a módosításokkal egységes szerkezetben I.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "a módosításokkal egységes szerkezetben I."

Átírás

1 SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK VEZETŐJE 6721 Szeged, Sóhordó u Szeged, Pf.: 1192 Telefon:62/ A Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának Ügyrendje A kollégium feladatai: a módosításokkal egységes szerkezetben I. A kollégium feladatait a évi CLXI. törvény (Bszi.) a határozza meg. E szerint a kollégium - a) véleményt nyilvánít a bírói álláspályázatokról, - b) részt vesz a bíró szakmai tevékenységének értékelésében, - c) véleményezi az ügyelosztási tervet, - d) véleményt nyilvánít az ítélőtábla tanácselnöke álláspályázatáról és kezdeményezheti a bírósági vezető bírósági vezetői vizsgálatának elrendelését vagy felmentését, - e) ellátja a törvény által meghatározott egyéb feladatokat. Ezen túlmenően a kollégium feladatai a következők: 1./ A jogszabálytervezetek megvitatása és véleményezése. 2./ Az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében figyelemmel kíséri a bíróságok gyakorlatát, és véleményt nyilvánít a vitás jogalkalmazási kérdésekben, valamint a joggyakorlat-elemző csoport vezetőjének felkérésére közreműködik a joggyakorlat-elemző munkában [Bszi. 27. (1) bekezdés].

2 2 3./ Rendszeres munkakapcsolatot alakít ki a Kúria Büntető Kollégiumával, illetőleg a Szegedi Ítélőtábla illetékességi körébe tartozó törvényszékek büntető kollégiumaival. 4./ Véleményt nyilvánít az ítélőtáblai bírói álláshelyre pályázóról [Bjt. 14. (4) bekezdés c) pont]. 5./ Előterjesztést tesz az eggyel magasabb fizetési fokozatba besorolásra (Bjt ). II. Kollégiumi ülés: 1./ A kollégiumi ülések időpontját és napirendjét a kollégium éves munkaterve tartalmazza. 2./ A kollégiumi ülésre, a kollégium tagjain kívül meg kell hívni a Szegedi Ítélőtábla elnökét és a büntető ügyszakos titkárait, a Kúria Büntető Kollégiumának vezetőjét, a Szegedi Fellebbviteli főügyészt és a Szegedi Ítélőtábla illetékessége alá tartozó Ügyvédi Kamarák egy képviselőjét. A kollégiumvezető a napirendi pontoktól függően a kollégiumi ülésre másokat is meghívhat. (Pl. napirendtől függően a Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék vezetőjét, képviselőjét, illetve a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnokát.) 3./ A kollégiumvezető és a kollégium tagjai a munkatervben meghatározott napirendi pontokon kívül a kollégiumi ülésen más kérdések megtárgyalását is kezdeményezhetik. Szükség esetén a kezdeményezésről a kollégium többségi szavazással dönt.

3 4./ A kollégiumi ülésen a kollégium dönt: - a kollégium állandó jegyzőkönyvvezetőjének megválasztásáról, - a kollégium munkatervéről, - a kollégium ügyrendjéről, - egyéb döntést igénylő kérdésekről. 3 Véleményt nyilvánít a I. pontban megjelölteken túl: - szakmai kérdésekben (Bszi. 26. (5) bekezdés) - a bíró kitüntetéséről, elismeréséről, - egyéb, a kollégium elé terjesztett kérdésekről. 5./ A kollégium ülései nem nyilvánosak, azokon a kollégium tagjain kívül a meghívottak vehetnek részt. A kollégiumi ülésekről jegyzőkönyvet kell készíteni, a jegyzőkönyvet a kollégium jegyzőkönyvvezetője készíti a kollégiumvezető jóváhagyásával. 6./ A kollégium határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza, személyi kérdésekben vagy bármelyik kollégiumi tag javaslatára - ha a többség elfogadja azt - a kollégium titkos szavazással dönt. Szavazategyenlőség esetén páros számú jelenlét esetén a kollégiumvezető szavazata dönt. A kollégiumvezető ilyen esetben nevét ráírja a szavazólapra. A kollégiumi tag a személyét érintő kérdésekről nem szavaz. Igazoltan távollévő kollégiumi tag szavazati jogával előzetesen, írásban leadva azt, élhet. A távollévő, de szavazati jogával élő kollégiumi tag a határozatképesség szempontjából nem vehető figyelembe jelenlévőként. A szavazatok összeszámlálása, az eredmény jegyzőkönyvben rögzítése után, a szavazólapokat meg kell semmisíteni.

