Polgármesteri fogadóóra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Polgármesteri fogadóóra"

Átírás

1 MAKÓI HÍREK A MAKÓI ÖNKORMÁNYZAT INFORMÁCIÓS HETILAPJA január 23. XII. évfolyam 3. szám VÁLASZTÓKERÜLETI FÓRUM 6. vk. körzet (Sírkert u., Kálvária u., Szilágyi Dezső u., Hosszú utca által határolt terület.) az Újvárosi Nyugdíjas Klubban (Justh Gyula utca) január 26-án (hétfő) órai kezdettel Kiss Imréné képviselő a képviselői munkájáról, Dr. Buzás Péter polgármester a város egészét érintő kérdésekről lakossági fórumot tart, melyre minden kedves érdeklődőt tisztelettel várnak. A lakossági fórumok állandó résztvevője a makói rendőrkapitányság és a polgárőrség hivatalos képviselője. Újabb ingyentelek talált gazdára Makó város önkormányzata 2006-ban, a Családok Évében hirdette meg először fiatal makói párok számára kedvezményes telekprogramját a Velnök utca teljes mértékben közművesített építési telkein. Az első három fordulóban kilenc telek kelt el a Velnök utcán kialakított tizenötből. Most, a telekpályázat negyedik fordulójában egy telek talált gazdát. A hat ingyentelekre vonatkozó felhívásra határidőben összesen öt formailag alkalmas pályázat érkezett, két pár azonban ezt követően pályázatát visszavonta. A három pár közül kettő maradéktalanul a személyi feltételeknek nem felelt meg, így a képviselő-testület egy párt részesített támogatásban. Az építési telkek kiosztására vonatkozó sorsolást a Tulajdonosi Bizottság bonyolította le január 19-én. Viasz-Kádi Zoltán és felesége, Viasz-Kádiné Halász Edit a os helyrajzi számú telket nyerte el. A párnak Makó polgármestere, Dr. Buzás Péter személyesen gratulált. Elmondta, a város itthontartó ereje a következő években növekedni fog, ennek egyik eleme az önkormányzat lakáshoz jutást segítő programja. Dr. Nagy Lajos bizottsági elnök hozzátette, a területen tavasszal már járda is fog épülni. A sorsolás után az önkormányzat támogatási és ingyenes ingatlan átruházási szerződést köt a nyertesekkel. Az irányelvek értelmében 24 hónap alatt kell teljesíteni a pályázati követelményt. Polgármesteri fogadóóra Makó város polgármestere Dr. Buzás Péter január 23-án, pénteken 9-12 óra között a Városházán, hivatali szobájában (fõépület, I. emelet 121. szoba) lakossági fogadóórát tart. VÁLASZTÓKERÜLETI FÓRUM 8 9. vk. körzet (Hosszú u., Tulipán u., Királyhegyesi utca által határolt terület, illetve Tölgyfa u., Aradi u., Arany János u., Murányi u., Botond u., Királyhegyesi utca által határolt terület.) a Bajza utcai általános iskolában január 27-én (kedden) órai kezdettel Guvat László és Baranyi Sándor képviselők a képviselői munkájukról, Dr. Buzás Péter polgármester a város egészét érintő kérdésekről lakossági fórumot tart, melyre minden kedves érdeklődőt tisztelettel várnak. A lakossági fórumok állandó résztvevője a makói rendőrkapitányság és a polgárőrség hivatalos képviselője. Télen is: gondoskodó makói önkormányzat Több, egymásra épülő rendszer segíti a tél, a hideg idő átvészelését, a közlekedés és a mindennapi élet zavartalanságát Makón ezekről számolt be január 19-i sajtótájékoztatóján dr. Buzás Péter polgármester, országgyűlési képviselő és Rózsa Istvánné, az Egyesített Népjóléti Intézmény vezetője. Rászorultaknak fűtési támogatás A polgármester elmondta, az önkormányzat lakásfenntartási támogatást nyújt annak a családnak vagy személynek, aki a lakásával kapcsolatos költségeit nehezen, vagy egyáltalán nem képes fedezni, és a jogszabályi feltételeknek eleget tesz. (Folytatás a 3. oldalon)

2 2 MAKÓI HÍREK 2009.január 23. Kutyatartók figyelmébe! Az Országos Főállatorvos Magyar Állatorvosi Kamara felhívja az állattartók figyelmét, hogy január 1-jétől hatályba lépett, a veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet előírásai következtében részben megváltoztak az ebek tartásához és kötelező veszettség elleni véd oltásához kapcsolódó szabályok. Az Országos Főállatorvos és a Magyar Állatorvosi Kamara az alábbi tájékoztatóval kívánja elősegíteni az állattartók jogkövető magatartását: 1.) A korábbiaktól eltérően január 1-jétől az eb tartója nem a területileg illetékes önkormányzatnak, hanem házi kedvence állat-egészségügyi felügyeletét ellátó, az eb tartója által szabadon választott magán-állatorvosnak köteles bejelenteni, ha az állata a három hónapos kort elérte, elhullott vagy elkóborolt, vagy új tulajdonoshoz került. 2.) Az új tulajdonosnak az eb tulajdonába kerülését be kell jelentenie az általa szabadon választott, az állata állat-egészségügyi felügyeletét ellátó magán-állatorvos felé. A bejelentésnek tartalmaznia kell a legutóbbi veszettség elleni véd oltás helyszínét, időpontját, a védőoltást beadó állatorvos nevét és kamarai bélyegzőjének számát is. A bejelentés történhet a kutya oltási könyvének bemutatásával is. 3.) Az ebek veszettség elleni védőoltásának beadatása továbbra is a kutya tartójának kötelessége. Az állattartó köteles minden három hónapos életkort elért ebet 30 napon belül veszettség ellen saját költségén magán-állatorvossal beoltatni, az oltást az első oltást követően 6 hónapon belül megismételtetni, Zongoraverseny a Bartókban Nagysikerű zongoraversenyt tartott a Makói Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézménye a zongora szakos növendékeinek. Itt tizenhárom növendék mérte össze tudását egy olyan hangszeren, amely sok gyakorlást, szorgalmat kíván attól, aki meg akarja szólaltatni. Egy kötelező és egy szabadon választott darabot adtak elő a versenyzők a szakmai zsűri előtt. A zsűri elnöke Deák Sándor karmester volt, és a döntésben segítették: Marczikáné Kálmánczi Andrea és Daróczi Szilvia tanárnők. Eredmények, I korcsoport: 1. helyezett: Gombkötő Alexandra; 2. helyezett: Szántó Richard; 3. helyezett Bódi Laura, Farkas Enikő és Somogyi Laszló; II. korcsoportban 1. helyezett: Erdész Flórián és Pataki Renáta; 3. helyezett Veréb Eszter, Szabó Andrea, Jázmin Laura III. korcsoportban 1. helyezett: Erdész Viktor; 2. helyezett: Nagy Barbara; 3. helyezett: Tézsla Zsófia. Gratulálunk! majd ezt követően a kutyát évenként veszettség ellen beoltatni. 4.) A kutyák veszettség elleni védőoltását valamennyi magán-állatorvos elvégezheti. Az oltást végz magán-állatorvos köteles az oltás beadását a helyszínen az állat oltási könyvében és / vagy az egységes európai állatútlevelében a saját kezű aláírásával és a kamarai bélyegzőjének lenyomatával igazolni. 5.) A rendelet január 1-jétől kezdődően a kutyák veszettség elleni véd oltásának igazolására, vagy a kutyák, macskák, görények Közösségen belüli mozgásához való útlevélminta létrehozásáról szóló, a Európai Bizottság november 26-i 2003/803/EK határozatának melléklete szerinti útlevelet (egységes európai állatútlevél), vagy egy új, pontosan meghatározott tartalmú oltási könyvet (Kisállat Egészségügyi Könyv) ír elő. Az új típusú oltási könyvek egyedileg sorszámozottak, a sorszámokat a Magyar Állatorvosi Kamara adja ki. 6.) 2009-ben az ebek veszettség elleni védőoltásának igazolásához csak azoknak az állatoknak kötelező az új, a rendelet előírásainak megfelelő Kisállat Egészségügyi Könyv kiállítása, amelyek január 01-ig még nem kapták meg az első veszettség elleni véd oltásukat, vagy az oltási könyvüket pótolni szükséges, esetleg az állat tulajdonosának a személye megváltozik. Minden egyéb esetben a év folyamán változatlanul használhatóak a korábban kiállított oltási könyvek ben valamennyi, a rendelet el írásainak meg nem felelő oltási könyvet le kell cserélni legkésőbb akkor, amikor az állatot veszettség ellen beoltják január 1-jétől már csak a rendelet el írásainak megfelel Kisállat Egészségügyi Könyvben vagy az egységes európai állatútlevélben igazolható a veszettség elleni véd oltás beadása. 7.) Azt az ebet, amelyik nem részesült az életkorának megfelelően el írtak szerinti (érvényes) veszettség elleni védőoltásban, veszettség szempontjából aggályosnak kell tekinteni. A veszettség szempontjából aggályos állatot tizennégy napra hatósági megfigyelés alá kell vonni, és amennyiben még nincs az ebeket elektronikus azonosító transzponderrel (bőr alá ültetett mikrochippel) a tulajdonos költségére meg kell jelölni. A megfigyelés megszüntetésével egy időben az érvényes veszettség elleni védőoltással nem rendelkező eb veszettség elleni beoltását el kell rendelni. Az oltatási kötelezettség elmulasztásakor az állat tartójával szemben bírság is kiszabható. 8.) Az állattartó köteles az oltási könyvet megőrizni, azt a veszettség elleni védőoltás beadatását ellenőrző állat-egészségügyi hatóság felszólítására bemutatni, illetve tulajdon átruházás esetén az új tulajdonosnak átadni, továbbá biztosítani, hogy az oltási könyvet a közterületen az ebre felügyelő személy magánál tartsa az oltás érvényességének bizonyítása céljából. Az SZTE hallgatói jártak a Makói Iskolában A diplomahangverseny előtt álló szegedi zeneművész hallgatók rendszeresen ellátogatnak a makói zeneiskolába, hogy példaképet nyújtsanak, és bővítésk zenei ismereteiket a legfiatalabb zenész palántáknak. Decemberben a vonós hallgatók mutatkoztak be a zeneiskola Bartók termében. A zeneiskola növendékei minden alkalommal elbűvölve hallgatják az ifjú virtuózokat. Országos anyanyelvi verseny Az Arany János Magyar Nyelvi Tesztverseny országos döntőjén a Makói Általános Iskola tanulói a következő eredményeket érték el: 5. évfolyamon, 5. helyezett: Pipis Bence (felkészítő: Kovács Tibor), 6. évfolyamon, 7. helyezett: Süveges Bettina (Balázs Edit), 7. évfolyamon, 9. helyezett: Erki Kiss Szilvia (Kovácsné Bodzsár Zsuzsanna), 9. helyezett: Ürmös Lilla (Kovács Tibor), 8. évfolyamon, 5. helyezett: Tóth Márk 8.b (Kovácsné Bodzsár Zsuzsanna) 6. helyezett: Varga Erik (Dancsi Györgyné).

