Borkóstoló Magyar borok és ételek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Borkóstoló Magyar borok és ételek"

Átírás

1 12 r és Csabagyöngye 1930-ban nemesítette cskeméten. Csak bõ ki, hogy a finom ízû, k indult Irsai Olivér áló. Önálló borként ályos illatú és zamatú, s elegánsak. Reduktív ed, légies, zöldessárga, ízekkel teli bor készítmár kis mennyiségben egény, de testes partajánlható a minõségi élyes nassolás közben, elgõ partnere lehet, de l a nyári kerti partit is. lakkal a terített asztal ma már Soprontól a Zala és Etyek borászai cukkínivel - 4 evõkanál olaj - 1 mokkáskanál finomliszt - fél csokor petrezselyem - 80 dkg cukkíni - 6 dkg vaj - fél mokkáskanál ételízesíto por - 2 gerezd fokhagyma a kukoricacsókhoz: - 1 liter tej - 20 dkg kukoricadara - só, õrölt bors - 5 dkg vaj A csirkemellet kisujjnyi csíkokra vágjuk, és pirospaprika, bors és só keverékébe forgatjuk. A forró olajon 4-5 perc alatt kevergetve megpirítjuk. A liszttel meghintjük, kb. 1 deci vizet ráöntünk. Épp csak egy percig forraljuk, majd a fölaprított petrezselyemmel megszórjuk. A cukkínit megmossuk, végét lemetsszük, törzsét hosszában négyfelé vágjuk majd felszeleteljük Az így kapott negyed karikákat a fölolvasztott vajon 3-4 percig sütjük, az ételízesítõvel meg a zúzott fokhagymával fûszerezzük. A kukoricacsókhoz a tejet fölforraljuk, a darát beleszórjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, kevergetve 3-4 percig fõzzük, majd lefödve duzzadni hagyjuk. Ha kész, a vajat beledobjuk, majd a masszát csillagcsöves habzsákba töltjük. Egy kivajazott tepsire csinos kis halmokat nyomunk belõle, és forró sütõben vagy grillsütõben a tetejét kissé megpirítjuk. Ha nincs habzsákunk vagy kedvünk bíbelõdni vele, a megduzzadt darából kiskanállal is rakhatunk halmokat a tepsire. Tetejüket villa hegyével megcifrázhatjuk. Tálaláskor a csirkét tálra szedjük, levével meglocsoljuk. A fokhagymás cukkínivel és a kukoricacsókkal körítjük. Elkészítési idõ: 1 óra Egy adag: 3109 kj/744 kcal Borkóstoló Magyar borok és ételek 1 3

2 2

3 MAGYAR SZŐLŐ -ÉS BORFAJTÁK A Kárpát-medence - és azon belül Magyarország bortermő vidékei szülőhelyei sok ősi és új magyar szőlőfajtának. Az itt található szőlőfajták vagy természetes úton (spontán mutációk által) évszázadok során választódtak ki, vagy pedig tudatos keresztezések gyümölcsei. Az őshonos régi szőlőfajtáinkat és az itt évszázadok során meghonosodott jövevényeket, illetve a magyar szőlőnemesítők által létrehozott új szőlőfajtákat hungarikumoknak nevezzük. Kiadványunkban a legjellemzőbb hungarikum szőlő- és borfajtákat mutatjuk be, egy, az adott fajtához legjobban illő ételrecept társításával. Ismerjék meg a magyar szőlő- és borfajtákat, és élvezzék a hozzájuk ajánlott ínycsiklandó fogásokat.

4 FURMINT Az egyik legértékesebb fehér-bort adó szőlőfajtánk. Egyedülálló illat, aroma és beltartalmi értékek jellemzik. Zamatos, tüzes, testes, határozott savakkal rendelkező, finom, elegáns, hosszú utóízű, markáns borok készíthetők belőle. A fahordós érlelést meghálálja és sokáig eltartható. Illata fiatalon az érett almára, ászkolás után a mézre és dióra emlékeztet. Későn érő fajta, október vége felé szüretelhető. A jó aszús évjáratokban ad kiváló minőséget, bogyója jól töpped. Világhírnevét elsősorban Tokaj-hegyaljának köszönheti, ahol a szőlőskertek 65%-án díszlik. Kiváló minőséget adó rokona Somlón található. A Somlói furmint egykoron - kemény, férfias karakterének köszönhetően - A nászéjszakák bora címet is kiérdemelte. A furmint borok gasztronómiai értékei egyedülállóak. Nagyon sokféle étellel harmonizálnak. Tömör, határozott és elegánsan fanyar savaik kitűnőösszhangot alkotnak a magyaros paprikás-pörköltes ételekkel, de a teljes ételsort is gond nélkül elkísérik. Kései szüretelésű édes és félédes változatai az édesszájúak kedvencei. Gombás vadnyúl Hozzávalók: - 4 konyhakész vadnyúllapocka ( 80 dkg) - 15 dkg füstölt császárszalonna - 3 vöröshagyma gerezd fokhagyma - 10 dkg vaj - 2 evőkanál finomliszt - 15 dkg paradicsompüré - 4 dl víz - 2 dl fehérbor - 1 csapott evőkanál só - 1 mokkáskanál őrölt fekete bors - fél csokor petrezselyem ág zellerzöld - 30 dkg csiperke Elkészítés: A nyúllapockát megmossuk, lecsöpögtetjük, vékonyhártyáját lefejtjük. A szalonnát kis kockákra vagy csíkokra, a megtisztított vöröshagymát és fokhagymát finomra vágjuk. Mindezeket a hússal együtt nagylábasban a fölolvasztott vajon kevergetve megpirítjuk. A liszttel meghintjük, a paradicsompürét hozzáadjuk, és további 2 percig pirítjuk. A vízzel és a borral fölöntjük, megsózzuk, megborsozzuk, a fölaprított petrezselyemmel és zellerzölddel fűszerezzük, majd a cikkekre vágott gombát is belekeverjük. Ha felforrt, kis lángon lefödve kb. 1 óra 20 perc alatt puhára pároljuk. Főtt makaróni illik hozzá köretnek. Elkészítési idő: 1 óra 50 perc Egy adag: 3390 kj/811 kcal 2

5

6 EZERJÓ Flambírozott, fahéjas alma Jellegzetes magyar szőlő, friss, savhangsúlyos, egyesek szerint egyszerű bort adó. Az egész ország területén elterjedt és ismert, a Móri borvidéken domináns fajta. Hagyományos karós tőkeformákon, alacsony tőketerheléssel termesztve korán érik, valójában középérésű fajta. Rothadékonyságra való hajlama miatt a nagyüzem korán szüretelve gyenge minőségű, tömegborrá silányította. Gondos műveléssel a jól beérett szőlő kiváló borokat eredményez és jó évjáratokban töppedt bogyóiból különleges aszú minőség is készíthető. A fajtabor friss, üde, savhangsúlyos, enyhén illatos, zamatos, kemény, férfias, alkoholban és extrakt anyagokban gazdag, jellegzetesen fanyar-diszkrét kesernyésséggel. Illatában és aromájában a zöldalma és a citrom mellett hangsúlyosan jelenik meg az egres. A káposztás ételek kiváló partnere, de szépen harmonizál a nem túl savanykás előételekkel és levesekkel, a hal- és szárnyas ételekkel. Az Alföld borvidékein kezdik minőségi borként újra felfedezni és változatlanul kedvence a kistermelők szőlőskertjeinek. Hozzávalók (6 személyre): - 6 közepes alma dkg vaj - 3 dl sűrű tejszín - fél mokkáskanál őrölt fahéj a tálaláshoz: - 1 evőkanál almapálinka Elkészítés: Az almát meghámozzuk, félbehasítjuk, magházát kimetsszük, húsát 6-8 cikkre vágjuk. A vajat széles serpenyőben fölolvasztjuk, az almát kb.10 percig sütjük-pároljuk benne. Ezután szűrőlapáttal kiemeljük, hőálló tálba vagy flambírozó serpenyőbe rakjuk. A cukrot a visszamaradó vajon fölolvasztjuk, a tejszínnel fölöntjük. Habverővel keverve 2 perc alatt sűrű mártássá főzzük, a fahéjjal fűszerezzük. Azonnal következik a tálalás: a sült almát a kissé megmelegített pálinkával meglocsoljuk, és meggyújtjuk. Amint a lángja elaludt, a forró gyümölcsöt tányérokra szedjük, és a fahéjas tejszínnel körülöntjük. Elkészítési idő: 20 perc Egy szelet: 1518 kj/363 kcal 4

7

8 HÁRSLEVELŰ Ha egy igazán jó családban a furmint a családfő, akkor a házasszonya feltétlenül a hárslevelű. A szőlő számos tulajdonsága megegyezik a furmintéval, de beérési mustfoka a furminténál magasabb, savtartalma pedig alacsonyabb. Fajtajelleges, virágillatokban rendkívül gazdag, finom, könnyű hársméz illat dominanciájú és zamatú, testes, több évi érlelés után kiemelkedő minőségű bort adó szőlőfajta. Bogyója jól aszúsodik, Tokaj-hegyalja sorban második - jellegzetes szőlőfajtája, a telepítések 30%-os részarányával. A száraz, finom savú, virágillatokkal telített, gyümölcsös és vulkanikus talajok minerális jegyeivel is megáldott hárslevelű kiváló kísérője a nem túl ecetes, könnyű salátákkal, előételekkel, gőzben párolt, főtt, vagy, sült halakkal és szárnyasokkal díszített asztaloknak. Más borvidékeink - Somló, Siklós, Mátraalja, Eger is kedvelt termőterületei a hárslevelűnek. A zamatait más borokkal is megosztó házasított változata a Debrői hárslevelű - történelmi márka. Könnyű diótorta Hozzávalók (12 szelethez): - 1 piskóta tortalap (6 tojásból sütött vagy készen vett) - 20 dkg darált dió - 2 dl tejföl - 2 evőkanál porcukor a díszítéshez: - 10 szem felezett dióbél - 10 szem magozott meggybefőtt Elkészítés: A tortalapot lapjában félbevágjuk, pár csepp tejjel megspricceljük. A darált diót a tejföllel és a porcukorral összekeverjük, felét az egyik tortalapra kenjük, majd a másikkal befedjük. A maradék töltelékkel a torta tetejét és az oldalát is beborítjuk. Egy órán át hűtőszekrénybe tesszük, hogy a krém megdermedjen. Tálalás előtt tetejét fél diószemekkel és alaposan lecsepegtetett meggyszemekkel díszítjük. Nagyon finom és közel sem olyan tömény, mint a vajas krémmel készült torták. Elkészítési idő: 20 perc + dermesztés Egy adag: 1087 kj/260 kcal 6