4 4 Kollégiumi tag szakmai kérdésben nem tartózkodhat, amennyiben 8 (nyolc) nappal korábban az előkészítő anyagot írásban megkapta. Amennyiben nem ilyen nyolcnapos előkészítéssel kerül egy szakmai kérdés napirendre, akkor előzetesen arról szavaz a kollégium, hogy döntsön-e ebben a kérdésben. Ha a jelenlévő kollégiumi tagok legalább egynegyede úgy dönt, hogy a kollégium ne szavazzon a kérdésben, akkor a kollégium a következő ülésén hoz döntést erről. III. Ítélőtáblai bírói és tanácselnöki megbeszélések: Szükség esetén az ítélőtábla büntető ügyszakos tanácselnökei és bírái megbeszélést tartanak. A megbeszéléseket a kollégiumvezető hívja össze, azt bármelyik tanácselnök és bíró is kezdeményezheti. A megbeszélések célja: - új jogszabályok rendelkezéseinek megvitatása, - a másodfokú ítélkezési tapasztalatok megbeszélése, - a tanácsok ítélkezési munkájának megszervezése hiányzások, betegségek esetén, - személyzeti kérdések, titkárok, tisztviselők beosztásának és foglalkoztatásának megbeszélése, - tanácsok érdemi ítélkezési tevékenységének összehangolása, az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítása, - a szabadságolási ütemterv megbeszélése, - a szabadság idejére kialakított ügyeleti rendszer megvitatása, javaslat a szabadságolási ütemtervre és az ügyeleti rendszerre.

5 5 Az ítélőtáblai bírói, illetőleg tanácselnöki megbeszélésekről szükség esetén feljegyzést kell készíteni. A feljegyzést a kollégium jegyzőkönyvvezetője készíti, a kollégiumvezető ellenjegyzésével. IV. A kollégiumvezető feladatai: 1./ A kollégiumvezető szervezi a kollégium munkáját (Bszi (1) bekezdés). 2./ Évente beszámol a kollégiumnak. a) a pályázatához csatolt pályaművében szereplő - az adott időszakra vonatkozó tervek megvalósulásáról - b) a megelőző naptári évben a kitűzött célok és intézkedések végrehajtásáról és eredményéről. 3./ Ellátja a jogszabály, az OBH elnökének szabályzata, az OBH elnökének határozata, továbbá a bíróság Szervezeti és működési szabályzata szerint hatáskörébe utalt igazgatási feladatokat. 4./ A Szegedi Ítélőtábla Szervezeti és működési szabályzata a következő feladatokat írja elő a kollégiumvezető részére: (tekintettel arra, hogy az Szmsz elfogadása decemberre várható, annak elfogadásáig nem lenne helyes ezeket részletezni, viszont az Szmsz elfogadását követően az ügyrendet az ott írtakkal ki kell egészíteni). A kollégiumvezető további feladatai:

6 6 - a kollégiumi ügyrend tervezetének, - a kollégiumi munkaterv tervezetének, - a kollégium ügyelosztási rendje tervezetének elkészítése, - az ügyek elosztása a tanácsok között, - a bírói munka igazgatási ellenőrzésében való közreműködés, - közreműködés a panaszügyek intézésében, - vezetői értekezleten beszámol a kollégium, illetve a büntető ügyszak ítélkezési helyzetéről, - részt vesz a Kúria Büntető Kollégiumi ülésein, - rendszeres kapcsolatot tart a Kúria, az ítélőtáblák, és a Szegedi Ítélőtábla illetékességi területéhez tartozó törvényszékek büntető kollégium vezetőivel, - részt vesz az Országos Büntető Kollégiumvezetői Értekezleten és oktatáson, - lehetőség szerint részt vesz a társítélőtáblák büntető kollégiumainak ülésén, - részt vesz az illetékességi területhez tartozó törvényszékek büntető kollégiumi ülésein, - az elvi állásfoglalásokat tartalmazó határozatokat felterjeszti a Kúriára, illetőleg közlésre elkészíti az IH-ban való közzétételre, - ellátja az ítélőtábla büntető ügyszakába beosztott igazságügyi alkalmazottak igazgatási felügyeletét, - részt vesz az ítélkezésben, - részt vesz a vezetői értekezleteken. A kollégiumi tagok feladatai: A kollégium tagok az ítélkezési tevékenységük mellett részt vesznek a kollégiumra háruló feladatok ellátásában. 1./ Tanácselnökök:

