Sereghajtó a szegedi színház

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sereghajtó a szegedi színház"

Átírás

1 Sereghajtó a szegedi színház Hollósi Zsolt Délmagyarország :22 A Szegedi Nemzeti Színháznak volt a legalacsonyabb a fizetőnézőszáma a nemzeti kategóriába sorolt vidéki színházak közül az elmúlt évadban, ugyanakkor itt a legmagasabb az egy nézőre jutó központi költségvetési támogatás ez derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumától (EMMI) kapott adatokból. Még a kisebb színházak között is akad négy olyan, amelynek több nézője van, mint a szegedinek. Az okokat kerestük. A Szegedi Nemzeti Színház fizetőnézőszáma ugyan a 2013/14-es évadban az előző évi 84 ezer 850 fős mélypontról 93 ezer 193-ra emelkedett, még mindig messze van a vágyott százezertől, és alacsonyabb, mint a többi nemzeti kategóriába sorolt vidéki teátrumé, derült ki az EMMI adataiból. Kecskemét: közösségi szertartás A szegedinél kisebb, de több nézővel rendelkező kecskeméti teátrumnak van 217 Csongrád megyei bérletese is, és sokan vesznek jegyet is oda. Hetedik évadom az idei a Kecskeméti Katona József Színház élén. Aprólékosan kidolgozott, komoly művészi munka indult el nálunk, amelynek megvoltak az állomásai. Mivel nincs leszerződtetett rendezőnk, meg kellett találnom azt a rendezőgárdát, aki az elképzelésem szerint beszél a színházról. Ilyen kiváló rendezők: Bagó Bertalan, Béres Attila, Mohácsi János, Nagy Viktor, Rusznyák Gábor, Szász János. Hosszú építkező folyamat eredményeképpen kialakult egy olyan színészcsapat is, amelyre ma már azt mondhatom: ez az én társulatom feleli a Kecskeméti Katona József Színház népszerűségének titkát firtató kérdésünkre Cseke Péter színművész-rendező, a teátrum igazgatója. Egy vidéki népszínháznak mindenevőnek kell lennie. Olyannak, mint egy jó könyvtár, ahol mindenki talál magának vonzó olvasnivalót. A jó színház mindig kicsit a nézői előtt jár, és olyan kérdéseket fogalmaz meg, amelyek foglalkoztatják őket. Jobb esetben válaszokat is tudunk adni az előadásainkkal. Egy színigazgató sohasem engedheti el a nézők kezét, én abban nem hiszek, hogy közönség nélkül is lehet színházat csinálni. Kétezer-ötszáz éve a színház közösségi szertartás: egyszerre játszik a nézőtér a színpaddal. Ettől megismételhetetlen minden este. Mostanra kezd rügyezni az elültetett fa, úgy gondolom, jó úton járunk. Az nem véletlen, hogy a vidéki színházak fesztiválján négy éve folyamatosan mi nyerjük el valamelyik fődíjat. Először Ljudmila Ulickaja darabjával, az Orosz lekvárral megnyertük a legjobb rendezés díját, a következő két évben a Buborékokkal és a Hangyabollyal elhoztuk a legjobb előadásnak járó elismerést, idén pedig a Hosszú út az éjszakába című O'Neill-produkciónk két főszereplője kapta a legjobb színésznek járó díjat. A világ egyik színházi központjába, Londonba, a West Endre, ahol magyar társulat még nem lépett fel, bennünket hívtak meg egy fesztiválra Agatha Christie Egérfogójával. Zsótér Sándor rendezésével kijutottunk a Brecht-fesztiválra Augsburgba. Nemrégiben bemutattuk Jurij Poljakov Párcseréjét; a bemutatónkra a szerző is eljött, majd meghívta az előadásunkat Moszkvába. Ezek a visszajelzések azt bizonyítják: jó az az út, amit választottunk. A szabadtérit is beszámítják A színházak célja az, hogy sokfélét, magas művészi színvonalon, sok nézőnek, nagy jegybevétellel játsszanak. Sajnos ezek a célok részben egymás ellen hatnak, ezért nem

2 mindegy, hogy egy adott színház hová helyezi a hangsúlyt. Nálunk nagyobb azoknak a produkcióknak a részaránya, amelyek értékesek, de közönségvonzó képességük kisebb. Fontos továbbá ideszámítani, hogy városunkban működik a vidék legjelentősebb szabadtéri színpada. A szegedi színházlátogatások" megoszlanak köztünk és a Szegedi Szabadtéri Játékok között, ahol 2014-ben 71 ezer néző volt, tehát a színházi nézőszám Szegeden nagyobb, mint bármelyik vidéki városban csak éppen kétfelé oszlik mondja Gyüdi Sándor főigazgató, aki 2008 óta, immár a második direktori ciklusát töltve irányítja a Szegedi Nemzeti Színházat. A fizetőnézőszám nem egzakt fogalom, adataink is különböznek attól függően, hogy a kérdező hivatalos szerv éppen mit ért rajta. Mivel növelése a támogatások bővülésével jár, sok ügyeskedés terepe. Vannak színházak, amelyek gyakorlatilag fizetőnézőszámot és jegybevételt vásárolnak", és a kölcsönös vendégjátékok mögött is nemritkán ez húzódik meg. A nézőszám egyébként kereskedelmi" típusú mutató, nem lehet a műsorpolitika elsődleges meghatározójának, sem az eredményesség mércéjének tekinteni hangsúlyozza a direktor. Az idei évadban Szegeden nem tartanak musicalbemutatót, miközben más vidéki színházakban akár két-három darabot is műsorra tűznek, aminek nagy jelentősége lehet a nézőszám és a népszerűség tekintetében. A musical igényli a legnagyobb ráfordítást: óriási jogdíjak, nagy előadói apparátus (sok szereplő, énekkar, tánckar, zenekar), látványos és persze költséges díszletek és jelmezek. Ennek kitermeléséhez" óriási jegybevétel kell. Városunkban is hozzájut a néző évente legalább két remek musicalprodukcióhoz, mégpedig a művészi és gazdaságossági szempontból ideális helyszínén, a Szegedi Szabadtéri Játékokon: csak az ABBA-produkciót idén 28 ezren látták... dobja vissza a labdát Gyüdi Sándor, aki kérdésünkre azt feleli: Ars poeticát szívesebben kölcsönzök poétáktól: Jót s jól!", írja Kazinczy; Aki sokfélét hoz, mindenkinek hoz valamit", adja Goethe a színigazgató szájába. Kultúrharc" Noha magas művészi színvonalról beszélnek, a szegedi színház produkcióit az elmúlt években nem hívták meg a Pécsi Országos Színházi Találkozóra (POSZT), és a kritikusok díjára egyik kategóriában sem kapott jelölést egyetlen szegedi előadás sem. Sajnos a fesztiválmeghívások és díjak jelentős része ideológiai-politikai-esztétikai szekértáborok harcának eredménye; a POSZT programja jellegzetesen ilyen osztozkodással áll össze. Jó dolog a kultúrharcból" kimaradni, de ilyenkor hátrányokkal is jár. Igazgatásom alatt egyébként 20 fesztiválon vettünk részt saját Finálé Fesztiválunkat nem számítva, ezek fele nemzetközi volt.

3 Legnagyobb szakmai sikernek azt tartom, hogy Szegeden megőriztük a színházművészeti ágak és műfajok legtágabb kínálatát. Nem az én sikerem: a társulaté, a városé hangoztatja a főigazgató, aki a nemzeti kategóriájú színházak központi költségvetési támogatásával kapcsolatban megjegyezte: Az állami támogatás megállapításához a színházaknak több száz adatot kell megadniuk. Az ezekből számított" 2015-ös összegekben az öt nemzeti kategóriás színház között az átlagtól való legnagyobb eltérés is 1 százalékon belül van. Teljesen nyilvánvaló, hogy az elosztás módszere a beküldött adatoktól függetlenül az egyenlősdi" volt. Ez a mi esetünkben csökkenést jelent az előző évhez képest. Így nem mehet tovább Gyökeres változtatásokra van szükség, így nem mehet tovább mondják többen is a szegedi színház dolgozói közül. Olyan művészekkel, háttérmunkásokkal beszélgettünk, akik több mint tíz éve kötődnek a teátrumhoz, és több színigazgató alatt is szolgáltak". Egzisztenciális kiszolgáltatottságuk miatt egyikük sem vállalta, hogy nevét adva, nyíltan a közvélemény elé álljon, háttérbeszélgetésre viszont hajlandók voltak. Szókimondásuk meglepő, és a nyilvánosságra tartozik mindaz, amit felvetettek. Az érzelmi és szociális intelligencia hiánya, felkészületlenség, kapkodás, nemtörődömség és a következményekkel való nem számolás jellemzi ma a színházunkat" fogalmaz az egyik népszerű színész.

4 A többféleképpen értelmezhető csontváz nem maradhat ki Bodolay Géza rendezéseiből: jelenet a Švejkből. Fotók: Kuklis István Több kollégájával egyetért abban is, hogy a prózai vagy ahogyan Bodolay Géza főrendező szereti inkább nevezni drámai tagozat műsorpolitikája kevéssé veszi figyelembe a nézők igényeit és a színészek művészi fejlődését. Dialógusra épülő művészi műhelymunka helyett megfélemlítésre épülő diktatúra" jellemző, amiből még sehol sem született jó színház. Nem lehet egy vidéki népszínháznak művészszínháznak lennie, ki kell szolgálnia a közönséget, figyelembe kell vennie a publikum igényeit. Nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni a közízlést. Nem lehet nem figyelembe venni a nézők visszajelzéseit, hepciáskodni velük." A társulat ki van zsigerelve, nagyon kevesen vagyunk, ezért óriási a kapkodás, sokszor rosszul osztanak szerepeket, ügyelőkre, kellékesekre bíznak olyan feladatokat, amelyre korábban színészeink voltak" mondja az egyik művész. Egy profi színházban nem fordulhat elő, hogy a premier előtt egy héttel kerül ki a próbatáblára a végleges szereposztás, és az utolsó pillanatban készül el a havi műsorterv. Felkészült, a szakmájukat szerető, a színházért élő mélyen alulfizetett háttéremberek is belekeseredtek már a kialakult helyzetbe. Öt éve nem volt fizetésemelés, ami azt jelenti, hogy minden évben 5-10 ezer forinttal ér kevesebbet a havi fizetésünk" panaszolja a társulat egyik tagja. Népszerű vendégjátékok Nagy problémának tartják, hogy mostanra oda jutottak, hogy a főrendező neve elriasztja a nézők egy részét, korábbi tapasztalataik birtokában sokan meg sem nézik már azokat az előadásokat, amelyeket ő állít színpadra. Ez azért gond, mert ebben az évadban már a prózai tagozat bemutatóinak felét ő rendezi mondják a társulatból többen is. Decemberben mindössze 8 előadást játszik a próza, miközben 9 vendégprodukcióból 13 előadást kínálnak ezekre néhány óra alatt elkapkodták a jegyeket a szemfülesebb nézők.

