Paul S. Kemp: A harmadik lecke

Átírás

1 Paul S. Kemp: A harmadik lecke (Fordította: zilllosarkany) Fekete füstfelhő terjengett a levegőben. A Birodalmi Flotta lebombázta Alderaant, és csak azután landoltak a lángoló bolygó felszínén. Harag izzott Malgusban. Haragja a szó miatt lángolt fel, melyet a birodalmi kommunikációs csatornák hangoztattak: VISSZAVONULÁS. A Birodalom elvesztette Alderaant. Órákkal ezelőtt Malgus úgy sétált a felszínén, mint egy hódító, de most... Most jelzőtüzek tarkították Alderaant. A köztársasági erők találkozási pontjai. Az ellentámadás hamarosan megérkezik. A jelentések szerint a Köztársasági Flotta úton van Alderaan felé. Visszavonulás. Visszavonulás. Ökölbe szorította kezét, olyan erősen, hogy ujjai sajogni kezdtek. Légzése szaggatottá vált, minden egyes légvétel fájdalmat okozott neki. Az égési sérülés marta a bőrét. Egy köztársasági kommandós az arcába robbantott egy gránátot, és a Jedi boszorkány elleni küzdelem erősen megroncsolta a tüdejét. Testét sebek és zúzódások alkotta zord mozaik borította. De nem érzett fájdalmat. Csak haragot és gyűlöletet. Egyfajta csalódottság késztette arra, hogy kiáltson. Magánsiklója alacsonyan zúgott át a felperzselt táj fölött. Alatta épületek és testek hamvadtak el az alderaani város romjai közt. 1

2 Körülötte birodalmi hajók portyáztak az égen, repülőkísérettel. Megpróbálta elfelejteni fájó ökleit, sikertelenül. Erő-érzékenységének köszönhetően megérezte a világos oldal egyik Erő-használójának jelenlétét egy hirtelen lobbanás formájában. Lenézett, majd ki az ablakon. Nem látott semmit, csak elszenesedett romokat, kiégett járműveket és épülettörmelékeket. Bekapcsolta a komlinkjét, amit mindig magánál hordott. Forduljon meg! Uram? kérdezte a pilóta. Forduljon meg! Csökkentse a sebességet a negyedére, majd ereszkedjen száz méteres magasságba! Igenis, Nagyúr. Amint a gép megfordult, és lassult, Malgus felülírta a biztonsági kódot és leeresztette a leszálló rámpát. Szél süvített a kabinba, magával hozva a megperzselt bolygó bűzét, a bolygóét, melyet Malgus el akart pusztítani. Azonban a bolygó csak sebet kapott. Valaki meg fog fizetni ezért. Kezébe vette fénykardjának markolatát és merített az Erőből. A kiégett épületek alatt nyújtózkodott a felégetett föld, akárcsak Malgus korhadt fogai, ferdén és feketén. Lassabban! mondta a pilótának. Kiterjesztette érzékeit, hogy megtapintsa a világos oldalt, amit az előbb érzékelt. Először nem talált semmit, azt hitte, hogy hibázott, vagy a világos oldal Erő-használója megérezte őt és elrejtette jelenlétét. Ekkor azonban... Ott van! Úgy érezte, mintha szemgolyóit irritálná valami, egy viszketés, melyet csak az erőszak tud eltüntetni. Levetette köpenyét és a leszállórámpa szélére állt. A szél lefelé próbálta rángatni. A düh nőttön-nőtt benne, cselekvésre késztette. Lecövekelt, nem engedett a húzásnak. Ismét bekapcsolta komlinkjét. Lebegjen a romok felett, amíg vissza nem térek. Visszatér, uram? Hová megy? Súlyosan megsebesült. Malgus bontotta a kapcsolatot és leugrott a rámpáról. Ahogy gyorsan közeledett a talaj felé, aktiválta pengéjét. Guggolva ért talajt és az Erőt hívta segítségül, hogy tompítsa a