Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről. - vasúti közlekedés augusztus

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről. - vasúti közlekedés - 2014. augusztus"

Átírás

1 Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről - vasúti közlekedés augusztus 1.

2 1. BEVEZETŐ A megye közösségi közlekedésének fontos eleme a helyközi vasúti személyszállítás. Ahhoz, hogy a legtöbb embert érintő közszolgáltatás még dominánsabban kivegye a részét a személyszállítási tevékenységből, tovább kell növelnünk a vasúti és személyszállítási szolgáltatások színvonalát. A folyamatot a vasúti pályák és a járműpark korszerűsítése indítja el, mely területünkön is érzékelhető javulást eredményezhet. Tájékoztatónkban röviden bemutatjuk a szolgáltatót, ismertetjük a vasúti személyszállítás megyei jellemzőit, a személyszállítási szolgáltatásokat, menetrendi kínálatot és a területi személyszállító járműállomány összetételét, gondozását. Az anyag tartalmazza a vasúti infrastruktúra leírását, jelenlegi állapotát, terheltségét, fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseket is, melyek alapvetően befolyásolják, a vasúti személyszállítás lehetőségeit, fejlesztési irányait. Végezetül ismertetjük a vasúti közlekedés biztonságának védelmére tett intézkedéseket és a külső behatások tömegközlekedésre gyakorolt hatását is. 2. A MÁV Csoport A Magyar Államvasutak szervezetének folyamatos átalakításával jött létre a MÁV Csoport, amely a vasút működtetéséhez nélkülözhetetlen, közel 30 tagvállalatot foglal magába. A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. jelenleg kettős funkciót lát el: csoport központi irányító szervezetein keresztül irányítja leányvállalatait, valamint működteti a pályavasúti infrastruktúrát. A cégcsoportnak közel alkalmazottja van országos szinten. A MÁV Zrt. és a MÁV Csoport strukturális átalakításának és működési hatékonyságának köszönhetően és években mind csoport, mind pedig tagvállalati szinten pozitív gazdasági eredményeket ért el. A cégcsoport légfontosabb tagjai: MÁV START Zrt, amely a személyszállítási közszolgáltatást, valamint annak biztosításához nélkülözhetetlen gépészeti és vontatási tevékenységet látja el; a MÁV Szolgáltató Központ Zrt., amely a cégcsoport tagjainak nyújt humán, IT, számviteli, beszerzési és logisztikai szolgáltatásokat. 3. A MÁV-START Zrt. A MÁV Zrt. 13 fontosabb leányvállalata közül az egyik legnagyobb a MÁV-START Zrt. Magyarországon jelenleg a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. Személyszállítási Üzletága végez csupán nagyvasúti személyszállítást, a megyében a közszolgáltatást a MÁV-START Zrt. látja el. A MÁV Zrt. személyszállítással foglalkozó leányvállalata július 1-jétől működik önálló társaságként, korábban a MÁV Zrt. személyszállítási üzletágaként látta el feladatát. A MÁV Csoport különböző tevékenységi területeinek szétválasztása, majd azok önállósodása után a vasúti személyszállítási vállalat döntően jegyvizsgáló, kocsivizsgáló és jegypénztáros munkatársakat foglalkozatott ban elindult a vállalatcsoport átalakítása, amely a hatékonyabb működés jegyében csökkentett vezetői létszámot, és a vasútvállalatok egyes tevékenységi köreinek összeolvadását eredményezte. A személyszállítási tevékenységet végző MÁV-START Zrt.-be integrálódott a vasúti vontatási feladatokat ellátó MÁV-TRAKCIÓ Zrt., valamint a vasúti járművek 2.

3 javítását és karbantartását végző MÁV-GÉPÉSZET Zrt. Így 2014 januárjától a MÁV-START Zrt. a vasúti személyszállításhoz olyan elengedhetetlenül szükséges vasúti tevékenységeket tömöríti magában, mint amilyen a személypénztárosok, jegyvizsgálók, kocsivizsgálók, mozdonyvezetők, járműjavítók, járműkarbantartók munkája. Az integrált MÁV-START Zrt. így minden olyan tevékenységet el tud látni, amely közvetlenül az utazóközönség kiszolgálásához és a személyszállítási szolgáltatás magasabb színvonalú biztosításához szükséges. A MÁV START Zrt. Miskolc Tiszai állomáson (Miskolc, Kandó tér 1-3) működteti 2 központját: a Területi Személyszállítási és Vontatási Központot és Járműbiztosítási Központot. A két központ együttesen látja el a megyében a terület szakmai irányítását és felügyeletét. 3.1 VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS A MEGYÉBEN Borsod-Abaúj-Zemplén megye 358 településének vasúti személyszállítási kapcsolatát összesen 88 állomás, ill. megállóhely biztosítja. A megye nagyvárosainak jellemző napi utasforgalma az eladott jegyek alapján a következő: Jellemző napi utasforgalom Miskolc Sátoraljaújhely Sárospatak Ózd Kazincbarcika Szerencs Tiszaújváros Mezőkövesd fő 2200 fő 3000 fő 600 fő 1000 fő 6000 fő 200 fő 800 fő 3.

4 Vasúti menetjegy vásárlási lehetőségek a megyében: az utasforgalmat lebonyolító állomásokon 25 személypénztár üzemel, melyből jelenleg 6 szolgálati helyen történik korszerű Ticket Agent géppel a jegykiadás. Kazincbarcika és Miskolc belvárosában működő Menetjegyiroda, utasaink belföldi és nemzetközi menetjegy vásárlását, utazási felvilágosítását könnyíti meg, illetve a vonattal utazó csoportoknak nyújt segítséget. A Miskolci Egyetemvárosban jegyértékesítési pont (UNI-HOTEL Papírbolt) áll a diákok és utazni vágyók rendelkezésére. jelenleg 13 jegypénztárban és a Miskolci Menetjegyirodában lehet bankkártyával fizetni. e-tickett jegykiadó automata üzemel az interneten vásárolt jegyek átvételére: Miskolc- Tiszain 2 db, Szerencsen, Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen 1-1 db. az e-ticket-m online értékesítési rendszer lehetővé teszi az e-ticket rendszer mobilkommunikációs eszközökről való elérhetőségét is. Az online vásárolt jegyeket - egyéb feltételek megléte esetén - nem is szükséges kinyomtatni, bemutathatóak az arra alkalmas telefon kijelzőjén is (QR kód megjelenítése) Az összesen 63 megállóhelyen, ahol nincs jegyértékesítés, a vonaton a vezető-jegyvizsgálónál kell a menetjegyet megváltani. Állomási utastájékoztatás: 44 állomáson hangos utastájékoztatás, ebből a megyében 5 állomáson gépi utastájékoztató (Miskolc-Tiszai, Taktaszada, Szerencs, Sárospatak, Sátoraljaújhely) 4 állomáson vizuális utastájékoztató (Miskolc-Tiszai, Szerencs, Sárospatak, Sátoraljaújhely) 46 megállóhelyen utastájékoztató tábla, 17 megállóhelyen a hirdetmények az épület falán, ablakában elhelyezve Ügyfélszolgálat A MÁV-START Zrt. személyes ügyfélszolgálatot működtet az országban 9 állomáson február 1-től Miskolc Tiszai állomáson is megtalálható ez a szolgáltatás a hét minden napján 06:00-19:40 között. Az ügyfélszolgálat korlátozott hatáskörben fogadja az ügyfeleket: információadás, vasút hiba esetén visszatérítés, igazolások kiállítása, nemzetközi és csatlakozás mulasztás miatti menetjegyek érvénytartamának megbbítása, panaszfelvétel, átalány-kártérítési ügyek átvétele, utazási kuponok kiadása, stb. ügyekben. A Panaszok kivizsgálására; kivételes mérséklésre- visszatérítésre, szolgáltatási hiányosság esetén kártalanításra, írásos megkeresés alapján van lehetőség a következő budapesti elérhetőségeken: 1426 Bp. Pf.: 56; MÁVDIREKT, 6-os menüpont, fax: 06 (1) ; Észrevételek könyve; eszrevetel@mav-start.hu; A vonatokon és az állomásokon elvesztett tárgyak után Miskolc Tiszai állomáson a személyszállítási ügyeletesnél személyesen (H-P , P ), vagy a MÁVDIREKT 06 (40) számán a Különleges információk menüpontján érdeklődhetnek az utasok. Az elvesztett tárgyakat 3 hónapig őrizik. meg A MÁV Start Zrt. honlapja ( elérhető közvetlenül, de megnyitható a MÁV Zrt. honlapjáról is a MÁV Csoport felírat alatt. A honlap sok hasznos információval szolgál 4.

5 az utazóközönség részére. Többek között itt megtalálható: ELVIRA belföldi vasúti utastájékoztató, útvonalkereső, állomási menetrend és díjszabás rendszer, mely kibővült a "Mutasd a térképen!" és az "Online jegyvásárlás lehetőségével. Vágányzári hírek Vonatinfó: Google-térkép alapú szolgáltatás a vonatok valós idejű követésére RÓLUNK fül /Közérdekű adatok menüpontjában megtalálható a Zrt. Személyszállítási Üzletszabályzata, Díjszabása, Menetdíjtáblázatok, stb. 3.2 KÖZSZOLGÁLTATÁS A MÁV Zrt. leányvállalata évben 10 évre szóló Közszolgáltatási Szerződést kötött a Magyar Állammal az országos, regionális és elővárosi vasúti személyszállítás végzésére. A MÁV Start Zrt. járatait az állami megrendelésben foglaltak alapján összeállított menetrend szerint közlekedteti, ill. megrendelés hiányában szünteti meg azokat. Jelenleg is és a 2007/2008. évi menetrendi időszaktól szünetel a személyszállítás, a Hejőkeresztúr- Mezőcsát és Kazincbarcika-Rudabánya, 2009/2010. évi menetrendi időszaktól a Szilvásvárad- Putnok vasútvonalakon. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a személyszállítási közszolgáltatást a vasúti menetrend 80, 89, 90, 92, 94 és 98. számú vasútvonalaira kapta meg a MÁV Zrt. leányvállalata. A megye vasúti vonalhálózatán integrált ütemes menetrendet alkalmaz a cég. Jellemző eljutási idők: Viszonylat Budapest-Miskolc Budapest-Sátoraljaújhely Budapest-Sárospatak Budapest-Ózd Budapest-Kazincbarcika Budapest-Szerencs Budapest-Tiszaújváros Budapest-Mezőkövesd Mezőkövesd-Szerencs Mezőkövesd-Sátoraljaújhely Mezőkövesd-Miskolc Mezőkövesd-Ózd Sátoraljaújhely-Ózd Sátoraljaújhely-Miskolc Ózd-Miskolc Kazincbarcika-Miskolc Tiszaújváros-Miskolc Szerencs-Miskolc Szerencs-Sárospatak Sárospatak-Miskolc Eljutási idő 2 óra 3 óra 41 perc 3 óra 26 perc 3 óra 25 perc 2 óra 40 perc 2 óra 25 perc 2 óra 40 perc 1 óra 45 perc 1 óra 28 perc 2 óra 28 perc 34 perc 2 óra 12 perc 3 óra 06 perc 1 óra 31 perc 1 óra 15 perc 30 perc perc 24 perc 44 perc 1 óra 20 perc A megye vasúti menetrendjének előkészítése Közlekedéstudományi Intézet Regionális Közlekedésszerezési Irodáinak koordinációjában zajlik. Borsod-Abaúj-Zemplén megyére vonatkozóan a debreceni székhelyű Északkelet-Magyarországi Regionális Közlekedésszervezési Iroda szervezi meg kistérségenként az éves menetrendi egyeztetéseket, az Önkormányzatok, helyi oktatási 5.