7 7 - felelősek az általuk vezetett tanács ügyeiben az eljárási és ügyviteli határidők megtartásáért, ennek érdekében a hozzájuk beosztott bírákat irányítják, ellenőrzik (OIT évi 9. sz. szabályzat 23. ). - részt vesznek a bírói vizsgálatokban, - az ítélkezési tapasztalataikról tájékoztatják a kollégium vezetőjét és a kollégium tagjait, - szükség esetén részt vesznek a kollégiumi vizsgálatokban a kollégiumvezető felkérésére, - a kollégiumvezető megbízásából képviselik, illetve helyettesítik a kollégiumvezetőt annak távollétében, - a kollégiumvezető kérésére részt vesznek a jogszabály-tervezetek és a Kúria kollégiumvezetője által összeállított vitaanyagok véleményezésében, 2./ Ítélőtáblai bírák: - szükség esetén részt vesznek a bírói vizsgálatokban, - szükség esetén közreműködnek a kollégiumi vizsgálatokban, - a kollégiumvezető kérésére részt vesznek a jogszabály tervezetek és a Kúria kollégiumvezetője által összeállított vitaanyagok véleményezésében, - a kollégiumvezető javaslatára az ítélőtábla elnöke az ítélőtáblai bírót meghatározott ügyben vagy ügyekben a tanácselnöki feladatok ellátásával megbízhatja. Szeged, október 11. Dr. Hegedűs István kollégiumvezető

8 8 A kollégium ügyrendjének módosításait a Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma december 12. napján elfogadta. Szeged, december 12. Dr. Hegedűs István

Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Faluüzemeltetési, Fejlesztési, Beruházási Bizottságának ÜGYRENDJE

Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Faluüzemeltetési, Fejlesztési, Beruházási Bizottságának ÜGYRENDJE Mályi Község Önkormányzata (3434 Mályi, Széchenyi 4.) Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Faluüzemeltetési, Fejlesztési, Beruházási Bizottságának ÜGYRENDJE 2015 Jóváhagyva az 2/2015. (IV.13.)

Részletesebben

A Debreceni Törvényszék Gazdasági Kollégiumának ügyrendje és működési szabályzatának tervezete

A Debreceni Törvényszék Gazdasági Kollégiumának ügyrendje és működési szabályzatának tervezete Debreceni Törvényszék 2013.EL.II.C.20. A Debreceni Törvényszék Gazdasági Kollégiumának ügyrendje és működési szabályzatának tervezete I. 1.) Az ügyrend célja, jogforrásai hatályba lépése, hatálya Az ügyrend

Részletesebben

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. február 24ei testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 10/2015.(II.24.) határozat Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT BESZÉLJ VELEM ALAPÍTVÁNYI EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A nevelőtestület elfogadta 2013. 02.15. A kuratórium jóváhagyta 2013. 02. 20. Horváthné Ligeti

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Előterjeszti: Vinczéné Szunyogh Judit

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata 2 Tolna Város Önkormányzata 13/2007. (IV.27.) Önkormányzati rendelete Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete

Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA Szeged, 2014. október 09. 1 Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete ALAPSZABÁLY Alulírott Alapítók az egyesülési

Részletesebben

25/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

25/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról 25/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról (Egységes szerkezetben a 6/2015. (III. 04.) ör., 25/2015. (VII. 1.)

Részletesebben

Intézmény neve: Napközi Otthonos Óvoda. Szabályzat típusa: Szervezeti és működési szabályzat. Intézmény címe: Rétság, Mikszáth u 6

Intézmény neve: Napközi Otthonos Óvoda. Szabályzat típusa: Szervezeti és működési szabályzat. Intézmény címe: Rétság, Mikszáth u 6 Intézmény neve: Napközi Otthonos Óvoda Szabályzat típusa: Szervezeti és működési szabályzat Intézmény címe: Rétság, Mikszáth u 6 Intézmény OM-azonosítója: 032044 Intézmény fenntartója: Rétság Város Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. mellékelt jelenléti ív szerint

JEGYZŐKÖNYV. mellékelt jelenléti ív szerint Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Szám: 1/4483-2/2013 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 6-án 14.00 órai kezdettel a Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatal Nagytanácstermében Tárgy: Közoktatási

Részletesebben

Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth L. u. 41. Tel.: 20/20-77-537 e-mail: szoc@pr.hu

Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth L. u. 41. Tel.: 20/20-77-537 e-mail: szoc@pr.hu Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth L. u. 41. Tel.: 20/20-77-537 e-mail: szoc@pr.hu 3. napirendi pont Ügyszám: 9-9/. Előterjesztő: Előkészítette: Németh Balázs Lovasi Erika Kovács

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület TÁJFUTE

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület TÁJFUTE A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület TÁJFUTE ALAPSZABÁLYA Nyíregyháza, 2014. szeptember 11. 2 ALAPSZABÁLY (egységes szerkezetben, a 2014. szeptember 11.-i módosítások vékony

