Vitalitásgenerátorok

Átírás

1 Vitalitásgenerátorok Szubjektív jóllétérzésünk erősítésének és egészséggondozásunknak természetes eszközei Bagdy Emőke Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Tanszék Ez a tanulmány az életkedvet, a derűt, fizikai és lelki erőnlétet, kapcsolati potenciálokat és pozitív életérzést gondozó lehetőségeink közül három, bizonyíthatóan hatékony önsegítő képességet és eszközt vesz számba, mindenekelőtt megindokolva mindezek szükségességét jelen korunk mentalitásának, emberképének, hiányfeszültségeinek és az egészséghez való sajátos viszonyának tükrében. Az egészség jeltelen. Hiánya, zavara esetén éljük át a diszkomfortérzetet, fájdalmat és egyéb tüneteket, mint a megrendült vagy elvesztett egészség jelzéseit. Talán eme természetes jeltelenség miatt oly nehéz valami olyanért fáradoznunk, amely a birtokunkban van és ezáltal alig hihető (noha tudjuk), hogy egyszer sérülhet vagy elveszíthetjük. Egészségpszichológiai optikánk éppen ezért az életminőség összetett jelenségét állítja a középpontba (Urbán Sz., 2000). Az egészségstatus számára Murdaugh (1997) adaptálta az életminőség fogalmát. Több dimenziós, mint az egészség, mert a fizikai, mentális és szociális kapcsolati egészséget az élettel való elégedettség felől közelíti, belefoglalva a jelentésbe az anyagi és környezeti létfeltételeket is (Birren, Dieckmann, 1991). Ezáltal a komplex jelentés szubjektív és objektív tengelyén egyaránt vizsgálódhatunk. Magunk ehelyütt az egészséggel kapcsolatos (szubjektív) életminőség (jóllétérzés) optikájából közelítjük a folyamatot (HRQOL = Health Related Quality of Life), az élettel való személyes elégedettség szempontjából (WHO QOL, 1998).

2 Az életminőség fizikai és környezeti összetevőivel ezúttal nem foglalkozunk. Azt azonban szeretnénk bemutatni, hogy korunk materiális értékközpontúsága a szubjektív jóllétérzésben szerepet játszó tényezőkkel nem áll összhangban, sőt beépített konfliktusokat gerjeszt: boldogságot ígér, de csak legfeljebb anyagi jóllétet teremt. Az egészség és a szubjektív közérzet viszont szorosan összetartozó állapotok, annak ellenére, hogy megrendült egészségben is lehet szubjektíve pozitív, elégedett állapot és fordítva. Ez azonban már olyan lelki folyamatok eredménye, melyek az egyén pszichikai önszabályozó képességeivel függenek össze. A mi tart egészségben kérdés helyett a mitől érezzük jobban magunkat a bőrünkben kérdést állítjuk a középpontba. Ha szubjektíve valamit pozitívnak ítélünk, a jó tapasztalat megerősítő hatása következtében nagyobb az esély az ismétlésre, de a vágy felébredésének is növeljük a lehetőségét. Ezért olyan természetes erő- és örömforrásokra irányítjuk figyelmünket, amelyek egyszerre kellemesek és (egészségvédelem szempontjából) hasznosak. Ezeket nevezzük vitalitásgenerátoroknak. Mi fejleszti, serkenti az életerőt? A vitalitásgenerátor, azaz életerő-gerjesztő, fejlesztő elnevezés Mc Dermottól és O Connortól (1998) származik. Elsősorban a nevetés és a humor feszültségoldó és derűfakasztó hatásának megjelölésére használták, utalva arra, hogy az életkedv, derű, állóképesség, megküzdési erő és jó közérzet megtartásának vagy fokozásának minden módja vitalitásgenerátornak tekinthető. E vonatkozásban is előnyben kell részesítenünk a viszonylag csekély újabb erőbefektetést kívánó, természetesen adott erőforrásokat, ezeket kell felismernünk és tudatosan felhasználnunk. Milyen egészség-paradigmák szorítanak be ma bennünket, és merre nyílik szabad út? Milyen terheket ró ránk a modernizáció (globalizáció) és fogyasztói kultúra? Hogyan materializálódnak az emberi szükségletek a kívántnál nagyobb mértékben? Mit tesz az emberrel a korszellem, milyen lenyomatot hagy a lelkében? Mire van esélyünk ma leginkább, mit hajlandó önmagáért tenni az ember, hogy megőrizze egészségét és megelőzze betegségeit? E kérdésekre választ keresve azokra az egészségvédő eszközökre koncentrálunk, amelyek jelen körülményeink közt is elérhetők és hatékonyak. 2

3 Célunk az emberi elégedettség jelenkori, sajátos kívánalmaira való rátekintés, ezen át annak indokolása, hogy mindennemű egészséghajsza (Pursuit of Health, Ornstein nyomán, 1998) a rejtett kényszerítésnek új kényszerét szüli csupán, és a fogyasztásból eredő függőség növeléséhez járul hozzá, ahelyett, hogy csökkentené azt. Az egészségpszichológia kultúrája pedig egyelőre szűk körű ahhoz, hogy átütő egészségformáló hatásaiban bízhassunk. Az ember ma kapni akar, de kész elfogadni mindazt, amiért nem kell túl nagy erőfeszítéseket tennie. Ennek szellemében helyezzük középpontba a természetes életerő-serkentő lehetőségeket. Azok a mindennapi életadottságok, amelyek a vitalitásgenerátorokban rejlenek, a tudatosító önreflexión, megértő elfogadáson és belátó felhasználáson kívül nem kívánnak többet tőlünk. Az új nézőpontok szerinti megközelítés (refraiming) elfogadtatása, azaz az egészségtudatosság növelése ma még talán ígéretesebb, mint újabb erőfeszítések megkívánása. A belátó megértés nyomán ugyanis az ember önkényszerítés nélkül engedhet életmódváltozásokat saját egészségének gondozása érdekében. Egészségképünk metaforái és jelenkori paradoxona Egészségünk uralkodó metaforái között sajátos ellentét feszül. Az orvosi nevezéktan és szókincs hadászati kifejezésekbe ágyazódik, betegségek ellen küzdünk. Harcolunk az infarktust előidéző rizikótényezőkkel, küzdünk a rák ellen, megtámadják szervezetünket a betolakodó kórokozók. Az egészség helyreállítása sőt megtartása is olyan háborús helyzetet feltételez, amelyben elpusztítjuk a támadót. Szakértő hadász orvosok adják kezünkbe az ostrom alatt álló szervezet gyógyszerkatonáit, melyek egyre nagyobb erővel és célzó pontossággal ölik meg a támadókat. A szervezet(ben valami) beteg, azt kell eltávolítani, vagy kiirtani. Az egészséget nem birtokoljuk, hanem mint elejtendő zsákmányt, meg kell szerezni, el kell érni. Az angol persuit kifejezésben pl. a kergetés, űzés, hajsza jelentése ezt jól kifejezi. Az orvosi metafora azt kívánja, hogy ismertté váljék a támadó, és legyen hadászati szakértőnk is. Az viszont nem érdekli, hogy a megtámadott személy ismeri-e önmagát? Pedig a győztes hadviselésben az a megtámadott fél térdre 3