6 intézmények, kistérségi munkacsoportok és a MÁV-START Zrt. Személyszállítási Szolgáltatási Központ munkatársainak részvételével. A megye menetrendi kínálata több év óta alig mutat változást, mely stabilitást, az utazóközönség számára könnyebb elérhetőséget eredményez. Menetrendi kínálat 80 Budapest - Miskolc Mezőzombor-Sátoraljaújhely IC vonatok: A vonalon az ütemes közlekedés gerincét az ún. kör-ic rendszer adja, amely a megyeszékhelyről kétóránkénti közvetlen elérést biztosít a fővárosba és egyebek között Szerencs, Tokaj, Nyíregyháza, Debrecen Hajdúszoboszló és Szolnok városokba is. A menetrendi kínálatot jelentősen befolyásolják a Budapest Debrecen Záhony vonal felújítása miatt gyakorta módosuló vágányzári menetrendek. Ilyenkor a kör IC vonatok többsége csak Nyíregyházáig, ill. Nyíregyházától közlekedik. A Budapest-Hatvan-Miskolc útvonalon közlekedő IC járatok óránkénti gyakoriságúak. Hétvégén 1 pár vonat biztosít közvetlen IC összeköttetés Budapest-Sátoraljaújhely között. Sebes vonatok: Budapest Sátoraljaújhely között kétóránként közvetlen sebesvonatok járnak, a kieső órákban Szerencs Sátoraljaújhely között betétjáratok biztosítják az órás eljutási gyakoriságot. A kínálat része a közvetlen balatoni kapcsolat is, szezonban napi 2 sebesvonatpárral. Iskolai időszakban a fenti kínálatot a hétvégi forgalomban a Campus expresszvonat egészíti ki, mely a megyeszékhelyet Szegeddel köti össze. Személyvonatok Füzesabony és Miskolc között óránként, Miskolc és Szerencs között is óránként járnak, ezt a csúcsidőben néhány ütemen kívüli betétjárat egészíti ki. Szerencs és Sátoraljaújhely között, a pálya felújításának érdekében átszállásos vágányzár várható szeptember 1-jétől november 30-ig. Az IC forgalomban az utóbbi éveket tekintve az utaslétszám stagnál és a gyorsvonati forgalomban sem látszik jelentős változás. Személyvonati szegmensben hagyományosan a Miskolc Szerencs közötti szakasz a legerősebb, ezt részben az autóbusz-hálózat topológiája is magyarázza. Szerencs, Sárospatak és Sátoraljaújhelyen a Borsod Volán autóbusz menetrendje csatlakozást biztosít a vonatokhoz, a ráhordó/ elhordó tevékenység jól működik. 89 Nyékládháza - Tiszapalkonya-Erőmű Személyvonatok: A vonalon a személyszállítást kizárólag ezzel a vonattípussal bonyolítjuk le. A menetrendi kínálatot jelenleg 8 pár vonatot tartalmazó struktúra adja. Egy pár vonat miskolci közvetlen eljutást biztosít. 2013/2014 évi menetrendi időszaktól a személyszállító vonatok csak Tiszaújváros állomásig közlekednek. Ez a szűkített menetrendi struktúra a nyékládházi csatlakozásokat és a hivatásforgalmi igényeket (Jabil Circuit, MAN, TVK, stb. vállatok dolgozóinak munkába járása) igyekszik kiszolgálni a legnagyobb utas-áramlatok alapján (Budapest, Miskolc felé). A jobb kihasználás érdekében február 15.-étől regionális menetjegy bevezetése került sor Miskolc Tiszai- Tiszapalkonya Erőmű viszonylaton. Ezen a vonalon nagyon erős versenytárs a Borsod Volán Zrt., amely a piac jelentős részét birtokolja, járatai nagyobb gyakorisággal és versenyképes eljutási idővel közlekednek 90 Felsőzsolca - Hidasnémeti - országhatár 6.

7 EC vonatok: Kassa és Budapest kapcsolatát 2 pár EC-vonat biztosítja. Személyvonatok: kétóránkénti ütemben közlekednek a személyvonatok, hivatásforgalmi csúcsidőszakokban órásra sűrítve, és néhány ütemen felüli vonattal is kiegészítve. A vonalon gyakoriak az átszállásos utazások is, de a személyvonatok jelentős része Miskolcon át Füzesabonyig közlekedik. A Borsod Volán Zrt. főként Halmaj, Forró-Encs és Novajidrány állomásoknál biztosít rá- és elhordást. 92 Miskolc - Bánréve Ózd Személyvonatok: A rendszer kétórás ütemre és miskolci csatlakozásokra épül, azonban a hivatásforgalmi időszakban Kazincbarcika és Miskolc között órás a követési gyakoriság. Ózd és Kazincbarcika között megrendelői, ill. tulajdonosi döntés alapján hivatás-, diákforgalmi időszakban is csak kétóránkénti kiszolgálást nyújtunk.. Miskolc és Kazincbarcika között villamos vontatású ingavonatok közlekednek, Kazincbarcika és Ózd között pedig Bz motorvonatok. Kazincbarcikán az átszállók érdekében a vonatok közös peronra érkeznek. Az elmúlt évtizedek negatív gazdasági változásainak hatására a vonal vasúti forgalma is visszafejlődött A Borsod Volán Zrt. nagyrészt párhuzamos vonalvezetéssel és rendkívül nagy követési sűrűséggel szolgálja ki a vonalat. Eljutási időben nem tud javulni a közutak forgalmi terhelése miatt, jelenleg azonban a vasút versenyképességét jelentősen rontja a kölcsönös bérletelfogadás hiánya, valamint az, hogy az autóbusz-közlekedés lényegesen több megállóhellyel rendelkezik, könnyebben elérhető, mint a vasút. Kazincbarcika és Ózd állomáson például csak néhány vonatnál biztosítják a buszos átszállást. 94 Sajóecseg - Tornanádaska (- Hidvégardó országhatár) Személyvonatok: Jelenleg kétórás ütemű a menetrendi szerkezet a vasútvonalon, kizárólag személyvonatokkal. Az ütemtől eltérően közlekedik egyetlen reggeli Miskolcra induló járat, melynek hivatásforgalmi okai vannak. A vonal piaci helyzetét meghatározza a településszerkezet és a gazdasági válság. A jelenlegi kínálat az igényekhez mérten elegendő február 15.-étől regionális menetjegy bevezetése került sor Miskolc Tiszai-Tornanádaska viszonylaton, mellyel ösztönözni igyekszünk a térség lakosait a vasúti személyszállítás igénybe vételére. A Borsod Volán Zrt. autóbusz útvonala a vonal egy részén a vasútvonallal párhuzamosan halad. A települések központjában létesített megállóhelyei miatt ez versenyelőnyt jelent a vasúti közlekedéssel szemben. 98 Szerencs - Hidasnémeti Személyvonatok: A Szerencs Abaújszántó közötti szakaszon kétórás ütemes menetrend van, az Abaújszántó Hidasnémeti közötti szakaszon április 15-étől naponta 2 pár vonat közlekedik. A vonal mindkét végén csatlakozást adunk az ott közlekedő vonatokhoz/- tól. A vonal a helyi adottságoknak megfelelő forgalom lebonyolítására alkalmas júniusától 7.

8 Abaújszántó-Hidasnémeti viszonylaton kedvezményes díjképzésű regionális menetdíjak kerültek bevezetésre, melyet február 15.-étől Szerencs Abaújszántó viszonylaton is megválthatnak utasaink. 3.3 SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS JÁRMŰVEI A MEGYÉBEN Miskolc járműhelyzetében az előző évtől érdemi változás nem történt, a telepállomáson 262 jármű áll rendelkezésre a napi személyforgalom lebonyolításához. A telephely 43 db 2 tg-es személyszállító kocsijából 33 db Bz motorkocsi (ebből 6 db InterPici) és 10 db Bz mellékkocsi. A 222 db 4 tg-es vasúti személyszállító kocsiból 184 db személykocsi távolsági és elővárosi forgalomra igénybe vett, 28 db hagyományos InterCity kocsi, valamint 10 jármű harmadik generációs InterCity kocsi. Az magyar IC kocsikban ingyenes WIFI hozzáférés áll az utazóközönség rendelkezésére. Több IC szerelvényben azonban külföldi személykocsik közlekednek, melyeken a wifi szolgáltatás sajnos nem biztosított. A nyári forgalomban Miskolc - Siófok - Keszthely viszonylatban közlekedő expressz vonatban továbbra is megtalálható 1db kerékpárszállító kocsi, és a belső felújításon átesett, előtérben kerékpárszállító kampóval rendelkező un. "fecske" kocsik is. A 3. sz. menetrendi módosításra kikerülnek a szerelvényinkből a német kocsik Járművek felhasználása a területünkön: A terület járműhelyzetében javulást idézhet elő, ha az új Flirt motorvonatok beérkezését követően a főváros elővárosi járműállományából felszabaduló BDV motorvonatok átkerülnek a miskolci területre Az első BDV motorvonat várhatóan szeptember végén érkezik meg, mely a tervek szerint Kazincbarcika irányában fog közlekedni. Az utána érkező motorvonatok a Füzesabonyi vonatokat váltják majd ki. Szám Vasútvonal Jellemző jármű 80. Budapest-Sátoraljaújhely IC-ben IC kocsik, többi vonatban jellemzően hagyományos négytengelyes személykocsik 89. Miskolc-Tiszaújváros hagyományos villanyvontatású ingaszerelvény 92. Miskolc-Kazincbarcika hagyományos villanyvontatású ingaszerelvény 92. Kazincbarcika-Ózd kéttengelyes dízel motorkocsik 94. Miskolc-Tornanádaska kéttengelyes dízel mmotorvonatok 90. Miskolc-Hidasnémeti IC szerelvény, valamint hagyományos négytengelyes személykocsik C Miskolc-Szerencs- Sátoraljaújhely/Nyíregyháza IC-ben IC kocsik, többi vonatban jellemzően hagyományos négytengelyes személykocsik 98. Szerencs-Abaújszántó- Hidasnémeti kéttengelyes dízel motorkocsik 8.

9 Kocsi tisztítás: Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről A központ irányításával 8 szolgálati helyén végeznek szerződéses viszonyban külső cégek kocsi tisztítási tevékenységet, melyből 4 (Sátoraljaújhely, Szerencs, Miskolc Tiszai és Hidasnémeti) a megye területén fekszik. en mintegy 4500 db belsőtéri és 400 db külső tisztítás történik havonta. Miskolc-Tiszai állomáson gépi kocsimosó berendezéssel biztosítjuk a kocsiszekrények külső tisztítását. Az állomáson a tisztító-, vonat előkészítő vágány(ok) hiánya nehezíti a hatékony vonat előkészítési tevékenység megvalósulását. Kijelölt tisztítóvágányon történő tisztítóponk kiépítés a hatékonyság javítását szolgálná. A gépi kocsimosó fejlesztése (fedett kialakítás) elősegítheti az elvárt szolgáltatási színvonal megvalósulását (téli külső kocsiszekrény- és ablaktisztítások) 4. MÁV ZRT. - VASÚTI HÁLÓZAT A MEGYE TERÜLETÉN A megyében futó közforgalmú vasútvonalak építési összesen 450 km. A vonalak 24%-a kétvágányú és 45%-a villamosított. A kétvágányú vasútvonalak 100 %-a villamosított. A vasúti pályákat régen fővonalak és mellékvonalak kategóriákba sorolta a hatályos törvény. Jelenleg a több szempont figyelembe vételével 3 kategóriát határoz meg a jogszabály. A 168/2010. (V.11.) Korm. Rendelet 1-3 sz. mellékleteiben találjuk az országos törzshálózati, regionális és egyéb vasúti pályákat vonalankénti felsorolását. 9.

