Szalagavató a Deákban. Parázs Hagyományõrzõ Nap városunkban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szalagavató a Deákban. Parázs Hagyományõrzõ Nap városunkban"

Átírás

1 jaszvidek_1.qxd :18 Page január 29. XX. (XLV.) évfolyam 1. szám Ára: 116 Ft Válság Jelentem, még nem ért véget. Ráadásul bármennyire is a könyökünkön jön már ki úgy gondolom az új esztendõ talán leggyakrabban használt szava lesz a válság. Olyan kiegészítéseket kap majd ezen túl is, hogy gazdasági-, meg világ-, esetleg globális-, no meg persze pénzügyi-, ami az egészet elindította. Befolyásolja mindennapjainkat, beleturkál pénztárcánkba, bizonytalanná teszi munkahelyünket. Nagyon szerencsésnek mondható, aki hatásai alól ki tudja vonni magát. Ami pedig még inkább aggasztó, hogy még a gazdasági elemzésekkel hivatásszerûen foglalkozó szakemberek sem látják a végét. A válság okozta társadalmi betegségekre szolgáló általános érvényû medicinával pedig még senki nem jelentkezett. Kár, mert volna rá igény szerte a világban. Nagyon valószínû azonban, hogy azok a közösségek tudnak a legkevesebb véráldozattal kikerülni ebbõl a helyzetbõl, akiknek erénye: hogy ha kell, egy közös cél érdekében össze tudnak fogni. Márpedig a közös cél most igencsak adott. Kérdés, milyen esélyt hagynak egymásnak a közösség tagjai, hogy a célok megvalósításához vezetõ út kimunkálásában, és persze ezután a megvalósításban is közösen vegyenek részt. Hazai nem éppen haladó hagyományaink nem tesznek minket túl optimistává ez ügyben sem. De ugye azt szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára. Így aztán reménykedjünk abban, hogy Magyarország kisebb-nagyobb közösségei érvelve, a prolémákat egymással megbeszélve és nem a másiknak diktálva próbálják megoldani. Az esély megvan, lehet vele élni Ilyenkor télen sok szalagot viselõ fiút és lányt látni az utcán. Eddig mindig csak néztem a kitûzõs diákokat, de december 20-án én is büszke Szalagavató a Deákban Végzõs diákok 12/a Végzõs diákok 12/b Parázs Hagyományõrzõ Nap városunkban Galga Dudazenekar és Kalocsai Mária népi énekes A Téli Esték egyik nyitó rendezvényeként november 29-én egész napos programunknak adott otthont a Petõfi Mûvelõdési Ház. Karácsony elõtti ünnepi ráhangolódásra és ajándékkészítésre várt a Parázs Hagyományõrzõ Egyesületünk minden kedves érdeklõdõ gyermeket és szüleit. A résztvevõk ismét gazdag kínálatból válogathattak. Kipróbálhatták a csuhéból és gyékénybõl készülõ angyalka és karácsonyfadísz készítést, a kosárfonás alapjait, a bõrbõl való fonásokat és varrásokat, a gyöngyékszer készítést, a fonalból való különbözõ hurkolásokat, a só-liszt gyurmából való ajándékkészítést, valamint a színes papírból és zsinórokból történõ külön- Folytatás a 4. oldalon Karácsonyi hangverseny A zene magasabbrendû minden tudománynál és filozófiánál. (Beethoven) A karácsony közeledtével egyre többször nézek a naptáramba, nemcsak december 25-ét, hanem a zeneiskola karácsonyi koncertjét is várva. Idén a hangversenyt december 20-án rendezték meg a templomban. Nem tudom, mi az oka, talán az ünnepi hangulat, a templom fensõbbséges légköre, a feldíszített fenyõfák vagy a karácsonyi dallamok, de ez a koncert valahogy min- Folytatás a 3. oldalon szalagot viselõ végzõs lettem. Ekkor tartotta ugyanis a Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola a szalagavató ünnepségét a Petõfi Mûvelõdési Házban. Idén két osztály közel hatvan diákja kapta meg az utolsó éveseknek járó kék szalagot. Mindannyian nagyon izgultunk, elvégre nem sûrûn történik az emberrel ilyesmi. Az ünnepség Vereb András igazgató úr beszédével Fotó: Kubacsekné Gulyás Éva Míg a Táncmûvészet Világnapja alkalmából a Népek táncából láthattunk bemutatót az Extázis Tánccsoporttól, a Téli Esték programsor végén a Fátylak Tánca címû szünet nélküli másfél órás ritmus és látvány showban csak hastánc koreográfiákban gyönyörködhettek a jelenlévõk. A közel 100 táncos 20 kezdõdött, aki felidézte a már nagyon távolinak tûnõ elsõ gimis napokat, és biztatott, hogy a következõ megmérettetéseken is sikeresen helytálljunk. A tizenegyedikesen nevében Juhász László sportolóhoz illõen gratulált: Szerintem az élet olyan, mint egy focimeccs. Tele van jó passzokkal, látványos szabadrúgásokkal, ha szerencsénk van, tizenegyest is rúghatunk. Azt hiszem, ez a mai nap olyan, mint egy hálószaggató gól. A meccset azonban még nem nyertétek meg, így kérek mindenkit, hogy csúcsformában fusson ki a második félidõre!. Folytatás a 3. oldalon Téli Varázslat a Téli Estékben Szerény lányok Tánc Musztafának produkciót adott elõ a Szent Vince úti Tornacsarnok közönségének. Kelet varázslatos világának tánckavalkádja elõtt elsõ alkalommal kínálták tálcán a mesés kelet ízeit. A datolya, füge, aszalt gyümölcsök kínálásához a hastáncos lányok közé, kedveskedve a nöi nézõknek, újra férfit alkalmaztak. Folytatás a 4. oldalon