4 kényszerül, aki önnön küzdelmi erőit még felmérni sem tudja, nemhogy a harcmodort a támadóhoz illesztené. Az a katona pedig parancsra működő lény, aki a szakértő hadvezetés előírásaihoz igazodik anélkül, hogy saját küzdőképességét komolyan bevetné! Az egészségpszichológia és a magatartástudományi medicina viszont az egészség egyensúlymodelljében szemléli az emberi létezést. Eszerint a betegség nem feltétlenül egészségtelen, hanem átmeneti vagy tartós egyensúlytalansági helyzet, akár sorsfordító életesemények, akár belső (pl. lelki) folyamatok, sőt mindezek együttese és kölcsönhatása idézi elő az egyensúlyvesztést (Kopp M., 2001). Ebben a közelítésben az ember a maga teljességében egész(leges)ségében jelenik meg, mint a világ része. A betegség az élet megőrzése szempontjából bölcs egyensúlyvesztés, csakhogy hibás adaptáció, mely arra int miként a fájdalom is hogy törődjünk bajbajutott önvalónkkal, óvjuk, gondozzuk azokat a saját lehetőségeket, amelyek védelmezik lényünket az egyensúly kiborulástól. Ez a megközelítés ab ovo egészségmegőrzésre, vigyázó és tudatos öngondozásra (selfmanagement) buzdít. Arra, hogy ismerjük meg belvilágunkat, annak minden önvédő-segítő lehetőségét mind tudatosabban az együttműködés és egyensúly helyreállítás szolgálatába állítsuk. Mivel a világ részei vagyunk, nem védhetjük ki a hatásait, de megerősíthetjük az egyensúlyban tartó erőket. Ez az egészség-betegség viszony személyes aktivitást, felelősséget, részvételt, tudatosságot, tudást igényel önmagunkról és a világról egyaránt, így pl. a betegség várható hatásairól és természetéről, de saját önsegítő potenciáljainkról és egymást segítő lehetőségeinkről is. Ez az egészségtudatosság felelőssége. Az egészségpszichológia elkötelezett ez utóbbi paradigma mellett, a magatartás-medicina pedig az új szemlélet korpusz kallózumaként otthonosan mozog a két világlátás féltekéje között, előremutató integrációt ígérve a régi és új orvoslás kapcsolatában. Nyelvezete még részben a hadászati nyelv stratégiai és taktikai arzenálját használja fel, de ezen a nyelven jól ért, ezt elfogadja az egészségpszichológia pozitív, gondozásra, védelemre, szeretetre, önsegítésre épülő, eleve preventív orientációjú új világa is. Sőt a közös nyelv szókincsében az ember mint megküzdő, a létért, fennmaradásért harcoló élőlény (a darwini evolúciós nézőpontok értelmében is) minden teljesítménye evolúciós keretekre helyezhető (Pléh, 2001). Az ember tanul, fejlődik, küzd, túlél, jól vagy 4

5 diszfunkcionálisan (nem alkalmazkodó képesen) működik, a minőségek mentén természetes szelekció érvényesül, a versengés az élet szerves része, ehhez megfelelő edzettségre és működőképességre van szükség lelki értelemben is (coping). Ugyanakkor a versengések az együttműködés irányába, az alkalmazkodási erőfeszítések pedig a kölcsönös egymásra utaltság felé nemesülhetnek, ha az ember elfogadja eredendő közösségi mivoltát, ember mivoltunk lényegét. Az utóbbi két tudományos megközelítés új, közös nyelve az információelmélet, és rendszerszemlélet (Lázár, 2001). Központi fogalmuk a kommunikáció, azaz az információátvitel, mely a rendszerszintek közt végbemegy. A jel (üzenet) átviteli kódok megismerése, ezek felderítése a közös kérdés, hogyan fordítja le az üzenetet a rendszer a saját nyelvére, és hogyan történik a szabályozás (kontroll és visszacsatolás). Az egészséglélektan az önirányítás és belső folyamatok oldaláról hatalmas tudásanyaggal segíti elő ezt a megértés-keresést (Komlósi A., 2004). Abban az átmeneti korszakban, amikor a klasszikus medicina (utóbbi három évszázados) harcászati paradigmája még túl erős, amíg preventív ajánlásainak többsége a környezeti és a szervezetbe bekerülő anyagok (fizikai szennyezők, táplálék, víz, fertőző ágensek, vírusok, mikroorganizmusok, mikrobák, bacillusok, stb.) mibenlétére, minőségére helyezi a döntő súlyt, a magatartástudományi medicina még csak szerény részt kaphat kopernikuszi fordulatot hozó paradigmájának és a preventív orvosi gyakorlatának képviseletére. A holisztikus egészségpszichológia emberkép, kötődés- és kapcsolatorientált, - mi - több spiritualitást befogadó szellemisége pedig vélhetőleg egyfelől a magatartástudományi medicinával szövetségben, másfelől extramurálisan, mint az egészségesek világában saját tételeit bizonyító, értékfelmutató csábítás szerezhet érvényt. Ezt a belopózási folyamatot az alapoknál kell kezdenünk. Nézetem szerint ez a bizonyítékokon alapuló meggyőzés lassú és fokozatos útja. Konzumkultúra, mentalitás, fogyasztó-személyiség 5