10 A vonalak jellemző paraméterei a pályára engedélyezett sebesség és tengelynyomás értéke. Ezeket korlátozó és befolyásoló tényezők a bevezetett állandó és ideiglenes lassújelek ill. az új problémaként egyre gyakrabban előforduló head-checking (sínfej-repedés = HC ) hibák. Utóbbit az új, nagyteljesítményű mozdonyok okozzák a még hagyományosan gyártott sínek szerkezetében. Ezek az értékek szintén a pálya jellemzői, mert erős kihatással vannak a közlekedő vonatok menetrendszerűségére, a menetidők növekedésére. Az ideiglenesen bevezetett sebesség korlátozások azonban erősen szezonális jellegűek, időjárás függőek (pl. sárosodás, hőmérsékletváltozás hatására kialakuló dilatációs problémák, stb.), ezért mennyiségük csak pillanatnyi helyzetképet mutat. A megye vasútvonalai és azok jellemzői a következőek: 4.1 AZ ORSZÁGOS TÖRZSHÁLÓZATI VASÚTI PÁLYÁK 80 (1) Budapest - Miskolc Mezőzombor vasútvonal Mezőkövesd-Mezőzombor szakasza Pályára engedélyezett Sebesség (km/h) Tengelynyomás (kn) Teljes vonalhossz / megyei vonalhossz HC hibák Állandó lassújelek Ideiglenes lassújelek / , ,49 Borsod Abaúj - Zemplén megye vasúti közlekedésének gerincét a 80-as számú Budapest-Miskolc- Mezőzombor fővonal adja. A kétvágányú, villamosított vasútvonal, része az V. sz. páneurópai közlekedési folyosónak. A 80-as vonal nemcsak nemzetközi közlekedési útvonal, hanem személyszállítási és árufuvarozási szempontból meghatározó jelentőségű a térségben. A vonal Hatvan Miskolc-Mezőzombor szakaszán Központi forgalomellenőrző (KÖFE) rendszer felügyeli a biztonságos közlekedést. Az állomásokon Integra Dominó típusú biztositóberendezések, az állomásközökben önműködő térközbiztosító berendezések vannak. A szintbeli kereszteződésekben automata fény, ill. fény- és félsorompó berendezések üzemelnek évben. 40 db térközjelző felújítása és cseréje történt a vonalon, mely korszerűsítés mellett az üzembiztonság növelését is eredményezi. Befejeződött Szerencs állomáson az audió vizuális utas tájékoztató rendszer fejlesztése, mely lehetővé tette Taktaszada mh. távvezérelt hangos utas tájékoztatását. Az átadott IP alapú távkezelt hangos utastájékoztató berendezés kezelését Szerencs állomás hangosbemondó kezelője végzi. Korszerű állomási vizuális és hangos utas tájékoztató berendezések kiépítésére a megyében Mezőkövesd állomáson kerül még sor az évben. A pályára engedélyezett sebesség a pálya állapota miatt bevezetett állandó és ideiglenesen lassújelek miatt csak részben alkalmazható. A 80 számú vonal rehabilitációján belül év kiemelkedő munkája volt a Hatvan-Nagyút állomások közötti vonalrész 700 millió Ft értékű megújítása, idén pedig Miskolc - Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomások között végeztünk 1,1 millió Ft. értékű pályamunkát. A kiemelt karbantartási és felújítási munkák célja valamennyi ideiglenes lassújel felszámolása és a menetrendszerűség javítása volt. Ennek a projektnek is köszönhető a menetrendszerűség jelentős (+17,86%-os) javulása az előző évihez képest. 10.

11 A pályaállapot romlásához erősen hozzájárul, hogy Bükkábrány-Visonta között nagy mennyiségű (évente 3,7 millió tonna) lignit kerül továbbításra. Az erősen terhelt Mezőkeresztes-Mezőnyárád Nagyút állomások közötti vonalszakasz felújítása halaszthatatlanná vált. Mezőkeresztes- Nagyút állomások között a nyílt vonali jobb vágányátépítés előkészítésének tervezése folyamatban van, a kivitelezés várhatóan 2015 első félévében megkezdődik. Az utas kiszolgáló létesítményeket tekintve a vonal vegyes képet mutat. Külön szintű megközelítéssel ellátott magas (sínkorona szint felett 30 cm) peron csak Miskolc Tiszai pályaudvaron, valamint Tiszalúc és Taktaszada megállóhelyeken található. A többi szolgálati helyen (sk+15) emelt peron van, és sajnos a fővonalon még mindég van olyan állomás, ahol csak sínkorona-szintű peron található (Hernádnémeti-Bőcs, Felsőzsolca, Taktaharkány). A vonal szakaszos felújításakor több megállóhelyen épült peron, de a külön szintű megközelítés kiépítése elmaradt. A vonalon jelentős felvételi épület Miskolc-Tiszai állomás műemlék épülete. 90 Felsőzsolca - Hidasnémeti - országhatár Pályára engedélyezett Sebesség (km/h) Tengelynyomás (kn) Teljes vonalhossz / megyei vonalhossz HC hibák Állandó lassújelek Ideiglenes lassújelek / , ,23 A Felsőzsolca-Hidasnémeti vasútvonal a TINA-hálózat részeként Észak Dél irányú kapcsolatot biztosít az V. páneurópai korridorhoz, valamint a Fekete-tengert és a Baltikumot összekötő IX. sz. páneurópai folyosó magyarországi kibővítésének lehetőségei között szerepel. A vasútvonal egyvágányú, villamosított pálya. Az állomásokon Integra Dominó típusú biztosítóberendezések, az állomásközökben önműködő térközbiztosító berendezések, szintbeli kereszteződésekben automata fény, ill. fény- és félsorompó berendezések üzemelnek A vonalon Felsővezetéki Távvezérlő Rendszer (FET) és Központi forgalomellenőrző (KÖFE) rendszer üzemel. Onga állomáson évben üzembe helyezésre került a biztosítóberendezés olyan elektronikus kezelő felülete, mely lehetővé tette Onga állomás távkezelését. Júniustól Onga állomás Felsőzsolca állomásról kezelve távvezérléssel működik. A pálya részben átépítésre került 2000 évben. Az átépített pálya felújítása évben a vonal teljes hosszán végzett sin cserékkel, valamint a sebességkorlátozások felszámolásával kezdődött meg évben hídfelújítási munkák keretén belül, két acéltartós híd átépítése valósult meg a vonal 2 hónapra történő teljes kizárása mellett. Az április 7-május 31. között zajló rehabilitáció alatt a személyforgalmat átszállásos vágányzár keretében buszos gyors és lassú járatokkal oldották meg. A két műtárgy elkészült, jelenleg a híd munkákhoz tartozó mederrendezési feladatok zajlanak. A munkák teljes befejezése szerződésnek megfelelően 2014.október 31. A 80 (1) és 90 számú vasútvonalak a törzshálózati vasúti pályákon belül a transz-európai vasúti áruszállítási hálózat részeként működő vasúti pályák körébe tartoznak. 11.

12 80 (2) Mezőzombor - Sátoraljaújhely országhatár Pályára engedélyezett Sebesség (km/h) Tengelynyomás (kn) Teljes építési vonalhossz / megyei építési vonalhossz HC hibák Állandó lassújelek Ideiglenes lassújelek / ,5 12 8,55 Mezőzombor-Sátoraljaújhely egyvágányú fővonalon jelenleg 80km/h az engedélyezett sebesség. A pálya műszaki állapotát tekintve erősen felújításra szorul A közút-vasút szintbeli kereszteződésekben korszerű automata fény, ill. fény- és félsorompó berendezések üzemelnek Biztonságnövelő program keretében Olaszliszka-Tolcsva állomáson is megtörtént a fénysorompó fél-csapórúddal történő kiegészítése, mely május 30-án került átadásra évben befejeződött a Mezőzombor- Bodrogkeresztúr állomások közötti vonalszakasz átépítése jó minőségű 100km/h sebességre alkalmas un. vissznyereményi felépítményi anyagból. Az átépítéssel egyidejűleg a vonalon lévő műtárgyak és útátjárók is felújításra kerültek. Ezzel párhuzamosan Bodrogkeresztúr- Sátoraljaújhely vonalszakaszon a lassújelek felszámolása is megtörtént, az átépített pályaszakaszon a szerelvények ismét 80 km/h-val közlekedhetnek évben a 90. sz. fővonal lezárása alatt 80 (2) vonalra terelődött át a Hidasnémeti-Miskolc áruforgalma évben folytatva a 2 évvel ezelőtt megkezdett munkákat,- Bodrogkeresztúr - Olaszliszka- Tolcsva állomások között egyszerűsített felépítmény cserét végzünk. Az 1,2 Mrd Ft. értékű munka Bodrogkeresztút-Erdőbénye között szeptember 15-ével megkezdődik. Az átépítési munkák miatt a teljes Sátoraljaújhely-Szerencs viszonylaton vonatpótló buszok közlekednek majd. A un. átszállásos vágányzár szeptember 15-november 30-ig tart a tervek szerint. Ebben az időszakban a teljes teherforgalom a 90. sz. vonalra kerül átterelésre. A jövő év első felében folytatódik az Erdőbénye - Olazsliszka-Tolcsva szakasz átépítése. Ezt követően 80 ill. 100 km/h-ra lesz emelhető az engedélyezett sebesség. Több évtizede tervben van a vasútvonal villamosítása és a hozzá kötődő pálya felújítás, de anyagi forrás hiányában a tervezési fázison még nem jutott túl a beruházás. Az ezredfordulóra a vonalszakasz minden állomásán és megállóhelyén az emelt peronok létesültek, az Önkormányzatok aktív közreműködésével. Akkor épült emelt peron Sátoraljaújhely állomáson is, új térvilágítással és hangosítással. A vonalon jelentős Sátoraljaújhely állomás műemlék és Sárospatak modern stílusban épült felvételi épülete 89 Nyékládháza - Tiszapalkonya-Erőmű Pályára engedélyezett Sebesség (km/h) Tengelynyomás (kn) Teljes vonalhossz / megyei vonalhossz HC hibák Állandó lassújelek Ideiglenes lassújelek 100/80/ / ,7 7 2,1 12.

13 A Nyékládháza-Tiszapalkonya-Erőmű fővonal villamosított egyvágányú pálya. Az állomásokon Integra Dominó típusú biztosítóberendezések, az állomásközökben önműködő térközbiztosító berendezések, szintbeli kereszteződésekben automata fény, ill. fény- és félsorompó berendezések üzemelnek. A vonal legjelentősebb állomása Tiszaújváros, mely országosan is jelentős vegyipari vasúti áruszállítást bonyolít. Tiszaújváros állomás vágányai alatti terület a vegyi anyag szállítások következtében erősen elszennyeződött. A Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség kármentesítésre kötelezte a MÁV Zrt.-t. A vágányok alatti terület talajcseréje a vágányok bontásával és visszaépítésével, a felsővezetéki rendszer áthelyezésével jár, így a kármentesítés munkálatai várhatóan kihatással lesznek személyvonati forgalom rendjére. A kármentesítési munkálatok várhatóan csak évben kezdődnek meg. 92 (1) Miskolc (Tiszai) - Bánréve országhatár és 92 (2) Bánréve Ózd Pályára engedélyezett Sebesség (km/h) Tengelynyomás (kn) Teljes vonalhossz / megyei vonalhossz HC hibák Állandó lassújelek Ideiglenes lassújelek / ,6 31 8,29 100/ / A Miskolc-Bánréve-Ózd. (92.sz.) fővonal Miskolc-Sajószentpéter közötti szakasza jó minőségű 2 vágányú pályával rendelkezik, a szakaszon kívüli egyvágányú vonal Kazincbarcika állomásig villamosított. Távlatban felmerült a Kazincbarcika Ózd vonalszakasz villamosítása, de ez csak a növekedő ózdi teher- és személyforgalom esetén válhat indokolttá. A szintbeli kereszteződésekben teljes csapórudas, továbbá korszerű automata fény, ill. fény- és félsorompó berendezések üzemelnek. Kazincbarcika állomást követő 33 km vasúti pálya felújításra szorul. Ózd alsó megállóhelyen a 2012-ben labirint korláttal ellátott szintbeli gyalogos átjáró létesült. Az Önkormányzat a megállóhelyen párhuzamosan üzemelő leromlott állagú gyalogos vasúti aluljáró megszüntetését kezdeményezte. A rongálások miatt rossz állapota került létesítményben több közmű is fut, melyek kiváltásáról folyamatban vannak a tárgyalások. A végleges tömedékelés és megszüntetés, csak közmű átvezetések áthelyezése után várható. 94 Sajóecseg - Tornanádaska - Hidvégardó országhatár Pályára engedélyezett Sebesség (km/h) Tengelynyomás (kn) Teljes vonalhossz / megyei vonalhossz HC hibák Állandó lassújelek Ideiglenes lassújelek 13.

14 60/ / ,6 7 8,93 Sajóecseg-Tornanádaska egy vágányú nem villamosított vasútvonal. A pálya állapota még megfelelőnek mondható, de forráshiány miatt romlása folyamatos. A vasút-közút szintbeli kereszteződésekben teljes csapórudas, továbbá korszerű automata fény, ill. fény- és félsorompó berendezések üzemelnek. A hosszú állomásközök és a biztosítóberendezések korszerűtlensége miatt a jelenlegi járatsűrűség jelentős növelése csak műszaki fejlesztéssel lenne lehetséges. A pálya Tornanádaska - Hidvégardó OH. közötti 5 km-es egyvágányú, nem villamosított vonalszakaszán a vasúti személyforgalmat évben beszüntették. Jelenleg ez a pályarész járható, de erősen avult rendszerű. A térségben jelentkező kishatárforgalmi személyszállítási igények döntően a Szlovák vasút elzárkózása miatt nem teljesíthetőek. 100c Mezőzombor Nyíregyháza vasútvonal Mezőzombor-Tokaj közötti szakasza Pályára engedélyezett Sebesség (km/h) Tengelynyomás (kn) Teljes vonalhossz / megyei vonalhossz HC hibák Állandó lassújelek Ideiglenes lassújelek / ,2 A vonalszakasz a Debreceni Területi Igazgatóság felügyelete és irányítása alá tartozik. 4.2 A REGIONÁLIS VASÚTI PÁLYÁK A MEGYÉBEN A regionális vasúti pályának minősített vonalak jelenleg csak áruforgalomra igénybe vettek. 275 Miskolc - Diósgyőr-Vasgyár Miskolc-Diósgyőr Vasgyárban egyszerűsített forgalmi szolgálat ellátására kiadott Vonali Végrehajtási Utasítás lép életbe március szeptember 1-től. Diósgyőr Vasgyár állomáson a forgalmi szolgálattevői munka megszüntetésre kerül. Az un. egyszerűsített forgalmi szolgálat ellátására berendezett vasútvonalon a forgalomszabályozó állomás Miskolc Rendező lesz. A közlekedés lebonyolítását Miskolc - Rendező VIII. sz. őrhely forgalmi szolgálattevője és a vonalon közlekedő vonatok vonali tolatásvezetői együttesen végzik majd. A vonalon történő áruszállítási tevékenység Ládi rakodóról továbbra is zavartalanul biztosított lesz a fuvaroztató számára. A DIGÉP Ipari Parkban épülő mini acélmű kiszolgálása esetén a meglévő pályán jelentősen növekedne a terhelés, ezért a forgalmi rend újra gondolása mellett a vonal felújítása is szükségessé válhat, mely kb. 1,0 Mrd forintos ráfordítást igényel. 326 Sajóecseg - Sajóbábony Sajóecseg Sajóbábony vonalszakaszon több vasútvállalat is képviselteti magát. A bioetanol 14.

15 szállítása folyamatosnak mondható. 327 Mezőkeresztes Bükkábrány Mezőkeresztes Bükkábrány vonalszakasz: kiemelt feladat Bükkábrány-Visonta között a folyamatosan jelentkező lignit fuvarozásának lebonyolítása, mely éves szinten eléri a 3,7 millió tonnát. 4.3 AZ EGYÉB VASÚTI PÁLYÁK A MEGYÉBEN 87 (2) Eger Putnok vasútvonal Nekézseny-Putnok közötti szakasza Pályára engedélyezett Sebesség (km/h) Tengelynyomás (kn) Teljes vonalhossz / megyei vonalhossz HC hibák Állandó lassújelek Ideiglenes lassújelek 40/50 210/ / Az egyvágányú, nem villamosított Eger-Putnoki vasútvonal Nekézseny-Putnok közötti szakasza évben erős árvízi károkat szenvedett. Csokvaomány és Királd között 4 ponton összesen 1220 köbméter talaj csúszott a pályára. A föld és növényzet eltakarítása megtörtént, de a pálya biztonságos járhatóvá tételéhez szükséges pénzügyi forrást nem sikerült találnia a Minisztériumnak. Emiatt a Szilvásvárad-Putnok közötti, 2009/2010. évi menetrendi időszaktól szüneteltetett személyszállítási tevékenység visszaállítására nem kerülhetett sor. A teljes vasúti forgalom szünetel ezen a szakaszon. 88 Hejőkeresztúr - Mezőcsát Pályára engedélyezett Sebesség (km/h) Tengelynyomás (kn) Teljes vonalhossz / megyei vonalhossz HC hibák Állandó lassújelek Ideiglenes lassújelek 40/ / ,6 2 0,55 Hejőkeresztúr-Mezőcsát (88.sz.) egyvágányú, nem villamosított vasútvonalon 2007/2008. évi menetrendi időszaktól szünetel a személyszállítás. A jelentkező áruszállítási igényekre tekintettel a pályát 2010 elején 40 km/h sebességű közlekedésre alkalmassá tették. A vonalon lévő 3 közút-vasút szintbeli kereszteződésben korszerű automata fénysorompó berendezés üzemel. A pályán jelenleg is rendszeres az árufuvarozás. A személyvonati közlekedés újraindítása estén azonban a pályát és Mezőcsát állomást szükséges lenne felújítani, utas-komfortosabbá tenni. 95 Rudabánya - Kazincbarcika 15.

16 A 15 km hosszú Kazincbarcika-Rudabánya egyvágányú, nem villamosított vasútvonalon a személyszállítás 2007/2008. évi menetrendi időszaktól szünetel. Az elmúlt években áruszállítás sem történt a pályán, állagmegóvása nehézségekbe ütközött évben az Önkormányzat Rudabánya állomás területének hasznosítási igényével jelentkezett, de a tárgyalások nem vezettek megállapodáshoz Az időről-időre jelentkező áruszállítási igényekre tekintettel a pálya állapotfelmérése megtörtént, mely jelenleg millió Ft-ból lenne közlekedésre alkalmas pályaminőségre javítható. A magas költségek miatt a vasúti áruszállítás újraindítása eddig sikertelen volt. 98 Szerencs - Hidasnémeti Pályára engedélyezett Sebesség (km/h) Tengelynyomás (kn) Teljes vonalhossz / megyei vonalhossz HC hibák Állandó lassújelek Ideiglenes lassújelek 40/ / ,1 7 2,0 A Szerencs-Hidasnémeti (98.sz.) egyvágányú, nem villamosított vasútvonal A szintbeli kereszteződésekben teljes csapórudas, továbbá korszerű automata fény, ill. fény- és félsorompó berendezések üzemelnek. Abaújszántó-Hidasnémeti szakaszán 2009/2010. évi menetrendi időszaktól szünetelt a személyszállítás, a évi árvízi rongálások helyreállítását követően azonban a személyszállítás 40 km/h engedélyezett sebességgel újra indult a szakaszon. A vonalon a műtárgyak avult állapota miatt 18 tonnás tengelyterhelés korlátozás volt érvényben évben a 13-ból 10 db műtárgy átépítése történt meg és évben Hidasnémeti-Göncruszka között a 3 acélhíd felújítása is elkészült. Ezt követően a sebességkorlátozások megszűntek és lehetőség nyílt a 21 t tengelyterhelési érték bevezetésére az egész vonalon. A 98. sz. vasútvonal fontos terelőirányként jelentkezett 90. sz. vasútvonal felújításánál mely április 7.-május 30. között zajlott. A 90. sz. vonal vágányzára alatt így a 98. sz vonalra volt terelhető a személyszállítás forgalma. 5. VÁRHATÓ FEJLESZTÉSEK A megyei vasúthálózat állapotát alapvetően befolyásoló fejlesztés indult el a 80(1) Budapest- Miskolc-Mezőzombor vasútvonalon az elmúlt években. A TEN-T forrás felhasználásával folyó vasútfejlesztés lebonyolítója a NIF Zrt. A tőlük kapott információk alapján a fejlesztés 3 projektben valósul meg, melyek mindegyike érinti BAZ megye területét. A projektek magukban foglalják a Miskolc Tiszai, Szerencs és Tokaj nagyállomási vágány és peronrendszerének teljes átépítését Az elvégzett tervezési munkáknak része volt a vasútüzemi területek, az utasforgalmi területek, az utas áramlás infrastruktúrájának (peronok, aluljárók, liftek, rámpák, lépcsők) és a ráhordási infrastruktúra (B+R, P+R, buszmegállók) tervezése. A vonalon a meglévő felvételi épületek nagy része megújul, néhány épület visszakapja majd eredeti, ma már műemléki értékű formáját (Tiszalúc, Taktaszada, Rakamaz). Az utas kiszolgálás fejlesztése kapcsán egyes helyeken új megállóhelyi épületek létesülnek, a vonalra szánt egységes típustervcsalád (esőbeállók, megállóhelyi épületek és 16.

17 perontetők) alkalmazásával. Azokon a megállóhelyeken, ahol jelenleg nincs, a tervezési program szerint sem létesül épület. Ezeken a helyeken is megtörténik azonban az utas kiszolgálás komfortjának emelése, liftek, peronbútorok telepítésével, peronfedésekkel, esetenként a peronfedések alatt félig zárt szélfogók tervezésével. Kiemelt szempont volt a tervezés során az állomási környezet és a településszerkezetek vizsgálata, az intermodalitás és a ráhordás elősegítése, ennek megfelelően a szükséges kapcsolódó létesítmények megtervezésre vagy figyelembevételre kerültek. A Miskolc Csomópont projektben fontos szempont volt Miskolc Tiszai állomáson a megfelelő átszállási lehetőségeket biztosítson a helyi és a távolsági vonatok között. Miskolc városvezetés kérésének figyelembe vételével készült el a miskolci Tram-Train állomási becsatlakozásának kialakítása. A jelenleg előkészített állomási fejlesztés úgy készül, hogy egy későbbi időpontban (jogszabályi, műszaki, finanszírozási, stb. problémák megoldását követően) elinduló Tram-Train projekthez jól illeszthető legyen. (A MÁV Zrt áprilisában a Megye területfejlesztési és rendezési tervéhez adott tájékoztató anyaga részletesen tartalmazza a fenti nagyberuházás elemeit.) A felújítási munkák várhatóan évet követően érik el BAZ. megye területét. Pályafelújítás: A MÁV Zrt évi beruházási tervében szerepel a 80-as vonalon Nagyút-Mezőkeresztes - Mezőnyárád jobb vágányának felújítása. Az átépítési kivitelezési tervek jóváhagyásra kerültek évben a közbeszerzési tender eljárás megindításával a kivitelező kiválasztására is sor került. A tényleges kivitelezés várhatóan elején megkezdődhet. A tervezett vonalszakasz felújítása helyben cserés egyszerűsített korszerűsítéssel végzett átépítési technológia. A megyét ez csupán részben érinti, de Miskolc elérhetősége szempontjából jelentős eredmény. A Mezőzombor-Sátoraljaújhely vonalon a 2012 évben Mezőzombor-Bodrogkeresztúr állomásköz átépítésével megkezdett felújítás tovább folytatódik szeptember 15-én kezdődnek az átépítési munkák Bodrogkeresztúr-Erdőbénye között, melyek november 30-áig tartanak. Az alépítmény javítása mellett átépül a szakasz 6 útátjárója is. A jövő év első felében Olaszliszka-Tolcsva - Sátoraljaújhely szakasz átépítésével folytatódik a felújítás a vonalon. Sárospatak- Sátoraljaújhely állomások között mintegy 4,6 km hosszban az árvizes pályaszakaszon 1,0m magasságú pályaszínt emelésre kerül majd sor. Útátjárók: A közút vasúti keresztezések biztonság fokozása folyamatosan napirenden levő téma. Az évben a megyében Tiszaújváros, Taktaharkány, Mezőzombor és Forró-Encs állomás sorompóinál végeztünk sorompóhajtómű cserét. Jól látható LED optikák felszerelését Mezőköves, Csincse, Emőd, Adorjántanya, Mályi, Kistokaj, Miskolc Szirma és Hűtőház, valamint Tiszalúc (2db), Taktaharkány és Taktaszada állomások fénysorompóinál végeztük el. A fényjelzők 6 helyen egészültek ki félcsapórddal: Sárospatakon, Boldván, Sajószögeden, Ózdon és a Forró-Encs Novajidrány között 2 nyíltvonali sorompó esetében. Térközi berendezések érintésvédelmének korszerűsítése történik 45 db berendezés esetén. Biztonságnövelő Programunk a következő évben is folytatódik. Forgalom biztonság: A távközlé-biztosító berendezés területén megkezdődik a GSM-R kiépítése, valamint a Gbps sávszélességre történő fejlesztés a megyében Szerencs, Miskolc helyszínekkel. 17.

18 A GSM-R digitális rádiókommunikációs hálózat jelentősége abban áll, hogy egy a vonatközlekedésre szabványosított távközlési alaphálózatot biztosít elsősorban az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) kiépítéséhez. Ezzel elősegíti a nemzetközi vasútforgalom továbbfejlődését egy Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszer (ERTMS) kiépítése irányába. Villamosítás közötti időszakban a 80 (2) Mezőzombor-Sátoraljaújhely vonalszakasz komplex fejlesztése, illetve elsősorban a vonal villamosítása valószínűsíthető. A projekt megvalósítása gazdaságilag igen előnyös volna. mert lényeges menetidő rövidülést jelentene. A MÁV Zrt. elkészíttette a projekt engedélyezési terveit, a létesítési engedély is rendelkezésre áll. A vonal villamosításának építési engedélyét az NKH július 16-ig megbbította, de a beruházáshoz szükséges anyagi forrás továbbra sem biztosított. Utas komfortemelés: Állomási vizuális (LCD monitor) és hangos utas tájékoztató berendezések kiépítésére, a megyében Mezőkövesd állomáson. Miskolc-Tiszai állomáson az utasok részre az ingyenes wifi szolgáltatás biztosítása, várhatóan még ez évben megvalósul. Folynak a JÉ projekt előkészítő munkái. A meglévő jegykiadó terminálokat 25 személypénztárban cserélik számítógépekre és a területen dolgozó jegyvizsgálók nagy része is kordszerű fedélzeti jegykiadó berendezést kap októeber15-étől találkozhat az utazóközönség az új berendezésekkel. Egyéb tárgyalás alatt álló megyei fejlesztési elképzelések Miskolc Tiszai állomás előterének rendezése. Ingatlan jogi egyeztetések Miskolc Város és a MÁV Vagyonkezelő Zrt. között folyamatban. Miskolc Y -híd megépítésével kapcsolatban MÁV területek átadása (MÁV-telep), építési terület és felügyelet biztosítása. Megállapodás megkötésre került a MÁV Zrt. - NIF Zrt. és Miskolci Önkormányzat között. Munkaterület átadás a következő ütemben történik. Miskolc Déli Ipari Park mellett futó vasútvonalon megállóhely kialakítási lehetőségének vizsgálata (Takata megálló) folyamatban DIGÉP Miniacélmű és Hengermű termékeinek szállítási feladatai. 6. ÁRUFUVAROZÁS A vasúti személyszállítási közszolgáltatás keretében meghirdetett menetrendszerű közlekedés lebonyolítása elsőbbséget élvez a vasúti pályahálózaton. Azonban jelentős leterheltséget jelen pályáinkon a vasúti árufuvarozási igények teljesítése. A fuvarfeladatok jó része éjszaki vonattovábbítással kerül teljesítésre, hogy minél kevésbé befolyásolja a menetrendszerű személyszállítást. Jelenleg 36 vasútvállalt kötött Hálózat-hozzáférési Szerződést a MÁV Zrt. által üzemeltetett vonalakra. A megye területén (RCH, MMV Zrt., Foyd Zrt., LTE Gmbh, DB Shenker Rail Hungária Kft. PSZ a.s., Bobó Kft, stb.) vasútvállalat végez aktív fuvarozói tevékenységet, melynek 18.

19 közül még mindig a Rail Cargo Hungária Zrt. (RCH) bonyolítja a fuvar feladatok 80%-át. A terület országosan is nagy jelentőségű szállítási feladat a Bükkábrány-Visonta közötti évi 3,7 millió tonna lignit továbbítás. Tiszaújváros és Sajóbábony vegyipari forgalma a 89. és 92. sz. vonalat veszi igénybe. Az autópályák építéséhez a 88. sz. vonalról érkezik a kavics, mely Szolnok irányába növeli a 80. sz. vonal leterheltségét. A 89. sz. vonaltól kő és olaj szállítmányok érkeznek Szerencsen át a fővonalra. Az import és export forgalom a Hidasnémeti, Sátoraljaújhely és Bánréve szlovák határok felé irányul, elsődlegesen a 90. sz. valamint a 80. és 92. sz. vonalakat terhelve. A régió áruforgalmának élénkülését mutatja, hogy növekedett Miskolc-Rendező állomás gurítási teljesítménye is. Míg 2012-ben kocsit, addig 2013-ban kocsit, közel 10 ezer db-al többet gurítottak év I-VI. havi teljesítménye db kocsi, mely a féléves teljesítményeket tekintve újabb javulást mutat. 7. VASÚTBIZTONSÁG A cég biztonságpolitikájának megfelelően a MÁV Zrt. törekszik arra, hogy az infrastruktúrát igénybe vevő vasútvállalatok tevékenységüket a szabályok betartásával zavartalanul végezhessék. A területen bekövetkező események elemzése hozzájárul a vasúti közlekedésből eredő kockázatok csökkentéséhez, így a minőség (menetrendszerűség, kiszámíthatóság, megbízhatóság, stb.) folyamatos javításához A vasút üzemvitelével kapcsolatos balesetek, veszélyeztetések, a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztető gondatlan, és szándékos cselekmények első féléves mennyiségét -a bázisévhez viszonyítva a következő táblázat mutatja be. Üzembiztonság Baleset csoportok 2013 év 2014 év Közlekedő vonat balesete - 1 Útátjárón bekövetkezett baleset - 6 Baleset a vasút más területén Szándékos cselekmények A személyi baleset és az útátjáróban történt járműelütés (27 eset) a két legnagyobb mértékű zavartató tényezője a menetrendszerű személyszállító vonatok közlekedésének. A forgalomkizárás idejét a MÁV Csoport válságkezelési és válságkommunikációs utasításának alkalmazásával, a hatósági helyszínelés jobb összehangolásával igyekszünk csökkenteni. Forgalmi zavarok, közlekedő vonat balesete A miskolci területen az évben 142 db olyan eseményt rögzítettek amely a vonatforgalmat zavarta. Ezek közül a legnagyobb késést a Füzesabony-Mezőkövesd között történt siklás okozta, itt 449 személyvonat 5954 percet késett június 10-én Mezőkövesd és Füzesabony állomások között. lignittel rakott tehervonat (RCH) hőnfutásból keletkezett csaptörés miatt kisiklott. A járművek mindkét vágányt megrongálták, így lehetetlenné tették a vonatközlekedést. A balesetben részes vasútvállalat (RCH Zrt), a pályát helyreállító Területi Igazgatóság és a MÁV-START Zrt. munkájának köszönhetően sikerült az utasforgalom zavartatását reális időn belül megszüntetni. A jobb vágányt június 11-én, a bal vágányt június 22-én adták át a forgalomnak. 19.

20 Vasúti átjáró Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről Útátjáróban az évben 6 baleset történt, mind járművel való ütközés volt vasúton kívüli okból. A járművezetők és utasaik közül 1 fő súlyos, 4 személy könnyebb sérülést szenvedett és 1 utas is könnyebben sérült. A bekövetkezett balesetek nem köthetők jellemző vasútvonalhoz, eloszlásuk véletlenszerű volt. Az esetek következtében 22 vonat összesen 1590 perc késést szenvedett. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a biztosított útátjárókban (1 esetben fény- és félsorompó, 4 esetben fénysorompó) a berendezések üzemszerűen működtek. 1 eset labirint korláttal biztosított gyalogos átjáróban történt. Fontosnak tartjuk a vasút-közút kereszteződések biztonságának növelését, fénysorompóra szereltek csapórúd és korszerű, nagyfényerejű LED fényjelző optikákat felszerelésével. A rendőrséggel és a MÁV Vasútőr KFT munkatársaival közösen 2 alkalommal hajtottunk végre ellenőrzéseket (május 6., június 3.).Több esetben történt figyelemfelhívás, helyszíni bírságolás. A gyalogosoknál, kerékpárosoknál a tiltó jelzésen történt áthaladás, a gépjármű vezetők esetében egyéb KRESZ szabályok megsértése is tapasztalható volt. A közút-vasút szintbeli kereszteződésekben történő balesetek további csökkentése érdekében folytatjuk a rendőrséggel, polgárőrséggel közösen szervezett figyelemfelhívó és ellenőrzési tevékenységet. Terveink szerint ezek az ellenőrzések rendszeressé válnak. Balesetek a vasút más területén, személyi sérülések Sajnálatos módon jelentősen emelkedett az utas balesetek részaránya (4-ről 9-re). Vasúton kívüli hibából 13 esetben történt személyi következmény. Peronnal ellentétes oldalon szállt le a vonatról 1 személy, 9 utas sérült meg mozgó vonatra felugrás, vonatról leugrás, vonatra fel, vonatról leszállás közben, valamint elesés miatt. Tiltott helyen járás miatt 2 személyt elütött a vonat, akik elhaláloztak. Gondatlan rongálások Ezeknek az eseteknek a száma kis mértékben, 19%-kal (21-ről 25-re) nőtt. Az események jelentős része (92 %-a) sorompó csapórúdjának és tartozékainak törése volt. Az események 14 személyszállító vonatnál összesen 51 perc késést okoztak. A nagyobb értékű rongálások elkövetői általában tettüket bejelentik, a helyszínen maradnak, ellenük a hatóság eljárást tud indítani. A kisseb károk okozóinak felderítése és a kárösszegek megtérítésére nagyon kevés az esély. Ebben segíthet a településeken a vasúti átjárók környékén telepített térfigyelő kamerák felvételeinek felhasználása, valamint a polgárőr szervezetek bevonása. A BAZ Megyei Polgárőr Szövetséggel évben Együttműködési megállapodást kötött a Területi Vasútbiztonság I. félévben a biztonsági és védelmi feladatok ellátása érdekében történtek egyeztetések. BAZ megye területén a Taktaharkányi Polgárőr Egyesülettel megkezdődtek a tárgyalások együttműködési megállapodás megkötésére. Tervezzük a tiszalúci, taktaszadai, szerencsi, mezőzombori polgárőrökkel a kapcsolat felvételt. Közlekedés biztonságát veszélyeztető szándékos cselekmények A közlekedés biztonságát veszélyeztető szándékos cselekményeknél elkövetések száma 87-ról 29- re, 67%-kal csökkent. A cselekmények hatására 21 személyszállító vonat összesen 417 percet késett, ami még mindig jelentős zavartatás. 20.

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as KÖZOP-2.5.0-09-11-2015-0004 1 Előzmények 2007-2013 közötti programozási időszakban teljes felújítások Komplex korszerűsítés; Magas beruházási költség; A rendelkezésre

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről VASÚTI KÖZLEKEDÉS 2015. SZEPTEMBER 1. BEVEZETŐ A megyei tömegközlekedési helyzetkép kialakításához, a közösségi közlekedés részét képező

Részletesebben

A MÁV-START utasbarát szolgáltatásfejlesztései. Kazai Katalin, MÁV-START értékesítési igazgató

A MÁV-START utasbarát szolgáltatásfejlesztései. Kazai Katalin, MÁV-START értékesítési igazgató A MÁV-START utasbarát szolgáltatásfejlesztései Kazai Katalin, MÁV-START értékesítési igazgató A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. számokban Több, mint 7200 km-es hálózaton szolgáltatunk Több, mint

Részletesebben

Innovatív megoldások a hatékony, utas- és üzemeltetés-barát vasúti infrastruktúra tervezéséhez, a Rákos-Hatvan projekt példáján keresztül

Innovatív megoldások a hatékony, utas- és üzemeltetés-barát vasúti infrastruktúra tervezéséhez, a Rákos-Hatvan projekt példáján keresztül Innovatív megoldások a hatékony, utas- és üzemeltetés-barát vasúti infrastruktúra tervezéséhez, a Rákos-Hatvan projekt példáján keresztül Győr, 2017.03.31. Tumik Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Non-Profit

Részletesebben

Nyári menetrendi módosítások

Nyári menetrendi módosítások Nyári menetrendi módosítások Változások Budapest elővárosában 80 sz. Budapest Miskolc vasútvonal Kínálatbővítésként az 5108-as gyorsvonat megáll Pécel, Isaszeg és Tura állomásokon. Ezáltal az esti órákban

Részletesebben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Szaktudás. Üzembiztonság. Hatékonyság. Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Virág István igazgató Bükfürdő, 2019. április 09-11. XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia

Részletesebben

Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató. A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban

Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató. A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban Stratégiai háttér Projektkiválasztás szempontjai Elsődleges szempontok:

Részletesebben

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése MÁV 80a számú vasúti fővonal Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt SB-RÁKOS 2017 Konzorcium Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt Építés 53 km

Részletesebben

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése MÁV 80a számú vasúti fővonal Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt SB-RÁKOS 2017 Konzorcium Rákos - Hatvan vasútvonal korszerűsítése projekt Építés 53 km

Részletesebben

A magyar vasút jelenlegi helyzete

A magyar vasút jelenlegi helyzete 3.2.5. A magyar vasút jelenlegi helyzete A magyar vasúti pályahálózat kiépítettsége Jellemző Vasútvonalak hossza: menetrendi hossz vágányhossz állomási vágányokkal Országos törzshálózat ebből TENT hálózat

Részletesebben

Személyszállítási vasútvállalati igények. a KÖSZ jegyében Ughy Kálmán

Személyszállítási vasútvállalati igények. a KÖSZ jegyében Ughy Kálmán Személyszállítási vasútvállalati igények a KÖSZ jegyében Ughy Kálmán A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. számokban Több, mint 7200 km-es hálózaton szolgáltatunk Több, mint 1300 állomás és megállóhely

Részletesebben

Beszámoló a balatoni közösségi közlekedéssel kapcsolatos pályázatok és projektek helyzetéről. BFT tanácsülés 2013. augusztus 28.

Beszámoló a balatoni közösségi közlekedéssel kapcsolatos pályázatok és projektek helyzetéről. BFT tanácsülés 2013. augusztus 28. Beszámoló a balatoni közösségi közlekedéssel kapcsolatos pályázatok és projektek helyzetéről BFT tanácsülés 2013. augusztus 28. Dorner Lajos és Sebestyén István közlekedési szakértők Balatoni Integrációs

Részletesebben

A MÁV-START fejlesztési eredményei és célkitűzései, valamint a következő évek kihívásai

A MÁV-START fejlesztési eredményei és célkitűzései, valamint a következő évek kihívásai A MÁV-START fejlesztési eredményei és célkitűzései, valamint a következő évek kihívásai A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. számokban Több, mint 7200 km-es hálózaton szolgáltatunk Több, mint 1300 állomás

Részletesebben

A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi. Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt.

A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi. Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt. A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi összefüggései Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt. ALAPADATOK - Hódmezővásárhelyen új egyvágányú, kitérős villamosvasút

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről VASÚTI KÖZLEKEDÉS 2018. AUGUSZTUS 1. BEVEZETŐ Tájékoztatónkban a közösségi közlekedés részét képező helyközi vasúti személyszállításáról

Részletesebben

Vasúti személyszállítás aktuális trendjei a V4 országokban. Csépke András, MÁV-START vezérigazgató

Vasúti személyszállítás aktuális trendjei a V4 országokban. Csépke András, MÁV-START vezérigazgató Vasúti személyszállítás aktuális trendjei a V4 országokban Csépke András, MÁV-START vezérigazgató Szolgáltatásfejlesztési stratégia korszerű, megbízható, gyors Korszerű gördülőállomány Igény vezérelt menetrend

Részletesebben

Elővárosi vasúti szolgáltatásfejlesztés sikere. Pákozdy Réka, MÁV-START Zrt., Személyszállítási szolgáltatásértékesítési vezető

Elővárosi vasúti szolgáltatásfejlesztés sikere. Pákozdy Réka, MÁV-START Zrt., Személyszállítási szolgáltatásértékesítési vezető Elővárosi vasúti szolgáltatásfejlesztés sikere Pákozdy Réka, MÁV-START Zrt., Személyszállítási szolgáltatásértékesítési vezető Az idén 10 éves MÁV-START Zrt. számokban Több, mint 7200 km-es hálózaton szolgáltatunk

Részletesebben

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt.

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt. A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt. Előadó: KTE Határok Kozák nélküli Tamás partnerség konferencia, 2016. október 6-7. A MÁV-START stratégiája

Részletesebben

MÁV Zrt. INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSEI. Pál László általános vezérigazgatóhelyettes

MÁV Zrt. INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSEI. Pál László általános vezérigazgatóhelyettes MÁV Zrt. INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSEI Pál László általános vezérigazgatóhelyettes 1 Vasúti folyosók 2 Korridorok jelentősége 3 TERVEZETT 2014 2020. közötti üzemeltetői prioritások Kiinduló állapot 2014-ben

Részletesebben

A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből

A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből Üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi szervezet Forgalmi főosztály Kiss Gábor főosztályvezető 2017. Szeptember 20. A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből 1 1. Menetrendszerűség

Részletesebben

MÁV-START Zrt. értékesítési tevékenysége

MÁV-START Zrt. értékesítési tevékenysége MÁV-START Zrt. értékesítési tevékenysége Salgótarján, 2017. október 5. Kazai Katalin Értékesítési igazgató Az idén 10 éves MÁV-START Zrt. számokban Több, mint 7200 km-es hálózaton szolgáltatunk Több, mint

Részletesebben

A GYSEV Zrt. küldetése megvalósult és tervezett fejlesztései. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató

A GYSEV Zrt. küldetése megvalósult és tervezett fejlesztései. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató A GYSEV Zrt. küldetése megvalósult és tervezett fejlesztései Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató Az előadás témakörei A GYSEV Zrt. Stratégiájának alapjai, jelenünk és céljaink Az elmúlt évben lezárt,

Részletesebben

ÉRTESÍTÉS VASÚTI SZTRÁJK IDEJÉRE

ÉRTESÍTÉS VASÚTI SZTRÁJK IDEJÉRE ÉRTESÍTÉS VASÚTI SZTRÁJK IDEJÉRE Értesítjük a T. Utazóközönséget, hogy a MÁV sztrájk ideje alatt - 2009. május 8.-án üzemkezdettől üzemzárásig - a Borsod Volán Zrt. járatain a vasúti szabadjegyeket, valamint

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről MÁV-csoport VASÚTI KÖZLEKEDÉS 2017. AUGUSZTUS 1. BEVEZETŐ Tájékoztatónkban a közösségi közlekedés részét képező helyközi vasúti személyszállításáról

Részletesebben

MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ

MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ 2017. október 5. Somodi László Vasútfejlesztési igazgató NIF Zrt. NIF Zrt. vasúti fejlesztések és azok hatásai 2017-2018-ban Tartalom Elindított új projektek Beszerzés

Részletesebben

ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS

ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS VESZPRÉMI LÁSZLÓ ÜZEMELTETÉSI VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV ZRT. ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A VÁGÁNYZÁRAKRA A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai a vágányzárak tükrében Értékesítési

Részletesebben

Vágányzári információ

Vágányzári információ rtesítjük tisztelt utasainkat, hogy 2019. május 13-tl 2019. május 26-ig Budapest-Keletiben végzett karbantartási munkák, illetve 2019. május 13-tl 2019. június 2-ig Rákos Hatvan állomások között végzett

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye tömegközlekedési helyzetéről VASÚTI KÖZLEKEDÉS 2016. AUGUSZTUS 1. BEVEZETŐ A már évek óta érdeklődésre számot tartó tájékoztatónkban a közösségi közlekedés részét

Részletesebben

Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása. összefoglaló jelentés 2009. december 14.

Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása. összefoglaló jelentés 2009. december 14. Szolnok Záhony vasútvonal átépítése I./1-es ütem: Szajol (kiz.) Püspökladány (bez.) vasútvonal felújítása összefoglaló jelentés 2009. december 14. Projekt megnevezése Forrás Támogatási kérelem kódszám

Részletesebben

Balatoni vasútvonalak rekonstrukciója

Balatoni vasútvonalak rekonstrukciója Balatoni vasútvonalak rekonstrukciója Nemzeti Közlekedési Napok 2014 Siófok, 2014. október 29. Dorner Lajos Kronológia A térség korábbi közlekedési stratégiájának felülvizsgálata 2005 A Balaton Nagytérség

Részletesebben

Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár

Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár 2 3 Szolgáltatási struktúra 2015.évi adatok alapján Menetrendi teljesítmény *Km/év+ Helyközi Szolgáltatók

Részletesebben

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. 1087 Budapest, Könyves K. krt. 54-60. Postacím: 1940 Budapest Telefon (1) 511-5032 Mobil: 30 / 87 03 519 Fax: (1) 511-1001 Webcím: www.mav-start.hu Veszprém vasúti

Részletesebben

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés Kálnoki Kis Sándor okl. mérnök, okl. városrendezı szakmérnök 2007. április 18. Városi közlekedési módok Vasúti közlekedés Közúti közlekedés Közösségi

Részletesebben

Vágányzári információ

Vágányzári információ Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 2019. június 3-tól 2019. szeptember 11-ig Rákos Hatvan állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 80 Budapest Hatvan Miskolc vasúton a vonatok módosított

Részletesebben

Vágányzári információ

Vágányzári információ Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 217. október 9-31-ig a Miskolc Sátoraljaújhely vasútvonal szakaszon végzett pályakarbantartási munkák miatt a hirdetményen feltüntetett vonatok menetrendje módosul,

Részletesebben

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23.

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Állandó és ideiglenes sebességkorlátozások alakulása A pályafelügyeleti

Részletesebben

Villamosítás után a gördülőállomány fejlesztésének időszaka a GYSEV Zrt.-nél. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.

Villamosítás után a gördülőállomány fejlesztésének időszaka a GYSEV Zrt.-nél. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Villamosítás után a gördülőállomány fejlesztésének időszaka a GYSEV Zrt.-nél Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Az előadás témái Villamosítás a GYSEV Zrt-nél Jelentős gördülőállomány fejlesztések

Részletesebben

XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései

XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései 2017. szeptember 7-8. Somodi László Vasútfejlesztési igazgató NIF Zrt. Kötöttpályás városi és elővárosi szállítás fejlesztése A NIF Vasútfejlesztésre jutó lehetőségek

Részletesebben

XI. Határok nélküli partnerség

XI. Határok nélküli partnerség XI. Határok nélküli partnerség 2017. október 6. Salgótarján Győrik Balázs mb. igazgató-helyettes NIF Zrt. 2017 2020 k özötti i dőszak vasúti projektjei Tartalom Folyamatban lévő, és befejezett szakaszolt

Részletesebben

Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések

Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések Előadó: Bíró József elnökhelyettes Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal vezető A személyszállítási törvény

Részletesebben

A GYSEV Zrt. stratégiájához illeszkedő nemzetközi fejlesztések. Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt.

A GYSEV Zrt. stratégiájához illeszkedő nemzetközi fejlesztések. Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt. A GYSEV Zrt. stratégiájához illeszkedő nemzetközi fejlesztések Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt. A GYSEV Zrt. Infrastruktúra-hálózata Leközlekedtetett vonatok, 2016: Személyszállító

Részletesebben

GYSEV Zrt. eredmények és fejlesztések a nyugat-dunántúli vasúti közlekedés elmúlt három évéből. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató

GYSEV Zrt. eredmények és fejlesztések a nyugat-dunántúli vasúti közlekedés elmúlt három évéből. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató GYSEV Zrt. eredmények és fejlesztések a nyugat-dunántúli vasúti közlekedés elmúlt három évéből Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató A GYSEV ZRT. Elmúlt 3 évének történései Miről is lesz szó A működést

Részletesebben

NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA

NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA BÜKFÜRDŐ 2019. ÁPRILIS 9-11 BACH RÓBERT VASÚTFEJLESZTÉSI IGAZGATÓ JELENLEGI PROJEKTJEINK Kivitelezés:

Részletesebben

VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök

VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök VAMAV Vevőtalálkozó 2017. január 26. Gyöngyös Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei 2017-2021 k özött Források Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program

Részletesebben

A KÖZSZOLGÁLTATÁS megrendelésének és lebonyolításának speciális helyzete a GYSEV Zrt. területén. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.

A KÖZSZOLGÁLTATÁS megrendelésének és lebonyolításának speciális helyzete a GYSEV Zrt. területén. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. A KÖZSZOLGÁLTATÁS megrendelésének és lebonyolításának speciális helyzete a GYSEV Zrt. területén Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Az előadás tartalma: A GYSEV Zrt. speciális infrastruktúra-hálózata

Részletesebben

Határmenti közlekedési kapcsolatok. A vasúti és közúti kapcsolatok fejlesztése 2018 és 2022-es évek között

Határmenti közlekedési kapcsolatok. A vasúti és közúti kapcsolatok fejlesztése 2018 és 2022-es évek között Határmenti közlekedési kapcsolatok. A vasúti és közúti kapcsolatok fejlesztése 2018 és 2022-es évek között Tóth Péter közlekedésért felelős helyettes államtitkár Innovációs és Technológiai Minisztérium

Részletesebben

Nemzetközi korridorok a GYSEV Zrt. hálózatán Villamosítás és további fejlesztések a vasúti árufuvarozás ösztönzése érdekében

Nemzetközi korridorok a GYSEV Zrt. hálózatán Villamosítás és további fejlesztések a vasúti árufuvarozás ösztönzése érdekében Nemzetközi korridorok a GYSEV Zrt. hálózatán Villamosítás és további fejlesztések a vasúti árufuvarozás ösztönzése érdekében Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató Az árufuvarozás jelentősége a GYSEV stratégiájában,

Részletesebben

2019. február 4-től május 12-ig

2019. február 4-től május 12-ig Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 2019. február 4-tl 2019. május 12-ig Rákos Hatvan állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 80 Budapest Hatvan Miskolc vasútvonalon a vonatok módosított

Részletesebben

XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia

XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia 2017. április 28. Bükfürdő Győrik Balázs koordinációs főmérnök NIF Zrt. Folyamatban l évő és előkészítés a l a t t álló vasúti f ejlesztések Tartalom

Részletesebben

Vágányzári információ

Vágányzári információ Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 9. szeptember 12-tl 9. november 1-ig Rákos Hatvan állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Hatvan vasúton a vonatok módosított menetrend

Részletesebben

Új megoldások, legújabb fejlesztések a GYSEV-nél. Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt.

Új megoldások, legújabb fejlesztések a GYSEV-nél. Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt. Új megoldások, legújabb fejlesztések a GYSEV-nél Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt. A GYSEV Zrt. Infrastruktúra-hálózata Leközlekedtetett vonatok, 2015: Személyszállító vonat: 135.300

Részletesebben

Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes. XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, szeptember 8.

Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes. XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, szeptember 8. Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, 2017. szeptember 8. Vasúti ingajárat (FEREX) 9 km új vonal, 1 új mh., 4 motorvonat (többlet) Menetidő (Reptér->Belváros):

Részletesebben

Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre

Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Üzemeltetés. Fejlesztés. Modernizáció. Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Veszprémi László üzemeltetési vezérigazgató-helyettes MÁV Zrt. Tartalom Fejlesztési igények általában Fejlesztések

Részletesebben

Budapest Miskolc Nyíregyháza

Budapest Miskolc Nyíregyháza MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Szolgálati menetrendkönyv a MÁV Zrt. Pályavasúti Üzletága részére 80 Budapest Miskolc Nyíregyháza 80d Visontai Kombinát Nagyút 80e Mezőkeresztes-Mezőnyárád Bükkábrány Érvényes:

Részletesebben

Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése

Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése 2013. július 29. Befejezõdött a Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztését célzó beruházás. A DKV Zrt.

Részletesebben

A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban

A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban Kövesdi Szilárd vezérigazgató GYSEV Zrt. 2012.11.08. Kőrös Norbert vezérigazgató GYSEV CARGO Zrt. 1. GYSEV általános bemutatása

Részletesebben

Vasúti korridorok Európában. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató, GYSEV Zrt.

Vasúti korridorok Európában. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató, GYSEV Zrt. Vasúti korridorok Európában Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató, GYSEV Zrt. Mi célt szolgálnak a közlekedési folyosók, miért alakultak ki? Napjaink közlekedési folyosói un. multimodális korridorok, vagy

Részletesebben

A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai. Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt.

A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai. Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt. A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt. Az előadás tartalma: A GYSEV Zrt. infrastruktúra hálózata, a finanszírozás háttere A vágányzárak folyamata

Részletesebben

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei a 2016 2020 években

A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei a 2016 2020 években VAMAV vevőtalálkozó 2016. január 28. Budapest dr. Mosóczi László Igazgató NIF Zrt. A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei a 2016 2020 években Támogatási források 2014-2020 között Integrált Közlekedésfejlesztési

Részletesebben

Vágányzári információ

Vágányzári információ Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 9. március 1-tól 9. május 12-ig Rákos Hatvan állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Hatvan vasúton a vonatok módosított menetrend szerint

Részletesebben

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE,

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, PÁL LÁSZLÓ PÁLYAMŰKÖDTETÉSI ÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI ÁLTALÁNOS VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, ÁTALAKULÁS 1 A VASÚTI SZEKTOR MAGYARORSZÁGON ÁLLAMI SZERVEZETEK

Részletesebben

A MÁV FKG Kft. jövőképe

A MÁV FKG Kft. jövőképe Biztonság Megbízhatóság Hatékonyság A MÁV FKG Kft. jövőképe Sejkóczki András, műszaki üzletágvezető MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. XVII. Pályafenntartási konferencia MÁV FKG Kft. bemutatása

Részletesebben

Közlekedési Operatív Program keretében között a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések

Közlekedési Operatív Program keretében között a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések Közlekedési Operatív Program keretében 2007-2013 között a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések 2010. június 10. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 1 903 637

Részletesebben

A magyar vasúti árufuvarozás aktuális kérdései

A magyar vasúti árufuvarozás aktuális kérdései A magyar vasúti árufuvarozás aktuális kérdései Dr. Kovács Imre Az Igazgatóság elnöke, CEO Zrt. A magyarországi szállítási piac stagnál 2008 = 100% 103,2% 104,9% 100% 100,0% 93,9% 94,5% 95,3% 94,2% 97,9%

Részletesebben

Peremfejlesztések a Nyugat-Dunántúlon. Határeset? Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.

Peremfejlesztések a Nyugat-Dunántúlon. Határeset? Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Peremfejlesztések a Nyugat-Dunántúlon. Határeset? Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Az előadás tartalma A GYSEV fejlesztéseinek stratégiai céljai Lezárt, folyamatban lévő és tervezett infrastrukturális

Részletesebben

Vágányzári információ

Vágányzári információ Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 9. május 27-tl 9. június 2-ig Rákos Hatvan állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Hatvan vasúton a vonatok módosított menetrend szerint

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli vasúti térség nemzetközi hatású fejlesztései. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.

A Nyugat-dunántúli vasúti térség nemzetközi hatású fejlesztései. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. A Nyugat-dunántúli vasúti térség nemzetközi hatású fejlesztései Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Az előadás tartalma: Folyamatban lévő nemzetközi hatású fejlesztések Tervezett rövid és

Részletesebben

A MENETRENDI OLDALAK KEZELÉSE

A MENETRENDI OLDALAK KEZELÉSE A MENETRENDI OLDALAK KEZELÉSE A menetrendi mezőkben: a vastag betűkkel nyomtatott állomásnév csatlakozó állomást jelöl. Az ehhez csatlakozó vonalak és ennek megfelelő menetrendi mezők számát az állomásnév

Részletesebben

BEFEJEZÉS ELŐTT A MÁV ÁTALAKÍTÁSA

BEFEJEZÉS ELŐTT A MÁV ÁTALAKÍTÁSA DÁVID ILONA ELNÖK-VEZÉRIGAZGATÓ MÁV MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. BEFEJEZÉS ELŐTT A MÁV ÁTALAKÍTÁSA 1 TARTALOM I. ÁTALAKULÁS II. EREDMÉNYEK III. STRATÉGIAI SZEMLÉLET KIALAKÍTÁSA 2 I. ÁTALAKULÁS 3 I.1. A MÁV

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYE KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSE A KORMÁNYZATI KÖZÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TÜKRÉBEN

VESZPRÉM MEGYE KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSE A KORMÁNYZATI KÖZÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TÜKRÉBEN VESZPRÉM MEGYE KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSE A KORMÁNYZATI KÖZÚT- ÉS VASÚTFEJLESZTÉS TÜKRÉBEN INTEGRÁLT KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM 2014-2020 KÖZOP ÉS IKOP KERETEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA KÖZOP teljes keret

Részletesebben

A térségi vasúti szolgáltatásfejlesztés aktualitásai

A térségi vasúti szolgáltatásfejlesztés aktualitásai A térségi vasúti szolgáltatásfejlesztés aktualitásai XIV. Regionális közlekedés aktuális kérdései 2019. május 30-31. Debrecen Dr. Bói Loránd A MÁV-START Zrt. számokban A MÁV-START Vasúti Személyszállító

Részletesebben

A.D.U. Építész Iroda Kft

A.D.U. Építész Iroda Kft A.D.U. Építész Iroda Kft TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV B A G N A G Y K Ö Z S É G Budapest, Rákos állomás Hatvan állomás vasúti vonalszakasz korszerűsítése 80 j vasútvonal menti területek Budapest, 2017. június

Részletesebben

MÁV Zrt. fejlesztési, karbantartási elképzelései, stratégiája. Budapest, 2015. január 28.

MÁV Zrt. fejlesztési, karbantartási elképzelései, stratégiája. Budapest, 2015. január 28. MÁV Zrt. fejlesztési, karbantartási elképzelései, stratégiája Budapest, 2015. január 28. 1 HELYZETKÉP A PÁLYAHÁLÓZAT FŐ PARAMÉTEREI Vonalbesorolás vonal km vágány km sebesség korlátozás [vkm] kétvágányú

Részletesebben

VIII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP

VIII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP VIII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP Elek István: A közelmúlt és közeljövő szegedi pályás fejlesztései Közelmúlt 2008-2012 Közelmúlt és jelen 2014-2015 1. Füves felületű vágányok ügye 3.820 m ilyen vágány

Részletesebben

Európai Unió költségvetési időszakában a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések

Európai Unió költségvetési időszakában a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések Európai Unió 2007-2013 költségvetési időszakában a MÁV Zrt. hálózatán megvalósításra javasolt, előkészítés alatt álló fejlesztések 2011. február 25. Az Európai Unió kiemelten támogatja a vasutak fejlesztését

Részletesebben

Infrastruktúra tárgy Közlekedéspolitika Vasúti közlekedés

Infrastruktúra tárgy Közlekedéspolitika Vasúti közlekedés Infrastruktúra tárgy Közlekedéspolitika Vasúti közlekedés Kálnoki Kis Sándor okl. mérnök, okl. városrendezı szakmérnök 2007. március 28. Az EU közlekedéspolitikájának prioritásai Cél: gazdasági, társadalmi

Részletesebben

Javaslat a térségi vasúti társaságok megalakításával kapcsolatos tárgyalásokra

Javaslat a térségi vasúti társaságok megalakításával kapcsolatos tárgyalásokra Javaslat a térségi vasúti társaságok megalakításával kapcsolatos tárgyalásokra Alapvetés: a tárgyalások célja, hogy hosszú távon fenntartható, sőt fejleszthető térségi vasúti szolgáltatás jöjjön létre.

Részletesebben

A GYSEV Zrt. mint régiós vasúttársaság

A GYSEV Zrt. mint régiós vasúttársaság A GYSEV Zrt. mint régiós vasúttársaság A GYSEV születése 1872. okt. 15. Koncesszió a Győr (Raab) Sopron (Oedenburg) - Neufeld/Leitha vonal építésére Victor von Erlanger báró részére -az állam részéről

Részletesebben

Az Észak-balatoni vasútvonal korszerűsítése projekt bemutatása

Az Észak-balatoni vasútvonal korszerűsítése projekt bemutatása Megrendelő: Mérnök: Vállalkozó: ÉB 2018 KONZORCIUM NIF Nemzeti FŐBER Nemzetközi Vasútvillamosító Infrastruktúra Ingatlanfejlesztő és R-KORD Kft. Kft. Fejlesztő Zrt. Mérnöki Zrt. 8086 Felcsút, Fő utca 1106

Részletesebben

Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább?

Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább? Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább? Tóthné Temesi Kinga Németh András KTI Északnyugat-magyarországi Közlekedésszervező Iroda Salgótarján, 2018. október 5. Közlekedésszervező

Részletesebben

A Budapest- Székesfehérvár- Gyékényes vasútvonal fejlesztési tapasztalatai. Harkány, 2017, november 10.

A Budapest- Székesfehérvár- Gyékényes vasútvonal fejlesztési tapasztalatai. Harkány, 2017, november 10. A Budapest- Székesfehérvár- Gyékényes vasútvonal fejlesztési tapasztalatai Harkány, 2017, november 10. Péley Dániel Okleveles közlekedésmérnök Projektvezető V3 projektiroda peley.daniel@nif.hu A Budapest-

Részletesebben

FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése

FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése 2012. szeptember 18. Berger András projektvezető Budapesti Közlekedési Központ FUTÁR projekt célok és eszközök Célok A közösségi

Részletesebben

GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén

GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén 2014.06.05_RailHuc_GYSEV Liska Szilárd Személyszállítási koordinátor 1 GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZRT. Múlt: 1872,

Részletesebben

III. Cím TÁJÉKOZTATÁS

III. Cím TÁJÉKOZTATÁS 21 III. Cím TÁJÉKOZTATÁS Az utastájékoztatási feladatokat a Szolgáltató látja el, továbbá gondoskodik arról, hogy az utasokat jogaikról, kötelezettségeikről, az igénybe vehető szolgáltatásokról tájékoztassa,

Részletesebben

Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt. Szeged 2013. január 23.

Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt. Szeged 2013. január 23. Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt Szeged 2013. január 23. A közösségi villamos közlekedés története 1/3 A kezdetek 1897. július 10-én indult az első villamos, a forgalmat 9 darab motor és 4 darab pótkocsival

Részletesebben

A TransHUSK Plus projekt

A TransHUSK Plus projekt A TransHUSK Plus projekt dr. Siska Miklós KTI Zárókonferencia Győr, 2015. június 17. A projekt keretében vizsgált térségek A két projekt néhány jellemző adata 680 km közös határ; 22 (TransHUSK) + 18 (TransHUSK

Részletesebben

Forgalom, avagy a Forgalmi üzemirányítás

Forgalom, avagy a Forgalmi üzemirányítás Forgalom, avagy a Forgalmi üzemirányítás Vasúti Erősáramú konferencia (Siófok, 2015. 11.17.) Béres Barna osztályvezető Pályavasúti Üzemeltetési Főigazgatóság Forgalmi Üzemirányítási Osztály 1 1. sok könyv

Részletesebben

A TRAM-TRAIN HELYE ÉS SZEREPE A VASÚTI KÖZLEKEDÉSBEN

A TRAM-TRAIN HELYE ÉS SZEREPE A VASÚTI KÖZLEKEDÉSBEN A TRAM-TRAIN HELYE ÉS SZEREPE A VASÚTI KÖZLEKEDÉSBEN 1. BEVEZETÉS A vasúti ágazatok műszaki jellemzőinek ismerete és tudatos alkalmazása a tervezésben alapvető szakmai követelmény! Klasszikus vasutak hegyvidéki

Részletesebben

A MÁV Zrt. rövid- és hosszú távú fejlesztési célkitűzései, karbantartási stratégiája

A MÁV Zrt. rövid- és hosszú távú fejlesztési célkitűzései, karbantartási stratégiája Kiss-Becze Eszter stratégiai és fejlesztési főigazgató MÁV Zrt. 2017.01.26 1 Aktualitások, a MÁV Zrt. tervezett fejlesztései Tematika A szervezeti változásokról Beruházások, fejlesztések Karbantartás,

Részletesebben

Korszerűsítési projektek és az üzemeltetés kapcsolata

Korszerűsítési projektek és az üzemeltetés kapcsolata Korszerűsítési projektek és az üzemeltetés kapcsolata Magyar Vasút 2018 Konferencia 2018. szeptember 13. New York Palace The Dedica Anthology Győrik Balázs koordinációs főmérnök NIF Zrt. Tartalom Jelenlegi

Részletesebben

Pénzügyi lehetőségek az infrastruktúrafejlesztésben a 2014-2020-as programozási időszakban

Pénzügyi lehetőségek az infrastruktúrafejlesztésben a 2014-2020-as programozási időszakban Pénzügyi lehetőségek az infrastruktúrafejlesztésben a 2014-2020-as programozási időszakban Gecse Gergely, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2014. október 29. Nemzeti Közlekedési Napok 2014, Siófok

Részletesebben

Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez

Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez Borbélyné dr. Szabó Ágnes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezető-helyettes Új megoldások a közösségi

Részletesebben

A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések

A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések Borbélyné dr. Szabó Ágnes Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezető 2018. 05. 30. 1

Részletesebben

Távolsági vonatainkon is biztosítunk kerékpárszállítási lehetőséget a Tisza-tóhoz, a Dunántúlidombsághoz, a Balatonhoz.

Távolsági vonatainkon is biztosítunk kerékpárszállítási lehetőséget a Tisza-tóhoz, a Dunántúlidombsághoz, a Balatonhoz. Ha belföldi kirándulást tervez, nem kell otthon hagynia kerékpárját! Távolsági vonatainkon is biztosítunk kerékpárszállítási lehetőséget a Tisza-tóhoz, a Dunántúlidombsághoz, a Balatonhoz. BALATON-PART

Részletesebben

Új kihívások a közúti közösségi közlekedésben. Előadó: Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes április 10.

Új kihívások a közúti közösségi közlekedésben. Előadó: Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes április 10. Új kihívások a közúti közösségi közlekedésben Előadó: Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes 2019. április 10. A VOLÁNBUSZ Zrt. üzletpolitikai célja Minél magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtása,

Részletesebben

BIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015.

BIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015. Kertész Ottó vasútbiztonság vezető MÁV Zrt. MÁV Zrt. Felügyelőbizottság Igazgatósága Szervezetek Elnök-vezérigazgató Belső ellenőrzési főosztály Biztonsági

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN. XII. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen március

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN. XII. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen március KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A 2014-2020 EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN XII. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen 2017. március 22-23. 2014-20 IDŐSZAKRA VONATKOZÓ LEGFONTOSABB EURÓPAI UNIÓS ÉS HAZAI

Részletesebben

Vágányzári információ

Vágányzári információ Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy 21. szeptember 9-tl 21. november 15-ig Gödöll és Tura állomásokon, valamint Rákos Pécel és Tura Hatvan állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest

Részletesebben

A MÁV-START Zrt. jövőképe, beruházásai, fejlesztései

A MÁV-START Zrt. jövőképe, beruházásai, fejlesztései A MÁV-START Zrt. jövőképe, beruházásai, fejlesztései Csépke András üzemeltetési vezérigazgató-helyettes 2015. február 26. Kápolnásnyék A MÁV Csoport alaptevékenysége VASÚTI PÁLYAMŰKÖDTETÉS VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS

Részletesebben

Tisztelt Képviselő testület!

Tisztelt Képviselő testület! Tisztelt Képviselő testület! Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást írt ki Esztergom intermodális csomópont fejlesztésének két részajánlatára vonatkozóan. Az első részajánlat

Részletesebben