Albel család genealógiája

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Albel család genealógiája"

Átírás

1 Albel család genealógiája Nem egyszer előfordult már, főként a mostani internetes és facebook-os közlések során, hogy azonos keresztnevek megtéveszthetik az olvasókat, ezért készítettem ezt a származási táblázatot Albel Gyula nagybácsim naplója és Albel Attiláné Magdika évekkel ezelőtt készített táblázatainak segítségével készítettem Gyulán, én. (- aki hibát talál, vagy bővíteni tudja hiányzó adatokkal, kérem jelezze azt nekem!) Albel István, aki én Zay Ugróczon született (persze a történelmi nagy Magyarország falujában), a Thonet gyárban dolgozott asztalosként. Onnan Bécset érintve települt Keszthelyre, ahol a Festetics gróf asztalosaként dolgozott, - majd Pilisvörösvárra költözött és ott is van eltemetve. Tudomásom szerint Magyarországon elsőnek őt sikerült keresztlevele alapján azonosítani, bár testvérei közül Alajos, - Mária Teréziának testőrkapitánya volt. Ekkor kapta a ritter von kloszterneiburger előnevet (Budapesten megnősült, majd elvált és Amerikába távozott). A másik testvér Ilka azaz Ilona, Szentendrén élt. Az Albel család eredetével és részletes történetével az Európai szivárvány című könyvemben részletesen foglalkoztam. Albel István és Vass Teréz (Somogyfajsz, 1882) házasságából 6 gyermek született: Margit Gyula Ilona Ferenc Erzsébet István 1. Dr. Péter Gusztáv és felesége Böszörményi Teréz Óbudán éltek, 2 fiút neveltek. Barna és Zoltán a Domoszló utca 24- Albel Margit és férje Péter János Budapesten, Óbudán éltek. Péter János a Pilisi Belga-magyar Kőszénbányák bányamestere volt. A bánya megszűnte után az Óbudai Drasshe téglagyárhoz került, és Óbudára költöztek, Gyerekeik: Gusztáv, Gizella, Piroska és talán Erzsébet? (Bebi néni) Péter Gizella és férje Ormai László u.ott Óbudán, a kert másik felén lévő házban éltek. Ormai Lászlóné ma is Óbudán lakik a Domoszló u. 6 szám alatt. Gizus néni ott hunyt el, úgy tudom, megérte a 90. évet is Albel Piroska Gaál Dénesné Balassagyarmaton éltek. Úgy emlékszem két lányuk születt. 3. Bebi néni vagyis Hertelendy Ferencné és családja Esztergomban él. László és Éva. Erika és Zoltán Éva Orosházán lakik, férje állatorvos:

2 26-ban, és a szemközti házban 25. szám alatt laknak.2-2 gyermekük van 2 lánygyermekük van Albel Gyula (Keszthely, Kunágota 1955) felesége Kuncze Gizella (Keszthely, ) én Keszthelyen kötöttek házasságot 1912-ben. 4 gyermekük között egy fiatalon meghalt Beregszászon (akkor ők Tarpán éltek) Gyula ( ) gazdasági tanár, felesége Kaposi (Krajzler) Mária elhunytak, mindketten Orosházán vannak eltemetve 5 gyermekük közül 3 lány és két fiú. Alább részletesen írok róluk. Lányaik: Mária dr. Kovács Lászlóné tanárnő nyugdíjas, két lány gyermeke van dr. Albel Anikó orvos két lánya van Ágnes Végh Zoltánné tanítónő, két fiuk van Ádám és Marcell, Fiaik: idősebb fia Gyula Pilisvörösváron a Szent Erzsébet Otthonban él, másik fia Albel Alajos mérnök, két gyermekük van: Péter és Klára - Próczayné Andor gazdasági tanár (Tarpa,1914 Szarvas, 1997), felesége Roderburg Mária (Piliszentiván, 1915 Szarvas, 2005) kilenc gyermekük született, melyből még nyolcan élnek (külön táblázatban) Gizella Anci (Pilisszentiván,1916 Kunágota, 1971) gyermektelen, óvónő volt. 1. Jesse Ilona férje dr. Siklósi Imre volt, gyermekük nem volt, mindketten elhunytak. Budapesten éltek. Albel Ilona és Jesse Antal Budapesten, Óbudán éltek. Ilona és Tibor 2. Jesse Tibor Óbudán laktak a Domoszló úton. (felesége Éva ma is ott él) Tibor vegyész-tanár volt Budapesten. Gyermekük: Adrienn, férje Ács László, az ő gyermekeik: András és Enikő 2

3 Albel Ferenc a Dorogi Szénbánya Vállalat tisztviselője (gondnoka) volt. A szénbánya külszíni fúrásainak vezetője volt, nyugdíjba menetele után Pilisvörösváron épített házába vonult vissza. Felesége Valkó Ilona. Gyermeke: Albel Ilona tanítónő volt (nem tanított), férje dr. Drozdy László körzeti orvos volt Vörösváron. 1. Drozdy Éva és férje dr. Hidas István körzeti orvos, kutatási területe a diabetes és a hipertónia. Éva orvosi asszisztensként dolgozott férje mellett. Mindketten nyugdíjasok, Vörösváron élnek ők és gyermekeik is, István a város díszpolgára. 1. dr. Hidas Péter sportorvos, ortopéd szakorvos felesége Eöry Gabriella zenetanár. 2. Hidas Krisztina nyelvtanár, férje dr.bodolay László egyetemi tanár 3. dr. Hidas Ildikó nyelvtanár, férje Szalay Péter filmrendező 2. Drozdy Ágnes férje dr. Gábeli Zoltán fogorvos. Mindketten nyugdíjasok Vörösváron élnek. 1. Gábeli Noémi, férje építési vállalkozó. 2. dr. Gábeli Ádám, fogorvos Pilisszentivánon lakik,gyermeke: Dávid és Ráhel Botond Dalma Sára. Hanna és Sára Domonkos, Benedek, Barnabás Angéla és Vera és egy fiú: Tamás 3. Gábeli Bernát ifjú házas. Felesége tanítónő Albel Erzsébet Grébner Gézáné Leányváron élt. Géza bácsi erdész volt. Gyermeke: 1. Erzsébet 1946 óta az USA-ban él. 2. Gizella Leányváron lakott férjével, Árpási Andrással. Mindketten tisztviselők voltak, Gizi az erdészetnél dolgozott. 1. Árpási György elhunyt 2009-ben 2. Erzsébet Óbudán lakik férjével és fiával, lányának vannak gyermekei 3

4 Albel István A 6. és egyben a legfiatalabb gyermek volt. Keszthelyen született, án, elhunyt én Pilisvörösváron. Először a Pilisszentiváni Szénbánya Vállalat tisztviselője volt, a bánya megszűnése után Budapesten a BELSPED szállítási vállalat könyvelője volt. 40 éves korában nősült, felesége Simon Edith, (Pálháza,1909- ), akinek apja Simon Sándor jószágigazgató, édesanyja Pulhart Gizella. Edith édesanyja és ikertestvére a szülésnél meghalt. Nagynénje, Tónay Tivadarné Vilma néni nevelte fel Esztergomban, aki 1989-ben halt meg. 1. Albel Attila január 5-én Debrecenben született, gépésztechnikus lett ben kötött házasságot Bruckner Mária Magdolna tanítónővel, Attila 59 éves korában, 1999-ben hirtelen elhunyt. Felesége Magdolna Pilisvörösvár díszpolgára. 1. Albel Attila szeptember 22.-én született. Elektrotechnikus Gyermekei: 1. Albel Anita február 5.-én született. 6.oszt. 2. Albel Ákos szeptember 14-én 1. Edit 20 éve Svájcban született. Elektrotechnikus. Felesége: él, egészségügyi dolgozó, Gigler Mónika. mentő-tisztként dolgozik. Gyermekei: 2. Albel Éva Albel Daniella 2. Albel Ákos 3 gyermeke van. november 7.-én július 29.én február 27.- született. 1. oszt. született. 3.oszt. én született. 1.oszt. 2. Albel Ágnes 1947-ben született, vegyész-technikus lett. Férje Dusnoki István. 2. Levente 3. Győző I. Terjedelmesebb id. Albel Gyula fiának Andornak a családja, feleségével Róderburg Máriával (apja Roderburg Pál bányamérnök, Lőwenben született 1882-ben és Pilisszentivánon halt meg 1958-ban, felesége Caselli Clotild 35 évesen halt meg gyermekszülés közben). Klotildligeten házasodtak össze: én, házasságukból 9 gyermek született (éltek Csíkszeredán, Gyulán, Kisújszálláson, Kunszentmártonban, és hosszú évekig (1950-től halálukig) Szarvason (a város díszpolgárai mindketten) Szarvason vannak eltemetve, elsőszülött lányukkal Klotilddal együtt. 1. Klotild (Csíkszereda,1944) X Kerékgyártó László (elhunyt) Adrienn x Csarmasz István és gyermekeik: Richárd és Dániel, Sopronban élnek. Roland x Bősze Andrea (elváltak) és gyermekük Dávid, Téten élnek. 2. Andor (Piliscsaba,1945 -) X Kormos Lenke Ákos (Gyula, ) Gyulán él (időnként), elektromérnök, szabadúszó a világban Petra (Gyula, ) közgazdász X férje Rokszin Attila, Érden laknak és Pesten dolgoznak, Petra a Telekom központjában, Attila Dunavarsányban egy kereskedelmi cég vezetője, egy fiuk van Soma. X Arató Irén - fia Lóránd (Gyula, ) felesége Kovács Adrienn, egy gyermekük van Bence, Németországban élnek Lóránd szállítási vállakozó. 4

5 X Szentmiklóssy Gabriella (Budapest 1953, előző házasságából két gyermeke Hamza Gabriella (fia József) és Hamza Ákos (fia szintén Ákos), mindketten Gyulán élnek 3. Mária (Gyula,1947 -) X Bánhidi János (elhunyt) Márta (Mohács, ) x Szilágyi Ferenc (elváltak) gyermekeik:gergely, Laura és Léda, Békéscsabán élnek, Gergely nős, jelenleg feleségével együtt Stockholmban élnek és dolgoznak, Gergely informatikus az Ericcsonnál, felesége tengerbiológus. Gábor (Mohács,1969 -) x Marosvölgyi Edit gyermekei: Renáta, Melinda és Gabriella, Gyulán élnek Gábor informatikus. Balázs (Mohács,1971-) x Oláh Ildikó gyermeke:fanni és Péter, Hódmezővásárhelyen élnek Balázs vállalkozó. X Alberti János (előző házasságából született gyermekei Enikő és Tamás utóbbinak fia Tamás). Gyulán élnek, nyugdíjasok. 4. Angyal (Gyula, 1948-) X Takács Ferenc (elhunyt) Angyal Budaörsre költözött Péter (Szeged 1974) x Anikó, gyermekeik: Abigél és Péter, a család Csongrádon él, Péter élelmiszeripari mérnök Ferenc (Szeged 1976) x Krisztina gyermekük Tamara, Budaörsön élnek, közgazdászok László (Szeged 1984) Budapesten él és informatikus az Ericcsonnál. 5. Ernő (Kisújszállás, ) X Rácz Mária gyermekeik Éva és Tamás. Évának két kisgyermek van, építész Budapesten, Tamás KITE-nél dolgozik Debrecenben él. X Benkő Beatrix a gyermekeik közül Viktor elhunyt és Róbert (operatőr Szegeden). Békésszentandráson élnek, mindketten dolgoznak. 6. Márta (Kunszentmárton,1951 -) X Mach Gábor (nyugdíjasok) Bernadett x Nagy Nándor és fiuk Nándor Gábor x Tóth Nikoletta fiúk Benjámin a szülők Gábor fotós vállalkozó és Niki jogász (Budapesten élnek) 7. Miklós (Szarvas, ) X Csík Teréz Tápiószecsőn élnek, Miklós agrármérnök saját halastavain vállalkozik, felesége tanítónő (nyugdíjas)gyermekeik: András x felesége Éva gyermekeik Kristóf és Zétény, Szolnokon élnek András szoftverfejlesztő Éva jogász Dániel agrármérnök 8. Cecilia (Szarvas, 1954-) X Rózsavölgyi Gábor, elváltak közös gyermekük Tímea x Kis Péter mindketten pedagógusok, két gyermekük Margaréta és Levente, Szentesen élnek. X Kornyik Attila előző házasságából Adrienn lánya x férje Nóbik Péter, gyermekük Péter. Szentesen élnek. 9. Ferenc (Szarvas, )X Withman Magdolna Csolnokon élnek, Ferenc erdész, Magdinak saját vállalkozása Dorogon a Menta Biobolt Ferenc fia szintén az Erdészetben dolgozik Magdolna x férje Herczeg Attila, Solymáron élnek. Magdolna édesanyja vállalkozását vezeti, férje informatikus 5

6 II. Szintén nagy család, apánk öccsének Albel Gyula ( ) gazdasági tanár, felesége Kaposi (Krajzler) Mária ( ), a szülők elhunytak, mindketten Orosházán vannak eltemetve. Gyermeikről és azok családjairól: 1. Marika középiskolai tanár, Szegeden él, férje Dr. Kovács László, középiskolai tanár, egyetemi oktató. Elváltak, volt férje meghalt 2011-ben. Gyerekeik: Gabriella és Rita Gabi férje: Várkonyi Béla általános iskolai tanár. Közös gyermekük nincs. Rita férje: dr. Borda Sándor, jogász. Gyerekeik: Kristóf, 1999, Lilla, Anikó orvos, férje: dr. Zeley László, filozófus. A rádió alelnöke volt. Budapesten élnek. Gyerekeik: Anikó és Zsófia Anikó férje: Helyes István általános iskolai tanár. Gyerekeik: András, 2002, Attila, Zsófi férje: Radvány Péter, a gyerekeik: Kornél, 2008, Márton, Gyula, Pilisvörösváron a Szent Erzsébet Otthon lakója és hasznos tagja. 4. Ágnes tanítónő, férje Végh (Gyula) Zoltán: középiskolai tanár, Gyerekeik: Ádám Zoltán 1984, programtervező matematikus, informatikai cégvezető. Ádám felesége: Szabó Katalin, pszichológus. Gyermekük: Gergő Zoltán Marcell Zoltán közgazdász. 5. Alajos mérnök, felesége: Szudár Klára, óvónő. Dunakeszin élnek és egy jelentős családi vállalkozásuk van: Üvegkalmár Duo Kft. Gyerekeik: Péter 1981, felesége: Stieber Angéla az ő gyermekeik: Netti és Gergő Klára 1986, férje: Paróczay Csaba. 6

