Átírás

1 A téri referenciakeretek változása az életkorral tipikusan fejlődő és Williams szindrómás gyerekeknél * Ivády Rozália Eszter 1, (ivady@cogsci.bme.hu) Felhősi Gabriella 2, (felhosi@nytud.hu) Pléh Csaba 1,3 (pleh@cogsci.bme.hu) 1 BME Kognitív Tudományi Tanszék, 2 MTA Nyelvtudományi Intézet, 3 MTA-BME, Kognitív Tudományi Kutatócsoport Absztrakt Kutatásunkban a nyelv és a gondolkodás egymásra hatását, ezen belül is a Levinson (1996) és munkatársai (Pederson et al. 1998) által vallott nyelvi relativizmus hipotézisét vizsgáltuk a téri referenciakeretek használatának fejlődésbeli változásán keresztül. Öt tipikusan fejlődő korcsoport (3-10 év) és Williams szindrómás gyerekek téri viszonyítási preferenciáját hasonlítottuk össze forgatásos téri feladatokban, valamint egyéb kognitív képességeket mérő tesztekben (TROG, Corsi, RAVEN, RMET). Eredményeink alapján a Levinson (1996) által feltételezett nyelvi dominancia feltételezése semmiképpen sem tartható, ugyanis az ez alapján várt erősödő egocentrikus tendencia helyett az allocentrikus referencia korral növekedő gyakoriságát találtuk, és a nyelvi fejldést mérő teszt sem korrelált a téri referenciakeretek használatával. A téri referenciakeretek fejlődésében nagy szerepet játszik az éppen észlelhető környezet (allocentrikus és egocentrikus kulcsok a környezetben), jelen vannak evolúciós-biológiai szempontok (számít a nem, a kezesség) és a kulturális hatások is kimutathatóak (például az oktatás hatása). Önmagában a nyelvnek azonban semmi hatását nem tudtuk kimutatni. Kulcsszavak: nyelv és gondolkodás, nyelvi relativizmus Williams szindróma, téri referenciakeretek, egocentrikus perspektíva, allocentrikus perspektíva, fejlődéslélektan * A tanulmányban említett vizsgálatokat és a tanulmány megírását az OTKA Tudományos Iskola pályázata (TS049840, Témavezető: Pléh Csaba) támogatta 1

2 A nyelv hatása a gondolkodásra A nyelvet legalább kétféle értelemben használja a pszichológia és a nyelvészet: egyrészt jelentheti általános képességünket arra, hogy jelekkel meghatározott szabályok szerint kommunikáljunk, s ebben az értelmében egyetemes emberi tulajdonság, hiszen nem ismerünk olyan kultúrát, mely ne aknázná ki a nyelv lehetőségét gondolatai közlésére (nevezzük ezt Slobin (2003) után nagy NY-nek). A nyelv másik értelme azonban korántsem egyetemes, hiszen a különböző nyelvek szerteágazó családja mindegy hatezer ma is élő nyelvre bomlik (Anderson 2004), melyek mindegyike saját szabályaival és szavaival egy külön univerzumot jelent (nevezzük ezeket ny-nek) (lásd 1. ábra). NY a nyelv, mint általános, kommunikációhoz szükséges képesség Az ember és más főemlősök közötti gondolkodásbeli különbséget okozhatja-e a nyelvi képesség? Egyéb kognitív folyamatok, gondolkodás, memória, észlelés ny a különböző kultúrákban használt eltérő nyelvek A különböző emberi kultúrák által beszélt eltérő nyelvek okoznak-e különbségeket gondolkodásukban? 1. ábra. A NY és a ny kapcsolata más kognitív rendszerekkel és az ezáltal felvetődő kérdések A világ különböző nyelvei rengeteg aspektusban térnek el egymástól, és a kognitív tudomány egyik központi kérdése, hogy ez a különbség mennyire jelentős a gondolkodás vizsgálata szempontjából. Ha a nyelvi sokféleség valójában kognitív uniformitásra épül, akkor nincs szükség arra, hogy foglalkozzunk vele. Elképzelhető azonban, hogy a nyelvi sokféleség kognitív változatossággal társul (hogy melyik okozza a másikat, az már nehezebb kérdés), és Legalábbis ennyit tart számon az Ethnologue szervezet. Ez a szám a XX. század eleje óta folyamatosan emelkedik, a legfrissebb számot a társaság honlapjáról tudhatjuk meg: A növekedés nem a nyelvek szaporodásának tudható be, hanem folyamatos felfedezésüknek, és valószínűleg már nem tart sokáig, mert a nyelvek a fajoknál is nagyobb ütemben halnak ki. 2

3 ebben az esetben nem lehet lényegtelen eseti körülményként lesöpörni a kognitív tudomány asztaláról (Slobin 2003). Ez utóbbi elképzelés, mely szerint a nyelv befolyásolja a gondolkodást, nyelvi relativizmus néven vált ismertté, míg a nyelv változatossága mögött megbújó egységes és változatlan kognitív rendszer gondolata az univerzalizmus nevet viseli. A relativizmus kifejezés mögött több felfogás is megbújhat arról, hogy a nyelv pontosan hogyan befolyásolja a gondolkodást. A főbb irányzatok rövid összefoglalását láthatjuk a 1. táblázatban. A cikkben Levinson (1996) egyik eredeti vizsgálata alapján egy nem nyelvi és feltehetően nem is nyelvileg kódolt kísérleti módszer eredményeit vizsgáljuk, ezért a relativizmus erős változatáról tudunk majd következtetéseket levonni. Irányzat Képviselői Főbb elképzeléseik Univerzalizmus Erős nyelvi relativizmus Gyenge Nyelvi Relativizmus A nyelv, mint stratégia Jackendoff, R. Chomsky, N. Gleitman, S Whorf, B.L., Levinson, S., Lucy, J.A. Slobin, D. Kay, P. & Kempton, W.M. egységes kognitív rendszer, melyre különböző leképezési szabályokkal többféle nyelv épülhet. A fogalmi reprezentációk nem univerzálisak, hanem teljességgel a nyelv alakítja ki őket, ezért a nyelvspecifikus vonások érzékelhető hatással vannak a nem nyelvi kognícióra is. nyelvi gondolkodás (thinking for speaking) elmélet, mely szerint a beszéd és a megértés folyamata ráirányítják a figyelmet a nyelvspecifikus mozzanatokra. A nyelv csak akkor befolyásolja a kognitív folyamatokat, ha a bejövő ingereket nyelvileg kódoljuk, egyébként nincsen hatással. a nyelv csak nyelvi, vagy a nyelv által közvetített folyamatokra van hatással, egyéb nem nyelvi folyamatokra azonban semmiképpen sem. 1. táblázat. A nyelv és gondolkodás viszonyáról kialakított elképzelések vázlata, Gennari et al. (2002) alapján. Az univerzalizmus az összehasonlító nyelvészek munkája nyomán született meg, azt hangsúlyozva, hogy a létező nyelvek bizonyos tekintetben egyáltalán nem különböznek; például mindegyikben van ige és főnév. Az elképzelés szerint az univerzális jegyek mellett 3