5 A főrendező nem bízta az értékelést az utókorra: önmagának állíttatott táblát a kisszínházi művészbejáró kapuján. Miskolc az élen Mi lehet a miskolci színház titka? A Szegedhez hasonló lélekszámú városban, hasonló mértékű központi költségvetési támogatásból közel 40 ezerrel több nézőt tudnak felmutatni. A kolozsvárit nem számítva a miskolci az ország első magyar nyelvű kőszínháza. Annak idején közadakozásból jött létre, mert a város lakói nagyon akartak egy állandó teátrumot. Úgy érzem, az elmúlt 190 évben ez a vágyuk, ez a kíváncsiságuk a színház iránt nem csökkent, hanem épp ellenkezőleg, a színház egyre meghatározóbb lényege Miskolcnak, ezért nem most, hanem már az elmúlt évben is a miskolci volt az ország legnézettebb vidéki teátruma. Nagyon erős a közönségbázisa. Húsz évvel korábban igazgatóhelyettes voltam itt, tehát amikor igazgatónak pályáztam, tudtam, hogy olyan helyre érkezem, ahol a közönség ragaszkodása nagyon erős. A színvonalat a színház művészeti tanácsában dolgozó hat rendező művészszínházi eszközökkel igyekszik megtartani és magasabbra srófolni. A gyerek-, a prózai és a zenés műfajok tekintetében is annyira igényes repertoárunk van, amire azt szokták mondani: mindent lehet vele, csak nézőt fogni nem. De a miskolciak annyira szeretik a színházukat, a színészeiket, hogy még ezt az erős repertoárt is elnézték" nekünk, sőt megszerették. Élvezik, hogy a színház megpróbál szakmailag erős, mély tartalmakat adni nekik. A sikerünk titka az, hogy egy komoly művészi ambíciókkal érkező alkotócsapat találkozott egy híresen jó közönséggel, ebből jött létre az elmúlt három kiváló évadunk fogalmaz Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Pécs: családi színház

6 A sikerünk egyik titka: erős családi színházat csinálunk. A szülők elhozzák a gyerekeket az előadásainkra, és ha már betértek a jegyirodába, szemezgetnek a további kínálatunkból is mondja Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, aki azt is hozzáteszi: náluk már nem olyan izmos a bérleti rendszer, mint sok más teátrumban. Kitesszük magunkat a piacra, ezáltal meghatározó a darabválasztás, de a marketingnek, a szervezésnek is keményen meg kell dolgoznia a sikerért. A minőség a legfontosabb. Azt vettük észre, hogy Pécsen a szájhagyomány a legjobb kommunikációs eszköz. Ha elterjed egy produkció jó híre, akkor özönlenek rá a nézők. Pécs hagyományos népszínházi vonalát visszük tovább. Hat nagyszínházi és hat kamaraszínházi bemutatót tartunk évadonként. A nagyszínházban opera-, operett-, balett- és prózai produkciók is szerepelnek a kínálatunkban. A kamaraszínházban játsszuk az intellektuálisabb produkciókat, így mindenki megtalálhatja a maga számára vonzó előadásokat. Kialakítottuk a roppant népszerű Ahogy tetszik-bérletet, amelyben mindenki a saját ízlésének megfelelően válogathatja össze az előadásokat mondja a pécsi direktor, aki nem zárkózik el a musicalektől sem. Elsősorban az egész családot megszólító vagy klasszikus darabokat választanak. Ebben a szezonban például A dzsungel könyve, A padlás és a Pán Péter is szerepel a kínálatukban. Meglepve tapasztalták, hogy a modern eszközökkel, nagy érzelmekkel előadott minőségi operett reneszánszát éli Pécsen: a fiatalok is imádják, ha valódi, friss színházi produkcióként kapják. Nézettségi mutatóink mellett szakmai sikereinkre is büszkék lehetünk. Az előző évadban például a 39 lépcsőfok című különleges produkciónk óriási siker volt: négy színész hatalmas bravúrral játszotta az ismert Hitchcockthriller mind a negyvenvalahány szerepét. A Bányavakság című produkciónkat pedig beválogatták a Pécsi Országos Színházi Találkozó előadásai közé. Házigazdaként mi sem alanyi jogon veszünk részt a fesztiválon, nekünk ugyanúgy meg kell küzdenünk a bejutásért, mint bármelyik másik teátrumnak. Három éve például a válogató zsűri nem hívott meg pécsi produkciót. Sokféleségre törekszünk, vannak a művészet csúcsait jelentő nagy opera- és balettelőadásaink, és az olyan nagy, reprezentatív prózai előadásaink, mint az Úri muri, A tanítónő vagy a IV. Henrik, de ezek mellett erőteljesen a fiatalok felé fordulunk roppant népszerű beavató és tantermi előadásainkkal. A Figaro házassága című beavató-színházi produkcióból például hét telt házas előadást tudtunk tartani. A balett beavató-színházi produkciónkat évadonként ször tudjuk játszani, és a gyerekek leesett állal nézik. Van egy komplett Shakespeare-programunk is, ami nagyon közkedvelt, a miskolci iskolák minden hónapban képregény-kiállítást készítenek a kiválasztott darabhoz kapcsolódva. Rengeteg olyan kiegészítő rendezvényünk van, amely a színház könnyedebb, improvizatívabb, vonzóbb oldalát mutatja. A vidéki színházak közül mi rendelkezünk a legnagyobb társulattal, 150 tagú a teljes művészállományunk. Jelenleg 44 főből áll a prózai tagozat. A négy játszóhelyünkön évadonként hatszáz előadást kínálunk, míg a vidéki színházak nagy része csak háromnégyszáz előadást tart. Büszkék vagyunk arra, hogy Don Giovanni-produkciónkkal jövőre mi képviselhetjük Magyarországot Plzenben, az Európa kulturális fővárosa programsorozatban, miután itthon megnyertük vele a Primavera-operaversenyt. A tanítónő című produkciónk sorra nyerte a díjakat, nagyon szép volt a Rómeó és Júlia című balettünk, amit a MÜPA-ba és fesztiválokra is meghívtak. Görög László főszereplésével a Woyzeck is komoly szakmai sikert aratott. Talán az egyedülálló rendezői csapatunknak is szól az a szakmai kíváncsiság, amellyel a fővárosi szaklapok kritikusai is kitüntetnek bennünket. Az elmúlt évad 18 bemutatójából 10-ről értékelő szakkritika is született mondja Kiss Csaba.

PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KFT. KÖZHASZNÚSÁGI MELÉKLET SZÖVEGES BESZÁMOLÓ 2015. ÉV

PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KFT. KÖZHASZNÚSÁGI MELÉKLET SZÖVEGES BESZÁMOLÓ 2015. ÉV PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KFT. KÖZHASZNÚSÁGI MELÉKLET SZÖVEGES BESZÁMOLÓ 205. ÉV A Pécsi Nemzeti Színház művészi szempontból sikeres 205. évet zárt. Hét nagyszínházi, hat kamaraszínházi és egy stúdió

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni

Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni Egy idő után nagyon fárasztó egyedül ugatni Kovács Bálint2015.04.05. 18:098 Ki kellene mondanunk végre, mit gondolunk, mert különben csak az elhallgatás, az elfojtás, a gyomorfekély, a benyalás és a túlélés

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú ű ű ű ű Ó ű ű ű ű Ü É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű É Ó Ú Ó Ü Ő Ó Ó ű É ű ű ű É ű É ű ű ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű É É ű Ö ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö

Részletesebben

É Ú ű Ö ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű Ú Ü ű Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű É ű Ö ű Ö Ú Ó ű ű Ü Ú ű É Ó ű ű ű Ö ű ű É ű É É Ö É É É É É Ö Ö É Ú É Ó Ú É É Ö Ö Ö ű Ó ű Ö ű ű ű ű

Részletesebben

ö ó É ó Ú ÜÉ ó ö ó ó ö É ó ó ó ó Ü ó ó É ó ó Ú ó ő Úó É ö ó Ü ó ó ó ó Ú ó Ü ó É Ó ő ó ó ó ó ö É ö ó ó Ü ó É ö ó ó ó É ó É Ü ó ó ö ú Ö É Ú É Ü É ó ó ó Ü ó Ü ő É Ö Ó É ó ó ó ó ó ó ó ó ó ö ó Ó ő ö ó ó ó ó

Részletesebben

Ú É ő ő ő ő ő Ú É ő ő ő ő ű ű ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő Ú ő Ú É É Ú Ú ű ű ő ő É ő Ó ű ű ő ő ű ő É Ó Ü ő ű ő ő ű ő ű Ó É É Ó Ü Ü ő Ú Ü É É Ú É É ő É Ú É Ó É Ü ő ő Ú É ő ő ű ő ű Ú ő Ü É Ú É ő ő É É ű ő Ú É Ü ű

Részletesebben

É Ő ú ú Ü Ú Ü ú Ü Ú Ú Ú Ü Ü Ú ű Ü ú É Ü Ü Ü Ú ú ű Ü Ü Ü ű ű Ü Ü ú Ú ű Ü ű Ú ű Ü ű Ú Ü É É ű É É É É É Ü Ü Ü É ÉÉ Ö ú É É É É ÉÉ É É É ű ú Ó Ö ú Ó Ö ú Ó ú ú Ü Ü ú É É É Ö Ö Ö Ó Ü Ú Ó É É É É Ü Ú Ó Ő Ó ú

Részletesebben

Ö É ű Ú ő Ú ő ű ő ő ő ű Ü ő Ú Ú Ú Ú Ú ű Ü É ű ő ő Ú Ú É Ú ő Ú ő Ú ő É ő Ó É ő ű ű ő ő ő Ó Ú Ó ő ő Ü ő ő ű Ü Ú Ú Ü Ú Ó Ú Ú Ü Ü Ü ő Ö Ö É É É É É É Ó ő ő ű ő ű ű ű ő ő Ú É Ú É Ü űé É Ú ő ő É ő Ü ő ű É É

Részletesebben

É ü ü ű ü Ü ü É É ü Ó Ú É É Ö É Ó ű ű ű ű ü ű ü ü Ú ü ű ü ü ű ü Ó ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü Ö Ü ű ü ü ü ü ű ü ü É ű ü ü ü ü ű Ü Ö É ü ü ü ü É ü ü ü É ü ű ű ü ü ü ü ü ű ü ü ü Ó ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü É ű ü É Ó ü

Részletesebben

É ö ü ú ü ö ú ö ü ö ü ú ü ű ü ü ö ö ö ú ü ö ü ü ö ü ü ü ü ü Ü ü ö ú ü ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ü ö ö ú ö ü ö ü ö ö ö ú ö ö ö ö ú ú ö ü ö ü ú ü Ú É ö ö ö ö ö ú ö ű ö ű ö ú ö ö ú Ú ü ö ö ö ö

Részletesebben

Ókovács: ki van nyújtva a kéz

Ókovács: ki van nyújtva a kéz Ókovács: ki van nyújtva a kéz Népszava 2015. február 6. 31. szám 12. oldal Ókovács Szilveszter szerint a repertoár jelentős része fölött eljárt az idő FOTÓ: TÓTH GERGŐ A Magyar Állami Operaház főigazgatója

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

Í Ó ö ő ő ö ö ó ö ö ó ö ö ö ő ó ó ö ö ő ő ő ó ö ö ó ó ó ó ó ó ó ö ó ú ő ö ő ó ö ó ö ő ö ő ö ő ö ö ó ó ő É É Ú Ú Ő ú ó ó Ü Ő ő É É ú É ő ó ó ú ö ó ó ő É É É ó ű ő ú ó ő ő ó ó ó ó ö ö ó ó ö ő ú ö ö É É É

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

É ő Ü ő ő ű É ő ő ű É Ó Ö Ó Ó Ó ő É É ő Ü É Ü É ő Ü É ő Ü ő É ő ű ő ű ő Ó Ú Ú É É É Ú É ő É É Ü Ü ő ő ő ű Ü ő É É ő Ü ő ő É É Ú Ü ő Ú Ü Ó ő ű Ú ő ő Ú Ú ő ő ű ű ű ű É ő ű ű ő ű ű ő ő Ú ő ő ő ő ő Ú ű É ű

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

Ö É ú ú Ú Ú Ö ú É ű Ó Ú ú ú ú Ó Ú ű Ó ú ú ú ű Ú

Ö É ú ú Ú Ú Ö ú É ű Ó Ú ú ú ú Ó Ú ű Ó ú ú ú ű Ú ú Ő Ü ú ú ú ú Ó ű ú É Ö É ú ú Ú Ú Ö ú É ű Ó Ú ú ú ú Ó Ú ű Ó ú ú ú ű Ú Ü ú ú ú Ó ű Ö ű ú ú ú Ö Ó ű ű Ú ű ű Ó Ü ú ú Ú ú É Ó ú Ü Ü ú ú ú ű ű ú ú Ú ú ú Ú Ó ú Ö Ú Ó Ó ú ú ű Ó É Ó Ó ú Ó Ó Ó ú ú ú ú Ó Ö ű ű ú

Részletesebben

ű ű Ú Ú ű Ö Ö Ó ű ű Ú É Ö

ű ű Ú Ú ű Ö Ö Ó ű ű Ú É Ö ű Ú É Ü ű ű ű Ú Ú ű Ö Ö Ó ű ű Ú É Ö ű ű ű ű ű É ű ű É Ó É É Ó É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ü Ó ű ű ű Ü ű Ó ű ű ű ű ű Ö É É Ú Ü É Ú Ó ű ű ű ű Ü Ú ű Ú Ú ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ü Ó ű ű ű É Ü Ú ű Ü Ú É ű

Részletesebben

ö Ö ö ö ö ö Ő ú ö Ö ö ú ő ö ö ö ő ö Ü ö ö ő ö ö ö ő ú Ö ö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ő ő ö ö ő ö ö ő ö ö Ö ő ű ő ö Ö ö

ö Ö ö ö ö ö Ő ú ö Ö ö ú ő ö ö ö ő ö Ü ö ö ő ö ö ö ő ú Ö ö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ő ő ö ö ő ö ö ő ö ö Ö ő ű ő ö Ö ö É É Ó Ö ö Ö ő ő ö ő ő ő Í ő ő ő Ö É Ó ő ö ö ő ő ö ő ő ő ö ö ö ő ö ö ő Í Ü ő ű ő ő ő ö ő ű ö ő ő ű ö ő ö ö ö ö ő ő ő ő ő ő ő ő ö ö ő ű ő ú ő ö ö ö ö ö ő ő ö ő ú ö ö ő ö ő Ő ö Ö ö ö ö ö Ő ú ö Ö ö ú ő ö ö

Részletesebben

ü ü ü ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ű ű Ü ü ü ü ü

ü ü ü ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ű ű Ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ű ű Ü ü ü ü ü ü ü ü Ü Ö Ö Ö É É Ü É ü ű Ü É É Ö ü Ó ű ü ü ü ü ü ű ű Ű ü Ö É É É Ű Ó Ö É Ó É É Ó Ó É Ö ü ü ü ü ü ü Ü ű ü ü ű Ü ü ű ű ü ű ű

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS A Szegedi Szabadtéri Játékok turisztikai jelentősége és látogatóinak jellemzői Szerző: Herczeg Tamás 1 23-ban a korábbi tendencia megfordult: a Szegedi Szabadtéri Játékokra kicsivel több turista érkezett,

Részletesebben

ö ö ú ú ú ö ú ú ú ú ö ö ú Ö ö ú Ű ö Ő ú Ö ú ú ö Ő Ű ű ú Í Ú Í Í ú Ú ö ű ö Ú ö ö ú Í ö Ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ú ö ö ú ú ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö Ó É ö ÍÚ Ö Ü ú ö Ú É Ü Ü Ü ű ú ű ú

Részletesebben

Ó Ó ó ó ő Í ó Ő É ÉÉ É ó ő É É É Ő ö Ó Ö ó ó ó ő ő ö ó É ö ó ö ó Ü ö ö ö ö ö Ü ü ö ö ó ő ú ő ő Ő É ő Ü ő ó ő ö É ö ó ő ö ő ó ó Ó ő ó ó ő ó ö ó ö ő ö ó ő ö Ő ü É É Ü Ü É Ö É Ü Ö Ü Ü É É É Ü Ö Ü Ö É Ö É

Részletesebben

é ó é é ő é é é ö ö é é é ö ö é é é ó í ő é é ó é é ü é é é ü é é é é í ó é é é ü é é é ü é é ő ö ő ő é é é ö ö é ü é é é é é éú í é ö ü ő é ó ö ü é é é ü ö í í é ú é é é é ö é é é é ü ő í ó é é é í é

Részletesebben

ö ö Í Í ú ú úú É Ú Ö ü ö ö ö ü ö ö Ö É ö ö Ö ű Ö ú ÍÍ ö ű ö ú ö ö ű ö ű Ö ú ű ö ö ú ú ö Ö ü ü É ö ö ü ö ú Ö ü Ö ü ű ö Ö É ü É ü ü ű ü ü ü ü ű ö Ö Ü ű Ü ü É É ü ű É ö Ö ö Í É Ö Ü É É Ü Ő Í ú ú ú ö Ö ö ű

Részletesebben

ó ó í é ü é ü é é ü é í é ó é í é ő é ő é é é ő ó é é ó é ó é ű ö ö é ő é ü é ü é ű é ö é é é ó ó ö é é é ő é ü é í é é é í ó é é ó ű í Ő é é ő ö é ü é í í ó ő ó ö ő ő ő ő é ö ű ú ő é ú í é ű é ű í é í

Részletesebben

Í Ú É ű Í Í Í Í Ú ű Í Í Í Í ű ű Í Í ű Í Í Í Í ű É ű É Í Í Í Í Ö É É Ó Ü Ú Í Í ű Í Í ű ű ű ű ű Í ű ű Í É Ó Í Í Í Í Í Í Í Í Í Í Í É Í ű Í Í Í Í ű Í Í Í ű Í ű Í ű ű Í Í Í ű ű Í Í Í Íű Í Í Í Í Í Í Í Ü Í Í

Részletesebben

É Ő É Ö ő ő ő ő ő ő ö Ö í ő ő ő í ú ü ő ö í í ő ő ő ö ő ő ö ő ő ő ő ő ü ö ö ő í ő ő í ő ö ő ő ő í ö ő ő ű ő Ö Íú ő ő őí ő ő ő ú ő ű ö ü í ü ö ő ü ű ö ő ő ö í ő ö ü ő ő í Ö ő í ö ő ü ö ő őí Ö ő ő ö ü ő

Részletesebben

Í Ő Í ő Ó Í Í Ö ő Í Í ő Ö Ö Ö ő ő ő ő Ö Ó ő ő Ö ő Ö Ö Í Ó ő ő Ö ő ő Ö Ö Í ő ő ő Í Í Í Ó ő ő ő ő ő ő Ö ő ő Í ő Ö ő Ö ő ő ő ő ő Í Í Ü Ö ú ő ö ő ő ú ő ő ő ö ö ö ű ü ö ö ö ő ö ő ő ö ü ő ö ú ő ű ö Ő ő É ő ő

Részletesebben

ü ö ó Í ü ő ő ú ő ü ő ó ó ó ó ő ő ó ó ő ő ó ő É ü ő ő ű ő Ü ő ó ő ö ő ü ü ű ö ő ö ö ü í í ű ő í ő ó ö Í ö ü í ó ü ó ő ü ő ú í ó ü ó ő í ö ó ő ü ú í ö ő Í ö Ö ő ü ú ö ú ü ő ö ó ü ü ű ö ő ő ő ü ü Ü ó ó ő

Részletesebben

ő ö ö Í ö ö ü ö í í ú Í ő í ö É É ő ő ö úí í í ö ő í ő í í í ő ö É í í í ő í í ő ö ö ú í É É É ö ü Í ö ö ö ö Í ő ő ő ö í ő ő ú í Íí ő í Í ő ú ő ő ő í í ő í í í í ő í í ö í ő í ö í ü ü í ő í Í ő ü É ú í

Részletesebben

ú É Í ú É ú ű Í É ú É Ö Ó Ö É É ÉÍ Í Í Ü ú ÍÖ Ü ú Ü ű Ü Ü ú Ü ű É Í Í Í Ü Í Í Í ú Í Ü É É Í Í É Í Í Í ű ú Ö É Ö ű Ö ű ú ú Ú Ü Ú ú Ü Í Í É Ü Í Ü Í Í Í Í Í É Í Ú ú Ő É Í ú Í ú Í ű É Ü ú ú Ü Í ű ű Í ú ű úí

Részletesebben

Í ö É Ö É Ü Ö ü ö ö ö í í í ú ü ü í ú ü Í ú ö í ú í ö Ú í ú ü ú ü ö ö ú ü ö í ú ü ö ö í ú ü í ú ü í í ú ü í Ó Ö í ü ö í í ü í ü ú Í ö Ö ö í í ö ö í í ö í í í ü ö ö Í ü ö í í ú í ú í ú ö ö í ü ö ö íí í

Részletesebben

Í ö É í É Ő É í É É Ó É Ó í ö í ű í í ö ű ö Í Ó Ö É É É Ó É í í í Í Í É í í ű ü ű í ű í í ö í í ö ö ü í ö í í ű í ű í ö ű ű Í É í ö ö ö ö í í ö í í Ú É Í ö É í í í ö ü ü í í í í ű ü í Ö í ö ö ö ü Í ö ö

Részletesebben

Ö í í í í í í í í Ö í í Í í Í ő ő ű ö ü ő ő ü ő ő ő ö ő Í ő ő ő ő ö ő ő ő ő ő ő Í ő ő ő ő ő ő ő ü ü ő ő ö í ő ő ü ő ő ö ő ő ö ö ő ő ö ő ü ö ő ö ő ö ö ö ü ö ő ő ő ö ö ő ö ő ö í ő ő ö ő í ü ö ő í í ö í í

Részletesebben

ü ü ö ú í ü ö ü ő Ő ö ú ü ö ó ö ü ó ü ő ö ö ö ö ő ü ü í ü ö ü ö ó ó ú ő ö ú ó ö ő ő ö ö ö ő ö í ö ú ő í ö ú ö ó í ó ü ó ő ó ő ó ó ö ü ó ő ú ó ó í ő í ó ü ö ó ö ü ő óí ö í ó ü íí ó ö ő ő ü ó ó ó ü ú Ö Ó

Részletesebben

Az önértelmezés hangneme Füzi László: Kötések, szakadások (hármaskönyv)

Az önértelmezés hangneme Füzi László: Kötések, szakadások (hármaskönyv) SZIGETI CSABA Az önértelmezés hangneme Füzi László: Kötések, szakadások (hármaskönyv) Füzi Lászlónak ez a második kötete, amely az énszigetről íródott és énkönyv. Különlegességét és értékét nem annyira

Részletesebben

í ó ü ó ö ö ü Ö úü ó ó ő ö ó ó ő Ü ú ó ú ö ó ó í ó ö ö ú ó ő ü ö ö ó Ó ö ő ö ő ó ű ó í ó ő í ö ő ü ö ö ő ó ő ó í ó ö ö ü ő ó ü ű ű ó í ó ö ö ü ó ö ó Í ó í ö ű ó ó ú ü ö ó ó Ü ó ó ó Ú ó í Ü ö ö Ü ú ü ö

Részletesebben

É Ö É Ü Ü ü Ö ü Ö ü í Ö ü ü í í ü ü ü ü ü ü í Í í Í Í Ö ű í í ú í í ű í í í ü ű ü í ü ü í ú ü ü í Ö ü ü ü ü í ü í ü í ü ü í ü ü ü ü í í í í í í ü ü ü í ü ü ü í í ü ü ű í ü í ü ü ű ű ü ü ü ü í í ü ű í í

Részletesebben

í í Ü í í í Ü Ű í Ó Ó Ó Ő ú Ü Í í Ó Ü Ü Ü ű í í Ü Ü í Ú í í í Ú í Ó í ű Ö ú í Ü Ü Ö Ó ű í Ő Ó Ó í Ü Ő Ó Ü Ó Ó Ü ű Ü Ó ű í Ó Ő ű Ó Í Ő Ő Ó Í í ű ű í ű í ű ű í í ű Ó Ó í í í Ü í Ü í Ó í í í í Ü í Ü Ó Ü Ó

Részletesebben

ő Á Á Á ő ó Á Ö É Ö Á Á É Ó Á É É ó ő ü ő ü ő ő ó ó ő ó ó ő ó ő ő Ö ü ó ú ó ő Ö ő ü ó ő ő ú ó ő ü ő ő ü ü ő ő ő ő ő ő ő ü ü ó ó ő ü ő ő ü ü ő ü ó ő ó ü ü ő ú ü ő ü ü ő ő ü ó ő ü ó ó ő ü ú ő ó ő ü ó ú ő

Részletesebben

ő ú ú ú ú ő É Á Ő ú ő ű ő ő ü ú Ö É É Á Á Á Á ú ő ü ú ő Ö ú ú Á Á Á ő ü É Á Á ú Ö Ö É É ü Á É Á Ü É Ö Á Á Á Á Ó É Ó Á Á É É É Ü Ö Ú É ú Á É É ü ú Ö Ú É É Ő Ó Ó Ö Ó ú Ő ű ú Ő ű ő ő ú Ö ű ő ő ű É Ő É ű Ü

Részletesebben

ö ö ö ö ü ő ű ó ö ö ű ó ú ó ű ó ú ó ó ü ó ö ó ó ű ö ó ű ö ö ü ü ó ó ü ü ó ő ó ü ó ü ó ó ó ó ő ő ü ő ü ű ó ó ü ó ö ó ó ű ű ő ű ö ö ü ű ő ü ő ű ő ú ü ö ö ó ó ü ü ó ü ó ű ú ó ú ó ö ű ő ü ö ó ó ó ő ó ö ó ő

Részletesebben

ö í ő ő ő ö ö ö ö ö ő ő í ű ő ő ő ő ő í ű ő ő ő ű í ű ó ő ő ó ú ő ő ó ó í ó ö ö ö ő ő ő ő ú ú ó ö ö ő ő ű ö ö ú ó ó ó ö ú ő ó ö ő ő ö ő í ö ö í ő ö ő ö ő ö ú ő í ő ő ö ú ű ő ő ő ő í ö ö í í ú í ö ó ő ö

Részletesebben

Ó É Í ű ö ö ű í ö ö ö ö ö ö ö í ö ú ö í í ö í í í í ű ö í ö í ú Á Í Ó Á í ö ö ö ö ö ú Ú ö í í í ö ű ö ú ö Ú É É ö ú ö ö ú í í ú ú í ú ú í É ö É ö ú ú ú ö ú ö ú í É ö ö ö ö ö ö ú ö ö ú ú Á í ú ö Í ö í ö

Részletesebben

ű ű ű É Ü ű ű ű Ö Ü Ö ű Ö Ú Ö ű ű ű Á ű ű Á É ű Ú ű Ó ű É Ó É ű ű É ű ű ű Á ű ű ű ű Ö Ö É Ú Í ű Ó ű Ö ű Ö Ö Ö Ö Ö ű ű ű ű ű Ö É É Á Á É Ö Ö É Ú Á ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ő ű Á ű

Részletesebben

ű Ó ú ú ú ú ú Ö Ö ú Á Ú ű ú ú Ú É ú ú Ö Ö Ű ú ú ú ű ú É ű ú É ú ú ú ű ű ű ú ű ú ű ú ű ű ú ű ű ú ú Á ú É ű ú ú ű ú Ü ű ú ú ű ű ú ú ú ú Ö Ö Ú ú ú ú ú ú ú ú ű É ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú É Í ú ű ú ú ú ú ű ű É ú

Részletesebben

Á Á Á Ó ő ő ő í ő ö í ő ő ó í ó í ö ú ű í ó í ö ö őí ö ö ó í ő Á Á ö ö ű ö ö ö ö ö í ö ő ő ö ö í ő ö Ö Ú É Á őí í ö ö ö ö ö ő ö ő ő Ó ú ö ö ó Á ö ö ö í ö í ö í ű ö ö ű ö É ö ú ö í ö ú ű ö ű ö ö ő ű Ö ő

Részletesebben

Á Á ó ó ő ó ü ó ó ó ó ó ő ó Á ó Í Í ő ő É Á ó ó ó ó Á ő É ó ő ő ő ő ü ó ő Ö Ö Ö ő ó ő ó ő ő ő ú ő Á Ö É ó ó ő ó Á ő ó ő ő ő ő ó Ö ú ú ú ű ó ó ő ó ú ú ő ó ü ó ó Ö ú ű ó ű ü ű ü ű ű ü ű ü Ö ó ő ó ú ő ó ó

Részletesebben

ú ő ű ű ő ő ő ő ú ő ü ü ü ú ú ü ő Ó ő ü ő ú ü ú ü ő ú ü ú ü ü ü ü ü ú ü ő ü ü ű ü ő ü ü ü ü ú ü ü ő ú ü ő ú ú ü ü ü ü ü ü ő ü ü ü ú ü ü ü Ö ü ú ú ü ü ű ű ü ü ü ő ü ő ü ü ú ú ú Í ü Ü Ö ű ú Ú ú ü ű ü ú ü

Részletesebben

Í ö Í ú Ú ö É Ú É Í Ó Ó ö ö ö Ö ú ú ú É Í É Í Ó Ú ö ö Ú É Í Ö ú ö ú ú Ö ú ű Í Ó ú Í ú Í Á É Í Ó Ö ö ú Ú Ö ö Ú É Í Ó É Í ú ű Í Í öé ö Í Í ú ú ű ö Í ú ű ö ú É ű ú ú Á ú Ö ú ú ö ö ú ű ú ö ö ö ö ú ű ú ö ú

Részletesebben

Á Ő É ú ó ő ó ó ó ü ő ö ű ő É ü ö ö ő ű ü ő Á Ő É ö ó ú ó ő ó ö ú ó ú ó ő ó ö ő ó Ü ő ö ó ő Ü ő ü ö ö Ü ö ö Ő É É ó ö ő ö ó ü ö ö ű ő ú ó ő ó ó ó ő ő ó ó ö ó ó ó Ö ü ő ó ó ó ö ö ö ő ú ó ő ó ó ó ü ó ö ű

Részletesebben

ű ű ű ű É ű É Ú É É ű Ú É ű ű É É ű ű ű ű É É ű É ű ű ű É ű ű Á Ü Á ű Ú É É ű É ű ű É É ű ű É Á Á ű É É Ü ű Ú Ü ŰŰ ű ű ű Ó Ú ű ű Ö É ű Ú ű ű ű ű ű ű ű Ú Á É Ö Ü ű ű ű É É Á Á Á Á Ú É ű É ű ű Ü É É Ú ű

Részletesebben

ö é é ő ü Ó Ö é ü ö é é ő ü é ó é ó í ü é ő ü ü é é é é é í é ü é é ő é ő ő ő é ő ő ó ő ö ő é é ő ő é é ö ö é ő ü ö ö é ü í é ő ü ü é é é ü é ő ö é é ő é ő ő ó é é é é é ő ü ő ö ő é é ü ú ő ö ő é é Í é

Részletesebben

ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú

ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú ű ú ű ű ű É ű ú É É ú Ó Á ú ú Á ú É É ű ű É ú ú ű ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú ú ú ú É ú ű ű Ú ú É ű ú ú ú ú ú Á Ú ú Ú ű ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú Ú ú ú ű ú ú Á ú ú ú ű ú Ú ú ú ú ű ú ú Ú ú ű

Részletesebben

ő ú ö ú ű ő Á ö ő Á ö ű ö ő Á ö Á Á ú ö ő ő ő ú ű ö ú ű ő Á ö ö ű ű ő ö Á ö ő ő ö Á ö ű ö ő ő ő ö ő ö ő ű ú ö ő ö Á ö Á Á ö ű ö ö ű ö ő ő ű ő ö ő ő ö ö ű ö ö ú ö ú ö ö ö ű ö Á ő Ü ö ű ö ő ő ö ö ö ö ő ú

Részletesebben