SZÁNTÓFÖLDI GAZDÁLKODÁS AZ ÁRTÉRI TÁJGAZDÁLKODÁSBAN

Átírás

1 SZÁNTÓFÖLDI GAZDÁLKODÁS AZ ÁRTÉRI TÁJGAZDÁLKODÁSBAN B O K A R T I S Z-F Ü Z E T E K 5.

2 Kiadja a BOKARTISZ Kht. AZ ÁRTÉRI TÁJGAZDÁLKODÁSRÓL SZÓLÓ TOVÁBBI KIADVÁNYAINK: Az ártéri tájgazdálkodás Ártéri gyümölcsészet Ártéri erdők kezelése Vizes élőhelyek kezelése az ártéri tájgazdálkodásban A fenti kiadványok elérhetők honlapunkon: Ha kérdése van, kérjük keressen minket: BOKARTISZ Bodrogközi Környezetgazdálkodási és Tájrehabilitációs Közhasznú Társaság 3963 Karcsa, Petőfi út 11. Tel: 47/ ; Fax: 47/ Drótposta: iroda@bokartisz.hu, erkecse@enternet.hu Készült az Európai Unió Helyi kezdeményezéseken alapuló környezet- és természetvédelem a szlovák-magyar határ mentén (2002/ ) című Phare CBC programjának támogatásával Szerkesztette: Kajner Péter Tördelés: Horváth Balázs Készült a TIMP Nyomdában, 2005-ben, újrahasznosított papírra. BOKARTISZ FÜZETEK 5. ISBN BEVEZETŐ A szélsőséges időjárási jelenségek (aszály, árvíz, belvíz, viharok) Magyarországon évente milliárd forint kárt okoznak, ami eléri a GDP 1%-át. (10) Az előrejelzések szerint a globális klímaváltozás következtében számítanunk kell arra, hogy a telek melegebbek és csapadékosabbak; a nyarak melegebbek, szárazabbak lesznek, több napsütéssel. Az elmúlt 25 évben hazánkra éves átlagban egyre kevesebb csapadék hullott, mégis, az egy-egy napon lehullott csapadék mennyisége egyre gyakrabban volt szélsőségesen nagy. (6) Az előrejelzések szerint gyakoribbak lehetnek azok a jelenségek, amikor akár egy egész évi csapadékát kapja meg egy település néhány óra alatt. Ha ez így lesz, akkor mezőgazdaságunk folyamatosan és egyre inkább kártérítésre fog szorulni. Mindaddig, amíg az állami költségvetés hajlandó és képes finanszírozni az éghajlati szélsőségekből és a helytelen gazdálkodási gyakorlatból adódó károkat Ha egy pillantást vetünk a Magyarországot sújtó időjárási szélsőségeket ábrázoló térképre, akkor azt látjuk, hogy folyóink de különösen a Tisza mentén nem az árvíz vagy az aszály jelenti a pro blémát, hanem a víz- Magyarország árvíz, belvíz és aszálysújtotta térségei (forrás:[19]) járás szélsőségeinek váltakozása. A vizeket a mai vízelvezető vízrendezés jórészt hasznosítatlanul és hasznosíthatatlanul vezeti el. A földek túlnyomó többségén folytatott intenzív szántóművelés sem képes a vizek megtartására. Az ártéri tájgazdálkodás évszázadokig biztosította a Kárpát-medencében ember és természet harmonikus együttélését. Tompította az időjárási szélsőségeket és hozzájárult ártereink élőhelyeinek biológiai változatosságához. A természetet gazdagító ember e tevékenységéért bőséges fizetséget kapott: folyóink legendás halgazdagsága, az ártéri gyümöcsösök termése, a kaszálókon folytatott rideg állattartás hasznai javarészt a tájgazdálkodásnak voltak köszönhetők. A XVIII. századtól megindult folyószabályozások megszüntették e haszonvételeket. A folyók mentén átalakították, felszámolták az élőhelyeket és hazánk mezőgazdaságilag hasznosítható területeinek túlnyomó többségén uralkodóvá vált az intenzív szántóművelés. Ma már látjuk, hogy ez az átalakulás nem csak a természeti értékeinket károsította, de gazdasági-társadalmi szempontból sem feltétlenül javított az ártereken élők helyzetén. A Tisza-mentén Európában a legnagyobb sza- 3

3 Sivatag a Bodrogközben az intenzív szántóművelés egy szélsőséges példája bású vízrendezési munka során rövidítették le és egyenesítették ki a folyót, hogy szántóterületeket nyerjenek. Az előállított gabonamennyiség ugrásszerűen megnőtt. Ugyanakkor e vidék 150 évvel az átfogó munkálatok megkezdése után is Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű térsége. Viszont azok a haszonvételek, amelyek korábban a legszegényebbek helyzetén enyhítettek (halászat, gyümölcsészkedés stb.) az átalakult viszonyok miatt már alig jellemzők vagy teljesen eltűntek. Ha fel akarunk készülni az előttünk álló változásokra, akkor olyan tájhasználati rendszereket kell kialakítani, amelyek képesek tompítani az időjárási szélsőségeket, gazdagítják az élővilágot és képesek jó megélhetést nyújtani. Folyóink mentén erre az ártéri tájgazdálkodás alkalmas lehet, ahogy ezt évszázadok tapasztalatai mutatják. Hosszabb távon a leszakadó térségek számára kitörést a természettel együttműködő gazdálkodás nyújthat. Ma a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése elnevezésű program újra felveti a korábban jól működő ártéri tájgazdálkodás újrahonosítását a Tisza mentén, a modern kor követelményeihez igazodva. Az ártér reaktiválása szabályozott vízkivezetéssel lehetővé tenné az árvízi tározókhoz kapcsolódó tájgazdálkodási rendszerek kiépítését. Ezzel végbemehetne egy olyan tájhasználat-váltás, mely árvízvédelmi, természetvédelmi és gazdasági szempontból is komoly előnyöket jelentene elsősorban az itt élők, de az egész ország számára is. A BOKARTISZ-füzetek első öt kiadványa az ártéri tájgazdálkodás módszereinek gyakorlati megvalósításához kíván segítséget nyújtani. Bemutatjuk a tájgazdálkodás legfontosabb haszonvételeinek hagyományait és azt is, hogy mindez a mai gazdasági, társadalmi környezetben milyen eszközökkel tehető jövedelmezővé. Jelen kiadvány azt tekinti át, hogy a szántóföldi gazdálkodás valamint az állattartás hogyan illeszthető az ártéri tájgazdálkodás keretei közé. A szántógazdálkodás azért nem tárgyalható az állattenyésztéstől függetlenül, mert a természetkímélő gazdálkodásnál a gazdaságon belüli körfolyamatokra törekszünk. A szántón termelt növények egy része takarmányként hasznosul, míg a talajerő utánpótlásához célszerű istállótrágyát is használni. További kiadványainkban az ártéri tájgazdálkodás elméletét és gyakorlatát, az ártéri erdők, illetve vizes élőhelyek kezelését, és a gyümölcsészetet mutatjuk be. Jelen kiadványunkban elsősorban a bodrogközi tapasztalatokra támaszkodunk. Következtetéseink ugyanakkor a helyi adottságok figyelembevételével az ártéri tájgazdálkodás más mintaterületein is alkalmazhatók lehetnek. 1. SZÁNTÓFÖLDI GAZDÁLKODÁS ÉS ÁLLATTARTÁS A TÁJGAZDÁLKODÁSBAN 1. 