BARSI ÖDÖN. Az üstökös. Regény

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BARSI ÖDÖN. Az üstökös. Regény"

Átírás

1 BARSI ÖDÖN Az üstökös Regény 2011

2 Oly mély az ég, mint függő óceán, Fejünk felett sugárzó, nagy talány. Sötét ölén megannyi fénysziget, Ha feltekintünk, szívünk megremeg. (Byron) I. FEJEZET Az üstökös megjelenik Késő éjszaka volt A városok és falvak lakói már régen lepihentek, de a dombtetőre épült obszervatórium hatalmas távcsöve még mindig makacsul az égboltra irányult. Vándory Sándor a csillagvizsgáló-intézet fiatal vezetője órák óta nem mozdult el a hatalmas refraktortól, és már négy óra felé járt az idő, amikor nehéz sóhajjal hátrahanyatlott karosszékében és megdörzsölte fájó szemét. Sokáig ült némán, magába roskadva és többször végighúzta kezét magas, sápadt homlokán. Gondolatai az üstökös körül forogtak, melyet két nappal előbb fedezett fel az égbolton. Szabad szemmel még nem is lehetett látni, de a távcső elárulta valódi lényét és a számítások meggyőzték a fiatal csillagászt arról, hogy ezúttal elkerülhetetlen az összeütközés Az üstökös még csak parányi világító pont volt az űr végtelenjében, de lobogó uszálya baljóslatúan követte az égbolton 5

3 Vándory Sándor többször is kiszámította az üstökös várható útját, és az eredmény mindig ugyanaz volt: végzetes és elkerülhetetlen katasztrófa A csillagévek óramutatóján csak egy percenést jelentett az a kevés idő, amennyit még a föld élhetett. A fiatal tudós lehajtotta a fejét és mereven maga elé bámult. Még nem volt egészen harmincéves, de már európai hírű csillagásznak számított, és nem ok nélkül nevezték ki az új csillagvizsgáló igazgatójának. Sok év óta fáradhatatlanul kutatta a csillagos ég titkait, kitűnő asszisztensnőjével, Hámory Judittal együtt. Ma azonban egyedül volt az obszervatóriumban, mert Judit már korán reggel a fővárosba ment, ahonnan csak két nap múlva szándékozott visszajönni. Vándory Sándor különösen sokszor figyelte a holdat ezt a kopár, kihűlt égitestet, mely a föld jövőjét példázza, és a tudós bölcsességével már régen megnyugodott abban a gondolatban, hogy sok millió év múlva planétánk is a hold sorsára jut, és kihűlten, jéggé fagyva kering majd az űrben és az emberiség, valamint az emberi alkotások eltűnnek a föld színéről A hatalmas gyárakból és palotákból éppen úgy por és hamu lesz, mint az emberekből De minderre csak sok-sok millió esztendő múlva került volna sor Most azonban egy buta, vak véletlen virágzása teljében fogja elpusztítani a földet Miért? Istenem, miért? nyögött fel. Nem kapott választ senkitől Csak az óramű mely a refraktort a föld tengelyforgásának sebességével hajtotta ketyegett egyhangúan és állhatatosan. Vándory Sándor a kezébe temette arcát Az emberiséget siratta: a bűnös, gonosz és nagyszerű emberiséget, mely Byront, Shakespeare-t és Beethovent ajándékozta a világnak Igen, az emberiség hatalmas alkotásokkal dicsekedhetett: csodálatos versekkel, komor tragédiákkal, lélekbemarkoló szimfóniákkal, 6

4 melyek a hold ezüstjét és az örökkévaló csillagok fényét hozzák le a földre, és gótikus tornyokkal, amelyek úgy nyúlnak az ég felé, mint karcsú, imádkozó kezek A királyi paloták, a múzeumok, a képtárak, a régi fáraók piramisai mind-mind elpusztulnának? S mindez azért, mert egy ostoba üstökös letért pályájáról, és most a föld felé rohan A homály megsűrűsödött az obszervatóriumban. Vándory Sándor még mindig mozdulatlanul ült helyén Gondolatai messze elkalandozt ak Valamikor sokat foglalkozott geológiával és nagyon jól tudta, hogy az öreg föld már átélt egynéhány kataklizmát: ellenállt a vulkanikus erők kitörésének, kibírta a jégkorszak fagyos ölelését és az óriás meteorok sem pusztíthatták el A bolygó arculata sokat változott az elmúlt évmilliók során: valamikor végtelen, korallos tenger terült el azon a helyen, ahol most a csillagvizsgáló-intézet áll, a magas dombtetőn De a parttalan óceánok éppen úgy eltűntek, mint az óriás páfrányok, a fülledt őserdők és az irdatlan mocsarak, melyekre a mainál sokkal melegebb nap ontotta perzselő sugarait. Miért nem pusztult el akkor a föld, amikor még nem csírázott ki rajta az élet és az óriás tűzhányók füstje lakatlan sivatagok és forró vizű tengerek fölött kavargott? Volt idő, amikor a bolygónak a maihoz hasonló holdja volt, mely visszazuhant arra a világra, melyből született De ebben az időben még nem nőttek ki emberek a sártekéből és talán még más organizmusok sem A csillagász gondolatai tovább kalandoztak abban a történelemelőtti időkben, amikor még a gyilkos Tyrannosaurus és a lomha, növényevő óriásgyíkok uralták a glóbust Miért nem akkor pusztult el a világ, ha a sors könyvében meg volt írva, hogy mindenképp el kell pusztulnia? De az élet megszületett: talán a meleg vizű folyamok iszapjában csírázott ki, talán egy lángoló meteoron érkezett az űr ismeretlen mélységéből 7

