A világ legérdekesebb tényei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A világ legérdekesebb tényei"

Átírás

1 A világ legérdekesebb tényei HA valaki tüsszent, azért mondjuk, hogy "Egészségedre!", mert olyankor az ember szíve megáll egy ezred-másodpercre. A garnélarák a szívét a fejében hordja. A babonás skótok soha nem viselnek pirosat és zöldet együtt. Ezen kívül Skóciában nem szabad ásót bevinni a házba, mert akkor hamarosan ássák valakinek a sírját. Ha pedig valaki három hattyút lát együtt repülni, az nemzeti csapást jelent. Máltán azokon a kéttornyú templomokon, melyeken két toronyóra is van, szándékosan különböző időt mutatnak az órák. Ennek a hagyománynak egy babona az alapja, mégpedig az Ördögöt akarják megtéveszteni, hogy ne tudja, mikor jön el az Ő ideje. Nigériai babona: ha egy férfit megütnek egy seprűvel, impotens lesz, hacsak nem üt vissza hétszer ugyanazzal a seprűvel. Az éjszakai sepregetés pedig balszerencsét hoz a ház lakóinak. A krokodilok egész életükben képesek új fogakat növeszteni. Kb. 75 millió ló él a Földön. Kanada, azaz Canada indián szó, jelentése: nagy falu. Összesen 2267 különböző kígyófajta él a földön. Az átlagos emberi húgyhólyag kb. 370 grammnyi folyadékot képes tárolni. Az emberi combcsont erősebb a betonnál. Az osztriga szeme nagyobb, mint az agya. A Hold nagyon kis mértékben, de mérhetően távolodik a Földtől. Az űrhajósoknak űrutazás előtt nem szabad babot enniük, mert az űrruhában kibocsájtott gáz sérülést okozhat. Sir Temulji Nariman és felesége, Lady Nariman 86 évig voltak házasok, ezzel ők a világrekorderek. Mindketten 5 évesek voltak, amikor összeházasodtak. A világon naponta 12 újszülött kerül tévedésből más szülőkhöz. Az űrszemét nagyon veszélyes dolog. Egy 0.5 milliméteres fémdarab képes kilyukasztani egy űrruhát és megölni az űrhajóst. Egy 10 milliméteres darab egy egész űrhajót is képes lenne elpusztítani. A jojó eredetileg egy fegyver volt, amit a Fülöp-szigeteken használtak, a dzsungelben. Egy egyhetes gazella gyorsabban fut, mint egy teljesen kifejlett ló. A gyomrunk kéthetente új nyálkahártyát termel, máskülönben megemésztené saját magát. Az USA Minnesota államában tilos egy nőnek Télapó jelmezben az utcára mennie. St. Louis-ban tilos a járdaszegélyen ülve csöbörből sört inni. Az USA Nevada államában tilos az autópályákon tevével közlekedni. Az eddig talált legnagyobb paradicsom közel 4 kg-ot nyomott. Triskaidekaphobia: félelem a 13-as számtól. Az olajfák akár 1500 évig is elélhetnek. Dr. Jekyll keresztneve Henry, Mr. Hyde-é pedig Edward. Chucky, a "Gyerekjáték" című horrorfilm főhőse teljes nevén Charles Lee Ray. A név Charles Manson, James Earl Ray és Harvey Oswald nevének keverékéből állt össze. A Fülöp-szigetek 7107 szigetből áll. A világon eladott gyertyák 96 %-át nők vásárolják meg. Tokióban kutyaparókát is lehet kapni ban Indonéziában, a Krakatoa vulkán kitörése után a helyi lakosok a por miatt a naplementét zöld színűnek, míg a holdat kéknek látták. A hold a kitörés után még két éven át megőrízte kék színét. Peru fővárosában, Limában van egy hatalmas, rézből készült Micimackó szobor. A szőrös láb anyai ágról örökölhető. A Piroska és a farkas c. meséskönyvet 1990-ben több kaliforniai iskolában is betiltották, mert volt benne egy kép, melyen Piroska kosarába jól láthatóan egy üveg bort rajzoltak. A ma ismert tíz legidősebb ember közül nyolc koraszülöttként jött világra. Az eddigi leghosszabb matematikai egyenlet, melyet egy tudományos lapban leközöltek, 215 oldal hosszúságú volt. J. Robert Oppenheimer, az atombomba atyja, betegesen félt a macskáktól. Az 1600-as évek közepén Franciaországban illatosított kesztyűt viseltek. Észtország az egyetlen kelet-európai ország, ahol soha nem volt még polgárháború. Japán az első helyen áll a gumióvszer használatában. Náluk az óvszert házról-házra járó női árusoktól lehet beszerezni. Tavaly összesen kb. 3,6 millió dollár értékű pénzérmét dobtak az USA szökőkútjaiba. Monacoban tilos Grace Kelly filmjeit vetíteni, mert Rainer herceg betiltotta. Pár száz évvel ezelőtt csak a gazdagok viseltek fehérneműt.

2 Az ó-latin nyelvben eredetileg csak két magánhangzót használtak. A világ első forgó étterme 1961-ben épült Seattle-ben. Átlagosan kéthetente kihal egy nyelv. Michel Vienkot francia festőművész tehéntrágyát használ festékként képeihez. A viziló több, mint 25 percig képes folyamatosan víz alatt maradni ban Dél-Ugandában felfedeztek egy tavat, melyben 14 ismeretlen halfajt találtak. Ezek a halfajták az eddigi ismeretek szerint sehol máshol nem élnek. A papírpénz nem fűrészporból, hanem pamutból készül, így jobban ellenáll a mosásnak, mint a hagyományos papír. Sir Isaac Newton ugyanabban az évben született, amikor Galilei meghalt. Japánban az összes eladott sajtótermék 20%-a képregény. Az angol ABC 26, a magyar 44 betűjével szemben a tamil ABC 248 betűt tartalmaz. A közlekedési balesetek számát tekintve december 23-a az év legveszélyesebb napja. Hoplofóbia: rettegés a fegyverektől. Tapétát először kínai síremlékek díszítésére használtak. A legkisebb méretű emberi csont a kengyelcsont a fülben. Az agglegények átlagosan tíz évvel rövidebb ideig élnek, mint a nős férfiak. Az afrikai szívorrú denevérnek olyan kifinomult a hallása, hogy közel két méter távolságból meghallja, ha egy bogár mászik a homokon. A világon eddig legtöbb lemezt a Beatles adott el, több, mint egymilliárd darabot. Az Empire State Building legfelső emeletére 1575 lépcsőfok vezet fel. Amerikában a megkövezés 1932-ig érvényben volt, mint alkotmányos kivégzési módszer. A kisállat tulajdonosok 3%-a vesz ajándékot kedvencének Valentin napra. Az űrhajósok 5-8 centiméterrel magasabbak az űrben, mint a Földön. Az amerikaiak 4,6 százalékát alkotják a világ összlakosságának, de testsúlyuk alapján az össznépesség 7 százalékát teszik ki ban Heinrich Heine német költő végrendeletet írt, melyben mindenét feleségére hagyta azzal a feltétellel, hogy az asszony újra férjhez megy majd. " Legalább egy ember legyen, aki sajnálja, hogy meghaltam." - írta a költő. A vöröshajúak közül átlagosan kétszer annyain házasodnak meg már 23 éves koruk előtt, mint a szőkék. A kondorkeselyű több, mint másfél kilómétert képes repülni csőrében egy kifejlett báránnyal. A patkány tüsszentése nem tartalmaz baktériumot ban olyan hideg tél volt, hogy az egész Niagara vízesés megfagyott. Angliában az 1600-as években minden 7 év alatti gyermeket szoknyába öltöztettek, függetlenül attól, hogy lány volt-e vagy fiú. A Scooby Doo Bozontjának igazi neve Norville Rogers. A címe: Menőfalva, Maple utca 224. A kínaiak 60 százaléka beszél angolul és csak 1,5 százalékuk beszéli a kantoni nyelvet. Műszőrme kabátot az 1800-as évek végén készítettek először, és hatszor annyiba került, mint a valódi prémbunda. Elvis Presley zenéjét a világ hét országában tilos hallgatni. A lachanofóbia jelentése: félelem a zöldségektől. A házasságok 12 százaléka végződik válással új ház vásárlása után hat hónapon belül. Évente több, mint két tucat ember hal meg rosszul kilőtt pezsgősdugók miatt. A pezsgőbalesetek egyharmada esküvőkön következik be. Átlagosan 15-ször annyi sót fogyasztunk, mint borsot. Kutatások bebizonyították, hogy a legjobb véralvadásgátló a vámpírdenevér nyála. Az első spanyol telepesek különböző méretű, állatcsontokból faragott gömböket használtak fizetőeszközként. A Bibliában leggyakrabban említett állat a szamár. Kanadában még érvényes egy régi törvény, mely szerint a margarinnak a vajtól eltérű színűnek kell lennie. A felmérések szerint az emberek által legjobban utált állat: a kígyó. Az esküvő-ületágban dolgozók 37 %-a soha nem házasodik meg. Azoknak, akik ebben a szakmában dolgoznak, és házasságra lépnek, 97 %-a válik el két éven belül. Bár a Biblia nem tesz róla említést, de archeológusok és valláskutatók szerint Jézus vegetáriánus volt. New York City-ben több zsinagóga található, mint egész Izraelben. A számítógéphez használatos egér-alátétet 1974-ben találta fel James Spencer, aki eredetileg szőnyeg-ügynök volt. A golflabdát eleinte fából készítették. Később bőrből, és tollal tömték ki. A világon másodpercenként eladnak egy Barbie babát. Az ókori rómaiak a tarajos sül tüskéjét használták fogvájónak.

3 Sylvester Stallone fiatalkorában dolgozott állatkertben is, mint az orszlánketrec takarítója. A hintaszéket Benjamin Franklin találta fel. Az ember élete folyamán átlagosan 23 ezer liter nyálat termel, amivel meg lehetne tölteni két fürdőmedencét. A lány tücsök képes több mint hat kilométerről meghallani a fiú tücsök ciripelését. Felmérések szerint a világon a második legismertebb filmhős Darth Vader, akit csak James Bond előzött meg. Párizs egyszer, 1684-ben egyetlen évig a világ legnagyobb városa volt. Nagy Péter orosz cár rettegett a hídon való átkeléstől. Egy átlagos macska rövid távon mintegy 50 km/h sebességre képes. A kötél általi kivégzéshez általában 7 méteres kötelet használnak. Los Angeles teljes neve valójában El Pueblo de Nuestra Senora la Reina de los Angeles de Porciuncula, de valamiért mégis jobban elterjedt az, hogy L. A. A Hold felszínén 3 golflabda található. A "Galaxis" szó a görög "galacticos" szóból származik, ami tejet jelent. A világon körülbelül 1 milliárd kerékpár közlekedik, kétszer annyi, mint autóból. Az Üdvhadsereg mottója: "Vér és tűz". Hawaii 132 szigetből áll. A pálcikás jégkrémet a 11 éves Fank Epperson találta fel 1905-ben. Véletlenül kintfelejtett egy pohár üdítőt, egy keverőpálcával a hidegben, és másnap reggelre az ital ráfagyott a pálcikára. I. Erzsébet angol királynőnek több, mint 3000 ruhája volt. A világ legedzettebb, azaz legszívósabb állata a szúnyog. Észak-Kanada és Szibéria területén, sőt az Északi Sarkon is képes megélni, csakúgy mint az egyenlítői őserdőkben. A 18. században a burgonyát desszertként fogyasztották. Egy szalvétában tálalták, melegen és sózva. A mozivásznon az első csók May Irwin és John Rice között csattant el, az "Özvegy Jones" című filmben, 1896-ban. Jimi Hendrix, Janis Joplin és Jim Morrison egyaránt 27 éves korában hunyt el. Egy amerikai cég olyan figyelmeztető lámpával ellátott vécét gyárt, mely éjjel zölden világít, ha fel van nyitva a tető. Egy átlagos felnőtt szervezetében milliárd zsírsejt található. Egy bolha a testhosszának 150-szeresére képes felugrani. Ez olyan, mintha mi, emberek, 300 méter magasra tudnánk szökkenni. Ha sosem vagy szomjas, akkor többet kell innod. A kiszáradásra a test válaszul fefüggeszti a szomjúság érzetet. Natalie Portman, aki Amidala hercegnőt játszotta a Csillagok háborúja - Baljós Árnyak című filmben, lekéste a New York-i díszbemutatót, mivel éppen középiskolai vizsgáján vett részt. New York városában naponta átlagban 311 embert harapnak meg patkányok. Emellett évente 1519 lakost harapnak meg polgártársai. Herman Melville "Moby Dick" című könyve a szerző életében mindössze 3000 példányban kelt el. Becslések szerint az NBA (az amerikai profi kosárlabda liga) játékosainak 40%-a rendelkezik priusszal. Amikor a McDonald's 1994-ben éttermet nyitott Kuvait városban, en álltak sorba a nyitáskor. Az autós kiszolgáló rész előtt a kocsisor 11 km hosszú volt. A Mars két holdja a Phobos és Deimos nevet a két lóról kapták, akik a mítosz szerint Marsnak, a háború istenének harci szekerét húzták. Az ókori Egyiptomban a férfiak és a nők egyaránt bogarak páncéljából készült szemfényt használtak. Az M&M csokiban a két M jelentése: Mars és Murrie. Ők találták ki ezt az édességet ben ben egy Robert Ilg Chicago mellett megépítette a Pisa-i ferde torony felére kicsinyített mását és évekig lakott benne. Egy hangya akár két hetet is kibír a víz alatt ben mindössze 4 autó volt az egész Egyesült Államokban. A nyulak immunisak a fekete özvegy pók mérgére. Alektorophobia: rettegés a csirkéktől. Az emberi test minden sejtjében kb. 180 centiméter hosszú a DNS spirál. Az írott történelem legnagyobb orgiáját ie. 200-ban, Rómában tartották, mintegy 7000 résztvevővel. Ha a levegő páratartalma kicspódna és leesne, a Föld óceánjainak vízszintje 7.5 centimétert emelkedne. Egy házilégy percenként et verdes a szárnyával.