4 vannak sajátos beállítást eredményező paraméterek is (Chomsky 1988, 1995, Pinker, 1999), és a nyelvek közötti változatosság ezekből adódik. Az erős nyelvi relativizmus hipotézisnek korábban létezett egy a fentieknél is szélsőségesebb változata, melyet maga Whorf is képviselt és a nyelvi determinizmus nevet viselte. Whorf (1956) a világot egy folyamatosan kaleidoszkópszerűen változó ingeráradatként képzelte el, amelyben az ingerek folyamát a nyelv által értelmezhető kategóriákra vágjuk fel, és így tudunk gondolkodni róla. Ezáltal feltételezi, hogy a világ ingereit a nyelv kénye-kedve szerint bárhogyan feloszthatjuk kategóriákra. Másrészt azt a feltevést vonja maga után, hogy az eltérő nyelvet beszélő emberek máshogyan észlelik a világot, épp ezért máshogyan gondolkodnak róla. A hipotézis gyengébb megfogalmazása a nyelvi relativizmus, amely már nem tételezi fel, hogy a nyelv és a gondolkodás szoros összekapcsolódása megváltoztathatatlanul más szubjektív világhoz vezet. A nyelv gondolkodásra gyakorolt hatásának keresésekor több kutatási terület is górcső alá került, melyben a kísérleti pszichológia módszereivel, perceptuális vagy kategorizációs feladatokban igyekeztek különbséget kimutatni különböző nyelvű népeknél (összefoglaláshoz lásd a 2. táblázatot). Vitatott terület Egyetemesség Relativizmus Színek Nyelvtani nemek Természetismeret Idői kifejezések Téri kifejezések Kay, P. et al Rosch, E Bailenson, J.N. (2002) Bowermann, M. 1996a, b Azonos színkategóriák és színhierarchia Színemlékezeti és tanulási feladatok Etnobotanikai kifejezések és kategorizáció hasonlósága Téri felosztás alapjai, paraméterek Winawer et al Roberson, D., et al Boroditsky, L. et al Atran, 1998 Whorf, B.L Boroditsky, L Levinson, S.C Színkategorizáció kategorikus percepció szerint Számít az aktuális nyelv színemlékezeti kísérletekben A tárgyak észlelésére hatással van a nyelvtani nemük Antropocentrizmus csak a nyugati kultúrában létezik Hopi nyelv igeidői Vertikális kínai időfelfogás Referenciakeretek 2. táblázat. Különböző érvek a gondolkodás egyetemessége és a gondolkodás nyelvi vagy kulturális relativizmusa mellett. Az egyes nem téri relativizmusra vonatkozó vizsgálatokról bővebben jelen kötetben, Fekete István és Pléh Csaba (2008) cikkében olvashatnak. 4

5 A nyelv és az észlelés A nyelv kategóriateremtő szerepe már az ötvenes években Bruner New Look észlelés elméletében megjelenik. Eszerint elvárásaink meghatározzák észleleteteinket, s ebben az értelemben a nyelv is, mint kategóriateremtő, a befolyásoló tényezők között van (Pléh 1999). Észlelésünk azonban egy bizonyos határon túl nem alakítható. Erre említhetnénk példaként, hogy a Bolyai-Lobacsevszkij geometria nem hozott radikális változást az emberi észlelésben azoknak a körében, akiknek ezt oktatják (bár Helmholtz például még ezt hitte). Az észlelési vizsgálatokon belül a téri nyelv azért ad rendkívül termékeny talajt a relativista teszteléseknek, mert a biológiai korlátokon túl a téri kifejezések világában a különböző nyelveknek nagyobb tere van, mint például a színmegnevezéseknél (Li & Gleitman 2002). A változatosság jellemző példái az igei keretű és szatellita nyelvek, a prepozíciók használata és a téri referenciakeretek, melyeket áttekintve árnyaltabb képet kaphatunk a relativista és univerzalista eszmékről. A téri nyelv kifejeződése igék és szatelliták Leonard Talmy eredeti megkülönböztetése kétféle nyelvről számolt be: az út és mód típusú nyelvekről. A spanyol például egy út típusú nyelv, a mozgás irányát legtöbbször maga az ige fejezi ki (salir[kimegy]), szemben a magyarral és az angollal, ahol az ige inkább a cselekvés módját jelöli, s az utat igekötővel illetve prepozícióval kell megoldani (kimegy, kisompolyog, kirohan, go out, rush out, sneak out) (Talmy 1983). Fontos kiemelni, hogy ez csupán preferenciát jelöl, és ennek megfelelően a spanyolban is vannak módot kifejező igék (gatear [sompolyog], correr [fut]), és a magyarban és angolban is vannak irányt kifejező igék (csuk, emel, ereszt / exit, rise, sink), azonban ha egyszerre módot és irányt is ki akar fejezni a beszélő, akkor a főige a nyelvileg domináns igetípust használja. (1) Kirohant az épületből. (2) Salió corriendo del edificio. (Szó szerint: Kiment futva az épületből) Később Talmy módosította elméletét, és igei keretű nyelveknek nevezte azokat, melyek a spanyolhoz hasonlóan az igén kódolják az irányt, valamint szatellita nyelveknek azokat, melyek más nyelvi szócskák segítségével fejezik ki az irányokat. A magyar tehát egy szatellita nyelv, mely leggyakrabban igekötőket használ az irány jelzésére. 5