9

10 CSERSZEGI FŰSZERES Az utóbbi évtizedben sikeressé vált illatos, könnyű bort adó szőlőfajta. Bakonyi Károly keszthelyi kutató nemesítette 1960-ban az Irsai Olivér és a Piros tramini keresztezésével Cserszegtomajon. Közepes termőképességű, évről-évre a jó mustfokot elérő fajták közé tartozik. Kitűnő házasítási alapanyag, bora illatos, kissé muskotályos, sajátosan fűszeres zamatú, élénk savtartalmú, kiemelkedő cukormentes extrakt tartalmú. Első sikereit az angol piacon aratta a kilencvenes évek második felében. A kimondhatatlan nevű bor unpronunciable grape azóta már idehaza is meghódította a friss, illatos, könnyű, reduktív borok kedvelőit. Kitűnően egészíti ki a hús- és zöldséglevesek, a fűszeres mártásokkal készített párolt és sült halak, szárnyasok ízeit. Első sikereit az Ászár-Neszmélyi borvidéknek köszönhette, de ma már tucatnyi hazai borvidék kedvelt szőlőfajtája. Parti falatok Hozzávalók (kb. 10 vendég részére): egyforma kerek sós keksz vagy kerekre vágott szendvicskenyér, és az alábbiak a sajtkrémes változatokhoz: - 2 evőkanál krémsajt, maroknyi fehér és kék szőlő vegyesen (lehetőleg mag nélküli), fél dióbél a tojáskrémeshez: - 1 főtt tojás, 1 evőkanál vaj, só, őrölt bors, 1 kiskanál mustár, 1 evőkanál majonéz, 2-3 szál petrezselyem, szezámmag a sonkakrémeshez: - 3 szelet sonka, 2 evőkanál vajkrém, őrölt bors, ananászkarikák a tormakrémeshez: - 1 kis tubus majonézes tormakrém, 10 dkg füstölt lazac a márványsajtoshoz: - 2 evőkanál natúr vajkrém, 2 szelet sonka, maroknyi ribiszke vagy áfonya, 5 dkg márványsajt a díszítéshez: - salátalevelek, kapor, petrezselyem Elkészítés: A sajtkrémes falatkákhoz a krémet csillagcsöves habzsákból csinosan a kekszekre nyomjuk, a kimagozott szőlőszemekkel vagy a dióbéllel díszítjük. A tojásos szendvicshez a főtt tojást lereszeljük, a vajjal és a fűszerekkel habosra keverjük. A kekszeket megkenjük vele, majd uborka és paradicsompaprika-kockákkal díszítjük. Jól mutat rajta a finomra vágott petrezselyemmel zöldre színezett majonézrózsa és egy kevés szezámmag. A sonkakrémes falathoz egy szelet sonkát apróra vágunk, a vajkrémmel habosra keverjük, a borssal fűszerezzük. A krémet a kekszekre kenjük, majd ananász-karikákkal vagy csónak alakúra hajtott sonkaszeletekkel megrakjuk. Petrezselyemmel, kaporral díszítjük. A tormakrémes szendvicshez a majonézes tormával vékonyan megkenjük a kekszeket, a maradékot a tubusból sugarasan rányomjuk. A lazacdarabokat ügyesen meghajtva ezek közé illesztjük. A márványsajtos falathoz a kekszeket a vajkrémmel megkenjük, mindegyikre egy-egy szelet sonkát fektetünk. Leszemezett ribiszkével vagy áfonyával és a morzsolt márványsajttal díszítjük. A kekszekre kerülhet még májkrém vagy körözött, nem túl puha gyümölcs, például felezett őszibarack, kockákra vágott sárgadinnye. A díszítéshez ki-ki bátran szabadjára engedheti a fantáziáját. Elkészítési idő: fajtánként 5-10 perc 8

11

12 OLASZRIZLING Márai Sándor író szerint a magyar ember ivóbora, a legjobban elterjedt magyar fehérbort adó szőlőfajta. A legmegbízhatóbb fajták egyike. Csak névrokona a Rajnai rizlingnek. Illatban nem túl gazdag, enyhe rezedára emlékeztető illatú, zamatos, tüzes bort ad. Savai finomak, a termőhelytől, évjárattól nagyban függenek. Utóízében gyakori a keserűmandula. Hajlamos a töppedésre és a nemes penészt is jól fogadja. Nagy bort csak kései szürettel és jó évjáratokban ad. Túlérett szőlőjéből különleges minőségű oxidatív típusú desszertborok készíthetők. A késői érésű fajták közé tartozik. Vékonyabb változatai kiváló kvaterkázó és fröccsborok. Testesebb, érleltebb formában a fehérhúsból készült ételek (halak, szárnyasok) megbízható partnerei. Legszebb példányait a Balaton északi területei (Csopak, Badacsony, Szent-György hegy, Somló) és a Neszmélyi borvidék produkálja, de Tokaj-hegyalját kivéve minden borvidéken megtalálható. Kakukkfüves kecskesajttal töltött csirkemell Hozzávalók (6 személyre): - 6 fél, bőrös csirkemellfilé - 20 dkg kecskesajt - 6 kis ágacska kakukkfű - só, őrölt bors - 4 evőkanál olívaolaj a körethez: - 60 dkg fürtös paradicsom (6 kis fürt) - 10 dkg kimagozott fekete olajbogyó - 20 dkg barna csiperke - 40 dkg széles metélt - 20 dkg friss ceruzabab - 5 evőkanál olívaolaj - 2 gerezd fokhagyma - 1 zöldcitrom leve Elkészítés: A csirkemellek bőrét ujjainkkal alányúlva föllazítjuk. A kecskesajtot 6 egyforma részre vágjuk, a kakukkfű leveleit a szárról lecsipkedjük. Mindegyik fél csirkemell bőre alá egy darabka kecskesajtot meg néhány kakukkfűlevelet bújtatunk. Hústűvel vagy kihegyezett hurkapálcikával öszszetűzzük, megsózzuk, megborsozzuk. Bőrös oldalát olajjal megkenjük, a maradék kakukkfűvel meghintjük, és a grillrácsra fektetjük. Forró parázs fölött többször megforgatva kb. 25 perc alatt megsütjük. 10 perccel azelőtt, hogy elkészülne, a paradicsomot is mellérakjuk, egy kevés olajjal meglocsoljuk. Amíg a pecsenye sül, elkészítjük a másik köretet is. Ehhez az olajbogyót vékony szeletekre, a megtisztított gombát félbe vagy cikkekre vágjuk. A tésztát forrásban lévő, enyhén sós vízben kifőzzük. 5 perccel azelőtt, hogy elkészülne, a babot is hozzáadjuk. Közben 2 evőkanál olívaolajat megforrósítunk, és a zúzott fokhagymát megfuttatjuk benne. A gombával 5 percig tovább sütjük, de vigyázzunk, mert könnyen megég. Végül beleszórjuk az olívabogyó-szeletkéket is. A babos tésztát leszűrjük, a gombás-olívás raguval és a maradék olajjal összekeverjük. A zöldcitrommal pikánsra ízesítjük, megsózzuk, megborsozzuk. A csirkemelleket ezzel a sült paradicsommal és a tésztával tálaljuk. Elkészítési idő: 40 perc Egy adag: 4375 kj/1047 kcal 10

13

14 IRSAI OLIVÉR Pozsonyi fehér és Csabagyöngye keresztezésével 1930-ban nemesítette Kocsis Pál Kecskeméten. Csak bő évtizede derült ki, hogy a finom ízű, csemegeszőlőnek indult Irsai Olivér bornak is kiváló. Önálló borként tömény muskotályos illatú és zamatú, savai finomak és elegánsak. Reduktív kezeléssel könnyed, légies, zöldessárga, az eredeti szőlőízekkel teli bor készíthető belőle. Kitűnő házasítási alapanyag, már kis mennyiségben is megbolondítja a robusztusabb, illatszegény, de testes partnereit. Igazi rászoktató bor, bátran ajánlható a minőségi borokkal csak most ismerkedőknek. Kedélyes nassolás közben, egy délutáni traccspartin a társaság behízelgő partnere lehet, de bízvást indíthatjuk jól behűtött változatával a nyári kerti partit is. Könnyű ételekkel, párolt, főtt és sült halakkal a terített asztal sztárja is lehet. Első sikereit Neszmélynek köszönheti, de ma már Soprontól a Mátraalján át, az Alföld és Dél-Balaton, Zala és Etyek borászai esküdtek neki örök hűséget. Csirkemell fokhagymás cukkínivel és kukoricacsókkal Hozzávalók: - 60 dkg csirkemellfilé - fél kiskanál csemege pirospaprika - fél mokkáskanál őrölt bors - 1 csapott kiskanál só - 4 evőkanál olaj - 1 mokkáskanál finomliszt - fél csokor petrezselyem - 80 dkg cukkíni - 6 dkg vaj - fél mokkáskanál ételízesítő por - 2 gerezd fokhagyma a kukoricacsókhoz: - 1 liter tej - 20 dkg kukoricadara - só, őrölt bors - 5 dkg vaj Elkészítés: A csirkemellet kisujjnyi csíkokra vágjuk, és pirospaprika, bors és só keverékébe forgatjuk. A forró olajon 4-5 perc alatt kevergetve megpirítjuk. A liszttel meghintjük, kb. 1 deci vizet ráöntünk. Épp csak egy percig forraljuk, majd a fölaprított petrezselyemmel megszórjuk. A cukkínit megmossuk, végét lemetsszük, törzsét hosszában négyfelé vágjuk, majd felszeleteljük Az így kapott negyed karikákat a fölolvasztott vajon 3-4 percig sütjük, az ételízesítővel meg a zúzott fokhagymával fűszerezzük. A kukoricacsókhoz a tejet fölforraljuk, a darát beleszórjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, kevergetve 3-4 percig főzzük, majd lefödve duzzadni hagyjuk. Ha kész, a vajat beledobjuk, majd a masszát csillagcsöves habzsákba töltjük. Egy kivajazott tepsire csinos kis halmokat nyomunk belőle, és forró sütőben vagy grillsütőben a tetejét kissé megpirítjuk. Ha nincs habzsákunk vagy kedvünk bíbelődni vele, a megduzzadt darából kiskanállal is rakhatunk halmokat a tepsire. Tetejüket villa hegyével megcifrázhatjuk. Tálaláskor a csirkét tálra szedjük, levével meglocsoljuk. A fokhagymás cukkínivel és a kukoricacsókkal körítjük. Elkészítési idő: 1 óra Egy adag: 3109 kj/744 kcal 12

15

16 KIRÁLYLEÁNYKA Erdélyi eredetű szőlőfajta, feltehetően egy megtévedt leányka és egy rámenős kövérszőlő természetes frigyéből született a XIX. század végén a Segesvár melletti Dánoson. Rendkívül elegáns, diszkréten muskotályos illatú, finom, harmonikus bor, természetes félédes bora ritka. A tavaszi vadvirágos rét üde lehelete jellemzi. Élénk, finoman gyümölcsös savaiban a zöldalma és a déli gyümölcsök aromavilága fedezhető fel, kiegészítve bodza, akác és vadrózsa virágjegyekkel. A hosszabb érlelést is szereti. Házasítások kedvelt választottja. Jól érvényesül könnyű ételek, saláták, gőzben párolt és borban főtt halak, főtt és párolt szárnyasok és fehérpenészes sajtok partnereként. Az új telepítésekben valamennyi fehérboros vidékünkön erősen preferált fajta. Mátraalját, Egert, Etyeket, Dél-Balatont, Neszmélyt és még jó néhány borvidékünket hálózta már be kecses indáival. Balatoni borsos pisztráng Hozzávalók: - 4 konyhakész pisztráng (egyenként kb. 25 dkg) - só mokkáskanál őrölt bors és pirospaprika - 12 dkg zsemlemorzsa - 6 vöröshagyma a sütéshez: - bőven olaj Elkészítés: A pisztrángokat lepikkelyezzük, megmossuk és leszárogatjuk. Kívül-belül megsózzuk. A borsot meg a pirospaprikát a zsemlemorzsába forgatjuk, majd a halat meghempergetjük benne. Serpenyőbe jó ujjnyi magasan olajat öntünk, közepesen megforrósítjuk, és a pisztrángot oldalanként kb. 4 percig sütjük benne, végül papírszalvétára szedve lecsöpögtetjük. Közben a hagymát megtisztítjuk, karikákra vágjuk, gyűrűire szedjük. A hal sütése után visszamaradó olajban 2-3 perc alatt ropogósra, aranybarnára sütjük, végül papírszalvétára szedve a fölösleges olajat leitatjuk róla. Tálaláskor a sült pisztrángot a sült hagymával tálaljuk. Tejszínes kapormártást is kínálhatunk hozzá, mert nagyszerűen kiegészíti az ízét. Elkészítési idő: 50 perc Egy adag: 2234 kj/527 kcal 14

17

18 JUHFARK Nevét hosszú, hengeres fürtjéről kapta. A filoxéravész előtti időkben országosan elterjedt régi magyar fajta volt, Somló őrizte meg nimbuszát, amely pallérozott borfogyasztói körökben töretlenül él. Diszkrét illatában és különleges aromavilágában a csonthéjas gyümölcsök összetett jegyei fedezhetők fel, kiegészítve a citromhéj-reszelék üde, jellegzetes fanyarságával. Nem túl bonyolult világú, savhangsúlyos, kemény, tüzes, karakteres, férfias bor, amely meghálálja az érlelést és nemesen öregszik. Kitűnően érvényesül a kacsa és libamájjal, sült halakkal, sült húsokkal, kemény sajtokkal és a csonthéjas gyümölcsökkel ízesített vadételekkel. A Somlói borvidék emblémája, de megtalálható Balatonfüredtől délre a Nivegyvölgyben és az utóbbi időben az Etyek-Budai borvidéken is. Bazsalikomos húsos karalábéragu Hozzávalók: - 1 közepes vöröshagyma - 5 evőkanál olaj - 60 dkg darált sertéshús - fél kiskanál só - fél mokkáskanál őrölt fekete bors - félmaréknyi bazsalikomlevél - 3 paradicsom - 4 evőkanál ketchup - 4 zsenge karalábé - 1 csokor petrezselyem Elkészítés: A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, majd a forró olajon üvegesre sütjük. A darált húst hozzáadjuk, kevergetve 5 percig pirítjuk. Ezután megsózzuk, megborsozzuk, a fölaprított bazsalikommal fűszerezzük. A kis kockákra vágott paradicsomot beledobjuk, a ketchuppal ízesítjük, majd annyi vizet öntünk rá, hogy ujjnyi magasan ellepje. A karalábékat vékonyan meghámozzuk, kisujjnyi hasábokra vágjuk, és a húshoz adjuk. Lefödve, kis lángon kb. 12 perc alatt roppanósra pároljuk. Tálaláskor fölaprított metélőhagymával megszórjuk. Elkészítési idő: 30 perc Egy adag: 2153 kj/515 kcal 16

19

20 KÉKNYELŰ Úriszőlő mondták egykoron, nehezen termeszthető, nővirágú, rosszul termékenyülő fajta. Ez magyarázza lassú eltűnését a szőlőhegyekről. Mire újra felfigyeltünk rá, már csak Badacsonyban maradt néhány hektár mutatóba. Ma már szolid reneszánszát éli ez az elegánsan illatos, zamatos, testes, tüzes, kemény, rendkívül finom savú, nemes, különleges minőségű bor. Illatában a tavaszi virágok mellet a trópusi és a csonthéjas gyümölcsök is megjelenhetnek. Friss bora üde, élénk savérzetet kelt. A hosszabb érlelés után megnemesedett gyönyörű, harmonikussá vált savait, elegáns, arisztokratikus fanyarság követi. A vulkanikus talajnak köszönhető magas mineralitása rendkívül gazdag aromavilággal egészül ki. Egyesek szerint egyedüli száraz magyar bor, amely óborként a nagy tokaji aszúk után is kóstolható. Nemes halak (kecsege, süllő, pisztráng), a tenger gyümölcsei (kagyló, rák), az érett juh-és kecskesajtok méltó partnere. Lelőhelye volt és marad: Badacsony. Tejszínes tavaszi zöldségleves Hozzávalók: zsenge sárgarépa - 4 közepes burgonya - 1 kis fej karfiol - 1 liter húsleves (kockából is készülhet) - 25 dkg (mélyhűtött) zöldborsó - só - 1 csapott kiskanál cukor - 1 dl tejföl - 1 dl tejszín - 1 csapott evőkanál finomliszt - 1 nagy csokor petrezselyem Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk. A sárgarépát körömnyi kockákra vagy kis hasábokra, a burgonyát 2,5 centis kockákra vágjuk. A karfiolt kisebb rózsáira bontjuk. Mindezeket fazékba szórjuk, bő 1 liter húslevessel fölöntjük és fölforraljuk. A borsót még fagyottan hozzáadjuk, megsózzuk, a cukorral ízesítjük, és lefödve, kis lángon kb. 20 perc alatt puhára főzzük. A tejfölt a tejszínnel és a liszttel simára keverjük, és a zöldséglevest ezzel sűrítjük. Tálaláskor fölaprított petrezselyemmel gazdagon meghintjük. Elkészítési idő: 30 perc Egy adag: 1743 kj/417 kcal 18

21

22 KADARKA Már félezer éve - a török időkben - megjelent és az egész ország területén gyorsan elterjedt, népszerű vörösbort adó szőlőfajta. Hagyományos karós művelésben kitűnő bort ad, a nagyüzemet viszont olyannyira nem szerette, hogy majdnem rajtavesztett. Ma újra népszerű ez az illatos, fűszeres, különleges zamatú bor - az ínyencek kedvence. Tanninban nem túl gazdag, ezért színanyagban kissé szegényebb más vörösboros társainál. Remek siller is készíthető belőle. Savai erőteljesek, de harmonikusak. Jó évjáratokban ízgazdagsága a fűszerességig terjedhet. Aromavilágában a piros és zöldpaprika ízjegyeit a trópusi fűszerek egészítik ki (szegfűszeg, bors, koriander). Jól érlelhető. A legjobb minőséget Szekszárdon kóstolhatjuk, de megérdemlik a figyelmünket a kunsági és a hajósi változatai is. Jellegzetes fűszeres aromajegyeivel a legtökéletesebb kísérője a paprikás magyar ételeknek, a pirospaprikával ízesített gulyásoknak, pörkölteknek, tokányoknak, halászléknek. Zöldfűszeres, sonkás tészta Hozzávalók: - 20 dkg tollhegy- vagy rövid csőtészta - 3 gerezd fokhagyma - 3 evőkanál olívaolaj csokor friss petrezselyem, bazsalikom, majoránna - 15 dkg füstölt, főtt sonka - só, őrölt bors - 3 dkg margarin - 2 evőkanál finomliszt - 4 dl tej - 1 dl tejszín Elkészítés: A tésztát lobogva forró, sós vízben félpuhára főzzük, leszűrjük, és lecsöpögtetjük. A zúzott fokhagymát az olajon megfuttatjuk, a felaprított zöldfűszereket beleszórjuk, és a kis kockákra vágott sonkát is hozzáadjuk. Egy lábasban a megolvasztott margarinon a lisztet megfuttatjuk, a tejjel felengedjük, megsózzuk, megborsozzuk, és sűrű mártássá főzzük. A tejszínnel higítjuk, majd a főtt tésztát beleforgatjuk. Kivajazott, zsemlemorzsával beszórt tepsibe vagy tűzálló tálba öntjük, és forró sütőbe tolva, nagy lánggal (200 C; légkeveréses sütőben 185 C) 30 percig sütjük. Nagykockákra vágva fűszeres paradicsommártással megöntözve tálaljuk. Elkészítési idő: 1 óra 10 perc Egy adag: 2667 kj/638 kcal a tepsi kikenéséhez: - vaj, zsemlemorzsa a tetejére: - 4 evőkanál fűszeres paradicsommártás 20

23

24 ZENIT Egy reményteljes kezdő, amelyet Ezerjó és Bouvier keresztezéséből Király Ferenc hívott életre 1951-ben Pécsett. A hetvenes évek végétől Magyarországon a hűvösebb és csapadékosabb borvidékeken terjed nagy léptekkel. Kiváló házasítási partner, de az utóbbi években már önálló szereplést is vállal - sikerrel. Bora zöldes árnyalatú, fehéresen csillogó, évről-évre jobb minőségben megjelenő, illatban, zamatban gazdag, savai finomak. Ez a bor a nagy fajtákkal (Szürkebarát, Chardonnay) is felveszi a versenyt. Korán érő fajta, benne van a kiváló primőrborok lehetősége. Előételek, könnyű ételek, fehérhúsok kellemes kiegészítője. A Mátraalján, Sopronban már évek óta figyelemreméltó eredményeket produkál. Hideg uborkás spárgakrémleves Hozzávalók: - 1 nagy kígyóuborka vagy 2 vékonyabb fürtös uborka - 40 dkg zsenge spárga - 3 dl natúr joghurt - 1,5 dl tejszín - 1 csokor metélőhagyma - késhegynyi őrölt szerecsendió - csipetnyi só - csipetnyi cukor - 2 evőkanál citromlé Elkészítés: Az uborkát megmossuk és héjastól apró kockákra vágjuk. A spárgát megtisztítjuk, esetleges fás részeit teljesen eltávolítjuk, és a zsenge szálakat a fejekkel együtt felaprítjuk. Mindet turmixgépbe szórjuk, és pürévé keverjük. Ha túl sűrű lenne, egy kevés vízzel vagy húslevessel hígíthatjuk. Hozzáadjuk a joghurtot, a tejszínt, a felaprított metélőhagymát, csipetnyi sóval és cukorral ízesítjük, majd belecsorgatjuk a citromlevet. Addig turmixoljuk, amíg teljesen sima krémmé nem válik. Tetején egész metélőhagymaszálakkal, 1-2 tekerésnyi frissen őrölt borssal megszórva azonnal tálaljuk. Elkészítési idő: 15 perc Egy adag: 799kJ/191 kcal a díszítéshez: - néhány szál metélőhagyma - frissen őrölt fekete bors 22

25

26 LEÁNYKA Erdélyből származik, Magyarország egész területén előfordul. Diszkrét, fajtajelleges, illatos borában a mézes virágillatok dominálnak. Savai finomak, kerekdedek, lágyak, leányosak. Ideális beszélgetős bor. Sok éves érlelést csak kivételesen jó évjáratokban bír el, ilyenkor a ki nem erjedt maradék cukor segíti a harmonikus érését. Bora alkoholban gazdag. Több évig érlelt muzeális változatai igazi kuriózumok. Egyik fő termőterülete az Egri borvidék, de Mátraalja, Bükkalja, Mór is kedveli. A könnyebb ételek, szárnyasok, fehér húsok igazi partnere. Köles körözött magyarosan Hozzávalók: - 10 dkg bioköles - 4 dl tej - 10 dkg vaj evőkanál pirospaprika és mustár - só, őrölt bors - 1 mokkáskanál őrölt köménymag - 2 gerezd fokhagyma csokor petrezselyem és metélőhagyma Elkészítés: A kölest a forró tejbe szórjuk, és lassú tűzön, néha-néha megkeverve puhára főzzük. Fedő alatt langyosra hűtjük. Ezután a vajat, a fűszereket, az összezúzott fokhagymát, a finomra vágott petrezselymet és a metélőhagymát is hozzáadjuk, majd alaposan összedolgozzuk. Jól behűtve kenyérre kenve kínáljuk, esetleg a hagyományos körözötthöz hasonlóan zöld vagy sárga színű paprikába töltjük és felszeletelve tálaljuk. Hidegtálak gazdagítására is kitűnő. Elkészítési idő: 45 perc Egy adag: 1572 kj/376 kcal 24

27

28 KÉKFRANKOS A legelterjedtebb vörösbort adó kékszőlőfajtánk. Eredete tisztázatlan, nagyobb tömegben a filoxéravészt követően terjedt el Magyarországon. Illatos, zamatos, testes, elegánsan fanyar, fajtajelleges, savhangsúlyos, szép színű vörösbort ad, túlérett szilva és feketeribizli ízjegyekkel. Alacsony termésátlaggal, érett szőlőt szüretelve, gazdag beltartalmi értékű borok készíthetők, a biológiai almasavbontás elősegítésével a bor eredendő nyersessége harmonikussá szelídíthető. A hagyományos magyar konyha ideális partnere. A paprikás - pörköltes, káposztás ételek mellett, kiválóan idomul a vadételek jellegzetes ízvilágához is. Sopronban zászlósborként tisztelik, de Villányban, Egerben, Hajóson, Csongrádon és a többi vörösbort készítő borvidékünkön is megsüvegelik. Paradicsomos-paprikás tepsis borda Hozzávalók: - 8 szelet, egyenként kb. 8 dkg-os sertéskaraj - só, őrölt bors - 2 gerezd fokhagyma - 1 kis csokor metélőhagyma - 4 evőkanál olívaolaj - 2 dl fehérbor - 2 paradicsompaprika - 2 húsos paradicsom Elkészítés: A hússzeleteket kissé kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk. A fokhagymát finomra, a metélőhagymát apróra vágjuk, mindkettőt az olajba keverjük. A karajokat a fűszeres olajjal megkenjük, és letakarva 1 éjjelen át hűtőszekrényben pihentetjük. Másnap tűzálló tálba fektetjük, a bort rálocsoljuk. A paradicsompaprikákat kicsumázzuk, és vékony csíkokra metéljük. A paradicsomokat leforrázzuk, héját lehúzzuk, a szemeket félbevágjuk, kimagozzuk, és húsát vékony csíkokra szeljük. Egyenletesen a húsra szórjuk, majd közepesen forró sütőben kb. 25 percig sütjük. Akkor jó, ha a hús megpuhult, leve pedig zsírjára sült. Elkészítési idő: 45 perc + érlelés Egy adag: 1785 kj/427 kcal 26

29

30 SZEKSZÁRDI BIKAVÉR Töltsd pohárba, és csodát látsz! Színe mint a bikavér... - Garay János költő másfél évszázaddal ezelőtt jellemezte így az azóta márkává nemesedett Szegszárdi bort. Liszt Ferenc maga után küldette a Szekszárdit bárhol is járt a világban. A testes, erőteljes, mélyvörös színű, magas alkoholtartalmú borvalójában egy cuvée, amely 2-3 féle vörösbor háza-sításából készül. A keverési arány pincénként változik és titkos. Valamikor az alapja a Kadarka volt, ma mára Kékfrankos, de az előbbi ma sem hiányozhat belőle. A magyar bortörvény szerint Szekszárd az a borvidék, amely Eger mellett a bikavér nevet használhatja. A mondás szerint A szekszárdi bikavér, orvosságnál többet ér, de a gasztronómiai értékei igazán a főfogásokkal párban kamatoztathatók. Marha- és vadhúsokkal, sültekkel, pecsenyékkel, érlelt sajtokkal nyújt feledhetetlen élményt. Gombás bélszínragu Hozzávalók: - 40 dkg bélszínfilé - 1 mokkáskanál frissen őrölt bors - 1 kiskanál mustár - 6 evőkanál olaj - 1,5 dl főzőtejszín - 1 evőkanál citromlé - 2 szál újhagyma evőkanál paradicsompüré és sherry - 30 dkg csiperke - 3 dkg vaj - só, őrölt bors Elkészítés: A húst, ha kell, lehártyázzuk, majd a bors és a mustár keverékével alaposan bedörzsöljük. Tálba tesszük, az olajjal megkenjük, letakarva hűtőszekrényben 3 napig érleljük. Ezután lecsöpögtetjük, és kb. 2,5 centis kockákra vágjuk. A pácolásához használt olajból 2 evőkanálnyit serpenyőben megforrósítunk, a húst 2-3 perc alatt megpirítjuk benne. Akkor jó, ha a közepe rózsaszínű, de nem véres. Szűrőlapáttal kiemeljük, lecsöpögtetjük. A tejszínt a citromlével elkeverjük, 10 percre félretesszük. Az újhagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, a hús sütésénél visszamaradó olajban megfonnyasztjuk. A paradicsompürét 3 evőkanál vízzel elkeverve hozzáadjuk, a citromos tejszínnel és a sherryvel ízesítjük. Közben a gombát megtisztítjuk, cikkekre vágjuk. A fölolvasztott vajon megpirítjuk, majd a paradicsomos mártásba keverjük a hússal együtt. Megsózzuk, megborsozzuk, és 3-4 perc alatt összeforraljuk. Bélszín helyett pácolt hátszínből is készíthetjük. Elkészítési idő: 15 perc + érlelés Egy adag: 2103 kj/503 kcal 28

31

32 EGRI BIKAVÉR Az Egri borvidék világhírű vörösbora a bikavér, amely minimum három vörösbor házasításával készített cuvée. Korábban az Egri Bikavérben is a Kadarka volt a meghatározó, később a savas karakterű Zweigelt és a Kékfrankos előretörésével inkább az élénkvörös színű, savas jellegű, gyümölcsös illatú, kevesebb ideig érlelt bikavér lett a jellemző. A paletta jelenleg is változatos és sokszínű. A vezető pincészetekben ma már ismét a hagyományoshoz hasonló, mély rubinszínű, lágy, az érlelt illatokat, zamatokat és a gyümölcsösséget is magában hordozó Egri Bikavérek születnek, de készülnek klasszikus bordói összeállítású bikavérek is (Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Merlot összetételben), pincéje és receptje válogatja. Magyarországon 1997-ben elsőként lett az Egri Bikavér eredetvédett bor, a készítésére vonatkozószigorú szabályozással. Egy jó bikavér igazi gasztronómiai csemege az ünnepi asztalnál. Marhasültekkel, nagyvadból készültételekkel, érlelt sajtokkal hozza legjobb formáját. Tésztában sült kacsapástétom Hozzávalók (15 szelethez): a tésztához: - 45 dkg finomliszt - 15 dkg sertészsír - 1 csapott kiskanál só, - 1 tojás - 1,2 dl langyos víz a töltelékhez: - 1 konyhakész pecsenyekacsa (kb. 2 kg) - 50 dkg bor nélküli csirkemellfilé - 6 szem szegfűszeg - 2 evőkanál koriandermag - 1 evőkanál egész fekete bors- - 3 evőkanál körtepálinka - 50 dkg kacsamellfilé dkg aszalt gyümölcs - 2,5 dl sűrű tejszín Elkészítés: A tésztához a lisztet a zsírral elmorzsoljuk, megsózzuk, majd a tojással és a langyos vízzel tésztává gyúrjuk. Letakarva, hűtőszekrényben egy éjjelen át pihentetjük. A kacsa mellét és combjait a törzsről leválasztjuk, bőrét lehúzzuk. A mellet 2 centis kockákra vágva félrerakjuk. A combokat kicsontozzuk, majd a csirkemellel együtt kétszer ledaráljuk. A szegfűszeget, a koriandert és a borsot mozsárban összetörjük. A darált hússal összedolgozzuk, a pálinkával ízesítjük, és letakarva pár órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek összeérjenek. Az 50 deka kacsamellfilét lebőrözzük, majd a húst az aszalt gyümölcsökkel együtt félcentis kockákra vágjuk. A fűszeres húspépet tálba töltjük, majd a tejszínt apránként (szinte kanalanként) kevergetve beledolgozzuk. A legjobb, ha ehhez az edényt tört jégre állítjuk, mert a massza így veszi fel legjobban a folyadékot. A fölkockázott hozzávalókat beledolgozzuk. A tésztát kb. 4 milliméter vastagságú téglalappá nyújtjuk. A pástétomformát rátesszük, és balra is, jobbra is megdöntjük. Így jelöljük ki a tésztán, hogy mennyi is kell pontosan belőle a forma kibéleléséhez. A jel mentén a tésztát késsel körbevágjuk, és egymásra hajtjuk, majd a pástétomformába tesszük. Kihajtogatjuk, szorosan a forma oldalához nyomkodjuk. A húsos masszával megtöltjük úgy, hogy mindig csak egy keveset rakunk bele és jól elsimítjuk. Csak így nem lesz levegős! A tésztaszéleket ráhajtjuk. A maradék tésztából egy akkora lapot vágunk, amekkora pontosan a pástétom tetejére illik, és ráfektetjük. A tésztákat találkozásuknál összenyomkodjuk, nehogy sütés közben kinyíljanak. Szélét késsel megcifrázzuk. A pástétom közepére pogácsaszaggatóval két kis lyukat fúrunk, hogy a sütés közben keletkező gőz eltávozhasson. A maradék tésztából díszítésképpen a pástétom tetejére kis levélkéket stb. formálhatunk. Előmelegített sütőben, nagy lánggal (220 C; légkeveréses sütőben 200 C) 15 percig, majd a sütő hőmérsékletét 30 fokkal csökkentve további kb. 30 percig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni, deszkára kiborítjuk, és forró vízbe mártott késsel fölszeleteljük. 30 Elkészítési idő: 2 óra 30 perc + a tészta pihentetése Egy szelet: 2401 kj/574 kcal

33

34 TOKAJI SZÁRAZ SZAMORODNI A hazai borpaletta és Tokaj-hegyalja különlegessége. A szamorodnit olyan - furmint, hárslevelű szőlőfürtökből préselik, amelyek nagyobb mennyiségű - nemes penész (botrytis cinerea) hatására töppedt aszúszemeket is tartalmaznak és így ezekből az átlagosnál gazdagabb beltartalmi értékű bor készíthető. Ha a fahordós érlelés alatt teljesen kierjed a bor cukortartalma, száraz szamorodniról, ha megmaradtöbb mint 10 grammnyi, édes szamorodniról beszélünk. Az igazán szép száraz szamorodni a sherry borokra emlékeztet, az érleléssel finom dióízt kap. Az egyik legnehezebben készíthető, legnagyobb szakértelmet igénylő borféleség, igazi kihívás az igényes borászoknak. Kiváló aperitif ital. Bazsalikomos hal sonkakötényben Hozzávalók (6 személyre): egyenként kb dkg-os - bor nélküli tengeri halfilé (mélyhűtött is lehet) - só, őrölt bors - 1 citrom kifacsart leve - jó maréknyi friss bazsalikomlevél - 6 vékony szelet pármai típusú sonka - diónyi vaj - 3 kisebb cukkíni - 2 dl főzőtejszín - egy kis csokor friss petrezselyem Elkészítés: A sütőt bekapcsoljuk, és 190 C-ra (légkeveréses sütőben 175 C) előmelegítjük. A halfiléket besózzuk, őrölt borssal meghintjük, és a citromlével meglocsoljuk. Minden szeletre 3-3 szép, nagy bazsalikomlevelet fektetünk, és mindegyiket egy-egy sonkaszeletbe bugyoláljuk. A vajat egy nagyobb tepsibe dobjuk, és fél percre a sütőbe toljuk, hogy megolvadjon. A cukkínit vékony hasábokra vágjuk, rászórjuk, megsózzuk, majd az olvasztott vajjal alaposan összerázogatjuk. A tetejére fektetjük a sonkakötényes halfiléket, és a tepsit a sütő legfelső rácsára helyezve 15 percig sütjük. Ezután a haltekercseket 2-3 evőkanál tejszínnel meglocsoljuk, a maradék tejszínt a tepsi teljes hosszában zöldséges levébe csorgatjuk, és a maradék bazsalikomot is beleszórjuk. A tepsit még 10 percre a sütőbe visszatoljuk. A halat forró tányérokon, zöldséges-fűszeres levével körülöntve tálaljuk. Elkészítési idő: 40 perc Egy adag: 1346 kj/322 kcal 32

35

36 TOKAJI ASZÚ Mandulával töltött aranygaluska Hozzávalók (8 személyre): A Tokaji Aszú a leghíresebb magyar termék a világon. Szüretkor a tőkén aszúsodott szőlőszemeket külön kádakba szedik, összezúzzák és mustban, vagy azonos évjáratú borban áztatják, majd kipréselik. A kiáztatott aszúszemek mennyiségétől függően készülnek a puttonyos aszúk, amelyek a puttonyszámtól függően magasabb cukormentes extraktot és természetes szőlőcukrot tartalmaznak. Az aszút a forgalomba hozatal előtt legalább három évig - ebből két évig fahordóban - érlelik. Az aszúszemekből finom, túlérett szőlőzamatok, koncentrált cukor, finom savak és aromaanyagok kerülnek a borba, melyek kisfahordós érlelés következtében összeérnek és érett, ászkolt zamattá alakulnak. A fiatal aszúk az aszalt gyümölcsök jellegzetes illatait és zamatait hordozzák (kajszibarack, birsalma, citrusfélék). Az érlelt aszú óarany színű, szentjánoskenyér, kenyérhéj, vagy csokoládé, kávé jellegű zamatokkal bűvöl el. Csodálatosan cizellált bor, amely megillatosítja a vért vélekedett Shakespeare. Aperitifként és digestivként is fogyasztható, természetes nemes-édes bor. A különféle desszertek méltó párja, de fantasztikus ízélménnyel ajándékozza meg azokat is, akik sült libamájjal, vagy kékpenészes sajtokkal kóstolják. Elkészítés: a tésztához: - 1-1,5 dl tej, 3 dkg élesztő, 40 dkg liszt, 1 tojás, 2 tojássárgája, csipetnyi só, 1 csomag vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 5 dkg vaj a forgatáshoz: dkg olvasztott vaj, a töltelékhez: - 1,25 dl tej, 2 csapott evőkanál cukor, 12 dkg durvára darált mandula, 2-3 evőkanál piskótamorzsa, 1-2 evőkanál rum, csipetnyi őrölt fahéj a tetejére: - porcukor, 1-2 evőkanálnyi vékony lapocskákra, vágott mandula a boros öntethez: - 2,5 dl fehérbor és 2,5 dl víz, 1 kiskanál liszt, 4 tojássárgája, 2 tojás 4 evőkanál cukor, fél csomag vaníliás cukor A tejet meglangyosítjuk, a cukrot beleszórjuk, az élesztőt belemorzsoljuk.1 evőkanálnyi lisztet is hozzákeverjünk, és percig pihentetjük, ezalatt a térfogata a duplájára nő. Közben a lisztet tálba töltjük, a közepébe mélyedést nyomunk. Ide kerül a felütött tojás, a tojássárgája, a só, a vaníliás cukor, és a reszelt citromhéj. A fölfuttatott élesztőt ráöntjük, és 4-5 percig dagasztjuk, közben az olvasztott vajat is beledolgozzuk. Akkor jó, ha a tészta az edény falától elválik. Belisztezett deszkán kb. 21 centi átmérőjű körlappá lapítjuk, majd egy 4 centi átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. Mindegyik lapocska közepére 1-1 kiskanál mandulás keveréket halmozunk, ami úgy készül, hogy a tejet a cukorral fölforraljuk, és a tűzről levéve a mandulát, a morzsát, a rumot meg a fahéjat is hozzáadjuk. Végül a tésztát a töltelék fölött összecsípjük, és egyenként összegömbölyítjük, majd olvasztott vajban meghempergetjük. Tűzálló tálba rakjuk úgy, hogy közöttük egy kis hely maradjon. Meleg helyen 30 percig kelesztjük, majd előmelegített sütőben közepes lánggal kb. 35 percig sütjük. Tálaláskor a töltött galuskákat tányérra rakjuk, porcukorral meg a lapocskákra vágott - esetleg meg is pirított - mandulával megszórjuk. Boros öntettel kínáljuk, amihez az összes hozzávalót kis habüstbe töltjük, és vízgőzön kevergetve addig főzzük, amíg krémszerűen be nem sűrűsödik. Elkészítési idő: 2 óra 10 perc Egy adag: 2889 kj/691 kcal 34

37

38 FURMINT Gombás vadnyúl...2 EZERJÓ Flambírozott, fahéjas alma...4 HÁRSLEVELŰ Könnyű diótorta...6 CSERSZEGI FŰSZERES Parti falatok...8 OLASZ RIZLING Kakukkfüves kecskesajttal töltött csirkemell...10 IRSAI OLIVÉR Csirkemell fokhagymás cukkínivel és kukoricacsókkal...12 KIRÁLYLEÁNYKA Balatoni borsos pisztráng...14 JUHFARK Bazsalikomos húsos karalábéragu...16 KÉKNYELŰ Tejszínes tavaszi zöldségleves...18 KADARKA Zöldfűszeres, sonkás tészta...20 ZENIT Hideg uborkás spárgakrém leves...22 LEÁNYKA Köles körözött magyarosan KÉKFRANKOS Paradicsomos-paprikás tepsis borda...26 SZEKSZÁRDI BIKAVÉR Gombás bélszínragu...28 EGRI BIKAVÉR Tésztában sült kacsapástétom...30 TOKAJI SZÁRAZ SZAMORODNI Bazsalikomos hal sonkakötényben...32 TOKAJI ASZÚ Mandulával töltött aranygaluska...34 Szakmai partnerek: Szőlő- és borfajták szakmai szövege és fotói: Magyar Borok Háza Ételreceptek elkészítése és fotói: Gasztromédia Kft. - Konyha Magazin 36

39

40 Magyar Turizmus Zrt., Agrármarketing Centrum : : : info@amc.hu Ingyenes kiadvány Minden jog fenntartva! 2009 AMC

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles Aszalt szilvás rétes Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 15 dkg zabpehely, 20 dkg aszalt szilva, 3 dl rostos szilvalé, 25 dkg tehéntúró, 2 tojás, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint méz (ne legyen nagyon édes),

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

Szakácskönyv. A Premium program bemutatása a 3 étkezés koncepciójának tükrében

Szakácskönyv. A Premium program bemutatása a 3 étkezés koncepciójának tükrében Szakácskönyv A Premium program bemutatása a 3 étkezés koncepciójának tükrében Receptek:» Levesek» Köretek, főzelékek, zöldséges ételek» Szárnyas finomságok Tartalom A Premium program bemutatása a 3 étkezés

Részletesebben

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.