4 A tehenek, a rizsföldek és a szemétdombok a világ legnagyobb metángáz előállítói. A hurrikánok elnevezésének szokása egy ausztrál időjóstól származik, aki az általa kevéssé kedvelt politikusok nevét adta a trópusi viharoknak. Indiában és Iránban van a házaknak egy nők számára elkülönített része, aminek a neve "zenana." A világ első napvédő kenőcsét egy floridai gyógyszerész készítette 1944-ben. Benjamin Green kakaóvajat és gránitkávét főzözz össze, majd a saját fején tesztelte. A kotyvalékot Coppertone Suntan Cream néven forgalmazta. San Salvadorban az ittas vezetők sortűz általi halálra ítélhetők. A nők többször utasítják vissza a szívátültetés lehetőségét, mint a férfiak. A világ első vasból épült hídja az angliai Coalbrookdale városban egy család három generációjának munkájával készült el 1782-ben. Abraham Darby fejlesztette ki a kokszolásos technológiát, a fia gyártotta le a vas elemeket míg az unoka építette a hidat. William Shakespeare 154 szonettet írt. A navajo indiánok ugyanazt a szót használják a zöld, a kék és a bíbor színekre. Az emberiség 5000 éves írásos történelme során a többnejűség többször volt elterjedtebb, mint a monogámia. A futball és a vízilabda voltak az első csapatsportágak, amelyek bekerültek az Olimpiai Játékokba, 1900-ban. Az erdőtüzek gyorsabban terjednek hegynek felfelé, mint lefelé. Egy űrhajós alapfizetése a NASA-nál évi dollár. A villámok terjedési sebessége közel fele a fénysebességnek. A telex elterjedése az 1840-es években tette lehetővé az első időjárási térképek megszerkesztését. Előtte olyan lassan terjedt az információ, hogy nem volt értelme ezzel foglalkozni. Az Utah államban (USA) található Bingham Canyon rézbánya a világ legnagyobb, ember készítette gödre. Mélysége mintegy 800 méter, átmérője pedig 4 kilométer. Még az űrből is látható szabad szemmel. Thaiföldön a bal kéz tisztátalannak számít, így nem ildomos bal kézzel enni. Az ujjal való mutogatás durva sértésnek számít, így ujjal csak tárgyakra vagy állatokra szabad mutogatni. A világ legkisebb békája a brazil Aranybéka (Psyllophryne Didactyla), mérete mindössze 9.8 mm. A nagysikerű "Sötét zsaruk" (Men in black) című sci-fi "J" ügynökét eredetileg Chris O'Donnel játszotta volna. Miután ő visszamondta, így kapta meg Will Smith. A történelem során több hajó pusztult el viharokban, mint háborúkban. Bolygónk szárazföldjének kétharmada az északi féltekén található. Az átlagos felnőtt testében található 206 csontból 106 a kezekben (54) és a lábakban (52) helyezkedik el. Évszázadokkal ezelőtt Londonban, a taverna vendége ellenőrizhette a borospincét, hogy nem vizezik-e a bort. Ha a tulaj ezt megtagadta, még akár börtönbüntetést is kaphatott. Az ókori Egyiptomot a fáraók uralták ie től ie. 332-ig. Ezután Egyiptom idegen uralom alá került ban a philadelphiai Jones Wister feltalálta a kanyarpuskát, amellyel fal mögül is lehetett lőni. A fegyver csöve görbe volt, a célzást periszkópszerű eszköz segítette. A világ ügyvédeinek kétharmada az USA-ban tevékenykedik. A "Határ a csillagos ég" kifejezés eredete a Don Quijote című könyvig nyúlik vissza. A rulettet Blaise Pascal, francia matematikus találta fel. A tudományos terminológiában a Nap egy "sárga G2-es törpecsillag". Mexikó a világ legnagyobb spanyol nyelvű, és a második legnagyobb római katolikus vallású országa. A felmérések szerint az összes gyilkosság 45%-át valamilyen vita miatt, hirtelen felindulásból követik el, jelentős részüket barátok, családtagok. Az 1896-os első modern kori olimpián csak az első és második helyet díjazták. Az első helyezett ezüstérmet és olajágból készült koronát kapott, míg a másodiknak bronzéremmel kellett beérnie. Egy 1999-es felmérés szerint egy normál, szavas angolszótár szavainak 93%-a volt regisztrálva, mint ".com" végződésű internetes domain név. Az első Harley Davidson motorkerékpár 1903-ban készült, és egy paradicsomkonzerv doboza szolgált karburátorként benne. Az ókori Egyiptom papjai minden szőrt kitéptek testükről, beleértve a szemöldöküket és a szempillájukat is. Szlovákia önálló államként 1996-ban, Atlantában szerepelt először olimpián. A legtöbb rovarcsípés a lábán éri az embereket.

5 Ha egy homár elveszti az egyik szemét, növeszt helyette másikat. A világ első hordozható számológépét a Texas Instruments kezdte árusítani 1972-ben. A tömege több, mint 1 kg volt, az ára pedig 150 dollár. A Microsoft alkalmazottainak 34%-a indiai. A Vörös-tenger egy algafaj miatt kapta a nevét. Ezek az algák, pusztulásuk után vörösre festik a tenger vizét. A világ leggyorsabb repülő rovarja az Ausztráliai szitakötő, amely 57 km/h sebességre képes. A csigák közül az éticsiga a csúcstartó, 0,05 km/h sebességgel (50 méter óránként). Pályafutása kezdetén Picasso sokszor melegedett a saját munkáiból gyújtott tűz mellett. Floridában, ha egy hölgy elalszik a hajszárító alatt, nem csak ő, de a fodrászat tulajdonosa is megbüntethető. Érdekes módon Brazília még sosem szerzett olimpiai bajnokságot labdarúgásban. A karibi Bahamák 3000 szigete közül mindössze 20 lakott. Wichita városban (Kansas állam, USA)az, hogy egy férfi ki nem állhatja az anyósát, nem lehet válóok. Az izlandi főváros, Rejkjavik lakói télen napi 18 órában gyönyörködhetnek a csillagokban. Ellenben, nyáron napi 24 órát látni a napfényt. A "Menekülés New Yorkból" című film főszerepére a stúdió vezetői Tommy Lee Jonest akarták megnyerni, de végül Kurt Russel lett a befutó. A Palau nevű országocska 2000-ben (Sydney) indult először az olimpiai játékokon. A legöregebb egyéni versenyző, aki olimpián érmet szerzett, a svéd Oscar Swahn volt. Ezüstérmét lövészetben szerezte, 1920-ban. Egy átlagos emberi agy a testsúly mindössze 2%-át teszi ki, és a belélegzett oxigén 25%- át használja fel. A vesék az oxigén 12%át, míg a szív csupán 7%-át használja el. A számítógépes adatvesztések 32%-a emberi hiba miatt következik be. A nyers brokkoli fajlagosan kétszer annyi C vitamint tartalmaz, mint a narancs és közel annyi kalciumot, mint a tej. Az első 3.3 dl-es alumínium dobozos üdítő 1964-ben jelent meg és Royal Crown Cola üdítőt tartalmazott. A Coca Cola és a Pepsi csak 3 évvel később kezdte meg saját termékeinek ilyen dobozban történő forgalmazását. Egy átlagos emberi szem a szürke kb. 500 árnyalatát képes megkülönböztetni. Julio Iglesias ügyvéd volt, mielőtt zenei pályára lépett volna. A színész John Cleese szintén jogászként kezdte. A babagyűjtőket plangonologistáknak is nevezik. A delfinek energiatakarékosságból ugrálnak ki a vízből. Könnyebb a levegőben haladni, mint a vízben. Egy átlagos napon négyen hívják fel Graceland-et és keresik Elvis Presley-t telefonon. A világ fáinak 20%-a Szibériában található augusztus 12-én a Winona nevű tájfun, a nyári szabadságolással karöltve okozta Japán legnagyobb közlekedési dugóját. A 84 mérföld hosszú kocsisorban autó volt érintett. A Nap a közepesen nagy csillagok közé tartozik galaxisunkban, mindössze a csillagok 5%-a nagyobb nála (ami mintegy 5 millárd csillagot jelent). Az Internet egyik leghíresebb keresője a Yahoo. A cég szerint a név egy rövidítés: "Yet Another Hierarchical Officious Oracle." Három évig folyamatosan nyomtatták Johann Gutenberg Bibliáját, mire a 200 darab, két kötetes, 1284 oldalas könyv elkészült. Ebből a mennyiségből jelenleg 47 darab helye ismert. Az első technológiai cég, amely a kaliforniai Szilikon-völgyben telepedett le, a Hewlett- Packard volt, 1938-ban. A Stanford Egyetem két mérnöke, Bill Hewlett és Dave Packard egy garázsban indították cégüket, 1538 dollár tőkével. Az első termékük egy hanggenerátor volt, amit a Walt Disney Studios vett meg, a "Fantasia" című film effektusaihoz. Nagy-Britanniában 1789-ben törvénymódosítással vezették be az akasztásos kivégzési módot. Előtte az általános módszer a megégetés volt. A világ legkisebb szigete, amely ország státuszt kapott a polinéziai szigetvilágban található Pitcairn. Területe mindössze 4,53 négyzetkilométer. Az amerikai Szabadságszobor mutatóujja 2,5 méter hosszú, a körmök rajta 33x25 centiméter méretűek. A Föld középpontjában a nyomás 4185 tonna négyzetcentiméterenként. Ugyanez az érték a Jupiter esetében háromszor ekkora. A térképkészítés művészete idősebb, mint az írás művészete. Olaszországban 1892-ben emelték 12 évre a házasulandó lányok életkorának alsó határát.

6 Az egyiptomi Nakhla-ban egy meteorit agyonütött egy kutyát. Az 1911-ben történt eset az egyetlen modern kori bizonyított eset, amikor egy meteor agyonütött egy élőlényt. A Merkur bolygón egy nap kétszer annyi ideig tart, mint egy év, mivel a Merkur nagyon lassan forog a tengelye körül, viszont gyorsan kering a Nap körül. Egy Merkur-év kevesebb, mint 88 földi napig tart. Belgium az egyetlen ország, amelyben sosem hoztak az erotikus filmeket cenzúrázó törvényeket. A Muppet Show című sorozatot kitiltották a szaud-arábiai tévékből, mivel az egyik szereplője (Röfi kisasszony) egy malac. A testméretéhez képest legnagyobb aggyal a hangya rendelkezik az összes élőlény közül. Bár kevesebb, mint 10 év alatt sikerült embert a Holdra juttatni, a századi mérnököknek 22 évre volt szükségük a cipzár megtervezéséhez. Több, mint 500 halfaj képes mérhető mennyiségű elektromosságot termelni. Az angliai Stonehenge 1500 évvel idősebb, mint a római Colosseum. A mellbimbó piercing nem mai keletű találmány, igen népszerű volt az 1800-as években a hölgyek körében. A Jupiter körül keringő Ganümédesz a Naprendszer legnagyobb méretű holdja, nagyobb mint a Merkúr és a Plutó bolygók. A Naprendszerben található holdakat mind a római és görög mitológia szereplőiről nevezték el, kivéve az Uránusz holdjait, amelyeknek Shakespeare karakterei a névadói. A Belgiumban született Edda van Heemstra a hollywoodi filmek kedvéért változtatta meg a nevét Audrey Hepburn-re. A statisztikák azt mutatják, hogy a lóversenyeken a favoritnak kikiáltott ló az esetek kevesebb, mint 30%-ban győz. Egy disznó képes decibel hangnyomással visítani. (Az emberi fájdalomküszöb 120dB). Egy átlagos hód évente 200 fát képes kidönteni. A kaliforniai Livermore tűzoltóállomásán van egy villanykörte, amely 1901 óta folyamatosan ég. A sumérok a sör istennőjét Ninkasi névvel illették. A rockzenész Meat Loaf eredeti neve: Marvin Lee Aday. Svédországban törvénytelen az orrán labdát egyensúlyozó fóka hátán utazni. A sörösüveg-gyűjtő tudományos neve: "labeorphilist". A szájharmonika a világon a legnagyobb mennyiségben eladott hangszer. A U2 rockegyüttes neve a megalakuláskor még Feedback volt. Amikor még állt, a berlini fal kb. 42 kilométer hosszúságú volt. Herbert Hoover, aki az USA 31-ik elnöke volt között, az államigazgatásban eltöltött 47 éve alatt valamennyi fizetési csekkjét jótékonysági célra ajánlotta fel. Már politikusi pályája előtt olyan gazdag volt, hogy nem volt szüksége a politizálással szerzett pénzre. Aranyat ékszer céljára először ie környékén használtak Közép- és Kelet Európa vidékein. A "karaoke" japán szó, jelentése "üres zenekar", eredetileg arra találták ki, hogy előadók egyedül is fel tudjanak lépni. Hans Christian Andersen, Cher, Tom Cruise, Albert Einstein, Whoopie Goldberg, Greg Louganis, Lee Harvey Oswald és George S. Patton tábornok egyaránt diszlexiában szenved(ett). Az angol és amerikai kolóniák 1752 szeptember 14-én vették át a Gergely naptárat. Ebben az évben 11 nap hiányzott a szeptember hónapból. Miki egeret Olaszországban "Topolino" néven ismerik. Jimi Hendrix, Janis Joplin és Jim Morrison egyaránt 27 éves korában halt meg. Az USA haditengerészetének szabályzata szerint tilos olyan újoncot felvenni, akin "illetlen vagy obszcén tetoválás" található. Némely perzsaszőnyeg akár 500 évet is kibír használatban. Richard Nixon elnök Watergate műveletében segédkező H.R. Haldeman és Ron Ziegler fiatal korában egyaránt dolgozott Disneyland-ben. A leghosszabb ABC-je a kambodzsai nyelvnek van, 74 betűből áll. A japán női bérgyilkosok neve: "kunoichi" (ők a női ninják). A tehenek 32 foggal rendelkeznek. A Dubaiban található Burj Al-Arab nevű szálloda a világ első, és egyetlen 7 csillagos szállodája 1947-ben New York városára 65 centiméter hó hullott mindössze 16 óra leforgása alatt. A zord időjárás 80 ember halálát okozta. Ha összeadjuk 1-től 100-ig a számokat, 5050-et kapunk eredményül.

7 Az USA Illinois államában a borbélyoknak tilos az ujjukkal felkenni a borotvahabot a kliens arcára. Az 1952-es Olimpián az orosz tornásznő Maria Gorokovszkaja 7 érmet szerzett, amivel azóta is csúcstartó. Egy átlagos villám 5-10 centiméter széles, és 3 kilométer hosszú. Az USA Connecticut államában található Atwoodville város rendeletben tiltotta meg polgárainak, hogy Scrabble-t játszanak, miközben egy politikus beszédére várnak. A "banán" szó afrikai eredetű. Az ókori görögök "pala" néven ismerték. A Phobos, a Mars egyik holdja olyan közel van a bolygóhoz, hogy a sarkkörön álló megfigyelő számára láthatatlan lenne. Naponta háromszor kerüli meg az anyabolygót ben a lengyel királyság Európa legnagyobb állama (Oroszországot leszámítva), lakossága pedig a franciák mögött a második legnagyobb volt. Anglia hivatalos nyelve 600 évig a francia volt. Gabrielle "Coco" Chanel első parfümjét 1921-ben mutatta be, Chanel No. 5 néven. Azért mindjárt az ötössel kezdte a sorozatot, mert ez volt a kedvenc száma. Ráadásul május (ötödik hó) 5-én indította világhódító útjára a legkeresettebb parfümöt. A Himalája - és a világ - legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Everest évente 4 millimétert nő a tektonikus mozgások következtében. Egy narancs felvágása, vagy megtisztítása után gyorsan elkezdi veszíteni a C vitamin tartalmából. 8 óra szobahőmérsékleten vagy 24 óra hűtőben, és a vitamintartalom 20%-a eltűnik. Cook kapitány 1768-as csendes óceáni utazása során a 98 fős legénység 41 tagját vesztette el skorbut (C vitamin hiánya miatt kialakuló betegség) miatt től az összes brit tengerjáró hajón kötelezővé tették a citrom és a citromlé fogyasztását. Kanada 1992-ben beszüntette a nemzeti szépségkirálynő választást, mert az illetékesek szerint ez ledegradálja a nőket. A páncélos lovagok annak idején a sisakrostélyuk felemelésével azonosították egymást, miközben a királyuk után lovagoltak. Ebből a mozdulatból alakult ki aztán a katonaságnál ma is alkalmazott tisztelgés. Az akupunktúrát orvosi céllal ie körül, a kínai Shen-Nung császár alkalmazta. A március 11-i madridi merénylet és a szeptember 11-i (09.11) amerikai merényletsorozat között 911 nap telt el. A világon Skóciában születik a legtöbb vöröshajú ember. A skót lakosság 11%-a vörös hajú. Agatha Christie "Egérfogó" című műve a történelem leghosszabb ideig játszott színdarabja. Az első, 1 milliónál nagyobb példányszámban eladott CD "Brothers in Arms" című volt, a Dire Straits együttestől. Az első milliós DVD pedig a Matrix. A világ államai közül egyedül Líbia zászlaja egyszínű: zöld. A Naprendszerben a Föld az egyetlen bolygó, amely nem a római vagy a görög mitológiából kapta a nevét re a világ 33 legnagyobb városa közül 27 Ázsiában terül majd el. Houdini eredeti neve Erich Weiss volt. Felmérések szerint több nő beszél a kocsijához, mint férfi. Az emberi testben keringő vér körülbelül egy perc alatt tesz meg egy teljes kört. Becslések szerint az USA-ban a felfegyverzett civilek háromszor annyit bűnözőt ölnek meg, mint a rendőrség. A Vatikán Svájci Gárdistái olyan egyenruhát viselnek, amelyet Michelangelo még a XVI. században tervezett. A krokodilok időnként köveket nyelnek le, hogy könnyebben tudjanak lemerülni a víz alá. A filmekben leggyakrabban előforduló sportág a box. A világ legrövidebb folyója az USA Oregon államában található D River, amely mindössze 40 méter hosszú. Az indiai orrszarvúnak 2, az afrikainak 1 tülke van. "Peladophobia": félelem a kopaszodástól. A csótányok 5 km/h sebességgel képesek futni. Egy normál légzés során a tüdőnkben található levegő mindössze 10%-át cseréljük ki. Egy mély lélegzetvétel, vagy nagyobb megterhelés esetén ez az érték felmegy 80%-ra. Az 1700-as évek elejétől 1862-ig Angliában a szappan az arisztokrácia luxusának számított, és adót vetettek ki arra, aki használta. Amikor az első kereskedelmi telefonszolgáltatás elindult 1927-ben London és New York között, a beszélgetés első három perce 75 dollárba került. Walter Hunt 1848 augusztus 10-én szabadalmaztatta újfajta töltényét, amelyben már benne volt a kilövéshez szükséges puskapor is.

8 A delfinek rendelkeznek a legfejlettebb hallással az állatvilágban. Az emberénél 14-szer érzékenyebb a hallószervük. A színész Walter Matthau apja pap volt a cári Oroszországban. Egy versenyló 7-10 kg között veszít a tömegéből egy verseny során. Fred Astaire és Ginger Rogers a filmes szerződésük szerint soha nem táncolhatott együtt nyilvános helyen. Egy daguerreotype (a fénykép elődje) elkészítéséhez 15 perc expozíciós időre volt szükség. New York városában 3000 hot dog árus működik. Az emberi agy még 37 órával a halál beállta után is küld elektromos impulzusokat. Francis Galton angol antropológus, Charles Darwin unokatestvére dolgozta ki az ujjlenyomat általi személy azonosítás módszerét. Egy 1976-os, sertésinfluenza ellen adott védőoltás több halálesetet és megbetegedést okozott, mint az influenza, ami ellen bevetették. Melbourne, az ausztrál nagyváros területének 26%-át parkok foglalják el. Az ókori Mexikóban mindössze kétféle háziállatot tartottak: a kutyát és a pulykát. Egy 80 kilós ember csontváza mintegy 14 kilogrammot nyom. A méhek évente több embert ölnek meg, mint a mérgeskígyók. Az atléták tesztelését anabolikus szteroidok használatának kimutatása érdekében 1976 óta végzik. Az angol trónörökös Károly herceg és fia, William sosem utazhat ugyanazon a repülőgépen. Az MG angol autómárka a "Morris Garage" rövidítése. Szerte a világon 375 szervezet alapítottak Sherlock Holmes emlékének. A legnagyobb ilyen csoport a japán Sherlock Holmes Club, 1200 taggal. Andie McDowell az 1984-es Greystoke: The Legend of Tarzan című film forgatásakor képtelen volt változtatni délies akcentusán, ezért a film végleges változatában Glenn Close szinkronizálta. Az amerikai Jeep terepjárómárka a hadsereg által használt "General Purpose" szó rövidítéséből származik (G.P. kiejtve hasonlít a Jeep hangzásához). Az Amerika trópusi erdeiben élő háromujjú lajhár jól úszik, de a talajon csak vonszolni képes magát. A világ selyemtermelésének 70%-át Kína biztosítja. A brazil Rio de Janeiro polgárait úgy nevezik, hogy "Cariocas." Japán, Jordánia és San Marino himnusza egyaránt 4 sorból áll. A Neptun óriásbolygó 1846-os felfedezése óta a Nap körüli pályájának 3/4-ét futotta be. (Vagyis, 3/4 neptuni év telt el azóta). Libanon a Közel-Kelet egyetlen olyan állama, amelynek nincs sivataga. A burgonya semmivel sem hizlal jobban, mint mondjuk az alma. Szingapúrban tiltott a kétütemű motorok használata. Egy új autó adója mindössze 5 dollár, azonban az autó öregedésével ez az összeg egyre nő. 8 évesnél idősebb járművel tilos az utcára menni ben Clark Gable őrnagy leszerelési papírját a későbbi elnök, Ronald Reagan írta alá. Gable-t kapitánná nevezték ki. Egy átlagos felnőtt ember feje kb. 5.4kg - éppen mint egy kisebb bowling-golyó. Ha egy pár két évig együtt él, az orosz törvények szerint házastársnak tekintendő. Ezt hívják polgári esküvőnek. A "Happy Birthday" című dal volt az első, amelyet az űrben elénekeltek március 8- án, az Apollo IX űrhajósai zendítettek rá. Egy átlagos pók közel 2 km/h sebességre képes. Clark Gable születési bizonyítványában a "nem" rovatban "lány" szerepelt. A Hófehérke eredeti, Grimm testvérek-féle verziójában a gonosz királynőt izzó vascipőkben táncoltatták halálra. Annak ellenére, hogy mindenki úgy tartja, hogy Napóleon alacsony ember volt, a testmagassága elérte a 167 centimétert, ami a mai Franciaországban sem tekinthető átlag alattinak. Egy tehén elérheti a 700 kg tömeget, és napi 28 kg táplálékot is fogyaszthat. Ulysses S. Grant amerikai elnököt egyszer letartóztatták, mivel lovával nem tartotta be a washingtoni sebességkorlátozást. A büntetése 20 dollár bírság volt. Madagaszkár a világ negyedik legnagyobb szigete. Emily Dickinson 900-nál több verset írt, amelyből mindössze 4 jelent meg életében ben a Hermész aszteroida veszélyes közelségben haladt el a Föld mellett. A távolsága kevesebb volt, mint a Hold távolságának kétszerese ben a New Jersey állambeli (USA) Atlantic City-ben 42 férfit tartóztatott le a rendőrség a helyi strandon, mivel topless fürdőruhát viseltek. A Vénusz bolygó közel kör alakú pályán kering a Nap körül, így ott nincsenek évszakok.

9 980-nál több ismert fajtájukkal a denevérek adják az összes ismert emlősfaj 23 százalékát. Egy Neander-völgyi előember agya nagyobb volt, mint a modern embereké. A Camel cigaretta dobozán látható teve beceneve: Old Joe. Alexander Borogyin, a híres orosz zeneszerző elismert kémiaprofesszor volt Szentpétervárott. Egy 60 kilós krokodil az állkapcsával 770 kg tömegnek megfelelő harapóerőt képes kifejteni. Egy ember kilogrammnyit. A Linckia columbiae nevű tengeri csillag képes akár egyetlen centiméteres darabkájából visszanöveszteni a teljes testét. A világ legrosszabb klímájú helye valószínűleg az oroszországi Jakutszk környéke. Télen nem ritka a -63 Celsius fok sem, nyáron pedig akár a 40 Celsius fokos hőség sem. Először a La Manche-csatornát mellúszásban úszták át, 1875-ben. Az első külföldi uralkodó, aki az USA-ban találmányt szabadalmaztatott, a marokkói II. Hasszán király volt. Találmánya egy videomagnóval kombinált elektrokrdiográf volt, amellyel a szív teljesítményét lehetett vizsgálni. A kínai Tangshant sújtotta a XX. század leghalálosabb földrengése július 28-án ember, a lakosság egynegyede pusztult el. Svédországban a legmagasabb az egy főre jutó ketchup fogyasztás. Léteznek olyan sáskafajok, amelyek kifejlett állapotukban mindössze néhány hetet élnek. Előtte viszont 15 évet töltenek a földben lárvaként. India egyes részein a folyó medrében vörös iszap található. A környéken élő elefántok így rózsaszínben pompáznak, mivel rendszeresen hemperegnek az iszapban, így védekezve az élősködők ellen. Európa és a volt Szovjetunió tagállamai termelik a világ burgonyatermésének 75%-át. Egy jobb évben Oroszország egymaga adja a világ burgonyatermésének egyharmadát. Egy úszülött csecsemő feje teszi ki teljes tömegének egynegyedét ben az első fizikai Nobel-díjat Wilhelm Conrad Röntgen kapta, az általa - titokzatosságuk miatt - X sugaraknak nevezett felfedezéséért. A békák csontjaiban is új gyűrűk keletkeznek minden téli alvás során, hasonlóan a fák évgyűrűihez. A tudósok ez alapján meg tudják határozni az állat életkorát. Az ókori Görögországban egy nő, ha akár csak egyetlen olimpiai versenyszámot is megnézett, halállal lakolt érte. A McDonald's évente 2500 tonna szezámmagot használ fel az ételeiben. Ralph Macchio egy 14 éves srácot játszott a "Karate kölyök" című filmben. A színész akkor volt 22 éves. A világ népességének egynegyede vegetáriánus. Az első háziasított madár a lúd volt. A zsiráfok egyszerre 5 percet alszanak, összesen kb. 20 percet naponta. Évente 8.5 milliárd gumióvszert gyártanak világszerte. Manapság milliónyi ember iszik vodkát paradicsomlével keverve, de kevesen tudják, hogy ez az ital a New York-i Harry's Bar nevű kocsmából származik. Harry eredetileg Red Snapper névvel illette a italt, később viszont Bloody Mary néven vált híressé. A gin és a kanaszta nevű játékok egyaránt a mah-jongg nevű régi kínai játék leszármazottai, amely több, mint 1000 éves. Theodore Roosevelt volt az első amerikai, aki elnyerte a Nobel-békedíjat, 1906-ban. Napóleon egyik kezét mindig a ruhájába dugta, mivel krónikus viszketegségben szenvedett, és így feltűnés nélkül tudta a hasát vakarni. JP Morgan, az amerikai milliárdos 1902-ben megvásárolta a White Star Line nevű hajózási társaságot. A társaság a következő 10 évben megépítette a Titanicot, amely a hiedelemmel ellentétben nem brit, hanem amerikai hajó volt. Morgan részt vett volna a Titanic első - és egyetlen - útján, de az utolsó pillanatban lemondta az utazást. Három olyan karakter csoport található egy írógépbillentyűzeten, amelyekben ABC sorrendben helyezkednek el a betűk: f-g-h, j-k-l, és o-p. Henry Cavendish, az 1700-as évek egyik legnagyobb tudósa olyan betegesen szégyenlős volt, hogy sosem beszélt egyszerre több ember előtt. A nőkkel szembeni félénksége miatt a női alkalmazottaival kizárólag írásban kommunikált, ha valamelyikük az útjába került, azonnal elbocsátotta. Külön bejáratot építtetett a házába, ahol úgy tudott távozni, hogy senkivel sem kellett találkoznia. Egyedül, magányosan halt meg. Egy John Haight nevű illető tartja a fánkevés világrekordját. Kicsit több, mint 6 perc kellett neki 29 fánk befalásához. A XVIII. századi angol szerencsebarlangokban külön alkalmazott volt, akinek semmi más munkája nem volt, csak a dobókockákat kellett lenyelnie, ha a rendőrség razziázott. Thomas Alva Edison első jelentősebb találmánya a négyszeres sebességű távíró volt, amely egy időben négy üzenetet tudott küldeni.

10 Az 1994-es "Féktelenül" (Speed) című filmben 12 buszt használtak fel az elaknásított busz filmezésére. Kettőt felrobbantottak, egy busz fogyott az ugratós jelenetben. Eggyel vették fel a nagysebességű jeleneteket, egy pedig kizárólag csak az alulról filmezett jelenetekhez kellett. Az Encylopaedia Britannica hagyományosan olyan személyekkel íratja szócikkeit, akik abban a témakörben elismert szaktekintélyek. Így a "bűvészet" témakört Harry Houdini, a "pszichoanalízis" témakört pedig Sigmund Freud írta annak idején. Minden idők legnagyobb rock koncertjét Rod Stewart tartotta, 1994 Újévkor. Több, mint 3.5 millióan hallgatták. A Sargasso-tengernek nincsen partvidéke, mivel az Atlanti óceán közepén helyezkedik el. New Yorkban tilos a vevő előzetes tájékoztatása nélkül eladni egy szellemlakta házat. A férfiak 14 százaléka emlékszik vissza úgy, hogy nem élvezte élete első szexuális együttlétét. A nők körében ez az arány 60 százalék Ford T-Modell autót gyártottak, valamennyit fekete színben. Ahogyan a geológusok a Földet vizsgálják, a szelenológusok a Holdat. Időszámításunk előtti harmadik században Eratosztenész precíziós műszerek nélkül megmérte a Föld sugarát. Eredménye a jelenleg is elfogadott értékhez képest egy százalékos pontosságú. Henry Cavendish, az 1700-as évek egyik legnagyobb tudósa olyan betegesen szégyenlős volt, hogy sosem beszélt egyszerre több ember előtt. A nőkkel szembeni félénksége miatt a női alkalmazottaival kizárólag írásban kommunikált, ha valamelyikük az útjába került, azonnal elbocsátotta. Külön bejáratot építtetett a házába, ahol úgy tudott távozni, hogy senkivel sem kellett találkoznia. Egyedül, magányosan halt meg. Három olyan karakter csoport található egy írógépbillentyűzeten, amelyekben ABC sorrendben helyezkednek el a betűk: f-g-h, j-k-l, és o-p. A tevehús tisztátalannak van bélyegezve a Bibliában. A nők New Yorkban szabadon mászkálhatnak az utcán fedetlen keblekkel, amennyiben ezt nem üzleti célból teszik. Az 1920-as években komolyan elterjedt nézet volt az, hogy a dzsessz zene szexuális diszfunkciót okoz. Egy cég odáig ment, hogy "dzsesszálló" bútort árusított. A spenót a mai Irán területén volt őshonos, a világ többi részén nem is ismerték a keresztény kor hajnaláig. Az aztékok olyan erős szexuális serkentő hatást tulajdonítottak az avokádó nevű gyümölcsnek, hogy a szűzeknek érinteniük sem volt szabad. A szürkebálnák évente közel kilométert vándorolnak, többet, mint bármelyik más emlős ben Annie Edson Taylor volt az első ember, aki végigment a Niagara vízesésen egy hordóban. Egy macska életének 30%-át tölti tisztálkodással. Michael J. Fox középső neve: Andrew. A kecskék pupillája téglalap alakú. Unatractiphobia: félelem a csúnya emberektől. A Play-Doh gyurma 1956-os bemutatkozásakor még csak fehér színben volt kapható. Egyetlen pamutbálából mintegy 215 farmernadrág készíthető. A híres csillagász, Johannes Kepler anyját boszorkánysággal vádolták. Amikor a vietnami háború során Saigon elesett, az amerikaiak evakuálására szólító jel Bing Crosby "Fehér Karácsony" című száma volt. James Bond fedőcégének neve: Universal Exports. Amathofóbia: bizarr félelem a portól. Mielőtt elindulna hazulról, a kisállattartók egyharmada kapcsolja be a tévét vagy a rádiót, hogy kedvence ne unatkozzon egyedül. Volt idő, amikor Kambodzsában tilos volt egy rizstövet bántalmazni. Egy felnőtt ember körülbelül lélegzetet vesz naponta. Az 1905-ös amerikai futball szezon során 18-an haltak meg, 159-en rokkantak le játék közben. A tudósok képesek agyműtétet végezni csótányokon. Nejlont először 1938-ban állítottak elő. Első felhasználási területe a fogkefék sörtéje volt. Ha az USA Kalifornia állama külön ország lenne, a világ ötödik legnagyobb gazdasága lenne. Thomas Jefferson úgy íratta meg saját sírfeliratát, hogy azon semmi nem utalt rá, hogy az USA elnöke volt. Bankrablás közben legnagyobb arányban a bankrablók haláloznak el. Noha a világon mintegy emberi fogyasztásra alkalmas növényfaj létezik, a világ élelmiszereinek 90 százaléka mindössze 20 fajtából készül.