6 Fogyasztói világunkban új kulcsszavak válnak uralkodóvá a diskurzusokban: globalizáció, felzárkózás, lépéstartás, nyugati életszínvonal, lendületesség, fejlődő gazdaság, tudásalapú informatikai társadalom, szellemi tőke, humán erőforrás management, személyes hatékonyság, s.i.t.. A gazdasági növekedés és anyagi jólét mitizálása számos olyan következménnyel jár, amely a mentalitást meghatározva magatartási következményeket eredményez (Polányi K., 1997). Mentalitás alatt a bennünket körülvevő világ működésének lelkünkben tükröződését, lenyomatát értjük, mely szemléletmódunkat, nyelvezetünket, viselkedésünket, gondolkodásunkat, érzésvilágunkat döntő módon, de nem feltétlenül tudatosan meghatározza (Bagdy, 2001). A teljesítményre törő (fogyasztásra és haszonra törekvő) szép új (munka)világban jellemzőnkké válik alanyiságunk elvesztése, a szubjektum eldologiasodása. Nincs idő a fájdalomra, a testből tizenkettő egy tucat, eladhatjuk szerveinket, klónozhatnak minket, betegként tárgyakká válunk, nevünket elvesztve betegszámainkon regisztrálnak stb. Uniformizációra csábító hatások manipulálnak (te is használj bizonyos mosóport, hordj olyan ruhát mint más, vedd meg a kávét, amely a legjobb, ami kapható stb.), miközben az individualizmust erősíti, tölti minden média-üzenet. Törekedj a felemelkedésre, légy valaki, maradj független, teremtsd meg magad, szerezz javakat, válj sikeressé. A kialakuló identitászavar az egoisztikus önépítés és hedonista élvezetkeresés nyomában nyitva hagyja az identitás legfőbb kérdéseit, az egyéni érdek mögé szorítva az élet értelmére irányuló fundamentális létkérdéseket. Mi a küldetésem? Mi a dolgom a világban? Mi végre élek? mindezek alárendelődnek a fogyaszthatóság és birtoklás elvének. A kollektív tudatban domináló képzetek a fogyasztóbarát és környezetbarát tárgyak, a tulajdon, és pénz, a birtoklás hatalmi szimbólumai. Amim van, azon át lehetek valaki a világban. Fogyasztók, elhasználók, felhasználók és eldobók leszünk. Nem javítjuk meg, ami elromlott, kidobjuk, lecseréljük, legyen az tárgy vagy személy egyre megy, mert veszélyesen összemosódik a személyi és tárgyi környezet. Egyszer használatos fecskendő, törölköző stb., de egyszer használatos kapcsolat és a dobd el, van másik, cseréld le kultúrája dívik. A jó életben a kényelem és pénz a legfőbb feltételek. Ne kötődj semmihez, senkihez, légy autonóm! A globalizálódó kultúra templomaiban (bevásárlóközpontok) zajlik az élet. Computeromorf világban a világhálón száguldozhatunk, egységesen kiszolgáltatva magunkat a hedonista fasizmus (Mieth, 1988) permisszív manipulációjának. Három 6

7 kulcsüzenete: tedd, vedd, edd! Tedd a dolgod, termelj, teremts! Ha nem tudsz (már) dolgozni, állj félre, le vagy írva! Aki nem hasznos, az mehet a szociális halál lágerébe, a szegénység (testi vagy lelki) hajléktalanságba, magányba. Vedd meg, amit csak szeretnél! Ott tekinthetjük magunkat szubjektumnak, ahol valami jót teszünk magunknak: mert megérdemled legyen neked jó! Vedd be a média beetetéseit is, egyél, igyál, állandó ingerlésnek tedd ki magad, hogy élvezd az életet. A hedonista óriáscsecsemővé tett konzumember függőségeivé válnak a vezetékes drogok (TV, computer), de az evés, ivás is, sőt gyors bódulat alkohollal, drogokkal. Az önkényszerítő és kényszerré váló fogyasztás nyomán előállnak ezek betegségei (evészavar, alkoholizmus, szex zavarok, kényszerbetegségek). Az egyén ebben a világban egzisztál, de lényének hiányzik a mi végre való volta, az esszenciája. Az értelemvesztett ember létszorongása és üressége pedig a depresszió melegágya lesz. Ha nincs késleltetési és kivárási képesség, mert most azonnal szükséges a kielégülés, akkor szinte folytonos lehet a belső hiány, mindig kevés van valamiből, mindig veszíthetek valakit/valamit. A legfőbb üzenet ( ami neked jó, az a legjobb ) új szociáletikát szül. Az énes arculat, a biztonságillúziót kiszolgáló álszemélyközpontúság megteremti a biológiai táplálkozás, a reformkonyha, a túlzó testépítés, az erőltetett természetiség és a szubjektum álspirituális öntapasztalásainak etoszát. Tömegkínálatukkal mindezek nemhogy opponálnák, de megerősítik a mesterségesen felpörgetett fogyasztóiságot, a jó élet illúzióját ígérve. A konzumizmus elszemélytelenedő emberének veszélyét Konrad Lorenz az előálló érzelmi fogyatékosságban, a küzdőképesség és tolerancia gyengülésében látja: Minden mély érzelem és indulat eltűnik az elpuhulás, a technológia és a farmakológia előrehaladása következtében. Ez növekvő intoleranciát okoz bármely, a legcsekélyebb kellemetlenséget okozó dologgal szemben is. Így eltűnik az embernek az a képessége, hogy átélje azokat az örömöket, melyek csak keserves erőfeszítéssel, akadályokat leküzdve érhetők el. (Lorenz, 1973/1989. id. mű 96. old.) Csányi Vilmos (1999) humánetológiai elemzésében a fogyasztói társadalom csoportmérete egyszemélyes csoport -ra redukálódott, egy fős csoportok hálózataiból áll. A fiataloknak szóló üzenet a tervek, célok, egzisztencia önmegvalósítására buzdít, nem csoporthűségre, 7

8 családhoz párhoz kötődésre. Csökkent a lojalitás, az altruista önfeláldozás, a morális elköteleződés. A közös akciók, rítusok is elvékonyodtak, a védekezés, taktikázás és kompromisszum-képtelenség vált uralkodó attitűddé. Az elveszett, szétzilált kapcsolatok helyére benyomult a cucc-ipar (Végh, 1999). Végső soron az ember megelégedettségi kilátásai minimalizálódnak, a lelki elmagányosodás fenyegeti. Jólét, megelégedettség, szubjektív jóllét és egészség Az anyagi jólétre vonatkozó nemzetközi vizsgálatok (USA, Japán, Európa) egybehangzó üzenete, hogy létfenntartó hiányállapot, minimális ellátottság (pl. Banglades, India) is csak közepes mértékben függ össze a szubjektív jóllét érzésével (Myers és Diener, 1995). A megfelelő ellátottság pedig igen csekély szerepet kap az egyén pozitív életérzésének, elégedettségének kialakításában. Az USA lakossága pl. a kilencvenes évekre kétszeresére növekedett átlagjövedelem ellenére csupán gazdagabb lett, de nem boldogabb (Easterlin, 1995). Az anyagi-gazdasági helyzet tehát olyan képet mutat, mint az egészség: hiánya tehet boldogtalanná, de a megléte nem garantálja a boldogságot (Kocsis T., 2001). Myers és Diener vizsgálatai szerint a megelégedett embereknek erőteljes az önbecsülésük, életük irányítását saját kezükben érzik (belső kontroll, intrinzik motiváció). Optimisták, nyitottak a külvilágra (extraverzió), több meghitt barátjuk van, értékelik az egészségüket, elégedettek a munkájukkal, jó párkapcsolatban élnek és vallásosak (Myers, Diener, 1995). E korántsem materiális jellegű megelégedettség ill. boldogságmutatók arra utalnak, hogy a konzumvilág az ezekkel éppen ellentétes értékek kultuszával az elégedetlenség és szubjektív diszkomfortérzés forrásává válhat. Az anyagiakra (materiális javakra) beállítódás és a boldogság közti kapcsolat negatív, mert az emberek a már elért kényelmi színvonalhoz gyorsan hozzászoknak (Richins, 1987). A fogyasztásból származó függőséggel szemben az életminőség modell a szellemi+pszichikai és a kapcsolati tényezők primátusát, a szubjektum páratlan egyediségének, hatóképességének és felelősségének fontosságát hangsúlyozza (Diener, 1984). Mindezt pedig az egészségért vállalt felelősség szempontjából is meghatározónak tarthatjuk (Urbán R., 1995). 8

9 A szubjektív jóllét mutatójáról és a különféle boldogságelméletekről részletesen Diener (1984) és Urbán Róbert (1995) írásaiból meríthetünk, így ehelyütt csak arra utalhatunk, hogy az Érzése szerint milyen boldog ön? kérdésre (mérése hét fokozatú skálán mérve) a gazdagok válaszadó csoportja 37%-ban olyan választ adott, amely alacsonyabb volt a nem gazdagok által adott válaszok átlagánál, és fordítva. A nem gazdagok 45%-a a gazdagok átlaga feletti választ adott. A boldogság okait firtató kérdésben pedig a válaszadók jelentéktelen (nem szignifikáns) arányban említették a pénzt és leggyakrabban a jó család, barátok, a célok elérése, az Istennel való viszony és az egészség összefüggésében értékelték saját boldogságukat (Diener, Horwitz, Emmons, 1985). Az élet egészével, egészséggel, a vidámság gyakoriságával, a családi élettel, a baráti kapcsolatokkal, legvégül a jövedelemmel való elégedettség tényezőivel azonban a boldogságérzés pozitív korrelációt mutat. Minél materialistábbnak vallja magát az egyén, annál inkább elégedetlen az élet számos területén (Richins és Dawson, 1992). Döntő bizonyítékaink lehetnek tehát arra nézve, hogy a szubjektív jóllét elérésében nincs igazán a segítségünkre az a világ, amelyben élünk. Ezért anélkül, hogy fogyasztás-ellenes attitűdre váltanánk, fel kell ismernünk a szubjektív komfortérzéshez vezető út személyes lehetőségeit. Célszerű az önkéntes egyszerűség választásának naiv vélelmével szemben a személyes és közösségi kiszabadulás lehetőségeire törekednünk (Rudmin és Kilbourne, 1995). Ehhez segítenek hozzá a kéznél lévő vitalitásgenerátorok. Természetes életerő-fejlesztőink: a vitalitásgenerátorok A gazdag választékból ezúttal három képességét ill. ehhez hozzásegítő ingerforrást emelünk ki. Elsősorban azokat, amelyekre megfelelő számú és objektivitású tudományos bizonyíték áll rendelkezésre. Ezek: 1. Életderű: mosoly, nevetés, vicc, humor és optimizmus 2. Fizikai élénkség, mozgékonyság, testedzés, kocogás, kondicionálás 3. Testi kontaktus (simogatás, fizikai érintkezés, ölelés, stb.) a kapcsolat és a kötődés fizikai kifejezései 9

10 Közös jellemzőjük, hogy a szervezet biológiai-rendszer szintjén egyensúlyhoz vezető, kedvező folyamatokat indítanak el és tartanak fenn (pl. immunrendszer stimulálása, működésének javítása, örömhormon termelés, vegetatív idegrendszeri és szervi működésegyensúly kiváltása, stb.). Az immunrendszer szerepét különösen fontos kiemelnünk. Testi szinten az a feladata, hogy felismerje mi a saját (mi vagyunk és meddig) és mi az idegen (betolakodó vagy valamely szándékkal betelepül. Ami nem mi vagyunk (nem tartozik testünkhöz) azt az immunrendszer eltávolítja. Azt teszi, amit öneszmélésünk kezdetétől pszichikai énünk: határt von az én és mások között. Az egészség nemcsak lelki értelemben jelent körülhatárolt öntudatot (szelfet), hanem testi, fiziológiai szinten is. A sejtes immunitás (idegenfelismerő képzés és védekezés) valamint a humorális immunitás (speciális sejtjeink antitesteket, az antigéneket (=kórokozók) likvidálására alkalmas nagy molekulákat termelnek), együttes erővel védik a sajátot, a szervezeti világ épségét. Ha öt érzékünk mellett az intuíció a hatodik, akkor azt is állíthatjuk, hogy az immunrendszer a hetedik: öntudatunk, ön-érzésünk (sense of self) szerves része, állítja Mc Dermott és O Connor (1998). Ezért az életerő-források szempontjából az immun-épség és a testi-lelki szelf-összhang különösen fontosnak tűnik. 1. Életderű, mosoly, nevetés, vicc, humor, optimizmus A mosoly és nevetés mélyen ösztöngerjedésű, biológiai gyökerű, genetikailag kódolt, egyszersmind magasröptűen humán érzelemkifejező, kommunikációs jelenségek. Természetes születési helyük az emberi közösség. A mosoly, a nevetés előszobája. Mindkettőhöz általában kellemes érzések kapcsolódnak, noha széles érzelmi spektrumot foghatnak be (pl. kínunkban is nevethetünk, a kinevetés pedig kiközösítés értékű lelki fájdalmat okozhat). Jelentőségüket mi sem bizonyítja jobban, hogy minden nyelvben sokféle elnevezésük van. A magyarban több mint 40 szinonimát tartunk számon (G. Nagy, Ruzsiczkay, 1978) Norman Cousine orvosíró, aki életveszélyes megbetegedéséből a nevetés segítségével szabadult meg, az élet zenéjének nevezte a kacagást. Egyrészt olyan zsigeri kocogásnak, amelyben a rekeszizom ( hahotaizom ) ütemes nyomása a hasi szerveket finoman masszírozza, fokozza a bélperisztatikát, megakadályozva az obstipációt (székszorulást). Ugyanakkor az ütemes és szaggatottan kibocsátott hangok muzsikája 10

11 jókedvet ébreszt, amelyben a létezés derűje kap hangot. Test és lélek egy húron pendülve örül, a lelki borúra fény derül, a szomorúságból a kilátás ablaka nyílik (Cousins, 1979). A nevetés tudományos kutatásához a pozitív egészségközpontú, preventív pszichológia adott lendületet, mely a 80-as évektől napjainkig negyed század alatt nevetéstudománnyá (gelotológia, gelosz=görögül nevetés) bontakozott ki. Sajátossága, hogy a tudományos eredmények szokatlanul gyorsan elterjedtek és popularizálódtak, némiképp túlszínezve az egészségvédő hatékonyságra vonatkozó bizonyítékokat egy kalap alá véve a különféle nevetéseket, holott csak a pozitív érzelmekbe ágyazódóakhoz kapcsolódnak kedvező pszichofiziológiai következmények (Mahoney, 2002). Mi a nevetés? Szaggatott légzésforma, a gégefőben létrejövő peremhangok kisüvítése, áttörve a hangszalagok zárlatát, miképp a szél utat talál egy ajtórésen át. Artikulált hangjai minden magánhangzót felhasználhatnak (ha-ha-ha-ha, he-he, he-he, hi-hi, hi, stb.), a kitörő hangok (explozivák) azonban a legváltozatosabb mintázatot vehetik fel (nyerítő, horkantó, röfögő stb.), gyakorta testi mozgásokkal, taglejtésekkel, csapkodó mozdulatokkal kísérve. Ezek a mozgások a főemlősök érzelemkifejezésében is jellegzetesek (Provine, 2000). A hangos kilégzések utáni belégzés gyors és mély, ennek mintázata lehet változatos, de finom rezgései, remegései (vibrato, tremolo) érzelemkifejező, sőt emóciógerjesztő hatásúak is. Már csupán a hangkiadás jellegzetességei alapján is kitűnik, hogy a nevetés feszültségzsilip, levezető csatorna. Az eredetre vonatkozóan az emlősöknél figyelték meg fizikai érintkezéskor, egymás csiklandozása, játékos érintgetése, illetve a dulakodó játékok kapcsán születő ziháló nevetésszerű, szaggatott hangokat, melyekről már Darwin is hírt adott fiatal csimpánzok játéka, egymás csiklandozó érintgetése kapcsán. Ilyenkor a mimika vicsora a fogak kimutatásával ún. játékarcot hoz létre, mely azt üzeni, hogy a harc nem komoly. A sajátos arckifejezés és nevetésszerű, ziháló hang a fajtársban affektust indukáló inger szerepét tölti be (Bachorowski, Owren, 2001). 11

12 Az emberi mosoly az egykori vicsornak vigyorként fennmaradó mimikai maradványa, a néma csupasz fog avagy félelemgrimasz (Csányi, 1999) az egykori behódoló-békítőbarátságüzenő viselkedésnek érzelmileg töltött pozitív jelentését hordozza. Ez a barátságosság és jószándék üzenete minden emberi kultúrában. Az emberi közösségben a nevetés a hordába verődő és társuló ősemberek önvédő és másokat kiközösítő eszközeként is szolgált. Aki nem tartozott az együtteshez (később törzshöz), azt a kinevetés hangjaival űzték el. Ez a filogenetikusan rituális nevetés (Caron, 2002) agresszió kifejező távolságteremtő és közösségvédő szerepet tölthet be. A nevetés ragályossága azonban humánspecifikus jelenség (Hatfield, 1994). A történetiség követésével közelebb kerülhet hozzánk a mosoly és nevetés arculata akképpen, mint a barátságosság mimikai üzenete, mint hangok útján megvalósuló feszültség-levezetés, mint a közösségi fizikai érintés -ből gerjedő feszültségek zsilipje és jó érzések kifejezője, vagy mint a spontán játéktevékenységben kibontakozó elemi kommunikáció. Ettől ugyan távolinak tűnik, mégis szerves folyománya a kinevetésben hangot öltő kiközösítés, eltávolítás (a nevető közösség védelmében). A nevetés, mint kommunikáció összeköt vagy kizár, megtart vagy megsemmisít. Mindezek a gyökértényezők belenőttek az emberi kultúra jelenébe is, meghatározva a mosoly nevetés kinevetés biológiai, fizikai, pszichikai és szociális hatásait. Az ontogenetikus fejlődés szempontjából ehelyütt nem áll módunkban az érzelmi kibontakozásba ágyazódó folyamatot nyomon kísérni (erről bővebben Bagdy, Pap, 2004), csupán utalhatunk arra, hogy az újszülött már az élet első 24 órájában képes a mosoly mimikai imitációjára, veleszületett érzelemkifejező arcmozgásainak produkálására (Meltzoff, Moore, 1989). Az anya-gyermek kapcsolat intim világában ebből bontakozik ki a kötődési viselkedésben tükröződő érzelmi átélésmező. A második-harmadik élethónapban a mosolyban, örömhangokban, kifejezésre jutó vitális affektivitásnak féléves korig az anya látványára születő repeső örömkifejezésnek, ezt követően az interakciós szinkronitás interszubjektív anya gyermek kölcsönviszonyában a specifikus (Stern 12

13 kifejezésével: kategorikus) affektusoknak a kibontakozását követhetjük nyomon (Stern, 2001). A korai interakciós összehangolódási folyamatot mintázó felnőttkori, specifikus megnyilvánulási formának tekinthetjük az érzelmi ragály (emotional contagion) jelenségét, mely egyrészt öntudatlan, spontán utánzás és szinkronizáció, másrészt a létrejött érzelmi kifejezések afferens visszacsatolása. Hatfild (1994), akitől az elnevezés származik, az érzelmi ragályt így definiálja: Hajlamosak vagyunk mások arckifejezését, lokalizációját, testtartását, mozgásait automatikusan utánozni, azokkal saját megnyilvánulásainkat szinkronizálni, és ennek következtében a különböző személyek érzelmi állapotai is konvergálnak. A nevetés ragályos, de ez kizárólag emberi történés. A kapcsolati hangminták elemzése alapján (Nwokah, 1999) a csecsemő anya kapcsolatban az elég jó anyai helyzet mosoly, hang- és nevetésbőséggel jellemezhető. Az egymásra hangolódásban és összehangolás -ban a gyermek életre szóló érzelmi-viselkedési mintákat vés be pszichogenetikus együttérző tanulás útján. A kapcsolati érzelmi összehangolódás képessége egész életünkben meghatározó marad, ennek legfőbb kifejező csatornája éppen a mosoly, nevetés és tekintetkontaktus. Capella (1997) az interakciós szinkronitás kutatója pl. azt találta, hogy ezt felnőtteknél éppen a mosoly, a nevetés és tekintés koordináltsága fejezi ki leginkább. A mosoly, nevetés és szemkapcsolat mimikai összképe egyértelműbben üzeni az interakciós együttrezgést két személy közt, mint bármi más (idézi Bíró E., 2004). Az óvodás gyermek szoros összefüggésben legfőbb tevékenységével, a játékkal minden más korosztálynál többször nevet, a felnőtteknél 20-szor többet. Érzelmi életének színeiben központi szerepe van az örömnek, nevetésnek (Crystal és Flanagan, 1995). Ezt követően a prepubertás kori baráti társulások, majd a pubertás kori nevetésgyakoriság említhető meg. (Karinthy Röhög az egész osztály ). A pubertásban kibontakozó érintésvágy és szexuális érdeklődés ebben nagy szerepet kap (Gosselin, 2002). Felnőttkorban már a spontán (kitörő) és a szándékos nevetés mintázata együttesen alkotja az egyéni nevetésmintát, ezekben azonban eltérő idegrendszeri folyamatok mozgósulnak. 13

14 A spontán és akaratlagos nevetés neurobiológiája Spontán (kitörő, kibuggyanó) nevetésben a központi idegrendszer szubkortikális (limbikus, talamikus, szubtalamikus) áreáinak izgalma mérhető, ezek a területek az agytörzsi dorzálistegmentális áreához, ennek aktivációjához kapcsolódnak. Feltehetően a frontális kéreg gátlás hatásának csökkenése is hozzájárul a hangkiadás megszületéséhez (Wild, 2003). Újabban Damasio (2000) azt igazolta, hogy a kisagy az automatikus nevetés szabályozásában jelentős szerepet tölt be, kiterjedt szinaptikus kapcsolatai révén. Ehhez járul a szubdomináns félteke motoros áreájának aktivációja. Az akaratlagos nevetés idegi pályája viszont a premotoros és frontális operkuláris területeken ered, a motoros kérgen és a piramidális traktuson át vezet a ventrális agytörzshöz (Wild, 2003). A munkamegosztás kitüntetett helye az agytörzs híd-középagy része. Ha a ventrális terület sérül, az akaratlagos arckifejezés parézise figyelhető meg, a spontán kifejezések károsodása nélkül, míg az érzelmi kifejezések akkor sérülnek, ha a dorzális-tegmentális területek károsodnak. Tudunk akarva is mosolyogni, nevetni, de legalábbis a kifejezés kezdetén a szándékosság más idegrendszerű folyamatokkal jellemezhető. Ekman (1972) azonban arckód-kutatásaival azt bizonyította, hogy az akaratlagos mosoly (vö. az amerikai kultúra keep smiling parancsával) fenntartása esetén néhány másodpercen belül aktiválódnak azok a mosolyhoz rendelődő idegrendszeri folyamatok, amelyek az örömérzést gerjesztik (nucleus accumbens, azaz örömközpont aktiváció). Ekképpen a tökéletesen kivitelezett érzelmi kifejezésből tökéletes átélés gerjedhet. A frontális kéreg szerepének felismerése után szemléletváltást követel az a tapasztalat is, hogy az öröm (és az örömnevetés) egyik fő triggerelőjének a halántéki kérget kell tekintenünk (Satow et al., 2003). A gyrus temporalis inferior basalis területén végzett 5 ma-es és 1 s időtartamú stimulálás jókedvet okozott, és az 5 s hosszú ingerlés végén már mosolygott a páciens, a 15 ma-es stimulálásnál pedig nevetni kezdett. A nevetés tehát 14

15 hierarchikusan magasabb rendű a jókedvnél. A vizsgálati személy minden esetben örömöt is érzett. Az ingerelt halántéki terület a memóriával kapcsolatos, amit az is megerősít, hogy a páciens 5 ma-es áramnál egy gyermekkorában hallott dallamot hallucinált. Az öröm jutalmazó jellege közismert. Erre egyik agyi bizonyíték egy fmri méréssorozat, melyben a jókedvet okozó humoros ingerekre (karikatúrákra) az amygdala és különösen a dopaminerg jutalmazó rendszerhez tartozó nucleus accumbens aktiválódott (Mobbs et al., 2003). A humorosság foka és a nucleus accumbens aktivitásának intenzitása korreláltak egymással. Mit idéz elő bennünk a nevetés? A szervezetben nevetés hatására bekövetkező élettani változások egyrészt a nevetés szomatikus folyamata szempontjából, másrészt a nevetéssel együtt járó érzelmi folyamat élettani változásai felől közelíthetők meg. Az utóbbi aspektus fontosságát azért hangsúlyozzuk, mert a tárgyunk szempontjából jelentős egészségvédő és életderű-fokozó nevetés mindig pozitív élmény-beágyazottságú (Mahoney et. al. 2002). Nevetés során a ventiláció felgyorsulását a légzőizmok fokozott aktivitása eredményezi. A szaggatott kilégzést hirtelen belégzés zárja le, a kilégzési szakasz végére a tüdő gáztérfogata lecsökken és az ún. reziduális térfogat kisebb lesz, mint normál légzésnél. Ennek eredményeképpen a nevetés során a levegő oxigéntartalma megnő, páratartalma viszont csökken (Fry, 1994). A nevetés lényegi vonása a légzésben rejlik. A légzés speciális voltára alapozta Janszky Imre és Kaszab Zsuzsa a nevetés szorongásoldó reflex-elméletét (1994). Véleményünk szerint a feszültségoldás a szorongásnál általánosabb, sokoldalúbb fogalom: még a paradox humor, a játék öröme és a szenvedés keserűsége is belefér (Bagdy, Pap, 2004). A nevetés kedvező hatásának élettani magyarázatául az szolgál, hogy a zihálásnál kedvezőbb a hosszabb kilégzési szakaszú légzés. A nyújtott kilégzés a szívritmust is csökkentő, szorongásoldó hatásokat aktivizál, ezt a relaxációs légzéskontroll-módszer pl. 15

