Közhasznúsági jelentés 2002

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Közhasznúsági jelentés 2002"

Átírás

1 Közhasznúsági jelentés 2002 Bevezetés A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 2002-ben végzett munkája, a korábbi gyakorlathoz képest, továbbra is két alappilléren nyugodott, egyrészt a katasztrófák esetén történt gyors segítségnyújtásban, másrészt a hazai szociális intézmények munkájában vált kézzelfoghatóvá. A évi munkáról szóló közhasznúsági jelentést három fejezetben adjuk közre. Az elsõben a katasztrófák esetén történõ gyors segítségnyújtást, más szóval a humanitárius segítségnyújtást mutatjuk be. Segélyszervezetünk fennállása óta jelentõs erõket összpontosítunk a feladatok végrehajtására. A külföldi szerepvállalások tekintetében elmondhatjuk, hogy e téren a magyarországi segélyszervezetek közül a legaktívabban a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat tevékenykedett. Érvényes ez a 2002-es esztendõre is. A második fejezetben azt a munkát mutatjuk be, amelyet a szociális gondok enyhítése érdekében végeztünk Magyarországon. Itt sorra vesszük intézményeinket. Bemutatjuk a célokat, az elvégzett feladatokat és mindezek finanszírozását is. A különbözõ profillal mûködõ intézményekre általánosan jellemzõ a szakmai munka permanens fejlõdése, az önkormányzatokkal, a hasonló jellegû szociális intézményekkel, illetve a gyülekezetekkel kiépített és folyamatosan elmélyülõ jó kapcsolat. Több intézmény számolt be az önkéntesek egyre gyakoribb és hathatós segítségérõl. Új intézménnyel is bõvült a Szeretetszolgálat intézményeinek sora. A harmadik fejezetben pedig a Public Relation tevékenységünkkel foglalkozunk. Ezen belül bemutatjuk kampányainkat, adományozói kapcsolattartásunkat és sajtómegjelenéseinket. Végül, e bevezetõben köszönetet is kívánunk mondani minden támogatásért azoknak, akik erkölcsi és anyagi segítségükkel lehetõvé tették a munka ilyen szinten történõ folytatását. Köszönet illet minden magánadományozót és vállalkozást, az alapítókat, az önkénteseket és a Szeretetszolgálat munkatársait. Lehel László lelkész, A Szeretetszolgálat igazgatója 1.

2 GYORS SEGÍTSÉGNYÚJTÁS KATASZTRÓFÁK ESETÉN Árvíz 2002 Európa különbözõ részein az utóbbi évek árvízsorozata döntõen meghatározta a segélyszervezetek munkáját. Az elmúlt év augusztusában a közép-európai térségre hirtelen lezúdult nagy mennyiségû csapadék okozta árvizek képei még élénken élnek az emlékezetekben. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat a 2002 augusztusi, egész Közép-Európára kiterjedõ árvízi vészhelyzet idején felhívással fordult saját adományozói köréhez, és nemzetközi partnerszervezeteihez, majd humanitárius segélyprogramot indított a katasztrófa károsultjainak megsegítésére. Az egyházi hátterû segélyszervezetek nemzetközi szövetségével - ACT-International - együttmûködésben végrehajtott program 2002 szeptemberétõl 2003 márciusáig tartott. Az árvízi területek A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Közép-Európa egyik legjelentõsebb segélyszervezete, amely mûködése során már számos árvízi segélyakciót hajtott végre. Szlovákiai partnerszervezete, a Szlovák Evangélikus Egyház Diakóniai Osztályának szervezete, az Evangélikus Diakónia (ED) ezért fordult a Szeretetszolgálathoz azzal a kéréssel, hogy a két szervezet közösen végezzen humanitárius munkát az árvíz sújtotta övezetek két helyszínén: Dél-Csehországban és Szlovákiában. A program harmadik területe több magyarországi, Duna menti település volt, amelyek az árvíz során a legnagyobb károkat szenvedték el. Képzés A közös segélyprogram végrehajtása érdekében a két szervezet megállapodott abban, hogy a Szeretetszolgálat a program során a segélyezés elméleti és gyakorlati kérdéseirõl képzést nyújt az ED által létrehozott munkacsoportnak. A képzésre azért van szükség, hogy e munkacsoport tagjaiból, struktúráját és kapacitását tekintve, egy új segélyszervezet jöhessen létre, amely a jövõben önállóan, a nemzetközi elvárásoknak megfelelõen végzi humanitárius tevékenységét. Csehország Csehországot rövid története során már másodszor sújtották pusztító árvizek, ami részben az ország földrajzi helyzetével függ össze. Az egyik leginkább érintett régióban, Dél-Csehországban, 171 települést öntött el a víz. A Szeretetszolgálat munkatársai 2002 augusztusában és szeptemberében két tényfeltáró utat végeztek az árvizek által 2.

3 sújtott dél-csehországi régióban, elsõsorban a Luznice folyó mentén fekvõ településeken. A terveknek megfelelõen, a felmérések a károsult családok, magánházak és közösségi épületek összeírására irányult. A felmérések eredményének, valamint a program anyagi lehetõségeinek alapján a Szeretetszolgálat úgy döntött, hogy az árvízkárosult családok számára építõanyag egységcsomagot biztosít, valamint az árvíz által érintett falvak, városok közösségi épületei felújításához járul hozzá. Így e program során három településen, összesen 99 család - Majdalena 85 család, Luznice 11 család, Suchdol nad Luznici 3 család - részesedett újjáépítési segítségben. Az egységcsomagok alapvetõ építõanyagokat tartalmaztak: cement, mész, homok, burkolóanyagok, ajtó, ablak, stb. Szlovákia Közép-Szlovákiában két településen okoztak jelentõs károkat a július végi esõzések miatt megáradt patakok és folyók. A krónikák szerint 180 éve nem volt ilyen mértékû csapadék a térségben. A közép-szlovákiai nagyváros, Banska Bystrica mellett található hegyi faluban, Lubietovában, a kiáradt Hutna patak és a hegyrõl érkezõ nagymennyiségû víz okozott súlyos károkat a település magánházaiban. A Szeretetszolgálat munkatársai a helyszíni károk és program anyagi lehetõségeinek figyelembevételével négy súlyosan károsodott magánházat választottak ki. A négy ház kiválasztását a tulajdonosok igen nehéz anyagi körülményei indokolták. A károsultak alapvetõ építõanyagokat tartalmazó egységcsomagokat - cement, homok, mész, ajtók, ablakok, burkolóanyagok - kaptak házaik felújításhoz. A település általános iskolája is súlyosan károsodott az árvíz következtében, és mivel a helyi önkormányzat nem rendelkezett elegendõ anyagi forrással az épület teljes felújításához, a Szeretetszolgálat úgy döntött, hogy hozzájárul az iskola tornatermének rekonstrukciójához. A Banska Bystrica-tól 50 km-re található Cierny Balog-ban súlyosabb károkat okozott a kiöntött Cierny Hron folyó. A helyszíni felmérések alapján a munkatársak, az önkormányzattal történt egyeztetés után, két csoportba osztották a károsultakat. Az elsõ csoportba az a 31 károsult család került, akiknek a háza súlyosan károsodott. A második csoportba azaz 55 család került, akiknek a háza közepes mértékben károsodott, de anyagi helyzetüknél fogva nem képesek a felújításhoz szükséges építõanyagokat megvásárolni. Így összesen 86 család jutott alapvetõ építõanyagokhoz a Szeretetszolgálat segélyprogramja során. A magánházak felújítása után a Szeretetszolgálat 2003-ban is folytatta a segélyprogramot, és Cierny Balog két árvízkárosodást szenvedett óvodájának és egy iskolájának felújításához járult hozzá. Magyarország A védekezésben dolgozók, kitelepítettek segítése A Szeretetszolgálat az árvízi védekezés legkritikusabb idõszaka elõtt tényfeltáró csoportokat indított azokba a körzetekbe, ahol számítani lehetett különbözõ mértékû vészhelyzetre. Ez a Duna északi szakaszán található Dunakanyar településeit érintette, mivel itt nincs összefüggõ gátrendszer. A helyszíni szemle alapján a 3.

4 Szeretetszolgálat úgy döntött, hogy mivel nagy létszámú kitelepítésekre nem kellett számítani, ezért a védekezésben dolgozó önkéntesek ellátásában vesz részt, hiszen a több tízezer ember élelmezésére nem voltak felkészülve az önkormányzatok. Ezért négy településen - Tát, Dömös, Kismaros, Báta - mintegy ezer ember részére, 3-4 napon át hideg élelmiszert és ivóvizet biztosított, a budapesti Dunatelepen védekezõ háromszáz embernek pedig öt napon keresztül, napi kétszeri meleg ételt, ivóvizet és teát osztott szét a Szeretetszolgálat. A szõdligeti Viktor Speciális Otthon 110 fogyatékos lakójának kitelepítése során a segélyszervezet élelmiszer-, és ruhasegélyt nyújtott, mivel az intézmény lakóit egy nap alatt ki kellett lakoltatni, és nem tudtak magukkal vinni elegendõ mennyiségû élelmiszer és ruhanemût. Egységcsomagok Az ország észak-keleti régiójában, Halmaj és környékén, a heves esõzések miatt kiáradó patakok által elöntött négy településre élelmiszer egységcsomagokat, valamint ruhaszállítmányt küldött a Szeretetszolgálat. A célcsoportba a súlyosan károsult, illetve az összedõlt házak tulajdonosai kerültek. Az árvíz elmúltával az észak-keleti régió öt településére, a Dunakanyar szintén öt településére, valamint Bátára higiéniai egységcsomagokat szállított a Szeretetszolgálat. Ebbe a csomagba olyan tisztítószerek kerültek, amelyek a házak kitakarításához, fertõtlenítéséhez szükségesek. Az egységcsomagokat olyan családok kapták, akik nehéz szociális körülmények élnek. Magánházak Október végére elkészültek Báta és Szob települések felmérései, amelyek alapján a Szeretetszolgálat úgy határozott, hogy a leghatékonyabb segítségnyújtás ezeken a helyszíneken is az építõanyagok biztosítása. Így Bátán 50 család, Szobon 40 család jutott téglát, homokot, meszet, sódert, festéket, csempét, szigetelõanyagokat, ajtót, ablakot, parkettát, stb. tartalmazó építõanyag-csomagokhoz amelyekkel károsodott házaikat kívül, illetve szükség esetén belülrõl is felújíthatták Közösségi épületek - Szõdliget A szõdligeti Viktor Speciális Otthon amely középsúlyos- és súlyos felnõtt fogyatékosokat gondoz - jelentõs károkat szenvedett a dunai árvíz során, mivel az épületkomplexum mellett a Szõd patak folyik. Az otthon önerõbõl történõ felújítása megoldhatatlan volt a fenntartó részérõl, ezért a Szeretetszolgálat úgy döntött, hogy hozzájárul a helyreállításhoz, amelynek során a vízzel elárasztott konyha és az étkezõ teljes felújítása - betonozás, vakolás, burkolás, festés -valósulhatott meg. Finanszírozás A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat közép-európai árvízi programja során 2002-ben ,- forint értékben segélyezte a károsultakat, melyet külföldi támogatásból ACT-International és hazai gyûjtésbõl finanszírozott. A program tovább folytatódik 2003-ban is, mintegy 100 millió forint értékben. 4.

5 Szandzsák 2002-ben a Szeretetszolgálat tovább folytatta a korábbi években megkezdett segélyezését a szandzsáki régióban. A tevékenység két alappillére továbbra is az élelmiszerellátás és a mezõgazdasági termelés volt. Több alkalommal, összesen 495 tonna élelmiszert (liszt, tészta, rizs, só, étolaj, burgonya, tej, kristálycukor) osztott szét a mintegy horvátországi, boszniai és koszovói menekült, illetve a nehéz szociális helyzetben élõ helyi lakosok számára. A romló gazdasági körülmények miatt 2002-ben is szükség volt a három ingyenkonyha mûködtetésére a régió három városában: Novi Pazarban, Pribojban és Tutinban. Az év folyamán összesen adag ebédet osztott ki a Szeretetszolgálat a helyi kedvezményezetteknek. A konyhák mûködéséhez az üzemeltetésen kívül az alapvetõ élelmiszerek (rizs, étolaj, liszt, tészta, és fûszerek) biztosításával járult hozzá a segélyszervezet. A helyi partnerszervezet, a Merhamet, egy mezõgazdasági program keretében a bab és burgonyaszükségletet termelte meg. Iskolai élelmezés Tutin város önkormányzatának kérésére a Szeretetszolgálat tovább folytatta iskolai élelmezési akcióját, mivel a szegénység és az alultápláltság következtében a hegyekben lakó, és onnan bejáró gyermekek étkeztetése továbbra sem volt megoldott, mely gátolta õket tanulmányaikban. Az év során a város két középiskolájában tanuló 600 diák kapott tízórait illetve uzsonnát, összesen 203 tanítási napon tízórai szétosztására került sor. A mezõgazdaság fejlesztése A Szeretetszolgálat a korábbi években létrehozott egy istállót, amelynek mûködése nyomán összesen liter tej szétosztására került sor a Novi Pazarban mûködõ ingyenkonyhán keresztül. Ennek a programnak a kedvezményezettjei 7 éves kor alatti menekült, illetve helyi, rossz körülmények között élõ gyermekek, és az egyedülálló idõsek voltak. A takarmány egy részét - árpa és lucerna - a program saját maga termelte meg. A Szeretetszolgálat helyi partnerszervezete, a Merhamet, összesen 53 hektár földet mûvelt meg; régió szerte 15 hektár rozst, 12 hektár árpát, 22 hektár burgonyát vetettek. Összesen 308 tonna burgonya termett, melynek egy részét a három ingyenkonyha használta fel, a többit pedig a kedvezményezettek körében osztották szét. A 39 tonna árpát és a 42 tonna rozst istálló takarmányként és vetõmagként használták fel, de jutott belõle a szegényebb gazdáknak is. Az év elsõ felében egy régóta tervezett program valósulhatott meg: 400 rászoruló család - fõként nyugdíjasok, munkanélküliek, nagycsaládosok - részére tudott a Szeretetszolgálat vetõmagcsomagokat szétosztani. A csomagok különféle zöldségmagokat tartalmaztak: paprika, paradicsom, sárgarépa, hagyma, fokhagyma, uborka, káposzta. Ezen kívül a családok, a munka megkönnyítése érdekében még egy-egy gereblyét, ásót és kapát, valamint a termesztéshez szükséges, kg mûtrágyát is kaptak. Finanszírozás A évben, a volt Jugoszlávia területén folytatott humanitárius segélyezés értéke ,- forintot tett ki, melyet nemzetközi partnerszervezetek ACT-International támogatásával valósíthatott meg a Szeretetszolgálat. 5.

6 Észak-Kaukázus 2002-ben a Szeretetszolgálat két programot hajtott végre a Kaukázusban. Az év elsõ felében két helyszínen történt a segélyezés: Észak-Csecsenföldön (Nadterechnij és Naurskij körzetekben), valamint Észak-Oszétiában (Mozdokban). A Szeretetszolgálat programjának célcsoportjai a menekülttáborokban, valamint a befogadó családoknál élõ menekültek voltak. Znamenskoye, Naurskaya (Csecsenföld), valamint Mozdok városokban összesen mintegy menekült jutott élelmiszersegélyhez (liszt, étolaj, hajdina, tejpor, kristálycukor, tea, rizs). Emellett a Szeretetszolgálat munkatársai mezõgazdasági csomagok szétosztásával próbáltak enyhíteni a menekülteket befogadó családok nehéz körülményein. A mezõgazdasági egységcsomagok az alapvetõ zöldségmagokon kívül (paprika, paradicsom, hagyma, káposzta, uborka, sárgarépa, fokhagyma) mûtrágyát is tartalmaztak. A Szeretetszolgálat másik segélyakciójának célja az észak-kaukázusi térséget ért súlyos áradás következményeinek enyhítése volt. E program is két, az árvíz által leginkább sújtott területen zajlott: a Sztavropol-i körzetben és Észak-Csecsenföldön. A segítségnyújtás Konstantinovka, Lesogornaya, Njezlobnaya és Naurskaya városaiban zajlott. A Szeretetszolgálat tevékenysége több szakaszból állt. Az elsõ lépésben a Szeretetszolgálat élelmiszercsomagokat osztott szét, amely a családok 3 havi ellátását biztosította. A csomagok alapvetõ élelmiszereket tartalmaztak: 25 kg lisztet, 10 liter étolajat, 5 kg kristálycukrot, 5 kg rizst és 5 kg hajdinát. Ez összesen kg élelmiszer szétosztását árvízkárosult számára. Második lépésként a kedvezményezettek higiéniai csomagokat kaptak annak érdekében, hogy házaikat újra lakhatóvá tegyék. A higiéniai csomagok 3,6 kg mosóport, 2 liter klórt és 10 db szappant tartalmaztak. A harmadik szakasz célja a családok elveszített állatállományának pótlása volt, melynek során 646 család részesedett segélyben, õk csirkét, disznót, borjút, illetve juhot kaptak. Finanszírozás A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat az északkaukázusi menekültek és árvízkárosultak megsegítéséhez ,- forinttal járult hozzá 2002-ben, melyet fõként az ACT-International, az ENSZ Menekültügyi Fõbiztossága és egyéb külföldi szervezetek támogatásával valósíthatott meg. Segítségnyújtás a lembergi légi katasztrófa áldozatainak A Magyar Ökuemnikus Szeretetszolgálat több mint ,- forint értékben nyújtott segítséget a lembergi légi katasztrófa sérültjeinek. A programhoz a Magyar Külügyminisztérium mintegy ,- forinttal járult hozzá. A segélyszállítmány gyógyászati segédeszközöket, és gyógyszereket tartalmazott. 6.

7 Afganisztán A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 2001-ben megkezdett afganisztáni humanitárius segélyezése 2002-ben tovább folytatódott. Magyar Kormányzati támogatás A Magyar Köztársaság Kormánya a segélyakciót 50 millió forinttal támogatta, melybõl 2001 decemberében a Szeretetszolgálat 11 konténernyi, összesen 185 tonna tartós élelmiszert (liszt, rizs, étolaj, cukor, tejpor és tea) szállított Üzbegisztánon keresztül Afganisztánba. A segélyek kiosztására már a 2002-es év elején került sor Üzbegisztánban és Afganisztánban. Üzbegisztánban a Szeretetszolgálat kg lisztet, kg rizst, liter étolajat, kg kristálycukrot és 512 kg teát osztott ki 866 menekültnek, akik Surkhandarya régió különbözõ területein élnek, pl. Baysun, Termez. Az afganisztáni élelmiszersegélyezés során a Szeretetszolgálat egyhavi gabona adagot (búzaliszt és rizs) és háromhavi kiegészítõ élelmiszert biztosított ( kg kristálycukor, liter étolaj, kg liszt, kg rizs és 1.062,5 kg tea) a kedvezményezettek számára. Az összesen ,5 kg segélyárut a Khoja Du Kho körzet 17 településén élõ, összesen fõ (2.125 család) kapta meg. Ez Khoja Du Kho körzet lakosságának 29 százaléka. Élelmiszerellátás A Szeretetszolgálat Qarqin körzet (Jawzjan) tartomány négy településén nyújtott további élelmiszersegélyt ( kg liszt, kg ghee/sajt, kg cukor, 600 kg tea), amelynek során fõt (1.200 családot) támogatott. A Save the Chirldren UK-val együttmûködésben 5 tonna kristálycukorral járult hozzá Sari Pul tartomány Savyad körzetében élõ, öt éves kor alatti, alultáplált gyermekek étkeztetéséhez. A Szeretetszolgálat 2,5 tonna tejporral támogatta a ZOA Refugee Care (Menekülteket Segélyezõ Szolgálat) étkeztetési programját Sari Pul tartomány Sozma Qala kerületében. A segélyprogram kedvezményezettjei az 5 éven aluli gyerekek, illetve a terhes és szoptató anyák voltak. Egyéb segélyáruk szétosztása Fentieken kívül, a Szeretetszolgálat afganisztáni segélymunkája során vállalta a Lutheran World Relief (az Amerikai Egyesült Államok Evangélikus Segélyszervezete) által adományozott segélyáruk különbözõ helyszíneken történõ kiosztását is. Így került sor összesen 11 bála gyermekruha, 150 bála takaró, 95 egészségügyi készlet, 200 karton iskolai készlet, 150 karton babakelengye és 400 karton szappan szétosztására. A segélyben Yangariq, Hajee Rostam, Dehmard Hasa, Aqh Shaikh, Qhobadian, Shebarghan, Taghani Turkmenia, Qezil Ayagh, Nahrin, Roshana, valamint Mazari-Sharif települések leginkább rászorult lakosai részesültek 7.

8 (az árvíz által sújtott területek lakosai, utcagyerekek, nõk által vezetett családok, szülõk nélküli gyerekek). Iskolaépítés, iskola felújítás A Szeretetszolgálat az élelmiszersegélyek szétosztása után felmérést végzett Khoja Du Kho körzetben, amely a kerület összes településére kiterjedt. A felmérés eredményeinek kiértékelése után a segélyszervezet úgy döntött, hogy a rendelkezésére álló forrásokból összesen 4 iskolát újít fel (Taghani Turkmenia, Qezil Ayaqh, Shebargan és Koshkak településeken). A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat közremûködésével Saltuq településen új iskola épült. Egy Mazar-i-Sharif-i leányiskolát új bútorokkal szerelt fel, melynek rendbe hozta vízvezetékrendszerét is. Ezzel párhuzamosan Tanooka, Qezil Ayaqh, Saltuq és Koshkak települések iskoláiban a mellékhelyiségek felújítását végezte el a segélyszervezet. Az iskolák felújításával, illetve építésével a Szeretetszolgálat a körzetben élõ 6-12 éves korosztály iskolába járásához, és ezáltal az oktatásban való részvételéhez járult hozzá. A tevékenység közvetlen kedvezményezettjeinek száma összesen diák és 24 tanár volt. A Szeretetszolgálat Khoja Du Kho körzet egészségügyi központját is felújította. Ez a központ 17 település lakosait látja el. Finanszírozás A 2002-es évben a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat afganisztáni segélyprogramja során ,- forint értékben nyújtott támogatást a háború utáni humanitárius és fejlesztési tevékenységben, melyet az ACT- International és a Magyar Külügyminisztérium finanszíriozott. 8.

9 SZOCIÁLIS GONDOK ENYHÍTÉSE MAGYARORSZÁGON Hazai szociális intézmények koordinálása A Szociális Intézmények Osztálya 2001-ben a Szeretetszolgálat által mûködtetett szociális központok munkájának koordinálására jött létre. Fõ feladata közé tartozik a szakmai munka irányítása, a hazai szociális stratégiai tervezésében való segítségnyújtás, a központok, szakmai egységek munkájának figyelemmel kísérése, ellenõrzése, új szakmai programok tervezése és végrehajtása, új szolgáltatások beindítása, pályázatokon való sikeres és hatékony szereplés elõsegítése, kapcsolattartás állami, egyházi és civil szervezetekkel, javaslatok megfogalmazása, állásfoglalások elkészítése illetékes hatóságok, minisztériumok felé, részvétel különbözõ tanácsok munkájában (pl. Karitatív Tanács), továbbképzések szervezése és lebonyolítása. A Szociális Intézmények Osztálya a 2002-es évben két pályázati támogatást nyert el. Az Országgyûlés civil szervezetek támogatását célzó pályázaton forintot, míg az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium - Társadalmi Szervezetek Program címmel kiírt pályázatán forintot nyert. A hazai szociális munkát végzõ munkatársak számos különbözõ szintû és szervezésû konferencián, tanácskozáson vettek részt az év folyamán, melyeknek jelentõsége a szakmai munka fejlõdésében és az intézmények közti folyamatos együttmûködésben is megnyilvánul. BUDAPEST Szenvedélybetegek Nappali Intézménye 1139 Budapest, Országbíró u. 16.; Tel: (+36) ; orszagbiro@externet.hu Célkitûzések A Központ, illetve a szolgáltatás beindításával és mûködtetésével elérni kívánt cél, a törvényi elõíráson túl, a drogfogyasztás egyéni kárainak csökkentése. Fontos a megelõzés és felvilágosítás átfogó fejlesztése. A szenvedélybetegek sajátos helyzetükbõl adódó visszaélésének csökkentése a legfontosabb a munka során A "célprogram megközelítés" - melynek alapja a WHO "Egészséget Mindenkinek" stratégiája - alapozza meg a Nemzeti Stratégia programját, így a Drog-program is eszerint alakul. segítségnyújtás a kábítószer-probléma visszaszorításában prevenció azoknak a fiataloknak, akik még nem használtak drogokat bûnmegelõzés, megóvni a veszélyeztetett gyerekeket attól, hogy kábítószer-fogyasztóvá, elosztóvá, forgalmazóvá váljanak 9.

10 ezek mellett a drogfogyasztó egyén közvetlen környezetében élõket is segíteni Nem csak a drogmentesség elérése, hanem az önhordozó, a szenvedélybetegségtõl eredõ esendõség alól megszabadult, teljes értékû életvezetés kialakítása is feladat. Tehát, hogy a kliensek visszanyerjék mentális (stressz elviselése, konfliktusok megoldása), érzelmi (hangulatok, öröm, szorongások kezelése), fizikai (munka, sport), szociális (beilleszkedés a közösségbe, kapcsolatok kialakítása) és intellektuális (felelõsségtudat, probléma megoldás) egészségüket. Munkamódszer A szociális munkás az elsõ interjú alapján tájékozódik a kliens problémájáról. A szükséges információk összegyûjtése után, egyéni esetkezelés keretében, a szükséges problémára reagáló cselekvési tervet dolgoz ki a klienssel. Ezt a munkát segíti a helyszínen biztosított ingyenes jogi szolgáltatás, hiszen a kliensek jó része nehezen érti, és egyáltalán nem tudja használni a hivatali nyelvezetet. Az érdekérvényesítés fejlesztése mellett fontos hangsúlyt kapnak a devianciáról szóló, tájékoztató beszélgetések, melyek segítik a kliens értékrendjének alakítását. A csoportmunka alkalmat nyújt a szerves oldószert használó fiataloknak arra, hogy készségeiket, képességeiket fejlesszék. A csoporttagokban lejátszódó események feldolgozása a képzõmûvészet, a mozgás, a zene, és az encounter csoportmódszerrel történik, mely elõsegíti a szociális reintegrációt. Klienskör 1. drogproblémával küzdõk 2. kallódó-csellengõ fiatalok (akik potenciális drogfogyasztókká válhatnak) Szerves oldószert használók - A tapasztalatok szerint a szerves oldószert használók száma folyamatosan növekszik, mert olcsó, könnyen és legálisan beszerezhetõ. A legfiatalabb használók 7-10 évesek. Náluk nagy veszélyt jelent, hogy az oldószer "belépõ" droggá válhat. Ópiátfüggõk - Az ópiát használó kliensek 90%-a a kerületi Drogambulanciáról érkezik az intézménybe, ahol Depridol kezelés alatt állnak. Sokszor jelentenek gondot az elhanyagoltságból következõ bõrfertõzések. Gyakran jelentkeznek Hepatitis C illetve HÍV vírussal fertõzöttek is. Gondozottak száma A évben az ellátottak létszáma fõ. Az intézményt napi átlagban 60 fõ kereste fel személyesen, de emellett telefonon is történt információnyújtás. A munkaügyi tanácsadás keretén belül 1120 fõt látott el a Központ, sikerként könyvelhetve el 480 sikeres munkaközvetítést. A jogi tanácsadás ügyfeleinek száma 545 volt, akik leggyakrabban ingatlan, hagyatéki és büntetõjogi kérdésekkel fordultak tanácsért. Visszatekintés A Szenvedélybetegek Nappali Intézménye a várakozásnak megfelelõ számú klienst tudott ellátni, azonban az igazsághoz hozzátartozik, hogy az intézményt felkeresõk száma oly mértékben megnövekedett, hogy elhelyezésüket egyre nehezebb megoldani. A rászorulókat lakáshoz juttatni igen körülményes, szinte lehetetlen feladat, de az intézmény munkatársainak törekvéseit siker koronázta, hiszen a nagycsaládosok 20 százaléka jutott lakáshoz a Központ és az önkormányzat együttmûködésével. Sikerült (a kliensek 80 százaléka) azon embereket is a Központba vonzani, akiknek korábban az intézményi ellátással szemben fenntartásuk volt. A fiatalok intézményi ellátásba való eljuttatása (iskola, óvoda, bölcsõde) is megfelel az elvárásoknak (80%), fõként, hogy sok esetben a családnak az az érdeke, hogy otthon tartsa gyermekét. Az éves munkának egyik rendhagyó pontja a karácsony. A prevenciós csoportba járó fiatalok számára 70 ajándékcsomagot állított össze a Szeretetszolgálat, illetve szeretetvendégség keretébe rendezve, két nap alatt több mint 1000 adag ételt osztott ki a rászorulóknak. Együttmûködés a) Intézményekkel 10.

11 A Szenvedélybetegek Nappali Intézménye nagy hangsúlyt fektet a különbözõ intézményekkel való kapcsolattartásra, valamint szórólapok terjesztésével segíti elõ szolgáltatásainak ismertebbé tételét. Az intézmény állandó tagja a helyi Önkormányzat Szociális Kerekasztal meghívottjainak, mely havi rendszerességgel tart fórumot a településen dolgozó szociális szakembereknek. Napi kapcsolatban áll a helyi önkormányzat különbözõ osztályaival, különösképpen az anyakönyvi hivatallal, illetve a szociális és a lakásügyi osztállyal. Eseti együttmûködés folyik egy-egy gyermek érdekében a kerületi gyermekjóléti szolgálattal. Az intézmény napi kapcsolatban áll a Fõvárosi Önkormányzat Nyírõ Gyula Kórházának Drogambulanciájával - szociális feladatok átvállalása, melyet idõ és szakember hiányában az ambulancia nem tud ellátni. A hajléktalanok téli elhelyezésében az Uzsoki Kórház nyújt segítséget sok esetben. A Fõvárosi Munkaügyi Központtal heti rendszerességgel fenntartott kapcsolat lényege, hogy a bejelentett üres álláshelyek listájából, a szociális munkás segítségével tud munkahelyet választani a kliens. A fiatalok beiskoláztatásában fontos szerepet kapott a Fõvárosi Pályaválasztási Irodával kialakított szakmai együttmûködés. Több éves és kölcsönös az együttmûködés a Vöröskereszttel. b) Egyházi, gyülekezeti kapcsolatok A Németajkú Evangélikus Egyház és a Pesterzsébeti Református Egyház évek óta, legfõképpen pénz- és ruhaadományokkal, segíti az intézmény munkáját. Finanszírozás A felsorolt összegek ezer forintban értendõk. 1. BEVÉTELEK 1.1. Nyitó egyenleg Hazai és külföldi támogatásból 914 Természetbeni adományok Bevételek 2002-ben Hazai forrásból Központi költségvetési normatíva Központi költségvetési intézmények 524 Önkormányzati támogatás 500 Egyéb költségvetési szervek 966 Lakossági támogatás 13 Vállalati támogatás Természetbeni adományok Külföldi forrásból 0 Bevételek összesen KIADÁSOK Mûködési költségek Természetbeni adományok 0 Kiadások összesen Pályázat 1. Kiíró: Budapest Fõváros Önkormányzata, Fõvárosi Közgyûlés Idõszak: Teljes összeg: Ft 11.

12 Téma: Egyre jelentõsebb számmal jelentkeztek szenvedélybetegek. Esetükben is a helyzetükkel való visszaélés a legjellemzõbb probléma. Itt már nem a hajléktalanokról, munkanélküliekrõl van szó, hanem olyan kliensekrõl, akik a szenvedélybetegségükkel összefüggésben vesztik el lakásukat, kötnek hátrányos szerzõdéseket. Ezért kerülnek bele a jog és a bürokrácia végelláthatatlan útvesztõibe, és csapdáiba. Sok olyan eset fordult elõ, ahol az ügyfél maga próbálta végigjárni ezt az utat kevés sikerrel és végül az utolsó pillanatban fordult jogászhoz, ami megnehezítette a helyzetet, hiszen teljesen elölrõl és viszonylag gyorsan kellett eljárni. A fent említett ügyek a szociális munkás kompetenciáját meghaladta. Azért fontos, hogy jogász segítse a Központ munkáját, mert így egy helyen tud megvalósulni a komplex segítségnyújtás. Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálat 1238 Budapest, Grassalkovich u. 104.; Tel.: (+36) ; moszcssk@axelero.hu, moszgysz@axelero.hu Célkitûzések A Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálat elsõdleges célja az egyén illetve a családok mûködõképességének megõrzése, illetve e képesség helyreállítása, a törvényben elõírt feladatok korrekt teljesítése. A szakmai munka színvonalának emelése folyamatos, a munkatársak rendszeresen vesznek részt konferenciákon, továbbképzéseken. A Szolgálat speciális segítséget nyújt az adósságkezelés terén is, megakadályozva ezzel a családok teljes szociális ellehetetlenülését. A természetbeni segítség (ruhaadományok) mellett az intézmény segíti a munkanélkülieket és a rendszeres szociális segélyezetteket a munkakeresésben és a szociális ellátások igénylésében, melyet ingyenes jogi és pszichológiai tanácsadás egészít ki. Célcsoportja Az intézményt bármely XXIII. kerületi lakos felkeresheti problémájával, de a polgármesteri hivatal, a szociális intézmények, illetve a szomszédok stb jelzései alapján a Szeretetszolgálat munkatársai is felkeresik az érintetteket és felajánlják segítségüket. A Gyermekjóléti Szolgálatnál a veszélyeztetett kiskorúak és családjaik támogatása az elsõdleges. Klienskör A Családsegítõ Szolgálatnál megfordulók elsõsorban szociális, megélhetési gondokkal küszködõk, díjhátralékosok, munkanélküliek, valamint rendszeres szociális segélyen lévõk. Egyre nagyobb számban kérnek segítséget a tartós egészségkárosodásból eredõ, illetve mentális problémákkal küzdõ egyének is. A kapcsolatfelvétel módja szerint gondozásba vettek megoszlása a következõk szerint alakult: - önkéntes (18) - szülõ által küldött (6) - saját intézmény által küldött (54) - jelzõrendszer által küldött (43) - hatóság által küldött (23) - együttmûködésre kötelezett (38). 12.