11 Egy tehén először 1930 február 13-án repült repülőgépen. A legtöbb szakértő szerint Hasfelmetsző Jack balkezes volt. Hong Kong jelentése magyarul: "illatos kikötő". A világ legöregebb, még működő zongoráját 1720-ban készítették. Egy 50 kilogrammos ember a Marson csak 19 kilogrammot nyomna. A japán nők 75%-a rendelkezik vibrátorral. A világméretű átlag: 47%. A világ első videomagnója 1965-ben készült és egy zongora nagyságával vetekedett. A tizenéves lányok 68 százaléka a hasát formálná át leginkább. Az elmúlt 500 évben legalább embert öltek meg a vulkánok. Két kígyó között a szexuális aktus tipikusan 6 és 12 óra hosszat tart. Teréz Anya eredeti neve Agnes Gonxha Bojaxhiu volt. A liftek és a mozgólépcsők csak az USA-ban évente 30 embert ölnek meg és másik ember sérüléséért felelősek. A kanadai Manitoba-ban tilos a mellékhelyiségben dohányozni. AZ USA-ban 5 darab Las Vegas nevű város található. A darts tábla közepe ("bull's eye") a talajtól pontosan cm magasságban kell, hogy elhelyezkedjen. A Playboy alapítójáról (Hugh Hefner) egy nyúlfajt neveztek el. A faj latin neve: Sylvilagus palustris hefneri. Egy Boeing 747 (Jumbo Jet) tömege 76 afrikai elefántéval egyezik meg. A megfigyelések szerint azok az emberek, akik pattogatott kukoricát esznek a moziban, háromszor sűrűbben fakadnak sírásra a film alatt. A világ legnagyobb sörivói a csehek. Őket az írek és a németek követik. A teherhajókból évente körülbelül konténer veszik el. Ausztráliában kétszer annyi kenguru él, mint ember. A feljegyzett, leghosszabb csók világrekordja 30 óra 45 perc, amelyet 1999 április 5-én, az izraeli Tel Avivban rendezett csókversenyen állítottak fel. A valaha élt legalacsonyabb ember az indiai Gul Mohammed volt ( ), mindössze 57 centiméter testmagassággal. Mary Shelley Frankenstein című könyvében a főhős Frankenstein által életre keltett élőlény neve Adam volt. Mongut, Sziám királyának 9000 felesége volt. Mielőtt szifiliszben meghalt volna, kijelentette, hogy csak az első 700-at szerette. A múzeumok aránya a lakosságra vetítve Izraelben a legmagasabb. Ha belép egy áruházba, a női vásárlók kilencven százaléka jobbra indul el. H. G. Wells utolsó szavai: "Menj innen! Jól vagyok!" A francia nős férfiak több kozmetikumot használnak, mint feleségeik. A világon percenként 70 ember kerül kórházba kutyaharapás miatt. A martini nevű italt először 1862-ben készítették. Az ókori Görögországban a lánykérés módszere az volt, ha egy almát dobtak a kiszemelt hölgynek. Ha a hölgy ezt elkapta, elfogadta az ajánlatot. Az USA-ban több törvény szabályozza a szexuális magatartást, mint az összes európai országban együttvéve. Genofóbia: félelem a szextől. A január, február és március hónapban házasulók között a legmagasabb a válási arány. A "felhőkarcoló" elnevezést először 1888-ban, egy 11 emeletes ház kapcsán használták először. Egy átlagos zongora kb alkatrészt tartalmaz. Mucofágia az orvosi elnevezés az orrpiszkálás eredményének elfogyasztására. A dél-ázsiai hím orángutánok hangos böfögéssel figyelmeztetik az élőhelyükre tévedő idegen hím fajtársaikat. A UNIX operációs rendszer neve egy rövidítés: UNiplexed Information and Computing System. A Szabadság-szobor koronája kilátótoronyként is üzemel. Az első osztályú tyúktojásnak el kell érnie a 65 grammot. Angliában a polcokra kerülő termékek 1,69%-át ellopják. A bírósági perektől való félelmet Liticaphobia-nak nevezik. A kontinensek tektonikus mozgásának köszönhetően az Atlanti óceán ma 40 méterrel szélesebb, mint Columbus idejében volt. A bagoly az egyetlen madár, amely a felső szemhéjával pislog. Az összes többi madár az alsó szemhéját húzza fel. Az indiában használt nyelvjárások száma eléri a 845-öt. Egy nő által felhasznált rúzs fele a gyomrában köt ki. Nagy-Britannia leggyakoribb kocsmaneve: "Vörös Oroszlán" (The Red Lion).

12 Az ENSZ hivatalos nyelvei: angol, francia, arab, kínai, orosz és spanyol. A bowlingban használt bábuknak mindössze 7.5 fok dőlésszög kell a felboruláshoz. Egy felmérés szerint a svéd nők 25%-ának volt 50-nél több férfival nemi kapcsolata. 69%- uk nyilatkozott úgy, hogy már vett részt csoportos szexben. A szúnyogokat a kék szín jobban vonzza, mint bármelyik más szín. A kínai írás több, mint írásjelet tartalmaz. Egy átlagember 85 éves koráig körülbelül kilométert tesz meg gyalogolva. Az 1687 előtt készült órákon csak egy mutató volt: az órákat jelző (jelenleg) kismutató. Az amerikaiak több időt töltenek el sztriptízklubokban, mint a roadway színházi előadásain, a helyi színházak előadásain és a klasszikus zenei koncerteken együttvéve. A Matrix - Újratöltve című film végén látható stáblista 1943 nevet tartalmaz. A legnagyobb béka a Kamerunban honos Góliát béka (Conraua goliath), amely közel 30cm nagyságú és eléri a 3.3kg testsúlyt is ban egy pénzszállító meghalt, amikor dollárnyi aprópénz esett rá. Egy gyorsulási versenyeken használt "top-fuel" dragster versenyautó teljes gázon annyi üzemanyagot fogyaszt, mint egy Boeing 747-es repülőgép. A Naprendszer valamennyi bolygója elférne a Jupiterben. Az exhibicionisták között legnagyobb számban a nős férfiak találhatók. Szakétők szerint egy igazi orgazmus 112 kalóriát éget el, míg egy színlelt 315-öt. A Coca-Cola Company a világ legnagyobb cukor vásárlója. A rapper Ice Cube igazi neve: O'Shea Jackson. A Disney World szórakoztató park naponta 56 tonna szemetet termel. Alexander Graham Bell találta fel a fémkeresőt 1881-ben. Konfuciusz egy 70 éves katona tizenegyedik gyereke volt. A Coca-Cola Afrika legnagyobb magántulajdonú munkaadója. Samuel Beckett "Breath" (Lélegzet) című darabját 1970 áprilisában mutatták be. A darab mindössze 30 másodpercig tartott, színészek és dialógusok nem szerepeltek benne. A legtöbb elefánt könnyebb, mint egy kékbálna nyelve. Az első autó, amelyet légkondícionálóval láttak el, egy Packard típusú volt. Egy ausztrál darázs tudományos neve: "Aha ha". Michael Jackson rendelkezik South Carolina állam (USA) himnuszának szerzői jogai felett. Egy házilégy átlagos élettartama 1 hónap. A "kutya" szó angolul "dog". Érdekes módon az ausztrál őslakosok Mbabaran nyelvén ez szintén "dog". Brooklynban (New York) tilos egy kutyát arra kényszeríteni, hogy a fürdőkádban aludjon. Egy átlagos ember szeme napi 30 percen keresztül van csukva pislogás miatt. Egy dél-amerikai guppi volt az első hal a világűrben (1976-ban). Sean Connery egyszer koporsó-fényezőként dolgozott. Szerte a világon másodpercenként 9 Viagra tablettát fogyasztanak (2003-as adat). Becslések szerint Finnországban félmillió szauna található. Skócia homokot exportál Szaud-Arábiába. A világ első, feljegyzett autólopása 1896-ban történt, 10 nappal a benzinmeghajtású motor bemutatása után. A ruhamoly nem rendelkezik gyomorral. A híres szabadulóművész, Houdini, betanította a kutyáját, hogy kibújjon egy pár miniatűr bilincsből. Négy órán belül elfogyasztott 100 csésze kávé elegendő koffeint tartalmaz ahhoz, hogy megöljön egy átlagos embert. Egy átlagos csuklás 5 percig tart. Az első nővé operálást 1950-ben a dán Christian Hamburger végezte egy George Jargensen nevá new yorki férfin, aki aztán Christine Jargensen néven folytatta életét. Egy ember a lefejezése után még majdnem 8 másodpercig tudatánál van. A férfiak kb. 40 hajszálat veszítenek naponta. A nők ugyanakkor 70-et. Hippokratesz, az orvostudomány atyja azt állította, hogy egy nő mellbősége növelhető, ha a hölgy hangosan énekel. Franciaország 1963-ban egy macskát lőtt ki a világűrbe, akinek Feliette volt a neve ben az USA egy Ham nevű hím csimpánzt lőtt ki az űrbe. A sör volt az első védjeggyel ellátott termék. A brit Bass Pale Ale sör 1876-ban kapta meg a márkavédjegyet. A hajók avatásának szokása - amely során egy üveget törnek szét a hajó oldalán - az 1600-as évek végén, a brit tengerészetnél mutatkozott be. A Második Világháborúban az USA légierejénél több katona halt meg, mint a tengerészetnél. Az előírt 30 bevetés teljesítése során a halálozási esély 71% volt.

13 A világ első pornófilmje az 1908-as francia "al'ecu d'or oula bonne auberge" című alkotás volt. A Don Juan 1926-os változatában Lionel Barrymore tartja az egy filmen belül legtöbbet csókolózó színész rekordját. Mary Astort és Estelle Taylort 127-szer csókolta meg. Egy film videoforgalmazásából átlagosan ötször akkora bevételt termelnek a stúdiók, mint a mozijegy eladásokból. Az első rajzfilm, ami megkapta a legjobb filmnek járó Oscar díjat, a Disney-féle "Szépség és Szörnyeteg" volt, 1991-ben. A ZZ Top nevű együttes egyetlen olyan tagjának, aki nem visel szakállt, Beard (Szakáll) a családneve. Az "Unforgiven", "A Perfect World", "The Bridges of Madison County" és az "Absolute Power" című filmek kísérőzenéjét Clint Eastwood szerezte. A világ legnagyobb mennyiségben eladott hangszere a harmonika. A "Martha My Dear" című Beatles-dalt Paul McCartney a Martha nevű juhászkutyájáról írta augusztusában Peter Stewart az angliai Birmingham városában 408 órára javította a diszkótánc világrekordját. A világ legnagyobb diszkóját 1979-ben rendezték a New York-i Buffalo kongresszusi központban vendég táncolta be a helyet a Guiness Rekordok Könyvébe ban a svéd Roland Ohissont olyan koporsóba temették, amely teljes egészében csokoládéból készült. Thomas Jefferson úgy írta meg saját sírfeliratát, hogy abban nem tett említést arról, hogy az USA elnöke volt. Burt Reynold apja a floridai West Palm Beach rendőrfőnöke volt Újév napján Theodore Roosevelt 8513 emberrel rázott kezet. Orville Wright megszámozta a tyúkjai által tojt tojásokat, és mindig időrendi sorrendben fogyasztotta el. A bankrablások közben meghalt emberek között legnagyobb arányban a bankrablók találhatók. Julius Caesar kiváló úszó volt. II. Fülöp spanyol király palotája 1200 ajtót tartalmazott. Az ókori Egyiptomban élő Peseshet úrnő (ie környékén) volt a történelem első ismert nőnemű orvosa. Egy női hajtincs akár 3 tonna súlyt is elbír. Brigham Young mormon vallási vezetőnek 27 feleségétől 56 gyermeke született. Átlagosan két evőkanálnyi vér szükséges egy férfi nemiszerv erekciójához. Tom Arnold, Sandra Bullock, Chevy Chase, Bill Cosby, Kris Kristofferson és Bruce Willis egyaránt bárban dolgoztak csaposként filmes karrierjük előtt. A Coca Cola Company a világ legnagyobb vanília vásárlója. A világ lőfegyvereinek egyhatoda AK-47 típusú otthon pusztult el, amikor az amerikaiak ledobták atombombájukat Hiroshimára. A nemdohányzók többször álmodnak, mint dohányos társaik. A krokodilok évente mintegy 2000 embert ölnek meg. Összehasonlításként: a méhek 1500, az elefántok 250 míg a rettegett cápák 25 áldozatot szednek. A ketchupivás világrekordját Dustin Philips (USA) tartja, aki egy 14 unciás (kb. 4 deciliter) paradicsomszószt egy 6 mm vastag szívószálon keresztül 33 másodperc alatt fogyasztott el szeptember 23-án. A Csendes-óceán keletről nyugatra "folyik". A Fülöp-szigeteknél az óceán szintje 60 centiméterrel magasabb, mint Panama partjainál. Ronald Reagan, az USA 40-ik elnöke, fiatalkorában 77 embert mentett ki a vízből, amikor egy folyóparti strandon dolgozott úszómesterként Dixonban. Az F-117 lopakodó vadászbombázó aerodinamikai fejlesztése során felhasználták a poszméhek repülésének vizsgálati eredményeit. Egy jegesmedve több, mint 80 pingvint képes megenni egy ültő helyében ben az USA-ban 2983 férfi élt, aki 14 éves korára megözvegyült. Ugyanekkor viszont csak 289 özvegy vagy elvált nő volt megszámolható. A világ második legnagyobb példányszámban előforduló állatfaja: a puhatestűek. Azok az emberek, akik sosem házasodnak meg, 7.5-szer nagyobb eséllyel kerülnek be a kórházak idegosztályára. Julius caser idejében a világ összlakosságát 150 millió emberre becsülik. Napjainkban a világ lakossága 2 évente 150 millió emberrel növekszik. Tonga szigetének egyetlen golfpályája csak 15 lyukat tartalmaz és nem jár büntetés, ha egy majom ellopja a labdát.

14 Annak a cégnek, amelynél annak idején Elvis Presley kamionsofőrként dolgozott, Frank Sinatra volt a tulajdonosa. A kakaóbab latin neve: Theobroma caco, ami lefordítva annyit tesz: istenek eledele. Egy átlagos irodai munkahely 400-szor annyi baktériumot tartalmaz, mint egy átlagos irodai mellékhelyiség. John Wilkes Booth eredetileg csak elrabolni akarta abraham Lincolnt. A terve az volt, hogy addig tartja túszként a fogságában, amíg az összes konföderációs háborús fogoly ki nem szabadul. A "Snickers" nevű csokoládészeletet egy lóról nevezték el. Jack Mercer 45 évig szinkronizálta Popeye-t, a tengerészt, ezzel ő tartja a rajzfilm szinkronhangok időcsúcsát. Finnországban a legmagasabb a népességre vetített internetezők aránya: fő 1000 lakosra vetítve (2000-es adat). Az őrült Matuska Szilveszter a hídrobbantást szeptember 13-án követte el. Egy szabványos rotringbél 6 cm hosszú. A legöregebb ember, akin műtétet hajtottak végre, 111 éves és 105 napos volt. A klasszikus matrózsapka igazából egy segédeszköz. Amikor vizes lesz, a sapkában rekedt légbuborék a víz felszínén tartja a matróz fejét. A zenész Rod Stewart egyszer sírásóként is dolgozott. A versenyeken a ping pong játékosoknak tilos fehér trikót viselniük, mivel így rosszul látható lenne a labda. A washingtoni Fehér Ház minden munkanapon levelet kap. A Star Trek legendás U.S.S. Enterprise űrhajójának neve a TV sorozat piszkozatában még U.S.S. Yorktowne volt. A vadon élő madarak 75%-a elpusztul 6 hónapos kora előtt. Az Uránusz bolygón a nyarak 21 földi évig tartanak. Henry Ford sosem szerzett jogosítványt. Mohandas Gandhi középső neve Karamchand volt. Kínában él az emberiség 25%-a, de ők fogyasztják el a világ cigaretta termelésének 30%- át. A világ legrövidebb menetrendszerinti légijárata a skót Westray sziget és Papa Westray között közlekedik. A repülési idő alig 2 perc ban elsőként az orosz légitársaság mutatta be a fedélzeti illemhelyet. A 60 millió lakosú Franciaországot évente közel 60 millió turista keresi fel. A világ egynegyede közlekedik a bal oldalon (túlnyomórészt egykori brit gyarmatok). Az orosz gyártmányú Iljusin IL-76TD a világ legnagyobb tűzoltó repülőgépe ban mindössze 1 utas halt meg repülőgépszerencsétlenségben, míg a negatív csúcs 1985-ben volt, ekkor 526 utas halt meg egy év alatt (a 2001-es évről nincs adat, ez az év valószínűleg súlyosabb volt). A világ első vonatának csúcssebessége elérte a 8 km/h értéket. A kaliforniai Glynn Wolfe 28 törvényes házasságot kötött, összesen 41 gyermeke van. A pí értéke tizedesjegyig ismert novemberében a texasi Jewettben Johnny Deel Foley 98,51 méterre dobott el egy tojást Keith Thomasnak anélkül, hogy eltört volna. Vannak olyan antilopfajták, melyeknek 4 szarvuk van. Egy felnőtt férfi szíve körülbelül 30 dkg. Az USA bíróságai idejük felét személygépkocsikkal összefüggő perek tárgyalásával töltik. Az uborka 96%-a víz. A "Popeye" című rajzfilm 1931-es bemutatója után az USA-ban 33%-al nőtt meg a spenótfogyasztás. Az 1960-as évekig a hosszú hajú férfiakat nem engedték be Disneyland-be. Az első, polgári célokra készült Hummer terepjárót Arnold Schwarzenegger vásárolta meg. Az autó egyébként több, mint 3 tonna és 210 centiméter széles. A Doors frontembere, Jim Morrison volt az első rocksztár, akit a színpadon tartóztattak le. Elvis halála után, a boncoláskor 10 különböző gyógyszert találtak a testében. Los Angeles alapterületének majdnem egynegyedét autók foglalják el. Az autók légzsákja körülbelül 300 km/h sebességgel nyílik ki. Angol anyanyelvű ember 350 millió él a földön. Az angliai Edward Newsom július 22-én, 105 éves korában autót vezetett ben egy Janice Deveree nevű hölgynek 36 cm-es szakálla volt. Charles de Gaulle volt francia elnököt körülbelül 31-szer próbálták meggyilkolni. A bölömbika egy gázlómadár, párzása idején bömbölő hangokat hallat, innen ered az elnevezése. A többkarú gyertyatartót kandelábernek is nevezik.

15 Hitler eredeti neve Schiklgruber volt. Egy Forma-1-es futam alatt a pilóták akár 3 kg-ot is fogyhatnak. A kínai Nagy Fal 5,5 méter széles, és körülbelül 6500 km hosszú. A természetben nem található vas tiszta állapotban. Lehel kürtje elefántcsontból készült. Az 1940-es Olimpiát Tokióban rendezték volna, de a háború miatt elmaradt. Pat Kruse, a Torquay United labdarúgó-játékosa január 3-án, a Cambridge United ellen a meccs 6. másodpercében öngólt fejelt. Sztálin neve "acélos"-t jelent, eredeti neve Dzsugasvili volt. Az Eiffel-torony csúcsára 1710 lépcsőfokon lehet felgyalogolni. Az Országház 40 millió téglát tartalmaz. Az angol Roger Bacon megjósolta a XIII. században az autó, a repülőgép, és a gőzhajó létrejöttét. Jutalma 20 évi börtön volt. A pí értékét 1596 óta használják. A TBC bacilusát Robert Koch fedezte fel. Mikszáth Kálmán 2-szer szólalt fel a Parlamentben több évtizedes képviselősége alatt. A Föld kérge és az ember körme is évente kb. ugyanannyival, 3 cm-rel nő én az alaszkai Cooper-folyó mentén 24 óra alatt 198 cm hó hullott. A New York-i Szabadság szobrot Franciaország adományozta az USA-nak 100 éves függetlenségének ünnepére án Dionisio Pulido mexikói farmer kukoricaföldjének végében vulkánkitörés indult meg. 1 év alatt 336 méter magasra nőtt a Paricutín névre keresztelt tűzhányó. A gabonakörök csodálóit cecerológusoknak nevezzük. A Bajkál-tó vize az emberiségnek 40 évre elég lenne. A szervusz szó a "servus" szóból ered, ami szolgát jelent. A szablya egy olyan görbe kard, melynek csak az egyik oldala van kiélezve. A vörös hajú emberek altatásához több altatóanyag szükséges. A nyilvántartásban szereplő leghosszabb és legnagyobb súlyú tehervonat aug én gördült végig a dél-afrikai sishen-saldanhai pályán. 660 vagonból állt, és 7,302 km hosszú volt. A 861 km-es távolságot 22 óra 40 perc alatt tette meg. (Forrás: Guinness Rekordok könyve 1992) A feleségcipelő bajnokságot évente megrendezik a Finnországi Sonkajarviban egy 235 méter hosszú akadálypályán. Az eddigi rekord 1 perc 6,2 másodperc. Az ausztrál Tommy Johnst körülbelül 3000-szer tartóztatták le iszákosság miatt. A kémiai elemek periódusos rendszerét Dimitrij Mengyelejev alkotta meg, azoknak az elemeknek, amiket addig még nem fedeztek fel, rendszerében helyet hagyott ki. Anonymus III.Béla király ismeretlen jegyzője volt márciusában a Japán Ohkura falu lakói 29,43 méter magas hóembert építettek. A denevérhal nem úszik, hanem mellúszói segítségével gyalogol a víz fenekén. Egy kékbálna nagyobb vérereiben egy kisgyermek úszkálni tudna. 1 gramm földben akár millió élőlény is lehet. Amikor Napóleont az akkori pápa császárrá akarta koronázni, elvette tőle Napóleon a koronát, és ő tette a saját fejére. A régi rádiók akkora nagyok voltak, hogy egy macska nyugodtan bele tudott fialni. A krumplibogár nem kizárólag a krumplin telepszik meg. A paradicsomtól kezdve rengeteg zöldséget károsít meg. Egy angol yard 91,4 centiméter. Minden idők leggyorsabb csigája egy "Archie" nevű csiga volt, aki 33 cm-t 2 perc 20 mp alatt sprintelt végig. A jogászok és politikusok nem indulhatnak a világ legnagyobb hazudozóversenyén, a Nagy- Britanniai Cumbriában. A kólafa, a kávécserje, sőt, még a kakaófa gyümölcse is tartalmaz koffeint. A Shell olajtársaság emblémája a fésűkagyló. Egyszer egy megjelölt ráknak 29 évébe tellett, míg a Vörös-tengerből a Földközi-tengerbe vándorolt. Ez 5,6 km/év átlagsebességet jelentett. Egy kékbálna élete során, míg a petéből kifejlett állat lesz, 30 milliárdszorosára növekszik. Három sikertelen házasság után Charlie Chaplin végül megtalálta az igazit. Negyedik házassága Oona O'Neill-el tartósnak bizonyult, a lány apjának rosszallása ellenére is. Az 1943-ban tartott esküvő idején Chaplin 54 éves volt, míg a lány 18. Medici Katalin volt az első nő Európában, aki dohányt használt. Nem pipázott, hanem tubákolt.

16 A bolti tolvajok körében négyszeres a nők aránya. Az egyes országokban kötelező csók a házassági ceremóniák végén egy szelídített változata annak a régi szokásnak, miszerint a fiatal pár a szertartás végén a násznép színe előtt szeretkezett. A törpe növésű embereknek általában normál méretű gyerekeik születnek. Egy ember akkor szenved hexadectylism nevű betegségben, ha egyik vagy mindkét kezén vagy lábán hat ujjal született. A skótok először elutasították a burgonya felhasználását, mivel a Biblia nem tesz említést erről a növényről. Az áramütések 60%-a viharos időben végzett telefonbeszélgetés során következik be. A világ első sífelvonóját egy olyan szerkezetről mintázták, amely banánt szállított a hajók belsejébe. Az angol költő, Thomas Chatterton 17 éves korában hunyt el, Mozart 36 évesen, Raphel 37 évesen, Aubrey Beardsley 26 évesen, a festő Mazaccio 27 évesen távozott az élők sorából. Freddy Mercury, a Queen legendás énekese eredetileg Farookh Bulsara néven látta meg a napvilágot. A brit királnyő, II. Erzsébet, 1976-ban küldte el első üzenetét. Ha külvárosainak lakóit is beleszámítjuk, akkor Tokió a világ legnépesebb városa, a maga 30 millió lakosával. Arról nincs feljegyzés, hogy embereket ütött volna agyon meteorit, de állatokat ölt már meg ilyen módon. A Föld keringési sebessége folyamatosan lassul, emiatt néhány millió éven belül szükségtelenné válik a szökőév. Egy teljes napfogyatkozás során a hőmérséklet akár 6 Celsius fokot is csökkenhet. Az eddig megfigyelt legnagyobb jéghegy 335km hosszú és 97km széles volt. Az a szállítójármű, amely az űrrepülőgépet a kilövőálláshoz szállítja, óránként 3 kilométeres sebességgel mozog. Bolívia tartja a kormányváltások világrekordját ös függetlenné válása óta több, mint 200 kormány volt hatalmon. Olaszország is jól áll, 1945 óta 57 kormány és 22 miniszterelnök váltotta egymást. Az első elektronikus levelet ( ) 1972-ben Ray Tomlison küldte. Szintén az ő ötlete volt, hogy a címzettet jel válassza el a számítógép nevétől. Az első neon reklám 1923-ban, egy Packard autókereskedésen jelent meg. A levegővel töltött gumiabroncsokat előbb használták kerékpárokon, mint gépjárműveken. A világ legöregebb, folyamatosan lakott városa a szíriai Damaszkusz. Egy strucc szeme nagyobb, mint az agya. Az egyiptomi keselyű, egy holló méretű fehér madár, köveket emel a levegőbe, hogy a strucctojásra ejtve feltörje azt. Ez a madár egyike azon kevés élőlényeknek, amelyek képesek eszközöket használni. James Bond a nevét egy philadelphiai ornitológusról kapta, akinek könyve Ian Fleming házában kallódott. A nők 5.3 alkalommal sírnak egy hónapban. A férfiak csak 1.4-szer. Gabriel Fahrenheit 1714-ben alkotta meg a higanyos hőmérőt. Európában a teaivás 1610-ben, Kínából került be ben kezdődött a kávézás szokása millió évvel ezelőtt a delfinek és az emberek egy közös őssel rendelkeztek, amit Mesonycid néven ismernek. Az emberi agy csupán a teljes test tömegének 2%-a, de a test energiaszükségletének 20%-át igényli. A Monash Egyetem egy új dinoszaurusz fajt Qantassaurus-nak nevezett el, az ausztrál légitársaság, a Quanta után. Az óceánok és tengerek annyi sót tartalmaznak, amivel a szárazföldeket 170 méter magasan be lehetne borítani. Testük méretéhez képest a bogarak a legerősebb állatok bolygónkon. Egy orrszarvúbogár például saját tömegének 850-szeresét képes elvinni a hátán. A legtöbb szívroham hétfőn következik be. Az USA-ban 813 TV készülék jut 1000 lakosra. Maliban 1 TV készülék jut 2500 lakosra. Az UFO-észlelések 68%-át férfiak jelentik be. Az Új-Foundlandon található Argentiában átlagosan évi 206 a ködös napok száma. A fiatal zsiráfok havi 2.5 centimétert nőnek ben brit tudósok alkották meg az első atomórát. Az első ébresztőórát 3500 éve az egyiptomiak találták fel. A legnagyobb ismert csillag 2.9 millárd kilométer átmérőjű, a Napnál 2000-szer nagyobb. A leghosszabb, nő által végrehajtott űrutazás 188 napig, 4 óráig és 14 másodpercig tartott. A jegesmedvék nem észlelhetők infravörös kamerával, a hőszigetelő bundájuk miatt.

17 A világ első félvezető tranzisztora golflabda nagyságú volt. Manapság egy bélyeg nagyságú lapkára több tízmilliót képesek felvinni ben a Mount Pelee nevű vulkán Martinique szigetének mind a lakosát megölte kitörésével. Az egyedüli túlélők a börtönbe zárt foglyok voltak. Greg Rusedski teniszező adogatásának sebessége elérte az impozáns 238km/h sebességet. A kínai és az amerikai alligátorok is képesek áttelelni olyan módon, hogy a fejük belefagy a jégbe és csak az orruk van kint a levegőn. Így több hónapot is képesek túlélni. Az Amazonas folyó mentén találtak egy 8 millió éves alligátor kövületet, amely egy 12 méter hosszú és kb. 18 tonnás állattól származott. Bár az esőerdők csak a Föld területének 7%-át borítják, a világ élővilágának 40%-a él bennük. A Windows 2000 forrásszövege 29 millió sorból áll. Megannyi sikertelen kísérlet után, végül 1866-ban fektették le az első távírókábelt Európa és Amerika között. Számítások szerint a világ népessége 2150-re érheti el a 10 milliárdot. Az Uránusz óriásbolygó Miranda nevű holdján 20 kilométer magas hegyek találhatók. A Mars egyik holdja - a Phobus - spirál alakú pályán kering a bolygó körül. Körülbelül 100 millió év múlva fog becsapódni a Marsba. Évente átlagosan 40, utasokat szállító repülőgép zuhan le. A repülőhalak képesek akár 6 méter magasan 300 métert is repülni a víz felett. A szibériai Bajkál-tóban található a világ édesvízkészletének 20%-a. A tavat 330 folyó táplálja. Egy női magazin felmérésére válaszoló női olvasók 70%-a helyezte előrébb a csokoládét a szexnél. A vezetés közben rádiót hallgató sofőrök 75%-a énekel is. Az alkoholisták 24%-a hal meg balesetben, zuhanásban, tűzesetben vagy öngyilkosság miatt. Abraham Lincoln és Charles Darwin ugyanazon a napon született (1809 február 12). A "gimnázium" szó a görög "gymnazein" szóból ered, melynek jelentése: meztelenül tornázni. Texasban törvénytelen graffitit rajzolni valakinek a tehenére. Egy szörfös egyszer beperelt egy másik szörföst, mert az elcsente a hullámját. Az eljárást aztán megszüntették, mivel a bíróság nem tudta megítélni, mekkora fájdalmat és kárt jelent valakitől ellopni egy hullámot. Paul Winchell nem csak arról híres, hogy ő Tigris szinkronhangja a Micimackó rajzfilmekben, hanem arról is, hogy ő találta fel a mesterséges szívet. Szabadalmát a Utahi egyetemnek adományozta. A világ minden kontinensén található Róma nevű város. Szaúd-Arábiában egyetlen folyó sem található. A rágógumit egy fogorvos, bizonyos William Semple találta fel állkapocs erősítési céllal. Ventura megyében (Kalifornia, USA) a kutyák és a macskák csak engedéllyel élhetnek nemi életet. Ecuador bizonyos részein a férj visszaviheti a menyasszonyt, ha rájön, hogy nem szűz. A szexuálisan aktív felnőttek közül a leszbikusok között a legkisebb a nemi betegségek aránya. Newcastle-ben (Wyoming, USA) törvény tiltja a nemi érintkezést a boltok hűtőszobáiban. A középkori Franciaországban bevett büntetési módszer volt hűtlen feleségek számára az, hogy meztelenül kellett a városon keresztül egy csirkér kergetniük. A tengeralattjárókon mogyoróvajat használnak a szakácsok, mivel ez 450 fok alatt füstmentes. A világ legnagyobb játékforgalmazója: a McDonald's. A világ legkisebb békafaja a Eleutherodactylus iberia, melynek egyedei mindössze 9.5 mm hosszúak. Bár a paradicsom botanikailag gyümölcs, ám az USA Legfelsőbb Bírósága 1893-ban, a "Nix kontra Hedden" perben úgy döntött, hogy a paradicsomot zöldségnek kell tekinteni. Az amerikaiak kétszer több pénzt áldoznak pornográfiára, mint édességekre. A férfi betegek kétszer gyakrabban esnek le a kórházi ágyakról, mint a női páciensek. Egy átlagember akár 11 napig is életben marad víz nélkül. Az első emberi szó, ami a Holdon hangzott el, az "okay" volt. Az Egyesült Királyság lakói több babkonzervet fogyasztanak, mint a világ összes többi lakója együttesen. A New York-i taxisok 90%-a friss bevándorlókból áll. Elvis Presley 19 zeneszámának címében szerepelt a "kék" szó. A XVII. századi brit megszállás idejéig India volt a világ leggazdagabb országa.

18 Az iguánok, koalák és a komodói sárkányok két hímvesszővel rendelkeznek. Egy átlagember 20 és 70 éves kora között 600 órát fordít a szexre. Abraham Lincon 1865 április 14-én írta alá a titkosszolgálat létrehozásáról szóló törvényt, éppen aznap, amikor lelőtték. Zak Starkey, a Beatles dobosa, Ringo Starr fia nem híres apjától tanult dobolni, hanem a Who együttes tagjától, Keith Moontól. Egy Ellen Church nevű fiatal hölgy meggyőzte a Boeing Air Transport embereit, hogy ápolói végzettsége és repülés iránti szeretete alkalmassá teszi őt arra, hogy az utasoknak segítsen vészhelyzetek esetén. Így aztán 1930-ban ő lett az első stewardess. Egy hegedű körülbelül 70, különálló fa alkatrészből áll. A Káma Szutrában a csók húszféle típusát határozták meg. Hogy elkerüljék azt, hogy bizonyos számok többször forduljanak elő, mint a többi szám, a Las Vegasban használt dobókockákat mm tűréssel gyártják. Ez egy hajszál vastagságának 1/17-ed része. Egy sugárhajtóművel ellátott repülőgép kevesebb üzemanyagot fogyaszt méter magasan, mint mondjuk 8000 méteren. Ennek oka az, hogy nagyobb magasságban a ritkább légréteg kisebb légellenállást fejt ki. A gyémánt ellenáll a savaknak is, egyedül nagy hőmérsékleten pusztítható el. Las Vegasban minden 8 lakosra jut egy játékautomata. A Lapos Föld Társaság (akik nem hisznek abban, hogy a Föld gömb alakú) 1547-ben alakult és a mai napig jelentős mozgalom. ~<a href=" target="_blank">~itt~</a>~ lehet csatlakozni hozzájuk ben, egy évvel első rövid repülőútjuk után, a Wright-fivérek felajánlották találmányukat az Egyesült Államok hadügyminisztériumának, azonban a katonákat nem érdekelte a repülőgép. A Fekete Halál néven emlegetett pestisjárvány 1346 és 1352 között Európa lakosságának egynegyedét pusztította el. A halálozási arány egyes városokban elérte a 70%-ot is. Az 1567-es pestisjárvány Zürich akkori 6000 lakosából 3700-at ölt meg. Félelem a fehér színtől: leukophobia. A Bibliában nem tesznek említést sem macskákról, sem patkányokról ban egész Nyugat-Európa rettegett, mivel az évszámban szereplő 3 darab 6-os számjegy a Gonosz száma. Bár a világnak nem lett vége, London kis híján teljesen elpusztult a Nagy Tűzvészben. Amerikában Bambinak nevezik a televíziós vetélkedők olyan játékosait, akik ledermednek a kamerák előtt, ezzel utalva az autók reflektorai előtt lemerevedő szarvasokra. A Waialeale hegy (Hawaii) a világ legnedvesebb helye - évente 1168 milliméter csapadék esik. A világ egyetlen repülő csészealj-leszállópályája St. Paul-ban (Alberta állam, Kanada) található. A bumerángdobás távolsági világcsúcsát a svájci Manuek Schutz tartja 238 méterrel. Ezt a rekordot 1999-ben a Zürich melletti Klotenben állította be végén Németországban 300 nyomdaipari cég 2000 nyomdája, valamint 300 papírgyár dolgozott éjjel-nappal, hogy ellássák a gazdaságot papírpénzzel - köszönhetően a hiperinflációnak. Tanzániában a hím sárga baboon átlagban hat hetente szenved súlyos sérülést egy másik hímmel folytatott küzdelme során. Egy ilyen sérülésből majdnem közel három hét alatt gyógyul fel, így idejének felét lábadozással tölti. Az elefántok 20 kilométerről megérzik az érett gyümölcs illatát. Egy rája sosem látja az ennivalót, amit megeszik, mivel a szemei a felső, a szája pedig testének alsó részén található. Bár 1959-ben kezdték árusítani, csak 1965-ben kapott mozgatható végtagokat a Barbie baba ben, a St. Louis-i Világkiállításon egy Richard Blechyden nevű angol úr gondolt egy merészet. Mivel a látogatók nem érdeklődtek forró teája iránt, hűtve kínálta azt, feltalálván a jeges teát. Togo büszkélkedhet a világ legalacsonyabb bűnözési mutatóival. Mindössze 11 ismertté vált bűncselekmény jut lakosra. Európában nincsenek sivatagok - ezzel egyedülálló a kontinensek között. Az első fizikai Nobel-díjat Wilhelm Conrad Röntgen kapta 1901-ben. Felfedezte, hogy bizonyos sugarak fényhatást keltenek a bárium-platinocianiddal bevont papíron akkor is, ha a papír a másik szobában van. A sugarakat hihetetlen voltuk miatt "X sugaraknak" (X Rays) nevezte el. A mai is használt liftek előfutárát Henry Waterman találta fel 1850-ben.

19 A Bermuda-szigeteken nincsenek folyók, vagy tavak, így az itt élők nagyrészt az esővízre kénytelenek támaszkodni. A Hawaii-szigetek a világ legnagyobb vulkáni hegysége. Hawaiin található a világ legnagyobb hegye is. Bár a Mauna Kea 1200 méterrel nagyobb, mint a Mount Everest, jó része a tenger alatt található, így a tengerszint feletti magassága alatta marad a konkurensének. A Scrabble nevű játékot Alfred Butts találta ki. Egy felmérés szerint az emberek által leginkább kedvelt időpont a szex számára az este 11 óra. Bár közel kétszer akkora távolságra található a Naptól, a Vénusz felszíne mégis forróbb, mint a Merkúré. Henry Ford autógyárának 7 évre volt szüksége, hogy legördüljön az egymilliomodik autó a szalagról. Az 1924-es mérföldkő után 1032 munkanappal viszont már a 10 milliomodik példány is készen volt. Egy Boeing 767 repülőgép 3.1 millió alkatrészből épül fel, amelyet 800 beszállító gyárt. Steve Jobs és Steve Wozniak leginkább az Apple számítógép kifejlesztéséről híresek, ám mielőtt számítógéptervezésre adták volna a fejüket, ők készítették a "Breakout" című népszerű játékprogramot Atarira. A Saguaro kaktusz közel 20 méter magasra nő és 300 évig él. Egy hurrikán 1928-ban átvonult Puerto Ricon, és 75 centiméter hóval terítette be a szigetet. A hó tömege becslések szerint 2.8 milliárd tonna volt. A chilei Atacama sivatagban található Calama városban még sosem esett eső. Az utolsó számolás idején fa élt a New York-i central Parkban. A termeszek kétszer gyorsabban rágják a fát, ha heavy metal zenét játszanak nekik. A valaha mért legnagyobb szélsebességet 1999 május 3-án egy Oklahoma (USA) államban átvonuló tornádóban tapasztalták. A szél sebessége meghaladta az 500 km/h-át. Az amerikai adóhivatalban belső előírás van arra is, hogyan kell az adót beszedni egy atomháború után ben az olasz Ancona-ban egy tornádó 16 méter magasra emelt, majd 100 méterrel távolabb sértetlenül letett egy kisbabát - anélkül, hogy a gyerek felébredt volna ben a Wales-i Glamorgan településen halak hullottak az égből, beterítve három teniszpályányi területet. Egy narancsfa több, mint 100 évig terem. Egy 1421-ben Franciaországba vitt narancsfa 473 éven keresztül termett narancsokat. A hurrikánnak a 120 km/h sebességet meghaladó szélvihart neveznek. A hurrikánok mindig víz felett keletkeznek, átlag élettartamuk 10 nap. A Nap sugárzásának körülbelül a fele éri el a Föld felszínét. Ennek az energiának egyharmada visszaverődik az űrbe, egyharmada az alsó légrétegeket melegíti, a maradék pedig a vizet párologtatja. Karmuala Searlel, a Tarzan figuráját megformáló színészek egyike egy feldühödött elefánt támadása során lelte halálát. A világ legmagasabban fekvő, hajózható tava a Titicaca-tó Bolíviában. Mac von Schillings egy komplett operát írt a Mona Lisáról. A legfigyelemfelkeltőbb színkombináció a fekete a sárgán. Ezután a fekete a fehéren, sárga a feketén, fehér a feketén, sötétkék a fehéren és a fehér a sötétkéken következik. A világ 17 legnagyobb halfajából 15 jelenleg túlzott mértékben halászott vagy már a kipusztulás szélén áll. Becslések szerint az otthoni füstérzékelő szenzorok 60%-a működésképtelen, mert a tulajdonosok vagy nem raktak bele elemet, vagy nem cserélték ki a lemerülteket. A XIX. századi Londonban a lakosság átlagéletkora 27 év volt. A munkásosztályhoz tartozó lakosoké mindössze 22 év. A világon évente közel 50 milliárd Aspirin tabletta fogy. Bangladeshben a népsűrűség kb. 770 ember négyzetkilométerenként. Az Antarktiszon nyáron 2000, míg télen 1000 fő körüli a teljes népesség, holott a hatodik földrész területe közel kétszer akkora, mint az Egyesült Államok. Ha összegyűjtenénk az összes, itt megfordult embert, még egy futballstadiont sem tudnánk megtölteni. Az olajsejkségeket leszámítva Bermudán a legnagyobb az egy főre jutó nemzeti jövedelem. Sir Christopher Wren, a Szent Pál Katedrális építője 51 másik templomot is épített 1670 és 1711 között. Egy holland felmérés szerint a felnőtt holland lakosság fele még sosem utazott repülőgépen, 28%-uk pedig egyenesen fél a repüléstől. A Coca-Cola 1967 óta árusítja a Coke-ot alumínium dobozokban, viszont az első cég, aki így forgalmazott üdítőt, a Royal Crown Cola volt 1964-ben.

20 A közhiedelemmel ellentétben nem a "Dr. No" (1962) volt az első James Bond film, a mozifilmet megelőzte egy tv film, az 1954-es Casino Royale. A Playboy című újság tulajdonosa, Hugh Heffner, pszichológiát hallgatott az Illinois Egyetemen. Egy átlagos amerikai baseball játékos évi keresete 1977-ben: dollár. Egy átlagos baseball játékos éves fizetése 2002-ben: dollár. Los Angeles egyik védjegye, a Hollywood felirat 137 méter szélesen fekszik a Mount Lee oldalán, magassága 15 méter. Az új Hollywood feliratot november 14-én leplezték le Hollywood 75. évfordulója alkalmából, 60 millió televíziónézõ elõtt. A világhírű Hollywood felirat összsúlya 204 tonna Drew Barrymore igazi hírességek között nőhetett fel, hiszen színészdinasztia sarja. Édesanyja, Ildiko Jaid révén félig magyar származású, a keresztapja pedig nem más, mint a híres rendező, Steven Spielberg. Több, mint féle sörmárka létezik. A New Yorki Metropolitanban 3000 hot-dog árus működik. A Földön található szárazföld 70%-a hajlamos az elsivatagosodásra. Petőfi Sándornak és Jókai Mórnak is hobbija volt a vívás, mindkettőjük mestere Chappon Lajos volt. Tudósok becslése szerint a világon kb. 30 millió állatfaj élhet, amiből a tudomány mindössze 1.4 milliót ismer. Egy 1 megawattos szélerőmű által szolgáltatott energiát hagyományos erőműben előállítva évente 2000 tonna széndioxid kibocsátást okozunk. A világ laboratóriumaiban évente 180 tonna gyémántot állítanak elő ipari hasznosításra. Ez a mennyiség kilencszerese a földből kibányászottnak. Az almába harapva a harapásnyom azért válik egy idő után barna színűvé, mert a gyümölcsben található csersav reakcióba lép a levegővel. William Bottke a Cornell egyetemen (USA) kiszámította, hogy legalább 900 olyan aszteroida pályája keresztezi a Föld pályáját, amelynek átmérője meghaladja az 1 kilométert. A világon élő 45 millió vak ember 80%-ának problémáját megoldaná egy egyszerű sebészi beavatkozás. Ezen emberek 60%-a Afrika Szaharától délre fekvő részén, Indiában és Kínában él. Linus Pauling volt az egyetlen tudós, aki két Nobel díjat kapott (egyedül, nem megosztva valakivel). Először 1954-ben kémiai, majd 1962-ben Nobel békedíjat kapott. A Manhattan-project (az amerikai atombomba létrehozására irányuló kísérlet fedőneve) a Második Világháború elején indult, 6000 dollár költségvetéssel. Ezt 1945-ben 2 milliárd dollárra (mai áron 20 milliárd) emelték. A spermabankok -196 Celsius fokon tárolják a "bankbetéteket". Bill Gates Washington tó melletti háza (Seattle) 7 év alatt épült fel és 50 millió dollárba került, a 2001 Űrodüsszeia űrállomása ihlette. Egy 5 szobából álló "agyközpontban" 100 számítógép működik. Pelé labdarúgó pályafutása során 1281 gól szerzett július 16-án néző látogatott ki a Brazília - Urugay labdarúgó mérkőzésre, a Rio de Janeiro városában található Maracana stadionba. A világbajnoki döntőt Uruguay nyerte 2-1-re. Az első magyar labdarúgó mérkőzést Ry Ferenc és Stobbe Ferenc szervezte meg 1897-ben. Az első hivatalosan feljegyzett ókori olimpiát i.e. 776-ban rendezték. A tudósok a levegő széndioxid tartalmát viszonylag pontosan vissza tudják következtetni a grönlandi jégben található széndioxid buborékok számolásával. Napjainkban 360 egység jut egymillió buborékra, 1958-ban 315, míg a dinoszauruszok korában 270 volt a széndioxid tartalom. Sir Harold Spencer Jones királyi csillagász 1957-ben szemfényvesztésnek nevezte az űrutazást - két héttel az orosz Szputnyik-1 felbocsátása előtt. A valaha készített legnagyobb atombombát Nyikita Hruscsov jelentette be 1963-ban, Berlinben. A 100 megatonna robbanóerejű szuper-hidrogénbomba felrobbantásakor 14 km átmérőjű tűzgolyót produkálna. Az Öböl-háború során a szövetségesek darab gyengített urániumot tartalmazó lövedéket lőttek ki. A csillagászatban használt "fekete lyuk" kifejezést John Wheeler használta először, ban. A Pluto bolygó olyan messze van a Naptól, hogy 248 év alatt kerüli meg. Egy friss tojás törés nélküli eldobásának távolsági világcsúcsa méter, melyet ban az USA Texas államában állítottak be. A nagy fehér cápa akár három hónapig is elvan táplálék nélkül.

www.facebook.com/szepsigimi www.szepsigimi.tk

www.facebook.com/szepsigimi www.szepsigimi.tk HA valaki tüsszent, azért mondjuk, hogy "Egészségedre!", mert olyankor az ember szíve megáll egy ezred-másodpercre. A garnélarák a szívét a fejében hordja. A babonás skótok soha nem viselnek pirosat és

Részletesebben

CSILLAGÁSZATI TESZT. 1. Csillagászati totó

CSILLAGÁSZATI TESZT. 1. Csillagászati totó CSILLAGÁSZATI TESZT Név: Iskola: Osztály: 1. Csillagászati totó 1. Melyik bolygót nevezzük a vörös bolygónak? 1 Jupiter 2 Mars x Merkúr 2. Melyik bolygónak nincs holdja? 1 Vénusz 2 Merkúr x Szaturnusz

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)-

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)- OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)- 9. ÉVFOLYAM/ 1. FÉLÉV TANKÖNYV: La spiga: English and American Civilization 1, Az angol nyelvű világ Az angol különféle változatai 2, Egyesült

Részletesebben

Melyik földrészen található hazánk?