16 tudatosan alkalmazza. A zihálás viszont a filogenezis során fokozatosan dallamos, artikulált hangadássá változott, amely hangokat lehetetlen belégzéssel létrehozni. Ezért vélhetjük azt, hogy az artikulált nevetés és a nyelv egyszerre jelenhettek meg az emberi történet során. A fizikai megerőltetés és a sírás ziháló hangja helyett egy ritmikusan ismétlődő, majdnem zenei jel pozitívabb aurát teremt maga körül. Ez az affektus-reprezentáció hat a környezet hangulatára, viselkedésére, és affektust indukál. Az egész test izomzata részt vesz valamely mértékben a nevetésben, ezért a vérkeringés is jelentősen változik, a pulzusszám növekedik. Az aktiválódott pozitív érzelmek (lásd neurobiológiai összefüggés!) kiszorítják a negatívumokat, így azok nem keltenek zavart a szív- és keringési rendszerben (Fredrickson, 2000). A vérkeringés intenzitásának növekedése és a pozitív érzelmi állapot változásokat idéz elő a vér összetételében, a stresszhormonok mennyisége csökken, nő a természetes ölősejtek (NK) és a limfociták száma (Berk et al., 1989). Ezek a változások, a nyál összetételének hasonló értelmű változásaival együtt az immunrendszer erősödéséről szólnak, pl. a nyálban az immunoglobulin A koncentrációja nevetésre nő 12 hetes periódusban mérték a változásokat és pozitív eseményekről számoltak be (Stone et al.,1994). Dillon, Minchoff és Baker (1985) pl. Richard Pryor, USA-ban ismert humorista filmjét nézette egyetemi hallgatókkal 20 percen át, kontroll-, vizsga-stressz miatt szorongó és szerelmi bánatban szenvedő (reaktív depressziós) csoportok részvételével. A depresszió és bánat közismerten immunszupresszív hatású, de ilyen az akut stresszállapot is. A három csoport induló immunértékeit a filmvetítés előtt vett nyálmintából ellenőrizték. Az "A" immunglobin szint (IgA) ugyanis híven tükrözi az általános immunállapotot. A filmvetítés után ismét levett nyálminta összehasonlító elemzése szignifikáns IgA ellenanyag-szint emelkedést mutatott a két érintett (reaktív depressziós és akut stresszben lévő) csoportnál, de tendenciaszintű kedvező változást eredményezett a normál kontrollcsoportban is. Ez a növekedés egy órán át volt kimutatható. 16

17 Egy újabb vizsgálat szerint, cukorbetegeknek olvastak fel semleges szöveget 40 percig, ill. másnap vidám filmet néztek étkezés után (Hayashi, 2003). Az utóbbi esetben a vércukorszint emelkedés kisebb volt a nevetések hatására. (A résztvevők valóban nevettek, mert egy ötpontos skálán 4 és 5 közé helyezték a saját nevetésüket.) Népszerűsítő alapkönyvvé vált a már bevezetőben is említett Norman Cousins, közismert orvos-író önvallomása a humor és nevetés gyógyító hasznáról (Cousins, 1979). Cousins öngyógyító kísérletében megpróbálta saját önsegítő erőit mozgásba hozni. Megvásárolta a nagy nevettetők (Chaplin, Buster Keaton) videofilmjeit és ideje jó részét a képernyő előtt töltve élvezte a minőségi humort. Sokat nevetett, gyakran teli torokból. Ilyenkor megfigyelte, hogy erős fájdalmai csökkenek, és ezt követően két órán át enyhébbek maradnak. A nevetés következtében vérsüllyedése is alacsonyabbá vált, immunállapota javult és örömhormon (endorfin) szintje növekedett. A rossz prognózis ellenére Cousins teljesen felgyógyult betegségéből. A humort felhasználó öngyógyító tevékenysége egyrészt a burleszk filmek iránti kereslet fokozódásához vezetett, másrész igen sok tudományos igényű vizsgálatot inspirált. Eddig a biológiai hatásszintet vizsgáltuk meg. Ennél kétségkívül fontosabb az, hogy min nevetünk és az, hogyan mozdítja meg lelkiállapotunkat, azaz mit tesz velünk? Miért és min nevetünk, mit szolgál a nevetés? Bármi kiválthatja a nevetést, amit az érintett személy nevetésre alapot adónak talál. A nevetésviselkedés létrehozása egyszerűbb, mint miértjének magyarázata. A már tárgyalt élettani történések egyszerű, haszonelvű magyarázatot kínálnak: pozitív érzelmi okokból nevetni egyszersmind élettani szempontból is igen hasznos. A nevetés, mint spontán egész lényünket igénybevevő, megmozgató hangkeltés, univerzális örömkifejező és gerjesztő történés. Több mint affektus (amely nem tartalmaz kognitív kiértékelést). Érzelem mivoltában pedig az affektív folyamatok fölötti kognitív történések (amin nevetünk, ahogyan értelmezzük) lelki feloldó, egyensúlyteremtő haszonnal járnak. A mindennapok interakcióiba a nevetés, mint kommunikációs eszköz kapcsolódik be, kulturális meghatározottsága kétségtelen. 17

18 Feszültségoldó, feszültségszabályozó hatását sem vonhatjuk kétségbe. Mintha ekképp volna biztosítható az evolúcióban az agyfejlődés szempontjából oly fontos játékállapot megőrzése és folytatása, a nevetés- kisülések feszültség ürítésében és az érintések kommunikációs játszadozásán át (szavakkal csiklandozás, csoportos tréfálkozás, szellemi játékok útján) a pozitív ingerlésben, miközben az együttesség örömét, pozitív feszültségét is növelni tudja (stimuláló ingerhatásokat kelt és vezet le). A szellemi (olykor fizikaival is társuló) érintések nevetéses szociális érintkezésbe ágyazódnak, veszélytelenné téve az egymást csiklandozást. Az első emberi mosoly, nevetés gyengéd érintésre születik, a feloldódó gyermeki riadalom is nevetésbe torkollik. Az első játék az anya és gyermeke közt testi érintgetős, simogatós jellegű, a kötődést érintésszálakból fonjuk, ebbe a nevetés örömei is belefonódnak. A játék közbeni kacarászás gyengéd csiklandozásnak feleltethető meg. Kötődés, játék, öröm, szabadság, egymáshoz közeledés van bennfoglalva a (túlnyomóan spontán) nevetésben, noha ellenoldalában a kinevetésben az agresszió, kiközösítés, hierarchia érvényesül. (Mégis ez is a kinevetők csoportkohézióját növeli!) Az érzelmi kommunikáción túl interakciós kötőanyag is, egyértelműsíti az üzenetet, mint egy kijelentést a mondat végén szereplő pont. Kapcsolatfenntartó és atmoszférateremtő, a rámosolygás e kettőt együtt szolgálja. Együtt a jó érzésben és külön(válva) a nem elviselhetőtől, a nem elfogadhatótól ezt a kettősséget hordozza a nevetés. Egyszerre bevon és körülhatárolja a beletartozó(ka)t, miközben kitoloncolja és kívül rekeszti az oda nem illőt. Ezáltal a kommunikáció két alapvető funkcióját, az affiliációs és kontroll funkciót egyaránt magába foglalja (Smith és Mackie, 2001). A kapcsolatfelvétel és szabályozás terén a mosolynak, nevetésnek pótolhatatlan szerepe van. A mosolygó arccal közeledő embert, a szebben nevetőt, a nevetősebb hajlandóságú, joviális személyt rokonszenvesebbnek találjuk. A kapcsolatfelvételhez a mosoly eleve jó 18

19 ajánlólevél. Idegen-helyzetben (villamoson, pénztárnál, vasúti fülkében stb.) a szóba elegyedést gyakran mosoly vagy valamin együttnevetés indítja el, beágyazva ezzel a helyzetet a kölcsönös biztonság bizalmas légkörébe. A mosoly vagy nevetés javítja és meghatározza a találkozás alaphangulatát. Üdvözlés és búcsúzás perceiben a mosoly és kézfogás illetve integetés rituális viselkedéselemek. Tréfálkozó indító vagy elköszönő szavakkal lágyíthatjuk a helyzetet, kedvesebbé tehetjük a pillanatot és enyhülhet a búcsúzás feszültsége, esetleg bánata. A nevetés az együttlétek hangulati olajozószere, de mintegy társasjáték szerepet is betölt. Dobd vissza a labdát mondj egy jót, mi nevetünk rajta. Eképp állhat elő a vicc-vicc hátán egymást túllicitáló, élcelődés-viccelődés. A nevetés szellemességet, eredetiséget fermentáló angyali kör ré formálja a mókamesterek segédletével az individuumok csoportját (Ignácz, 1997). A bizalmas, netán bizalmaskodó attitűd is nevetéssel lazítja fel és teszi befogadóvá a kapcsolati közeget. Ugratást, egymás kifigurázását, élcelődést, közös tréfálkozást, viccelődést, magunkon vagy egymáson nevetést akkor engedünk meg, ha családi, baráti vagy eléggé ismerős, elfogadó közegben vagyunk. Itt lehetünk ugyanis biztosak abban, hogy kölcsönös toleranciával viseljük el gyengeségeink szégyenének feltárulását, a tréfálkozásba burkolt keserűség nevetéssel történő kivetését, visszadobását másokra, - vicc esetén balek figurákra vagy idegenekre. A bizalmaskodó közeledésben éppen a nevetés határsértő jelenléte teszi a helyzetet feszültté. A kétértelműség szavaihoz társuló nevetés hívatlan vendég. Ahogyan egy illetéktelen kéz érintését, úgy a bizalmaskodó fél nevetését is sértőnek érezzük. Akire haragszunk, azzal nem tréfálkozunk. Ha képesek vagyunk valakivel közvetlenül humorizálni, az a tolerancia, rokonszenv, barátság vagy szeretet jele. Még a másik rovására történő élcelődésben is jelentősnek kell lennie az illetőnek az életünkben, ekképp mintegy 19

20 megküzdünk vele a humor eszközével. A humoros üzenetváltás olyan, mintha egy tálból cseresznyéznénk. Akárkivel ezt nem tesszük meg. Az egyénre szabott, találó humor és jóindulatú tréfálkozás összenevetésében a felek (összeveszett családtagok, kollégák, sértődött szerelmesek) a korábban feszült viszonyt korrigálják. Ezért a nevetés békítő funkciójával is számolhatunk. Lelki simogatás értékű az ajándékozás pillanatához társuló mosoly és nevetés, mely helyettesítheti az ölelést és a fizikai érintést. Nevetéssel minősíthetünk, értékelünk valakit, valamit, eseményt, történést, állapotot. Leértékelhetünk, büntetünk, elítélünk, megszégyenítünk, kirekesztünk, megbélyegzünk, de pozitív módon is értékelhetünk vele. A dicsérő, elismerő, megerősítő nevetést gyakorta a taps jutalma is kíséri. Ebben a minősítő, viselkedés-szabályozó funkcióban rejlik a nevetés szocializációs, nevelő ereje is. A nevetés társas szabályozottságát példázza az is, hogy a nevettetés sokágú professzióvá vált. Sőt nevettető műfajok is differenciálódtak. Az ember megszólításának életkorok szerinti műfajai is elkülönültek. Nevettethet a bohóc, a komikus, a humorista, a parodista, a komédiás. Nevethetünk a komikumon, vígjátékon, bohózaton, burleszken, humoreszken, paródián, tréfán, szójátékon, viccen, élcen, irónián, groteszken, szarkazmuson, és élvezhetjük a bábszínészek, a bohócok, a komédiások, parodisták, a kabarészínészek, a hivatásos komikusok, a nagy nevettetők produkcióit. Sajátos feszültségmezőt hordoznak a mentális inkongruenciák. Az irracionális, a bergsoni, chaplini mechanikus, mint nevetnivaló (Bergson, 1994), a molière-i gondolkodásmód szintén az inkongruencia lényegére épül. Az abszurd mint e humorforma tetőfoka, csak rövid ideig nevetséges, mert könnyen lendülhet át távolságtartása miatt- a legkegyetlenebb embertelenségbe, és eltávolít a nevetés tárgyától. Az érzelgős vicccelődés nem képes távolságot tartani, túl közel hoz és a 20