5 Hegyek születtek és porladtak el; egyes tengerek kiapadtak, mások mindent elöntötték zúgó habjaikkal Atlantisz! Soktornyú városok süllyedtek egyik napról a másikra az óceánba. Egy régi kultúra pusztult el, talán egyetlen nap alatt! De a többi kontinensen tovább élt és terjeszkedett az élet, melyet éppen úgy nem tudott kiirtani a természet ereje, mint Hannibál és Napóleon véres csatái Napóleon! A csillagász kesernyésen elmosolyodott Ugyan mit jelentenek a világtörténelem tovatűnő percei a geológia roppant homokóráján? Wagram és Waterloo üres nevek szappanbuborékok, melyek elpattannak az idő egyetlen leheletére De mit jelent az egész föld abban a roppant Mindenségben, melyben évezredekig rohan a fénysugár, hogy elérjen egy-egy égitestet Hiszen vannak csillagok és ködök, melyek már százezer év óta kigyújtották fényüket és a fénysugár még most sem ért el nyomorúságos bolygónkra Igaza volna-e Eddingtonnak, aki azt állítja, hogy a Világegyetem tűz és jég, és minden más elem, ami belékerül, csak piszok? Piszok és értelmetlen szemét, melynek el kell tűnnie mint ahogy a pillanatra megfeketedő korom is eltűnik az izzó vas felszínéről Az élet tehát csak semmiség? Pusztán a természet egy kis hibája volna mindaz, amit a földi élet alatt értünk? Vándory Sándor nem tudta ezt elhinni, és éppen ezért nem is tudott és nem is akart belenyugodni a föld pusztulásába Úgy érezte, hogy joggal siratja azt a bolygót, melyhez annyi kedves emléke fűződik Olyan furcsa volt elképzelni, hogy mindaz, ami az emberiség szemében a világot jelentette, néhány hónap múlva semmivé lesz Mi vár a földre? Darabokra törik-e és meteorfelhő alakjában hull majd alá a világűrbe, vagy az öszszeütközés eltéríti pályájáról, és valahol a tér kifürkészhetetlen messzeségében fog keringeni, mint kihűlt, halott égitest 8

6 Egyet biztosan tudott: ha a föld túl is élné az összeütközést, az emberekre és az ember műveire biztos pusztulás vár Ezért siratta Vándory Sándor, a fiatal csillagász a gyönyörű épületeket és a meghitt otthonokat, melyek egyetlen szempillantás alatt megsemmisülnek, és ezért siratta a sokat szenvedett és nagy feladatokra hivatott emberiséget. Százszorosan érezte felelőssége tudatát, hiszen olyan titkot ismert meg a távcső lencséjén keresztül, melyet talán még senki sem sejtett az egész világon Persze csak egy-két napról lehetett szó esetleg néhány hétről amíg egyedüli tudója maradhat a közeledő és elháríthatatlan kataklizmának; minden bizonynyal akadnak majd olyan csillagászok, akik számításaik révén ugyanarra az eredményre jutnak, mint amire ő jutott. Vándory Sándor borzadva gondolt arra, hogy milyen pánik lesz, ha a világ megtudja a készülő katasztrófát. Legjobb volna az utolsó pillanatig titokban tartani a közelgő tragikus eseményeket gondolta magában, hiszen az elkerülhetetlen véget éppen elég lesz megtudni az utolsó pillanatban is Így is bizonyára akadnak majd lelkiismeretlen emberek, akik kihasználják a tömeg rémületét a saját, önző céljaikra Hiszen a halálnak mindig vannak és lesznek vámszedői, akik életük utolsó perceit is mások becsapására és megkárosítására használják fel A fiatal csillagász csak akkor rezzent fel komor gondolataiból, amikor váratlanul megérkezett atyai barátja és tanítómestere, János páter, aki maga is szenvedélyes csillagász volt és sokszor éjnek idején is felgyalogolt a csillagvizsgáló intézetbe. Furcsa ember volt a páter: csontos, aszkétikus arca Savonarola emlékét idézte azét a Savonaroláét, aki Leonardo da Vinci képét, a hattyús Lédát elégettette a firenzei piazzán és mégis sugárzott szeméből a jóság. Vándory Sándor örömmel ragadta meg az öreg szerzetes kezét. 9