Melyik földrészen található hazánk? Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Iskola: Csapatnév: 1. Nevezzétek

Részletesebben

1 William Dodge Neely b: 1809, Pennsylvania; d: 1893, Kansas... 2 Frank Coolidge Neely b: 1856, Iowa; d: 1940, Iowa... 3 Clyde Coolidge Neely b:

1 William Dodge Neely b: 1809, Pennsylvania; d: 1893, Kansas... 2 Frank Coolidge Neely b: 1856, Iowa; d: 1940, Iowa... 3 Clyde Coolidge Neely b: Group 1 1 Thomas Neely b: 1695, Ireland; d: 1756, Pennsylvania... 2 Samuel Neely b: 1722, Ireland; d: 1775, Pennsylvania... 3 Thomas Neely b: 1745, Pennsylvania; d: 1836, Pennsylvania... 4 Samuel Neely

Részletesebben

A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái

A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái A Lakatos Család 2008-2009 Évi Fényképes Krónikái Üdvözlet Denver-ből. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván Norbi, Rachel, Josiah, Joshi és Anna. Röviden szeretnék beszámolni hogy mi is

Részletesebben

IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály

IV. Matematikai tehetségnap 2013. szeptember 28. IV. osztály IV. osztály 1. feladat. Ha leejtünk egy labdát, akkor az feleakkora magasságra pattan fel, mint ahonnan leejtettük. Milyen magasról ejtettük le a labdát, ha ötödször 10 cm magasra pattant fel? 2. feladat.

Részletesebben

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?*****

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és Wilhelm Gustloff?***** *Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?* Szinte mindenkinek, aki a "hivatalos történetírás" műveit olvassa, annak a világ legnagyobb

Részletesebben

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 4. osztályos feladatsor II.

Részletesebben

2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL

2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL - és vacsorára mit kapunk? - ez az idős hölgy cukorbeteg! - ha kérhetném, valami száraz hús legyen inkább, a Bakonyit már ismerjük. - van a csoportban két vegetariánus! - sertéshúst ne, mert mohamedánok.

Részletesebben

Feladatgyűjtemény matematikából

Feladatgyűjtemény matematikából Feladatgyűjtemény matematikából 1. Pótold a számok között a hiányzó jelet: 123: 6 a 45:9.10 2. Melyik az a kifejezés, amelyik 2c-7 tel nagyobb, mint a 3c+7 kifejezés? 3. Határozd meg azt a legnagyobb természetes

Részletesebben

1. Néhány híres magyar tudós nevének betűit összekevertük;

1. Néhány híres magyar tudós nevének betűit összekevertük; 1. Néhány híres magyar tudós nevének betűit összekevertük; Tudod-e, kik ők, es melyik találmány fűződik a nevükhöz az alább felsoroltak közül? MÁJUS NE ONNAN... találmánya:... SOK DELI NYÁJ... találmánya:...

Részletesebben

Z Á K L A D N É P O Z N A T K Y O A M E R I K E

Z Á K L A D N É P O Z N A T K Y O A M E R I K E Amerika dióhéjban Z Á K L A D N É P O Z N A T K Y O A M E R I K E Az Újvilág felfedezése Vikingek 10. és a 11. században (Golf áramlás, Feröer-szigetek, Grönland, Labrador áramlás a mai Boston területéig)

Részletesebben

Csillagászati eszközök. Űrkutatás

Csillagászati eszközök. Űrkutatás Csillagászati eszközök Űrkutatás Űrkutatás eszközei, módszerei Optikai eszközök Űrszondák, űrtávcsövek Ember a világűrben Műholdak Lencsés távcsövek Első távcső: Galilei (1609) Sok optikai hibája van.

Részletesebben

Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével

Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 111 D1 Történetek a Földről Vasco da Gama A XIV XV. századi Európába sokféle kereskedelmi

Részletesebben

Beszámoló a chicagói IMTS 2012 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról az USA-ban 11. rész

Beszámoló a chicagói IMTS 2012 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról az USA-ban 11. rész Beszámoló a chicagói IMTS 2012 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról az USA-ban 11. rész Az eredeti tervünk szerint Moab után visszamentünk volna a 70-es autópályára

Részletesebben

Statisztika 10. évfolyam. Adatsokaságok ábrázolása és diagramok értelmezése

Statisztika 10. évfolyam. Adatsokaságok ábrázolása és diagramok értelmezése Adatsokaságok ábrázolása és diagramok értelmezése A statisztikában adatsokaságnak (mintának) nevezik a vizsgálat tárgyát képező adatok összességét. Az adatokat összegyűjthetjük táblázatban és ábrázolhatjuk

Részletesebben

Mítoszok és Legendák - Három hihetetlen történet

Mítoszok és Legendák - Három hihetetlen történet 2012 április 30. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Mítoszok értékelve és Legendák Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A Mítoszok és Legendák rovatban, most egy titokzatos és halálos csizma legendáját

Részletesebben

3-4 fős csapatok! Érdekességek, újdonságok a közlekedésben Feladat: Tippelj!

3-4 fős csapatok! Érdekességek, újdonságok a közlekedésben Feladat: Tippelj! 3-4 fős csapatok! Érdekességek, újdonságok a közlekedésben Feladat: Tippelj! 1. Hány Mrd Ft-ot igényelt a MÁV az állami költségvetésből 2015- ben? (144 Mrd Ft) 2. Hány vasúti jegykiadó automata van ma

Részletesebben

MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák

MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák Mi a probléma? Az ember a világ legokosabb élőlénye. Tudja, hogyan kell földet művelni, várost építeni, különféle iparágakat létrehozni, repülőgépet készíteni. Ám ez

Részletesebben

Az első Micimackó és barátai figurák. Micimackó. Egy regény, amely meghódította a világot

Az első Micimackó és barátai figurák. Micimackó. Egy regény, amely meghódította a világot Az első Micimackó és barátai figurák Micimackó Egy regény, amely meghódította a világot Az eredeti regény Micimackó című regényt (eredeti címe: Winnie-the-Pooh) A. A. Milne írta az általa kitalált mackó,

Részletesebben

Magyarország 1,2360 1,4622 1,6713 1,8384 2,0186 2,2043

Magyarország 1,2360 1,4622 1,6713 1,8384 2,0186 2,2043 370 Statisztika, valószínûség-számítás 1480. a) Nagy országok: Finnország, Olaszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Svédország, Lengyelország, Görögország, Kis országok: Ciprus, Málta,

Részletesebben

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke Levelező Klub Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke A piros kiskocsi Tomi és Évi a domb tetejére húzták a piros kiskocsit. Beültek a -ba, és elindultak lefelé a lejtőn. Sebesen gurultak ám! Aztán reccs, bumm!

Részletesebben

Nemzetközi Mértékegységrendszer

Nemzetközi Mértékegységrendszer Nemzetközi Mértékegységrendszer 1.óra A fizika tárgya, mérés, mértékegységek. Fűzisz Természet Fizika Mérés, mennyiség A testek, anyagok bizonyos tulajdonságait számszerűen megadó adatokat mennyiségnek

Részletesebben

Poggyász: méret- és súlykorlátozások - United Airlines

Poggyász: méret- és súlykorlátozások - United Airlines Utolsó aktualizáció: 14.04.2019 Poggyász: méret- és súlykorlátozások - United Airlines United Airlines Nézd meg a United Airlines poggyász-szabályzatát. Ne feledd, hogy minden szolgáltató csomagszabályzata

Részletesebben

Arányossággal kapcsolatos feladatok

Arányossággal kapcsolatos feladatok Arányossággal kapcsolatos feladatok 1. Egy régi óra 4 óra alatt 8 percet késik. Mennyivel kell elrevidd az órát este 10 órakor, ha reggel pontosan 7-kor akarsz ébredni?. 6 munkás egy munkát 1 nap alatt

Részletesebben

A NÉPESSÉG VÁNDORMOZGALMA

A NÉPESSÉG VÁNDORMOZGALMA A NÉPESSÉG VÁNDORMOZGALMA A népesség mobilitása (példa: egyetlen személy pozícióváltása ) térbeli vagy földrajzi mobilitás társadalmi mobilitás (vándorlás vagy migráció) lakóhelyváltoztatással lakóhelyváltoztatás

Részletesebben

Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban

Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban Budapest, 2015. október 1. Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban Kibővült a Világ Napijeggyel barangolható országok köre Világ Napijegy Szerbiában, Ukrajnában és Oroszországban

Részletesebben

23 CSOPORTDINAMIKA. James Vagyi International All Rights Reserved. www.jamesvagyi.hu

23 CSOPORTDINAMIKA. James Vagyi International All Rights Reserved. www.jamesvagyi.hu 23 CSOPORTDINAMIKA A csoportok másképpen viselkednek, mint az egyének. A hasonló gondolkodású emberek találkozása a Network Marketing/MLM üzlet rendezvényein, különleges atmoszférát teremt. Nagyon nehéz

Részletesebben

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály Osztá lyozóvizsga te ma ti ka 7. osztály Tankönyv: Földrajz 7. Mozaik Kiadó 1. A földtörténet eseményei 2. Afrika természet- és társadalomföldrajza 3. Ausztrália természet- és társadalomföldrajza 4. Óceánia

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 2

MagyarOK 1.: munkalapok 2 1. Bemutatkozás munkalap Egészítse ki a szavakat! Maria Fernandes v _. Portugál vagyok. Portugáliában é _. Portói vagyok, de Lisszabonban é _. 54 (Ötvennégy) é _ vagyok. Spanyolul és portugálul b _. Most

Részletesebben

Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez

Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez Najat, Shamil Ali Közel-Kelet: térképek, adatok az észak-afrikai helyzet gazdasági hátterének értelmezéséhez A mai közel-keleti változások elemzéséhez elengedhetetlen az eseményeket jelentős mértékben

Részletesebben

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( )

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( ) 1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országok (1993-2007) Év Országok Összes lakosság /milliárd fő/ Tűzesetek /millió db/ Tűzesetben elhunytak /ezer fő/ 1000 lakosra jutó tűzesetek

Részletesebben

Az évezred pénze. Fiatal Vállalkozók Hete Pénzügyi Intelligencia nap - 2010.11.16. Riczkó István SwissFinance Zrt.

Az évezred pénze. Fiatal Vállalkozók Hete Pénzügyi Intelligencia nap - 2010.11.16. Riczkó István SwissFinance Zrt. Az évezred pénze Fiatal Vállalkozók Hete Pénzügyi Intelligencia nap - 2010.11.16. Riczkó István SwissFinance Zrt. Arany Az arany a természetben elemi állapotban előforduló, a történelem kezdetei óta ismert,

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!

Sün Simi. Iskolás Sün lettem Simi. 1. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait! Iskolás Sün lettem Simi Sün Simi. Hol lakhat Sün Simi? Színezd ki, és rajzold oda Simit! 2. Színezd ki Simi táplálékait!. Rajzold le, mi jelenthet veszélyt Simi számára! Óvodából az iskolába. Rajzold le,

Részletesebben

Az indigótól a tintaceruzáig

Az indigótól a tintaceruzáig Tooth Gábor Andor Az indigótól a tintaceruzáig Látogatás Böröcz Andrásnál E cikk apropója néhány New Yorkban eltöl - tött nap, mely során meglátogattam Böröcz András képzômûvészt. Valójában San Franciscóba

Részletesebben

FÁK ÉS REZEK. Antun Webern emlékének. Mennyien énekeltünk már arról hogyan ér a fáról a földre a gyümölcs.

FÁK ÉS REZEK. Antun Webern emlékének. Mennyien énekeltünk már arról hogyan ér a fáról a földre a gyümölcs. FÁK ÉS REZEK Tolnai Ottó FAK ÉS REZEK I. Antun Webern emlékének Mennyien énekeltünk már arról hogyan ér a fáról a földre a gyümölcs. Például hatodik ujjam (kisgyerek koromban leoperálták) ér úgy a porba.

Részletesebben

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

T E R M É S Z E T E S A N YA G

T E R M É S Z E T E S A N YA G KÖRNYZETBARÁT T E R M É S Z E T E S A N YA G SZOMORÚ TÉNYEK A MŰANYAG PALACKOKRÓL Az eldobható műanyag palackok jelentős veszélyt jelentenek az állatvilágra. A műanyagok lebomlási ideje több száz év, és

Részletesebben

3. osztály - Környezetismeret Mintafeladat

3. osztály - Környezetismeret Mintafeladat 3 osztály - Környezetismeret Mintafeladat Mi minden található meg egy tanyán? a Nézzetek utána a következő szavak jelentésének a könyvtárban! Írjátok le 1-2 mondatban a szó jelentését! Rajzoljátok is le,

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny 2013/2014-es tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:...

Bor Pál Fizikaverseny 2013/2014-es tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:... Bor Pál Fizikaverseny 2013/2014-es tanév DÖNTŐ 2014. április 26. 7. évfolyam Versenyző neve:... Figyelj arra, hogy ezen kívül még a további lapokon is fel kell írnod a neved! Iskola:... Felkészítő tanár

Részletesebben

PYTAGORIÁDA Az országos forduló feladatai 35. évfolyam, 2013/2014-es tanév. Kategória P 6

PYTAGORIÁDA Az országos forduló feladatai 35. évfolyam, 2013/2014-es tanév. Kategória P 6 Kategória P 6 1. Írjátok le azt a számot, amely a csillag alatt rejtőzik: *. 5 = 9,55 2. Babszem Jankó 25 ször kisebb, mint Kukorica Jancsi. Írjátok le, hogy hány centiméter Babszem Jankó, ha Kukorica

Részletesebben

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül I. A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül A rák legyőzése - 1. kötet: Az elképzelhetetlen megvalósítható 1. tény: Az iparosodott világban a harmadik leggyakoribb halálozási ok a rák A 21.

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

Népesség és település földrajz

Népesség és település földrajz Népesség és település földrajz Népességet jellemző adatok: 1, Népesség szám: - adott évben hányan születtek - adott évben hányan haltak meg - vándorlási különbözet Ezek együttesen adják a tényleges szaporodást

Részletesebben

A Naprendszeri Változások Kivonat Richard Hoagland & David Wilcock irásából Sári Izabella fordításába

A Naprendszeri Változások Kivonat Richard Hoagland & David Wilcock irásából Sári Izabella fordításába A Naprendszeri Változások Kivonat Richard Hoagland & David Wilcock irásából Sári Izabella fordításába A Naprendszeri Változások Kivonat Richard Hoagland & David Wilcock irásából Sári Izabella fordításában

Részletesebben

Összefoglaló: Úszás, 7. nap

Összefoglaló: Úszás, 7. nap https://fina-budapest2017.com/hu/hirek/2580/osszefoglalo-uszas-7-nap Összefoglaló: Úszás, 7. nap 2017.07.29. 20:54 CET Női 50 méteres pillangóúszás A svéd Sarah Sjöström másodszorra lett a szám világbajnoka,

Részletesebben

BEKK Európa földrajza vetélkedő 2018

BEKK Európa földrajza vetélkedő 2018 BEKK Európa földrajza vetélkedő 2018 Európa skandináv régiója (Dánia, Finnország,Norvégia, Svédország, Izland) 1) Párosítsák össze a városokat a hozzájuk kapcsolódó nevezetességgel!(mindegyik városhoz

Részletesebben

Környezetvédelem. 2. A környezetvédelem történetének áttekintése. Globális környezeti problémák. Népesedési problémák. Széchenyi István Egyetem

Környezetvédelem. 2. A környezetvédelem történetének áttekintése. Globális környezeti problémák. Népesedési problémák. Széchenyi István Egyetem Környezetvédelem 2. A környezetvédelem történetének áttekintése. Globális környezeti problémák. Népesedési problémák. 2015/2016. tanév I. félév Buruzs Adrienn egyetemi tanársegéd buruzs@sze.hu SZE AHJK

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny!