3 2009. január 23. MAKÓI HÍREK 3 A Víziközmű közleménye Makón 2008-ban egy család átlagosan havonta kb Ft vízdíjat és kb Ft csatornadíjat fizetett. Ez ugyan nem tartozik a legmagasabb számlák közé, de az eddigi kéthavi számlázással egyszerre 4 havi szolgáltatás fizetése sok családnak már eddig is problémát okozott. Ezért a Makó-Térségi Víziközmű Kft. a felmért fogyasztói igények teljesítésére fokozatosan bevezeti a lakossági fogyasztók körében is a havi számlázást az eddigi kéthavi számlázás helyett. Január 1-jétől a csatornadíjat is fizető társasházban és családi házban élő fogyasztók havonta kapnak csekket. Ez a változtatás csak a szennyvízbekötéssel rendelkező fogyasztókra érvényes. A két szolgáltatás díja így minden hónapban egyenletesen kisebb terhelést jelent a háztartások számára. A Vízmű Kft. vállalja az ezzel járó többletköltséget és segít abban, hogy a csatornadíj miatt nagyobb víziközmű számlák kifizetése könnyebben teljesíthető legyen. Egyedi mérős családi házak esetén továbbra is négyhavonta történik a vízmérő leolvasás ekkor elszámoló számla a közbenső hónapokra pedig havonta rész-számla készül. Lehetőség van havonta vízmérő állás diktálására, melynek időpontja a évi utolsó számlán lesz rajta. A társasházi mellékmérős fogyasztóink továbbra is minden páros hónapban, a lépcsőházban kihelyezett leolvasó lapon adhatják meg a mellékmérők állását. Ekkor elszámoló számla készül, amelyen levonásra kerül az előző havi rész-számla összege.a részszámla az előző év átlagfogyasztása alapján 1 hónapra számított érték, amelyen nem szerepelnek mérőállások, csak a számított mennyiség. Személyesen hozott mérőállás alapján, az ügyfélszolgálaton elkészült számlát a Kft pénztárában továbbra is ki lehet fizetni. Ezzel a változással először az érintett fogyasztóink február hónapban találkozhatnak. (Folytatás az 1. oldalról) Makó összesen több mint ezer makói családnak nyújt támogatást 55,5 millió forint értékben, ez az önkormányzatnak 13,5 millió forintba kerül, amelyhez 42 millió forint központi támogatást kap. Az elmúlt évhez képest 104 fővel többnek tudunk segíteni, amely a központi források bővülése miatt az önkormányzatnak 368 ezer forinttal kevesebbe kerül. Az anyagi támogatáson túl az önkormányzat a kerékpárút építése során, illetve közmunkák közben kivágott fákat összegyűjtve 20 rászoruló család között tudott 10 mázsa tűzifát kiosztani az elmúlt év végén. Rászorultakkal szembeni moratórium a gáz- és villanyszolgáltatóknak A szociális és a gyermekek védelméről szóló jogszabályok alapján rászorultnak minősülő fogyasztót a 273/2007. (X.19) Korm. rendelet úgy védi, hogy a villamosenergia-szolgáltatónál kikapcsolás helyett fizetési haladékot vagy részletfizetési kedvezményt kérhet ezt a szolgáltató köteles elfogadni, így az adósnak nem kell attól félnie, hogy kimarad a szolgáltatásból. A földgázellátásról szóló, tavaly elfogadott törvény hasonló védettséget állapít meg, az július 1-jétől lép hatályba. Az Egyesített Népjóléti Intézmény szolgáltatásai Az ENI üzemelteti Makón a Hajléktalan Szállót és Nappali Melegedőt. A tanyagondnoki szolgálat pedig figyeli a külterületeken élőket a Mezőőri Szolgálattal közösen. Rózsa Istvánné elmondta, öt család és két idős ember kapott tartós élelmiszert a hidegebb napokra. Az ENI vezetője ezen kívül arra kérte a makóiakat, hogy ingyenesen hívható, zöld számon szóljanak, ha úgy gondolják, valaki segítségre szorul. A szám: Városüzemelési feladatok ellátása A város 6 makói vállalkozóval kötött szerződést az utak téli síkosságmentesítésére. A járdák síkosságmentesítését 90 közmunkás biztosítja. Kérjük, hogy saját ingatlana előtt mindenki végezze el a síkosságmentesítést az engedélyezett anyagokkal. A rászorulók számára az önkormányzat helyszíni bejárást követően elvégzi ezeket a munkákat. Ki legyen kitüntetett? Az önkormányzat rangos kitüntetéseinek odaítéléséhez, melyeket Makó Város Napján adunk át az arra érdemeseknek, véleményével, javaslatával most is minden makói polgár hozzájárulhat. A MAKÓ VÁROS DÍSZPOLGÁRA kitüntető cím annak a köztiszteletben álló magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható, aki egész életművével, vagy valamely kiemelkedően jelentős munkájával olyan általános elismerést szerzett, amellyel hozzájárult a város fejlődéséhez és jó hírnevének öregbítéséhez. A díszpolgári cím egy személynek adományozható. A MAKÓ VÁROSÉRT emlékplakett azoknak a magánszemélyeknek adható, akik a város fejlôdése érdekében kiemelkedôen hasznos munkát végeztek, és ennek révén a város értékeit növelô, maradandó eredményeket értek el; továbbá azoknak a csoportoknak, egyesületeknek és társadalmi vagy gazdasági szervezeteknek, amelyek tevékenységükkel kiemelkedô módon járultak hozzá a város szellemi és anyagi gyarapodásához. Az emlékplakett évente legfeljebb két magánszemélynek és/vagy csoportnak, egyesületnek és szervezetnek adományozható. A MAKÓ VÁROS EMLÉKÉRME adományozható azoknak a személyeknek, akik: életük rövidebb-hosszabb szakaszában Makó városához kötődtek és országosan vagy nemzetközileg elismert - munkásságuk megítélése alkalmas a város jó hírnevének öregbítésére, vagy életük során nem Makóhoz kötődtek, de tevékenységük a várost gyarapítja. Makó Város Emlékérme adományozására javaslatot tehet bárki írásban a polgármesternél. Ajánlásaikat január 30-ig, kérjük, küldjék el postán a 6900 Makó, Széchenyi tér 22. címre, illetve átadhatják le személyesen Makó Város Polgármesteri Hivatala Jegyzői Irodájában. A különböző szervezetek és intézmények is eljuttathatják ajánlásaikat, így hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az arra legméltóbb személyek kapják meg a kitüntető címeket.