becsapódást. Ott állt a kráterekkel, törött üvegekkel és felborult járművekkel borított feldúlt utca közepén. Tőle tíz méterre egy légikocsi égett, éjfekete füstöt okádva az ég felé. Valahol egy szélcsengő idegesen csilingelt. Itt vagyok, Jedi! Malgus hangja végigdübörgött a romhalmazokon keresztül. A háta mögött egy működésbe hozott fénykard zümmögését halotta meg, majd még egyét. Megfordult és meglátta az utcát elhatároló összeroskadt épületnél álló zabrak férfit, a Jedit. Mindkét kezében egy-egy kékpengéjű fénykard ragyogott. A szeme sarkából Malgust méregette. Malgus mondta a Jedi. Malgus nem tudta a Jedi nevét, de nem is érdekelte. A zabrak pusztán Malgus haragjának alanya volt, dühének megfelelő célpontja. 2

3 Malgus elmélyedt az Erőben, bömbölése végigszáguldott az utcán. Haragja kivételes sebességet kölcsönzött neki. A Jedi tartotta pozícióját. Mikor a távolság már csak húsz méter volt az ellenfelek között, a Jedi magasba emelte fénykardjait, hogy mindkét oldalát védeni tudja, majd kissé leeresztette mindkettőt és felvette az alakzatot. A lehulló épületek moraja túl későn hatolt be Malgus tudatának sűrű ködjébe. Egy dúr- és egy transzparensacél lavina csapódott hatalmas erővel a testébe az utca mindkét oldaláról... Apja birodalmi egyenruháján az éles gyűrődésekkel húst lehetett volna vágni. Hangja mégis olyan lágy volt, mint a hasa, mely ellen a nadrágja már feladta a küzdelmet. Jöjj velem, Veradun. Követte apját a családi birtokot övező hatalmas állatsereglet felé. A Birodalmi Tudományos Alakulat biológusa számtalan világról gyűjtötte a legkülönfélébb állatfajtákat. A családnak volt egy, a Birodalom által finanszírozott saját állatkertje. Veradun mindig segített gondozni a lényeket, pedig csak egy kisfiú volt. Visítások, bömbölések és az állatok átható bűze köszöntötte Veradunt az állatkert bejáratánál. Apjának hangja tisztán csengett az óriási lármában. Tudod, miért élvezem ennyire ezeknek az állatoknak a... társaságát? Veradun megrázta a fejét. Látta magát visszatükröződni apjának szemüveglencséiben. Mert tudunk tanulni tőlük. Tanulni... mit? Apja csak rejtélyesen mosolygott. Gyere. Az apa Veradun vállára tette a kezét és átvezette őt az élőhelyek, ketrecek és tartályok labirintusán, mígnem meglátták a transzparensacélból készült kouhoun tartály kocka alakját. A vastag homokréteget pár lazán elszórt szikla és néhány prém tarkította. A tagolt ízeltlábú teste olyan hosszú volt, mint Veradun karja és valahol a homok alatt rejtőzött. Veradun körülsétálta a tartályt, megpróbálta felfedezni a kouhoun ittlétének bármilyen jelét. Semmi. Eközben apja kiemelt egy patkányt a közeli ketrecből és a kouhoun tartálya fölé tartotta. Túl korán etettem meg mondta Veradun. Tudom. Az apa bedobta az állatot a tartályba. A patkány abban a pillanatban, hogy a homokhoz ért, megdermedt. Csupán az orra rángatózott, valószínűleg a levegőt szimatolta. A patkány közelében a homok megmozdult. A rágcsáló halkan sikított félelmében, s mielőtt még meg tudott volna mozdulni, a kouhoun elkapta. A patkány alatt a homok hirtelen lesüllyedt és egy ollóra hasonlító állkapocs emelkedett ki belőle, s a patkányt kettészelte. Vér ömlött, vörösre festette a homokot. A kouhoun kimászott a homokból, feje temérdek állkapocsból és sok élettelenül csillogó fekete szemből állt. Többtucat pár láb hajtotta a testet a patkány véres teteme fölé. De nem ette meg. Pár pillanattal később visszaásta magát a homokba, otthagyva a rágcsálót érintetlenül. Mit gondolsz, miért ölte meg a patkányt? kérdezte az apja. Nem volt éhes. Ahogy magad mondtad, nem sokkal ezelőtt megetetted. Ösztön mondta Veradun. Ez egy kegyetlen lény. 3

4 Jó, Veradun, nagyon jó. Csakugyan, a kouhoun ok nélkül ölt. Szerinted ennek van értelme? Nincs... de ez egy állat! Az apja letérdelt, hogy Veradun szemébe nézhessen. Rendben van. Bár... szerinted nincs. A kouhoun megtanítja nekünk, hogy az értelmetlen kegyetlenség az állatok ismertetőjegye, nem az embereké. A kegyetlenség csak akkor szükséges, ha ellenőrizni és kontrollálni tudja a halált. Érted? Veradun lassan, figyelmesen bólintott. A halál minden, Veradun mondta az apa. Malgus kőtörmelékek egész hegyei alatt állt. Lábait behajlította, a felemelt kezeiből áradó Erő pedig megakadályozta, hogy a számtalan tonnányi dúracél szétzúzza őt. A már amúgy is szaggatott légzését a por még nehézkesebbé tette. Apja szavai visszhangoztak fejében, miközben erősen köhögött. Felületes volt, tehát nincs szüksége bosszúra. Alábecsülte a Jedi erejét. Feladta vérszomja okának megfejtését. Még egy próbálkozást tett: haragját visszatartotta, kontrollálta, majd fejében egy köszörűkövet készített, mellyel erejét csiszolgatta, tökéletesítette. Az Erő segítségével hatalmasat taszított az őt körülvevő törmelékeken, majd magától messzire hajította őket. A kisebb-nagyobb darabok a szomszédos házaknak csapódtak. Elrugaszkodott a talajtól, s az ugrás a nagy halom tetejére repítette Malgust. Amint az utca talajához értek lábai, a Jedi szemének pupillái kitágultak. Malgus gúnyosan vigyorgott. A távolság gyorsan fogyatkozott az ellenfelek között. Malgus vörösen izzó fénykardja olyan gyorsan mozgott, hogy csak egy elmosódott sáv volt látható. A Jedi hárított újra és újra. Az egymásnak csapódó fénykardok sistergése a romokon visszhangzott. Malgus támadása, a csapások, vágások és döfések tomboló vihara nem hagyott esélyt a Jedinek ellentámadásra. A Jedi elrejtőzött az offenzíva idejére. Most kétségbeesetten próbálta feltartóztatni Malgus rohamait. Malgus többféleképpen is véget vethetett volna a Jedi életének, ám elégedettség töltötte el, mikor a fénykardjával ölt... Ez a kedvencem mondta az apja. A viirsun? Veradun mindig is unalmasnak találta a repülő élőlényeket. Pár kis madár, iszapszínű, barna és fekete tollakkal, nem keltette fel érdeklődését, csak az anyát tisztelte, amiért gondozza kicsinyét, az apát viszont, aki hamarosan elhagyja majd a fészkét, mélyen megvetette. Nem, nem a viirsun. Akkor mi? A viirsun élőhelyén, a transzparensacél falak mögött természetes növények, egy magányos fa és pár szikla volt látható. Amíg nézték a családot, az anya felöklendezte az aprólékosan megemésztett rovarokat, majd az utódjának szájába adta a táplálékot. Veradun már vagy százszor látta ezt a jelenséget, ám apja kitartóan nézte, mintha még sosem látta volna azelőtt. Mit nézel? - kérdezte Veradun. Nem látott semmi különlegeset. 4