2 jaszvidek_1.qxd :18 Page 2 2 Jászvidék január 29. Sokba kerül az iskola, az óvoda, egyre nehezebb még társulásban is fenntartani a Jászágón mûködõ intézményeket, ugyanakkor ezek az intézmények mindig népességmegtartó erõt jelentettek. Nem szabad mindent szigorúan, pénzügyi szempontból vizsgálni, hiszen ha ezek nincsenek, akkor lassan elnéptelenedik a falu vélekedett Mozsár Lászlóné Jászágó polgármestere az elmúlt esztendõt értékelõ beszélgetés alkalmával. Rögtön nagy változással indul a 2008-as év Jászágón, hiszen év elején kezdték közös Egy város életében, nem minden napos dolog, hogy új harangot szentelnek. A mi életünkben is egy különleges esemény és Árokszállás népe régi vágya teljesül, hogy június 7-én Szentháromság napi búcsún felszentelhetjük az új harangunkat Az új harangöntés összes költsége mintegy 6 millió forint, mely összeget adományokból kell elõteremteni. Véletlennek tûnõ történések vezettek az új harang elkészítéséhez. Az idõ távlatában azonban világosan látható, hogy nem a véletlenek egybeesése, hanem értelemmel fel nem fogható, egy magasabbrendû akarat felismerése, irányításának elfogadása hozta létre, azokat az ünnepi eseményeket, melyek végül az új harang elkészítését kikövetelték ben a Millennium évében, a Gondviselés irányítása nyomán, keresõ kezek megtalálták, a tanyarombolások idején, csodaként, megmenekült, majd a fáskamrába elrejtett nagyárki harangot, amely 33 évi kényszerû némasága után újra megszólalt a Nagyboldogasszony napi nagyárki búcsún hirdetve Árokszállás népe élni akarását. Azóta ideiglenes otthonában, a Zárda kápolnában lakik a Nagyárki Harang, és Árokszállás népe összefogásával minden évben újra szól Nagyárkon, ami helyi csodákat, ünnepi események egész sorát indította el. Újra vizet ad a lerombolt A bajokon átsegít a megértés és a türelem Kismértékben növekszik Jászágó lakosságának száma munkájukat Pusztamonostorral a körjegyzõség keretében vetettük fel a polgármesternek. Ez valóban így van és rögtön az elsõ problémát is ez jelentette a településnek. A pusztamonostori képviselõ-testület ugyanis néhány nappal az évzárás elõtt feloszlatta önmagát és idõközi választásokat írtak ki. A körjegyzõséget így már az új képviselõ-testülettel hoztuk létre, amelynek mûködése csak március 1-jével indulhatott meg január helyett. A költségvetést is át kellett alakítani az eredeti elképzelésekhez képest. Mint minden együttmûködésben itt is van kedvezõ és kevésbé poz- Harangtól Harangig Nagyárki Iskolakápolna kútja, a víz az életet jelenti és új lehetõséget is felajánl az egykori magyar tanyavilág újra építésének a lehetõségét, ami sosem volt olyan idõszerû és fontos, mint napjainkban. A Gazdakör épületében réztáblán örökítettük meg a szétrombolt árokszállási tanyavilág, majd 1500 lerombolt tanya tanyásgazdáinak nevét, emlékkõ mutatja a lerombolt Nagyárki Iskolakápolna helyét, Rekviem a Tanyákért címû könyvben név szerint, tanyaszám szerint emlékeztünk meg az elüldözött egykori tanyásgazdákról, az Ipartestülettel közösen emléktáblát szenteltünk az Ipartestület egykori elnökének Soós Antalnak, emléktáblát szenteltünk a Szentháromság Nagytemplomban az 1848-as szabadságharc 160. évfordulója tiszteletére és a szabadságharcban hõsi halált halt több száz árokszállási hõs emlékére, 2008-ban, újra állítottuk, megszenteltük a vihar ledöntötte Pengyi keresztet és ettõl kezdve, minden évben megrendezzük a Péter Pál napi aratási ünnepséget a keresztnél. Az aratási ünnepségen került sor az aratást végzõ emberek, a gépek és az aratásra váró búza az Élet megáldására. A Péter Pál napi aratási ünnepségen vetõdött fel, a II. világháborúban elpusztított harang újra öntésének gondolata. A Nagyboldogasszony napi nagyárki búcsún és augusztus 20-án Szent István király ünnepén a Gazdakör kezdeményezésére elkezdõdött az új harangöntés megszervezése, ami találkozott Árokszállás népe együttes akaratával, hogy: újra szóljon a II. Világháborúban elpusztított árokszállási harang, hogy újra megkonduljanak az összes árokszállási harangok az 1893-ban öntött 1200 kg-os nagyharang, az I. Világháború 400 hõsi halottja emlékére 1927-ben öntött 350 kg-os kisharang, az 1600-as években Budán öntött 80 kg-os lélekharang, felirata: OPEN JOSEP STEIN CHCOS NIC IN, valamint a ma még hiányzó, Árokszállási Szentháromság harang. A év Advent ünnepén a Város Plébánosa a Nagytemplomban meghirdette az új harang elkészítését és adományozásra kérte Árokszállás népét. A templomi hirdetés után megkezdõdtek az adományozások. A templomba járók minden vasárnap tájékoztatást kapnak a gyûjtés eredményérõl, de ettõl függetlenül, tudatni kell mindenkivel, hogyan adományozhatnak. A templomi hirdetésen kívül más módon is tájékoztatni kell Árokszállás Polgárait az adományozás lehetõségérõl (hírközlõ szervek, szórólapok, hirdetések, falragaszok stb.) Ezért március 15-étõl kezdõdõen hetente egy alkalommal csütörtökön délelõtt 10 órakor, a Plébánia Hivatal adatai alapján ki fogjuk függeszteni a Petõfi Sándor Mûvelõdési itív oldala is a közös munkának, de igyekszünk minden problémát közösen megvitatni. A bizalom mindenképpen alapvetõ fontosságú a hosszú távú együttmûködésben. A napi mûködésben annyi változást jelent mindez, hogy hetente csak egy alkalommal van jelen személyesen is a jegyzõ Mudris Andrásné, a hét többi napján Pusztamonostoron végzi feladatait. Másként kell elõkészíteni a jegyzõi határkörbe tartozó hatósági folyamatokat, mint eddig. A türelem azonban itt is segít az adódó problémák áthidalásában. Arra törekednek, hogy ne keletkezzen feszültség a két település között. Sikerült megoldani az intézmények mûködtetését? Minden alapellátást nyújtó intézmény mûködik a faluban, és ezt valóban eredménynek kell tekinteni, hiszen már az is elvitte a település költségvetésének közel tizedét, hogy a nyugdíjba vonuló, s a hivatalból távozó munkatársaink felé teljesítettük a nekik törvényben elõírt járandóságaik kifizetését. Folyamatosan gondolkodnunk kell azon, hogy miként mûködtessük az intézményeket. Az óvoda, iskola, iskolakonyha és egyéb intézmények fenntartása a jövõben csak úgy oldható meg, hogy a gazdálkodás irányítását átadjuk a mûködtetõ társulás felé, és helyben a szakmai irányítást hagyjuk meg. Milyen fejlesztésekre volt lehetõség? Apró lépésekben tudtunk haladni. Összességében mintegy kétmillió forintot fordítottunk az orvosi rendelõ tetejének-, a mûvelõdési ház kéményének-, a kis kápolna tetejének, illetve a hivatal udvari raktára tetejének felújítására. Pályázati támogatásból sikerült szintén közel kettõ millió forintból felújítani az iskola homlokzatát, 8,3 millió forintot fordíthattunk mindezen túl egy új gépjármû vásárlására is, amely a szociális feladatok megoldásában lesz segítségére a településnek. A jármûvet várhatóan áprilisban állíthatjuk szolgálatba. Szükség volt hitel felvételére? Ház hirdetõ táblájára az adományozás eredményeit. Célszerû lenne ugyanekkor adománykérõ harangozás, amikor 2-3 percre megkondulnak az árokszállási harangok, a Nagytemplom jelenleg meglévõ harangjai, a Havas Boldogasszony Kápolna harangja és a Nagyárki harang a Zárda Kápolnában. Ugyanezen a csütörtökön a helyi kábel tv, valamint a gyöngyösi tv is ismerteti a legfrissebb eredményeket. Lényeges, hogy az adományozási idõszak alatt az adományozás legyen a város fontos eseménye, a harangról beszéljenek az emberek. A cégek, szervezetek adományait név és összeg szerint is fel lehet tüntetni, a magán adományozókat csak név szerint, ismertetni. Az adományozók nevét, az adomány összegét a Plébánia Hivatal gyûjti, hivatalos okiratként levéltározza. 1. Adományozhatnak Árokszállás polgárai, a vállalkozások, az Árokszállásra telepedett multinacionális cégek, egyéb vállalatok, szervezetek. stb. Megvalósítható az a javaslat, melyet a Civil Fórum január 16-i gyûlésén az Ipartestület elnöke Csikós László terjesztett elõ: a harangöntésben meghatározó tisztséget és felelõsséget vállalók a Város Plébánosa, a Város Polgármestere és a Gazdakör Elnöke levélben, vagy személyesen keressék meg a helyi vállalatokat, cégeket, hogy adományozzanak a harangra. Az adomány nagyságát illetõen az egyes cégek árbevétele támpont lehet az adományozott összegrõl. Adományaikat a vállalatok, a cégek nem idegennek adják, hanem Árokszállásnak, azoknak, akik munkájukkal a cégek profitját megtermelik, amelybõl egy-két tized ezreléket szívesen adományoznak a harangra. További javaslata Elnök Úrnak, hogy Jászárokszállás város az éves költségvetésének ezrelékekben kifejezhetõ összegét tudja fordítani a harangra. A Gazdakör elnöke kapcsolatot tart a gyûjtésben résztvevõkkel. Ugyan csak a Civil Fórumon a Város Plébánosa Gyenes Gyula fõesperes, pápai prelátus tájékoztatta a jelenlévõket, hogy az adomány összegét le lehet írni az adóalapból. Erre a célra külön befizetési csekket küldenek az adományozóknak. 2. Az árokszállási civil szervezetek, jó szervezéssel megkönnyíthetik az adományok összegyûjtését. Az egyes szervezetek megbízottjai adományozó ívekkel személyesen felkeresik tagtársaikat és feljegyzik az adományozók nevét és a felajánlott összeget. Pénzt nem fogadnak el, de átadnak egy befizetési csekket, vagy tájékoztatják az adományozót, hogy az adományt befizetheti a Plébánia Hivatalban is. Ez a megoldás elõnyös a civil szervezeteknek is, mert nem kell pénzkezeléssel foglalkozniuk, nincs pénzmozgás, az adományozó nevét személyenként õrzik meg a Plébánián. 3. A Civil Fórumhoz 34 civil szervezet tartozik. A civil szervezetek saját adományaikat a évi támogatás terhére is megtehetik %-os, vagy ettõl eltérõen magasabb, vagy csekélyebb öszszegben. A Gazdakör például felajánlotta a évi önkormányzati támogatása teljes Év közben vettünk fel hitelt, de végül év végére az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatási pályázata segítségével sikerült egyenesbe hozni a település költségvetését. Akkor bizakodóbb a 2009-es esztendõre tekintve? Ha csak a pénzügyeket nézem, akkor azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem. A korábbi évekhez hasonlóan szintén nagyon nehéznek gondolom az elõttünk álló esztendõt. Azt azonban nyugodtan mondhatom, hogy a helyiek jóindulata, illetve türelme eddig minden bajon átsegítette a települést. Ráadásul a jászágóiak nagyon jó adófizetõk. A kommunális-, a telek-, a belterületi földek- valamint a gépjármû adóból befolyt összegek rendkívül sokat segítenek. Ezért, illetve a számos egyéb, nem pénzben érkezõ segítségnyújtásért is köszönetet kell mondanom a helybélieknek. Hasonlóképp meg kell köszönni a hivatal és az intézmények dolgozóinak tevékenységét, hiszen mindannyian sokkal többet vállalnak fel nap mint nap, mint amennyi az adott munkából adódó kötelességük volna. Jászágó nem vállalja túl magát az intézmények megtartásában? Kevesebb pénzt emésztene fel a mûködtetés mindezek nélkül. Talán így van, talán nem, ugyanakkor ilyen kérdésekben szerintem nem szabad kizárólag a pénzügyi szempontokat figyelembe venni. Az iskola mindig népességmegtartó erõ volt, az intézmények pedig amellett, hogy szükséges alapfeladatokat látnak el, még munkahelyeket is megtartanak a faluban. Ezek összessége nélkül végkép elnéptelenedne a település. Az önkormányzat feladata ezeket megtartani. Nehéz és hosszú folyamat ez, de az elmúlt esztendõkben a születésekkel és a beköltözésekkel együtt, ha kis mértékben is de emelkedett a falu lakosainak száma. Az Európai Unió nyugati felén már rájöttek az emberek, hogy egy kistelepülésen valóban lehet élni, míg a nagyvárosokban sokszor csak dolgozni lehet. összegét. Ettõl függetlenül a Gazdakör tagjai egyéni felajánlásokat tesznek. Alpolgármester asszony a január 16-i gyûlésen felhívta a figyelmet a pénzügyi fegyelem betartására, továbbá javasolta, hogy a farsangi ünnepi rendezvényeken célszerû lenne perselyezni a harang javára. Zsólya Pálné a Civil Fórum elnöke javasolta, hogy az egyes civil szervezetek eddigi gyakorlatuknak megfelelõen gyûjtsenek a harang javára. A Civil Fórumon Gulyás Éva tanárnõ vállalta, hogy mûvészeti táncuk bemutatásáért kapott bevételt felajánlják a harangnak. A Javaslathoz csatlakozott Pethes Kálmán a Parázs szakmai vezetõje. Az új harangot a szentmise után búcsúi körmenettel körbekísérjük a városban, hogy a város lakói még a földön megismerhessék harangjukat. A körmenet útiránya: Nagytemplom Szentháromság tér gr. Széchenyi István utca Munkácsy Mihály utca Nagyárki Csányi utca Kossuth Lajos utca. Az új harang, az Árokszállási Szentháromság harang a június 7-i Szentháromság napi búcsún délben kondul meg elõször, együtt a többi haranggal. Az ünneplõ hívek együtt elimádkozzák az Úrangyalát, bekapcsolódva a Magyar Katolikus Rádió hangszórón közvetített, Úrangyala imájába. A Jászárokszállási Gazdakör nevében Dr. Farkas Miklós a Gazdakör elnöke

3 jaszvidek_1.qxd :18 Page január 29. Jászvidék 3 Túlélésre kell berendezkedni 2009-ben A polgármester szerint a kiadások csökkentése mellett a bevételek növelését kell elérni. A nehéz körülmények ellenére egy jó színvonalon, eredményesen mûködõ városi intézményhálózat jelenti 2008 örökségét Jászárokszálláson, viszont rendkívül nehezen tervezhetõ, bizonytalanságokkal, bevételkieséssel fenyegetõ 2009-es esztendõ elé néz a város. A válság külsõ hatásai miatt sajnos az elsõdleges célként kell megfogalmazni a túlélés hátterének megteremtését véli a város pogármestere. Ambiciózus fejlesztési terveket készítettünk a as esztendõre, amelyek forrását pályázatokból kívántuk elõteremteni mutatott rá felvezetésként Gergely Zoltán polgármester. A beadott 22 pályázatunk mindegyikét befogadták, ugyanakkor a három kiemelt fejlesztéshez (a Szent Vince úti iskola felújítása, Termálfürdõ medence építése, Ságvári úton kerékpárút létesítése) nem sikerült anyagi támogatást nyernie Jászárokszállásnak. Voltak sikeres pályázataink, így 44 millió forintot nyertünk a városközpont megújítására, ami a Lehel utca, a Prohászka utca burkolatának megújítását, a Piactér nagy részének újra burkolását jelenti, illetve 216 régi típusú lámpatest energiatakarékosra cserélését foglalja magában. Egy másik sikeres pályázat eredményeként megújulhat a Madách utca, amely részleges járdafelújítással is együtt jár. Új burkolatot kap a Kossuth út, illetve a Deák úti járda. Megvalósult a Védõnõi szolgálat épületének akadálymentesítése, Folytatás az 1. oldalról A végzõsök nevében osztálytársam, Bagi Tímea köszönte meg a szalagot: Mit jelent ez a szalag? Sok jelentést hordoz. A szalag elválaszt és összeköt. Elválaszt a gyerekkortól, a diákévektõl. A szalag figyelmeztetõ jel is, figyelmeztet a közelgõ érettségire. Mi a legjobb formánkban fogunk felújítása valamint 20 millió forintot nyertünk a polgármesteri hivatal mûködésének korszerûsítésére. A K&H Bank környezetében pedig a pénzintézet támogatásával megkezdõdhetett a Lehel út rendbetétele, út, járda és parkoló építése. Itt már csak az aszfaltszõnyegezés maradt tavaszra. Mit tekint 2008 jelentõs eredményének? Jelentõs eredménynek kell tekinteni, hogy a város intézményhálózata jó színvonalon zökkenõmentesen mûködhetett. Nem volt szükség év közben megszorításokra, összevonásokra, létszámcsökkentésekre. Immár egy esztendeje mûködik a mentõállomás a városban, az egészségügyi alapellátás intézményei is jól mûködhettek az elmúlt esztendõben. Növekedett a gyermekek létszáma az alapfokú oktatási intézményekben, a bölcsõdében, óvodában és az iskolában egyaránt. A hosszú távú mûködtetés alapjait teremti meg ezekben az intézményekben. Sok szó esett a közbiztonság helyzetérõl. Milyen lehetõségeket lát az elmozdulásra? Mindenben segítségére vagyunk, és leszünk a jövõben is a rendõrségnek. Szolgálati lakást, benzintámogatást biztosítunk a jászárokszállási õrsön szolgálatot teljesítõ rendõröknek novemberétõl kísérleti jelleggel egy éves idõtartamra kisegítõ dolgozót biztosítunk a helyi rendõrõrsön, aki adminisztrációs tevékenységet végez, illetve a lakossági bejelentéseket is fogadja. Mindez azonban nem kifutni arra a képzeletbeli pályára, ahol megnyerhetjük a meccset. Az ünnepség második felében a tizenegyedikesek vidám mûsora következett. Tavalyról tudom, hogy mennyi munkával jár egy jelenet elõadása, így minden tisztelet az övék, mert igazán jól sikerült mindkét osztály mûsora. Köszönjük nekik. pótolta a városból hiányzó rendõröket. Várakozásunk szerint azonban az év elsõ hónapjaitól két új rendõr teljesíthet szolgálatot Jászárokszálláson. Minden segítséget megadunk azért, hogy a szükséges rendõri létszámot biztosítani lehessen a városban. Az elmúlt évben sem volt zökkenõmentes a képviselõ-testületi munka. Mindezt hogyan látja a polgármester? Rosszul kezdõdött az év, hisz elsõ körben nem fogadta el a képviselõ-testület a költségvetést, sem a munkatervet, ami lényegében az egész elsõ félévre rányomta a bélyegét. Mostanra viszszafizettük a város által fenntartott gimnázium gazdálkodása okán az önkormányzatra kirótt 12 millió forintot, de sajnos az általános iskolánál egy másik vizsgálat által kimutatottak szerint szintén 12 millió forintot kellene visszafizetnünk az államkasszába. Szerintem ezek a problémák elkerülhetõk lettek volna, ha a központi gazdálkodásra lehetõséget adó Kis kincstárat megszavazza a testület, azonban nem így történt. Az önkormányzati munka sok személyeskedéssel, pártoskodással, frakciózással tarkított volt ebben az évben is. A város hitelállomány ötven millió forinttal emelkedett. Forgóeszköz hitelként kellett felvennünk, mivel fejlesztési hitelt nem vettünk fel, ebbõl fedeztük a beruházások jó részét. Mire számíthat a város 2009-ben ilyen alapról indulva? Az elmúlt esztendõt végül kiegyensúlyozott, szilárd gazdálkodással tudtuk zárni. Ahhoz viszont, hogy ez megmaradjon, új gondolkodásmódra van szükség mindenkitõl. Lényegében minden hosszabb távra szóló döntést át kell gondolni. Azokat a beruházásokat, amelyekre már elnyertük az anyagi támogatást, meg kell valósítani, ezen felül viszont az alapszolgáltatásokra kell a hangsúlyt helyezni. Szerintem beruházásokat csak abban az esetben vállalhat fel a város, amennyiben arra kilencven, vagy annál magasabb arányú támogatást lehet Szalagavató a Deákban Az idei szalagavató formabontó volt abban a tekintetben, hogy az eddigiektõl eltérõen nem az iskola diákjai, hanem a szülõk ültek a közönség soraiban. Ezt jó újításnak tartom, mert a szülõknek biztosan sokat jelentett, hogy részt vehettek ezen az eseményen. A szalagavató olyan ünnep, amely csak egyetlenegyszer van egy életben. elnyerni, vagy több évre elnyújtva lehet megvalósítani. Ennyire tragikusnak látja a helyzetet? Már voltak az elmúlt 10 év alatt nehéz helyzetek, de ilyen borúsan még nem láttam a gazdálkodásunk lehetõségeit. A cél az lehet, hogy túléljük 2009-et. Az elõzetes számok szerint a központi forrásból kiesõ normatív támogatások mértéke millió forint lehet, a helyi adóból pedig az ipari üzemek mostani elõrejelzései alapján ami még szintén változhat úgy 60 millió forinttal kevesebb bevétel érkezhet a városi kasszába. Ugyanakkor kihívást jelent a szennyvízcsatorna hálózat hitelének elsõ törlesztése, amit június 30-ig kell teljesítenie a városnak. Mindennek tükrében az elsõ körben az önkormányzati alkalmazottak étkezési hozzájárulása és ruhapénzén kívül a korábban járó cafeteria juttatások nagy részét fel kell függesztenünk. Szeptemberben lehet majd visszatérni rá, hogy kiadhatók-e ezek a juttatások vagy sem. A költségeket, az egyes intézmények munkatársainak létszámát szigorúan át kell tekinteni. Két három fõ elbocsátására kell számolni jelenlegi információink alapján az idén. Át kell tekinteni a város ingó- és ingatlan vagyonát annak érdekében, hogy mindebbõl mit lehet értékesíteni, ami plusz bevételhez juttatja a várost. Egyetértés született már a célokról és a szükséges intézkedésekrõl? 2009 túlélésének egyik kulcsa lehet, hogy egyfelé húzzon a képviselõ-testület. Közösen vállaljuk fel a nem népszerû, de szükséges döntéseket, hogy a növekedési pályáról a város ne térjen le. Amennyiben a lehetõségeinket jól felmérve addig költekezünk amennyire azt a város kasszája megengedi, akkor a válságot követõen újult erõvel folytatódhat a fejlõdés. Reményt ad erre a több, mint 2000 munkahelyet biztosító ipari parkunk és Jászárokszállás szorgalmas lakossága. Furcsa ebbe belegondolni, ugyanakkor nagyon jó érzés is, hogy eljutottunk idáig. Ezután más kalandok, élmények, újabb az életben egyszeri ünnepek várnak ránk. A legközelebbi a február 7-ei tablóbál. Mindenkit sok szeretettel várunk! Juhász Dorottya A polgármester jelenti Folytatás az 1. oldalról A év januárjának indulása újra igazolta azt a népi mondást, hogy nem eszi meg a kutya a telet. A mínusz C fokos hideget nehezen viseltük. Igazából akkor lett melegünk, amikor megtudtuk, hogy az orosz gáz szállítója elzárta a csapokat. Most újra szembesültünk azzal, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva a gázszállítónknak. Ilyen nagy mértékben egyik környezõ ország sem használja háztartásaiban és ipari fogyasztóinál a gázt, mint Magyarország. Intézményeink vezetõit az energiafelhasználás ésszerû csökkentésére szólítottam fel és minden az alapszolgáltatáshoz nem tartozó tevékenységet felfüggesztettem. A Petõfi Mûvelõdési Házban határozatlan idejû mûködési szünetet rendeltem el. Az intézményvezetõkkel közösen kiegészíttettük a Havária (katasztrófa)-tervet, a tartós energiahiány esetén szükséges intézkedésekkel. A hírek már arról szólnak, hogy újra zavartalan a gázszállítás, de egy illúziót elveszítettünk, a biztos gázszállító partner illúzióját. Az egész országnak, azon belül városunknak is át kell gondolnia, át kell értékelnie energiastratégiáját. A pártoskodásokon felülemelkedve újra kell gondolni a bõs-nagymarosi vízlépcsõ megépítését, az atomenergiához, valamint a megújuló energiához való viszonyunkat. Az intézményeinkben a megújuló energia jelentheti a megoldást, és mindenekelõtt az ésszerû takarékosság és energiakímélõ megoldások alkalmazása. Városunkban 1392 darab közvilágítási lámpa üzemel, összesen 81 kwh fogyasztással. Több, mint tíz éve tartó korszerûsítés végéhez értünk azzal, hogy a 213 darab elavult fényforrást pályázati segítséggel rövidesen le fogunk cserélni. A megtakarításunk 8 kwh lesz, amely éves viszonylatban a jelenlegi árakon számolva Ftos spórolást jelent a fényerõ növekedése mellett. A pályázaton megnyert Ft-hoz, amely az összberuházás 81.4%-a, Ftot kell saját erõként biztosítanunk évben a közvilágítás karbantartási és áramszámlája összesen Ft volt. Amikor végigmegyünk jól megvilágított utcáinkon, tereinken, érdemes felidéznünk ezt az igen nagy összeget. További megtakarításra lehetõséget adna fényerõszabályzók beépítése a trafóházakba, amellyel a késõ éjszakai idõszakban csökkenthetõ volna a fogyasztás. A költségkihatásait megvizsgáljuk, és annak ismeretében fogunk dönteni. Kérem Jászárokszállás lakosságát, hogy amennyiben észleli a közvilágítási lámpa meghibásodását, hívja az ingyenesen elérhetõ telefonszámot és a gépi hang bejelentkezése után nyomja meg a telefonjának 2-es gombját, majd kis idõ múlva még egyszer a 2-es gombot, és ezután rövidesen jelentkezik a kezelõ, akinek az oszlophoz legközelebb lévõ ház utca házszámát vagy pedig az oszlopon lévõ számot kell bediktálni. Kérik a bejelentõ telefonszámát is, amely az esetleges téves adatok korrigálásához szükséges. Elolvadt a tavalyi hó, és elõtûntek azok a tél folyamán eldobált szeméthalmok, amelyeket az ingatlanok tulajdonosainak kell összeszedniük. Munkatársaimmal járjuk a várost, és azokat a portákat, amelyeken az egészséget is veszélyeztetõ mennyiségû hulladék gyûlt össze, lefényképezzük, és írásbeli felszólítás, majd határozathozatal után bírságolással bírjuk rá környezetének rendbetételére. Az élni és élni hagyni elv érvényesülésének feltétele, hogy a szomszédoknak, az utca lakóinak a kulturált környezethez való jogát senki nem sértheti. Hasonlóan jár el hivatalunk az állattartási rendelet megsértõivel szemben, akik a megengedettnél több állatot, fõleg kutyát tartanak és azt nem oltatják be, illetve szabadon engedik. Kérem, hogy az ebeket tartsák megkötve vagy biztonságos kerítéssel a portán belül! Vigyázzuk és óvjuk környezetünket, egymás testi épségét, hogy jól érezhessük magunkat szép kis városunkban! Gergely Zoltán Karácsonyi hangverseny den évben varázslatos a számomra. A fellépõ zenészpalánták produkciói egytõl egyig nagyon jól sikerültek, a lámpaláznak semmi jele nem volt (de én tudom, hogy nagyon izgultak-izgultunk). A hegedûsök, gitárosok és zongoristák elõadását énekkar és furulyaszám egészítette ki. A csúcspont az volt, mikor az összes fellépõ diák a tanárokkal együtt énekelt. A zeneiskola karácsonyi koncertje mindig különleges, talán épp azért, mert egy évben csak egyszer van. Remélem, a közönségnek is olyan felemelõ élmény volt, mint nekünk, szereplõknek. Bár zenélni mindig jobb, mint csak hallgatni a muzsikát. Hiszen a magunk játékából a saját lelkünk szólal meg, a saját érzésvilágunk jut kifejezésre. Juhász Dorottya

4 jaszvidek_1.qxd :18 Page 4 4 Jászvidék január 29. Téli Varázslat a Téli Estékben Kelet ízei tálcán kínálva Kovács Katalin, Pleiveisz Péter, Kaszab Zsanett Folytatás az 1. oldalról Újra látható volt a Jégkirálynõ és a Tûz Ízisz fátylas harca, de jártak táncot Musztafának is. A Szerény lányok címû arab dal ritmusára készült koreográfia a szolidság erejével hatott. A programban újra felléptek Kelet Gyöngyei Gyöngyösrõl, valamint Szalai Anita és tanítványai. - and - Fátylak tánca Folytatás az 1. oldalról Karácsonyi programok a templomban Parázs Hagyományõrzõ Nap városunkban féle ragasztásos technikákat. A részt vevõ gyerekek nem gyõzték sorra kipróbálni a szebbnél szebb tárgyak készítését, egyik asztalnál sem maradt üres szék. Boldogan gyûjtögették elkészült mûveiket, hogy örömet szerezzenek velük szeretteiknek. Ha elfáradtak, megpihenni a szomszéd terembe tértek be, ahol a Parázs-lányok szorgos kezének köszönhetõen meleg tea, vajas kenyér és alma várta õket. Bõven ebéd után kezdtünk el csak összepakolni, hiszen a gyerekek létszáma azt bizonyította, hogy az efféle értékközvetítõ közösségi együttlétekre a mai kor gyerekeinek különösen nagy szüksége van. Rövid pihenõ után együttesünk tagjaihoz elküldte ajándékait a Mikulás. A megalakulásunk óta eltelt 8 év alatt hagyománnyá váltak csoportunkban a közös ünnepi rendezvények, ahol egymást saját készítésû tárgyakkal, saját versekkel, énekekkel lepjük meg. Most is izgatottan vártuk az alkalmat és már jó elõre felkészítettük a sok nevetésre a rekeszizmainkat is. 17 órától a nagyteremben meghívott mûvészegyüttes, a Galga Dudazenekar és Kalocsai Mária népi énekes adott koncertet. A népzenészektõl már megszokott kedves közvetlenséggel és természetességgel mutatták be a zenekar tagjait és a hangszereket, majd kezdetét vette az igényes dudazene. A népzenében járatosak és azt kevésbé ismerõk egyaránt igazi csemegét kaphattak tõlük. Mûsorukban dunántúli, galgamenti, dél-alföldi, szatmári mulatós és szerelmes énekek, valamint népdalfeldolgozások csendültek fel. A koncert után táncházzal vártuk a lelkes közönséget. Ma már ritkaságszámba megy élõ zenére táncolni. Ráadásul nálunk a talpalávalót 3 duda szolgáltatta, ami különösen jó hangulatot teremtett. A néphagyomány úgy tartja, András nap után elhalkul a muzsika, onnantól a karácsonyi szent születésig a csendes, magunkba szállt készülõdésé a fõszerep. Akik ott voltunk, A zenekar játékát nemcsak a szervezõk élvezték ma még vidáman rophattuk a táncot. A város vacsorával köszönte meg együttesünknek az egész évi szerepléseit és munkáját, amelyre a népzenei együttes is elfogadta meghívásunkat. Így András elõestéjét vidám, jó hangulatban zártuk. Köszönjük a Petõfi Mûvelõdési Ház és az iskolakonyha dolgozóinak, Benkné Marikának, Ferencz Edinának, Csikós Miklósné Katinak, Kovács Zolinak, a Fotó: Szûcs Judit jászapáti kézmûveseknek és a Parázs Együttes tagjainak a segítségét. Tavasszal reméljük, mindenkivel találkozunk Húsvét elõtti Játszó- Tánc-Házunkban. Addig is Isten áldásával kísért, eredményekben gazdag, örömmel, nevetéssel teli nagyon boldog új esztendõt kívánunk mindenkinek! A Parázs Hagyományõrzõ Egyesület nevében: Kovács Zoltánné Lajos Krisztina A zene az kell, mert körülölel és nem veszünk majd el... A gyerekek betlehemes játéka Advent vasárnapjain a kilenc órai szentmisék elõtt az adventi koszorún meggyújtottuk a gyertyákat, amelyek a karácsony közeledtét jelképezik. December 13-án, délelõtt az Idõsek Karácsonya egy szentmisével vette kezdetét. December ig minden este adventi lelkigyakorlatos szentmise volt, melyeket ebben az évben Juhász Zoltán plébános atya tartott. December 14-én a jászberényi Déryné kórus és az Árokszállási Óvónõk Kamarakórusa karácsonyi hangversenyén vehettek részt a zenét kedvelõk. A Szent Erzsébet Karitász Csoport és Jászárokszállás Város Önkormányzata, december 18-án és 19-én, közös ünneplésre hívta az Élõ Betlehemhez a gyerekeket és felnõtteket egyaránt. A rossz idõ ellenére is nagy volt az érdeklõdés: a jászárokszállásiakon kívül, erki, tarnaörsi, viszneki és jászágói diákok és tanárok is megnézték a hittanos gyermekek pásztorjátékát a templomban. A pásztorjátékot követõen az Árokszállási Óvónõk Kamarakórusa szép karácsonyi dalokkal kedveskedett a közönségnek, majd mindenki szívesen bekapcsolódott az ismert énekekbe. A mûsor után a karitász csoport egy kis ajándékkal kedveskedett az ünneplõknek. December 20-án, délután a zeneiskolások hangversenyében gyönyörködhettek az érdeklõdõk. December 24-én délután a templomban a hittanos gyerekek pásztorjátékot adtak elõ Veres Ilona és Veres István vezetésével. Szenteste, az éjféli szentmise elõtt az egyházi kórus Veres István vezetésével karácsonyi hangversenyt adott elõ. December 25-én, karácsony ünnepén a kilenc órai szentmise után a Szent Erzsébet Karitász Csoport által kiírt rajzpályázat eredményhirdetése volt. A díjakat Drapos Béláné alpolgármester asszony és Gyenes Gyula plébános atya adta át. Ezúton is gratulálunk minden pályázónak! Csoszor Erzsébet december 14-én vasárnap délután sokan érezték úgy, hogy elmenjenek a templomba és feltöltsék szívüket, lelküket melegítõ énekszóval. Nem csak városunk lakói, jöttek Gyöngyösrõl, Jászberénybõl, Budapestrõl, hogy meghallgassák az Árokszállási Óvónõk Kamarakórusának és a jászberényi Déryné Vegyeskarnak közös kórushangversenyét. Immár harmadik esztendeje, hogy ilyen szép hagyományt teremtettek az óvónõk és meghívásuknak mindig eleget tettek a jászberényiek, kik nagy örömmel jönnek a mi szép templomunkba, hálás közönségnek Együtt a felnõttek és a gyerekek énekelni. Ezen a délutánon tekintetekben, szûnni nem akaró tapsban érzékeltette a közönség, hogy szükség van karácsony tájékán ezekre az ismert és ismeretlen dallamokra, lelküket feltöltõ harmóniára. Nekünk pedig, akik énekeltünk, jó volt érezni a közönség áradó szeretetét, tapsban megnyilvánuló biztatását, hogy amit teszünk, azzal másoknak is örömet szerzünk. Köszönöm a város lakóinak, hogy jelenlétükkel megtiszteltek bennünket és kívánok boldog, békés új esztendõt az Árokszállási Óvónõk Kamarakórusa nevében! Csikós L.né Fotó: Szûcs Judit Köszönetnyilvánítás Az Árokszállási Óvónõk Kamarakórusa tisztelettel megköszöni Drapos Béláné alpolgármester aszszonynak, Gyenes Gyula prelátus úrnak, a Szent Erzsébet Karitász tagjainak, a Mûvelõdési Ház dolgozóinak és Csikós László lakatos vállalkozónak, hogy támogatásukkal hozzájárultak a december 14-i templomi hangverseny megrendezéséhez és a jászberényi Déryné kórus fogadásához.

5 jaszvidek_1.qxd :18 Page január 29. Jászvidék 5 December 15-én este egy betörés miatt kereste a rendõrséget egy helyi lakos. Mivel a rendõrségen nem talált senkit, így a tûzoltó õrszoba ügyeletétõl kért segítséget. A rendõrséget megkerestük intézkedés céljából. Tizennyolcadikán délután egy személyautó az árokba borult az Adácsi úton. A veszélyhelyzetet megszüntettük, az autót az árokból kivontattuk. December 19-én reggelre az Alkotmány utca egyik lakásának alsóépületét a belvíz elöntötte. Két Honda szivattyúval beavatkoztunk, a vizet kiszivattyúztuk. Egy Deák Ferenc utcai lakás fürdõszobáját a szenynyvíz elárasztotta december 19-én. Értesítettük a Viziközmûvet, akik az intézkedést megkezdték január 9-én este egy Csokonai utcában lakó hölgy jelentkezett a tûzoltó egyesület ügyeleti szobájában, közölte az ügyeleti szolgálattal, hogy kirabolták, a rendõrségen próbált bejelentést tenni, de nem talált ott senkit, kéri a segítségünket. A jászberényi rendõrséget azonnal értesítettük, az idõközben riasztott és gyorsan érkezõ tûzoltóink (10 fõ tûzoltó) próbálták az elkövetõt megtalálni, illetve gyûrût vontak a környezõ utcák köré, és figyelték az esetleges mozgásokat. A rendõrség ismeretlen tettes ellen megkezdte a nyomozást. Január 16-án délelõtt egy Jászberény úton lévõ tanyához, tûzhöz riasztotta egyesületünket a jászberényi tûzoltóság. Kiérkezve eloltottuk az elektromos kapcsolószekrény tüzét, értesítettük az ÉMÁSZ illetékes szerveit. Köszönetnyilvánítás Tisztelt Árokszállásiak! Ezúton mondok köszönetet Jászárokszállás város lakosainak a Magyar Tûzoltó Szövetség alelnökének történt megválasztásom alkalmából küldött, és személyes találkozásaink alkalmából is kifejezett jókívánságaikért. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a magyar tûzoltó társadalom egésze, a Magyar Tûzoltó Szövetség országos küldöttei méltónak találtak arra, hogy a szövetség alelnöke legyek. A beosztás címzettje személy szerint én vagyok, úgy gondolom azonban, hogy az elismerés nemcsak egyetlen embert illet. Köszönet és megbecsülés illesse ezért Jászárokszállás Város Önkéntes Tûzoltó Egyesületének mindazon tagjait, vezetõit, akik saját tevékenységi területükön tudásuk legjavát adva vették és veszik ki részüket Jászárokszállás Tûzoltóságunk hírei 2008 évi vonulásaink, a jelentett káresemények településenkénti megoszlása: Település Vonulás szám Esetfajta Vonulás szám Jászárokszállás 155 Tûzeset 38 Jászágó 6 Mûszaki mentés 89 Jászdózsa 3 Vaklárma 3 Jászberény 1 Téves jelzés 1 Vámosgyörk 1 Belvíz 16 Visznek 3 Állatmentés 3 Tarnaörs 3 Személy felkutatás 1 Zaránk 1 Egyéb 22 Mindösszesen: 173 Mindösszesen: 173 Vonulások megoszlása esetfajtánként 2008-ban Vonulások megoszlása településenként 2008-ban tûzvédelme, tûzbiztonsága érdekében. A bizalom, amelyet az ország valamennyi (hivatásos, köztestületi és önkéntes) tûzoltó szervezetének küldöttei által történt megválasztásom hordoz, az öröm érzése mellett, elsõsorban arra ösztönöz, hogy minden erõmmel és tudásommal továbbra is megfeleljek ennek a bizalomnak, nemcsak a helyi, hanem a megye és az ország tûzvédelme érdekében is. Õszintén remélem, hogy akik most méltán osztoznak velem az elért eredményeken alapuló bizalomban és megbecsülésben, együtt örülnek megválasztásomnak. E gondolatok jegyében mondok ismételten köszönetet és kívánok békés, nyugodt életet, boldog újévet, városunk lakosságának. Õszinte tisztelettel köszönti Önöket: Banka Emánuel CKÖ hírek A helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat december 20-án karácsonyi ünnepséget tartott a Petõfi Mûvelõdési Házban. A CKÖ a kedves megjelenteknek üdítõvel és bejglivel kedveskedett. Minden rászoruló család részére szaloncukrot és almát ajándékoztunk. Egy mázsa alma került kiosztásra, amit Kalcsó Jenõtõl kaptunk. Köszönjük nagylelkû adományát! Közel a rájához Szent Vince úti általános iskola tortatermében december 22-én családi sportnapot tartottunk. Kézilabda valamint labdarúgó mérkõzés és ügyességi játékokban vehettek részt a jelenlévõk. A helyi roma származású gyerekek részére kirándulást szerveztünk november 16-án a budapesti Tropicariumba melyen szép számmal részt vettek a gyerekek. Az Apartmanház karácsonya Meghitt pillanat az Apartman Házban Igaz, hogy az ünnepek után vagyunk, de csak most van lehetõség, hogy megírjam az apartmanház készülõdését és ünnepét. Mint minden évben az idén is az apró népség azaz a kis óvodásokkal ünnepeltünk. Mi is vártuk õket kis általunk készített ajándékokkal, édességgel. Megtiszteltek bennünket ez alkalommal is Gergely Zoltán polgármester úr, Drapos Béláné alpolgármester asszony és a Nyugdíjas Egyesület vezetõ asszonya Legény Béláné, a Szent Erzsébet Karitász Csoport vezetõje Tóth Lászlóné. Annyira szép és megható volt az elõadás, melyet a Lehel úti óvodások adtak elõ Csoszor Erzsébet óvónõ vezetésével, hogy szem nem maradt szárazon. A magam részérõl és azt hiszem mások is egy kis idõre visszamentünk gyermekkorunk karácsonyára, szerény ajándékainkhoz és a melegség egyre fokozódott a szívünk tájékán. Minket, akik már visszafele számoljuk éveinket, sokkal jobban meghat ez az érzés. De nagyon szép és jólesõ érzés. Aztán felgyorsultak az események, mert voltunk a nyugdíjasok karácsonyi ünnepségén, ahol igen csak vígan teltek az órák. Utána a karácsonyfa díszítés, ahol a fél ház lakói sürgölõdtek és igen szép lett az idei fa is. Osztotta finom illatát, ami megint a régi karácsonyokat idézték fel bennünk. Ajándékot is kaptunk, mint minden évben, amit ezúttal is szépen köszönünk. Persze az egész készülõdést Sárkány Anita fõnõvér és Birinyiné Katika irányította és gondoskodott mindenrõl. Érzõdött az ünnep! Sokunkban, akik már régen egyedül éltük át az ünnepet, most a fény ami jelezte Krisztus Urunk születését egy kis sugarát ami házunkra is világította, meglágyította szíveinket, és imára kulcsolta kezeinket. Végül, de nem utolsósorban meg kell említenem, hogy megérkeztek a gyönyörû mosógépek, ami a mi Jusztikánk ajándéka volt. Olyan szépek és jól mûködõk, hogy díszei lettek a háznak. Hát mondhatjuk, hogy szép, megható és gazdag karácsonyunk volt! Köszönjük szépen. Tita Valéria Erzsébet az apartmanház lakója Mert segíteni, adni jó! Szent Erzsébet Karitász Csoportunk megköszöni mindazoknak az adományát, segítségét, akik lehetõvé tették, hogy karácsony elõtt 114 ajándékcsomagot tudtunk készíteni és eljuttatni településünkön élõ magányos embertársainknak, betegeknek, gyermekeknek, szociális otthonban élõ jászárokszállási lakosoknak. Szerény ajándékkal okoztunk örömet az Apartmanház lakóinak. Az ajándékcsomagokon kívül, december 22-én még 50 személy részére juttattuk el otthonukba a karácsonyi süteményt, a diós bejglit. Az ajándékozottak és mi is meghatódtunk, mert adni másoknak, csak úgy szeretetbõl, mindenkinek jól esik. Köszönjük az élõ Betlehem megvalósításában résztvevõk önzetlen segítségét az ünnepség megszervezésében, lebonyolításában közremûködõk munkáját. Támogatóink, segítõink: Polgármesteri Hivatal, Plébániahivatal, Egri Fõegyházmegyei Karitász Csoport, Dr. Gergely Sándor úr, Bundy Hûtéstechnikai Kft, Kossuth Zrt, Pulverlac Hungária Kft. Gyöngyös, OTP Bank, Látványpékség, Szent Margit Gyógyszertár, magánszemélyek, Egyháztanács tagjai, Veres Ilona hitoktató, Kántor Úr, Óvónõk kamarakórusa, Hittanos gyerekek, karitász csoportunk tagjai. Szent Erzsébet Karitász Csoport

6 jaszvidek_1.qxd :18 Page 6 6 Jászvidék január 29. Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06-30/ JÁRMÛVEZETÕI TANFOLYAM indul Segédmotor Motorkerékpár Személygépocsi Mezõgazdasági vontató kategóriában JÁSZÁROKSZÁLLÁSON! Tanfolyamok délelõtt és délután, akár hétvégén is. Többszöri részletfizetési lehetõség. Várjuk jelentkezését! PÁDÁR TIBOR pénzügyi tanácsadó GENERAL AGENT KFT. az AXA kiemelt partnere Szolgáltatások: Egyénre szabott pénzügyi tervezés Az egyén számára a legkedvezõbb pénzügyi megoldás kiválasztása. Hitelügyintézés ELLA Bankon keresztül, kedvezõ kamatokkal és kezelési költséggel. Pénzügyi befektetések Kiemelt hozamokkal 25 féle befektetési alappal. Magán nyugdíjpénztár (AXA Prémium) évben a legjobb eredményt érte el a pénztárak között. Önkéntes nyugdíjpénztár 4 féle portfólióból lehet választani. Egészségpénztár Élet-, baleset-, egészség-, utasbiztosítások Cafetéria. Vállalatok részére. Elérhetõségek: Jászárokszállás, Széchenyi u. 78. Tel.: 06-30/ fax: 57/ padartibi@citromail.hu FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI /üzemorvostan/ rendelésem megkezdtem Rendelõ: Jászárokszállás, Kisfaludy u. 17. Bejelentkezés: 06-30/ vagy 06-57/ telefonszámokon kérem a várakozás elkerülése érdekében. Dr. Bíró Attila FELHÍVÁS A Dr. Szelenszky István és felesége Jolánka Alapítvány (5123 Jászárokszállás Köztársaság tér 14.) kuratóriuma azzal a kéréssel fordul a személyi jövedelemadót fizetõ állampolgárokhoz, hogy a évi SZJ bevallásban szereplõ adójuk 1%-át alapítványunknak szíveskedjenek felajánlani. Felhasználási cél: pályázati kiírás útján közép és felsõfokú oktatási intézményekben tanulók részére tanulmányi ösztöndíj folyósítása. Alapítvány Kuratóriuma ÉRVIZSGÁLAT február 12-én Jászárokszálláson, a régi orvosi rendelõben Móczár Andor tér 7. *** Ismerje meg érrendszere állapotát computeres Arteriográf készülékkel történõ fájdalommentes vizsgálattal! SZÍVINFARKTUS? ÉRELMESZESEDÉS? ÉRSZÛKÜLET? AGYVÉRZÉS? MEGELÕZHETÕ! *** A vizsgálat javasolt 30 éves kortól évente egyszer. A vizsgálati eredményt a helyszínen szakorvos értékeli! A vizsgálatra való bejelentkezés: SONOTERÁPIA CENTRUM Szolnok, Ady Endre út. 1. Tel.: 56/ ÖNÁLLÓ VÉDÕNÕI TANÁCSADÁSOK NOVEMBERTÕL az alábbiak szerint valósulnak meg: I. körzet: Bordásné Bodor Ilona csecsemõtanácsadás: szerda óráig várandós tanácsadás: szerda óráig II. körzet: Horváth Józsefné csecsemõtanácsadás: kedd óráig várandós tanácsadás kedd óráig III. körzet: Szabó Csabáné csecsemõtanácsadás: hétfõ óráig várandós tanácsadás: hétfõ óráig IV. körzet: Szabóné Szikra Judit csecsemõtanácsadás: csütörtök óráig várandós tanácsadás: csütörtök óráig Kérjük az anyukáktól az értesítésen szereplõ idõpontok betartását. Jászárokszállás Víziközmû értékesítésre felkínálja Mercedes Unimog típusú gépjármûvét Unimog 416: 5675 cm3, dízel, 110 LE, 5 fõs fülke, 6,5 t össztömeg, 995 üzemóra, km, 6 sebességes szinkronváltó, 2 sebesség hátra, levegõvel kapcsolható 4x4 és diffizár. Gumiméret: 12.00x20, 100% profilmélység, vontathat: 13t-s pótkocsit, max. sebesség: 85 km/h, "0" szerviz elvégezve, összes olaj szûrõ lecserélve, új tárcsafékkel. Felszereltség: 2x2 m-es új billenõplató munkahengerrel kardánkihajtás elõre TLT bordástengellyel, fûnyíró, csörlõ, stb. meghajtására új hidraulika rendszer hidraulika kivezetés elõre hidraulika kivezetés hátra átkapcsoló vezérlõ szelepek fõ vezérlõtörzs a fülkében WEBASTO állófûtés 3 db munkalámpa, 2db sárga villogó A gép ára a fenti felszereltséggel 5 M Ft + ÁFA. KASZAB GÉZÁNÉ sz. BORDÁS IRÉN halálának 3. évfordulójára Három éve már, hogy elmentél, akkor költözött szívünkbe a tél. Elmentél, végleg itt hagytál, fájó az ûr, mit hátra hagytál. S bár az ég olykor felderül, szívünkbe a bánat mindig visszaül. Az idõ majd begyógyítja a sebeket, de nehezen a mélyeket. Csak reméljük, hogy látsz minket, s óvod lépéseinket. Soha el nem múló szeretettel õrizzük emléked. Szeretõ családod Köszönetet mondunk mindazoknak, akik JUHÁSZ JÁNOS végsõ búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. Pihenj csendesen, hol nincs több fájdalom, de szívünkben itt leszel, míg élünk e világon. Gyászoló rokonai Köszönetet mondunk mindazoknak, akik FARAGÓ LÁSZLÓ ( ) végsõ búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. Megpihenni tértél fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szívünkben maradtál, számunkra Te soha meg nem haltál. A gyászoló család BÓDIS FERENC halálának 5. évfordulójára Nagyon akartam élni még, Érezni szívetek melegét, Nem adta a sors nekem, Elvámolta az életem. Búcsú nélkül kellett elmennem, Õrizzetek Szívetekben. Szeretõ édesanyja, fia és családja BOLYE SÁNDOR halálának 5. évfordulójára Sírod felett a virágok õrzik a Te örök álmod. Elfelejteni Téged nem lehet, meg kell tanulni élni nélküled. Szeretõ családod Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BOZSIK FERENC végsõ búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Mély fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérték szeretett halottunkat, BUDAI LÁSZLÓT, és fájdalmunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család Dr. KOVÁCS PÁL halálának 12. évfordulójára Sírod felett a virágok õrzik a Te örök álmod. Tragikus volt a halálod, Legyen gyönyörû az álmod. Felesége, fia és unokája SZERZÕ LÁSZLÓ halálának 2. évfordulójára Nincs már holnap ennyi volt az élet, emlékezzetek rám, s én szívetekben élek Soha nem feledünk! unokáid: Laci, Tibi, testvéreid: Margit, Géza

7 jaszvidek_1.qxd :18 Page január 29. Jászvidék 7 Közérdekû tájékoztató (2009. február) ORVOSI ÜGYELET Dr. Mann Ildikó Széchenyi u. 30. Tel.: Dr. Kovács Pál Rákóczi F. u. 1. Tel.: Dr. Bíró Attila Katona J. u. 16. Tel.: Dr. Váradi István Lehel u. 28. Tel.: Jászárokszálláson az orvosi ügyelet hétfõtõl péntekig 16 órától 18 óráig tart. Az orvosi ügyelet telefonszáma: 06-20/ A jászberényi orvosi ügyelet elérhetõ a 06-57/ telefonszámon. A Mentõszolgálat telefonszáma: 104 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET 01. Agora Gyógyszertár, Posta köz 1. Tel.: Agora Gyógyszertár, Posta köz 1. Tel.: Szent Margit Gyógyszertár, Rákóczi u. 9. Tel.: Szent Margit Gyógyszertár, Rákóczi u. 9. Tel.: A gyógyszertárak nyitva tartási ideje: Hétfõtõl-péntekig 7.30-tól ig Szombaton 7.30-tól ig Kéthetenként felváltva vasárnap 8-tól 10-ig zárt ajtó mellett ügyelet. A szombat délutáni és a vasárnapi ügyelet éjszaka is megszûnt. Fizikoterápiás kezelõ rendelési ideje Hétfõ: Kedd: Szerda: Péntek: *** A következõ Jászvidék lapzárta: február 17. A cikkeket kérjük az alábbi címre küldeni: jaszvidek@gmail.com A következõ Jászvidék megjelenésének ideje: február 26. TÁJÉKOZTATÓ A HÁZIORVOSI ÜGYELETRÕL ÉS A MENTÕHÍVÁSRÓL! A központi háziorvosi ügyelet Jászberény, Thököly út 13. Tel.: 57/ és a mentõszolgálat szolnoki központja Tel.: 104 egymást támogatva, egymást kiegészítve mûködnek. Amikor a háziorvosi ügyeletre egyszerre sok hívás érkezik vagy egymástól igen távoli helyszínre kellene kiszállni, akkor az ügyelet asszisztense, aki a hívást felveszi értesíteni fogja a mentõszolgálatot, kifejezetten ha a bejelentés alapján a páciens állapota ezt indokolja. A mentõszolgálat diszpécsere is adhat át hívást az ügyeletnek, ha a beteg panaszai alapján nem indokolt a mentõ igénybevétele, vagy indokolt ugyan, de nincs szabad kapacitásuk aktuális leterheltségük miatt. Mikor és kihez forduljunk hát, ha baj van? A fentiek alapján talán gondolhatnánk, hogy mindegy, valaki úgyis azonnal jönni fog és segít. A háziorvosok rendelési idejük után készenléti szolgálatban vannak délután 4 óráig a praxisukhoz tartozó betegeik részére. Minden háziorvosnak gondoskodnia kell arról, hogy a készenlét ideje alatt a betegei elérhessék, illetve akadályoztatása esetén helyettesrõl gondoskodik, akinek a hívást átadja. Délután 4 órától - 6 óráig hetente változó telephelyen, de mindig azonos telefonszámon: 06-20/ érhetõ el a helyi ügyeletes háziorvos. Az aktuális ügyeletes címe mindkét gyógyszertárban, valamint a háziorvosi rendelõknél elhelyezett tájékoztató táblán olvasható. Este 6 órától reggel 8 óráig, valamint munkaszüneti napokon a jászberényi központi ügyelet felelõs a betegellátásért. Folytassuk a választ a bajjal. A jászberényi ügyeleten megjelenõk esetében az ellátás igénybevétele kb. 50%-ban, az ügyeletet lakásukra hívók esetében pedig kb. 30%-ban indokolatlan, azaz ezen betegeknél az orvosi ellátás nélkül sem következne be egészségi állapotuk további súlyosbodása. Az indokolatlan ügyelethez fordulás tipikus esetei, amikor a beteg panaszait úgy kezdi, hogy már három napja fáj a torkom, köhögök, vagy éppen a dereka fáj stb. A lényeg természetesen a három napos panasz, amellyel a saját háziorvosát kellett volna már korábban felkeresnie. A téli útviszonyok és egy indokolatlan hívás miatt a valóban súlyos állapotú beteg ellátása késhet! Természetesen sok esetben a beteg nem tudja megítélni betegségének súlyosságát, de a központi ügyelet orvosa konzultáció, tanácsadás miatt is felhívható az 57/ telefonszámon. Az ügyelet vagy a mentõszolgálat diszpécsere a pácienstõl rövid anamnézist, azaz kórtörténetet vesz fel kérdéseit ne tekintsék felesleges zaklatásnak, vagy idõpazarlásnak mert a hívást fogadó szakember néhány kérdés után el tudja dönteni, hogy milyen gyorsan és milyen szintû szaksegítséget kell a helyszínre küldeni. Traumás sérültekhez pl.: masszív vérzés, csonttörés, vagy annak gyanúja esetén; súlyos, tompa hasi traumánál és az eszméletlen beteghez célszerû a mentõszolgálatot hívni /Tel.: 104./ Mentõt mindenki hívhat! Ha a sérült tud mozogni pl. csuklótörés, akkor orvosi beutaló nélkül a jászberényi Szt. Erzsébet Kórház Baleseti Sebészetére /Tel.: 57/ / utazhat, illetve szállítható. Szem sérülése pl. perforáló trauma vagy idegentest (hétvégi flexelõk) esetén a Gyöngyösi Kórház Kft. /Tel.: / (rég. Bugát Pál Kh.) Sürgõsségi Osztályán szemész szakorvos hétvégén reggel 8-tól este 8-ig fogadja a beteget, késõbbi idõpontban pedig behívják a készenlétes szemész szakorvost, ha beteg sérülése ezt valóban indokolja. Végül azt tanácsolom, hogy a fenti telefonszámokat ha még nem tette meg most rögzítse a telefonja névjegyzékébe! Dr. Bíró Attila SEGÍTSEN ÖN IS! Lehetõség van ebben az évben is a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerint közcélú felhasználására. Az érvényes törvényi elõírások szerint a befizetett személyi jövedelemadó 1%-a felett az adózó rendelkezhet, azt rendelkezõ nyilatkozat kitöltésével közcélra ajánlhatja fel. A magánszemély rendelkezõ nyilatkozatot általa lezárt, a nevével, lakcímével és a személyi számával ellátott postai szabványméretû borítékban, azzal azonos mértékû lapon tehet, amelyet vagy az adóbevallási csomagban helyez el, vagy közvetlenül a munkáltatójának ad át az adóbevallásával együtt. A borítékba helyezett rendelkezõ nyilatkozat csak a kedvezményezett adószámát tartalmazza, továbbá feltüntethetõ a kedvezményezett elnevezése is. Az alábbiakban közöljük a városunkban mûködõ kedvezményezett szervezetek, alapítványok nevét és adószámát: Ágóiak Baráti Egyesülete adószáma: Árokszállási Óvónõk Kamarakórusa adószáma: Árokszállásiak Baráti Köre adószáma: Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány adószáma: Csörsz Vezér Galamb, Díszmadár és Kisállattenyésztõ Egyesület adószáma: Deák Ferenc Gimnáziumi Alapítvány adószáma: Dr. Szelenszky István és felesége, Jolánka Alapítvány adószáma: FLÓRA Virágkedvelõk Egyesülete adószáma: Fortuna TSE adószáma: Futárok SC adószáma: Görbe János Színjátszó Egyesület adószáma: Jászárokszállás Város Polgárõrsége adószáma: Jászárokszállás Város Tehetségért Alapítvány adószáma: Jászárokszállás Városért Alapítvány adószáma: Jászárokszállási Cukorbetegek Klubja adószáma: Jászárokszállási Városi SE adószáma: "Jászságért" Alapítvány adószáma: Kertbarát Kör adószáma: Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete adószáma: Nagy Ignác Népfõiskolai Társaság adószáma: Nyugdíjasok Egyesülete adószáma: Önkéntes Tûzoltó Egyesület adószáma: "Parázs" Hagyományõrzõ Egyesület adószáma: A személyi jövedelemadó további 1% százalékáról dönthetünk. Ezt mindenki hite szerint az egyháznak ajánlhatja fel. A szervezetek és alapítványok a korábbi évekhez hasonlóan szíves támogatásukat kérik. Ezúton szeretnénk a Városi Labdarúgó Szakosztály vezetõsége és a játékosok nevében eredményekben gazdag Boldog Új Évet kívánni 2009-ben és támogatóinknak megköszönni a 2008-ban nyújtott segítségüket és munkájukat. TÁMOGATÓINK: Jászárokszállás Város Önkormányzata, Rosenberger Magyarország Kft., Weger Hungária Kft., Lég-Acél Kft., Adójuk 1 %-val támogatók: Gonda Csemege, Semegi Electro Kft., Nagy Péter villanyszerelõ, Ezüst Kalász TSZ, Tusor Kft., Szóda Szikvíz Üzem Jászárokszállás, Farkas János Városi kábeltévé, Farkas Gábor festéküzlet, Csécsei Pékség, Pádár Tibor, OTP, Takarékszövetkezet, Jáger János, Bici-ker, Kaszab Gyula, Bosa BT, id. Füleki József, Juhász Ferenc, Õri Pál Index üzemanyagtöltõ állomás, Pront-X Kft., Kiss Jenõ, Polgárõrség FEBRUÁR HAVI PROGRAMOK Kertbarát Kör február 3-án 17 órakor Beszélgetés a cukorbetegségekrõl Veres Lászlóval a Cukorbetegek Klubja elnökével. Elõtte elnökségi ülés Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola február 7-én 20 órától TABLÓBÁL 17 órától nyilvános fõpróba Helye: Széchenyi István Általános Iskola, Óvoda és Zeneiskola Szent Vince úti tornacsarnoka Élettér Klub február 10-én 17 órakor Csipkeverõ tanfolyam Vezeti: Kaszab Lászlóné Nyugdíjasok Egyesülete február 10-én 15 órakor Batyusbált rendez tagjai részére a Petõfi Mûvelõdési Házban. Népfõiskolai Társaság február 14-én 18 órakor Farsangi bál Költségekhez való hozzájárulás 1000-ft/fõ, melyet február 9-ig lehet befizetni a Magister Könyvesboltban február 18-án 18 órakor A siker titkai Filmklub az Ipartestület Klubjában. Cukorbetegek Klubja február 17-én 15 óra Diétás fánksütõ verseny Farsangi bál: zene, tánc, tombola Helyszín: Petõfi Mûvelõdési Ház Élettér Klub február 17-én 17 órakor Természetes konyha Terítéken a böjti ételek Vezeti: Csikós Miklósné Árokszállásiak Baráti Köre február Árokszállási Jász Bál Jelentkezés és információ: Papp Zoltánné 30/ Zeneiskola február 24-én 9 órakor február 25-én 9 órakor és 10 órakor Haydn zenedélelõtt Közremûködnek a Zeneiskola növendékei és tanárai. Jászárokszállás Város Polgárõrsége köszöni támogatóinak a 2008 évben nyújtott segítséget. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Támogatóink: Polgármesteri Hivatal Kóczián Zoltán Város Sport Egyesület Gonda Csemege Teke Club sörözõ Kanyar ABC Jászkenyér Pékség Csécsei Pékség Kábel TV - Farkas János Tûzoltóság Festék és vegyi áru szaküzlet - Farkas Gábor Búzavirág Étterem Csintalan Gyula Tûzkõ János Vízközmû Öko-Jász egyesület. Köszönjük a múltévben felajánlott személyi jövedelemadó 1+1 %-ot A polgárõrség múlt évben 650 óra szolgálatot teljesített. Megrendeztük az elsõ kistérségi polgárõrnapot. A polgárõrség mûködik városunkban táblákat helyeztünk el. Vásároltunk járõrözés céljára egy Suzuki személyautót - Mivel bevételi forrásaink szûkös a szervezet fenntartására továbbra is fogadjuk adományaikat, személyi jövedelemadó 1+1%- gyûjtünk. Kérjük, rendelkezzen adója 1+1%-áról, hogy a SZEM is segíthessen! Elsõ 1%-ot adja a társadalmi bûnmegelõzési civil szervezetének a adószámú Jászárokszállás Város Polgárõrségnek. A második 1%-ot kérjük, adja a 1524-es technikai számú szervezetnek, aki a befolyt pénzbõl az iskolások biztonságosabb iskolába jutását segíti. Szervezetünk adományokat is köszönettel fogad: SZÁMLASZÁMUNK: Amennyiben úgy ítéli meg, szívesen bekapcsolódna a SZEM munkájába, kérjük, jelentkezzen Miksi Istvánnál a 06-30/ s telefonszámon. Köszönjük! Több SZEM, többet lát! Pályázati felhívás a évi JÁSZSÁGÉRT DÍJRA A Jászságért Alapítvány kuratóriuma ezúton közzéteszi az általa alapított Jászságért Díj tizennyolcadik alkalommal történõ kiírását. E díjat az a személy nyerheti el életmûve elismeréseként, aki a Jászság kulturális és oktatási életében kiemelkedõ alkotómunkát végzett. A díj adómentes összege: forint. A díjazandó személyére részletes indoklással javaslatot kér és vár a kuratórium magánszemélyektõl és jogi személyektõl egyaránt. A javaslatok benyújtásának határideje: február 28. A javaslatokat az alábbi címre kérjük eljuttatni: A Jászságért Alapítvány kuratóriuma 1537 Budapest 114 Pf alapitvany@jaszokegyesulete.hu

8 jaszvidek_1.qxd :18 Page 8 8 Jászvidék január 29. Vissza és elõre Évzáró a Futárok SC-nél A Hungária Kupa eredményhirdetésének egy részlete. A kép bal szélén Nagy Tibor A korábbi évekhez hasonlóan az évzáró idén december 29-én most is öszszegzõ visszatekintés a futó év eredményeire, ugyanakkor elõre is tekintve tervezik a 2009-es év legfontosabb futó eseményeken való részvételeket. Az 52 igazolt versenyzõnek körülbelül a fele van jelen a Zöld Kilenc különtermében. Petró Géza az SC elnöke ismertette, hogy a versenyzéshez szükséges pénz önkormányzati támogatásból, szponzori és pályázati pénzekbõl jön össze. A városban terjedõ hírre, miszerint az önkormányzat a felére tervezi csökkenteni a civil szervezetek támogatását az elnök úgy reagált, hogy nagy érvágás lenne. Évértékelésében elmondja, hogy az SC tájfutó szakosztályának volt jobb éve is. Ennek ellenére az országban mûködõ 100 tájfutó egyesület által megszerzett bajnoki pontból 4 a jászárokszállási tájfutóké. Ezzel a bajnoki pontversenyben a 29. helyet szerezték meg 2008-ban. Petró Géza összegzésében ismertette, hogy a felnõtt nõk közül 8-an szereztek minõsítést. A senior, vagyis a 35 év fölött ver-senyzõk közül mind a 14-en ranglistára kerültek, ami azt jelenti, hogy másod- vagy harmadosztályú minõsítést kaptak. Közülük Nagy Tibor országosan is a 6. legjobb 35 Anyakönyvi hírek Jászárokszállás: december hónapban született gyermekek: Kovács Amarilla, Bobák Anna, Kalla Rikárdó, Gyenes Do-nát, Lakatos Barbara, Váradi Zalán december hónapban házasságot kötöttek: Kiss Kató Faragó Krisztián, Lakatos Mária Farkas Tibor. Ezúton búcsúzunk a meghaltaktól: Horváth György 57, Gebhard János 63, Bozsik Ferenc 70, Bobák Lászlóné, sz. Kaszab Viktória 91, Tóth Ferencné, sz. Ossik Jusztina 75, Ivony Émán 79, Nagy Béla 61, Faragó László 85, Sándor Gábor 69, Kókai László 64, Budai László 56 évet élt. Jászágó: december hónapban született gyermekek: Mozsár Orsolya, Vágó Fani december hónapban elhalálozás és házasságkötés nem volt. év fölötti tájfutó, amit mindennapos futásával évi 3000 km-rel a lábában ért el. A nõk mezõnyében Rusvainé Barócsi Katalin országos hetedik. Felnõtt nõi kategóriában a szakosztály legeredményesebb versenyzõje Mezei Anikó. Legeredményesebb ifjúsági versenyzõ Rusvai Katica re elõretekintve Petró Géza gyarapodásra számít a 8-9 évesek körébõl. Felhívja a jelenlévõk figyelmét arra, hogy ben a tájfutó világbajnokság Magyarországon lesz, melynek keretében rendezik a 6 napos Hungária Kupát, ami fontos versenye a tájfutó szakosztálynak. - and - Rosenberger Mikulás Kupa Csapatmustra Immár második alkalommal rendezték meg a Rosenberger Mikulás Kupát, a jászárokszállási Szent Vince úti tornateremben. Most is hatalmas érdeklõdés jellemezte ezt a nemes eseményt. A különbözõ korosztályok csoportokra osztva versenyeztek, és rúgták egymás hálójába a szebbnél szebb gólokat. A versengés reggel 8-kor kezdõdött a legidõsebb korosztállyal, ahol 3 csoport játszott körmérkõzéseket, így alakult ki az I., II., III. helyezés. Õket a 14 éves juniorok, majd a 9-10 éves korosztály, végül pedig az ovisok követték. A legkisebbek mérkõzésekor igazi aréna hangulat alakult ki a teremben, hiszen mindenki jól tudja, hogy a legkisebbek a legaranyosabbak. Õk még természetesen nem tudatosan fociznak, inkább csak arra szaladnak, amerre a labda pattog. Így a játék úgy nézett ki (a kapusok kivételével), hogy öszszetömörülve egy csoportba kergette mindenki a labdát, és rúgta azt, ahol és ahogy érte. A korosztályokat szakszerûen beiskolázott, tanfolyamokat végzett edzõk irányítják. A gyerkõcök által várva várt eseménydélben következett. Ekkor ugyanis megérkezett a Mikulás. Puttonya tele volt tömve csomagokkal, valamint az arany-, ezüst- és bronzérmekkel, amik az eredményhirdetést követõen kerültek méltó gazdáikhoz. Köszönetet szeretnék tolmácsolni a gyermekektõl, akik nagyon hálásak a Rosenberger Magyarország kft. egész éves támogatásáért, és azért is, hogy ismét egy ilyen remek nap keretén belül focizhattak. Dobos Zsolt szakosztályvezetõ Rendõrségi hírek A rendõrség elmúlt hetekben végrehajtott, jászárokszállási vonatkozású intézkedéseit Budai Orsolya a Jászberényi Rendõrkapitányság sajtóreferense foglalta össze ebben a hónapban is olvasóink számára. December 30. Egy idõs jászárokszállási férfi tanyájára hatoltak be ismeretlenek az esti órákban. A csuklyás támadók megverték az ott lakó idõs embert, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A támadók pénzt követeltek a sértettõl, majd távozat a helyszínrõl. A rablókat még nem sikerült kézre keríteni. Január 1. Egy árokszállási családi ház bekerített udvaráról tíz mázsa fát vittek el ismeretlenek. A lopással okozott kár 18 ezer forint volt. Január 9. Egy idõs asszony kezébõl tépte ki táskáját egy ismeretlen a nyílt utcán. A táskában pénz és iratok is voltak. Az okozott kár 17 ezer forint volt. Január 10. Egy helyi élelmiszerbolt elõtt parkoló gépkocsi ablakát betörték, és az autóból egy navigációs készüléket tulajdonítottak el ismeretlenek. Az okozott kár 45 ezer forint. Január 14. Egy jászárokszállási hölgy kezébõl az utcán kitépte táskáját egy ismeretlen. A személyes iratok mellett a táskában ezer forint készpénz volt. Január 15. Jászárokszállási lakhelyén elfogtak egy 29 esztendõs férfit, akit a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Büntetés Végrehajtási Intézet csoportja keresett. Sikeresen elfogtak egy tolvaj bandát A rendõrségi hírek között számolunk be arról, hogy még december 30-án elfogtak egy három tagú bandát Jászárokszálláson. (Ez nem az a banda, amelyik szintén december 30-án, de az esti órákban betört egy tanyára Árokszállás határában.) A banda tagjai egy 84 éves idõs ember házába törtek be. A ház tulajdonosa otthonában volt, és az A Mécses tánc õsbemutatója melyet a Téli Esték program sor részeként láthattunk december 07-én Gyöngyösön a Malom Étteremben volt. A Szalai Anita Orientális Hastánc Fesztiválon elkövetõk mielõtt elvitték 30 ezer forintját még el is verték, könnyebb sérüléseket szenvedett a veréstõl. A bandának azonban nem lehetett elegendõ a rablással megszerzett zsákmány, mert még ugyanezen a napon egy újabb betörést is végrehajtottak a városban. Ez alkalommal azonban már nem tudtak semmit elvinni. Mint azt Budai Orsolya elmondta, már jó ideje gyanakodtak erre a bandára a rendõrök, de eddig nem volt a kezükben olyan bizonyíték, ami alapján kezdeményezhették volna letartóztatásukat, de figyelték õket. Az újabb betöréskor már a helyi rendõrõrs tagjai, illetve a berényi kapitányság bûnügyi osztályának munkatársai várták õket. Elõállították a tolvaj rablóbanda tagjait, majd õrizetbe is vették a három elkövetõt. Mivel megalapozottan gyanúsíthatók a betörésekkel, illetve a legutóbbi rablással, idõközben már letartóztatásba is helyezték õket. melyre 3. alkalommal kapott meghívást az Extázis Tánccsoport újra a ritmus és a látvány randevúzott. 18. Shorai Do Kempo Cup Sikeres volt a németországi verseny A Jászárokszállási Halma Kempo Klub december 20-án részt vett a Németországban megrendezésre kerülõ Shorai Do Kempo kupán, melynek helyszíne Halle (Saale) város volt. A versenyt megelõzõ napon, este érkeztünk a szálláshelyre, mely a német barátaink Dojo-ja volt. Az utazás fáradalmait egy kis edzéssel vezettük le, majd sétára indultunk a városba. Másnap reggel 8.30-ra jöttek értünk házigazdáink és elvezettek a város sportcsarnokába. 10 órakor megtörtént az ünnepélyes megnyitó, ezután kezdõdött a verseny. Versenyzõink elõször kata (formagyakorlat) versenyszámban mérték össze tudásukat, utána pedig kumite (küzdelem) versenyszámban indultak. A közel 100 indulóból mi 8-an képviseltük Magyarországot. Összesítésben 7 kupával gazdagabban jöttünk haza, melyek 2. és 3. helyezéseket jelentettek. Sajnos most nem sikerült felállnunk a dobogó legfelsõ fokára, de jövõre ha lehetõségünk lesz ismét megpróbáljuk. Ezek nagyon szép eredmények a csapattól, mivel külföldön teljesen más versenyszabályzattal találtuk szembe magunkat, de helytálltunk. A verseny után viszszatértünk a szállásra és megünnepeltük a szép eredményeket. Másnap kora délelõtt indultunk haza eredményekkel, jó érzéssel és rengeteg tapasztalattal. Versenyzõink névsora: Csikós Nikolett, Csikós Beatrix, Tari Dávid, Ferencz Levente, Gulyás Donát, Füleki Péter, Varga Károly, Kiss Péter. Köszönjük a szülõknek, hogy vállalták az utazás költségeit. Külön köszönet Kardos Ignác edzõnknek, Csikós Róbert segédedzõnek és a kísérõknek. Szeretettel várjuk leendõ támogatóink jelentkezését és az érdeklõdõket edzéseinkre, melyet minden hétfõn, szerdán, pénteken tól ig tartunk a Szent Vince úti sportcsarnokban. Kiss Péter, sem pai JÁSZVIDÉK Jászárokszállás város közéleti havilapja Szerkeszti: a szerkesztõbizottság Fõszerkesztõ: André Béla Szerkesztõbizottság elnöke: Kiadja: Városi Könyvtár, Jászárokszállás Felelõs kiadó: Ádám Gáborné Telefon/fax: 57/ jaszvidek@gmail.com ISSN Nyomdai munkálatok: Konturs Nyomdaipari Kft., Gyöngyös Készült: 1500 példányban

Péter Pál napi arató ünnepség 2014. június 29-én. Ünnepi ebéd a Palóc üdülő éttermében.

Péter Pál napi arató ünnepség 2014. június 29-én. Ünnepi ebéd a Palóc üdülő éttermében. add meg nékünk ma! " Mindennapi kenyerünket Péter Pál napi arató ünnepség 2014. június 29-én. Ünnepi ebéd a Palóc üdülő éttermében. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Engedjék meg, hogy Péter Pál ünnepén hadd

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

2010. december 21. XXI. (XLVI.) évfolyam 12. szám Ára: 115 Ft

2010. december 21. XXI. (XLVI.) évfolyam 12. szám Ára: 115 Ft ellemes arácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendõt kívánunk! 0. december. XXI. (XLI.) évfolyam. szám Ára: Ft arácsony A 0 éves arázs Egyesület bállal ünnepelt end van. alahol harangoznak. Nagy pihékben

Részletesebben

Közösen a XIII. kerületért

Közösen a XIII. kerületért Könyvtár a Lehel utcában 3 5 7 Elfogták az újlipótvárosi gyújtogatót Középiskolába készülünk Kötelezõ és ajánlott védõoltások 9 8 Fogászati alapellátás Mozgalmas 10 Kiállítás 12 kerületi a Városház sportév

Részletesebben

AKTUÁLIS. Adventi várakozásban

AKTUÁLIS. Adventi várakozásban AKTUÁLIS A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2003 óta hagyománnyá vált keresztállítási missziójához egyre több településen mûködõ szervezetük kapcsolódik. Az idén ötven helyen állítottak keresztet Advent

Részletesebben

Hírlevél. Közel a csillag

Hírlevél. Közel a csillag RÉPCESZEMEREI Hírlevél IV. évfolyam, 2. szám 2008. December Közel a csillag A csillag közelít. Lángoló csóvája fényesen hasítja az égbolt fekete palástját. A világ, mint forró nyáron tikkadt föld az esıt,

Részletesebben

19/2012. sz. jegyzőkönyv

19/2012. sz. jegyzőkönyv 19/2012. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2012. december 13-án 8 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2008. február 21-én megtartott ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2008. február 21-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 1/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2008. február 21-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 1-2.

Részletesebben

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története 217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kesztölc község Képviselő-testületének. 2015. május 27-i. képviselő-testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kesztölc község Képviselő-testületének. 2015. május 27-i. képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kesztölc község Képviselő-testületének 2015. május 27-i képviselő-testületi üléséről Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2015. május 27-én. Az ülés kezdésének időpontja:

Részletesebben

A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi Művelődési Ház nagyterme, 8635 Ordacsehi, Fő u.56. Igazgatási Osztályvezető - megjelent

A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi Művelődési Ház nagyterme, 8635 Ordacsehi, Fő u.56. Igazgatási Osztályvezető - megjelent JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. február 2-án, 17 órakor kezdődő, a Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásáról A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. április 11-én a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. július 16-i ülésérõl. Képviselõ 16 fõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. július 16-i ülésérõl. Képviselõ 16 fõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. július 16-i ülésérõl Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Bagó Zoltán Dr. Deák Zoltán Katus Attila Kondéné

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2007. május 17-én 13.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselõ-testületének 2010. szeptember 6-i ülésérõl a Makád és Lórév Körjegyzõségi Hivatalban - Makádon Jelen vannak: Dosztály László Baski Mária Kocsis

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 26-án 16,30 órakor megtartott testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 26-án 16,30 órakor megtartott testületi üléséről Vaszar Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8542 Vaszar, Fő u. 29. Szám: 22-../2012. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 29-én tartott üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Borza

Részletesebben

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR 120 év százhúsz érv! Ezt a szlogent választottuk 2016-os évfordulóink megünnepléséhez. Nem okoz komoly problémát, ha fel kell soroljuk

Részletesebben

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Szám:8/2016. Jegyzőkönyv

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Szám:8/2016. Jegyzőkönyv Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám:8/2016. Jegyzőkönyv Készült:, nyílt ülésén A Képviselő-testületi ülés helye: Sátoraljaújhely, Kossuth tér. Díszterem A Képviselő-testületi ülés

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

Tájékoztató a Képviselõ-testület üléseirõl

Tájékoztató a Képviselõ-testület üléseirõl Harminc évvel ezelõtt tért haza történelmünk néma, nagy tanúja, a SZENT KORONA Története keserédes, viszontagságos, fájdalmas történelmi krimibe illõ. Írtak már róla könyveket, tanulmányokat, tudós szakemberek

Részletesebben

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 11. szám 2005. november 1956-os megemlékezés Október 23-án a Széchenyi téren helyezte el az MSZP Pátyi Szervezete koszorúját A TARTALOMBÓL:

Részletesebben

A februári havazás elkerülte a várost, így csak azoknak okozott gondot a 9. Jász Bálba igyekvés, kik a városon kívülrõl érkeztek.