4 4 MAKÓI HÍREK 2009.január 23. A Makói Városi Televízió műsora Szokásos rovatunkban a Makói Városi Televízió jövő heti (január ) műsorát adjuk közre, abban bízva, egyre többen választják esténként a Városi Televízió adását. Hétfő 18:05 Híradó 18:15 SportMix: összefoglaló a Téli Kupa kispályás labdarúgótornáról 18:45 PartySztár 3. rész 19:15 Munkavédelmi Magazin 3. rész 19:45 Híradó Kedd 18:05 Híradó 18:15 Fókusz: évértékelő tűzoltóság, katasztrófavédelem 19:00 Művészetek a Maros völgyében 4. rész 19:45 Híradó Szerda 18:05 Híradó 18:15 SPORTSzerda Évértékelő (sakk, lovas szakosztály) 19:00 Művészetek a Maros völgyében 5. rész 19:45 Híradó Csütörtök 18:05 Híradó 18:05 Legyen Makó Fürdőváros lakossági fórum és tervbemutató 19:45 Híradó A lakásfenntartási támogatásról A lakásfenntartási támogatás a rászoruló személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás rezsiköltségéhez nyújtott hozzájárulás. A normatív lakásfenntartási támogatásban az részesülhet, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a havi ,-Ft-ot és a lakás fenntartásának elismert költsége meghaladja a család összjövedelmének 20%-át. Az elismert költség a jogszabály által meghatározott vélelmezett rezsiköltség, mértéke a lakás nagysága és az együttlakók száma figyelembe vételével kerül kiszámításra. Egy példa a szabály alkalmazására: egy kétgyermekes család, 80 m 2 -es házban élnek, édesapa minimálbért kap (56.190,-Ft), édesanya gyesen van (25.795,-Ft), a két gyerek után családi pótlékot kapnak (26.600,-Ft). A család összjövedelme ,-Ft, az egy főre jutó jövedelem kerekítve ,-Ft. Négy személyes család esetében, ha a lakóingatlanuk eléri a 65 m 2 -t, akkor az elismert költség havi ,-Ft, amely a család összjövedelmének 25%-át eléri, így a támogatásra jogosultak. Mennyi a támogatás? A támogatás mértéke egy jogszabályban meghatározott képlet alapján kerül kiszámításra, függ az együttlakók számától, jövedelmétől és a lakóingatlan alapterületétől. A támogatás mértéke a képlet alapján nem lehet kevesebb havi 2.500,-Ft-nál és 12 hónapra kerül megállapításra. A támogatást a Polgármesteri Hivatal a jogosult által választott közműszolgáltató felé utalja át havonta. A támogatás kérhető lakbér, albérlet, gáz, villany, távfűtés, víz- és csatornahasználat, szemétszállítás és közös költség terheinek csökkentésére. Gondoskodó önkormányzat bővebb érintetti kör Mivel a jogszabály által meghatározott keretek csak egy szűkebb réteg részére biztosítanak támogatást, Makó Város Önkormányzata saját rendeletében kibővítette a lakásfenntartási támogatásban részesülők körét. Az önkormányzati rendelet felhatalmazásával nyújtott méltányos lakásfenntartási támogatásban az részesülhet, akinek a jövedelme nem haladja meg egyszemélyes háztartás esetén a havi ,-Ft-ot, családban élők esetén a havi ,-Ft-ot; és az igazolt havi rezsiköltség meghaladja az összjövedelem 25%-át. Ahogy a fentiekből kiderül, ehhez a támogatási formához csatolni kell a kérelem benyújtását megelőző 12 havi tényleges rezsiköltségről szóló szolgáltató által kiállított igazolást. Ismét példákat sorolunk: 1. egyedülálló személy, nyugdíja havi ,-Ft. Amennyiben a szolgáltatói igazolások szerint a kérelem beadását megelőző 12 hónap figyelembevételével a havi rezsiköltsége meghaladja a ,-Ft-ot, akkor jogosult a támogatásra; 2. egy gyermekét egyedül nevelő édesanya, munkabére havi ,-Ft, havi ,-Ft családi pótlékot és ,-Ft gyermektartásdíjat kap, így összjövedelmük ,-Ft, az egy főre jutó jövedelem ,-Ft. Amennyiben a szolgáltatói igazolások szerint a kérelem beadását megelőző 12 hónap figyelembevételével a havi rezsiköltségük meghaladja a ,-Ft-ot, akkor jogosult a támogatásra. Rezsiköltségként figyelembe vehető a lakbér, albérlet, gáz, villany, távfűtés, víz- és csatornahasználat, szemétszállítás, közös költség és a lakáscélú pénzintézeti kölcsön költsége. A támogatás összege minden jogosultnak egységesen havi 2.500,-Ft. A folyósítás mindkét alapon nyújtott lakásfenntartási támogatás esetében azonos módon történik a szolgáltatóhoz. Péntek 18:05 Társalgó élő-interaktív magazin Játsszon velünk: :30 Heti Hírösszefoglaló A Makói Városi Televízió tájékoztatja nézőit, hogy aki digitális műholdas műsorszolgáltató csomagjára fizetett elő, az a továbbiakban is láthatja a VTV műsorait hagyományos földi antennával (vagy szobaantenával) az UHF 51-es csatornán. Kövessék továbbra is figyelemmel a város és a kistérség eseményeit a Makói Városi Televízióval!