Részletesebben

Menü - 1500 kcal. 3. Hét

Menü - 1500 kcal. 3. Hét Menü - 1500 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1500 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-25%-a, ami 75-93 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 50 grammnak

Részletesebben

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y Díjnyertes Muffin receptek A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken kezelt gyerekek kedvencei Leukémiás Gyermekekért A l a p í t v á n y Tudjuk, mi kell egy mosolyhoz. Kedves Sütögető Barátunk!

Részletesebben

Csirkepaprikás tésztával

Csirkepaprikás tésztával Csirkepaprikás tésztával - 30-40 dkg csirkemell filé, - Knorr csirkepaprikás alap, - főzőtejszín, - víz, - étolaj, - 250 g Gyermelyi copfocska tészta A húst felkockázzuk, és szárazra csepegtetjük. A 2,8

Részletesebben

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK SERTÉS COMB SZALONNÁVAL TŰZDELVE, HÉJÁBAN SÜLT BURGONYÁVAL ÉS ALMÁS MAZSOLÁS SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL Elkészítéshez szükséges idő: 2 óra 1-1,5kg sertés lapocka 0,50kg

Részletesebben

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól A meggy finom magában, nyersen is, de aki nem szereti savanyúságát, még megszeretheti piskótában, süteményben, vagy befõttben. Szörpöt és más italt

Részletesebben

101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK

101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK 101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK www.recept.zug.hu Recept Klub Pizzatészta A pizza lelke a tészta, ügyeljünk rá, hogy az alja jó ropogós legyen, a belseje viszont könnyő és puha! 10 dkg sima és 20 dkg grízes

Részletesebben

Előszó. Egy étel elfogyasztása sokkal többet jelent az éhség csillapításánál: ízeiben megismerhetjük egy térség kultúráját, népeinek szokásait.

Előszó. Egy étel elfogyasztása sokkal többet jelent az éhség csillapításánál: ízeiben megismerhetjük egy térség kultúráját, népeinek szokásait. Gemenci ízek Előszó Bizonyára sok olvasóban felmerül a kérdés, vajon mi köze lehet egy erdõgazdaságnak a gasztronómiához? Nagyon is sok, hiszen a vadászó-halászó életmódjuk során már õseink is rengeteg

Részletesebben

Receptkönyv DEÁK 2011/2012

Receptkönyv DEÁK 2011/2012 Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa

Részletesebben

Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól

Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól A hagyományos szalonnasütés és nyársalás helyett (vagy mellett) manapság a grillezés a nyári szezon egyik leghangulatosabb programja. Nos, íme sok-sok

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

2016/06/09 07:52 1/18 Recept

2016/06/09 07:52 1/18 Recept 2016/06/09 07:52 1/18 Recept < Főoldal Recept Főétel Vegyes maradék 50 dkg babcsíra 15 dkg hús (disznó, marha, csirke) 1 teáskanál (finoman) paradicsompüré hagyma fokhagyma olívaolaj teáskanál méz 2 evőkanál

Részletesebben

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Szilvakrémleves sörös ropogóssal Hozzávalók 4 főre: Leves - 300 g aszalt szilva - 200 ml Soproni Szilva Démon - 40 g liszt - 50 g cukor - 1 ek vaj - 2 db egész fahéjrúd

Részletesebben

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom A burgonyát, vöröshagymát, zöldpaprikát karikára vágjuk,

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 2. Hét

Menü - 1800 kcal. 2. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Bab gulyás szürkemarhából

Bab gulyás szürkemarhából Bab gulyás szürkemarhából 35 dkg szürkemarha lábszár 5 dkg zsiradék 20 dkg fejtett bab 7,5 dkg vöröshagyma 10 dkg sárgarépa 5 dkg zellergumó 7,5 dkg burgonya 1 db paradicsom Fél tv paprika Fél hegyes erős

Részletesebben

A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Paradicsomos receptek. A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv. Klemi 202. 1

A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Paradicsomos receptek. A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv. Klemi 202. 1 A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Klemi 202. 1 Tartalomjegyzék...1 Levesek...6 Fűszeres hideg paradicsomleves...6 Fűszeres paradicsomleves...6 Habart paradicsomleves...6 Hideg tejszínes paradicsomleves...6

Részletesebben

A Drótgalamb recepttára. 5. Könyv. Összeállította: Klement András

A Drótgalamb recepttára. 5. Könyv. Összeállította: Klement András A Drótgalamb recepttára 5. Könyv PIZZA RECEPTEK Összeállította: Klement András Barcs, 2000. Május 29. Tartalomjegyzék 1.... 5 Burgonyás pizza tészta...5 Búzacsírás pizza tészta...5 Graham-lisztes pizza

Részletesebben

Vegetáriánus ételek wokban

Vegetáriánus ételek wokban Vegetáriánus ételek wokban A wok kiválasztása Öntöttvasból, acélból, nemesacélból (alumíniummaggal) vagy egyszerő vasból készült wokok közül választhatunk. A kereskedelemben rézbıl készült wokot is lehet

Részletesebben

Világimanap 2010. Kamerun Receptek

Világimanap 2010. Kamerun Receptek Világimanap 2010. Kamerun Receptek Banánkenyér 1-3/4 csésze liszt 1 csésze cukor 1 tk. szódabikarbóna 2 felvert tojás 1 tk. sütıpor 3 közepesen érett banán pürévé nyomva 2 evıkanál margarin csipet só Elkészítés:

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 1. Hét

Menü - 1800 kcal. 1. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Hozzávalók Sorbet krém 6 dl homoktövis velő 1 dl homoktövis lekvár 0,6 dl prosorbet Karamell 6 ek. cukor 2 dl Homoktövis velő Ropogós

Részletesebben

Mini Torta Gyűjtemény

Mini Torta Gyűjtemény Mini Torta Gyűjtemény Összegyűjtőtte: Szűcs Szilvia Mindenki életében vannak jeles napok mint például a születésnapok, keresztelők, évfordulók, esküvők, amikor az ünnepi asztalra az étkezés lezárásaként

Részletesebben

Metélıhagymás kukorica krémleves

Metélıhagymás kukorica krémleves Metélıhagymás kukorica krémleves 20 dkg Bonduelle Gold kukorica 4 dl húsleves (kockából) 2 dl tejszín 5 dkg vaj 2 púpozott evıkanál liszt 1 csokor metélıhagyma szerecsendió ırölt fehérbors, só A kukoricáról

Részletesebben

desszertek Karácsonyi Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie

desszertek Karácsonyi Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie Karácsonyi desszertek Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie 1 Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val és tökmaggal Gombóc 250 g burgonya 75 g finomliszt 15 g zsír 1

Részletesebben

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók:

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók: Európa édes oldala Az alábbi szöveg a Sweet Europe Let yourself be seduced című kiadványnak (kiadta: Institut der Regionen Europas, Salzburg) nemhivatalos magyar fordítása. Amióta világ a világ, azóta

Részletesebben

LXV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2015. december 7. T A R T A L O M. 1 1. S z á m T á r g y O l d a l. Közlemény

LXV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2015. december 7. T A R T A L O M. 1 1. S z á m T á r g y O l d a l. Közlemény LXV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2015. december 7. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 1 1. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény Az Országos Főállatorvos 2/2015. számú határozata --------------------------------

Részletesebben

Kreatív karácsonyi menük konyhatündéreknek

Kreatív karácsonyi menük konyhatündéreknek A recepteket írta: Ganter Klári hivatásos konyhatündér az otthoni főzés szakértője 9+1 Karácsonyi menü azoknak, akik szeretnek időt pénzt energiát spórolni, de nem engednek a kreativitásból 1 A karácsony

Részletesebben

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.)

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) Kolbászos tészta brokkolival Adag: 4 főre Elkészítési idő: 25 perc 40 dkg tészta (penne, masni) 1 kis fej brokkoli, kis rózsákra szedve 20 dkg száraz

Részletesebben

Rendelés leadás: telefonon +36 70 422 23 45 - +36 1 206 800 (munkanapokon 8-tól 16 óráig) faxon: +36 1 206 8001 (0-24 h) - online (0-24 h)

Rendelés leadás: telefonon +36 70 422 23 45 - +36 1 206 800 (munkanapokon 8-tól 16 óráig) faxon: +36 1 206 8001 (0-24 h) - online (0-24 h) A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag Erdélyi paraszt csorbaleves és bakonyi sertésborda házi galuskával

Részletesebben

Államilag elismert fehérborszőlő-fajták

Államilag elismert fehérborszőlő-fajták Államilag elismert fehérborszőlő-fajták Arany sárfehér (Izsáki, Izsáki sárfehér) Convar. pontica, subconvar balcanica Későn fakad, virágzik és érik Fagyérzékeny, fagyok után jól regenerálódik Közepes Szárazságra,

Részletesebben

SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával. Libamáj Capuccino

SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával. Libamáj Capuccino SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával Libamáj Capuccino Bárányborda, sütőtökös derelyével Mák szuflé, meggy raguval Fácánpástétom, tormás

Részletesebben

Slim Fitt mintaétrend

Slim Fitt mintaétrend Slim Fitt mintaétrend (gluténmentes, cukormentes) Az alábbi étrend egy jó példa arra, hogy bármilyen egészségügyi probléma mellett lehet egészségesen étkezni. Természetesen számos egyéni tényezőt figyelembe

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december Tisztelt Olvasó! A Táplálkozás és Tudomány címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

Babareceptek 6 hónapos kortól

Babareceptek 6 hónapos kortól Anyatejes spenót 2 marék spenótlevél (vagy 5-6 kis adag fagyasztott leveles spenót) 2 ek olívaolaj 2 ek kukoricaliszt 150 ml anyatej Jó- ha friss spenótból dolgozunk: a spenótot megmossuk, a levelek ereit

Részletesebben

Gasztrobloggerek KONYHÁJÁBÓL - 1. évfolyam 2. szám - 2010. április. kora tavaszi recept

Gasztrobloggerek KONYHÁJÁBÓL - 1. évfolyam 2. szám - 2010. április. kora tavaszi recept Gasztrobloggerek KONYHÁJÁBÓL - 1. évfolyam 2. szám - 2010. április TÖBB MINT 40 kora tavaszi recept Készíts RECEPTJEINKBŐL meglepetést anyák napjára! TARTALOMJEGYZÉK Hideg-meleg előételek, büféasztal Tojásos

Részletesebben

DPG Recepttár 293. Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták

DPG Recepttár 293. Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták DPG Recepttár 293. Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták Tartalomjegyzék DPG Recepttár 293... 1 Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták... 1 Tartalomjegyzék... 2 Máglyarakás receptek... 3 Máglyarakás

Részletesebben

Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól

Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól A nyár sztár édessége kétségtelenül a fagylalt. Érdemes a mélyhûtõben tartani egy-két doboz házilag készített fagyit, ami nem csak önmagában

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 4. Hét

Menü - 1800 kcal. 4. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

GASZTROBLOGGEREK KONYHÁJÁBÓL

GASZTROBLOGGEREK KONYHÁJÁBÓL GASZTROBLOGGEREK KONYHÁJÁBÓL - 2. évfolyam 2. szám - 2011. február TÖBB MINT 50 r e c e p t K É S Z Ü L Ü N K A V A L E N T I N N A P R A! TARTALOMJEGYZÉK Február Még javában tart a farsang, és néhány

Részletesebben

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip Karácsonyi italok Likőrös-kávés forró csoki 1 dl tej (60 kcal) 3 kocka meggylikőrrel töltött csokoládé (kb. 2 dkg = 100 kcal) 1 csomag csokis cappucinopor (4 g = kb. 20 kcal) tejszínhab (1 evőkanál = kb.

Részletesebben

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés Orosz Tibor Sűrített levesek A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés A követelménymodul száma: 1465-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-007-30 SŰRÍTETT LEVESEK ESETFELVETÉS MUNKAHELYZET

Részletesebben

Receptkönyv Gőzölős sütő

Receptkönyv Gőzölős sütő HU Receptkönyv Gőzölős sütő 2 www.aeg.com 1. AUTOMATIKUS PROGRAMOK 1.1 Zöldségek, hagyományos Főzőedény: Bármilyen főzőedényt választhat, amely legalább 100 C-ig hőálló. 400 g karfiol 200 g sárgarépa 200

Részletesebben

DUOSO modell: BG-F-2313

DUOSO modell: BG-F-2313 DUOSO modell: BG-F-2313 Használati útmutató HU Tisztelt Vásárló! Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket. Üzembe helyezés előtt olvassa el a használati útmutatót, és őrizze meg későbbi áttekintésre is.

Részletesebben

Használati utasítás HU FONTOS BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK Elektromos készülékek használatakor mindig be kell tartani többek között a következő alapvető óvintézkedéseket: 1. Olvassa végig a

Részletesebben

BÉKEBELI VAJAS-, SAJTOS ÉS SZEZÁMMAGOS KIFLI

BÉKEBELI VAJAS-, SAJTOS ÉS SZEZÁMMAGOS KIFLI SÓS SÜTEMÉNYEK, PÉKSÜTEMÉNYEK BÉKEBELI VAJAS-, SAJTOS ÉS SZEZÁMMAGOS KIFLI Hozzávalók : Fél kiló liszt, 2 kiskanál só, fél kocka (2,5 dkg) élesztı, 2 kockacukor, 2 dl langyos tej, 10 dkg olvasztott vaj.

Részletesebben

Sajtos húsfalatok. Sült spárga. * Szezonális: Kiemelt napok a naptárban * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 30 perc.

Sajtos húsfalatok. Sült spárga. * Szezonális: Kiemelt napok a naptárban * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 30 perc. Sajtos húsfalatok - 20 dkg krémsajt (pl. tömlős Camping sajt), - 75 dkg csirkemell, 2 evőkanál olaj, - 1 evőkanál vaj, 2 dl húsleves (akár kockából is), - 2 gerezd fokhagyma, - 1 csokor vegyes zöldfűszer

Részletesebben

Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára

Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára Karácsony Mézeskalács Hozzávalók 40 darabhoz 34 dkg liszt + a deszka lisztezéséhez 12 dkg vaj 20 dkg méz 2 tojássárgája 1 teáskanál

Részletesebben

83 mézes recept. az egészség megőrzésére

83 mézes recept. az egészség megőrzésére 83 mézes recept az egészség megőrzésére Az ásványianyag-szükséglet kielégítését segítő receptek Zöldségkoktél Hozzávalók 2 adaghoz: 1/4 l vegyes zöldséglé 200 g zsíros joghurt néhány csepp cinomlé só,

Részletesebben

NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS

NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS Ma már nem is lehetne egyszerűbb a konyhában tökéletes eredményeket elérni, a Whirlpool új többfunkciós sütőjének köszönhetően, amely sokféle

Részletesebben

Ha kavicsot hajítasz az állóvízbe, máris körök indulnak a csobbanás közepéről...

Ha kavicsot hajítasz az állóvízbe, máris körök indulnak a csobbanás közepéről... 1 Ha kavicsot hajítasz az állóvízbe, máris körök indulnak a csobbanás közepéről... A projekt folyamán mi kaptuk feladatul a Kulturális tudatosság kompetencia fejlesztését. A gyakorlatok között őseink táplálkozásával,

Részletesebben

SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY

SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF MOLNÁR FERENC CUKRÁSZ CHEF SZOLJÁR CSABA ÜZLETVEZETŐ 2009. Ropogós sajtkosárka, juhsajt habbal. Juhsajt hab: kg tejszín 0,30 juhsajt 0,10 fehérbors A tejszínt

Részletesebben

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só.

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Hájas tészta Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Elkészítése: 50 dkg lisztből a tojásokkal, ecettel, élesztővel rétestésztát

Részletesebben

Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek

Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek TARTALOMJEGYZÉK KARAMELLÁS FORRÓ CSOKOLÁDÉ... 3 CSOKOLÁDÉS CSIGÁK... 3 SZICILIAI CITROMHAB FEHÉRCSOKOLÁDÉVAL... 4 CSOKOLÁDÉS KALÁCSFELFÚJT... 4 CSOKOLÁDÉS PALACSINTA

Részletesebben

A Drótpostagalamb recepttára 203. könyv Karfiolos ételek

A Drótpostagalamb recepttára 203. könyv Karfiolos ételek A Drótpostagalamb recepttára 203. könyv Klemi 203. 1 Tartalomjegyzék...1 Levesek...7 Bomba jó gombaragu-leves...7 Citromos rizsleves karfiollal...7 Csirkeaprólék-leves 1...7 Csirkeaprólék-leves 2...7 Csirke-csontleves...7

Részletesebben

75 Heti étrend 4x4 sütemény Burgundiai sajtlepény Finánckenyér (maradék A köpolu,

75 Heti étrend 4x4 sütemény Burgundiai sajtlepény Finánckenyér (maradék A köpolu, 1 4x4 sütemény A köpolu, bolgár saláta Agglegénykompót Alföldi zúzapörkölt Algíri vagdalt hús Almamajonéz Almás burgonya (kímélö étel) Almás kotlett Almás lepény Almás palacsinta Almás táska Almás túrótorta

Részletesebben

KARVONEN MÓDSZER AZ EDZÉS HATÁSOS ÉS BIZTONSÁGOS TERHELÉSI ZÓNÁJÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA

KARVONEN MÓDSZER AZ EDZÉS HATÁSOS ÉS BIZTONSÁGOS TERHELÉSI ZÓNÁJÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA KARVONEN MÓDSZER A módszer segítségével meghatározhatjuk az adott életkorú sportoló hatásos, és biztonságos terhelési zónáját, illetve a megcélzott intenzitáshoz tartozó pulzusértéket. Szükséges adatok:

Részletesebben

7 recept az egészségért

7 recept az egészségért 7 recept az egészségért Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Rólad Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője, egy 3 éves és egy 6

Részletesebben

Képes szakácskönyv. dán ételekből

Képes szakácskönyv. dán ételekből Képes szakácskönyv dán ételekből Képes szakácskönyv dán ételekből Szerkesztő: Molnár Sándor A tanulmányúton résztvevő fiatalok: Volentér Ilona, Jakubács Gábor, Czaga István Tartalomjegyzék Dán királyi

Részletesebben

M 2600. Álló mixer. Használati útmutató. http://www.markabolt.hu/

M 2600. Álló mixer. Használati útmutató. http://www.markabolt.hu/ M 2600 Álló mixer Használati útmutató 3 Kedves Vásárló! A készülék első használatba vétele előtt gondosan tanulmányozza át ezt a Használati útmutatót, különösen az első részben található Biztonsági útmutatások

Részletesebben

HÁROMNAPOS TÁPLÁLKOZÁSI NAPLÓ

HÁROMNAPOS TÁPLÁLKOZÁSI NAPLÓ SORSZÁM ORSZÁGOS TÁPLÁLKOZÁS ÉS TÁPLÁLTSÁGI ÁLLAPOT VIZSGÁLAT (OTÁP2014) HÁROMNAPOS TÁPLÁLKOZÁSI NAPLÓ Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet 1097 Budapest, Albert Flórián út 3/A : (36-1)

Részletesebben

Hagyományos zöldségleves Hozzávalók 112,5 g felaprított zöldségmix (burgonya, vöröshagyma, sárgarépa, zeller stb.) 12,5 g vaj 15 g liszt

Hagyományos zöldségleves Hozzávalók 112,5 g felaprított zöldségmix (burgonya, vöröshagyma, sárgarépa, zeller stb.) 12,5 g vaj 15 g liszt RECEPTEK FŐZŐEDÉNYHEZ RECEPTEK FŐZŐEDÉNYHEZ Próbálja ki receptötleteinket! Amennyiben az elkészítési időt több mint egy órával meghosszabbítja, az befolyásolhatja az étel ízét. Természetesen bizonyos határokon

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Sonkakészítő hőmérővel *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Jelmagyarázat www.tescoma.com/video/420866 PRESTO sonkakészítő hőmérővel Tulajdonságok A PRESTO sonkakészítő kiváló eszköz a házi

Részletesebben

160 Mézes Édesség. Alma mézkéregben. Almás mézes süti. Almás sütemény a reggeli kávéhoz. Mézes Édességek www.mezbarlang.hu. 1.