6 A magyar nyelvvel kapcsolatban fejlődési adatok azt mutatják, hogy a gyerekek igen korán elsajátítják a nyelvi rendszer szatellita sajátosságait, sőt hajlamosak azt túláltalánosítani is, mint (3)-(4)-ben látható (Pléh, 1992). (3) Öltöztessél le! (4) Hunyd ki a szemed! A túláltalánosítás azt mutatja, hogy a gyerekek nem csak egy-egy példán, egy adott igén használják megfelelően az igekötőket, hanem egy általánosabb szabályt tanulnak meg, vagyis 2-3 éves korra biztos alappal rendelkeznek a téri irányultságok kifejezéséhez. Pszicholingvisztikai bizonyítékok A nyelvi relativizmus gyenge változatát támasztja alá, hogy angol és spanyol anyanyelvűek teljesítménye a téri nyelvvel kapcsolatos emlékezeti teszteken valóban különbözik. Gennari et. al (2002) kísérletében a résztvevők videofelvételeket láttak egy emberről, akinek a mozgását többféleképpen is lehetett kódolni. Attól függően, hogy a néző a mozgás módját vagy irányát részesítette előnyben, leírhatta úgy, hogy az ember sántikál (tipikus angol szerkezet: The man is limping), vagy úgy hogy az ember kimegy (jellegzetes spanyol nyelvi forma: El hombre sale). Ezután perccel két másik jelenetet mutattak, ahol ugyanaz az ember szerepelt. Az egyik jelenetben továbbra is sántikált, de már más irányba, míg a másikban kiment, de egy cseppet sem sántikált. A résztvevőknek az volt a feladatuk, hogy eldöntsék, hogy melyik jelenet hasonlított jobban az elsőhöz. A spanyol anyanyelvűek inkább a kimenő emberre gondolták ezt, vagyis arra a jelenetre, melynek az útja volt ugyanolyan, míg az angolok nem annyira az irányt, sokkal inkább a cselekvés módját tekintették mérvadónak a hasonlóság megítélésekor. Ugyez a vizsgálat azonban nem mutatott ki különbséget a jelenetek felismerésében, ahol a feladat az volt, hogy ki kellett választani egy eredeti és egy új jelenet közül (melyben vagy a férfi útja vagy a mozgásának módja változott meg), hogy melyiket látták korábban. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a nyelv csak az utólagos, tudatos folyamatokra van hatással, az automatikus emlékezeti feladatban nincsen jelentősége. Papafragou és munkatársai (2002) azonban ugyanezt a hasonlósági hatást nem tudták kimutatni görög és angol felnőttekkel és gyerekekkel végzett vizsgálatukban. Fontos azonban kiemelni, hogy ez utóbbi kísérletben nem volt emlékezeti komponens: a résztvevők egyszerre látták a három jelenetet. 6

7 Az igei keretű és szatellita nyelvek tehát úgy tűnik, nem okoznak különbséget a világ észlelésében, sokkal inkább a történetekben való emlékezetben, és csak akkor, ha az ingereket a résztvevők az ingerfeltételekhez nyelvileg kódolták. A téri nyelv kifejeződése a nyelvi partikulák rendszere Azon nyelvek esetében, ahol a téri kifejezések partikulákat (viszonyító elemeket illetve szócskákat) tartalmaznak, lényeges különbségeket találunk abban, hogy az adott nyelv milyen típusú felosztásokat tesz. Az angol a magyarhoz hasonlóan megkülönbözteti, hogy egy tárgy tartály (containment) viszonyban (az alma a kosárban van - the apple is in the basket) vagy támaszték (support) viszonyban (az alma az asztalon van - the apple is on the table) áll-e egy másikkal. A koreai azt különbözteti meg, hogy a tárgy a másikba szorosan beleillik-e (például egy kazetta a tokjába), vagy bőséges hely van még mellette (mint az alma esetében a tálban). Bár egzotikus és nagy különbségnek tűnik, Bowerman kutatócsoportjának eredményei az univerzalizmust támasztják alá (Bowerman 1996 a,b; Choi & Bowerman 1991), és azt hangsúlyozzák, hogy a gyerekek az angol és a koreai típusú nyelvek téri viszonyszavait is egyforma könnyedséggel sajátítják el. A tartály-viszonyok viszonylagos könnyűségét az is mutatja, hogy a csecsemők ezt már 9-10 hónaposan megtanulják (Cassola et al. 2003), míg a támaszték és a szoros/tág tartály viszonyokat csak hónaposan tudják megkülönböztetni (Cassola et al. 2002). Ezt az elsajátítási adatok is alátámasztják, amelyek minden nyelvben bizonyítják a topológiai tartályviszonyok korai megjelenését a gyereknyelvben (Pléh 2007). Amennyiben a nyelv egy tőle független téri rendszerre épül, akkor a különböző viszonyokat jelölő szavak minden nyelvben ugyanabban a sorrendben jelennek meg a gyerekek nyelvhasználatában. Ez volna Johnston és Slobin (1978) fogalmi előszoba elképzelése, mely szerint a téri fogalmak az elsődlegesek, és ezeket fejezi ki később a nyelv. A téri nyelv fejlődésének vizsgálata során az egyetemes sorrendet nem sikerült egyértelműen mindenhol kimutatni, Sinha és munkatársai (1994, idézi Pléh 2007) arra jutottak, hogy a legkorábban elsajátított névmások esetében lényeges a téri gondolkodás, bár itt sem teljesen meghatározó, hiszen a 8 alapvető kifejezés pontos elsajátítási sorrendje változik. Kétnyelvű gyerekek nyelvi fejlődésének vizsgálata és nyelvek közötti összehasonlító vizsgálatok azonban azt is kimutatták, hogy nem csak a téri komplexitás, hanem a nyelvi komplexitás (például, hogy egy ragból vagy egy névelőből és egy ragból áll a kifejezés, ami a szláv nyelvekben gyakori) és a 7

8 az azonos alakúság (homonímia) is szerepet kap abban, hogy egy téri kifejezést a gyerekek mikorra sajátítanak el (Johnston & Slobin, 1978, Pléh 2000, 2007). Óvodás gyerekeknél mesterséges ragok és névutók tanítása során Pléh, Király, Racsmány (2001) azt találták, hogy a gyerekek a mesterséges téri ragokat jobban el tudják sajátítani, mint a mesterséges névutókat. Megerősítette a kísérlet azt az általános megfigyelést is, hogy a gyerekeknél nagyon korán megjelenik egy általános célpreferencia, korábban használják az olyan mondatokat, melyek a téri nyelvben a célt kódolják (Az almát a kosárba teszem), mint a forrást kódoló mondatokat (Az almát a kosárból veszem ki). Ez az általános célpreferencia feltehetőleg az intencionális vagy pedagógiai hozzáállást (Dennett 1998; Csibra és Gergely, 2005) tükrözi, amely a gyerekekben automatikus szándékdetektorként más szóval céldetektorként működik. Téri szcénák és referenciakeretek A referenciakeretek olyan koordinátarendszerek, melyek segítenek leírni, hogy egy tárgy hol helyezkedik el egy másik tárgyhoz képest (Majid et al. 2004). Talmy (1983) fogalmait használva a téri leírások egy jelenetben (szcéna) két részre bonthatóak: egy figurára és egy háttérre. Barbara Landau ugyanezeket a fogalmakat céltárgy és vonatkoztatási tárgy néven említi (Pléh, 2007). Figura (céltárgy) Háttér (vonatkoztatási Viszony (terület) tárgy) Beszélőközpontú A vadászmenyét velem szemben van. Háttér- (tárgy-) Az erszényes medve a hiúz előtt van. központú Háttér- A tapír innen északra van. (környezet-) központú 3. táblázat. Lehetséges figura- és háttérviszonyok. Az első sorban Talmy fogalmai, illetve zárójelben Landau kategorizációja szerepel. A három különböző példa a három lehetséges koordinátarendszerválasztást tükrözi. A nyelvek viszonylag szabadon változtathatják, hogyan fejezik ki a figura és a háttér közötti viszonyokat, mint ahogyan azt is, hogy mit tekintenek háttérnek. A leírásnak legalább három változata létezik, melyben három különböző dologhoz viszonyíthatunk: a beszélőhöz, a 8

9 háttérhez és a tágabban vett környezethez (lásd 3. táblázat). A különböző elméletek fogalmait a 4. táblázat foglalja össze. Elméletalkotó Beszélőcentrikus Háttércentrikus Környezetcentrikus Levinson, Steven relatív intrinzikus abszolút Garnham, Alan deiktikus intrinzikus Jackendoff, Ray intrinzikus környezeti Piaget, Jean egocentrikus allocentrikus 4. táblázat. Különböző elméletalkotók elképzelése a téri vonatkoztatási rendszerek felosztásáról. Lényeges, hogy megkülönböztessük egymástól a kétféle kategorizációt, melyet a fenti fogalmak takarnak. A kategorizáció alapja Levinson esetében az, hogy hány szempontot kell figyelembe venni a téri helyzet meghatározásához, míg a többi kategorizáció esetében az alapvető különbség az, hogy egocentrikus vagy allocentrikus koordinátarendszert használunk a meghatározáshoz. (lásd 5. táblázat). Egocentrikus Allocentrikus Abszolút A vidra tőlem északra van. A vidra a vakondtól északra van. Intrinzikus A vidra előttem van. A vidra a vakond mögött van. Relatív A vidra a vakondtól balra van. Az afrikai hausa nyelvben létezik. 5. táblázat. Az egocentrikus és allocentrikus és az abszolút, intrinzikus és relatív felosztás összekapcsolódása. Magyarban egyedül a relatív referenciakeretnek kell szükségszerűen egocentrikusnak lennie, a másik kettőnél nincs ilyen korlát. Levinson (1996) abszolút referenciakeretnek nevezi, ha egyetlen változónk van a figura-háttér leírásban, ez jelenik meg (5)-ben. Mivel az égtájak nem változnak, ezért itt csak a háttér (a pókmajom) helyzetét kell figyelembe venni, ha a hangyászsült keressük. Intrinzikus leírás esetében azonban már két információt is kódolnunk kell a mondatban: a háttér elhelyezkedését, valamint a háttér intrinzikus irányultságát (hol az eleje, háta, teteje stb.). Ennek egy példáját mutatja (6). A legösszetettebb természetesen a relatív leírás, melyben a fenti két szemponton túl a beszélő helyzetét is figyelembe kell vennünk, hiszen téri viszonylatban az, hogy valami jobbra vagy balra van egy másik tárgytól, alapvetően a beszélő helyzetén múlik, s ha beszéd közben ő megkerüli a jelenetet, ez a jobbra-balra viszony teljesen megfordul (lásd:(7)). 9

10 (5) A hangyászsül északra van a pókmajomtól. (6) A hangyászsül a pókmajom előtt van. (7) A hangyászsül a pókmajomtól balra van. Garnham (2004) leírása ezzel szemben deiktikusnak nevezi azokat a téri kifejezéseket, melyek a beszélő saját koordinátarendszerét veszik alapul, míg intrinzikusnak azokat, melyek a referens tárgy koordinátarendszerében mozognak. Ebben megfeleltethető Piaget (1970) elméletének, aki ezt azonban nem pszicholingvisztikai, hanem fejlődéslélektani alapokon dolgozta ki, s az elnevezés is ezt követve egocentrikus (egyénközpontú) illetve allocentrikus (tárgyközpontú). Fontos, hogy Levinson és Garnham intrinzikus kategóriái eltérnek egymástól, hiszen (8)-at Levinson intrinzikusnak, míg Garnham deiktikusnak kategorizálná. (8) Egy vakond túr alattam. Jackendoff (1992) felosztásában intrinzikusnak nevezi azokat a helyzeteket, melyekben a figura saját tengelye a mérvadó és környezetinek azokat, melyben a környezet tengelyei a lényegesek. Ebben az értelemben intrinzikus a mögötte/előtte/jobbra/balra hiszen ezek az adott tárgy tengelyeiből következnek, s ha a tárgyat megfordítjuk, vele együtt elmozdulnak. Ezzel szemben környezetinek számítana a fölött/alatt, hiszen ezt általában a gravitáció határozza meg. Levelt (1996) szerint a fölött/alatt kifejezések deiktikus használata rendkívül korlátozott, ami azt jelenti, hogy a függőleges irányt még az egyébként intrinzikusnak tartott indoeurópai nyelvek is abszolút kódokkal használják. A nyelvi univerzalitás képviselői Jackendoff (1996) a tér és a nyelv viszonyát alapvetően modulárisnak gondolja, vagyis azt feltételezi, hogy a nyelv nem lehet hatással a gondolkodásra. Reprezentációs modularitás elképzelésében a nyelv három szintje (a fonológia, a szintaxis és a fogalmi szint) közötti érintkezési felületek alkotják a modulokat. Az információs önmagába zártság eltér Fodor (1983) elképzelésétől annyiban, hogy itt már nem egy-egy szint lesz önmagába zárt, hanem a szintek közötti érintkezőfelületek. Jackendoff (1992) azt hangsúlyozza, hogy van egy nyelvtől független fogalmi struktúra (CS conceptual structure) és egy téri reprezentáció (SR spatial representation), s csupán a kettő közötti érintkezőfelületen jönnek létre a nyelvi különbségek. Az ezeket kódoló nyelvi rendszer azonban csak a SR-hez kapcsolódik, a CS-hez nem, vagyis a térről alkotott alapvető fogalmainkat a nyelv nem befolyásolja. 10

11 Landau és Jackendoff (1993) úgy gondolják, hogy a látórendszer kettős felosztása akció (dorzális) és percepció (ventrális) pályákra egyben a téri nyelv alapját is képezi. A dorzális pálya a mozgással és mozgás irányával foglalkozik és érzéketlen a tárgyak részleteire (mint a szín, a pontos forma), mint ahogyan a téri kifejezések is érzéketlenek arra, hogy pontosan milyen tárgy helyzetét adják meg. A téri nyelv és a látás összekapcsolása másrészt a finom és a durva felbontás analógiáján alapul. Az akcióval, cselekvéssel foglalkozó dorzális pálya bemenetéből és feldolgozási módjából adódóan durva felbontású, s a téri kifejezések száma is jóval a megnevezhető tárgyak száma alatt marad (hiszen az alatt/fölött típusú kifejezésekből jóval kevesebb van, mint főnevekből), vagyis ez a nyelvben is durva felbontásnak számít. Egy nyelvészetileg inspirált metaforával élve szembeállíthatóak, mint tartalom és struktúra: a percepciós irányú és a nyílt szóosztályok adják a nagy felbontású, sok dimenzióban megkülönböztető tartalmat, míg a durva felbontású, elnagyolt akció-látórendszer a zárt szóosztályokkal állhatna párba, és képezhetné azt a vázat vagy struktúrát, amelybe a másik rendszer adatait be lehet építeni. Landau és Jackendoff azonban nem különbözteti meg a különböző téri leírásokat aszerint, hogy milyen koordinátarendszert (egocentrikus vagy allocentrikus) használnak. Ez a különbség azért lényeges, mert a látás irodalmában elfogadott, hogy míg a ventrális pálya allocentrikus, addig a dorzális pálya (főleg az önindította mozgások vezérlésének hatékonyságáért) egocentrikus (Milner & Goodale, 1995). Ezért joggal feltételezhetnénk, hogy a kétféle nyelvi koordinátarendszer két különböző látási rendszerre épül. A látórendszer újabb modellje azt is kiemeli, hogy míg a ventrális pályának a téri felbontása nagyon jó, addig a dorzális rendszer az időbeli felbontásban jeleskedik. Ebben az értelemben Landau és munkatársai megállapítása a felbontások különbözőségéről csak részben lehet érvényes. A fejlődési hatás vizsgálatakor fontos figyelembe vennünk, hogy a vizualitásban szerepet játszó két pálya eltérő agyi lebenyekhez, a dorzális rendszer inkább a parietális lebenyhez, a ventrális rendszer pedig a temporális lebenyhez kötődik. A lebenyek fejlődési üteme m főleg kora gyerekkorban igen eltérő lehet. Voxelméréses módszerekkel kimutatható, hogy a 6-12 éves korosztályban méretét tekintve a temporális lebeny sokkal erőteljesebben fejlődik, mint a parietális lebeny (Toga, 2006), ami arra utalna, hogy az allocentrikus perspektíva gyorsabban fejlődik ez alatt az időszak alatt. Ebből következtethetünk arra, hogy az allocentrikus feldolgozás és kódolás is egyre erősödik, ami okozhat gyakoribb allocentrikus választást egy nem nyelvi feladatban, mindennemű nyelvi hatástól függetlenül is. 11

12 Egocentrikus és allocentrikus referenciarendszerek A téri kogníció fejlődésében már Piaget-nél (Piaget, 1970) megjelenik az a főleg perspektívaváltási feladatok alapján levont következtetés, amely szerint a legkorábban megjelenő rendszer az egocentrikus koordinátarendszer, s az allocentrikus koordinátarendszer kialakulása későbbi fejlemény. Az időközben elvégzett kísérletek (pl. Acredolo 1978, Acredolo et al. 1980) azt mutatják, hogy az allocentrikus reprezentáció nagyon hamar kialakulhat, habituációs kísérletekben már 9 hónapos csecsemőknél is kimutatható. Ami azonban még meglepőbb, hogy az allocentrikus reprezentáció nem csupán jelen van 3 éves korban, hanem emlékezeti feladatokban erősebbnek bizonyul, mint az egocentrikus reprezentáció (Nardini et al. 2006). Ez részben azt mutatja, hogy Piaget hipotézise az egocentrikus nézőpont viszonylagos egyszerűségéről nem állja meg a helyét; az intrinzikus és az abszolút keretek használatának képessége már 3 éves korban jelen van, hasonlóan erős mértékben. Mindebből az következik, hogy ha egy nem téri feladatban különbséget találunk, akkor az valószínűleg a nyelvnek vagy a környezet hatásának tudható be. A nyelvi relativizmus hívei A korábban említett referenciakeretek Levinson elképzelése szerint befolyásolják azt is, hogy hogyan emlékszünk és hívunk elő spontán téri elrendezéseket. Levinson (Majid et al. 2004) a nyelvi relativizmust próbálja bizonyítani téri nyelvi vizsgálataival. Érvelése szerint a nyelv meghatározza a téri kódolást, s ezáltal a téri emlékezetet és gondolkodást. Az abszolút, intrinzikus és relatív leírások aránya nyelvenként más lehet, melyet az Ember és a Fa teszttel szoktak vizsgálni. A tesztben a két említett szereplő különböző felállásokban jelenik meg 16 képen, amelyekről a vizsgálati személyeknek verbális leírást kell adniuk. Ezekből a vizsgálatokból következtethetünk arra, hogy az indoeurópai nyelvek (köztük a magyar és az angol is) asztal nagyságú területen található tárgyak elhelyezkedésének leírására főleg az intrinzikus és a relatív leírásokat használják. Léteznek viszont olyan nyelvek, melyek ilyen esetben is az abszolút referenciakeretet aknázzák ki: a tzeltal indiánoknál például, akik nem az (9)-hez, hanem a (10)-hez hasonló kifejezéssel figyelmeztetik a másikat egy kellemetlen rovarcsípés elkerülésére. (9) Egy hangya mászik a bal lábadon. (10) Egy hangya mászik az északi lábadon. 12

13 Valójában a tzeltal nyelv nem az észak, hanem a hegymenet/völgymenet megkülönböztetést használja, és akkor is kitartanak emellett, ha olyan helyre utaznak, ahol már nem észlelhető a megszokott lejtő iránya. Ezzel az abszolút kódolási rendszerrel nem változna meg a kifejezés, ha a beszélő megfordulna a tengelye körül, azonban éppen az ellenkezőjét kellene mondaniuk, ha a hallgató tenné ugyanezt. Ezzel szemben az intrinzikus referenciakeretet használó nyelvek soha nem változtatnák meg az (9) kijelentést, bármennyit is forognának beszéd közben, míg a relatív referenciakeret használata esetén akkor kellene megváltoztatni, ha a beszélő változtatna helyet. Ezt a helyzetet aknázza ki Levinson feladata: a résztvevőknek 3 játékállatkát kell lerakniuk ugyanolyan sorrendben, ahogyan korábban azokat megmutatták nekik (2. ábra). 1. Bemutatás 2. Fordulat 3. Abszolút/Allocentrikus felidézés 3.Relatív/Egocentrikus felidézés 2. ábra. Az állatsorbarakás-teszt, Pederson et al. (1998) alapján A bemutatás és a kirakás között a résztvevők tesznek egy 180º-os fordulatot, és a feltételezés az, hogy az abszolút referenciakereteket használók így éppen az ellenkező sorrendben rakják ki az állatokat (ugyanúgy észak felé), mint a relatív referenciakereteket kedvelők (a bal kezük irányába, ami egy 180º-os fordulat után pontosan az ellenkező irányban lesz). Levinson rengeteg vizsgálatot végzett Hollandiában és a mexikói Chiapas tartományban élő maja indiánok között, és úgy tűnt, jóslata bevált: az intrinzikus nyelvi kereteket használó hollandok valóban saját testtengelyükhöz viszonyítva helyezik el az állatokat, míg a maják a feladat megoldásához a Föld tengelyeit használják (Majid et al. 2004). A fent említett emlékezeti torzítás következhet azonban az adott nép életmódjából (gyűjtögető vagy ipari társadalom) és életkörülményiből (város- vagy falulakók) is, amely egyben azt is 13

14 megmagyarázná, hogy miért egy adott referenciakeretet használnak. Az erre vonatkozó adatokat foglalja össze a 6. táblázat. Nyelv Ország Nyelvcsalád Angol UK, USA, stb. Nyelvi referenciakeret Intrinzikus Relatív Abszolút Éghajlat Lakóhely Életmód indoeurópai x X (x) mérsékelt városi ipari Arrernte Ausztrália pama nyung x X sivatagi vidék vadászógyűjtögető Balinese Indonézia ausztronéz x x X trópusi vidék állandó mezőgazdaság Belhare Nepál tibetoburmai hegyvidéki mezőgazdaság szubtrópusi, állandó x x X vidék Ewe Ghana niger-kongói X X X szubtrópusi vidék állandó mezőgazdaság Guugu pama vadászógyűjtögető Ausztrália X trópusi vidék Yimithirr nyungan Hai//om Namíbia khoisai x (x) X sivatagi vidék vadászógyűjtögető Holland Hollandia indoeurópai x X (x) mérsékelt városi ipari Jaminjung Ausztrália jaminjung X (x) (x) trópusi vadászógyűjtögető vidék szavanna Japán Japán vitatott x X (x) mérsékelt városi ipari Kgalagadi Botswana Bantu X X X trópusi vidék állandó mezőgazdaság Kilivila Papua New trópusi vándorló ausztronéz X X X vidék Guinea esőerdő mezőgazdaság Longgu Solomon- trópusi vándorló ausztronéz x (x) X vidék szg esőerdő mezőgazdaság Magyar Magyaro. finnugor X X (x) mérsékelt város ipari Mopan Belize maja X (x) trópusi vándorló vidék esőerdő mezőgazdaság Tamil India dravida x X X szavanna mindkettő állandó mezőgazdaság Tiriyo Brazília karib X X X trópusi vidék vadászó, állandó mezőgazdaság Totonac Mexikó totonaca X (x) mérsékelt vidék vándorló mezőgazdaság Tzeltal Mexikó maja x X szubtrópusi, vándorló vidék hegyvidéki mezőgazdaság Warwa Ausztrália nyulnyula x X sivatagi vidék vadászógyűjtögető Yukatek Mexikó maja X X x trópusi vándorló vidék esőerdő mezőgazdaság 6. táblázat. A nyelvek felosztása különböző szempontok szerint (forrás: Majid et al. 2004). Szürkével kiemeltük azokat a népeket, akik főként az abszolút referenciakeretet használják. A (x) a korlátozott használatra vonatkozik, az x rendszeres használatot jelöl, míg az X arra utal, hogy egy csoportnál döntően az adott referenciakeretet használata jellemző. A statisztikából kiderül, hogy szignifikáns különbség van az abszolút rendszer használatának elterjedtségében attól függően, hogy vidéki vagy városi kultúráról van-e szó (χ 2 =6,250, p<0,05). A vidéki kultúrákban valóban előnyös egy abszolút rendszer használata, hiszen nagy és viszonylag strukturálatlan térben kell tájékozódni. Az éghajlatot tekintve nincs különbség 14

15 az abszolút referenciakeret használatában, szignifikáns a különbség azonban az életmód szerint (ANOVA, F=6,703; p<0,004): azt látjuk, hogy az ipari társadalmakban szinte egyáltalán nem használatos az abszolút referenciakeret, a legelterjedtebb az állandó mezőgazdaság esetében, ezeket követik a vándorló gazdálkodó illetve a vadászó-gyűjtögető csoportok. Ez utóbbi különbség úgy tűnik, abból adódik, hogy az állandó mezőgazdasági életmódot folytatók rendszerint mind a három referenciakeret lehetőségeit kihasználják, míg a vadászó-gyűjtögetők elsősorban az abszolút keretekre támaszkodnak. Valamely viszonyítási rendszer dominanciája a Levinson által kidolgozott feladatokon kívül a gesztusok és a saját helyzet-meghatározás képességében is megmutatkozik. A beszédet kísérő természetes gesztikuláció során a mozgást illusztráló elemek referenciakerete rendszerint megegyezik a nyelvileg domináns referenciakerettel (Majid et al. 2004), vagyis egy nyugatra mozgó tárgyat az abszolút keretet használó kultúrák nyugatra mutató gesztusokkal egészítenek ki, míg a relatív nyelvet beszélők azt illusztrálják, hogy saját testükhöz képest hogyan mozgott a tárgy. Lehetséges az intrinzikus kódolás is: a belizei mopa nyelvben az ember mozgását egy testtől eltávolodó gesztussal jelzik. Li és Gleitman (2002) a téri referenciakeretek használatával kapcsolatban végzett vizsgálatai azt mutatják, hogy emlékezeti feladatokban a közvetlen környezet sokkal nagyobb hatással van az egyének választására, mint azt korábban Levinson feltételezte. Csupán a holland anyanyelvűeket befolyásolta az ego- és allocentrikus választásban, hogy a szobában a redőny le volt-e húzva. Felhúzott redőnnyel inkább a tzeltálokra hasonlítottak, ami egyben megerősíteni látszik, hogy a természeti népek abszolút rendszerhasználata miért olyan elterjedt. A Williams szindróma A Williams szindróma vizsgálata azért érdekes, mert egy érdekes kognitív disszociáció fedezhető fel náluk: a nyelv viszonylagos megtartottsága mellett a vizuális-téri képességek elmaradottsága mutatkozik meg. Maga a Williams szindróma egy ritka genetikai betegség, amely a 7. kromoszóma mikrodeléciójának következtében alakul ki. A jellegzetes arcvonások miatt a diagnózis viszonylag korán lehetséges, és a gyerekekről korábbi feltételezések azt hirdették, hogy a nyelv és a gondolkodás tökéltes disszociációját mutatják, hiszen erős értelmi fogyatékosság mellett a nyelvi képességeik megtartottak (Beluggi, Wang, Jernigan, 1994; Karmiloff-Smith, Klima, Bellugi, Grant, & Baron-Cohen, 1995), amit a kutatók többsége egy 15

16 független nyelvi modul létezésének bizonyítékaként tekintett (Pinker, 1999). Az utóbbi időben azonban a Williams szindrómáról alkotott elképzelések megváltozni látszanak, főként Karmiloff Smith fejlődési hipotézise nyomán (1998), amely szerint a fejlődési útvonal korai eltérése a tipikustól egy teljesen atipikus fejlődési mintázatot követ, tekintve hogy sok funkciónak nem tud az előzőleg már kialakult és elvárt funkciókra építeni. Angolban Karmiloff-Smith (2007), míg magyarban Lukács Ágnes és munkatársai (Lukács 2005, Lukács et al. 2005, Pléh et al. 2003) vizsgálatai mutattak rá, hogy a Williams-es gyerekek nyelvi készségei valójában mentális koruknak megfelelőek, és részleges érintetlenségük mítosza csupán a Down szindrómásokkal történt összehasonlításoknak köszönhető, akiknek kifejezetten rosszak a verbális képességeik. Tagadhatatlan azonban egy számunkra kiemelt fontossággal bíró tény, az, hogy a Williams szindrómások téri képességei jóval az intellienciaszint alapján elvárt érték alatt maradnak (Gray, Karmiloff-Smith, Funnell, Tassabehji, 2007; Brown, Johnson, Paterson, Gilmore, Gsvdl, Longhi, Karmiloff-Smith, 2003; Racsmány, Albu, Lukács, Pléh 2006) A Williams szindrómások téri nyelvi rendszerét vizsgáló kutatások (Lukács, 2005, Lukács et al. 2007) azt mutatják, hogy a gyerekek téri nyelve hasonló a tipikus fejlődésű gyerekek fejlődéséhez, a különbség egy viszonylag egyenletes rossz teljesítménynek köszönhető. Ezt támasztja alá például, hogy a nyelvtani megértésben a TROG teszten mutatott teljesítményük minden típusú frázis esetében, nem csak a téri feladatokban van az átlag alatt. A téri PPL (Pléh-Palotás-Lőrik, Pléh et al. 2007) teszt Téri ragok és névutók részében a gyerekek feladata, hogy téri megfogalmazásokat megértsenek (Tedd a korongot a szekrény mögé!) illetve produkáljanak (Hol van a korong?). Tipikus fejlődésű és Williams szindrómás gyerekek összehasonlító vizsgálata (Lukács et al. 2007) azt mutatta, hogy a téri névutók és ragok esetében a Williams szindrómás gyerekek rosszabbul teljesítenek, mint a tipikusan fejlődőek, azonban a mintázat megegyező; vagyis megfigyelhető náluk is a céllal szemben a forrás kódolásának viszonylagos nehézsége. A téri referenciakeretek kérdésköre az ő esetükben azért különösen érdekes, mert a téri reprezentáció és a nyelvi reprezentáció hatása itt szétválasztható. Nyelvi reprezentációik sérültek ugyan, azonban egyrészt mintázatuk hasonló a tipikusan fejlődő gyerekekéhez, másrészt a mentális koruknak megfelelő. Ezért amennyiben a referenciakeretek valóban a nyelv által meghatározottak, akkor lemaradott, de tipikus mintázatú fejlődést kellene látnunk, mely a mentális korban illesztett csoporténak kellene, hogy megfeleljen. Mivel a téri kogníciójuk jóval az intelligencia által elvárt szint alatt van, ezért ha egy általános képességfejlődés és téri emlékezet határozza meg a téri referenciakeretek kialakulását, akkor a 16

17 Williams szindrómások a tipikusan fejlődő gyerekektől nagyon eltérően fognak válaszolni és ezt a hátránukat nem is tudják behozni. Vizsgálati kérdéseink Az egészséges gyerekek fejlődési vonala Kérdés: Igaz-e, hogy a gyerekek téri választásai idővel egyre egocentrikusabbak lesznek? Levinson és kritikusai (pl. Li és Gleitman 2002) vizsgálatai felnőttekre vonatkoznak, mi azonban arra voltunk kíváncsiak, hogy gyerekeknél hogyan alakulnak a téri referenciakeretek. Levinson rendszeréből az is következik, hogy ezek a különbségek a nyelv hatásaként jönnek létre, így feltételezhető, hogy a nyelv elsajátítása közben változnak. Ha Levinson (1996) alapján feltételezzük, hogy az eltéréseknek valóban a nyelv az oka, akkor a nyelvi fejlődéssel párhuzamosan az allocentrikus választások csökkenését és az egocentrikus választások növekedését kell tapasztalnunk, hiszen a magyar általában intrinzikus vagy relatív sémákat használ a téri viszonyok leírására. Egy ezzel versengő elmélet Piaget (1970) elgondolása, mely szerint a gyerekek eredendően egocentrikusak (vagyis a relatív viszonyítási keretet használják), s csak később képesek egyáltalán allocentrikusan gondolkodni (mely esetünkben az abszolút iránynak felelne meg). Másrészt az intrinzikus választások erősségét támasztja alá, hogy a szatellita típusú nyelvek esetében maga az irány alakilag könnyebben általánosítható kategória, hiszen minden igénél van egy szócska, mely az irányt kódolja. Emiatt feltételezhetően a magyar anyanyelvű gyerekek az intrinzikus irányultságokat (ki, be, át) hamar megtanulják, és ez korán hatással lehet más, nem nyelvi feladatokban nyújtott teljesítményükre. Li és Gleitman (2002) nyomán szintén arra a következtetésre jutunk, hogy a gyerekek ego- vagy allocentrikus választásait nagyrészt a közvetlen környezet határozza meg, azaz érzékenyek lesznek a kísérleti helyzetben meglévő intrinzikus támpontokra. Korábbi vizsgálataink (Pléh, Felhősi és Schnell, 2001) azt mutatják, hogy a magyar gyerekek téri referenciakeretei nem a relatív, hanem éppen az abszolút irányba mozdulnak el, azonban az eredmények ellentmondásosak, mert a gyerekek két analóg feladatban máshogyan viselkedtek és a korcsoportok felosztása is egyenetlen volt. Jelen vizsgálatban az egyik kérdésünk az volt, hogyan változik 3 és 10 éves kor között a gyermekek választása egy forgatásos téri referencia-feladatban. Azért ezt az életkort választottuk, mert azt feltételeztük, hogy a nyelv ekkor elég nagy fejlődésen megy keresztül 17

18 ahhoz, hogy a hatása megnyilvánuljon. A piaget-i váltás kicsivel korábban, valamikor 2 és 4 év között következne be, vagyis elvileg a fiatalabb vizsgált csoportokban részben észlelhető lenne. Ennél fiatalabb gyerekekkel emlékezeti nehézségek miatt nem tudtuk felvenni a tesztet. Williams szindróma és a téri referenciakeret-választás fejlődése Kérdés: Eltér-e a Williams szindrómások mintázata a tipikusan fejlődő csoportétól, s ha igen, mennyiben? Ha a Williams szindrómások teljesítménye a ceruza tesztben a nyelvi kontrollcsoporthoz hasonló, akkor bátran kijelenthetjük, hogy a téri referenciakereteket főként a nyelv határozza meg. Amennyiben azonban a tipikusan fejlődő csoporthoz képest nem csupán rendkívüli elmaradást, vagyis egy náluk sokkal fiatalabb korcsoportnak megfelelő eredményeket vagy esetleg hanem teljesen eltérő mintázatot mutatnak, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a téri referenciakeretekre a fő hatást a téri kogníció vagy más mögöttes kognitív képességek adják. Ez egyben azt jelentené, hogy a téri referenciakeret nem nyelvfüggő, és így a nyelvi relativizmus magyarázata sem helytálló. Csoportkülönbségek és téri referenciakeretek Kérdés: Van-e szerepe a téri referenciakeretek megválasztásában a nemnek, a kezességnek vagy az iskolai képzés jellegének? A tipikusan fejlődő gyerekek esetében megvizsgáltuk, hogy a kezesség, az iskolai osztály típusa (testnevelés vagy német nyelvű tagozat) és a nem milyen hatással van a téri referenciakeretek választására. Amennyiben a téri referenciakeretek megválasztása biológiailag meghatározott, azt várnánk el, hogy a kezesség és részben a nemek között találunk stabil különbséget. Amennyiben környezetileg meghatározott, de nem a nyelv, hanem valamilyen más mögöttes tényező befolyásolja, akkor azt várnánk, hogy a tagozatnak lesz lényeges hatása a feladatban. 18

19 Egyéni különbségek és téri referenciakeretek Kérdés: A nyelvi fejlődés, az empátia vagy az általános kognitív fejlődés jósolja be legjobban a téri referenciakeret-választást? Levinson elmélete (1996) alapján azt feltételezhetjük, hogy amennyiben találunk változást, akkor ennek okozója a nyelv, továbbá a folyamatos relatív-választás növekedésnek összefüggésben kell állnia a nyelvi fejlődéssel. Ezzel szemben Piaget (1970) szerint nem a nyelvi, hanem az általános kognitív fejlődés okozza a decentrálást, mely az egocentrizmus csökkenéséhez vezet ezt a vizsgálatban az abszolút választások növekedésében lehetne tetten érni. Amennyiben a nyelvi tesztek pontszáma és a téri referenciakeretek megválasztása korrelál egymással, akkor nagyrészt valóban a nyelv hatásának vagyunk tanúi. Ezzel szemben, ha Piaget elmélete a helytálló, akkor az általános képesség tesztjeivel kell, hogy korreláljon a téri referenciakeretek választásának változása. Amennyiben viszont a téri referenciakereteket a perspektívaváltás képessége és a tudatelmélet fejlődése határozza meg, akkor az Empátia teszttel találunk összefüggést. 19

20 Kísérleti leírás A vizsgálat Vizsgálatunkban Levinson és munkatársai (pl. Levinson 1996; Pederson et al. 1998) kutatásainak mintájára téri feladatokat adtunk gyerekeknek, amelyekben egy adott elrendezést 180 -os helyzetváltoztatást követően kellett felidézniük vagy reprodukálniuk. Az első feladat, a ceruza-teszt (1. a, b, c, d,) mind az öt korcsoport esetében közös volt, ezen kívül az óvodás gyerekekkel egyéb téri és nyelvi teszteket (részletesen lásd alább), a 8 és 10 éves gyerekekkel pedig két további típusú forgatásos téri referencia-tesztet végeztünk el. A forgatásos feladatok azonos sémára épülnek. A gyerekek egy inherens irányultsággal rendelkező tárgyat (ceruza, útvonal labirintusban) vagy tárgyak irányultságot tartalmazó téri elrendezését figyelik meg azzal az utasítással, hogy figyeljék meg jól, mit látnak. Ezt követően 180 -os fordulat után (a gyerekek megfordultak a tengelyük körül és egy másik ugyanolyan asztalt láttak) több alternatíva közül kell kiválasztaniuk a látottak megfelelőjét. (Az utasítás Melyik ceruza áll ugyanúgy? Válaszd ki a kettő közül! az 1. feladat a, b, c, d, esetében, valamint Próbáld elrendezni ezeket a tárgyakat úgy, ahogy az előbb voltak! a 2., és Válaszd ki, melyik útvonalon ment végig a kavics! a 3. feladat esetében. Lásd 3. ábra. A három feladattípus: 1a. ceruzák alaphelyzet, 1b. ceruzák egocentrikus előhívó, 1c. ceruzák allocentrikus előhívó, 1d. ceruzák szagittális, 2. tárgyak elrendezése, 3. labirintus) Ügyeltünk arra, hogy a kísérleti szobában ne legyenek allocentrikus orientációt előhívó kulcsok. Az óvodás gyerekek egy részénél a szobában egy sátrat állítottunk fel, és a vizsgálatokat abban végeztük, hogy az asztalon és a tárgyakon kívül a gyereket semmi más környezeti támpont ne befolyásolja a feladatok megoldásában (lásd Li és Gleitman, 2002) kritikáját). Mivel azonban az eredmények semmilyen jelentős aspektusban (preferált referenciakeret, következetesség) nem tértek el szignifikánsan a sátor nélküli helyzetekben kapott eredményektől, a további korcsoportok esetében csupán arra figyeltünk, hogy az ablak, mint fő allocentrikus támpont mindig a gyerek mögött vagy vele szemben helyezkedjen el, továbbá, hogy a függöny be legyen húzva. A két kísérletvezető a gyerek mögött, illetve a gyerekkel szemben állt, hogy ők maguk se szolgáljanak allocentrikus téri jelzésként. Feltételezésünk szerint az instrukció megértése egyik csoportnak sem okozott nehézséget, az ugyanúgy kifejezés értelmezéséhez szükséges kognitív és nyelvi fejlettség már a legkisebb, 3 éves csoport esetében is adott. 20