5 2009. január 23. MAKÓI HÍREK 5 Iskolaválasztási fórum A tanköteles korú óvodások szülei részére iskolaválasztási fórumot rendez a makói önkormányzat január 27-én, kedden 16 óra 30 perckor a polgármesteri hivatal (Széchenyi tér 22.) nagytermében. A fórumon dr. Buzás Péter, Makó város polgármestere köszönti a szülõket, majd dr. Debrey Attila, a polgármesteri hivatal közoktatási osztályának vezetője tart beiskolázási tájékoztatót. Ez után ahogy ez már elmúlt esztendőkben megszokott gyakorlattá vált az önkormányzati és az egyházi általános iskolák bemutatkozó előadásai követik egymást. A fórumra minden érdeklődőt szeretettel hívunk, várunk a polgármesteri hivatal nagytermébe! A talált tárgyak osztálya Széles körben elterjedt kifejezés a fenti, de valójában osztályra nem kell gondolni, ha a talált tárgyakkal kapcsolatos teendőit kívánja valaki megismerni. Ezeket foglaljuk most össze. Találás esetén a jegyzők részére határoz meg feladatokat a jog. Pontosan az indokolja a hatáskör települési szintű gyakorlását, hogy ilyen véletlen bárhol, bárkivel előfordulhat. A becsületes megtalálónak ezért a település jegyzőjénél kell nyolc napon belül bejelentenie a találás tényét, amennyiben az ingóságot elvesztőjének nem tudja átadni. Mi a találás? Találásról jogi értelemben csak akkor beszélhetünk, ha a tulajdonos nem szándékosan hagyott fel a dolog birtoklásával (elvesztette). Ha például az ernyőt a járdáról vesszük fel, az találásnak minősül, ha a szemetes kuka mellé kitett tárgyat viszszük el, akkor gazdátlan javak elsajátításáról beszélhetünk. Talált tárgynak az olyan ingóság számít, aminek egyébként van tulajdonosa, csak tulajdonosi jogait éppen nem tudja gyakorolni, mert az ingóságot elvesztette. Az ő érdekei védelmében köteles a találó a polgármesteri hivatalnál beszolgáltatni a talált dolgot, de gondoljunk arra, hogy saját magunkat is kellemetlen helyzettől kíméljük meg, ugyanis nem kizárt, hogy egyszer összefutunk a talált és használatba vett kerékpár tulajdonosával, aki jogtalan elsajátítással gyanúsít meg. Lopás? Nem is teljesen alaptalanul, ha nem követjük az előírásokat. A jogtalan elsajátítást a jog ekképpen szabályozza: Aki a talált idegen dolgot eltulajdonítja, avagy nyolc nap alatt a hatóságnak vagy annak, aki elvesztette, nem adja át, úgyszintén aki a véletlenül vagy tévedésből hozzá került idegen dolgot eltulajdonítja vagy nyolc nap alatt vissza nem adja, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Húszezer forint alatti értékű ingóság jogtalan elsajátítása esetén szabálysértést követ el a megtaláló, amelyet a jog százezer forintig terjedő pénzbüntetéssel rendel büntetni. Ezt a helyzetet talán inkább kerüljük el, annál is inkább, mert lehetőségünk van arra, hogy a személyi tulajdon szokásos tárgyai közé tartozó talált dolgon teljesen legálisan tulajdonjogot szerezzünk. Legálisan is lehet A talált tárgy polgármesteri hivatalban történő beszolgáltatásakor a találónak ugyanis nyilatkoznia kell arról, hogy igényt tart e a talált ingóság tulajdonjogára, ha az eredeti tulajdonos egy éven belül nem jelentkezik érte és kiléte a jegyző számára sem válik ismertté. Ha azonosítható a beszolgáltatott dolog tulajdonosa, a jegyző azt haladéktalanul átadja neki. A találó igénybejelentéséről a jegyző igazolást ad. Ezt követően a jegyző három hónapig őrzi a talált tárgyat, majd ha nem jelentkezett az eredeti tulajdonosa, határozattal dönt arról, hogy azt az igényét bejelentett becsületes megtaláló részére használatra átadja. A használat joga egyben azt is jelenti, hogy a megtaláló köteles a dolgot állagának sérelme nélkül megőrizni. Ha az eredeti tulajdonos a találástól számított egy éven belül sem a jegyzőnél sem a találónál nem jelentkezik az igényét bejelentett találó a dolog tulajdonjogát megszerzi. Természetesen lehetnek olyan esetek, amikor a felelős őrzés nem, vagy csak aránytalanul nagy nehézségek árán lenne megvalósítható pl. a dolog romlandósága miatt. Ekkor persze csak ha a tulajdonos személye nem megállapítható a jegyző haladéktalanul gondoskodik a talált dolog értékesítéséről a megfelelő pénzügyi szabályozás betartása mellett. Ha a jogosult az értékesítés után jelentkezik az abból befolyt összegre igényt tarthat. Fontos tudni, hogy a közönség számára nyitva álló hivatali, vállalati vagy más helyiségben, továbbá közforgalmú közlekedési és szállítási vállalat szállítóeszközén talált dolgon a találó soha nem szerezhet tulajdonjogot. Az itt talált dolgot a hivatalnak vagy a vállalatnak azonnal át kell adnunk. A hivatal vagy a vállalat három hónapig köteles megőrizni a talált ingót, e határidő lejárta után viszont szabadon értékesítheti azt. Az eredeti tulajdonos ebben az esetben is egy éven belül követelheti a dolog kiadását vagy a befolyt vételárat. Az ilyen helyen talált dolog elvétele lopásnak minősül! Más az eljárás lőfegyver, gáz- és riasztófegyver, légfegyver, lőszer, pirotechnikai eszköz, kábítószer, közbiztonságra veszélyes egyéb tárgy, rendőrség által kibocsátott okmány megtalálása esetén, ekkor ugyanis a rendőrségnek kell beszolgáltatni a talált dolgot és annak tulajdonjogára természetesen nem tarthatunk igényt. Ha valaki pénzt talál, ugyanazt az eljárást kell lefolytatni, mint más egyszerű ingóság esetében. Amennyiben a találó beszolgáltatta a pénzt a jogszabálynak megfelelően, és nyilatkozott arról, hogy igényt tart a tulajdonjogára, megszerezheti azt az egy éves várakozási idő elteltével. Lényegesen egyszerűbb dolgunk van, ha személyazonosításra alkalmas okmányt találunk, ezeket a helyi okmányirodában kell leadni. Fontos rámutatni arra is, hogy az eredeti tulajdonos személyének megállapítása gyakran nem egyszerű feladat még akkor sem, ha van jelentkező. Pusztán bemondásra ugyanis senkinek nem adnak ki talált tárgyat vagy pénzt, az eset körülményeinek részletes ismertetése, az elveszett tárgy pontos leírása, illetve a tulajdonjogot alátámasztó iratok nélkül. Ez alapvető követelmény bárki részére, aki elveszett holmijának keresésére indul.

6 6 MAKÓI HÍREK 2009.január 23. Ön listás? Egyre több hitelt veszünk fel, és sajnos egyre többen kerülnek be a bankok rossz adósait tartalmazó nyilvántartásába, ami nagymértékben megkeserítheti az életünket, hiszen a bankok néhány évvel ezelőtt semmilyen ezzel kapcsolatos információt nem adtak ki, ma pedig már lassan társadalmi méretű problémáról beszélhetünk, ugyanis emberek, családok életét határozza meg az adóslistára kerülés. BAR vagy KHR? A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) a korábbi Bankközi Adósés Hitelinformációs Rendszer (BAR) új elnevezése, melyet a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) szövegezése szerint azzal a céllal hoztak létre, hogy támogassák a pénzügyi intézmények üzleti tevékenységét, hitelezési és ügyfél-minősítési munkáját, valamint csökkentsék a hitelnyújtás kockázatát. A KHR hazánkban 1995 óta működik. Míg kezdetben kizárólag a vállalati szféra adatait kezelte, 1998-tól nyilvántartása a lakossági hitelmulasztásokkal kibővült. A KHR tagjai csak a jogszabályban meghatározott intézmények bankok és pénzügyi szervezetek lehetnek, a nyilvántartás vezetése pedig csak bizonyos ügylettípusokra vonatkozik, de az összes hitel-jellegű ügyletre és ügyfélre kiterjed. Lakossági termékeknél leggyakoribbak pl. az ingatlan fedezetű hitelek, a fogyasztási hitelek, a lízing, a diákhitel és a hitelkártya. A KHR felépítése A KHR két nagy részre, a vállalkozói és a lakossági nyilvántartásra tagolódik. A vállalkozói alrendszer teljeskörű, tehát az összes hitel- és hitel-jellegű szerződés adatai bekerülnek a rendszerbe, valamint nyilvántartásba kerül, ha a vállalkozás bankszámláján egymillió forintnál nagyobb összegű követelést állítottak sorba vagy, ha a vállalkozás a készpénzfizetési eszköz elfogadására irányuló szerződésben foglaltakat megszegte. A lakossági alrendszer viszont negatív listás, vagyis nem tartalmazza az összes ilyen típusba tartozó szerződést, hanem csak azokat, amelyek teljesítése során mulasztás történik, vagy meghatározott, jogosulatlan készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használatára kerül sor, vagy a szerződés megkötése során az ügyfél valótlan adatot közöl, hamis vagy hamisított okiratot használ (utóbbi esetekben fizetési késedelem nélkül is felkerülhet a listára, amennyiben ez a cselekedete okirattal bizonyítható). Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a rendszerhez csatlakozott a Diákhitel Központ is. A külön jogszabályban meghatározott hallgatói hitelszerződésben vállalt fizetési kötelezettségek megszegését a többi - törvényben szabályozott tartozáshoz hasonló feltételekkel kezelik. Felkerülés esetei tartozás során Természetes személy akkor kerülhet fel a listára, ha a hitelszerződésében vállalt kötelezettségének oly módon nem tesz eleget, hogy a lejárt és meg nem fizetett tartozásának összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbért és ezen minimálbérösszeget meghaladó késedelem folyamatosan, több mint kilencven napon keresztül fennáll. A két feltételnek egyidejűleg kell teljesülnie ahhoz, hogy valaki bekerüljön a nyilvántartásba. Ingyenesen tájékoztatnak A KHR a természetes személyekre vonatkozó azonosító adatokat az adós tartozásának megszűnését követően öt évig kezeli. Ügyféltudakozvány nevű nyomtatvány kitöltésével bármely pénzügyi intézménynél bárki jogosult tájékoztatást kérni arról, hogy milyen adatai szerepelnek a KHR-ben, és ezen adatait mely pénzügyi intézmény adta át. Ebben az esetben a választ zárt borítékban juttatja el a pénzügyi intézmény a kérelmező részére. A tájékoztatás a kérelmező számára évente egy alkalommal díjtalan. További tájékoztatás kérése esetén a kérelmezőnek költségtérítést kell fizetnie, amely legfeljebb a kapcsolódó közvetlen költségek ellenértékét tartalmazhatja Jogorvoslat Ha úgy gondolja, hogy indokolatlanul került fel a listára, határidő nélkül kifogással élhet a referenciaadat helyesbítése, illetve törlése céljából a hitelintézetnél vagy a rendszert üzemeltető BISZ Központi Hitelinformációs ZRt.-nél. A panaszt az adatközpontnak tizenöt napon belül ki kell vizsgálnia, és az eredményről írásban tájékoztatnia kell. Ha a beadványnak helyt adnak, két napon belül törölniük kell az adatokat a listáról. Elutasítás esetén harminc napon belül pert indíthat kizárólag együttesen a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás és az adatokat kiadó pénzintézet ellen, hiszen a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szerint a referenciaadat-szolgáltatóhoz hasonlóan ugyancsak adatkezelőnek minősül. A bíróságnak harminc napon belül ki kell tűznie a tárgyalást. A bankok kötelessége A bankok még a hitelszerződés megkötése előtt írásban kötelesek tájékoztatni önt az esetleges mulasztása következményeiről, és ezt meg kell tenniük harminc nappal a listára kerülés előtt is, valamint a KHR-ben történő adatrögzítést követő 8 napon belül. Van bank, amely mégis hitelez Aki az adóslistán szerepelt, korábban még nem sok jóra számíthatott: a pénzintézetek egy-egy újabb hiteligénylés esetén rögvest elutasították a kérelmét, miután az adatait lekérték. Az ügyfelekért folytatott verseny azonban változtatott a helyzeten: egyes bankok továbbra sem adnak hitelt, számos versenytárs viszont bizonyos feltételek megléte esetén egyedileg vizsgálva a listára kerülés körülményeit hajlandó ennek az ügyfélkörnek is kölcsönözni. Természetesen megkövetelik, hogy időközben már rendezett tartozásról legyen szó, továbbá a megemelkedett hitelezési kockázatra hivatkozva ezeket az ügyleteket drágábban vállalják a bankok, és/vagy további biztosítékot, kezest vonnak be az ügyletbe.

