Babavárás. és táplálkozás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Babavárás. és táplálkozás"

Átírás

1 Előszó Ismeretlen hívás, nem írta ki a számot. Imre? Magát csalja a felesége! ennyit mondott a fojtott férfi(?) hang, mielőtt letette. Először szóhoz sem jutottam a meglepetéstől, amikor a férjem elújságolta nekem az esetet, de aztán eszembe jutott, mostanában már más is megkérdezte, hogy új pasim van-e. Miután az igazság az, hogy lassan huszonöt éve, hogy jól megvagyunk egymással, és van négy, huszonkettő és öt év közötti gyerekünk, elgondolkodtam, miből jutottak erre a következtetésre. Nyilván abból, hogy sokat változtam az utóbbi időben ben még tizennégy-tizenöt kiló fölösleg volt rajtam, hatvannégy kilót mutatott a mérleg negyvenöt évesen, annyit, amennyi még szülés előtt, ruhában, csizmában, kabátban sem voltam soha. A túlsúly miatt nagyon rossz egészségi állapotba kerültem, teljesen legyengültem. Ekkor érlelődött meg bennem, hogy változtatnom kell. Abbahagytam az autóval járást, és mindennap gyalogoltam legalább három kilométert gyors tempóban. Elhatároztam, hogy kevesebbet eszem, abbahagyom, mielőtt jóllaknék, és kizárólag egészséges, értékes ennivaló kerül a tányéromra. Törekedtem arra, hogy mindennap egyek legalább fél-egy kiló nyers zöldséget, gyümölcsöt. Megfogadtam, hogy soha többet 5

2 Előszó nem eszem azért, hogy még fenn tudjak maradni és tovább tudjak dolgozni, hanem, ha fáradt leszek, lefekszem aludni Ilonkával együtt. Én döbbentem meg a legjobban, amikor elkezdtem fogyni, őszintén szólva nem hittem, hogy ez lehetséges. Még jobban meglepődtem, amikor a fogyás folyamatosan és egyenletesen folytatódott! Pedig már ötvenöt kilónál is nagyon boldog voltam. Egyszer csak úgy éreztem, jó volna egy kicsit tornázni. Attól kezdve az esti szoptatás után az ágyban tizenöt-húsz perc hasizomgyakorlat és streching következett, csak úgy, a magam feje meg a tornaórai emlékek nyomán. A fogyás kezdetétől számított fél év múlva, ötvenkilósan kezdtem aerobikra járni, először hetente kétszer, aztán legalább négyszer. Minden héten kétszer konditeremben voltam, egy-egy órás edzésen. Aztán újabb egy hónap múlva futni kezdtem. Azóta is arra törekszem, hogy hetente legalább ötször tudjak legalább egy órát futni, és hetente legalább kettő, de inkább négy alkalommal tornázni, lehetőleg más-más edzőknél, más módszerekkel. Nagyon élvezem, feldobnak ezek a zenés órák! Nem visel meg a km lefutása sem, bár ez utóbbira eddig csak egyszer volt példa, sajnos ritkán adódik erre egyben négy óra szabadidőm. Mindez hihetetlenül jólesik, erősebb lettem, sokat javult az állóképességem. Minden nap négy és öt között kelek, tele vagyok energiával, és lényegesen jobban érzem magam, mint mondjuk tizenöt-húsz évvel ezelőtt. Szóval, csak rajta, vágj bele Te is! Úgy érzem, ebben nincs semmi rendkívüli, ha én képes voltam rá, bárkinek sikerülhet. Én ugyanis világéletemben irtóztam mindenféle fizikai aktivitástól, a kirándulást és az úszást kivéve. Vagy azt hittem, hogy irtózom, mert ügyetlennek tartottam magam. És tényleg, nem vagyok élsportoló alkat, de az észérvek meg tudnak győzni általában, és a sport meg az egészséges táplálkozás hatása annyira látványos, hogy rosszul tenném, ha továbbra is csak ücsörögnék és ennék. Végre megint olyan ruhákat hordhatok, amilyenekben jól érzem magam. Ja, és a szörnyű fejfájásaim is nagyon megritkultak, mióta lefogytam. Azóta hozzátartozik az életemhez a mozgás, a sport, és ma már el sem tudom képzelni, hogyan élhettem nélküle. Minden nap erőt ad, feltölt, és amikor futok a metsző hidegben vagy a tűző napon, mindig arra gondolok, hogy milyen jó élni és érezni minden egyes sejtemet. A Kismama magazin szerkesztőjeként és szoptatási tanácsadóként dolgozom több mint tíz éve. Szerencsésnek mondhatom magam, mert gyerekek közt élek, három fiam és egy pici lányom van, akik a párommal együtt többékevésbé lelkes haszonélvezői főzési szenvedélyemnek. Szeretek egészséges és egyben finom ételeket kreálni, amelyek a legapróbbaktól a legnagyobbakig mindenki kedvencévé válhatnak. Szívesen kísérletezem új és érdekes alapanyagokkal, de legalább ekkora kihívást látok a mindenütt kapható zöldségek, gabonafélék és gyümölcsök megszokottól eltérő felhasználásában. Ahogy telik-múlik az idő, egyre világosabban látom, milyen rosszat teszünk magunkkal, amikor értéktelen, amúgy akár jóízű ételekkel tömjük magunkat, és elfeledkezünk arról, hogy az ember szabad és tiszta levegőre, napfényre, sok mozgásra termett. Te is anya vagy, és jól látod, hogy a megbízatásod nem néhány évre szól. Még sokáig erősnek, egészségesnek kell maradnod, és persze az sem árt, ha a vonzerődből is megmarad valami. A hétköznapi taposómalomban könnyű elfeledkezni magadról, pedig biztos hátteret, családot, kapcsolatot az tud építeni és megtartani, aki saját magára is időt és figyelmet szán. Bízom benne, hogy Neked is sikerül majd változtatnod, hogy jobban élhess. Ebben szeretnék segíteni! W. Ungváry Renáta 2011 őszén

3 Babavárás és táplálkozás Nem is olyan ritka, hogy eleinte csak fogy a kismama, mert egész nap hányingere van, vagy egyszerűen csak nem éhes, és undorodik a legtöbb könnyen hozzáférhető ételtől. Az viszont csak kivételes esetben, például terhességi vészes hányás esetén fordul elő, hogy a magzatot is veszélyeztetné a súlyvesztés és a vitamin-, valamint ásványianyag-hiány. Általában rendelkezünk annyi tartalékkal, hogy átvészeljük ezeket a heteket, de azért érdemes minden trükköt kipróbálni, hogy csökkentsd a kellemetlen tüneteket.

4 Babavárás és táplálkozás Hatékony émelygéscsökkentők: lassan, gondosan megrágott kesudió, mandula, mogyoró megfőzött, majd sütőben ropogósra sütött csicseriborsó cukormentes, tejben főtt zabpehelykása padlizsán mindenféle formában: sütve, krémnek elkészítve, és salátában hideg, nem savanykás innivalók. Tippek émelygés ellen Próbálkozz azzal, hogy ébredés után, még az ágyban felhajtasz valami tartalmas innivalót (például százszázalékos alma- vagy répalevet), és elrágcsálsz néhány korpás kekszet vagy extrudált kenyeret. Ez akkor fog segíteni, ha nálad az alacsony vércukorszint okozza az émelygést. Próbálj gyakran enni keveset, ne várd meg, míg éhes leszel! Tarts a táskádban többféle, nem romlékony harapnivalót, de lehetőleg csak egészséges ételeket, NE magas cukortartalmú édességeket vagy alacsony tápértékű, fehér lisztből sütött pékárut. Gondold ki időben, milyen ételhez lenne esetleg mégis kedved, majd készítsd el otthon. Ha gyomorégés gyötör Leggyakrabban éjszaka, az utolsó harmadban jelentkezik ez a panasz. Vagy megpróbálsz visszaaludni, vagy máris mész, és készítesz magadnak valami ellenszert. Lehet, hogy elég egy pohár langyos tej vagy hideg gabonatej, kis darab extrudált kenyérrel vagy sajtos pirítóssal. Vagy mixelj magadnak gyorsan egy finom turmixot, íme két példa: Turmixok Hozzávalók: egy deci 1,5 százalékos tej egy kisebb banán egy evőkanál búzacsíra egy deci almalé csipetnyi fahéj leheletnyi só. Egyszerűen keverd össze botmixerrel vagy turmixgéppel valamennyi összetevőt! Hozzávalók: egy kis darab aznap sütött sütőtökdarab egy kávéskanál olívaolaj másfél deci zabtej késhegynyi őrölt gyömbér. A tök héjának lehúzása után csak össze kell turmixolni a hozzávalókat. Ha nem segít az evés-ivás, szedhetsz olyan savlekötő gyógyszert, amely nem szívódik fel, hanem szinte változatlan formában kiürül a szervezetedből. Mennyit szabad hízni a terhesség alatt? Az, hogy ki mennyit fog hízni, főként alkati kérdés, de persze attól is függ, mennyit és mit eszünk, mennyit mozgunk. Koplalni ilyenkor nem szabad, de arról azért gondoskodhatsz, hogy ne üres kalóriákkal terheld magad, hanem vitamindús, ásványi anyagokban és rostban gazdag ennivalóval, még akkor is, ha csak nassolásról van szó. Egyáltalán nem kell nagy tányérral enni ahhoz, hogy elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz, nyomelemhez, fehérjéhez, értékes zsiradékhoz és szénhidráthoz jusson a szervezeted. Törekedj arra, hogy értékes alapanyagokat használj a főzéshez, akkor már kicsi adagokkal is megfelelő mennyiségű tápanyagot tudsz magadhoz venni. Gondolj csak bele, mekkora különbség: megiszol két deci kólát, vagy két deci frissen préselt ananászos, citromos almalevet. Vagy: megeszel egy szelet csokitortát, vagy egy adag barna rizsből főzött, friss vagy mirelit málnával kevert tejberizst. Legyen mindig választási lehetőséged! Vásárlás közben gondold meg, mit teszel a kosaradba, és tarts otthon elegendő friss és egészséges alapanyagot. Az egészséges ételeket egyáltalán nem bonyolult elkészíteni! Az ilyenkor felhalmozott zsírpárnák tartalékul szolgálnak a szoptatás idejére. Az ősidőkben ugyanis kevésbé volt egyenletes a táplálékfelhozatal, minden évben előfordultak olyan időszakok, amikor hosszas éhezésre kellett berendezkedni. Na, ilyenkor jött el a zsírtartalékok felhasználásának ideje! Manapság viszont kissé óvatosabban kell bánnunk a súlyfelesleggel: kevesebbet mozgunk, rengeteget eszünk, így a tartalék könnyen alapfelszereltséggé válik. Terhesség előtti állapot Normál (BMI: 18,5 24,9) Alultápláltnak minősülő nők (BMI: 18 alatt) Túlsúlyos nők (BMI: 25 29,9) Elhízottak (BMI: 30 felett) Ikerterheseknél BMI-től függetlenül Várható hízás 12,5 17,5 kiló, ebből 2,5 kiló az első harmadban, utána hetente fél kiló kiló 7,5 12,5 kiló legfeljebb 7,5 kiló 17,5 22,5 kiló BMI = testtömegindex (a kilogrammban kifejezett testsúly osztva a testmagasság méterben megadott négyzetével) 10 11

5 Babavárás és táplálkozás Miből adódik össze a súlytöbblet a várandósság végére? Ezek átlagos adatok, a legnagyobb különbség a szövetek közti folyadék (vagyis a víz) és a zsír mennyiségében szokott lenni. Magzat: 3,5-4 kiló Mell: 0,5-1,5 kiló plusz Méh: 1 kiló plusz Magzatvíz: 1 kiló Vér: 1,5-2 liter plusz Szövetek közti folyadék: 1-1,5 liter plusz Zsírszövet: 3-4 kiló plusz Ne fogyózz terhesen! Ha eleve jelentős túlsúllyal kezdted a babavárást, talán az is megfordul a fejedben, hogy fogynod kellene. Ha a fogyókúrát a szó hagyományos értelmében vesszük, inkább kerüld nagy ívben! Annak viszont legfőbb ideje volna, hogy változtass a táplálkozásodon. Ha eddig hiányzott a kezdőlökés, most vágj bele a kisbabád kedvéért! A változtatás lényege, hogy fokozatosan térj át teljes kiőrlésű lisztből készített péksütemények, tészták fogyasztására, s amiből csak lehet, hagyd el a cukrot, vagy csökkentsd megszokott adagod felére. Mindennap egyél nyers gyümölcsöt, zöldséget, salátát, de kerüld a majonézhez hasonló kalóriabomba dresszingeket. Gondold végig a zsírfogyasztásodat is! Szinte minden étel elkészíthető zsiradék nélkül vagy jelentősen kevesebbel. Próbáld csak ki! Ha csak ezeket a változtatásokat hajtod végre, akkor fogyni talán nem fogsz, de megőrzöd a jelenlegi súlyodat, és már az is valami! Ha hirtelen sokat hízol, a legvalószínűbb ok, hogy a szövetek közti víz mennyisége nőtt hirtelen. A vízfelhalmozódás bizonyos fokig normális a terhesség alatt, de az már kevésbé, ha ez hirtelen következik be. Fordulj az orvosodhoz, aki valószínűleg további vizsgálatokat fog javasolni. Kívánod az édeset? Akkor egyél sok édeset! De persze nem mindegy, mit. Kezdd nyers gyümölcscsel, egyél belőle legalább tíz-húsz dekát. Utána várj körülbelül húsz percet a folytatással. Lehet, hogy addigra el is múlik az édesség utáni vágyad, hiszen a gyümölcscukor a lassabban felszívódó, de tartósabb vércukorszintet biztosító szénhidrátok közé tartozik. Ha mégsem, egyél néhány szem aszalt gyümölcsöt, vagy készíts kis adag köles- vagy zabkását, és ebbe keverj bele egy banánt. Az sem rossz megoldás, ha az édes felől óvatosan más irányba tereled az ízlésedet. Például mangósalátával, amelynek a receptjét a 81. oldalon találod! A csoki magas flavonoidtartalma miatt nem olyan rossz, ha tudsz mértéket tartani. Válasz százalék kakaót tartalmazó, jó minőségű étcsokit. Olvaszd meg forró vízfürdőben, majd mártogass bele narancs-, alma-, manduladarabokat. Ha ezekből bekapsz naponta két-három darabot, még nem mértél súlyos csapást a vonalaidra. A gumicukor viszont valóban nem tartalmaz semmi olyasmit, ami miatt érdemes volna enned. Készíthetsz magadnak gesztenyepüré-golyócskákat natúr gesztenyepüréből, fahéjjal és mézzel, vagy ha gyümölcsös ízre vágysz, egyél aszalt gyümölcsöt, de lehetőleg ne kandírozottat, mert annak magas a cukortartalma. Ne feledkezz el az ivásról! Általában az a legjobb, ha a természetes szomjúságérzetedre hagyatkozol. Valójában lehetetlen megmondani, hány litert kellene innod naponta, hiszen a folyadékszükséglet változhat a külső hőmérséklet, a levegő páratartalma, a testmozgás intenzitása és az elfogyasztott ételek sótartalmának függvényében. Ez így érthető is, csakhogy a valóságban az ember hajlamos arra, hogy elfelejtsen inni, és csak akkor kapjon észbe, amikor már a szája is kiszáradt. Ezért szoktasd magad ahhoz, hogy minden étkezéshez bőségesen igyál folyadékot, mégpedig cukormenteset: vizet, ásványvizet, különféle teákat, hígított gyümölcsleveket, szójaitalt. Az étkezések között igyál legalább 2-3 deci vizet. A nyers gyümölcsök, joghurt, tej víztartalma is magas, de szomjoltónak ezek csak mértékkel alkalmasak. A vizet úgysem tudod túladagolni, inkább többet igyál, mint túl keveset! Figyelj az ételek rosttartalmára! Az általában ajánlottnál, napi grammnál több rostra várandósan sincs szükséged, de ezt a mennyiséget több okból is érdemes komolyan venni. A megfelelő rostbevitel segít a székrekedés megelőzésében, megakadályozza a vércukorszint erős ingadozásait, és a vérnyomásodra is jótékony hatással van. A túlzott rostfogyasztás viszont akadályozza más tápanyagok, például a vas felszívódását. A hús, a hal, a tojás nem tartalmaz rostokat, ezért ha túl 12 13