7 Éppen jókor jöttél, atyám! Fontos és különös mondanivalóm lesz számodra Vedd úgy, mintha a gyónásomat hallanád! A pap várakozásteljes arccal telepedett az egyik székre. A csillagász megnyomott egy gombot. Halk motorzúgás hallatszott, és a lebegő padló lassan lesüllyedt. Most állva lehetett a refraktorba nézni. Vándory a kereső-távcsőbe nézett és megigazított néhány csavart. A páter is a távcsőhöz lépett, és sokáig figyelte az üstököst, aztán nyugodt arccal fordult vissza. Hasonlít az emlékezetes Halley-üstökösre. Irtózatos sebességgel rohan a föld felé! Ilyesmi már máskor is előfordult mondta a pap, de hála Istennek sohasem történt baj. Hiszen az asztronómia már régen azt vallja, hogy az üstökösök végeredményben ártalmatlanok, és csak szokatlan alakjuk ijesztő. Anyaguk annyira laza és ritka, hogy nem is tekinthetők szilárd és összefüggő testnek. Ez az üstökös kivétel. Éppen olyan szilárd, mint bármelyik bolygó, csupán abban különbözik tőlük, hogy uszálya van Azt akarod ezzel mondani, hogy a föld elpusztul? Nem látok semmi lehetőséget arra, hogy bolygónk megmeneküljön a teljes megsemmisüléstől. Sokáig halálos csönd volt az obszervatóriumban. A homályban megsokasodtak az árnyak, és a papnak úgy tűnt egy pillanatra, mintha gyászruhás alakok állnának körülötte: az emberiség küldöttei Megborzongott egy pillanatra, de aztán legyőzte félelmét és nyugodt, tárgyilagos hangon így szólt: Miből gondolod, hogy az üstökös szilárd test? A spektroanalízis világosan megmutatta. Tévedés nem lehetséges? Nem! A számításokat ellenőrizted? 10

8 Kétszer is Az asszisztensnőmet ma reggel elengedtem a rokonaihoz, és így nem tud semmit az üstökösről De nem is volt szükségem a segítségére, éppen elég gyakorlatom van ilyen számításokban. A pap lehajtotta fejét. Az arca olyan fáradt és gondterhelt volt, mint azé a legendás dominikánusé, aki egyszer a firenzei városháza tornyából nézte a piacteret, ahol már készítették számára a máglyát. Tehát megsemmisülne az egész emberiség? mormogta, miközben kékeres kezével, mellyel olyan szépen tudta tartani a breviáriumot, ösztönös mozdulattal keresztet vetett. Szerinted nincs menekülés? Nincs ha csak Folytasd! Ha csak valami csoda nem történik de mi, csillagászok nem hiszünk a csodákban. De én pap vagyok és bízom a csodában! Azt hiszed, az Úr csak azért teremtette volna a semmiből a Mindenséget, hogy most elpusztítsa? Mindenség? kérdezte keserű iróniával a csillagász. Csak egy porszem tűnik el a csillagrendszerek milliói között A mi balszerencsénk, hogy ez a porszem éppen a föld Az űr végtelenjében fénylő csillagok továbbra is éppen úgy fogják ontani fényüket, mint eddig Mindössze egy parányi, világító porszemecske tűnik majd el a Tejútból, melynek eddig egyik szerény, jelentéktelen tagja volt. De ez a parányi égitest a mi szemünkben az egész világot jelenti. A csillagászat más szemmel nézi a közeledő eseményt Egyetlen napfáklya nagyobbat lobban, mint az a láng, mely földünk halálát jelenti majd az összeütközés pillanatában Azt hiszem, ki tudnám számítani azt a hőmennyiséget, mely 11

Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE

Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE 1. rész Kedves Barátunk! Gondolkoztál már azon, milyen lehet Isten? Isten annyira hatalmas, annyira csodálatos, hogy soha nem tudhatunk meg mindent róla. Isten azonban

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén 1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol

Részletesebben

Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp

Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp Előzmények A repülő időben szállt fel, nem volt fennakadás, késés. A gép reggel 9:50 kor indult el és 2,5 óra alatt értünk Svédországba (Malmö-be). A fogadtatás

Részletesebben

brasnyó istván IN AETERNUM

brasnyó istván IN AETERNUM brasnyó istván versei IN AETERNUM Estelente a lehúzott redőny résein át jól látni a tengerészeket, ahogy tisztjeikkel együtt elhagyják a kocsmát az út túlsó felén, rézsút ablakunkkal szemben és körülállják

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság. Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes

Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság. Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes Az áldozatok vére éppen hogy megszáradt, amikor Terry fülét kopogás ütötte meg. Kippkopp, hallatszott

Részletesebben

Róża és Aniela Rozpuchównának megvolt az a képessége, hogy elterelje magáról a túlzott figyelmet; létezésüket igazából csak akkor vették észre,

Róża és Aniela Rozpuchównának megvolt az a képessége, hogy elterelje magáról a túlzott figyelmet; létezésüket igazából csak akkor vették észre, Róża és Aniela Rozpuchównának megvolt az a képessége, hogy elterelje magáról a túlzott figyelmet; létezésüket igazából csak akkor vették észre, amikor elkülönültek a Gyáros, Mopsiński családjától, és beköltöztek

Részletesebben

Jakab Gábor. Tőz Tamás elsı költıi korszaka

Jakab Gábor. Tőz Tamás elsı költıi korszaka Jakab Gábor Tőz Tamás elsı költıi korszaka Ülök egy sziklán és hallgatom a tengert. Nemcsak azt, amely elıttem háborog szikrázó tarajú hullámaival, hanem a bennem egyre csendesedıt is. Lenyőgözı és tragikus

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december HD LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december AZ A NAP APRÓ ISTVÁN Az a nap úgy kezdődött, hogy több kilométeres dugóba kerültem az elővárosban. Nem, így akármelyik nap kezdődhet, az a bizonyos

Részletesebben

LÉGIFELVÉTEL. Fehér mezők: só hamis jégvirága Százholdakon. Egy élő folt sehol. Egy fa sem él, egy út sem indul erre. Lassan szivárog fel a föld alól

LÉGIFELVÉTEL. Fehér mezők: só hamis jégvirága Százholdakon. Egy élő folt sehol. Egy fa sem él, egy út sem indul erre. Lassan szivárog fel a föld alól LÉGIFELVÉTEL Fehér mezők: só hamis jégvirága Százholdakon. Egy élő folt sehol. Egy fa sem él, egy út sem indul erre. Lassan szivárog fel a föld alól A kőzetek, a hely szép tiszta kincse, Mit nem értékel

Részletesebben

Rokoni iszony. Csillag Katalin

Rokoni iszony. Csillag Katalin Rokoni iszony Csillag Katalin 1. Az új szomszédok A szüleim arra tanítottak, ne bántsak meg senkit, nem jó, ha az embernek ellenségei vannak. Megfogadtam a tanácsukat, bár a mi helyzetünkben ez akár képmutatásnak

Részletesebben

atlantisz: süllyedõ városok szigetek

atlantisz: süllyedõ városok szigetek Harkai Vass Éva atlantisz: süllyedõ városok szigetek versvázlat III. 18 hétvégén néha falura megyünk van ez a szó hogy falu úgy tűnik semmi közöm hozzá nem élek falun kezdhetnék akár egy cv-t is így az

Részletesebben

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel.

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel. GISELLE Zöldes, párás üveg. Eső áztatja. Vízcseppek csorognak. Halványzöld felírat fut végi az üvegen. Az emberi lény egy esős, párás üvegen át nézi és vizsgálja a világot. Homályosan lát. A földönkívüliek

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

Morajló tenger. Bíró Krisztina. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Morajló tenger. Bíró Krisztina. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Morajló tenger Bíró Krisztina 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! 1. rész - Úttalan utakon (2006-2008) HA MEGLÁTOM... Ha meglátom sötét árnyak Heves táncát bennem, Nyögve kiáltok távolba De senki

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

Nagyapa és az ő kalapja

Nagyapa és az ő kalapja Tar Ildikó Nagyapa és az ő kalapja Úgy tudni, nagyapám tán festőművész, tán pap akart lenni. Azért a bizonytalanság, mert sok a homályban levő dolog a mi családunkban. Valószínűleg nem azért, mert súlyos

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

Fekete István: Őszi számadás

Fekete István: Őszi számadás Fekete István: Őszi számadás Fekete István Őszi számadás Füveskönyvek : (Részlet) A kötet anyagát válogatta és összeállította Papp Csaba (Részlet) Lazi Kiadó Kft. Fekete István jogutóda, 2009 Papp Csaba,

Részletesebben

Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-611-5. Mercator Stúdió, 2009

Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-611-5. Mercator Stúdió, 2009 A magyar irodalom és kultúra örökbecsű értékeinek ápolása, terjesztése érdekében az Országos Széchenyi Könyvtárral együttműködve kiadja a Mercator Stúdió. Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Műszaki

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Az 50-es Évek. (tavasz)

Az 50-es Évek. (tavasz) Az 50-es Évek (tavasz) Te vagy az Út Pora a Hajamban, mondta magában Psziché, ahogy a folyó hullámai fel-felcsaptak eláztatva ülő lábfejeit, az évben először száraz folyóé. Halott galamb zuhan a mélybe

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

Bogdán László. Richardo Reis Tahitin. 36. Második levél Bernardo Soareznek

Bogdán László. Richardo Reis Tahitin. 36. Második levél Bernardo Soareznek Bogdán László Richardo Reis Tahitin 36. Második levél Bernardo Soareznek Tegnap éjjel, régi morva bányászlámpám fényénél mióta hurcolom magammal, nyolcszögletű lámpa és minden oldalán egy-egy törpe van,

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

FÉJA ENDRE. 1930-ban született Buda - pesten. Az ELTE BTK magyar történelem

FÉJA ENDRE. 1930-ban született Buda - pesten. Az ELTE BTK magyar történelem FÉJA ENDRE 1930-ban született Buda - pesten. Az ELTE BTK magyar történelem szakán dip lomázott 1953-ban. Öt - ven éven át gimnáziumi tanárként dolgozott. Legutóbbi írását 2009. 9. számunkban közöltük.

Részletesebben

Könnyek útja. Versválogatás

Könnyek útja. Versválogatás Könnyek útja Versválogatás Szerző: Nemes Kiss Kata Minden jog fenntartva Borítóterv és kivitelezés: Boris Vanessza Szerkesztette: Lélek Sándorné 2014. Előszó a Könnyek útjához: A szépség: álom. Az álom

Részletesebben

DALA József DALA JÓZSEF (1901-1985) festőművész

DALA József DALA JÓZSEF (1901-1985) festőművész DALA József DALA JÓZSEF (1901-1985) festőművész Sárváron született. A Képzőművészeti Főiskolán 1926-ban végzett. Mezőkövesden a gimnázium rajztanáraként 1927-től élt, tanított, tevékenykedett festőművészként

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

Pánov bácsi karácsonya Illusztrációk: Szabó Enikő

Pánov bácsi karácsonya Illusztrációk: Szabó Enikő Lev Tolsztoj Pánov bácsi karácsonya Illusztrációk: Szabó Enikő Élt egyszer, valamikor réges-régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester. Pánov volt a neve, ám senki sem nevezte Pánovnak,

Részletesebben

16. PÁL MISSZIÓI ÚTJAI 1. Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Apcsel 14,8-18)

16. PÁL MISSZIÓI ÚTJAI 1. Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Apcsel 14,8-18) 16. PÁL MISSZIÓI ÚTJAI 1. Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Apcsel 14,8-18) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Szabó Andor: Lábam előtt mécses a te igéd, Budapest, 1995; Magyarázatos

Részletesebben

15. LECKE: ISTEN ORSZÁGA ÉRTÉK: AZ IGAZGYÖNGY PÉLDÁZATA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

15. LECKE: ISTEN ORSZÁGA ÉRTÉK: AZ IGAZGYÖNGY PÉLDÁZATA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 15. LECKE: ISTEN ORSZÁGA ÉRTÉK: AZ IGAZGYÖNGY PÉLDÁZATA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Joachim Jeremias: Jézus példázatai, Kálvin Kiadó,

Részletesebben

lott mást, mint a létra nyikorgó dallamát. De az aljához közeledve megváltoztak a hangok. Először halk, fémes morajlás. Majd egy kattanás és a

lott mást, mint a létra nyikorgó dallamát. De az aljához közeledve megváltoztak a hangok. Először halk, fémes morajlás. Majd egy kattanás és a 8. fejezet Fredrik Beier! Itt van Fredrik Beier? A sátor ponyváját félrerántották, és egy kerek szemüveges, fehér overallos fickó bámult be rá. Itt vagyok. Gyere! A férfi keresztülrohant a gyepen, a pajta

Részletesebben

Erdélyi körutazás. 2011. július 31. - augusztus 05.

Erdélyi körutazás. 2011. július 31. - augusztus 05. Erdélyi körutazás 2011. július 31. - augusztus 05. Indulás: 2011. július 31-én, az iskola elől, az esti órákban (1192 Gutenberg krt. 6. kb. 21.00) Érkezés: 2011. augusztus 05-én az esti órákban, az iskola

Részletesebben

JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN

JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN A keresztút állomásainak végigelmélkedése a család vonatkozásában. 1. Pilátus halálra ítéli Jézust Imádunk Téged Krisztus és áldunk

Részletesebben

Székely Sándornak, első nótáriusuknak köszönhetik:

Székely Sándornak, első nótáriusuknak köszönhetik: A DOHÁNY A FALU ÉLETÉBEN A telepesek a dohány művelésének, gondozásának jól bevált módszerét hozták magukkal. A legtöbb temesközi faluból, ahonnan érkeztek, a növény termesztési technológiájának kipróbált

Részletesebben

KEDVES SZÜLŐK! SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT 2015. MÁRCIUS 27.-ÉN 9.30-KOR A JÉZUS ÚTJA TÉMAHÉT ZÁRÓ RENDEZVÉNYÉRE.

KEDVES SZÜLŐK! SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT 2015. MÁRCIUS 27.-ÉN 9.30-KOR A JÉZUS ÚTJA TÉMAHÉT ZÁRÓ RENDEZVÉNYÉRE. KEDVES SZÜLŐK! SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT 2015. MÁRCIUS 27.-ÉN 9.30-KOR A JÉZUS ÚTJA TÉMAHÉT ZÁRÓ RENDEZVÉNYÉRE. Program: Közös imádkozás. A hét folyamán feldolgozott A HÁROM FA LEGENDÁJA

Részletesebben

Vári Fábián László. Ereimben az idő

Vári Fábián László. Ereimben az idő Vári Fábián László Ereimben az idő Oly vén vagyok már, mint a tenger. Anyám szikla volt, apám a szél. Ereimben az idő zizeg csak, vésztartalékra hűtve a vér. Anyám elfogyván sivatag lett. Lépkedek rajta,

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető

Részletesebben

Ez a könyv.... kalóz tulajdona

Ez a könyv.... kalóz tulajdona Ez a könyv... kalóz tulajdona A kis csapat öt főből áll, mint kézen az ujjak. A Tengeri Mackók a Kalóziskola első évét járják, és arra pályáznak, hogy igazi tengeri medvévé váljanak! Az angol származású

Részletesebben

Családakadémia Hírlevél

Családakadémia Hírlevél Családakadémia Hírlevél 57. szám digitális változat Tartalom: Csak 9 februári hétvége Csak 8 Visszatekintés Csak 6 Jegyesoktatás Elnökségi ülés Szervezői tapasztalatcsere Közérdekű hirdetmények Bizalompedagógia

Részletesebben

Elmúlt idők levelezése

Elmúlt idők levelezése Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most

Részletesebben

Kezdetek és végek. Bence Erika. Lovas Ildikó: Spanyol menyasszonny. Lány, regény. Kalligram, Pozsony, 2007

Kezdetek és végek. Bence Erika. Lovas Ildikó: Spanyol menyasszonny. Lány, regény. Kalligram, Pozsony, 2007 Bence Erika Kezdetek és végek Lovas Ildikó: Spanyol menyasszonny. Lány, regény. Kalligram, Pozsony, 2007 A főcím egyértelmű. A regényolvasás konkretizálja az utalást. De az alcímmel el lehet játszadozni.

Részletesebben

Czél és ESZKÖZ. h é b e r ( z s i d ó ) írás titka. Ára 5 kr. 100-anként 4 frt. A KERESZTÉNYSÉG OKULÁSÁRA LEFORDÍTOTTA: EGY

Czél és ESZKÖZ. h é b e r ( z s i d ó ) írás titka. Ára 5 kr. 100-anként 4 frt. A KERESZTÉNYSÉG OKULÁSÁRA LEFORDÍTOTTA: EGY EGY h é b e r ( z s i d ó ) írás titka vagy Czél és ESZKÖZ A KERESZTÉNYSÉG OKULÁSÁRA LEFORDÍTOTTA: Ára 5 kr. 100-anként 4 frt. egy keresztény pap. ΝΥÍRΕGΥHÁZA, 1885. Nyomatott az Ébredjünk könyvnyomdájában

Részletesebben

Boldog új évet! (Happy New Year!)

Boldog új évet! (Happy New Year!) Boldog új évet! (Happy New Year!) KÜLSŐ - KÜLVÁROSI NÉPTELEN KISUTCA SZILVESZTER ÉJJEL Sötétség, nagy hideg. Az év utolsó napjának zaja ide már nem jut el. A házak fala kopott, részben lemállott róluk

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán

Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán Dr. Vágó Béla: A különböző pszichológiai hatások érvényesülése egy Európa-csúcs kapcsán Bevezető Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik sikeres versenyzői és edzői pályafutást mondhatnak magukénak.