7 2009. január 23. MAKÓI HÍREK 7 Január 22. A Magyar Kultúra Napja, a Himnusz születésnapja A költemény kézirata szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A Magyar Kultúra Napját. Cikkünk a Himnusz történetét mutatja be. A XVI. századtól kezdve a korábbi templomi himnuszok nyomán Európaszerte nemzeti himnuszok keletkeztek. A XVIII. században Magyarországon az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga és a Boldogasszony anyánk kezdetű vallásos énekeket éneklik néphimnusz gyanánt. A XIX. század elejétől Magyarországon hivatalos ünnepeken az osztrák császárhimnuszt éneklik. A Himnusz kronológiája augusztus 8.: Kölcsey Ferenc születése november 7.: Erkel Ferenc születése január. 22.: Kölcsey Ferenc megírja a Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeményét. Kölcsey ekkor lép 33. életévébe, Petőfi Sándor háromhetes december: Az Aurora című almanachban megjelenik a Hymnus. 1832: Kölcsey Ferenc első kötetében is megjelenik a Hymnus február 29.: Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot hirdet a Hymnus megzenésítésére. A határidő május 1. (Honderű, március 9.: 20 arany pályadíjt tűz ki a legjobb népmelodiáért Kölcsey Ferenc koszorús költőnk Hymnusára ének és zenekarra téve. ) február után Erkel Ferenc megírja a Himnusz zenéjét. Az idős Erkel emlékezik vissza: Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene ezt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz május előtt Erkel Ferenc benyújtja pályaművét a Nemzeti Színházhoz. Jeligéje: Itt az Írás, forgassátok érett ésszel, józanon. Kölcsey június 15.: A Nemzeti Színház igazgatósága által felkért bizottság elbírálja a beérkezett tizenhárom pályaművet. A bizottság elnöke Petrichevich Horváth Lázár, a Honderű igazgató tulajdonosa. Jegyzője: Nádaskay Lajos, a Honderű szerkesztője. Tagjai: Binder Sebestyén, a Nemzeti Színház énektanára, Braeuer Ferenc, a belvárosi templom karnagya, Kaiser Ferenc, Mátray Gábor, a Zenede igazgatója, Schindelmeisser Lajos, a pesti német színház karmestere, Winkler Angelo, zongoraművész, Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede. Döntésük: A 20 darab arany jutalom egyhangúlag az első szám alatti, s következő jeligés pályaműnek ítéltetett oda: Itt az Írás, forgassátok érett ésszel, józanon. Kölcsey., mint a melly a mellett, hogy magyar jellemű s a költemény szellemét leginkább megközelítő, a két főkívántatóságot is, a dallamegyszerűséget és hymnusi emelkedettséget legszerencsésebben megközelíté június 16.: Szigligeti Ede mint a Nemzeti Színház titkára közzéteszi a bizottság döntését július 2.: A Himnusz bemutatása a Nemzeti Színházban. Honderű, július 6.: A jeligés levélkék a színpadon a rendezőség és színházi titoknok jelenlétében, a bírálóválasztmány jegyzőkönyvének felolvasása után felbontatván, a nyertes pályamű szerzőjének derék maestronk s karmesterünk, Erkel Ferenc kiáltaték ki. Szívesen osztozunk a közönség élénk éljenkiáltásiban, mellyekkel a nyertes szerzőt kihívá. Most csak az van hátra, hogy Erkelünk gyönyörű hymnusát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni, annak jelessége kezeskedik, hogy az nem sokára a legnagyobb népszerűséget vívandja ki magának, s valódi magyar néphymnussá válandik augusztus 10.: A Himnusz először szólal meg nyilvános népünnepségen: az óbudai hajógyárban a Széchenyi nevű gőzös vízrebocsátásánál. Honderű, augusztus 17. Erőteljes diapasonokban kezde zengeni ama fölséges néphymnus, mellyet Kölcseynk és Erkelünk egyesült lantjai teremtének. Szent lelkesedés rezgé át a hallgatóságot, az erősmellű férfi és csengőhangú énekesnők minden szavára, melly erélyezve az érczhangszerek teljes harmóniája által, valóságos nemzeti hymnusszá magasult szeptember.: A Himnusz kottája megjelenik Pesten, Wagner József kiadónál november 27.: A kolozsvári Nemzeti Színházban előadás után a színészek eléneklik a Himnuszt május16.: Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály erdélyi útján Kolozsvárott az ünneplő közönség a Himnuszt énekli, melyről az Erdélyi Híradó így számol be: Több száz fáklya világánál a helybeli hangászkar felvonulását követte megdicsőült Kölcseynk hymnuszának a tisztelgő fiatalság általi eldallása március 25.: Marosvásárhelyen a fáklyásmenetben felvonuló ifjúság a Himnuszt énekli augusztus 20.: A Himnusz először szólal meg hivatalos állami ünnepségen a budai Mátyás templomban augusztus 20.: A Nemzeti Színházban a Losonc megsegítésére tartott díszünnepségen a Himnuszt éneklik május 18.: Kölcsey Ferenc síremlékének felavatásán Csekén a pataki kántus a Himnuszt énekli. Erről a pataki kántus évkönyve így emlékezik meg: Csekei utunk diadalmenethez hasonlított. Nemcsak a hallgatóság, hanem az egész haza méltánylatát és dicséretét megszerzénk. A Magyar Kultúra Napján különböző rendezvények emlékeztetnek minket hagyományainkra, múltunkra. Talán ezen a napon sikerül felhívni a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket az évszázadok alatt sikerült megőrizni. Képviselői fogadóóra Endes Zsigmond települési képviselő minden pénteken óráig telefonos lakossági fogadóórát tart a ös telefonszámon.

