Bemutatkozás. HÍRÖS BESZÁLLÍTÓI KLASZTER (HÍRÖS-KULCS Kft.)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bemutatkozás. HÍRÖS BESZÁLLÍTÓI KLASZTER (HÍRÖS-KULCS Kft.)"

Átírás

1

2 2

3 3

4 4 Bemutatkozás A HÍRÖS Beszállítói Klaszter 2008-ik évi megalakulásától a tevékenysége a klaszter létrehozásával, a beszállítói adatbázis megvalósításával, honlap fejlesztéssel és az első rendezvények megszervezésével telt. Ezen túlmenően elkezdődött egy együttműködési folyamat a Kecskemét környéki 3 klaszter, valamint a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara horizontális és vertikális együttműködésének kialakítására, mely révén több, mint 100 vállalat és intézmény együttes fellépése és közös együttműködésének a feltételeinek a meghatározása vette kezdetét. A klaszter stratégia által megfogalmazott iparág, szegmens és fókusz terület bontás mellett a klaszter menedzsmentje definiálta az elkövetkező időszak aktuális projektjeit, melyek a klaszter a os fejlesztési terve mentén fog megvalósítani. Elérhetőségek: HÍRÖS BESZÁLLÍTÓI KLASZTER (HÍRÖS-KULCS Kft.) H-6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Tel.: Fax: Kapcsolat: Szemerey Szabolcs klasztermenedzser Tel.: szemerey@szempont.eu Iparág Szegmens meghatározása Konkrét projekt megnevezés Gépipar és Járműipar Gépipar, Járműipar és Elektronikai ipar Anyagtudományi, gépgyártás technológiai fejlesztések kezdeményezése Beszállítói hálózatok fejlesztése Kecskemét térségben Hőkezelő üzem létrehozása a klaszter tagok által Klaszteri együttműködés kialakítása, Beszállítói Akadémia megvalósítása; Integrátor és beszállító által függetlenített minőségellenőrzési központ létrehozása Külön itt szeretném hangsúlyozni, hogy a Kormány 1313/2012 (VIII. 27.) Határozata értelmében Kecskemét és térségét kiemelt járműipari központtá nyilvánította, mely a klaszter működésében és a stratégia alkotásában is befolyásoló hatással bír. A HÍRÖS Beszállítói Klaszter stratégiájának végrehajtása az alábbi kiemelt fontosságú területeken valósul meg: Térségi kutatás fejlesztési lehetőségek és kapacitások összehangolása egy versenyképes régiós növekedési potenciál elérése érdekében, melyhez fenntartható és finanszírozható üzleti modelleket tervezünk. Beszállítóvá válás elősegítése a KKV-k számára. Integrátorok beszállítói fejlesztésében történő részvétel, további Integrátorok bevonása a projektekbe. Kecskemét térségének még jelentősebb bekapcsolása a hazai és nemzetközi gazdasági környezetbe november végétől a HÍRÖS BESZÁLLÍTÓI KLASZTER Akkreditált Innovációs klaszter címmel rendelkezik és csatlakozott a 22 hazai akkreditált innovációs klaszterhez.

5 5 Introduction Since 2008, when Hírös Supplier Cluster was founded, the Cluster has created itself, compiled a supplier database, developed a website and organised the first events. Besides these, the cooperation process with three other clusters around Kecskemét and the Chamber of Commerce and Industry of Bács-Kiskun County has started. The cooperation works both horizontally and vertically, through which the methods and terms of the joint actions and the cooperation with more than a hundred companies and institutions could be begun. The industries, segments and focus areas have been defined by the management of the Cluster within the meaning of the Cluster s strategy. Furthermore, the management has drawn up the forthcoming projects, which should be implemented in accordance with the development plan of the Cluster for the years between 2013 and Industry defining the segments description of the project Machine and Motor Industry Machine, Motor and Electronic Industry Initiating developments in Materials Science and Machine Technology Developing supplier networks in the Kecskemét area The creation of a heat treatment plant by the Cluster members Creating cooperation with other clusters The foundation of the Supplier Academy The foundation of a quality control centre made independent by the integrator and the supplier It should be emphasized that according to the government regulation of 1313/2012 (VIII. 27.) Kecskemét and the surrounding area was denounced a priority motor industry centre, which has a significant effect on the operation and strategic creation of the Cluster. The strategy of HÍRÖS Supplier Cluster is carried out on the following priority fields: Coordination of research and development opportunities and capacities in order to achieve a competitive developmental potential in the area. Therefore, we plan sustainable and finance able business models. Helping small and medium-sized enterprises (SMEs) become suppliers. Taking part in integrators supplier development, involving further integrators in the project. Taking Kecskemét and its region into domestic and international economic environment to an even greater extent. Since the end of November 2013 HÍRÖS Supplier Cluster has possessed the title Accredited Innovation Cluster and has joined 22 accredited domestic innovation centres. CONTACT: HÍRÖS SUPPLIER cluster H-6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Phone: Fax: Kontact: Szemerey Szabolcs klasztermenedzser Phone: szemerey@szempont.eu

6 6

7 7 AGROHÍD Ipari Kft. Mezőtúr Magyar magántulajdonban levő vállalkozás, amely gazdasági tevékenységét ben kezdte el. Fő tevékenységeként az autóipar gyártósoraihoz és présszerszámaihoz szállít részegységeket, szerszámelemeket és alkatrészeket. Gépjármű szakszervizek részére speciális szerelő- ellenőrző- és beállító szerszámokat gyárt. Fokozatos személyi és tárgyi fejlesztések, a következetes szervezetépítési munka és a minőségi munkavégzés hatására a gazdasági társaság világcégek megbecsült közvetlen beszállítója. A mezőtúri központi logisztikai egységet a martfűi korszerű, a mai technológiai követelményeknek megfelelő gyártó üzem egészíti ki. Az árbevétele nagy részben exportból származik. AGROHÍD is a privately-owned Hungarian venture, which started its economic activity in Its main profile is supplying modules, components, tool parts and other parts for production lines and stamping dies of the motor industry. The company also produces special fitting, gauging and adjusting tools. Thank sto the gradual development of the staff a angible assets, the consistent organizational capacity building and the high quality of work, Agrohíd is an appreciated, direct supplier of multinational companies. The central logistical unit in Mezőtúr is supplemented with an up-to-date production plantain Martfű. The plantfulfilst her equirements of modern technology. A significant part of the company s incomes derives from export sales.. AGROHÍD Ipari Kft. Mezőtúr H-5400 Mezőtúr, Szolnoki út. 3. Tel.: Fax: Web: agrohidkft@t-online.hu

8 8 AKUSZTIKA Mérnöki Iroda Kft. Cégünk Magyarország legnagyobb környezetvédelemi és munkaegészségügyi vizsgáló laboratóriuma. Tevékenységeinket országos lefedettséggel, saját személyzettel és műszerparkkal végezzük (analitikai vizsgálatok kivételével alvállalkozók bevonása nélkül). Szolgáltatásainkat megrendelőink számára a legkedvezőbb feltételekkel végezzük. Tevékenységek: Környezet-és munkahelyi levegőtisztaság-védelmi mérések Környezet-és munkahelyi zaj-és rezgésmérések Mintavételezések analitikai vizsgálatokhoz (víz, felszíni víz, felszín alatti víz, szennyvíz, talaj, hulladék) Munkahelyi megvilágítás-, klíma-és légtechnikai vizsgálatok Környezetvédelmi szakértés, tervezés, üzemeltetés Katasztrófavédelem, iparbiztonsági dokumentációk készítése Szennyezett területek feltárása, tényfeltárások teljes körű lebonyolítása Teremakusztikai és léghanggátlás vizsgálatok Ipari és munkahelyi zajcsökkentés, tervezés, kivitelezés Szennyező anyagok terjedésének modellezése (zaj- és levegő térképezés) AKUSZTIKA Mérnöki Iroda Kft. H-6500 Baja, Szent László u Tel.: Fax: Mobil: ; Our company is the largest Environmental, Labour Health and Safety Examination Laboratory of Hungary. As general contractor we perform our activities nationwide with our own staff and instruments (with the exception of analytical tests without involving subcontractors). We provide our services with the best possible conditions for the satisfaction of our clients. Activities: Ambient and workplace air purity protection measurements Ambient and workplace noise and vibration measurements Samplings for analytical testing (water, surface water, subsoil water, sewage water, soil, wastes) Measurements of lightning, climatic and stream technical examinations Environmental assistance, design and operating Disaster prevention, industry protecting documentation Assessment of polluted areas, full-range management of fact-finding Indoor acoustic and air sound measurements Industrial and workplace noise reduction, planning and construction Modeling of contamination spreading (noise and air mapping) Kirendeltség: H-1112 Budapest, Jégvirág u. 14. Mobil: Tel./fax:

9 9 B&S Elastic Gumi- és Műanyagipari Kft. Társaságunk, a B&S Elastic Kft, egy 100%-os magyar tulajdonú családi vállalkozás as megalakulásunk óta gyártunk megrendelőink igénye alapján: autóipari gumi alkatrészeket O gyűrűket, karmantyúkat, lapos tömítéseket gumirugó elemeket, gumibakokat, ütközőket, fémes gumitermékeket extrudált tömítő profilokat (habosított változatban is) ipari klímaberendezéseket és záró szelepek tömítését lámpatest tömítéseket Ennek érdekében rendelkezünk ISO/TS 16949, ISO 9001 és ISO tanúsítvánnyal, és elkötelezettek vagyunk minőség- és környezetirányítási politikánk betartására. A fejlesztéseknek köszönhetően folyamatosan korszerűsítjük meglevő gyártócsarnokainkat és megmunkáló gépeinket. B&S Elastic Ltd is a 100% Hungarian-owned, family-run business. Since 1993 the company has been manufacturing products based on the demands of their customers. The product range includes: automotive rubber parts O rings, flanges, gasket, rubber spring elements, bush, bumpers, metal rubber products, extruded sealing profiles (expanded version) industrial air conditioning equipment and valves sealing luminaries seal other needs-based products. The company is committed to keep to its quality and environment policies and for the sake of this ISO/TS 16949, ISO 9001 and ISO 1400 has been introduced and certified. The existing production halls and tooling machines has been developing continuously. B&S Elastic Gumi- és Műanyagipari Kft. A RUGALMAS PARTNER B&S Elastic Gumi and Plastic Manufacturing Ltd. THE FLEXIBLE PARTNER B&S ELASTIC Gumi- és Műanyagipari Kft. H-6067 Tiszaalpár, Kátai sor 41. Tel.: Fax: Web: bselastic@t-online.hu

10 10 Budamobil-Cargo Kft. A Budamobil-Cargo Kft-ként július 1-től működik, jogelődje(i) már 1968 óta tevékenykednek a haszonjármű gyártás területén. A cég elsősorban komplett közúti jármű, illetve haszonjármű főegységeket (alvázak, levegő leválasztó boxok, acélputtonyok, billenő felépítmények stb.), továbbá nehéz acélszerkezetek (acéltornyok, acélvázas csarnokok, egyéb célú építmények, gépállványok és gyártósorra konvojok stb.) gyártásával foglalkozik. A tevékenységüket az MSZ EN ISO 9001:2001 és EN szabvány követelményei szerint folytatják. A megrendelők jelentős része német, osztrák és angol járműgyártók és mezőgazdasági gépgyártók. Természetesen komoly hazai partnerek részére is történik gyártás. Budamobil-Cargo has been operating as an Ltd. since 1st July, 2008, however, its legal predecessors operated in the field of manufacturing commercial vehicles from The company s main activities include producing complete main part units for automobiles and commercial vehicles (chassis, air separation box, steel tippers, tipping constructions, etc.), moreover, heavy steel constructions (steel towers, steel-framed factory plants, other constructions, machine frames, conveyors for production lines, and so forth). Our activities follow the requirements of MSZ EN ISO 9001:2001 and EN The majority of buyers are German, Austrian, English vehicle producers and agricultural machinery manufacturers. Naturally, production is also aimed at prestigious Hungarian partners as well. BUDAMOBIL- CARGO Kft. H-6300 Kalocsa, Homokgyőr 33/A Tel.: Fax: Web:

11 11 Click On Informatikai Kft. Alkalmazásaink: ügyrend ERP komplex vállalatirányítási rendszer Modulok: CRM, Gyártás, HR, Kontrolling, Logisztika, Pénzügy, Készletgazdálkodás, stb. ügyrend Bérleti Nyilvántartó Rendszer Modulok: Eszköznyilvántartás, Ajánlat-készítés, Szerződések nyilvántartása, Bérleti eszközök mozgásainak követése, Külső cégtől bérelt eszközök, Kihasználtság figyelés, Főkönyvi feladás xflower dokumentum alapú folyamatkezelő (Workflow) rendszer Modulok: Dokumentumkezelés, Ügyfélszolgálat, Panaszkezelés, Kintlévőségek kezelése, Ajánlat és számlakezelés, jóváhagyási folyamatok, stb. Alkalmazásainkat havidíjas bérleti konstrukcióban, illetve felhő alapú megoldásként is kínáljuk. Fejlesztéseinkről, termékeinkről a valamint az xflower.hu, illetve az ugyrend. hu weboldalon tájékozódhat. Click On s Business Management Applications: ügyrend ERP a complex ERP system for SMB Modules: CRM, Manufacturing, HR, Controlling, Logistics, Finance, Inventory Management, etc. xflower document-based workflow system Features: Document Management, Workflow, Customer Care Services, Complaint Handling, Claim Management, Debt Collection Management, Accounts, Approval Process, etc. We can provide our applications from the Cloud (SaaS). Click On Informatikai Kft. H-1125 Budapest, Galgóczy u. 66. Tel.: Fax: Web: info@click-on.hu

12 12 Csaba Metál Zrt. A Csaba Metál Zrt. egy száz százalékig magántulajdonban lévő magyar vállalkozás, amely augusztus elsején alakult 19 fővel. A cég békéscsabai telephelyén alumínium nyomásos öntés technológiával széles termékskálát állít elő: a gépjárműipar számára nagy pontosságú alkatrészektől kezdve a bútoripari és mezőgazdasági termékekig közel 80 féle terméket gyárt. Fontosabb termékei: személygépkocsi fékalkatrészek, gázszabályzó alkatrészek, elektronikai alkatrészek, motor alkatrészek, bútorelemek. A Zrt az elmúlt évek során az alábbi gépjármű gyártók részére szállított gépkocsi tartozékokat, valamint felszerelési cikkeket: Audi, BMW, Chrysler, Ford, Jaguar, Mercedes, Nissan, Renault, Rover, Toyota, VolksWagen, Volvo. A vállalat jelenleg 230 főt foglalkoztat 3 műszakos munkarendben. Csaba Metál Zrt. was established at the beginning of August 1999 with a staff of 19. The company is owned by exclusively Hungarian individuals. On the company s premises in Békéscsaba a wide range of products are manufactured by means of aluminium pressure welding technologies. Among the 80 different types of products are high-precision parts for the motor vehicle industry, goods for the furniture industry and products for agricultural activities. Besides these, the manufacturing of brake parts for automobiles, gas control parts, electronics components, engine parts, furniture parts. During the past years, Csaba Metál Zrt. has been a supplier for the following automobile manufacturers: Audi, BMW, Chrysler, Ford, Jaguar, Mercedes, Nissan, Renault, Rover, Toyota, VolksWagen and Volvo. The company employs 230 people, in three-shift working system. CSABA metál zrt. H-5600 Békéscsaba, Kerek 637. Tel.: Fax: Web: csabametal@csabametal.hu

13 13 Csavar- és Húzottárú Zrt. A cég jelenlegi formájában 1989 decemberétől működik. Dolgozóinak létszáma 451 fő, éves termelési értéke meghaladja a MFt-ot. A részvénytársaság éves termelési kapacitása 40 ezer tonna. Termelési értéke közel 40%-át exportálják. A cég alapjait az akkori diósgyőri kohászat területén 1883-ban beindított vasúti kötőelemgyártás jelentette ban a hideg képlékeny alakítás, 1946-ban a hántolás és csiszolás, 1991-ben a hidegalakításos csavargyártás beindítása jelentette a termékskála bővítését. A felsorolt technológiákhoz a legkorszerűbb KOCH, SCHUMAG, KOBE, KIESERLING típusú gépeket üzemeltetik a cégnél. Fő gyártási programunkba a kohászati félgyártmányok tartoznak, mint például: Húzott rúdacélok, hántolt rúdacélok, köszörült rúdacélok, húzott huzaltermékek, hántolt huzalok és hőkezelés. The company operates in its present-day form since Number of its workers is 451 persons. Value of its production is over MFt/year. The production capacity of the company is 40 thousand ton/year. Approximately 40% of the production value is exported. The basis of the company is constituted by manufacturing of railway joint elements which began in 1883 in the area of Diósgyőr Metallurgical Works. The increasing of the product line was constituted by introducing cold forming technology in 1993, peeling and grinding in 1946 and manufacturing screws with cold-forming technology in The most modern machine types KOCH, SCHUMAG, KOBE, KIESERLING are operated in the production. Their main profile is the production of metallurgical semi-products: cold-drawn steel bars, peeled steel bars, grounded steel bars, cold-drawn wires, peeled wires and heat treatment. CSAVAR ÉS HÚZOTTÁRU Zrt. H-3571 Alsózsolca, Gyár u. 3. Tel.: Fax: Honlap:

14 14 CIKLUS Környezetvédelmi Mérnöki Iroda Kft ben alakult CIKLUS Környezetvédelmi Betéti Társaság 19 éves gyakorlati működés után, 2010 októberében indította el gazdasági átalakulását, mely után CIKLUS Környezetvédelmi Mérnöki Iroda Kft néven folytatja tevékenységét. Tevékenységi köre műszaki szakértés, tanácsadás és egyéb mérnöki szolgáltatás, valamint az integrált mérnöki szolgáltatás területére terjed ki. Szakértő, szakmérnök partnereink a környezetvédelem minden területét lefedik, úgymint hulladékgazdálkodás, levegővédelem zaj és rezgésvédelem, víz és talajvédelem, élővilág védelem, valamint környezetvédelmi termékdíj ügyintézés. CIKLUS Környezetvédelmi Mérnöki Iroda kft. CIKLUS Environmental Engineering Limited Partnership was set up in After 20 years of practical operation, in 2010 the Partnership launched its economic conversion. Since then it has been called CIKLUS Environmental Engineering Office Ltd. Its main activities include professional technical assistance, guidance, other engineering services and integrated engineering services. Their professional partners, engineers are experts in all fields of environmental protection: waste management, air protection, noise protection, vibration protection, water and soil protection, conservation of nature. In addition, the firm deals with environmental product taxes. H-6120 Kiskunmajsa, Móra Ferenc u. 9/C Tel./fax: Mobil: Web: ciklus@t-online.hu

15 15 EMIKA Elektromechanikai Zrt. Cégünk az 50 éves tradícióval rendelkező EMIKA Zrt., Magyarország egyik legnagyobb, prémium minőségű termékeket gyártó magyar tulajdonban lévő világítástechnikai cége. A világítástechnika mellett, másik fő tevékenységünk a fémmegmunkálás. Automata festőüzemmel is rendelkezünk, amely por visszaforgatásos technológiával dolgozik. A fémmegmunkáló gyáregységben 18 présgéppel dolgozunk 40 tonnástól a 400 tonnásig. A világítástechnikai gyáregység szerelőüzemében 8 kis csoportos soron végzik munkatársaink a lámpatestek összeszerelését a belföldi, 4 soron pedig az export piacra. Az alkatrészgyártó üzemben CNC megmunkálást és különböző hidegalakítási technológiákat egyaránt alkalmazunk. EMIKA Zrt. has been one of the biggest Hungarian privately owned producers of premium quality indoor fluorescent lighting fittings for 50 years. Besides lighting technology, they have also been manufacturing car body parts for more than fifteen years. The company possesses an automated painting plant, which is operated by powder recycling technology. In the metalworking plant production is helped by 18 machine presses from as heavy as 40 tons to 400 tons. In the light technology assembly hall lighting fittings for domestic markets are produced on 8 production lines, for export markets manufacturing takes place on 4 production lines. In the component manufacturing workshop CNC working and various cold forging technologies are applied. EMIKA Elektromechanikai Zrt. H-6300 Kalocsa, Miskei út. 21. Tel.: Fax: Web: emika@emika.hu

16 16 Festo Kft. Napjainkban a vállalatok globális sikerre törekszenek, így növelik versenyképességüket. A Festo célja, hogy segítse partnereit termelési hatékonyságuk növelésében. Biztonság, hatékonyság, egyszerűség es kompetencia: értékek, melyek minden termékünkben, szolgáltatásunkban es oktatási kínálatunkban is megjelennek. Legyen szó ipari vagy technológiai folyamatok automatizálásáról. Miért ne használnák ki ügyfeleink ezeket az előnyöket? Minden nap, bárhol a világon. A Festo gyártóbázisán közel 800 főt foglalkoztat, ebből több mint negyven mérnök a K+F területen dolgozik. A Festo több mint 30 éve jelen van a magyar piacon, a kereskedelmi kínálatban a Festo valamennyi terméke megtalálható, szaktanácsadó mérnökei kimagasló tudásukkal megbízható szolgáltatást nyújtanak: több mint katalógustermékkel, személyre szabott megoldásokkal, működésre kész rendszerekkel és képzési tervekkel állunk vevőink rendelkezésére. Az iparágakon átívelő tapasztalatok garantálják a közös sikereket, melyeknek kulcsa a rendszerek optimalizálása, és így a hatékony termelés elérése. Festo Kft. Nowadays companies want to achieve global success, therefore, they are continuously developing their competitiveness. Festo s main goal is to help its partners to increase their productivity. Safety, effectiveness, simplicity and competence: values that appear in all our products, services, training and educational supplies, industrial or process automation. Why wouldn't our customer use these advantages? At Festo s production company more than 800 people work, 40 engineers out of them employed at R+D department. Festo is presented in Hungary for more than 30 years. The commercial unit, Festo Kft. offers all products made by Festo, and its professional engineers, special advisors with outstanding expertise provide reliable service. Over catalogue products, tailor-made solutions, ready-to-operate systems and training projects are at the customers disposal. Experience on several industrial fields guarantees common success. This is the key point of system optimisation, that helps to reach higher productivity. H-1037 Budapest, Csillaghegyi út Tel.: Fax: Web: info_hu@festo.com

17 17 FQS Hungary Kft. Az FQS Hungary Kft.-t azzal a céllal alapították, hogy az ellenőrzés és utómunka területén nemzetközi szinten minőségi szolgáltatással álljon az autógyárak és beszállítóik rendelkezésére. A cég a 2004-es megalakulása óta a magyar minőségbiztosítási piac dinamikusan fejlődő szereplője. A Det Norske Veritas Magyarország Kft májusában az ISO 9001: 2000 szabvány szerint tanúsította a vállalat minőségirányítási rendszerét. Főbb tevékenységeink: vizuális ellenőrzés, műszeres ellenőrzés, késztermék ellenőrzés, mérés, utómunkálás; 100%-os ellenőrzés (műszeres, vizuális); válogatás és/vagy utómunkálás; idomszeres ellenőrzés; beszállítói problémákkal kapcsolatos szakmai tanácsadás; folyamatos kapcsolattartás, javaslatok. FQS Hungary Kft. was established to be at quality service for car manufacturers and their suppliers worldwide. Since our establishment in 2004 we have been active and developing dynamically in the Hungarian quality assurance market. Our employees are experienced technicians and engineers. The Det Norske Veritas certified our Quality Management System by ISO 9001: 2000 standard in Our partners are satisfied with our service, which is proved with the continuous cooperation. We hope that our development is rising and we soon welcome your company as our partner. Our main activities are the following: visual inspection, instrumental inspection, incoming material control, finished product control, measurement, 100% inspection (visual and instrumental), sorting and/or reworking, gauge inspection, giving professional advice on suppliers problems, keeping contact, making suggestions. FQS Hungary Kft. H-1051 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 20. II/6/A Tel.: Web: fqs@fqs.hu

18 18 GORTER Fémipari Zrt. A társaság a rendszerváltás előtt a Bács-Kiskun Megyei Mezőgép, majd az Agrikon cégcsoport gyára volt, től a SAS Vagyonkezelő Kft. 100%-os tulajdonába került Gorter Fémipari Zrt néven. A cég fő profilja alumínium, acéllemez és profil megmunkálás alapanyagtól a festett, szerelt, késztermekig, hegesztett alkatrészek, valamint, tető-, és padlóajtók gyártása. Jelentős ezen kívül a felületkezelési bérmunka is, amit acél és alumínium termékek esetében egyaránt végzünk. A cég műszaki felkészültsége alkalmas az ettől eltérő szerkezetű termékek egyedi- és sorozat gyártására is. A cég megbízható beszállítója multinacionális (Gorter BV, Scanfill Kft., HAKI AB. Acoal Köfém Kft.), es kisebb volumenben termelő cégeknek egyaránt. Before the change of regime in Hungary, GORTER was owned by the Hungarian State and was called Mezőgép, and later on Agrikon. In 2009 the company became the possession of SAS Property Management Ltd. and the name was changed to Gorter Metallurgical Zrt. The primary activities of the company include steel and aluminium sheet tooling from raw materials, profile processing, painting and assembling finished goods, manufacturing welded parts and components, and producing roof hatches and floor doors. Another significant activity of the company is the surface treatment of steel and aluminium products in the form of lease work. Gorter Zrt. is capable of the production of other types of standardized or custom-made products due to its engineering expertise and preparedness. Furthermore, the company is a reliable supplier of both multinational (Gorter BV, Scanfill Kft., HAKI AB., Acoal Köfém Kft.) and of firms that produce in lower quantities. GORTER Fémipari zrt. H-6041 Kerekegyháza, Pf. 6 Tel.: Web: info@gorterzrt.hu

19 19 Groupama Garancia Biztosító Zrt. A Groupama Garancia Biztosító április 1-jén a Groupama Biztosító és az OTP Garancia Biztosító fúziójával alakult meg. Közel 1,3 millió ügyfelével, 150 fiókból álló hálózatával a Groupama Garancia Biztosító a hazai biztosítási piac egyik legjelentősebb szereplője. Az európai élvonalhoz tartozó francia Groupama Csoport háttere a nagyobb tőkeerő, a külföldi kapcsolatrendszer és a 100 éves szakmai hagyományok révén kedvező távlatokat jelent az ügyfelek, a partnerek és a munkatársak számára is. Elérhetőségünket szimbolizáló zöld ajtónk mindig nyitva áll ügyfeleink előtt, hogy betérjenek hozzánk. Ezt az ügyfélközpontúságot helyezzük valamennyi tevékenységünk fókuszába, mind a termékfejlesztésben, mind az ügyfelek kiszolgálásában. Ezek az értékek egyben a Groupama Csoport értékei is, immár 100 éve. Groupama Garancia Zrt. was founded by the merger of Groupama Garancia and OTP Garancia Insurance Company on 1st April With its 1.3 million clients and 150 branches Groupama Garancia Insurance Company is one of the most significant market participants in Hungary. The background of the French Groupama Group, which belongs to the forefront of Europe, is the stronger capital power, extended foreign connections, a hundred years professional experience; these all contribute to favourable perspectives for clients, partners and colleagues. The green door, which symbolises our availability, is always open to our clients to enter any of our offices. This type of customer-centred attitude is on the focus of our activities, both in the field of product development and the handling of the clients. These values have been the values of Groupama Group for 100 years. GROUPAMA Garancia Biztosító Zrt. H-1051 Budapest, Október 6. utca 20. Tel.: Web:: mihaly.hurguly@groupamagarancia.hu

20 20 K&H Bank Zrt. Az ország egyik vezető pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 220 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. Being one of the leading financial institutions in Hungary, the aim of K&H is to satisfy its clients needs at all times, and to provide the widest range of products. K&H operates 220 branches for retail clients all over the country, and it offers financial services and solutions to retail clients, medium and large corporate clients. The bank helps the economic functioning of Hungary with giving out loans to households, financing small-scale enterprises, companies and local governments by means of its funds worth 1700 billion HUF. K&H Bank zrt. H-1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. Tel.: Fax: Web: levente.suba@kh.hu

21 21 KALO-MÉH Transz Kft. A KALO-MÉH Transz Kft ben alakult meg családi vállalkozásként. Az azóta eltelt időszakban a cég számos változáson ment keresztül. Jelenleg a KALO-MÉH Transz Kft. 4 telephelyet foglal magába. Kalocsán a Ciglédi kertekben található központi és a Kecskemét, Kiskőrösi út 10-ben található telephelyeket. Fő tevékenységi köre a hulladék felvásárlás és kereskedelem, valamint a belföldi és nemzetközi áruszállítás. Telephelyeikre a lakosság, cégek és vállalkozások illetve saját járművekkel szállítják be a hulladékot. Folyamatosan bővülő és megújuló járműparkkal biztosítják a hulladékok korszerű szállítását, rakodását, bontását, bálázását. A piac igényeinek megfelelően folyamatosan korszerűsítik gépparkjukat, így biztosítva a szakszerű és gyors munkavégzést. KALO-MÉH Transport Ltd. was established in 1997 as a family-run enterprise. Since then, the company has gone through a number of changes. Currently, KALO-MÉH Trans Ltd comprises four premises. The headquarters can be found in Ciglédi Gardens, Kalocsa, the premises are located at 10. Kiskőrösi út, Kecskemét. The firm s main activities are purchasing and selling waste, transportation of goods within Hungary and abroad. Waste is transported to the premises by residents, firms and enterprises in their own vehicles. They provide the up to date transportation, loading, dismantling and the baling of waste by means of their constantly expanding and renewing stocks of vehicles. In accordance with the higher expectations of markets, their machinery has been constantly modernised, ensuring professional and prompt servic. KALO-MÉH Transz Kft. H-6300 Kalocsa, Ciglédi kertek Tel.: Web: kalomeh@t-online.hu

ÉRTÉKEINK: Magas minőség és megbízható alapanyagok. Hatékony és rugalmas gyártás

ÉRTÉKEINK: Magas minőség és megbízható alapanyagok. Hatékony és rugalmas gyártás BEMUTATKOZÁS Cégünk, a Sragner & Sragner Kft. már több mint 15 éve egyike Magyarország vezető irodabútor gyártó és forgalmazó vállalkozásainak. Nagy tapasztalattal rendelkezünk teljes beruházások és belsőépítészeti

Részletesebben

TOURNAMENT DRAW ALL KYOKUSHIN KARATE WT - TOURNAMENT DRAW ALL KYOKUSHIN KARATE WT - TOURNAMENT DRAW

TOURNAMENT DRAW ALL KYOKUSHIN KARATE WT - TOURNAMENT DRAW ALL KYOKUSHIN KARATE WT - TOURNAMENT DRAW TOURNAMENT DRAW WOMAN KATA TOURNAMENT DRAW WOMAN 55 KG TOURNAMENT DRAW WOMAN 65 KG TOURNAMENT DRAW WOMAN +65 KG Minôségi termékeink Világbajnok csomagolásban! World Champion in packaging! Valdor Darfresh

Részletesebben

építészet & design ipari alkalmazás teherautó felépítmény

építészet & design ipari alkalmazás teherautó felépítmény A Design-Composit egy kompozitpaneleket gyártó vállalat, mely teherautó felépítményekhez, az építészet számára és design termékekhez készít paneleket. We are an innovative manufacturer of composite panels

Részletesebben

kiraly_bitt_kaacsi_ps.qxd 2003. 12. 03. 10:53 Page 1 Press & GFX: DTPoint http://www.dtpoint.hu

kiraly_bitt_kaacsi_ps.qxd 2003. 12. 03. 10:53 Page 1 Press & GFX: DTPoint http://www.dtpoint.hu kiraly_bitt_kaacsi_ps.qxd 2003. 12. 03. 10:53 Page 1 Press & GFX: DTPoint http://www.dtpoint.hu kiraly_bitt_kaacsi_ps.qxd 2003. 12. 03. 10:53 Page 3 Több mint egy évtizedes gyártási tapasztalat, csúcstechnológia

Részletesebben

Decision where Process Based OpRisk Management. made the difference. Norbert Kozma Head of Operational Risk Control. Erste Bank Hungary

Decision where Process Based OpRisk Management. made the difference. Norbert Kozma Head of Operational Risk Control. Erste Bank Hungary Decision where Process Based OpRisk Management made the difference Norbert Kozma Head of Operational Risk Control Erste Bank Hungary About Erste Group 2010. 09. 30. 2 Erste Bank Hungary Erste Group entered

Részletesebben

FOLYAMATMÉRNÖK FRÖCCSÖNTÉSI TERÜLETRE

FOLYAMATMÉRNÖK FRÖCCSÖNTÉSI TERÜLETRE A Delphi Connection Systems Hungary Kft. autóipari csatlakozókat gyártó vállalat. A termelést Tatabányán 2000 januárjában indítottuk be és folyamatos fejlesztések révén jelenleg az ipari park egyik legnagyobb

Részletesebben

Szent László TISZK (SZLTISZK) Kocsis Ibolya

Szent László TISZK (SZLTISZK) Kocsis Ibolya Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (TISZK) Szent László TISZK (SZLTISZK) Kocsis Ibolya deputy general director Leonardo Partnerships S.O.S. project coordinator Leonardo

Részletesebben

YOUR WORK HOLDING PARTNER

YOUR WORK HOLDING PARTNER 2018 1976 2016 YOUR WORK HOLDING PARTNER Technology Development History Clamping Issues? Resolve all your clamping issues with our unique Lenzkes Clamping Tools services. Try our products absolutely free

Részletesebben

III. Bajai Gabona Partnerség. III. Baja Grain Partnership

III. Bajai Gabona Partnerség. III. Baja Grain Partnership III. Bajai Gabona Partnerség Előadó:Nagy László, a Bajai OKK Kft. ügyvezetője 2011. Június 16. III. Baja Grain Partnership Presenter: László Nagy, managing director of Baja Public Port Ltd. 16th June,

Részletesebben

LEANPÓKER MI ÍGY CSINÁLJUK!

LEANPÓKER MI ÍGY CSINÁLJUK! LEANPÓKER MI ÍGY CSINÁLJUK! 1 HOGYAN VERJÜNK EGY FULL HOUSE-T? Mátó Melinda & Papp Csilla Robert Bosch Power Tool Kft. 2 ELA Award 2015 EREDMÉNYEINK: +34% PRODUKTIVITÁS: SZABAD TERÜLET: 1000m 2 SOR MÉRET:

Részletesebben

Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK

Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK Despite enormous challenges many developing countries are service exporters Besides traditional activities such as tourism;

Részletesebben

A Continental Automotive Hungary beszállítói stratégiája Beszállítók kiválasztása és fejlesztése helyben és globálisan

A Continental Automotive Hungary beszállítói stratégiája Beszállítók kiválasztása és fejlesztése helyben és globálisan A Continental Automotive Hungary beszállítói stratégiája Beszállítók kiválasztása és fejlesztése helyben és globálisan Business Unit Passive Safety & Sensorics Continental Corporation A Continental világszerte

Részletesebben

This is to certify that the Quality Management System of

This is to certify that the Quality Management System of This is to certify that the Quality Management System of OT Industries-DKG Machine Manufacturing Co. Ltd. H-8800 Nagykanizsa, Vár út 9. Hungary applicable to Design, manufacture, repair of oil and gas

Részletesebben

2016/17 TERMÉKKATALÓGUS PRODUCT CATALOGUE KATALOG PRODUKTÓW PRODUKT KATALOG

2016/17 TERMÉKKATALÓGUS PRODUCT CATALOGUE KATALOG PRODUKTÓW PRODUKT KATALOG 2016/17 TERMÉKKATALÓGUS PRODUCT CATALOGUE KATALOG PRODUKTÓW PRODUKT KATALOG A STYRON T Ö R T É N E T E Múlt és jelen Styron Kft. 1989-től kezdte meg a saját fejlesztésű lefolyócsalád gyártását. A vállalkozás

Részletesebben

EN United in diversity EN A8-0206/482. Amendment

EN United in diversity EN A8-0206/482. Amendment 21.3.2019 A8-0206/482 482 Recital 13 g (new) (13g) In recognition of the need for specific treatment for the transport sector, in which movement is the very essence of the work undertaken by drivers, the

Részletesebben

EEA, Eionet and Country visits. Bernt Röndell - SES

EEA, Eionet and Country visits. Bernt Röndell - SES EEA, Eionet and Country visits Bernt Röndell - SES Európai Környezetvédelmi Ügynökség Küldetésünk Annak elősegítése, hogy az EU és a tagállamok a szükséges információk alapján hozhassák meg a környezet

Részletesebben

Move into a modern warehouse today+

Move into a modern warehouse today+ Goodman Kecskemét Logistics Centre For lease: 25,259 sqm of logistics space Move into a modern warehouse today Goodman Kecskeméti Logisztikai Központ 6000 Kecskemét, Fuvar u. 1. Goodman Kecskemét Logistics

Részletesebben

Skills Development at the National University of Public Service

Skills Development at the National University of Public Service Skills Development at the National University of Public Service Presented by Ágnes Jenei National University of Public Service Faculty of Public Administration Public Ethics and Communication 13. 12. 2013

Részletesebben

NYOMÁSOS ÖNTÉS KÖZBEN ÉBREDŐ NYOMÁSVISZONYOK MÉRÉTECHNOLÓGIAI TERVEZÉSE DEVELOPMENT OF CAVITY PRESSURE MEASUREMENT FOR HIGH PRESURE DIE CASTING

NYOMÁSOS ÖNTÉS KÖZBEN ÉBREDŐ NYOMÁSVISZONYOK MÉRÉTECHNOLÓGIAI TERVEZÉSE DEVELOPMENT OF CAVITY PRESSURE MEASUREMENT FOR HIGH PRESURE DIE CASTING Anyagmérnöki Tudományok, 39/1 (2016) pp. 82 86. NYOMÁSOS ÖNTÉS KÖZBEN ÉBREDŐ NYOMÁSVISZONYOK MÉRÉTECHNOLÓGIAI TERVEZÉSE DEVELOPMENT OF CAVITY PRESSURE MEASUREMENT FOR HIGH PRESURE DIE CASTING LEDNICZKY

Részletesebben

A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében. Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató

A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében. Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató How to apply modern e-learning to improve the training of firefighters Jenő Dicse Director of

Részletesebben

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban

Részletesebben

Csúcstechnológia a lemezmegmunkálásban Hightech in sheet metal fabrication

Csúcstechnológia a lemezmegmunkálásban Hightech in sheet metal fabrication Csúcstechnológia a lemezmegmunkálásban Hightech in sheet metal fabrication Kedves Ügyfeleink, Partnereink! A Ferzol Kft. immár 25 éve végzi tevékenységét a fémfeldolgozás, ezen belül a lemezmegmunkálás

Részletesebben

24th October, 2005 Budapest, Hungary. With Equal Opportunities on the Labour Market

24th October, 2005 Budapest, Hungary. With Equal Opportunities on the Labour Market 24th October, 2005 Budapest, Hungary Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok With Equal Opportunities on the Labour Market Equal Opportunities for the Roma Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok The government

Részletesebben

BKI13ATEX0030/1 EK-Típus Vizsgálati Tanúsítvány/ EC-Type Examination Certificate 1. kiegészítés / Amendment 1 MSZ EN 60079-31:2014

BKI13ATEX0030/1 EK-Típus Vizsgálati Tanúsítvány/ EC-Type Examination Certificate 1. kiegészítés / Amendment 1 MSZ EN 60079-31:2014 (1) EK-TípusVizsgálati Tanúsítvány (2) A potenciálisan robbanásveszélyes környezetben történő alkalmazásra szánt berendezések, védelmi rendszerek 94/9/EK Direktíva / Equipment or Protective Systems Intended

Részletesebben

Move into a modern warehouse today+

Move into a modern warehouse today+ Move into a modern warehouse today PROXIMITY TO THE M5 HIGHWAY ATTRACTIVE LEASE RATES IN-HOUSE DEDICATED SERVICES 25,259 SQM OF LOGISTICS SPACE FOR LEASE KECSKEMÉT LOGISTICS CENTRE LOGISTICS SPACE WITH

Részletesebben

Professional competence, autonomy and their effects

Professional competence, autonomy and their effects ENIRDELM 2014, Vantaa Professional competence, autonomy and their effects Mária Szabó szabo.maria@ofi.hu www.of.hu The aim and the planned activities at this workshop Aim: To take a European survey on

Részletesebben

hogyan válhat jövőképpé? Dr. Bársony Farkas Elnök, AmCham Hungary Ügyvezető igazgató, GE Hungary Kft. A Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja

hogyan válhat jövőképpé? Dr. Bársony Farkas Elnök, AmCham Hungary Ügyvezető igazgató, GE Hungary Kft. A Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja A digitális vállalat hogyan válhat jövőképpé? Dr. Bársony Farkas Elnök, AmCham Hungary Ügyvezető igazgató, GE Hungary Kft. A Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja Agenda A digitális vállalat A GE, az ipari

Részletesebben

Cégismertető. About us

Cégismertető. About us Cégismertető A Tűzőrség Kft. 2008.ban alakult Orosházán. Azzal az alapvető céllal jött létre, hogy partnereink európai színvonalú termékekhez és szolgáltatásokhoz jussanak, a kedvező lehetőségek kihasználásával,

Részletesebben

FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK

FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK Szakkönyvtár FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK 2013. szeptember Acta Oeconomica Állam- és Jogtudomány Élet és Irodalom Figyelő Gazdaság és Jog Határozatok Tára HVG Közgazdasági Szemle Külgazdaság Magyar Hírlap

Részletesebben

EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment

EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment 22.3.2019 A8-0206/419 419 Article 2 paragraph 4 point a point i (i) the identity of the road transport operator; (i) the identity of the road transport operator by means of its intra-community tax identification

Részletesebben

A Nanotudományi Kiválósági Központok Magyar Hálózata

A Nanotudományi Kiválósági Központok Magyar Hálózata A Nanotudományi Kiválósági Központok Magyar Hálózata Hungarian Network of Excellent Centers on Nanosciences c. FP6-os projekt (2004-2007) koordinációja során szerzett tapasztalatok Dr. Kálmán Erika MTA

Részletesebben

Hasznos és kártevő rovarok monitorozása innovatív szenzorokkal (LIFE13 ENV/HU/001092)

Hasznos és kártevő rovarok monitorozása innovatív szenzorokkal (LIFE13 ENV/HU/001092) Hasznos és kártevő rovarok monitorozása innovatív szenzorokkal (LIFE13 ENV/HU/001092) www.zoolog.hu Dr. Dombos Miklós Tudományos főmunkatárs MTA ATK TAKI Innovative Real-time Monitoring and Pest control

Részletesebben

2014. üzleti évben futó pályázatok Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft.

2014. üzleti évben futó pályázatok Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. 2014. üzleti évben futó pályázatok Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. Sor szám Projekt témája/címe Futamidő Összköltségvetés - Bay Kft. Pályázati program 1. 2. 3. 4. Fáradt olajok és hulladékká vált szénhidrogén-

Részletesebben

Mangalica: The VM-MOE Treaty. Olmos és Tóth Kft. Monte Nevado

Mangalica: The VM-MOE Treaty. Olmos és Tóth Kft. Monte Nevado Mangalica: The VM-MOE Treaty The agreement 2013 the Goverment of Hungary decided to launch a strategic cooperation with the MOE. The deal is based in the Hungarian Pig Development Strategy (3 to 6 millon

Részletesebben

The right environment for your business+

The right environment for your business+ Goodman Kecskemét Logistics Centre (Building 4) 7,523 sqm production or warehouse space The right environment for your business+ Goodman Kecskeméti Logisztikai Központ 6000 Kecskemét, Fuvar u. 1. Goodman

Részletesebben

Eladni könnyedén? Oracle Sales Cloud. Horváth Tünde Principal Sales Consultant 2014. március 23.

Eladni könnyedén? Oracle Sales Cloud. Horváth Tünde Principal Sales Consultant 2014. március 23. Eladni könnyedén? Oracle Sales Cloud Horváth Tünde Principal Sales Consultant 2014. március 23. Oracle Confidential Internal/Restricted/Highly Restricted Safe Harbor Statement The following is intended

Részletesebben

«DURAK HAZELNUTS» PRESENTATION

«DURAK HAZELNUTS» PRESENTATION «DURAK HAZELNUTS» PRESENTATION PRODUCT RANGE CAPACITIES p.a. HAZELNUT KERNELS RAW : 80.000 MT ------------------------------------------------- ROASTINGCAPACITY : 30.000 MT, out of which: ROASTED WHOLE

Részletesebben

INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS TRAINBUD. Quality label system

INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS TRAINBUD. Quality label system INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS TRAINBUD WP4: Deliverable 4.5 Development of voluntary qualification system Quality label system 1 INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS

Részletesebben

± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ƒ. ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ. ± ± ± ± ƒ

± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ƒ. ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ. ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ƒ ± ± ƒ ± ç å ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ƒ ± ± ± ä ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ƒ ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ±

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK VENDÉGEINKET

KÖSZÖNTJÜK VENDÉGEINKET KÖSZÖNTJÜK VENDÉGEINKET Kik vagyunk Cégtörténet Tények és adatok Szervezeti ábra Gyártásunk Tanúsítványok Üzleti modell Hogy gondolkodunk Küldetésünk, jövőképünk, értékeink, társadalmi felelősségvállalás

Részletesebben

A Lean Beszállító fejlesztés tapasztalatai a Knorr Bremse-nél

A Lean Beszállító fejlesztés tapasztalatai a Knorr Bremse-nél A Lean Beszállító fejlesztés tapasztalatai a Knorr Bremse-nél Magyar Minőséghét Konferencia 206 Május 3. Lantos Gábor Lean Beszállító fejlesztés tapasztalatai a Knorr Bremse-nél Continuous mprovement Program

Részletesebben

Correlation & Linear Regression in SPSS

Correlation & Linear Regression in SPSS Petra Petrovics Correlation & Linear Regression in SPSS 4 th seminar Types of dependence association between two nominal data mixed between a nominal and a ratio data correlation among ratio data Correlation

Részletesebben

EN United in diversity EN A8-0206/445. Amendment

EN United in diversity EN A8-0206/445. Amendment 21.3.2019 A8-0206/445 445 Title Proposal for a DIRECTIVE OF THE EUROPEAN PARLIAMENT AND OF THE COUNCIL amending Directive 2006/22/EC as regards enforcement requirements and laying down specific rules with

Részletesebben

EGYÜTT KÖNNYEBB MI JÓT HOZHAT, HA KLASZTERBE SZERVEZŐDÜNK? Dr. Puskás János DARIÜ társelnök

EGYÜTT KÖNNYEBB MI JÓT HOZHAT, HA KLASZTERBE SZERVEZŐDÜNK? Dr. Puskás János DARIÜ társelnök EGYÜTT KÖNNYEBB MI JÓT HOZHAT, HA KLASZTERBE SZERVEZŐDÜNK? Dr. Puskás János DARIÜ társelnök Stratégiai menedzsment S W O T Quality, Level, Value 2 1 6 5 3 X 4 S W O T Time Dr. Puskás János 2 Cluster -

Részletesebben

Extreme flood events in the Lower Tisza Region The relevance of the excess water

Extreme flood events in the Lower Tisza Region The relevance of the excess water Extreme flood events in the Lower Tisza Region The relevance of the excess water Dr. Péter Kozák Ph.D Director Flooded areas in Hungary before the beginning of river regulation works (1846.) Temporary

Részletesebben

A WHO HRH támogató tevékenysége és prioritásai A WHO és a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja közötti együttműködés

A WHO HRH támogató tevékenysége és prioritásai A WHO és a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja közötti együttműködés A WHO HRH támogató tevékenysége és prioritásai A WHO és a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja közötti együttműködés WHO ~ HRH Millenium Development Goals (Achieving the health related

Részletesebben

Madách Trade Center Bt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. T (+36 1) 268 1900, (+36 1) 268 1901 F (+36 1) 269 6684 www.madachtrade.

Madách Trade Center Bt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. T (+36 1) 268 1900, (+36 1) 268 1901 F (+36 1) 269 6684 www.madachtrade. Madách Trade Center Bt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. T (+36 1) 268 1900, (+36 1) 268 1901 F (+36 1) 269 6684 www.madachtrade.hu info@madachtrade.hu bemutatkozás Bemutatkozás A Madách Trade Center

Részletesebben

Budapest Innopolis Programme. Éva Beleznay, Chief Architect/Planner, City of Budapest CLUSNET Budapest, 3 March 2010

Budapest Innopolis Programme. Éva Beleznay, Chief Architect/Planner, City of Budapest CLUSNET Budapest, 3 March 2010 Budapest Innopolis Programme Éva Beleznay, Chief Architect/Planner, City of Budapest CLUSNET Budapest, 3 March 2010 HISTORICAL CAPITAL Living settlement since the age of Roman Empire Photo: Cultural Capital

Részletesebben

Office Campus Budapest Building - épület A, B, C, D [office & service]

Office Campus Budapest Building - épület A, B, C, D [office & service] Office Campus Budapest Building - épület A, B, C, D [office & service] The first 4 buildings [office & service] - Az első négy épület Mester út A B Building A, B Completion in 2007 A, B épület Befejezés:

Részletesebben

Duális felsőfokú képzés

Duális felsőfokú képzés Duális felsőfokú képzés Tartalom 1) A Linamar Hungary Zrt. bemutatása 2) A felsőfokú duális képzés indítása a Linamar Hungary Zrt-nél 3) A duális képzésben résztvevő hallgatók előnyei 4) A felsőfokú duális

Részletesebben

Társadalmi-gazdasági szempontok Az ipari termelési folyamatok kedvezőbbé tétele és az ipari együttműködési láncok sűrűsége pozitív társadalmi és gazdasági eredmények létrejöttéhez is hozzájárul. A társadalmi

Részletesebben

Goodman Üllő Airport Logistics Centre. 110,000 m 2 development opportunity near Budapest airport. designed for growth+

Goodman Üllő Airport Logistics Centre. 110,000 m 2 development opportunity near Budapest airport. designed for growth+ Goodman Üllő Airport Logistics Centre 110,000 m 2 development opportunity near Budapest airport designed for growth+ Goodman Üllő Airport Logisztikai Központ 2225 Üllő, Zsaróka út 8. Goodman Üllő Airport

Részletesebben

Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian

Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian PERSONAL INFORMATION Dr. János Szlávik 3300 Eger, Tompa Mihály u. 8. +36-36-520-400/3082 +36-30-4365-541 szlavik@ektf.hu www.gti.ektf.hu Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian WORK

Részletesebben

MINO V2 ÁLLVÁNY CSERÉJE V4-RE

MINO V2 ÁLLVÁNY CSERÉJE V4-RE MINO V2 remote controlled MINO V2 ÁLLVÁNY CSERÉJE V4-RE Mino V3 circuit board replacement Mino V2-V4 csere készlet ezüst Art# 59348S, Mino V2-V4 csere készlet fehér Art# 59348W V4 áramköri lap Art# 75914

Részletesebben

Dr. Sasvári Péter Egyetemi docens

Dr. Sasvári Péter Egyetemi docens A KKV-k Informatikai Infrastruktúrájának vizsgálata a Visegrádi országokban The Analysis Of The IT Infrastructure Among SMEs In The Visegrád Group Of Countries Dr. Sasvári Péter Egyetemi docens MultiScience

Részletesebben

CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS. WP 5 Del 5.

CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS. WP 5 Del 5. CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS WP 5 Del 5.14 1 st period Szentendre Papers and articles in specialist

Részletesebben

Goodman Üllő Airport Logistics Centre. 110,000 sqm development opportunity near Budapest airport. designed for growth+

Goodman Üllő Airport Logistics Centre. 110,000 sqm development opportunity near Budapest airport. designed for growth+ Goodman Üllő Airport Logistics Centre 110,000 sqm development opportunity near Budapest airport designed for growth Goodman Üllő Airport Logisztikai Központ 2225 Üllő, Zsaróka út 8. Egyedi raktármegoldások

Részletesebben

- Bevándoroltak részére kiadott személyazonosító igazolvány

- Bevándoroltak részére kiadott személyazonosító igazolvány HUNGARY - Bevándoroltak részére kiadott személyazonosító igazolvány (Blue booklet form or card format issued for permanent residents - from 1 January 2000 a new card format has been introduced and issued)

Részletesebben

Registered Trademark of Hemos Group Austria

Registered Trademark of Hemos Group Austria Registered Trademark of Hemos Group Austria Tisztelt Hölgyem, Uram! Nagy öröel nyújtjuk át katalógusunkat, amelyben a PAX márkanév alatt újonnan forgalomba hozott termékeinket mutatjuk be Önnek. Büszkén

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 201. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Partnervárosi együttmőködés aláírása E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. június 27-i ÜLÉSÉRE

Részletesebben

Climate action, environment, resource efficiency and raw materials

Climate action, environment, resource efficiency and raw materials Climate action, environment, resource efficiency and raw materials Tóth Orsolya NCP NIH, Külkapcsolatok Főosztálya 2014. február 11. Célok Erőforrás-hatékony, éghajlatváltozásnak ellenálló gazdaság és

Részletesebben

A SYMBI projekt általános bemutatása

A SYMBI projekt általános bemutatása A SYMBI projekt általános bemutatása Kalcsú Zoltán Projektmenedzser zoltan.kalcsu@pannonnovum.hu Regionális Stakeholder Csoportülés, Győr, 2016.09.08 SYMBI proposal Industrial Symbiosis for Regional Sustainable

Részletesebben

Nagykőrösi telephely részletes adatai

Nagykőrösi telephely részletes adatai Nagykőrösi telephely részletes adatai Details information about the property of Cím / Address: 2750 Nagykőrös, Téglagyári út 9. Helyrajzi szám / Geographical number: 3003/33 Leírás / Description Helyrajzi

Részletesebben

HATÁROK NÉLKÜL IRODA Teljeskörű kiállításszervezés: területfoglalás, standépítés, utazás, szállás, szállítás! NEMZETKÖZI IPARI VÁSÁROK EURÓPA 2013

HATÁROK NÉLKÜL IRODA Teljeskörű kiállításszervezés: területfoglalás, standépítés, utazás, szállás, szállítás! NEMZETKÖZI IPARI VÁSÁROK EURÓPA 2013 City Exhibition Name Cycle Proch. date Armenia Armenia Yerevan INDUSTRIAL ARMENIA EXPO once a year 13.09-15.09 2013 Industrial Fair of Armenia Austria Austria Dornbirn INTERTECH BODENSEE every 2 years

Részletesebben

(A képzés közös része, specializációra lépés feltétele: a szigorlat eredményes teljesítése)

(A képzés közös része, specializációra lépés feltétele: a szigorlat eredményes teljesítése) Logisztikai mérnöki alapszak (BSc) nappali tagozat (BS) / BSc in Logistics Engineering (Full Time) (A képzés közös része, specializációra lépés feltétele: a szigorlat eredményes teljesítése) GEMAN113-B

Részletesebben

INNONET Innovációs és Technológiai Központ

INNONET Innovációs és Technológiai Központ TECHNONET Autóipari Technológia Kompetencia Központ INNONET Innovációs és Technológiai Központ Vasvári Bálint - projektmenedzser ismertető / INNONET INNONET Innovációs és Technológiai Központ Kedvezményes

Részletesebben

Hossz ú t er m ék ek. Our Partner

Hossz ú t er m ék ek. Our Partner Hossz ú t er m ék ek Long Products Pa rtn e rün k Our Partner Made in Hungary www.assix.eu Az Assix Kereskedelmi és Logisztikai Zrt. a Belmet (BMZ Company) magyarországi értékesítési partnere, így a BMZ

Részletesebben

»wotwj ºBµ³`½nj ACCESS DOORS

»wotwj ºBµ³`½nj ACCESS DOORS ACCESS DOORS T&B T&B CD SH.ACD.FLA SH.ACD.FLB SH.ACD.VET SH.ACD.VPT APPLICATION DESCRIPTION FRAME ACCESS DOORS Shahrokhi Access doors are designed to inspect and control the building equipment for wall,

Részletesebben

HUNGARY. Budapest R70 OFFICE COMPLEX. 1074 Budapest, Rákóczi út 70-72.

HUNGARY. Budapest R70 OFFICE COMPLEX. 1074 Budapest, Rákóczi út 70-72. HUNGARY Budapest R70 OFFICE COMPLEX 1074 Budapest, Rákóczi út 70-72. 2 0 1 4 Az irodaépület bemutatása INTRODUCTION Az R70 Office Complex irodaház a pesti oldalon a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar

Részletesebben

Logisztikai mérnöki alapszak (BSc) levelező tagozat (BSL) / BSc in Logistics Engineering (Part Time)

Logisztikai mérnöki alapszak (BSc) levelező tagozat (BSL) / BSc in Logistics Engineering (Part Time) Logisztikai mérnöki alapszak (BSc) levelező tagozat (BSL) / BSc in Logistics Engineering (Part Time) A képzés közös része (specializációra lépés feltétele: a szigorlat eredményes teljesítése) GEMAN113-1

Részletesebben

Directors and Officers Liability Insurance Questionnaire Adatlap vezetõ tisztségviselõk és felügyelõbizottsági tagok felelõsségbiztosításához

Directors and Officers Liability Insurance Questionnaire Adatlap vezetõ tisztségviselõk és felügyelõbizottsági tagok felelõsségbiztosításához Directors and Officers Liability Insurance Questionnaire Adatlap vezetõ tisztségviselõk és felügyelõbizottsági tagok felelõsségbiztosításához 1. Name, legal form and address of company Társaság neve, címe,

Részletesebben

Logisztikai mérnöki mesterszak (MSc), levelező tagozat (MLL) / MSc Programme in Logistics Engineering

Logisztikai mérnöki mesterszak (MSc), levelező tagozat (MLL) / MSc Programme in Logistics Engineering Logisztikai mérnöki mesterszak (MSc), levelező tagozat (MLL) / MSc Programme in Logistics Engineering Őszi kezdés Tárgykód Félév Tárgynév Tárgy angol neve Ea. /Gy./ Köv./ Kr. ETF MLL GTVSM702ML 1 (ősz)

Részletesebben

Zalaegerszeg, 2014.10.29. Innotech konferencia

Zalaegerszeg, 2014.10.29. Innotech konferencia Funded by Angster Tamás, innovációs menedzser - Pannon Novum Nonprofit Kft. Zalaegerszeg, 2014.10.29. Innotech konferencia Electromobility Solutions for Cities and Regions E-mobility projektjeink (www.pannonnovum.hu)

Részletesebben

A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján

A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján Rózsa Attila Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet, Számviteli

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

A KIVÁLÓ MINŐSÉG TÖRTÉNETE

A KIVÁLÓ MINŐSÉG TÖRTÉNETE A KIVÁLÓ MINŐSÉG TÖRTÉNETE A MANN+HUMMEL cégcsoportba tartozunk egy olyan konzorciumba, mely a szűrési technológiák terén világelső pozíciót tölt be. Az általunk gyártott szűrők 1982 óta vannak jelen a

Részletesebben

Építészeti termékek Architechtural Products

Építészeti termékek Architechtural Products Építészeti termékek Architechtural Products Építészeti termékek A magyar építőipari piacon közel 20 éve jelenlévő Építészeti Termékgyártó Központ a KÉSZ csoport tagjaként gyárt, értékesít és szerel építészeti

Részletesebben

FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE

FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE István Harcsa Judit Monostori A magyar társadalom 2012-ben: trendek és perspektívák EU összehasonlításban Budapest, 2012 november 22-23 Introduction Factors which

Részletesebben

Airport City Logistic Park Budapest. One step from the Airport

Airport City Logistic Park Budapest. One step from the Airport Airport City Logistic Park Budapest One step from the Airport Few steps from the City Elhelyezkedés / Location Vecsés közigazgatási területén 5 percre a Ferihegyi Repülőtértől, az Üllői út és a gyorsforgalmi

Részletesebben

Technopolisz Program Technopolisz Iroda Miskolc. Technopolis Programme Technopolis Office Miskolc. www.technopolisz.hu

Technopolisz Program Technopolisz Iroda Miskolc. Technopolis Programme Technopolis Office Miskolc. www.technopolisz.hu Technopolisz Program Technopolisz Iroda Miskolc Technopolis Programme Technopolis Office Miskolc www.technopolisz.hu A TECHNOPOLISZ program THE TECHNOPOLIS PROGRAMME HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉS LOCAL ECONOMIC

Részletesebben

Strategy of Coaching Education Hungarian Handball Federation. Dr Zoltan Marczinka Director

Strategy of Coaching Education Hungarian Handball Federation. Dr Zoltan Marczinka Director Strategy of Coaching Education Hungarian Handball Federation Dr Zoltan Marczinka Director 2017 Hungarian Handball Federation International Coaching Education Centre Founded: 2001, Re-established: 2012

Részletesebben

Smart City strategy in Hungary

Smart City strategy in Hungary Smart City strategy in Hungary Dr. Kálmán Kovács Director, Federated Innovation and Knowledge Centre of Budapest University of Technology, Hungary 9th IT STAR, Warsawa, 8-9 October 2015 Topic I - National

Részletesebben

Ister-Granum EGTC. Istvan FERENCSIK Project manager. The Local Action Plans to improve project partners crossborder

Ister-Granum EGTC. Istvan FERENCSIK Project manager. The Local Action Plans to improve project partners crossborder Expertising Governance for Transfrontier Conurbations Ister-Granum EGTC Istvan FERENCSIK Project manager The Local Action Plans to improve project partners crossborder governance «EGTC» URBACT Final conference

Részletesebben

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student:

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student: STUDENT LOGBOOK 1 week general practice course for the 6 th year medical students Name of the student: Dates of the practice course: Name of the tutor: Address of the family practice: Tel: Please read

Részletesebben

OLED technology. OLED-technológia

OLED technology. OLED-technológia OLED technology OLED-technológia 3 3 OLED-technológia Óriási lehetõség egy fényes jövõ számára OLED technology Enormous potential for a bright future Felépítés Structure Üveg glass (0,7 mm) Anód (indium-ón-oxid,

Részletesebben

OLYMPICS! SUMMER CAMP

OLYMPICS! SUMMER CAMP OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout

Részletesebben

Innovative Drug Research Initiative: a Hungarian National Technological Platform. Adam Vas MD PhD Platform Leader

Innovative Drug Research Initiative: a Hungarian National Technological Platform. Adam Vas MD PhD Platform Leader Innovative Drug Research Initiative: a Hungarian National Technological Adam Vas MD PhD Leader The beginning The National Research and Technology Office launches its initiative with the title: Support

Részletesebben

Correlation & Linear Regression in SPSS

Correlation & Linear Regression in SPSS Correlation & Linear Regression in SPSS Types of dependence association between two nominal data mixed between a nominal and a ratio data correlation among ratio data Exercise 1 - Correlation File / Open

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Nagy örömömre szolgál, hogy átnyújthatom Önnek ezt a színvonalas kiadványt melyet cégem fennállásának 20. évfordulójára készítettünk.

Tisztelt Olvasó! Nagy örömömre szolgál, hogy átnyújthatom Önnek ezt a színvonalas kiadványt melyet cégem fennállásának 20. évfordulójára készítettünk. Tisztelt Olvasó! Nagy örömömre szolgál, hogy átnyújthatom Önnek ezt a színvonalas kiadványt melyet cégem fennállásának 20. évfordulójára készítettünk. A célom az volt, hogy az eddig elért eredményeinket

Részletesebben

Az erős kéz, mely elenged- Családi vállalkozások utódlásának dilemmái

Az erős kéz, mely elenged- Családi vállalkozások utódlásának dilemmái Az erős kéz, mely elenged- Családi vállalkozások utódlásának dilemmái Dr.Heidrich Balázs- Csákné Dr. Filep Judit BGF PSZK-Dékán, intézetvezető Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központ, munkatárs

Részletesebben

A place to draw your future Budapest, Köztelek u. 6.

A place to draw your future Budapest, Köztelek u. 6. A place to draw your future 1092 Budapest, Köztelek u. 6. Let s draw your next offices together 25,000 m 2 of high-quality office space in the heart of Budapest HIGH-QUALITY OFFICE SPACE IN THE PEST SUBMARKET

Részletesebben

Logisztikai mérnöki mesterszak (MSc), nappali tagozat (ML) / MSc Programme in Logistics Engineering

Logisztikai mérnöki mesterszak (MSc), nappali tagozat (ML) / MSc Programme in Logistics Engineering Logisztikai mérnöki mesterszak (MSc), nappali tagozat () / MSc Programme in Logistics Engineering Őszi kezdés Tárgykód Félév Tárgynév Tárgy angol neve Ea. /Gy./ Köv./ Kr. ETF (ősz) Decisionmaking Theory

Részletesebben

(A) DESNET Identification. CORTEX Technical R&D Ltd. CORTEX Technical R&D Ltd. Identification

(A) DESNET Identification. CORTEX Technical R&D Ltd. CORTEX Technical R&D Ltd. Identification V-LAB-Instruction Ver 4.0.doc (A) DESNET Identification Name Address Web site E - mail CORTEX Technical R&D Ltd. CORTEX Technical R&D Ltd. www.cortex.hu info@cortex.hu Identification Product Termék Sector

Részletesebben

General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting

General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting Currency is Hungarian Forint (HUF). 1 EUR 310 HUF, 1000 HUF 3.20 EUR. Climate is continental, which means cold and dry in February

Részletesebben

EN United in diversity EN A8-0206/473. Amendment

EN United in diversity EN A8-0206/473. Amendment 21.3.2019 A8-0206/473 473 Recital 12 d (new) (12d) Since there is no sufficient link of a driver with a territory of a Member State of transit, transit operations should not be considered as posting situations.

Részletesebben

ÉLETCIKLUS SZEMLÉLET ÉS ÖKOINNOVÁCIÓ A NEMZETKÖZI GYAKORLATBAN. Buday-Malik Adrienn, 2014.12.02, Miskolc

ÉLETCIKLUS SZEMLÉLET ÉS ÖKOINNOVÁCIÓ A NEMZETKÖZI GYAKORLATBAN. Buday-Malik Adrienn, 2014.12.02, Miskolc ÉLETCIKLUS SZEMLÉLET ÉS ÖKOINNOVÁCIÓ A NEMZETKÖZI GYAKORLATBAN Buday-Malik Adrienn, 2014.12.02, Miskolc RÖVIDEN - LCA ÉS ÖKOINNOVÁCIÓ EURÓPÁBAN - NEMZETKÖZI PROGRAM-LEHETŐSÉGEK - JÓ GYAKORLATOK partnerségben

Részletesebben

EXPO INOX, hosszú ideje saválló acél gyártással és feldolgozással foglalkozik. Minden megkeresést pontos tervezés követ; termékeink

EXPO INOX, hosszú ideje saválló acél gyártással és feldolgozással foglalkozik. Minden megkeresést pontos tervezés követ; termékeink Magyar English 2011 BUILDING WITH STAINLESS STEEL EXPO INOX, has been involved in stainless steel production for a long time. Every request is subjected to an accurate planning; the innovative techniques

Részletesebben

Egy vállalat, végtelen lehetőségek 2011.

Egy vállalat, végtelen lehetőségek 2011. Egy vállalat, végtelen lehetőségek 2011. A Videoton A legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalat Egy alacsony költségszintű integrált szerződéses gyártó Egy multitechnológiájú beszállító az

Részletesebben

Ásványvagyon gazdálkodás. Környezetvédelem. és a. összehangolása területén szerzett tapasztalatok

Ásványvagyon gazdálkodás. Környezetvédelem. és a. összehangolása területén szerzett tapasztalatok 1 Ásványvagyon gazdálkodás és a Környezetvédelem összehangolása területén szerzett tapasztalatok Cseh Zoltán ügy ezető Colas Északkő Kft Országos Bányászati Konferencia - Egerszalók, 2016. november 24-25.

Részletesebben

Tapasztalatok a geotermikus energia hasznosításáról az USA-ban

Tapasztalatok a geotermikus energia hasznosításáról az USA-ban Tapasztalatok a geotermikus energia hasznosításáról az USA-ban Országos Bányászati Konferencia Egerszalók, 2017. november 16-17 Dr. Nyikos Attila Nemzetközi Kapcsolatokért felelős Elnökhelyettes Magyar

Részletesebben