A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉST SZOLGÁLÓ

Átírás

1 A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉST SZOLGÁLÓ SZEMPONTOK ÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A NEMZETI FEJLESZTÉSI PROGRAMOKNÁL TANULMÁNY Budapest, február Készült a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium megbízásából Készítette a MTESZ felkért Munkabizottsága

2 A tanulmányt készítő Munkabizottság tagjai: Prof. Dr. Gordos Géza Dr. Császi Ferenc Juhász István Szegner László Vonczem István 2

3 A fenntartható fejlődést szolgáló szempontok érvényesítésének lehetőségei a Nemzeti Fejlesztési Programoknál Tartalomjegyzék Bevezetés - előzmények... 4 I. A fenntarthatóság alapkérdései... 6 I.1. A fenntartható fejlődésről... 6 I.2. A fenntarthatóság értékrendje I.3. A fenntarthatóság gondolatvilága I.4. A fenntarthatóság politikája I.5. A hazai helyzet a fenntarthatóság szempontjából I.6. Prioritások a fenntarthatóság érdekében II. A fenntarthatóság alapkérdései a jelen pályázati rendszerben II.1. Egy új paradigma II.2. A horizontális politikák II.3. A fenntartható fejlődés megjelenése az Operatív Programok ex-ante értékeléseiben.. 46 II.4. Fenntartható fejlődés kritériumok a GOP és a TÁMOP szintjén II.4.1. Az operatív programok általános ismertetés II.4.2. Társadalmi Megújulás Operatív Program II.4.3. A GOP és a TÁMOP kapcsolata II.4.4. Fenntarthatósági kritériumok II Fenntarthatósági kritériumok érvényesülésének biztosítása a programok szintjén II Fenntarthatósági kritériumok érvényesülése a végrehajtás szintjén II Kutatási eredmény II.5. Javaslatok III. Metodikai elemek és javaslatok III.1. A K+F és innovációs feladatok (figyelemmel az OECD ajánlásaira) III.2. Versenyképes, fenntartható tervezés és gyártás megvalósítása III.3. Monitoring, mint a pályázatok értékelésének, minősítésének fontos eszköze III.4. Adatbázis létesítése a pályázatok értékelésének szakszerűségéhez III.5. A megvalósult projektek (pályázatok) eredményeinek terjesztése, hasznosulása (disszemináció) Irodalomjegyzék

4 A jelen tanulmány általános előzményeként a Bevezetés - előzmények szakasz röviden bemutatja a MTESZ-t, beleértve a MTESZ és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) illetve az előd intézményei közötti kapcsolatokat. Ezen előzményeknek megfelelően született meg az alábbi tanulmány. A fenntartható fejlődés folyamatosan érlelődő fogalma mára életszemléletet is jelent. Ennek kialakulását és tartalmát mutatja be tanulmányunk I. fejezete, felhasználva az Irodalomjegyzékben felsorolt szerzők műveit és a MTESZ-ben felhalmozott szakértelmet, ismereteket. A II. fejezet először az Új Magyarország Fejlesztési Tervnek (ÚMFT-nek) a fenntartható fejlődés szempontjából fontos elemeit mutatja be, majd rátér (kiemelten a gazdaságfejlesztési és a társadalmi megújulás operatív programok esetében) a fenntarthatósági kritériumok érvényesülésének tárgyalására. Az utolsó alfejezet javaslatokat ad a tanulmány címében jelzett feladat végrehajtásához. A III. fejezet a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos néhány, a jelenben és a jövőben fontos tényezőre illetve folyamatra hívja fel a figyelmet, majd további metodikai javaslatokat tesz a fenntartható fejlődést szolgáló lehetséges tennivalókra. A tanulmányt a már említett Irodalomjegyzék és a könnyű elérhetőséget szolgáló, három dokumentumot tartalmazó Melléklet zárja. A tanulmányban hivatkozott, nyilvánosan is elérhető dokumentumokat, a jobb kezelhetőség érdekében, külön kötetbe gyűjtöttük össze. Bevezetés - előzmények Ebben az elemző anyagában a MTESZ olyanra vállalkozik, amire szakmai civil szervezet (szövetség) ma hazánkban a siker reményében nehezen vállalkozhatna. A fenntarthatóság műszaki-természettudományos alapú elemzését - különös tekintettel a gazdaságra, a versenyképességre - elvégezni csak széles körű, mondhatni multidiszciplináris képességekkel, adottságokkal, műhelyekkel és szakemberállománnyal lehet. Az alábbiakban röviden bemutatjuk ezt a Szövetséget, hogy érthető és meggyőzően bizonyítható legyen az elemzésben leírtak megalapozottsága és a javaslatok igen széles elméleti és gyakorlati alapokra épülése. A MTESZ a műszaki-, agrár-, természet- és gazdaságtudományi értelmiséget tömörítő egyesületek, társaságok és más közhasznú társadalmi szervezetek önkéntes társulásán alapuló, jogi személyiséggel rendelkező szövetsége. Kiemelkedően közhasznú társadalmi, szakmai érdekképviseleti szervezet. A MTESZ, mint Magyarországon a legnagyobb reálértelmiséget tömörítő, kiemelkedően közhasznú civil szervezet, megalakulása óta a társadalom legszélesebb rétegei számára elérhető műszaki és természettudományos ismereterjesztést, szakértést vállal fel, és azt 39 tagegyesülete, közel nyolcvanezres tagságának szellemi tőkéje hasznosulásával a magyarországi társadalmi fejlődés szolgálatába állítja. Ez a cél végigkíséri a MTESZ 1948-as megalakulása óta tartó időszakot. Kiemelten kezeli a kutatás-fejlesztésben, innovációban, az oktatásban, képzésben történő tevékeny szerepvállalást. Elősegíti a tagegyesületek szakmai és területi együttműködését, a közös célok megvalósítását, a tagegyesületek felhatalmazása alapján képviseli azok és tagjaik közös érdekeit. 4

5 A Szövetség kiemelkedően közhasznú feladatainak körében együttműködési, támogatási megállapodásokat kötött minisztériumokkal, főhatóságokkal, intézményekkel melyek révén közhasznúsági tevékenységű témakörök szerint az alábbi főbb állami, kormányzati átruházott feladatokat látta és látja el: energiahatékonysági és takarékossági szakértői és ingyenes tanácsadói, ügyfélszolgálati tevékenység ellátása; innovációs és technológiatranszfer, K+F és EU 7 KTF keretprogram, hazai és EU-s pályázati és tanácsadási szolgálat ellátása, pályázati monitoring végzése országos hálózata útján; Nemzeti Fejlesztési Programok és pályázati lehetőségek széleskörű ismertetése és tanácsadási szolgálat ellátása, elsősorban a kis-és középvállalkozások számára; Megyei szervezeteink a települési önkormányzatokkal, köztestületekkel, intézményekkel és vállalatokkal kötött megállapodások alapján, segítik a területfejlesztést, a régió és kistérség-fejlesztés céljainak alapulvételével a megyékben, régiókban további közhasznú feladatok ellátását. A Szövetség a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács delegált tagjaként, továbbá szoros együttműködésben a Magyar Tudományos Akadémiával és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal kiemelt feladatának tekinti a fenntartható fejlődéssel való foglalkozást. A VAHA program idején a MTESZ számos szakértője vett részt a tanulmány kidolgozásában, a javaslatok elkészítésében. A fentiekkel szoros összhangban van az a tevékenység és szakmai együttműködés, melyet a MTESZ az elmúlt évek során alakított ki és művelt sikerrel a gazdasági tárcával, meghatározott támogatási szerződések révén, többek között az energiatakarékossági program megvalósítása, a kis-és középvállalkozói réteg vállalkozói tevékenységének fejlesztése, a klaszterhálózat életre hívása területeken. Bízunk abban, hogy a jelen elemző tanulmányban megfogalmazott javaslatok alapjául szolgálnak a tárca és a MTESZ között a következő évek szoros együttműködésének. Bizakodásunkat arra építjük, hogy az elmúlt évek során 1994-től folyamatosan a minisztériummal négyévenként megkötött a miniszter és a MTESZ elnökének aláírásával ellátott megállapodások számos szakértői, tanácsadási, rendezvényszervezési, tanulmánykészítési programokat tartalmaztak, melyek Támogatási Szerződések révén valósultak meg. A most elkészült tanulmányban rögzített javaslatok reményeink szerint megteremtik a lehetőségét annak, hogy azok értékelését követően, a konkrét hasznosuláson túl, megkezdődjön egy új, elsősorban a jövőnek szóló együttműködési megállapodás előkészítése, majd támogatási szerződések megkötése. 5