8 8 MAKÓI HÍREK 2009.január 23. ORVOSI ÜGYELET Felnőtt: hétköznap 16 8 óráig; szombat, vasár- és ünnepnap: 8 8 óráig a Vorhand rabbi tér 3. szám alatt (tel: ). Gyermek: hétköznap óráig a Rendelőintézet rendelőjében 16 8 óráig a gyerekosztályon, szombat, vasárés ünnepnap 8 16 óráig a Kórház u. 2. szám alatti gyermekorvosi rendelőben, 16 8 óráig a Kórház gyermekosztályán (tel: ). FOGÁSZATI ÜGYELET A hétvégén, január 24-én és 25-én, szombaton és vasárnap a Kórház-Rendelőintézet rendelőjében fogadják a betegeket 8 11 óra között. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A Makón ügyeleti szolgálatot adó gyógyszertárak sorrendje a következő: január 18-ig Korzó Gyógyszertár (Széchenyi tér 25.), január 19 25: Apaffy Gyógyszertár (Kórházzal szemben). Az ügyeleti szolgálatok hétfőtől szombatig este 8, vasárnap este 7 órakor kezdődnek. Szombat, vasárnap napközben a Tesco bevásárlóközpontban található Muskátli Patika tart nyitva, illetve a Kígyó 8 12 óra között. Az Apaffy szombaton 8 12-ig, az Arany Kereszt 7:30 12-ig van nyitva. Ünnepnapokon az ügyeletes egész nap szolgálatot ad. CÉGKÉPVISELETEK MAKÓN Dégáz ZRt. minden szerdán 8 15 óra között tart cégképviseletet a régi Városházán (Széchenyi tér 6., a Földhivatal épülete). Démász ZRt. minden szerdán óra között ügyfelez a Liget utcai telephelyén. Invitel ZRt. minden hónap második péntekjén tart cégképviseleti alkalmat a makói ESC Kft.-nél (Makó, Csanád vezér tér 4.). T-Kábel minden munkanap és szombaton nyitvatartási időben fogad a Szegedi u. 2. szám alatt (tel: ). Makó-Térségi Víziközmű Kft. ügyfélfogadása: hétfő, kedd, szerda: 8 15 óráig, csütörtök: 8 20 óráig a Tinódi u. 8/a. szám alatt. A Lonovics sgt. 24. szám alatt közműnyilatkozat, szakvélemény, hozzájárulások kiadása pénteken 8 12 óra között. Szippantás megrendelése a ös telefonszámon. Makó-Therm Kft. (távhő) Posta u. 7., ügyfélfogadási idő: hétfő, kedd: 7 15, szerda: 8 20, csütörtök: 7 14, péntek: 7 12 óra. Ügyelet: (kazánház). GAZDIT KERESÜNK A gyepmesteri telepen több befogott kutya található, akik várják gazdáikat munkaidőben, hétfőtől péntekig 7 15 óra között. A gyepmester száma: 06-30/ Több egészséges és szép kutya várja reménykedve leendő gazdáját a Makói Állat- és Természetvédő Egyesületnél is (30/ , naponta 15 és 18 óra között, CSALÁDI ESEMÉNYEK Született: Borsos Zoltánnak és Horváth Gyöngyinek Boglárka, Berta Péternek és Csanádi Ildikónak Boglárka, Tóvizi Tibornak és Horváth Eszternek Maja, Almási Lászlónak és Balázs Máriának Zsóka, Gergely János Bálintnak és Barta Katalinnak Márta, Molnár Szilveszternek és Bencze Erikának Bence utónevű gyermeke. Házasságot kötött: Farkas Tamás és Kovács Tímea Elhunyt: Kereső Ferencné Kelemen Ilona, Pallag Imréné Fekete Mária Ilona, Sipos Ferenc, Raffai Ferencné Kiss Mária makói lakosok. Alapítványi közlemény A Nagymáté Hanna Alapítványt az alapító kislánya, Nagymáté Hanna tiszteletére, számára emléket állítva hozta létre. A kislányt másfél évesen, értelmetlenül, tragikus hirtelenséggel veszítették el a szülők. Lehetőségeiket átgondolva tűnt a leghumánusabb és kislányuk szempontjából a leginkább méltó megoldásnak egy alapítvány életre hívása. Ma az alapítványon keresztül kívánnak tenni azért, hogy megpróbálják minimálisra csökkenteni a bekövetkező orvosi műhibák számát. Annak szomorú bekövetkezte esetén pedig jogi és pszichológiai támaszszal kívánják segíteni a hozzájuk forduló a családokat. Tevékenységük alapját mindenképpen a családok, gyermekek jelentik, de legalább annyira fontos alappillér az alapítványban az egészségügy és az abban mind emberi, mind tárgyi feltételek kapcsán megnyilvánuló motívumok. Az alapítványt ön is támogathatja adójának egy százalékával, az egyesület adószáma: MAKÓI HÍREK KIADJA: MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FELELÕS KIADÓ: MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZERKESZTÕSÉG: 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22., TELEFON: 62/ INGYENES ZÖLD SZÁM: 06-80/ FELELÕS SZERKESZTÕ: DR. BÁNFI MARGIT JEGYZÕ ISSN: NYOMÁS: MAKÓI NYOMDA KÉZBESÍTI: MAGYAR POSTA ZRT. Számítógépes tanfolyam Ismét internet tanfolyamra invitálja a könyvtár a makóiakat! Ezúttal kezdők és haladók jelentkezését egyaránt várják a foglalkozásokra. A kezdők a világháló, a haladók az elektronikus ügyintézés lehetőségeit ismerhetik meg. A tanfolyamok februártól hétfői és szerdai turnusokban indulnak. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a könyvtárban (Deák F. u. 2.), vagy a as telefonszámon kérhető. Téli tábor Szilvásváradon A Makói Természetbarát SE február 3-9 között (6 éjszaka) téli tábort szervez. Utazás: Makó - Szilvásvárad vonat. (Hmvhely.-Szolnok- Hatvan-Eger). Indulás: Makóról a 06 óra 41 perckor induló vonattal. Szállás: magánszállás 4 ágyas szobákkal Szilvásváradon, egyéni. főzési lehetőséggel. Vendéglő a közelben. Program: Túrák, séta, pihenés, mindenki igénye szerint. Hazautazás: február 9-én az esti órákban. Jelentkezés 2009 január 27-ig a szállásdíj befizetésével, visszalépés esetén a szállás díját visszatéríteni nem tudjuk. További felvilágosítás: Dániel István tel: 2o

A 164/2008.(XII.20.) FVM rendelettel a veszettség elleni védekezés részletes szabályai részben megváltoztatk.

A 164/2008.(XII.20.) FVM rendelettel a veszettség elleni védekezés részletes szabályai részben megváltoztatk. MAGYAR ÁLLATORVOSI KAMARA HUNGARIAN VETERINARY CHAMBER TOLNA MEGYEI SZERVEZETE H-7100 Szekszárd, Tormay Béla u.18. Tel.: (36-74 )410-751, Fax: (36-74) 410-751, e-mail: tolnakamara@freemail.hu elnök/president:

Részletesebben

Tájékoztató a központi hitelinformációs rendszerről (továbbiakban: KHR)

Tájékoztató a központi hitelinformációs rendszerről (továbbiakban: KHR) 5. sz. melléklet Kérjük az alábbi Tájékoztatást figyelmesen olvassa el! Tájékoztató a központi hitelinformációs rendszerről (továbbiakban: KHR) I. A KHR-be történő adattovábbítás célja: A központi hitelinformációs

Részletesebben

Alulírott (szül. hely, idő, a.n., személyigazolvány száma: )

Alulírott (szül. hely, idő, a.n., személyigazolvány száma: ) Tisztlelt ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a 2011. október 11. napján hatályba lépett, a központi hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény (továbbiakban: KHR tv.) értelmében a központi

Részletesebben

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

(1) R 4. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) R 4. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete../2015. (.) rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésükre vonatkozó szabályokról szóló, 29/2009.( IX.30.) számú rendelet

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata Képviselőtestületének 19/2010. (IV. 23.) önkormányzati rendelete a fiatalok helyi életkezdési támogatásáról A Belváros-Lipótváros Budapest

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Központi Hitelinformációs Rendszerről pénzügyi lízinggel kapcsolatosan

TÁJÉKOZTATÓ a Központi Hitelinformációs Rendszerről pénzügyi lízinggel kapcsolatosan TÁJÉKOZTATÓ a Központi Hitelinformációs Rendszerről pénzügyi lízinggel kapcsolatosan Az OTP Ingatlanlízing Zrt. a jelen Tájékoztatóban ismerteti az üzletfeleivel (továbbiakban Üzletfél), hogy az Üzletfél

Részletesebben

bekövetkezése esetén átadható adatokat a Melléklet 1.1. és 1.3. pontja tartalmazza]

bekövetkezése esetén átadható adatokat a Melléklet 1.1. és 1.3. pontja tartalmazza] 10. sz. melléklet Tájékoztató a Központi Hitelinformációs Rendszerről A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. ezúton tájékoztatjuk Önt a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) céljáról, az abba szolgáltatandó

Részletesebben

Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól

Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Oroszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

Előterjesztés. Jászivány Községi Önkormányzat Képviselő-testület. Temetési költségek viseléséhez nyújtott települési támogatás iránt

Előterjesztés. Jászivány Községi Önkormányzat Képviselő-testület. Temetési költségek viseléséhez nyújtott települési támogatás iránt Jászivány Községi Önkormányzat Képviselő-testület Előterjesztés Temetési költségek viseléséhez nyújtott települési támogatás iránt Balla Lászlóné Jászivány, Fő út 7. szám alatti lakos temetési költségek

Részletesebben

Döntést hozza: Szociális Bizottság

Döntést hozza: Szociális Bizottság Lakásfenntartási támogatás Leírás A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04. Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a

Részletesebben

l C0. számú előterjesztés

l C0. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere l C0. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a gyógyászatisegédeszköz-támogatásról szóló pályázati felhívásról

Részletesebben

Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015.(V.26.) sz. rendelete a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi

Részletesebben

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások - Óvodáztatási támogatás - Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás - Intézményi étkezési térítési díj Óvodáztatási támogatás Visszatekintés

Részletesebben

2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése.

2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése. Csolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(IX.23.) ökr. számú rendelete a lakáscélú helyi támogatásokról az azt módosító 11/2006. (V.05.) ökr. rendelettel egységes szerkezetben Csolnok

Részletesebben

Települési támogatások

Települési támogatások Becske Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról Becske Község Önkormányzat Képviselő-testülete a

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete. szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete. szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Város Polgármestere. Tájékoztató. Biatorbágy Város közigazgatási területén tervezett ebösszeírásról

Város Polgármestere. Tájékoztató. Biatorbágy Város közigazgatási területén tervezett ebösszeírásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/118. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztató Biatorbágy Város közigazgatási

Részletesebben

Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól

Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Kisberzseny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a 2013. évben a helyi önkormányzatok szociális célú tűzifa vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatásból

Részletesebben

Boda Község Önkormányzata képviselő-testületének 1./2015. (01.19). önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Boda Község Önkormányzata képviselő-testületének 1./2015. (01.19). önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Boda Község Önkormányzata képviselő-testületének 1./2015. (01.19). önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Boda Község Önkormányzatának képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 3/2000/III. 31./ számú rendelete. a helyi lakáscélú támogatásokról. A rendelet hatálya

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 3/2000/III. 31./ számú rendelete. a helyi lakáscélú támogatásokról. A rendelet hatálya Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2000/III. 31./ számú rendelete a helyi lakáscélú támogatásokról. 1 Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés

Város Polgármestere. Előterjesztés Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/118. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól 2 Németbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10 /2014. (XI. 11.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás igénylésének helyi szabályairól Kápolnásnyék Község Önkormányzatának

Részletesebben

1.. 2.. A rendelet 2.. (3) bekezdés b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

1.. 2.. A rendelet 2.. (3) bekezdés b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Doboz Nagyközség Önkormányzatának 6/2009. (III.20.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 27/2008. (XII.11.), 8/2008. (III. 1.), és a 19/2007. (XII. 14.) rendelettel módosított

Részletesebben

Zsámbék Város Képviselő-testületének. 30/2011. (XII.16.) számú önkormányzati R E N D E L E T E. a telekadóról

Zsámbék Város Képviselő-testületének. 30/2011. (XII.16.) számú önkormányzati R E N D E L E T E. a telekadóról Zsámbék Város Képviselő-testületének 30/2011. (XII.16.) számú önkormányzati R E N D E L E T E a telekadóról A Helyi adókról szóló (továbbiakban: Htv.) többször módosított 1990. évi C. törvény 1.. (1) bekezdése,

Részletesebben

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról BERHIDA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI.16.) rendelete Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról Berhida Város Önkormányzata Képviselõ-testülete a módosított

Részletesebben

Lakásfenntartási támogatás iránti kérelem

Lakásfenntartási támogatás iránti kérelem Lakásfenntartási támogatás iránti kérelem Tájékoztató: 1. A támogatás iránti kérelemhez csatolni kell: a.) Kérelem (formanyomtatványon) b.) Kitöltött jövedelemnyilatkozatot (formanyomtatványon) - A jövedelemnyilatkozatban

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (IX. 07.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről és elismerő címekről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

I. A rendelet szabályozási célja. II. Általános rendelkezések

I. A rendelet szabályozási célja. II. Általános rendelkezések SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 15/1998. /IX. 25./ számú r e n - d e l e t e a SZOCIÁLISAN HÁTRÁNYOS HELY- ZETBEN LÉVŐK ADÓSSÁGTERHÉNEK ENYHíTÉSÉRŐL =============================================================

Részletesebben

KÓNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2014. (XI.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL

KÓNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2014. (XI.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL KÓNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2014. (XI.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL Kóny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

ADATLAP Magánszemély (egyéni vállalkozó) fizetési könnyítésre (fizetési halasztás, részletfizetés) irányuló kérelmének elbírálásához

ADATLAP Magánszemély (egyéni vállalkozó) fizetési könnyítésre (fizetési halasztás, részletfizetés) irányuló kérelmének elbírálásához ADATLAP Magánszemély (egyéni vállalkozó) fizetési könnyítésre (fizetési halasztás, részletfizetés) irányuló kérelmének elbírálásához 1. Adózó azonosító adatai: a) neve:... b) adóazonosító szám:... c) lakcíme:...

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ NORMATÍV LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁSRÓL

TÁJÉKOZTATÓ NORMATÍV LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁSRÓL TÁJÉKOZTATÓ NORMATÍV LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁSRÓL A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013.(XI..) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatás felhasználásának helyi szabályairól TERVEZET Balajt

Részletesebben

Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I.29.) önkormányzati rendelete. a szociális tüzelőanyag juttatásról

Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I.29.) önkormányzati rendelete. a szociális tüzelőanyag juttatásról Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I.29.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag juttatásról Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. Cikk

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 25/2000.(04.29.)sz. rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 25/2000.(04.29.)sz. rendelete Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 25/2000.(04.29.)sz. rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól szóló, módosított 50/1999.(11.25.)

Részletesebben

A D A T L A P. 1. Adózó azonosító adatai: a) neve:... b) adóazonosító jele:..., adószáma: ... ... ...

A D A T L A P. 1. Adózó azonosító adatai: a) neve:... b) adóazonosító jele:..., adószáma: ... ... ... GYOMAENDRŐDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE Adó Osztály 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124. Tel: (66) 386-122, Fax.: (66) 283-288 www.gyomaendrod.hu ado@gyomaendrod.hu A D A T L A P Egyéni vállalkozó

Részletesebben

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. Képviselő-testületének. 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e

TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. Képviselő-testületének. 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e Tarany Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által alapított kitüntető címről, díjról és oklevélről és adományozások

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a központi hitelinformációs rendszerbe történő adatátadásról vállalkozásokra vonatkozóan A hatályba lépés napja: 2011. október 11.

TÁJÉKOZTATÓ a központi hitelinformációs rendszerbe történő adatátadásról vállalkozásokra vonatkozóan A hatályba lépés napja: 2011. október 11. TÁJÉKOZTATÓ a központi hitelinformációs rendszerbe történő adatátadásról vállalkozásokra vonatkozóan A hatályba lépés napja: 2011. október 11. Az Országgyűlés a 2011. évi CXXII. törvény megalkotásával

Részletesebben

Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások

Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások Szt. (1993. évi III. törvény) Mindegyik pénzbeli ellátás igénylése a Polgármesteri Hivatalban történik! Hatályos: 2011.12.31-ig! Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól

Részletesebben

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Piaci feltételű hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hirdetmény módosítására a 2014. évi LXXVIII. törvény

Részletesebben

Bakonyszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2015. (XI. 2,) önkormányzati rendelete

Bakonyszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2015. (XI. 2,) önkormányzati rendelete Bakonyszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2015. (XI. 2,) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól A rendeletet Bakonyszentlászló Község Önkormányzat

Részletesebben

GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 6/2007. (VIII. 3.) sz. rendelete. a díszpolgári cím adományozásáról

GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 6/2007. (VIII. 3.) sz. rendelete. a díszpolgári cím adományozásáról GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 6/2007. (VIII. 3.) sz. rendelete a díszpolgári cím adományozásáról Gölle Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE

AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Piaci feltételű hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hirdetményben a személyi hitel kamata változott a báziskamat

Részletesebben

A rendelet bevezető része helyébe a következő szöveg kerül:

A rendelet bevezető része helyébe a következő szöveg kerül: HALÁSZTELEK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2010. (XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A FELNŐTT KORÚAKRA VONATKOZÓ SZOCIÁLIS GONDOSKODÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 7/2009. (III. 27.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a helyi lakásfelújítási támogatásáról

Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a helyi lakásfelújítási támogatásáról Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a helyi lakásfelújítási támogatásáról Kunsziget Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2011. (III. 31.) rendelete a méhnyakrák és nemi szervi szemölcs elleni védőoltás költségeinek átvállalásáról Budapest Főváros

Részletesebben

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2000. (IX.l4,.) önkormányzati rendeletet Az állattartásról. 1 Módosította a 12/2012. (V.30.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2012. május 30.

Részletesebben

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Tisztelt Szülő/Gondviselő! Tisztelt Szülő/Gondviselő! Tisztelettel tájékoztatom Önt, hogy az étkezési díj beszedése a 2015/16 tanévtől a szolgáltatást megelőzően, előzetes befizetéssel valósul meg. A szeptember havi díjat 2015.

Részletesebben

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 15/1998. (VII. 27.) RENDELETE BUDAPEST III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ

Részletesebben

Tájékoztató. Tisztelt Felhasználó! Szociálisan rászoruló és fogyatékkal élő felhasználók védendő fogyasztói nyilvántartásba felvételének lehetőségéről

Tájékoztató. Tisztelt Felhasználó! Szociálisan rászoruló és fogyatékkal élő felhasználók védendő fogyasztói nyilvántartásba felvételének lehetőségéről Tájékoztató Szociálisan rászoruló és fogyatékkal élő felhasználók védendő fogyasztói nyilvántartásba felvételének lehetőségéről Tisztelt Felhasználó! A KAVÍZ Kft. az elmúlt években is kiemelten kezelte,

Részletesebben

K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához

K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához Melléklet a 3/2013.(XI.30.) sz. rendelethez K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához A kérelmező személyes adatai Neve:. Születési neve:. Anyja neve: Születési hely,

Részletesebben

Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete

Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete a Díszpolgári cím, a Budakesziért Emlékérem, a Budakeszi Oktatásügyért Díj, valamint a Budakeszi Egészségügyért Díj

Részletesebben

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l..

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l.. Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2002. (XI. 29.) számú rendelete a díszpolgári cím, valamint kitüntető díj alapításáról és adományozásáról Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A Hitelpont Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Adatvédelmi és adatkezelési szabályzata

A Hitelpont Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Adatvédelmi és adatkezelési szabályzata A Hitelpont Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság a 1. Általános szabályok a. A HITELPONT Zrt. és az ügyfelei között létrejött, hitelnyújtásra irányuló szerződés megkötése során kezeli

Részletesebben

Egységes szerkezetben

Egységes szerkezetben Hatályosítás ideje: 2015. 05. 28. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (V.28.) számú rendelettel, a 17/2011.

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról. 1. Települési támogatás

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról. 1. Települési támogatás NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról Nyergesújfalu Város Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

a Képviselő-testület 2013. október 29-i ülésére

a Képviselő-testület 2013. október 29-i ülésére ÖCS KÖZS ÉG ÖNK ORM ÁNY ZA TA P O L G Á R M E S T E R 8292 Öcs, Béke utca 35. (88) 263-001 fax:(88) 263-001 Ügyszám: 11/2-12/2013. Készítette: Farkasné Barka Andrea Tárgy: Szociális célú tűzifa juttatásáról

Részletesebben

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 3/2006./II.20./ Ör. R e n d e l e t e. a lakáshoz jutás helyi támogatásáról

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 3/2006./II.20./ Ör. R e n d e l e t e. a lakáshoz jutás helyi támogatásáról NYÍRMADA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2006./II.20./ Ör. R e n d e l e t e a lakáshoz jutás helyi támogatásáról A képviselő-testület: a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001.

Részletesebben

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestület 17/ 2003. (IX.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KHR tv. által meghatározott adatszolgáltatások köre pozitív lista

TÁJÉKOZTATÓ A KHR tv. által meghatározott adatszolgáltatások köre pozitív lista TÁJÉKOZTATÓ a Központi Hitelinformációs Rendszerbe történő adatátadásról, a 2011. évi CXXII. törvény alapján. A hatályba lépés napja: 2011. október 11. Az Országgyűlés a 2011. évi CXXII. törvény megalkotásával

Részletesebben

Méltányossági kérelem

Méltányossági kérelem Mutató: Méltányossági kérelem Név: Szül::. Adóazonosító jele:..adószáma: Anyja neve:. Leánykori neve::.. Város: Utca alatti lakos az alábbi kérelemmel fordulok Szentes Város önkormányzati adóhatóságához:

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt) ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án 20.30 órakor kezdődő zárt testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

1. Módosuló rendelkezések. 1. A 10/2006.(V.31.) önkormányzati rendelete / továbbiakban (R) / 2. (3) b.) pontját hatályon kívül helyezi

1. Módosuló rendelkezések. 1. A 10/2006.(V.31.) önkormányzati rendelete / továbbiakban (R) / 2. (3) b.) pontját hatályon kívül helyezi ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képvisel -testületének.../2013.(xii.18.) önkormányzati rendelete A szociális ellátásokról és gyermekvédelem helyi szabályairól szóló- többször módosított 10/2006. (V.31.) önkormányzati

Részletesebben

Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

TARTALOM I. FEJEZET... 2 II. FEJEZET... 3 III. FEJEZET... 3 IV. FEJEZET... 3 V. FEJEZET... 4 VI. FEJEZET... 5 VII. FEJEZET... 5 ZÁRADÉK...

TARTALOM I. FEJEZET... 2 II. FEJEZET... 3 III. FEJEZET... 3 IV. FEJEZET... 3 V. FEJEZET... 4 VI. FEJEZET... 5 VII. FEJEZET... 5 ZÁRADÉK... TARTALOM I. FEJEZET... 2 II. FEJEZET... 3 III. FEJEZET... 3 IV. FEJEZET... 3 V. FEJEZET... 4 VI. FEJEZET... 5 VII. FEJEZET... 5 ZÁRADÉK... 5 SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 13/1999. /IV.22./

Részletesebben

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése szerint a jogszabályok előkészítése során

Részletesebben

PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/1994. (VI.30.) számú rendelete

PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/1994. (VI.30.) számú rendelete PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/1994. (VI.30.) számú rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek elidegenítéséről. (Egységes szerkezetbe foglalva) A lakások és helyiségek bérletére, valamint

Részletesebben

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1. A kérelmező neve: Születési helye, ideje: Anyja neve: Családi állapota: Lakcíme:.. Tartózkodási helye:. TAJ száma:. Bankszámlaszám:.

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Adószám: 14283624-2-02 Cégbíróság: Baranya Megyei Bíróság Cégjegyzékszám: Cg.02-10-060357 CORRIGIA Pénzügyi Szolgáltató Zrt. 7630 Pécs, Bor u. 67. Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2011. december 1.

Részletesebben

A Rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja hatályát veszti. A Rendelet az alábbi 25/C. -al egészül ki:

A Rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja hatályát veszti. A Rendelet az alábbi 25/C. -al egészül ki: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 22/2010. (VI.22.) rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló 5/2003. (IV. 22.) számú rendelet

Részletesebben

A) A FOGYASZTÓ TÖLTI KI

A) A FOGYASZTÓ TÖLTI KI /IDEIGLENES/ Kérelem fogyatékkal élő személyként a védendő fogyasztók nyilvántartásába történő felvétel / nyilvántartásába vétel meghosszabbítása iránt A) A FOGYASZTÓ TÖLTI KI 1. A víziközmű szolgáltató

Részletesebben

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról *Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁS SZTENDERD. Lakásfenntartási támogatás. Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata

SZOLGÁLTATÁS SZTENDERD. Lakásfenntartási támogatás. Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata SZOLGÁLTATÁS SZTENDERD Lakásfenntartási támogatás Nagyközség Önkormányzata DFT-Hungária Szolgáltatás Lakásfenntartási támogatás Szolgáltató Igazgatási és Jogi Osztály Egészségügyi és Szociális Bizottság

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Hatályos: 2015. április 1. Egységesítve: 2015. március 1. az önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási

Részletesebben

BEJELENTÉS a bejelentés köteles kereskedelmi tevékenység folytatásáról

BEJELENTÉS a bejelentés köteles kereskedelmi tevékenység folytatásáról 3.000,- Ft illetékbélyeg BEJELENTÉS a bejelentés köteles kereskedelmi tevékenység folytatásáról (A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet alapján) I.

Részletesebben

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1 Jogszabályi háttér: - 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 19-20/A. -ai, - 149/1997. IX.10.) Korm. rendelet (Gyer.) - 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet -

Részletesebben

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról 35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzati rendelet A Józsefvárosi Diákösztöndíjról Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(XII.23.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(XII.23.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(XII.23.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól 2 Adásztevel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat A KDB Bank Európa Zrt. (a továbbiakban: KDB Bank ) minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgálja ki. Ha ennek ellenére bármely

Részletesebben

Adóazonosító jele:... fizetési halasztás részletfizetés mérséklés törlés. a, Halasztani kért összeg(ek): 1/5.oldal. 1.Adózó azonosító adatai:

Adóazonosító jele:... fizetési halasztás részletfizetés mérséklés törlés. a, Halasztani kért összeg(ek): 1/5.oldal. 1.Adózó azonosító adatai: Az első fokú közigazgatási eljárás illetékköteles, az illeték a kérelem benyújtásával egyidejűleg esedékes. Az illetékekről szóló módosított 1990. évi XCIII. Tv. (Itv.) 29.. (1) bekezdés szerint a fizetendő

Részletesebben

ADATLAP. Egyéni vállalkozó fizetési könnyítésre és / vagy mérséklésre / törlésre irányuló kérelmének elbírálásához ...

ADATLAP. Egyéni vállalkozó fizetési könnyítésre és / vagy mérséklésre / törlésre irányuló kérelmének elbírálásához ... ADATLAP Egyéni vállalkozó fizetési könnyítésre és / vagy mérséklésre / törlésre irányuló kérelmének elbírálásához (Az illetékekről szóló módosított 1990. évi XCIII. Tv. (Itv.) 33.. (2) bekezdésének 23.

Részletesebben