1 M E R R E F E J L Ő D N E K A T Á J A K? Mielőtt a szántóművelés helyét áttekintjük az ártéri tájgazdálkodásban, előbb célszerű néhány alapfogalmunkat pontosítani. A táj olyan természetes rendszer, melyben az egyes elemek, alrendszerek együttműködése sajátos rendszerműködést alakít ki, melynek lényege a szélsőségek kiegyenlítése. Magyarul, a táj élőlénytársulásai együttműködésben törekszenek arra, hogy a tájat érő külső hatásokat, szélsőségeket tompítsák, őrizzék saját életlehetőségeiket. A rendszer kiépülése és működése a szukcesszió folyamatán keresztül érthető meg. Ha nagyon-nagyon leegyszerűsítjük, akkor mérsékelt égövi viszonyok között, szárazföldön a szukcesszió egy terület beerdősülését jelenti. A szántót, ha magára hagyják, előbb gyeppé, majd erdővé alakul. A szántót ezért ahhoz, hogy az ember által termeszteni kívánt növényeket teremje és ne mást, folyamatosan, vegyszerekkel, talajműveléssel vagy más beavatkozásokal el kell téríteni attól, ami az emberi beavatkozás nélkül történne. A szántóföld a lehető legkevésbé képes kiegyenlíteni a szélsőségeket, védtelen. A rá hullott csapadékot pl. nagyon rövid ideig képes megőrizni. A mellékelt képen jól látható, ahogy a tavaszi vetésről szinte azonnal elpárolog az eső. A beerdősülés (szukcesszió) többlépcsős folyamata éppen afelé mozdítja a táj adott részletét (pl. a magára hagyott szántót), hogy képes legyen az önvédelemre (így a csapadék megőrzésére is). Közismert, hogy az erdők nagyságrendekkel több vizet képesek megőrizni, sokkal stabilabb rendszerek, mint egy szántó. A táj működése, szukcessziója tehát afelé hat, hogy stabilabb, változatosabb, az önálló, egészséges működésre képes rendszer jöjjön létre, amely a benne élő lények számára a lehető legkellemesebb. A táj e törekvése persze az ember szempontjából gazdasági értelemben, rövid távon nem mindig előnyös. A szántóművelésnek az embernek számára megvannak az előnyei. E tevékenység arra irányul, hogy a táj adott részén (a szántón) a természetes fejlődési folyamatokat gátoljuk és ezáltal érjünk el gazdasági hasznot. Ha úgy tetszik, a rendszer ellen dolgozunk ezért kell akkora erőfeszítést kifejtenünk a szántó művelésénél. Ha a szántók kiterjedése nem lép túl egy bizonyos szintet a tájban, akkor művelésük a táj egésze szempontjából nem okoz komoly problémákat. Kisebb szántómozaikok az arra alkalmas területeken (ártéren pl. nem túl meredek, de magasabb hátakon) kialakíthatók. Ugyanakkor, ha a táj túlnyomó részét alárendeljük a szántóművelésnek, akkor túlzott mértékben gátoljuk a stabilitás (dinamikus egyensúly) elérésére irányuló folyamato- 4 5

4 kat. Ez pedig a természetes és emberi rendszerek összeomlását egyaránt előidézheti. Jó példa erre a Bodrogköz, ahol a természetes adottságok (vízviszonyok, gyenge talajok) a területek kis hányadán tennék lehetővé a szántóművelést, mégis a térség háromnegyede ilyen művelés alatt áll. Ez mára már tudjuk nem csak a természetes rendszerek összeomlását, de gazdasági és társadalmi csődöt is eredményezett. Hosszabb távon az emberi közösség egészséges működése csak úgy elképzelhető, hogy a tájjal együttműködik, elősegíti azokat a folyamatokat, amelyek a rendszer működését egészségessé teszik. élőhely-fenntartás, ezért nem tekinthető a tájgazdálkodás részének. Az ember életéhez ma nélkülözhetetlenek a szántóföldek termékei. Ugyanakkor hosszabb távon szükségesnek tűnik hazánkban is a szántók kiterjedésének csökkentése. Ennek egyrészt gazdasági (a gabona és húspiacok túltermelése), másrészt természeti okai vannak. A természetes élőhelyek olymértékben visszaszorultak nem csak a Kárpát-medencében, hanem az egész világon, hogy az a teljes élővilág fennmaradását veszélyezteti. A szántóművelést tehát nem tekintjük tájgazdálkodási tevékenységnek, de azt kiegészítheti, azzal párhuzamosan működhet, ha a szántók mérete nem lép túl egy mértéket, nem semmisíti meg a táj rendszerműködését. Területi kompromisszumot kell találni a tájgazdálkodási tevékenységek és a szántóművelés között. Az alábbiakban arra teszünk kísérletet, hogy a kívánatos egyensúly kialakításához fogalmazzunk meg ajánlásokat B E I L L E S Z T H E T Ő K - E A S Z Á N T Ó K A T Á J G A Z D Á L K O D Á S B A? A tájgazdálkodás nem pusztán a meglévő természeti adottságokhoz alkalmazkodó extenzív (külterjes) művelés felé hajló, környezetkímélő mezőgazdálkodás. Ennél többet jelent: olyan, a megszokott gazdálkodási formáktól eltérő tevékenység, melynek lényege, hogy a táj arculatának (integritásának) megőrzése, a tájban található természetes élőhelyek fenntartása mellett biztosít megélhetést a tájban élő embernek. A gazdálkodás maga tehát elsősorban az élőhelyek védelméhez és fenntartásához köthető, és ez a tevékenység teremt jövedelmet a gazdának. A mezőgazdálkodás és a természetvédelem nem egymás ellenfelei ebben a rendszerben. A táj művelése ugyanis olyan módszerekkel folyik, amelyik a természeti értékeket nem szegényíti, hanem gazdagítja. Az emberi közösségek a táj fejlődését segítik elő a tájban élő más élőlénytársulásokkal együttműködve. Az egyes haszonvételek szedésének alapja tehát az ártér természetes működésének imitálása. Ennek érdekében szükség van egy, a tájgazdálkodás egészébe bevont terület kialakítására. A gazdálkodás megalapozása során tekintettel kell lennünk arra, hogy ugyanazon a területen a víz pótlásán és megtartásán alapuló tájgazdálkodás, illetve a víz elvezetésén alapuló szántóföldi gazdálkodás egyidejűleg nem alkalmazható. Élőhelynek azokat a táji elemeket tekintjük, ahol a jelenlévő, illetve életteret találó élőlények olyan alrendszert alkotnak, mely valamilyen formában hozzájárul a táj, mint természetes rendszer rendszerműködéséhez. A szántó ebben az értelmezésben nem élőhely, mivel nem illeszkedik a táj rendszerműködésébe, hanem az ellen hat. Mivel a szántóművelés nem 2. A SZÁNTÓMŰVELÉS LEHETSÉGES MÓDSZEREI Az ártéri tájgazdálkodás a vizek megtartásán és szétterítésén alapuló gazdálkodási forma. A víz anyagokat és információkat (pl. növényi szaporítóanyagokat) szállít a tájban. Ha mozgásának feltételeit javítjuk, akkor a felszín alatti és feletti áramlás intenzívebbé válik. Olyan területeket kötünk össze egymással a vízáramláson keresztül, amelyek eddig nem álltak kapcsolatban. Ebből adódóan viszont nem csak a folyó vize, a szállított tápanyagok, a halak, vízi élőlények, szaporítóanyagok jutnak el az ártér folyótól távolabb eső részeire. Kellő elővigyázatosság híján ugyanígy felgyorsulhat a talajokból kimosódó vegyszerek, műtrágyák mozgása, valamint a folyóban utazó szennyezőanyagoké is. Kiemelt jelentőségű tehát, hogy a kockázatokat csökkentsük. Ezért olyan gazdálkodási formákat kell alkalmazni az ártéri tájgazdálkodásba bekapcsolt területeken, amelyek kizárják vagy a minimumra csökkentik a vegyszerek és műtrágyák használatát. A vízpótlással érintett területeken és környékükön ezért el kell érni az intenzív szántóművelés megszüntetését. Az intenzív művelési módnál kevésbé terheli a környezetét az integrált gazdálkodás. Az ökológiai (bio-) gazdálkodás kizárja a káros vegyszerek használatát és szigorú minősítési rendszernek kell megfelelnie. A tájhasználat-váltás után a szántókon a biotermesztésnek megfelelő módszereket kell lesz alkalmazni, hogy az ártéri gazdálkodásba bevont területeken a szennyeződéseket elkerülhessük. Az átállás során a fokozatosság elve is érvényesíthető: az intenzív gazdálkodásról célszerű lehet előbb integrált gazdálkodásra, majd biotermelésre átállni. A továbbiakban bővebben az ökológiai módszerekkel foglalkozunk. 7

