Halálom után felbontandó

Átírás

1

2 KERSTŐN GŐER Halálom után felbontandó TRVŐUM KŐADÓ

3 Für jede Lösung ein Problem Fordította: Kóbor Márta isbn Copyright 2007 by Verlagsgruppe Lübbe GmbH & Co. KG, Bergisch Gladbach Kóbor Márta, Hungárián translation 2008 Trivium Kiadó, 2008

4 Minden megoldás új problémát szül Johann Wolfgang von Goethe

5 BILD újság részére Tisztelt szerkesztő Hölgyek és Urak! Valószínűleg írni fognak az öngyilkosságomról. Bizonyára majd figyelmen kívül hagyják a valódi indítékokat és helyettük saját ötleteikkel állnak elő: HÓNAPRÓL HÓNAPRA A NAGY SZERELEMRİL ÍRT, MŐKÖZBEN SOSEM LEHETETT RÉSZE BENNE MŐÉRT MENEKÜL EGYRE TÖBB CSŐNOS SZŐNGLŐ NÉMETORSZÁGBAN AZ ÖNGYŐLKOSSÁGBA? Egy hangyányi igazság van benne, de a többi csupán töltelék a forró nyári napokra. Felőlem azt írnak, amit akarnak, csupán egyetlen kívánságom van: kérem, ne idézzék az anyámat. Teljesen mindegy, hogy mit mond, mert az egésznek semmi köze sincs a hajam színéhez! A barnáknak ugyanúgy jut élvezet az életben, mint a szőkéknek. Kivéve nekem. Üdvözlettel Gerri T. a luxuslakosztály titokzatos halottja P. S.: Amennyiben mezítelen fotókra van szükségük, hogy a sztorit a címlapon hozzák, figyelmükbe ajánlom az arcomról készített fotómontázsokat (lásd mellékelt fotók) és Giselle Bündchen testét.

6 ELSŐ FEJEZET Hozd ide a varázstálat a szekrényből, Lu Ti Ri mondta az anyám. A maradékot egy szem krumpli, egy szelet leheletvékony sült hús é s egy evőkanálnyi vörös káposzta kár lenne kidobni. Éppen elég egy személynek jegyezte meg. Természetesen nem Lutiri a tisztességes nevem. Még három nővérem van. Az anyámnak mindig is problémát jelentett, hogy a rendes nevünkön szólítson bennünket. Tine, Lulu, Rika és Gerri nevekre kereszteltek bennünket, de anyám Lutiri, Geluti, Riluge és ehhez hasonló neveket kreált számunkra, persze matematikai értelemben számtalan lehetőség közül választhatott volna. Gerri vagyok. Négyünk közül a legfiatalabb, az egyetlen, aki egyedül él, és ezért még azt is elvárhatják tőlem, hogy egy parányi krumplitól, egy kis szelet hústól és egy kanálnyi vörös káposztától jól lakjak. Mintha egy szinglinek még az étvágya is kisebb lenne! Ez a tupper tál mondta az anyám. Visszatettem a műanyag tálat a szekrénybe és odanyújtottam neki egy másikat. Csak a békesség kedvéért jelentem meg ezeken a vasárnapi ebédeken a szüleimnél. Most viszont elhatároztam, hogy ez lesz az utolsó közös ebédünk. Szuper légkör, vérpezsdítő mondta az anyám és idegesen nézett rám. Túl nagy. Ne akarj még annál is hülyébbnek látszani, mint amilyen vagy. Nos, kérem a következőt. Az anyám felsóhajtott. Igen, ez az, Clarissa, ez már jó lesz. Add már ide. Furcsa, hogy az anyám képtelen volt megjegyezni a gyerekeinek az igazi nevét. Bezzeg a tupper tál nevét sosem felejtette el! Az igazat megvallva sokkal, sokkal jobban örülnék a Clarissa névnek. A testvéreim is hozzám hasonlóan furcsa nevekre hallgattak. Gondolom, mert fiúkat vártak helyettünk: Martint, Eriket, Ludwigot és Gerdet, és nem sokat bíbelődtek a névadással. A fiúneveket egyszerűen megtoldották egy A-val. Tinének volt a legkevesebb oka a morgolódásra, csupán az bosszantotta, hogy túl sok Martina volt a korosztályában. Egyébként a férje, Frank Meier is pontosan ettől szenvedett, ezért a gyerekeiknek olyan neveket választottak, amit rajtuk kívül senki sem viselt (és ha kíváncsiak a véleményemre, egyetlen teremtett lélek se vágyna rá): Chisola, Arsenius és Habakuk Chisola tizenkettő volt és cseppet sem bőbeszédű. Tine ezt a fogszabályozójával magyarázta, de én inkább a négy évvel fiatalabb ikertestvéreinek tulajdonítottam, akik folyton veszekedtek és mindent felfordítottak maguk körül. Mint most az ebédnél is. Nem kellett aggódnom, hogy bárkinek is feltűnik, hogy nincs minden rendben nálam. Ismét az ikrek voltak a középpontban és mindenki rájuk figyelt. Habakuk összekeverte a vöröskáposztát a krumplipürével és megpróbálta a gusztustalan pépet a fogai közötti résen felszívni. Arsenius az evőeszközzel a tányérja szélén dobolt és közben a testvérét bátorította: Habakuk! Köpd ki! Köpd ki! És Habakuk megtette. Méltóságteljesen visszaköpte a pépet a tányérjába. Habi! szólalt meg anyám halkan. Mit gondol rólunk Patrick? Amit akar, nekem teljesen mindegy mondta Habakuk és kikapart egy kis darab vöröskáposztát a fogai közük Patrick Lulu testvérem új barátja volt. Majdnem elájultam, amikor Lulu bemutatta, ugyanis

7 hajszálpontosan úgy nézett ki, mint egy másik ismerősöm. Kőkemény31 a datingcafé.de társkereső oldalról, akivel egyszer találkoztam. Nem szívesen gondolok vissza arra a találkozóra, ezért visszafogottan fogadtam Patrickot is. De úgy tűnt, hogy Patricknak semmi sem jutott eszébe rólam, rezzenéstelen képet vágott, amikor Lulu bemutatta és kezet fogtunk: Kőkemény érzés és örvendek, hogy megismerhetlek. Bizonyára tévedtem. Patrick a kecskeszakállát leszámítva jól nézett ki és ellentétben Kőkemény31-gyei normálisnak látszott. A foglalkozása egyelőre nem derült ki. Patrick, mivel foglalkozik? kérdezte az apám. ŐT vagyok mondta lazán. Már harmadszor volt nálunk vendégségben, de a szüleim még mindig nem merték tőle megkérdezni, hogy mit is csinál egy ŐT, persze az anyámat nem hagyta nyugodni a kíváncsisága, és félre hívta Lulut. Drágám, mivel is foglalkozik pontosan Patrick? ŐT, mama, de hiszen a múltkor már mondta. Most az anyám ugyanolyan okos volt, mint korábban. De biztosan elmesélte a barátnőinek, hogy Lulu új barátja áj ti, sok pénzt keres, és ezúttal egy komoly kapcsolatról van szó. Nehéz volt kitalálni, hogy Patrick milyennek látott bennünket, mert rezzenéstelen arccal ült mindvégig. Patrick biztosan tudja, hogy a fiúk egy kicsit rakoncátlanok, hiszen nemrég még ő is kölyök volt mondta Tine. Mielőtt ŐT lett tettem hozzá. De egy jól nevelt kis kölyök mondta Lulu és megveregette Patrick karját. Természetesen, apám nagy hangsúlyt fektetett az étkezés közbeni jó modorra jegyezte meg Patrick. Ezzel arra célzói, hogy a gyerekeink nem jól neveltek? kérdezte Tine és felháborodottan pillantott a férjére. Almalevet! mondta Arsenius....kérek egészítette ki az anyám. szépen tettem hozzá. Most, rögtön almalevet akarok! mondta. Le akarom öblíteni ezt a szörnyű ízt. Én is almalevet akarok! suttogta Chisola. Nevelés nélkül bizonyára jobbak lennének jegyezte meg Lulu. Szülj egy gyereket, akkor majd kifejtheted a véleményedet mondta Tine. Végzett pedagógus vagyok. Hat éve foglalkozom gyerekekkel. Úgy gondolom, hogy a gyerekneveléssel kapcsolatban most már véleményt nyilváníthatok mondta Lulu. Lányok! szólalt meg anyám, miközben Arseniusnak és Habakuknak egy kis almalevet töltött. Ugyanaz a téma minden vasárnap! Mit gondol rólunk Patrick? Azonban Patrick még mindig fapofával ült az asztalnál és tekintetével a márvány ablakpárkányon a jukkák között egy porcelán leopárdot mustrált. Ha valami járt a fejében, akkor csak valami olyasmi lehetett, hogy ez itt a legízléstelenebb étkező, amit valaha látott. És igaza is volt. Mindenre anyám ízlése nyomta rá a bélyegét, kedvelte a kövér angyalkákat, a fehér és arany színeket és a leopárdokat. Kedvenc darabja egy állólámpa volt egy leopárd talapzattal. Olyan, mintha igazi lenne mondogatta, és igaza is volt. A fehér és aranyszínű lámpaernyő nélkül, még azt hitte volna az ember, hogy egy igazi leopárd, hiszen szőre is volt. A családunk minden vasárnap itt jött össze, hogy együtt ebédeljünk. Csak Rika, a második

8 legidősebb nővérem hiányzott, a lányával és a férjével Venezuelában éltek. Még az anyám is földrajzból nulla volt felfogta már, hogy Venezuelából fizikai képtelenség Köln-Dellbrückbe egy vasárnapi ebédre hazaruccanni a szülőkhöz. Venezuela Dél-Amerikában és nem Olaszországban van magyarázta az ismerősöknek. Amint már említettem, a földrajzi ismereteivel nem dicsekedhetett. De a disznósültje kitűnő volt. Három szeletet ettem, Habakuk pedig négyet, viszont a vöröskáposzta- krumplipüré pépjét a tányérján hagyta. Tine szokásához híven, a végén Frank üres tányérját kicserélte a gyerekekével, ő pedig szemrebbenés nélkül megette az összes maradékot, még azt is, amit már előzőleg megrágtak. Tavaly egy alkalommal Arsenius hirtelen sírva fakadt, mert Frank egy ilyen akció során az egyik tejfogát is megette, amit Arsenius a tányér szélén helyezett el. Még ma is a rosszullét kerülget, ha rágondolok A gyereknevelés körüli vita elcsitult. Nincs gyereke, de folyton az enyémet akarja nevelni, ez az igazság! mondta Tine. Töltöttem egy kis almalevet Chisolának és magamnak is. Köszönöm suttogta. Nagyi, Gerri megissza előlünk az összes almalevet rikácsolta Habakuk. Nagyapa hoz majd a pincéből mondta az anyám és mérgesen rám nézett. Az apám felállt és eltűnt a pincében. Amikor visszatért, egy borítékot nyújtott felém. Gerri, postád érkezett mondta, miközben megsimogatta az arcomat. Sápadt vagy ma. Mert sosincs friss levegőn kontrázott rá rögtön az anyám. Mióta érkezik hozzátok a postám? A boríték már nyitva volt. A feladó: K. Köhler-Koslowskí. Nem ismerem. Persze hogy ismered, a Klaus! jegyezte meg az anyám mérgesen. Klaus Köhler. Az osztálytalálkozóra szeretne meghívni. Tényleg dupla neve van? Mint manapság minden modern férfinak. Kivéve, ha a feleséget Kotzlöffelnek hívják jegyeztem meg. Ha akkor elmentél volna vele a szalagavatóra, akkor most Köhler-Thalernek hívnának mondta az anyám. Egyébként ez volt az egyik vesszőparipája. És mit csinál most? Egészen szuper állása van, mondtam már nektek. Betegre keresi magát. Hannának nem kell dolgoznia, otthon van a gyerekekkel. Annamarie nagyon örül a menyének és az unokáknak. Hanna Koslowski, nevezzük Kotzlöffelnek, közülünk való volt. Valószínűleg számomra örökre megmagyarázhatatlan indítékból Klausszal nemcsak táncolt, hanem szaporodott is. És elmész az osztálytalálkozóra? kérdezte Lulu. Majd meglátom. Valójában pontosan tudtam, hogy eszem ágába sincs elmenni. Már néhány hete tudtam erről az osztálytalálkozóról, mert Charly barátnőm továbbított egy t Britt Emkétől. Halló, egykori kedves harcostársak! Bizonyára már megfordult a fejetekben, hogy immár tizenegy év eltelt az érettségi óta. Nos, Klaus Köhler (matek/fizika) és én (pedagógia/biológia), mint egykori osztályképviselők úgy gondoltuk, hogy jó lenne újra találkozni, és a régi időkről, az eddigi pályafutásunkról elcsevegni Micsoda? Britt Emkével cseverésszek a diákéveinkről? Britt, emlékszel még rá, amikor a történelemórán szót kértél? Müller úr, ha Gerrinek hármast ad, akkor az Katrinnel szemben nem tisztességes. Gerri alig szólalt meg ebben a félévben, szinte semmiről sem írt, és mindig a kémia házit másolta Charlotte-ról vagy torpedóst játszott.

9 Nyalizó Britt már a szakmai pályafutását is röviden körvonalazta, ha esetleg valakit nagyon érdekelne. Pedagógiai tanulmányaim után egy évig fogyatékos gyerekekkel foglalkoztam, mielőtt a férjemmel, Ferdinánd Freiherr von Falkenhainnal egy alsó-szászországi birtokra költöztünk. Lányunk, Luise már óvodába jár és tavaly megszületett a trónörökösünk, Friedrich is. Nagyon boldog a családi életünk. Üdvözlet mindenkinek, Britt Falkenhainné. Britt pályafutása, bármennyire is mesésnek festette fel, éppen azt bizonyítja, hogy már nem a régi időkben éltünk, amikor még a vágyak segítettek. Hiszen ha Charlyval teljesült volna a kívánságunk, akkor Britt ma a Schleckernél pénztárosként dolgozna és egy munkanélküli alkoholistával és egy hólyaggyengeségben szenvedő harci kutyával húzná meg magát egy penészes szociális lakásban. És én pedig Ferdinánd Freiherrvon Falkenhain felesége lennék, bárki legyen is az az ember. A helyedben nem mennék el mondta Lulu. Mindenki majd a szuper férjével, a házával, a gyerekeivel, a fantasztikus állásával, a drága autójával, az utazásaival, a doktori címével henceg. Borzasztóan fogod magadat érezni, hiszen még barátod sincs! Óh, nagyon köszönöm a bátorítást! És az érettségi óta fel is szedtél jó pár kilót mondta Tine. Két kilót, na jó, legfeljebb ötöt. És sápadt vagy erősítette meg az apám ismét. Mégis csak észrevette netán valaki, hogy valami nincs rendben körülöttem? Egyáltalán nem feltűnő jegyezte meg az anyám. És nem lesz mindenki házas. A férfiak éppen most vannak a legjobb korban, hogy lekössék magukat. Ti Lu Gerri azt mondhatná, hogy szerkesztő vagy egy kis irodát vezet. Miért tenném? Nem kell szégyellenem a munkámat, ellenkezőleg, sokan irigyelnek érte. Mivel foglalkozik? érdeklődött Patrick Lulutól. ír vagyok. Olcsó regényeket ír mondta Lulu. Orvosokról, szerelemről, tudod, azokat az olcsó füzeteket. Aha, a nagyanyám folyton azokat olvasta válaszolta Patrick. És meg lehet ebből élni? Természetesen vágtam rá. Egyébként Minél rosszabb, annál jobb jegyezte meg az apám. Kijövök belőle, legalábbis eddig, aztán majd De nincs megfelelő nyugdíjbiztosításod és férjed, aki kiegészíti vágott közbe az apám, miközben Patricknak el akartam magyarázni, hogy fiatal nők is olvassák a regényeimet. És már harminc vagy! Harminc év még nem kor mondta Lulu. Én is harminckét évesen ismertem meg Patrickot. Két hónappal ezelőtt. Sosem kérdeztem meg, hogy hol találkoztak, de biztosan nem az interneten. Hiszen amikor Lulunak a datingcafé.de-ről meséltem, lenézően felhúzta az orrát és az volt a véleménye, hogy ott csak szélhámosok vannak, vagy akiknek különben senki se akad. Ha kőkemény31-re gondolok, igaza is volt. Az oktatásügyben dolgozol és a nyugdíjbiztosításod is kiváló. Megengedheted magadnak, hogy még egy kicsit várjál a férjhezmenetellel jegyezte meg az apám. Ezenkívül szőke vagy mondta az anyám. De itt van Tiluri ezzel a frizurával. Hogyan ismerkedhetne meg így valakivel, na meg ráadásul állandóan a lakásában kuksol és ír. Mama Mindenképpen menj el az osztálytalálkozóra, hiszen egy jó alkalom, hogy meglásd, hogy mi lett

10 azokból a férfiakból mondta az anyám, és aggódva hozzátette: Különben csak egy társkereső hirdetés marad számodra. Azon már régen túl van mondta Tine, aki a férjét egy szupermarketben ismerte meg. Micsoda? A hír sokkolta az anyámat. Hát már itt tartunk! A lányom feladott egy társkereső hirdetést! Nehogy egy szót is ejtsél róla Alexa ezüstlakodalmán! Elsüllyednék szégyenemben. Ne aggódj! mondtam. Alexa nénikém ezüstlakodalmán sem és a találkozón sem fogok megjelenni. Szerencsére Chisola ebben a pillanatban felborította a poharát, ami véget vetett a beszélgetésünknek. Habakuk nadrágja nedves lett az almalétől. Gyilkos üvöltésben tört ki, csak a desszert tálalásakor csendesett el. Ebéd után mindenki elbúcsúzott, de nekem még ott kellett maradnom, hogy magammal vigyem a maradékokat. Anyám a kezembe nyomta a tálat. És légy oly kedves, vidd el ezt a gyógyszertárba mondta, amikor rátett még egy cipős dobozt a csomag tetejére. A cipőket? A gyógyszertárba? Hülyeség válaszolta. Régi gyógyszerek, az apád nem engedte meg, hogy kidobjam a szemétbe. Szerinte veszélyes hulladék. A gyógyszertárban összegyűjtik és elküldik a harmadik világban élő embereknek. Tényleg feladtál egy társkereső hirdetést? Kicsit megemeltem a doboz fedelét. A harmadik világban nincs szükségük 2004-ben lejárt orrcseppre. Még más is van közte, és egyébként ajándék lónak ne nézd a fogát. Felsóhajtott. Sose gondoltam, hogy a lányomnak majd hirdetnie kell magát. De hát te mindig is problémás voltál! A kezembe vettem a következő dobozt. Dalmadorm. Altató. Megdöbbentem. Ez nem lehet véletlen. A pulzusom kicsit gyorsabb lett. Óh, ezt a karácsony előtti időszakban szoktam felíratni magamnak, de amikor apád nyugdíjba ment, egész évben szükségem volt rá és neki is. De hiszen ki sem nyitottad a dobozt? A kezem elkezdett remegni, de az anyám nem vette észre. Természetesen. Elolvastad már, hogy micsoda mellékhatása van az ilyen szerelmek? Gyorsan függővé válik az ember. Sosem szedném be ezeket a tablettákat, és az apád sem. De akkor miért írattátok fel? Hogy érted? Hiszen mondtam már, nem tudtunk aludni! Éveken át nem tudtuk lehunyni a szemünket! A munka, a gyerekek, a nyugdíj kibírhatatlan volt. Az alvás létfontosságú, nem veheted félvállról. De most mondtad, hogy sose vennéd be. Jóságos ég, itt hever egy tucat és mind felbontatlan. Nem kell mindenre rögtön gyógyszert szedni, és ha mégis feltétlenül szükség van rá, akkor ott a jó öreg Baldrian. Arra es- küszök. Igen, de Miért kezded tulajdonképpen minden egyes mondatodat de- vel? kérdezte anyám. Mindig is ilyen voltál, csupa ellentmondás. Ez az oka, hogy problémád van a férfiakkal is. Nos, teszel valami hasznosat is és elviszed ezeket az izéket a gyógyszertárba vagy inkább nem? Feladtam. Felőlem válaszoltam. De nem hinném, hogy a harmadik világban oda vannak az altatókért. Már ismét egy de sóhajtott fel az anyám és egy csókot nyomott az arcomra, miközben a kijárat felé terelt.

11 Bárcsak egy kicsit pozitívabban gondolkodnál! végigsimította a kezével a hajamat. Alexa ezüstlakodalma előtt elmész még a fodrászhoz, ugye? Egy kis melír jól állna neked. Drágám, búcsúzz el Tirilutól! Viszlát, Gerri! kiáltotta az apám a nappaliból. Nem vagyok olyan biztos benne de az anyám ezt nem hallhatta, mivel már bezárta mögöttem az ajtót. Hazavittem a cipős dobozt. A kukába is dobhattam volna az egészet, hiszen senki sem tiltotta meg, még a rossz lelkiismeretem sem. De eszembe sem jutott, hogy kidobjam a tablettákat. Az utóbbi napokban megfogalmazott kérdéseimre megoldást adhatnak. A sors akarata volt, hogy ez a doboz éppen most került a kezembe, amikor a leginkább szükségem volt rá. Gondosan átnéztem a tartalmát és nem kevesebb, mint tizenhárom csomag érintetlen altatót tettem félre. Csinos nevekre hallgattak, mint például Noctamid, Remestan, Rohypnol és Lendormin. Néhány még le sem járt. Nagyon sok tablettám volt. Az egyetlen probléma csak abból adódhat, hogy hogyan nyelem le az utolsót, még mielőtt az első hat. De képes leszek rá: a gyors étkezéssel sosem volt gondom, sőt az egyik legjobb képességemnek számított. Kellemes libabőr futott végig a testemen, miközben a pirulákat mustrálgattam. Az utóbbi napokban gondolatban már mindent lejátszottam. Jó pár dolgot logisztikai és technikai okokból elvetettem. Az ütőér szóba se jöhet, mert nem bírom a vér látványát és kezdőknek nem is olyan egyszerű. De az altatóval megbirkózom. Gyerekjáték az egész. Kedves Mama! Nagyon köszönöm a gondosan összeválogatott altatótabletta- gyűjteményt. Sok fárasztó és illegális munkától kíméltél meg. Természetesen teljesen igazad van: nem lehet mindig mindent gyógyszerekkel szabályozni. Sajnálnám, ha kárba vesznének. Éppen a megfelelő adag egy szingli számára. Nos, félre a tréfával: bocsánatot kérek egyúttal mindazért a kellemetlenségért, amit a tabletták miatt okozok, de mielőtt emiatt is begurulnál rám, gondolj, kérlek azokra a jövőbeni csalódásokra, amelyektől ily módon megkíméllek. Nagyon sajnálom, hogy mindig csak csalódást okoztam neked. Már a születésemkor, amikor rájöttél, hogy nem Gerd, hanem Gerda lettem. Aztán mivel szőke helyett barnára sikerültem. De hidd el, legalább annyira szenvedtem, mint te, amikor Alexa néni az esküvőjén csak szőke koszorúslányokat akart és rajtam kívül minden nővérem és unokatestvérem virágokat hajíthatott a vendégek közé. Az ünnepséget gyakorlatilag az asztal alatt töltöttem el. Na jó, nagyapa cipőfűzőjét nem kellett volna Waldi nyakörvéhez kötnöm, de nem gondoltam, hogy egy kis tacskónak akkora ereje van, hogy nagyapa az asztalterítőt a tortákkal és a nagyanya meisseni porcelánjával együtt lehúzza az asztalról. Azért is bocsánatot kérek, hogy nem voltam hajlandó Klaus Köhlerrel a szalagavatóra elmenni, annak ellenére, hogy Annamarie barátnőd fia és elmagyaráztad, hogy a pattanásai, az izzadságszaga és pökhendi nagyképűsködése a serdülőkor természetes velejárója és aztán egyszer

12 csak megszűnnék. Azóta szinte egyeden nap sem telik el anélkül, hogy el ne mondanád, milyen sikeres, jóképű férfi lett Klausból, és mennyire boldog Hanna Koslowski, hogy akkor helyettem elment vele a szalagavató balra. Hidd el, azóta már néhányszor magam is megbántam, hogy kikosaraztam, de tizenöt évesen nem sejthettem, hogy harminc évesen olyasvalakinek, mint Klaus, örülnék. Akkor biztosan már az időtájt hozzáfogtam volna az altatók gyűjtéséhez. Gerrid P. S.: Semmi okod sincs rá, hogy a barátok és rokonok előtt elhallgasd, hogy mivel keresem a kenyeremet, csak azért, mert nem tanár lett belőlem. Pontosan ezért mindenkinek elküldtem egy kedves levél kíséretében a Claudia éjszakás nővér a gyanú árnyékában című könyvemet, hiszen évek óta azt meséled nekik, amikor a munkám felől érdeklődnek: Gerrinknek van egy kis irodája. Klaus szülei is kaptak belőle egy példányt. P. P. S.: Verona és Velence Olaszországban található, Venezuela pedig Dél-Amerika északi részén. De valószínűleg úgysem hiszel nekem, ezért rád hagyom az iskolai atlaszomat, hogy meggyőződhess róla.

13 MÁSODIK FEJEZET A csillagjegyem szűz, és mi szüzek gyakorlatias, rendszerető és megbízható emberek vagyunk. Probléma esetén megőrizzük a hidegvérünket és megtaláljuk a megoldást. Rendszerint sokkal inkább kézben tartjuk az életünket, mint az érzékeny halak, az óvatos rákok vagy a határozatlan mérlegek. Ha aztán a problémáink megoldására az öngyilkosságot találjuk a legjobbnak, akkor biztos, hogy egy csomó dolog azt megelőzően balul sült el az életünkben. Három területen találtam problémásnak az életemet: 1. szerelem 2. munka 3. hétköznapi élet. A szerelmi életem vacak volt. Pontosabban: egyáltalán nem létezett. Az utolsó kapcsolatom óta négy és fél év telt el. Igaz, az a kapcsolat egy tragédia volt, de mégse terveztem néhány hónappal hosszabb szingli létet. Ezért egy év elteltével rendszeresen partnerkeresésre indultam és igyekeztem semmit sem kihagyni. Társkereső oldalakon regisztráltam, hirdetésekre válaszoltam és összehoztak egy barátnőm férjének az iskolatársával is. Valóban sok férfit megismertem ily módon, mint például: kőkemény31-et, ánkebarát007-et és Maxot, 29, 1,89, félénk, de minden játékra kapható. Összesen huszonnégy férfival találkoztam. Gyenge zsákmány, figyelembe véve, hogy a társkereső oldalakon több százzal váltottam levelet és legalább három tucattal telefonon is beszéltem, de csak huszonnégy akadt köztük, aki negyven év alatti és független volt, és egy olyan nő iránt érdeklődött, mint én, huszonöt év feletti, nem szőke. Sőt még a német nyelvet is művelték egy bizonyos szinten és a "Kérlek külggy minél előbb egy egész alakkos fotótt magadról" mondatnál valamivel többet is írtak. Aztán az első randevún gyorsan rájön az ember, hogy nem lehetnek ezek az igazi szempontok egy férfi kiválasztásakor. Nézzük meg például kőkemény31-et. Kőkemény31 a lehető leggyorsabban meg akarta mutatni, hogy miért is nevezi magát kőkemény31-nek. Legszívesebben rögtön ott a kávézóban, világos nappal. Miközben az iránt érdeklődtem, hogy mi a véleménye a Katharine Hepburn-filmekről, a gyerekekről és a háziállatokról, meg akarta fogni a kezemet, hogy az ölébe tegye. 31 nem a koromra utal suttogta. Ugye érted, hogy mire gondolok? Netán a házszámod? játszottam a hülyét és közben elhúztam a kezemet, jó messze tőle, a fejem fölé. A pincérnő azt gondolta, hogy rendelni szeretnénk és odaszólt hozzánk: Rögtön jövök. Ismered az Afrikai királynőt? dadogtam. A kőkemény kalapácsom pont 31 cm. Nyugodtan megfoghatod. Óh, dehogy mondtam, miközben vérvörös lettem. Bizonyára félreértettél. Az a szerszám, mindegy, hogy milyen kemény vagy hosszú, egyáltalán nem érdekel. Rögtön gondoltam, amikor bejöttél mondta sziszegve. Frigid szuka! Eddig még senki se panaszkodott. Fogalmad sincs, hogy mit veszítesz. Aztán felállt és távozott, még a capuccinóját sem fizette ki. Mit óhajt? kérdezte a pincérnő, mert a kezeimmel tehetetlenségemben még mindig a levegőben hadonásztam. Kérem a számlát sóhajtottam fel. Ezután a tapasztalat után egy kicsit óvatosabb lettem. Körültekintőbben választottam ki a

14 kávézókat. Előnyben részesítettem a hátsó kijárattal rendelkezőket, ahol eltűnhettem, még mielőtt velem fizettették volna ki a számlát. Hiszem mi szüzek a spórolásunkról is híresek vagyunk, nem szórjuk el meggondolatlanul a pénzüket. A randevúm cinkebarát007-tel is érdekesen alakult. Meglógtam, amikor észrevettem, hogy valami nincs rendben nála. Mindvégig megszállottként cukorból különböző figurákat öntött ki az asztalterítőn, hogy aztán az ujjbegyével felnyalogassa. Egy negyed óráig döbbenten szemléltem, aztán eltűntem. Sajnos Max, 29, 1,89, félénk, de minden játékra kapható is teljes csődtömeg volt. Valójában Dietmarnak hívták, 29 helyett 39 volt és akkora, mint én, vagyis meglehetősen alacsony. Azonkívül egy csöppet sem volt félénk. Elmagyarázta, hogy tíz évvel fiatalabbnak és húsz centiméterrel magasabbnak adta ki magát, mert egyébként nem a számára megfelelő nők jelentkeznek a hirdetésére. Igaza volt, de semmi kedvet sem éreztem ehhez a játékhoz, mint mindig, most is leléptem a hátsó bejáraton keresztül. És mindez éveken át ugyanebben a stílusban folytatódott. A legaranyosabb Ole volt, akivel a barátaim, Caroline és Bert akartak összehozni. Igaz, mondták, hogy éppen akkor hagyott maga mögött egy több éves kapcsolatot és ez kellő óvatosságra inthetett volna. Az első pillantásra minden rendben volt: kedvesen mosolygott, nem szenvedett látható neurózisban, ugyanazokat a dolgokat kedveltük: régi Katharine Hepburn-filmeket, olasz ételeket és Tom Waitst. Fogorvos volt. Éppen akkoriban nyitotta meg az első magánrendelőjét a városban. Néhányszor találkoztunk és egyre jobban tetszett. De akkor hirtelen felbukkant az exbarátnője és nyolc héttel később már össze is házasodtak. Úgy tettem, mintha örülnék neki, de persze nem volt igaz. Az idő múlásával egyre nagyobb problémát jelentett, hogy másoknak örüljek, ami egyenesen oda vezetett, hogy már a hétköznapi életet is problémásnak láttam. Sosem állt szándékomban, hogy még 30 évesen is szingli-ként éljek. Úgy terveztem, hogy legkésőbb huszonnyolc évesen férjhez megyek a nagy Ő-höz, huszonkilenc évesen az első gyermekemet a karjaimban ringatom és már legalább egy almafát elültetek. Ehelyett az összes testvérem, unokatestvérem, a barátom megházasodott. Sőt Klaus Köhler és Brit Elke is. Gyerekeik vannak, házat építettek, almafákat ültettek. Mindenütt boldog párok vesznek körül, miközben én kávéházak hátsó kijáratain távozok a randevúkról. Szingliként az úgynevezett hétköznapi élet meglehetősen sivár. Főleg, amióta a barátaimnak egymás után gyerekeik születtek. Csak olyan problémákról beszélgettek, mint az óvodai férőhely, időhiány, ha néha eljutottak egy-egy moziba, elaludtak a film közepén. Mégis erre az unalmas létre vágytam, természetesen a megfelelő férfival. Túl igényes vagy mondogatta Ulrich. Olyan férfira vágysz, aki nem is létezik. Ulrich az exbarátom volt, aki miatt Thaler nagymama tejes kancsócskáját a fürdőszobaajtóhoz vágtam. Az egyetlen meisseni porcelán darab, ami Alexa nénikém esküvőjét túlélte a családi készletből. Ulrich mindig értett hozzá, hogy kihozzon a sodromból, amit egyszerűen a folyamatos semmittevésével ért el. Három éves kapcsolatunk alatt egyfolytában csak heverészett a szőnyegen, a szófán, a fürdőkádban, az ágyban. És minden, amit hallgatott vagy használt, szanaszét hevert. A zoknijai, az alsóneműje, a tányérjai, az evőeszközök, a pizzás dobozok, a sörös üvegek, a súlyzók, a könyvek és a szemét. A lakásom kicsi volt, ezért lépten-nyomon Ulrichban és a cuccaiban botladoztam. Ulrich azonban úgy gondolta, hogy joggal lehet önmaga, mivel a lakbér felét átvállalta. Továbbá a gyógyiszapos fürdőt kedvelte, majd elfelejtette kimosni a kádat, sosem vett joghurtot, de megette az enyémet, a tejet elfelejtette visszatenni a hűtőbe, ja és amikor bonbont evett, a papírt egyszerűen ledobta a földre.

15 Ulrich ugyan nagy hangsúlyt fektetett a testápolásra és jómaga ápolt volt, a lakás azonban már bűzlött: furcsa szag terjengett mindenütt a zoknijaiból, a sportcipőiből és az ételmaradékokból. Mindegy volt, hogyan próbálkoztam, mivel érveltem, Ulrich önmaga akart maradni és továbbra is csak heverészett és szétszórt mindent. Ha zavar, akkor szedd össze mondogatta, én pedig egyre gyakrabban hajítottam utána egy-egy darabot, tornacipőit, joghurtos poharait és gazdasági könyveit. A tejes kancsócska tévedés volt. Aztán kiszerettem Ulrichból, a totális káoszban eltűntek a jó tulajdonságai. Fellélegeztem, amikor szakítottunk és hetekig egyedül maradtam a lakásban. Továbbra is barátok maradtunk. Jó volt vele néha találkozni, mert már nem kellett vele viaskodnom. Majdnem ismét beleszerettem, de akkor Charly, a legrégibb és a legjobb barátnőm és közte kialakulóban volt valami és hozzá költözött. Egy kicsit fájt, hogy Ulrich most Charly lakásában heverészett, és nagyokat nyeltem, amikor a barátnőm a szanaszét heverő zoknijairól, az üres joghurtos poharairól panaszkodott. Az igazi fájdalmat persze akkor éreztem, amikor Ulrich befejezte a jogi tanulmányait és hirtelen megszűnt önmaga lenni. Új öltönyt viselt és minden reggel pontban nyolckor elhagyta a lakást, hogy összelapátoljon egy halom dohányt. Hetente kétszer ez volt a hab a tortán jött hozzá egy takarítónő. Biztosan ledobott néha még egy csokis papírt a földre, de a lakás teljesen megváltozott. Tavaly összeházasodtak Charlyval, én voltam az egyik tanúja és el kellett játszanom, mintha borzasztóan örülnék. Természetesen már megkérdeztem magamtól néhányszor, hogy tényleg nagyon igényes vagyok-e, ami a társkeresést illeti. Próbálkozásaim jól megleckéztettek, és lassan rájöttem, hogy vannak tervezhetetlen dolgok, még akkor is, ha rendszeresen foglalkozunk velük. Charly felhívott a múlt héten pont három nappal ezelőtt, hogy elhoztam az altatókat az anyámtól és közölte velem, hogy keresztanya lehetek. Nem esett le rögtön, hogy mire célzott. Aztán felkiáltottam. Aha, terhes vagy! Iiiiigen ujjongott. A fenébe is, fantasztikus, ugye? Óh, micsoda kérdés! Persze, hogy az, Charlynak és Ulrichnak. Számomra borzalmas volt, meglepett, hogy mennyire nyomorultnak éreztem magamat. Még volt annyi erőm, hogy gratuláljak, aztán azt hazudtam, hogy kifut a tej és gyorsan letettem a telefont. Majd sírva a konyhaasztalra borultam és a világ értelmetlenné vált számomra. Mivé lettem? Irigykedő szörnyeteggé, aki a világ legszebb dolgainak sem tud örülni: a legjobb barátnőm gyereket vár és én legszívesebben meghalnék. Igen, legszívesebben meghalnék. Amikor rájöttem, megrémültem, abbahagytam a sírást és elgondolkodtam jellemző a szűz jegyűekre, hogy mitévő legyek. Először az interneten néztem utána az Öngyilkos gondolatok alatt, és felállítottam a diagnózist: depresszió. Temérdek oldal foglalkozik ezzel a témával. Mi depressziósok biztos forrásnak számítunk egy nyereséges ágazat számára. Két csoportot különböztetnek meg: endogén és reaktív depressziósokat. Az endogének benső énjükből fakadóan melankolikusak, míg a reaktívak a külső körülményekre reagálnak búskomoran. A másodikba soroltam magamat. Egy másik oldalon neurotikus, pszichés és szomatogén zavarok szerinti csoportokat különböztettek meg. Egy kis öntanulmányozás után úgy ítéltem meg, hogy a neurotikus depressziósok közé tartozom. Csöppet sem örültem a diagnózisomnak, hiszen ez még jobban megnehezítette a társkeresésemet.

16 Halló, Gerri Thaler vagyok, neurotikus. Reaktív neurotikus depressziós. Mások véleménye teljesen mindegy ebben az állapotban, még akkor is, ha tisztán látjuk a neurózis következményét. De akkoriban még nem jutottam el erre a pontra. Egyelőre úgy döntöttem, hogy teszek valamit ellene. Összerezzentem, amikor megszólalt a telefonom. Biztosan Charly hívott vissza. De egy idegen női hang szólalt meg. Gerda Thalerrel beszélek? Igen válaszoltam vonakodva. Gratulálok, ön nyert mondta az idegen. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Nemrég még időigényes módszerekhez folyamodtam, hogy megszabaduljak az ilyen ön nyert telefonálóktól. Szinte minden héten felhívott valaki, aki azt állította, hogy nyertem és nem volt könnyű lerázni. Lehet, hogy mindannyian ugyanarra a legyen határozott és célratörő szemináriumra jártak. Charly ezért rögtön letette a kagylót az ilyen hívásoknál. Néha, főleg, ha valamilyen fontos telefonhívást várt, volt néhány keresetlen szava is: Keress magadnak egy új állást! vagy Menj a francba! (Charlynak fogalma sem volt a jó modorról.) Minden alkalommal elhatároztam, hogy hasonlóképpen járok el, de a lelkem nem vitt rá. Nem lehetek ilyen tisztességtelen ezekkel a szegény emberekkel, hiszen nem mindenki foglalkozhat azzal, amihez igazán kedve lenne. Ugyan egyszer már vettem egy sorsjegyet, de még a beígért mikrohullámút sem kaptam meg, na meg milliomos sem lettem, azonban mégis mindig lelkiismeret- furdalásom volt, amikor elutasítottam valakit. Valamilyen nyomós okot kell találnom, hogy megszabaduljak tőle, például tudatnom kell vele, hogy óriási csalódást okozott. Gratulálok, Thaler asszony, nyert. Részt vehet a sorsolásunkon, ahol fődíjként egy csodálatos Beatle várja Micsoda, valóban? szakítottam félbe lelkesen a telefonálót. Egy Beatle? És melyik? Paul MacCartney? Vagy Ringó Star? Nos, oké, talán valami más jobb lenne, de mindegy! Meddig tarthatom meg? És netán házi munkát is végez? Hahaha, természetesen egy autóról beszélek. Egy csodálatos Beetle cabrióról. Jól jönne a nyáron, nemde, Thaler asszony? És nemsokára nemcsak büszke Beetle tulajdonos, hanem milliomos is lehet. Hiszen már bent van a sorsoláson. Ha most vesz egy sorsjegyet, akkor eséllyel indul a 2,5 millió eurós nyereményért. Nos, ez nem semmi, ugye? És mindez hetente hat euróért! Nos, itt van, előadhatom, hogy mekkora csalódás ért. Hát ez nem szép magától. Először Paul McCartneyval kecsegtet és most egy olcsó kis trükkel akarja kiszúrni a szememet. Mondja már, milyen segítség lenne egy autó a háztartásomban? Na és főleg egy cabrio! Egyébként érzékeny vagyok a huzatra! Eszébe ne jusson még egyszer felhívni! Let it be! A telefonálótól megszabadultam, viszont mégis rossz volt a lelkiismeretem, mert nem vettem állandó sorsjegyet. Ma már nem küszködök ezzel a problémával, hála az internetes öndiagnózisomnak. El sem hiszik, hogy milyen gyorsan leteszik a telefont még a legjobban képzett telefonmarketingesek is, amikor közli velük az ember, hogy neurotikus depresszióban szenved. Ismét a képernyőre vetettem magamat, hogy további információkat gyűjtsek a depressziómról.

17 Tényleg lehangoló volt, amit olvastam. Mi, neurózisos depressziósok állítólag folyamatosan konfrontálódunk, ami bizonyos fokig követhető is az életutunkban. Óh, igen? De ugyan ki törődik azzal, hogy valaki éppen valamilyen konfliktushelyzeten esik át? Ha mondjuk a családomat maga alá temette volna egy lavina, valószínűleg mindenki megértette volna a lehangoltságomat. Na de, hogy amiatt akarok meghalni, mert a legjobb barátnőmnek gyereke lesz? Hiszen magam sem értem az egészet. Anyám szinte minden nap a fejemhez vágta: Hagyd abba a nyafogást és próbálj meg pozitívan gondolkodni! Már gyerekként is utáltam ezt a mondatot. Évekig vívódtam, mert képtelen voltam pozitívan gondolkodni. Például Klaus Köhlerről vagy cinkebarát007-ről. Netán pozitívan kellett volna gondolkodnom olyan emberekről, akik az étteremben az asztalterítőről fölnyalják a cukrot? Sose kellett volna lelépnem a hátsó kijáraton? Ha így nézzük, akkor a pozitív gondolkodás a problémamegoldás abszolút idióta módszere. Egy magamfajta analitikusan gondolkodó ember számára borzalmas volt, hogy látom a probléma megoldását, de még-sem tudok élni vele. Most, miután kiokosítottam magamat az interneten, végre rájöttem az okára: a pozitív gondolkodás bizonyára nem tartozik egy neurózisos depresszióban szenvedő ember eszköztárához. Bizonyára már gyerekként ott volt bennem ez a kis bibi, mert olvasás közben rögtön eszembe jutott a húsvéti csoki nyuszi esete. Nyolc éves voltam és annyira a szívembe zártam a húsvéti nyuszimat, hogy elhatároztam, nem eszem meg, hanem együtt fogunk megöregedni. De falánk Lulu testvérem már az összes édességét felfalta és kivetette a hálóját Ralfomra is. Az anyám akkoriban éppen egy fitness és reformkonyha utazáson vett részt és az édesség ritka vendég volt a házunknál. Csak karácsonykor és húsvétkor volt benne részünk. Ha a látogatók csokit vagy Smartiest hoztak ajándékba, anyám rögtön elkobozta és csak néha-néha kaptunk belőle. Szigorúan tilos volt a zsebpénzünket édességre költenünk, ha néha mégis megtettük, titokban kellett lenyelnünk a boldogsághormonokat. Irigyeltük a többi gyereket, akiknek otthon szabad bejárása volt a nasi-fiókba, ezért igyekeztem jóban lenni ezekkel a gyerkőcökkel. Charly valószínűleg azért lett a legjobb barátnőm, mert annyi csokit kapott, amennyit csak akart, és így nekem is jutott belőle. Majd később hálásak lesztek érte mondogatta anyám. Lulu szenvedett leginkább a megvonási tünetektől és mindent tűvé tett, hogy megtalálja Ralfot. Még azt is felajánlotta, hogy beleolvashatok a naplójába, ha kiszolgáltatom neki, de hajthatatlan maradtam. Néhány nappal később végül megtalálta a szekrény tetején a cipős dobozban a Barbie-ruhák alatt elrejtve. Azt hittem, ott biztonságban van. Amikor hazajöttem és megláttam, hogy már csak a fejecskéjéből maradt valami, elkezdtem ordítani. Lulu büntetése két nap szobafogság volt és bocsánatot kellett kérnie tőlem. Sajnálom, hogy megettem, de hamarosan úgyis megpenészesedett volna. Még jobban bőgtem. Lulunak a zsebpénzéből meg kellett térítenie a káromat. Vonakodva letett két érmét az éjjeliszekrényemre. Na, most abbahagyhatod a bőgést. Ekkora hűhó egy nyúl miatt! jegyezte meg az anyám. Ma már tudom, hogy nem a nyúl volt a lényeg, hanem a neurózisos, depressziós hajlamom. Az internetes információk alapján egy helyes forgatókönyv szerint az anyák képesek beleélni magukat egy adott helyzetbe, és ezért megértőek. De nem ez történt. Miért bőgsz még mindig? kérdezte.

18 Mert vissza akarom kapni a Ralfomat hüppögtem. Az ujjamat ledughatom a torkomon, akkor visszajön mondta Lulu nevetve. Rajtam kívül mindenki nevetett. Hiszen csak egy ostoba csoki nyuszi volt mondta az anyám. Hagyd már abba végre a nyafogást! Nézd, milyen szépen süt odakint a nap. De képtelen voltam a helyzetet pozitívan felfogni. Aztán az anyám elveszítette a türelmét. Nem szégyelled magadat? Hogy csinálhatsz ekkora csetepatét egy csoki nyuszi miatt? Afrikában az éhező gyerekek azt sem tudják, hogy milyen íze van a csokoládénak. Ha nem hagyod rögtön abba a bőgést, szobafogsággal büntetlek. Ha más csillagjegyben születtem volna, akkor már valószínűleg akkoriban az öngyilkosságra gondoltam volna. Ehelyett tárgyilagosan elemeztem a helyzetet. Láttam, hogy megoldhatatlan problémával állok szembe. Ralfot már nem tudom feltámasztani. Lulu büntetése se kárpótolt, anyám pedig egyenesen utálatosan viselkedett velem, hiszen végül áldozat helyett tettesként kezelt. Nyolc évesen csupán egyetlen dolog jutott eszembe, a bosszú, igaz máig lelkiismeret-furdalásom van miatta. Kedves Lulu! Emlékszel még, amikor negyedik osztályos voltál és reggel Bart Simpsonként ébredtél fel? Máig azt hiszed, hogy Rika volt a tettes és neki köszönhetted az új frizurádat. Rika pedig úgy gondolja, hogy alvajáróként követte el azt a gaztettet. De nem így volt! En voltam, még pedig teljesen éber állapotban. Azt akartam, hogy az iskolai fotón hülyén nézzél ki. Es így is lett. Megérdemelted, hiszen tudod, hogy mit műveltél Ralffal, és milyen szomorú voltam miatta. Ugyan néhány hetet vártam a bosszúval, de a haragom nem csitult, viszont már nem gyanakodtatok rám. Ebből is jól látszik, hogy mennyire foglalkozik velem ez a család. Na igen, azért még ma is sajnálom az egészet. Nem sejthettem, hogy milyen láncreakciót indítok el ezzel. A következő éjszaka Rikát is egy Bart Simpson frizurával ajándékozta meg ezért aztán leborotválta az egyik szemöldöködet, te pedig a fülét pillanatragasztóval a párnához ragasztottad. Ki tudja, hogy mivé fajult volna ez az egész, ha anya éjszakára nem zárt volna be benneteket egy külön szobába. Hát igen, Rikával a mai napig utáljátok egymást. Elképzelhető, hogy a kis bosszúm nélkül ma a legjobb barátnők lennétek. Élj az alkalommal és békülj ki vele a temetésem után! Szükséged lesz valakire, akinek ha már nem leszek Tinéről és Frankról, na meg a gyereknevelésükről kipanaszkodhatod magadat. Teljes szívemből boldog életet kívánok, már amennyire ezt a neurózisos depressziós állapotom lehetővé teszi. Ami Patrickot illeti: lehet, hogy már egy kis ideje kőkemény31 néven társkereső kalandtúrára indult és egy alkalommal részletesen tájékoztatott, hm, a kőkemény kalapácsáról. Ahogy írtam,

19 lehetséges. De azért ne zavarja az új szerelemedet, ha esetleg Patrick és kőkemény 31 egy és ugyanazon személy lenne. Nem lehet rossz ember még akkor sem, ha egy kis ideje minden nőnek, akinek csak tehette, megmutatta a kőkemény kalapácsát. Ja, tudom, a mamához hasonlóan a pozitív gondolkodást mesterfokon műveled. Szerető testvéred, Gerri P. S.: Kérlek, gondoskodj róla, hogy Chisola megkapja a gyöngysoromat, a laptopomat és az MP3-lejátszómat. Ne hagyd, hogy a mama és Tine bebeszéljék, hogy ez az ikrekkel szemben tisztességtelen. Rád hagyom az összes könyvemet, a CD-imet és a DVD-imet.

20 HARMADIK FEJEZET A pozitív gondolkodás művészetéhez ugyan nem értettem és a szerelmi életem is katasztrofális volt, de volt, ami mégis boldoggá tett: a munkám. Rögtön erre gondoltam, amikor a oldalon arról olvastam, hogy egy depresszióban szenvedő semmiben sem leli az örömét. Hirtelen felcsillant a remény: lehet, hogy nem is voltam depressziós! Vagy csak egy kicsit. Gyűlöltem az életemet, de imádtam a munkámat. Arra születtem, hogy szerelmes regényeket írjak. A véremben volt. Már germanisztika tanulmányaim első félévében rájöttem erre. A feladat, egy orvosról szóló regény elolvasása és elemzése volt. A csoporttársaimmal ellentétben teljesen elbűvölt a jól felépített szerelmi dráma. A házi feladat helyett Az úgynevezett szennyirodalom szerepe és jelentősége az irodalomban esszé megírtam a saját regényemet. Magam is meglepődtem, hogy képes voltam rá, de olyan volt, mintha a szőke, loknis hajú gyerekápolónő, Angéla történetét egy földöntúli erő diktálná. Angéla olyan tiszta és ügyes volt, hogy vonzereje a zárkózott, de jószívű főorvost és a dolgos, jóképű osztályos orvost is elbűvölte. Sőt még a rosszindulatú Alexandra főnővér is beadta a derekát és elismerte, hogy az irigység és az intrikák hatástalanok egy igazán jó emberrel szemben. És amikor végül a főorvosom Angéla szemébe nézett és örök szerelmet vallott neki, teljes elégedettség töltött el. Igen, így van ez rendjén. Ilyen egy jó világ, ilyen és nem más! Úgy éreztem magamat, mint amikor valaki egy nagy titokba pillanthat be. Még aznap este elküldtem az Angéla, a gyermekápolónő történetemet az Aurora Kiadónak és meg sem lepődtem, amikor néhány nap múlva felhívtak, hogy kérik a kéziratomat. Sőt az új történeteimet is várták. A családom teljesen kiakadt, hogy rögtön abbahagytam a tanulmányimat és attól kezdve Juliáné Mark és Diane Dollár álneveken belevetettem magamat a szerelmes regények írásába. Nem igazán érdekelt a véleményük, találtam valamit, amihez értettem és még örömmel is töltött el, akkor minek tanuljak? Kétségkívül nem volt könnyű munka. Évente kétszer írtam egy-egy regényt a Dr. Ohlsen Parkklinika sorozatba, egyébként pedig a Norina-regényekre koncentráltam. Az ilyen füzetek írásával a pletykák ellenére még senki sem gazdagodott meg. Havonta legalább két regényt kellett megírnom, hogy a kiadásaimat fedezni tudjam. Tehát kéthetente leadási határidő, amit nem lehetett ide-oda tologatni, így az utolsó negyvennyolc órában gyakorlatilag éjjel-nappal dolgoztam. A kiadó nem ismert pardont, betegség, magánéleti probléma nem számított, csak a határidő. Az újságárusoknál minden héten ott volt az új Norina-regény, egyetlen hét sem maradhatott ki. Minden második Norina tőlem jelent meg büszke is voltam magamra, hiszen nem dolgozhatott olyan sok Norina szerző a kiadónak. Már tíz éve írásból éltem és még mindig szerettem. Kéthetente, amikor a kéziratot betettem a borítékba, ugyanaz a boldogságérzet töltött el, mint amit az első elküldésekor éreztem. A világ ismét jó úton járt, legalábbis a regényeimben. Itt nem léteztek olyan férfiak, mint kőkemény31 és cinkebarát007. A férfiak illemtudóak voltak a könyveimben, nem beszéltek a kalapácsukról, még a bunkókban is volt valami magával ragadó, ja és harmincéves szinglik sem szerepeltek. Sosem engedtem meg magamnak egy kis szünetet. Mielőtt hozzáfogtam a következőhöz, megírtam az azt követőhöz az expozét. Ha az ember írásból akar megélni, szervezetten kell dolgoznia. És én azt tettem. Még nyaralás

21 közben is írtam, emiatt vettem egy laptopot. Most sem hagyhatom, hogy néhány öngyilkos gondolat visszatartson a munkától! Kikapcsoltam az internetet. Fellélegeztem. Nem is olyan rossz. A halálvágyam bizonyára csak egy sokkreakció volt Charly bejelentésére. Néhány nap múlva valószínűleg már másképp látom magamat. És addig azt teszem, amit egyébként is szeretek tenni: dolgozom. Az aktuális expozém: Lea útja. Egy asszony legyőzi a halálos betegségét és megtalálja a szerelmét. Az idegeim megnyugodtak, miközben átolvastam. Lea útja a leukémiától a névtelen csontvelődonor karjaiba vezetett. Itt-ott megváltoztattam néhány szót. A telefonom ismét megszólalt. Hezitáltam, hogy felvegyem-e. Mi van, ha megint Charly és örömujjongásával megríkat? Pont most, amikor lassan ismét visszanyertem a belső egyensúlyomat. Lakritze volt, a lektorom a kiadóból. Micsoda véletlen mondtam. Éppen Lea útja expozéja fölött ülök. Ha még ma feladom, holnap megkapja. HOZZA be holnap személyesen, akkor rögtön megbeszélhetünk mindent mondta Lakritze. Azt hittem, félreértettem valamit. Miii? Szeretném egyből összeismertetni az új főlektorral folytatta Lakritze. Délelőtt tizenegy körül jó lenne? Lakritze igazi neve Gabriela Krietze volt és a Norina- sorozatért felelt. Még sosem találkoztam vele, en és néha telefonon keresztül tartottuk a kapcsolatot. A szerződéseket postán kaptam. Az Aurora Kiadónál soha senkivel se találkoztam személyesen. Gerri, még itt van? kérdezte Lakritze. Igen. Menjek be holnap a kiadóba? Igen. Akkor viszontlátásra holnap mondta és letette a kagylót, mielőtt még bármit is kérdezhettem volna. Mit jelentsen ez? Miért kell személyesen bevinnem az expozét? Tíz éve óraműpontossággal adtam le a regényeimet és nyilvánvalóan elégedettek voltak a munkámmal. Talán nagyképűen hangzik, de tudtam, hogy jó vagyok. Még egyetlen expozémat sem utasítottak vissza. Kinyomtattam az expozét és közben felállítottam két elméletet. Első: tíz év szolgálat után fel akarták emelni a honoráriumomat vagy meg akartak jutalmazni az Auro-logo kitűzőjével, esetleg mindkettővel. Második: az adóhivatal egy ellenőrzés során megállapította, hogy sosem ebédeltem G. Kritze lektorral és ezt évente háromszor nem vonhatom le az adómból. Holnap talán ott vár rám valaki az adóhatóságtól, hogy bilincsben vezessen el. Utóbbit azért meglehetősen valószínűtlennek tartottam. Hihetőbbnek tűnt, hogy a kemény munkám meghozta a gyümölcsét. Charly hívása miatt rám nehezedő nyomást egyre kevésbé éreztem. Ügy döntöttem, hogy nincsen neurózisom se és depresszióm se, hanem csak rossz passzban vagyok, ami a magánéletemet illeti. Szakmailag viszont felszálló ágban. Már sokkal jobban éreztem magamat. Sőt még arra is képes voltam, hogy felhívjam Charlyt és elhitessem vele, mennyire örülök a terhességének, a keresztanyaság pedig egyenesen megtiszteltetés számomra. Charly egy csöppet sem haragudott rám, hogy nem hívtam vissza rögtön, miután levettem a tejet a tűzhelyről, sőt bocsánatot kért tőlem. Biztosan egész délután próbálkoztál mondta. De folyamatosan telefonálgattam, hogy mindenkinek beharangozzam az újdonságot. Ne haragudj!

22 Nem számít válaszoltam. Majd kiugrok a bőrömből lelkendezett Charly. Én is mondtam. Legszívesebben az egész világot a keblemre ölelném. Képzeld, most még melleim is vannak. Valódi didik! Meg kell majd fognod, nem hagyhatod ki! Őrült jó érzés! Óh, igen, elhiszem. Örülök, mint majom a farkának. Britt Emke, a buta liba, most nem ő lesz az egyetlen, aki egy trónörökössel dicsekedhet. Hihetetlen, szegről-végről még nemes is ráadásul. Egyszer cseteltem azzal a Ferdinánd von Falkenhainnal és tudod mit? Ötvenöt éves Britt Emke Anna Nicole Smith nyomdokában! Ki gondolta volna! Eddig úgy volt, hogy nem akarunk elmenni jegyeztem meg. Most már igen mondta Charly. Egy utóddal a hasamban és igazi didikkel a melltartómban! Gyere el, jó lesz. Biztosan ott lesz néhány tanár is. Leisszuk magunkat és megleckéztetjük a többieket. Nem alkoholizálhatsz, terhes vagy! Óh, igaz. De mindegy, anélkül is jó lesz. Képzeld el, megmondhatod annak a barom Rothénak, hogy egy seggfej és nem tehet semmit, mert már ott van az érettségid a zsebedben. Nem tudok annyit inni, hogy ezt a képébe merjem vágni. Rossz jegyet ugyan nem adhat, de becsületsértésért feljelenthet és Óh, Gerri, ne légy mindig olyan negatív! Elmegyünk és felborzoljuk a kedélyeket. Leiszod magadat, én pedig mindenkinek megmutatom a didimet! Hát persze válaszoltam és önkéntelenül megfogtam a mellemet. Még mindig kicsi! Sebaj! Nem ok a depresszióra! Hiszen még megvolt a munkám és a mellméretemnek igazán nincs jelentősége. Másnap reggel időben elindultam az Aurora Kiadóba. A bejárati márvány portál óriási volt. Az üzlet jól ment. Kihúztam magamat, hiszen tudtam, hogy a regényeimmel én is hozzájárultam ennek a gazdagságnak a megteremtéséhez. Gerri Thaler mutatkoztam be a recepciósnak. Lakritze asszonyhoz jöttem. A hölgy bizalmatlanul nézett rám. Krietze asszonyhoz? kérdezte. Pontosan. Telefonon értesítette Lakritzét az érkezésemről és megkért, hogy várjak, amíg értem jönnek, közben az üvegvitrineket nézegettem, de egyetlen Norina-regényemet sem láttam. Mindenütt csak Gary Peyton, a szellemvadász és Maggie, a démon menyasszony, ezenkívül egy csomó a fedőlapot cowboyokkal és kaktuszokkal díszítő western. Ki olvassa ezeket? Egy idősebb, csíkos blúzt viselő, szemüveges, rövid hajú hölgy lépett ki a liftből. Rögtön tudtam, hogy Lakritze. Pontosan ilyennek képzeltem el. Egy futó pillantást vetett rám, de tovább ment. Thaler asszony elment már? kérdezte a recepcióstól. Ott áll válaszolta a hölgy. Lakritze döbbenten nézett rám. Halló, örülök, hogy megismerhetem és kezet akartam vele fogni. Lakritze vonakodva nyújtotta felém a jobbját. Gerri nem tudott eljönni? Majdnem felnevettem. Netán mást várt? Jóságos ég! mondta és közben tetőtől talpig átvizsgált. Óh, hát Hány éves tulajdonképpen? Harminc válaszoltam keserűen. De vajon miért kíváncsi rá? Esetleg idősebbnek látszom? Talán mégse ezt a fekete pulóvert kellett volna felvennem. Igaz, ez az egyetlen elegáns, de mégis