5 Nézd. Miután elfogyasztotta a táplálékot, az utód felállt, majd járkálni kezdett a fészekben, kezdte megszokni lábait. Az anya nézte és közben tollászkodott. Egyszer csak a fióka visszatért anyjához, melléállt és csipkedni kezdte. Veradun először azt hitte, még több ételre vágyik, azonban a csipkedés egyre erősebbé és erősebbé vált. Szárnyak csapkodtak, tollak repültek. Az anya próbált elmenekülni, az utód viszont követte. Megragadta az anyja nyakát és erősen megrázta. Egyszer, kétszer. Ledobta a fészek aljára és elkezdte elfogyasztani. Veradun soha nem látott ehhez foghatót. A fióka nem volt viirsun magyarázta az apja. Ez egy mimnil. Kifejletlen korában a megtévesztésig hasonlít egy fiatal viirsunra. Megöli az igazi utódokat és helyettesíti őket. Amikor készen áll a vedlésre, megtámadja fogadott anyját. El tudnám nézni egy darabig. Egy mimnil, Veradun soha nem találta volna ki. Én... még mindig nem értem. Sokszor az értelmetlennek tűnő dolgok csak a megfelelő pillanatban mutatják meg hasznosságukat. Most már érted? Veradun lassan, figyelmesen bólintott. Senkiben sem bízhatsz, Veradun mondta az apja. Legfőképp azokban nem, akik gyengének tűnnek. Malgus fénykardja nyomon követhetetlen, vörösen ragyogó íveket húzott a levegőben. A Sith megpördült, lesújtott, majd szúrt, hátrálásra késztette a Jedit. De a Jedi mindig hárította a támadásokat. Úgy tűnt, megpróbálja kifárasztani ellenfelét, várt. Malgus rájött, ő csak csali volt. A Jedi gyengeséget színlelt. Malgus enyhítette támadásainak erősségét, pár lépést hátrált és kinyúlt az Erőn keresztül. Hirtelen ájulás környékezte meg, mert a világos oldal egy használója tudatos jelenlétét érezte meg a jobb oldalán. A Jedi szövetségesét a kőtörmelékek elrejtették, egyre közelebb került Malgushoz. Malgus egy sor kegyetlen, dühös csapást indított, gyors visszavonulásra késztetve ezzel a zabrakot. Kibújt a Jedi döfése alól, egy oldalsó, forgó rúgással eltalálta a zabrak bordáit. A találattól a Jedi pörögve csapódott neki egy közeli épület falának. Ezután Malgus elérte a bujdosó Erő-használót, elsöpörte a gyenge ellenállást és kihúzta a Jedit a rejtekhelyről. Egy húszas éveiben járó, az emberi fajhoz tartozó férfi emelkedett ki a romok közül. Úgy lógott, mint egy hal, amely Malgus horgára akadt. A Jedi hiába rugdalózott, fénykardjának zöld pengéje csupán az üres levegőt vagdosta. Malgus az Erő közbenjárásával összeszorította a Jedi torkát, amitől a férfi öklendezni kezdett. Vorin! kiáltotta a zabrak. Ennyit a csapdádról, Jedi mondta Malgus. Malgus összeszorította ökleit, szétroppantva ezzel a Jedi légcsövét. Hagyta, hogy az élettelen test szabadon essen le az elszenesedett talajra. Vak haragját a zabrak gyorsan elnyomta, majd a romok közül, mintha kilőtték volna, futni kezdett. Malgus meglátta a közeledő Jedit, vörös fénykardját hanyagul lóbálta maga mellett. Mikor a Jedi már csak tíz méterre volt, Malgus felemelte szabad kezét és az ujjaiból kéken izzó Sith-villámokat küldött a zabrak felé. A kisülések nekicsapódtak a Jedinek: elsöpörték védekezését, ide-oda cikáztak körülötte, majd elkezdték megégetni annak testét. 5

6 A Jedi ordított a fájdalomtól, kétrét görnyedt, ajkait összepréselte, kék pengéit maga előtt tartotta, lassan tántorgott Malgus felé. Égési sérüléseinek ellenére is tovább haladt előre. Egy lépés, még egy és még egy, de a Jedi nem bírta tovább, elbukott, összeaszalódott a villámok hihetetlen hőségében. Malgus még erősebb kisüléseket indított el, a Jedi sikoltva térdre rogyott. A villámok spirál alakban köröztek a zabrak körül, fekete sebeket hagyva annak testén. Fénykardjai kihullottak a kezéből, vonaglott a pokoli kínoktól, fájdalmas ordításai az ég felé száguldottak. Malgus befejezte a támadást. A károsodott test hátára fordulva feküdt a talajon. Malgus úgy vélte, a Jedi még nehezebben lélegzik, mint ő. Malgus lassú léptekkel odasétált a testhez, majd megállt jobb oldalán. Csodálta a Jedi bátorságát. Deaktiválta vörös fénykardját. Miután megnézték, hogy a mimnil felfalja a viirsunt, apja odavezette őt egy ketrechez, melyet Veradun azelőtt még sohasem látott, valószínűleg nemrég került az állatkertbe. Ponyva borította, eltakarta a tartalmát. Mi van benne? kérdezte Veradun. Apja komoran nézett. A harmadik lecke. Veradun tekintete az apjáról a ketrecre siklott, majd vissza az apjára. Úgy vélem, nagy harcos lesz majd belőled, Veradun mondta az apja. A Birodalom megállíthatatlan fegyvere. Veradun hallotta a szavakat, de nem értette őket. Az oktatóid azt mondták nekem, hogy az Erő révén sok lehetőséget látnak benned. Büszke vagyok a dicséretükre. Az apa kimérten mosolygott. Holnap érkezik egy hajó, hogy elvigyen téged az Akadémiára a Dromund Kaasra. Szeretném, ha tudnád, hogy büszke vagyok rád. Ezt soha ne feledd el. Nem fogom elfeledni... Én kétszer olyan büszke vagyok a dicséretedre, apám. Az apja letérdelt, megölelte, aztán felállt és elsétált. Hová mész? kérdezte Veradun. Mi a harmadik lecke? Nézz a ketrecbe mondta az apa. Talán majd magad is kitalálod. Veradun végignézte, ahogy elmegy az apja, aztán megfordult, s lassan, óvatosan, nagy izgalommal lerántotta a leplet a ketrecről, hogy megfejtse a titkot. Megvárta, amíg a ponyva lehull a földre. A ketrec teljesen üres volt. Egy pillanatig azt hitte, az apja hibázott. De az apja soha sem hibázik. Hosszú ideig figyelmesen bámulta az üres ketrecet. Végre úgy érezte, hogy megértette. A Jedi fájdalomtól eltorzult arcát Malgusra emelte. A zabrak egyik szarva az Erő-villámok hőjétől megrepedezett. A Jedi felemelte fejét, szemei a Malgus kezében lévő kikapcsolt fénykardot pásztázták. Malgus elolvasta a Jedi szemeibe vésett kérdést: 6

7 Kegyelem egy Sith-től? Malgus elmosolyodott. Előrelépett, aktiválta fénykardját és beledöfte azt a Jedi mellkasába. Aludj szépen mondta Malgus. A Jedi szemeiben egy kis ideig még látható volt a kérdés, aztán pillanatok alatt eltűnt. Malgus kikapcsolta fénykardját, felállt, mélyet lélegzett, majd elsétált. A Jedi szemeiben látható kérdés volt az egyetlen kérdés, melyet már számtalanszor feltett magának és az egyetlen kérdés, melyet az apja megpróbált megválaszolni neki sok-sok esztendővel ezelőtt. A válasz soha sem töltötte el elégedettséggel, de úgy vélte, ennek oka volt: Mert a válasz néha olyan, mint egy üres ketrec. 7