5 2. 1 A Z Ö K O L Ó G I A I G A Z D Á L K O D Á S F E L T É T E L R E N D S Z E R E A S Z Á N T Ó F Ö L D I T E R M E L É S B E N Ökológiai gazdálkodáson a szintetikus műtrágya és a szintetikus növényvédő szer nélküli, a természetes biológiai ciklusokon, szerves trágyázáson, biológiai növényvédelmen alapuló gazdálkodási formát értjük. A biogazdálkodás jellemzője, hogy tőkeintenzív termékek helyett munkaés tudásintenzív termelési módokat alkalmaz. Főbb alapelvei: 1. Zárt gazdálkodási rendszer, körfolyamatok kialakítása, amely helyi forrásokat használ. Pl. a talajerő utánpótlás lehetőleg a gazdaság állattartásából származó trágyával vagy zöldtrágyával történjen. Vetésforgó. 2. A talajok hosszú távú termékenységének fenntartása. A talaj termékenysége, az állatlétszám és az állateltartó képesség álljon összhangban. 3. A mezőgazdasági tevékenységekhez kötődő szennyezések minimalizálása. 4. Monokultúra helyett a sokszínűség, változatosság, fajgazdagság. 5. Magas tápértékű élelmiszer előállítása. 6. A fosszilis energia (elsősorban: olaj), a kemikáliák, mesterséges inputok használatának minimalizálása az egész gazdálkodási rendszerben. 7. A gazdaságban tartott állatok fiziológiai és etológiai igényeinek kielégítése. (Állatjólét) 8. A mezőgazdasági termelők és családjuk számára jó megélhetést kell biztosítania. 9. A vidéki környezet és a természetes élőhelyek megőrzése. Ökotermék (biotermék) az a növényi vagy állati eredetű élelmiszer, amelyet az ökológiai gazdálkodás szabályainak megfelelően állítottak elő. A biotermékek iránti bizalom fenntartását szolgálja az Ellenőrzött biotermék - védjegy, amelyet a Biokontroll Kht. vagy a Hungária Öko Garancia Kft. állít ki. E védjegyeket Európában is elfogadják. A magyar biotermékeken hivatalosan kizárólag e két cég védjegye használható, a hazai biotermelés eredetének igazolására. Magyarországon az ökológiai gazdálkodás jogi kereteit a 140/1999. számú kormányrendelet, a 2/2002. számú FVM-KöM együttes rendelet és a 82/2002. számú FVM-KvVM együttes rendelet teremtette meg. Az ellenőrző szervezet a hazai rendeletek, valamint az EU 2092/91. számú rendelete alapján feltételrendszert dolgozott ki. Utólagos vizsgálatokkal nem lehet semmit biotermékké minősíteni, a teljes termelési folyamatnak meg kell felelnie az előírásoknak. A gazdának ahhoz, hogy a biotermelést igazoló védjegyet megkapja, először szerződést kell kötnie a fenti két cég egyikével. A szerződéskötéstől számított két évig tart az átállás, ez után lehet bio a termék. A szerződés alapján folyamatoan ellenőrzik, hogy megfelel-e az előírásoknak. Ha igen, feltüntetheti termékein a bio-védjegyet. Az ellenőrzött termelés a feltétele annak, hogy a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv agrárkörnyezetgazdálkodási programjai közül azokra pályázhasson, amelyek az ökológiai gazdálkodást támogatják. (Más kiírásokra természetesen biominősítés nélkül is lehet pályázni.) A biogazdálkodás dinamikusan növekszik hazánkban: 1997-ben még közel hektáron folyt ellenőrzött biogazdálkodás, 2004-ben már közel hektáron. A termelők számára érdekképviseletet, illetve tanácsadást nyújtanak a Biokultúra Egyesületek Szövetsége, illetve a Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége (MÖSZ). Érdemes megjegyezni, hogy olyan biotermékek is vannak, amelyeken nincs védjegy. Különösen a háztáji gazdaságokban, önellátásra termelő gazdaságokban, kisebb gazdaságokban sokan vannak, akik vagy elvből vagy azért mert nem engedhetik meg maguknak, nem alkalmazzák az intenzív gazdálkodás ma bevett módszereit, vegyszereit. Így minősítés nélkül ugyan, Kishantosi biogazdaság de bio -termelést folytatnak. Nagyon fontos, hogy ezek a módszerek és gazdaságok továbbéljenek. Viszont a védjegy megszerzésével járó adminisztrációs kötelezettségeket és a költségeket csak azoknak érdemes vállalnia, akik olyan piacon tudják értékesíteni termékeiket, amely felárral honorálja a bio-minőséget. A növényvédelemben a kártevők, betegségek és gyomok elterjedését a következő módszerek kombinálásával lehet megakadályozni a Biokontroll által összeállított alapfeltétel-rendszer szerint: 1. betegségekkel, szélsőségekkel szemben ellenálló (rezisztens, toleráns) fajok és fajták kiválasztásával, amelyek nem lehetnek genetikailag módosított szervezetek; 2. megfelelő vetésforgó kialakításával; 3. talajműveléssel; a károsítók természetes ellenségeinek védelmével, számukra kedvező életkörülmények biztosításával; 5. gyomperzseléssel, fizikai módon történő gyomirtással. A termés közvetlen fenyegetettsége esetében lehet csak egy meghatározott listán szereplő anyagokat használni. A talaj termőképességének, biológiai aktivitásának megőrzésére az alapfeltétel-rendszer szerint a fő módszerek a következők:

6 10 1. Pillangós virágú-, zöldtrágya- vagy mélyen gyökerező növények vetésforgóban történő termesztése. 2. A feltételrendszer előírásainak megfelelően termelő gazdaságokból származó komposztált szerves anyag talajba juttatása, az ökológiai állattartásból származó istállótrágya felhasználása. 3. Külön listán meghatározott egyéb szerves vagy ásványi eredetű, trágyázáshoz használható anyag kijuttatása. 4. Komposzt, vagy a talaj aktiválására megfelelő mikroorganizmusok, vagy növényi alapú készítmények használhatók. Fontos feladat a nagyméretű táblák mozaikossá alakítása. Ennek ökológiai hasznai a gazdálkodó számára a terméseredményben is jelentkeznek. A nagy táblák kisebb egységekre oszthatók cserjés gyepsávokkal, fasorokkal, facsoportokkal. Ezeket összefoglaló néven biotópnak vagy élőhelynek nevezzük. A számítások szerint közvetlenül a telepített sáv mellett érvényesül az ún. szegélyhatás, azaz itt valamivel kisebbek lesznek a termésátlagok. A biotóptól számítva a sáv magasságának 1-12-szerese közé eső területen viszont a terméseredmények akár 40%-kal is magasabbak lehetnek a korábbinál. Mindez annak köszönhető, hogy a cserjés vagy fás élőhely (amennyiben kellően sűrű) lassítja a szél áramlását, növeli a harmatképződést, csökkentik a párolgást és a párologtatást, ami együttesen enyhíti a hőmérsékleti szélsőségeket és javítja a vízháztartást, hasznos élőlények megtelepedésére ad lehetőséget. A telepítést célszerű úgy végrehajtani, hogy már meglévő élőhelyeket kössünk hálózatba. A mellékelt képen a biotópok kialakításának egy modelljét mutatjuk be. (Az élőhelyeket a sávozott felületek jelölik.) A termőterület 7-12%-án célszerű ilyen élőhelyeket telepíteni A Z Á R T É R I T Á J G A Z D Á L K O D Á S S Z Á M Á R A J A V A S O L T T Á J H A S Z N Á L A T - V Á L T Á S I M Ó D S Z E R E K A Bodrogközben a szántóművelésre alkalmas területek a tájhasználatváltással, vízpótlással, tehát a vízvisszatartó vízrendezéssel nem érintett, magasabban fekvő területeken helyezkednek el. Mindez országos viszonylatban is helytálló. A vízvisszatartás javasolt célterületein a szántóművelés egyébként is csak nagy erőfeszítések és költségek árán tartható fenn. A folyamatos belvízelvezetési, tápanyagutánpótlási, növényvédelmi stb. költségeket a szántóművelésre nem vagy kevéssé alkalmas területeken a piaci bevétel nem fedezi. Ezért gazdaságosabb is, ha megvizsgáljuk más művelési formák bevezetését is. A Bodrogközben a tájgazdálkodás előkészítésekor olyan térinformatikai rendszert alkalmazunk, amely képes számításba venni egy adott terület térszintjét (így az ott várható vízborítást), a talajminőséget, a várhatóan kialakuló természetes növényzetet (potenciális vegetáció). Ezek alapján, valamint a gazdasági realitások (minek van piaca) ismeretében parcella szinten lehet javaslatot tenni a földhasználók- és tulajdonosok számára, hogy területhasználatukat milyen irányban módosítsák. Ennek módszerét részletesen Az ártéri tájgazdálkodás című kiadványunkban mutattuk be. A BOKARTISZ javaslatokat dolgozott ki agrár-környezetgazdálkodási programcsomagokra, amelyek beépíthetők a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervbe. E támogatási programcsomagokon keresztül az agrárfinanszírozási rendszer elismerhetné a gazdálkodó költségeit, melyek a táji adottságoknak megfelelő termeléssel járnak, ösztönözné a gazdákat, hogy vegyenek részt az ártéri tájgazdálkodási rendszerben. Ezzel pedig a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése megvalósítását is segíthetik. A szántógazdálkodással összefüggő programcsomag-javaslatok a nagy táblák mozaikossá alakítását támogatják, gyepek, fasorok telepítésével. Olyan módszerek alkalmazását ösztönzik, melyek mellőzik a szintetikus vegyszerek használatát. Hangsúlyt helyeznek az élőhelyek megőrzésére és gyarapítására (pl. fontosak a haris élőhelyének védelmét szolgáló kaszálási előírások). Ösztönzik, hogy a megfelelő állatlétszám elérésével (0,2-1 nagyállat egység/ha) a gazdaságokban a körfolyamatok érvényesüljenek (a gazdaságban termelt trágya, zöldtrágya szolgáljon a talajerő utánpótlására). Az alábbiakban felsoroljuk e programcsomag-javaslatok címeit. Bővebb leírásuk megtalálható a (15) tanulmányban. Javasolt szántó és gyep programcsomagok: A térszintek megjelenítése egy szántókkal körbevett, lehetséges biotópelemen a Bodrogközben Mozaikos szántó kialakítása Ligetes gyepterület-fejlesztés Sávos, mozaikos élőhelyfejlesztés Korlátozott vegyszerhasználatú növénytermesztés vízjárta területeken

7 Z Ö L D S É G T E R M E S Z T É S A zöldségtermesztésnél a tájgazdálkodásba illeszthető ökológiai szántóföldi termesztés fent leírt szabályai érvényesek, ami a megelőzésre törekvő növényvédelmet, a vegyszerek mellőzését, a gazdálkodási körfolyamatokat, a táj mozaikossá tételét és más fontos tényezőket illet. A bio-védjegy elnyeréséhez betartandó feltételek a fent meghatározott jogszabályokban le vannak fektetve. A magasabb értékű, érzékenyebb termények miatt a zöldségtermesztés különös odafigyelést igényel. Az alábbiakban néhány, a gyakorlati tapasztalat (3) alapján nyugvó ajánlást foglalunk össze. A termőhely kiválasztásánál ügyelni kell arra, hogy a zöldségféléket lehetőleg a gazdaság legjobb minőségű talaján termesszük. A könnyen művelhető talajok előnye az optimális vetésidő betartásának lehetőségében és a későbbi növényápolási munkák (elsősorban a mechanikai gyomszabályozás) könnyebbségében mutatkozik. Az ökogazdaság természeti adottságaihoz és a közgazdasági környezethez jól alkalmazkodó rugalmas vetésforgó bevezetésével az ökológiai termelési rendszer két fő támasztópillére: az élő talaj természetes termékenységének fenntartása és fejlesztése, továbbá a megelőzés alapelvei teljesülnek. A minimális követelményként javasolt rugalmas hármas forgó 1. szakaszába rendszerint nitrogéngyűjtő pillangós szántóföldi- és zöldségnövények kerülnek. E növények a talaj termékenységét természetes úton javítják, sekélyen gyökerezve annak vízkészletét nem veszik erősen igénybe. Emberi fogyasztásra vagy takarmányozásra kiválóan alkalmas termésüket korán betakaríthatjuk, könnyen jó vetőágyat készíthetünk tarlójukon a 2. szakaszban termelt gabonafélék számára. A sort a tavaszi vetésű, ültetésű, ún. kapás növények zárják (3. szakasz), amelyek nagy tápanyagigényüknél fogva rendszerint istállótrágyát vagy más természetes tápanyag utánpótlást kapnak. Az 1. és a 3. szakaszban kapnak helyet a zöldségfélék, amelyek a jól megtervezett forgó sikernövényei lehetnek. A zöldségfélék tápanyagokkal szembeni igénye alapján megkülönböztetünk fokozottan szervestrágya-igényes, szerves trágyát nem igénylő, és a talaj tápanyag készletét gyarapító fajokat. A szerves trágyát igénylő fajok közé tartozik a paprika, paradicsom, cukkíni, sütőtök, csemege kukorica. E növényeket rendszerint közvetlenül a szervestrágyázázott szakaszban termesztjük. Szervestrágyát nem igénylő zöldségnövényeink: vörös- és fokhagyma. A talaj tápanyag készletét gazdagító zöldségeink közé tartoznak a vetésforgó 1. szakaszában említett pillangós növények: zöldbab, zöldborsó. Érdemes alkalmazni a vetésforgóról, a növények jóés rossz elővetemény hatásáról felhalmozott ismereteket, amelyet a konvencionális termesztés is használ, pl: a paradicsom legalább 4 évig nem kerül önmaga után, vagy cukkíni csak olyan területre kerül, ahol 4-5 éve nem termesztettünk sütőtököt stb. Az állattenyésztés mellékterméke, a szervestrágya az almozásra használt gabonaszalmával egyetemben maradéktalanul visszajuttatva biztos tápanyag-utánpótlást biztosít a kertészet számára. A növénytermesztés melléktermékeinek felhasználásával szakszerűen előállított komposzt, a zöldtrágya növények termesztése a tápanyag visszapótlás hasonlóan fontos forrásai. A fajtaválasztásnál a vásárlói igényeket is szem előtt tartva lehetőleg a termőkörzet környezeti viszonyaihoz legsikeresebben alkalmazkodott fajtákat, tájfajtákat termesztjük, hiszen ezek betegség ellenállóságuknál és alacsonyabb termelési költségeiknél fogva rendszerint sikeresebben termeszthetők, mint a konvencionális gazdálkodásban ajánlott legújabb nemesítésű fajták, hibridek. A magról termesztett zöldségfélék vetésidejének helyes megválasztása a gyomok elleni küzdelem sarkalatos pontja. Az ún. hidegtűrő fajokat (vöröshagyma, borsó, lóbab) pl. a lehető legkorábban vessük el. E növények képesek a gyommagvak tömeges csírázása előtt kikelni, így a mechanikai gyomszabályozást (pl. gyomlálás, kapálás, gyomfésű) már akkor elkezdhetjük, amikor a gyomok még nem tettek szert versenyelőnyre. Hasznos módszer a helyes tőszám alkalmazása. Pl. paprika és paradicsom esetén célszerű csökkentett tőszámot alkalmazni, hogy a gombás és baktériumos betegségek megjelenésének esélyét csökkentsük. A sortávolság helyes megválasztása a gyomszabályozás szempontjából kiemelt jelentőségű a nagy felületen termesztett zöldségeknél. A zöldbabban alkalmazott nagyobb sortávolság a kultivátorozásra alkalmas időtartamot megnyújtja, ami a költséges kézi kapálások számát, vagy azok időigényét csökkenti. Ha virágokat ültetünk a zöldségágyás mellé, azzal odavonzzuk a méheket, segítjük a beporzást, növelhetők a terméseredmények. Zöldség-ágyás a kishantosi biogazdaságban A kártevők ellen elsősorban azok természetes ellenségeivel (pl. levéltetvek ellen katicabogarakkal), az ültetési renddel, feromoncsapdával vagy fákon hernyófogó övvel és más, lehetőleg vegyszermentes technikákkal védekezzünk. De a levéltetvek kártétele ellen pl. paraffinolajok és növényi olajok segítségével is védekezhetünk. A gyomok elleni küzdelem komoly kézimunka és tudás igényű munka. Ügyelni kell a szántóföld vízgazdálkodására is. Az ártéri tájgazdálkodásban megvalósítható a bakhátas öntözés, mely természetközeli módszer. A föld kiszáradását lassíthatjuk, ha a kikapált, kiszedett gyomokat a földre terítjük (mulcsozás). Az elrothadó növények a későbbi talajmunkát is könnyítik vagy éppen feleslegessé is tehetik. Házi kertészetekben gyakran alkalmazzák a módszert: konyhai és egyéb szerves (nem mérgező) hulladékokkal terítenek be egy földterületet. Kb. fél-egy évnyi ilyen takarás után a földterület olyan mértékben fellazul, hogy az ásás gyakorlatilag elhagyható.

8 2. 4 G Y Ó G Y N Ö V É N Y E K A II. világháborút megelőzően a gyógynövényeket elsősorban gyűjtésből szerezték be a felvásárlók. A háború utáni intenzív kutató-fejlesztő tevékenység következtében egyre több fajt vontak be a köztermesztésbe, dolgozták ki a nagyüzemi termesztés technológiáját. Elsősorban a gyógyszer- és háztartás-vegyipari alapanyagok (mák, gyapjas gyűszűvirág, anyarozs, mentafajok, citromfű, stb.), valamint szántóföldi kultúrákkal jól társítható fűszernövények (majoránna, borsikafű, bazsalikom, koriander, édeskömény, kapor, lestyán, stb.) termesztése indult meg nagyobb termőterületen. Ezáltal a gyűjtési arány a háború előtti 100 %-ról napjainkra %-ra mérséklődött. Jelenleg Magyarországon a forgalomba hozatalra engedélyezett gyógyhatású termékek gyártásához növényfaj drogját (hatóanyagát) használják fel. A gyógynövények csoportjába azokat a növényeket sorolják, amelyeket valamilyen hatóanyagot tartalmazó növényi rész (termés, levél, hajtás, stb.) előállítása céljából termesztenek vagy gyűjtenek. A felhasználás elsődleges célja szerint ezek lehetnek gyógynövények, fűszernövények és illóolajos növények. Gyógynövények azok a növények, amelyek gyógyhatású anyagaik miatt közvetlenül (népgyógyászat) vagy közvetve (gyógyszeripar) alkalmazhatók a gyógyításban. Fűszernövények azok a növények, amelyek hatóanyagaikkal az élelmiszerek élvezeti értékét (ízét, illatát, színét) növelik. Illóolajos növények azok, melyek termesztésének célja az illóolaj kinyerése. A gyógynövények élőhelye lehet egyrészt természetes közeg, amelyre a következő termőhely szerinti csoportosítást alkalmazzuk: 1. Legelők (aszályos fekvésű gyepek, száraz fekvésű gyepek, üde fekvésű gyepek) 2. Rétek (jellemzők: nedves, vizenyős fekvés, magas talajvíz) 3. Nádasok, patakpart 4. Mocsár- és láprétek 5. Erdő, árnyékos helyek, erdőszélek (jellemzők: tápanyagban dús talajok) 6. Árokpartok, parlagok, ruderáliák (tápanyagigényes fajok) A Bodrogközben termeszthető fontosabb gyógynövények Közönséges párlófű, orvosi ziliz, közönséges torma, fehér üröm, egynyári üröm, galagonyafajok, csicsóka, komló, közönséges orbáncfű, szúrós gyöngyajak, gyapjas gyöngyajak, erdei mályva, orvosi pemetefű, orvosi szappanfű, varádics, orvosi macskagyökér, szöszös ökörfarkkóró. A természetes élőhelyekről a gyógynövényeket gyűjtéssel takarítják be. A Bodrogközben kb. 60 fajta gyógynövény fordul elő. A gyógynövények virágját, levelét, gyökerét vagy termését gyűjtik. A gyógynövények szántóföldi termesztése esetén az egyes gyógynövényfajtákra eltérő termesztéstechnológiát alkalmaznak. A Bodrogközben előforduló, gyűjthető gyógynövények közül a legfontosabb termeszthetőket a keretben foglaltuk össze. Azokat a feldolgozási műveleteket, amelyeket általában a gyógynövénytermesztőnek kell elvégeznie, termesztőüzemi vagy elsődleges feldolgozásnak nevezzük. Elsődleges feldolgozás műveletei: tisztítás, aprítás, fosztás, szárítás (természetes vagy mesterséges), válogatás és tisztítás, rostálás és szelelés, szártalanítás, morzsolás, vágás és őrlés Illóolajok kinyerésének módszerei: extrahálás, sajtolás, enfleurage, (pomádés eljárás), desztilláció. 3. KÜLTERJES ÁLLATTARTÁS Az Európai Unióba most belépő országok közül hazánk rendelkezik a legtöbb (szám szerint 66) olyan állatfajjal és fajtával, amelyek tenyésztése Magyarországon hagyományos. Gazdasági jelentősége a magyar szürke, magyar tarka szarvasmarhának, a mangalica sertésnek, a hortobágyi és gyimesi racka, a cigája és a cikta juhfajtáknak, a tyúkféléknek, a pulykának, vízi szárnyasoknak, a bivalynak és a lónak van. Az ártéri tájgazdálkodás szempontjából különös jelentősége van a ridegállattartásnak. Egyfelől a kaszálás és legeltetés biztosítja a gyepek, mocsaras területek karbantartását a mély, alacsony és magas ártéren és az ármentes szinten. (Bővebben ld. Az ártéri tájgazdálkodás című kiadványunkban.) Másrészről viszont az állattartás segít zárni a gazdaság körfolyamatait: a szántó talajerő utánpótlását szolgálja az istállótrágya. A Bodrogközben nagy hagyománya van a legeltetéses állattartásnak. A gyepek természetszerű kezelésénél elsősorban bolygatásukat kell kerülni. Rendszeresen kaszálni vagy legeltetni kell őket, hogy megelőzzük a cserjésedést. Kerülni kell a felülvetést (kivéve, ha őshonos fajokat kívánunk a területre juttatni), a műtrágyázást, vegyszeres kezelést, istállótrágya kijuttatását. A területen keletkező, oda érkező vizeket nem szabad elvezetni. A facsoportokat meg kell tartani. A túlhasználat elkerülése érdekében adagoló legeltetést kell alkalmazni. A tájgazdálkodás gyepkezelési előírásait részleteztük a (3) tanulmányban. Az agrár-környezetgazdálkodás számára a BOKARTISZ által javasolt (még nem elfogadott) programcsomagok az alábbiak. 15

9 Mezofil rétek, kaszálórétek fenntartása Nedves gyepek legeltetése Üde rétek fenntartása 3. 1 A Z Ö K O L Ó G I A I Á L L A T T A R T Á S S Z A B Á L Y A I Az ökológiai állattartás legfontosabb kritériumai: Átállási időt kell letölteni akkor, ha egy állományt biogazdálkodásba vonnak. Ezt az egyes állatoknak is le kell tölteni, ha szokványos gazdaságból származnak. Hossza fajtól, kortól, hasznosítástól függ, sőt van eset, amikor az állat már nem állítható át biotartásra. Az állatoknak ökológiai gazdaságból kell származniuk, azonban ettől egyes esetekben el lehet térni. A takarmány főként ökológiai eredetű kell legyen, de 30-60%-ban lehet átállási, sőt 10-20% szokványos takarmány is etethető. Az állatgyógyászat a megelőzésre épít jó tartáskörülményekkel, ellenálló, őshonos fajták megválasztásával, a helyes takarmányozással. A gyógyítás gyógynövényekre, homeopátiára, ásványi anyagokra épül, de az állatok szenvedését, leromlását - korlátozott alkalommal - más gyógyszerekkel is meg lehet szüntetni. Az állatok elhelyezésére vonatkozó előírások biztosítják jó közérzetüket, ezek állatjóléti intézkedések. Fajonként szabályozott pl. az istállóban és azon kívüli állatsűrűség, tiltott a ketreces, az állandó kötött tartás stb. Az ellenőrzést a Biokontroll Kht., illetve a Hungária Öko Garancia Kft. végezheti Magyarországon. Az alábbiakban a tájgazdálkodásba illesztett rét-, legelőgazdálkodás legfontosabb állatait mutatjuk be S Z Ü R K E M A R H A Kisrozvágyi szürkemarhák A szürkemarha az 1870-es évekig az ország marhaállományának majdnem 100%-át képezte. A magyar Alföld honfoglalás óta tenyésztett szarvasmarhája. Hosszú időn keresztül ( ) Közép-Európa legkeresettebb hízómarhája volt, melyet lábon hajtottak a nyugati piacokra. A XIX. század végére jelentősége csökkent, átvették helyét a tejhasznosítású, gyorsabban növekvő fajták (magyartarka, borzderes, majd az intenzív fajták). Igavonó erejét a gépesítés tette szükségtelenné. Az 1980-as évek elejétől a szürke marhát féltők szűk köre kísérte figyelemmel a fajta sorsát, mígnem 1989-ben megalakulhatott a Magyar Szürke Szarvasmarha Tenyésztők Egyesülete. Az egyesületnek mára már közel száz tenyésztő tagja van ők közel négyezer tehénnel rendelkeznek és népes pártolói kör is segíti tevékenységével az állomány elismertetésének erősítését. Jelenleg dinamikusan nő a létszámuk, ugyanis a biogazdálkodás térnyerésével e fajta az érdeklődés fókuszába került, mivel az extenzív, legeltetéses tartásra kiválóan megfelel. Az igényes piac pedig szem előtt tartja azt, hogy e fajta a kergemarhakórtól mentes. A szürkemarha külterjes tartási körülményhez szokott. Szilárd szervezetű, szívós, rendkívül igénytelen fajta. Húsa finomrostú, igen ízletes. A tehenek súlya 500 kg körüli, marmagasságuk átlagosan 135 cm. A tehén ezüst, a bika daruszürke. Kiváló bojúnevelő, legeltetéshez szokott. Tenyészérettségét későn éri el. Az üszőket három-, vagy négyévesen veszik tenyésztésbe. A hágatási idény főleg tavaszra korlátozódik. A 6 8 hónapos borjakat ősszel választják le. Termékenysége jó, könnyen ellő A védett fajta tenyésztésének célja az eredeti alkati jegyek megőrzése, a szívósság fenntartása. Tejtermelőképessége gyenge, kg, magas zsírtartalommal. A fajta jelenleg a közvetlen termelésben mint húsmarha hasznosítható tisztavérben. Különleges és iparilag jobban feldolgozott, valamint csomagolt húskészítmények termelése és kivitele érdekében intenzív végtermék-előállító fajtákkal (pl. charolais) keresztezhetõ. Miután az állomány természetes környezetben él és fejlődik, vegyszermentes- és biotermékekként lehet a fajtának további előnyt szerezni. Valódi hungarikum előállító fajta. Az a tény, hogy ez a fajta ma jobbára Nemzeti Parkokban legel, jó lehetőséget kínál arra, hogy a turizmus bevételei is segítsenek a fenntartásban. A Nemzeti Parkok műtrágyázásától mentes területe lehetőséget nyújt a bio (organikus) termelés megvalósítására is M A N G A L I C A A mangalica szintén Magyarország jelentős hungarikum állata. Az évek során a mangalica tenyésztése az adott kor igényeinek megfelelően változott. Az 1800-as évek uradalmaiban tenyésztették ki és terjedt el Magyarországon. Aztán az egyre növekvő piaci igények mind háttérbe szorították a mangalica által nyújtott adottságokat. A XX. század közepére a kipusztulás szélére sodródott, emiatt 1973-ban védett lett a szürkemarhával együtt. Napjainkban ismét növekvő jelentőségű a mangalica sertés tenyésztése. A tenyésztői és törzskönyvezési munka hatékonyabb vitele érdekében 1994 novemberében (újra) megalakult a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete. A mangalica sertésnek három színváltozatát tartjuk nyilván: a szőkét, a vöröset és a fecskehasút. Korábbi feljegyzések alapján létezett még teljesen fekete és ordas (vadas) színváltozat is. A sertést gyaluforgács szerűen göndörödő szőrköntös takarja. Hagyományosan a szőke mangalica az igazi. Ez közepes testméretű, erős csontozatú. Színe különböző árnyalatokban fordul elő. A fekete mangalica mára kipusztult. A fajta közepesen szapora, az alomszám 5-7 malac körül alakul. A malacok csíkos háttal jönnek a világra. A tenyészérettséget hónapos korukra érik el, súlyuk ekkorra kg. 17

10 Kisrozvágyi mangalica-mama malackájával Extenzív tenyésztésben, az állatokat félvad körülmények között tartják. Téliesített istállót nem igényel, de egy száraz fekhely kialakítása mindenképp javasolt. A fekhely az időjárási szélsőségektől nyújt menedéket az állatok számára. A karámok kialakítása mellett javasolt egy kezelő folyosó kialakítása az esetleges kezelések, vizsgálatok és az elválasztások megkönnyítése érdekében. Az anyagcsere sajátosságuk miatt a nyári nagy melegek elviselése, és a külső élősködők elleni védekezés céljából egy dagonyázó kialakítása szükséges az eredményes hízlaláshoz. A mangalica a többi sertés fajtához hasonlóan mindenevő. Fő táplálékának a szemes takarmányokat (kukorica, takarmány búza, takarmány árpa stb.) tartják a legfontosabbnak. Kiegészítő takarmányként megemlíthetőek a mezőgazdasági melléktermékek (ocsú, extrahált napraforgó, kisajtolt cukorrépaszelet, burgonyafélék főzve, kabakosok, stb.) amelyek az év során idényjelleggel fordulnak elő. Az extenzív körülmények között hizlalt mangalicák egy éves korukra elérik a kg-ot. Végső vágósúlyuk kg, amit csak hónapos korukra érik el. A mangalica extenzív hízlalása és szaporítása nem igényel túlzott munkaerőt, mivel az etetés és itatás mellet szinte alig akad dolog a sertések ellátásában. 1 fő akár 6-8 kocát is el tud látni az ellésekkel és a malacok elválasztásával együtt. Betegségekkel szemben ellenálló fajta csak a külső paraziták (rühatkák) okozhatnak kellemetlenséget az állatoknak, ami ellen egyszerű gyógyszeres kezeléssel védekezhetünk, vagy a dagonyába szórt fertőtlenítővel. Az országos génmegőrzési program feladata a mangalica változatok tisztavérben való megőrzése. E mellett, a fajta értékes tulajdonságait kihasználva, főleg végtermék-előállító keresztezésekben kell a különleges, márkázott készárukat (sonka, szalámi) megtermelni, és azokkal piacra kerülni. A mangalica élőhelyével szemben nem túl igényes, szinte bárhol megél. A területet, ahol tenyésztik gyorsan feléli mivel turkáló életmódjából adódóan mindet kiturkál és ami ehető azt megeszi. A zárt tartásnál gondoskodni kell a folyamatos tápanyagellátásról és az ivóvíz szükséglet kielégítéséről. Szabad tartásnál rotációban kell tartani. Ez azt jelenti, hogy egy éven belül egy adott területen szakaszosan legeltetjük, és azon a területen ahol a legeltetés szünetel azokat az állapottól függően művelni, kezelni szükséges J U H Őshonos fajtáink a racka, a cigája és a cikta juhok. Állományuk ma kicsi Magyarországon, jobbára Nemzeti Parkokban, hagyományőrző gazdáknál fordulnak elő. A Bodrogközben ma a magyar fésűs merinó, német húsmerinó, Ile de France fajták elterjedtek, de a kisrozvágyi Bodrogközi Régi Magyar Kultúra Alapítványnál találunk rackákat is. A juhokat ma első sorban a tej hasznosítása miatt tartják. A gyapjú ára olyannyira nyomott, hogy sokszor még a nyírás költségeit sem fedezi az értékesítésből származó jövedelem. A magyar merinó anyajuhok 24% szárazanyag-tartalmú fűből naponta 7-9 kg-ot g szárazanyagot, testtömegük 16-18%-át képesek felvenni. Az ennél nagyobb szárazanyag-tartalmú fű esetében 4-7 kg napi felvétellel lehet számolni, a fű szárazanyag- és nyersrosttartalmától függően. A juhok napi fűfogyasztását az állat szükségletén kívül annak szárazanyag- és nyersrosttartalma szabályozza. Ehhez azonban naponta 4-6 órát a legelőn kell tar- Juhok Kisrozvágyon tózkodniuk. Amikor csapadékhiány következtében a fűhozam csökken, az üres anyajuhok részére kiegészítő takarmányt napi 1 kg szénát vagy 2 kg fűszenázst kell adni. A juh, ha válogathat a legelőn szívesebben eszi a levelekben gazdag fűféléket. A szárrészeket kényszerből vagy rosthiány esetén legeli. A lekaszált legelőterület füvét nem szívesen veszi fel az állat. Jobban kedveli a kaszálatlan legelőket. A tavaszi zsenge legelő sok foszfort tartalmaz. A téli legeltetés igen kedvező hatású. Pótolja az időközben kiürült vagy megcsappant vitaminkészleteket, serkenti a szárazanyag-fogyasztást, a nagy rosttartalmú takarmányok (szénák, szalmák) emésztését, illetve hasznosulását. Téli legelőként vethető a rozs, a rozsos repce, a takarmánykáposzta és az olajretek. A juh tejtermelését legnagyobb mértékben a fajta és a takarmányozás befolyásolja. Ezen kívül befolyást gyakorolnak rá: az állat kora, a laktáció hónapja, és maga az egyed adottságai. Ugyanezek a tényezők vannak hatással a juhtej beltartalmára is. A tej beltartalma pedig meghatározója a túró és sajt kitermelésnek K E C S K E A kecsketartással, valamint tejével kapcsolatban számos közkeletű téveszme ismert, nevezetesen, hogy a kecske legigénytelenebb háziállatunk, megfelel neki a szűk kecskeól, megél a konyhai hulladékon is, teje 19

11 pedig büdös, kecskeszagú. Sokan a húsával szemben is idegenkednek. A mondás szerint a kecske a szegény ember tehene és ez az előítélet is hozzájárul ma már tejének és húsának elutasításához bizonyos körökben. Valójában azonban a kecske egyáltalán nem igénytelen, takarmány tekintetében pl. sokkal igényesebb más háziállatfajtáknál. Rendszeresen, naponta igényli a mozgást, ideális számára a külterjes tartás, legeltetés. Kecskeól helyett a kifejlett egyedek megfelelő alapterületű, világos istállót igényelnek, kifutóval. A kecske a mélyalmos tartást kedveli. Igen fontos számára a tiszta víz, valamint a nyalósó. Egy kecskenyájban kb nőstényhez elég 1 hím is. A tisztán tartott, fajtatiszta, gondosan takarmányozott és legeltetett kecske teje nem kecskeszagú, húsa a vadhúsokhoz fogható. Érdekes módon az emberek jelentős részének elutasító magatartásával szemben a táplálkozás iránt igényes tehetősebb réteg, illetve a biotermékeket preferálók körében a kecske húsa és teje különleges ínyencségnek számít, nem utolsó sorban egészséges volta miatt. A kecske teje és az állat testének gyakorlatilag minden része hasznosítható (hús, szőr, szarv, pata, belsőségek, fagygyú, trágya). Az állatok tejtermelése és a belőlük nyerhető hús mennyisége nagymértékben fajtafüggő. Trágyája sem jelentéktelen, egy kg-os kecske trágyatermelése 1,2-1,8 t/év. Minden talajon és növényhez felhasználható. Néhány hazánkban is tartott fajta átlagos évi tejtermelése a következő. Magyar parlagi: liter/év; magyar nemesített: liter/év; szánentáli: liter/év; német nemesített: liter/év. A Bodrogközben a leggyakoribb a magyar parlagi fajta. A kecsketej élettani szempontból bizonyítottan értékesebb, mint a tehéntej. Helyettesítheti az anyatejet is, tehéntejre érzékenyek is fogyaszthatják. Rendszeres fogyasztása védelmet nyújt a rák ellen, de a tapasztalatok szerint elősegíti a gyógyulást is. Kísérletek folynak hazánkban arra is, hogy kecskékkel gyógyfüveket legeltetve más betegségeket is gyógyítsanak. A kecskevaj értékes kozmetikai alapanyag. A sajtok, túrók változatos ízkavalkádja alakítható ki a kiváló minőségű alapanyagból. A Bodrogközben ma is többen készítenek kecskesajtot. A kecske takarmányozásának minősége szoros összefüggésben áll a nyerhető hús és tej mennyiségével. A legfontosabb takarmányok a következők: legelő; abraktakarmányok (kukorica, búza, rozs, árpa, zab, borsó, szójabab, búzakorpa); olajpogácsák; szálastakarmányok. A kecske agresszíven legel, szereti a bokrok, fák leveleit fogyasztani. A szabad legeltetés ezért nem megengedett, a gyep védelme érdekében irányított legeltetést kell alkalmazni. A kecske gondozása munkaigényes. Juhtartással összehasonlítva azt találjuk, hogy 6-8 juh gondozásával ér fel egy kecskét ellátni munkaidőben. Egy család megélhetését anyakecske tejhasznú, félintenzív tartása biztosíthatja egy alkalmazottal, főállásban. 4. A GAZDÁLKODÁS VÁRHATÓ JÖVEDELME 4. 1 A B I O T E R M É K E K F O G Y A S Z T Ó I A kereskedelmi forgalomba kerülő, hazai biotermékek szinte kizárólag exportra kerülnek, ami több szempontból is rendkívül káros és veszélyes tendencia. A külföldre exportált termékek nagy hányada nem feldolgozott termék, így a hazánkban keletkező hozzáadott érték alacsony. A termelés jóllehet jelenleg szinte korlátlan felvevőpiaccal szembesül nagymértékben olyan piacoknak kiszolgáltatott, amelyekre alig lehet hatással, információi szűkösek. A termelők kiszolgáltatottak a piac ingadozásainak. Nem elhanyagolható ellentmondás az sem, hogy az európai viszonylatban is kiváló minőségű, egészséges hazai biotermékeket a hazai lakosság szinte egyáltalán nem fogyasztja, helyette a szermaradványokkal terhes, környezetpusztító módon termelt élelmiszereket vásárolja. A bio-értékesítés legnagyobb korlátja hazánkban a fizetőképes kereslet hiánya, amely a szemléletmódra is visszavezethető. A biotermékek alacsony mennyiségű fogyasztása nemcsak a magas áraknak köszönhető, de a biotermékek nehéz hozzáférhetősége (kevés a biobolt, a szokványos bevásárlás alkalmával nem lehet ezekhez hozzájutni), a hiányos információellátás, bizonyos esetekben a minőségi problémák vagy a gyenge minőségű csomagolás is szerepet játszik. A hazai fogyasztókat három csoportba sorolhatjuk: A legnagyobb csoport a rászorulóké, betegeké (rákbetegek, immunproblémákkal küzdők, allergiások). Természetgyógyász javaslata alapján állítják össze étrendjüket (ilyen pl. a Gerson-kúra), főleg gabonaféléket, Nyílt nap a Nyitott Kert Alapítványnál gyümölcs- és zöldséglevet fogyasztanak. A táplálék számukra gyógyszer elsősorban. Az életmódjukon változtatók filozófiai okok miatt térnek át a biotermékekre, szemléletük radikális. A felvilágosult értelmiségi-

12 22 ek csoportja a biotermékek széles skáláját fogyasztja, ami ellenőrzötten bio-minőségű. A fogyasztók között ez a csoport a legkisebb méretű Magyarországon A Z É R T É K E S Í T É S L E H E T Ő S É G E I Ártéri gyümölcsészet című kiadványunkban bemutattuk a bio-, illetve tájjelegű mezőgazdasági termékek értékeítési csatornáit. Ezek első sorban a termelő és fogyasztó közvetlen kapcsolatát próbálják megteremteni, tekintve, hogy a kisebb termelőknek a hipermarketekbe szinte lehetetlen bejutni. A közvetlen értékesítés csatornái címszavakban a következők: termelői piacok; friss termék-, zöldség- és gyümölcspiac; termelői bolt; szedd magad; mozgóbolt; bioélelmiszert árusító boltok; helyi (nem bio) zöldséges boltok; dobozrendszer (házhoz vagy gyűjtőpontra szállítva, ld. az alábbi ábrát); bioéttermek; tájjellegű éttermek, csárdák; onkológiai intézetek, osztályok; nyári táborok; speciális rendezvények (pl. falunapok, bornapok, sajtnapok); internetes kereskedelem (pl. Magyar Áruk Áruháza); bekapcsolódás a hazai termékeket árusító láncokba (pl. Magor). Egyik fő célunk, hogy a helyi termékeket minél nagyobb arányban fogyasszák a falvakban vagy a termelőhöz közel eső városokban (a Bodrogközben Sátoraljaújhely, Sárospatak). Gondot jelent e tekintetben, ha a bio- vagy természetközeli termékeket magasabb áron lehet előállítani, mint a konvencionális termékeket. Ez a probléma úgy látszik megoldhatónak, ha az értékesítésben nagyobb szerepet szánunk az informális csatornáknak (nem pénzért, hanem kölcsönös szívességeken alapuló értékesítés), illetve a más, külső piacokon elérhető magasabb jövedelmekből keresztfinanszírozzuk a helyben mesterségesen alacsonyan tartott árakat. Az alábbiakban azokat az értékesítési csatornákat említjük, amelyeket e célok érdekében fejleszteni kellene: helyi gazda/gazdák boltja a faluban; mozgóárusok; rendszeres vevők a falun belül (eladás háztól, a háztáji-/kistermelő a helyi munkahelyeken értékesíti áruit); a termelő házhoz viszi a tejet, húst stb.; a vevő házhoz jön az áruért; piaci, vásári értékesítés a falvakban vagy a közeli városokban; kaláka típusú élelmiszerelőállítás és feldolgozás; termelők által létrehozott étterem, csárda; értékesítés a helyi üdülőhelyek vendégei számára (ilyenek elsősorban a Tisza mentén találhatók, a falusi turizmus fejlesztésével a lehetőségek javíthatók). A 150/2004. (X.13.) FVM-rendelettel meghirdetett agrár-környezetgazdálkodási támogatások nagyszámú szántóműveléshez, illetve gyephasznosításhoz igénybe vehető támogatási programot hirdettek meg. Szintén fontos lehetőséget jelentenek a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv egyéb jogcímei: a Kedvezőtlen Adottságú Területek (KAT) támogatása, az EU állatjóléti követelményeinek való megfelelésre adott beruházási támogatás, a félig önellátó gazdaságok, illetve a termelői csoportok támogatása. A területalapú (SAPS, top-up) támogatások a bio-művelést folytató gazdáknak is járnak, ezeken felül vehető igénybe az agrár-környezetgazdálkodási vagy a KAT-támogatás. Léteznek még ún. notifikált nemzeti támogatások is (állat-alapú támogatás), ezek meghirdetése azonban a rendszeres forráshiány miatt bizonytalan. A kiírások a tavaszi időszakban válnak véglegessé. Az alábbiakban néhány ökológiai termesztésbe vonható növényi és állati termék lehetséges jövedelmezőségét tekintjük át. Az alábbiakban néhány ökológiai termesztésbe vonható növényi és állati termék lehetséges jövedelmezőségét tekintjük át B I O G A B O N A Számtalan apró részletkülönbség mellett az ökológiai alapú és az intenzív termelési módszerek eredményessége közötti különbség három fő elemre vezethető vissza: