59. évfolyam decmber Ára 40 dinár

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "59. évfolyam 2012. decmber Ára 40 dinár"

Átírás

1 59. évfolyam decmber Ára 40 dinár ISSN

2 Köszöntő Álmodozni jó. Az emberek mindig álmodoztak: jó volna gyorsabban járni a leggyorsabb paripánál is. Csakhogy ehhez munkára kellett fogni a tűz erejét. Elkészültek az első gőzgépek. Sok sikertelen próbálkozás és türelmes megfigyelés után született meg az első mozdony. Az emberek kezdetben nem fogadták örömmel ezt a nagyszerű találmányt. Nem hitték el, hogy az ember szervezete elbírja a nagyobb sebességet. Azt gondolták, hogy a száguldás beteggé tesz, a füst pedig megmérgez mindenkit. Ma már mosolygunk ezen. A vonatok megindultak. Néhány évtized múlva sínek hálózták be az országokat. A tűzparipa ma is fut, hegyeken-völgyeken, alagutakon, viaduktokon át. És viszi az üzenetet: merjünk nagyot álmodni! CIP A készülő kiadvány katalogizálása A Matica srpska Könyvtára, Újvidék (Novi Sad) ISSN COBISS.SR.-ID Vajdaság Autonóm Tartomány kormánya Ezt kívánom így karácsony tájt én is, kicsinek és nagynak egyaránt. Békés, boldog karácsonyi ünnepeket! Csilla Rajzpályázatok Tél a természetben Régi mesterségek (kovács, varga, szűcs, bognár, szabó) Görög istenek Mesebeli ló Tündérország Szárnybontogató Újévi kívánságaim Dédszüleim foglalkozása Téli álmot alvó állatok Köszönjük a sok szép beküldött rajzot, továbbra is küldjétek rajzaitokat, meséiteket a Mézeskalácsnak! A Mézeskalács megjelenését támogatta: Fedőlap és illusztrációk: Recskó Dianna ( o.) és Belec S. Anikó (3., 6 7. o.) a legkisebbek irodalmi és foglalkoztató folyóirata Megjelenik a tanévben havonta egyszer Első szám: 1953 (mellékletként), 1954 májusa (külön lapként) Alapító (laptulajdonos): Magyar Nemzeti Tanács Kiadja: a Magyar Szó Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Novi Sad (Újvidék), Szerbia A Kft. igazgatója: Ökrész Rozália A Magyar Szó napilap főszerkesztője: Varjú Márta A Jó Pajtás hetilap és a Mézeskalács havilap felelős szerkesztője: Lennert Géza A Mézeskalácsot szerkeszti: Tripolszki Csilla Lektor: Buzogány Kardos Julianna Grafikai szerkesztő: Buzás Mihály Szerkesztőségi titkár: Fehér Mária Állandó külmunkatársak: Belec S. Anikó és Recskó Diana ( 021/ Leveleiteket a következő címre küldhetitek: Mézeskalács, Novi Sad, Vojvode Mišića 1. Kéziratokat és rajzokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza URL: szerk@jopajtas.info Terjeszti a Magyar Szó Lapkiadó Kft. terjesztőosztálya. Tel/fax: 021/ (csak laprendelési ügyekben): plasman@magyarszo.com Nyomtatja: Magyar Szó Kft. FORUM Nyomda, Újvidék, felelős vezető: Berta Zoltán igazgató Előfizetés egy évre 400 dinár (csak belföldi kézbesítéssel) Ünnep Az ünnep nagy mézespogácsa. Huszár vagy szív, ha lehet, tükrös. Dagadó kalácstészta, holdfény, pohár koccan kanálezüsthöz. Esik a hó vagy csak eső, esetleg térdig ér a sár. Nincs szánkózás, de éjszaka üvegszán házról házra jár. A falon kusza árnyak ülnek, a fáról csillagszikra hull. Mikor lefekszünk, nagyon késő, s csak mosolygunk álmatlanul. László Noémi 3

3 Kalendárium 4. Borbála napja Régen a tüzérek napj volt. Borbála-nap előtt nem jó bort fejteni. Borbála-ágat állítanak e napon a vízbe, hogy újévre kivirágozzon (cseresznye-, barack-, mandulaágat.) 6. Miklós napja Miklós püspök a diákok középkori patrónusa. A palócoknál vendégségnap. (A Mikulás-napi ajándékozás új keletű szokás.) 13. Luca December Gonoszjáró nap, egy időben ez volt az esztendő legrövidebb napja (Gergely pápa naptárigazítása előtt). Ekkor kezdték a Luca széket kilencféle fából készíteni. Készül, mint Luca széke. A babonás hiedelem szerint, aki az éjféli misén rááll a Lucaszékre, meglátja a boszorkányokat, de nyomban a nézés után el kellett égetni a széket. Luca-naptár (a Luca-nap és karácsony közti 12 nap időjárásából a következő 12 hónap időjárását jósolták meg). Hagymakalendárium (a hagyma 12 burkára sót hintettek, mely hónap sója megnedvesedik, az a hónap esős lesz a babona szerint). Luca-napkor, ha megverik a diófát, a következő évben jó termés lesz. Luca napján napkelte előtt más háznál kérjünk tojást vagy fát, és tegyük a tehén alá. Másnap a fával rakjunk tüzet, mert szerencsét hoz. 25. Karácsony Aki karácsony este diót eszik, nem lesz golyvás. 26. István napja Egészség- és termésvarázsló nap, a regölés napja Székelyföldön. Barkács zöld színű papírtányér piros és zöld selyempapír selyemszalag masni olló ragasztó Adventi koszorú papírtányérból 4 Luca széke 27. János napja A szőlősgazdák bort szentelnek, s minden hordóba öntenek néhány cseppet, hogy a bor meg ne romoljon (János-áldás). 28. Aprószentek napja (Korbácsolás, a Heródes király által megöletett gyermekek emlékére.) Disznótorok napja 31. Szilveszter napja Szilveszteri ólomöntés Vágjuk ki a zöld papírtányér közepét. Piros és zöld színű selyempapírt vágjunk vagy tépkedjünk apró darabokra. A gyerek gyűrje össze a selyempapír-darabkákat, és ragassza a papírtányér szélére. Díszítsük eltérő színű selyemmasnival. A gyertyákat színezétek, vágjátok ki és ragasszátok a koszorúra! 5