6 I. A fenntarthatóság alapkérdései I.1. A fenntartható fejlődésről Majd egy emberöltő telt el a Római Klub jelentése óta, amelyben tényeket és vészjelzéseket közvetítettek a Földünk sorsáért aggódó tudósok, közéleti személyiségek, hogy felrázzák a világ közvéleményét a Földet veszélyeztető jelenségekre. A kormányokra, a nemzeteket integráló szervezetekre nehezedő nyomás a Föld érdekében, elegendő volt néhány világegyezmény (kiotói, lisszaboni, brüsszeli, stb.) létrehozására, hiszen a Klub első jelentése, a Növekedés határai egy modell segítségével vizsgálta azt a helyzetet, hogy mi történik a 2100-ig terjedő jövőben, ha a világ népessége, s az iparosodás során a környezet használata és szennyezése az eddigi ütemben növekszik. Az ENSZ Közgyűlése 1984-ben hozott határozatot arról, hogy létrejöjjön a Környezet és Fejlődés Világbizottsága, amelynek feladataként fogalmazódott meg az, hogy alapozza meg a második környezetvédelmi világkonferencia koncepcióját. E Bizottság vezetésére Gro Harlem Brundtland asszonyt, Norvégia akkori miniszterelnökét kérték fel, s e bizottságban, amelynek 22 tagja volt, magyar részről helyet kapott Láng István akadémikus is. A Bizottság alakuló ülésére Genfben került sor 1984 októberében. A Bizottság néhány év alatt elkészítette Our Common Future címmel jelentését, amelyet az ENSZ Közgyűlése 1987 novemberében fogadott el. A jelentés röviden és tömören fogalmazta meg a fenntartható fejlődés fogalmát: A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket. A brundtlandi jelentés ismertté válása után felerősödtek a globális környezetvédelmi folyamatok, s egyre inkább központi kérdéssé vált a fenntartható fejlődés témaköre. Mind a kormányzati, mind a nem kormányzati szervezetek részéről egyre nagyobb figyelem fordult a fenntartható fejlődés témaköré felé, és ennek megfelelően már az 1990-es évek elejétől kezdve egyre több országban alakultak meg a fenntartható fejlődéssel foglalkozó bizottságok, amelyek a nemzeti fenntartható fejlődési stratégiák kidolgozásában kezdtek el munkálkodni. A fenntartható fejlődés fogalmáról több elemzés, értelmezés látott napvilágot. A fenntarthatóság sokak számára, valaminek a fenntartását jelenti, azaz fenntartani a gazdasági növekedést, a jóléti szintet, vagy a környezetet. Ez azonban a környezet állandó változásai miatt nem valósulhat meg. A fenntarthatóság kifejezés ezért valójában nem az időre, hanem a fejlődés módjára kell, hogy vonatkozzon. Herman Daly szerinti értelmezésben, a fenntartható fejlődés: A fenntartható fejlődés a folytonos szociális jólét elérése anélkül, hogy az ökológiai eltartó-képességet meghaladó módon növekednénk. 6

7 A fejlődés értelme az, hogy jobbnak lenni a környezethez való alkalmazkodásban, azaz a fenntartható társadalomnak a külső feltételekhez a belső társadalmi feltételek megfelelő megválasztásával kell alkalmazkodnia. A fejlődés alapvető célja tehát a szociális jólét, azaz mindenki - a jelen és jövőbeli nemzedékek - számára a méltányos életfeltételek lehetőségének a biztosítása. A fenntartható fejlődés tehát elméletben három dimenzió, nevezetesen a társadalom, a gazdaság, és a környezet harmonikus kezelését jelenti, amelyhez a politika világa is bekapcsolódik, mintegy negyedik dimenzióként. A cél tehát a társadalom életminőségének javítása, illetve fenntartása, míg a gazdaság, a jólét megvalósításának az eszköze, a környezet pedig a feltétele, azaz egyszerre lehet lehetősége és korlátja is a fejlődésnek, amely fejlődési folyamatban a társadalom, a gazdaság és a környezet viszonyát az össztársadalmi alapra épülő, és össztársadalmi részvétellel működő politikai intézményrendszer biztosítja. A Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata a fenntartható fejlődést az alábbiakban fogalmazta meg: A fenntarthatóság az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, a környezet és a természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésével egyidejűleg (Átmenet a fenntarthatóság felé: Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata, Tokió, 2000) A Környezet- és Fejlődés Világkonferencián, Rióban, 1992-ben született meg az az okmány, amely a fenntartható fejlődés megvalósítását célozta a Feladatok a XXI. századra címmel. E tanácskozáson került elfogadásra az ENSZ Keretegyezménye az Éghajlatváltozásról és a Biológiai Sokféleség megőrzéséről szóló Egyezmény. Az Éghajlatváltozás Keretegyezmény célja az üvegházhatású gázok csökkentése volt. A keretegyezmény értelmében a fejlett és átalakuló gazdaságok vállalták, hogy 2000-ben a globális éghajlatváltozás veszélyét erősítő üvegházhatású gázoknak az országaikban a társadalmi-gazdasági tevékenységből eredő kibocsátása az 1990 évi mennyiséghez hasonló lesz csak. ( Magyarország számára a kibocsátási szint az közötti időszak éves átlaga került megállapításra.) Az Egyezmény a Biológiai Sokféleség Védelméről a biológiai változatosság gyors hanyatlásának megakadályozását célozza, mivel felismerésre került, hogy nem elegendő csak egyes fajokat, s néhány területet védeni, hanem szükség van az élővilág védelmére mindenhol. Az emberi tevékenységből származó globális kibocsátások növekedése miatt az évi Kiotói Jegyzőkönyv alapján a fejlett és átalakuló országok a későbbiekben vállalták, hogy átlagosan közel 5%-al csökkentik kibocsátásaikat az 1990-hez képest. A Riói tanácskozást követően az ENSZ keretein belül megalakult a Fenntartható Fejlődés Bizottság, amely évről évre különböző témaköröket megvitatva tesz javaslatokat a fenntartható fejlődés érdekében. Johannesburgban, 2002-ben - Rió után 10 évvel - került sor a Fenntartható Fejlődés Világkonferenciájára. A környezeti rendszerek pusztulásáról a Millennium Ökoszisztéma Felmérés közöl döbbenetes adatokat. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) kinyilvánította, hogy az éghajlatváltozás nagy bizonyossággal összefüggésbe hozható az emberi társadalom által okozott üvegházhatású gázok kibocsátásával. Az IPCC Negyedik értékelő jelentése 2007-ben megállapította, hogy ahhoz hogy az egyensúlyi globális átlaghőmérséklet csak 2-2,4 fokkal emelkedjen az iparosodás előtti szinthez képest, melyhez az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának ppm-en történő stabilizációja szükséges, ahhoz 2015-ig legkésőbb el kell érni globális szinten a kibocsátási maximumot, és 2050-re a globális kibocsátásokat a évi szinthez képest csökkenteni szükséges 50-85%-al. 7

8 Az angol kormány számára készített un. Stern jelentés az éghajlatváltozás elleni küzdelem felgyorsítását sürgeti, hiszen az intézkedések véghezvitele ma még elviselhető módon terheli meg a költségvetéseket (a GDP évi 2%-át kellene felhasználni az éghajlatvédelemre, hogy a légköri széndioxid szint a még tűrhető változásokat okozó 500 ppm szinten maradjon), viszont a késedelem komoly gazdasági hatásokkal jár majd együtt. A jelentésben az üvegház kibocsátás csökkentése valójában egy jövőbe történő befektetést jelent, hiszen a hathatós, jelentős kibocsátási csökkentésből származó előnyök messze felülmúlják annak költségeit. A modellekkel végzett elemzések alapján az 1990-es szinthez viszonyított 80%-os csökkentés esetén a világ összesített GDP-je +4 és -12% közötti tartományban változhat. Tim Jackson professzor tanulmánya a Jóllét növekedés nélkül nem tartja szerencsésnek az olyan növekedést, amelynek hasznából egyre kevesebben részesülnek, és amelyért igen nagy környezeti árat kell fizetni. De nem tart lehetségesnek egy olyan világot sem amiben, a világgazdaságnak az évszázad közepéig 15-ször, a végéig 40-szer nagyobbnak kellene lennie, miközben a világ már jelenleg is meghaladta az ökológiai befogadóképességének kereteit. Az Európai Unió alkotmányában 1997-ben az Amszterdami Csúcson került rögzítésre a fenntartható fejlődésre való törekvés, mint az Unió egyik legfontosabb politikai célkitűzése, azaz: A Közösségnek feladata kell legyen (..) közösségi szinten a gazdasági tevékenységek harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődésének előmozdítása (2.bekezdés). Az Amszterdami Csúcs indította el az EU Fenntartható Fejlődési Stratégiájának elkészítését, amelynek következtében a Helsinki Csúcson, 1999-ben az Európai Tanács felkérte a Bizottságot, hogy készítsen egy hosszú távú, fenntartható fejlődést megalapozó stratégiai javaslatot, összekapcsolva a gazdasági, szociális és környezeti politikákat, és azt mutassa be az Európa Tanácsnak 2001 júniusában. A Bizottság elkészítette Az új Európa kialakítása című közleményét 2000 februárjában, a közötti stratégiai célokról. A közleményről széleskörű vita bontakozott ki különböző érdekcsoportok bevonásával. Az un. Prodi Bizottság irányítása alatt folyt széleskörű vita eredményeként 2001-ben Göteborgban elfogadásra került az EU Fenntartható Fejlődésért (FF) Stratégia, s néhány évvel később kezdődött el az EU FF Stratégia felülvizsgálata, amelyet 2006-ban - a már a bővítést követően az új tagállamokkal együtt véglegesítettek és fogadtak el, mint az EU megújított FF Stratégiáját. Napjainkban az ENSZ, az EU és a magyar Nemzeti-éghajlatváltozási Stratégia (NÉS) is hivatalosan elismerte, hogy valójában elindult és visszafordíthatatlannak tűnik Földünk éghajlati viszonyainak változása. A NÉS majdnem 100 oldalas vitaanyaga, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) által jegyzett stratégiának alapszemlélete egyértelmű: a hazai környezetpolitika kialakítása és végrehajtása során olyan eszközöket kell alkalmazni, amelyek a nemzetközi környezeti szempontok mellett a hazai gazdaság fejlődésének következményeit is figyelembe veszik, és teljesítik az EU-tagság szabta elvárásokat is. 8

9 A globális környezeti változást az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével lehetséges korlátozni, vagy a hatását csökkenteni. Mivel e gázok az energiatermelés, a közlekedés, az egyes ipari tevékenységek és az intenzív mezőgazdasági termelés során kerülnek a légkörbe, az éghajlatvédelem végső soron a nemzetgazdaságokat átszövő energetikai, közlekedési infrastruktúra, valamint termelési-termesztési rendszerek környezeti szempontú modernizálását jelenti, ami jelentős terheket ró a társadalomra és a gazdaságra. A klímaváltozás és annak hatásai enyhíthetők, de a jelenség maga nem kerülhető el teljes egészében, az üvegházhatású gázok múltbeli és jelenlegi kibocsátása miatt. Bolygónk történetét végignézve azonban nem mondhatók, hogy nem voltak benne nagy változások, azaz katasztrófák a vesztesek számára. Hatalmas döntő változás volt, pl. az oxidatív légkör és az ózonpajzs kialakulása, amelynek a vesztesége nem volt csekélyebb, mint a reduktív légkör átalakulása, amellyel együtt járt annak az ökológiai feltételnek a megszűnte, amely az élet kialakulásához vezetett. De a jégkorszakok sem voltak csekély hatással a bioszférára, nyomában fajok tűntek el, és természetesen keletkeztek is. Ez a fejlődés nem volt harmonikus, de fenntarthatónak, sőt fenntartónak igen csak nevezhető volt, hiszen nem erőforrásokat pocsékoltak el az évmilliók, hanem éppen hogy erőforrásokat hoztak létre, raktároztak el. Ezekre a féltett javakra szabadult rá az ember, s a huszadik-huszonegyedik századi technikával, egyre gyorsabb ütemben fogyasztja az erőforrásokat, s azok maradványait hulladékként - károsítva a környezetet - szórja szét a bioszférában. Ha a történelmet nézzük, akkor hasonlíthatjuk e jelenséget azokhoz az előbb említett nagy sokkokhoz, amelyek a rendszer öntörvényéből következtek be. A mai lakosságnak a környezetére gyakorolt terheléseit jól jellemzi, az un. ökológiai lábnyom nevű mutató. Az ökológiai lábnyom az élet fenntartása érdekében felhasznált térnek a nagyságát mutatja. Ennek a mutatónak értéke az elfogyasztott fosszilis energia, az élelem, a faanyag és az épített környezet által elfoglalt tér alapján kiszámolt jellemző szám, amely egyegy ember vagy ország környezeti terhelését mutatja. A világátlagot tekintve az átlagos világpolgár lábnyoma 2,7 hektár, noha csak fejenként 2,1 hektár jutna. Ez azt jelenti, hogy közel 1/3-nyival nagyobb Földre lenne szükség, hogy tartósan ne a jövő elől történjen a Föld erőforrásainak az elvétele. 9

10 Ökológiai lábnyom Európában (EU-23, az EU Málta és Ciprus nélkül) Egy főre eső teljes ökológiai lábnyom (globális ha/fő) Élelem, növény és állati eredetű felhasznál ások ökológiai lábnyoma (globális ha/fő) Teljes energia lábnyom (globális ha/fő) Területhasznál Teljes ati ökológiai biokapacitás lábnyom (globális ha/fő) Ökológiai deficit Ausztria 4,6 2 2,5 0,07 3,5 1,1 Belgium és Luxemburg 4,9 1,9 2,6 0,33 1,2 3,7 Dánia 6,4 3,2 2,9 0,24 3,5 2,9 Finnország 7 4,3 2,6 0,13 12,4-5,4 Franciaország 5,8 2,1 3,6 0,16 3,1 2,8 Németország 4,8 1,5 3,1 0,2 1,9 2,9 Görögország 5,4 1,8 3,6 0,05 1,6 3,9 Írország 6,2 1,9 4,2 0,12 4,7 1,5 Olaszország 3,8 1,5 2,2 0,07 1,1 2,7 Hollandia 4,7 1,7 2,9 0,12 0,8 4 Portugália 5,2 2,9 2,4 0,02 1,6 3,6 Spanyolország 4,8 2,2 0,26 0,03 1,6 3,2 Svédország 7 4,2 2,6 0,17 9,8-2,7 Egyesült királyság 5,4 1,7 3,4 0,34 1,5 3,9 Cseh Köztársadág 5 1,9 3 0,15 2,8 2,2 Észtország 6,9 3,5 3,3 0,11 5,7 1,2 Magyarország 3,5 1,3 2 0,17 2,4 1,1 Lettország 4,4 3,3 1 0,06 6,5-2,1 Litvánia 3,9 2 1,8 0,12 3,9 0 Lengyelország 3,6 1,5 2 0,07 2 1,6 Szlovákia 3,6 1,4 2 0,15 2,9 0,6 Szlovénia 3,8 1,3 2,4 0,07 2,9 0,9 EU 23 átlaga 3,8 1,3 2,4 0,07 2,9 0,9 Forrás: Global Planet Report, 2004 Egy átlag magyar állampolgár ökológiai lábnyoma 3,5 hektárt mutat 2008-ban, noha a számítások szerint egy hazai emberre csupán 2,8 globális hektár juthatna, amelynek következményeként, terheléseink csökkentését ennek figyelembe vételével kellene megtenni. 10

11 I.2. A fenntarthatóság értékrendje A fenntartható fejlődéssel kapcsolatos gondolkodás, a környezetminőség és a társadalmi, gazdasági fejlődés hosszú távú, szoros kapcsolatából indulhat csak ki, a Fenntartható Fejlődési Nemzeti Stratégia (FFNS) a nemzeti szakpolitikák egész sorához kell, hogy kapcsolódjon. Nem lehet a jelenlegi politikai rendszertől lényegesen elkülönülő fenntarthatósági programrendszert kidolgozni, így az értékrendszer szükségképp a mából kell, hogy kiinduljon, és a jövő felé kell, hogy mutasson, oly módon, hogy hordozza az általános jövőképet, és hogy a fenntarthatóság értékmodelljét szükségszerűen a maga multidimenzionalitásában vázolja fel. A fenntartható fejlődés értékrendszerének változásai több lépcsőn keresztül történtek, több paradigmaváltás valósult meg, a piaci gazdasági ésszerűségtől a fenntartható racionalitásig, vagy a növekedés alapú haladástól a fenntartható jóléti paradigmáig, de említhető a növekedés-erkölcstől a fenntarthatóság erkölcs és politika felfogásáig, vagy az atomizált emberfelfogástól a közösségéhez visszacsatolt emberig, a gátlástalanul pusztító globalitástól a lokalitások és régiók korlátlan vízszintes érintkezéséig, stb. A haszonelvűség és a versenykényszer nem ösztönzi, inkább bünteti a társadalom összetartása szempontjából nélkülözhetetlen magatartást, semmiféle gátat nem emel a meg nem újuló természeti erőforrások kíméletlen használatával szemben, sem pedig a kulturális és szociális infrastruktúrát lebontó, erodáló hatásokkal szemben. A gazdasági teljesítmény valós kutatóinak szerintük a helyi erőforrások hasznosításából származó teljesítményt kellene összevetniük, az ezen erőforrások állapotában végbement változásokkal. A természeti és ember alkotta környezetünk jövője eszerint mindenekelőtt azon múlik, hogy a körvonalazott gazdasági paradigmaváltás a piaci koordináció racionális társadalmi ellenőrzése végbemenjen, illetve hogy milyen gyorsasággal megy végbe. A piaci modell uralkodó közfelfogása a fejlődést különféle elvont, forgalmi és ellátottsági mutatók szerinti növekedéssel azonosítja. A termelés-fogyasztás körforgásának felgyorsulása csak a nélkülözhetetlen természeti erőforrások kimerülését, a túlterhelt ökoszisztémák degradálódását eredményezi. Ezzel szembeállítják a termelési ciklusok anyagtalanítására, a szelíd technológiák alkalmazására, a közvagyon oszthatatlan és csak közösen élvezhető elemeinek védelmére és gyarapítására, az emberi kapcsolatok és tevékenységek minőségének a javítására összpontosító, fenntartható modelljüket, amelyet a piaci növekedési logika, mint posztmateriális jóléti modellt minősít. E modell a környezet épségéhez, az egészség megőrzéséhez fűződő értékek anyagi jellegét és a társadalmi hatékonyság önkéntes elmélyülését helyezi szembe azzal a kínos önkorlátozással, amelyet a technológiai, gazdasági ésszerűség diktátumához való kényszerű alkalmazkodás követel. A fenntarthatósági stratégiák globalizációkritikában gyökerező vezérelve a világméretű gondok helyi kezelését az ökologikus gondolkodás érvényesülésének előfeltételévé teszi. A végtelen növekedés hite nem egyéb, mint hogy az emberiség és az őt körülvevő természeti részrendszer, a negatív visszacsatolásokat képes elhárítani. A végtelen növekedés hite mellett a negatív visszacsatolásokat semmibe vevő társadalom nem a tényleges okok, hanem a tünetek orvoslása felé fordul, és pozitívan csatol vissza a rendszerhez, amivel még inkább felnagyítja a negatív visszacsatolásokat és az eszkaláció felé tereli az ellentmondásokat. 11

12 A végtelen növekedés logikája a feloldhatatlanul működő ellentéteket nem képes csillapítani. Azáltal, hogy a negatív visszacsatolások valódi okait nem szüntetjük meg, hanem gerjesztjük, un. probléma csigavonalat építünk, amelynek egy szintjén túl már képtelenek leszünk a megnövekedett gondokat kezelni. Az ökoszisztéma-rendszer korlátainak betartásához csak egy olyan folyamatban képes eljutni az emberiség, amelyben a végtelen növekedésbe vetett hitétől eloldja magát és megteremti a fenntartható társadalmat, amely a külső és belső feltételek változásához sikeresen alkalmazkodik. A fenntarthatóság, mint állapot, természetesen soha nem érhető el, mert a külső és belső környezeti feltételek állandóan változnak, az alkalmazkodás és a változás kényszere állandóan adott. A fenntarthatóság alapértékei a társadalmi igazságosság, a rendszerszemlélet, és a jó környezet minősége, amelyet a természeti erőforrások megfelelő használata biztosíthat. Sorra véve ezeket az alapértékeket, a társadalmi igazságosságnál elsőként kell említeni a szubszidiaritás elvét. Itt a döntések áthelyeződnek a döntés közvetlen hatásfelületére, ezáltal csökken a központi felelősség, s a különböző érdekek egyensúlyát a kölcsönösség teremti meg. A döntési folyamatoknál a helyzetelemzés, az alternatívák megfogalmazása és kidolgozása kiegészül az érdekek egyeztetésével. A döntés és a döntési folyamat minden egyes fázisának szempontjává válik a nagyobb rendszerek felé való érdekegyeztetés, a környezet és a fejlődés kérdéseinek összeegyeztetése. Az erőforrásokhoz való hozzáférés esélyegyenlősége hiányában a szegénység felszámolása nehezen képzelhető el, ugyanis a szegénység megszüntetéséhez a jövedelemszerzés lehetőségének biztosítására van szükség. A munkahely és a tőke alapvetően szükséges a jövedelemszerzéshez, amihez az erőforrások, az eszközök, a tudás, a piac nélkülözhetetlen feltételek. A fenntartható társadalomhoz ennek megfelelően a nagyobb biztonság, az önállóság tartozik. Ez megköveteli, hogy a helyi közösségek rendelkezzenek saját forrásaik felett, és ezek hasznából részesedjenek, vagy osztozzanak az erőforrásaikon. Helyi szinten szükséges törekedni a közösségek szükségleteinek kielégítésére, a helyi források felhasználásával. A helyi és tágabb közösségi érdekek kiegyensúlyozottsága a fenntartható fejlődésnek alapfeltétele. Az együttélés, együttműködés nem csak a helyi közösségen belül értendő, hanem azon kívül is. A fenntarthatóság, a hasznokon túl, a terhekből való egyenlő részesedést is jelenti. Az esélyegyenlőség biztosítása jelenti a szociális igazságosság alapját. Az esélyegyenlőséget biztosítani kell mindenkinek a tanulásban, a művelődésben, az értesülésekhez való hozzáférésben, a munkában, de az egészségügyi és szociális ellátásban épp úgy, mint a jogszolgálatban. A tájékozottság javítása érdekében biztosítani kell mindenki számára a megfelelő hozzáférést az adatokhoz, az információkhoz, amelyek ismeretében erősödhet az állampolgároknak a döntéshozatalban való részvétele. A rendszerszemlélet esetében az ok-okozati összefüggések felismerése elengedhetetlen. E nélkül a különböző környezeti és társadalmi problémák rendszerének összefüggései ismeretlenek. A politikusok, a társadalom szereplői nem ismerik fel a fejlődés és a környezet kérdéseinek összetartozását. A holisztikus szemlélet megköveteli, hogy feltárásra kerüljenek a jelenségek okokozati összefüggései, s ennek megfelelően az okokból történjen az akadályoknak a megoldása, illetve a problémák megelőzése. A holisztikus szemlélet a rövid és hosszú távú, a helyi és globális érdekek összeegyeztetését követeli meg, az elővigyázatosság elvének alkalmazása mellett. 12

13 A fejlesztéseknél figyelembe kell venni a jövő nemzedékekre ható hosszú távú hatásokat is. A fenntarthatósági kilátásokat csökkenti a pillanatnyi érdekek kielégítése, a jelenbe megfelelőnek tartott megoldások a hosszú távú hatásainak végig nem gondolása. A fejlődés és környezet ügyeinek integrált megközelítése, a szektorok felett átívelő intézményrendszer megteremtése az, amely képes biztosítani az elkülönült politikák, szabályozási rendszerek, szektoriális gondolkodás integrációját, amelynek során a kölcsönös erősítés érdekében a gazdasági, a szociális és környezeti szempontok, valamint azok összefüggéseit egyaránt figyelembe kell venni. A jelenlegi szektoriális gondolkodás nem teszi lehetővé a társadalmi jólét kimutatásának fokát. Az életminőséggel kapcsolatban csak egyes elemek minősítésére van mód, s ennek következtében a fejlődés azonosítása jelenleg a gazdasági növekedéssel, míg a fejlettség a GDP-vel történik. Szükséges, hogy a fenntarthatóságnak olyan mutatói jöjjenek létre, amelyek a társadalmi jólétről valós jelzéseket közölnek a társadalom részére. A természeti erőforrások jó hasznosítása érdekében a fenntartható termelői és fogyasztói mintázatok megfelelő irányba történő kialakítása elengedhetetlen, amely az anyagés energiaintenzív termékek és szolgáltatások körétől, az energia- és anyagszegény termékek és szolgáltatások, a tudás és a kultúra termelésének, fogyasztásának irányába történik. A fenntarthatóság érdekében szükséges megőrizni az alkalmazkodott kultúrát, olyan termelői és fogyasztói mintázatokat, amelyek a környezethez való alkalmazkodás során alakultak ki, s hosszútávon biztosítani tudták a helyi közösségek és környezetük harmóniáját. A helyi erőforrások hasznosítása a helyi közösség és környezet viszonyrendszerében valósul meg, szervesen illeszkedik a közösség életéhez, lehetővé téve a szerves kultúra folyamatosságát, a közösség együttműködését. A fenntarthatósághoz figyelembe kell venni az adott terület ökológiai adottságait, s nem azok ellen kell fejleszteni, hanem azokra kell alapozni. A környezetet az adottságoknak megfelelően kell hasznosítani, hogy az ökológiai jellemzőket a végrehajtott fejlesztés ne változtassa meg. A természetes kölcsönhatások megóvására való törekvés rendkívül fontos, s ennek megfelelően kell a társadalmi folyamatokat illeszteni a természetes folyamatokhoz. A környezet elemei egy rendszert alkotnak, s emiatt az egyik vagy másik elemnél történt beavatkozás, vagy hatás valójában az egész rendszert érinti. Az emberi társadalom szerkezetében és működésében bizonyos mértékben szembe helyezkedik az eltartó rendszerrel, ahelyett, hogy a saját haszna érdekében a meglévő adottságokat a saját hasznára fordítaná. A mai gyakorlat átterheli a környezeti terheket a helyi szintről a globálisra, egyik helyről a másikra. Hasonlóan történik ez az átterhelés az egyik környezeti elemről a másikra, illetve a környezet minőségének javítása érdekében az erőforrásokra. (Pl.: szennyvíztisztítás, regionális hulladéklerakók, hulladékégetés, stb.) A természetes térszerkezetek leromlása következtében, amelyet a túlzott közlekedési, szállítási infrastruktúra összefüggő és kiterjedt hálózattá történő szerveződése, a területfelhasználás egyre nagyobb mértékű növekedése (zöldmezős beruházások, vonzáskörzetek kialakulása, stb.) okoz, csökken az élőhelyek koherenciája, az ökológiai hálózat működésének lehetősége, de sérül a biológiai sokszínűség is. A természeti erőforrások biztonsága, a környezet teljesítőképességének megőrzése, az iható víz, a tiszta levegő, a szennyezéstől mentes környezet, az esztétikus táj szükséges a létezéshez, amelyek jelenleg pénzben nem kifejezhető értékek. 13

14 I.3. A fenntarthatóság gondolatvilága A versengő piacgazdaság fejlesztési logikája akarva, akaratlanul azokat juttatja forrásokhoz, akik saját erejükből is fejlődhetnének, és azokat hagyja forrás nélkül, akik rászorulnának a segítségre. A fejlődés itt mindig valaminek a környezetnek vagy valamely teherviselőnek, fejletlen országoknak a rovására valósul meg. Ilyen módon kudarcra ítéli a területi fejlettségbeli különbségek kiegyenlítésének politikáját is. A versengő társadalomban az életminőség és a környezetminőség eltávolodik egymástól. A természetes egymásra hatásuk megbomlik. Az ilyen társadalomban a jövő nemzedékek érdekérvényesítése hiányzik, a szükségleteken túli igények kielégítésére való törekvés nő, és kialakul az önkorlátozás hiánya. Ezt a helyzetet tovább rontja a rövid távú sikerpolitizálás szükségszerűsége: mivel a jövő nemzedékek nem szavaznak a jelent is érintő kérdésekről, a politikai elit sikerpolitizálását ami ugyan alkalmatlan a hosszú távú érdekek és a jövő nemzedékek érdekeinek a képviseletére nincs, ami megakadályozza. A versengő piacgazdaság a tőke megóvásában és az egyenlőtlenségek fenntartásában érdekelt, ezért a közösségi gondoskodás, a kölcsönös nagylelkűség, a szolidaritás gyengül, a család szerepe átértékelődik. A fenntartható fejlődés logikája ezen a helyzeten akkor tud javítani, ha lehetősége nyílik a versengéssel egyensúlyba hozni a társadalmi szolidaritást, ha a fenntartható gazdasági növekedés mítoszát képes lesz levenni a napirendről és e helyett evolúciós és rendszerelméleti szempontból egyértelművé teszi, hogy korlátlanul fenntartható növekedés a lehetetlenség tartományába tartozik. Az emberi népesség számának, termelésének, fogyasztásának a növekedése nem lehet korlátlan, de még csak nem is állandósodhat a jelenlegi szinten, hiszen a jelenlegi erőforrás felhasználása és a környezetterhelés akkor sem lenne fenntartható, ha a jelenlegi szinten maradna, és nem növekedne. Az erőforrások értékelésében és az externáliák elismertetésében csak a globális fellépés látszik sikeresnek. A fenntarthatóság integráló fogalom, integráltsága azt jelenti, hogy a környezet és a fejlődés minden kérdése összefügg, megköveteli, hogy ne vezessen megosztásra, szektorokra bomlasztva és a tudományágak elkülönülésére. A különböző szektorokra odaillesztett fenntartható jelző helytelen megoldás, mert fenntartja a fejlődés tényezőinek elkülönülését. A fenntarthatóság környezetpolitikája által megkövetelt integráció eltér az ágazati integráció tartalmától, hiszen a környezeti szempontok teljes társadalmi beágyazottságát igényli, annak a ténynek az elismerése alapján, hogy a környezetnek okozott ártalmak valóságos gyökerei társadalmiak. Sokkal szélesebbek annál, mint ami a szokásos szektorszemléletben kezelhető. A fenntarthatóság környezetpolitikájának éppen az a küldetése, hogy a fenntartható fejlődés útjára vezeti a társadalmat, világossá téve a természeti környezet és a társadalmi fejlődés mély kapcsolódását. A fenntarthatóság környezetpolitikája visszaállítja a gazdaság ökoszociális érzékenységét, az egyes környezeti teljesítményeken túl, az együttesen okozott környezetterhelésre is figyel. 14

15 Megakadályozza a globális kultúrának a helyi szerves kultúrákat, a történelmi fejlődésben kialakult, alkalmazkodó termelői-fogyasztási mintázatokat összetörő hatásait. Keresi a saját céloknak megfelelő természetátalakítás helyett, az ahhoz való alkalmazkodás, az eltartó természetbe való harmonikus illeszkedés lehetőségét. A fenntarthatóság környezetpolitikája, mindenekelőtt a környezetnek legnagyobb gondot okozó gazdaság, a termelői, fogyasztói mintázatok átalakítására mutat. Ezen belül törekszik az időben alkalmazkodó szerves kultúrák megőrzésére, ahol az ember és a környezet között működésbeli viszonyok jöttek létre. Törekszik a helyi erőforrások hasznosításának prioritásaira, ahol a helyi erőforrások, a helyi közösség szervesen illeszkedik, a szerves kultúra folyamatosságot kap. A környezeti rendszerek adottságainak a hasznosítására a leghatékonyabb energetikai változatok, a kis kockázatok és a hosszú távú eredmények kiszámításával törekszik az állandóság és sokféleség megőrzésének biztosítására. Törekszik továbbá az ember és a környezet harmóniáját megőrző körfolyamatokba szervezett gazdaság kialakítására, ahol a termelési, fogyasztói mintázatok összekapcsolódnak a környezet folyamatokkal, a fejlesztés összekapcsolódik mind vertikálisan, mind horizontálisan a termelői és fogyasztói tevékenységekkel. A természeti rendszerek körfolyamataihoz hasonlóan minimalizálja a hulladékok keletkezését, és lehetővé teszi, hogy az emberi gazdaság szerkezete és elvei ne konfrontálódjanak a környezeti rendszerek szerkezetének működési elvével, a természet biogeokémiai ciklusának logikájával. A fenntarthatóság környezetpolitikája tágítani igyekszik azt a nagyon szűk választékot, amelyet a gazdaság egésze felhasznál a rendelkezésre álló erőforrásokból, mert tudatosítja, hogy a környezeti és gazdasági instabilitás így jobban elkerülhető. A fenntarthatóság környezetpolitikája nagy súlyt helyez arra, hogy a társadalom minden szektorában megismerésre kerüljön a fenntartható erőforrás gazdálkodásának módja, hogy annak társadalmi, természettudományos, technológiai, illetve műszaki tudáshalmazát a fenntarthatóság igényei szerint fejlessze. A fenntarthatóság környezetpolitikája a környezet elemeinek állapot-megőrzési stratégiáján túllép, a környezet minőségének biztosítását nem elemei állapotának megőrzésén keresztül, hanem a rendszeren belül és a rendszerek közötti kölcsönhatások sértetlenségével próbálja megvalósítani. Nem állapotokat, hanem folyamatokat őriz meg, a természetbeni interaktív folyamtokon őrködik. Megpróbálja az egyes elemek megőrzésére irányuló erőfeszítések közben keletkező környezeti átterheléseket megakadályozni, a természet rendszerét egynek és oszthatatlannak fogja fel. Alapösszefüggésként kezeli, hogy a környezet terhelése az emberi társadalom által nem megszüntethető, bármilyen emberi tevékenység, amely anyagot, energiát használ fel, terheli a környezetet. Ám a fő kérdéssé az válik, hogy az összes környezetet érő terhelés alatta marad-e a rendszer eltartó képességének? 15

16 I.4. A fenntarthatóság politikája A jelenlegi társadalom és a politikusok, ma már sem azt nem hiszik, hogy a gazdasági növekedés egymagában képes volna leírni a társadalom szükségleteit és értékrendjét, sem pedig azt, hogy kizárólagos mércéje lenne a jólétnek. Ezért a fenntartható fejlődés közgazdasági értelmezése, amely olyan fejlődést jelent, amely maximalizálja a jelen nemzedékek társadalmai jólétét, oly módon, hogy az ne veszélyeztesse a jövőbeli jólétet, ki kell, hogy egészüljön a fenntartható fejlődés szélesebb politikai értelmezésével. Eszerint olyan társadalmi rendszert kell működésbe tartani, amely egyfelől csökkenti azokat a negatív externáliákat, amelyek hozzájárulnak a természeti erőforrások kimerüléséhez és a környezeti állapot romlásához, másfelől, amely biztosítja azokat a közjavakat, amelyek fontosak a tartós gazdasági növekedéshez, így a jól működő ökoszisztémákat, az egészséges környezetet és ennek megfelelően az összetartozó társadalmat. A fenntartható fejlődés politikájában ily módon elengedhetetlen a gazdasági környezeti és szociális politikák egyenrangú kezelése és összehangolt vezérlése. A fenntartható fejlődés hosszú távú látásmódot igényel, amely nehezen szorítható bele a létező parlamenti, politikai ciklusok rövid távú elképzeléseibe, cselekvési programjaiba. A fenntartható fejlődés globális, regionális és nemzeti megvalósítása a nemzetközi együttműködés hatékony formáit igényli, hiszen a gazdasági civilizáció korában egyetlen demokratikus ország sem lehet önállóan a fenntarthatóság szigete. A fenntarthatóság politikája az utóbbi időszakok eseményei miatt feltöltődik biztonságpolitikai tartalommal is, hiszen a biztonságérzet alapfeltétele a kiegyensúlyozott gazdasági, társadalmi és az egyéni fejlődésnek. A fenntartható fejlődés politikáinak ezen az alapon, az alábbi fontos elemeiről lehet említést tenni: Hosszú távú stratégiai tervezés, ugyanis a rövid távú kényszerek nem kedveznek a gazdasági, társadalmi és környezeti célok összehangolásának. Az árképzésnek tükröznie kell a termelt áruk és szolgáltatások teljes költségeit és hasznát. Ettől remélhető az, hogy a környezetileg káros és az erőforrások túl használatához vezető támogatások végre megszűnnek. A közjavak szolgáltatása terén a koordinációs akadályok megszüntetése elengedhetetlen. A közjavak, így az alapkutatás, az oktatás, az egészségügy, a tájékoztatás hasznainak biztosítása és fenntartása nélkül a fenntartható fejlődés szinte lehetetlen. A költséghatékonyság szempontja szerinti különböző politikákat a gazdasági költségek minimalizálhatósága érdekében kell megtervezni. A környezeti hatékonyság szempontja szerint a politikáknál elő kell segíteniük a regenerációt, a helyettesíthetőséget, az alkalmazkodást, és érvényesíteniük kell a visszafordíthatatlanság elkerülését. A regeneráció biztosítása azt jelenti, hogy a megújuló erőforrások használata nem haladhatja meg a hosszú távú regenerálódás arányát. 16

17 A helyettesíthetőség, a nem megújuló erőforrások hatékony használatára utal korlátozottságuk miatt. A veszélyes vagy szennyező anyag kibocsátási szintek nem haladhatják meg a környezet asszimilatív befogadóképességét. A fenntarthatatlan gyakorlatok sokszor a különböző területek koherencia hiányának számlájára írhatók. Különösen az ágazati politikákat gyakran készítik úgy, hogy nem veszik megfelelően figyelembe az externális hatásokat, amelyek később a környezetpolitikák, és környezetintervenciók segítségével kerülnek enyhítésre és felszámolásra. Az elővigyázatosság elvének alkalmazása a fenntartható fejlődési politikák egyik fontos szervező elve. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a tudományos bizonyosság hiányzik. A globális kölcsönös függés, az interdependencia időszakában, az országok, a nemzeti önérdekre való támaszkodást maguk mögött hagyhatják. Ezért a nemzetközi együttműködés egyre jelentősebb szerepet kap a nézeteltérések megelőzésében és felszámolásában. Az átláthatóság és a számon kérhetőség minden politikai megvalósulás lényege, a hatékony és demokratikus kormányzás alapvető feltétele, a fenntartható fejlődési politikák jósági mutatója. A fenntarthatóság, illetve annak elérését biztosító cselekvési területek szerkezete az alábbiakban foglalható össze: A tudományos kutatás és a tudáscsere erősítése, a kutatási eredmények elérhetővé tétele növelheti azt a tudásbázist, amely a fenntarthatóságról, az erősítő és veszélyeztető folyamatokról, valamint a szükséges értékváltásról szól. A közoktatással, a szakképzéssel és a felnőttképzéssel növelhető a fenntarthatóságról szóló tudás, de mindenki számára szükséges, hogy a média és más csatornák intézményein keresztül is megismerhetővé és megvalósíthatóvá váljon a fenntarthatóság eszméje. Ahhoz, hogy a társadalmi szereplők a döntési folyamatokban érdemi részt vállalhassanak, a meglévő és megszerzett tudásuk alapján, szükség van a gazdasági élet szereplőinek, a nyilvánosságnak és a civil szervezeteknek fellépésére, a politikai elkötelezettség alapján létrejövő, megfelelő csatornák és feltételek támogatására. Az intézményi rendszer, de a közpolitika átalakítása és fejlesztése is elengedhetetlen a fenntarthatóság elvei és gyakorlata alapján. A változások monitoringja és értékelése szükséges, mivel ezek eredményei visszahatnak nemcsak a tudásbázisra, hanem más cselekvési területekre is. Hazánkban általában a fejlődést sokan az anyagi gyarapodással tekintik egyenértékűnek. Azt gondolják, hogy ha gyarapodnak, akkor fejlődnek. A gyarapodás e tekintetben, ma olyan ismeretek megszerzését jelenti, amelyek ugyan a tudományos, technikai haladást segítik, de a fenntartható fejlődés szempontjából kevésbé jelentenek előrelépést. E téren jelentős az elmaradás, hiszen korábban egy egymásra épülő magas szintű ismeretszerzést biztosító közép, felső és egyetemi szintű oktatás működött, amely a gyakorlati életben igen jól használható ismereteket nyújtott. 17

18 Ezeknek az ismereteknek, amelyek megszerezhetők voltak a műszaki és természettudományos képzettséget adó iskolákban, műhelyekben, ma már jelentősen bővülniük kellene a fenntarthatóságot biztosító ismeretekkel és gondolkodásmóddal. Ennek a hiánya ma már az, hogy a korábban megszerzett ismeretek, teljes, vagy rész-ismeretek, rendszerbe foglalása egyre kevésbé történik meg a jelenben. A felfedezések, a K+F eredmények jövőbeli hatásai nincsenek végig gondolva. Ma jobbára csak az eredmény- és versenyorientált műszaki-technikai irányultságú társadalom megteremtése a cél. A mai azonnali sikerek, eredmények hajszolása egy rövid távú gondolkodást jellemez. A következmények elemzése, vizsgálata és a jövő fenntarthatóságának kérdései lekerülnek a napirendről. A jelenlegi műszaki és természettudományos képzés jelentős felhígulása már a komoly szakmai ismeretszerzést is károsítja, és csak elvétve jelenik meg a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kérdések, rendszerszemléleti ismeretek képzése, ismertetése. Egyes szűk szakmai területek kiváló képviselőinek szemlélete és ismeretei nem jelennek meg egy rendszerszemléletben, s azok társadalmi szervezetek, amelyek hivatottak voltak, vagy lennének a különböző szakterületek nézeteit ütköztetni, rendszerbe integrálni, ellehetetlenültek, nemcsak anyagi gondjaik, hanem a szakemberek bizonyos fokú érdektelensége nincs találkozási lehetőség, vitafórum, szakmai ismeretcsere, stb.- miatt is. A még, úgy ahogy, működő szervezetek felvetéseit, a gondolatok rendszerszemléletű összefüggéseket feltáró javaslatait a jelenlegi nyereségorientált társadalom és államigazgatás nehezen akarja meghallani, illetve sok esetben figyelembe sem veszi. A jogi és gazdasági szabályozórendszerek is ezt a szemléletet segítik, hiszen az elkülönülő szabályok és szabályozók nem teszik lehetővé az összefüggő ügyek összetett szabályozását, a társadalmi, a gazdasági és a környezeti kérdések együttes kezelését. Annak érdekében, hogy a fenntartható fejlődés alapelveit a jövőben széleskörűen, eredményesen alkalmazzák, a jövő nemzedéket hatékonyan és széleskörűen oktatni-nevelni kellene a fenntartható fejlődés kultúrájára, szemléletmódjára. Annak érdekében, hogy a jövő nemzedék elsajátítsa a fenntartható fejlődés kultúráját és szemléletmódját, az oktatás-nevelés területén jelentős fejlesztések szükségesek. A fenntartható fejlődés kultúrájának, szemléletmódjának elterjesztéséhez a jövőben jelentősen fejleszteni kellene egyrészről az oktatás-képzés teljes választékában a holisztikus, a rendszerszemléletű gondolkodásmódot. Már az óvodai nevelésben tudatosítani kellene azt, hogy minden cselekedetünknek hatása van a közösségünkre, a környezetünkre, minden tevékenységnek sokirányú következménye van, ezért a tevékenységek végrehajtása során figyelembe kell venni azok hatásait. A rendszerszemléletű gondolkozásmódot az iskolai oktatásban széleskörűen be kellene építeni, ami egyben elősegítené az egyes tantárgyak közötti kapcsolatok feltárását is. A felsőoktatásban minden tantárgyba be kellene építeni a rendszerszemléletet, de ezen túl vagy önálló tantárgyként, vagy valamelyik alaptárgyba építve önálló diszciplínaként is magas szinten oktatni kellene a rendszerszemléletet és rendszerelméletet. A fenntartható fejlődés elképzelhetetlen mély erkölcsi megalapozottság nélkül. Ahhoz, hogy megértessük a fenntartható fejlődés lényegét, magas színvonalú erkölcsi nevelés szükséges, az oktatás-képzés során hangsúlyozni kellene az egyén méltósága mellett a közösség alapvető szerepét is, így az oktatás során előtérbe kellene helyezni a közösségi/társadalmi együttműködés és a szolidaritás eszméjét. 18

19 Ennek a szemléletmódnak és kultúrának az átadását szintén már az óvodai nevelésben kellene elkezdeni, és az iskolai nevelés során, ennek érdekében magas színvonalú erkölcsi és szociális oktatást kellene nyújtani. A középiskolában több tantárgyba beépítve kellene elsajátíttatni a társadalmi felelősség, a szolidaritás feltétlen szükségességét, a közösségért érzett felelősség fontosságát. A fenntartható fejlődés erkölcsi alapjait a felsőoktatásban is széleskörűen, önálló tantárgyként kellene oktatni. Minden felsőoktatási intézményben, minden szakon tanítani kellene a társadalometika alapjait és a különböző társadalmi tanításokat. Emellett több tantárgyba beépítve kellene oktatni a menedzsment tudományok olyan új áramlatait is, amely foglalkozik azzal, hogy a kiválóság kultúra lényeges eleme a társadalom iránti elkötelezettség, és azzal, hogy ma már széles körben elterjedt a vállalatok társadalmi felelősségének fogalomköre. A fenntartható fejlődés szemléletmódjának, kultúrájának az elsajátításához az erkölcsi megalapozottsághoz kapcsolódó fontos témakör a természeti és az épített környezet, valamint a társadalmi, kulturális, szellemi és lelki környezet védelme is, ezért ezeknek a nevelésétoktatását már az óvodában el lehetne, illetve kellene kezdeni. Megjegyezzük, hogy szinte érthetetlen, hogy a természeti környezet védelme mellett a szellemi környezet védelme miért nem kap kellő hangsúlyt, pedig a természeti környezet védelmét éppen a szellemi értékek védelmével lehetne biztosítani, hiszen az értékrombolt szellemi környezetből kihal a természeti környezet védelmének az értelme, szükségessége. Az anyagi és a szellemi környezet védelmét az óvoda után az iskolában szintén több tantárgyban, széleskörűen kellene oktatni, és ezt az oktatást kellene folytatni a felsőoktatásban is. A fenntartható fejlődés kultúrájának, szemléletmódjának az általános erkölcsi, környezetvédelmi, szociológiai és menedzsment alapjainak az oktatása mellett a felsőoktatásban minden szakon be kellene vezetni a fenntartható fejlődésnek az adott szak szempontjából lényeges sajátos szakmai kérdésköreinek az oktatását. Az alaptárgyak oktatásában többek között fel kellene hívni a figyelmet az új felfedezésekkel kapcsolatos erkölcsi társadalmi felelősségre, a fizikában hangsúlyozni kellene az energiagazdálkodás és az új energiaforrások hatáselemzésének a fontosságát, a biológia, a kémia és a kémiai kutatások területén az új anyagok és új technológiák hatáselemzésének a fontosságát. Minden szakon, de különösen a műszaki-természettudományos szakokon jelentős szerepet kellene, hogy kapjon a szaktárgyakban az adott szak sajátosságaiból adódó, a fenntartható fejlődés szemléletét, kultúráját meghatározó szakmai ismeretanyag hangsúlyozása. A mezőgazdaságban többek között a talajvédelem-fenntarthatóság, a növények és az állatok esetén a fajtavédelem, a génvédelem, az egészségtanban az egészségvédelem és a népegészségügy jelenti azokat a fő kérdéscsoportokat, amelyeket a fenntartható fejlődés szemléletmódjának kialakítása érdekében oktatni kellene. A felsőoktatásban a technológiai tárgyak oktatásában az ipari gyártások esetén többek között a nyersanyag-gazdálkodás, az energia-gazdálkodás, a hulladékkezelés és -hasznosítás, továbbá a hatékony készletgazdálkodás és logisztika megfelelő színvonalú oktatása jelentősen elősegítheti a fenntartható fejlődés kultúrájának, szemléletmódjának az elsajátítását. A társadalmi tudományok, így különösen a közgazdaságtan, a szociológia és a menedzsment tudományok oktatásában az erkölcsi alapelvek mellett jelentősen emelni kellene az ember méltóságának, a közösség meghatározó szerepének, továbbá a munka kultúrájának a fontosságát, jelentőségét. 19

20 Különös jelentősége van a fenntartható fejlődés szemléletének, kultúrájának a kialakításában a közművelési, tájékoztatási, kommunikációs és a művészeti szakokon folyó oktatásnak, hiszen ezeknek a területeknek meghatározó szerepe van a közgondolkodás formálásában. A fenntartható fejlődés kultúrájának az oktatását ezért ezeken a szakokon is különös gonddal kellene bevezetni. I.5. A hazai helyzet a fenntarthatóság szempontjából A fenntarthatóság szempontjából néhány kiemelt nemzetgazdasági ágazat helyzetének rövid áttekintése alapján kialakulhat egy kép arról, hogy melyek azok a vélhetően kiemelt jelentőségű folyamatok, amelyek a jövő számára egyes területeken biztos iránymódosítást kellenek, hogy jelentsenek. A hazai energiaipar közel 95%-ban a fosszilis energiahordozók használatán alapszik. Ez az arány, amelynek megváltoztatása a jövő stratégiai kérdését kell, hogy jelentse, részben a mai szemlélet miatt, illetve a jelenlegi közgazdasági környezetben nehezen változtatható meg. A nem megújuló energiafelhasználási szerkezet kedvezőtlenségét mutatja az is, hogy jelentős a földgáz aránya a teljes felhasználásban 44,3% - mint elsődleges energiahordozó. További gondot jelent, hogy a nem megújuló energiahordozók legnagyobb részt behozatalból származnak (kőolaj esetében 86%, földgáznál ez az arány 82%, szén tekintetében 40%-ban van függőség az behozataltól). A fosszilis energiahordozók ára szándékosan alacsony, s a környezeti terhek nem jelennek meg ezeknek az árában. A megújuló energiahordozók aránya jelenleg nem éri el az 5%-ot. Itt legnagyobb arányban a biomassza részesedik, amelynél azonban több gond is jelentkezik, hiszen a jelenlegi hasznosítás során erdőgazdálkodási, élelmiszer-biztonsági, természetvédelmi kérdések is megjelennek, nem beszélve a szociális gondokról. A megújuló energiahordozók tekintetében a biomassza mellet 22%-ban a vízierő, 5,5%-ban a földhő, hasonló arányban részesedik a szélenergia és csupán 1%-ra tehető a napenergia részesedése. A megújuló energiaforrásokból megtermelt primer energia mennyiségét tekintve jelentősebb előrelépés történt az elmúlt években a szélerőművi villamos energia termelés tekintetében. A lehetőségeink e téren jóval kedvezőbbek. 20