Részletesebben

A Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség ALAPSZABÁLYA

A Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség ALAPSZABÁLYA A Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. A szervezet neve: Magyar Kábeltelevíziós És Hírközlési Szövetség 2. A Szövetség rövidített neve: MKHSZ

Részletesebben

AUDI HUNGARIA ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AUDI HUNGARIA ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AUDI HUNGARIA ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Győr, 2013. március 1. Készítette: Tálos Katalin intézményegység-vezető 2 Tartalom I.INTÉZMÉNYI SZINTŰ SZERVEZETI,

Részletesebben

Ópusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2007. (I.12.)számú rendelete. az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Ópusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2007. (I.12.)számú rendelete. az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról Ópusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2007. (I.12.)számú rendelete az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 17/2007.

Részletesebben

I. F E J E Z E T AZ ÖNKORMÁNYZAT ELNEVEZÉSE, JELKÉPEI

I. F E J E Z E T AZ ÖNKORMÁNYZAT ELNEVEZÉSE, JELKÉPEI Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 19.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 2011. március 26-27. napi munkakongresszuson elfogadott Alapszabály szövegével egybeszerkesztve 1 2011. augusztus 27. napján módosított,

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA 2014 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK (1) A Magyar Építőművészek Szövetsége (rövidített elnevezése: MÉSZ) az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint

Részletesebben

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ. 39/2003.(XI.10.) ÖKT. sz. rendelet

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ. 39/2003.(XI.10.) ÖKT. sz. rendelet Budaörs Város Önkormányzata BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ a 12/2004. (III.24.) ÖKT. sz. és a 16/2004.(IV.07.) ÖKT. sz. 19/2004.(IV.20.) ÖKT. sz., 38/2004.(VI.24.),

Részletesebben

Szervezeti és Mőködési Szabályzat

Szervezeti és Mőködési Szabályzat Gyır-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács 9021 Gyır, Árpád út. 32. Szervezeti és Mőködési Szabályzat Az SZMSZ-t a Tanács elfogadta a 48/2006. (XII. 1.) MTT számú határozattal. Módosította: a 26/2008.

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-49/2013. Tárgy: Az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata

Részletesebben

Közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: A Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület a Makói Zsidóság Örökségének Megőrzéséért alakuló

Közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: A Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület a Makói Zsidóság Örökségének Megőrzéséért alakuló A Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület a Makói Zsidóság Örökségének Megőrzéséért alakuló Közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK EK 1 1.1 Az Egyesület neve: Dr. Kecskeméti

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata 2007. december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben*

Szervezeti és Működési Szabályzata 2007. december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben* B é k é s c s a b a i L a k á s s z ö v e t k e z e t 5600 Békéscsaba, Hunyadi tér 6. sz. Szervezeti és Működési Szabályzata 2007. december 06. napján történt módosítással egységes szerkezetben* 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Kötelező önkormányzati feladatok. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. (1) bekezdés alapján

Kötelező önkormányzati feladatok. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. (1) bekezdés alapján Kötelező önkormányzati feladatok 1. sz. melléklet A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 13. (1) bekezdés alapján Kötelező feladatok: A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható

Részletesebben

JELENTÉSE FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL

JELENTÉSE FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL A KONZUM NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK JELENTÉSE A 2010. ÉVI FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL Az Igazgatóság jelentése a 2010. évi Felelős Társaságirányítási Gyakorlatról A KONZUM Nyrt. Igazgatósága a 2010.

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 15/2014.(XI.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és szervei szervezeti és mőködési

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 1 A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÉRDEKEGYEZTETİ TANÁCSA Szervezeti és Mőködési Szabályzat Készült a felsıoktatásról szóló és többszörösen módosított 2005. évi CXXXIX törvény (Ftv.) 98. (1-2) bekezdése, valamint

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 26-án 15,00 órai kezdettel tartott soros, nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 26-án 15,00 órai kezdettel tartott soros, nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 26-án 15,00 órai kezdettel tartott soros, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.

Részletesebben

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: Egyetem)

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 Szaporodásbiológiai Társaság Alapszabálya (az 2014. 11. 07. napi módosításokkal egységes szerkezetben, a módosult rendelkezések vastagított betűvel kerültek kiemelésre) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.