4 Angyalszárny Karácsony éjszakáján az ökör meg a csacsi azt a feladatot kapta, hogy leheletével melengesse az újszülött kis Jézust. Ám Karácsony éjszakája bizony nagyon hosszú, ezért idő múltával maga a csacsi is fázni kezdett, és nem lélegzett többé nyugalmasan, hanem szipogott, szortyogott, fulladozva kapkodott levegő után. A kis Jézus, akit szintén megcsapott az éji hűvösség, látta, hogy didereg a csacsi. Rákacsintott az egyik angyalra egész angyalénekkar dalolta a pásztorok feje fölött, hogy: Dicsőség! Dicsőség! Ez az angyalka föléjük hajolt, és hófehér, puha szárnyával lágyan betakarta a csacsit is meg őt is. Béke és szeretet töltötte be az istállót. És a Szentséges éj csodája tovább folytatódott. 6 7

5 Ó, nagy, havas kékség, Dicsőség, fényesség, Megjött a három király! Boldog istállóban Leborulnak szótlan Karácsony Színezz! Gáspár, Menyhárt, Boldizsár! Csillagos palástjuk Csupa szakadás, lyuk, Csillagpor, sár, holdsugár! Kovács András Ferenc Ikerkarácsonyfák 8 1 kékeszöld 2 kék 3 lila 4 piros 5 sárga 6 narancs 7 sárgászöld 8 barna 9 sötétbarna 10 fekete Ha számolsz, megtudod, milyen színűre színezheted a rajzot. A sok kis karácsonyfa közül kettő egyforma. Ha jól megfigyeled őket, biztosan ki tudod találni, melyik az a kettő. 9

6 Karácsony a faodúban Kemény tél volt. Öregmókus már jókor reggel felkelt, apró kezével sokáig kaparta a havat, amíg ajtót tudott vágni az odú behavazott bejáratán. Mit látsz? kiáltotta Mótuli és Mókula. Gyerekeket látok felelte Öregmókus, akik nagy fenyőket cipelnek a falu felé. A két kis mókus izgatottan tolakodott az odú bejáratához. És mit csinálnak a fenyőfával? kérdezte Mótuli. Beviszik a lakásuk közepére, és feldíszítik felelte Öregmókus. Mivel díszítik fel? kérdezte Mókula. Olyannal, amit szeretnek! Fényes és díszes dolgokkal meg édes ennivalókkal. És miért csinálják ezt az embergyerekek? kérdezte tovább kíváncsian Mótuli. Mert karácsony van, és ilyenkor az emberek megajándékozzák egymást, de legfőképpen a gyerekeket! válaszolta Öregmókus. És az nem lehet, hogy egyszer mi is ilyen karácsonyt tartsunk? kérdezte Mókula. Öregmókus kiosont az odúból. Faágról faágra ugrált, de semmit nem talált. Már esteledett, mire beérkezett a faluba. Megtelepedett egy faágon, amelyik egy kivilágított ablak előtt hajladozott. A szobában fenyőfa állt, rajta fényes díszek, színes szalagok és apró, tarka dobozok. A fa körül emberek álltak: a felnőttek csendesen, a gyerekek nevetve és ugrándozva. Az ablaknál egy hosszú asztalon 10 pedig mindenféle finomság: torta, fonott kalács, aprósütemény, pirosló alma, édes narancs. Egy díszes tálban pedig dióbél, mandula, mogyoró, mazsola... Nézzétek, egy mókus! kiáltotta a szobában egy kisfiú. Tetszik neki a karácsonyfánk! Azt gondolom, leginkább a dió meg a mogyoró tetszik neki, itt a tányéron szólt a gyerekek édesanyja, és kinyitotta az ablakot. Lépjetek hátrább, nehogy megijedjen. S kitette a tálkát az ablakba. Öregmókus szíve a torkában dobogott, de átölelt egy diógerezdet, egy szem mazsolát a foga közé kapott, és kiugrott a nyitott ablakon. A gyerekek örömmel integettek utána. Már az odú bejáratánál járt, amikor eszébe jutott: Az ám, de honnan szerezzek karácsonyfát? Gondolt egyet, és felszaladt a fenyő csúcsára. Pár perccel később már a két visítozó mókusgyerekkel együtt húzott be az odúba egy jól megtermett fenyőtobozt. A toboz a mókusok fenyőfája! szólt Öregmókus. Ha a toboz magja megnő, fenyőfa lesz belőle. Nézd meg az alakját, ugye, hogy már magában rejti a fenyőt? Azzal előgördítette a dióbelet és a mazsolaszemet. Mókusmama szétosztotta a gyerekek közt, ő maga pedig odaült Öregmókus mellé, a toboz tövébe. Mióta mókus vagyok, ilyen szép karácsonyra nem emlékszem! mondta mosolyogva. Lukáts János

7 Karácsony, akár az álom... Karácsony, akár az álom, éjbe rejtve érkezik, s utat talál csengőszóval szívemtől a szívedig. Ez a nap talán a legszebb, amit az év tartogat, vedd hát elő ünnepváró, boldog gyermekarcodat. Mosdasd meg a szíved, lelked, tiszta legyen, mint a hó, s töltsön el a boldogság, hogy egymást szeretni de jó! Lévay Erzsébet Megy a vonat tetetekereg. Vonatosdi Kattognak a kekekerekek. Kertünk alján zazazakatol. Állomáson abababrakol. Tóth Elemér 12 Komáromi Kinga 3. osztály Péterréve Virág Norbert 3. osztály Jovan Mikić iskola, Szabadka 13

8 A vasút története Stephenson Rocket nevű gőzmozdonya, amely az első személyforgalmat lebonyolító vonatokat húzta Angliában, 1835-től. A magyarországi gőzmozdonygyártás egyik remeke, az 1924-től gyártott 424-es sorozatú mozdony. képekben Szintén az egyik leghíresebb magyar gyártmányú dízelmozdony, az M41-es sorozatú gép, melynek a beceneve Csörgő, mely név a motor jellegzetes csörgő hangjára utal. A V43-as sorozatú villanymozdony első példányait még Németországban gyártották, de a sorozat javát már Magyarországon. Ez a legnagyobb példányszámú villamos mozdony, 379-et gyártottak belőle a magyar vasutnak. Kandó Kálmán világhírű villamossági mérnök villanymozdonya, a V40-es sorozatú masina, a magyarországi villamosvontatás egyik úttörője. 14 A japán vasutak talán legmodernebb, leggyorsabb, legáramvonalasabb vonata. Jellegzetessége a hosszan előrenyúló orra. 15

9 Kismozdony szeneskocsival Környezetedben biztosan akad olyan, akinek van fékfolyadékos vagy autósamponos flakonja. Ebből készül a mozdony és a szeneskocsi. Megy a vonat, jön a vonat, ide tolat, oda tolat. Megy a vonat, zakatol, mint a csiga araszol. Vonatosdi Megy a vonat, szárnyal, versenyt fut a vággyal. Megy a vonat, bánod? Jön a vonat, várod? Megy a vonat, vágtat, nyeli a talpfákat. Szállít tenger álmot, csak valóra válót! Cseh Katalin Anyagszükséglete: flakon, hurkapálca, parafa dugó, orvosságos kupak. Elkészítése: A flakont levágjuk a felső résznél, s így el is készítettük a mozdonyformát. Az aljára óvatosan fúrjunk lyukakat, melyen átdugjuk a hurkapálcát tengelynek! A hurkapálcák végeire parafa dugót húzunk kerekeknek, melyeket bevonunk egy-egy, kb. 3 cm átmérőjű orvosságos kupakkal (1 3. ábra). A szeneskocsi a maradék flakonrészből készül úgy, hogy az egyik hosszabb oldalát kinyírjuk (4. ábra). A nyitott résszel felfelé tartjuk a kocsit, s az aljára ugyanúgy, mint a mozdonynál, elkészítjük a kerekeket a hurkapálcatengellyel. Az elejére drótból akasztót teszünk, mellyel utánaköthetjük a mozdonyunknak vagy egy autónak (5. ábra). 16 Mit csinál a Maci? Kösd össze a pontokat a számozás sorrendjében. 17

10 Vonatok vonatok vonatok Vonatok vonatok vonatok Ország Albert 2. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka Szabó Batancs Viktor 5. osztály, Đuro Salaj iskola, Szabadka Jaramazović Eszter 1. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka Farkas Roland 2. osztály, Ludas Márki Hunor 1. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka Sebők Krisztián 2. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka Lévai Helga 1. osztály, Samu Mihály iskola, Péterréve Kalmár Krisztián 3. osztály, Emlékiskola, Zenta Pilisi Ákos 3. osztály, Emlékiskola, Zenta Borál Zoe 2. osztály, Sonja Marinković iskola, Nagybecskerek Magó Réka 2. osztály, Mohol Dobróka Viktor 4. osztály, Horgos 18 19

11 Kobak egészen kicsi fiú volt, még nem utazott vonattal. Igaz, hogy ő minden reggel mondogatta: Én már nagy fiú vagyok, elérem a lekvárt. De elárulom nektek, nem érte el, az édesanyja kellett hogy felemelje, s úgy vették le a lekvárt ketten a polcról. Úgy is fogták meg ketten, nehogy a kisfiú eltörje a lekvárosüveget. Mindenesetre, mikor édesanyja megkente a kenyeret, Kobak megint kijelentette: Vonatmese Én már nagy fiú vagyok, mind megeszem! És meg is ette. No de azért mégsem volt olyan nagy fiú. Így aztán, mikor édesanyja megmondta neki, hogy vonattal fognak utazni, nem tudta elképzelni, hogy milyen is lesz az utazás. Édesanyja elővett egy bőröndöt, abba becsomagolták az ingecskéit, nadrágocskáit, de édesanyja nem akarta becsomagolni sem a párnát, sem a szőnyeget. Pedig Kobak nagyon szerette volna. Végül is becsukták a bőröndöt, és ekkor a kisfiú hirtelen elszomorodott. Hol a vonat? Miért nem jön? kiabált, és nézett ki az ablakon, hátha jön az utcán valahol. De nem jött, és mama kacagott. Kobak az ajtót is kinyitotta, hogy be tudjon jönni a vonat a szobába, ha megérkezik. De mama becsukta az ajtót, és öltöztetni kezdte Kobakot. A kisfiú autón ment ki az állomásra mamával, és egyáltalán nem olyan volt a vonat, mint a kis játék vonatok, amelyek a szobában is tudnak járni. No de hát ez már így szokott lenni. A vonatban aztán Kobak rengeteg autót és vonatot rajzolt. Tudniillik a vonat Kobak szerint abban különbözik az autótól, hogy sokkal több kereke és ablaka van. Mert ő még csak autót tud rajzolni meg olyan vonatot, ami autóhoz hasonlít, csak sok kereke és ablaka van. Hiszen Kobak még egészen kicsi fiú. Hervay Gizella 20 Poljaković Alen, 1. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka Lackó Roland, 3. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka 21

12 Pályaudvari A pályaudvaron sok-sok ember dolgozik, ők foglalkoznak az utasokkal, az árukkal, a vonatokkal és a sínekkel. mesterségek 1 taxisofőr; 2 állomásfőnök; 3 buszvezető; 4 mozdonyvezető; 5 kalauz; 6 váltókezelő; 7 pályakarbantartó; 8 kamionsofőr; 9 kocsikarbantartó

13 Vasutasok A vonatok sínen közlekednek. A vágányok forgalmát egy vasutas irányítja. Minden szerelvénynek külön vezetője van. Az eltévedt vonat Kanyarog a havas út, vele szalad a vasút. Havas úton fogatok, a vas-úton vonatok. Szakad a hó, egyre szakad, a háztető majd beszakad. Belep mindent véges-végig, villanypóznák tetejéig. Hó borítja a vidéket, elvesz, aki beletéved. A váltókezelő állítja a vonatot a megfelelő vágányra. Az ő munkájának köszönhető, hogy a vonatok nem ütköznek össze. Vonat nyerít valahol, lovasfogat zakatol. 24 A mozdonyvezető viszi a szerelvényt az egyik pályaudvarról a másikra. Ő a felelős az utasok biztonságáért. A vezetőfülkében ülve figyeli a jelzéseket a sínek mentén. Az újabb vonatokban biztonsági rendszer segíti a munkáját. Fut a vonat havas úton, fut a fogat a vas-úton. Veress Miklós Kaszás Zénó 2. osztály Ada 25

14 A makrancos vasúti kocsi 26 Kattogva, zakatolva robogott végig a gyorsvonat a csillogó sínpáron; zöld erdők, zöld mezők, kék tavak mellett. Elöl fújtatott a kormos, olajos, füstöt okádó mozdony, s úgy szaladtak nyomában a vasúti kocsik, mint kiscsibék a kotlós után. Sssürgőss, sssürgőss, sssürgőss susogták a réten a fűszálak, s integettek. Ssssietőss, ssssietőss, ssssietőss susogták a bokrok vesszei, s lengedeztek. Trak-kat-kat, trak-katkat, száguldok, elhagylak! így kattogott vissza nekik a mozdony is meg a sok vasúti kocsi is, mind szépen, egy ütemre. Hanem valahol a vonat végén barátságtalanul a zörgött, zörömbölt valami. Nem jár-ja, annyit mondok, nem-tűröm, kijelentem, til-ta-ko-zom... Ki zörgött, mi zörömbölt? Hát a vonat végén a legeslegutolsó vasúti kocsi. Ragyogó, csillogó alkotmány volt az, alig egy-két hete, hogy megszületett, azazhogy kikerült a gyárból. Minden ízében fénylett, csillogott, s újdonatúj kék bársonyruhát hordott, nem, nem kívül, hanem belül, mert hogy kék bársonnyal voltak bevonva az ülései. Hát ez a fiatal tacskó kocsi dörmögött elégedetlenül. Az előtte zörgő idősebb társa rá is dörrent: Tacs-kó! Tacs-kó! Elhallgass! Nem hallgatok! feleselt az újdonatúj, első osztályú, párnás vasúti kocsi. Igenis, nem hallgatok! Nézzétek, milyen csúf, kormos, olajos, füstös jószág vezet minket! Fekete szörnyeteg. Milyen jogon halad ő mindig elöl? Szebb vagyok, csillogóbb vagyok, ragyogóbb vagyok, mégis utolsóként kullogok. Ez nem járja, ez igazságtalanság! Tacs-kó, tacs-kó intette öregebb társa, te még nem érted ezt. Jobb lesz, ha csöndben maradsz, és végzed a munkádat. De nem maradok csöndben makrancoskodott az újdonatúj, első osztályú, kékruhás vasúti Kerekes Dávid, 2. osztály, Bácsfeketehegy kocsi. Elvégre mégiscsak másként festene ez a vonat, ha én, a csinos, újdonatúj jószág robognék elöl, nem pedig az a rút, pöfögő, fekete szerzet. Hiszen rosszul lesz az ember, azaz a vasúti kocsi, ha csak rája néz. Én bizony torkig vagyok vele. Nem kullogok mögötte többé. Én akarok elöl futni. Hanem hiába beszélt, kotyogott, zörömbölt, társai rá se hederítettek, s még idős fivére sem válaszolt neki. Állj! Megállj! Álljatok meg! csikorogta a vasúti kocsi. Megállás! Én megyek előre. Fercsik Imre, 5. osztály, Péterréve Trak-kat-kat, trak-katkat, száguldok, itt hagylak! így kattogott feleletül a mozdony meg a sok vasúti kocsi, mind szépen, egy ütemre. Hát én pedig egy tapodtat sem gurulok tovább csikorogta a makrancos vasúti kocsi. Én vagyok a legszebb, én vagyok a legragyogóbb, én vagyok a legújabb, engem illet meg az első hely. S mivelhogy társai továbbra sem ügyeltek a szavára, mind a nyolc kerekét nekifeszítette nagy mérgesen a sínnek. Éktelen zörgés, ropogás, csikorgás, sivítás támadt, ahogy a kerekek nekisúrlódtak a fényes síneknek. A vonat nagyot zökkenve megállt. Az újdonatúj vasúti kocsi elégedetten tekintett végig a vonaton. Azt gondolta magában, hogy ilyenkor, amikor áll a vonat, egészen úgy fest a dolog, mintha ő lenne elöl és nem a mozdony, az a kormos, füstös, olajos, fekete szörnyeteg. Elvégre nemcsak a botnak van két vége, hanem a vonatnak is. És az egyik vége ő maga. Elégedettsége büszkeséggé vált, amikor látta, hogy a mozdonyról leugrik a gépész, a fűtő, a kocsikról leugrálnak a kalauzok, s valamennyien feléje sietnek. Értem jönnek! Hozzám sietnek! gondolta iszonyú büszkén. Végre észrevettek, végre felismerték, hogy engem illet az első hely. Ezért jön a sok kalauz, a gépész meg a fűtő. De őket nem szeretem. A gépész olajos, a fűtő kormos. Ők ketten csak maradjanak a fekete szörnyetegen. És az kullogjon ezentúl leghátul, mivelhogy mától kezdve 27

15 A makrancos vasúti kocsi én vagyok az első. És ez így van rendjén. Az érkezők szemügyre vették a makrancos vasúti kocsit, amely kihúzta a derekát, mintha nyársat nyelt volna, s csak úgy feszített éktelen dölyfösen. A gépész meg lehajolt, a kerekek közé nézett, azután felegyenesedett s kijelentette: Rosszak a fékek. Ki kell tolatni a kitérővágányra. Holnap majd érte küldünk... Félre is állították az újdonatúj, ragyogó első osztályú vasúti kocsit a kitérővágányra. Ő ugyan nem értette pontosan, miért teszik ezt vele, de azért gúnyosan vigyorgott magában, amint elgondolta, hogy elámulnak majd valamennyien, ha egyszer csak megindul majd ő, a szépséges szép, újdonatúj, első osztályú vasúti kocsi, s valamennyiüket faképnél hagyja a kormos, olajos, füstös, fekete szörnyeteggel egyetemben. Amint ezt elgondolta, éles fütty hallatszott. A 28 vonat sietve elindult, hogy behozza a késést. Trak-kat-kat, trak-kakat, száguldok, itt hagylak így kattogott a mozdony meg a sok vasúti kocsi, mind szépen, egy ütemre. No most! biztatta magát a kitérővágányon az újdonatúj, első osztályú vasúti kocsi. No most! Hó-rukk! Egy-kettő-hááárom! Induljunk! Nekifohászkodott. Minden erejét megfeszítette. Elrugaszkodott. De hasztalan. Bárhogy erőlködött, nem mozdult helyéből. Nem értem motyogta kétségbeesve, nem értem. Hiszen az előbb még oly pompásan röpültem. Kerekeim sebesen pörögtek. Keréktalpaim csattogtak. Most meg... Nem értem. Ostobán meredt a távolba, a vonat után, amely már messze járt. S az elején, a vonat élén ott füstölgött, pöfögött a mozdony. S a makrancos vasúti kocsi még mindig nem érte fel ésszel, hogy bármily füstös, kormos és olajos a fekete mozdony, nélküle a legszebb, leragyogóbb, legcsillogóbb, legújabb első osztályú vasúti kocsi sem tud elindulni. Hárs László Vadóc Áron, 3. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka Jelképfonal Találd meg az utat az egyik csillagtól a másikig! Mindig csak az egymás melletti mezőket veheted igénybe (átlósan meg haladhatsz). Olyan mezőkre léphetsz tovább, amelyiknek a jele vagy a száma azonos azzal, amelyiken éppen állsz. 29

16 Mozdonyos mese Barni nagyon, de nagyon szerette a mozdonyokat. Szeretett mozdonyt rajzolni, mozdonyos képet nézni, mozdonyos mesét hallgatni, és mozdonyokkal álmodni. Eldöntötte, hogy ha nagy lesz, ő is mozdonyvezető lesz. Történt egyszer, hogy Apa meg Barni hamarabb mentek ki Anya elé az állomásra, hogy bámészkodjanak egy kicsit. De a vonatok mind délutáni álmukat aludták. Egy mozdony volt csak ébren, aki előbb balról jobbra, később jobbról balra ment át az állomáson, végül két rövidet füttyentett, és megállt Barniék előtt. Hatalmas kerekei, nagy rugói voltak, a motorja pedig úgy dübörgött, hogy Barni nem is merte elengedni Apa kezét. A mozdonyvezető bácsi köszönt Apának, és elkezdtek beszélgetni. Barni beláthatott a fülkébe. Nagyon sok gomb és fogantyú volt benne, de kormánykerék sehol sem volt. Akkor vajon hogy irányítják ezt a nagy mozdonyt? gondolkozott. Be szeretett volna nézni jobban, de hát még kicsi volt, a mozdony pedig nagy, és rettenetesen hangos. Ekkor Apa hirtelen felemelte Barnit. Gyere, nézd meg belülről! mondta Apa, és már repítette volna a mozdony felé. Nem, nem! kiáltott Barni. És úgy átölelte Apa nyakát, hogy Apa köhögni kezdett. Apa megsimogatta a fejét, úgy biztatta: A mozdonyvezető bácsi megengedi. De a mozdony megharagszik, ha felülök! súgta Barni. Barni, ez a mozdony egy cseppet sem haragszik, és nem is örül. Ez egy gép, szót fogad annak, aki vezeti magyarázta Apa. A mozdonyvezető megnyomta kétszer a sípot. A vidám füttyszóra Barni felkapta a fejét. Mit mondott a mozdony? Azt hiszem, azt mondta, hogy felülhetsz mosolygott Apa. De azt is mondta, hogy te is fel kell, hogy szállj velem, Apa toldotta meg Barni. Így együtt szálltak fel a mozdonyra. A mozdonyvezető bácsi megfordult, és beült a másik irányba egy másik székre. Itt is ugyanolyan karok és fogantyúk voltak, mint a túlsó végén, sőt ugyanolyan síp is. Ez bizony olyan mozdony volt, ami mindkét irányba tudott menni! A mozdonyvezető bácsi most az ölébe ültette Barnit, és együtt nyomták a kart, ami elindította a mozdonyt. Barni nagyon óvatosan fogta, nehogy lecsússzon a mozdony a sínekről. A vezető bácsi rátette Barni kezét a sípra. Nyomd meg nyugodtan, hadd sípoljon a mozdony! Nyomjad csak! Barni csak egy kicsit nyomta meg a sípot, nem akarta felébreszteni az alvó mozdonyokat. Aztán együtt meghúzták a féket, és a mozdony megállt. Volt mit mesélni Anyának, aki az elején nem is tudta elképzelni, hogy Barni igazi mozdonyt vezetett. Csak akkor kezdte elhinni, amikor Barni intett a mozdonynak, az pedig barátságosan visszasípolt. Zágoni Balázs 30 Zámbó Dominik, 3. osztály, Đuro Salaj iskola, Szabadka Szűcs Lili, 3. osztály, Emlékiskola, Zenta 31

17 Szórejtegető Húzd ki a betűhalmazból az alatta látható tárgyak és élőlények nevének betűit! Ha mindet aláhúztad, a megmaradt három betűből egy szót állíthatsz össze. Mini szókereső Keresd meg a felsorolt járműneveket az ábrában! Vízszintes, függőleges és átlós irányban is érdemes kutakodnod. Csiribí-csiribá Csiribí-csiribá, varázsold bele az ábra körül látható számokat az üres mezőkbe úgy, hogy minden sorban, oszlopban, illetve a két átlóban a számok összege 27 legyen! Ugye, sikerült? A Mikulás már javában viszi a gyerekeknek az ajándékokat, de útközben elhagyta a kesztyűjét. Segíts neki megtalálni, mielőtt megfázik szegény! 32 T A N O V A S K I R X P E E J I G N I D É P U O C COUPÉ, DINGI, JEEP, KENU, RIKSA, TAXI, VONAT 33

18 Rejtőzzünk el, jön a tél! Az alábbi rajzok mindegyikén három állat van, de búvóhely csak egy. Vajon melyik állat fog odahúzódni a hideg elől? Barkács Baba kukoricacsuhéból 34 A nagymamáink kedvenc gyermekkori játékával ismertetünk meg benneteket. Anyagszükséglete: kukoricacsuhé, víz. Elkészítése: a kiszárított csuhét beáztatjuk, majd ha megfelelően formálhatóvá válik, lecsepegtetjük. Megfelelő gömbölyítéssel a nedves, puha csuhé felső részéből alakítsuk ki a fejet! A nyakrésznél vékony csuhédarabbal kössük meg! Ezután az egészen vékonyra tépett, hasított csuhészálakat fonjuk össze! Ezt vállmagasságban bújtassuk be két csuhéréteg közé! A derekánál kössük össze! Két hosszúkás darabból alakítsuk ki a köpenyt, illetve a ruha felső részét! Elöl a kezek alatt fűzzük át, és kössünk rá övet! A hajat készíthetjük száraz fűből, amit a fejre erősítünk ragasztással. Száradás után a csuhé alsó részét vágjuk egyenesre, hogy a báb stabilan álljon. Hagyományápoláson történt Hagyományápolási órára bejött öt nagymama, hogy csutkababát készítsünk. Összegyűrtünk egy törlőkendőt, beborítottuk kukoricacsuhéval, s ebből lett a feje. A teste csutka volt. Szoknyát, ruhát is csináltunk neki. A játékokat óra végén kiállítottuk. A nagymamáktól utána pattogatott kukoricát kaptunk. Fehér Noémi, 3. osztály, J. J. Zmaj iskola, Szabadka 35

19 Karácsonyi varázslat Óvári Anita 1. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka Fésűs Teodóra 1. osztály, József Attila iskola, Újvidék Spasić Nikola 3. osztály J. J. Zmaj iskola, Szabadka Kiss Klaudia 4. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka Dobó Dorka 2. osztály, Királyhalom Mészáros Dzsina 1. osztály, Jovan Mikić iskola, Szabadka

Zágoni Balázs. Barni Berlinben. meseregény. M. Tóth Géza rajzaival

Zágoni Balázs. Barni Berlinben. meseregény. M. Tóth Géza rajzaival Zágoni Balázs Barni Berlinben meseregény M. Tóth Géza rajzaival Koinónia Kolozsvár 2016 Első fejezet, amelyből megtudjuk, hogy Barni mennyi mindent tud Barni rengeteget tudott a nagyvárosokról, különösen

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak 2013 december 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Flag -értékelve Karácsonyi Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A latin eredetű szó - adventus - megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

Keresd meg a többi lapot, ami szintén 1 tulajdonságban különbözik csak a kitalált laptól! Azokat is rajzold le!

Keresd meg a többi lapot, ami szintén 1 tulajdonságban különbözik csak a kitalált laptól! Azokat is rajzold le! 47. modul 1/A melléklet 2. évfolyam Feladatkártyák tanuló/1. Elrejtettem egy logikai lapot. Ezt kérdezték tőlem: én ezt feleltem:? nem? nem? nem nagy? nem? igen? nem Ha kitaláltad, rajzold le az elrejtett

Részletesebben

IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály

IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály IV. osztály 1. feladat. Ha leejtünk egy labdát, akkor az feleakkora magasságra pattan fel, mint ahonnan leejtettük. Milyen magasról ejtettük le a labdát, ha ötödször 10 cm magasra pattant fel? 2. feladat.

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk

Részletesebben

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. PROGRAMFORGATÓKÖNYV Megbízó: Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Megbízott: Csutorás Antalné, Hodosi Ibolya Tevékenység: Szülői együttműködési programok megszervezésében résztvevő pedagógus Munkaidőkeret:

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Horváth Tamás tanárunk rajza

Horváth Tamás tanárunk rajza Horváth Tamás tanárunk rajza A hírhozó Mikor Jézus megszületett, tiszta volt az ég. Aprócska kis csillagtüzek égtek szerteszét. Köztük egy, a legfényesebb, mindig arra várt, hogy a jó hírt megtudhassa

Részletesebben

TERMÉK ADATLAP. Szív nagy. Termék neve

TERMÉK ADATLAP. Szív nagy. Termék neve Szív nagy fonal X szalag egyéb: gipsz, festék, lakk, Alkalmazott technikák varrás X ragasztás X festés gyöngyözés 125 g gipsz, 3ml lakk, 10 cm organza szalag, 5 ml festék Szükséges eszközök gipsz kiöntő

Részletesebben

AZ ESZEE SZES NAGYMAMA. napirenden. Fordulópont 59 67

AZ ESZEE SZES NAGYMAMA. napirenden. Fordulópont 59 67 AZ ESZEE SZES NAGYMAMA Szávai Géza humoros fordulatokban bõvelkedõ, vidám könyve nem csupán a gyerek érzelmeire, hanem az értelmére, fogékony intelligenciájára alapoz, amikor meghökkentõ történetekben,

Részletesebben

Rajzold ide magad! Ez a mesekönyv...tulajdona.

Rajzold ide magad! Ez a mesekönyv...tulajdona. Rajzold ide magad! Ez a mesekönyv...tulajdona. Copyright Hermann Marika, 2014 Illusztráció: Gönczi Anikó Szerkesztés: Szűcs Szilvia Hungarian edition Angry Cat Kiadó 2014. 1. kiadás Minden jog fenntartva!

Részletesebben

Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde 3450 Mezőcsát Szent István út 1-2.

Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde 3450 Mezőcsát Szent István út 1-2. 5. osztály 1. feladat: Éva egy füzet oldalainak számozásához 31 számjegyet használt fel. Hány lapja van a füzetnek, ha az oldalak számozását a legelső oldalon egyessel kezdte? 2. feladat: Janó néhány helység

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Óvodai Búcsúalbum ONLINE SCRAPBOOK TANFOLYAM

Óvodai Búcsúalbum ONLINE SCRAPBOOK TANFOLYAM Első lépésként elkészítjük magát, az album alapot. 40 db 15 x 20 cm-es alapkartont kaptatok, ebből 15 db-ot használunk fel az album alapjához, 10 pedig megmarad fotóalátétnek illetve a díszítőelemek elkészítéséhez.

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!

Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait! Iskolás Sün lettem Simi Sün Simi. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!. Rajzold le, mi jelenthet veszélyt Simi számára! Óvodából az iskolába. Rajzold le,

Részletesebben

5.osztály 1.foglalkozás. 5.osztály 2.foglalkozás. hatszögéskörök

5.osztály 1.foglalkozás. 5.osztály 2.foglalkozás. hatszögéskörök 5.osztály 1.foglalkozás 5.osztály 2.foglalkozás hatszögéskörök cseresznye A cseresznye zöld száránál az egyeneshez képest 30-at kell fordulni! (30 fokot). A cseresznyék között 60 egység a térköz! Szétszedtem

Részletesebben

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború

Részletesebben

Mándy Iván. Robin Hood

Mándy Iván. Robin Hood Mándy Iván Robin Hood Mándy Iván Robin Hood 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Mándy Iván jogutódja A király vadászai Nem, hát Robin Hood nem is tudott szebbet elképzelni, mint egy ilyen gyönyörű erdőben barangolni!

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

A róka és a farkas. Ahogy ment-mendegélt a két kis báránynyal, eccer csak eleibe állott egy farkas.

A róka és a farkas. Ahogy ment-mendegélt a két kis báránynyal, eccer csak eleibe állott egy farkas. A róka és a farkas Vót, hol nem vót, heted hét országon is túl, de még az operenciás tengeren is túl, hol a kis kurta farkú malac túr, vót eccer egy róka. Vót ennek a rókának két báránnyó. Csált 1 magánok

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három... A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 2. feladatlap. Művészi szöveg(részlet) elemzése. 2015. június 1., hétfő / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 2. feladatlap. Művészi szöveg(részlet) elemzése. 2015. június 1., hétfő / 60 perc A jelö lt kó dszá ma: Državni izpitni center *P151A10312* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 2. feladatlap Művészi szöveg(részlet) elemzése 2015. június 1., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:

Részletesebben

Szűcs Ilona: Zongora az éjben. Nyitott ablakomban állva A kerten át, hallgatom, Hogy finom, játszi ujjak Hangot csiholnak a zongorán.

Szűcs Ilona: Zongora az éjben. Nyitott ablakomban állva A kerten át, hallgatom, Hogy finom, játszi ujjak Hangot csiholnak a zongorán. A Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskolában helyezték ki az ország első Verstablóját csütörtökön. Az Irodalmi Rádió akciójának segítségével a fiatalok a kortárs alkotók művészetéhez kerülhetnek közelebb.

Részletesebben

Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu

Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu 2008. november A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja VIII. évf. 11 szám Kalendárium - A Rákellenes Világnap Zöld mozaik - Az uhu Mese - Hová tűnt a sün? Egészség-ábécé - A láb és a lábbelik

Részletesebben

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első

Részletesebben

A kreativitás az a folyamat, amikor a semmiből valamit teremtünk. (Bencze K.) 3. rész. Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány

A kreativitás az a folyamat, amikor a semmiből valamit teremtünk. (Bencze K.) 3. rész. Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány 3. rész Két hetente megjelenő ingyenes kiadvány A kreativitás az a folyamat, amikor a semmiből valamit teremtünk. (Bencze K.) Készítette: Burián Mónika FonalDesign(er) www.fonaldesign.cafeblog.hu 2 Tartalom

Részletesebben

Mondjam vagy mutassam?

Mondjam vagy mutassam? I évfolyam 1.szám 2011 szeptember-október-november A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI lapja MONDJAM VAGY MUTASSAM Iskolánk névadója, Montágh

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

PYTAGORIÁDA Súťažné úlohy okresného kola maďarský preklad 35. ročník, školský rok 2013/2014 KATEGÓRIA P 3

PYTAGORIÁDA Súťažné úlohy okresného kola maďarský preklad 35. ročník, školský rok 2013/2014 KATEGÓRIA P 3 KATEGÓRIA P 3 1. Misi két csomag rágógumiért 4 eurót fizetne. Írjátok le, hogy hány eurót fog Misi fizetni, ha mindhárom testvérének egy-egy csomag, saját magának pedig két csomag rágógumit vett! 2. Írjátok

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

1. osztály - Olvasás Mintafeladat

1. osztály - Olvasás Mintafeladat Segítséggel olvassátok el az alábbi rövid szöveget, majd színezzétek ki az adventi koszorút a szöveg alapján! A karácsony előtti várakozás jelképe az adventi koszorú. A hagyomány szerint zöld fenyőágakból

Részletesebben

SZKC_105_05. Egy kis jó cselekedet

SZKC_105_05. Egy kis jó cselekedet SZKC_105_05 Egy kis jó cselekedet tanulói egy kis jó cselekedet 5. évfolyam 31 D1 Marika néni karácsonya Dávidék házának földszintjén magányosan éldegélt egy idős hölgy, Marika néninek hívták. Dávid legkedvesebb

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY

TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3. OSZTÁLY Tanuló neve, osztálya: Iskola neve, címe: Levelezési cím: Felkészítő tanár neve: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2009. DECEMBER 7. CÍM: FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS

Részletesebben

ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla!

ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla! ÚJ LAKÁSBAN Kedves Csilla! Képzeld el! Új lakásban lakom! Ez a legszebb ház a környéken! Egy mesés társasházban, gyönyörű lakásban élek! Képzeld el! Van benne egy csendes hálószoba, világos nappali szoba,

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

Szerző Szauer Ágoston. Illusztráció Papp Eszter

Szerző Szauer Ágoston. Illusztráció Papp Eszter Szerző Szauer Ágoston Illusztráció Papp Eszter Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu Internet:

Részletesebben

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke Levelező Klub Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke A piros kiskocsi Tomi és Évi a domb tetejére húzták a piros kiskocsit. Beültek a -ba, és elindultak lefelé a lejtőn. Sebesen gurultak ám! Aztán reccs, bumm!

Részletesebben

... Talyigán vetett ágy. hózz mosni, takarftaxri, én meg ideástam e mögé a dög taliga mögé és

... Talyigán vetett ágy. hózz mosni, takarftaxri, én meg ideástam e mögé a dög taliga mögé és Németh István Talyigán vetett ágy Háti itt van a tavasz is megint. A tavasz mindig eljön, meg a: nyár is, meg a tél is, ha várják, ha nem. Az ember szerencséje em jđn el soha. Hiába várják, hiába futnak

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom NAGYTAKARÍTÁS Én csak egy szegény asszony vagyok. Asszonyiságom utolsó éveit számlálgatom már, a fejemen tincsekké duzzadtak a fehér hajszálak, az arcomon, a szám körül megszaporodtak a ráncok, lekúsznak

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Egészség-ábécé. Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - A helyes napirend. - Farsang. - A sziú indiánok és a feketelábúak

Egészség-ábécé. Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - A helyes napirend. - Farsang. - A sziú indiánok és a feketelábúak 2009. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja IX. évf. 2. szám Kalendárium - Farsang Mese - A sziú indiánok és a feketelábúak Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Egészség-ábécé - A

Részletesebben

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Karácsony elõtt kilenc napon át, kilenc család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. A szobrot vagy képet a földíszített házioltárra tesszük.

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak T.Ágoston László A lovak állva álmodnak Alszol, öreg? fordult a férje felé az asszony. Megigazította feje alatt a kispárnát, és lélekben felkészült a nagy beszélgetésre. Nem, nem alszom. Jár az agyam,

Részletesebben

A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2

A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Tartalom A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.)... 2 A kazári piacon... 2 Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Búbb bújj zöld ág (magyar népdal)... 2 Elfogyott a krumplileves... 3 Elvesztettem

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

KIHALT, CSENDES UTCA

KIHALT, CSENDES UTCA KIHALT, CSENDES UTCA Göb megállt egy hosszú kőkerítés mellett. Nem messze innen, rézsút egy valamivel szélesebb utca nyílt, s vége felé, a házak falára már bevilágítottak az állomás fényei. Utazótáskáját

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Műszaki szerkesztés, tipográfia:

Részletesebben

Zordongó és Pillepanna barátsága

Zordongó és Pillepanna barátsága Gyarmati Viktória Zordongó és Pillepanna barátsága Hajdú Edit rajzaival 2 3 4 1 2 3 4 Egészen nagylány voltam már, amikor elôször hallottam Zordongóról, a csíkos hasú dongófiúról. Nahát, Te tényleg nem

Részletesebben

Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu

Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepes, nehéz Javasolt felhasználás: 3 6. évfolyam.

Részletesebben

A Cseppnyi Önbizalom kútja

A Cseppnyi Önbizalom kútja Bertóti Johanna A Cseppnyi Önbizalom kútja Szereplők: Fodor testvérek (kertészlegények) Bodor Magnólia, tündér Kuruzs Ló Utolsó Sárkány Kurta Farkú Malac Félénk Tigris 1 1. jelenet Kert. Csukott szirmú

Részletesebben

Akciós Felnőtt Dekorációs Katalógus 2011/1. Készlet erejéig!

Akciós Felnőtt Dekorációs Katalógus 2011/1. Készlet erejéig! Akciós Felnőtt Dekorációs Katalógus 2011/1 Készlet erejéig! 14 cm 34 cm 23,5 cm 23,5 cm 73,5 cm 70,5 cm 38,5 cm 34 cm XL Fali Dekor 1 ív: 70x100 cm HL Fali Dekor 1 ív:50x70 cm L Fali Dekor 1 ív:35x100

Részletesebben

Csukás István Sajdik Ferenc. Órarugógerincû Felpattanó

Csukás István Sajdik Ferenc. Órarugógerincû Felpattanó Csukás István Sajdik Ferenc Órarugógerincû Felpattanó CSUKÁS ISTVÁN SAJDIK FERENC POM POM MESÉI ÓRARUgÓgERINCű FElpATTANÓ Könyv moly kép ző Ki adó pom pom bóbiskolt az ágon, egy szép hosszú ágon, de a

Részletesebben

Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét!

Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Bevezető Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Szeretettel köszöntünk az iskolában! Kövesd a munkafüzet címét, és járj te is nyitott szemmel a természetben! A feladatok

Részletesebben

FEJSZÁMOLÁS A TÍZEZRES SZÁMKÖRBEN A KÉTJEGYŰEKKEL ANALÓG ESETEKBEN. AZ ÖSSZEADÁS ÉS KIVONÁS MONOTONITÁSA. 5. modul

FEJSZÁMOLÁS A TÍZEZRES SZÁMKÖRBEN A KÉTJEGYŰEKKEL ANALÓG ESETEKBEN. AZ ÖSSZEADÁS ÉS KIVONÁS MONOTONITÁSA. 5. modul Matematika A 4. évfolyam FEJSZÁMOLÁS A TÍZEZRES SZÁMKÖRBEN A KÉTJEGYŰEKKEL ANALÓG ESETEKBEN. AZ ÖSSZEADÁS ÉS KIVONÁS MONOTONITÁSA 5. modul Készítette: KONRÁD ÁGNES matematika A 4. ÉVFOLYAM 5. modul FEJSZÁMOLÁS

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 1. OSZTÁLY. 2. FORDULÓ elérhető pontszám: 58 elért pontszám:

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 1. OSZTÁLY. 2. FORDULÓ elérhető pontszám: 58 elért pontszám: ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 1. OSZTÁLY 2. FORDULÓ elérhető pontszám: 58 elért pontszám: TANÍTÓI PÉLDÁNY SZERVEZÉS Szükséges eszközök: színes ceruza, feladatlapok A feladatokat sorrendben kell elvégezni.

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28.

Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Valahol az országban, rendõrök, és romák "szövetséget kötöttek". Szövetséget kötöttek arra, hogy közösen, kéz a kézben fognak fellépni mindenkivel szemben,

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra

Részletesebben

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

2006. DECEMBER PIROS ALMA, ARANY DIÓ,

2006. DECEMBER PIROS ALMA, ARANY DIÓ, 12 2006. DECEMBER PIROS ALMA, ARANY DIÓ, KISJÉZUSRÓL DALOLNI JÓ! DECEMBER 2 TÓTH ÁGNES Karácsony Karácsonyváró a tél, Fehér szárnyán szél zenél, Mosolyog a Hold az égen, Hóangyalkák szállnak szépen. Ezüst

Részletesebben

Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet!

Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Ez a szép, színes feladatgyűjtemény segíti munkádat a matematika tanulásában. Érdekes, játékos feladatokon keresztül ismerkedhetsz meg a 20-as számkörrel.

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS

Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Simeon várakozása (LK 2,21-40) 21Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy körülmetéljék a gyermeket, a Jézus nevet adták neki, úgy, amint az angyal nevezte,

Részletesebben

Baka Judit Makár Júlia 1+1. I. rész

Baka Judit Makár Júlia 1+1. I. rész Baka Judit Makár Júlia Egyszer volt 1+1 I. rész Kolozsvár, 2010 Támogatta a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma Írta: Baka Judit Illusztrálta: Makár Júlia Véleményezte: dr. P. Dombi

Részletesebben

Kosárfonás. könnyen érthető tanulási segédanyag

Kosárfonás. könnyen érthető tanulási segédanyag Kosárfonás könnyen érthető tanulási segédanyag Kosárfonás könnyen érthető tanulási segédanyag Készítette Aigner Petra Ildikó Bélteki Berta Borsodi Judit Vass Nikolett a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula

Részletesebben

folyton felesel Furfangos Fruzsi Bé Megszeretteti az olvasást a gyerekekkel. Publishers Weekly

folyton felesel Furfangos Fruzsi Bé Megszeretteti az olvasást a gyerekekkel. Publishers Weekly Furfangos Fruzsi Bé folyton felesel OLVASNI JÓ! 6 Megszeretteti az olvasást a gyerekekkel. Publishers Weekly Furfangos Fruzsi Bé folyton felesel 1 Furfangos Fruzsi Bé folyton felesel Könyvmolyképző Kiadó

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Ügyeskedjünk. együtt! Körmöci Katalin: Hová bújt a matematika? (III. kötet) ÚTMUTATÁSOKKAL A FELDOLGOZÁSHOZ

Ügyeskedjünk. együtt! Körmöci Katalin: Hová bújt a matematika? (III. kötet) ÚTMUTATÁSOKKAL A FELDOLGOZÁSHOZ ÓVODAPEDAGÓGIAI KÖNYVSOROZAT A gyermek mindenek felett álló érdekében Ügyeskedjünk Körmöci Katalin: együtt! Hová bújt a matematika? (III. kötet) Matematikai gondolkodás fejlõdését segítõ munkafüzet 5 7

Részletesebben

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le 1. Adventi Hírnök 1. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog az első gyertya láng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket köszönt. 2. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog már két kis gyertya láng!

Részletesebben

többet 1490 FT 720 FT BOMBA ÁR 2190 FT mindennap! kevesebbért... Az ajánlat tól ig, illetve a készlet erejéig érvényes ruha

többet 1490 FT 720 FT BOMBA ÁR 2190 FT mindennap! kevesebbért... Az ajánlat tól ig, illetve a készlet erejéig érvényes ruha többet kevesebbért... mindennap! 1490 FT ruha széles vállpánttal, brokát csillagokkal, szürke vagy rózsaszín 98-128 cm méretekben 720 FT BOMBA ÁR Mikroszálas Párnahuzat többféle ünnepi mintával, 40x40

Részletesebben

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2012-2013. 1. OSZTÁLY 2. FORDULÓ

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2012-2013. 1. OSZTÁLY 2. FORDULÓ ANYANYELVI JÁTÉKOK 2012-2013. 1. OSZTÁLY 2. FORDULÓ 1. VÁLASZD AZ IGAZIT! 6 PONT Mit jelentenek a következő szavak? Húzzátok alá a megadott két válasz közül az igazit! 2. FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN? 9+1

Részletesebben