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

Kovács Hortenzia. Lángoló Szívek

Kovács Hortenzia. Lángoló Szívek Kovács Hortenzia Lángoló Szívek 1. fejezet Csodaszép tavaszi reggelre ébredtek a Londoni utcák, talán mi emberek nem is tudunk olyan dolgokat értékelni igazán, mint pl. hajnalhasadás előtt az a néhány

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Sebők zsigmond. Színfoltok

Sebők zsigmond. Színfoltok Sebők zsigmond Színfoltok 2011 Felolvasás közben A minap egy fölolvasáson voltam. Nagy közönség volt jelen, különösen sok elegáns asszony, a fővárosnak ama rétegéből, mely toalettjében egyesíti az ízlés

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

Mészáros Sándor Az engedelmesség Komáromi Baptista Gyölekezet. Az engedelmesség. Jónás könyve alapján

Mészáros Sándor Az engedelmesség Komáromi Baptista Gyölekezet. Az engedelmesség. Jónás könyve alapján Példa: Az engedelmesség Jónás könyve alapján Egy hív édesapa fia lelkipásztornak készült. A fiú elhatározta, hogy külföldre megy egy fels bb tanulmányi fokozat megszerzése érdekében. Az édesapa aggódott

Részletesebben

Az élet keresése a Naprendszerben

Az élet keresése a Naprendszerben II/1. FEJEZET Az élet keresése a Naprendszerben 1. rész: Helyzetáttekintés Arra az egyszerû, de nagyon fontos kérdésre, hogy van-e vagy volt-e élet a Földön kívül valahol máshol is a Naprendszerben, évszázadok

Részletesebben

A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde

A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde A Nemzetgyűlés 1920. november 13-án, a 128. ülésén tárgyalta az 1920. június 4-én Trianonban aláírt "Magyar Békeszerződésről szóló

Részletesebben

Felmelegszik a ház...

Felmelegszik a ház... NAGY ESZTER Felmelegszik a ház... Egy asszony útja az idegenségtõl a megérkezésig Tekinthetjük olyannak az ellenállást, mint amikor az ember egy hideg szobában bújik ki a paplan alól. Ilyenkor nem a paplant

Részletesebben

szépségének törvényszerűsége mindenhol ugyanaz. (Az idő is csak azoknak létezik, akik érzékelik az elmúlást, részekre tudják osztani.

szépségének törvényszerűsége mindenhol ugyanaz. (Az idő is csak azoknak létezik, akik érzékelik az elmúlást, részekre tudják osztani. A Szép Misztériuma Ha van a szépnek misztériuma, mintha a logika határán kívül lenne, az érzelem javára. Magyarázatát viszont mindenki a filozófiától várja. Elő is kerül az Igazság reális fényében... Akárhogy

Részletesebben

Oláh János. Magára talál a szó. Kodolányi Gyula W. Sh. szonettjeiről. Laudáció. Kodolányi Gyula akadémiai székfoglalójához (2014. június 13.

Oláh János. Magára talál a szó. Kodolányi Gyula W. Sh. szonettjeiről. Laudáció. Kodolányi Gyula akadémiai székfoglalójához (2014. június 13. Oláh János Magára talál a szó Kodolányi Gyula W. Sh. szonettjeiről Laudáció Kodolányi Gyula akadémiai székfoglalójához (2014. június 13.) Az még nem volna szokatlan a magyar irodalomban, hogy képzőművészeti

Részletesebben

Karsai Zsanett. Márai Sándor: Halotti beszéd. magyar nyelv. írott nyelv: (msn, sms) rövidítések, szleng terjedése

Karsai Zsanett. Márai Sándor: Halotti beszéd. magyar nyelv. írott nyelv: (msn, sms) rövidítések, szleng terjedése Karsai Zsanett Márai Sándor: Halotti 1. Ráhangolódás Pókhálóábra: páros munka nyelvvesztés: a külföldi magyarok 3. generációja már nem tud magyarul anyanyelv identitást meghatározó magyar nyelv romlik:

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

2012. évi gazdálkodási terv;

2012. évi gazdálkodási terv; Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Temetkezési Vállalat Nyíregyháza Pazonyi tér 5. e-maii cím:temetkezesnyh@gmail.com Ikt: 98/2012. ÜZLETI TERV 2012. évi Nyíregyháza, 2012. március 12. I igazgató 2 2012. évi

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

2003.05.06. A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény módosításáról A felszólalás szövege:

2003.05.06. A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény módosításáról A felszólalás szövege: . A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény módosításáról ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselıtársaim! Az életem elmúlt húsz évét valahol ennek a szakmának a gyakorlásával töltöttem

Részletesebben

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt.

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt. csendes óráimban, vagy álmatlan éjszakáimon át kirajzolódtak előttem a mélytitkú tárnák s gyakran hallani véltem a gépek zakatolását s a verejtékhúzó csákányok döngését a rózsafáim alatt, vagy a templomunk

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként EZ (IS) 2013-BAN TÖRTÉNT

Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként EZ (IS) 2013-BAN TÖRTÉNT Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2013. évi IV. számhoz EZ (IS) 2013-BAN TÖRTÉNT Ifjúsági programok KI MIT TUD? 2013. július 8-12. nehéz sorsú

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

Kós Károly. Kovács László

Kós Károly. Kovács László Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.

Részletesebben

Előhang Butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétek oltja testünkbe és lelkünkbe mérgeit; s mint koldús éteti öntestén férgeit, mi éppen úgy vagyunk sok drága búnknak étek. És bűnünk mind makacs, igaz bánatra

Részletesebben

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. 2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,

Részletesebben

Kicsoda Jézus Krisztus?

Kicsoda Jézus Krisztus? 3. tanulmány Április 11 17. Kicsoda Jézus Krisztus? SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 4:16-30; 6:5; 9:18-27; Efezus 1:3-5; 2péter 1:16-18 Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda:

Részletesebben

Hazaváró Családi Juniális

Hazaváró Családi Juniális DENGELEG 1999. PÜNKÖSD V. ÉVFOLYAM 5. SZÁM A Szentlélek egyik legf bb munkája, hogy a nyugtalan szív megnyugodjon, meger södjék. A Isten Áldott szép pünkösd embert nyugtató m ve, hogy a békétlenség idején,

Részletesebben

Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály

Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály 1. Szöveg kiegészítés. 18 pont (Vízszintes irányban írtuk a hiányzó szavakat, minden jó válasz 0,5 pont) földet

Részletesebben

MÁS SZÓVAL ÉLETPÁLYÁM

MÁS SZÓVAL ÉLETPÁLYÁM MÁS SZÓVAL A rovat azokat igyekszik bemutatni, akiknek erre, szakterületükön belül, nem lenne szükségük: gondolkodásukat, alkotásaikat a szakma határainkon túl is ismeri. Mi azonban a be nem avatottakhoz

Részletesebben

ELŐ MÓZES FÁRAÓ + 3.MÓZES FARAÓ TENGERVÍZ SÓTALANIÍTÓ Kr.e.4012 + Kr.u. 2001-2012

ELŐ MÓZES FÁRAÓ + 3.MÓZES FARAÓ TENGERVÍZ SÓTALANIÍTÓ Kr.e.4012 + Kr.u. 2001-2012 ELŐ MÓZES FÁRAÓ + 3.MÓZES FARAÓ TENGERVÍZ SÓTALANIÍTÓ Kr.e.4012 + Kr.u. 2001-2012 2012.jan.23 Talalmanyi történet Életem legnagyobb baklövésének tartottam hogy épületgépész végzettségem lett,egy évtized

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat Csak erős idegzetűeknek! videóleirat 2009. Piroska Gyula Tréning Kft. Minden jog fenntartva. Üdvözlöm Önt, kedves Cégvezető Barátom! Piroska Gyula vagyok,, hogy ne érezze magát egyedül a cégvezető. Nem

Részletesebben

BARTA ZOLTÁN KÖRKÖRÖS HULLÁMOK

BARTA ZOLTÁN KÖRKÖRÖS HULLÁMOK BARTA ZOLTÁN KÖRKÖRÖS HULLÁMOK Arany csík szűrődött át az ablaktáblák alatt, és a szembelévő falra vetült. Nem esett jól ránézni erre a sávra, az álom-sötét szemhéjam mögül bántotta a szememet. Behúztam

Részletesebben

A holdak rejtélyes életű gömbök, Úgy hírlik, lakóik sohase voltak szerelmesek, lakóik sohase voltak szervesek, lakóik állítólag nem is léteztek sose

A holdak rejtélyes életű gömbök, Úgy hírlik, lakóik sohase voltak szerelmesek, lakóik sohase voltak szervesek, lakóik állítólag nem is léteztek sose Néhány jellegzetes hold A holdak rejtélyes életű gömbök, Úgy hírlik, lakóik sohase voltak szerelmesek, lakóik sohase voltak szervesek, lakóik állítólag nem is léteztek sose Nos,este mégis feltámad nagyon

Részletesebben

Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom

Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom Lekció: Ef. 4.17-32 2013. ápr. 14. Gazdagrét Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom Minél többet hallunk a bölcsességről, annál

Részletesebben

A házassági eskü III. rész

A házassági eskü III. rész A házassági eskü III. rész Én esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten, hogy -t, akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem. Szeretetből veszem

Részletesebben