Állatkertek Éjszakája 2015.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Állatkertek Éjszakája 2015."

Átírás

1 DÉL-PEST MEGYE augusztus 19., XXVI/34. Csomagoló, Operátor, Gépkezelő, munkatársakat keresünk gyáli orvosi eszközgyártó céghez könnyű, fizikai feladatokra: Amit kínálunk: Feltételek: ) jelentkezes.s@humancentrum.hu Állatkertek Éjszakája Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Állatkertek Éjszakája, ezúttal tizenkét magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 28-án, pénteken kerül sor a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veszprémi állat-bemutatóhelyek részvételével. Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben rendezték meg először. Akkor országszerte nyolc helyszínen várták programokkal az érdeklődőket. Az első alkalom sikerén felbuzdulva a következő évben további intézmények is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A három éve megkezdett hagyomány természetesen ben is folytatódik: idén tizenkét bemutatóhely kínál különleges programot az érdeklődőknek az Állatkertek Éjszakája keretében. A programot szervező intézmények fontosnak tartják, hogy az ország minél több pontján részt vehessenek az emberek ezen a különleges eseményen, még több lehetőséget teremtve a nagyközönség és a természet találkozására. Így nagy öröm, hogy szinte minden jelentős hazai állatkert és vadaspark részt vesz a programban. Augusztus utolsó péntekének estéje, amely az Állatkertek Éjszakájának immár hagyományos időpontja, ebben az esztendőben augusztus 28-ára esik. A résztvevő intézmények a következők: BUDAKESZIN: a Budakeszi Vadaspark; BUDAPESTEN: a Fővárosi Állat- és Növénykert és - a Tropicarium (Campona); DEBRECENBEN: a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje; GYŐRÖTT: a Xantus János Állatkert; JÁSZBERÉNYBEN: a Jászberényi Állat- és Növénykert; KECSKEMÉTEN: a Kecskeméti Vadaskert; MISKOLCON: a Miskolci Állatkert és Kul-túrpark; PÉCSETT: a belvárosi Akvárium-Terrárium POROSZLÓN: a Tisza-tavi Ökocentrum; SZEGEDEN: a Szegedi Vadaspark; VESZPRÉMBEN: a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark. A legtöbb helyen a program este 7-től éjfélig tart, a belépés éjjel 11 óráig történik. Ezekben az intézményekbe erre az alkalomra külön belépti jegyet lehet váltani, a főváros térségében működő bemutatóhelyek pedig mind a három helyszínre érvényes kombinált belépőjegyeket is kínálnak. További információ: programturizmus.hu

2 augusztus 19. Kreatív borító Már csak pár nap az iskolakezdés, így lassan ideje bepakolni az iskolatáskába, és bekötni a szép új tankönyveket - na de mibe? BORÍTÓ SAJÁT KEZŰLEG Maradék tapétaanyagok, régi naptárak, fotók, karton- és merített papírok, kedvelt képregények, térképek vagy akár ruhaanyagok felhasználásával minden könyv egyedi és utánozhatatlan kinézetet kaphat. Ha jó erős ragasztót és nejlonborítót is be tudtok szerezni, akár szárított virágokat, leveleket, kisebb lapos kavicsokat is bevethettek Nem olcsó, de mutatós dekorcsíkokkal is menő borítókat lehet készíteni. Fontos azonban, hogy mielőtt nekivágtok, érdeklődj a tanítónéninél, hogy nem kötelező-e átlátszó nejlonborítást használni. life.hu Nyakunkon az iskolakezdés A családok többsége örömmel veszi, amikor a gyermek megkezdi iskolai tanulmányait az első évfolyamon. Az anyukák még lelkesek, és anyagi erejüket próbára téve mindent megvesznek, amit elgondolnak. Lehet ezer forintból is beiskolázni egy elsőst, de lehet ezer forintot is elkölteni erre a célra. Mit ne tegyenek: Ne vegyenek előre becsomagolt füzetet vagy írószert, mert sok helyen felesleges dolgokat is beleraknak az egységcsomagba. Ne vegyenek bekötő papírt, ha színes, képes borítóval készült füzetet, tankönyvet vesznek gyermeküknek. Ne vegyenek olyan drága taneszközöket, amelyek elvesztése gondot okoz. Ne vegyenek olyan márkás felszereléseket, amit a gyermekük osztálytársainak szülei nem tudnak megvenni, hivalkodásnak tekintik és kiközösíthetik maguk közül. Rekordhosszúságú az őszi szünet a 2015/16-os tanévben Ne fogadjanak el összefirkált használt tankönyveket! Ne kössenek tanuló balesetbiztosítást, mert az állam 18 éves koráig minden gyermek után már kifizetett egy biztosítást. Ne cipeltessenek a kisiskolással több kilós terhet, hiszen a nemzetközi előírások szerint, csak a gyermek testsúlyának 20%-a lehet az iskolatáska súlya. Ne felejtsék el minél előbb igényelni a családi pótlékot, ha a tanuló elmúlt 18 éves. SEGÍTSÉGKÉPP: az előző tanév végén, iskolaváltáskor a beiratkozásnál az iskolának egy jegyzéket kell kiadni a tanulóknak a szükséges tanszerek és felszerelések listájáról. Ha ez nem történt meg, a szülők várják meg az első tanítási órát, amikor a pedagógus elmondja, hogy milyen eszközöket kérnek az adott tantárgy oktatásához, és mit lehet kölcsönözni. mszoe.hu Szeptember 1-jén, kedden becsengetnek a diákoknak. Összegyűjtöttük a 2015/16-os tanév legfontosabb tudnivalóit, az iskolai szünetek és munkaszüneti napok időpontjait. Annyit máris elárulhatunk, rekordhosszúságú lesz az őszi szünet. A 2015/16. évi tanév szeptember 1-jén, kedden kezdődik. A tanítási napok száma az általános iskolákban 181, míg a nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolákban és szakiskolákban 180 nap lesz. A tanév utolsó tanítási napja a középfokú intézmények végzős diákjai számára április 29-én, pénteken lesz. A ballagások időpontjait az iskolák határozzák meg. A nyári szünet június 16-án kezdődik. Az első félév január 22-én zárul, a diákok tanulmányi eredményeikről a félévi értesítőket január 29-ig kapják meg az iskolákban. Az országos kompetencia-felméréseket a 2015/16-os tanévben a 6., 8. és 10. évfolyamokon május 25-én végzik. Tanítási szünetek a 2015/16- os tanévben: ŐSZI SZÜNET: október 23. péntektől november 1-jéig tart. Az őszi szünet utáni első tanítási nap: november 2. hétfő. TÉLI SZÜNET: december 19. szombattól január 3. vasárnapig tart. A téli szünet utáni első tanítási nap: január 4. hétfő. TAVASZI SZÜNET: március 24. csütörtöktől március 29. keddig. A tavaszi szünet utáni első tanítási nap: március 30. szerda. MUNKASZÜNETI, PIROS BETŰS ÜN- NEPEK A 2015/16-OS TANÉV SORÁN: október 23. péntek (az őszi szünet kezdete) december (téli szünetben) január 1. (téli szünetben) március 15. kedd (hosszú hétvége) március 28. húsvéthétfő (tavaszi szünetben) május 16. pünkösdhétfő. A március 15-ei hosszú hétvége miatt március 5-e, szombat munkanap, míg március 14-e hétfő pihenőnap lesz a 2015/16-os tanítási évben. nlcafe.hu

3 3 KIÁLLÍTÁSOK A CEGLÉDI GALÉRIÁBAN (CEGLÉD, KOSSUTH TÉR 5/A) A CEGLÉDI FOTÓKLUB KIÁLLÍTÁSA - A kiállítás augusztus 26-ig látható. (A tárlat augusztus 17. és 22. között is látogatható!) 40 ÉV 40 KÉP - Irházy (Birdie) Róbert fotókiállítása. Megnyitó: augusztus óra. A kiállítást megnyitja: Hegedűs Ágota alpolgármester. A tárlat szeptember 12-ig látogatható. A Ceglédi Galéria minden kiállítása ingyenesen megtekinthető. Nyitva tartás: kedd- péntek: 10:00-18:00; 8:00-12:00 IDÉN NYÁRON IS VÁR A STRAND- KÖNYVTÁR! Helyszín: Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont. Nyitás: Július 7. Nyitva tartás: kedd-vasárnap: Keresd a strandon a Bibliobuszt! ZENÉS NŐI TORNA - Hétfőn: ig. Helyszín: B épület, 5. terem. Csütörtökön Helyszín: Kamaraterem. A foglalkozás ára: 700 Ft/alkalom Figyelem! Intézményeink augusztus ig zárva tartanak! Megértésüket köszönjük! JEGYPÉNZTÁR NYÁRI NYITVA TARTÁSA: hétfő: , kedd: ; , szerda: ; , csütörtök: , péntek: GYERMEKKÖNYVTÁR: hétfő: zárva, kedd-péntek: , szombat: zárva. F FELNŐTT KÖNYVTÁR: hétfő: zárva, kedd-péntek: , szombat: zárva Cegléd, Kossuth tér 5/a. info@cegledikultura.hu, cegledikultura.hu A Czeglédi Közösségi Múzeum nyitvatartási ideje: Nyitva tartás: minden vasárnap Cím: Cegléd, Puskaporos u. 5., 06-30/ Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Tisztelettel: Földi Áron CTV műsor HÍRADÓ - Friss hírek HÁTTÉR - Hírek háttere MAGAZIN MŰSOR - (archív felvételek, sportközvetítések, egészségügyi magazin, politikai műsorok) Adásainkat online is megtekinthetik a ctv.hu weboldalon. Tel.: 53/ , 53/ Adásismétlés hétköznap 9.00 és órától. Kosárfonó tanfolyam A Csemői Községi Könyvtár és Közösségi Színtér tanfolyamot indít azoknak, akik szeretnék elsajátítani a kosárfonás technikáját és azoknak is, akik már rendelkeznek a technikával kapcsolatos alaptudással, de szeretnének újabb fogásokat megtanulni. Időpont: augusztus ig (péntektől vasárnapig) A foglalkozások időtartama min. 5 óra/alkalom Részvételi díj: ,-Ft/fő (Magában foglalja az oktató díját + az anyagköltséget.) A tanfolyam minimum 6, maximum 10 fővel indul. Inf.: 06-70/ , Vasné Irén

4 augusztus 19. Ciróka Bábszínház A Ciróka Bábszínház 2015/2016-os évadra szóló bérletajánlata ÓVODÁS BÉRLET: Lúdas Matyi Égigérő Mesefa Moha és Páfrány ISKOLÁS BÉRLET: Lúdas Matyi Moha és Páfrány Rigócsőr király ÁRAK: Bérlet: Ft Belépőjegy: 900 Ft Babaelőadás: 800 Ft A bérletek megrendelhetőek és megvásárolhatóak szeptember 1-től folyamatosan. A Bábszínház a műsorváltoztatás jogát fenntartja. A színjátszó körbe jelentkezők meghallgatására szeptember 24-én, csütörtökön 15 órakor kerül sor. Kecskemét, Budai u. 15., ciroka@ciroka.hu, Koszorúzás a ceglédi bombatámadás áldozatainak emlékére Hetvenegy évvel ezelőtt augusztus 29-én 11 óra 11 perckor súlyos bombatámadás érte városunkat augusztus 29-én, szombat 11 órára tisztelettel meghívjuk az áldozatok tiszteletére emelt emlékmű koszorúzására. Megemlékezést tart: Takáts László Cegléd Város polgármestere A korabeli eseményeket felidézik az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskola diákjai. A megemlékezés helye: a MÁV állomás orvosi rendelője előtti terület. Mindenkit szeretettel várunk! Cegléd Város Önkormányzata MÁV Zrt. Ceglédi Állomásfőnökség Városvédő és Szépítő Egyesület HONSZ Ceglédi Alapszervezete Államalapító Szent István királyunk és az új kenyér ünnepe Cegléden Cegléd városa idén is gazdag programmal várja a városban ünneplőket augusztus 20-án. Ebéd után immár hagyományosan az Ország tortájának bemutatására kerül sor a Zöldházak Cukrászdában. Idén a salgótarjáni Szó Gellért cukrász által alkotott sárgabarack pálinkás karamell tortája nyerte a versenyt, ennek receptje alapján mutatja be a süteményt a ceglédi cukrászat is órától a Gubody kertben a Patkós Irma Művészeti Iskola verses-zenés ünnepi műsorát láthatja a kedves közönség, a VI. Látványtánc Európa Bajnokság minősített néptánc produkcióval kiegészítve órától veszi kezdetét az Új kenyér ünnepe, ahol a polgármesteri köszöntő, az új kenyér megáldása és megszentelése után, minden kilátogató vehet egy darabot a szentelt kenyérből. Közreműködnek a Kürtös Néptáncegyüttes tagjai. A kenyeret a Bognár Pékség ajánlotta fel órától a Cimbaliband Zenekar könnyed koncertjén a népzene, a feldolgozások és a saját szerzemények is teret kapnak! A műsor alapja a Vidámpark című lemezük anyaga órától a kecskeméti BaHorKa énekegyüttes Búzamese interaktív előadását tekinthetik meg a gyerekek, melynek végén még táncházat is kerekítenek a Csángálló zenekar közreműködésével. Az előadás mellett a kisebbeket a tavaly nagy sikert aratott lisztes játszó várja, ahol az aratástól az őrlésen át a kenyérsütés folyamatával ismerkedhetnek meg és saját kis perecet vihetnek haza. Kézműves foglalkozás keretében az ünnephez kapcsolódó tárgyakat készíthetnek, de lesznek fa- és egyéb játékok is. A Cigle Hagyományéltető Egyesület szervezésében állatsimogató, íjászat, jurta és honfoglalás kori viselet kiállítás várja a kilátogatókat órától nagyszabású műsor keretében köszöntjük az államalapítást és az ünnepet. Először ad koncertet Cegléden a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. Cinemagic - Mozivarázs filmzenékből összeválogatott nagyzenekari produkcióját hallhatja a közönség, a műsort kivetítőn filmrészletek kísérik órától Janicsák Veca ad koncertet órától régi új helyszínen a Városi Sportuszoda napozóteraszáról indul a minden eddiginél látványosabb tűzijáték, melyet idén ceglédi pirotechnikusok álmodtak meg az ünnepre. Majd ezt követően a Koktél4You Zenekar koncertje zárja a napot. Hirdetését a Dél-Pest Megyei Szuperinfóba feladhatja az alábbi helyeken: SZERKESZTŐSÉGÜNK: CEGLÉD, Múzeum u. 3., Tel./fax: 06-53/ FELVEVŐHELYEINK: ABONY Vanda Játékbolt, Kossuth tér 17. ALBERTIRSA, Szipa Nyomda, Vinnyica u. 8., Centrum Lakópark, Tel.: 06-53/ Nyitva: H-P CEGLÉDBERCEL Dózsa György Művelődési Központ Könyvtára, Pesti út 96., Nyitva: H,K,Cs,P: , Szo: PILIS Papír-Írószer-Játék, Rákóczi út 2., Darázsi Lászlóné, Tel.: 06-29/ NAGYKŐRÖS Country Tours, Széchenyi tér 2., Tel.: 06-53/ TÁPIÓSZELE Mobil Shop, Kossuth L. u. 9., Tel.: 06-30/ NAGYKÁTA Káta-GSM telefonszaküzlet, Kossuth L. u. 163/20 (a 31-es főút mellett), Tel.: 06-29/ TÁPIÓSZENTMÁRTON, Balaska Tiborné, Katona J. u. 62., Tel.: 06-29/ Németh Jánosné, Ruhaüzlet, Kossuth L. u. 20., Tel.: 06-29/ ÚJSZILVÁS Faluháza és Községi Könyvtár Szent István u. 4. Tel.: 06-53/ /17 FARMOS, Községi Könyvtár, Jezsikné Kármán Teréz, Zrínyi u. 1., Tel.: 06-53/ TÁPIÓSZŐLŐS, Iparcikk- és Gazdabolt, Kossuth L. u. 80., Tel.: 06-53/ TÁPIÓGYÖRGYE, Ruházati Bolt (Hédinél), Táncsics M. u. 8. TÖRTEL, Trafik Ajándék Bolt, Szent István tér 1.

5 5 EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK: Ügyeletes gyógyszertárak: Schulek Gyógyszertár Kőrösi út Malomtó Gyógyszertár Tesco Tömörkény Gyógyszertár Rákóczi út Szent Imre Gyógyszertár Szent I. h. u Kígyó Patika Táncsics M. u Felszegi Gyógyszertár Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a Szent Anna Gyógyszertár Kőrösi út Belvárosi Gyógyszertár - Szabadság tér Gyógyír Gyógyszertár - Rákóczi út Pingvin Patika Múzeum u Schulek Gyógyszertár Kőrösi út 51. Orvosi ügyelet: Felnőtt orvosi ügyelet: Cegléd, Kossuth F. u. 17. Tel.: 104 Gyermekorvosi ügyelet munkaszüneti napokon: Cegléd, Kárpáti A. u. 9. Tel.: 104 A központi felnőtt háziorvosi és gyermek háziorvosi ügyelet telefonszámai: 53/ és melyre érkező hívások kezelése központi átirányítás útján a budapesti irányítóközpontban történnek. Orvosi szolgáltató és mentők: Tel.: 53/ , 104 Véradási időpontok: Művelődési Ház Albertirsa, Pesti út Művelődési Ház Cegléd, Kossuth tér 5/a. Állatorvosi ügyelet: , csütörtök-péntek Rendelői ügyelet: Dr. Bús László Cegléd, Malom u. 29. Tel.: 06-20/ Magánügyelet: Dr. Egedy Zsolt Abony, Ceglédi út 10. Tel.: 53/ , 06-20/ , szombat-vasárnap Rendelői ügyelet: Dr. Nagy Barnabás Cegléd, Pesti út 28. Tel.: 06-30/ Magánügyelet: Dr. Cservény Antal Cegléd, Malomtószél 13. Tel.: 06-53/ Meghívó a nagykőrösi augusztus 20-i programokra Nagykőrös Város Önkormányzata tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és kedves családját Államalapító Szent István királyunk tiszteletére és az Új kenyér megáldására rendezendő ünnepségre! Program: Délelőtt - Deák tér Városi polgárrá fogadási ünnep Nagykőrösi Arany János Kutúrális Központ színházterme Ünnepélyes honosítás Himnusz, közreműködik: Ecsedi Péter énekművész Százdiné Szecsei Anikó ünnepi köszöntője Az új kenyér megáldása a törtéelmi egyházak által Városi kitüntetések átadása Ünnepi műsor Államalapító Szent István királyunk tiszteletére Szózat Délután - Deák tér A Deák téren bemutatásra kerül az Ország Tortája Csak a szépre emlékezem. Ecsedi Péter énekművész műsora Szécsi Pálra emlékezünk. Közreműködik: Gergely Róbert Nagykőrösi Ifjúsági Musical Kormorán zenekar Színpad fellépése Tom White & The Mad Circus rockabilly koncertje Kormorán zenekar élő koncertje A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják! Szeretettel várjuk kedves Mindnyájukat, ünnepeljünk együtt augusztus 20-án! Ceglédi Uránia Mozi műsora Patkós Irma terem csütörtök-szerda 15.45: IRÁNY A BÁRKA! Színes, német-belga-luxemburgi-ír animációs film R.: Sean McCormack csütörtök-szerda 17.30: FANTASZTIKUS NÉGYES Színes, amerikai sci-fi akciófilm R.: Josh Trank Sz.: Kate Mara, Miles Teller csütörtök-szerda 20.00: AZ AJÁNDÉK 16 éven felülieknek! Színes, amerikai thriller R.: Joel Edgerton Sz.: Jason Mateman, Rebecca Hall szombat-vasárnap 14.00: DÍNÓ KALAND 3D Színes, am.-dél-koreai an. film R.: John Kafka, Yoon-suk Choi Huszárik Zoltán terem csütörtök-szerda 15.30: TIMBUKTU 16 éven felülieknek! Színes, francia-mauritániai film R.: Abderrahmane Sissako csütörtök-péntek 17.30: PHOENIX BÁR 16 éven felülieknek! Színes, német romantikus film R.: Christian Petzold csütörtök-szerda 19.30: DIVAT A SZERELEM 16 éven felülieknek! Színes, fülöp-szigeteki rom. vígjáték R.: Jerome Cornuau szombat-vasárnap 14.00: DÍNÓ KALAND Színes, amerikai-dél-koreai családi animációs film Cegléd, Batthyány u. 1.

6 augusztus 19. Szlovákiában épül az új Land Rover gyár Azt már korábban is hallani lehetett, hogy a brit gyártó új, közép-európai üzemet tervez felhúzni, amelyért Magyarország is versenyben volt. A mai bejelentés alapján már biztos, hogy nem nálunk, hanem Szlovákiában épül fel az üzem, amely a tervek szerint három év múlva kezdhet termelni. A hivatalos indoklás szerint azért választották épp Nyitrát a beruházás helyszínéül, mert kivételesen erős a környék beszállítói háttere, és a közlekedési infrastruktúra is igen fejlett. A tervek szerint az üzem maximális kapacitásának elérésekor évi 300 ezer autót lesz képes előállítani, a termelés pedig 2018-ban indulhat be. Azt egyelőre nem árulták el, hogy mely típusok készülhetnek majd itt, de logikus feltételezés, hogy a jelenlegieknél kisebb Land Rover terepjáró gyártósorai működnek majd Szlovákiában. A Jaguar Land Rover ugyanis hasonló módon igyekszik növelni a piaci részesedését, mint a közelmúltban a Mercedes: lefelé bővíti a palettát olyan típusokkal, amelyek szélesebb kör számára lesznek elérhetők, mint a Range Rover Evoque, az aktuális belépőmodell. Egy lehetséges jelölt a Defender utódjaként is emlegetett kis terepjáró, a DC100, amely azonban elődjével szemben elsősorban közúti használatra készül. Nem kizárt azonban, hogy később a Jaguar kínálatában is felbukkan egy olcsóbb, fronthajtású kompakt személyautó, amely az Audi A3, az 1-es BMW és a Mercedes A osztály közvetlen ellenfele lehet. totalcar.hu Az őzek után most a szarvasokkal kell vigyázni Augusztus közepéig az őzekkel, szeptembertől októberig pedig a szarvasokkal kell számolni a közúton autózóknak. Az autóval közlekedőkre is komoly veszélyt jelenthet az állatvilág jelenlegi és elkövetkező viselkedése. A hazai nagyvadak közül az őzek párzási időszaka hamarosan véget ér, ősszel viszont a szarvasok indulnak párkeresésre. Az októberig tartó időszakig a vadak nem ésszerűen, hanem ösztönösen viselkednek, ami miatt gyakrabban és kiszámíthatatlanul jelenhetnek meg az ország útjain. Míg az állatok ilyenkor idegesebben viselkednek, az autósoknak lényegesen nyugodtabban és körültekintőbben kell közlekedniük. Napon belül kiemeltnek számítanak a hajnali és az esti időpontok, ugyanakkor szinte bárhol, bármikor megjelenhetnek, még ott is, ahol ezt tábla külön nem jelzi. Sok esetben a legjobb reakcióidővel rendelkező autósok sem tudnak bármit is tenni a hirtelen megjelenő őzekkel, szarvasokkal szemben. Amennyiben elgázoljuk az állatot, minden esetben szóljunk a rendőrségnek, akik értesíteni tudják a közeli vadásztársaságot. Ha van időnk cselekedni, akkor érdemes felmérni azt, hogy milyen veszélyekkel jár a vaddal való ütközés elkerülése. Ha túl kockázatos, akkor inkább az állat vesszen oda, mint más közlekedők vagy esetleg mi és az utasaink. Fontos még, hogy a kürt használata helyett inkább azonnal cselekedjünk, mert lehet, hogy azon a néhány tized másodpercen fog múlni egy esetleges baleset. autonavigator.hu Utazás - TIPPEK MOTOPROF Kft., Motoralkatrész szaküzlet Linea, Benelli, Keeway márkakereskedés Cegléd, Alszegi út / , Dél-Pest Megyei Szuperinfó, Cegléd, Múzeum u /

7 7 INGATLAN CEGLÉD belvárosában 62 nm, 1. emeleti, erkélyes tégla lakás eladó. 8,9 mft / CEGLÉDEN, Arany utcában, 420 nm-es telken, 100 nm-es, 3,5 szobás, nagypolgári ház eladó. 6,5 mft / CEGLÉD, Bajcsy Zsilinszky út 36. szám alatti ház eladó / CEGLÉDEN, Kossuth Lajos utcában kis ház eladó / , 06-30/ CEGLÉDEN, Öregszőlőben félkész családi ház eladó. Érdeklődni: 06-70/ CEGLÉDEN 80 nm-es, felújítandó vagy bontandó kertes ház áron alul eladó. Ár: 3 mft / CEGLÉDEN, Bajcsy Zsilinszky utcában, 716 nm-es telken, 85 nm-es, 3 és fél szobás családi ház eladó. 6,4 mft. Fsz-i vagy 1. emeleti, 2 szobás lakást beszámítunk / CEGLÉD kertvárosában 115 nm, 2 +nappalis, gázfűtéses családi ház, 560 nm telken eladó. Lakást vagy földterületet, tanyát beszámítok. 15,9 mft / CEGLÉD, Mező utcában 2,5 szobás, gázfűtéses, tehermentes családi ház, melléképülettel eladó / CSEMŐBEN alkalmi áron sürgősen eladó 45 mft értékű luxus családi ház. Iár.: 15 mft, Érdeklődni: 06-70/ CEGLÉDEN részben felújított családi ház eladó. Iár: 4,8 m Ft / CEGLÉD városközpontjában kétlakásos, kétgarázsos, gázfűtéses kertes családi ház eladó. Iár: 14 mft / FÉL családi ház betegség miatt, sürgősen eladó. Tel.: 06-20/ CEGLÉDEN az Alditól 80 m-re, 4 db építési telek eladó. Sorház építésre is alkalmas / óra után CEGLÉDEN 98 nm-es, azonnal beköltözhető családi ház meléképületekkel eladó / CEGLÉDEN az Oroszlán utcában, 157 nm-es, teljesen felújított, 4 szobás, beépített konyhás, 2 fürdőszobás családi ház +50 nm-es garázzsal, 809 nm-es teken, azonnal beköltözhetően eladó / ELADÓ vagy elcserélhető Ceglédhez közel, téglaépítésű, összkomfortos családi ház. Iár: 7 mft / CEGLÉDEN keresek 2. emeletig, 2 szobás lakást valamint 2-3 szobás családi házat ügyfeleim részére / CEGLÉD belvárosában, 130 nm, 3+nappalis, igényes polgári ház eladó, 860 nm telken. 17,9 mft / GARÁZS eladó életjáradékra / SEGÍTHETÜNK? Felmondták a hitelszerződését? Zaklatja a követeléskezelő? Hívjon, megbeszéljük / ELADNÁM vagy elcserélném kertes házamat nem panel, 1,5 szobás lakásra. Ugyanitt eladó dupla építési telek / CEGLÉDEN, Nagyközép úton, 1053 nm-es építési telek eladó. 1,4 mft / CEGLÉDEN parkkapcsolatos, felújítandó ház kedvező áron eladó / CEGLÉD városközpontjában, Magyar utca 5, felújítandó nagy családi ház eladó, vagy ceglédi liftes panelra cserélhető! Irányár: , 06/ CEGLÉDEN kertes ház eladó / CEGLÉDEN 154 nm, 4+nappalis, gáz +vegyestüzelésű, igényes családi ház eladó. 29,9 mft / CEGLÉDEN családi ház eladó Tescohoz közel, 120 nm+60 nm melléképület, összközműves, tehermentes. Iár: 21 mft / CEGLÉD, Budai út 154. kerékpár út mellett kis ház eladó. Városi víz, ipari áram, kemence / CEGLÉD központjában ikerház eladó, egyben vagy külön is / CEGLÉDEN 90 nm, 3 szobás családi ház, 830 nm telken eladó. 9,9 mft / CEGLÉDEN 55 nm, 2 szobás, erkélyes lakás eladó. 5,9 mft / CEGLÉDEN, Sas utcában, 546 nm-es telken, 2 családi ház, egyik 20 éves, 2 szintes, 114 nm-es, 3 szoba, nappalis, a másik 75 nm-es, 2 szobás családi ház, 2 garázzsal eladó. 19,9 mft / KIADÓ CEGLÉDEN 50 nm-es helyiség (önálló épület) műhelynek vagy raktárnak kiadó / CEGLÉDEN a Teleki utcában, a lottózótól 10 m-re, 31 nmes üzlethelyiség kiadó / szobás, felújított panellakás, vasútállomás mellett, hosszú távra kiadó / CEGLÉDEN a vasútállomás közelében, 1,5 szobás, bútorozott panellakás kiadó. Tel: 06-70/ KIADÓ kertes házat keresek kertgondozásért cserébe Cegléden / CEGLÉDEN a Reggel utcában 80 nm-es üzlethelyiség kiadó és egy 250 literes Red Bull italhűtő eladó. Érdeklődni: 06-20/ CEGLÉDEN, állomáshoz közel, 52 nm-es, bútorozott albérlet kiadó / TANYA Budai úton havi Ft-ért kiadó / CEGLÉD belvárosában kellemes, 40 nm-es, 1 szobás lakás kiadó a zöldházakban. Érdeklődni: 06-20/ ADÁS-VÉTEL ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyűjteményt, képeslapokat. Kecskemét, Ceglédi u / gportal.hu RÉGISÉGEKET, festményeket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat és komplett hagyatékot vásárolok magas áron. Ingyenes kiszállás. Ugyanitt tollfelvásárlás! Régi tollat, használt párnát, dunyhát veszek magas áron / literes réz pálinkafőző, bolti számlával igazolva eladó. Érd.: 06-20/ SZŐLŐDARÁLÓ, elektromos meghajtással szőlőprés, borátfejtő szivattyú, boroshordók eladók. Érd.: 06-20/ KÉSZPÉNZÉRT vennék retró, régi érdekes tárgyakat, könyveket, teljes gyűjteményt, sok féle hagyatékot. Hívjon bizalommal! Fiatal gyűjtő / SZARVASAGANCS, hullottagancs hagyaték felvásárlás készpénzfizetéssel, napi aktuális legjobb áron. Tel.:06-30/ EGYSZER használt zsákok eladók / VESZEK üzemképtelen és üzemképes motorkerékpárokat 06-30/ TURABOXOK, babakocsik, kerékpárok, sörcsapolók, fűnyírók, kandallók, kályhák, bútorok, mosógép, gokart, bőrruha, szobakerékpár, villanytűzhelyek, akvárium / RENAULT Thaliára való gyári tetőcsomagtartó eladó. Érd: 06-30/ GYÁRI, új, 600 nm, 5 fajta mintájú viacolor olcsón, lehetőleg egyben eladó. Ugyanitt műkőbe való es gyári bekeverésű, egységes kőzúzalék 15 bigmeg zsákkal féláron eladó Cegléden / ISKOLAKEZDÉSRE vásárolja meg számítógépét, laptopját nálunk! Új és használt gépek értékesítése, szervize. Cegléd, Teleki út 9/A / ; Cegléd, Alszegi út / MEGVESZEM régi disznóvágó asztalát 8000 Ft, régi zománcozott gyerekkád tartóval 2500 Ft, régi ablak spaletták 1 ablakra való 3000 Ft, fateknő jó állapotú 1500 Ft, lemezteknő 1000 Ft. Szódásüveg rekeszszel együtt 1500 Ft, szódásüveg 50 Ft, 50 literes 1000 Ft, gyalupad 6000 Ft, boros hordó 1000 Ft, régi ruhás szekrény, konyha szekrény 5000 Ft/db ugyanitt régi bútorokat és komplett hagyatékot felvásárolok / as szalagfűrész eladó Tápiószőlősön / EREKÉLYAJTÓ, ablak 120x120, prés, betonkeverő, mázsa, hintaágy eladó / VÁSÁROLOK régi bútorokat, képkereteket, festményeket, könyveket, mindenfajta hagyatékot, porcelánokat, órákat, régi dolgokat / mindenféle öreg tollat veszek. TŰZIFA kamion tételben eladó. Tel.: 06-20/ ELADÓ 2 gázpalack, 2 csillár, lábon álló lemezvágó. Érd: 06-20/ VEGYES VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompresszort, esztergakéseket /

8 augusztus 19. SZÁRAZ bükk szélfa 2200 Ft/100 kg, hasított bükk 2600 Ft/100 kg, kályhakész akác 2550 Ft/100 kg / FRISS élő hal a hét minden napján, telefonos egyeztetés alapján kapható. Kottes Pál 06-30/ , Cegléd, Belső- Kátai út 35. KUKORICA, búza, árpa, napraforgó, zab eladó. Házhozszállítással is. Tel.: 06-30/ ÁZÁS mentes kisbálás réti fűszéna, kisbálás lucerna, kisbálás búzaszalma eladó. Házhozszállítással is / TŰZIFA akció! Vastag akác: 2650 Ft/100 kg, vékony akác: 2350 Ft/100 kg, bükk és tölgy: 2400 Ft/100 kg, vegyesfa: 1950 Ft/100 kg / VASTAG akác 2700 Ft/100 kg, vékony akác 2400 Ft/100 kg, tölgy és bükk 2500 Ft/100 kg, vegyes tűzifa 1950 Ft/100 kg, nyár tűzifa 1550 Ft/100 kg. Hasítás: 150 Ft/100 kg / HOMOKTÖVISLÉ, biotermesztésből (daganatos és egyéb betegségek megelőzésére, gyógyítására) megrendelhető / VASTAG nyárfa gurigázva 1500 Ft/100 kg, vegyes keményfa 2200 Ft/100 kg valamint szélezetlen fenyő deszka kerítésnek eladó / DOBOS Tűzifa Kft. Csemő. Eladó akác, pusztaszil, tölgy tűzifa / ELADÓ 1500-as Lada Kombi, 1 db 220-as betonkeverő, 1 db elektromos szecskavágó / JÁRMŰ EREDETISÉGVIZSGÁLAT, autószerelés! Kötelezőbiztosítások. Desztilláltvíz, akkumulátorok. Cegléd, Pesti út / KÉSZPÉNZÉRT autóját, teherautóját megvásároljuk állapottól függetlenül. Házhoz megyünk! Tel.: 06-70/ ELADÓ rendszám nélküli utánfutó. (teherbírás: 3 mázsa) Tel.: 06-53/ ELADÓ Yamaha 4 ütemű, nagytestű robogó. Tel.: 06-20/ SEGÉDMOTOR KMS HS-2 típusú, 4 sebességes, körváltós eladó / MINDENFÉLE autót megvásárolok! 35 Ft/kg. Tehergépkocsit is. Házhoz megyek! 06-20/ SIMSON motorkerékpár eladó. Érd: 06-30/ HASZNÁLT női, férfi, gyermek kerékpár olcsón eladó / ös Renault 5 Super B, 1,4-es, 5 sebességes, kitűnő gyári állapotban, 4 ajtós, 230 eft-ért eladó. Gyűjtőknek. Tel.: 06-20/ SZOLGÁLTATÁS KÖLTÖZTETÉS, fuvarvállalás olcsón, ponyvás, billenőplatós kisteherautókkal, megbízható rakodókkal, országosan. Érd.: 06-30/ , 06-53/ KÚTFÚRÁS! Ivó és öntöző vízkutak fúrása milliméter átmérőig, 100 méter mélységig / PALATETŐ, lapostető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával. Csatornázás, kéményjavítás / CEGLÉDEN személygépkocsik kölcsönözhetők / PALATETŐ bontásnélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindellyel. Kémény bontás- építés. Ingyenes árajánlatkészítés. Nyári Akció -10% / , www. palatetofelujitasjavitas.hu VÍZVEZETÉK szerelést, szennyvízvezeték dugulás elhárítását vállalom az év minden napján / AUTÓKÖLCSÖNZŐ! Személyautók, kisteherautók, mikrobuszok, kedvező áron bérelhetők. Cegléd, Mizsei út / JÖVŐBELÁTÓ javasasszony, mesterjósnő, halottlátó médium vállal: rontáslevétel, pénzenergia, gyógyítás 06-70/ AUTOMATA mosógépek javítását vállalom, akár hétvégén is. T: 06-20/ JÓSLÁS, kötés, oldás. Tel.: 06-20/ ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Tel.: 06-20/ RAFFALLO Bt. mindenfajta fém hulladékot, a napi legmagasabb áron megvásárolja. Gépjármű kivonatás / GÉPI kaszálás Cegléden. Ár a helyszín megtekintése után. Érd.:06-20/ DUGULÁSELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, 0-24-ig zsírtalanítás, csatornatisztítás géppel, hétvégén is, garanciával / KÚTTISZTÍTÁST, kútmélyítést, fertőtlenítést, szivattyúzást és fakivágást vállalok. Pl.: fenyő/ dió / LAKI kályhakeramikus kályhás mester új cserépkályhák, átrakások, javítás. Kandallók, mobil kemencék hordozhatók / FA és műanyag redőnyök javítása, cseréje. Külső tokos redőnyök, szúnyoghálók, harmonikaajtó, szalagfüggöny, reluxa, fa és műanyag ajtók, ablak beépítése. Molnár Gábor / , 06-30/ FESTÉS, mázolás, tapétázás, bútormozgatással. Tel.: 06-20/ DUGULÁS elhárítás SOS-ben, lefolyórendszerek tisztítása / KÚTFÚRÁST vállalok 20 éves szakmai tapasztalattal, rövid határidővel, 160 mm csőátmérőig / FODRÁSZ házhoz megy. Tel.: 06-20/ SZÓRAKOZTATÓ elektronikai cikk javítása, tv, számítógép. Riasztók, automata kapuk telepítése, javítása. Imrik Zsolt 06-30/ ÁLLAT NAPOS és előnevelt csibe augusztus, szeptember hónapra megrendelhető fehér és színes fajtákból. Magas minőségű csibetápok kaphatók. Gali Baromfikeltető Albertirsa Tel.: 06-30/ , 06-53/ Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik Király Györgyné szül. Boldizsár Márta temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönet Bálintné Andinak és Szalisznyóné Rozikának a szeretettel végzett ápolásukért. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik Ócsai Gyula temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk Dr. Gabnai Judit háziorvosnak és asszisztenseinek áldozatos munkájukért. A gyászoló család GAZDIKAT keresünk az alábbi kutyusoknak: német juhász, tacskó, leonbergi, kaukázusi, puli, stafford shire terrier, roti. A kutyák megtekinthetők minden nap óra között a Cegléd Külső Kátai útról megközelitendő állatmenhelyen. Telefon: 06-20/ , honlap: allatmenhelycegled.hu Kérjük adója 1%-val segítse az Állatmenhely nyílt Alapítvány által fenntartott menhelyet. Adószámunk: CEGLÉDEN választási malacok eladók / ANYABIRKÁK, kosok, bárányok, lovak, lovaskocsi, két pár lószerszám eladók / db kg-os feketetarka bikaborjú és 11 db választási malac eladó Cegléden. Érdeklődni: 06-70/ TÁPIÓSZELÉN kis és nagy súlyú hízók folyamatosan kaphatók. Érdeklődni: 06-30/ MAGYAR tarka tehén 9 hónapos vemhes eladó / TÁRSKERESÉS 60 éves, 90 kg-os nő társat keres / éves, 165 cm magas, 84 kilós férfi társat keres. Leveleket "Nyári virág" jeligére a szerkesztőségbe kérném. ÜDÜLÉS BALATONSZÁRSZÓN kertes ház üdülésre kiadó 4 főnek, ingyenes strand / , 06-84/ BALATONVILÁGOSON önálló apartmanok, közeli strandra ingyenes belépőkártyával kiadók! Tel: 06-20/ www. gluck-haz.atw.hu

9 9 ÁLLÁST KÍNÁL KECSKEMÉT környéki munkára női- férfi munkaerőt keresünk / IDŐS gondozására keresek szakképzett ápolót. Lakás lehetőséggel és kiemelt bérezéssel. Önéletrajzot a ryder8773@gmail. com címre kérném. MÉLYÉPÍTÉSSEL foglalkozó vállalat keres, közmű építésben jártas nehézgépkezelőket, cat428d kombikotróra azonnali belépéssel. Érd.: 06-30/ , abt93@t-online.hu Az N.V.G.-Trans Kft. keres felvételre 24 tonnás nyerges szerelvényre, GKI kártyával és tapasztalattal rendelkező leinformálható nemzetközi gépkocsivezetőt. Jelentkezni munkaidőben a 06-30/ es telefonszámon. NVG-Trans Kft. keres gyakorlattal és GKI kártyával rendelkező, leinformálható gépkocsivezetőket nemzetközi viszonylatra 12 tonnás nyerges szerelvényre, biztos fizetéssel! Érdeklődni a 06-30/ es telefonszámon munkaidőben! CUKRÁSZAT szakképzett, nem dohányzó cukrász hölgyet keres állandó munkára / MÉG van esély, hogy a 2 db ügyfélszolgálati állás egyike az Öné legyen! Feltétel: minimum érettségi bizonyítvány. Jelentkezni: fbecskehazi@gmail.com SZARVASMARHA vágóhídra 3 fő segédmunkást keresünk. Munkavégzés: Cegléd, Cifrakert külterület. Érdeklődni: 06-53/ VARRODAI munkakörbe szakmai tapasztalattal rendelkező szalagvezetőt, valamint gyakorlattal rendelkező varrónőket felveszünk. Jelentkezni info@rewear. hu címen. ÉPÍTŐIPARI cég gyakorlattal rendelkező kivitelezési feladatok irányítására, valamint műszaki előkészítésre munkatársakat keres. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal \"építőipar\" jeligére a Szuperinfó ceglédi szerkesztőségébe, vagy az epitoiparcegled@ gmail.com címre várjuk. KŐMŰVEST keresünk bejelentett, hosszútávú munkára. Lehet pályakezdő is! Főnix Agro Invest Kft / ROSETTA vendéglő fiatal pultos hölgyet keres / FÉNYKÉPEZNI jól tudó amatőrt vagy fényképészt keresek, jogosítvány előny. Tutti Fotó Kft. Cegléd, Rákóczi út / TÖRTELI büfébe pultost keresek. Tel.: 06-30/ PILISIEK figyelem! Nyáregyházi munkalehetőség! Fémiparban jártas férfiak jelentkezését várjuk. Érdeklődni: 06-70/ Az önéletrajzokat az agnes.terecskei@cleverjob.hu címre várjuk. JÁSZFÉNYSZARUI Samsung gyárba biztonsági őröket keresünk, érvényes vagyonőri igazolványnyal és megújító vizsgával. Nettó 490 Ft-os órabérrel. Jelentkezés 06-30/ NYERGES billencsre sofőrt keresek belföldre, hetezéssel, kőszállításra. karsai177@gmail. com 06-70/ ALBERTIRSAI ásványvíz palackozó cég munkatársat keres az alábbi munkakörökbe: élelmiszeripari technikus, élelmiszeripari gépésztechnikus, vízkezelő technikus, vegyésztechnikus. Jelentkezni lehet önéletrajzzal a karrier@ acquarius.hu címen. JÓ fizikummal rendelkező férfi munkatársakat keresünk Ceglédről, Csemőből, Nagykőrösről és Nyársapátról, ceglédi üzemünkbe. Kezdés: azonnal. Tel.:+36-20/ A jelentkezéseket 8:00-16:00 között tudjuk fogadni. JÁSZFÉNYSZARUI munkahelyre keresünk női és férfi betanított dolgozókat napi hazajárással, magas kereseti lehetőséggel! Érd.: 06-70/ HERNÁDI húsfeldolgozó partnercégünkhöz, 1 műszakos munkarendbe dolgozókat keresünk. Bejárás Cegléd, Albertirsa területéről céges busszal megoldott! Az önéletrajzokat a bea.maasz@ cleverjob.hu címre várjuk. További infó: 06-30/ BETANÍTOTT dolgozókat keresünk Dunántúlra, kiemelt bérezéssel. Szállás, utazás biztosított. T: 06-30/ FÉRFI betanított munkaerőt keresünk présgépre, fúrásra, csiszolásra, jó kereseti lehetőséggel, napi hazajárással. É: 06-30/ FÉMIPARI tapasztalattal rendelkező munkavállalókat keresünk újhartyáni, szendvicspanel gyártásával foglalkozó partnerünkhöz. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, hívja a 06-70/ ös telefonszámot. AWI és CO hegesztőket keresünk hosszútávú munkára, jó kereseti lehetőséggel, napi hazajárással. É: 06-30/ NAGYKŐRÖSI hipermarketbe pénztáros és árufeltöltős munkára keresünk diákokat szeptembertől! Passzív féléves egyetemisták jelentkezését is várjuk! Olyan is jelentkezhet, aki 2015 május- júniusában végzett. Délelőtt -kora délután -éjszaka órában ráérők jelentkezését várjuk!! Pénztáros munka esetén ingyenes betanítást biztosítunk. Órabérek: forint, munka típusától függően. Jelentkezni lehet ben: biztos@biztoskesz.hu. A jelentkezésbe írd bele: neved, korod, telefonszámod, melyik településen tudsz dolgozni és kb. hogyan érsz rá szeptembertől. A Cleverjob Kft. újhartyáni tasakgyártással foglalkozó partnercége számára munkavállalókat keres. Az önéletrajzokat az office@cleverjob.hu címre várjuk. További információ: 06-30/ NÉMETÜL beszélő épületgépész építési vezetőt keresünk igazolt vezetői gyakorlattal, németországi munkaterületre / CEGLÉDI varroda keres varrónőket és 1 fő szabászati dolgozót. Érdeklődni a következő telefonszámon: 06-20/ LAKATOST felveszek azonnali kezdéssel / JÁSZLADÁNYI műanyag üzem keres dolgozókat Cegléd, Jászkarajenő, Törtel, Abony, Újszász környékéről. Érdeklődni: óra között 06-30/ SZOBAFESTÉSBEN jártas, önállóan dolgozni tudó munkaerőt keresek / GÉPKOCSIVEZETŐT keresünk 90 %-ban belföldi fuvarfeladatokra C, E kategóriás jogosítvánnyal Cegléd és környékéről, Ceglédiek előnyben. Fényképes önéletrajzokat a Szuperinfó ceglédi szerkesztőségébe "gépkocsivezető jeligére várjuk. VÍZ, gáz, fűtés szerelőt felveszek / GYAKORLATTAL rendelkező munkatársakat keresünk, hitel és biztosítási termékek értékesítésére, illetve ingatlanközvetítő munkakörbe. Ingatlanközvetítői, vállalati hitelezési, illetve LTP értékesítési gyakorlat előnyt jelent. Önéletrajzot az info@ cegledingatlan.hu címre kérjük. LAKATOSOKAT, AWI, CO hegesztőket keresünk. Bejelentett munkára, nagykőrösi üzemünkbe. Vidékről történő bejárás megoldható / CEGLÉDI telephelyre keresünk portás munkakör betöltésére józan életű, megbízható alkalmazottat. Fényképes önéletrajzokat a Szuperinfó ceglédi szerkesztőségébe várjuk portás jeligére. LAPSZABÁSZATRA, barkácsüzletbe munkatársat keresünk. Asztalos végzettség előnyt jelent. Jelentkezni személyesen: Cegléd, Várkonyi István u.45. vagy en: barkacsaruhaz@ kiralyfa.hu CEGLÉDI étterembe felszolgáló hölgyek jelentkezését várjuk. Idegen nyelv ismerete előnyt jelent. Érdeklődni a 06-70/ os telefonszámon vagy a krisztidor@fre . hu címen lehet. MOSONMAGYARÓVÁRI munkahelyre női, férfi dolgozókat felveszünk. Szállást biztosítunk, utazást térítünk vagy szállítunk. Tel.: 06-20/ GYAKORLATTAL rendelkező CO hegesztőket, szerkezetlakatosokat felveszünk. Szállást biztosítunk, utazást térítünk vagy szállítunk. Tel.: 06-20/ AUTÓSZERELŐT keres a Komáromi Gumiszervíz. Jelentkezni személyesen. Cegléd, Szolnoki út 12. PORCIÓ-ÉK Kft. keres karbantartót üzem körüli munkákra, gépek szervizelésére. Érdeklődni: / , illetve porcio@ porcio-ek.hu C kategóriás jogosítványnyal valamint forgó- kotró rakodógépkezelő jogosítvánnyal rendelkező munkatársat keresünk kiemelkedő- magas fizetéssel. Fényképes önéletrajzokat "Hosszú távú munka" jeligére a Szuperinfó szerkesztőségébe kérem leadni. ÉPÍTŐIPARBAN, hőszigetelésben jártas szakmunkásokat, segédmunkásokat felveszek heti bérezéssel. Érd: 06-20/ PORCIÓ-ÉK Kft. keres albertirsai telephelyére jó teherbírású segédmunkást. Érdeklődni: / , vagy porcio@ porcio-ek.hu KÖRNYEZETVÉDELEMMEL foglalkozó cég szakirányú végzettséggel munkatársat keres, szakirányú és egyéb ügyintézői munkakörre. Minimum elvárás: technológus Tel.: 06-30/ SZAKMAI gyakorlattal rendelkező szakképzett lakatost keresünk. Tel.: 06-30/ KREATÍV, ambíciózus szakácsot keresünk a ceglédi Monaco étterembe. Kezdők jelentkezését is várjuk. Fényképes önéletrajzokat az étterembe vagy az info@monacoetterem. hu címre várjuk. NAPI rendszerességgel, jellemzően délutáni órákra keresek megbízható, talpraesett bébiszittert 4 óvodás, iskolás korú gyermekem mellé Ceglédre. Jelentkezés: / es számon. OKTATÁS ÉLELMEZÉSVEZETŐ, diétás szakács, pedagógiai asszisztens tanfolyamok Budapesten / , hu. Nytsz.: E /2014 KUSZKA Autósiskola! Tudás alapú vizsgák! Motorkerékpár és "B" kategóriás tanfolyam kedvező áron. Reg. Nr , PLH-321 VSM K 65%, GY 52 %, KK 140 eft / IMPRESSZUM Dél-Pest Megyei Szuperinfó Megjelenik minden csütörtökön példányban. Lapzárta: hétfõ 18 óra. Felelős kiadó: Hírös Modul Kft. Felelős szerkesztő: Zakar László Szerkesztőség: 2700 Cegléd, Múzeum u. 3. Tel./fax.: 53/ info@dpmsz.hu Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Cegléd, Csemõ, Külsõ-Budai út, Ceglédbercel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Nyársapát, Nagykõrös, Törtel, Mikebuda, Kocsér, Kõröstetétlen, Jászkarajenõ, Abony, Újszilvás, Tápiószõlõs, Tápiógyörgye, Pilis, Tápiószele, Farmos, Tápiószentmárton. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám /1997

10 augusztus 19. Mennyit kell dolgozni egy héten Ausztriában? A normál munkaidő heti 40 órára vonatkozik, általában 5 napra leosztva. Ezt azonban a munkaadó törvény szerint - heti 6 napra is ütemezheti, amennyiben 26 napod szabad marad. Arra azonban érdemes odafigyelned, hogy a 6. munkanapod plusz pótlékot jelent - az alapbéred 50 %-át. MIT JELENT EZ A GYAKORLATBAN? Ha egy 6 napos munkahéten te 5 napon keresztül 7 órát dolgozol, a 6. munkanapodon már csak 5 órát kell dolgoznod, így jön ki a törvényes heti 40 órád. A 6. nap 5 munkaóráját 50%-os pótlék illeti. Tehát a pótlék nem csak túlóra esetén áll fenn. Az órabéredet a bruttó havi fizetésedből kapod meg, ha azt 173-mal leosztod. A vendéglátásban persze az említett 40 óránál többet fogsz dolgozni, hiszen a vendégnek nem mondhatod azt, hogy nem kap aznap vacsorát, mert neked A munkavégzés szempontjából kétféle alaptípust különböztetünk meg: 1. ALKOTÓ TÍPUS Önállóságra van szüksége a munkájában. A Maslow-piramis tetejére akar feljutni, ez élteti és motiválja a munkája során. A biztonság kevésbé fontos számára. Vállalkozó szellemű, ha támad egy ötlete, kipróbálja. Maga az alkotás okoz számára örömet, hogy szárnyalhat, ötletelhet. Szüksége van egyéni célokra. Ami veszélyt jelenthet a karrierje szempontjából: Ha beleragad egy fix munkakörbe annak minden "nemszeretem" feladatával, akkor jelentkezhet a kiégés. Ezt érdemes szem előtt tartania: Számára javasolt a projektszemléletű illetve a változatos munka. Egy cégen belül törekedjen arra, hogy vetésforgóban több osztályon is dolgozhasson, több területet megismerhessen. 2. VÉGREHAJTÓ TÍPUS Szabálykövető, igényli a kereteket, előírásokat. Ennek köszönhetően jól tűri a monotonnak nevezett feladatokat is. fél órája lejárt a munkaidőd. Ebben az esetben, ha pl. te heti 6 napon dolgozol napi 9 órákat, vagyis összesen 54 órát: ebből 40 órát az alapbéred szerint és 14 órát túlóraként (50%-os pótlékkal) köteles elszámolni neked a munkáltató. Fontos megemlíteni, hogy a munkáltatónak kötelessége vezetnie a ledolgozott összmunkaidődet, azaz a normális munkaidőt és a túlórákat is, és ezt hetente, de legalább havonta neked is az aláírásoddal igazolnod kell. Noha a kollektív szerződés megszab egy bizonyos maximális túlórát ez heti legfeljebb plusz 15 óra és a napi összmunkaidő nem lépheti át a 10 órát -, de ez kicsit trükkösebben alakul a szezonálisan üzemelő vendéglátóegységek esetében. AustroHelp Iroda Salzburg/Koppl. Plavecz Tamás irodavezető Állás- és szálláskeresés Salzburgban és környékén Kapcsolat: wortgrube@gmail.com Azt a munkát végzem, ami nekem való? Még nem? Akkor ezt a cikket mindenképpen el kell olvasni! Akkor érzi magát elemében, ha megvan a napi rutinja. Biztonságra van szüksége a munkájában, elengedhetetlen számára a kiszámíthatóság, a stabil komfortzóna. Kiemelten fontos számára a másoknak való megfelelés. Fontos, hogy határidőre leadja a munkát, de az már kevésbé, hogy mennyire világmegváltó az ő megvalósítása. Ami veszélyt jelenthet a karrierje szempontjából: Határidő csúszás, halogatás, ha nem világosak az elvárások, és nincs korábbi minta, amihez tudna nyúlni. Ezt érdemes szem előtt tartania: Stabil, nagy múltra visszatekintő vállalati közeget érdemes keresni. A közszférában is hasznos lehet körbenézni. profession.hu Az IBIDEN Hungary Kft. japán multinacionális vállalat, mely 2004-ben Dunavarsányban alakult. Autóipari beszállítóként dízelmotorok kipufogórendszeréhez gyárt kerámia alapú szűrőket. A vállalat folyamatos működéséhez az alábbi munkakörökbe keresünk kollégát: OPERÁTOR és KARBANTARTÓ TECHNIKUS Olyan jelentkezők érdeklődését várjuk, akik számára nem jelent problémát a dunavarsányi munkahely, vállalják a megszakítás nélküli munkarendben történő foglalkoztatást, határozott idejű munkaszerződés megkötésével. Az Ibiden minden munkavállalója részére versenyképes fizetést és természetbeni juttatást biztosít. Vállalatunk teljes munkaidőben foglakoztatja munkavállalóit megszakítás nélküli munkarendben. A munkaidőbeosztás az alábbiak szerint alakul: 3 nap munkavégzést (napi 12 óra) 3 nap pihenőnap követ. Az egyes pihenőnapok után a műszakbeosztás váltakozik nappali (6:00 18:00), illetve éjszakai (18:00 6:00) műszakra. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, és úgy érzi, hogy megfelelő csapattag válna Önből cégünknél, kérjük jöjjön el hozzánk, hogy személyesen is bemutathassuk Önnek vállalatunkat. Szállás: Azok részére, akik 120 km-nél távolabb laknak, ingyenes munkásszállót biztosítunk Dunavarsánytól 20 km-re, ahonnan céges autóbusz szállítja munkavállalóinkat a vállalathoz. Megkérjük a jelentkezőket, hogy a felvételi tesztírásra személyes iratokat és fényképes önéletrajzot hozzanak magukkal. (A tesztíráshoz előzetes bejelentkezés, regisztráció nem szükséges.) Állásinterjú és tesztírás: augusztus 27., szeptember 3., 9.00 Dunavarsány, Dunavarsány, Neumann János utca 1 Személyzeti ügyekben illetékes személyek elérhetőségei hétköznap 8-16 óra között: Bányai-Józsa Orsolya - HR munkatárs (Operátor pozíció esetén): 06-70/ Maller Zita (Karbantartó Technikus pozíció esetén): zita_maller@ibiden.com

11 11 Állásinterjú: ezt az 5 kérdést kell feltenni! Még nem? Akkor ezt a cikket mindenképpen el kell olvasni! Bátran kérdezzünk, mert nemcsak mi, hanem az interjúztató is "vizsgázik" az állásinterjún! MENNYIRE SOKSZÍNŰ A VÁLLALAT? - Egy egy olyan csapathoz tartozni, ahol változatos, különböző háttérrel, tudással és gondolkodásmóddal rendelkező emberek dolgoznak, alapvetően meghatározhatja a projekt sikerét. Sok fiatalt vonz a globálisan kiterjedt kapcsolatrendszer, amellyel a multinacionális vállalatok rendelkeznek és ez inspirációt jelent számukra a mindennapi munkában. Ha fontos számunkra a nemzetközi munkakörnyezet, bátran kérdezzünk rá erre az állásinterjún! MILYEN HATÁST GYAKOROL A CÉG A KÖR- NYEZETÉRE? - Az ezredfordulós generáció már nem érzi magát kényelmesen olyan helyzetekben, amikor csupán utasításokat kell végrehajtani. Tudni akarják az okokat és azt a hosszú távú víziót, ami a vállalat működését meghatározza. Az Y generáció olyan cégeknek szeretne dolgozni, akik valódi problémákra nyújtanak megoldást, pozitív hatással vannak a környezetükre. MILYEN A KÖZÖSSÉG? - Elmúltak már azok az idők, amikor csak arra vágyott az ember, hogy elviselhetőek legyenek a kollégái. Az Y generáció tagjai olyan környezetben szeretnének dolgozni, ahol érzik: szívesen, lelkesen fogadják őket és egy valódi közösség tagjai lehetnek. MENNYIRE RUGALMAS A VÁLLALAT? - Bizonyos iparágakban a 9-től 5-ig tartó munkaidő nemcsak egy elcsépelt fordulat, hanem elvárás. Ha ebben az időszakban nincs a munkavállaló a gépe előtt, az súlyos mulasztásnak számít a munkaadó szemében. Az Y generáció azonban már nem munkaidő-, hanem teljesítményorientált. Számos mobil eszköz áll a rendelkezésükre, így bizonyos rugalmasságot elvárnak a munkaidőben. MILYEN LEHETŐSÉGEK VANNAK A FEJLŐDÉS- RE? - Az Y generációt sokan arrogánsnak és nagyképűnek tartják, a sztereotípia alapja pedig nem más, mint az a gondolkodásmód, mely szerint, ha napjaik nagy részét a vállalat fejlődésére és jobbá tételére szánják, akkor ők is elvárhatják ugyanezt a cégtől. Kérdezzünk rá, hogy milyen fejlődési, előléptetési, továbbképzési lehetőségek vannak a cégnél. Egy olyan vállalatnak, amely be akarja vonzani a tehetségeket, világos fejlődési útvonalat kell mutatnia a jelöltek számára már a kezdet kezdetén. profession.hu Jászfényszarui partnerünk részére keresünk TERMELÉSI OPERÁTOR ÉS SMD OPERÁTOR MUNKATÁRSAKAT. Elvárások: A termelési operátor esetében minimum 8 általános iskolai végzettség, SMD operátor esetében érettségi, több műszakos munkarend vállalása, pontos, precíz munkavégzés. Feladat: Szalag melletti állómunka, összeszerelői munkálatok végzése. Jelentkezés: vagy aniko.juhasz@kellyservices.hu

12 augusztus LAMINÁLT PADLÓ Dynamic Basic 31 8 mm tabak akácia, 1,985 m²/ Ft/doboz Ft/m² Ajánlataink augusztus 1-31-ig, ezen belül a készlet erejéig érvényesek! Csak kiskereskedelmi mennyiséget szolgálunk ki! CEGLÉD, Várkonyi István u. 37. Telefon: +36 (53) Nyitva tartás: H-P: , , Sz: , V: zárva ÉRETTSÉGIZZEN ESTI TAGOZATON! Heti két tanítási nap, diákigazolvány! A Budakalász Gimnázium TAGINTÉZMÉNYEIBEN akár két év alatt is leérettségizhet! Válassza ki az Önnek megfelelő iskolánkat: vagy hívja a központi számunkat: 26/

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10. IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre

Részletesebben

IX. évfolyam, 7. szám április 9.

IX. évfolyam, 7. szám április 9. IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy

Részletesebben

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2015. szeptember 17., XXVI/38.

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2015. szeptember 17., XXVI/38. DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. szeptember 17., XXVI/38. 2 2015. szeptember 17. www.dpmsz.hu 3 4 2015. szeptember 17. EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK: Ügyeletes gyógyszertárak: 09.17. Pingvin Patika Múzeum

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

Sárgabarack-pálinkás karamelltorta lett az év tortája

Sárgabarack-pálinkás karamelltorta lett az év tortája DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Sárgabarack-pálinkás karamelltorta lett az év tortája 2015. augusztus 13., XXVI/33. Az augusztus 20-i ünnepségekre készülve, a Parlamentben bemutatták az Év Tortája díj nyertesét.

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből)

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből) A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből) 2018. szeptember 3. Ünnepélyes tanévnyitó (hétfő) Első tanítási nap - osztályfőnöki órák (3 óra) Törzslapok és bizonyítványok dokumentációja (a korábbi

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

XX. évfolyam 11. szám május 27.

XX. évfolyam 11. szám május 27. XX. évfolyam 11. szám 2016. május 27. 2 Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) 580 Ft/db házhoz szállítva 650 Ft Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán

Részletesebben

XVII. évfolyam 6. szám március 22.

XVII. évfolyam 6. szám március 22. XVII. évfolyam 6. szám 2013. március 22. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

A Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum 2018/2019. tanév TANÉVÉNEK RENDJE készült a 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján

A Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum 2018/2019. tanév TANÉVÉNEK RENDJE készült a 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZOLNOK CENTER OF VOCATIONAL TECHNICAL TRAINING TECHNISCHE FACHBILDUNGSZENTRUM SZOLNOK OM azonosító: 203056 5000 SZOLNOK, Baross utca 37/A Tel.: 56/425-844, Fax: 56/427-200

Részletesebben

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva

Részletesebben

IX. évfolyam, 15. szám július 30.

IX. évfolyam, 15. szám július 30. IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

XX. évfolyam 4. szám február 19.

XX. évfolyam 4. szám február 19. XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézménye. Éves munkaterv 2018/2019.

Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézménye. Éves munkaterv 2018/2019. 2018. SZEPTEMBER Első tanítási nap/tanévnyitó 8.00 3. H aznap 4 osztályfőnöki óra lesz Tűz-, baleset- és munkavédelmi oktatás a tanulóknak 4. K 5. SZ Veni Sancte szentmise 13:00 Szülői értekezlet 17:00

Részletesebben

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Munkaterve a 2013/2014. tanévre Fehérgyarmat, 2013. szeptember 2. 1 Készült az emberi erőforrások minisztere 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelete

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6. XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző)

Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző) Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző) Érvényes: 2012.01.16-2012.03.15 Azonosítók: XX002DCJ - 2807137 (1705) VI-TE Kft. 7140 Bátaszék ------------------ telep ---- Állásegyeztetés helye: Kirendeltségen:

Részletesebben

Fejlesztési mérnök, gépgyártás (gyártástámogató mérnök)

Fejlesztési mérnök, gépgyártás (gyártástámogató mérnök) Fejlesztési mérnök, gépgyártás (gyártástámogató mérnök) Érvényes: 2012.07.18-2012.09.15 Azonosítók: QE001429-2900653 (1705) PRETTL-HUNGÁRIA KFT. 7100 Szekszárd Korsófölde utca 2. Állásegyeztetés helye:

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

-40% -40% Kedvezmény MINDEN multifokális lencséből. Kedvezmény vékonyított egyfókuszú lencsékből. Clemens Optika DÉL-PEST MEGYE

-40% -40% Kedvezmény MINDEN multifokális lencséből. Kedvezmény vékonyított egyfókuszú lencsékből. Clemens Optika DÉL-PEST MEGYE DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2016. január 21., XXVII/03. Clemens Optika 2700 Cegléd, Jókai u. 1. Mobil: 06 30 / 9455-877 Tel.: 53 / 501-048 Fax: 53 / 310-342 E-mail: clemensoptika@t-online.hu www.clemensoptika.hu

Részletesebben

Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma MUNKATERV

Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma MUNKATERV Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma 3527 Miskolc, Latabár E. u. 1. 2018/2019. tanév MUNKATERV Jóváhagyta a nevelőtestület 2018. augusztus 31-én (.. iktatószámú jegyzőkönyv) 1 1. Feladatok,

Részletesebben

X. évfolyam, 11. szám június 3.

X. évfolyam, 11. szám június 3. X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

XVII. évfolyam 5. szám március 8.

XVII. évfolyam 5. szám március 8. XVII. évfolyam 5. szám 2013. március 8. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000

Részletesebben

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2016. szeptember 1-től 2017. június 15-ig tart

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu július 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,- Ft. Báránd,

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18.

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18. XVII. évfolyam 21. szám 2013. október 18. A szatymazi Takács Pálinkafõzde megkezdte mûködését. Szeretettel várjuk régi és új bérfõzetõinket. Érd.: 06-20/95-77-384, 06-20/5902-813 Minõségi kártyanapárak

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés) Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892

Részletesebben

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1. 5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:

Részletesebben

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. XVIII. évfolyam 1. szám 2014. január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. Tel.: 06-20/467-37-17 2 Villanyszerelésben szinte mindent

Részletesebben

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin

Részletesebben

Álláslehetőségek 44. HÉT Országos. Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője (baromfitelep telepvezető)

Álláslehetőségek 44. HÉT Országos. Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője (baromfitelep telepvezető) Álláslehetőségek 44. HÉT Országos Munkáltató neve Munkakör Szakképzettség Munkavégzés helye Elérhetőség 1 2 Forgalmazó Kft /4153831/ Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője (baromfitelep telepvezető)

Részletesebben

DÉL-PEST MEGYE. 2015. szeptember 10., XXVI/37. www.dpmsz.hu

DÉL-PEST MEGYE. 2015. szeptember 10., XXVI/37. www.dpmsz.hu DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. szeptember 10., XXVI/37. Csomagoló, Operátor, Gépkezelő, munkatársakat keresünk gyáli orvosi eszközgyártó céghez könnyű, fizikai feladatokra: Amit kínálunk: Feltételek:

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2019. január 30. VIII. évfolyam 1. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

2017. szeptember 22. péntek Autómentes Nap

2017. szeptember 22. péntek Autómentes Nap 2017. szeptember 22. péntek Autómentes Nap XXII. Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál 2017. szeptember 22-24. Cegléd Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját KOSSUTH LAJOS

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2018. február 28. VII. évfolyam 2. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2018. június 28. VII. évfolyam 4. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK

Részletesebben

Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium School of Business Tagintézménye

Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium School of Business Tagintézménye Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium School of Business Tagintézménye (6727 Szeged, Lidicei tér 1.) OM-azonosító: 201410 Munkaterv a 2018/2019-es tanévre

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2017. november 30. VI. évfolyam 6. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA

KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA NAGYKŐRÖS, Széchenyi tér 9. Tel.: 53/500-831 CEGLÉD, Gubody u. 17. Tel.: 53/318-644 www.kucko-ingatlaniroda.hu Ingyenes ingatlanközvetítő hirdetési és

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE 1 A 14/2017. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2018. szeptember 3-tól 2019. június 14-ig tart

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A tanév rendjét és munkatervét a 13/2018. (VI.14) EMMI rendelet, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum éves keretmunkaterve és az iskola Pedagógiai Programja

Részletesebben

D é l- P e s t M E g ye

D é l- P e s t M E g ye D é l- P e s t M E g ye w w w. d p m s z. h u 2016. május 26., xxvii/21. 2 2016. május 26. Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék! Készült Magyarország Kormánya megbízásából www. dpmsz. hu 3 4 2016.

Részletesebben

tanév. A tanév rendje

tanév. A tanév rendje 2014-15. tanév A tanév rendje A 2014/2015. tanévben : a tanítási év első tanítási napja 2014. szeptember 1. (hétfő) utolsó tanítási napja 2015. június 15. (hétfő). Az iskola utolsó, befejező évfolyamán

Részletesebben

News Flash. Július, Magyarországi bérpótlékok 2016-ban

News Flash. Július, Magyarországi bérpótlékok 2016-ban News Flash Július, 2016 Magyarországi bérpótlékok 2016-ban Magyarországi bérpótlékok 2016-ban Szinte minden munkavállalót érinthet a bérpótlékok kérdése, hiszen egy teljesen általános és nagyon sok feltételre

Részletesebben

Kísér: Látó Imre és cigányzenekara

Kísér: Látó Imre és cigányzenekara DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. július 23., XXVI/30. Csomagoló, Operátor, Gépkezelő, munkatársakat keresünk gyáli orvosi eszközgyártó céghez könnyű, fizikai feladatokra: Amit kínálunk: Feltételek: 00-14

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE FELADATOK A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK ELSŐ FÉLÉV HATÁRIDŐ Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség 2016. augusztus 24-26. konzultáció biztosítása augusztus

Részletesebben

XVII. évfolyam 10. szám május 17.

XVII. évfolyam 10. szám május 17. XVII. évfolyam 10. szám 2013. május 17. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel

Részletesebben

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Dorogi Kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.) Telefon: 33/431-448 Grafikai tervező

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

Részletesebben

SZKB_211_07. Első lépések a munka világában Tájékozódás, asszertivitás, érdekvédelem

SZKB_211_07. Első lépések a munka világában Tájékozódás, asszertivitás, érdekvédelem SZKB_211_07 Első lépések a munka világában Tájékozódás, asszertivitás, érdekvédelem tanulói első lépések a munka világában 11. évfolyam 115 D1 Apróhirdetések (Első lépések a munka világában) Válassz munkát!

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15.

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15. A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2016. szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja 2017. június 15. (csütörtök) A tanítási napok száma a nappali oktatás munkarendje szerint

Részletesebben

SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája

SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája Rendkívüli felvételi eljárásban meghirdetett szakmái és férőhelyei: Szakma száma Szakma megnevezése Férőhely 0831 ipari gépész 5 fő 0832 hegesztő 3 fő 0833 kőműves

Részletesebben

2014. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

2014. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13000/6350/1/2014.ált. 2014. július hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13.00-20.00 Zsámbék, Etyeki út 08.00-10.00

Részletesebben

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM Azonosító: 203056 H-5100 Jászberény, Hatvani út 2. Tel.: igazgatóság: 06-20/394-9349, gazdasági iroda: 06-20//393-8112

Részletesebben

IX. évfolyam, 3. szám február 13.

IX. évfolyam, 3. szám február 13. IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon

Részletesebben

XIX. évfolyam 21. szám október 16.

XIX. évfolyam 21. szám október 16. XIX. évfolyam 21. szám 2015. október 16. A Szatymazi Takács Pálinkafõzde folyamatosan vállal bérfõzést. Igény szerint gyümölcs magozást vállalunk! Érd.: 06-20/5902-813, 06-20/95-77-384 2 Tûzifa (akác,

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2011/2012-es tanévre Tiszakécske, 2011. augusztus

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport 7-14 15-24 25-28 29-30 31-34 34 35-39

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

Szeptember szeptember 2. hétfő 8:00 Első tanítási nap rendelet szerint gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola 1/9.

Szeptember szeptember 2. hétfő 8:00 Első tanítási nap rendelet szerint gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola 1/9. Augusztus 2019/2020. tanév rendjéről a 11/2019. EMMI rendelete alapján 2019. augusztus 26. hétfő 16:00 Gólyatáboros szülői értekezlet 2019. augusztus 26-29. hétfő ½ 9:00 15:00 kedd ½ 9:00 15:00 szerda

Részletesebben

VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV TANÉV

VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV TANÉV VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV 2016-17 TANÉV 2016-17-es tanév rendje Első tanítási nap: 2016. szeptember 01. (csütörtök) Utolsó tanítási nap: 2017.

Részletesebben

Együtt a kedvencek Tévé, internet, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft!

Együtt a kedvencek Tévé, internet, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft! DÉL-PEST MEGYE 2015. november 19., XXVI/47. www.dpmsz.hu Együtt a kedvencek Tévé, internet, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft! Kiemelt csomagunk 4990 Ft/hó 151111-A Színvilág csomagjainkban

Részletesebben

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Az összes jelentkezőt nézve az első helyen felvettek aránya 49 százalék, az alap- és osztatlan képzésben pedig 43 százalék. A legnépszerűbb képzési terület - tavalyhoz hasonlóan

Részletesebben

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE Szorgalmi időszak: Szakközépiskola nappali tagozat: 9-11. osztályok 2012. szeptember 3. - 2013. június 14. 12.B, G és a 13. A osztályok 2012. szeptember 3. - 2013.

Részletesebben