7 Mit találtam a facebookon? 1. Albel család zárt csoport (ezt át kell még néznem, mert hiányos) 2. Albel nevekkel elől vagy hátul a vezetéknév: Akos, Andor, Ákos (2), Alajos, Anita, András, Attila, Beatrix, Cecília, Daniella, Dániel, Éva (2), Ferencné, Klári, Mária, Miklósné, Petra, Péter, Róbert, Tamás,.Ami megtéveszthető: Ernő lánya - Éva Albel, Budapest építészmérnök, két gyermeke van, és Albel Éva Attila lánya, Pilisvörösvár és tanuló; valamint két Albel Ákos, egyik a fiam aki A-betűvel jegyzi magát Akos, a másik id. A. Attila és Magdika fia Ákos. Albelné Steiber Angéla (A.Alajos menye, fiának Péternek a felesége) 3. Amikor belül van az Albel név, vagy kapcsolódik: Albel Mária Albertiné, Mach Márti (Albel Márti), Albelné Steiber Angéla, Albelné Hoksári Éva, Herczeg Albel Magdolna, Paróczay Albel Klári. 4. Amikor a férjezett nevek jelennek meg Albel nélkül: Véghné Ágnes (Albel Ágnes, de igaz ebből is van kettő Albel István lánya is Ágnes), Radványné Zeley Zsófia (dr. Albel Anikó lánya), Végh Ádám Zoltán, Kovács Gabriella (id.albel Gyula Marika lányának a lánya Szegeden). 5. Amikor egyáltalán nem következtethető ki a névből: Albel Márti férje Mach Gábor és az ő nevét öröklő gyerekek és unokák: Mach Gábor (ifj.) és felesége Tóth Nikoletta, a fiúk Mach Benjamin, Mach Bernadett, és fia Nagy Nándor, Mach Péter (id.mach Gábor testvérének a fia), Gabriella Nagyné Pápes (id. Mach Gábor sógornője). 6. További a családdal kapcsolatos címek: Alberti Tamás (Albel Marika férjének a fia) és felsége Alberti Nagy Mariann, A-né Szentmiklóssy Gabriella gyermekei Hamza Gabriella és Hamza Ákos. Kornyik Attila (A. Cecília férje), Kornyik Adrienn, Nóbik Péter. A facebookkal és más internetes lehetőségekkel kapcsolatosan azokkal értek egyet, akik érzik: - rohamosan változó világunkban, melyben a család, mint közösség rohamosan erodálódik, fontosnak tartom, hogy a növekvő információs lehetőségekkel minél teljesebben tudjunk élni. (Ráadásul, mint látom egyre több információk áramoltatásával foglakozó rokonunk van.) Fel is gyorsult az élet ritmusa, de talán időnként (ha nem is naponta, de havonta, vagy akár évente) jó tudni egymásról, a megszülető unokákról, dédunokákról (pl. hogy ősszel Alajosék még egy unokával lesznek gazdagabbak), és, hogy gyermekeink, unokáink is tudjanak egymásról. Elég egy katt: - egy tetszik, egy fotó, egy köszöntés jelzi, hogy vagy (élsz, hogy jól, vagy rosszul ez már a közlőre tartozik, úgy érzékelem,hogy a jó hírek terjednek érthető). Ennyi elég, hogy tudjuk fontos vagy, hogy időnként gondolnak és figyelnek Rád, és örülhessünk veled/veletek együtt! (Ezen túl más ügyekben lehet/vannak teljesen eltérő vélemények és ez így van rendjén!) Szeretettel mindenkinek! (Andortól) Gyula,

2013/2014. tanév - Versenyeredmények

2013/2014. tanév - Versenyeredmények 2013/2014. tanév - Versenyeredmények Magyar nyelv és irodalom, könyvtárhasználat Simonyi Zsigmond Kárpát-medence Helyesírási verseny Kolba Éva 7.b Négyesi Bernadett Kazinczy Szépkiejtés Verseny Bertalan

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila - 2001)

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila - 2001) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila - 2001) 1. Fekete Ferenc 1999 Székesfehérvár 0:58,09 526p 50m: 0:28,40 2. Végh István 1999 Veszprém 0:58,41 518p 50m: 0:28,58

Részletesebben

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu Balatongyörök 2014... a megálmodott valóság! Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Fotók: Marton Tamás 2014 január 1 2 3 4 5 Újév

Részletesebben

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny 1. Sütő Martin SÁIK Székhelyintézmény, Darvas

Részletesebben

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

130-as terem (új szárny, 1. emelet) 130-as terem (új szárny, 1. emelet) 1. Ambrus Ramóna Margit 1999-10-08 2. Bácskai Zsolt László 1999-09-10 3. Baki Réka 2000-04-24 4. Bakóczy Kira Orsolya 1998-01-06 5. Bakonyi Kinga Beatrix 2000-05-15

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 2.OSZTÁLY. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 3.OSZTÁLY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 2.OSZTÁLY. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 3.OSZTÁLY ANGOL NYELVI VERSMONDÓ VERSENYE ISKOLAI 1.OSZTÁLY Gál Gréta Vivien 1.a 1. 1. Czap Hanna 1.a 2. 1. Szabó Dávid 1.a 3. 1. ANGOL NYELVI VERSMONDÓ VERSENYE ISKOLAI 2.OSZTÁLY Alexa Zsuzsanna 2.a 1. 2. Puskás

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Országos i Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Versenyző Történelem 2009. március 7. Dél-Alföld Baksa Tamás Péter 84,0 7 2 Göndöcs Benedek Középiskola, és ai Fekete Rita 0,0 133

Részletesebben

Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny

Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny FORG-TECH KUPA Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny 2010. évi Békés Megye Nyílt, Serdülő Egyéni Bajnoksága Jász-Nagykun-Szolnok megye Csongrád megye - Békés megye Válogatott Viadala 2010. szeptember

Részletesebben

Schneider Dávid felkészítő tanár: Kulcsárné Jordán Ildikó. Vágány Zoltán felkészítő tanár: Fenyvesi Mária

Schneider Dávid felkészítő tanár: Kulcsárné Jordán Ildikó. Vágány Zoltán felkészítő tanár: Fenyvesi Mária Iskola neve, címe Az 5. évfolyamra benevezett tanuló(k) neve, felkészítő tanárainak neve Schneider Dávid felkészítő tanár: Területi központ Területi döntő pontszáma Országos döntőre bejutottak (D=döntős,

Részletesebben

EREDMÉNYEK. A SZAKE közismereti vetélkedőinek országos döntője

EREDMÉNYEK. A SZAKE közismereti vetélkedőinek országos döntője EREDMÉNYEK A SZAKE közismereti vetélkedőinek országos döntője Magyarország az Én hazám 0. Gimnázium Leövey Klára Gimnázium és SZKI Budapest Bors Lászlóné Szűcs Orsolya Háló Ádám Szládovics Tamás Balassi

Részletesebben

Tanáraink fogadóórái a 2015/16-os tanévben (Ahol 2 időpont található, ott az első időpont az A heti, a második időpont a B heti fogadóóra időpontja)

Tanáraink fogadóórái a 2015/16-os tanévben (Ahol 2 időpont található, ott az első időpont az A heti, a második időpont a B heti fogadóóra időpontja) Adorján Krisztián Ágostonné Gábriel Magdolna Ambruzsné Kévés Judith Antalpéter Katalin Aradiné Lesenyei Márta Balog Jánosné Batári Péterné Beischlag-Deli Péter Benedek Ildikó Bene Katalin Biró Kinga Boczkó

Részletesebben

A MOL BRINGATÚRA NYEREMÉNYJÁTÉK KISORSOLT NYERTESEI

A MOL BRINGATÚRA NYEREMÉNYJÁTÉK KISORSOLT NYERTESEI A MOL BRINGATÚRA NYEREMÉNYJÁTÉK KISORSOLT NYERTESEI Fodor Zoltán 2191 Bag Tóth Ilona 3467 Ároktő Pallósi József 7400 Kaposvár GoPro kamera nyertesek: Szigetvári Zoltán 1107 Budapest Gáspár Mátyás 8200

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyar nyelv és irodalom Várhatóan tanítják: Dr. Kalina Katalin Novák Anna Dorina 11.A Piros Virág 11.C Koppányi Eszter 11.D Radó Nikoletta 12.A Zalasch Bernadett Julianna 12.A Kocsis Dóra Katalin 12.B

Részletesebben

Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola (OM: 036063) 5440 Kunszentmárton, Kossuth Lajos út 37. Telefon/fax: 56/461-144

Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola (OM: 036063) 5440 Kunszentmárton, Kossuth Lajos út 37. Telefon/fax: 56/461-144 i Gimnázium és Szakképző Iskola (OM: 036063) 5440, Kossuth Lajos út 37. Telefon/fax: 56/461-144 A i Gimnázium és Szakképző Iskola ideiglenes felvételi jegyzéke a 2011-2012-es tanévre Az ideiglenes felvételi

Részletesebben

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA sz. I. em. Telefon: 06-52-533-266, 06-52-416-398 E-mail: debreceniugyvedi.kamara@upcmail.hu Honlap: http://www.debreceniugyvedikamara.hu/ ÜGYELETI REND Debrecen 2016. július 01.

Részletesebben

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely Tájékoztató a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól Sorsz. Név Tudományág Munkahely 1 Aliczki Manó Biológiai tudományok MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet 2 Almásiné Csoma

Részletesebben

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések KÜLDÖTT, PÓTKÜLDÖTTVÁLASZTÁSI EREDMÉNYHIRDETÉS Dél-alföldi Régió választási körzetekben megválasztott

Részletesebben

Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista

Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista A Magyarország jó tanulója jó sportolója pályázat kapcsán Balog Zoltán miniszter úr döntése értelmében az alábbi döntés született. Azon pályázók, akik a pályázati

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 21 km Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves Hely Rsz Név Szév 1. kör 2. kör 3. kör Bruttó idő Nettó idő Absz. hely. Tempó Hátrány 1 69 DITZENDY Arisztid 1998 00:33:16 00:34:05 00:39:12 01:47:14 01:46:34 37 5:03

Részletesebben

2013/2014. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. FIÚ III-IV. KORCSOPORT (1999-2000-2001-2002-ben születettek)

2013/2014. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. FIÚ III-IV. KORCSOPORT (1999-2000-2001-2002-ben születettek) Magasugrás fiú (indult: 4 csapat) 1. Szolnok, Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási 1,5000 Intézmény Horgosi Donát 2000 1,45 Nuskov Richárd Norbert 1999 1,50 Boros

Részletesebben

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő, 2012.03.23.

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő, 2012.03.23. II. Magvető Kupa Gyula, Várfürdő, 2012.03.23. A verseny védnökei Dr. Görgény Ernő, Gyula város polgármestere Nagytiszteletű Baráth János református lelkipásztor Varga Ottó, igazgató Dr. Nagyné Sullay Márta,

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Megye: Kovászna Iskola: Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy I. osztály. Ssz. Tanuló neve Pontszám Felkészítő neve

Jelentkezési űrlap. Megye: Kovászna Iskola: Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy I. osztály. Ssz. Tanuló neve Pontszám Felkészítő neve Jelentkezési űrlap Megye: Kovászna Iskola: Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy I. osztály Ssz. Tanuló neve Pontszám Felkészítő neve Iskola neve Település 1. Fazakas Gergő Nándor 152 Péterfi Edit Székely

Részletesebben

DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016.

DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. ~ Belgyógyász ellátóhelyek ~ 1. B.-K. Megyei Önkormányzat Kórháza, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Okató Kórháza, Diabetes

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2015. november 2. és 2015. november 16. között kiírt PIACI LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2015. november 2. és 2015. november 16. között kiírt PIACI LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2015. november 2. és 2015. november 16. között kiírt PIACI LAKÁSPÁLYÁZAT Név Megpályázott lakás 1. Aranyi Tamásné Vászonfehérítő u. 1. I/5. 2. Aranyosi Tiborné Vászonfehérítő u. 1.

Részletesebben

SZÉTV Informatikai alapismeretek Budapest, 2016. március 16-17. Intézmény Város. 1 Gyönki Bendegúz Neumann János Középiskola és Kollégium Eger 92

SZÉTV Informatikai alapismeretek Budapest, 2016. március 16-17. Intézmény Város. 1 Gyönki Bendegúz Neumann János Középiskola és Kollégium Eger 92 1 Gyönki Bendegúz Neumann János Középiskola és Kollégium Eger 92 2 Karahuta Zoltán József 3 Mészáros Áron Attila és Nyíregyháza 88 Győr 88 4 Árvai Dániel Neumann János Középiskola és Kollégium Eger 85

Részletesebben

helyezett Név Iskola Felkészítő 1. Fehér Bence Sárberki Ált. Isk. Szabó Anita Vértessomló Ált. 2. Bátorfi Tamás Isk.

helyezett Név Iskola Felkészítő 1. Fehér Bence Sárberki Ált. Isk. Szabó Anita Vértessomló Ált. 2. Bátorfi Tamás Isk. Magyar nyelv 4. évfolyam 1. Fehér Bence Sárberki Ált. Szabó Anita 2. Bátorfi Tamás Jakabné Bedernyák Edina 3. Jelenik Panna Móra F. Ált. Puláné Huszár Anita 4. Hartmann Vivien Goór Brigitta 5. Eck Balázs

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3

Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3 OROSHÁZI TÁNCSICS MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZÉKHELYINTÉZMÉNY Érettségi, szakmai és szintfelmérő vizsgák OROSHÁZA 2013-2014. 1 Tartalomjegyzék Általános

Részletesebben

ÓE NIK MATEK SZINTFELMÉRŐ

ÓE NIK MATEK SZINTFELMÉRŐ 1. Ádám Szilvia Ágnes AUD-MAX 2. Agócs Ádám AUD-MAX 3. Ágoston Ildikó AUD-MAX 4. Árva András AUD-MAX 5. Babos Krisztián Rudolf AUD-MAX 6. Bakó Dániel László AUD-MAX 7. Bakonyi Gergő István AUD-MAX 8. Balassa

Részletesebben

Heves Megyei Kormányhivatal Füzesabonyi Járási Hivatala

Heves Megyei Kormányhivatal Füzesabonyi Járási Hivatala Heves Megyei Kormányhivatal Füzesabonyi Járási Hivatala Cím (székhely): Levelezési cím: Cím: (kirendeltség) 3390 Füzesabony Rákóczi út 48. 3391 Füzesabony Pf. 6 3388 Poroszló, Fő út 6., 3355 Kápolna, Kossuth

Részletesebben

EREDMÉNYEK / RESULTS 2010.12.12 / 15:53

EREDMÉNYEK / RESULTS 2010.12.12 / 15:53 1 4 5 7 50 m 100 m 150 m 200 m 250 m 300 m 350 m pont 1.100 férfi gyors - 3 kcs kat. - 1998 és 1999 születésűek 1 Csanádi Zsombor 1998 Székesfehérvár, Kodály Zoltán Általános 0:30,75 Iskola, Gimnázium

Részletesebben

Békés Megyei Sportszövetségek Szövetsége

Békés Megyei Sportszövetségek Szövetsége BÉKÉS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT Békéscsaba megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Békés Megyei Sportszövetségek Szövetsége 1/34 50 m férfi pillangó 1. versenyszám XI 1. Germán András 1931 Újbuda Senior 0:56,56

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA 2014-2015 TANÉV - CSONGRÁD MEGYEI DÖNTŐ Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 2015. február 11.

DIÁKOLIMPIA 2014-2015 TANÉV - CSONGRÁD MEGYEI DÖNTŐ Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 2015. február 11. 1. KORCSOPORT DIÁKOLIMPIA 2014-2015 TANÉV - CSONGRÁD MEGYEI DÖNTŐ Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 2015. február 11. JEGYZŐKÖNYV 50 fiú gyors 1 Kószó Martin 2006 Szeged Béke Utcai 36,87 2

Részletesebben

Székesfehérvári Járási Hivatal telefonkönyv és e-mail cím jegyzék

Székesfehérvári Járási Hivatal telefonkönyv és e-mail cím jegyzék Törzshivatal Székesfehérvári Járási Hivatal telefonkönyv és e-mail cím jegyzék cím: 8000 Székesfehérvár, vezetékes telefon körzetszám: 22 e-mail: hivatal@szekesfehervar.fejer.gov.hu Fsz. Porta 510-855

Részletesebben

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT Pécs, 2014. június 15-18. 1 2013/2014. TANÉVI LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun Kecskeméti Művészeti

Részletesebben

A BKKSZ által megrendezésre került Duna Maraton kajak-kenu verseny J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

A BKKSZ által megrendezésre került Duna Maraton kajak-kenu verseny J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A BKKSZ által megrendezésre került Duna Maraton kajak-kenu verseny J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A verseny helye: UTE Csónakház A verseny időpontja: 2006. szeptember 30. A versenybíróság tagjai: Elnök : Dr.

Részletesebben

Helyezés Debrecen Szekszárd Összidő Név Nem Kategória Rajtszám Nettó idő Rajtszám Nettó idő Csapat 1 Schäfer Bence - Ranga Viktória Férfi páros Férfi

Helyezés Debrecen Szekszárd Összidő Név Nem Kategória Rajtszám Nettó idő Rajtszám Nettó idő Csapat 1 Schäfer Bence - Ranga Viktória Férfi páros Férfi Helyezés Debrecen Szekszárd Összidő Név Nem Kategória Rajtszám Nettó idő Rajtszám Nettó idő Csapat 1 Schäfer Bence - Ranga Viktória Férfi páros Férfi páros 4P01 1:36:28 4P01 1:53:21 3:29:49 Férfiak 1 Juhász

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények

AMV 2015. megyei eredmények AMV 2015. megyei eredmények 4.osztály neve város helyezés pontszám Tanuló neve Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Derecskei Bocskai István Általános és Alapfokú Művészeti Debrecen

Részletesebben

ONKOLÓGIA. Egyesített Szt. László Szt. István kórház. Semmelweis Egyetem II.sz. Gyermekklinika

ONKOLÓGIA. Egyesített Szt. László Szt. István kórház. Semmelweis Egyetem II.sz. Gyermekklinika ONKOLÓGIA Heim Pál Gyermekkórház Egyesített Szt. László Szt. István kórház Semmelweis Egyetem II.sz. OKITI, Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Gyerekosztály Miskolc Pécs Szombathely, Onkohematológia

Részletesebben

Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által 2015. novemberben elfogadott névsor

Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által 2015. novemberben elfogadott névsor Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által 2015. novemberben elfogadott névsor Név Ábrám Tibor Andrássy Judit Apostolné Bartha Mária Babocsánné Katona Ágnes Eszter

Részletesebben

Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete. 2015. április 10.

Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete. 2015. április 10. Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete Pécsi Ügyvédi Kamara Területi Küldöttválasztó Gyűlés egyesületi tagjainak választói névjegyzéke 2015 április 10 Név Cím Boráné DrMatkó Mária 7625 Pécs, Törekvés

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)

100 m. fiú gyorsúszás Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 100 m. fiú gyorsúszás Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 2. Horváth Máté 1999 Győr 1:10,17 3. Nyilas Kornél 2000 Dorog 1:08,58 4. László Ádám 1999 Ózd 1:08,30 5. Sléder Balázs 1999 Szolnok

Részletesebben

I. díjban részesül (6 tanuló) / oklevél, jutalom/

I. díjban részesül (6 tanuló) / oklevél, jutalom/ Kiemelt I. díjban részesül (6 tanuló) / oklevél, jutalom/ Nádudvar, Kövy Sándor Ált. Isk. Lengyel Lászlóné Kiss Péter 6.o. Temesvár, Bartók Béla Elméleti Liceum Albert Etelka Oláh Tibor- Dávid 6.o. Makó,

Részletesebben

MAR CALV ÁRO SI FŐIGAZ GATÓSÁG KOVÁCS MARGIT NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Kovács Margit Deutsche Nationälitate Grundschule

MAR CALV ÁRO SI FŐIGAZ GATÓSÁG KOVÁCS MARGIT NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Kovács Margit Deutsche Nationälitate Grundschule MAR CALV ÁRO SI FŐIGAZ GATÓSÁG KOVÁCS MARGIT NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA Kovács Margit Deutsche Nationälitate Grundschule 90 Győr, R é pce utca. - + 696 0 www.mfgyor.hu sporteredmények 0 0. TANÉV

Részletesebben

Dobó kupa. Eger, 2014. november 29. Jegyzőkönyv

Dobó kupa. Eger, 2014. november 29. Jegyzőkönyv Dobó kupa Eger, 0. november. Jegyzőkönyv Versenybíróság / Umpires Elnök / President Vezetőbíró / Chief judge Előindító / Pre-starter Indító / Starter Célbíró / Finish Judge Stílusbíró / Style Judge Időmérők/

Részletesebben

I. díjban részesül (4 tanuló) / oklevél, jutalom/

I. díjban részesül (4 tanuló) / oklevél, jutalom/ Kiemelt I. díjban részesül (4 tanuló) / oklevél, jutalom/ 6. osztály: Tóth Jenő Szeged, Táltos Tehetséggondozó Ált. Isk. tanára: Dáni Eszter Vass Máté Szeged, Arany János Ált. Isk. tanára: Hajdú Erika

Részletesebben

Tudományos Diákköri Konferencia

Tudományos Diákköri Konferencia M EGHÍVÓ Tudományos Diákköri Konferencia 2014. november 18. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA tisztelettel meghívja Önt a 2014/2015-ös tanév T U D O M Á N Y O S

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Veronika m: 2010. Nagy, Patrik b: 2013 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Veronika m: 2010. Nagy, Patrik b: 2013 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

EREDMÉNYEK / RESULTS 2011.09.11 / 12:45

EREDMÉNYEK / RESULTS 2011.09.11 / 12:45 1 4 5 7 50 m 100 m 150 m 200 m 250 m 300 m 350 m pont 17.33 1/3 női pillangó - 1 kat. - 2001 születésűek 1 Héja Gabriella 2001 Szentes Városi Úszó Club 0:24,47 0:24,47 2 Károssy Csenge 2001 BÁCSVIZ-KVSC-KESI

Részletesebben

Eredménylista. Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely 5. osztály 1 Nagy Adél Zsigmond Júlia Ákosfalvi Gimnázium Ákosfalva 149 2 Demeter Dávid Levente Barabás Anna Tudor Vladimirescu Általános Iskola Marosvásárhely

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV amely készült FUNRE 2014 úszóversenyen

VERSENYJEGYZŐKÖNYV amely készült FUNRE 2014 úszóversenyen a verseny helye: Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Uszoda 50 méter / 8 pálya / elektromos időmérés a verseny ideje: 2014.08.03-2014.08.04 a verseny rendezője: a verseny engedélyszáma. 1203 Hullám 91 ÚVE,

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2010. március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA

Ideiglenes felvételi jegyzék 2010. március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA Ssz. Név Ssz. Név 1. Futó Kovács Szandra 36. Török Nándor 2. Barta Róbert 37. Moroncsik Roland 3. Sólyom Vivien 38. Simon Dániel 4. Csorba Adrienn 39. Gáspár Gabriella 5.

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 1. futam 2. Kovács Tamás 2006 Triton Sport Egyes. 1:25,87 3. Mahovics Gergő 2004 Gyomae. ÚSE 1:13,8 4. Márki Szabolcs 2006 Tótkomlósi ÚE 1:15,0 2. futam 1. Karancsi

Részletesebben

Név Vezetői munkakör Email cím. Miniszteri Kabinet. titkárságvezető - osztályvezető

Név Vezetői munkakör Email cím. Miniszteri Kabinet. titkárságvezető - osztályvezető Miniszteri Kabinet Miniszter Varga Mihály miniszter miniszter@ngm.gov.hu +36 (1) 795-6977 Miniszteri Kaposi Csilla osztályvezető csilla.kaposi@ngm.gov.hu +36 (1) 795-6980 Protokoll Égi Marianna marianna.egi@ngm.gov.hu

Részletesebben

SZÉTV Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város

SZÉTV Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város 1. Csarnai Anita 2. Vidra Ákos 3. Szécsényi Dániel István 4. Török Márk 5. Szlovenszki Boglárka 6. Szolanics Vivien 7. Kálmánchei Krisztina 8. Faragó Renáta 9. Barta Tamás 10. Mayer Edina Békéscsabai Széchenyi

Részletesebben

A SZENT ANNA-TÓ 2050-BEN RAJZVERSENY I-IV OSZTÁLY EREDMÉNYTÁBLA

A SZENT ANNA-TÓ 2050-BEN RAJZVERSENY I-IV OSZTÁLY EREDMÉNYTÁBLA A SZENT ANNA-TÓ 2050-BEN RAJZVERSENY I-IV OSZTÁLY EREDMÉNYTÁBLA 234 BALÁZS HUNOR III. Sepsiszentgyörgy Plugor Sándor Művészeti Líceum 7 836 843 190 VAJNA ZSOLT III. Kézdivásárhely Nagy Mózes Elméleti Líceum

Részletesebben

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László 1.csoport 1 Alács Rita X. 1. Horváth Gábor Seb. Kl. 2 Bajsz András 2010-10-01 Horváth Gábor Seb. Kl. 3 Bakk Ágnes X. 4. Kakuja M. Sebklinika 4 Baukó Krisztina 5 Berényi Zsuzsanna Éva X. 5. Daróczi M. Sebklinika

Részletesebben

NAP KÖZÉPISKOLÁS ATLÉTIKAI KUPA et, 2015. október 2..

NAP KÖZÉPISKOLÁS ATLÉTIKAI KUPA et, 2015. október 2.. 100 m fiú 3 if alapján 1 Tóth Áron 1998 Berzsenyi Dániel Gimn "A" 11,45 f2 2 Geluh Ákos 1997 Berzsenyi Dániel Gimn "B" 11,65 f1 3 Nagy Balázs 1997 Schulek Frigyes SZKI 11,79 f1 4 Van Assche Tamás 1997

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Országos i Közismereti Verseny 2008/2009 Regionális forduló eredményei Versenyző Számítástechnika 2009. március 7. Dél-Alföld Paitkó Dániel 0,0 125 17 Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Tagiskola

Részletesebben

Eszkimó-Indián Játékok Békésszentandrás, 2015.06.20-21. 1_U13_K1_fiu.xls. 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) helyezés r.szám.

Eszkimó-Indián Játékok Békésszentandrás, 2015.06.20-21. 1_U13_K1_fiu.xls. 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) helyezés r.szám. 1_U13_K1_fiu.xls 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2002) 1 1 Bonyai Martin Bajai Vizisport Klub 1 23 2 2 Kovács Balázs Hirös Sport Nonprofit KFT-KESI 2 21 3 9 Kardos Levente EDF Démász Szeged VE 1 18 4 5 Daróczi

Részletesebben

Landliebe Elvisszük álmai kastélyába! ALDI promóció nyerteslista (Promóció időtartama: 2015. október 15. november 15.)

Landliebe Elvisszük álmai kastélyába! ALDI promóció nyerteslista (Promóció időtartama: 2015. október 15. november 15.) Landliebe Elvisszük álmai kastélyába! ALDI promóció nyerteslista (Promóció időtartama: 2015. október 15. november 15.) Fődíj nyertese: Beküldés időpontja Név Város 15.11.15 17:44 Demeter Szilvia Nyíregyháza

Részletesebben

Dél-Alföld Békéscsaba, 2014. július 5. Dél-Alföld. 2014. Július havi felmérő versenye 2014.07.05. Békéscsaba 1/13

Dél-Alföld Békéscsaba, 2014. július 5. Dél-Alföld. 2014. Július havi felmérő versenye 2014.07.05. Békéscsaba 1/13 Dél-Alföld 2014. Július havi felmérő versenye 2014.07.05. Békéscsaba 1/13 200 m. leány vegyesúszás 1. versenyszám 1. Kiss Annamária 2001 Orosháza ÚE 2:37,47 1. Szabó Orsolya 2002 Békéscsaba Előre ÚK 2:38,78

Részletesebben

Észak-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: 8 2008-01-23 21:31

Észak-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: 8 2008-01-23 21:31 Intézmény Irodalom, nyelv és helymatematika és fizika Számítástechnika Történelem Összesen Elérhető: 100 100 80 80 Elért maximum: 78,5 99 62 77 Bejutási határ: 61 86 40 54 Beküldési határ: 55 55 25 44

Részletesebben

TOLLASLABDA FELNŐTT MAGYAR BAJNOKOK

TOLLASLABDA FELNŐTT MAGYAR BAJNOKOK TOLLASLABDA FELNŐTT MAGYAR BAJNOKOK F é r f i e g y e s b e n 1960. Rázsó Pál BÜKSE 1961. Rázsó György BÜKSE 1962. Rázsó Pál BÜKSE 1963. Szepesi József Árpád Gimnázium 1964. Rázsó Pál ÉVITERV SC 1965.

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Törzshivatala

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Törzshivatala Kormánymegbízott Széles Sándor kormánymegbízott 96/50-72-04 1. em. Kormánymegbízott titkársága Majorné Várszegi Andrea 96/50-72-04 1. em. Fax 96/50-72-25 1. em. kormanyhivatal@gyorkozig.hu Főigazgató dr.

Részletesebben

Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró

Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró Duna-Régió Diákolimpia 2007. június 02-03. Sukoró Versenybírósági ülés kezdete: 2007. június 02. 07. 30 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került Duna-Régió Diákolimpia kajak-kenu verseny

Részletesebben

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 2 Németh Viktória 3 Kohányi Gergely Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 93% 4 Rákay Renáta Ferenczi Sándor Egészségügyi

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2007. május 31-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2007. május 31-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2007. május 31-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. 71/2007. (V. 31.) Kgy. számú határozat Tárgy: A megyei önkormányzat fenntartásában működő közművelődési

Részletesebben

Dunakanyar Kupa Eredmények

Dunakanyar Kupa Eredmények Dunakanyar Kupa Eredmények 1. K1 leány VII. korcsoport 2000m 1 9 Jeszenszky Petra 1998 Nagymarosi SE 2 8 Kiss Blanka 1996 Zoltek Kajak SE. 3 6 Fazekas Kitti 1998 Váci Hajó 4 4 Mihalik Dóra 1997 MAFC 5

Részletesebben

VEDAC Esti Verseny Veszprém 2015. június 10.

VEDAC Esti Verseny Veszprém 2015. június 10. VEDAC Esti Verseny Veszprém 2015. június 10. 300 m lány gyermek (2003-2004) futam Kezdés: 17,00 2. Markó Fanni 2004 Futóbarátok Egyesülete Győr 3 52,07 3. Maróti Blanka 2004 Vedac 4 54,51 4. Kirsch Natália

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP

Részletesebben

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE FELKÉSZÍTŐ TANÁR Felső tagozat Fekete Laura 8.a megyei 2. Gárdonyi megyei fordítóverseny - angol Kalmár Mária

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE FELKÉSZÍTŐ TANÁR Felső tagozat Fekete Laura 8.a megyei 2. Gárdonyi megyei fordítóverseny - angol Kalmár Mária NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE FELKÉSZÍTŐ TANÁR Felső tagozat Fekete Laura 8.a megyei 2. Gárdonyi megyei fordítóverseny - angol Kalmár Mária Családi Vivien 8.a megyei 7. Gárdonyi megyei fordítóverseny

Részletesebben

Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09.

Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09. Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09. 2. évfolyam Maximális pontszám: 42 pont NÉV Pont Felkészítő tanár 1. Köcski Roland 38 Törökné veres Andrea Miskolci Görög Katolikus Általános 2. Rem

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 2002 1. Ganyecz Zalán 2002 Szuse 0:31,07 279p 2. Krámli Kristóf 2002 Orosháza ÚE 0:31,37 271p 3. Márki Zalán 2002 Tótkomlósi ÚE 0:31,82 259p 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

O R SZÁGOS BÍR ÓSÁGI H IVATA L E LN Ö KE 138/2013. (III. 28.) OBHE számú határozat Felvételi Versenyvizsga-bizottság tagjainak kijelöléséről és meghosszabbításáról A sági fogalmazók joggyakorlatáról és

Részletesebben

ALPESI Sĺ DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ 1. 2. 3. KORCSOPORT MAGYAR SÍ SZÖVETSÉG 2016.MÁRCIUS 19. HIVATALOS EREDMÉNYLISTA ÓRIÁSMŰLESIKLÁS St. Lambrecht, Ausztria

ALPESI Sĺ DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ 1. 2. 3. KORCSOPORT MAGYAR SÍ SZÖVETSÉG 2016.MÁRCIUS 19. HIVATALOS EREDMÉNYLISTA ÓRIÁSMŰLESIKLÁS St. Lambrecht, Ausztria Zsüri Technikai adatok Technikai del: Mohai Szabolcs Pálya neve: Pabstin Döntöbíró : Nagy Csaba Rajt : 1136 m Versenyfönök : Berecz Béla Cél : 1016 m Pályafönök : Réh Róbert Szintkül. : 120 m Rajtbíró

Részletesebben

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ II. KORCSOPORT

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ II. KORCSOPORT MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ II. KORCSOPORT Orosháza, 2014. november 14. 1 2014. ÉVI SZABADFOGÁSÚ BIRKÓZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ OROSHÁZA, 2014. 11. 14. II. KORCSOPORT

Részletesebben

AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI

AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI osztály verseny szint helyezés felkészítő tanár Magyar Karaivanov Lilla

Részletesebben

MEGHÍVÓ VALÉTÁLÁSRA 2003-2008

MEGHÍVÓ VALÉTÁLÁSRA 2003-2008 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezőgazdaság-és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár MEGHÍVÓ VALÉTÁLÁSRA 2003-2008 190 éves a mosonmagyaróvári felsőoktatás A búcsúzónak minden emlék drága, Egy száraz

Részletesebben

Első nap 1. 25 m. fiú gyors. I. korcsoport

Első nap 1. 25 m. fiú gyors. I. korcsoport Első nap. 25 m. fiú gyors I. korcsoport Farkas Viktor Mezőtúri Ref. Kollégium I. 0:6,00 0:6,78 9 2 Tajthy Milán Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza I. 0:8,5 0:7,42 7 3 Cseresznyés Zoltán Magvető Általános

Részletesebben

NN Family Run családi futónap és felnőtt futóest

NN Family Run családi futónap és felnőtt futóest 5.25km - Férfi eredmények 1 753 Ryan Sparks 18:30 2 750 Peter Schurch 18:30 3 720 Vanó Imre 18:48 4 743 Rázsó Viktor 20:10 5 523 Dely Kristóf 22:09 6 604 Lengyel Zoltán 22:51 7 620 Mongyi Ferenc 24:21

Részletesebben

50 m. ffi gyors kcs. egyesület idő helyezés

50 m. ffi gyors kcs. egyesület idő helyezés 50 m. női gyors kcs. egyesület idő helyezés Járfás Szilvia 2 Kaposvár 42:87 1 Vígh Beatrix 3 Kaposvár 38:27 1 Szurdoki Erika 4 Tempero 41:08 3 Simon Ágnes 4 Pécs 34:53 2 Gonda Marina 4 Kéthely 32:80 1

Részletesebben

Mercedes-Benz Futóverseny 10km

Mercedes-Benz Futóverseny 10km 1 467 Balázs Levente 1985 00:33:08.2 3:18 p/km Férfi 1 2 139 Szalóki Róbert 1979 00:33:25.9 3:20 p/km Férfi 2 3 464 Beda Szabolcs 1977 00:33:38.2 3:21 p/km Férfi 3 4 555 Szabó József 1990 00:35:19.9 3:31

Részletesebben

Óbudai Futófesztivál 2016 (Tavasz) 21 km Start Lista

Óbudai Futófesztivál 2016 (Tavasz) 21 km Start Lista 501 Auer József 1974 Pomáz 502 Bagossy Mihály Lajos 1971 Budapest 662 Bajusz Péter 1978 Budapest 504 Balázs Róbert 1971 Budapest 505 Balázsi Dávid 1986 Budapest 507 Bangha Tamás 1974 Budapest 509 Baranyi

Részletesebben

5 Sajtos kecskék 133 VIII Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium Kecskemét Vámos Dóra 5 Kerekasztal Kecskéi 124 IX Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona

5 Sajtos kecskék 133 VIII Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium Kecskemét Vámos Dóra 5 Kerekasztal Kecskéi 124 IX Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Kecske Kupa 2015 Évf. Csapatnév Pont Hely Iskola Város Versenyző 5 Matekecske 236 I Kecskeméti Református Általános Iskola Kecskemét Dinka Hunor 5 Matekecske 236 I Kecskeméti Református Általános Iskola

Részletesebben

76391 Dr. Aba Júlia Anna Dunakanyar-Pilis 22166 Dr. Aberle Lajos Dunakanyar-Pilis 1132 Dr. Adorjáni Ferenc Dunakanyar-Pilis 66780 Dr.

76391 Dr. Aba Júlia Anna Dunakanyar-Pilis 22166 Dr. Aberle Lajos Dunakanyar-Pilis 1132 Dr. Adorjáni Ferenc Dunakanyar-Pilis 66780 Dr. Pecsétszám Teljes név Választási körzet 76391 Dr. Aba Júlia Anna Dunakanyar-Pilis 22166 Dr. Aberle Lajos Dunakanyar-Pilis 1132 Dr. Adorjáni Ferenc Dunakanyar-Pilis 66780 Dr. Almási Csilla Dunakanyar-Pilis

Részletesebben

Megyei eredmények. Angol. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Megyei eredmények 2014. Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében):

Megyei eredmények. Angol. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Megyei eredmények 2014. Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében): Megyei eredmények Angol Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében): 7. évfolyam: 2. helyezett Takács Hanna 7. A Lőrincz Andrea 3. helyezett Tamás Kristóf 7. A Lőrincz Andrea 5. helyezett Simon

Részletesebben

Közzétételi lista. 1-4 évfolyam osztálytanító, napközis. 4. Ács Tibor Egyetem 1-8 évfolyam tanár (testnevelés, történelem)

Közzétételi lista. 1-4 évfolyam osztálytanító, napközis. 4. Ács Tibor Egyetem 1-8 évfolyam tanár (testnevelés, történelem) Közzétételi lista Név i 1. Zmák Júlia Egyetem 5-8 évfolyam 2. Sára Lászlóné 5-8 évfolyam 3. Fábián Katalin tanár (matematika, ábrázoló geometria, számítástechnika) szakvizsgázott közoktatás-vezető tanár

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Közgazdasági alapismeretek (Üzleti gazdaságtan) Helyezés Név Intézmény Város

Közgazdasági alapismeretek (Üzleti gazdaságtan) Helyezés Név Intézmény Város 1. Nemesi Barbara Kecskemét 94 2. Bajcsi Bertold Gergő Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Győr 94 3. Sás Viktória 4. Fekete Enikő Szakközépiskola és Szakközépiskola és Békéscsaba

Részletesebben

Eötvös József Főiskola 2006.03.12

Eötvös József Főiskola 2006.03.12 NÉV TEL. mellék MOBIL/OT CSOPORT BEOSZTÁS TH. Abonyi István Dr. 523-900 146, 151 Matematika számítástechnika tanszék Fakultásigazgató, Tanszékvezető Ábrahám Ferenc Dr. 523-900 123,162 Vízellátás-csatornázás

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Report. Name Birth date Birth location Death date Death location City

Report. Name Birth date Birth location Death date Death location City Report Name Birth date Birth location Death date Death location City Altdorfer, Nándor Altdorfer, Rozália 1933 Altdorfer, Zoltán Angela Anna Balogh, Ágnes 19 szept. 1969 Debrecen Balogh, Béla 1947 Debrecen

Részletesebben

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés

Részletesebben

BARÁTUNK A KÖNYV VETÉLKEDŐ

BARÁTUNK A KÖNYV VETÉLKEDŐ 2. ÉVFOLYAM, ÁGACSKA, ÖSSZESÍTETT Csapat Név Csapat Tagok Felkészítő Neve PÖSZE EGÉR VILLÁM MACKA OKOS GOMBÁK PÖSZE EGEREK SZUPER HÁROM ÁG A HÁROM KACSA PILLANGÓ SZÉLVIHAR EGÉRKE GYŐZTES KACSÁK LEPKE LENKE

Részletesebben

VERSENYJEGYZİKÖNYV amely készült Mikulás Kupa - 2011 úszóversenyen

VERSENYJEGYZİKÖNYV amely készült Mikulás Kupa - 2011 úszóversenyen a verseny helye: Tatabánya, Gyémánt Fürdı 50 méter / 8 pálya / elektromos idımérés a verseny ideje: 2011.12.10-2011.12.10 a verseny rendezıje: a verseny engedélyszáma. 239/2011 VERSENYJEGYZİKÖNYV amely

Részletesebben

200 m. leány mellúszás A 30. versenyszám. 200 m. leány mellúszás B 31. versenyszám. 200 m. fiú mellúszás A 32. versenyszám

200 m. leány mellúszás A 30. versenyszám. 200 m. leány mellúszás B 31. versenyszám. 200 m. fiú mellúszás A 32. versenyszám Claudius Kupa, 1 nap, döntők 200 m. leány mellúszás A 30. versenyszám 1. Temesszentandrási Eszter 1993 A Jövő SC Veolia 2:40,77 700p 100m: 1:18,68 2. Bíró Dorottya 1993 Szombathelyi VSC 2:44,28 656p 100m:

Részletesebben

Mezei diákolimpia megyei döntő I-II-III-IV-V-VI. korcsoport

Mezei diákolimpia megyei döntő I-II-III-IV-V-VI. korcsoport Mezei diákolimpia megyei döntő I-II-III-IV-V-VI. korcsoport / Bonyhád, 2015. március 25. / I.korcsoport leány: / 31 induló / 1. Nyisztor Luca Lia 2006 Szent Orsolya Dombóvár 2. Zemán Zóra Zoé 06 Szent

Részletesebben