160 Mézes Édesség. Alma mézkéregben. Almás mézes süti. Almás sütemény a reggeli kávéhoz. Mézes Édességek www.mezbarlang.hu. 1. 160 Mézes Édesség Alma mézkéregben Hozzávalók: 1/2 dl apróra vágott datolya, 1/2 dl méz, 2 evőkanál durvára darált (pekán/hikori) dió, 2 teáskanál reszelt citromhéj, 1 dl Graham kenyérmorzsa (vagy zsemlemorzsa),

Részletesebben

írtét és összeállítottét: H Az ételeket készítették: B Fotó: LEFOTO STÚDIÓ H A kötetet tervezte:

írtét és összeállítottét: H Az ételeket készítették: B Fotó: LEFOTO STÚDIÓ H A kötetet tervezte: írtét és összeállítottét: HARGITAI GYÖRGY H Az ételeket készítették: HARGITAI GYÖRGY ÉS HUNYADDOBRAI CSABA B Fotó: LEFOTO STÚDIÓ H A kötetet tervezte: PRINCZ MIHÁLY A könyv megjelenését támogatta az Agrana

Részletesebben

MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ VÁLL-KER KFT 6900 Makó, Návay Lajos tér 8. e-mail: vall-ker@vall-ker.hu; bemutatoterem@vall-ker.hu Tel : +36 62 511 040 Fax: +36 62 212 806 Mobil: +36 30 3757434

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA

TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA HÍRLEVÉL 9. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM 2016. MÁJUS TÁPLÁLKOZZUNK OKOSAN! TISZTELT OLVASÓ! A TÁPLÁLKOZÁSI AKADÉMIA hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson

Részletesebben

Konyhai technológiák alkalmazása

Konyhai technológiák alkalmazása Asztalos Árpád Konyhai technológiák alkalmazása a 37/2014. (VI.30) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírások figyelembevételével. Konyhai technológiák alkalmazása a

Részletesebben

ÜREGI ÉVA. ól enni! DIÉTÁS RECEPTEK

ÜREGI ÉVA. ól enni! DIÉTÁS RECEPTEK ÜREGI ÉVA J ól enni! DIÉTÁS RECEPTEK Üregi Éva Pallas Antikvárium Kft., 2005 Minden jogot fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános elõadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát,

Részletesebben

Digitális szakácskönyv recept videókkal

Digitális szakácskönyv recept videókkal Digitális szakácskönyv recept videókkal Üdvözlünk az Electrolux digitális szakácskönyvének oldalain! Ha kulináris élményeket keresel, jó helyen jársz. A következő oldalakon megmutatjuk, hogyan lehet a

Részletesebben

A B S O R I C E F E H É R J E P O R RECEPTKÖNYV S Ó S

A B S O R I C E F E H É R J E P O R RECEPTKÖNYV S Ó S ABSORICE FEHÉRJEPOR RECEPTKÖNYV S Ó S TARTALOM 1. Fehérjés pizza 2. Pulykafasírt 3. Kecskesajt szuflé 4. Quiche 5. Sós mugcake 6. Rost dús galuska 7. Sárgaborsó főzelék 8. Brokkoli krémleves 9. Krumplikrokett

Részletesebben

Rendelés: Nestlé Professional 1534 Budapest, Pf. 789. Tel.: (1) 224-1379 Fax: (1) 224-1395 e-mail: nestleprofessional@hu.nestle.

Rendelés: Nestlé Professional 1534 Budapest, Pf. 789. Tel.: (1) 224-1379 Fax: (1) 224-1395 e-mail: nestleprofessional@hu.nestle. Rendelés: Nestlé Professional 5 Budapest, Pf. 789. Tel.: () 22-79 Fax: () 22-95 e-mail: nestleprofessional@hu.nestle.com www.nestleprofessional.hu Sajtleves baconnal Hozzávalók 0 személyre: cikkszám: 2700,

Részletesebben

Sajtos ételek szakácskönyve

Sajtos ételek szakácskönyve Sajtos ételek szakácskönyve Tartalomjegyzék A LEGJOBB RECEPTEK...8 Almás sajtpuding...8 Apuka krumplilevese...8 Becsei sajtos kifli...8 Csirke Pannónia módra...9 Csirkemell bazsalikomos sült paradicsommal...9

Részletesebben

KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN

KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN A kukorica P KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN Szentlászló község Baranya megye északnyugati részén, a Dél-Zselicben fekszik, a 67-es fõút mentén, Szigetvár és Kaposvár között. 2006 óta itt mûködik az ország

Részletesebben

Levesek. Spárgakrémleves. Hozzávalók: (1 csésze = 2-2,5 dl )

Levesek. Spárgakrémleves. Hozzávalók: (1 csésze = 2-2,5 dl ) Spárgakrémleves Levesek RÓZSASZÍN- lisztmentes ZÖLD- egészséges (1 csésze = 2-2,5 dl ) 500 g fehér spárga, tisztítva só 1 tk kristáycukor 2 ek vaj 2 ek liszt 1 csésze húsleves 1 csésze tejszín Készíthetjük

Részletesebben

Tartalomjegyzék Krémes receptek... 1

Tartalomjegyzék Krémes receptek... 1 Krémes receptek Tartalomjegyzék Krémes receptek... 1 Almás-krémes 1... 4 Almás krémes 2... 4 Almás krémes 3... 4 Almás krémes 4... 4 Almás krémes Anita módra... 5 Almás krémes Ilike módra... 5 Anyósszelídítı

Részletesebben

Pelle Pince, Manna cuvée 2013 9.900.- Furmint, Sárgamuskotály. Igazi Manna!!!

Pelle Pince, Manna cuvée 2013 9.900.- Furmint, Sárgamuskotály. Igazi Manna!!! Édes fehérborok - Tokaj-Hegyalja: Királyudvar, Domain Aszú 6 puttonyos 2003 Furmint, Hárslevelű. Amit egy 6 puttonyos Aszúnak tudni kell 0,1l/5.400.- Királyudvar, Esszencia 2000 0,02l/2.600.- Furmint,

Részletesebben

Kezdő szakácskönyv. www.lecsofozoiskola.hu

Kezdő szakácskönyv. www.lecsofozoiskola.hu www.lecsofozoiskola.hu Kezdő szakácskönyv 11 nagyszerű leves 13 elronthatatlan húsétel 9 rafinált tészta 13 csábító sütemény és desszert 15 remek vendégváró recept Tartalomjegyzék Előszó... 3 Levesek...

Részletesebben

A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA

A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA A ZÖLD ÉS PIROS DIÉTA Ahogy ez a kutatás utat talált a sajtóba, Potter professzor Rákgyógyszer Kutatócsoportjához elkezdtek érkezni a kérések, hogy segítsenek rákban szenvedő embereken. Első válaszként

Részletesebben

Gasztronómiai lexikon

Gasztronómiai lexikon Gasztronómiai lexikon Gasztronómiai lexikon... 1 A la Carte... 3 Abálás... 3 Adagolás... 3 Al dente... 3 Angolos bundázás... 3 Angolos-ra (rare) sütés... 3 Aszpik... 3 Átforralás... 3 Áttörés... 3 Bain-marie...

Részletesebben

Aljnélküli túrós. Hozzávalók :

Aljnélküli túrós. Hozzávalók : Aljnélküli túrós Hozzávalók : 1 kg túró 15 dkg lágy margarin 5 evőkanál búzadara 2 evőkanál liszt 10 evőkanál kristálycukor 4 egész tojás csipet só reszelt citromhéj 1-2 csomag vaniliás cukor 1 mokkáskanál

Részletesebben

F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL. szakácskönyv

F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL. szakácskönyv F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL szakácskönyv Tényleg ennyi pénzt szánunk a kukába? Az Európai Unióban évente 89 millió tonna étel és élelmiszer végzi a szemetesben. A naponta közel 10 000 kamionnyi mennyiség

Részletesebben

VENDÉGFOGADÓ AJÁNLATAINK

VENDÉGFOGADÓ AJÁNLATAINK GERBEAUD GÁLAVACSORA A 155 éves Gerbeaud Kávéház egyike Európa legpatinásabb üzleteinek, amelynek hagyományait őrizzük ma is. A kávéház üzemeltetése mellett a Ház nevéhez méltó igényességgel a vendéglátás

Részletesebben

klemi-recepttar@uze.net Diétás ételek - Orvosaink diétája

klemi-recepttar@uze.net Diétás ételek - Orvosaink diétája klemi-recepttar@uze.net Diétás ételek - Orvosaink diétája Zöldborsóleves Tartalomjegyzék Diétás ételek - Orvosaink diétája... 1 Tartalomjegyzék...2 SALÁTÁK ÉS EGYÉB ZÖLDSÉGES ÉTELEK...4 Babsaláta...4 Csirkeragu

Részletesebben

Új szőlőfajták a Balatoni Borrégióban New grapevine varieties at Balaton Wine Region

Új szőlőfajták a Balatoni Borrégióban New grapevine varieties at Balaton Wine Region Májer János 1 Györffyné Jahnke Gizella 2 Knolmajerné Szigeti Gyöngyi 3 Új szőlőfajták a Balatoni Borrégióban New grapevine varieties at Balaton Wine Region majerj@mail.iif.hu gjahne@mail.iif.hu knol@mail.iif.hu

Részletesebben

TERVEZET 2012. 11.27. Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás

TERVEZET 2012. 11.27. Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás TERVEZET 2012. 11.27. Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás Jóváhagyta: Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság 201?, 1 TARTALOMJEGYZÉK I. Általános

Részletesebben

Marc & Bogi CSALÁDI ÉLELMISZERÜZEM. Természetes ízek, tartósítószer és adalékanyag nélküli friss készételek francia technológiával.

Marc & Bogi CSALÁDI ÉLELMISZERÜZEM. Természetes ízek, tartósítószer és adalékanyag nélküli friss készételek francia technológiával. Marc & Bogi CSALÁDI ÉLELMISZERÜZEM Természetes ízek, tartósítószer és adalékanyag nélküli friss készételek francia technológiával. marc_bogi.indd 1 24/06/15 07:40 Marc Franciaországban nőtt fel, ahol nagyapja,

Részletesebben

Alakformáló mintaétrend

Alakformáló mintaétrend Alakformáló mintaétrend (tejmentes, laktózmentes) Az alakformáló mintaétrend olyan nő számára ajánlott, aki tudatos táplálkozással kívánja elérni és megtartani az ideális testsúlyt! A személyre szabott

Részletesebben

Gasztrokalandok. a salzburgi régióban. Támogatott cikk. Hónapról hónapra

Gasztrokalandok. a salzburgi régióban. Támogatott cikk. Hónapról hónapra Hónapról hónapra Gasztrokalandok a salzburgi régióban Nincs mese, ha az ember síel márpedig sokan tesszük ezt ezekben a hónapokban: egy korábbi felmérés szerint nagyjából 500 ezerre tehető azon magyar

Részletesebben

2012. május 16-ai rendezvény: Bor és Étel

2012. május 16-ai rendezvény: Bor és Étel A BORkultúra szabadegyetem május 16-ai rendezvényének témája a Bor és Étel volt. Meghívott előadóink Kovács János, Venesz díjas mesterszakács; Győrffy Zoltán, a Dél- Dunántúli Borturisztikai Klaszter Klasztermenedzsere

Részletesebben

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Az elkészítés műveletei. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Az elkészítés műveletei. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés Orosz Tibor Az elkészítés műveletei A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés A követelménymodul száma: 1465-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-002-30 AZ ELKÉSZÍTÉS MŰVELETEI ESETFELVETÉS

Részletesebben

Elhízott betegek étrendje

Elhízott betegek étrendje : Az energiaszegénység azt jelenti, hogy a napi energiabevitel 6300 kj (1500 kcal) alatt kell, hogy legyen. E felett az energiamennyiség felett már csak relatív energiaszegénységr l beszélünk. Általában

Részletesebben