A Magyarhoni Földtani Társulat, mint kiemelkedően közhasznú szervezet évi tevékenységéről szóló közhasznúsági jelentés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Magyarhoni Földtani Társulat, mint kiemelkedően közhasznú szervezet 2004. évi tevékenységéről szóló közhasznúsági jelentés"

Átírás

1 Földtani Közlöny 135/2, (2004) Budapest A Magyarhoni Földtani Társulat, mint kiemelkedően közhasznú szervezet évi tevékenységéről szóló közhasznúsági jelentés SZABÓ Csaba Az évi CLVI. tv. 19. (1) bekezdése alapján a közhasznú szervezet köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni". A jelentés tartalmát tv. 19. (3) bekezdése határozza meg. A beszámoló ennek megfelelően készült. 1. Számviteli beszámoló A 8/1996. (124) Kormányrendelet előírásai szerint a gazdálkodási évről egyszerűsített éves beszámoló mérleget és eredmény-kimutatást készítettünk. Ezek a közhasznúsági jelentés mellékletei. Tartós adományozásra szerződéskötés nem történt. Két főfoglalkozású dolgozó mellett megbízási szerződéssel is történt foglalkoztatás. 2. Költségvetési támogatás felhasználása, a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás, a célszerinti juttatások kimutatása Költségvetési támogatás felhasználása Az adófizető állampolgárok egy része a személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlásakor a Magyarhoni Földtani Társulatot jelölte meg, ez az összeg 2004-ben ,- Ft volt. A támogatást a Társulat Hírlevelének előállítására ( Ft), postaköltségére ( eft), az informatikai rendszer karbantartására ( Ft) és szaküléseink költségeire ( Ft) fordítottuk. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Pénzeszközök Folyószámlán, Budapest Folyószámlán Területi Szervezetek Közérdekű kötelezettségvállalás folyószámlán Budapest Értékpapír Lekötött betét, Szegeden Pénztár Budapest Pénztár Területi Szervezet Deviza számla Budapest Valutapénztár Összesen:

2 188 Földtani Közlöny 235/2 Bevételek: évi tény Megnevezés 1. Egyéni tagdíj Szervezeti tagok tagdíja Működési egyéb bevételek Rendezvények árbevételei Közhasznú célra kapott támogatás* Pénzügyi műveletek (kamat, árfolyambevétel) Összesen: Kiadások: Megnevezés évi tény 1. Eszközök, irodaszerek, anyagok Javítások, karbantartás Belf. + Külf. kiküldetés Nyomda, sokszorosítás Posta, telefon, fax Nemzetközi tagdíj Hirdetés Egyéb igénybevett szolgáltatások Bankköltség Hatósági díjak Bérköltség + járulékok Reprezentációs költség Saját gépkocsi használat Könyvvizsgálat, könyvviteli szolg. 4- pü. 663 szolg. + humánpol. szolg. 15. Étkezési hozzájárulás Értékcsökkenési leírás Területi szervezetek költségei Rendezvények kiadásai Egyéb ráfordítások, adók, kult. járulék, árfolyamveszteség 20. Összesen: Célszerinti juttatások kimutatása Nevelés, oktatás, képességfejlesztés Ifjú Szakemberek Ankétja (MGE) támogatása ,- Ft Tudományos tevékenység: Lapkiadásra fordított összeg: ,- Ft

3 SZABÓ CS.: Közhasznúsági jelentés 189 Nemzetközi szervezeteknek fizetett tagsági díj: European Federation Geologists (2004. évi) Európai Agyagcsoportok Asszociációja (ECGA) ,- Ft ,- Ft Kimutatás a közhasznú célra kapott támogatásokról Az adók 1 %-ából származó költségvetési támogatás ,- Központi költségvetési szervtől kapott támogatás ,- Egyéb jogi személyektől ,- Magánszemélyektől ,- A támogatást támogatóink mindegyikétől a Társulat Alapszabályában rögzített tevékenységének működési költségeihez való hozzájárulásként kaptuk. Ezen belül egyes esetekben meghatározott cél megjelölésével. Például: NKÖM támogatás munkabérhez ,- Koch Sándor Alapítvány (Őslénytani Vándorgyűlés) ,- Magyar Földtanért Alapítvány (Földtani Közlöny) ,- 3.A közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások: A Magyarhoni Földtani Társulat vezető tisztségviselői évben célszerinti juttatásban nem részesültek. 4. Beszámoló a közhasznú tevékenységről: A) Tudományos tevékenység, kutatás (3) A Társulat alaptevékenysége, hogy a földtan területén az új kutatási eredmények bemutatása érdekében szaküléseket, vitaüléseket, konferenciákat szervez, szakosztályokat, területi szervezeteket működtet. Ezeket a programokat a kéthavonta megjelenő Hírlevelünkben és a honlapunkon folyamatosan tesszük közzé. Néhány kiemelés: Időpont helye Rendezvény neve Február 16. Budapest Platinafémek Március 5. Miskolc Környezetváltozások, bányászat és természetvédelem Március Sárospatak Ifjú Szakemberek Ankétja MGE - MFT Március 22. Budapest Biogén vasmineralizáció Március 24. Budapest Talajásványtani előadóülés Április 15. Miskolc A Bükk hegység természeti kincsei, a Bükki Nemzeti Park monográfiája és a Bükk új földtani térképe megjelenése alkalmából Április 22. Budapest HUNGEXPO Decorstone Kiállítás és konferencia, Kő az építészetben Május 6-8. Beremend VII. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés Május 14. Szeged Korszerű geomatematikai módszerek és alkalmazásaik a földtudományokban Június 8. Pécs Geotudományok a radioaktív hulladékelhelyezés szolgálatában

4 190 Földtani Közlöny 135/2 Időpont helye Rendezvény neve Június 9. Miskolc Mit oktatnak, mit hallgatnak a ma geológusai a Miskolci Egyetemen - kihelyezett Választmányi ülés Augusztus 28- szeptember 2. Szeged -Szerbia GEO Magyar Földtudományi Szakemberek VII. Világtalálkozója Szeptember Budapest 56th ICCP - Nemzetközi szén és szerves kőzettani munkabizottság 56. éves közgyűlése Szeptemberl5. Tállya Bányalátogatás - Colas Északkő Bányászati Kftnél Szeptember Miskolc МЕСС -II. Közép-Európai Agyag-Konferencia Október 1-3. Egerszalók A felszín alatti víz, mint földtani tényező - Vándorgyűlés Október 20. Kolozsvár Geomatematika - térinformatika - kihelyezett ülés Október 22. Csíkszereda Földtani bizonytalanság, a hiba, a kockázat, geostatisztika, Internet, CT alkalmazása a földtanban Október Siófok - Horvátország A Dinaridák és a Pannon medence találkozásában November 4. Budapest A Magyar Tudomány Napja alkalmából A földtudományok a társadalom szolgálatában" November 8. Budapest Geológusképzés Szegeden November 10. Budapest Kő- és Kavicsbányászati Nap November 11. Miskolc Mi és a földtudományok" ME doktoranduszainak előadásai November 18. Nagykanizsa IV. Földtudományi Ankét November 22. Budapest Agrogeológiai Nap December 6. Budapest Archeometriai szakülés B) Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés (4) március én Sárospatakon került megrendezésre XXXV Ifjú Szakemberek Ankétja fiatal geológus és geofizikus hallgatók és szakemberek részvételével. A rendezvény évek óta egy előadói verseny is, amely elméleti, gyakorlati és poszter szekcióban zajlik. Az alábbi fiatal tagtársaink értek el helyezést: Elméleti kategória: I. díj: DÉGI Júlia (ELTE Kőzettani és Geokémiai Tsz.) III. díj: BÁLI Enikő (ELTE Kőzettani és Geokémiai Tsz.) Gyakorlati kategória: I. díj: LEMBERKOVICS Viktor (Mol Rt.) II. díj: B E N K Ó Zsolt (ELTE Ásványtani Tanszék) Poszter kategória: I. díj: KOVÁCS István (ELTE Kőzettani és Geokémiai Tsz.) III. díj: SIKLÓSY Zoltán - KELÉ Sándor (MTA Geokémiai Kutató Intézet). Különdíjak: MÁFI különdíj: SASVÁRI Ágoston (ELTE Általános Földtani Tsz.) MFT különdíj: SIMON Szilvia (ELTE Alkalmazott és Környezetföldtani Tsz.) MoL Rt. különdíj: HUNYADFALVI Zoltán (SZTE Föld- és Őslénytani Tsz.)

5 SZABÓ CS.: Közhasznúsági jelentés 191 A Társulat legfőbb szakmai fóruma, a Választmány november 25-i ülésén foglalkozott a geológusképzés jövőjével. Az Oktatási Minisztérium által működtetett Közoktatáspolitikai Tanácsban Társulatunkat az Oktatási és Közművelődési Szakosztályunk elnöke képviseli C) Környezet- és természetvédelem (8-9) A Társulat tevékenységére általánosan jellemző a környezettudománnyal és természetvédelemmel kapcsolatos tevékenység, amelyet a szakosztályainkban és a területi szervezeteinkben folyó munka igazol. Néhány kiemelt téma: - környezetváltozások, bányászat és természetvédelem (március 5.) - a Bükk hegység természeti kincsei (árpilis 15.) - radioaktív hulladékok-elhelyezése (június 8., december 9.) - a felszín alatti víz, mint földtani tényező - állásfoglalás a felszín alatti vízkészlet védelme érdekében (október 1-3.) Közreműködtünk a Földtani Örökségünk a Kárpát-medencében" c. középiskolai pályázat kiírásában és értékelésében. D) A határon túli magyarokkal kapcsolatos tevékenység (13) Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társasággal (EMT) februárjában, Kolozsváron aláírt együttműködési megállapodás értelmében 2004-ben is kölcsönösen részt vettünk egymás rendezvényein: - Május án Petrozsényben a Bányászati Kohászati Földtani Konferencián - Október én a VI. Székelyföldi Geológus Találkozón Csíkszeredán augusztus 28. és szeptember 2. között megrendeztük a Társulat által működtetett, HUNGEO Tudományos és Oktatási Program keretében a Magyar Földtudományi Szakemberek VII. Világtalálkozóját, GEO Délvidéki tájakon címmel. A konferenciához szerbiai szakmai és kultúrtörténeti terepbejárás is csatlakozott. A rendezvényen összesen 91 fő vett részt ebből 45 fő a határainkon túl élő geofizikusok, geológusok, geográfusok, meteorológusok, kartográfusok, földmérők, térinformatikusok és földrajz tanárok képviseletében. A Közhasznúsági jelentést a MFT Elnöksége március 16-i ülésén elfogadta. A Közgyűlés elé terjeszthető. Budapest, március 16. a Magyarhoni Földtani Társulat Elnöksége

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Pannon Fejlesztési Alapítvány 2007. évi tevékenységérıl TARTALOM: 1. Bevezetés A közhasznú szervezetekrıl szóló 1997. évi CLVI tv. (Ksztv.) 19$ (3) bekezdése alapján: 2. Közhasznúsági

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ 2013. Kiegészítő melléklet

ÉVES BESZÁMOLÓ 2013. Kiegészítő melléklet Nyugdíjbiztosítási Dolgozók Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztára ÉVES BESZÁMOLÓ 2013. Kiegészítő melléklet A pénztár adatai Név: Nyugdíjbiztosítási Dolgozók Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztára Székhely:

Részletesebben

Üzleti Jelentés Generali Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár 2014. év

Üzleti Jelentés Generali Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár 2014. év Teréz krt 42-44 Üzleti Jelentés Generali Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár 2014. év 1. A pénztár általános jellemzői A Generali Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár (rövidített nevén: Generali Egészségpénztár)

Részletesebben

Kiegészítő melléklet a Kft 2011. évi Éves beszámolójához

Kiegészítő melléklet a Kft 2011. évi Éves beszámolójához Szocio-Produkt Kft 3526. Miskolc, Blaskovics u. 22. Kiegészítő melléklet a Kft 2011. évi Éves beszámolójához 1 A. Általános kiegészítések 1. A társaság bemutatása Alakulása 1994. december 01. Tevékenység

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. A támogatható célok és intézkedések

1. A rendelet hatálya. 2. A támogatható célok és intézkedések 84800 A vidékfejlesztési miniszter 118/2013. (XII. 16.) VM rendelete a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2013 2016 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület Budapest 1827 Budavári Palota F. Ép. Fővárosi Bíróság: 16.Pk.61.156/1999 Társadalmi szervezet nyilvántartási száma: 9024 Adószám: 18100277-2-41 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI

Részletesebben

A J Á N L A T K É R É S

A J Á N L A T K É R É S A J Á N L A T K É R É S Tisztelt Ajánlattevő! A (3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6.), a továbbiakban: ajánlatkérő) ezúton kéri fel ajánlattételre az Ön által képviselt céget, mint Ajánlattevőt (a továbbiakban:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG KHT. 2003. ÉVI KÖZHASZNÚ JELENTÉSE

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG KHT. 2003. ÉVI KÖZHASZNÚ JELENTÉSE 1. számú melléklet NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG KHT. 2003. ÉVI KÖZHASZNÚ JELENTÉSE Tartalma: 1. Számviteli beszámoló 2. Kimutatás költségvetési támogatás felhasználásáról 3. Kimutatás

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI VÁCI MIHÁLY GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 3860 Encs, Petőfi út 60. BEISKOLÁZÁSI TERV 2012-2013.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI VÁCI MIHÁLY GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 3860 Encs, Petőfi út 60. BEISKOLÁZÁSI TERV 2012-2013. BEISKOLÁZÁSI TERV 2012-2013. TANÉV A BEISKOLÁZÁSI TERV CÉLJAI Jogszabályi háttér: 277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet 1. (3) A nevelési-oktatási intézmény vezetője a továbbképzési program végrehajtására

Részletesebben

382 Jelentés a Görög Országos Önkormányzat pénzügyigazdasági tevékenységének ellenőrzéséről

382 Jelentés a Görög Országos Önkormányzat pénzügyigazdasági tevékenységének ellenőrzéséről 382 Jelentés a Görög Országos Önkormányzat pénzügyigazdasági tevékenységének ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. Részletes megállapítások 1. A feladatellátás szervezettsége, szabályozottsága 2. Az önkormányzat

Részletesebben

Általános egyszerű eljárás Kbt. 251. (2) bekezdés alapján ajánlattételi felhívás

Általános egyszerű eljárás Kbt. 251. (2) bekezdés alapján ajánlattételi felhívás Általános egyszerű eljárás Kbt. 251. (2) bekezdés alapján ajánlattételi felhívás 1.) Ajánlatkérő neve: Kaba Város Önkormányzata Címe: 4183 Kaba, Szabadság tér 1. Kapcsolattartó: Szegi Emma polgármester

Részletesebben

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E Kihirdetve: 2016. február 29-én Hatályos: 2016. március 1-től Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2016. március 1-jétől

Részletesebben

R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e

R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e Nyírbátor Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről Nyírbátor Város Képviselőtestülete az államháztartásról

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2011. február 28-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2011. február 28-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-i ülésére Tárgy: Eplény Község körjegyzői feladatainak ellátásához kapcsolódó megállapodás módosítása Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

Somogyi Műszaki és Természettudományi Szakemberek Közhasznú Egyesületének Közhasznúsági Jelentése 2011. évről

Somogyi Műszaki és Természettudományi Szakemberek Közhasznú Egyesületének Közhasznúsági Jelentése 2011. évről Somogyi Műszaki és Természettudományi Szakemberek Közhasznú Egyesületének Közhasznúsági Jelentése 2011. évről Egyesületünk a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény szerint kérte a Somogy

Részletesebben

A CERTUS ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2004. ÉVI BESZÁMOLÓJA KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETÉNEK SZÖVEGES RÉSZE

A CERTUS ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2004. ÉVI BESZÁMOLÓJA KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETÉNEK SZÖVEGES RÉSZE A CERTUS ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2004. ÉVI BESZÁMOLÓJA KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETÉNEK SZÖVEGES RÉSZE 1. Általános rész A Certus Önkéntes Nyugdíjpénztár 1996. évben alakult az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról

Részletesebben

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kozármisleny Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

HAJDÚSÁGI JELNYELVI és KOMUNIKÁCIÓS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. Szöveges közhasznú beszámoló az Egyesület 2012.évi tevékenységről

HAJDÚSÁGI JELNYELVI és KOMUNIKÁCIÓS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. Szöveges közhasznú beszámoló az Egyesület 2012.évi tevékenységről HAJDÚSÁGI JELNYELVI és KOMUNIKÁCIÓS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Szöveges közhasznú beszámoló az Egyesület 2012.évi tevékenységről 1./ Az Egyesület adatai: Név: Hajdúsági Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú

Részletesebben

A PILLÉR Els Ingatlanbefektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2004. PRUDENT-INVEST Befektetési Alapkezel Rt. törvényes képvisel je

A PILLÉR Els Ingatlanbefektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2004. PRUDENT-INVEST Befektetési Alapkezel Rt. törvényes képvisel je PILLÉR Els Ingatlanbefektetési Alap ÉVES JELENTÉS PRUDENT-INVEST Befektetési Alapkezel Rt. A PILLÉR Els Ingatlanbefektetési Alap törvényes képvisel je Tisztelt Befektetési Jegy Tulajdonos! Átadjuk Önnek

Részletesebben

Számvitel alapjai Feladatok/4.

Számvitel alapjai Feladatok/4. 1. FELADAT Társaságunk 20X1. március 1-jén egy termelő gépsort szerez be külföldről (közösségen kívülről), mellyel kapcsolatban következő tételek merültek fel (az összegek ÁFA nélkül értendők): Import

Részletesebben

Beszámoló a Kormány részére az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) 2001. évi tevékenységéről

Beszámoló a Kormány részére az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) 2001. évi tevékenységéről Beszámoló a Kormány részére az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) 2001. évi tevékenységéről Bevezetés A beszámoló célja Az OTKA-ról szóló 1997. évi CXXXVI. törvény 2.. (6) b) pontja értelmében

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése. Tisztelt Képviselő-testület!

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése. Tisztelt Képviselő-testület! Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése KŐKÉRT Kőbányai Kerületgondnoksági és Településüzemeltetési Non-profit Közhasznú Kft. 1107 Budapest, Basa u. 1. Tel./Fax: 06-1-261-0843

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek

Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek BEVEZETÉS A wts..hu (World Trade System Kft. ) örömmel üdvözli Önt vásárlói között! Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni

Részletesebben

be/sfphpm01-09247/2015/mlsz

be/sfphpm01-09247/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szeleste-Pósfa Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Szeleste-Pósfa SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1883 A kérelmező

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó. a víziközmű vagyon vagyonkezelésének megszűnésével kapcsolatos elszámolásról

T á j é k o z t a t ó. a víziközmű vagyon vagyonkezelésének megszűnésével kapcsolatos elszámolásról T á j é k o z t a t ó a víziközmű vagyon vagyonkezelésének megszűnésével kapcsolatos elszámolásról Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Elnöke Előkészítő: Ózdi Vízmű Kft. PH. Településfejlesztési

Részletesebben

be/sfphpm01-10528/2015/mlsz

be/sfphpm01-10528/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bükkszentkereszti Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Bükkszentkereszti SK. Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 157 A kérelmező

Részletesebben

Helyi Választási Iroda Vezetője. 8648 Balatonkeresztúr Ady Endre u. 52. Telefon: 85/575819, Fax: 85/575823

Helyi Választási Iroda Vezetője. 8648 Balatonkeresztúr Ady Endre u. 52. Telefon: 85/575819, Fax: 85/575823 Helyi Választási Iroda Vezetője 8648 Balatonkeresztúr Ady Endre u. 52. Telefon: 85/575819, Fax: 85/575823 Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati

Részletesebben

VASUTAS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR

VASUTAS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR VASUTAS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2014. 1. ÁLTALÁNOS KIEGÉSZÍTÉSEK A Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár (továbbiakban Pénztár) területi elven működő nyitott kiegészítő Egészségpénztár,

Részletesebben

RÓNASÁGI TAKARÉKSZÖVETKEZET

RÓNASÁGI TAKARÉKSZÖVETKEZET RÓNASÁGI TAKARÉKSZÖVETKEZET ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA Hatályba lép: 2015. február 1-én. Módosítva: 2015. október 1-én. Hatályon kívül helyezve a 2013. január 21-én az I/5/2013. számú igazgatósági határozattal

Részletesebben

2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében

2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyarországgal szomszédos országokban nyilvántartott és működő fiatal magyar vállalkozások tevékenységének támogatására

Részletesebben

Kiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2013. évi beszámolójához

Kiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2013. évi beszámolójához Kiegészítő melléklet a Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. 2013. évi beszámolójához I. ÁLTALÁNOS RÉSZ: 1.) A cég: Jogi formája: Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító okirat

Részletesebben

a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról

a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról _)rsma S H vwtala ;rományszá;n9-1 (0 8 /1 < Érkezett : 2012 ÁR 1 7. 2012. évi... törvény a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról 1. A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI.

Részletesebben

Közhasznúsági Jelentés 2003

Közhasznúsági Jelentés 2003 Közhasznúsági Jelentés 2003 Számviteli beszámoló 2003. 01. 01. 2003. 12. 31. Nyitó pénzkészlet Adományok MATÁV adományvonal SZJA 1% Pályázat Kamatbevétel 7 227 911 Ft 5 389 281 Ft 10 519 500 Ft 22 167

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2016. év. A meghirdetés dátuma: 2016. MÁRCIUS 10.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2016. év. A meghirdetés dátuma: 2016. MÁRCIUS 10. A TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁST, PSZICHIÁTRIAI BETEGEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT KÖZÖSSÉGI ELLÁTÁST ÉS SZENVEDÉLYBETEGEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT KÖZÖSSÉGI ELLÁTÁST MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE

Részletesebben

Jelen pályázat megvalósítására rendelkezésre álló keretösszeg 2016. évben: 4 500 000 forint, azaz négymillió-ötszázezer forint.

Jelen pályázat megvalósítására rendelkezésre álló keretösszeg 2016. évben: 4 500 000 forint, azaz négymillió-ötszázezer forint. A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2016. évi konferencia- és kiadvány-támogatására 1. A pályázat célja A Magyar Tudományos Akadémiáról

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. decemberi ülésére

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. decemberi ülésére Csanytelek Község Polgármesterét l 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2 Tel.: 63 / 578 510 Fax: 63 / 578-517 e-mail: csanytelek@csanytelek.hu, www.csanytelek.hu 3171/2011. E L T E R J E S Z T É S Csanytelek

Részletesebben

TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet 3794 Boldva, Mátyás király u. 76. Telefon +36 46 399 036 Fax +36 46 599 232 E-mail kozpont@boldva.tksz.hu www.boldvatksz.hu Cégjegyzékszám 05-02-000250, Miskolci Törvényszék

Részletesebben

em kerülhet levonásra bruttó

em kerülhet levonásra bruttó Bevezető A Pilisi Városüzemeltető Kft. 2015.10.01-én alakult meg, melynek kizárólagos tulajdonosa Pilis Város Önkormányzata. Cégbejegyzése 2015.11.03-án történt meg. Tevékenységét 2015-ben csak részben

Részletesebben

TELEFONSZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

TELEFONSZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK TELEFONSZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Az Ügyfélszolgálat elérhetősége: munkanapokon 8:30-16:30 óra között Az Ügyfélszolgálat címe: 6724 Szeged, Csongrádi sgt.90/b III/10 A telefonos Ügyfélszolgálat

Részletesebben

NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311

NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311 NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311 Ügyirat száma: 510-20/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselőtestületnek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Borbély Gábor Derekas András Katus Attila Kondéné

Részletesebben

Projektindító szeminárium

Projektindító szeminárium EGT Alap Ösztöndíj program Partnerségek és Felsőoktatási intézmények és vállalatok közti együttműködések Projektindító szeminárium Verses István Tempus Közalapítvány 2015. március 5. A támogatás kifizetése

Részletesebben

Nagykanizsa, Zrínyi u. 35. Telefon Fax E-mail: Számlaszám

Nagykanizsa, Zrínyi u. 35. Telefon Fax E-mail: Számlaszám dátum szám ügyintéző tárgy 2014. 03. 10 Gáspár András üzleti terv Nagykanizsa, Zrínyi u. 35. Telefon Fax E-mail: Számlaszám Adószám 8800 Pf. 386 +36 93 537 650 +36 93 310 273 via@nagykanizsa.hu OTP BANK

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET PVSK Marketing Kft. 2012.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET PVSK Marketing Kft. 2012. Szervezet neve: PVSK Marketing Kft. Székhelye: 7622 Pécs, Verseny u. 11. Alakulási időpont: 1996. 02. 05. Adószám: 11019363-2-02 Cégjegyzék száma: Cg.02.09-063269 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET PVSK Marketing Kft.

Részletesebben

10/2015. sz. jegyzőkönyv

10/2015. sz. jegyzőkönyv 10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:

Részletesebben

A számviteli törvény 2013. évi változásai, 2012-es üzleti év zárása (3x45 perc)

A számviteli törvény 2013. évi változásai, 2012-es üzleti év zárása (3x45 perc) 1 A számviteli törvény 2013. évi változásai, 2012-es üzleti év zárása (3x45 perc) 1. A számviteli törvény 2013. évi változásai - készpénzkorlátozás megszűntetése, ehhez kapcsolódóan a pénzkezelési szabályzat

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 832/2011. 33. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. 2009. évi tevékenységér l

Közhasznúsági jelentés. a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. 2009. évi tevékenységér l KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közhasznúsági jelentés a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. 2009. évi tevékenységér l A Társaság Felügyel Bizottsága megtárgyalta a 13/2010. (IV.08.)

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ I. Általános kiegészítések I.1 A Diákhitel Központ Rt. rövid bemutatása I.2 A Diákhitel Központ Rt. számviteli politikájának főbb vonásai I.2.1 I.2.2. I.2.3. I.2.4. I.2.5.

Részletesebben

Egyszerősített éves beszámoló 2011. december 31.

Egyszerősített éves beszámoló 2011. december 31. 18084874-6920-599-01 Statisztikai számjel 01-09-920128 Cégjegyzék száma Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft 1071 Budapest Damjanich u 11-15. Egyszerősített éves beszámoló 2011. december 31. Keltezés:

Részletesebben

A MAGYAR HEGESZTÉSI EGYESÜLET MEGHÍVJA ÖNT és KOLLÉGÁIT a. 27. HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA, mely. a Gépipari Tudományos Egyesület,

A MAGYAR HEGESZTÉSI EGYESÜLET MEGHÍVJA ÖNT és KOLLÉGÁIT a. 27. HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA, mely. a Gépipari Tudományos Egyesület, A MAGYAR HEGESZTÉSI EGYESÜLET MEGHÍVJA ÖNT és KOLLÉGÁIT a 27. HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA, mely a Gépipari Tudományos Egyesület, a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés, a Magyar Anyagvizsgálók

Részletesebben

P ÁL Y ÁZ AT I F E L H Í V ÁS P ÁL Y ÁZ AT O T H I R D E T

P ÁL Y ÁZ AT I F E L H Í V ÁS P ÁL Y ÁZ AT O T H I R D E T P ÁL Y ÁZ AT I F E L H Í V ÁS A Békés Megyei Kormányhivatal a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 17. -a, továbbá a foglalkoztatást

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 2017. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

A J Á N L A T K É R É S

A J Á N L A T K É R É S A J Á N L A T K É R É S Tisztelt Ajánlattevő! A Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. (3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6.), a továbbiakban: ajánlatkérő) ezúton kéri fel ajánlattételre az Ön által

Részletesebben

Segédlet a pénzügyi számvitel oktatásához A Pénzügy számvitel szak levelező tagozatos III. évfolyamos hallgatói részére

Segédlet a pénzügyi számvitel oktatásához A Pénzügy számvitel szak levelező tagozatos III. évfolyamos hallgatói részére Segédlet a pénzügyi számvitel oktatásához A Pénzügy számvitel szak levelező tagozatos III. évfolyamos hallgatói részére Térítés nélküli átvétel Összeállította: Seres Sándorné I. A tárgyi eszközök 483.

Részletesebben

Sződ Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. Ökt. 1/2011.(II.24.) rendelete

Sződ Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. Ökt. 1/2011.(II.24.) rendelete Sződ Község Önkormányzata Képviselő-testülete Ökt. 1/2011.(II.24.) rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL 1 Sződ Község Önkormányzata képviselő-testülete 1/2011.(II.24. ) Ökt rendelete az

Részletesebben

Diákigazolvány, Metropol, Szelektor VitaMAX Tuning promóció Akciórészletező

Diákigazolvány, Metropol, Szelektor VitaMAX Tuning promóció Akciórészletező 2 I/5 Diákigazolvány, Metropol, Szelektor VitaMAX Tuning promóció Akciórészletező A Diákigazolvány, Metropol, Szelektor VitaMAX Tuning akció keretében annak feltételei szerint és ideje alatt - a magyarországi

Részletesebben

2015. évi törvény. a cégek működése feletti állami felügyeleti eljárások erősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról

2015. évi törvény. a cégek működése feletti állami felügyeleti eljárások erősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról 2015. évi törvény a cégek működése feletti állami felügyeleti eljárások erősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról 1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló

Részletesebben

Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság Sorsz. 1 2 5 5 0 7 5 3-3 5 1 2-1 1 4-0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 4 4 7 0 Cégjegyzék száma 2014. december 31. MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari MÉRLEG Eszközök (aktívák) Átviteli Rendszerirányító

Részletesebben

a 2013. december 31-vel végződő évre Magyar Számviteli Szabályok szerinti, auditált adatok alapján

a 2013. december 31-vel végződő évre Magyar Számviteli Szabályok szerinti, auditált adatok alapján ÉVES JELENTÉS a 2013. december 31-vel végződő évre Magyar Számviteli Szabályok szerinti, auditált adatok alapján Győr, 2014. április 17. Székhely: 9027 Győr, Martin út 1. Postacím: 9002 Győr, Pf. 50 Telefon:

Részletesebben

- ÉVES BESZÁMOLÓ (Önkéntes kölcsönös egészség pénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES BESZÁMOLÓ (Önkéntes kölcsönös egészség pénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! 73E PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES BESZÁMOLÓ (Önkéntes kölcsönös egészség pénztár) Vonatkozási idı : 2 7 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 7 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma:

Részletesebben

OTKA TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉSEK TELJESÍTÉSÉNEK SZABÁLYAI (Érvényes a 2013/1 fordulóban benyújtott 2013-2014. években induló OTKA támogatási szerződésekre)

OTKA TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉSEK TELJESÍTÉSÉNEK SZABÁLYAI (Érvényes a 2013/1 fordulóban benyújtott 2013-2014. években induló OTKA támogatási szerződésekre) OTKA TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉSEK TELJESÍTÉSÉNEK SZABÁLYAI (Érvényes a 2013/1 fordulóban benyújtott 2013-2014. években induló OTKA támogatási szerződésekre) Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokról (OTKA)

Részletesebben

NARACOM INFORMATIKAI KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉHEZ

NARACOM INFORMATIKAI KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉHEZ NARACOM INFORMATIKAI KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉHEZ Létrehozás dátuma: 2003.10.01 Utolsó módosítás dátuma : 2009.05.22 Érvényes: 2009.06.25-től

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA InterEuro Computer Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA ÜGYFÉLSZOLGÁLAT cím: 1145 Budapest, Törökőr u 62. nyitvatartási idő: munkanapokon 09 00-12 30,

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. november 27-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. november 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló Békés Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének I.-III. negyedévi teljesítésérıl Elıkészítette: Váczi Julianna osztályvezetı Véleményezı bizottság: Gazdálkodási Osztály Valamennyi

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter Polgármester Készítette: Dr. Márton Kinga Jegyzı SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ TESTÜLETÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT GAZDÁLKODÁSÁNAK

Részletesebben

2009. Perfekt Képzési Terv FAT: 0036 FNYSZ:01-0507-04. Képzési Terv 2009. 1. oldal

2009. Perfekt Képzési Terv FAT: 0036 FNYSZ:01-0507-04. Képzési Terv 2009. 1. oldal FAT: 0036 FNYSZ:01-0507-04 2009. 1. oldal Bevezetés A Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt. több mint fél évszázados tapasztalattal, szakmai hírnévvel, az egész országot lefedı hálózattal rendelkezı

Részletesebben

Az OR-TISZK Országos Rendészeti Térségi Integrált Szakképző Központ Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Az OR-TISZK Országos Rendészeti Térségi Integrált Szakképző Központ Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság OR-TISZK Nonprofit Kft. 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 78. www.ortiszk.hu Az OR-TISZK Országos Rendészeti Térségi Integrált Szakképző Központ Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

2.sz. fejezet SZÁMLAREND

2.sz. fejezet SZÁMLAREND 2.sz. fejezet SZÁMLAREND A korábban alkalmazott és a MTESZ által kidolgozott, továbbá az Egyesület tevékenységét és felépítését figyelembe vevő számlarend, - a megváltozott előírásoknak, rendeleteknek,

Részletesebben

45. BÁNYAGÉPÉSZETI ÉS BÁNYAVILLAMOSSÁGI KONFERENCIA 2012. szept. 27-28.

45. BÁNYAGÉPÉSZETI ÉS BÁNYAVILLAMOSSÁGI KONFERENCIA 2012. szept. 27-28. 45. BÁNYAGÉPÉSZETI ÉS BÁNYAVILLAMOSSÁGI KONFERENCIA 2012. szept. 27-28. TÁJÉKOZTATÓ, ELŐZETES MEGHÍVÓ HOTEL ARANYHÍD PANORÁMA Balatongyörök, Petőfi u. 5. A BÁNYAGÉPÉSZET A MŰSZAKI FEJLŐDÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek. Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11.

BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek. Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11. BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11.01-től 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK.....2 1. A szolgáltató neve,

Részletesebben

Eszközök és Források Értékelési Szabályzata

Eszközök és Források Értékelési Szabályzata DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Eszközök és Források Értékelési Szabályzata Dunaújvárosi Főiskola szenátusa 18-2006/2007. sz. határozatával 2006. 12.12. napjával elfogadta. 2006. Dunaújváros 1. kiadás 0. módosítás

Részletesebben

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Tartalomjegyzék 2010. évi költségvetés általános indoklása Budaörs Város Önkormányzat 2010. évi költségvetésének általános indokolása...1 oldal

Részletesebben

IDŐMÉRLEG 2009/2010. Összefoglaló adattár

IDŐMÉRLEG 2009/2010. Összefoglaló adattár Központi Statisztikai Hivatal IDŐMÉRLEG Összefoglaló adattár Budapest, 2012 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2012 ISBN 978-963-235-370-8 ISBN 978-963-235-371-5 (online) Készült: a KSH Életmód-, foglalkoztatás-

Részletesebben

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 4066 Tiszacsege, Kossuth u. 5. * Tel.: 52/588-400 * Fax: 52/588-405 e-mail: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ Tiszacsege

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Statisztikai számjel: 22242419-1812-572-01 Cégjegyzék szám: 01-09-919716 ERFO REHABILITÁCIÓS FOGLAKOZTATÓ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 1076 Budapest, Dózsa György út 48. a 2015. évi

Részletesebben

OTP Fáy András ALAPÍTVÁNY 1051 Budapest, Nádor utca 16. Adószám:18014008-1-41 Nyilvántartási száma: 01-01-0003024 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2014. Budapest, 2015. május 15. TARTALOM I. Az Alapítvány 2014.

Részletesebben

be/sfp-08451/2015/mlsz

be/sfp-08451/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bajánsenye Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Bajánsenye SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1793 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Szegedi Szabadtéri Játékokért Közalapítvány. alapító okirata (egységes szerkezetben)

Szegedi Szabadtéri Játékokért Közalapítvány. alapító okirata (egységes szerkezetben) Szegedi Szabadtéri Játékokért Közalapítvány alapító okirata (egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. 74/A és 74/G. -a, valamint az 1997.

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat 2011. évi költségvetésének M É R L E G E (eft)

Hajdúnánás Városi Önkormányzat 2011. évi költségvetésének M É R L E G E (eft) 1. sz. melléklet Hajdúnánás Városi Önkormányzat 2011. évi költségvetésének M É R L E G E B E V É T E L E K Megnevezés K I A D Á S O K Megnevezés 1. Intézmények 1. Intézmények - (1. cím) saját és átvett

Részletesebben

ARAGO Befektetési Holding Rt. 2001. évi gyorsjelentése

ARAGO Befektetési Holding Rt. 2001. évi gyorsjelentése ARAGO Befektetési Holding Rt. 2001. évi gyorsjelentése Az ARAGO Befektetési Holding Rt. a Tőzsdei Értékpapír Listán C kategóriában szereplő részvénytársaság igazgatósága az alábbiakban ismerteti Tisztelt

Részletesebben

K É R E L E M. rendkívüli települési támogatás megállapítása iránt. Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely:

K É R E L E M. rendkívüli települési támogatás megállapítása iránt. Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: A kérelmező adatai: K É R E L E M rendkívüli települési támogatás megállapítása iránt Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely: Életvitelszerűen címen

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó Magyar Bányászati és Földtani Hivatal T Á J É K O Z T A T Ó bányajáradék bevallásról, befizetésről 2009. év Budapest, 2010. március A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Bt.) a

Részletesebben

1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak

1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak 1996. évi CXIII. törvény a lakástakarékpénztárakról Az Országgyűlés annak érdekében, hogy - ösztönözze a lakáscélok saját erőből történő megvalósítását elősegítő előtakarékosságot, - elősegítse a lakásvagyon

Részletesebben

Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala. Informatikai Szabályozási Igazgatóság

Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala. Informatikai Szabályozási Igazgatóság Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala Informatikai Szabályozási Igazgatóság Végh Zoltán Mb igazgató MÁV INFORMATIKA Kereskedelmi, Szolgáltató és Tanácsadó Zrt 1012 Budapest, Krisztina krt 37/a Tárgy: éves

Részletesebben

Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Kft. 2016 évre vonatkozó üzleti terve

Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Kft. 2016 évre vonatkozó üzleti terve Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Kft. 2016 évre vonatkozó üzleti terve 2016 március 31. Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Kft 2016 évi pénzügyi terv Bevétel Közétkeztetés és étteremüzemeltetés

Részletesebben

INTERNET SZOLGÁLTATÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

INTERNET SZOLGÁLTATÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI SATURNUS BT BAJA INTERNET SZOLGÁLTATÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Készült: 2004. május 25-én Módosítva: 2012. február 22-én 1 Tartalom SATURNUS BT BAJA... 1 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK AZ

Részletesebben

be/sfphpm01-03450/2015/mksz

be/sfphpm01-03450/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kecskeméti Felsőoktatás Sportjáért Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KKFKDSE Gazdálkodási formakód 001 Bajnoki osztály: NBII

Részletesebben

TELJESKÖRŰ ÜGYFÉLAZONOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK

TELJESKÖRŰ ÜGYFÉLAZONOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK TELJESKÖRŰ ÜGYFÉLAZONOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK SZOLGÁLTATÁS LEÍRÓ LAP Azonosításra visszavezetett dokumentum-hitelesítés (AVDH) szolgáltatás 2016. március 10. v 2 EREDETI 2 Tartalom 1. A SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA...

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/204. (V. 05.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT 203. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete H e l y b e n Tárgy: Szentes-Víz

Részletesebben

ARTISJUS. Éves Beszámoló és Közhasznúsági melléklet

ARTISJUS. Éves Beszámoló és Közhasznúsági melléklet ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület Éves Beszámoló és Közhasznúsági melléklet 2013. december 31. ARTISJUS MAGYAR SZERZŐI JOGVÉDŐ IRODA EGYESÜLET MÉRLEG 2013. DECEMBER 31-ÉN (Az összes adat

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2006.

Közhasznúsági jelentés 2006. Cégbíróság: VESZPRÉM MEGYEI BÍRÓSÁG VIZIMENTŐK MAGYARORSZÁGI SZOLGÁLATA EGYESÜLET 8250 ZÁNKA, 030/8 HRSZ Közhasznúsági jelentés 2006. Fordulónap: 2006. december 31. Beszámolási időszak: 2006. január 01.

Részletesebben

be/sfphpm01-09397/2015/mlsz

be/sfphpm01-09397/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Simontornyai Torna Club 22 A kérelmező szervezet rövidített neve STC 22 Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1738 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. 2009. évi tevékenységérıl

Közhasznúsági jelentés. a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. 2009. évi tevékenységérıl KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közhasznúsági jelentés a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. 2009. évi tevékenységérıl A Társaság Felügyelı Bizottsága megtárgyalta a 13/2010.

Részletesebben

FÖLDRAJZ OKTV 2012/2013

FÖLDRAJZ OKTV 2012/2013 FÖLDRAJZ OKTV 2012/2013 2. Ipari felhasználású nemfémes ásványi nyersanyagok bányászata és hasznosítása Magyarországon (Jellemezni lehet Magyarország ipari felhasználású (azaz nem kifejezetten építőipari

Részletesebben

T/1810/12. szám ú. egységes javasla t

T/1810/12. szám ú. egységes javasla t MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA ORSZÁGGY ÜLÉS HIVATAL,. Érkezett : 2010 DEC 2 1. T/1810/12. szám ú egységes javasla t az egyes cégjogi és társasági jogi tárgyú törvények módosításáró l szóló T/1810. számú

Részletesebben

Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről

Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

HU-Budapest: Különféle kéziszerszámok 2013/S 101-173374. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés

HU-Budapest: Különféle kéziszerszámok 2013/S 101-173374. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:173374-2013:text:hu:html HU-Budapest: Különféle kéziszerszámok 2013/S 101-173374 Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban

Részletesebben