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/176/japan-es-kazahsztan-is-jon-budapestre-ime-a-vb-mezony Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! 2016.11.24. 11:09 CET Tokióban rendezték meg

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Retro ko(ó)rrajz. That?s the 70?s

Retro ko(ó)rrajz. That?s the 70?s Retro ko(ó)rrajz That?s the 70?s Még tart a hippie korszak. A müncheni olimpiát terrortámadás sokkolja. Mély Torok szivárogtat, kitör a Watergate botrány. Az utolsó ember leszáll a Holdra. Véget ér a vietnami

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21.

CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21. III. FELADATLAP CSAPAT NEVE: IRÁNYÍTÓ TANÁR: CSAPATTAGOK: 1. 2. 3. 4. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2016. február 21. I. FELADATSOR Az öreg Gyerkó Anti bá fekszik itt, de az övé a kisebb eset, mert a tánc miatt

Részletesebben

Az alkoholfogyasztásról. Boujenah Aaron, Komjáthy Boldizsár, Sauer Rutger

Az alkoholfogyasztásról. Boujenah Aaron, Komjáthy Boldizsár, Sauer Rutger Az alkoholfogyasztásról Boujenah Aaron, Komjáthy Boldizsár, Sauer Rutger Az alkoholhoz való lehetséges viszonyulások absztinensek, akik nem fogyasztanak alkoholos italokat; szociális ivók, akik főleg társaságban

Részletesebben

Egészségkommunikációs Felmérés - Gyorsjelentés. Eredmények/Felnőtt

Egészségkommunikációs Felmérés - Gyorsjelentés. Eredmények/Felnőtt Egészségkommunikációs Felmérés - Gyorsjelentés Bevezetés Magyarországon a lakosság egészségi állapota rosszabb, mint ami az ország fejlettsége alapján elvárható lenne, ehhez hozzájárul többek között a

Részletesebben

A Föld helye a Világegyetemben. A Naprendszer

A Föld helye a Világegyetemben. A Naprendszer A Föld helye a Világegyetemben A Naprendszer Mértékegységek: Fényév: az a távolság, amelyet a fény egy év alatt tesz meg. (A fény terjedési sebessége: 300.000 km.s -1.) Egy év alatt: 60.60.24.365.300 000

Részletesebben

Szövegértés 4. osztály. A Plútó

Szövegértés 4. osztály. A Plútó OM 03777 NÉV: VIII. Tollforgató 206.04.02. Monorierdei Fekete István Általános Iskola : 223 Monorierdő, Szabadság út 43. : 06 29 / 49-3 : titkarsag@fekete-merdo.sulinet.hu : http://www.fekete-merdo.sulinet.hu

Részletesebben

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a

BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a nyereg alatt tartották? a. igaz b. hamis Nem igaz, nem tartottak

Részletesebben

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS A hatékony intézkedések korszaka, világkonferenciák.

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS A hatékony intézkedések korszaka, világkonferenciák. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS A hatékony intézkedések korszaka, világkonferenciák. Dr. Géczi Gábor egyetemi docens ENSZ világértekezlet: Stockholmi Környezetvédelmi Világkonferencia Stockholm, 1972. június 5-16.

Részletesebben

2014. március Suli21 Diáklap Március 15. Ovisok az Diák vers a iskolánkban tavaszról

2014. március Suli21 Diáklap Március 15. Ovisok az Diák vers a iskolánkban tavaszról 2014. március S Suullii2 211 D Diiáákkllaapp M á r c i us 1 5. Ovis o k a z i s ko l á n kb a n D iá k ve r s a t a v a s zr ó l Nők napja A nők napja március 8.-án van. Ilyenkor a fiúk és férfiak ajándékot

Részletesebben

A közúti közlekedésbiztonság aktuális kérdései

A közúti közlekedésbiztonság aktuális kérdései A közúti közlekedésbiztonság aktuális kérdései Prof. Dr. Holló Péter az MTA doktora, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzora Tartalom 1. A közúti biztonság Magyarországon 2016-ban

Részletesebben

Földünk a világegyetemben

Földünk a világegyetemben Földünk a világegyetemben A Tejútrendszer a Lokális Galaxiscsoport egyik küllős spirálgalaxisa, melyben a Naprendszer és ezen belül Földünk található. 200-400 milliárd csillag található benne, átmérője

Részletesebben

Tőz Majom. Elıadó: Szilvásy Judit Okl. mérnök Feng Shui mester. Elsı Magyar Feng Shui Centrum. www.fengshui.hu www.fengshuibolt.hu

Tőz Majom. Elıadó: Szilvásy Judit Okl. mérnök Feng Shui mester. Elsı Magyar Feng Shui Centrum. www.fengshui.hu www.fengshuibolt.hu 2016 Tőz Majom Elıadó: Szilvásy Judit Okl. mérnök Feng Shui mester 1124 Bp., Tamási Elsı Magyar Áron Feng Shui u. 37. Centrum www.fengshui.hu www.fengshuibolt.hu (5 x 12 = 60 éves ciklusok) Yin Fa 乙 Yang

Részletesebben

A Lakatos Család 2006 Évi Fényképes Krónikái

A Lakatos Család 2006 Évi Fényképes Krónikái A Lakatos Család 2006 Évi Fényképes Krónikái még gőzünk sincs hogy hova és mikor, valószínű 2008 nyara lenne leghamarabb. Üdvözlet Denver-ből, a nagy Atlanti kacsaúsztató másik partjáról. Sok szeretettel

Részletesebben

A géppuska Önműködő, sorozatlövés leadására alkalmas lőfegyverek léteztek már az első világháború kitörése előtt is, igazán félelmetes hírnévre azonban 1914 után tettek szert, amikor a géppuskák a lövészárok-háborúkban

Részletesebben

Nagy- Britannia Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága

Nagy- Britannia Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Nagy- Britannia Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Államforma: alkotmányos monarchia Főváros: London Terület: 244 820 km² Népesség: 61,7 millió Nemzeti valuta: font sterling Csatlakozás

Részletesebben

Windsor-i kastély története

Windsor-i kastély története 2009 október 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A kastély 1000 éves története összeforrt a monarchia történetével, hiszen nem volt

Részletesebben

Szent István Tanulmányi Verseny Matematika 3.osztály

Szent István Tanulmányi Verseny Matematika 3.osztály SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA 5094 Tiszajenő, Széchenyi út 28. Tel.: 56/434-501 OM azonosító: 201 669 Szent István Tanulmányi Verseny Matematika 3.osztály 1. Hányféleképpen lehet

Részletesebben

Genf felfedezése: KINCSVADÁSZAT

Genf felfedezése: KINCSVADÁSZAT Genf felfedezése: KINCSVADÁSZAT Genf felfedezése: KINCSVADÁSZAT A nagy felbontású! 1. A törött lábú széket valami ellen való tiltakozás szimbólumaként készítették. Mi ellen tiltakoztak? 1. A törött lábú

Részletesebben

Kommunikációelmélet. VII-VIII. előadás. A nem verbális kommunikáció és főbb tudományterületei. A testbeszéd kutatásának története

Kommunikációelmélet. VII-VIII. előadás. A nem verbális kommunikáció és főbb tudományterületei. A testbeszéd kutatásának története Kommunikációelmélet VII-VIII. előadás A nem verbális kommunikáció és főbb tudományterületei A testbeszéd kutatásának története A 20-ik század előtt Charles Darwin Az érzelmek kifejezése az embernél és

Részletesebben

1. FELADATLAP Eredmények I. rész

1. FELADATLAP Eredmények I. rész 05-06, I. félév. FELADATLAP Eredmények I. rész. Végezd el a következ½o m½uveleteket: (a) 56 + 56 56 56 56 = 56 (b) 5 ( ) 0 0 0 + 8 6 0 0 + 0 = (c) 98579 9 98576 9 + = 8 (d) ( + + 5 + : : : + 0) ( + + 6

Részletesebben

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK 3. osztály Hány olyan háromjegyű szám létezik, amelyben a számjegyek összege 5? 15 darab ilyen szám van. 5 = 5+0+0 = 4+1+0 = 3+2+0 = 3+1+1=2+2+1 A keresett számok: 500, 401, 410, 104, 140, 302, 320,203,

Részletesebben

Munkaforma. plénum, csoportmunka. /4 fő/ munka. /4 fő/ egyéni. pármunka

Munkaforma. plénum, csoportmunka. /4 fő/ munka. /4 fő/ egyéni. pármunka Készült: Baranyi Hajnalka pályamunkája alapján Kerettantervi modul / témakör: Egészséges táplálkozás Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, A tanóra témája: Az egészséges táplálkozás

Részletesebben

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl Általam készített mellékletek a társashoz 1. Fordulatkártyához fogalomkereső és meghatározó (5 ezüstpénzért) 2. Fordulatkártyákhoz

Részletesebben

GKIeNET T-Home T-Mobile

GKIeNET T-Home T-Mobile GKIeNET T-Home T-Mobile Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés 1/3 Gyorsjelentés az Fókuszban a mobil eszközök és szolgáltatások kutatási anyagból 2009. szeptember 2009 GKIeNET Internetkutató és

Részletesebben

A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara

A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara DR. VAHID YOUSEFI, DR. VAHIDNÉ KÓBORI JUDIT A világ erdôgazdálkodása, fatermelése és faipara Az erdõ szerepe a gazdaságban és a társadalomban Az erdõ és a társadalom kapcsolata a legõsibb. Fennállott már

Részletesebben

Dr. Erős Erika- Dr. Timmermann Gábor: SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS: ELEGET TESZÜNK-E E A KAMASZOKÉRT?

Dr. Erős Erika- Dr. Timmermann Gábor: SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS: ELEGET TESZÜNK-E E A KAMASZOKÉRT? Dr. Erős Erika- Dr. Timmermann Gábor: SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS: ELEGET TESZÜNK-E E A KAMASZOKÉRT? Idézet "A homár, amikor páncélt vált, előbb elhullatja az eredetit; amíg kialakul az új páncél, védtelenné

Részletesebben

A "repülö háromszög" (TR-3B) december 04. szombat, 12:51

A repülö háromszög (TR-3B) december 04. szombat, 12:51 Hivatalosan nem létezik. Az Aurora nevezetü, legexotikusabb kémrepülök és egyéb repülö eszközök fejlesztésével foglalkozó "fekete projekt" a hivatalos közlések szerint a hidegháború után megszünt, az SR-71-es

Részletesebben

I. KI MIBEN? London 2012

I. KI MIBEN? London 2012 I. KI MIBEN? London 2012 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze a 2012-es londoni olimpián egyéni érmeseinket, és írjátok a táblázatba, hogy melyik sportágban, versenyszámban nyerték egyéni érmüket? Minden

Részletesebben

8. osztály megoldások

8. osztály megoldások 8. osztály 8. osztály megoldások 1. Melyik kémiai változás az alábbiak közül? (A) a vasúti sín nyáron kiterjed (B) a fa elkorhad (C) az alumíniumlábas átforrósodik (D) a szénakazal kigyullad (E) a must

Részletesebben

A felelős állattartás néhány szabálya

A felelős állattartás néhány szabálya Tanuló neve: Dátum: A felelős állattartás néhány szabálya 1. Táplálás Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mintha olyan ételt eszünk, amilyenre szükségünk van. Gondoljunk csak arra,

Részletesebben

VÍZ-KVÍZ Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján?

VÍZ-KVÍZ Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján? VÍZ-KVÍZ 1. 1. Mikor van a víz világnapja? 1. március 23. 2. április 22. x. március 22. 2. Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján? 1. a folyók és tavak szennyezettségére 2. a Föld vizeinek

Részletesebben

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS NÉPESEDÉSI PROBLÉMÁK ÉS KÖVETKEZMÉNYEIK

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS NÉPESEDÉSI PROBLÉMÁK ÉS KÖVETKEZMÉNYEIK KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS NÉPESEDÉSI PROBLÉMÁK ÉS KÖVETKEZMÉNYEIK GLOBÁLIS PROBLÉMÁK népesedési problémák és következményeik; adósságválság; a nem megújuló környezeti erőforrások korlátozottsága; a megújuló

Részletesebben

Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM013) 3. Népesedésünk és következményei. 1. A népesedési problémák és következményeik

Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM013) 3. Népesedésünk és következményei. 1. A népesedési problémák és következményeik . A népesedési problémák és következményeik Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM0). Népesedésünk és következményei 08/0-es tanév I. félév Dr. habil. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, AHJK, Környezetmérnöki

Részletesebben

NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA

NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA 1 NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 24 ORSZÁG Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Olaszország,

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 17. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Fizika

Részletesebben

Nemzetközi turizmus Szerkezet (1) Világ (2004): 763,2 mil. turista Európa 431,3 mil. Ázsia és Csendes Óceán 151,2 mil. Amerika 127,7 mil. Közel-Kelet Kelet 22 mil. Afrika 18,2 mil. Ismeretlen 12,8 mil.

Részletesebben

FÖLDRAJZI FELFEDEZÉSEK A XVI-XVIII. SZÁZADBAN

FÖLDRAJZI FELFEDEZÉSEK A XVI-XVIII. SZÁZADBAN Petőfi-pályázat 2013 Történelem FÖLDRAJZI FELFEDEZÉSEK A XVI-XVIII. SZÁZADBAN 1) Ismert és ismeretlen felfedezők Kire ismersz rá? Portugál herceg, támogatott minden felfedező utat, bár ő maga ritkán szállt

Részletesebben

Néhány hasznos információ egyéni utazók részére

Néhány hasznos információ egyéni utazók részére Néhány hasznos információ egyéni utazók részére Ausztria Országúton, lakott területen kívül 100 km/h Éjjel (22-05 óra között) az A10, az A13 és az A14 autópályán azonban csak max. 110 km/h Vannak továbbá

Részletesebben

Borbély Sándor Országos Tanulmányi Verseny. Vác Matematika. 5. osztály. Név: Iskola:

Borbély Sándor Országos Tanulmányi Verseny. Vác Matematika. 5. osztály. Név: Iskola: Borbély Sándor Országos Tanulmányi Verseny Vác 201 Matematika 5. osztály Név: Iskola: 1. Pótold a hiányzó számokat! A Fővárosi Állat- és Növénykert története: 1. -ban nyílt meg. 2. -ban érkezett az első

Részletesebben

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak olyan

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947 Családfa Anyai nagyanya Apai nagyapa Spitzer Jakab? 1922 Apai nagyanya Spitzer Jakabné (szül. Rózsay Gizella)?? Anyai nagyapa Kohn Manó 1857 1944 Kohn Manóné (szül. Hirsch Flóra)?? Kohn Manóné (szül. Wurn

Részletesebben

The Beatles. Sárga tengeralattjáró

The Beatles. Sárga tengeralattjáró 21306 The Beatles Sárga tengeralattjáró Amikor a látványos Sárga tengeralattjáró 1968- ban megjelent, azonnal olyan mérföldkövet jelentő filmnek ismerték el, amely az animációt addig nem látott magasságokba

Részletesebben

Miért kellene Chlorellát és Spirulinát (WellStar Green Gold Solar terméket) fogyasztanom?

Miért kellene Chlorellát és Spirulinát (WellStar Green Gold Solar terméket) fogyasztanom? F.A.Q. - Gyakori kérdések WellStar Green Gold Solar Tropical Mi tartalmaznak a WellStar Green Gold Solar termékek? A WellStar Green Gold Tropical-ban Spirulina platensis és Chlorella vulgaris mikroalgák,

Részletesebben

TERMÉKELHELYEZÉS ÉS EGYÉB ALTERNATÍV LEHETŐSÉGEK

TERMÉKELHELYEZÉS ÉS EGYÉB ALTERNATÍV LEHETŐSÉGEK Marketing II. 6. előadás TERMÉKELHELYEZÉS ÉS EGYÉB ALTERNATÍV LEHETŐSÉGEK 2016. 04. 12. Magyar Mária - BME MVT A nő érdeklődő pillantással tekintgeti a férfi csuklóját, végül megkérdezi: Szép darab. Rolex?

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben