Megjelenik negyedévente Balázsfalván. Református Egyházközség Szülőföldünkért Egyesület Római Katolikus Plébánia gondozásában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megjelenik negyedévente Balázsfalván. Református Egyházközség Szülőföldünkért Egyesület Római Katolikus Plébánia gondozásában"

Átírás

1 Megjelenik negyedévente Balázsfalván Református Egyházközség Szülőföldünkért Egyesület Római Katolikus Plébánia gondozásában XI. szám december 25 Maradnak az igazak és a jók! A tiszták és a békességesek... Wass Albert:Üzenet haza Albérletet keresek a fiamnak! (A Mennyei Atya) Karácsony Micsoda történet, micsoda fontos momentum a világegyetemben, a földön és az ember egyéni életében. Látjuk, ahogy Isten mozgósítja a mennyei seregeket! Mennyei angyal hoz hírt, és mennyei angyalok serege erősíti meg. Mondhatjuk, hogy ez nem szokványos! Sőt egyedülálló! A hír pedig ez: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus!...Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. A hír nem csak Izraelnek szól, hanem a világ nemzeteinek is. Ezt mutatja, hogy a nemzetek is hírt, - egy jelt kapnak- méghozzá a kor tudományos képviselőin keresztül a napkeleti bölcsek személyében. Ezáltal csillagtudósok, a kor misztikusai és ezoterikusai hajolnak meg, borulnak le és tisztelik szavaikkal és ajándékaikkal királyként a kisdedet. Bölcsek, akik tovább látnak a jászolnál, látják a nagy Királyt! Mondhatjuk, persze, hogy az a kor babonás és természetfelettire hajló gondolkodásmódja kihatott a tudományos élet akkori képviselőire, de a felvilágosodás kora óta ez már nem így van. Sokszor elgondolkodom azon, hogy vajon ezekért a romlott, önző, csaló, hazug, parázna, gyűlölködő emberekért, mint amilyenek mi is vagyunk, érdemes volt-e Jézusnak mindenről lemondania és vállalni a szenvedést? Jézust azonban szeretete hozta a világba. Sokan keresték és keresik azóta is az igazságot. Keresik a tudósok, kémlelve az eget távcsöveikkel, vizsgálva az anyagot mikroszkópjaikkal, keresik a teológusok, a filozófusok, a pszichológusok bújva a könyveket, elmélkedve naphosszat, pedig csak Betlehemre kell figyelni, ahol egy istállóban ott fekszik egy kisded, a testté lett Ige, maga az Igazság. Ez már az harmincötödik karácsony, amit Jézussal közösen ünnepelhetek. Örülhetek nemcsak azoknak az ajándékoknak, amiket én adhatok szeretteimnek és amiket én kapok őtőlük, hanem örülhetek annak a legnagyobb ajándéknak, amit személyesen kaphattam meg Istentől. Folytatás a 2. oldalon Karácsonyi nem mese Az óvodából hazafele jövet szinte minden ablakból kedves, fehér szakállú, mosolygós Mikulás kacsintgat ránk. Gyermekeim mindegyiket megszemlélgetik és bár sejtik, hogy valami nem stimmel az őket egész évben figyelő öregapó körül, mégis lelkesen tisztogatják csizmácskájukat és minden december hatodik napján örömmel nyugtázzák, hogy azért mégsem olyan rossz gyerekek, ha ez a kedves télapó megint csordultig töltötte kifényesített lábbelijüket. Nagy örömmel figyelem, amint kis pizsamásaim csoki-majszolgatás közben téli mesét szőnek: ma Rokinak, a tigrishősnek a Mikulást kel megmentenie a szörnyű sárkánytól, aki el akarja rontani a gyerekek ünnepét. Bár a gonosz sárkánynak sikerül megsebesítenie a rénszarvast, a Mikulás mégis időben el tudja vinni a várva várt ajándékokat, mert a hős Roki és barátai lökhajtásos varázsszerkentyűjükre pattanva kézbesítik a kis csomagokat. Mese, mert mesében élnek, szereplőikkel azonosulnak, velük örülnek és velük rettegnek, és az ő segítségükkel győzik le valódi félelmeiket és tanulják, tanítják magukat, hogy a jónak győznie kell, a jóért küzdeni kell. Persze kicsit elmosolyodom, amikor látom, hogy milyen komolyan, és átszellemülten tudják hallgatni, vagy eljátszani ezeket a meséket, de rá kell jönnöm és is ugyanezt játszom, amikor olvasok s belefelejtkezve a történetbe szinte reszketve várom a talán már többször is átolvasott történet végét. Kellenek a mesék, kellenek a regények, novellák, mert megtelik velük a lelkünk, mert a mese olyan, mint a Red Bull mondja reklámrajongó fiam szárnyakat ad Délutánonként - a nagy karácsonyi készülődésben képeslapokat készítünk s közben arról beszélgetünk, hogy mit is jelent a karácsony. A gyermekeim szinte összevesznek azon, hogy a télapó, vagy az angyalkák hozzák a karácsonyfát, meg a szebbnél szebb ajándékokat. Folytatás a 2. oldalon 1

2 Folytatás az 1. oldalról Albérletet keresek a fiamnak! (A Mennyei Atya) Sok minden változik körülöttünk: eszmék, államformák, politikai hatalmak váltják egymást, de egy valami állandó: Jézus Krisztus, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Ő ugyanaz a szeretet, aki mindent vállalt értünk, aki eljött hogy megkeresse azt, ami elveszett (Lk.19,10.), aki ma is keresi azt aki elveszett. Értünk jött, akik már megérhettük ezt a titkot, s azokért, akik még csak keresik az igazságot. Jézus meg akar születni mind több ember szívében. Nem elég a szimbólum, a gyertyaláng, a kis jászol. Nem elég az ajándék, az ünnepi asztal, az ünnepi öltözet: Jézus kell valóságosan az életünkbe, a szívünkbe, a családunk életébe, a nemzetünk életébe, a világunk életébe. Ez a karácsony üzenete. És továbbgondolom: Hogy lehet, az hogy nem volt, aki befogadta volna őket egy várandós anyát? És így egy egyszerű jászolba kényszerültek. Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy mi bezzeg befogadtuk volna Jézust, hogy nálunk, a mi otthonunkban megszülessen. Képzeld, nem késtél le semmiről! Isten úgy találta ki, hogy Jézus ma is meg tud születni bennünk, be akar lépni a szívünkbe, a személyes világunkba. Ezt hívja a Biblia felülről való születésnek vagy újjászületésnek. Tehát a karácsonyi történet kapcsán a kérdés az, hogy személyesen hogyan viszonyulunk Őhozzá? Számunkra ez a történet a mese és a legendák kategóriájába tartozik, vagy hiszünk abban, amit a Biblia mond, hogy Isten szeretetből elküldte Jézust, hogy megváltson minket? A válaszunk pedig igazán a szívünk állapotától függ! Legyen segítségül ennek jobb megértésében, az alábbi történet: Egyszer egy bölcs tanítótól megkérdezte a tanítványa: - Mester, miért van az, hogy ha valaki a szegényhez fordul, az segít, ha tud, de ha a gazdaghoz fordul a bajával, az meg sem látja. Azt mondja a bölcs: - Lépj az ablakhoz, nézz ki. Mit látsz? - Utcát, jövő-menő emberekkel, járművekkel. - Most lépj a tükörhöz. Mit látsz? - Csak magamat. - Látod, az ablak is üveg, a tükör is üveg, csak a hátán van egy kis ezüstréteg. De az már elég ahhoz, hogy az ember semmi mást ne lásson tőle, csak saját magát. Ennek a történetnek a kapcsán felmerült bennem egy-két újabb kérdés? Mi miért nem látjuk meg a szívünkkel Jézust, megváltó királyként? Mit látunk mi? Milyen réteg(ek) van(nak) a szívünkön, amik meggátolják, hogy valóban lássunk? Látjuk a kis Jézuskát a jászolban, de nem látjuk a feltámadt mindenható Urat?! Mert ha komolyan vesszük a karácsony üzenetét, akkor nem maradhatunk közömbösek, és ez döntés elé állít minden embert. Milyen a mi szívünk, elég egyszerű és őszinte? Befogadjuk-e Őt, de nem mint Jézuskát (mesét vagy legendát), hanem mint az angyalok által hirdetett megváltó Urat, és mint a napkeleti bölcsek a nagy Királyt? Tetszik, ahogy ezek az egyszerű pásztorok felismerik ezt, és azt mondják járjunk utána, nézzük meg, vajon úgy van-e, és elmennek egészen Betlehemig. Elmentek addig ameddig kellett! Na, jó de nekünk meddig kell elmenni? Valaki egyszer azt mondta, hogy Isten nincs távol, csak egy imádságnyira van a szívünktől. Az egyszerű jászol, mint az egyszerű, őszinte szív jelképe kegyelmi pillanatot jelez! Amikor a szív igazán őszinte tud lenni, nem önmagáért díszes és pompázatos, hanem egyszerű, szerény és alázatos. Nos, Jézus az ilyen szívbe fog megszületni! Isten adja, hogy mind többen megérthessék ezt az üzenetet. Isten adja, hogy minél többen legyenek olyanok, akik ezt az üzenetet hűséggel tovább is adják! Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek áldott karácsonyi 2 ünnepeket és imára hívlak, hogy a Mennyei Atya keresése ne legyen hiábavaló, megtalálja Fia számára az albérletet szíveinkben: Urunk Jézus, Te légy velünk, te légy előttünk! Urunk Jézus, Te légy mögöttünk, te légy bennünk! Urunk Jézus, Te légy alattunk, te légy fölöttünk! Urunk Jézus, Te légy megengesztelődésünk,te légy békességünk! Urunk Jézus, állj jobbunkon és balunkon! Urunk Jézus, légy mellettünk, ha lefekszünk, és ha felkelünk! Urunk Jézus, Te légy azok szívében, akik ránk gondolnak! Urunk Jézus, Te légy azok ajkán, akik rólunk beszélnek! Urunk Jézus, Te légy minden szemben, mely minket lát! Urunk Jézus, Te légy minden fülben mely minket hall! Tür, 2009 Karácsonyán Karácsonyi nem mese Lóri atya Folytatás az 1. oldalról Sőt az is szóba jön azért már sok mindent hallottak Jézusról - hogy Jézus karácsonykor született, de később, mikor felnőtt télapó lett belőle, és az ő testvére a Mikulás, és megparancsolta az angyalkáknak, hogy ők is adjanak ajándékokat, de ne csak édességeket, mint a Mikulás, hanem játékokat is. Na ekkor éreztem azt, hogy a mesének is van határa. Bár végtelen rajongója vagyok a meséknek, a szebbnél szebb történeteknek, de a karácsony az valóság. Nem a télapó, nem a Mikulás testvére, hanem maga az Isten fia jött a világra és a mi sokszor kényszerű ajándékozgatásunk csak szimbóluma annak a hatalmas ajándéknak, amik Krisztus adott a világnak: az élet lehetősége nem mesebeli álom, nem csupán egy katarzist előidéző történet, hanem valóság. És a gyermek, akármilyen kicsi, különbséget tud tenni a mese és a valóság között. Otthagytuk a képeslapokat, a ceruzákat, ragasztót, ollót és elolvastuk a karácsonyi történetet, majd elővettük a gyermekeim születési naplóit és nézegetni kezdtük a képeket, olvasgatni a bejegyzéseket:. Először mozdultál meg jókat beszélgetünk, én mesélek neked, te pedig erőteljesen visszajelzel..kor érkeztél meg, gyönyörű magzatmázas kisbabám Isten újra megengedte, hogy megtapasztaljuk a világ legcsodálatosabb történését, a születést. Bizony, így jött Krisztus is a világra, hogy nekünk életünk lehessen, hogy a születés ne a halál biztos előjele legyen, hanem egy lehetőség az örök életre. Továbbra is szeretem a meséket, és hagyom, sőt bíztatom gyermekeimet, hogy bennük éljenek, de a karácsony legyen ennél sokkal több: Isten hatalmas ajándéka, mert életet adni és kapni csakis azért lehetséges, mert Isten elküldte e földre az ő egyszülött Fiát, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen Németh Réka-lelkipásztor

3 A légkörkutatás áttekintése Romániában A Nemzetközi Meteorológiai Szervezetbe kapcsolódott be 1884-ben Románia is. Stefan Hapites 1878-ban megalapította Brailan az első rendszeres megfigyeléseket végző meteorológiai állomást ben az ő vezetésével indult a Központi Meteorológiai Intézet. Az Intézet hatékony munkát fejtett ki, nemcsak a légkörkutatásban, hanem a hazai megfigyelőállomások kiépítésében is. Persze fennmaradtak megfigyelések a levegőrétegekről, időjárásról, amit az ország lakosai írnak le. A nagy költő, Ovidius Publius Naso leírja egyes verseiben a Dobrudzsai telet, amelyről azt állítja, hogy nagyon hidegek, megfagyasztják a Pontus Euxinus vizeit és a bort a hordókban. Különleges meteorológiai jelenségekről ír a Brassó-i város című lap, amely említést tesz az 1718-as szárazságról. Grigore Ureche a Moldvai ország Krónikájában megemlíti az 1718-as 1728-as szárazságot. De az első meteorológiai megfigyeléseket Romániában csak a XVIII. század vége felé vannak feljegyezve Iasi-ban. Lerek orosz orvos által ban. Később Bukarestben 1803 tól egész 1828-ig Constantin Caracas orvos megfigyeléseket, végez a hőmérsékletről. Volt egy lap, Albina Romaneasca, amely feljegyezte időnként bizonyos megfigyelések eredményeit és leír bizonyos különlegesebb megfigyeléseket. Ugyancsak Bukarestben, a Szent Szára kollégiumban Petre Poenaru tanár szervez meg 1838-ban bizonyos meteorológiai megfigyeléseket a hőmérsékletről és a nedvességről, amelyeket Dr. Iuliu Barasis, és dr. Carol Davila.folytatnak után. A megfigyelések eredményeit átküldték Bécsbe O. Mann tanárnak. Iasiban Teodor Stamati tanár között két megfigyelést is végez a hőmérsékletről, légnyomásról, szélről és a felhőzetről. Ugyancsak Iasiban között a Gazeta de Moldavie ban megjelentetik a levegő hőmérsékletének adatait ben az Európai Duna Bizottság megalakítja Sulinán az első meteorológiai állomást Romániában azzal a céllal, hogy adatokat közöljön a hajózáshoz szükséges meteorológiai jelenségekről június 20-án a francia Villemont mérnök felépíti C. Poenaru; I. Laborarg és mr. Dumitrescu tisztekkel a "Mihai Viteazul légballont, majd mind a négyen felemelkedve vele meteorológiai megfigyeléseket végeznek egy barométerrel, egy hőmérővel és egy nedvességmérővel között Iasiban Petru Poni végez meteorológiai megfigyeléseket a Román Akadémia által adományozott felszereléssel ban Stefan Hapites Brailán felálltja a második meteorológiai állomást Romániából, ahol megfigyeléseket végez az Első Nemzetközi Meteorológiai Kongresszuson elfogadott törvények szerint, minden órában reggel 6 és este 22 óra között. Meteorológiai megfigyeléseket végeztek Erdélyben is. Így Nagyszebenben között P. Sigerus patikus végez megfigyeléseket, amelyeket a Gazeta Transilvaniei lapban közöl. Külön ki kell emelni, hogy a szebeni meteorológiai állomáson vannak a legtöbb ideje tartó megfigyelés adatai a XVIII. század végétől napjainkig. Megfigyeléseket végzett Kolozsváron között Borsai A. és Berdl A., valamint között Benedek G. Az első próbálkozás, hogy kiterjessze a meteorológiai állomások építését Stefan Hepetestől származik, aki ban megszervez 12 állomást Braila megyében, és még 10 állomást 1882-ben több jelentős kikötővárosban. A legjelentősebb lépés a Román Meteorológiai szolgálatban azonban az volt, hogy június 30-án, a Filaret dombon 3 Bukarestben megalakult a Meteorológiai állomás, amelyek megfigyelései megszakítás nélkül működnek. Az első világháború után Románia csatlakozott a Nemzetközi Meteorológiai Szervezethez ben Eric Otelescanu tanár igazgató vezetésével megalakult az első 24 órás előrejelző szolgálat ben a meteorológiai hálózathoz tartozik 30 szinoptikus állomás, 180 klimatológiai állomás és 1100 hidrológiai állomás ben megalakul a légkör fizikáját tanulmányozó állomás és 1950-ben az agro meteorológiai laboratórium. Bukaresti Meteorológiai Intézet, a Nemzetközi Meteorológiai Intézet tagjaként részt vesz különböző nemzetközi kutatási programokban: a szinoptikus klimatológiai-, légkör fizikai-, és agro-meteorológiai ágazatban. C R E DO Geréb Mihály meteorológiai - technikus szakértő Gyakran felhangzik templomainkban, záró imaként a "Hiszek egy Istenben, és a lelkek megtelnek hittel, bizalommal, reménnyel. Valami olyan érzés ez is, mint amit akkor érzünk, amikor felzendül a zsoltár: "Tebenned bíztunk eleitől fogva. A Credo-t nem lehet megindultság és alázat nélkül mondani. Ez az ima gyakran idéz fel bennem egy szomorú történetet. Ezelőtt 30 évvel, egy borús, őszi estén a rádió mellett olvasgattam, amikor egy ismerős női névre figyeltem fel. A bemondó bejelentette, hogy a költőnő saját verseit fogja felolvasni. A vers címe Credo volt és így végződött: "Hiszek egy emberben. Az akkori idők ideológiájának nagyon megfelelt ez a kérdés, hiszen akkor a "mindenható embert kellett dicsőíteni, amint a költőnő tehetsége szerint meg is tett. Én egy kicsit furcsának találtam, hogy egy imádságot ilyen cinikusan változtatott meg a költő, de lehet, hogy akkor ilyen versekkel lehetett sikert elérni. Akkor a verset meghallgattam, lehet egy kicsit megcsóváltam a fejemet is, aztán az egészről meg is feledkeztem. Két három hét múlva egy tragikus balesetről hallottam. Egyik nagyvárosunkban egy esős éjszakán hazafelé igyekezett egy 19 éves fiatalember, aki bekerült a felvételi vizsgán az orvosi egyetemre, és ezt az eseményt ünnepelték meg néhány baráttal. Az eső esett, tehát a fejére húzta a csuklyáját. Lehet, hogy egy kedves dallamot is dúdolgatott magában, és nem hallotta, hogy hátulról egy autó közeledik. Az autó vezetője is későn vehette észre a sötét ruhás alakot, és elütötte. A sofőr is nagyon megijedhetett a várható következményektől, de mivel szemtanút nem látott a közelben, az elütött fiút behúzta a parkba egy bokor alá, és sietve elhajtott. Az egyhangú őszi eső neki segített elmosta a nyomokat. Amikor reggel a fiút megtalálták már halott volt. Amikor meghallottam ezt a felháborító esetet, a rádióban hallott CREDO jutott eszembe. Hát ebben az emberben higgyünk, aki embertársát hagyta meghalni, hogy megmentse a jogosítványát és megszabaduljon esetleg egy két év börtöntől? Hát nem, én inkább megmaradok az én Credomnál: Hiszek egy Istenben" A halálra gázolt gyerek a költőnő fia volt. Dr. Biró József

4 Múlt jelen jövőkép A tudósok azt hangoztatják, hogy az ember felsőbbrendű lény lett valamikor. Függőleges a testtartása, beszél és gondolkozik. Így vált különbözővé az állatvilágtól és társadalmi életre volt teremtve. Ez arra vall, hogy megadatott neki a tudat is. Ez a pattanó pont, amikor magára hagyta a Teremtő, hogy próbára tegye, mit is tud kezdeni az életével, annyi értékkel, gyönyörrel, ami körülveszi ezen a részére teremtett világban? Az egészségével, a lelkével, a szeretettel, a jósággal, a gyermekáldás csodájával, az idősek bölcsességével, a fiatalok szépséges vidámságával és életörömével, a nehezebb sorsúak megsegítésével. Olyan erővel áldotta meg a Teremtő, hogy ő maga adhat életet az utódjának, a gyermekének, aki a legnagyobb érték. És még valamit kapott az örök idők felmérésének tudatát három fejezetben - múlt jelen és jövő. Középen, a reális jelenben élni, a két szélső adhat védelmet, és ezt a védelmet csak a hit és a tudás erősítheti. Az ének szerint is, részünkre,,ma van a tegnap holnapja. Az állatvilágnak csak jelentudata van, nagyon kis mértékben emlékeznek (például a kutya a gazdájára), de nincs jövőképe. Egy meghatározott pillanatban ösztönszerűen elhagyják gyermeküket. Az embernek a tudásáért dolgoznia kell, a hitet is tanulja és emberi mivoltát is a tanulás árán alakítja ki. A tudást, az érzelmeket, gondolatokat a nyelv által fejezzük ki olyan változatosan. Az emberi hang az éneklés művészi magaslatára emelkedhetett. A világ kereke évezredek alatt megállás nélkül forgott és elérkezett e esztendő is. Hagyománnyá vált, hogy az év befejezte körül elemezzük annak eseményeit, történéseit és a családi helyzetünket, tudásunk szerint. Szavakban felsorolva így fejezhetjük ki kis közösségünk helyzetét a XXI. század évében a múlt és a jövő között: anyagi esés, szellemi lejtés, elhidegülés és széthúzás, unott nemtörődömség; a tanulás, az értelmiség, a tudás kelletlen elfogadása; kicsinyes irigység, megalkuvás, szomorú időpazarlás, munkanélküliség, üresjárat, ingyenmunka és fenyegetés (a megmaradásunkra vonatkozó), tankönyvek hiánya, érdektelenség a pályaválasztás iránt, lehallgatások, megfigyelő kamerák, nagyokoskodás, fertőzött politika, rábeszélés, figyelmetlenség, a durva szavak szaporodása, fuldokló - lábonálló étkezés, TV fanatizmus, pletyka és kitalációk. Sorolni lehetne, de ennyi is drámai. Még egy gondolat imádott gyermekeink a vándorbotot kell, hogy kézbe vegyék, hogy a szülőföldtől sok ezer kilométerre keressenek kenyeret, boldogulást. Itt nincs helyük még két egyetemi diplomával sem. Nem vesszük komolyan sem az egyházat, sem az iskolát! Úrrá lett a pénz, amikor majdnem mindenki szegény. Ez minden értéket helyettesít. Ilyenkor lehet megfelelően vadítani, összemosva a múltat a jelennel, a vörös időket a zöld időkkel, -ez a klasszikus recept! Divide et impera! oszd meg a népet, és uralkodj felettük! A rómaiak azt is mondták, hogy :,, Homo homini lupus - ember az ember farkasa. A múlt században az érmére azt nyomtatták, hogy Nihil sine Deo, vagyis - nincs bizalom Isten nélkül. Manapság megjárja az a mondás is, hogy : A pénz beszél, s a kutya ugat, vagy : Ruha teszi az embert!, és sok más hasonló érvelés. Hová lett az ember a ruhából? Az ókor kezdetétől voltak nehéz idők, és voltak szegények és gazdagok, és örökké lesznek is. Tény az, hogy a pénz hiánya nem kellene, hogy a lelkeket is kiürítse, megzavarja a józan észt és a méltóságot is elűzze! Közeledik a Szent Karácsony és az Igaz ünnep. Készüljünk erre és magyarázzuk meg fiainknak és leányainknak, hogy mi az igaz és mi az igazság, mit jelent Jézus Krisztus. Próbáljuk lelkünket tisztára formálni, a bölcseleteket meghallgatni, anyanyelvünket megtanulni, irodalmunkat, művészetünket, tudásunkat fejleszteni. Csak így lehetünk érdemesek a civilizációra, a kultúra gyarapítására, a megmaradásra. Tegyük félre a haragot, ne ítélkezzünk egymás fölött nagy könnyedséggel és nem ismerve a valóságot. Tegyünk meg mindent, hogy a karácsonyi ünnepeket a család együtt töltse a gyermekekkel, békességben, szeretettel, tiszta lélekkel és megbékülten embertársainkkal és jómagunkkal. Ötszáz éve született Kálvin János Varró Árpád -tanár Kálvin július 10-én született. Ez a mélyreható politikai, társadalmi, valamint tudományos, technikai és kulturális változások kora. Ilyen környezetben kezdődik a reformáció, amelynek Kálvin egyik kulcsfigurája. A reformáció annak az alapvető változásnak a következménye, amelyen keresztülment Európa a században. A nyugati világ lassan kilép a középkorból, illetve a feudális korból és új korszak nyílik meg előtte. A humanizmus az egyénre és annak kibontakozására koncentrál, ez nyilvánul meg a reneszánsz művészetben. Kolumbusz útja, az új természettudományos felfedezések és a felgyorsuló technikai fejlődés következtében megváltoznak az emberiségnek a világegyetemben betöltött helyéről való elképzelések, kialakul a piacgazdaság és a polgárság, mint társadalmi réteg. Az új tudás és új ötletek Gutenberg találmányának, a nyomdának köszönhetően gyorsan terjedtek. Az új mozgalom lényegében lázadás a morális dekadencia és az egyházi, illetve világi elöljárók és azok támogatóinak hatalommal való visszaélése ellen. Távol van még a republikánus eszméktől és a demokráciától, de magában hordozza a demokrácia és szociális kormányzás csíráját. Kálvin nagyszerű tudós, befolyásos humanista, jelentős teológus, felvilágosult jogász, félelmetes szónok, ugyanakkor szigorú aszkéta volt. Kálvin János, eredetileg: Jehan Cauvin, július 10-én született Noyonban, Picardie tartományban, és május 27-én halt meg Genfben. Kálvin apja tekintélyes polgár, aki a fi át szellemi pályára készíti. Az ifjú Kálvin tehetséges diák, 12 éves korában templomi tanulmányi támogatásban részesülhet. Először teológiát tanul Párizsban, majd jogot Orleansban, Bourges-ban, végül klasszikus irodalmat a királyi akadémián Párizsban. Itt széleskörű tudásról és kiváló vitakészségről, valamint szónoki tehetségről tett tanúbizonyságot, amelyeket Erasmus és Luther által befolyásolt humanista és reformációs meggyőződése szolgálatába állított. A francia királyságban, ahol a református eszméket tiltották, nézetei miatt nehézségekbe ütközik, hiszen már éves kora között áttér a reformált hitre. Ezután kell Párizst elhagynia és Baselbe menekül. Ott kezdi el megírni főművét, amelyet aztán egy életen át szerkeszt és bővít: A keresztyén vallás rendszere (Institutio Christinae Religionis, röviden Institutio) ban megjelenik az Institutio Baselben, 1541-ben követi a francia kiadás. Ez az első, Luther elméletei által áthatott, átfogó bemutatása a protestáns hitnek ban Kálvin átutazik Genfen, Guillaume Farel maradásra biztatja, ugyanis segítségre van szüksége a reformáció megerősítésében a városban. Folytatás az 5.oldalon 4

