismét nemzetközi sikereket is elkönyvelhetett. A válságból a vállalat a nagyvasúti villamosítás Kandó-rendszerű mozdonyai, a Ratkovszky-féle feszültségszabályozók, a különféle Jendrassik-motorok és -turbinák révén lábalt ki, de rövidesen mindent romba döntöttek a második világháborús elemi erejű pusztítások. A sok nehézség árán újjáépült gyár 1949-től Ganz Villamossági Gyár néven ismét önállóvá vált, majd számtalan szervezeti változást átélve neve 1963-tól Ganz Villamossági Művek lett. Egyre inkább beszűkült piacra termelt a nagyvállalat, s az elmaradt érdemi fejlesztések jelentősen vissza is vetették, bár a nemzetközi piacon néhány versenyképes termékkel még őrizte a cég hajdanvolt nevét. A saját fejlesztés visszaszorulása, a világszínvonaltól történő fokozatos elmaradás, majd a hatékonyság csökkenése, és nem utolsó sorban a piacok átrendeződése válságos helyzetbe sodorta a nagy múltú vállalatot. Időleges kiutat jelentett a külföldi tőke bevonásával a Ganz Ansaldo Villamossági Rt. létrehozása 1991-ben, ám a termelés fokozatosan csökkent, majd megkezdődött a fővárosi gyártelep vidékre költöztetése. A villamossági vállalat 2000-től Ganz Transelektro Rt. néven működik tovább. A hajdani központi gyártelepen ugyanekkor megkezdődtek a Millenáris Park létrehozását célzó munkálatok. 1 A Ganz gyár gépészmérnöke 2

3 A helyszín A Ganz Villamossági Művek területe (a mai Millenáris Park) több évszázada kiemelkedő szerepet játszik Budapest fejlődésében. A közelben, a mai Margit híd budai hídfőjében már a római korban is katonai tábor működött, de a Budai Vártól északra fekvő térség gazdasági hasznosítása a XIII. század végén indult el. A mai Margit körút beépítése döntő mértékben az közötti időszakban történt meg. E virágzó időszakban indította meg termelését az egykori Kórház (ma Ganz) utcában a Ganz Vasöntöde. A Ganz Ábrahám által 1844-ben alapított kis öntőműhely alig egy emberöltő alatt Európaszerte jelentős gépipari vállalattá növekedett. A gyár előbb Ganz Ábrahám világszínvonalú szabadalma alapján kéregöntésű vasúti kerék, majd a kéregöntéses technológiából immár Mechwart András irányítása alatt továbbfejlesztett malomipari hengerszék gyártásával foglalkozott. Mechwart András meghatározó szerepet játszott abban is, hogy a mai Lövőház utca Margit körút Kisrókus utca Marczibányi tér által határolt területen megalakult a villamossági gyár, amihez mások mellett olyan nemzetközi hírű mérnökök, tudósok kötődtek, mint Zipernowsky Károly, Bláthy Ottó Titusz, Déri Miksa vagy Jendrassik György. A gyár egyik első épülete a D jelű szerelőcsarnok (ma a kisebbik kiállítási csarnok) volt. Ezt alig több mint egy évtizeddel később, ben a gyár fejlődése nyomán szükségessé vált bővítésként a B jelű (ma a nagyobbik kiállítási csarnok), 1997-ben műemléki védettség alá helyezett nagyszerelde követte. A gyár területe a városrész fejlődése nyomán felértékelődött, így már a két világháború között felmerült kiköltöztetése, azonban a háborús konjunktúra következtében az erre irányuló tárgyalások megszakadtak. A II. világháború befejeztével az épületállomány és a géppark több mint fele megsemmisült vagy használhatatlanná vált. Az újjáépítést követően rohamtempóban épült meg a két, C és F jelű, 5 csarnokszint egymás fölé helyezésével kialakított vasbeton épület az IPARTERV tervezésében. Az 1990-es évek közepétől ismét napirendre került a környezetszennyezés problémája, és a felértékelődött térség környezethez illeszkedő hasznosítása érdekében a gyár áttelepítése. Jelentős anyagi vonzatai és a tulajdonosváltások miatt erre csak 2000 közepétől kerülhetett sor, immár az érintett II. kerületi önkormányzat által elfogadott szabályozási tervekkel összhangban. Az 1999 tavaszán elindult koncepcióalkotás nyomán a megtartott és felújított épületek kulturális funkciót kaptak, az épületek környezete pedig a lakosság számára használható igényes közparkká alakult át. Az átalakítás A Ganz-telep átépítésének alapelve az volt, hogy az értékes és megtartható épületek, épületrészek korszerű térformálással és igényes kialakítással váljanak a kiállítási- és rendezvényközpont méltó környezetévé. A koncepció-alkotás egyik legnehezebb feladata a megtartandó és elbontandó épületek kiválasztása, a vonzó térarányok, téralakítások meghatározása volt. Ennek eredményeként került lerobbantásra a két a terület revitalizációja, újraélesztése szempontjából legkevésbé kívánatos magasépület. A megtartott B jelű műemlék-épület, (Nagycsarnok) a talaj szennyezettsége miatt csak részben megtartható D épület, (Kiscsarnok) a közöttük felépült C jelű új bejárati épület, valamint az általuk határolt térségben a vízfelülettel gazdagított park alatt létesült mélygarázs ma az ország egyik legnagyobb kiállítócsarnokának elemeit alkotják. 3

4 Ugyancsak megtartásra került az E jelű szerelőcsarnok, (Teátrum)amely a 600 férőhelyes színházként működik 2001 szeptemberétől: alkalmas zenei, színházi és tánc-programok befogadására.a Fény utcai főbejáratnál található a G jelű Fogadóépület, mely többféle kiszolgáló- és vendéglátó funkciót lát el, és egyben alkalmas a kiállítási- és rendezvényprogramhoz kapcsolódó szakmai és más események befogadására is. A bontási munkák augusztus 12- én kezdődtek meg, és szeptember 25-ig hat robbantással került elbontásra a két 37 m magas, 126 m hosszú ipari épület és a gyárkémény. A bontási munkákat megelőzően több tízezer liter olajat kellett elszállítatni a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően. A bontások során összesen kb köbméternyi bontási törmelék keletkezett, amivel együtt 2,5 3 ezer tonna acélszerkezetet is elszállítottak. Bontási munka kezdete Bontási munka vége A Park tervezői és kivitelezői Építészek: Benczúr László: Teátrum és Millenáris Kiállítócsarnok D épület Takács Ákos: Fogadó és Torony Wéber József: Millenáris Kiállítócsarnok B és C épület Bozsó Annamária: Mélygarázs Tájépítészek (park): Kovács Árpád, Lendvai Gábor, Muszbek Johanna, Pozsár Péter, Tihanyi Dominika, Wallner Krisztina Játszótér-tervezők: Balla Gábor, Kő Boldizsár, Ludwig Dóra, Gulyás Anna 4

5 A Városliget nem csupán a főváros egyik LEGNAGYOBB (1 KM2) PARKJA, de sokféle szórakozásra, pihenésre csábító kirándulóközpont is már több mint 250 éve. Arany János verset írt Ének a pesti ligetről címmel, a sláger pedig az kiáltotta világgá, hogy "ujjé, a Ligetben nagyszerű". És valóban: generációk jártak ki a Lizsébe pihenni, szórakozni, vagy párosan megbújni egy platánok árnyékolta padon. A pesti oldal legnagyobb zöldövezeti területe, családi kirándulások, hétvégi szórakozás, pihenés kedvelt színhelye. Az egykori királyi vadászterületen a mocsaras vidék lecsapolása és fásítás után a XIX. században angol mintájú parkot építettek, majd a millenniumi ünnepségsorozat keretében kihasították belőle a mai Hősök tere területét, de a Ligetben is pompás épületeket, emlékműveket hoztak létre. A Városliget kikapcsolódást nyújt minden szabadidős műfajban és minden korosztálynak: vidámpark, állatkert, cirkusz, múzeumok, gyógyfürdő, csónakázótó, műjégpálya várja a látogatót. A Városligetnek a Hősök tere felé eső részén, a bal oldalon egymás mellett épült meg az Állat- és Növénykert, a Vidám Park, a Fővárosi Nagycirkusz és Európa legnagyobb gyógyfürdője, a Széchenyi Gyógy- és Strandfürdő is. A jobb oldalon, a ligeti csónakázótó keleti részében télen műjégpálya működik. Felette hídon jutunk a Vajdahunyad vára történelmi épületcsoportjához. Rejt a Liget még más látnivalót is: a Közlekedési Múzeumot és Repüléstörténeti Gyűjteményét, és a PeCsát azaz Petőfi Csarnokot, a fiatalok kedvelt szórakozóhelyét. A csarnok melletti, hétvégi Pecsa-bolha (profán hangzásával ellentétben) a legjobb budapesti kirakodó- és zsibvásár. Mindekörül pedig ott van maga a Városliget - a pesti polgár békéjének szigete. Vajdahunyad vára A városligeti Széchenyi-szigeten fölépített Történelmi Épületcsoport leghangsúlyosabb eleme Vajdahunyad vára tornyának másolata volt. Erről kapta az épület a ma is közismert Vajdahunyadvár nevet. Az eredeti lovagterem másolatában - ahová pompás díszlépcsőn juthat fel a látogató - a Mezőgazdasági Múzeum kiállításai láthatók. Az ideiglenes épületeket a millenniumi kiállítás bezárása után a frissen alapított Mezőgazdasági Múzeum kapta meg. A részben kulissza jellegű objektumok gyorsan romlottak, ezért 1900-ban Alpár Ignácot megbízták az immár végleges épületcsoport elkészítésével. A II. világháborúban az épület és a gyűjtemények súlyos kárt szenvedtek. Az 1950-ben megindult újjáépítés csak az 1978 és 1985 között végzett felújítással fejeződött be. A vár 5 A Vajdahunyad vára este

6 M agyarország fővárosának, Budapestnek a határában de a belvárostól alig 15 percnyi autóútra található a Szoborpark Múzeum, ez a sajátosan kelet-európai, de a világon is egyedülálló gyűjtemény, ahol azok a valamikori köztéri szobrok láthatók, amik a szocialista kultúrpolitika és ideológiai eszmerendszer útmutatásai és igényei alapján kerültek egykoron a város tereire. A Szoborpark létrehozásának gondolatát elsőként Szörényi László irodalomtörténész fogalmazta meg a Hitel című folyóirat július 5-i számában; ő azonban ekkor egy országos Leninkert kialakítását javasolta, ahol a magyarországi Leninszobrokat gyűjtötték volna egybe. Az es kelet-európai politikai fordulat része volt a magyarországi rendszerváltás is, aminek során több alkalommal és különböző szinteken napirendre került az előző politikai rendszerhez kötődő köztéri szobrok ügye is. Lakossági észrevételek és a különféle politikai szervezetek nyomásának hatására Budapest Főváros Közgyűlése december 5-én határozatot hozott a kérdéses szobrok további sorsáról. A művek eltávolításáról illetve némelyek maradásáról a kerületek javaslatai alapján egyenkénti tárgyalással és szavazással döntöttek. A szobrok elhelyezésére a leendő szoborpark kialakítására a Közgyűlés Kulturális Bizottsága meghívásos tervpályázatot hirdetett, amire három pályázati anyag érkezett. A megbízást Eleőd Ákos nyerte el aki ezidőben Vadász és Társai Építőművész Stúdió tagja volt. A szoborparkot több javaslat és elutasítás után, végül a XXII. kerület által felajánlott területen, a Tétényi fennsíkon alakították ki. Az 1993 őszén megnyitott múzeum a mai napig sem készült el teljesen. Hiányzik többek között az a folyamatosan futó téglafal, amely a bemutatott alkotásokat egységes keretbe foglalná, valamint nem valósult meg több, olyan létesítmény, ami a közönség kiszolgálását segítené. E hiányosságok ellenére a park a megnyitás óta folyamatosan fogadja látogatóit. Az első hetek-hónapok fokozott érdeklődését követően az intézmény látogatottsága ma már kiegyensúlyozott. Az évi ezer vendég között külföldi és magyar turisták egyaránt megtalálhatók. A Szoborpark a létrehozása körül kialakult viták elcsendesedése után immár beilleszkedett Budapest múzeumainak és egyéb látnivalóinak a sorába. 6

7 Tartalomjegyzék: Millenáris park Oldal Városliget Oldal Szoborpark Oldal Felhasznált irodalom: Magyarország (Könyv) 7

Készítette: Grósz Péter Megyeri Úti Általános Iskola Komplex I. Felkészítő tanár: Sike Bernadett

Készítette: Grósz Péter Megyeri Úti Általános Iskola Komplex I. Felkészítő tanár: Sike Bernadett Készítette: Megyeri Úti Általános Iskola Komplex I. Felkészítő tanár: Sike Bernadett Fővárosi Alkalmazói Informatika TanulmányiVerseny Városliget A Városliget nem csupán a főváros egyik legnagyobb (1 km

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

SZENT-GYÖRGYI EST Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea

SZENT-GYÖRGYI EST  Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea SZENT-GYÖRGYI EST Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea Kedves Érdeklődő! A Szent-Györgyi Est főként budapesti múzeumok programlehetőségeit tartalmazza, kerületenként, betűrendbe

Részletesebben

LIGET BUDAPEST. Liget Park Fórum

LIGET BUDAPEST. Liget Park Fórum Liget Park Fórum 2016.11.24. CSE OMR PVA CIR FAN PAV PHE LAK KKI BA P VAJ BAZ BRE ZEN NGL PAR KKO MKO KOM OLO ROM NEP REM PDO SZI ÚJ NEMZETI GALÉRIA Funkció: Múzeum Terület: nettó 51.950 m 2 Státusz: tervezés

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai. Elektrotechnikai. A Magyar. Egyesület. Hobbim az elektrotechnika pályázata. Günthner Attila Május 17.

Magyar Elektrotechnikai. Elektrotechnikai. A Magyar. Egyesület. Hobbim az elektrotechnika pályázata. Günthner Attila Május 17. Magyar Elektrotechnikai Egyesület A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Hobbim az elektrotechnika pályázata Günthner Attila 2011. Május 17. 111 év hagyománya Alapítás éve: 1900 Szorosan kapcsolódik a magyar

Részletesebben

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és 26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának

Részletesebben

Bemutatkozik az MMKM Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény. Csibi Kinga múzeumvezető, főmuzeológus

Bemutatkozik az MMKM Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény. Csibi Kinga múzeumvezető, főmuzeológus Bemutatkozik az MMKM Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény Csibi Kinga múzeumvezető, főmuzeológus Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteménye 1027. Budapest, Bem József u. 20. Az épületet

Részletesebben

a turisztikai szakma iránt érdeklődőknek 5

a turisztikai szakma iránt érdeklődőknek 5 a turisztikai szakma iránt érdeklődőknek 5 BEVEZETŐ ÉS KÖSZÖNÖM Ezen könyvet a HungarHotels és a Béke Szálloda valamikori dolgozói állították össze, hogy a közös munkának és az együtt megélt napok emlékének

Részletesebben

7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet

7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet A jogszabály mai napon (2015.II.17.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 7/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet Budapest és Pannonhalma világörökségi helyszíneinek műemléki

Részletesebben

Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet

Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet 2016. június 28. 09:17 portfolio.hu A budapesti irodapiac, összterületét nézve egyik jelentős központja a kelet-közép európai régiónak. Az utóbbi időben a bérlők

Részletesebben

Új lendületet vehet a Petőfi ügye

Új lendületet vehet a Petőfi ügye 1. oldal, összesen: 5 oldal Új lendületet vehet a Petőfi ügye Szecessziós "palota" lesz a Petőfiből Megszereztük a terveket! A város főutcáján álló Petőfi Szálló és Tóth József Színház műemlék épületének

Részletesebben

A "Technikatörténet" c. tantárgy ütemterve GEGET300-B, GEGET300-iB, GEGET300-BL, GEGET300-iBL, GEGET517M. 2018/ félév

A Technikatörténet c. tantárgy ütemterve GEGET300-B, GEGET300-iB, GEGET300-BL, GEGET300-iBL, GEGET517M. 2018/ félév A "Technikatörténet" c. tantárgy ütemterve GEGET300-B, GEGET300-iB, GEGET300-BL, GEGET300-iBL, GEGET517M 2018/2019 1. félév Tanulmányi hét Előadás 1. Az alkotás fogalma. A technikatörténetről általában.

Részletesebben

160 ÉVE SZÜLETETT ZIPRNOWSKY KÁROLY

160 ÉVE SZÜLETETT ZIPRNOWSKY KÁROLY Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Energetikai Szakkollégium 2013. február 14. 160 ÉVE SZÜLETETT ZIPRNOWSKY KÁROLY Dr. Horváth Tibor professor emeritus Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi

Részletesebben

RÉSZVÉTEL A VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT KÖRNYEZETSZÉPÍTŐ VERSENYEN. Széchenyi tér Bevezetés:

RÉSZVÉTEL A VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT KÖRNYEZETSZÉPÍTŐ VERSENYEN. Széchenyi tér Bevezetés: RÉSZVÉTEL A VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT KÖRNYEZETSZÉPÍTŐ VERSENYEN Széchenyi tér Bevezetés: Szeged a Dél-Alföld legnagyobb és legjelentősebb városa. Csongrád megye székhelye, egyetemi város, fontos egészségügyi

Részletesebben

M A G Y A R ÖSTRANSZFORMÁTOROK A Z USA-BAN

M A G Y A R ÖSTRANSZFORMÁTOROK A Z USA-BAN M A G Y A R ÖSTRANSZFORMÁTOROK A Z USA-BAN A m a g y a r erősáramú i p a r az elmúlt években f o n t o s évfordulóhoz érkezett. 1959 nyarán v o l t 75 éve a n n a k, h o g y a Ganz és társa cég e g y k

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL.. napirend ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. május 24-i ülésére Tárgy: Közterületek elnevezésére javaslat Előterjesztő: dr. Árvay István polgármester Az előterjesztést

Részletesebben

Az Értéktár Bizottság tagjai a javaslattal egyetértettek és egyhangúlag, 5 igen szavazattal, határozathozatal nélkül elfogadták az alábbi:

Az Értéktár Bizottság tagjai a javaslattal egyetértettek és egyhangúlag, 5 igen szavazattal, határozathozatal nélkül elfogadták az alábbi: Települési Értéktár Bizottság 8296 Monostorapáti Petőfi u.123. Száma: 3597-2/2015. J e gy z ő k ö ny v Készült: A Települési Értéktár Bizottság 2015. november 10-én (kedden) 18.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

AZ AMERIKAI-HÁZ ZUGLÓ KERTVÁROS Lakások saját elképzelései szerint. Költözzön Zugló csendes zöldövezetébe! Sortimental ingatlan 1 Paskál Strandfürdõ 2 Örs vezér tér 3 Rákos-patak A társasháztól 800 méterre

Részletesebben

A magyarországi tájházak hálózata Kiemelkedő Érték Meghatározása

A magyarországi tájházak hálózata Kiemelkedő Érték Meghatározása A magyarországi tájházak hálózata Kiemelkedő Érték Meghatározása Rövid leírás: A hagyományos népi építészet meg nem újuló (kulturális) erőforrás, mert a társadalmi-gazdasági változásokkal összefüggően

Részletesebben

A GŐZFECSKENDŐ A XIX. SZÁZAD ELEJÉNEK MAGYAR TALÁLMÁNYA

A GŐZFECSKENDŐ A XIX. SZÁZAD ELEJÉNEK MAGYAR TALÁLMÁNYA Dr. Hadnagy Imre József A GŐZFECSKENDŐ A XIX. SZÁZAD ELEJÉNEK MAGYAR TALÁLMÁNYA Ez a tanulmány a XIX. század elejének egy nagy magyar találmánnyal foglalkozik. Az élet bizonyította, hogy az alkotókat méltán

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI MÚZEUM??? MEE OET november Mátrafüred Dr.Tóth Judit

Magyar Elektrotechnikai Egyesület MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI MÚZEUM??? MEE OET november Mátrafüred Dr.Tóth Judit Magyar Elektrotechnikai Egyesület MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI MÚZEUM??? MEE OET 2012. november 23-24. Mátrafüred Dr.Tóth Judit 1 EMúzeum a Szívoviban Lehet oviban kezdeni Nekem világít a lámpám Szép lett?

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 61/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest, I. ker. KÖZÉPSŐ-FERENCVÁROS

Részletesebben

Településrendezési terv módosítása

Településrendezési terv módosítása 255/2013. (XII. 30.) számú Kt. határozattal és 26/2013.(XII.30) Önk. rendelettel Jóváhagyott anyag 2013. Megbízó: Tervező Nagymaros város Önkormányzat 2626 Nagymaros Fő tér 5. Pro Arch. Építész Stúdió

Részletesebben

Budapesti Szabadidősport Szövetség

Budapesti Szabadidősport Szövetség Budapesti Szabadidősport Szövetség FŐVÁROSI SZABADIDŐ KUPA - Gyalogos Túraverseny 1. A verseny rendezője: Budapesti Szabadidősport Szövetség 2. Verseny helye: Városligeti Sportcentrum 3. Verseny időpontja:

Részletesebben

Warvasovszky Tihamér polgármester

Warvasovszky Tihamér polgármester Királyi Séta Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron Kiemelt projekt Warvasovszky Tihamér polgármester A projekt célja: A régió kiemelt, országos és nemzetközi jelentőségű, kulturális örökségre

Részletesebben

Iparművészeti Múzeum Rekonstrukciója és értéknövelő tervezése Budapest, IX. kerület, Üllői út 33-37.

Iparművészeti Múzeum Rekonstrukciója és értéknövelő tervezése Budapest, IX. kerület, Üllői út 33-37. Iparművészeti Múzeum Rekonstrukciója és értéknövelő tervezése Budapest, IX. kerület, Üllői út 33-37. 2012. Országos tervpályázat: megvétel Tervezők: munkatárs: Szakági tervezők: Dobai János DLA Bálint

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése A PROJEKT BEMUTATÁSA A projekt címe A projekt elemei (KMOP-2009-5.2.1/B) Pályázó Biatorbágy Város Önkormányzata Partnerszervezetek Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése Ezzel a projekttel

Részletesebben

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK 1 KALOCSA VÁROS ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET FOTÓMELLÉKLET Az értékvédelmi rendelet alkalmazása során a fotók alatt lévő megjegyzések szerint kell eljárni!! HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK Alkony utca 8. Újvárosi óvoda

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER ÉS JEGYZŐ

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER ÉS JEGYZŐ SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER ÉS JEGYZŐ 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. áprilisi ülésére Tárgy:

Részletesebben

JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA

JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2018. ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA alátámasztó munkarészek az OTÉK 2012. augusztus 6-án hatályos követelményeinek megfelelő tartalommal (314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet

Részletesebben

VET 125 JUBILEUMI ELŐADÁS A MŰEGYETEMI 125 ÉVES

VET 125 JUBILEUMI ELŐADÁS A MŰEGYETEMI 125 ÉVES VET 125 JUBILEUMI ELŐADÁS A MŰEGYETEMI 125 ÉVES VILLAMOSMÉRNÖK KÉPZÉSRŐL 2018. 09. 13. 2018. szeptember 13-án rendezte meg az Energetikai Szakkollégium az őszi, VET 125 jubileumi emlékfélévének első előadását.

Részletesebben

2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum 2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Országos versenyszervező: OFI OPKM 1089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40. 06-1-323-55-00 Honlap: www.opkm.hu

Részletesebben

AZ ÁLLATKERT FEJLESZTÉSE a volt Vidámpark térségében

AZ ÁLLATKERT FEJLESZTÉSE a volt Vidámpark térségében AZ ÁLLATKERT FEJLESZTÉSE a volt Vidámpark térségében 2014-ben az Állatkert (10,8 ha) bővült a Vidámpark (6,5 ha) területével Az Állatkert az ország kedvence 7 generáció másfél évszázados hagyománya műemlék,

Részletesebben

Készítette a Főépítészi Iroda * 2008. november

Készítette a Főépítészi Iroda * 2008. november BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2008. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2009. ÉVI PROGRAM Készítette a Főépítészi Iroda * 2008. november TARTALOMJEGYZÉK 2008. ÉVI ÉRTÉKELÉS Változások a városrészben Önkormányzati feladatok

Részletesebben

Kiemelt ajánlat. Budapest XIV. kerület, Városliget, Ajtósi Dürer sor

Kiemelt ajánlat. Budapest XIV. kerület, Városliget, Ajtósi Dürer sor Kiemelt ajánlat Budapest XIV. kerület, Városliget, Ajtósi Dürer sor Budapesten a Városliget délkeleti határán az Ajtósi Dürer soron patinás, több szintes, szintenként 500 m2-es villa jellegű épület / kereskedelmi

Részletesebben

AZ EKF HATÁSA PÉCS VÁROSÁRA. Dr. Merza Péter vezérigazgató Pécsi Városfejlesztési Nzrt.

AZ EKF HATÁSA PÉCS VÁROSÁRA. Dr. Merza Péter vezérigazgató Pécsi Városfejlesztési Nzrt. AZ EKF HATÁSA PÉCS VÁROSÁRA Dr. Merza Péter vezérigazgató Pécsi Városfejlesztési Nzrt. AZ EKF HATÁSA A VÁROS ÉLETÉNEK HÁROM TERÜLETÉRE Városfejlesztési hatások Városfejlesztési célok elérése a kulturális

Részletesebben

Prosectura épületéhez, bontás közben kialakult állapothoz, szakvélemény készítése Budapest, Frankel Leó utca Budai Irgalmasrendi Kórház

Prosectura épületéhez, bontás közben kialakult állapothoz, szakvélemény készítése Budapest, Frankel Leó utca Budai Irgalmasrendi Kórház Prosectura épületéhez, bontás közben kialakult állapothoz, szakvélemény készítése. 1027 Budapest, Frankel Leó utca 17-19. Budai Irgalmasrendi Kórház Prosectura épülete A szakvélemény a 2016. 11. 29.-én

Részletesebben

Pomáz, Nagykovácsi puszta

Pomáz, Nagykovácsi puszta Pomáz, Nagykovácsi puszta A Pomáz és Pilisszentkereszt között elhelyezkedő majorság a Pilis védett természeti értékeinek területén fekszik és egyben egy jelentős középkori romegyüttes helyszíne is. Az

Részletesebben

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris Intézmények elhelyezése a kiállításon 78 4 10 55 45 34 71 29 59 52 25 80 22 70 46 23 30 37 50 77 47 2 16, 17, 18 61 Alternatív Közgazdasági Gimnázium Arany János

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS

VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS Lámpaeladásaink jelentős része, több mint 50%-a projektben történt, vagyis kivitelezéssel együtt vásároltak tőlünk az ügyfeleink. 2017. év elejétől az Elecon Kft-vel karöltve

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 207/2018. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. november 22-i ülésére Tárgy: Dél-pesti Centrum Kórház beruházásával összefüggésben

Részletesebben

DUNA EGYESÜLET Közhasznúsági jelentés. 2011. május 17.

DUNA EGYESÜLET Közhasznúsági jelentés. 2011. május 17. DUNA EGYESÜLET Közhasznúsági jelentés 2011. május 17. 1 Duna Egyesület 1126 Budapest, Orbánhegyi út 30. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május 17. Dr. Nagy Péter Elnök 2 A Duna Egyesület

Részletesebben

Készítette: Badik Dóra Kovács Jázmin Orosz Blanka

Készítette: Badik Dóra Kovács Jázmin Orosz Blanka Készítette: Badik Dóra Kovács Jázmin Orosz Blanka A XIX. század elején már létezett egy színházpártoló csoport Veszprémben, főként az iskolai színjátszás köré épülve. A század második felében aztán egyre

Részletesebben

A Városliget parkhasználati vizsgálata

A Városliget parkhasználati vizsgálata varosliget---a_varosliget parkhasznalati_vizsgalata_layout 1 2015.11.13. 10:15 Page 1 A Városliget parkhasználati vizsgálata Vár-Város-Városliget Fórum 2014. Előzmények 2010 tavaszán a Corvinus Egyetem

Részletesebben

10. Ügyiratszám: 1-10/ október 25. napján tartandó. Strandfenntartók beszámolója. Előterjesztést készítette: Vanya László referens

10. Ügyiratszám: 1-10/ október 25. napján tartandó. Strandfenntartók beszámolója. Előterjesztést készítette: Vanya László referens Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-10/2012. Sorszám: 10. E LŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 25.

Részletesebben

FEHÉRVÁR ÁRUHÁZ CSOPORTOS ALKOTÁS BME DLA. Bedecs-Varga Éva Kovács Dávid Beke András

FEHÉRVÁR ÁRUHÁZ CSOPORTOS ALKOTÁS BME DLA. Bedecs-Varga Éva Kovács Dávid Beke András FEHÉRVÁR ÁRUHÁZ CSOPORTOS ALKOTÁS BME DLA BedecsVarga Éva Kovács Dávid Beke András a feladat Székesfehérvár, a Budapesttől 60 kmre elhelyezkedő megyeszékhely, nagy arányú pusztítást szenvedett el a második

Részletesebben

1 BRFK XIV. kerület Budapest 1 101 Felvonulási-Ajtósi 56-osok tere. 2 BRFK XIV. kerület Budapest 1 102 Felvonulási-Dembinszky 56-osok tere

1 BRFK XIV. kerület Budapest 1 101 Felvonulási-Ajtósi 56-osok tere. 2 BRFK XIV. kerület Budapest 1 102 Felvonulási-Dembinszky 56-osok tere Kamera Rendőri szerv (kerület) Rk HRK Települések száma (db) Kamera száma (Nr.) A kamera pontok helyszíne, elhelyezése megfigyelt terület 1 BRFK XIV. kerület Budapest 1 101 Felvonulási-Ajtósi 56-osok tere

Részletesebben

Verseny megnevezése. Fővárosi Középiskolai Informatikai Alkalmazói Verseny

Verseny megnevezése. Fővárosi Középiskolai Informatikai Alkalmazói Verseny Tagintézmény Verseny megnevezése Szervező Elért eredmény BMSZC Bláthy Ottó Titusz Fővárosi Középiskolai Alkalmazói Verseny Budapesti POK Szakgimnázium I. kategória 2 diák döntőbe jutott: Mohácsi Ákos Schneider

Részletesebben

BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN

BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN Közép- és Kelet-Európa az egyik leggyorsabban fejlődő régió, ahol számos ország éves GDP-növekedése meghaladja az EU átlagát. Magyarország a Kárpát-medence közepén, a Közép-európai

Részletesebben

Ugyanez a villa ma: a tetőn lévő egykori kis háromszögtől eltekintve változatlan a homlokzat.

Ugyanez a villa ma: a tetőn lévő egykori kis háromszögtől eltekintve változatlan a homlokzat. Törökbálint egykor. És ma? - (régi képeslap reprodukció: Scheiblinger Péter) A levelezőlap Róth Miksáné, született Walla Jozefának szól, Walla József lányának. A szöveg német nyelven íródott, de sajnos

Részletesebben

Zöld marad a Városliget a vizes vb idején

Zöld marad a Városliget a vizes vb idején http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/351/zold-marad-a-varosliget-a-vizes-vb-idejen Zöld marad a Városliget a vizes vb idején 2017.03.14. 14:09 CET A Városligeti-tavon, a műjégpálya területén rendezik

Részletesebben

а Városliget megmentéséről

а Városliget megmentéséről Az Оrszá уgyulés /2014. ( ) ОСУ Ь atározata оmа " 1ёа Hivяtala 1 оlаúузzkkft ы ~~ (l 1 1~тlсв~е~ к 2 01 4 Mb.1 19. а Városliget megmentéséről Az Országgyűlés elismerve, hogy а budapesti Városliget а világ

Részletesebben

KONFERENCIA az önkormányzati energetikai munka támogatására A MEE Békéscsabai és Szegedi Szervezete közös szervezésében 2015. október 15 én került

KONFERENCIA az önkormányzati energetikai munka támogatására A MEE Békéscsabai és Szegedi Szervezete közös szervezésében 2015. október 15 én került KONFERENCIA az önkormányzati energetikai munka támogatására A MEE Békéscsabai és Szegedi Szervezete közös szervezésében 2015. október 15 én került sor a konferencia megszervezésére, melynek célja a Békés

Részletesebben

1. számú melléklet a 145/2017. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás)

1. számú melléklet a 145/2017. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás) 1. számú melléklet a 145/. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás) 1a 1b 1c 1d 1.2 Benta tsz telephely felhasználásának módosítása (2. módosítás) 2 1.3 Külső Római

Részletesebben

"Aea iacta est", avagy "a veszett fejsze nyele" történeti épületek hasznosítási lehetőségei

Aea iacta est, avagy a veszett fejsze nyele történeti épületek hasznosítási lehetőségei varosliget---avagy_a_veszett_fejsze_nyele_layout 1 2015.11.13. 10:16 Page 1 Mindent a maga helyén" Múzeumliget vagy tudatos városfejlesztés Városfejlesztési konferencia a MUT szervezésében 2015. április

Részletesebben

Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt

Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt Cím Megye Település Budapest Budapest Budapest, I. kerület Bem rakpart 6. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt. 87-91. Budapest

Részletesebben

MUNKAHELYEK ÉS TECHNOLÓGIÁK ÉPÍTÉSZETE MAI IPARI ÉPÜLETEGYÜTTESEK KOMPLEX MUNKAKÖRNYEZET -TERVEZÉSE

MUNKAHELYEK ÉS TECHNOLÓGIÁK ÉPÍTÉSZETE MAI IPARI ÉPÜLETEGYÜTTESEK KOMPLEX MUNKAKÖRNYEZET -TERVEZÉSE MUNKAHELYEK ÉS TECHNOLÓGIÁK ÉPÍTÉSZETE MAI IPARI ÉPÜLETEGYÜTTESEK KOMPLEX MUNKAKÖRNYEZET -TERVEZÉSE TÉZISFÜZET FODRÓCZY JÓZSEF ÉPÍTÉSZ PTE PMMK BREUER MARCELL DOKTORI ISKOLA - 2012 1 BEVEZETÉS Mint minden

Részletesebben

Teljes saját létszám: 182 fı Bérmunkás létszám: 73 fı Összesen: 255 fı

Teljes saját létszám: 182 fı Bérmunkás létszám: 73 fı Összesen: 255 fı Rába Jármő Kft. Rába Jármő Kft. Személyi összetétel Teljes saját létszám: 182 fı Bérmunkás létszám: 73 fı Összesen: 255 fı 2005.07.01-tıl integráció a Rába Alkatrész Kft gyıri gyárával ( A Jármő Kft addigi

Részletesebben

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐ ÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: E 20543 11

Részletesebben

XXIII. kerület. 1. Építmények. Grassalkovich út = Táncsics Mihály utca Grassalkovich út 162. = Hősök tere 14.

XXIII. kerület. 1. Építmények. Grassalkovich út = Táncsics Mihály utca Grassalkovich út 162. = Hősök tere 14. XXIII. kerület 1. Korszerűtlen, téves adatok javítása 1.1. Cím 1.2. Helyrajzi szám 1.3. Megnevezés 1.4. Tervező 1.5. Tervezés, építés ideje 1.6. Helyesírás 1. Építmények Grassalkovich út 92-96. = Táncsics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Polgármesteri Hivatalban, a polgármesteri tárgyalóban, a Gazdasági Bizottság 2011. április 13-án 8 00 órai kezdettel

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

Jelenünkben a jövőnk...

Jelenünkben a jövőnk... Sedulitas-Pro Kft. Szeged, 2013. január 23. Nemes Péter Ügyvezető Rónai Attila Járműtervező Motto: Kis cég, nagy lehetőségekkel, komoly munkákkal. A múlt és a jövő: Jó alapok: Villamos- és gépész mérnökök

Részletesebben

2. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 16-i rendkívüli ülésére

2. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 16-i rendkívüli ülésére 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 16-i rendkívüli ülésére Tárgy: Támasz Otthonnál szükséges egyéb kivitelezési munkák.

Részletesebben

Jegyzet A vasútmodellezés és a nagyvasút szakkifejezéseinek megismeréséhez és megértéséhez. 2. rész.

Jegyzet A vasútmodellezés és a nagyvasút szakkifejezéseinek megismeréséhez és megértéséhez. 2. rész. 1 Jegyzet A vasútmodellezés és a nagyvasút szakkifejezéseinek megismeréséhez és megértéséhez. 2. rész. Milyen vasutak vannak? Miért, többfajta van? Igen. A mintául szolgáló nagyvasutak nagyon sokfélék

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK BELVÁROSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁSA PINTÉR FERENC 2010.09.29.

BUDAPEST FŐVÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK BELVÁROSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁSA PINTÉR FERENC 2010.09.29. BUDAPEST FŐVÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK BELVÁROSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁSA PINTÉR FERENC 2010.09.29. A településszerkezeti terv felépítése I. Bevezető II. Jóváhagyandó munkarész A terv leírása Rajzi

Részletesebben

BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2006. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2007. ÉVI PROGRAM

BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2006. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2007. ÉVI PROGRAM BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2006. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2007. ÉVI PROGRAM 2006. december hó Készítette: Főépítészi Iroda 1 TARTALOMJEGYZÉK ÖSSZEFOGLALÁS 2006. ÉVI ÉRTÉKELÉS Változások a városrészben Önkormányzati

Részletesebben

Közlekedés: a városfejlesztés lehetősége, avagy akadálya? Varga-Ötvös Béla október

Közlekedés: a városfejlesztés lehetősége, avagy akadálya? Varga-Ötvös Béla október Közlekedés: a városfejlesztés lehetősége, avagy akadálya? Varga-Ötvös Béla 2016. október Válasz Attól függ Mihez képest? Egész és részek viszonya Város egész, komplex, élő, dinamikus változik és változtatunk

Részletesebben

Jelen kiállításunk esztétikai megvalósításában és muzeológiai elveiben is e két előzmény kiállítás hagyományait vitte tovább.

Jelen kiállításunk esztétikai megvalósításában és muzeológiai elveiben is e két előzmény kiállítás hagyományait vitte tovább. A 2306/1671 azonosítójú DOStalgia 30 éves a PC című időszaki kiállításra, a hozzá kapcsolódó kiadványra és múzeumpedagógiai program megvalósítására vonatkozó NKA-pályázat szakmai beszámolója A DOStalgia

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/11/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. április 10-én megtartott

Részletesebben

Új termelő rendszerek létesítése Visonta K.-III. bányában

Új termelő rendszerek létesítése Visonta K.-III. bányában Új termelő rendszerek létesítése Visonta K.-III. bányában Keleti III. bánya nyitása - előzmények Az elmúlt években a két bányából átadott lignit mix optimalizálása miatt (60% Visonta bánya 40% Bükkábrány

Részletesebben

Kormányzati lépések Székesfehérvár. fejlődéséért

Kormányzati lépések Székesfehérvár. fejlődéséért Kormányzati lépések Székesfehérvár A kihelyezett kormányülésen meghozott döntések értékelése 2013. augusztus 20. fejlődéséért Fűtőerőmű 2004. Az erőmű privatizálásra került 2012. A cég felszámolása megkezdődött

Részletesebben

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja.

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja. Gyógyfürdõ 2013. Köszöntõ Köszöntjük Önt városunk kiemelkedõ turisztikai szerepet játszó fürdõjében abból az alkalomból, hogy egészségét fürdõkezeléseinkkel kívánja javítani. Köszöntjük Önt is, aki szabadsága

Részletesebben

Pályázati figyelő 2014. augusztus

Pályázati figyelő 2014. augusztus Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok kapcsolódó 1 ot Budapest Főváros Közgyűlése Műemléki Keret 2014 A főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukciójára. A pályázat keretében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének. 2007. szeptember 03-án megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének. 2007. szeptember 03-án megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 2007. szeptember 03-án megtartott üléséről 56-60/2007. (09. 03.) ÖK. sz. határozat 13/2007. (IX. 14.) ÖK. sz. rendelet Készült:

Részletesebben

IPARTANSZÉK SZAKIRÁNYVÁLASZTÁS 2015. Dobai János DLA egyetemi docens, tanszékvezető www.ipar.bme.hu

IPARTANSZÉK SZAKIRÁNYVÁLASZTÁS 2015. Dobai János DLA egyetemi docens, tanszékvezető www.ipar.bme.hu Dobai János DLA egyetemi docens, tanszékvezető Az IPARTANSZÉK Az IPARTANSZÉK nem gyártervezési tanszék MH2 Tervező szakirány TT3 KX2, diploma előkészítő félév ~ = ~ = ~ = ~ = Műszaki szakirány ---- ----

Részletesebben

Ligetben tervezett épületek

Ligetben tervezett épületek Ligetben tervezett épületek Vizsgált épületek - Nemzeti Galéria (NGL) - Néprajzi Múzeum (NEP) - Közlekedési Múzeum / Magyar Innováció Háza (MIH) - Magyar Zene Háza (ZEN) - Városligeti Színház (SZÍ) - Olof

Részletesebben

Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség

Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 2. sz. függelék Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 1. Építmények Cím Helyrajzi szám Védelem tárgya 8.1.1. Alföldi utca 20. lásd: Fiumei út 19/A, B 8.1.2. Baross utca 11. lásd: Üllői

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

Balatonfűzfő Fűzfőgyártelep városrészének értéknövelő és funkcióbővítő fejlesztése

Balatonfűzfő Fűzfőgyártelep városrészének értéknövelő és funkcióbővítő fejlesztése Balatonfűzfő Fűzfőgyártelep városrészének értéknövelő és funkcióbővítő fejlesztése A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. május

Részletesebben

jankó ablak www.jankokft.hu A biztos megoldás

jankó ablak www.jankokft.hu A biztos megoldás Referencia Album WARD MÁRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉLETÖRÖM IDoSEK OTTHONA ÉS GIMNÁZIUM Veszprém, Sólyi utca 20. Budapest, V. ker., Molnár utca 4. 2005-ben Dinamikusan nyitotta fejlődő meg iskola, kapuit melyet

Részletesebben

Keleti kikötő negyed, Amszterdam

Keleti kikötő negyed, Amszterdam Amszterdam Keleti kikötő negyede néhány mesterséges félszigeten helyezkedik el, melyeket 1900 körül létesítettek az intenzív hajó- és áruforgalom kiszolgálására. A kikötői funkció jellege azóta megváltozott,

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten...

Tartalomjegyzék. Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten... 2014 18. hét Tartalomjegyzék Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten... 5 2/5 Irodapiaci hírek 2014 18. hét 3/5 Friss hír: megújul

Részletesebben

1. számú melléklet a 145/2017. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás)

1. számú melléklet a 145/2017. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás) 1. számú melléklet a 145/. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás) 1a 1b 1c 1d 1.2 Benta tsz telephely felhasználásának módosítása (2. módosítás) 2 1.3 Külső Római

Részletesebben

Közbeszerzés tárgycsoportja

Közbeszerzés tárgycsoportja I. AZONOSÍTÓ ADATOK Egyedi azonosító Elnevezés Közbeszerzés tárgycsoportja Tervsor státusz Beszerzés folyamat tervezett indítása Monitoring Aktához rendelt FIX hivatkozási szám, törölt beszerzés esetén

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

Tettek a régi idők értékeinek megőrzéséért Az Országos Onkológiai Intézet ékei

Tettek a régi idők értékeinek megőrzéséért Az Országos Onkológiai Intézet ékei Tettek a régi idők értékeinek megőrzéséért Az Országos Onkológiai Intézet ékei Budapest, 2010. június 10. Visszatekintés képekben Szanatórium a Kis-Svábhegy délkeleti lejtőjén Részlet az egykori parkból

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Testület: Gazdasági Bizottság Ülés: július 2-i Gazdasági Bizottság ülése Helye: Főpolgármesteri Hivatal II., 282. Napirend: O.

MEGHÍVÓ. Testület: Gazdasági Bizottság Ülés: július 2-i Gazdasági Bizottság ülése Helye: Főpolgármesteri Hivatal II., 282. Napirend: O. MEGHÍVÓ Testület: Gazdasági Bizottság Ülés: 2014. július 2-i Gazdasági Bizottság ülése Helye: Főpolgármesteri Hivatal II., 282. Időpontja: 2014.07.02. 10:00 óra Napirend: O. Napirend l. A Gazdasági Bizottság

Részletesebben

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Kolozsvár Története A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban

Részletesebben

A "MŰEMLÉKI KERET 2016"-RA BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK

A MŰEMLÉKI KERET 2016-RA BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK 2. melléklet A "MŰEMLÉKI KERET 216"-RA BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK BOTÁSI JEGYZŐKÖYVE Készült: 216. november 3-án a Városépítési Főosztály Építészeti Értékvédelmi Csoportjának hivatalos helyiségében Tárgy: a

Részletesebben

történeti háttér Múzeum nagy értékű gyűjteményét is. maradhatott az egyetlen tiszti utánpótlást biztosító intézmény a honvédség keretein belül.

történeti háttér Múzeum nagy értékű gyűjteményét is. maradhatott az egyetlen tiszti utánpótlást biztosító intézmény a honvédség keretein belül. történeti háttér s hogy fiaik és utódaik nem csak erővel, hanem annál hathatósabban tudománynyal is tudjanak hazáért, ősi alkotmányért és a felséges uralkodó házért harczolni (1808. évi VII. törvénycikk

Részletesebben

Érsek Dénes: Az Elektrotechnikai Tanszék története

Érsek Dénes: Az Elektrotechnikai Tanszék története Érsek Dénes: Az Elektrotechnikai Tanszék története Az önálló elektrotechnikai oktatás az egyetemünk ősének tekinthető Bányászati és Erdészeti Akadémián 1904. szeptember 1-én indult meg Selmecbányán a Fizikai-Elektrotechnikai

Részletesebben

A nagy tervek árnyékában Duna-Tisza-csatorna története az építés megkezdésétől napjainkig Kajcsa Zsuzsa

A nagy tervek árnyékában Duna-Tisza-csatorna története az építés megkezdésétől napjainkig Kajcsa Zsuzsa A nagy tervek árnyékában Duna-Tisza-csatorna története az építés megkezdésétől napjainkig Kajcsa Zsuzsa A Ráckevei (Soroksári)- Dunából (R/S/D) kiágazó Duna-Tisza-csatorna (DTCS) nagy tervek emlékét őrzi.

Részletesebben

Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 6/2002.(III. 26.) önkormányzati rendelete a

Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 6/2002.(III. 26.) önkormányzati rendelete a Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 6/2002.(III. 26.) önkormányzati rendelete a BUDAPEST, XXI. KERÜLET CSEPEL VÁROSRENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

Részletesebben

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára

A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára A Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára rendezvényi ajánló A Wenckheim-palota A Belsõ-Józsefvárosban, a Nemzeti Múzeum háta mögött az 1860-as évektõl kezdõdõen épült ki a palotanegyed. A historizáló

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT. Készült: szeptember 8-án a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén.

HATÁROZAT KIVONAT. Készült: szeptember 8-án a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén. Készült: 2009. szeptember 8-án a Környezetvédelmi Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 84/2009.( IX. 08. ) VMKB. hat. a Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag egyetért azzal, hogy az elhangzott 18 napirendi

Részletesebben

MALOM. Mester-Csiki Borbála Bevezetés az építészetbe 2014

MALOM. Mester-Csiki Borbála Bevezetés az építészetbe 2014 MALOM A malom kifejezés egy olyan dolgot takar, mely darabos, nagyobb részecskékből álló anyagot aprít, őröl finomabbá, az anyag további felhasználását elősegítő formába hozza, más szóval feldolgozza.

Részletesebben