Részletesebben

A Muronyi Önkormányzati Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata

A Muronyi Önkormányzati Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata A Muronyi Önkormányzati Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Az intézmény jogszerű működésének biztosítása, a zavartalan működés garantálása, a gyermeki jogok érvényesülése, a szülők, a gyermekek

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata 1 A Solymári Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata Solymár 2013. 2 Tartalom 1. Bevezetés... 5 1.1 A Szervezeti és Működési Szabályzat

Részletesebben

A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 10/2003. (IV.22.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 10/2003. (IV.22.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 10/2003. (IV.22.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL - a módosításokkal egységes szerkezetben - 2 A Tolna Megyei Önkormányzat

Részletesebben

SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA. 5. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt szöveg

SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA. 5. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt szöveg SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA 5. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt szöveg 2008. április 30. 1/32 SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI

Részletesebben

M e g h í v ó. 2013. február 21-én 17 órára

M e g h í v ó. 2013. február 21-én 17 órára A 2013. február 21-i Váchartyáni Képviselő-testülettel közösen tartott rendkívüli képviselő-testületi ülés előterjesztései Tisztelt Képviselő-testület! M e g h í v ó Rád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Elfogadta: Véleményezte: Tóth József, intézményvezető az intézmény

Részletesebben

AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ AXA HORIZONT MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA hatályos: 2014. január március 10-jétől A Horizontz AXA Magánnyugdíjpénztár (korábbi nevén: AXA Magánnyugdíjpénztár, a továbbiakban:

Részletesebben

SZENÁTUS MŰKÖDÉSI REND

SZENÁTUS MŰKÖDÉSI REND SZENÁTUS MŰKÖDÉSI REND 1 1. Szenátus jogállása, elnöke, tagjai (1) A Főiskola döntéshozó és a döntéseket ellenőrző vezető testülete a Szenátus. (2) A Szenátus elnöke a rektor. (3) A Szenátus tagja a Hallgatói

Részletesebben

E l ő t erjesztés Kéthely Község Önkormányzat 2014 évi munkatervére

E l ő t erjesztés Kéthely Község Önkormányzat 2014 évi munkatervére E l ő t erjesztés Kéthely Község Önkormányzat 2014 évi munkatervére Kéthely Község Önkormányzata Képviselőtestületének többszörösen módosított 6/1999./IV.29./sz. rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

FT Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási Ajánlásokban foglaltaknak való megfelelésről

FT Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási Ajánlásokban foglaltaknak való megfelelésről FT Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási Ajánlásokban foglaltaknak való megfelelésről Az Ajánlásoknak való megfelelés szintje A 1.1.1 Az igazgatóság / igazgatótanács gondoskodott arról, hogy a részvényesek

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 19-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Jelen vannak: Kurucz Sándorné elnök, Szilágyi

Részletesebben

Ápolás Extra Egyesület

Ápolás Extra Egyesület Ápolás Extra Egyesület Az Ápolás Extra Egyesület közgyűlése alapszabályát a következőkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Ápolás Extra Egyesület Az Egyesület székhelye: 6766

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. A Közgyőlés helye: 6720 Szeged, Kígyó u. 4. (földszinti tárgyalóterem) A Közgyőlés ideje: 2008. szeptember 24., 10.

JEGYZİKÖNYV. A Közgyőlés helye: 6720 Szeged, Kígyó u. 4. (földszinti tárgyalóterem) A Közgyőlés ideje: 2008. szeptember 24., 10. JEGYZİKÖNYV amely készült a Dél-Alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület Közgyőlésének 2008. szeptember 24. napján, 10:00 órai kezdettel, az Egyesület munkaszervezetének székhelyén tartott

Részletesebben

I. Fejezet. 1. Általános rendelkezések

I. Fejezet. 1. Általános rendelkezések Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(XI.30.) önkormányzati rendelete Képviselő-testülete Szervezeti és Működési Szabályzatáról Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2007. (III. 26.) R E N D E L E T E A KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÉS SZERVEI

GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2007. (III. 26.) R E N D E L E T E A KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÉS SZERVEI GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2007. (III. 26.) R E N D E L E T E A KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÉS SZERVEI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL 9/ 2007.(XI. 16) sz. rendelettel egységes szerkezetben

Részletesebben

Az Országgyűlés elnökének 6/2014. számú házelnöki rendelkezése AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

Az Országgyűlés elnökének 6/2014. számú házelnöki rendelkezése AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Az Országgyűlés elnökének 6/2014. számú házelnöki rendelkezése AZ ORSZÁGGYŰLÉSI ŐRSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 2. (2) bekezdés q) pontjában

Részletesebben

Zamárdi Város Önkormányzatának. 8/2011. (IV.19.) számú rendelete. a Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Zamárdi Város Önkormányzatának. 8/2011. (IV.19.) számú rendelete. a Szervezeti és Működési Szabályzatáról Zamárdi Város Önkormányzatának 8/2011. (IV.19.) számú rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról (Egységes szerkezetben) 2 I. fejezet* Bevezető rész 1..* *Az Alaptörvény 32. cikk 2.) bekezdése,

Részletesebben

A LAKÁSSZÖVETKEZET AZONOSÍTÓ ADATAI ÉS SZERVEZETE

A LAKÁSSZÖVETKEZET AZONOSÍTÓ ADATAI ÉS SZERVEZETE INTERCISA LAKÁSSZÖVETKEZET SZERVEZETI SZABÁLYZAT (SZSZ) Dunaújváros, 2012. 05. 10. 2 I. A LAKÁSSZÖVETKEZET AZONOSÍTÓ ADATAI ÉS SZERVEZETE 1. A szövetkezet pontos neve: Intercisa Lakásszövetkezet (továbbiakban:

Részletesebben

BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -ában foglaltak

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések A MAGYAR KOLLÉGIUM KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYZATA A Magyar Kollégium Kulturális Egyesület 1998. május 25-én döntött az Egyesület közhasznú szervezetté történ átalakításáról, melynek értelmében az

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Ügyiratszám: I/248/2013. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1106 Budapest, Maglódi út 8. 2013 Készítette: Zsemlye Istvánné óvodavezető 2 Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDSÉI SZABÁLYZAT

Részletesebben

A FİVÁROSI VÍZMŐVEK ZRT. SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. 05. 01.

A FİVÁROSI VÍZMŐVEK ZRT. SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. 05. 01. A FİVÁROSI VÍZMŐVEK ZRT. SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. 05. 01. Szabályzat 2/40 Tartalom 1. Szervezeti és mőködési szabályzat általános rendelkezései... 4 1.1. Igazgatósági jóváhagyáshoz vagy

Részletesebben

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata Budapest 2009. Tartalom I. Szervezeti és Működési Rend II. Foglalkoztatási követelményrendszer III. Hallgatói követelményrendszer IV.

Részletesebben

A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK

A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok - Pf.: 100 2012. El. I. A. 11/3. szám A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság elnökének 1999.El.III.A.3/18. számú A Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

KULCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012.

KULCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. KULCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. 1 Kulcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2012. (IV. 24.) önkormányzati rendelete Kulcs Község Önkormányzatának Szervezeti

Részletesebben

DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY

DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY 1 A Doktoranduszok Országos Szövetsége a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban: Nftv.) 63. (2) bekezdése értelmében a felsőoktatási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1635/4/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Szociális Bizottságának 2015. március 25. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok : 20/2015.(III.25.)

Részletesebben

3/2011. (02. 08.). önkormányzati rendelet 1. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának és Szerveinek Szervezeti és Működési Szabályzatáról

3/2011. (02. 08.). önkormányzati rendelet 1. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának és Szerveinek Szervezeti és Működési Szabályzatáról 3/2011. (02. 08.). önkormányzati rendelet 1 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának és Szerveinek Szervezeti és Működési Szabályzatáról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Ü G Y R E N D J E 2014. I. Általános rendelkezések Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága

Részletesebben

3. Tisztséget és funkciót viselők feladatainak leírása

3. Tisztséget és funkciót viselők feladatainak leírása 3. Tisztséget és funkciót viselők feladatainak leírása A tisztséget és funkciót viselők abban az esetben tudják megfelelően ellátni a feladataikat, valamint a választás folyamán akkor tudnak felelősséggel

Részletesebben

REMETEKERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ)

REMETEKERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ) REMETEKERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (SZMSZ) 2015 OM azonosító: 034800 1028 Budapest, Máriaremetei u. 71. Tel.: 06-1-397-4402, 06-1-275-8675 Fax.: 06-1-391-6944 Internet:

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG Vitális Sándor szakirodalmi nívódíj szabályzata (Az Ügyrend 8. melléklete) 2012. 1 1. A nívódíj célja és odaítélése 1. A Magyar Hidrológiai Társaság 1979-től Vitális Sándor

Részletesebben

SZAJKI TAVAK ARANYKÁRÁSZ HORGÁSZ ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. ALAPSZABÁLYA (Módosításokkal egységes szerkezetben)

SZAJKI TAVAK ARANYKÁRÁSZ HORGÁSZ ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. ALAPSZABÁLYA (Módosításokkal egységes szerkezetben) SZAJKI TAVAK ARANYKÁRÁSZ HORGÁSZ ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (Módosításokkal egységes szerkezetben) 2010.11.13. 1 SZAJKI TAVAK ARANYKÁRÁSZ HORGÁSZ ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZHASZNÚ

Részletesebben

Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium. Szervezeti és működési szabályzat

Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium. Szervezeti és működési szabályzat Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium Szervezeti és működési szabályzat 2013 1 1. Általános rendelkezések 1.1. A szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) célja, jogi alapjai

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (113-118)

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (113-118) Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 7-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (113-118) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés KEOP

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Érvényesség 1 2011. 04.01. Tartalom XVI. KERÜLET KERTVÁROSI EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLATA...HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM LÉTEZIK. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI... 1 I. FEJEZET: ÁLTALÁNOS

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (egységes szerkezetben a 2013. október 15-i és a 2014. december 18-i módosításokkal) Nyíregyháza 2014. december

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testülete 3596 Szakáld Aradi út 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem. Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. Kollégiumainak. Mőködési- és Házirendje

A Szegedi Tudományegyetem. Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. Kollégiumainak. Mőködési- és Házirendje A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Kollégiumainak Mőködési- és Házirendje A Kari Kollégiumi Tanács jóváhagyta: 2007. május 31-én A SZTE Egészségtudományi és Szociális

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI RENDJE

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI RENDJE 3. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI RENDJE BUDAPEST, 2010. március TARTALOMJEGYZÉK I. rész Általános rész... 5 1.... 5 II.

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA ÉS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA a módosításokkal egységes szerkezetben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA ÉS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA a módosításokkal egységes szerkezetben MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA ÉS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA a módosításokkal egységes szerkezetben Kelt Budapesten 2016. március 31. 1 Az eredetileg Magyar Szállodaszövetség

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező nevelőtestületi értekezletről

JEGYZŐKÖNYV. A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező nevelőtestületi értekezletről JEGYZŐKÖNYV A Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező nevelőtestületi értekezletről Az intézmény neve, címe: Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. 2011. december 6-án 11.00 órától megtartott nyílt ülésén.

J E G Y Z İ K Ö N Y V. 2011. december 6-án 11.00 órától megtartott nyílt ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:... /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata

Részletesebben

MATURE. Magyar Tradícionális Usui Reiki Egyesület ALAPSZABÁLY. 2014. szept. 29.

MATURE. Magyar Tradícionális Usui Reiki Egyesület ALAPSZABÁLY. 2014. szept. 29. MATURE Magyar Tradícionális Usui Reiki Egyesület ALAPSZABÁLY 2014. szept. 29. 2007. január 31-i megalakulását követő módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt és a hatályos jogszabályokkal harmonizált

Részletesebben

Falubarát Győrújbarát Egyesület Alapszabálya

Falubarát Győrújbarát Egyesület Alapszabálya Falubarát Győrújbarát Egyesület Alapszabálya A Falubarát Győrújbarát Egyesület alapító tagjai, a 2006. június 26. napján megtartott alakuló gyűlés 1/2006. számú határozata alapján az egyesület alapszabályát

Részletesebben

AZ EGRI ROMA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ EGRI ROMA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ EGRI ROMA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Az Eszterházy Károly Főiskolán működő Egri Roma Szakkollégium a 2011. december 14-i alakuló ülésén elfogadott Alapszabálya, valamint annak

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar 1. Kari Ügyrend

Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar 1. Kari Ügyrend Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar 1 Kari Ügyrend A Kari Tanácsi jóváhagyás dátuma: 2007. január 31. A határozat száma: 1/2007.(01.31.) ETSZK TH. Hatálybalépés dátuma: 2007.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. március 20-án Folyáson a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal Folyási Kirendeltségének hivatalos helyiségében a Folyás Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

Bevezető rész. 1. Általános rendelkezések TISZABURA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT

Bevezető rész. 1. Általános rendelkezések TISZABURA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Tiszabura Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2012.(XI. 29.) önkormányzati rendelete Tiszabura Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti- és Működési Szabályzatáról EGYSÉGES SZEKEZETBE

Részletesebben

BÉR Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2 /2007 ( I. 19 ) ÖK sz. RENDELETE

BÉR Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2 /2007 ( I. 19 ) ÖK sz. RENDELETE BÉR Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2 /2007 ( I. 19 ) ÖK sz. RENDELETE A képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról A Magyar Köztársaság Országgyűlésének döntése alapján

Részletesebben

TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ( Alapszabály )

TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ( Alapszabály ) TIBORCOS SZÜLŐK A GYERMEKEKÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ( Alapszabály ) 1. Az Egyesület neve és székhelye 1.1. Az Egyesület neve: Tiborcos Szülők a Gyermekekért Egyesület ( Egyesület ) 1.2. Az Egyesület

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BARANGOLÓ ÓVODA 2017 PÓCSMEGYER, TÁNCSICS u. 26. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kelt: 2006. január 24. Készítette: Papp István Lőrincné Danyi Zsuzsánna óvodavezető A közoktatásról szóló többször módosított

Részletesebben

A KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA BORZAVÁR-PORVA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA BORZAVÁR-PORVA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA BORZAVÁR-PORVA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.2.Az SZMSZ hatálya... 4 1.3.Az SZMSZ felülvizsgálatának módja...

Részletesebben

DÉVAVÁNYAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

DÉVAVÁNYAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA DÉVAVÁNYAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Dévaványa, 2014. június. Valánszki Róbert polgármester Kovács Mária polgármester Balogh Csilla jegyző DÉVAVÁNYAI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

A Borsod Megyei Repülő Klub Szervezeti és Működési Szabályzata

A Borsod Megyei Repülő Klub Szervezeti és Működési Szabályzata A Borsod Megyei Repülő Klub Szervezeti és Működési Szabályzata Borsod Megyei Repülő Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Tartalomjegyzék I. Fejezet... 3 1. A Klub működési rendjének szabályozása...

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal I. sz. tárgyalótermében 2008. szeptember 11-én 9 30

Jegyzőkönyv. Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal I. sz. tárgyalótermében 2008. szeptember 11-én 9 30 Jegyzőkönyv Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal I. sz. tárgyalótermében 2008. szeptember 11-én 9 30 Jelen vannak: Herczeg Tamás, a bizottság elnöke Dr. Ferenczi Attila, a bizottság

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I.400/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: T á rgysorozat

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: T á rgysorozat Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (79-80) T á rgysorozat 1.) Előterjesztés a Piac

Részletesebben

Széchenyi István Általános Iskola és

Széchenyi István Általános Iskola és Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2013. 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) célja, jogi alapja A szervezeti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 35/2014.(VI.23.) sz. Többcélú Társulási határozat:

JEGYZŐKÖNYV. 35/2014.(VI.23.) sz. Többcélú Társulási határozat: JEGYZŐKÖNYV Készült: Polgármesteri Hivatal (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) Kis Tanácskozó termében 2014. június 23- án 8.45 órakor kezdődő Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa ülésén.

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: Kétegyháza,2015.szeptember 01. Készítette: Halmi Zoltán intézményvezető Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések...4 1.1.

Részletesebben

Elıterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére. Tárgy: Javaslat közlekedési társaság alapító okiratának elfogadására. Tisztelt Bizottság!

Elıterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére. Tárgy: Javaslat közlekedési társaság alapító okiratának elfogadására. Tisztelt Bizottság! Elıterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére Tárgy: Javaslat közlekedési társaság alapító okiratának elfogadására Tisztelt Bizottság! A Szekszárdi Vagyonkezelı Kft. ügyvezetı igazgatója a mellékelt

Részletesebben

I. Fejezet Bevezet rendelkezések

I. Fejezet Bevezet rendelkezések Harkány Város Önkormányzat Képvisel -testületének 8/2011.(IV.13.) rendelete a Szervezeti és M ködési Szabályzatról egységes szerkezetben a 25/2011.(X.07.), a 6/2013. (IV. 3.), a 7/2013. (IV.15.) és a 14/2013.

Részletesebben

Püspökladányi Víziközmő Társulat. Alapszabálya. 1. A Társulat elnevezése és székhelye. 2. A Társulat célja

Püspökladányi Víziközmő Társulat. Alapszabálya. 1. A Társulat elnevezése és székhelye. 2. A Társulat célja Püspökladányi Víziközmő Társulat Alapszabálya 1. A Társulat elnevezése és székhelye 1.) A Társulat elnevezése: Püspökladányi Víziközmő Társulat 2.) A Társulat székhelye: 4150 Püspökladány, Kossuth u.26.

Részletesebben

10/2007. (III. 19.) önkormányzati rendelete

10/2007. (III. 19.) önkormányzati rendelete 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2007. (III. 19.) önkormányzati rendelete A képviselőtestület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról. 1 A Magyar Köztársaság Országgyűlése

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:../2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. Veszprém, 501 hrsz-ú ingatlan vevője

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. Veszprém, 501 hrsz-ú ingatlan vevője JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Tulajdonosi Bizottságának, 2016. március 24-én 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

KINIZSI TTK ALAPSZABÁLY Elfogadva: 2013. november 27.

KINIZSI TTK ALAPSZABÁLY Elfogadva: 2013. november 27. KINIZSI TTK ALAPSZABÁLY Elfogadva: 2013. november 27. 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Kinizsi Technikai és Tömegsportklubok Köre (a továbbiakban sportegyesület) az egyesületi jogról szóló 1989. évi II.

Részletesebben

ULTRAFUTÓK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY

ULTRAFUTÓK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY ULTRAFUTÓK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY 2006 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) Az Ultrafutók Magyarországi Szövetségének (a továbbiakban: Szakági Szövetség) a Magyarországon mőködı, az atlétika

Részletesebben