6 Babavárás és táplálkozás sok állati fehérjét eszel, nehéz lesz összehozni a fenti mennyiséget. A legtöbb rostot a következő élelmiszerek tartalmazzák (10 dekás mennyiségben): zabkorpa: 16,3 gramm búzakorpa: 14 gramm rozsliszt: 12,7 gramm mák: 5,1 gramm ribiszke, szeder, málna: 4-5,7 gramm mandula: 3,7 gramm lencse: 4 gramm pisztácia: 3,4 gramm Graham-kenyér 1,8 gramm. Hús nélkül is lehet Ma már senki sem állítja, hogy a húsfogyasztás volna az egészség záloga! A vegetáriánus étkezés segíthet a jelentős túlsúly elkerülésében, ha ügyelsz bizonyos szabályokra: Tejtermékek, tojás, szója és hüvelyesek fogyasztásával bőségesen fedezheted a megemelkedett fehérjeszükségletet. Valamennyi olajos mag és a mák is fontos vitamin-, ásványianyagés vasforrás. Ezeket magukban is lehet rágcsálni, de nagyon finom lehet főtt ételekbe rejtve. Kísérletezz bátran, keverj a nap folyamán többféle ételbe (müzlibe, salátába, lekváros kenyérre, süteménybe, turmixba) is darált vagy darabos diót, mandulát, tökmagot. Ha megiszol hozzá egy pohár frissen facsart narancslevet, a vas felszívódásának arányát akár hétszeresére is növelheted. A szénhidrátfogyasztás korlátozásával rendszerint megelőzheted a túlzott súlynövekedést. Fehér lisztből sütött pékáru helyett célszerűbb teljes kiőrlésű lisztből sütöttet választani. Mindennap szerepeljen a menüben nyers zöldség és gyümölcs, akár többször is. Muszáj vasat szedni? Érdekes, hogy várandósság és szoptatás idején változatlan bevitel mellett is jelentősen javul a szervezet vashasznosító képessége, hiszen gondoskodni kell a baba fejlődéséről és az anyatejellátásról. Ha növelni akarod a vasfelszívódás hatásfokát, igyál meg hozzá egy pohár savanyúkáposzta-levet vagy narancslevet. Felsoroljuk a legmagasabb vastartalmú élelmiszereket, válogass, és alakítsd úgy, hogy mindennap sorra kerüljön legalább kétféle erről a hosszú listáról: dió, mandula, mogyoró, bab, lencse, csicseriborsó, szardínia, marhahús, birkahús, szójacsíra, búzacsíra, spenót, mazsola, mák, ribiszke, cseresznye, petrezselyem, aszalt gyümölcs. A táplálékkal elfogyasztott vasat nem lehet túladagolni, míg a gyógyszeres pótlás könnyen zavarokhoz vezethet, a leggyakoribb panasz a székrekedés, de a fertőzések fellángolását is okozhatja a vas túladagolása. Egész nap munkában Ha dolgozol, nem könnyű megvalósítani a napi öt-hat egészséges étkezést. Az biztos, hogy előre kell gondolkodnod, tervezned. Érdemes olyan zöldségekből, gyümölcsökből feltankolni, amelyekből gyorsan készíthetsz munkahelyi tízórait vagy uzsonnát. Árt vagy használ a halevés? Az utóbbi években sokat hallani arról, hogy az amúgy egészséges ételnek számító tengeri állatok testében mennyi mérgező, szennyező anyag halmozódik fel. Ha jól megválogatod, amit eszel, nem kell a kockázattól tartanod, hanem élvezheted a halevés előnyeit: a magas omega-3 zsírsav-tartalmat, a D-vitamint és a nyomelemeket, köztük a szelént és a jódot. Ám bizonyos haltípusoktól jobb, ha tartózkodsz! A ragadozók testében, mivel a tápláléklánc végén állnak, felhalmozódnak a káros anyagok, a dioxin, a PCB (lágyító) és a nehézfémek. Minél nagyobb és öregebb az állat, annál inkább. A szennyezőanyag-vizsgálatok a cápa és a kardhal esetében mutattak ki a minták többségében határérték feletti mennyiséget, a tonhal közepesen szenynyezett. A tőkehalmáj-konzervet is jobb kerülni, mert az állat méregtelenítő szervében mindig különösen nagy koncentrációban találhatók meg ezek az anyagok. Célszerű mellőzni a zsíros halfajtákat is, a dioxin és a lágyítók ugyanis főként a zsírszövetben halmozódnak fel. De jó választás a szardínia, a makréla, az afrikai harcsa és a pisztráng. Ha pedig nem szereted a halat, szedj jó minőségű halolajkapszulát, amelynek ellenőrizték a szennyezőanyag-tartalmát. Terhességi cukorbetegség A babavárás idején előfordulhat, hogy gondok adódnak a cukorháztartással. Ezt a szűrővizsgálatok idejében kimutatják majd. Az orvos javaslatait vedd Például: Keverj szőlőt, almát, ananászt, mangót, mirelit málnát vagy epret egy-másfél deci joghurtba. Oszd több adagra, és edd egyszer gabonapelyhekkel, mandulával, máskor sült csirkehússal. A feldarabolással reggel körülbelül húsz perc alatt végezhetsz. Készíthetsz otthon tonhalkrémet vajkrémből, tonhalkonzervből, citromléből, petrezselyemből és póréhagymából. Vigyél hozzá teljes kiőrlésű kenyérszeleteket és reszelt sárgarépát. Az előkészítésre tíz percet kell szánnod. A meleg ebédről nem érdemes lemondani, de a legtöbb kismamának elég fél adag is. Lehet, hogy a munkahelyedre szállíttatott menü a jó megoldás, hiszen nagyon sokféle ajánlat közül válogathatsz. Este már nem jó nehéz, meleg ételt enni, legfeljebb egy könnyű levest. Teli gyomorral ugyanis sokkal gyakoribb a gyomorégés