A februári havazás elkerülte a várost, így csak azoknak okozott gondot a 9. Jász Bálba igyekvés, kik a városon kívülrõl érkeztek. 005. február 4. XVI. (XLI.) évfolyam. szám Rangos programok a Magyar Kultúra Napján Minden évkezdet mûsoradóinak elsõ igazi megmérettetése, leltára a kultúra napi megemlékezésen való részvé-tel. Itt kap

Részletesebben

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 1 CSÖMÖR-NAGYTARCSAI REFORMÁTUS MISSZIÓI EGYHÁZKÖZSÉG GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013. KÜLÖNSZÁM SZERESSÉTEK EGYMÁST! Ahogyan engem szeretett

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Dr. Pácziné Félix Anna bizottság elnöke, Szalai Gábor, Balogh Gábor, Szucsányiné Csordás Mária bizottsági tag (4 fő)

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Dr. Pácziné Félix Anna bizottság elnöke, Szalai Gábor, Balogh Gábor, Szucsányiné Csordás Mária bizottsági tag (4 fő) JEGYZŐKÖNYV Készült: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága 2014. május 28-án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T PAPOS KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2002. április 30-án tartott nyilvános képviselőtestületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatai: 99-108 Rendelete: 6-7 Készült: 2. példányban Kapják: 2. sz. példányát

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 13-án megtartott nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 13-án megtartott nyilvános üléséről Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. november 13-án megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal házasságkötő terme 8066

Részletesebben

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 16/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Németbánya Önkormányzat Képviselőtestülete 8581 Németbánya Fő tér 3. Telefon/fax: 89/350-141 Szám: /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A 2011. február 28-án 9:00-kor tartott nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XVII. évf. 11. szám 2008. november 2 PÁTYI KURÍR 2008. november PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község Önkormányzata 2071

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Aranyi Ágota Vikár Béla Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, dr. Pándi Ottó a Dr. Kolozs Gergely Egészségügyi Centrum intézményvezetője

JEGYZŐKÖNYV. Aranyi Ágota Vikár Béla Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, dr. Pándi Ottó a Dr. Kolozs Gergely Egészségügyi Centrum intézményvezetője Dunavecse Város Önkormányzati Képviselő Testület Oktatási és Szociális Bizottsága 55-13/2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: az Oktatási és Szociális Bizottság 2012. december 19-én, 14 30 órakor kezdődő ülésén. Az

Részletesebben

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A Tel: 96/242-611 96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.hu Beszámolót készítette: Boros Imréné intézményvezető

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére. KEREPES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL 2144 Kerepes, Vörösmarty u. 2., (28) 561-050 E l ő t e r j e s z t é s Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére.... napirendi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester, Balázs János, Dr. Dénes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Haynald Lajos termében, 2013. december 30-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: 5 települési képviselő:

Részletesebben

Kálmán Tibor sportreferens Egészségügyi és Szociális Bizottság, Kulturális és Sport Bizottság

Kálmán Tibor sportreferens Egészségügyi és Szociális Bizottság, Kulturális és Sport Bizottság Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2008. évi ellátásának átfogó értékelése Elıkészítette: Dr. Heinerné Dr. Kecskés Aranka jegyzı Tárnok Lászlóné aljegyzı Bimbó Mária gyámhivatali ügyintézı

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 769 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2013. november 26-án 9 óra 00 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok:

JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok: Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2/2010. szám JEGYZİKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2010. március 29-én (hétfın) 17,00 órakor megtartott képviselı-testületi

Részletesebben

Egy harang újjászületése

Egy harang újjászületése 2009. június 25. XX. (XLV.) évfolyam 6. szám Ára: 116 Ft Átszínezve Alaposan átszínezõdött hazánk, megyénk, illetve Jászárokszállás politikai térképe is. Eddig kõbe vésettnek hitt alapvetések - már mit

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Borota Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. szeptember 30-án megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Borota Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. szeptember 30-án megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Borota Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 30-án megtartott rendkívüli üléséről 1 Készült Borota Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember

Részletesebben

Önkormányzati hírek. Temetői urnafal megváltás

Önkormányzati hírek. Temetői urnafal megváltás KUNBARACSI HÍRMONDÓ 2016. XV. ÉVFOLYAM, Január Február Megjelenik kéthavonta Önkormányzati hírek Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselőtestülete a 2016. február 16-ai ülésén elfogadta a 2016. évi költségvetést,

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 98 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. november 25.-én Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének soros, nyílt ülésén 15.00 órakor, a Jászboldogháza Községháza, Rákóczi u. 27. alatti földszinti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 31-én 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 83/2012. (X. 31.) Nyugdíjas

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V 1 J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2004. november 25-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14.

Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14. Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14. Mit jut eszünkbe a kifejezésrôl? Ki ne tudná, hogy Nagyboldogasszony a templom védôszentjének, és egyben a falu ünnepe, amikor mindenki hazavárja távolba került

Részletesebben

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének Határozatok: Iktatószám: 1634/5/2015 Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 28/2015.

Részletesebben

XVI. évfolyam 3. szám Ára: 120, Ft Megjelent: 2010. szeptember VÁLASZTÁSI KIADÁS

XVI. évfolyam 3. szám Ára: 120, Ft Megjelent: 2010. szeptember VÁLASZTÁSI KIADÁS XVI. évfolyam 3. szám Ára: 120, Ft Megjelent: 2010. szeptember VÁLASZTÁSI KIADÁS 2 Jászalsószentgyörgyi KRÓNIKA 2010/3 Ö N K O R M Á N Y Z A T I H Í R E K Beszámoló az Élhetõbb Jászalsószentgyörgyért program

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 23-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online. Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült a Felsőtárkány Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 113 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 21-én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének soros ülésén 15.00 órakor, a Községháza tanácskozó termében. Jelen vannak: Darók Sándor, Gerhát

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2014. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2014. március 13-án 14:00 órai kezdettel tartott nyilvános Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Visszajelzések osztályoktól

Visszajelzések osztályoktól Visszajelzések osztályoktól 2014. 06. 18-ai napot töltöttük Önöknél. 3-8.osztályos tanulókkal. Már a szervezésben is rendkívül rugalmasan kezelték a kéréseimet a programokkal kapcsolatosan. Ezt tovább

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

Ceglédbercel Község Önkormányzata

Ceglédbercel Község Önkormányzata 2007. DECEMBER 10. www.cegledbercel.hu C E G L É D B E R C E L K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K L A P J A Mindenki Karácsonya Ceglédbercel Község Önkormányzata 2006. december 19-én (szerda)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről 193 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

Részletesebben

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 Iktatószám: 54-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 30-án Dunaalmás

Részletesebben

EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA

EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA XX. évfolyam 1 (170.) 2015. január ALap EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA Polgármester Úrtól tudjuk Boldog, egészségben és szerencsében gazdag új esztendőt

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

Karácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER

Karácsonyi miserend. BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XX. évfolyam 2013. DECEMBER Dicsôség a magasságban Istennek! (Lk 2,14) Írók, költôk, filozófusok számtalan alkalommal leírták, illetve állították, hogy az embert

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő Testületének 2008. január 21-én megtartott munkaterv szerinti üléséről. Jelen vannak: A Polgármester, a Jegyző, a települési képviselők

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének, valamint a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzatnak 2012. december 17-i Közmeghallgatásáról és Falugyűlésről 1 Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bükkszék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24-én, 17.00 órakor tartott falugyűlésén és közmeghallgatásán Jelen vannak: Zagyva Ferencné polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2011. június 2-án 13 órakor tartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2011. június 2-án 13 órakor tartott rendkívüli üléséről Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Hévízgyörki Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. január 26-án megtartott rendes nyílt üléséről a Művelődési Ház házasságkötő helyiségében. Jelen vannak: Bobál István

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2013. február 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2013. február 14-i rendes ülésére 1 1. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 14-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Boldizsárné Volcsányi Mária képviselő. Orosz Miklósné polgármester Kiskinizs

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Boldizsárné Volcsányi Mária képviselő. Orosz Miklósné polgármester Kiskinizs Halmaj Község Képviselő-testülete EGYÜTTES NYÍLT Szám: 7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2011. január 27. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok együttes képviselő-testületi

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

Városházi krónika. Kedves Ünneplõ Békésiek! BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA. Hadd kívánjak most magam és Békés Város Képviselõ-testülete

Városházi krónika. Kedves Ünneplõ Békésiek! BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA. Hadd kívánjak most magam és Békés Város Képviselõ-testülete 2009november.qxd 2009.12.18. 17:36 Page 1 WWW.BEKESVAROS.HU BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA INGYENES 2009. DECEMBER XII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM Kedves Ünneplõ Békésiek! Biztos vagyok benne, hogy mind a magyar

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 07-én 10 00 órakor tartott nyilvános ülésén, a hivatalban Napirendi pontok: 1./ 2013. évi átmeneti gazdálkodás Előterjesztő:

Részletesebben

Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit!

Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! 1 Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! Tisztelt Falugyűlés! Tájékoztatóm elején egy tragikus aktualitásról kell szólnom: március

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 12-én, csütörtökön 17.00 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 17/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt

Részletesebben

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. április 27-én, 16,00 órakor tartott nyílt ülésén. Rendelet száma Tárgya 5/2010. (IV. 28.) Az önkormányzat 2009.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. 11/2007. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő

Részletesebben

Lakossági elvárások, igények, várakozások a NymTIT térségében

Lakossági elvárások, igények, várakozások a NymTIT térségében IV. évfolyam 4. szám 2007. december Ajánló Ha összességében nézzük a véleményfelmérés azon eredményeit, amelyek a lakosság várakozásait, és igényeit mutatják, egy olyan hulladéktároló profilt rajzolhatunk

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Csutora Gábor, Rendi János, Kalmárné Koszonits Klára képviselők.

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Csutora Gábor, Rendi János, Kalmárné Koszonits Klára képviselők. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rajka község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án, csütörtökön, a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében (9224, Rajka, Szabadság tér 1.) 17.00 órakor megtartott - nyilvános

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-én 17QQórai kezdettel. Jelen vannak:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-én 17QQórai kezdettel. Jelen vannak: JEGYZŐKÖNYV Száma: 17-91085-7/2015. Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25-én 17QQórai kezdettel a Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal Tardi Kirendeltségének Házasságkötő

Részletesebben

(hangszalagos rögzítéssel)

(hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. december 9-i soros n y í l t üléséről. Jelen vannak: Juhász János polgármester Ferencz

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Képviselők a jelenléti ív szerint Vincze András

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet

Részletesebben

2012. február 23. XXIII. (XLVIII.) évfolyam 2. szám Ára: 115 Ft. A Deák Ferenc Gimnázium,

2012. február 23. XXIII. (XLVIII.) évfolyam 2. szám Ára: 115 Ft. A Deák Ferenc Gimnázium, 2012. február 23. XXIII. (XLVIII.) évfolyam 2. szám Ára: 115 Ft Háborgó tenger az élet, a megújult templom pedig a nyugalom szigete Szentháromság templomunk homlokzatának felújítása és festése megtörtént,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Előterjesztés az Eszterlánc Óvoda Nevelési Programjának 107/2011. (IX.15.) 249.

Jegyzőkönyv. Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Előterjesztés az Eszterlánc Óvoda Nevelési Programjának 107/2011. (IX.15.) 249. Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Beszámoló két ülés között történt

Részletesebben

2012. június 28. XXIII. (XLVIII.) évfolyam 6. szám Ára: 115 Ft

2012. június 28. XXIII. (XLVIII.) évfolyam 6. szám Ára: 115 Ft 2012. június 28. XXIII. (XLVIII.) évfolyam 6. szám Ára: 115 Ft A könyvet ünnepelték Árokszálláson 2012. június 8-án pénteken megtelt a Petõfi Mûvelõdési Ház nagyterme. Sokan eljöttek, hogy megünnepeljék

Részletesebben

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 4. szám 2004. április A TARTALOMBÓL Helyi szociális rendelet Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója A Magyar Vöröskereszt hírei Útépítés

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2011. március 29-én 17 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásának átfogó értékelése Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna igazgató,

Részletesebben