13 A szolgálattól segítséget kérõk problémái 2002-ben az alábbi arányokat mutatják: - életviteli (219) - családi-kapcsolati (211) - lelki-mentális (156) - Anyagi - pl. díjhátralék - (804) - foglalkozással kapcsolatos (689) - ügyintézéshez segítségkérés (47) - egészségkárosodás következménye (63) - több probléma együttes elõfordulása (145) Finanszírozás A felsorolt összegek ezer forintban értendõk. 1. BEVÉTELEK 1.1. Nyitó egyenleg Hazai és külföldi támogatásból 871 Természetbeni adományok Bevételek 2002-ben Hazai forrásból Központi költségvetési intézmények Önkormányzati normatív támogatás Önkormányzati támogatás Térítések, tandíjak, kamatok Természetbeni adományok Külföldi forrásból 0 Bevételek összesen KIADÁSOK Mûködési költségek Természetbeni adományok 0 Kiadások összesen Pályázatok Kiíró: Fõvárosi Közgyûlés Szociálipolitikai és Lakásügyi Bizottság 2001 évi pályázatához Idõszak: Gyermek és Ifjúsági Klub létrehozása (Családsegítõ Szolgálat) Összeg: Ft Téma: A klubot év közötti gyerekek részére hozta létre a Szolgálat, a szabadidõ "hasznos" eltöltése, kirándulások, kézmûvesfoglalkozások, közös játékok szervezése céljából. 2. Kiíró: SZCSM Idõszak: Pár és Családterápiás szolgáltatási rendszer kialakítása Összeg: Ft. 13.

14 2002 Téma: A program lehetõséget kínál a problémákkal küzdõ és segítséget kérõ családok, párok számára szervezendõ terápiák finanszírozására. Így külsõ segítséggel, de közös erõvel lendülhetett tovább a krízishelyzeten a család illetve a pár. 3. Kiíró: SZCSM Idõszak: (Klub szervezése gyermeküket egyedül nevelõ szülõk számára) Összeg: Ft Téma: Szülõklub keretein belül a gyermeküket egyedül nevelõ édesanyák és édesapák osztozhattak a mindennapi problémákban, annak megoldási lehetõségeiben, alternatív utak felvázolásában illetve a "nem vagyok egyedül a problémáimmal" érzés megélésében. 4. Kiíró: SZCSM Idõszak: A mediáció módszerének kísérleti alkalmazása (CSSK) Összeg: Ft Téma: A krízishelyzetek megoldására, megoldhatatlannak tûnõ konfliktusok kezelésére. 5. Kiíró: GYISM KAB-TÜ-02-A-3 Idõszak: Elnyert összeg: Ft Téma: A Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálat 2002-ben beadott pályázata egy, az intézmény épületében létrehozandó Addiktológiai Centrum megvalósítását célozta meg (komplex addiktológiai kezelés, metadon program). Együttmûködés a) Intézményekkel A Családsegítõ Szolgálat napi kapcsolatban áll a XXIII. kerületi Polgármesteri Hivatal Népjóléti Osztályával és a XXIII. kerületi Gyámhivatallal, és szoros az együttmûködés a Jáhn Ferenc Kórház Pszichiátriai Osztályával is. A Hálózat Alapítvánnyal, a Gázmûvek Rt. Kompenzációs Bizottságával, illetve az Önkormányzattal együttmûködve folyik az adósságkezelés. b) Egyházi, gyülekezeti kapcsolatok A dunaharaszti református Gyülekezet folyamatosan gyûjt adományokat, ruhákat a Szeretetszolgálat számára. c) Nemzetközi kapcsolatok Az év során több külföldi csoport látogatta meg az intézményt tapasztalatcsere céljából. A Szolgálat számos alkalommal kapott adományokat külföldi adományozóktól. Mikulásnapi és karácsonyi ünnepség Mikulás napján 60 gyermek számára rendezett szeretetvendégség után a gyermekek játszóház jellegû foglalkozáson vehettek részt, majd zenés, táncos "mulatság" következett, melynek keretében mikulás ajándékcsomagot kaptak. A Karácsonyi ünnepség hasonló formában zajlott, 60 gyermek részvételével és ajándékcsomagok osztásával. 14.

15 DEBRECEN Debreceni Szociális Központ 4024 Debrecen, Rákóczi u. 7.; Tel.: (+36) , (+36) ; A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 2002-ben 10. éve volt jelen Debrecenben. Az addig eltelt idõszakban számos területen nyújtott hathatós segítséget a rászorultaknak. Segített a menekülteken, az árvízkárosultakon, a nagycsaládosoknak és az idõseknek. Évrõl-évre szervezett nyári táborokat hátrányos helyzetû gyerekeknek tól mûködtet nappali melegedõt hajléktalanok számára. A TELEMÖSZ elnevezésû telefonos lelkisegélyszolgálat napi öt órában várta a hívásokat. Folyamatos az adománygyûjtés. A Debreceni Szociális Központ júniusában létrehozott egy alacsonyküszöbû drogprevenciós és információs irodát a belvárosban, a Rákóczi u. 7.sz. alatt. A program fiatal kábítószer-használók számára nyújtott egész napos foglalkoztatást, gondozást. A korai kezelésbe vétel megkönnyítette a kezelõintézetek számára a betegellátást, és egy rég hiányzó ellátási forma jöhetett létre. Az információs iroda mûködésének eredményeként született az a gondolat, hogy fiatal szenvedélybetegek számára nappali intézményt is mûködtessen, mely intézménytípussá való átalakulás kedvezõbb finanszírozást tesz lehetõvé az állami normatíva által. Hosszas szervezõmunka után július 5-én ünnepélyes keretek nyílt meg a Víztorony u alatt található DECENTRUM - Szenvedélybetegek Nappali Intézménye. Az Önkormányzat segítségével sikerült egy kedvezményes bérleti helyiséghez jutni (Víztorony u ) Debrecen egyik legrégebben épült, legrosszabb állapotban lévõ lakótelepén, ahol az alkohol és a kábítószer fogyasztása jellemzõ tünetként jelentkezik, és veszélyezteti a fiatal korosztályokat. A két bérlemény lehetõvé tette a szenvedélybetegek nappali intézményének két telephelyen való mûködtetését. A Rákóczi utcai telephelyen 20 fõ, a Víztorony utcai intézményben 30 fõ ellátására biztosít alkalmas körülményeket a Központ. A személyi és tárgyi feltételek megteremtésében meghatározó volt az a támogatás melyet az Szociális és Családügyi Minisztérium és a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium nyújtott. A Víztorony utcai telephely a DECENTRUM nevet kapta, egyrészrõl jelentve egy Drogprevenciós Egészségmegõrzõ Centrumot, másrészrõl a városközponttól távol esõ, perifériás városrész, drogmentes elfoglaltságot és szabadidõs programokat kínáló központját. Az intézmény szolgáltatásai, programjai: drogtanácsadás, beszélgetések drog és egyéb problémákról, egyéni esetkezelés, csoportfoglalkozások, szociális ügyintézés, állásközvetítés és albérletkeresés, drogjog, filmklub, szerepjáték klub, kézmûves foglalkozások. A DECENTRUM megnyitásával a Debreceni Szociális Központ célja egy olyan intézmény mûködtetése, mely kapcsolatban állva az egészségügyi intézményekkel, utcai szociális munka segítségével egy habilitációs, ártalomcsökkentõ, prevenciós és reintegrációs tevékenységet foglal magába. 1. Hajléktalanok Nappali Melegedõje Célkitûzés Nappali tartózkodási lehetõség hajléktalanok számára. Szolgáltatások biztosítása (étkezés, tisztálkodás, mosás stb.). 15.

16 A cél elérésének módja a) szolgáltatások, tárgyi eszközök, természetbeni segítségnyújtás (tisztálkodási, mosási lehetõség, tiszta ruha biztosítása, élelmiszercsomagok osztása, étkeztetés, kulturális szolgáltatások (újságok, televízió, videó). b) mentális gondozás: életvezetési tanácsadás, szociális tanácsadás, esetgondozás, eljárás hivatalos ügyekben, munka, albérletkeresésben közremûködés. Célcsoport Hajléktalan személyek, illetve rossz lakáskörülmények között élõk, akik életvitelszerûen az utcán tartózkodnak. A kliensek elsõsorban férfiak, akik közül sokan szenvedélybetegek vagy pszichiátriai betegségben szenvednek. Problémáik sokrétûek: hajléktalanság, munkanélküliség, betegségek, mentális zavarok, kapcsolati problémák. Létszám Három nappali melegedõ mûködik Debrecenben. A legnagyobb befogadóképességût (70 fõ) a MÖSZ tartja fenn. Az éves forgalom fõ volt. 36 fõ ebédelt napi átlagban, reggelit a téli hónapokban átlagosan napi 33 fõ vett igénybe. Tartós élelmiszercsomagot az utcai munka keretében 290 fõ kapott. 2. Szenvedélybetegek Nappali Intézménye Célkitûzés Felkutatni és integrálni azokat a fiatalokat, akik droghasználók és azokat, akik veszélyeztetettek a különbözõ kábítószerek által. A cél elérésének módja A Központ alternatív közösségi tevékenységet kíván nyújtani azoknak, akik kapcsolatba kerültek a drogokkal: veszélyeztetettek, függõk, gyógyulni szándékozók. A szolgáltatások alternatívát jelentenek a csellengéssel, a bûnözéssel és a káros szenvedélyekkel szemben. Az elmúlt félévben az egyéni esetkezelés mellett a következõ csoportokba lehetett bekapcsolódni: kézmûves foglalkozások - üvegfestés, papír tárgyak készítése, agyagozás, filmklub, szerepjáték klub. Célcsoport 18 év feletti fiatal felnõttek, akik alkalmanként vagy rendszeresen különbözõ kábítószereket fogyasztanak. Általában hátrányos helyzetû környezetbõl érkeznek: állami gondozás, rendezetlen családi körülmények, alacsony iskolai végzettség. Létszám A Szenvedélybetegek Nappali Intézménye július 1-tõl mûködik két telephellyel. Az elmúlt félév alatt 6669 látogatónk volt. A gondozottak száma ~30 fõ. Napi forgalmunk átlagosan 50,5 fõ. Együttmûködés a) Intézményekkel A Központ szoros, napi kapcsolatban áll az önkormányzat szociális bizottságával és a népjóléti osztállyal. A szociális szférában dolgozó civil szervezetekkel munkakapcsolat van (családsegítõ, gyermekjóléti szolgálatok, csalá- 16.

17 dotthonok, karitatív szervezetek). A hajléktalanok ellátásában dolgozó szervezetekkel havonta kerülnek megrendezésre szakmai találkozók. A Szolgálat állandó tagja és résztvevõje a városi KEF-nek, napi kapcsolatot tart fenn a drogambulanciával és a megyei kórház pszichiátriai osztályával. A hátrányos helyzetûekkel foglalkozó civil szervezeteknek lehetõség szerint természetbeni adományokat továbbít (ruha, élelmiszer gyógyszer) a Központ. b) Egyházi, gyülekezeti kapcsolatok A leginkább mûködõ egyházi kapcsolat a nagytemplomi református gyülekezettel van. Mindkét fél kölcsönösen számíthat egymás segítségére (önkéntesek, adományok). Az evangélikus egyházzal a karácsonyi csomagok továbbítására szorítkozik a kapcsolat. Az Árpád téri gyülekezet több alkalommal adományozott edényeket, bútorokat és gáztûzhelyt. Finanszírozás A felsorolt összegek ezer forintban értendõk. 1. BEVÉTELEK 1.1. Nyitó egyenleg Hazai és külföldi támogatásból Természetbeni adományok Bevételek 2002-ben Hazai forrásból Központi költségvetési normatíva Központi költségvetési intézmények Önkormányzati támogatás 538 Központi alapok 354 Egyéb költségvetési szervek Lakossági támogatás Vállalati támogatás 59 Térítések, tandíjak, kamatok Természetbeni adományok Külföldi forrásból 0 Bevételek összesen KIADÁSOK Mûködési költségek Természetbeni adományok 0 Kiadások összesen Pályázatok 1. Kiíró:Országgyûlés Társadalmi Szervezetek Bizottsága Összeg: Ft Téma: Hajléktalanok nappali melegedõjének felújítására, fejlesztésére. 2. Kiíró: ESZCSM 2002/

18 Összeg: Ft Téma: A hajléktalanok téli idõszakban történõ étkeztetésére és a karácsonyi étkezésre használható. 3. Kiíró: ESZCSM A/2/a Összeg: Ft Téma: Szenvedélybetegek nappali intézményének létrehozása. Mûködésre és felhalmozásra. 4. Kiíró: ESZCSM A/6 Összeg: Ft Téma: Szenvedélybetegek nappali intézményének létrehozása. 5. Kiíró: ISM-Mobilitás KAB-AL-01 Összeg: Ft Téma: Szenvedélybetegek nappali intézményének létrehozása. Bér, irodaköltségek, fenntartási költségek. 6. Kiíró: ISM-Mobilitás KAB-AL Összeg: Ft Téma: Szenvedélybetegek nappali intézményének támogatása. Bér és eszközbeszerzés. 7. Kiíró: Krízisétkeztetés Önkormányzat Összeg: Ft Téma: Krízisétkeztetés a nappali melegedõben. 8. Kiíró: Téli krízis Önkormányzat Összeg: Ft Téma: Rászorulók támogatása. Tartós élelmiszer. 9. Kiíró: ESZCSM Utcai szociális munka 2001/2002 Összeg: Ft Téma: A hajléktalanok körében végzett utcai szociális munka támogatása. Bér és krízisélelmiszer, valamint gyógyszer. 10. Kiíró: ESZCSM Utcai szociális munka 2002/2003 Összeg: Ft Téma: A hajléktalanok körében végzett utcai szociális munka támogatása. Bér és krízisélelmiszer és gyógyszer. 11. Kiíró: MATÁV Adományozási Kuratórium Összeg: Ft Téma: Lelki segély telefonszolgálat zöld szám támogatása. A szolgáltatás megszûnt. Visszatekintés: A Debreceni Szociális Központnak 2002-ben sikerült elérnie, hogy mindkét intézménye határozatlan ideig szóló mûködési engedéllyel rendelkezzen, valamint a tárgyi és személyi feltételek megfeleljenek az elõírtaknak. A Szenvedélybetegek Nappali Intézménye esetében az engedély késett a kitûzött idõponthoz képest (március). 18.

19 Ennek oka, hogy az építõhatóság csak májusban adta meg a szükséges engedélyeket. Emiatt késedelmesen lehetett csak beadni a mûködési engedély iránti kérelmet. A nappali melegedõ 2001 decemberében kapott engedélyt, így az elmúlt évben már végig jogosult volt az állami normatívára. Néhány szolgáltatás (fürdés, mosás, ruhaosztás) átszervezésével hatékonyabb ellátást tudott biztosítani a szervezet. Õsztõl pályázati forrásból minõségileg jelentõs mértékben javulhatott az étkeztetés színvonala (tejtermékek, gyümölcs, stb.). Lezárulni látszik az épület fennmaradásáról folyt huzavona. Jelenlegi állás szerint nem bontják le az épületet, így annak a leromlott állapotát 2003-ban a Központ szeretné megszüntetni. Minõsítés 2002-ben négy ellenõrzés zajlott a központban. Rendes éves szakmai és pénzügyi ellenõrzést tartott a megyei TÁH szabálytalanságot, hiányt nem talált. Az Önkormányzat és a Módszertani Központ végzett közös szakmai és törvényességi ellenõrzést júniusban. Példaszerûnek találták a dokumentációt, a szabályzatokat. Kifogást nem emeltek. Az SZCSM által kijelölt módszertani központ két pályázatot monitorozott. Az egyik az újonnan létesült Szenvedélybetegek Nappali Intézményére kapott támogatás felhasználását vizsgálta, a másik az utcai szociális munkát támogató pályázat megvalósulását. Hiányosság egyik esetben sem merült fel. Karácsony 2002 karácsonyára 600 ezer forint lett elkülönítetten felhasználva. 150 rászoruló nagycsaládos számára készült élelmiszercsomag, melyeket részben a saját kliensek kaptak, illetve más szervezeteken keresztül (egyházak, alapítvány, iskola) kerültek kiosztásra. 70 hajléktalan kapott élelmiszercsomagot, 20 szenvedélybeteg ajándékcsomagot, az ünnep két napján , január 1-jén pedig 150 adag meleg ebédet kaptak a rászorulók. MISKOLC Családok Átmeneti Otthona 3524 Miskolc Leszih A. u. 4.; Tel.:(+36) , (+36) ; moszmiskolc@borsodweb.hu Célkitûzés A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Családok Átmeneti Otthonának elsõdleges célja, hogy a gyermekek, a család lakhatási feltételeinek az elvesztése után is (pl.: kilakoltatás, bántalmazott családok) a szülõkkel együtt maradhassanak. Az otthon célja az átmeneti ellátás nyújtásán túl az ellátottak sikeres társadalmi reintegrációja. A cél elérésének módja Tizenegy lakószoba, három konyha és három étkezõ fogadja a nehéz helyzetbe került családokat, akik maximum 9 hónapig tartózkodhatnak az intézményben. A segítségnyújtásban szociális munkás, pszichológus, jogász, mentálhigiénés, valamint pedagógus szakemberek vesznek részt. A Szeretetszolgálat a társadalomba való sikeres visszailleszkedés elõsegítésére reintegrációs modell programot dolgozott ki, melynek keretében 2002 második félévében 4 darab külön bejáratú, fõzõfülkés, WC-s, zuhanyzós, "félutas" házat adott át. A lakhatási feltételek biztosítása mellett az Otthon nagy hangsúlyt fektet az egyéni és családterápiás alkalmak megteremtésére, a munkakeresés és munkamegtartás hatékonyságának a növelésére, a gyermekek és a felnõttek pszichés sérüléseinek a feldolgozására. 19.

20 Célcsoport A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Családok Átmeneti Otthona segítséget kíván nyújtani azon kiskorú gyermekkel rendelkezõ családok számára, akiket közüzemi tartozásuk miatt kilakoltattak, lakásukat lakhatatlanná nyilvánították, hirtelen megszûnt az albérletük, a családon belüli erõszak elõl menekülnek és lakhatásuk más módon nem megoldható. Ellátottak száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csupán egy hasonló olyan intézmény mûködik, amelyik teljes családokat (apaanya-gyerekek) is fogad. A MÖSZ Családok Átmeneti Otthona összesen 40 fõ ellátását tudja felvállalni, akiket az ország egész területérõl fogad. A 2002-es évben az otthonban tartózkodók 40 százaléka Miskolcról, 40 százaléka Budapest és környékérõl, 20 százaléka pedig az ország egyéb területeirõl érkezett az Otthonba. A Miskolci Szociális Központ a Családok Átmeneti Otthonában lakók támogatásán túl az intézmény adományokkal segítette a város nehéz helyzetben lévõ többgyermekes családjait, valamint az idõs, súlyos betegségben szenvedõ embertársait. Együttmûködés a) Intézményekkel A Szeretetszolgálat napi kapcsolatot tart fent a helyi önkormányzat szociális egészségügyi osztályával, illetve a gyámügyi osztállyal. A kliensek érdekében kiépített kapcsolatrendszert mûködtet a Megyei Munkaügyi Központtal, a Hajléktalanok Átmeneti Otthonával, a Miskolcon mûködõ Családsegítõ és Gyermekjóléti Szolgálatokkal, valamint a Megyei és Városi Korház szociális munkatársaival. Minden második héten a Szolgálat telephelyén tart fogadóórát az "Újradolgozom Program" nevû civil szervezet, nagy segítséget nyújtva a szülõk elhelyezkedésének elõsegítésben. b) Egyházi gyülekezeti kapcsolatok A Miskolci Szociális Központ megalakulása óta számíthat a helyi gyülekezetek segítségére. Ebben az évben a miskolc-tetemvári református gyülekezet egy, az otthonból kiköltözõ család sorsát karolta fel. Adománygyûjtést szerveztek számukra, megkönnyítve ezzel bérlakásuk berendezését. Az együttmûködés kölcsönösségét mutatja, hogy a MÖSZ Családok Átmeneti Otthona is több alkalommal nyújtott segítséget egyházi intézmények számára (Református Általános Iskola, Lévay József Református Gimnázium tanulói). A 2002-es évet a Jezsuita Rendházzal való szorosabb kapcsolat kiépítése jellemezte. Több esetben természetbeni adománnyal segítették az Otthon lakóit, valamint a gyermekek korrepetálásának a megszervezésében is részt vettek. c) Nemzetközi kapcsolatok A Miskolci Családok Átmeneti Otthona a svájci székhelyû HEKS szervezet segítségével több éve bonyolít le programokat. Ennek köszönhetõen fából készült játszótér várja az intézmény gyerekeit, valamint az õ támogatásuk segítségével ebben az évben egy reintegrációs modell program újabb lépcsõfokát valósulhatott meg. 20.

21 Finanszírozás A felsorolt összegek ezer forintban értendõk. 1. BEVÉTELEK 1.1. Nyitó egyenleg Hazai és külföldi támogatásból Természetbeni adományok Bevételek 2002-ben Hazai forrásból Központi költségvetési normatíva Központi költségvetési intézmények Önkormányzati támogatás 250 Egyéb költségvetési szervek Lakossági támogatás 9 Térítések, tandíjak, kamatok Természetbeni adományok Külföldi forrásból Bevételek összesen KIADÁSOK Mûködési költségek Természetbeni adományok 0 Kiadások összesen Pályázatok Kiíró: SZCSM Idõszak: Összeg: Ft Téma: Nõk esélyegyenlõségének megteremtése. Szociálisan hátrányos helyzetben lévõ szülõk számára csoportfoglalkozások szervezése. (csoportszoba kialakítására szék, szõnyeg). 2. Kiíró: HEKS Idõszak: Téma: Reintegrációs modellprogram (félutas házak kialakítása, albérleti támogatás, képzések támogatása, elhelyezkedési esélyek javítása) 1. Kiíró: ESZCSM Idõszak: Összeg: Ft Téma: 4 db félutas ház kialakítása, bútorok a beszerzése. 21.

22 2. Kiíró: ESZCSM Idõszak: Összeg: Ft Téma: A pályázat célja a családi kohézió, a család egységének a megerõsítése, melynek keretében családterápiát és különféle csoportfoglakozásokat szervezt a Szeretetszolgálat az otthonban tartózkodó családok számára. Az elnyert támogatásból családterápiás helység eszközeinek beszerzése történt meg (videomagnó, videokamera), valamint a pszichológust bére került kiegyenlítésre 3. Kiíró: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Idõszak: Összeg: Ft Téma: Kézmûves klubok szervezése (kézmûves eszközök beszerzésére) 4. Kiíró: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Idõszak Összeg: Ft Téma: Családok iskolakezdésének támogatása (tankönyvek, füzetek, egyéb iskolaszerek vásárlása) Visszatekintés Az otthonban folyó munka elsõdleges célkitûzése, az ellátott családok hozott problémáiban (lakhatás, gyermeknevelés, családtervezés, konfliktuskezelés, önismereti hiányosságok, mintanélküliség) pozitív változások elérése. Ebben a munkában meg kell tanulni örülni a nagyon kicsi sikereknek is, például: ha egy édesanya rámosolyog gyermekére, megtanul egy-két ételt megfõzni, együtt étkezik a család, este lefekvés elõtt az apa mesél a gyerekeknek...stb. Sikerként értékelendõ, hogy az elsõ félévben a szülõk 50 százaléka talált munkahelyet. Eredmény, hogy reintegrációs modell program és a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával való együttmûködésnek eredményeképpen két családunk sikeresen pályázatott szociális bérlakásra. Több kikerült család pozitív visszajelzései igazolják az Otthonban folyó mindennapi munkát. Nagy eredmény, hogy októberre 4 külön bejáratú, vécés-zuhanyzós, fõzõfülkés félutas házat adhatott át a Szeretetszolgálat. A "félutas" házak célja, hogy a benne lakó családok megerõsödve, pár év után (1-5 év) sikeresen pályázhassanak szociális bérlakása, amely hosszútávon oldja meg lakhatási helyzetüket. A "félutas" házak lakói is részt vehetnek az utógondozói programok egyes részeiben, így a lakhatáson túl a Szeretetszolgálat szakmai segítséget is biztosít számukra. Minõsítés Márciusban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Államháztartási Hivatal ellenõrizte a év normatív támogatásának felhasználását, melyben többet között megállapította, hogy a Szeretetszolgálat az összeget a jogszabályoknak megfelelõen használta fel. Júniusban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal Gyámhivatala tartott szakmai ellenõrzést. Az észrevételeket az alábbi mondattal zárta az ellenõrzõ szerv: "A Szolgálat munkatársainak elhivatottsága, szakmai munkája példaértékû." Egyéb A Miskolci Szociális Központ ebben a félévben is számos esetben lehetett terepgyakorlati helyszín. Négy hallgató töltötte itt 160 órás "hosszú gyakorlatát", egy hallgató pedig államvizsga gyakorlata helyszínéül is a Szeretetszolgálatot választotta. Tizenöt gyógypedagógiai asszisztens nyerhetett betekintést az Otthonban folyó mindennapi munkába. A Lévay József Református Gimnázium tanulói a Szeretetszolgálat munkatársainak elõadásain keresztül ismerhették meg az otthonban élõ emberek sorsát. 22.

Közhasznúsági jelentés 2001

Közhasznúsági jelentés 2001 Közhasznúsági jelentés 2001 A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat a magyarországi történelmi protestáns és ortodox egyházak, illetve magánszemélyek által 1991-ben alapított protestáns szellemiségû, kiemelkedõen

Részletesebben

ÁCS VÁROS SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 2008. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA.

ÁCS VÁROS SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 2008. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA. ÁCS VÁROS SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 008. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA. BEVEZETŐ A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított 99. évi III. törvény /Szoc.tv./

Részletesebben

ÉSZAK-PESTEN MÛKÖDÕ, DROGFOGYASZTÓKKAL FOGLALKOZÓ INTÉZMÉNYEK, SZERVEZETEK

ÉSZAK-PESTEN MÛKÖDÕ, DROGFOGYASZTÓKKAL FOGLALKOZÓ INTÉZMÉNYEK, SZERVEZETEK Tisztelt Olvasó! A Mátrix Egyesület és a Nyírõ Nyula Kórház Drogambulancia és Prevenciós Központ a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézettel együttmûködve a TÁMOP 5.4.1./08/1. számú kiemelt projekt

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S NYÍLT ÜLÉS AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 62. MELLÉKLET: - TÁRGY: Beszámoló a Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás mőködésének 2009. évi tapasztalatairól E L İ T E R J E S Z

Részletesebben

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásának átfogó értékelése Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna igazgató,

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2007. évi értékelése Elıkészítette: Tárnok Lászlóné osztályvezetı Igazgatási osztály, Bimbó Mária Gyámhivatali csoportvezetı, Károlyi Szilvia gyámügyi ügyintézı,

Részletesebben

5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére

5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére 5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A gyermekjóléti

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 22-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 22-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 22-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2013. (V. 22.) KT. sz.

Részletesebben

Pusztamiske Község Önkormányzata

Pusztamiske Község Önkormányzata Pusztamiske Község Önkormányzata SZAKMAI PROGRAM Falugondnok 2015. Fenntartó: Pusztamiske Község Önkormányzata A feladatot ellátó szerv neve, székhelye: Pusztamiske Község Önkormányzata Telephelye: 8455

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2010 Családsegítő Szolgálat Hajléktalanok Nappali Melegedője Támogató Szolgálat. Esztergom, 2011. 01.26.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2010 Családsegítő Szolgálat Hajléktalanok Nappali Melegedője Támogató Szolgálat. Esztergom, 2011. 01.26. MMSZ GONDVISELÉS HÁZA - ESZTERGOM SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2010 Családsegítő Szolgálat Hajléktalanok Nappali Melegedője Támogató Szolgálat Esztergom, 2011. 01.26. I. Családsegítő Szolgálat A Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

IV. Pillér ZÁRÓTANULMÁNY. Készítette:

IV. Pillér ZÁRÓTANULMÁNY. Készítette: SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK MODERNIZÁCIÓJA, KÖZPONTI ÉS TERÜLETI STRATÉGIAI TERVEZÉSI KAPACITÁSOK MEGERŐSÍTÉSE, SZOCIÁLPOLITIKAI DÖNTÉSEK MEGALAPOZÁSA TÁMOP 5.4.1. KIEMELT PROJEKT IV. Pillér Kábítószer probléma

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS 2005 BUDAPEST, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Készült a KSH Mezőgazdasági és környezetstatisztikai főosztályán Főosztályvezető: Dr. Laczka Éva Főosztályvezető-helyettes:

Részletesebben

Kiegészítő melléklet Paks Város 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolóhoz. 1. Az önkormányzat által ellátott feladatok értékelése

Kiegészítő melléklet Paks Város 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolóhoz. 1. Az önkormányzat által ellátott feladatok értékelése Kiegészítő melléklet Paks Város 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolóhoz 1. Az önkormányzat által ellátott feladatok értékelése Paks Város Önkormányzata részben 15 intézményével, részben

Részletesebben

Szám: /2007. Az előterjesztés jogszabállyal nem ellentétes: Előkészítő: Váradi Gézáné intézményvető. Dr. Tárnoki Richárd jegyző ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. április 26. ülésére Tárgy: Beszámoló

Részletesebben

FÉLÚTON ALAPÍTVÁNY. 2013. évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

FÉLÚTON ALAPÍTVÁNY. 2013. évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Adószám: 18057966-1-42 FÉLÚTON ALAPÍTVÁNY 2013. évi SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 1 Félúton Alapítvány 2013. évi Közhasznúsági jelentése, szakmai és pénzügyi beszámolója Félúton Alapítvány a 2013. évi közhasznú

Részletesebben

Kálmán Tibor sportreferens Egészségügyi és Szociális Bizottság, Kulturális és Sport Bizottság

Kálmán Tibor sportreferens Egészségügyi és Szociális Bizottság, Kulturális és Sport Bizottság Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2008. évi ellátásának átfogó értékelése Elıkészítette: Dr. Heinerné Dr. Kecskés Aranka jegyzı Tárnok Lászlóné aljegyzı Bimbó Mária gyámhivatali ügyintézı

Részletesebben

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Ikt. sz.: 2022/2011. Javaslat a Baglyaskő Idősek Átmeneti Otthona, valamint az Ezüstfenyő Idősek Otthona Idősek Klubja éves

Részletesebben

Jelen vannak: Tömös Béla Gyuláné polgármester, Kocsis Jánosné, Vaszily József, Antal Tibor, Andrej József képviselők,

Jelen vannak: Tömös Béla Gyuláné polgármester, Kocsis Jánosné, Vaszily József, Antal Tibor, Andrej József képviselők, Dámóc község önkormányzat képviselő-testülete. Száma: 6/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült Dámóc község önkormányzat képviselő-testületének 2014. július 30-án du. 14 órakor megtartott képviselő- testületi üléséről.

Részletesebben

KIVONAT. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2005. október 11-i üléséről készült jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2005. október 11-i üléséről készült jegyzőkönyvéből KIVONAT Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2005. október 11-i üléséről készült jegyzőkönyvéből 13. Előterjesztés Szentendre város szociális szolgáltatás tervezési koncepciójáról Előadó:

Részletesebben

Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról

Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról Előterjesztő: Dr. Faragó Péter Társulási Tanács Elnöke Készítette: Aleva Mihályné Intézményvezető Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról A szociális

Részletesebben

2/2008. (I.18.) számú rendelet. A szociális ellátásokról (módosításokkal egységes szerkezetben)

2/2008. (I.18.) számú rendelet. A szociális ellátásokról (módosításokkal egységes szerkezetben) A rendelet kihirdetésének napja: 2008. január 21. Nagymányok, 2008. január 18. Dr. Klausz Judit sk. jegyző NAGYMÁNYOK VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2008. (I.18.) számú rendelet A szociális ellátásokról (módosításokkal

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS GONDOZÁSI KÖZPONTJÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA

SIÓFOK VÁROS GONDOZÁSI KÖZPONTJÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA SIÓFOK VÁROS GONDOZÁSI KÖZPONTJÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA 2016. TARTALOM I. Az intézmény azonosítói 5 1. Az intézmény szociális ellátórendszerben betöltött szerepe 5 II. Az intézmény célja és feladata 5 1.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. május 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. május 28-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Tel: 87/581-230 polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/ 367- /2015. Előkészítő: dr. Tósoki Csilla ELŐTERJESZTÉS a Képviselő

Részletesebben

Nagy öröm számunkra, hogy az egyesület közhasznú lett 2014. május 23-án.

Nagy öröm számunkra, hogy az egyesület közhasznú lett 2014. május 23-án. 2015. évben végzett feladatok részletes bemutatása Az egyesület tagjai 2015 évben is önkéntes munkavégzésben vettek részt az egyesület rendezvényeiben, a rendezvények, vetélkedők szakmai anyagának összeállításában,

Részletesebben

2012. Éves Beszámoló. 1. számú melléklet

2012. Éves Beszámoló. 1. számú melléklet 1. számú melléklet 2012. Éves Beszámoló Geier Róbert Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága Szociális Szolgáltató Központ 2012. Tartalom 1. A Szociális Szolgáltató Központ szervezeti

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Beszámoló Komló Város Önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

Találkozó rendori vezetokkel a Vas megyei fokapitányságon, részvétel a megyei konfliktuskezelo csoport létrehozásában.

Találkozó rendori vezetokkel a Vas megyei fokapitányságon, részvétel a megyei konfliktuskezelo csoport létrehozásában. TÁJÉKOZTATÓ Szombathely Megyei Jogú Város Roma Kisebbségi Önkormányzata testületének az elmúlt idoszakban (2003-2004. év) végzett munkájáról, a kisebbségi önkormányzattal kapcsolatos legfontosabb eseményekrol.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ (RÖVID) TARTALMI BESZÁMOLÓ

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ (RÖVID) TARTALMI BESZÁMOLÓ KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ (RÖVID) TARTALMI BESZÁMOLÓ 2015 3 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés Hazai Intézmények Szociális és Fejlesztési Igazgatóság Hazai szociális központok Modell- és fejlesztő programok

Részletesebben

A 2013. ÉVBEN ELLÁTOTT GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATOK ÉRTÉKELÉSE P É C S

A 2013. ÉVBEN ELLÁTOTT GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATOK ÉRTÉKELÉSE P É C S A 2013. ÉVBEN ELLÁTOTT GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATOK ÉRTÉKELÉSE P É C S 1 A 2013. évben ellátott gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok értékelése Pécs város területéről, a benyújtott szakmai

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ

SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ A Szolgáltatástervezési koncepciót a Képviselőtestület 500/2004./XI.ÖK/XII.15./ sz. határozatával elfogadta. Budapest, 2004. december

Részletesebben

1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 ÁLLÁSFOGLALÁSA

1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 ÁLLÁSFOGLALÁSA JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA ÁLLÁSFOGLALÁSA Ügyszám: JNO-59/2010. Tárgy:

Részletesebben

ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN. Biztonságban. Székesfehérvár 2016

ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN. Biztonságban. Székesfehérvár 2016 Biztonságban ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN Székesfehérvár 2016 Közbiztonság fejlesztése Székesfehérváron a településbiztonság és az ifjúságvédelem előtérbe helyezésével oktatási segédlet Előszó Biztonságban

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013.(XII.12.) önkormányzati rendelete. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013.(XII.12.) önkormányzati rendelete. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013.(XII.12.) önkormányzati rendelete A SZOCIÁLIS IGAZGATÁSRÓL, A SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁSOK HELYI SZABÁLYAIRÓL (Módosításokkal egységes

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést.

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS Kiegyensúlyozott körülmények a 2011. évi pénzügyi tervben Az az önkormányzat vállalhat térségközponti feladatokat, amelyik a térség részére szolgáltat Megújul a város

Részletesebben

Belső meghatározottságok - a drogprobléma Magyarországon

Belső meghatározottságok - a drogprobléma Magyarországon 2. számú melléklet a Nemzeti Stratégia a kábítószer-probléma kezelésére című stratégiai programhoz Belső meghatározottságok - a drogprobléma Magyarországon Az alábbi összefoglaló a magyarországi kábítószerhelyzet

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ 2007. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. A szociális és gyermekjóléti szolgáltatástervezés.... 2 1.1.

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2013. április 25-ei rendes ülésére. Bognár Judit intézményvezető

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2013. április 25-ei rendes ülésére. Bognár Judit intézményvezető Budakalász Város Polgármestere 61/2013.(IV.25.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2013. április 25-ei rendes ülésére Tárgy: Javaslat Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2410/2011. 16. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a szociális

Részletesebben

Csongrád Megyei Önkormányzat

Csongrád Megyei Önkormányzat Csongrád Megyei Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálata 2008. Készítette: Majláthné Lippai Éva Közreműködtek: Hivatal munkatársai: Makhult Zoltán Szekeresné dr. Makra

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: István Zsolt igazgató BESZÁMOLÓ A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT MŰKÖDÉSÉRŐL

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: István Zsolt igazgató BESZÁMOLÓ A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT MŰKÖDÉSÉRŐL Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: István Zsolt igazgató BESZÁMOLÓ A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT MŰKÖDÉSÉRŐL Tisztelt Képviselő-testület! Kazincbarcika Város Önkormányzata élve a jogszabályok

Részletesebben

Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l

Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l 6783 Ásotthalom, Felszabadulás u. 2-6. Telefonközpont: 62/291-556; Telefon/Fax: 62/291-085 13/2008 Témafelelős: Dr. Csúcs Áron Ikt.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról. J e g y z ő k ö n y v Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról. Az ülés helye: Művelődési Ház Zajk Jelen vannak: Grózner Tiborné polgármester, Kovács Tibor alpolgármester,

Részletesebben

Komplex Záróvizsga tételek

Komplex Záróvizsga tételek Komplex Záróvizsga tételek Mezőgazdasági mérnök szak (főiskolai) Növénytermesztési és kertészeti szakirány 1. Az őszi búza termesztése - az őszi búza betakarítás gépesítése 2. Őszi árpa termesztése - szemes

Részletesebben

Javaslat. a 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelésére

Javaslat. a 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelésére VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-79 / 2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel! Javaslat a 2011. évi gyermekjóléti

Részletesebben

Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése. 2011. május 25-i ülésére. a kamara 2010. évben végzett munkájáról

Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése. 2011. május 25-i ülésére. a kamara 2010. évben végzett munkájáról Beszámoló a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése 2011. május 25-i ülésére a kamara 2010. évben végzett munkájáról Előterjesztő: Dr. Sziráki András elnök 2 Tisztelt Küldöttgyűlés!

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. 1 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 28.424/2010. T á j é k o z t a t ó Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

CIB Csoport Fenntarthatósági jelentés 2011

CIB Csoport Fenntarthatósági jelentés 2011 CIB Csoport Fenntarthatósági jelentés 2011 értékeink Értékeink Tisztesség Céljainkat tisztességesen, korrektül és felelôsségteljesen kívánjuk elérni, teljes mértékben tiszteletben tartva a jogszabályokat,

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Határozathozatal: egyszerű többség IX./2014. Nyü. 2 Ügyiratszám: 9-72/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 24-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Előterjesztés A Képviselő-testület 2008. március 28-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat testületének 2015. május 7 - én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat testületének 2015. május 7 - én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Dévaványa Város Önkormányzat testületének 2015. május 7 - én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A 2014. évi zárszámadás elfogadása, maradvány elszámolás megtárgyalása döntéshozatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2008. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli i hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Jelen

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás... 7 Mezőgazdaság... 8 Ipar...

Részletesebben

MUNKAANYAG Dévaványa Város Esélyegyenlőségi Program

MUNKAANYAG Dévaványa Város Esélyegyenlőségi Program MUNKAANYAG Dévaványa Város Esélyegyenlőségi Program 2010. 1 Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. Általános elvek... 8 2. Helyzetelemzés... 9 2.1 Településünk általános jellemzői... 9 2.2 Foglalkoztatás...10

Részletesebben

Üllői Mozgáskorlátozottak Egyesülete

Üllői Mozgáskorlátozottak Egyesülete K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2010 Üllői Mozgáskorlátozottak Egyesülete székhely: 2225. Üllő, Pesti út 124. adószám: 18664940-2-13 közhasznúsági fokozat: kiemelkedően közhasznú szervezet kiemelkedően

Részletesebben

NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BICSKE

NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BICSKE NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BICSKE 2011 KÉSZÍTÕK NÉVSORA NAGY KÁROLY INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA - BICSKE MEGBÍZÓ KÉSZÍTETTE BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PORTATERV VÁROSRENDEZÉSI

Részletesebben

L1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 28/2013.(XII.20.) önkormányzati rendelete. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

L1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 28/2013.(XII.20.) önkormányzati rendelete. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról L1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 28/2013.(XII.20.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Ibrány Város Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

AKTUÁLIS. RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás. Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák

AKTUÁLIS. RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás. Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák AKTUÁLIS RENDÕRSÉGI HÍREK Garázdaság, betörés, sírrongálás Büntetés helyett ajándék kerékpárlámpák Cserényi Iván õrsparancsnok jelentése alapján: Január 1-jén egy Virág úti lakossal szemben garázdaság

Részletesebben

A CÉDRUS REFORMÁTUS EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA

A CÉDRUS REFORMÁTUS EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA A CÉDRUS REFORMÁTUS EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA A SZOCIÁLIS ELLÁTÁS ALAKULÁSÁRÓL 2014. ESZTENDŐBEN Baja, 2015. március, 5. Készítette: Bánné Kiss Erzsébet intézményvezető TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2015. január 01-2016. december 31. közötti időszakra vonatkozólag)

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2015. január 01-2016. december 31. közötti időszakra vonatkozólag) 1 (Tervezett verzió!) PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA (2015. január 01-2016. december 31. közötti időszakra vonatkozólag) Pilis Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Hosszúpályi Mikrotérség Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat SZAKMAI PROGRAMJA 2011.

Hosszúpályi Mikrotérség Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat SZAKMAI PROGRAMJA 2011. Ügyiratszám: 4441-4/2010. Hosszúpályi Mikrotérség Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat SZAKMAI PROGRAMJA 2011. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Bevezetés Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ IGAZSÁGÜGYI HIVATAL JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

BESZÁMOLÓ AZ IGAZSÁGÜGYI HIVATAL JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL BESZÁMOLÓ AZ IGAZSÁGÜGYI HIVATAL JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Missziója A jogállam az emberi méltóság egyetemes értékén alapul. A humanizmus és

Részletesebben

EZ IS, AZ IS. Azért ilyen kis csodák is vannak nálunk, Magyarországon. Urbán-Szabó Béla

EZ IS, AZ IS. Azért ilyen kis csodák is vannak nálunk, Magyarországon. Urbán-Szabó Béla EZ IS, AZ IS Nem mese ez Ezt a történetet körülbelül egy-másfél évvel ezelõtt hallottam. Egy kis faluban élt a Doktor úr a feleségével. Mindenki ismerte, pedig már évek óta nyugdíjas volt, és õ is ismerte

Részletesebben

Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012

Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012 1. melléklet Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012 A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA A

Részletesebben

Az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerrõl

Az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerrõl A KULTÚRA VILÁGA Csata Zsombor Kiss Dénes Kiss Tamás Az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerrõl A kutatási programról Erdélyben a kulturális kataszter felmérése két régióra osztva történt. A csíkszeredai

Részletesebben

Az agrárgazdaság szereplôi. A mezôgazdaság eredményei. Vadgazdálkodás és halászat. az élelmiszergazdaságban

Az agrárgazdaság szereplôi. A mezôgazdaság eredményei. Vadgazdálkodás és halászat. az élelmiszergazdaságban TARTALOM 3 Elôszó 4 6 10 Az agrárgazdaság szereplôi A magyar mezôgazdaság adottságai A mezôgazdaság eredményei 14 Erdôgazdálkodás 15 Vadgazdálkodás és halászat 16 Agrár-vidékfejlesztési intézkedések 20

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. április 24-i nyilvános ülésére. Gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenység átfogó értékelése.

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. április 24-i nyilvános ülésére. Gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenység átfogó értékelése. 9. NAPIREND Ügyiratszám: 4/ 1637/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. április 24-i nyilvános ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenység

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének 2014. május 29-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének 2014. május 29-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Véleményező bizottság: A Munkaügyi Központ tájékoztatója Békés Város munkanélküliségi helyzetéről Viszokainé Mári Renáta kirendeltség-vezető Békés Megyei Kormányhivatal Békési Járási

Részletesebben

Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és

Részletesebben

Tartalom MMSZ. Az élővel tégy jót! Euripidész. III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június. 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról

Tartalom MMSZ. Az élővel tégy jót! Euripidész. III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június. 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról MMSZ III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június Tartalom 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról Pályázati felhívás (250 millió forint) Támogatott lakhatási program a Dél-alföldi régióban Számítógéphez

Részletesebben

2014. évi beszámolója. Nagymaros

2014. évi beszámolója. Nagymaros Mosoly Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat, Családi Napközi 2626 Nagymaros, Rákóczi utca 14. Tel/fax: 06-27-354-054 Mosoly Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat, Családi Napközi 2014. évi beszámolója

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Alkohol-Drogsegély Ambulancia 8582 FARKASGYEPŰ PETŐFI U. 42.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Alkohol-Drogsegély Ambulancia 8582 FARKASGYEPŰ PETŐFI U. 42. Alkohol - Drogsegély Ambulancia SZENVEDÉLYBETEGEK KÖZÖSSÉGI ALAPELLÁTÁSA PÁPA ÉS KISTÉRSÉGE DEVECSER ÉS KISTÉRSÉGE 8582 FARKASGYEPŰ PETŐFI U. 42. SZAKMAI BESZÁMOLÓ Tárgy: Alkohol-Drogsegély Ambulancia

Részletesebben

Szociális szakvizsga követelményrendszere témacsoportonként. Általános szociális, illetve gyermekvédelmi és gyermekjóléti alapismeretek

Szociális szakvizsga követelményrendszere témacsoportonként. Általános szociális, illetve gyermekvédelmi és gyermekjóléti alapismeretek Szociális szakvizsga követelményrendszere témacsoportonként Általános szociális, illetve gyermekvédelmi és gyermekjóléti alapismeretek I. Általános követelmény: A jelölt ismerje a társadalmi viszonyok,

Részletesebben

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség Jóváhagyta: Jóváhagyta: Mező Barna igazgató Mező Barna Igazgató TÁJÉKOZTATÓ Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november hónapban

Részletesebben

Hodosán Róza. Tízéves a szociális törvény

Hodosán Róza. Tízéves a szociális törvény Hodosán Róza Tízéves a szociális törvény A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény és annak változásai Magyarország 1976-ban csatlakozott a Gazdasági, Szociális és

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Alkohol-Drogsegély Ambulancia-addiktológiai gondozó 8200 Veszprém, Pápai út 37/b.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Alkohol-Drogsegély Ambulancia-addiktológiai gondozó 8200 Veszprém, Pápai út 37/b. Alkohol-Drogsegély Ambulancia-addiktológiai gondozó 8 Veszprém, Pápai út 7/b. SZAKMAI BESZÁMOLÓ Tárgy: Alkohol-Drogsegély Ambulancia addiktológiai gondozójának. évi szakmai működése Készítette: Kiss Teodóra

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÁLTAL FENNTARTOTT INTÉZMÉNYEK ÉS 100% TULAJDONÚ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSÁNAK VIZSGÁLATA Készítette: Kanyik Csaba Szollár Zsuzsa Dr. Szántó Tamás Szombathely,

Részletesebben

Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált. Központja. Szakmai beszámoló. 2011. évről

Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált. Központja. Szakmai beszámoló. 2011. évről Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált Központja Szakmai beszámoló 2011. évről 2012. április 1 Szociális munka emberi mű, ezért mindig és mindenkor kudarccal fenyeget. Semmiféle módszertani

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete. A szociális ellátások helyi rendszeréről

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete. A szociális ellátások helyi rendszeréről Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete A szociális ellátások helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) (A szöveg

Részletesebben

Mezőgazdaság számokban

Mezőgazdaság számokban Mezőgazdaság számokban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei információk a 1 11. oldalon A mezőgazdaság teljesítménye % 18 16 14 12 1 8 A mezőgazdaság bruttó termelése (2=1%) 6 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21

Részletesebben

Pályázati lehetõségek a közeljövõben

Pályázati lehetõségek a közeljövõben Agrartukor_augusztus.qxd 2008.08.29. 9:16 Page 1 TOLNA MEGYEI AGRÁRKAMARA LAPJA Az idei évben is nagy sikerrel zajlott a Gazdanapok rendezvénysorozat Szentlõrincen. A színvonalas kiállítás mellett ahol

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAM MÓDOSÍTÁS

SZAKMAI PROGRAM MÓDOSÍTÁS Hegyhát Integrált Szociális Intézmény Gyönk SZAKMAI PROGRAM MÓDOSÍTÁS Hatályos: 2012.12.15. Készítette: Biró Kornélia Kelt: 2012.12. 11. igazgató Jóváhagyta: Várkonyi Zoltán Kelt: 2012.12.12. Társulási

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. ÁPRILIS 14-I ÜLÉSÉRE. Kulturális Bizottság. Jogi és Ügyrendi Bizottság

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. ÁPRILIS 14-I ÜLÉSÉRE. Kulturális Bizottság. Jogi és Ügyrendi Bizottság E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. ÁPRILIS 14-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 175-5/2011. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A megyei gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelése ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

1239 Budapest, Grassalkovich út 162. Tárgy: Beszámoló a Kisdunáért Önkormányzati Társulás 2010. évi munkájáról

1239 Budapest, Grassalkovich út 162. Tárgy: Beszámoló a Kisdunáért Önkormányzati Társulás 2010. évi munkájáról Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. Tárgy: Beszámoló a Kisdunáért Önkormányzati Társulás 2010. évi munkájáról Tisztelt

Részletesebben

M ÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK

M ÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK modszertan.qxd 2010.04.21 18:10 Page 1 M ÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓKNAK Jelzõrendszer Szakmai program Adósságkezelés SZOCIÁLPOLITIKAI ÉS MUNKAÜGYI INTÉZET BUDAPEST, 2010 modszertan.qxd

Részletesebben

TERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA

TERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA TERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2005-2010 TARTALOM 1. Bevezető... 3. oldal 2. Az ifjúsági korosztály Dunaújvárosban... 5. oldal 3. Az önkormányzat ifjúsági

Részletesebben

Határidő: 2008. december 31. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

Határidő: 2008. december 31. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 204/2008. (XII. 4.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyéves időtartamra feladatellátási szerződést köt a az Alkohol-Drogsegély Ambulancia Egyesülettel (8200 Veszprém, Egyetem u.

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU E l ő t e r j e s z t é s Dorog Város Képviselő-testületének 2016.április 29-i ülésére

Részletesebben

ÉSZAK-BUDÁN MÛKÖDÕ, DROGFOGYASZTÓKKAL FOGLALKOZÓ INTÉZMÉNYEK, SZERVEZETEK

ÉSZAK-BUDÁN MÛKÖDÕ, DROGFOGYASZTÓKKAL FOGLALKOZÓ INTÉZMÉNYEK, SZERVEZETEK Tisztelt Olvasó! A Kék Pont Ambulancia és Konzultációs Központ a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézettel együttmûködve a TÁMOP 5.4.1./08/1. számú kiemelt projekt keretében, közel két éve dolgozik

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Csanádpalota Város Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Csanádpalota Város Önkormányzata ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program Csanádpalota Város Önkormányzata 2013-2018 Türr István Képző és Kutató Intézet

Részletesebben

1. 8. Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének

1. 8. Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2005. (IV. 4.) 1 ök. rendelete a szociális szolgáltatásokról egységes szerkezetben az 5/2006. (III.31.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2015. évi tevékenységéről

ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2015. évi tevékenységéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Biatorbágyi

Részletesebben

Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány Dr. Simkó Csaba osztályvezető főorvos A hospice ellátás lényege Hospice (menedék) néven illetik szerte a világon azon intézményeket, ahol aktív, gyógyító célú onkológiai

Részletesebben

Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2012. évi ellátásáról. 1 db határozati javaslat

Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2012. évi ellátásáról. 1 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/25576-4/2013. Tárgy: Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2012. évi ellátásáról Melléklet: 1 db határozati

Részletesebben

CSALÁD- és GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT

CSALÁD- és GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT CSALÁD- és GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT Újpalotai Család- és Gyermekjóléti Központ, Fióka Család- és Gyermekjóléti Központ, Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája, Nappali Melegedő és Utcai Gondozó Szolgálat

Részletesebben

Az árfolyamsáv kiszélesítésének hatása az exportáló vállalatok jövedelmezõségére

Az árfolyamsáv kiszélesítésének hatása az exportáló vállalatok jövedelmezõségére MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZÉSI KHT Az árfolyamsáv kiszélesítésének hatása az exportáló vállalatok jövedelmezõségére (Az MKIK-GVI és a megyei kamarák kérdõíves vállalati

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2597/2012.

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2597/2012. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2597/2012. 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testületnek az önkormányzat

Részletesebben

Menedék Migránsokat Segítő Egyesület kiemelten közhasznú szervezet

Menedék Migránsokat Segítő Egyesület kiemelten közhasznú szervezet Menedék Migránsokat Segítő Egyesület kiemelten közhasznú szervezet (1077 Budapest, Jósika utca 2. Tel.: 322-1502; fax: 479-0272 www.menedek.hu; menedek@menedek.hu) 2009. évi közhasznúsági jelentése ----------------------------------------

Részletesebben

Ha a lehetõség adott, nem szabad kihagyni!

Ha a lehetõség adott, nem szabad kihagyni! Ha a lehetõség adott, nem szabad kihagyni! (Bács-Kiskun megye, Bácsalmás) Bács-Kiskun megyében, az ország déli határától néhány kilométerre, a kitûnõ adottságú Felsõ-Bácskában gazdálkodik a BácsAgro Zrt.

Részletesebben

K I V O N A T. Beszámoló Komló Város Önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről

K I V O N A T. Beszámoló Komló Város Önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről K I V O N A T a képviselő-testület 2014. május 15-i ülésének jegyzőkönyvéből KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 49/2014. (V.15.) sz. határozata Beszámoló Komló Város Önkormányzat 2013. évi

Részletesebben