7 Babavárás és táplálkozás Bővebb információ a diétáról az élelmiszerek glikémiás indexével: komolyan, mert a normálistól eltérő vércukorszint fejlődési rendellenességeket és más szövődményeket is okozhat a magzatnál! Az étrend összeállításához kérd dietetikus segítségét. Ha túlsúlyos vagy, az összes napi energiabevitel legyen kevesebb a szükségletnél. Normális testsúly esetén NINCS SZÜKSÉG csökkentett energiabevitelre, különösen a babavárás idején nem! Fontos, hogy naponta ötször-hatszor egyél! Az étrend ideális tápanyagösszetétele az energiaszükséglet százalékában: 50 százalék szénhidrát, 20 százalék fehérje, 30 százalék zsír. Vagyis közkeletű tévedés, hogy a szénhidrátfogyasztást jelentősen csökkenteni kell! Az egyes étkezések szénhidráttartalmát érdemes meghatározni és a fogyasztást nyomon követni. A vércukorszintet gyorsan emelő ételekről, például a fehér kenyérről, répacukorról jobb lemondani. A glikémiás index táblázata alapján részesítsd előnyben az alacsony GI-s ételeket: ilyen például a durumtészta, a fekete kenyér, a tejtermékek és a tej, az olajos magvak, a cukrok közül a fruktóz és a laktóz. A kávé magas GI-je miatt nem ajánlatos. Tippek székrekedés ellen Nagyon jó hashajtónak tartják a tamarindpürét, az aszalt szilvát, a szilvalekvárt, a savanyúkáposzta-levet. Más a rostdús, natúr joghurtos reggeli müzlire esküszik. Mivel a rostok valóban segítik a székletürítést, ha teljes kiőrlésű péksüteményeket, kenyeret fogyasztasz, és még a süteményeket is ilyen lisztből készíted, biztosan mérsékelni tudod ezt a kellemetlen állapotot. Az is segíthet, ha naponta kétszer-háromszor eszel nyers gyümölcsöt. A mozgás is sokat számít. Ha étkezés után sétálsz egyet, és amikor csak lehet, gyalogolsz az autózás vagy a tömegközlekedés helyett, máris sokat tettél azért, hogy elmúljon a székrekedés. Ha a vastabletta szedése miatt van székrekedésed, vérképed változásától függően az is járható út, ha ételekkel, és nem tablettával próbálod pótolni a vasat. Ha tanácstalan vagy, hogyan is kezdj hozzá, kérd dietetikus segítségét: Biztos segítség Aszalt szilvás reggeli köleskása Hozzávalók egy adaghoz: fél teáscsésze köles öt darab előző este beáztatott aszalt szilva egy teáskanál méz egy evőkanál dió egy evőkanál zabkorpa két teáscsésze tej vagy szójatej, vagy zabtej Főzd meg a kölest a tejben folyamatos kevergetés közben, majd hagyd állni egy kicsit fedő alatt. Pár perc múlva szórd bele a zabkorpát, keverd össze, és rakd vissza a fedőt. Közben tedd aprítógépbe a diót és a beáztatott szilvát, pépesítsd, vagy legalábbis darabold kicsi részekre. Öntsd tányérra a köleskását, ha már nem forró, keverd bele a mézet, és kanalazd a tetejére a diós szilvát. Vasban különösen gazdag reggeli! Ha az étrended nem túl egészséges Ha gyorséttermekben eszel, nem te válogatod meg az összetevőket. De azért a legtöbb helyen már évek óta szerepelnek a kínálatban az egyszerű hamburgernél, sült krumplinál és kólánál egészségesebb ételek és italok. Semmi akadálya, hogy az agyoncukrozott üdítő helyett ásványvizet vagy narancslevet válassz, hamburger helyett pedig halburgert vagy salátát sajttal és grillezett hússal. Attól egyébként semmi bajod sem lesz, ha időnként mégiscsak eszel egy hamburgert és egy adag sült krumplit, a vitaminokat pedig pótolod otthon egy jó kis gyümölcssalátával vagy egy tartalmas turmixszal! Ha viszont nem vagy képes elég gyümölcsöt, zöldséget enni, például azért, mert undorodsz tőle, gondolnod kell arra is, hogy vitaminhiányod alakulhat ki. A magzatnak attól még juthat elég, de egyértelműen a te tartalékaid rovására. A magzat a méhlepény közvetítésével megszerzi, amire szüksége van. Kérdés, hogy így honnan fogod feltölteni a raktáraidat. Megoldás lehet 16 17

8 Desszertek gesztenyés golyócskák Keverd össze alaposan a gesztenyemasszát a lekvárral. Formázz belőle cseresznye nagyságú golyókat, majd hempergesd meg zabkorpában. Minyongallérra téve tálald. Tízórainak, uzsonnának is megfelel néha, babazsúron pedig a kedvencek egyike! Gyerekek nyolc hónapos kortól kaphatják. Hozzávalók 20 golyóhoz: 25 deka natúr gesztenyepüré 5 evőkanál cukor nélkül sűrűre főzött szilvalekvár 2 evőkanál zabkorpa Hozzávalók két adaghoz: 1 deci köles 4+2 deci víz 10 deka kókusztejpor 1 teáskanál méz friss idénygyümölcs vagy magozott meggykompót natúr málnalekvár (a víz és a köles kiméréséhez ugyanazt a cumisüveget vagy mérőpoharat használhatod) 3. kókusztejes köleskása Főzd puhára a kölest négy deci vízben, közben kevergesd. A kókusztejport oldd fel csomómentesen két deci vízben, majd öntsd hozzá a köleshez akkor, amikor már lényegében elfőtt róla a víz. Folyamatos kevergetés mellett főzd tovább mindaddig, amíg teljesen be nem sűrűsödik. Ekkor hagyd hűlni, közben keverd bele a mézet, és ha már langyos, töltsd a kását két kisebb, vízzel kiöblített teáscsészébe. Nyomkodd bele a masszát, simítsd le a tetejét, majd borítsd egy-egy tányérra a csinos kis kupacokat. Rendezd el rajta és mellette a gyümölcsöket. Gyerekek egyéves kortól kaphatják. A te adagod napi három darab

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Úszó sportolók táplálkozása

Úszó sportolók táplálkozása Úszó sportolók táplálkozása 11-16 éves úszók részére Győr, 2017. október 30. Börzsei Cecília / Dietetikus A sporttáplálkozás célja A terhelhetőség optimalizálása Gyors kifáradás elkerülése Gyors regeneráció

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

MIT TEgyEk, Hogy jól EgyEk?

MIT TEgyEk, Hogy jól EgyEk? MIT TEgyEk, Hogy jól EgyEk? CUkorBETEgEk étrendje = EgészségEs TáPlálkozás KICSÁK MARIAN, NAGY KRISZTINA Az oktatóanyag A MAgyAr diabetes TársAság vezetôsége MEgBízásáBÓl, A sanofi TáMogATásávAl készült

Részletesebben

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 1. osztályos tanulók részére II. félév, 2 óra Készült az Európai

Részletesebben

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Műtétet követő 1. nap: TEA ÉS VÍZ Igyon lassan, kis kortyokban Várjon 1-2 percet a kortyok között; Egyszerre soha ne igyon többet 1 dlnél Csakis szénsavmentes

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

egészségére és adja tovább! Váljék Étkezési kisokos Egészséges gondolatok az étkezésrôl Cukorbetegeknek

egészségére és adja tovább! Váljék Étkezési kisokos Egészséges gondolatok az étkezésrôl Cukorbetegeknek Étkezési kisokos ököl = 1 pohár (2.5 dl) Az Ön esetében = 2 adag tészta vagy zabpehely hüvelykujj Az Ön esetében = 1 adag sajt marék Az Ön esetében 3 6 dkg mag egészségére Váljék és adja tovább! tenyér

Részletesebben

Mikor születtél?. év hónap.. nap..(pl.: )

Mikor születtél?. év hónap.. nap..(pl.: ) Mérési azonosító (Nem kell kitöltened!) Egészség kérdőív 6. osztályos tanulók részére Mikor születtél?. év hónap.. nap..(pl.: 2005.10.12.) Kérlek, hogy válaszodat jelöld így! (Ha elrontottad a választ,

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

1. Figuactiv Levesek és Shake-ek

1. Figuactiv Levesek és Shake-ek 1. Figuactiv Levesek és Shake-ek Ajánlott napi fogyasztás: A diéta program során a kívánt eredmény elérése érdekében a napi 3 fő étkezésünk közül kettőt Figuactiv Levesre és/vagy Shake-re kell cserélnünk.

Részletesebben

www.coolfoodplanet.org www.efad.org coolf et.org www.eufic.org

www.coolfoodplanet.org www.efad.org coolf et.org www.eufic.org g olf or w. coo n lf o o d p l a et. g or co w w et. ww w.efa d.o.eufic.org w ww rg Emlékszel arra, amikor biciklizni tanultál? A legfontosabb az volt, hogy jól megtaláld az egyensúlyt. Amikor már tudtál

Részletesebben

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor IceCenter Budapest Dr Géczi Gábor A jégkorongozó céljai Minél jobb játékos legyen Válogatottság NHL? Edzésen való teljesítés Mérkőzésen való teljesítés Mindez nem olyan hatékony, ha nem fordít kellő figyelmet

Részletesebben

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Étel/ital Táplálék Táplálék Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Szénhidrát Vagyis: keményítő, élelmi rostok megemésztve: szőlőcukor, rostok Melyik élelmiszerben? Gabona, és feldolgozási

Részletesebben

Étrendi tanácsok várandós kismamáknak

Étrendi tanácsok várandós kismamáknak Étrendi tanácsok várandós kismamáknak A gyermeket váró anya táplálkozása befolyásolja a magzat fejlődését, valamint a születendő gyermek és saját maga egészségi állapotát, s hat a szülés időpontjára és

Részletesebben

HepAsHAke májdiéta Az első hét eltelt!

HepAsHAke májdiéta Az első hét eltelt! Hepashake májdiéta Az első hét eltelt! Premium Diet Hepashake Hogy érzi magát? Van észrevehető változás? Mi az, ami még mindig nehéz? Mi az, ami könnyű? Mi a teendő éhség esetén? Növelje a zöldségmennyiséget

Részletesebben

Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek

Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek Kovács Ildikó dietetikus Egészséges Magyarországért Egyesület Szívbarát program Diabétesz 2007. Életmód és kezelés Budapest, 2006. június 2. Cukorbetegek étrendje

Részletesebben

1300 kcal minta étrend

1300 kcal minta étrend Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Összesen Étel 1 adag (4) Fehérjés zabkása 150g Uborka 150g Paprika 150g Paradicsom 1db (52g) Főt tojás 100g Főtt rizs (zsír és olaj nélkül) 100g Sült csirkemell 200g

Részletesebben

Sporttáplálkozás. Készítette: Honti Péter dietetikus. 2015. július

Sporttáplálkozás. Készítette: Honti Péter dietetikus. 2015. július Sporttáplálkozás Készítette: Honti Péter dietetikus 2015. július Az egészséges ember számára megfogalmazott táplálkozási ajánlások érvényesek a különböző sporttevékenységet végzők számára is. Kiegyensúlyozott

Részletesebben

A fordítás alapja: Mummy & Me: Cook First published in Great Britain, Copyright Dorling Kindersley Limited, 2014 A Penguin Random House Company

A fordítás alapja: Mummy & Me: Cook First published in Great Britain, Copyright Dorling Kindersley Limited, 2014 A Penguin Random House Company anyu és én főzünk LONDON, NEW YORK, MUNICH, MELBOURNE, and DELHI A Dorling Kindersley Book www.dk.com A fordítás alapja: Mummy & Me: Cook First published in Great Britain, 2014 Copyright Dorling Kindersley

Részletesebben

VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med.

VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. 2 BIZTŐSÍTSUNK MAGUNKNAK ELEGENDO MENNYISÉGŰ VITAMINT! HOGYAN? VÁLTOZATOS ÉTREND SEGÍTSÉGÉVEL! A TÁPLÁLKOZÁS PIRAMIS MINDEN EGYES

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Törtcsokoládés muffin

Törtcsokoládés muffin Törtcsokoládés muffin 300 g fi nomliszt, 3 és fél kk sütôporral elkeverve 55 g porcukor 190 g fehércsokoládé, darabokra vágva 100 g tört grillázsos csokoládé 1 tojás, könnyedén felverve 60 g olvasztott

Részletesebben

Az egészséges táplálkozás alapjai e-book. Írta: Pappné Benedek Erika Lektorálta: Tőke Szilvia személyi edző 2013.

Az egészséges táplálkozás alapjai e-book. Írta: Pappné Benedek Erika Lektorálta: Tőke Szilvia személyi edző 2013. Az egészséges táplálkozás alapjai e-book Írta: Pappné Benedek Erika Lektorálta: Tőke Szilvia személyi edző 2013. 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 4 Néhány gondolat a diétázásról 6 Miért fontos az egészséges

Részletesebben

LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK

LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK Kedvence egészsége érdekében úgy döntött, hogy segít neki elérni az ideális testsúlyát. Minden segítséget megkap ehhez állatorvosától és a rendelő munkatársaitól,

Részletesebben

Diétás Naplóm. http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/

Diétás Naplóm. http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/ http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/ Diétás Naplóm Kedves Én! Használati útmutató Ezúton megígérem magamnak, hogy a következő egy-négy hétben becsületesen vezetni fogom a diétás naplómat azzal a

Részletesebben

A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja

A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja Formula 1 Shake Formula 2 Multivitaminkomplex Rost tabletta Herbalife Formula 1 shake - egészséges étkezés Az ízletes Formula 1 shake finom, könnyen elkészíthető egészséges

Részletesebben

volt szó. Szénhidrát A szénhidrátok az

volt szó. Szénhidrát A szénhidrátok az Táplálkozási ismeretek haladóknak II. Az előző fejezetben a fehérjéket alkotó aminosavakról volt szó. Most folytassuk a szénhidrátokkal. Azt az alapismeretek III. részében már megtanultuk, hogyan kell

Részletesebben

A B C D E F 1. Nyersanyag Korcsoportok év 4 6 év 7 10 év év 15. évtől

A B C D E F 1. Nyersanyag Korcsoportok év 4 6 év 7 10 év év 15. évtől melléklet a 37/014. (IV. 30.) EMMI rendelethez Nyersanyag-kiszabati előírás egy adagra/fő Nyersanyag Korcsoportok. 1 3 év 4 6 év 7 10 év 11 14 év évtől 3. 1 g 0 30 g 40 0 g 4. színhús: színhús: 60 80 g

Részletesebben

1. Szerinted mit tehetünk azért, hogy egészségesek legyünk?

1. Szerinted mit tehetünk azért, hogy egészségesek legyünk? Téma 1: Egészséges test 1. Szerinted mit tehetünk azért, hogy egészségesek legyünk? 2. Mik az egészséges ember jellemzői? A, egészséges csontok, izmok B, elvékonyodott haj, töredezett körmök C, Betegség

Részletesebben

5. Egészséges emésztés

5. Egészséges emésztés 5. Egészséges emésztés A súlykontroll az egészséges emésztéssel kezdődik Az emésztőrendszered az egész szervezeted egyik legfontosabb része. Egy új felmérés szerint az embereket nagyon érdeklik az egészséges

Részletesebben

II. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére II. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

TÁMOPP6.1.2/LHH/111BB EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ÉLETMÓDVÁLTÁS A TOKAJI KISTÉRSÉGBEN. Magas koleszterinszint

TÁMOPP6.1.2/LHH/111BB EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ÉLETMÓDVÁLTÁS A TOKAJI KISTÉRSÉGBEN. Magas koleszterinszint TÁMOPP6.1.2/LHH/111BB201220022 EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS ÉS ÉLETMÓDVÁLTÁS A TOKAJI KISTÉRSÉGBEN Magas koleszterinszint Tudja e Ön, hogy mennyi az átlagos koleszterinbevitel a magyar lakosság körében? 500-600

Részletesebben

NEMCSAK EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS CUKORBETEGEKNEK. Az egészséges táplálkozás nemcsak

NEMCSAK EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS CUKORBETEGEKNEK. Az egészséges táplálkozás nemcsak EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS NEMCSAK CUKORBETEGEKNEK Az egészséges táplálkozás az aktív életmód és a felírt gyógyszerek szedése mellett rendkívül fontos szerepet játszik a különbözô betegségek hatékony gondozásában.

Részletesebben

A bőséges folyadékfogyasztás szükségessége 2013.

A bőséges folyadékfogyasztás szükségessége 2013. A bőséges folyadékfogyasztás szükségessége 2013. Az éltető Kép beszúrásához kattintson az ikonra víz A napi folyadék szükséglet 2-2,5 l. A víz élettani szerepe a szervezetben összetett és sokrétű lehetővé

Részletesebben

A menza-rendelet. Ruis Zsuzsanna dietetikus. 2015. május 21.

A menza-rendelet. Ruis Zsuzsanna dietetikus. 2015. május 21. A menza-rendelet Ruis Zsuzsanna dietetikus 2015. május 21. 37/2014. (IV. 30.)EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó ajánlásokról Érvénybe lépés: 2015. január 1. Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. A

Részletesebben

Egészséges ételek, életmódjához igazodva

Egészséges ételek, életmódjához igazodva 1 w 01/10 5299-Herbalife Formula 1 Shakes & Express Bar Gatefold ID: 5299-F1 Shakes & Exp Bar Gatefold_HU Egészséges ételek, életmódjához igazodva Formula 1 Shake a megfelelő testsúly-kontroll megoldás

Részletesebben

Étlap ( ) Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2016.11.07. HÉTFÕ Gyümölcs tea Zalai felvágott Õszi zöldségleves Hentes tokány Párolt rizs Nutella Félbarna kenyér 2016.11.08. KEDD Kakaó Fahéjas

Részletesebben

4 hetes reform diétás étrend

4 hetes reform diétás étrend 4 hetes reform diétás étrend A 4 hetes reform diétás étrend változatos és egészséges ételeket tartalmaz. Ha szeretnél egészségesen étkezni a mindennapokban, de eddig nem tudtad, hogyan láss hozzá, most

Részletesebben

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3.OSZTÁLY

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3.OSZTÁLY Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu VIII. TOLLFORGATÓ 2. forduló VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS

Részletesebben

Tihanyi András WELLNESS ÉTREND

Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Tihanyi András Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Mindennapi útmutató a testi-lelki egészséghez * Diétás szakácskönyvek White Golden Book Budapest A könyv szerzője TIHANYI ANDRÁS dietetikus Lektorálta DR.

Részletesebben

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA www.evp.hu A víz az élet forrása: víz nélkül nincs, és nem is lehetséges egészséges élet. A víz lehetővé teszi a vérkeringést, segíti a sejtek működését és a test méregtelenítését,

Részletesebben

Egészs szséges táplt plálkozás A kiegyensúlyozott táplt plálkozás s elengedhetetlen része r a megfelelő mennyiségű és s arány nyú energia- és tápanyagfogyasztás. s. Ezek mértm rtékét t meghatározza: az

Részletesebben

Súlycsoportos Sportágak Táplálkozása

Súlycsoportos Sportágak Táplálkozása Súlycsoportos Sportágak Táplálkozása Súlycsoportos sportágak Gyorserő sportágak közé soroljuk - 50-60 % szénhidrát - 25-20 % fehérje - 15-20 % zsír Ezen arányok személyre szabottan, kor, nem, célok, súlycsoport

Részletesebben

MedWay Diet Shake variációk: ötletek saját ízkombinációkra

MedWay Diet Shake variációk: ötletek saját ízkombinációkra MedWay Diet Shake variációk: ötletek saját ízkombinációkra Ha vágysz a változatosságra, mutatok néhány lehetőséget, amivel új ízt alkothatsz. Próbálj ki minél többet! Így készítsd el a saját ízkombinációd

Részletesebben

Hogyan mentsd meg a szíved?

Hogyan mentsd meg a szíved? Hogyan mentsd meg a szíved? Mivel minden második haláleset oka szív- és érrendszeri betegségbõl adódik, a statisztikán sokat javíthatunk, ha tudjuk, hogyan is küzdjünk e probléma ellen. Pl. már minimális

Részletesebben

Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival

Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival Tartalomjegyzék Mennyei datolyavajas praliné mogyorós csokival Csokis-málnás nyers muffin Nyers csoki bon-bon Narancsos brownie szaloncukor Fahéjas-szilvás zselés szaloncukor Mézeskalács szaloncukor Mennyei

Részletesebben

Diabéteszes nefropátia étrendi kezelése Diabétesz Életmód és terápia június 2., szombat

Diabéteszes nefropátia étrendi kezelése Diabétesz Életmód és terápia június 2., szombat Diabéteszes nefropátia étrendi kezelése Diabétesz 2007. Életmód és terápia 2007. június 2., szombat Papp Rita, dietetikus tudományos főmunkatárs Fresenius Kabi Hungary Kft., Budapest Megelőzés Törekvés

Részletesebben

Egészséges táplálkozás, tudatos vásárlás. cél: a gyerekek aktív részvétele, a tudatosság nevelése és növelése

Egészséges táplálkozás, tudatos vásárlás. cél: a gyerekek aktív részvétele, a tudatosság nevelése és növelése Egészséges táplálkozás, tudatos vásárlás cél: a gyerekek aktív részvétele, a tudatosság nevelése és növelése Fenn tudjuk tartani? Rövid bevezető beszélgetés a fenntarthatóságról - Írjuk fel a táblára azokat

Részletesebben

Háromnapos étkezési napló Kitöltési útmutató

Háromnapos étkezési napló Kitöltési útmutató Háromnapos i napló Kitöltési útmutató 1. Kérjük, adja meg általános i szokásait, melyek segítik a táplálkozási szakembereket az i napló pontosabb értékelésében! 2. A három nap közül két, nem egymást követő

Részletesebben

A várandós nõk táplálkozása

A várandós nõk táplálkozása A várandós nõk táplálkozása Fontos, hogy az étrend igazodjon a kismama testtömeg-indexéhez, alapanyagcseréjéhez, az aktuális állapotához, és az ízléséhez. Vegyes táplálkozással, jól megválogatott, jó minõségû

Részletesebben

Nyári Gyümölcsös Smoothie Receptek

Nyári Gyümölcsös Smoothie Receptek Nyári Gyümölcsös Smoothie Receptek Összeállította: Szűcs Szilvia Mi is az a Smoothie? A Smoothie gyümölcsből vagy zöldségből pépesítés és némi hígítás után létrejött krémes ital, melyet fogyaszthatjuk

Részletesebben

D1 Befőttesüveg-játék és az egészség fogalma

D1 Befőttesüveg-játék és az egészség fogalma diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 5 D1 Befőttesüveg-játék és az egészség fogalma Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-6 cm

Részletesebben

Az ellátás során biztosítandó étkezések energiatartalma és száma

Az ellátás során biztosítandó étkezések energiatartalma és száma Jelen anyag az OÉTI munkatársai által készített A rendszeres étkezést biztosító, szervezett élelmezési ellátás keretében szolgáltatott élelmiszerekre vonatkozó táplálkozásegészségügyi elıírásokról rendelettervezet

Részletesebben

A táplálékkal felvett és a felhasznált energiamennyiség grafikus ábrázolása

A táplálékkal felvett és a felhasznált energiamennyiség grafikus ábrázolása A fogyókúra Követelmény: Megfelelő táblázat segítségével állítsa össze egy könnyű fizikai munkát végző fogyókúrázó napi étrendjét. Szint: Közép Pontszám: 26 pont Julcsit érettségi után nem vették fel egyetemre,

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A cukorbetegség A cukorbetegség - diabetes mellitus A cukorbetegség élethossziglan tartó, jelen tudásunk szerint nem gyógyítható betegség, amelyben a szervezet nem tudja a táplálékból nyert szõlõcukrot

Részletesebben

A sportolói táplálkozás elmélete, A versenyzéssel kapcsolatos táplálkozás kérdések karatéban. Vincze Virgil

A sportolói táplálkozás elmélete, A versenyzéssel kapcsolatos táplálkozás kérdések karatéban. Vincze Virgil A sportolói táplálkozás elmélete, A versenyzéssel kapcsolatos táplálkozás kérdések karatéban Vincze Virgil Az vagy amit megeszel. /Görög mondás/ Az Izomműködés Energetikai háttere Az izomműködés alapmolekulája

Részletesebben

Táplálkozási tanácsok cukorbetegeknek

Táplálkozási tanácsok cukorbetegeknek Táplálkozási tanácsok cukorbetegeknek Minden ember, aki egészségesen szeretne élni, megfelelően kell, hogy táplálkozzon. Ez nemcsak az egészséges anyagcseréjű személyre vonatkozik, hanem a cukorbetegre

Részletesebben

Életerő, Sport és Fittség

Életerő, Sport és Fittség Életerő, Sport és Fittség Guarana Tabletta Tapasztalja meg a Guarana élénkítő hatását A Guarana egy Dél-Amerikában őshonos cserje, koffein tartalma, élénkítő serkentő hatásai miatt használják Kényelmes

Részletesebben

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban

Részletesebben

1. Testünk és lelkünk szoros egysége... 4. 2. Táplálkozási szokásaink a magyar kultúrában.. 4

1. Testünk és lelkünk szoros egysége... 4. 2. Táplálkozási szokásaink a magyar kultúrában.. 4 Tartalom KÖSZÖNTŐ... 2 1. Testünk és lelkünk szoros egysége... 4 2. Táplálkozási szokásaink a magyar kultúrában.. 4 3. Az egészségtelen táplálkozás és az elhízás káros hatásai... 5 4. Hogyan együnk?...

Részletesebben

Tankolj fel a legjobb üzemanyaggal!

Tankolj fel a legjobb üzemanyaggal! Tankolj fel a legjobb üzemanyaggal! A megfelelő táplálkozás az alapja minden sikeres fogyásnak. Azonban az egészséges lehet finom is! 1 1. nap (1320Kcal) Házi müzli (40g zabpehely, 10g mazsola, 10g mandula),

Részletesebben

S EMMELWEIS EGYETEM TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSOK CUKORBETEGEK RÉSZÉRE

S EMMELWEIS EGYETEM TÁPLÁLKOZÁSI TANÁCSOK CUKORBETEGEK RÉSZÉRE S EMMELWEIS EGYETEM Általános Orvostudományi Kar VÁROSMAJORI SZÍV-ÉS ÉRGYÓGYÁSZATI KLINIKA Igazgató: Dr. Merkely Béla egyetemi tanár 1122 Budapest, Városmajor u. 68. Tel.: 458-6840, Fax: 458-6842 E-mail:

Részletesebben

Mini Torta Gyűjtemény

Mini Torta Gyűjtemény Mini Torta Gyűjtemény Összegyűjtőtte: Szűcs Szilvia Mindenki életében vannak jeles napok mint például a születésnapok, keresztelők, évfordulók, esküvők, amikor az ünnepi asztalra az étkezés lezárásaként

Részletesebben

Étlap ( )

Étlap ( ) 2018.11.05. HÉTFÕ Gyümölcs tea Gépsonka Zsemle Magyaros burgonya leves Mexikói sertés ragu Párolt rizs Trappista sajt Póréhagymás vajkrém Retek 2018.11.06. KEDD Kakaó Méz Teljes kiõrlésû kifli Alma Zöldbab

Részletesebben

Fogyókúrák. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Fogyókúrák. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Fogyókúrák Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Sztárok Sztárok fogyókúra után http://www.rtlklub.hu/bulvar/video/54598 Fatorexia Az újabb testkép zavar Míg a legtöbb ember tisztában van a súlyfeleslegével,

Részletesebben

A cukorbetegek diétájának legfontosabb szempontjai

A cukorbetegek diétájának legfontosabb szempontjai A cukorbetegek diétájának legfontosabb szempontjai Egyénre szabott energia bevitel: normál testsúlyú betegeknél a kalóriabevitel pontosan annyi legyen amennyit a testsúlya, energiaháztartása igényel neme,

Részletesebben

SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve:......

SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve:...... Fekete István Általános Iskola 13 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-9-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ

Részletesebben

Az étrend összesített kiszabata Kedd Reggeli. Tízórai. Ebéd Szerda Reggeli fagyasztott zöldborsó

Az étrend összesített kiszabata Kedd Reggeli. Tízórai. Ebéd Szerda Reggeli fagyasztott zöldborsó Az étrend összesített kiszabata 2016. 11. 01. Kedd 2016. 11. 02. Szerda fagyasztott zöldborsó Korpás TK zsemle/ep krémfehérsajt Édes mákos TK kifli/ep bulgur citromlé cukkíni fagyasztott sárgarépa fagyasztott

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Hírlevél. Hogyan étkezzünk egészségesebben?

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Hírlevél. Hogyan étkezzünk egészségesebben? 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Hírlevél Hogyan étkezzünk egészségesebben? Kiadó: Gönc Város Önkormányzata Abaúj-Hegyköz Egészségfejlesztési Iroda Telefon: +36 46 588 058 Web: www.goncefi.hu EGÉSZSÉGES

Részletesebben

MOZAIK ÉTREND. 1200 kcal/nap. Reggelik: 200-240 kcal

MOZAIK ÉTREND. 1200 kcal/nap. Reggelik: 200-240 kcal MOZAIK ÉTREND A megadott étrendi minták közül válasszon kedve szerint az Ön számára javasolt energiatartalmat tartsa szem előtt! 1200 kcal/nap Reggelik: 200-240 kcal 1 Reggeli natúr joghurt 125 g friss

Részletesebben

Egészséges élet. Munkafüzet. www.amieletunk.efoesz.hu. Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége

Egészséges élet. Munkafüzet. www.amieletunk.efoesz.hu. Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Egészséges élet Munkafüzet www.amieletunk.efoesz.hu Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége ÉFOÉSZ 1093 Budapest, Lónyay u. 17. I/1. 11-es kapucsengő Levelezési cím:

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA Tisztelt Olvasó! A Táplálkozási Akadémia című hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

Egészséges életért a Mezőcsáti Kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH-09/1-2010-0008

Egészséges életért a Mezőcsáti Kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH-09/1-2010-0008 Mit is jelent az egészséges táplálkozás? Az egészséges táplálkozás a különféle ételek és italok megfelelő arányban és mennyiségben, kellő változatossággal történő, rendszeres fogyasztását jelenti. Nincsenek

Részletesebben

Megszívlelendô tanácsok

Megszívlelendô tanácsok ÉTRENDI TANÁCSOK hipertóniásoknak Megszívlelendô tanácsok hipertóniásoknak Lektorálta: Cseri-Holzmann Brigitta dietetikus ReceptDoki Gyógyszered legyen az ételed, s ételed legyen a gyógyszered Hippokratész

Részletesebben

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip Karácsonyi italok Likőrös-kávés forró csoki 1 dl tej (60 kcal) 3 kocka meggylikőrrel töltött csokoládé (kb. 2 dkg = 100 kcal) 1 csomag csokis cappucinopor (4 g = kb. 20 kcal) tejszínhab (1 evőkanál = kb.

Részletesebben

Alapvetően fontos fogyasztási tanácsok a Napharcos termékekhez. 2015, Napharcos biológiai sejtjavító és megújító specialista

Alapvetően fontos fogyasztási tanácsok a Napharcos termékekhez. 2015, Napharcos biológiai sejtjavító és megújító specialista Alapvetően fontos fogyasztási tanácsok a Napharcos termékekhez 2015, Napharcos biológiai sejtjavító és megújító specialista A tökéletes táplálkozás megvalósítása a természetes testi állapotért Különlegesen

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé.

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé. Test-elemzés Bioelektromos impedancia mérés 5 különböző pályán kerül mérésre (lábtól-lábig, kéztől-kézig, bal kéztől a jobb lábig, jobb kéztől a bal lábig, bal kéztől a bal lábig). Ezzel 100%-os lefedettséget

Részletesebben

Ezek az ételek javítják az agyműködést

Ezek az ételek javítják az agyműködést Olajos halak Az olajos halak kiváló omega-3 zsírsav források. Ezek a zsírsavak fontosak, mert a test sejtmembránjainak alkotóelemei, beleértve az agysejteket is. Ezáltal tudják javítani a szerkezetét.

Részletesebben

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4.OSZTÁLY

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4.OSZTÁLY Monorierdei Fekete István Általános Iskola 221 Monorierdő, Szabadság u. 4. Tel./Fax: 06-29-419-11 www.fekete-merdo.sulinet.hu VIII. TOLLFORGATÓ 2. forduló VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS

Részletesebben

Life. High Premium A csúcsminőségű termékcsoport

Life. High Premium A csúcsminőségű termékcsoport Life High Premium A csúcsminőségű termékcsoport Tengerimalacok Mi az állatok tápláléka a természetben? Nyulak Gyógynövények Patkányok Bogarak Törpe Hörcsögök Bogarak Csincsillák Hörcsögök Bogarak Egerek

Részletesebben

ÉTREND 1700 KCAL 1. HÉT HÉTFŐ

ÉTREND 1700 KCAL 1. HÉT HÉTFŐ HÉTFŐ Paradicsomos-sajtos rántotta - 1 teljes tojás - 3 tojás fehérje - pár db koktélparadicsom (vagy normál paradicsom) - 50 g mozarella light - kókuszolaj (1 kis ek.) - 3 db puffasztott rizs vagy abonett

Részletesebben

Az ősz sztárja: Töltött hokkaido tök

Az ősz sztárja: Töltött hokkaido tök Az ősz sztárja: Töltött hokkaido tök Burcsa Annamária A hokkaido tök, amelyet tévesen japán sütőtöknek is neveznek, egy igazi kuriózum. A tökfélék közül leginkább édes ízével tűnik ki Az észak-amerikai

Részletesebben

Tartalom. 1. fejezet Mi az alli? 1. 2. fejezet A diéta összefoglalója 15. 3. fejezet Étrendtervek 29. 4. fejezet Receptek 59

Tartalom. 1. fejezet Mi az alli? 1. 2. fejezet A diéta összefoglalója 15. 3. fejezet Étrendtervek 29. 4. fejezet Receptek 59 Tartalom 1. fejezet Mi az alli? 1 2. fejezet A diéta összefoglalója 15 3. fejezet Étrendtervek 29 4. fejezet Receptek 59 Hideg és meleg reggelik 63 Levesek 77 Szendvicsek és könnyû ebédek 91 Saláták fõételként

Részletesebben

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért

Részletesebben

ÉLETMÓD KÉRDŐÍV 5. A és B OSZTÁLY 2015.

ÉLETMÓD KÉRDŐÍV 5. A és B OSZTÁLY 2015. ÉLETMÓD KÉRDŐÍV 5. A és B OSZTÁLY 2015. 1. Nemed: Fiú 19 fő Lány 17 fő Összesen:36 fő 2. Véleményed szerint mennyire vagy egészséges? a) Teljesen egészséges vagyok 9 fő 25% b) Eléggé egészséges vagyok

Részletesebben

Iskolabüfé. Ajánlás az iskolabüfék kínálatának kialakításához. Élelmiszerek szerinti csoportosítás

Iskolabüfé. Ajánlás az iskolabüfék kínálatának kialakításához. Élelmiszerek szerinti csoportosítás 1 / 5 2017. 08. 11. 11:53 Iskolabüfé Fontos nagy hangsúlyt fektetni a gyermekek egészséges táplálkozására, hiszen egy gondosan összeállított étrend hozzájárul a gyermekek megfelelő szellemi és fizikai

Részletesebben

Alakformáló diéta (nemcsak) vegetáriánusként

Alakformáló diéta (nemcsak) vegetáriánusként Alakformáló diéta (nemcsak) vegetáriánusként Az első témakör, amit a vegetáriánus táplálkozással kapcsolatban bővebben kifejtenék, a vegetáriánus alakformáló diéta. A fogyás, súlycsökkenés önmagában nem

Részletesebben

DIÉTA MAGASVÉRNYOMÁS BETEGSÉGBEN

DIÉTA MAGASVÉRNYOMÁS BETEGSÉGBEN DIÉTA MAGASVÉRNYOMÁS BETEGSÉGBEN A magasvérnyomás-betegség ( hipertonia ) kezelésében a diétának fontos, meghatározó szerepe van. A nem gyógyszeres kezelés a következ beavatkozásokból áll: Elhízás esetén

Részletesebben

Étlap ( )

Étlap ( ) 2015.11.02. HÉTFÕ Tavaszi leves Bakonyi sertés szelet Hántolt árpa Gyümölcslé Kõrözött Lilahagyma 2015.11.03. KEDD Tarhonya leves Grill csirkecomb Rizi-bizi Vegyes savanyúság Tojáskrém Barna kenyér Jégsaláta

Részletesebben

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2018.10.01. HÉTFÕ Citromos tea Kockasajt Zsemle Zeller leves Brassói aprópecsenye Párolt rizs Vegyes savanyúság Párizsi 2018.10.02. KEDD : 220,022

Részletesebben

CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL

CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL» 2 személyre -15 perc 1/2 db paprika 1 ek olívaolaj 1 ek currypor Vágd kockára a paprikát és süsd olajban 3 percig. Azután önts hozzá 300 ml sovány tejet. A maradék

Részletesebben

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat

Részletesebben

Sebestyén Szilvia: Egészséges és harmonikus élet természetes ételekkel

Sebestyén Szilvia: Egészséges és harmonikus élet természetes ételekkel Sebestyén Szilvia: Egészséges és harmonikus élet természetes ételekkel MAKROBIOTIKA INTÉZET Ételek Oktatás Könyvek Tanácsadás Fő az egészség a fazékban Fitten, vonzóan, tele energiával és kortalanul fiatalosan

Részletesebben

A nyári alak télen készül

A nyári alak télen készül Hamarosan lekerül a téli kabát, előkerülnek a vékony dzsekik, majd a pulcsik, pólók, végül pedig az ujjatlan felsők. Amit télen a sok ruha eltakart, az tavasszal és nyáron előtérbe kerül. Ideje elővenni

Részletesebben

Étlap ( )

Étlap ( ) 2017.10.02. HÉTFÕ Zalai felvágott Tv paprika Zeller leves Gyõri aprópecsenye Petrezselymes burgonya Vegyes savanyúság Fõtt csirkemell Gyümölcs mártás Dara 2017.10.03. KEDD Kakaó Margarin Jam Korpás kifli

Részletesebben