5 Folytatás az 4. oldalról Kétéves ottléte során újraszervezi és megerősíteti a genfi egyházat, de nagy ellenállásba ütközik és végül elhagyja Genfet. Kálvin először Baselbe tér vissza, majd Strasbourgba utazik. Ott megházasodik, 31 évesen elveszi egyik barátja özvegyét, két gyerek édesanyját, Idelette de Bure-t. Egy fiúgyermekük születik, aki később meghal, akárcsak a másik két gyermek is. Kilenc év házasság után a felesége is meghal után visszahívják Genfbe egy krízisben lévő város és egyház újjáépítésére. Ez alkalommal a tiltakozások ellenére sikerül az elképzeléseit véghez vinni. Kálvin nemcsak egyházi, hanem politikai és pedagógiai vezető is: megalapítja a Genfi Akadémiát, ahol számos reformált teológust képeznek ki. Ebben az időben Genf európai nagyvárossá növi ki magát. A hívására több üldözött hugenotta érkezik a városba, ahol befogadják őket, így Kálvin idejében megkétszereződik Genf lakossága. Hosszas betegség után május 27-én meghal. A sírját nem jelölték meg. A kálvinizmus új látásmódot jelent az embernek a világban elfoglalt helyéről, a sorsáról és Istennel való viszonyáról. Egyszerre haladóként és konzervatívként Kálvin megfelelt korának és meglepő módon a mai kor szellemi és lelki szükségleteinek is. Kálvin tanításának alapja az egyénnek embertársai és minden élet iránt való felelőssége, ugyanakkor az alázat fontossága, mellyel az öntudat és az egyéni szabadság relativitásához viszonyul. Kálvin teológiáját 4 alapelvben lehet összefoglalni: Egyedül Krisztus (solus Christus). A mi egyedüli közvetítőnk Istenhez az ő fi a, Jézus Krisztus, aki Isten és ember egy személyben. Ő a közvetett kapcsolat Isten és a keresztyén ember között: egyedül Jézus Krisztus tudja az embereket a bűneiktől megváltani. A bűnös állapot Ádám bűnbeesésének következménye. Egyedül kegyelemből tartatunk meg (sola gratia). A bűnös és törékeny ember egyedül Isten kegyelméből üdvözülhet. Másként mondva, Isten azoknak adja szeretetét, akik őt választják, minden előfeltétel nélkül. Egyedül a hit (sola fi de). Az embert csak a hite mentheti meg és az élete csak az Istenbe vetett bizalom által, illetve az ő szavának való engedelmesség által teljesedhetik ki. Ezt jócselekedetekkel és imádsággal érhetik csak el. Egyedül a Biblia (sola scriptura). A Szentírás az egyedüli vonatkozási pont, az egyház tanításának, cselekedeteinek és az ember tetteinek mérlegelésénél. Az egyház is folyamatosan megújul tanításában és gyakorlatában, de az újításoknak mindig a Bibliával kell összhangban lenniük. Ez a négy alapelv valójában egy pozitív és optimista látásmód kifejeződése, válasz a korszak félelmeire. Az ember nincs magára hagyatva, hanem egy szerető Atyára és egy igazságos Mesterre bízhatja rá magát. Az embernek el kell fogadnia a hiányosságait és magát az életben úgy igazgassa, hogy a saját lehetőségeinek kereteibe beférjen. Az élet egy ajándék, amelynek a gyümölcseit élvezni kell: az ember életének a világban csak így van értelme. A világ egy olyan tér, amelynek a közös felelősségét és tiszteletteljes irányítását Isten ránkruházta. Ma számos vita és nézeteltérés után, mi úgy hisszük és tanítjuk, hogy Kálvin gondolatrendszere az ember iránti tisztelet és felelősség humanizmusa volt, de ugyanakkor a becsvágynak és dölyfnek határt szabott és a magasabb érdekeket és értékeket helyezte az egoista mozgalmak elé. A hívők anyja: így határozza meg Kálvin az egyházat. Ő táplálja, ő neveli, ő gyűjti egybe őket. Nem a hívők akaratából, hanem Isten akaratából létezik. Az egyház arra hivatott, hogy a hívőket Krisztushoz vezesse, az evangélium és a sákramentumok kinyilatkoztatása által. Az egyház Isten és az emberek közti köteléket testesíti meg. Az egyházon kívül nem lehet gyógyírra találni. A keresztyén hit, akárcsak az evangélium üzenete, egyedi és személyes, de csak a közösségben kerülhet kifejeződésre. A keresztyének felelőssége ezt a közösséget úgy megszervezni és megélni, hogy ezt a megbízatást teljesíteni tudja. Ebből a kálvinista szemszögből az egyház lényeges fogalmai: egység, közösség, az egyház autonómiája az állammal szemben. Kálvin nagyon sok energiát fektetett be az egyház szervezésébe. A katolikus hierarchiával ellentétben itt az egyház egyedüli feje Jézus Krisztus. A hivatalnokok csupán az ő hatalmának a végrehajtói. Négy fő tevékenységi területet jelöl ki: lelki vezetést a lelkészeknek, oktatóit a tudósoknak és tanároknak, szociális feladatokat a diakónusoknak és morális irányadást az időseknek (presbitereknek), akik a lelkészekkel együtt alkotják az Egyházi Tanácsot (Konzisztóriumot). Kálvin azt akarta, hogy az istentiszteleten minden bűnt nyilvánosan valljanak be. A reformátor nagy hangsúlyt fektetett két fontos istentiszteleti elemre: a kenyérnek és a bornak a gyülekezet közösségében való szétosztására (úrvacsora) és az egyházi zenére (zsoltáréneklés). A reformátor nem akart egyházszakadást. Számára az egyház egysége alapkövetelmény volt, amely iránt teljesen elkötelezte magát. Kálvin hivatásának érezte, hogy ne legyen engedékeny, mégis gyakran a cél elérése érdekében egészséges kompromisszum készségét bizonyította: zürichi barátjával, Heinrich Bullingerrel együtt a svájci reformációt közös értékekre hozta és azok egyesítésére törekedett. Kálvin összetett és energikus jellemének megítélése a legvitatottabb az összes reformátoré közül. A homályosnak gondolt tételei és érvei körüli viták saját korától napjainkig elkísérik gondolatait. A tanításai körüli számtalan vitán túl gyakran vádolják őt intoleranciával, zsarnoksággal és kegyetlenséggel. Bármennyire is ellentmondásosak ezek az események, szem előtt kell tartanunk, hogy a 16. századi viszonyokat nem lehet a mai értékrendünk szerint megítélni. Különösen igaz ez Szervét Mihály ( ) perére és Luther és Zwingli 1529-es marburgi hitvitájára. A Szentháromságot tagadó Szervét esete az egyik leghíresebb: Michel Servet (eredetileg Miguel Serveto y Reves) spanyol orvos, geográfus és teológus, aki munkáiban nyilvánosan támadta a Szentháromság tanát és azt állította, hogy Jézus lényegében nem azonos az Atyával, hanem csupán az istenség egyik megnyilatkozása. Ilyen elveket hirdetni a korabeli Európában felért egy halálos ítélettel. Miután Franciaországban elítélték, Szervét a Kálvin által irányított Genfbe menekült, ahol több megértést remélt, de csalódnia kellett. Genfben is halálra ítélték és máglyán megégették. Abban az időben Genf éppen hatalmi harcoktól volt hangos, így Kálvin Szervétet a reformáció ellenségének látta és semmit sem tett (talán nem is tehetett?) a hasonló kivégzések elkerülése végett. Szintén ellentmondásos Kálvin kettős predestinációtanának megítélése. Kálvin a Luther által is elfogadott 5. Századi teológus Ágoston (Augustinus) elvei nyomán úgy gondolja, hogy Isten eleve eldönti, hogy némelyeket örök életre, másokat örök kárhozatra rendel. De Kálvin e tan pozitívumát emeli ki, miszerint hívőnek lenni azt jelenti, hogy az ember a kiválasztottak közé sorolja magát. Meg kell említenünk még az úrvacsora szentsége körüli vitákat a protestantizmuson belül. Luther szerint a kenyérben vagy a kenyérrel együtt Krisztus valódi teste adatik az úrvacsorával élőknek. Zwingli viszont úgy véli, hogy a kenyérben és borban Krisztus csak jelképesen van jelen. Kálvin egy harmadik lehetőséget javasolt, amivel elérte a svájci reformáció egyesítését: szerinte az úrvacsorában a hit által válik jelenlevővé Krisztus teste. De ez a kompromiszszum csak fokozta a német lutheránusokkal való ellentétet. Folytatjuk 5

6 Református Egzháyközség-Historia Domus Egyházközségünk történetében egy három és fél éves időszak zárult le. Jó egy kicsit visszatekinteni és hálát adni Istennek mindazért, amiben megsegített minket ezen időszak alatt. Tekintsük át e három és fél év eseményeit, és nagyobb adományait úgy, hogy tudjuk: a sikerekért egyedül Istené a dicsőség, a kudarcokért pedig miénk orcánk pirulása a parókia villanyhálózatának cseréje, padlócsempézés és festés a parókián -márc. 19. lelkészválasztó közgyűlés -júl Németh Ferenc lelkipásztor beiktatása -E-Magyar Pont beindítása a kántori lakban Karácsonyi István ötlete és közbenjárása nyomán -12 oldalas gyülekezeti lap indítása, ingyenes terjesztése Karácsonyi István ötlete és közbenjárása nyomán -a kórus beindítása -a nőszövetségi munka beindítása -ifjúsági-, és vallásórák több-kevesebb sikerrel történő bevezetése -új énekek vasárnaponkénti tanítása -ingyenes korrepetálások a parókián magyar nyelvből -alvinci kirándulás aug. 20-án -gyulafehérvári kirándulás a Világtalálkozó alkalmával -központi fűtés bevezetése a parókián -Okt 23-i megemlékezés -a temetői út aprókővel történő behintése Karácsonyi István ötlete és közbenjárása nyomán -Borbély György egy gázkonvektort adományozott templomunknak -Balázsfalva-Tűr presbiteri találkozó Tűrben (nov. 26.) -Dec. 2. könyvvásár -Dec. 24. karácsonyi műsor, amellyel azután a tűrieket is megörvendeztettük -Dec. 25. a kórus ünnepi szolgálata I. ökumenikus imahét (már rkath. és unitárius lp. is szolgált) -március 15-i ünnepély - Április: csomagosztás és ruhavásár - Május: anyáknapi műsor - Június: I. Küküllőmenti gulyásfőző verseny Tűrben a helyi RMDSZ szervezésében - A romos fásszín lebontása és új garázskomplexum építése a parókia udvarán - A kántori lak belső felújítása (víz, új villanyhálózat, gáz-központi fűtés, festés) a Dévai Szent Ferenc Alapítvány jóvoltából - És ugyanott bentlakást tudtunk beindítani szintén Böjte Csaba testvér jóvoltából 9 környékbeli gyermek összkomfortos, ingyenes ellátására, amivel a balázsfalvi magyar iskola megmentését kívántuk szolgálni. A bentlakás a as tanévben kifogástalanul működött köszönhetően elsősorban Udvari Ibolya odaadó és áldozatos munkájának-, és az egyházközségnek sem a felújítás, sem a fenntartás egy lejébe sem került (a ,53 RON értékű beruházásból majd csak decemberében fizetünk vissza háromezer lejecskét presbiteri határozat alapján). - November: presbiter-továbbképző a bedum-i hollandokkal - December: karácsonyi ünnepély (adventi, karácsonyi népszokások és egyházi hagyományok) (Tűrben is) - Csomagosztás II. ökumenikus imahét -Március: Tiberius vonósnégyes estje fő jelenlétében -Április: anyáknapi műsor -Április: Kovács László beremendi lp. szolgálata 6 -Június: tanévzáró ünnepély -Tanév végén a kántori lakban működő gyermek-bentlakást a retrográd erők aknamunkája és inszinuációi következtében be kellett zárnunk. Ősztől a kántori lakot egy egyébként kedves és korrekt- román bérlőnek adtuk ki. -Felmerül a gyülekezeti terem és hullaház megvalósításának kérdése -Augusztus: a beremendiek balázsfalvi kirándulása, melynek vasárnapján Kovács László beremendi lp. szolgált templomunkban. -A templomtorony DNY-i falának és kapuzatának renoválása -Borbély György egy márványtáblát adományoz a templombelső falára, melyen az eddig szolgált kántorok (2008-ig), és lelkipásztorok (2005-ig) neve olvasható. -November: tisztújító közgyűlés -December: karácsonyi ünnepély ( Úton Jézus felé: dalosverses összeállítás) (Tűrben is) -A Szülőföldünkért Egyesület karácsonyi csomagot adományozott a gyermekeknek III. ökumenikus imahét -Harangok automatizálása -Ereszcsatorna cseréje a parókián -Március 15-i ünnepély -Németh Réka és Karácsonyi Hajnalka varrottasokat készítettek az új énekeskönyvekre (26 db) -Június: nőszövetségi találkozó Küküllőváron -A balázsfalviak beremendi kirándulása -Szabó Mihály presbiter két márványtáblát adományozott a gyülekezetnek a templom kapuzatára -Augusztus: Kolozsvár-Alsóvárosi ifisek fogadása, megvendégelése -Gyermekhét Bethlenszentmiklóson -Szeptember: nőszövetségi találkozó Maroscsúcson -A parókia fürdőszobájának és mosogatójának szerény korszerűsítése -A temető útjának kikövezése, a temető rendbetétele, kerítésének és kapujának lefestése rengeteg közmunkával Karácsonyi István és Dr. Bíró József (kapufestés) ötlete és közbenjárása nyomán. Itt az állandó közmunkázókon (Karácsonyi István, Bakk János, Tarkó Ignác, Szász Kálmán, Spatacean Irén, valamint a festésnél Tamási Sándor) kívül külön köszönetet mondunk mindazoknak, akik egyszer-kétszer el tudtak jönni a közmunkákra, és odaadóan szorgoskodtak azért, hogy temetőnk és templomkertünk így megszépülhessen. -A templom kertjének felásása és rózsákkal való beültetése -Harangozói lak lebontása, új alap öntése. -Október: Kálvin-emléknap, Gudor Botond vendégelőadóval, képkiállítással és gulyásfőzéssel (96 résztvevő). A szervezésben és lebonyolításban eminens szerepet vállalt a Karácsonyi István által vezetett Szülőföldünkért Egyesület -Október 30-nov 1: bedumi holland testvérek fogadása -November 1: ökumenikus istentisztelet a felújított temetőben - November 17-18: egyházmegyei vizitáció, mikor is mindent rendben találtak, de buzdították a szülőket, hogy gyermekeiket ne csak ünnepek előtt engedjék vallásórára. -December: templom új varrottasokkal való feldíszítése közadakozásból -Karácsonyi műsor (Panov apó története) (Tűrben is) -A Szülőföldünkért Egyesület karácsonyi csomagot adományozott a gyermekeknek -A gazdasági világválság éveiben vagyunk, s annak ellenére, hogy több mint RON-t költöttünk csak ebben az évben karbantartásra, megjegyzendő, hogy három éve sem egyházfenntartói járulékot nem emeltünk, sem kirovás nem volt. Egyedül Istené a dicsőség! Németh Ferenc

7 Egy kis mese mindenkinek Az értelmező szótár szerint a mese A nép ajkán élő, szájról szájra járó, csodás, hihetetlen elemekkel teleszőtt, rendszerint prózai, ritkábban verses költött elbeszélés. A mese csodája abban rejlik, hogy az emberiség múltját és jelenét egy állandó jelenidőben foglalja össze, vagyis az ember egyetemes problémáit tárja a mese befogadója elé (élet, halál, szegénység, gazdagság, igazság, hamisság, irigység, jóság, szeretet, gyűlölet, stb.). Nem a valóságos, hanem a fiktív világba vezet, az Óperenciás tengeren is túlra, Meseországba, és azzal kezdi, hogy Hol volt, hol nem volt. Ki az, aki nem szeretne kilépni a mindennapok nyers valóságából Meseország varázslatos világába? Oda, ahol minden álom csodálatos módon valóra válik. Ahol a Jó tündér varázserejének köszönhetően mindig a jó, a szép, az igazság, a szeretet győzedelmeskedik. Ahol a szomorúság, a bánat csak ideig-óráig vendége a szegény, nyomorult emberfiának. Ahol a gonosznak meg vannak számlálva a napjai, és mindig megkapja a méltó büntetést. A sok megpróbáltatás eszköz a szegény, szerény, becsületes embernek, amely révén elismerést nyer a dölyfös, kegyetlen, gazdag fölött. Igen, ez a mese, a képzelet világa, amely mindnyájunkban a vágyakat jeleníti meg. Akarvaakaratlanul azonosulunk valamelyik mesefigurával. Általa saját problémáinkat éljük meg. És ami a legfontosabb: a mesehős diadalával a problémák és szorongások is feloldódnak. Az emberi lény lelki és testi egészsége megköveteli, hogy időt szakítsunk meseolvasásra-, hallgatásra-, mondásra. A mese a legrégebbi időktől létezik. Előbb szájhagyomány útján, majd írott formában terjedt. Ezek voltak az első igazi mesék, a népmesék. A mese nem csak a gyerekek kiváltsága, hiszen a felnőtt az, aki szülői-, vagy nevelői minőségben feltálalja a mesét. Nagy felelősség hárul a felnőttekre, hogy milyen mesékkel építik, vagy rombolják a gyerekek lelkivilágát. A meséket nem szabad megcsonkítani, minden elem lényeges szereppel bír a szorongások oldásában. Ezért ne változtassunk a brutális részeken! Fontos, hogy a gyerekek minél több mesével ismerkedjenek meg, és rátaláljanak arra, amelyik leginkább illik az ő problémáikra. Azt a mesét, amelyet a gyerek kedvel, hagyjuk, hogy addig hallgassa, amíg neki tetszik, mert mindig valami újat fog felfedezni benne! Olyan mintákat adhatnak a mesék, amelyek a kamaszkoron túl is elkísérik a gyerekeket, és segítenek a válságos élethelyzetek meg-, és feloldásában. A mese azt tanítja, hogy kellő erőfeszítéssel le tudjuk győzni a gonoszt. Fontos tehát, hogy a gyerekeket arra neveljük, hogy a gonosz ellen harcolni kell és a jó győzni fog. E cikk minden kedves olvasójának szeretettel ajánlom a következő, óvodások által is nagyon kedvelt népmesét: az Igazság és a Hamisság utazása. Udvari Ibolya Óvónő AZ IGAZSÁG ÉS A HAMISSÁG UTAZÁSA Ézelőtt sok idővel, de éppen a napját nem tudom megmondani, az Igazság jól feltarisznyálva útnak indult, hogy bejárja a világot. Ment, ment hegyen, völgyön, falun, városon keresztül, addig ment, míg előtalálta a Hamisságot. "Jó napot földi! -köszön az Igazság-, Hová? Meddig szándékozol?" - kérdi tőle. "Megyek, hogy bejárjam a világot." -felel a Hamisság. Éppen jó! -mondja az Igazság-, mert én is oda indultam; utazzunk hát együtt!" "Legyen! -azt mondja a Hamisság- de tudod-e, hogy az utazóknak jó egyezségbe kell élni? Osszuk meg hát költségünket, s előbb költsük el a tiédet." Az Igazság a költségeit közre ereszti, s együtt elköltötték: mikor ez elfogyott, a Hamisságét is el kell együtt költeni; de az azt mondá az Igazságnak: "Hadd szúrjam ki egyik szemedet, s úgy adok belőle neked is!" Nem volt szegénynek mit tenni, mert erősen meg volt ehülve, kiszúratta egyik szemét. s úgy kapott enni valamit. Azután mikorra Hamisság az Igazságnak enni adott, előbb a másik szemét szúrta ki, azután az egyik karját vágta le, s még aztán a másikat. Mikor mind ezt véle megtette, úgy akart, hogy magától elhagyja. De az Igazság azon rimánkodott, hogy ne hagyja el őt ilyen gyámoltalan, hanem vezesse el legalább a közelebbi város kapujához, s ott hagyja el, hadd éljen meg a kéregetésből. El is vezette a Hamisság, de nem ahova kívánta, hanem egy akasztófához. Csodálkozott az Igazság, hogy ő egy emberjárást nem vesz észre, s azt gondolta, hogy abból a városból az emberek mind kihaltak. Amint így aggódott, meglepte az álom s elaludt. Mikor felébredt, hallott a feje felett valami beszédet, s megértette: hogy azok ördögök. A legvénebb ürdög; azt mondja a többinek: "Mondjátok el, mit hallottatok. mit csináltatok?" Az egyik azt mondja:,.én ma öltem meg egy tudós orvost, aki kitalálta az orvosságot, amivel meggyógyulhatnak azok, akiket én nyomorékká tettem, megcsonkítottam, megvakítottam. "No, te derék fiú vagy! - mondá a vén ördög - de mi lehet az az orvosság?" Az csak annyiból áll, -azt mondja a másik, -hogy az éjjel újhold péntek éjjele lesz, akkor a bénák hengergőzzenek meg, a vakok mosakodjanak meg az éjjel hulló harmatba: a csonkák épekké lesznek, s a vakoknak szemük világa megjön." Ez derék! - mondja a vén ördög. Hát ti mit csináltatok? Mit tudtok? - kérdi a többit. "Én, -azt mondá egy másik- ma végeztem egy munkámat: szomjan akarom megölni a közel lévő királyi város lakosait!" Mibe áll a te titkod?" - kérdi a vén ördög. Az azt feleli: "Egy követ helyeztettem a város napkeleti szegletén három öl mélységre a források ereire, ezzel a víz megáll, egy csepp sem folyik, s én bátran járhatok akárhol, mert ezt a titkomat senki sem tudja kitalálni, s úgy lesz, ahogy én szándékozom!" Ezekre a beszédekre a szegény nyomorult Igazság jól figyelmezett. Még többet is beszélgettek az ördögök; de azt a szegény Igazság vaj nem értette, vaj nem tartozott az ő dolgához, s azért reá sem figyelmezett a beszédjükre. Aztán az ördögök onnét mind eltakarodtak, mert immán a kikas szólott hajnalra. Ekkor az Igazság gondolja, hogy megpróbálja az akkor éjjeli harmat erejét. A harmatos földön meghengergőzött, s hát örömére karjai kiépültek! Még akkor inkább igyekezett magát mindenképpen megkuruzsolni; keresgélt mindenfelé, tapogatózott, s ami burjánt csak kaphatott, arról a harmatot mind a szeme helyére dörgölte, s amikor megvirradt, szerencsésen meglátta a világosságot. Hálát adott az Igazság Istenének, hogy őt, mind igazat, nem hagyta el. De már az étlenség kényszerítette, hogy valamerre tekeregjék; sietett azért a közel lévő városba, éppen ide pedig azért is, hogy az ördögök éjjeli beszédje annak a városnak víztelenségéről szólt. Sietett mennél hamarabb segíteni a nyomorultakon: Nemsokára elérkezett a városhoz; s hát látja, hogy minden ember gyászol. Egyenesen megy a királyhoz, s megmondja, hogy mi okból ment oda. Igen nagy öröme támadt a királynak, mert az Igazság elmondta neki, hogy a nép szomjúságán hogyan lehet segíteni. 7 Folytatás a 8. oldalon

8 Folytatás az 7. oldalról Ahogy az ördögtől hallotta, ahogy a királynak azt is elbeszélte, hogy hogy vakult meg, hogy csonkult meg, a király neki egészen hitet adott. Nagy szorgosan hát a forrást bedugó kőnek kiásásához fogtak; hamar ment a munka, s hamar elérték a követ. Mikor azt onnét kiemelték, a források erei megnyíltak, erősen megörvendett a király, s az egész népség, nagy vígságot, ünnepet tartottak. A király nem eresztette el az Igazságot, hanem magánál marasztotta, úgy tartotta őt minden dologba, mind legbizalmasabb emberét: nagy gazdaságba és boldogságba helyeztette. Idő teltével a Hamisságnak is útravalója elfogyott; kéregetésből kezdett élni, de kevés háztól boldogult, s étlen szinte megholt. Ekkor reá talált útitársára, aki most gazdag volt, az Igazságra. És tőle kért valamit. Az Igazság őt megismerte, s azt mondta neki, hogy ad neki egy darab kenyeret, ha hagyja, hogy az egyik szemét kiszúrja. Úgy el volt éhezve a Hamisság, hogy rá kellett állani, mert máskülönben meghalt volna éhen. Az Igazság hát neki kiszúrta ma az egyik szemét, holnap a másikat, azután rendre levágta mind a két karját egy-egy darab száraz kenyérért; s ennek így is kellett lenni; mert a Hamisság mástól semmit sem kapott. Amikor már sem szeme, sem keze nem volt, arra kérte az Igazságot, hogy vezesse el őt az alá az akasztófa alá, amelyik alá őt is vezette. Ezt az Igazság teljesítette, s a Hamisságot ott is hagyta az akasztófánál. Éjjel az ördögök megint oda mentek; de mikor a vénebb a többitől számba kérné, hogy mit csináltak, mit tudnak, az egyik azt találta fel, hogy előbb nézzenek széjjel, valaki nem hallgatja-e beszédjüket? Mert a minap éjjel őket valaki meghallgatta, s azért talált rá a város a bedugott forrás ereire. Ebbe mindnyájan megegyeztek, a helyet össze-vissza keresgélték, s rátaláltak a Hamisságra. Mind összeszaggatták, hurkáját felmatollálták, azután megégették, s a porát a széllel elfújatták. De a pora is olyan ártalmas volt, hogy abból az egész világon mindenhová jutott. S ez az oka, hogy ahol csak ember van, ott hamisságnak lenni kell. A jó bor titka ( II ) Az időszámításunk szerinti 106-os hódítást követően a római adminisztráció új szőlőművelési és fejlettebb borkészítési módszereket honosít, főleg Gyulafehérváron és környékén, a Maros és a Küküllők vidékén. Az Aurelianus császár által elrendelt visszavonulás i. sz. 271-ben védtelenül hagyta e vidéket a nomád népek beözönlése előtt, és egy ideig visszaesés jellemezte a szőlőtermesztést és borkészítést, ámbár a vándor népek is kedvelték a bort, így inkább kényszerítették az itt lakókat a szőlőket megmunkálni és bort készíteni. A honfoglaló magyarok, igaz hogy már ismerték a bort, de a szőlőtermesztéssel csak a letelepedés után kezdenek foglakozni, főleg az Árpád-házi királyok idején. A XII. században a szászok betelepítésének köszönhetően -főleg a Küküllők és Maros közti vidéken- a szőlőtermesztés annyira fellendül, hogy középkori térképeken ez a vidék, mint Weinland (borvidék) jelenik meg. Amint kezdenek kialakulni a várak, városok, az itt fejlődő polgárság is lassan kezd a városokat körülvevő dombokon szőlősöket telepíteni (leginkább Mátyás király idejében). Ezt követően Erdély zavaros, zivataros történelme, nem ad időt és lehetőséget komoly fejlődésre és nagy változások nem jelennek meg a szőlőtermesztés terén a XIX-ik század első feléig, amikor kezdenek megjelenni fontosabb szőlészeti és borászati szakírások, külföldi szakkönyvek fordításai. Nemcsak hazánk, hanem az egész világ szőlészetében, a Filoxéra vész óriási csapást mér a szőlészetre. Erdélyben a Filoxéra (amerikai gyökértetű) 1879-ben jelenik meg. Óriási pusztítás után sikerül mégis a szőlőtermesztést megmenteni, a nemes szőlőfajták amerikai alanyra való beoltásával. Sajnos sok régi szőlőfajta pusztul ki ebben az időszakban vagy szorul háttérbe, helyet adva a külföldről behozott nemes fajtáknak. Ami azonban még nagyobb kár, hogy ugyanekkor terjednek el a saját gyökerükön fejlődő amerikai, direkt termők mint az Elvira, Noah (Nova), Othello, Delaware, Izabella, amelyek távolról sem bírnak a nemesszőlők minőségével. De minthogy a rossz mindig másodmagával szokott jönni, az amerikai vesszőkkel együtt megjelenik Erdélyben is a szőlő két fő betegsége: a Peronoszpóra vagy szőlőragya és a lisztharmat. Ettől a ponttól a szőlőtermesztés belép a vegyszeres művelés korszakába Balázsfalva és a körülötte fekvő falvak: Magyarpéterfalva, Szancsal, Hosszúaszó, Karácsonyfalva lakói már a legrégebbi idők óta foglalkoztak szőlőtermesztéssel és borászattal, mivel a kis és nagy küküllőmenti dombok vonulata kitűnő szőlőtermesztés szempontjából. Napjainkban itt működik a hazánkban az egyik leghíresebb Szőlészeti Kutatóállomás, amely 1946-ban létesült dr. Alfréd Ambrosi szőlő tulajdonos és nemesítő birtokán. Vidékünk legfontosabb borszőlőfajtái: A Járdovány - őshonos fajtának tekinthető a Küküllők mentén és az itteni nagyon jó minőségű pezsgő és borpárlat készítésére szolgáló borok egyik alapfajtája. A Királyleányka őshonos, valószínűleg a Fehér leányka és a Kövér természetes hibridje. Egyik legelterjedtebb fajtánk. A Leányka (Fehér leányka), Erdély őshonos fajtája, innen terjedt el Cotnari vidékére. Hazánkban a legelterjedtebb szőlőfajta. A Balázsfalvi Kutatóállomás új, szelektált klónját állította elő. A Szürkebarát (Pinot gris) francia származású. A XIX. század közepén került hozzánk, és főleg a filoxéravész után terjedt el. Nagy cukortartalma lehetővé teszi a kitűnő minőségű borok előállítását. A Piros tramini és alfajtája, a Fűszeres tramini, német, de állítólag francia eredetű is lehet. Egyik legjobb félillatos fajtánk, amiből Balázsfalván magas minőségű borok születnek. A Sauvignon (Petit sauvignon) a legelegánsabb félillatos bort adó fajtánk. Francia eredetű. Erdélyben a Küküllő-mentén ad kiemelkedő minőséget. Az Olasz rizling Erdélybe a XIX. század második felében kerüit Németországból. Szinte minden borvidéken megtalálható. Az Ottonel Muskotály 1852-ben volt előállítva Franciaországban Robert Moreau nemesítő által, Erdélybe a filoxéravész után került, de csak a második világháború után terjedt el. Balazsfalván,,második hazát nyert mivel az itteni körülmények lehetővé tették kiváló minőségű illatos borok előállítását, amelyek sok nemzetközi versenyen nyertek aranyérmet. 8 Varró Róbert, mérnök

9 Viccoldal Az öreg székelyt megszólítja egy turista: - Mondja, bátyám, hogy jutok leghamarabb Kolozsvára? - Gyalog vagy autóval? - Autóval. - Na, hát tényleg azzal jut oda leggyorsabban. Ki az abszolút rendőr? - Aki letartóztatja a gyilkos galócát és a lopótököt is! Két jegesmedve sétál a sivatagban, az egyik megszólal: - Te itt rettentően zord tél lehet! - Miből gondolod? - Nem látod, hogy mennyi homokot szórtak a jégre? Egy részeg berohan a kocsmába, és azt kiáltja: - Ti itt mind barom állatok vagytok! Erre feláll egy legalább két méter magas, széles vállú néger pasi. A részeg gyorsan helyesbít: - Ti itt mind barom állatok vagytok, a fekete kivételével! Mire a néger: - Figyelj, haver! Nem hagyom magam diszkriminálni! Az első világháborúban három tiszt azzal jelentkezett az alezredeshez, hogy szereljék le őket. - Maga miért akar leszerelni? - kérdezi az elsőt. - Jelentem, gyomorbeteg vagyok! - Fél gyomorral is szolgálunk a hadseregben! - szól a rövid válasz. - És maga? - kérdezi a másodikat. - Jelentem, tüdőbeteg vagyok. - Fél tüdővel is szolgálunk a hadseregben! - hangzik a válasz. - Hát maga? - kérdezi a harmadikat. - Jelentem, hülye vagyok. Az alezredes éppen kezdte volna a szokásos mondókáját, majd a felénél megállt és elgondolkodott... - Leszerelni! Két férfi beszélget: - Azt hallottam, elköltöztél otthonról. - Összevesztem a feleségemmel egy félreértésen. - Na de min? - Azt mondta, elmehetek kocsmába, tízig maradhatok és csak egyet ihatok. - És mi volt a baj? - Hát csak az, hogy tízet ittam és egyig maradtam. Mikulás, Mikulás! Hozz nekem egy kistestvért! - kéri a kislány. - Jó, de előbb küldd el hozzám anyukádat! - válaszolja a Mikulás. Idős bácsi beszélget az orvosával: - Doktor úr! Az első még megy. A második kicsit nehezebb. A harmadikon már fulladok, a negyediken, pedig már meg kell állnom. - Na, de bácsi! Hát örüljön, hogy egyátalán eljut a negyedikhez! - Na jó, csakhogy én a hatodikon lakom! A rendőrségen csörög a telefon: - Itt az állatkert. Megszökött a zsiráfunk. Mire a rendőr: - Jegyzem, kérem! Van valami különös ismertetőjele? Nahát, mitől hízott így meg a férjed? - Az orvos azt mondta, hogy minden étkezés után ihat egy fröccsöt. Azóta tízszer eszik naponta. Mit csinálsz, ha egy szőke nő megdob egy szeggel? -??? - Rohansz, mert mindjárt robban a kezében a gránát. Kovácsot a lépcsőházban kedvesen hátba veregeti a szomszédja: - Nahát, barátom! Hogy neked milyen vidám, jó humorú kis feleséged van! - Úgy gondolod? - Komolyan. A múltkor elmeséltem neki egy jó disznó viccet és annyira nevetett, hogy majd' kiestünk az ágyból! Két szomszédasszony azon vitatkozik, hogy melyikük kutyája az okosabb. Az egyik azt mondja: - Az én kutyám minden reggel pont 8-kor kiül a kapuba és várja a postást. Amikor megérkezik, átveszi tőle az újságot és behozza nekem. - Tudom. - teszi hozzá a másik. - Honnan? - A kutyám mesélte. Te Gazsi, oszt hol dolgozol? - Sehol. - Ott ne hagyd! Mit nem szabad mondani a rendőrnek, ha megállít az úton? -??? - Így nem érem el a jogosítványomat. Megfogná egy pillanatra a sörömet, kérem? Móricka az iskolában már az első hetekben beszedett egy csomó rossz jegyet. Egyik reggel odamegy a tanító nénihez és azt mondja neki: - Tanító néni, nem akarom fenyegetni, de apukám azt mondta, ha nem hozok jobb jegyeket, akkor hamarosan nagy verés lesz. A szőke nő üldögél a kávéházban. Odamegy hozzá a pincérnő, akinek névkártya van a mellére tűzve. A szöszi elolvassa és felkiált: - "Anna", jaj, de cuki! És mondd, a másikat hogy nevezed? A matek tanár bemegy az órára, és látja, hogy a táblára valaki felrajzolt egy karikatúrát, ami félreérthetetlenül őt magát ábrázolja. Felszólítja az első padban ülő Mórickát, aki köztudottan az osztály bohóca: - Mit gondolsz, fiam, ki a felelős ezért az ocsmányságért? - mutat a táblára. - Nem tudom, tanár úr, de feltételezem, hogy a szülei. Honnan tudja az indián, hogy kiszáradt a folyó? -??? - Porzik a csónak mögött az út. Egy férfi a tévé előtt üldögél, mikor hallja, hogy a felesége kiabál a konyhából: - Mit szeretnél vacsorára, drágám? Csirkét, marhát, vagy bárányt? - Csirkét, szívem, köszi! kiált vissza a férj. - Te hallgass, te zsíros kenyeret kapsz! feleli az asszony. A kutyát kérdeztem. Honnan tudja az indián, hogy kiszáradt a folyó? -??? - Porzik a csónak mögött az út. 9

10 Hírek, rendezvények Szeptember 26-án az Erdélyi Magyar Ifjak Egyesületének képviselői látogatták meg településünket és környékét, felkeresvén a római-katolikus, református egyházak és a Szülőföldünkért Egyesület képviselőit. Közös témánk a szórványmagyarság problémáinak enyhítése, iskolánk és egyházaink felkarolása. Ígéret hangzott el az EMI képviselői részéről, hogy első lépésként karácsonyi ajándékcsomagokkal támogatják környékünk magyarságát, szoros kapcsolatot tartva továbbra is a helyi magyarság képviselőivel. ******************************************** Október 4-én a Református Egyházközség és a Szülőföldünkért Egyesület szervezésében Kálvin emléknapot tartottunk. Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét és figyelmezvén az ő életük végére kövessétek hitüket. Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz Zsid 13,7-8 - volt a prédikáció Textusa az október negyedikén Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésnek. Az Istentisztelet után Gudor Botond magyarigeni lelkipásztor tartott vetített képes előadást Reformátor elődünkről, közben a gyülekezet megtekinthette a templomban kiállított Kálvin János életéről szóló karcolatokat. Időközben a parókia udvarán már javában fortyogott a hatalmas üstökben a gulyás. A templomból kijövőket megterített asztalok, magyar népzene és gőzölgő illatok várták. 86 felnőtt és 15 gyermek örülhetett az ünnepi hangulatnak, és reményeink szerint egy felejthetetlen élménnyel gazdagodott minden kedves jelenlevő gyülekezeti tag és vendég. A nyersanyag és a szervezés költségeit a Szülőföldünkért Egyesület fedezte, a Communitas Alapítvány támogatásával, a rendezvényhez szükséges kenyeret Szabó Mihály vállalkozó biztosította. Isten adja, hogy még sok ilyen együtt töltött ünnepe legyen balázsfalvi közösségünknek! ******************************************* Kezdeményezéséért, összeállításáért és megjelenéséért felelős bizottság: Karácsonyi István, Németh Ferenc ********************************************** December 8-án a tűri plébánia egyik zsúfolásig megtelt kis szobácskájában tekinthettük meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor színház színművészének, Kulcsár Attilának egyszemélyes előadását, Daniel Keyes Virágot Algernonnak című regényének átdolgozott változatát. A puszta intelligencia fabatkát sem ér. Intelligencia és oktatás, amelyet nem fűt át emberszeretet, semmit sem ér. Bármennyire hihetetlen, de ezek egy értelmi fogyatékos fiú szavai. Illetve egy volt értelmi fogyatékosé - Charlie Gordoné -, aki egy agyműtétnek köszönhetően rendkívüli intelligenciát kap ajándékba. Miért pont erre a következtetésre jut? Mert egy szellemileg visszamaradottnak csak addig vannak barátai, amíg azok következmények nélkül visszaélhetnek fogyatékosságával. Vagy, mert az átlagemberek legjobb esetben is csak az átlagembereket tűrik meg. A kimagasló teljesítmény csak irigységet, gyűlöletet szül. És akkor még mindig jobb teljesen tudatlannak lenni...- Írja a műről a kritika. Mindazok nevében, akik megnéztük az előadást szívből köszönöm Kulcsár Attilának ezt a felejthetetlen élményt. Németh Réka **************************************** A Szülőföldünkért Egyesület, az Eurotrans Alapítvány támogatásával ez évben is karácsonyi ajándékcsomagokkal örvendeztethette meg az óvódásokat, iskolásokat és a református és rómaikatolikus templomokban szereplő gyerekeket. Az édességek mellett az óvódások kifestőkönyveket, az iskolások pedig a házi olvasmányokhoz szükséges irodalmi műveket kaptak ajándékba. Szerkesztette: Karácsonyi István Lapunk letölthető a honlapról Lapunk támogatója: 10

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja

A Biblia gyermekeknek. bemutatja A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Muraközy Gyula TANÍTVÁNY A KAPUBAN

Muraközy Gyula TANÍTVÁNY A KAPUBAN ELÕTTETEK MEGY... A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2009/1 Csaknem kétezer év elteltével is hirdethetjük, hogy a feltámadott és élõ Úr elõttetek megy. Miért lehet ez az

Részletesebben

Tel.: +36 (20) 5192822. Gyülekezet http://komarombaptista.hu 2011. január 27. Ismerősek a fenti kifejezések?

Tel.: +36 (20) 5192822. Gyülekezet http://komarombaptista.hu 2011. január 27. Ismerősek a fenti kifejezések? A Biblia üzenete Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Prédikátor könyve 3:1 Terveink szerint Üzleti terv, hiteltörlesztési terv, munkaterv, fejlődési terv. Ismerősek a

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság

Részletesebben

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) Öröm a gyerek (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon) A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója nékünk, mint a tavaszi vetés:

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka

Részletesebben

Bibliai tanítás a részegségről

Bibliai tanítás a részegségről Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Bibliaismereti alapok

Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

Üzenet Karácsonyi kiadás

Üzenet Karácsonyi kiadás Gyülekezetünk minden tagjának, és lapunk minden olvasójának áldott karácsonyi ünnepeket, és Isten által megáldott új évet kíván egyházközségünk presbitériuma. Üzenet Karácsonyi kiadás Az Ige volt az igazi

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

II. János Pál vetélkedő

II. János Pál vetélkedő II. János Pál vetélkedő Hittan forduló Szent Benedek Gimnázium, Budapest 1 Hittan verseny keretében az utcán végigsétálva embereket kérdeztünk meg arról, hogy mi a véleményük a papokról. Több embert megkérdezvén

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 1. szám, Január

Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 1. szám, Január Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 1. szám, Január 2 A Hegyközcsatári Helyi Tanács még 2014 ben eltörölte az éjjeliőradót! Azon személyek akik március 31-ik kifizetik az egész éves adókat 10%

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

Utánzás, engedmények és válság

Utánzás, engedmények és válság 8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak

Részletesebben

A kritikusok kritikája

A kritikusok kritikája A kritikusok kritikája Az emberi élet fejlődésének, a haladás utja egyengetésének egyik feltétele a kritika. Olyan, mint a lámpás, amely irányt mutat; mint a gőz, amely mozgatja és előrehajtja a gépet.

Részletesebben

Lelkészi jelentés a 2012. évről

Lelkészi jelentés a 2012. évről Lelkészi jelentés a 2012. évről Egy idős néni a gyülekezetből azt mondta- szinte csak magának félhangosan- hogy nem jó már ez a világ ahol mindenkinek olyan sok dolga van hogy nincs már ideje az embereknek.

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

A Bibliát, ha nem későn olvassuk, a Korán is érthetőbb lesz *

A Bibliát, ha nem későn olvassuk, a Korán is érthetőbb lesz * Hitelintézeti Szemle, 14. évf. 3. szám, 2015. szeptember, 176 183. o. A Bibliát, ha nem későn olvassuk, a Korán is érthetőbb lesz * Duray Miklós Varga Norbert: A Biblia és a Korán politika- és gazdaságképe

Részletesebben

Orbán János Dénes. Irodalomra hívó szó

Orbán János Dénes. Irodalomra hívó szó Orbán János Dénes Irodalomra hívó szó Nyíltan és bátran kiáltom ki ezt a végső célunkat. Minden hátsó gondolat nélkül, őszintén. És hiszem, hogy ott lappang ez az akarás mindnyájunk lelkében, akik tisztán

Részletesebben

VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra

VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra Felnőtt Katekézis VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. május 04. Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. 1 2 'Abdu'l-Bahá sok évet töltött a Szentföldön, Akkó városában. Éveken keresztül fogoly volt, és

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET A Jézus Szíve lelkiség nem ájtatossági forma, hanem Bíró Ferenc SJ szavaival a reális Krisztus reális követése tettben és igazságban. Jézus Szíve ünnepéhez kapcsolódó imakilencedünk

Részletesebben

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

Szomjúság az élő víz mellett

Szomjúság az élő víz mellett Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Annus szobalányként dolgozott,

Annus szobalányként dolgozott, Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak

Részletesebben

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. 2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,

Részletesebben

32 késszúrással ölték meg Brenner János atyát Ötven esztendeje gyilkolták meg a papi hivatás vértanúját

32 késszúrással ölték meg Brenner János atyát Ötven esztendeje gyilkolták meg a papi hivatás vértanúját OSSERVATORIO LETTERARIO *** Ferrara e l'altrove *** Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese http://www.osservatorioletterario.net - http://xoomer.virgilio.it/bellelettere/

Részletesebben

SEGÍTSÉG AZ ÚRTÓL. Pasarét, 2015. november 29. (vasárnap) Horváth Géza. Énekek: 151; 307,1-3; 461,2-3; 307,4; 344,1. 4-5. Lekció: Lukács 3,2-11; 15-18

SEGÍTSÉG AZ ÚRTÓL. Pasarét, 2015. november 29. (vasárnap) Horváth Géza. Énekek: 151; 307,1-3; 461,2-3; 307,4; 344,1. 4-5. Lekció: Lukács 3,2-11; 15-18 Pasarét, 2015. november 29. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza SEGÍTSÉG AZ ÚRTÓL Énekek: 151; 307,1-3; 461,2-3; 307,4; 344,1. 4-5 Lekció: Lukács 3,2-11; 15-18 Alapige: Zsoltárok

Részletesebben

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra

Részletesebben

Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki

Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben