JANIKOVSZKY ÉVA: VELEM MINDIG TÖRTÉNIK VALAMI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JANIKOVSZKY ÉVA: VELEM MINDIG TÖRTÉNIK VALAMI"

Átírás

1 JANIKOVSZKY ÉVA: VELEM MINDIG TÖRTÉNIK VALAMI (Réber László illusztrációi, Móra Ferenc Könyvkiadó, 2003) A feladatok a gyermekkönyv mondatait dolgozzák fel. Az oldalszámokat zárójelben adtuk meg. These exercises use the sentences from the childrens' book "Something always happens to me" by Éva Janikovszky. The page numbers are indicated in brackets. 1. Egészítse ki az igekötőket és a ragokat! (6-7. oldal) 1. Complete the prefixes and the noun endings. a. Igekötők (prefixes):... be, el, hátra, meg, meg, meg, oda, rá b. Ragok (noun endings): -ba, -ba, -ban, -ból, -ra, -t, -t, -t, -t, -t, -t, -t, -t, -t, -át, -et, -on, -on, -nek Az első napon még nem kellett iskola járni, csak éppen...menni, és azt tudtam volna egyedül is, mégis mindenki...kísért. Az iskolaudvarban nekem volt a legjobb helyem, mert én az első sor ültem, pedig nem is vettem előre jegy Az első sor nagyon jól lehetett látni mindent, ami énekeltek meg szavaltak, és az is, amit az igazgató bácsi beszélt. Csak azért kellett...fordulnom, hogy az is lássam, amit mögöttem a nagyobb gyerekek beszélnek. Az igazgató bácsi úgy örült nekünk, elsősök, hogy csuda, és az mondta, hogy majd mi...ostromoljuk és...vesszük a tudás vár. Kár, hogy nem szólt előbb az igazgató bácsi, hogy ennyire vár minket, mert én...értem nyár, és jöhettem volna hamarabb is. De akárhogy figyeltem az igazgató bácsi, nem láttam, hogy a tanév mikor nyílt..., pedig előtte még szólt is, hogy most fogja...nyitni. Az ünnepély után kaptunk ajándék sok ceruza és színes papír meg egy tanító néni, aki az mondta, hogy ő lesz a mi második anyukánk. Féltem, hogy az én anyukám nem örül neki, hogy ezentúl ketten lesznek, de mégis örült, mert az mondta, hogy egyedül úgyse bír velem. 1

2 2. a. Melyik ragozás a helyes? Húzza alá! ( oldal) 2. a. Which one is the correct conjugation? Underline it. Ha mihozzánk vendég jön, akkor anyukám feketét főz/főzi, és becsuk/becsukja a mi szobánk ajtaját, mert oda jobb be se nézni. De sajnos a tanító néni előre megüzent/megüzente anyukámnak, hogy ne tekintsünk/tekintsük őt vendégnek, mert csak a családdal szeretne/szeretné megismerkedni. Ezért anyukám lemosott/lemosta az ajtókat, és elrakott/elrakta a kabátokat meg a cipőket az előszobából. Apukám megragasztott/megragasztotta a fotel lábát, és becsavart/becsavarta még két égőt a csillárba. A Bori leszedett/leszedte a színészképeket a falról, én pedig kivittem a vadgesztenyéimet az erkélyre. Amikor már olyan csend volt, amilyen nem szokott/szokta lenni, akkor a Pacsitacsit is átkültünk/átküldtük a szomszédba, mert ő még nem tudhat/tudhatja, hogy a tanító néni nem vendég, és lehet, hogy megrág/megrágja a cipőjét, ahogy a vendégeknek szokott/szokta. A tanító néni csak fél óráig volt nálunk, mégis jól megismerkedett a családdal, mert közben megérkeztek a Bandi bácsiék Érdről, az alattunk lakók felkiabáltak, hogy legurultak a gesztenyék az erkélyről, a szomszédból hazazavartak/hazazavarták a Pacsitacsit, mert nem tudott/tudta, hogy az ő konyhájukban is szobatisztának kell lenni. De én nem is bántam, mert így a tanító néni legalább látott/látta, hogy mi itthon is elég elevenek szoktunk lenni. 2. b. Ki mit csinált? Egészítse ki a táblázatot? 2. b. Who did what? Complete the table. Ki? Mit csinált? 1. anyukám lemosta az ajtókat 2. két égőt 3. feketét 4. a fotel lábát 5. a kabátokat meg a cipőket 6. Pacsitacsit 2

3 7. a színészképeket 8. a szobánk ajtaját 9. a tanítónéni cipőjét 10. a vadgesztenyéimet 3. a. Egészítse ki a ragokat! ( oldal) 3. a. Complete the noun endings. -t, -t, -t, -t, -t, -t, -at, -ot, -ot, -et, -ban, -ban, -ban, -ban, -on, -en, -ból, -ből, -tól, -tól, -tól, -vel, -vel, -vel, -en, -en, -en, -re, -hoz, -hoz, -nak Én mindig a születésnapomon szoktam nőni, mert apukám akkor mér meg. Az idén rekord nőttem, és ezért nemcsak cipő, hanem nadrág is hosszabb kellett nekem venni, ha nem is olyan hosszú, amilyet a bolt adtak. A néni, aki a bolt adta, azt mondta, hogy nem baj, mert a farmer a mosás úgyis összemegy, a fiúcska meg úgy nő, mintha húznák. Így aztán nemsokára éppen jók leszünk egymásnak. Nagymamám egy új labda kaptam, ami csak a játszótér szabad labdázni, a Bori egy szappanbuborék-fújó, ami csak az erkély szabad buborék fújni, Bandi bácsiék pedig egy szájharmonika, ami csak a lakás szabad zenélni. Ez én nem tudtam mindjárt, csak amikor a szomszéd néni szólt, hogy meg ne hallja még egyszer az erkély Amióta tanulok szájharmonikázni, anyukámék sokszor küldenek, hogy menjek le a játszótér labdázni, és mért nem járok át az Attiláék, mikor olyan közel laknak. Én szívesen labdázok a játszótér, és átmegyek az Attiláék, de azért ha itthon vagyok, mindig szájharmonikázok, mert hallottam, amikor este apukám azt mondta anyukám, hogy hagyd csak, majd ez is megunja, és nem akarom, hogy megint csóválják a fejük, hogy hiába, fiacskám, nincs benned kitartás. 3. b. Alkosson mondatokat a következő kifejezésekkel! 3. b. Build sentences with the following expressions. 1. összemegy a mosásban: 2. úgy nő, mintha húznák: 3

4 3. meg ne hallja(m) még egyszer: 4. csóválja a fejét: 5. nincs kitartás valakiben: 4. Itt minden ötödik szó hiányzik. Segítség az 5. oldalon! ( oldal) 4. Here, every fifth word is missing. On page 5, you'll find help. A Bori hármast hozott, és azt mondta, hogy, mert nálunk nincs hely, itt nem lehet rendesen. Szerintem a Borinak igaza, mert nálunk tényleg nincs, és itt nem lehet tanulni. Különben én sem volna az írásra hármast. apukám azt mondta, hogy csak ez a baj, ő segít ezen, és a szobánkból a fölösleges, hogy legyen helyünk tanulni, ne kelljen hármast hoznunk. mondtam apukámnak, hogy először Bori képeslapjait meg színészképeit ki, a Bori meg mondta, hogy hogyne, inkább én gyufaskatulyáimat meg gesztenyéimet. azt mondta apukámnak, hogy a tologatós autók is már, és a gombfocipálya rengeteg helyet foglal el. meg azt mondta anyukámnak, igazán nevetséges babákat meg őrizgetni. De anyukám nem engedte a babákat, mert a baba, az még az volt, csak a gombfocipályát ki, ami sajnos nem volt, mert neki nem játékai. Azóta apukám csinált egy új gombfocipályát, ami, mint a régi, én hoztam két ötöst énekből, ahhoz nem kell sok. 4

5 Segítség a, anyukám, apukám, apukámé, az, azt, babaedényeket, dobjuk, dobta, erre, én, és, és, fölöslegesek, ha, hely, hely, hogy, igen, is, kacatokat, kaptam, kidobálja, kidobni, majd, maradtak, matekból, mert, nagyobb, nekem, övé, Panni, pedig, rendesen, szerinte, tanulni, van 5. a. Keresse meg az igék helyét a szövegben, és tegye őket múlt időbe! ( oldal) 5. a. Find the place for the words and put them into the past tense. elmegy, előjön, eltéríthet, elveszik, fütyül, fütyül, gondol, irigyel, jön, keres, kezd, körbeszalad, levisz, megkerül, megtalál, megy, mond, sír, szembejön, vigyázna Apukám azt, hogy most már elég nagy fiú vagyok ahhoz, hogy délutánonként én vigyem le a Pacsitacsit sétálni. Az igaz, hogy én már elég nagy fiú vagyok ahhoz, és háromszor is, de negyedszer az Attila, és egyáltalán nem engem, hogy a Pacsitacsit sétáltatom, hanem a játszótérre hintázni. Akkor én azt, hogy talán a Pacsitacsi is elég nagy kutya ahhoz, hogy egyedül sétáljon, és én is a játszótérre hintázni. Aztán már a Pacsitacsinak, de valaki szegényt, mert egyáltalán nem és akkor sírni, mert rajta kívül eddig csak egy lakáskulcs volt rám bízva, és ha most a Pacsitacsi se lesz meg, az teljesen olyan, mintha nem rá. Még akkor is, amikor végre a Bori, mert én meg őrá voltam bízva, és úgy látszik, közben vége lett a tánczenei műsornak. A Borival a parkot, és, de nem a Pacsitacsi, hanem apukánk, aki minket, mert mi meg őrá vagyunk bízva. Máskor inkább úgy leszek nagyfiú, hogy magamra vigyázok, mert úgy látszik, az könnyebb. Én eddig még mindig, de a Pacsitacsi most igazán. 5

6 5. b. Alakítsa át a kérdéseket! 5. b. Transform the questions. Te 1. Mit nem bíznál soha másra? 2. Mit bíztak rád rendszeresen a szüleid, amikor 10 éves voltál? 3. Kire bíznád a lakásodat, ha hosszabb időre elutaznál? Ön 1. Mit nem bízna soha másra? Ki vigyázott Önre kiskorában, amikor a szülei nem értek rá? 5. Van-e olyan dolog, amit elveszített, és nem talált meg? 5. c. Most válaszoljon a fenti kérdésekre! 5. c. Now, answer the questions above. 6. Egészítse ki a kötőszókat! ( oldal) 6. Complete the conjunctions. a. amikor, de, és, és, hanem, hogy, hogy, mint Én nem tudom, a Bori örült-e, testvére lett neki, a Pacsitacsi inkább morog tőle. A tanító néni azt mondta az iskolában, a kutya régen vad volt, nem olyan szelíd, most, amikor már az ember leghűségesebb barátja. Sajnos, a Tarka, az még régről maradhatott, nem is akar a leghűségesebb barátunk lenni, folyton az előszobaajtót kaparja. b. amikor, de, és, és, hanem, hogy, hogy, mint Szerencsére a Bimbó, az annyira szelíd, amikor jött a tömbösített néni a lakók levelével, kiabált, a lakásban nem szabad ennyi kutyát tartani, különösen olyan nagyot nem, egy bivaly, a Bimbó volt az egyetlen, örült a néninek, mindjárt pacsit adott neki. Amíg anyukám kávét főzött, a tömbösített néni vakargatta a Bimbó füle tövét, a Pacsitacsi meg a Tarka pedig ugatta őket. De azért lehetett hallani, apukám felolvasta a lakók levelét, megkérdezte, ha alattunk meg fölöttünk meg mellettünk nem lehet kibírni, mit szóljon ő, középen. 6

7 7. Keresse meg az igék helyét a szövegben! Használja a múlt idejű ragozást! 7. Find the place for the verbs in the text. Use the past tense conjugation. a. adja, csóválja, elvisz, elvisz, hoz, jár, néz, történik, történik, van Szerencsére most a kutyákkal is történt valami, különben nem tudom, hogy mi történt volna velem. A Bimbóval az, hogy a tömbösített néni, akinek a férje hentes, két napig hozzá látogatóba csontokkal, a harmadik napon pedig a Bimbót, és nekünk egy kacsát helyette. De nem élőt. Most már tudom, hogy hiába a Bimbó leghűségesebb barátja, mert még a farkát is, amikor, és hátra se arra, aki a zsebpénzét érte. b. akarja, eljön, elkezd, fölismeri, füttyent, hoz, rohan, szerepel, történik A Tarkával meg az, hogy a parkban, pedig nem is a tévében. De két fiú kiabálni, hogy nézd csak, ez a Kiskomisz, a szódás kutyája, és a Tarka mindjárt ki tépni a pórázt a kezemből, mintha a Kiskomisz, az szebb név volna. Este is érte a szódás, és csak egyet a Kiskomisznak, az meg utána. Még szódát se nekünk helyette, de nem baj, mert úgyis szifonunk van. Ha kapok megint zsebpénzt, virslit fogok venni a Pacsitacsinak. 7

8 Megoldások 1. Az első napon még nem kellett iskolába járni, csak éppen odamenni, és azt tudtam volna egyedül is, mégis mindenki elkísért. Az iskolaudvarban nekem volt a legjobb helyem, mert én az első sorban ültem, pedig nem is vettem előre jegyet Az első sorból nagyon jól lehetett látni mindent, amit énekeltek meg szavaltak, és azt is, amit az igazgató bácsi beszélt. Csak azért kellett hátrafordulnom, hogy azt is lássam, amit mögöttem a nagyobb gyerekek beszélnek. Az igazgató bácsi úgy örült nekünk, elsősöknek, hogy csuda, és azt mondta, hogy majd mi megostromoljuk és bevesszük a tudás várát. Kár, hogy nem szólt előbb az igazgató bácsi, hogy ennyire vár minket, mert én ráértem nyáron, és jöhettem volna hamarabb is. De akárhogy figyeltem az igazgató bácsira, nem láttam, hogy a tanév mikor nyílt meg, pedig előtte még szólt is, hogy most fogja megnyitni. Az ünnepély után kaptunk ajándékba sok ceruzát és színes papírt meg egy tanító nénit, aki azt mondta, hogy ő lesz a mi második anyukánk. Féltem, hogy az én anyukám nem örül neki, hogy ezentúl ketten lesznek, de mégis örült, mert azt mondta, hogy egyedül úgyse bír velem. 2.a. Ha mihozzánk vendég jön, akkor anyukám feketét főz/főzi, és becsuk/becsukja a mi szobánk ajtaját, mert oda jobb be se nézni. De sajnos a tanító néni előre megüzent/megüzente anyukámnak, hogy ne tekintsünk/tekintsük őt vendégnek, mert csak a családdal szeretne/szeretné megismerkedni. Ezért anyukám lemosott/lemosta az ajtókat, és elrakott/elrakta a kabátokat meg a cipőket az előszobából. Apukám megragasztott/megragasztotta a fotel lábát, és becsavart/becsavarta még két égőt a csillárba. A Bori leszedett/leszedte a színészképeket a falról, én pedig kivittem a vadgesztenyéimet az erkélyre. Amikor már olyan csend volt, amilyen nem szokott/szokta lenni, akkor a Pacsitacsit is átkültünk/átküldtük a szomszédba, mert ő még nem tudhat/tudhatja, hogy a tanító néni nem vendég, és lehet, hogy megrág/megrágja a cipőjét, ahogy a vendégeknek szokott/szokta. A tanító néni csak fél óráig volt nálunk, mégis jól megismerkedett a családdal, mert közben megérkeztek a Bandi bácsiék Érdről, az alattunk lakók felkiabáltak, hogy legurultak a gesztenyék az erkélyről, a szomszédból hazazavartak/hazazavarták a Pacsitacsit, mert nem tudott/tudta, hogy az ő konyhájukban is szobatisztának kell lenni. De én nem is bántam, mert így a tanító néni legalább látott/látta, hogy mi itthon is elég elevenek szoktunk lenni. 2. b. Ki? Mit csinált? 1. anyukám lemosta az ajtókat 2. apukám becsavart két égőt 8

9 3. anyukám főzött feketét 4. apukám megragasztotta a fotel lábát 5. anyukám elrakta a kabátokat meg a cipőket 6. mi átküldtük Pacsitacsit (a szomszédba) 7. Bori leszedte a színészképeket (a falról) 8. anyukám becsukta a szobánk ajtaját 9. Pacsitacsi megrág(hat)ta (volna) a tanítónéni cipőjét 10. én kivittem a vadgesztenyéimet (az erkélyre) 3. Én mindig a születésnapomon szoktam nőni, mert apukám akkor mér meg. Az idén rekordot nőttem, és ezért nemcsak cipőből, hanem nadrágból is hosszabbat kellett nekem venni, ha nem is olyan hosszút, amilyet a boltban adtak. A néni, aki a boltban adta, azt mondta, hogy nem baj, mert a farmer a mosásban úgyis összemegy, a fiúcska meg úgy nő, mintha húznák. Így aztán nemsokára éppen jók leszünk egymásnak. Nagymamámtól egy új labdát kaptam, amivel csak a játszótéren szabad labdázni, a Boritól egy szappanbuborék-fújót, amivel csak az erkélyen szabad buborékot fújni, Bandi bácsiéktól pedig egy szájharmonikát, amivel csak a lakásban szabad zenélni. Ezt én nem tudtam mindjárt, csak amikor a szomszéd néni szólt, hogy meg ne hallja még egyszer az erkélyen. Amióta tanulok szájharmonikázni, anyukámék sokszor küldenek, hogy menjek le a játszótérre labdázni, és mért nem járok át az Attiláékhoz, mikor olyan közel laknak. Én szívesen labdázok a játszótéren, és átmegyek az Attiláékhoz, de azért ha itthon vagyok, mindig szájharmonikázok, mert hallottam, amikor este apukám azt mondta anyukámnak, hogy hagyd csak, majd ezt is megunja, és nem akarom, hogy megint csóválják a fejüket, hogy hiába, fiacskám, nincs benned kitartás. 3. b. Példák 1. Nem merem kimosni ezt a blúzt, félek, hogy túlságosan összemegy a mosásban. 2. A kisfiam úgy nő, mintha húznák: már a második nadrágját nőtte ki ebben az évben. 3. Meg ne halljam még egyszer, hogy rosszat mondasz a tesvéreidre! 4. A tanárnő már csak csóválja a fejét, ha azt látja, hogy a gyerekek megint késnek a szünetről. 5. Juditban nincs túl sok kitartás: soha nem fejezi be, amit elkezdett. 4. A Bori hármast hozott matekból, és azt mondta, hogy igen, mert nálunk nincs hely, és itt nem lehet rendesen tanulni. Szerintem a Borinak igaza van, mert nálunk tényleg nincs hely, és itt nem lehet rendesen tanulni. Különben én sem kaptam volna az írásra hármast. Erre apukám azt mondta, hogy ha csak ez a baj, majd ő segít ezen, és kidobálja a szobánkból a fölösleges kacatokat, hogy legyen helyünk tanulni, és ne kelljen hármast hoznunk. 9

10 Én mondtam apukámnak, hogy először a Bori képeslapjait meg színészképeit dobjuk ki, a Bori meg azt mondta, hogy hogyne, inkább az én gyufaskatulyáimat meg gesztenyéimet. Anyukám azt mondta apukámnak, hogy szerinte a tologatós autók is fölöslegesek már, és a gombfocipálya is rengeteg helyet foglal el. Apukám meg azt mondta anyukámnak, hogy igazán nevetséges babákat meg babaedényeket őrizgetni. De anyukám nem engedte kidobni a babákat, mert a Panni baba, az még az övé volt, csak a gombfocipályát dobta ki, ami sajnos nem apukámé volt, mert neki nem maradtak játékai. Azóta apukám csinált nekem egy új gombfocipályát, ami nagyobb, mint a régi, én pedig hoztam két ötöst énekből, mert ahhoz nem kell sok hely. 5. a. Apukám azt mondta, hogy most már elég nagy fiú vagyok ahhoz, hogy délutánonként én vigyem le a Pacsitacsit sétálni. Az igaz, hogy én már elég nagy fiú vagyok ahhoz, és háromszor le is vittem, de negyedszer jött az Attila, és egyáltalán nem irigyelt engem, hogy a Pacsitacsit sétáltatom, hanem ment a játszótérre hintázni. Akkor én azt gondoltam, hogy talán a Pacsitacsi is elég nagy kutya ahhoz, hogy egyedül sétáljon, és elmentem én is a játszótérre hintázni. Aztán már fütyültem a Pacsitacsinak, de valaki eltéríthette szegényt, mert egyáltalán nem jött elő és akkor sírni kezdtem, mert rajta kívül eddig csak egy lakáskulcs volt rám bízva, és ha most a Pacsitacsi se lesz meg, az teljesen olyan, mintha nem vigyáztam volna rá. Még akkor is sírtam, amikor végre megtalált a Bori, mert én meg őrá voltam bízva, és úgy látszik, közben vége lett a tánczenei műsornak. A Borival körbeszaladtuk a parkot, és fütyültünk, de nem a Pacsitacsi jött szembe, hanem apukánk, aki minket keresett, mert mi meg őrá vagyunk bízva. Máskor inkább úgy leszek nagyfiú, hogy magamra vigyázok, mert úgy látszik, az könnyebb. Én eddig még mindig megkerültem, de a Pacsitacsi most igazán elveszett. 5. b. Te 1. Mit nem bíznál soha másra? 2. Mit bíztak rád rendszeresen a szüleid, amikor 10 éves voltál? 3. Kire bíznád a lakásodat, ha hosszabb időre elutaznál? 4. Ki vigyázott rád kiskorodban, amikor a szüleid nem értek rá? 5. Van-e olyan dolog, amit elveszítettél, és nem találtál meg? Ön 1. Mit nem bízna soha másra? 2. Mit bíztak Önre rendszeresen a szülei, amikor 10 éves volt? 3. Kire bíznád/bízná a lakásodat, ha hosszabb időre elutaznál? 4. Ki vigyázott Önre kiskorában, amikor a szülei nem értek rá? 5. Van-e olyan dolog, amit elveszített, és nem talált meg? 5. c. Lehetséges válaszok 1. Az életemet, az útlevelemet és a PIN-kódomat (nem bíznám másra). 2. A lakáskulcsot és a papagáj etetését (bízták rám rendszeresen a szüleim). 10

11 3. A barátaimra, a szüleimre, esetleg a szomszédaimra (bíznám. 4. A nagyszüleim és a nagynéném (vigyáztak rám, amikor a szüleim nem értek rá). 5. A napszemüvegemet (elvesztettem és nem találtam meg). 6. a. Én nem tudom, hogy a Bori örült-e, amikor testvére lett neki, de a Pacsitacsi inkább morog tőle. A tanító néni azt mondta az iskolában, hogy a kutya régen vad volt, és nem olyan szelíd, mint most, amikor már az ember leghűségesebb barátja. Sajnos, a Tarka, az még régről maradhatott, és nem is akar a leghűségesebb barátunk lenni, hanem folyton az előszobaajtót kaparja. b. Szerencsére a Bimbó, az annyira szelíd, hogy amikor jött a tömbösített néni a lakók levelével, és kiabált, hogy a lakásban nem szabad ennyi kutyát tartani, különösen olyan nagyot nem, mint egy bivaly, akkor a Bimbó volt az egyetlen, aki örült a néninek, és mindjárt pacsit adott neki. Amíg anyukám kávét főzött, addig a tömbösített néni vakargatta a Bimbó füle tövét, a Pacsitacsi meg a Tarka pedig ugatta őket. De azért lehetett hallani, amikor apukám felolvasta a lakók levelét, és megkérdezte, hogy ha alattunk meg fölöttünk meg mellettünk nem lehet kibírni, akkor mit szóljon ő, középen. 7. a. Szerencsére most a kutyákkal is történt valami, különben nem tudom, hogy mi történt volna velem. A Bimbóval az történt, hogy a tömbösített néni, akinek a férje hentes, két napig járt hozzá látogatóba csontokkal, a harmadik napon pedig elvitte a Bimbót, és hozott nekünk egy kacsát helyette. De nem élőt. Most már tudom, hogy hiába voltam a Bimbó leghűségesebb barátja, mert még a farkát is csóválta, amikor elvitték, és hátra se nézett arra, aki a zsebpénzét adta érte. b. A Tarkával meg az történt, hogy fölismerték a parkban, pedig nem is szerepelt a tévében. De két fiú elkezdett kiabálni, hogy nézd csak, ez a Kiskomisz, a szódás kutyája, és a Tarka mindjárt ki akarta tépni a pórázt a kezemből, mintha a Kiskomisz, az szebb név volna. Este el is jött érte a szódás, és csak füttyentett egyet a Kiskomisznak, az meg rohant utána. Még szódát se hozott nekünk helyette, de nem baj, mert úgyis szifonunk van. Ha kapok megint zsebpénzt, virslit fogok venni a Pacsitacsinak. 11

EVALUAREA COMPETENȚELOR FUNDAMENTALE. LA FINALUL CLASEI a II-a MODEL 2 CITIT. Școli și secții cu predare în limba maghiară maternă

EVALUAREA COMPETENȚELOR FUNDAMENTALE. LA FINALUL CLASEI a II-a MODEL 2 CITIT. Școli și secții cu predare în limba maghiară maternă CENTRUL NAŢIONAL DE EVALUARE ŞI EXAMINARE EVALUAREA COMPETENȚELOR FUNDAMENTALE LA FINALUL CLASEI a II-a 2014 MODEL 2 CITIT Școli și secții cu predare în limba maghiară maternă Județul / sectorul... Localitatea...

Részletesebben

Madonna novellái. 1. szint Július. Madonna képekkel illusztrált novelláskötetet(1) jelentet meg

Madonna novellái. 1. szint Július. Madonna képekkel illusztrált novelláskötetet(1) jelentet meg 1. szint Július Madonna novellái Madonna képekkel illusztrált novelláskötetet(1) jelentet meg Madonna képekkel illusztrált novelláskötetet jelentet meg(2) idén(3) szeptember 15-én. Egyébként(12) a következő

Részletesebben

Vakáció végi akció Ukrajnában

Vakáció végi akció Ukrajnában 2. szint Augusztus Vakáció végi akció Ukrajnában Vakációvégi vigasztalásként(1) pénteken és szombaton az ukrán iskolásoknak nem kell fizetniük a hajvágásért, fényképkészítésért, a strandlátogatásért, mozi-

Részletesebben

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a Magyar nemzetismeret/haza a magasban c. könyvhöz Magyar nemzeti ünnepek I. Az ünnep http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=1.6 1.

Részletesebben

Daloló Fülelő Halász Judit Szabó T. Anna: Tatoktatok Javasolt nyelvi szint: A2 B1 / Resommended European Language Level: A2 B1

Daloló Fülelő Halász Judit Szabó T. Anna: Tatoktatok Javasolt nyelvi szint: A2 B1 / Resommended European Language Level: A2 B1 Daloló Fülelő Halász Judit Szabó T. Anna: Tatoktatok Javasolt nyelvi szint: A2 B1 / Resommended European Language Level: A2 B1 1. Első hallgatás / First listening Hallgassa meg Halász Judit dalát a Youtube-on!

Részletesebben

A magyar nyelv oktatása(1) a csatlakozás(2) után

A magyar nyelv oktatása(1) a csatlakozás(2) után A magyar nyelv oktatása(1) a csatlakozás(2) után A Balassi Bálint Intézet(3) vezetője szerint a "magyar mint idegen nyelv" oktatásának komoly piaca lehet az Európai Unióhoz való csatlakozás után. szervezet(12)

Részletesebben

Apróhirdetés: Ingatlan eladó(1)

Apróhirdetés: Ingatlan eladó(1) 1. szint Október Apróhirdetés: Ingatlan eladó(1) Az ingatlan adatai(2) Hirdetés típusa: elad Ára: 17. 500. 000 Szintek száma: - (3) Alapterület: 100 m2 Megye: Budapest Ingatlan típusa: Lakás Kerület(4):

Részletesebben

Munka kontra magánélet

Munka kontra magánélet Munka kontra magánélet Este munka a konyhaasztalnál vagy a számítógép(1) előtt, hajnalban(2) főzés, takarítás, reggel rohanás az oviba(3), az iskolába, a munkahelyre, este vásárlás, vacsora, majd újra

Részletesebben

Díjat nyert(1) Barcelonában a Hukkle

Díjat nyert(1) Barcelonában a Hukkle 2. szint November Díjat nyert(1) Barcelonában a Hukkle A legjobb játékfilm Pálfi György Hukkle című filmje lett a barcelonai L Alternativa Független(2) Filmfesztiválon. A Hukklénak ez már a 17. nemzetközi(7)

Részletesebben

Szatírikus film készül Ceausescu életéről

Szatírikus film készül Ceausescu életéről Szatírikus film készül Ceausescu életéről Szatírikus film készül romániai magyar színészekkel Nicolae Ceausescu néhai(1) román diktátor és felesége, Elena Ceausescu életéről. A román magyar koprodukciót

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk

Részletesebben

Öt dollár az iskolai késésért

Öt dollár az iskolai késésért Öt dollár az iskolai késésért Öt dollárt kell fizetnie annak a diáknak, aki(1) elkésik Utah állam Lehi nevű városának egyik iskolájában. A rendszabálynak(2) jó eredménye lett(3). Az új rendszabálynak azonnal(11)

Részletesebben

A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1)

A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1) 1. szint Május-június A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1) A 350 millió uniós állampolgár(2) közül csak 150 millióan vettek részt(3) a választáson(4). Ez még a legpesszimistább

Részletesebben

Zidane még sokáig(1) szeretne Madridban maradni

Zidane még sokáig(1) szeretne Madridban maradni Zidane még sokáig(1) szeretne Madridban maradni Zidane és családja nagyon jól érzi magát Madridban. A focista valószínűleg(2) 2007-ig marad a Real Madridnál. "Még sok trófeát akarok nyerni a Madriddal"

Részletesebben

Darth Vader Magyarországon

Darth Vader Magyarországon Darth Vader Magyarországon Idén nyáron is lesz "HungaroCon" nyári fantasztikus találkozó. A programsorozat(1) vendége David Prowese, brit színész lesz. Prowese Darth Vadert játszotta a Csillagok háborúja

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Gitárfesztivál Szegeden

Gitárfesztivál Szegeden Gitárfesztivál Szegeden Tegnap megkezdődött az ötnapos szegedi nemzetközi(1) gitárfesztivál. Botka László polgármester(2), Kerek Ferenc konzervatórium-igazgató és Pavlovits Dávid művészeti vezető(3) megnyitója(4)

Részletesebben

VI. Az iskolában. Mit csinálsz az iskolában? Írok, olvasok, rajzolok, tornázom és énekelek. Mettől meddig vagy az iskolában? 7 óra 20 perctől egyig.

VI. Az iskolában. Mit csinálsz az iskolában? Írok, olvasok, rajzolok, tornázom és énekelek. Mettől meddig vagy az iskolában? 7 óra 20 perctől egyig. VI. Az iskolában A. Mit csinálsz az iskolában? Írok, olvasok, rajzolok, tornázom és énekelek. Mettől meddig vagy az iskolában? 7 óra 20 perctől egyig. B. Zsuzsa: Reggel 7.35 perckor már az iskolában vagyok.

Részletesebben

A Present Perfect Tense magyar megfelelői

A Present Perfect Tense magyar megfelelői - 105 - Donga György A Present Perfect Tense magyar megfelelői Szövegelemzés közben egyik hallgatómnak szeget ütött a fejében, hogy egyik olvasmányunk két mondatát, egy jelen idejű és egy múlt idejű mondatot

Részletesebben

IX. Születésnap. A. Mikor van a születésnapod? Május ötödikén. Mit adsz Zsuzsának születésnapjára? Virágot.

IX. Születésnap. A. Mikor van a születésnapod? Május ötödikén. Mit adsz Zsuzsának születésnapjára? Virágot. IX. Születésnap A. Mikor van a születésnapod? Május ötödikén. Mit adsz Zsuzsának születésnapjára? Virágot. B. Olvasd el az alábbi születésnapi meghívót! / Read this birthday invitation. MEGHÍVÓ Május 7-én

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között Harmadik lecke - Hol a koffer? - A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. - Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő.

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Annus szobalányként dolgozott,

Annus szobalányként dolgozott, Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak

Részletesebben

VIII. A cukrászdában. A. Kéred ezt a tortát? Igen, kérem. Mit kérsz? Egy teát kérek. Milyet kérsz? Zöldteát kérek.

VIII. A cukrászdában. A. Kéred ezt a tortát? Igen, kérem. Mit kérsz? Egy teát kérek. Milyet kérsz? Zöldteát kérek. VIII. A cukrászdában A. Kéred ezt a tortát? Igen, kérem. Mit kérsz? Egy teát kérek. Milyet kérsz? Zöldteát kérek. B. Pincér: Tessék parancsolni! Zsuzsa: Kérek egy szelet tortát. Pincér: Csokisat vagy gesztenyéset

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

69 hamburgert evett meg 8 perc alatt

69 hamburgert evett meg 8 perc alatt 69 hamburgert evett meg 8 perc alatt Kobajasi Takeru, 26 éves japán "csodaevő"(1), Chattanoogában (Tennessee állam) nyolc perc alatt 69 hamburgert evett meg, és ezzel megdöntötte saját rekordját(2) - írta

Részletesebben

Az én világom erkölcstan_also_1_2rész.indd :31

Az én világom erkölcstan_also_1_2rész.indd :31 Az én világom 4 Hallgassátok meg a verset! Beszéljük meg! Mentovics Éva Iskolás leszek Mit tudtatok meg a kisgyerekről: Hány éves? Mi van a táskájában? Mit fog megtanulni? Mivel lepi meg az anyukáját?

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

A növények gyógyítanak(1)

A növények gyógyítanak(1) 2. szint Január-február A növények gyógyítanak(1) Ma az emberek életük 80 százalékát töltik a négy fal között, messze a természettől. A homo sapiens evolúciós fejlődésének(2) azonban nagyon fontos eleme(3)

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Lenni vagy nem lenni?

Lenni vagy nem lenni? Lenni vagy nem lenni? nyelvtani feladatok Alapszabályok / Basic Rules o A mondatban van olyan szó, amelyik a Hol? kérdésre válaszol van, vannak When there is a word in the sentence that responds to the

Részletesebben

Gárdonyi Géza. Az ablak

Gárdonyi Géza. Az ablak Gárdonyi Géza Az ablak Egy tizenöt éves fiú is járt az iskolába. Daninak hívták. Leány is volt három olyan nagyocska. De azok mind vidámak voltak és kedvesek. Csak ez a Dani! Ült fakó arccal az első helyen,

Részletesebben

Kannabisszal az agresszív szurkolók(1) ellen Portugáliában

Kannabisszal az agresszív szurkolók(1) ellen Portugáliában 2. szint Május-június Kannabisszal az agresszív szurkolók(1) ellen Portugáliában Kannabisszal fékezné(2) meg a brit szurkolókat a portugál rendőrség. A foci- EB(3) idején nem büntetnék a marihuánafogyasztást(4),

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Csoportosítsd a szövegben található szavakat! / Group the words according to the text.

Csoportosítsd a szövegben található szavakat! / Group the words according to the text. A. V. A házunk Hol van a ház? A Petőfi utcában. Hány óra (van)? Öt óra (van). Hol vannak a gyerekek? A szobában. B. Zsuzsa: A Petőfi utcában van a házunk. A házban négy szoba van. Egy nappali, egy hálószoba

Részletesebben

Ékszer(1) kontra utazás. Minek örülnek a hölgyek(2)? Szómagyarázat. 2. szint December

Ékszer(1) kontra utazás. Minek örülnek a hölgyek(2)? Szómagyarázat. 2. szint December 2. szint December Ékszer(1) kontra utazás Minek örülnek a hölgyek(2)? Az ajándékok kívánságlistája(3) eléggé eltér, ha férfi nő relációban vizsgáljuk(4). A mostani trendek szerint a favorit az utazás.

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE 1. Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. Sajnos vagy szerencsére? A belvárosban lakom. A földszinten lakom. Elég messze lakom a belvárostól.

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

Where are the parrots? (Hol vannak a papagájok?)

Where are the parrots? (Hol vannak a papagájok?) Where are the parrots? (Hol vannak a papagájok?) Hi Agents! This is your final test so get ready. Work your way through the exercises and when you have finished, the letters will spell out the name of

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

Könnyebb gyerekkel feleséget találni

Könnyebb gyerekkel feleséget találni 2. szint Szeptember Könnyebb gyerekkel feleséget találni A gyermekes(1) férfiak nagyobb eséllyel(2) találnak partnert, mint a gyermektelenek(3) - mondja egy brit magazin. Az "FQ" című újság az első apáknak

Részletesebben

PONTOS IDŐ MEGADÁSA. Néha szükséges lehet megjelölni, hogy délelőtti vagy délutáni / esti időpontról van-e szó. Ezt kétféle képpen tehetjük meg:

PONTOS IDŐ MEGADÁSA. Néha szükséges lehet megjelölni, hogy délelőtti vagy délutáni / esti időpontról van-e szó. Ezt kétféle képpen tehetjük meg: PONTOS IDŐ MEGADÁSA EGÉSZ ÓRÁK MEGADÁSA ( óra van. ) Az óra száma után tesszük az o clock kifejezést. pl. It s 7 o clock. (7 óra van.) A britek az órák számát csak 12-ig mérik. Náluk nincs pl. 22 óra!

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

Angelina Jolie a legnépszerűbb(1) az Egyesült Államokban

Angelina Jolie a legnépszerűbb(1) az Egyesült Államokban 1. szint December Angelina Jolie a legnépszerűbb(1) az Egyesült Államokban Angelina Jolie-val szilveszterezne(2) a legtöbb(3) amerikai férfi. A 28 éves Angelina Jolie a Tomb Rider hősnőjét(4), Lara Croftot

Részletesebben

125 éve született Hajós Alfréd

125 éve született Hajós Alfréd 125 éve született Hajós Alfréd Hajós Alfréd, a magyar sport első olimpiai bajnoka(1) születésének 125. évfordulójára(2) emlékeztek Budapesten. Többek között egy Hajós Alfrédről elnevezett budapesti iskolában

Részletesebben

A MUTATÓNÉVMÁSOK. A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban

A MUTATÓNÉVMÁSOK. A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban A MUTATÓNÉVMÁSOK ez this /ðɪs/ az that /ðæt/ ezek these /ði:z/ azok those /ðəʊz / A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban a) az ALANY szerepét - Ilyenkor (a már említett

Részletesebben

Palotai Boris. Hetedik év

Palotai Boris. Hetedik év Palotai Boris Hetedik év Palotai Boris Hetedik év Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Palotai Boris jogutódja Milyen sovány a mérnök úr! Most is mérnök urazta, hogy a két combja közt ringott, s melle szétlapult

Részletesebben

A felelős állattartás néhány szabálya

A felelős állattartás néhány szabálya Tanuló neve: Dátum: A felelős állattartás néhány szabálya 1. Táplálás Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mintha olyan ételt eszünk, amilyenre szükségünk van. Gondoljunk csak arra,

Részletesebben

Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet.

Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. 1. Mi a véleményed? kártyák Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. Szerintem ez nem igaz. Nem értek egyet. Én

Részletesebben

Duna utca. családvers

Duna utca. családvers Terék Anna Duna utca családvers és lehet, én mégiscsak a Duna utcában voltam egész életemben a legboldogabb. öten laktunk két szobában, s apám sosem tudta nyugodtan megcsókolni anyámat, mi néztük őket

Részletesebben

A CSALÁD. Következzen tehát a család:

A CSALÁD. Következzen tehát a család: A CSALÁD 2013. február. Eljutottam végre ide is - hogy összeismertessem a rokonokat. A több ezernyi kép közül majdnem mindegyik régi Aputól származik, az újak túlnyomó része pedig tőlem. Igyekeztem őket

Részletesebben

VII. A napirendem. Mit csinálsz ma délután? A szobában fekszem és olvasok.

VII. A napirendem. Mit csinálsz ma délután? A szobában fekszem és olvasok. A. VII. A napirendem Mit csinálsz ma délután? A szobában fekszem és olvasok. Hánykor reggelizel? Hétkor. Mit reggelizel? Zsemlét. Mit iszol? Teát vagy tejet. B. A napirendem Péter: Reggel 6 órakor kelek.

Részletesebben

MagyarOK 1. tanmenetek

MagyarOK 1. tanmenetek Szita Szilvia Pelcz Katalin MagyarOK 1. tanmenetek A1.2. Forrásnyelvi környezetben (külföldön) Egy 96 órás tanfolyam 49 96. órájára Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 Az alábbiakban a MagyarOK

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1.Feladat TOTÓ (Húzd alá a helyes választ!) 1. Mibe lépett bele Kópé, amikor vérzett a lába? egy hegyes szögbe egy süni

Részletesebben

MagyarOK 1. tanmenetek

MagyarOK 1. tanmenetek Szita Szilvia Pelcz Katalin MagyarOK 1. tanmenetek A1.2. Célnyelvi (magyar) környezet Egy 120 órás tanfolyam 61 120. órájára Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 Az alábbiakban a MagyarOK

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idén évkönyvünk vendége Gryllus Dorka színésznő, aki 1987 és 1991 között volt iskolánk diákja. Vöröslő arccal, zihálva rohantam be egy magyar népmese címére hallgató pesti

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett Harmadik lecke - Hol a koffer? -A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. -Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő. Zokni,

Részletesebben

Kérdőszavak születésnapra

Kérdőszavak születésnapra Kérdőszavak születésnapra rövid feladatok 1. Egészítse ki a kérdő mondatokat a megfelelő kérdőszóval! Complete the questions with the correct question words. kit kitől mit kinek mire miért hogyan milyen

Részletesebben

A tárgyeset. hal könyvek hörcsög hó

A tárgyeset. hal könyvek hörcsög hó A tárgyeset 1 ) Kezdjük egy gyakorlattal! Ha ismeri a novellát, válaszoljon a kérdésekre! Mit szeret Bariton János? Mit szeret Gizella? Mit szeretnek az ikrek? kávé macska kutya fagylalt hal könyvek hörcsög

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes

Részletesebben

MagyarOK B1+ munkalapok 6

MagyarOK B1+ munkalapok 6 1. Egyetértek. Nem értek egyet. munkalap Egyetért? Nem ért egyet? Írja le az érveit! Lassan az lesz a furcsa, ha az emberek egymással beszélgetnek, és nem a telefonjukat bámulják.... Soha nem fogok szótlanul

Részletesebben

A pillangóval jelölt feladatok mindenki számára könnyen megoldhatók. a mókussal jelölt feladatok kicsit nehezebbek, több figyelmet igényelnek.

A pillangóval jelölt feladatok mindenki számára könnyen megoldhatók. a mókussal jelölt feladatok kicsit nehezebbek, több figyelmet igényelnek. Kedves második osztályos tanuló! Bizonyára te is szívesen tanulod a matematikát. A 2. osztályban is sok érdekes feladattal találkozhatsz. A Számoljunk! című munkafüzetünk segítségedre lesz a gyakorlásban.

Részletesebben

Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak

Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak Tizenegyedik lecke A piacon Jó napot kívánok! Mennyibe kerül ez a paradicsom? Üdvözlöm, uram! Nagyon olcsó. Csak háromszáznegyven forint. Az olcsó? Hm. Lecsónak lesz? Mert akkor van itt százhetven forintos

Részletesebben

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni. Amikor Konrad Lang felébredt, sötét volt. Idegen ágyban feküdt. Keskeny volt és magas, Elisabeth nem feküdt mellette. Fel akart kelni, de nem tudott. Az ágy két oldalán rács volt. Hé! kiáltotta. Majd hangosabban.

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Harry Potter versus Harry herceg

Harry Potter versus Harry herceg 2. szint Március-április Harry Potter versus Harry herceg A Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe három év alatt 6 millió fontot (2,2 milliárd forintot) "varázsolt össze" magának(1), és ezzel Harry herceg

Részletesebben

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében Robert Antoni Bezárt szabadság 31 nap az USA bevándorlási börtönében 3 4 A könyv igaz, megtörtént események alapján íródott. A könyvben említett egyes személyek nevét megváltoztattam, hogy ezzel is védjem

Részletesebben

III. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 2. OSZTÁLY

III. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 2. OSZTÁLY III. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 2. OSZTÁLY Tanuló neve, osztálya: Iskola neve, címe: Felkészítı tanár neve: EGÉRKE PIROS SZEGÉLYES KÉK KABÁTJA Volt egyszer egy öregapó, annak volt egy

Részletesebben

folyton felesel Furfangos Fruzsi Bé Megszeretteti az olvasást a gyerekekkel. Publishers Weekly

folyton felesel Furfangos Fruzsi Bé Megszeretteti az olvasást a gyerekekkel. Publishers Weekly Furfangos Fruzsi Bé folyton felesel OLVASNI JÓ! 6 Megszeretteti az olvasást a gyerekekkel. Publishers Weekly Furfangos Fruzsi Bé folyton felesel 1 Furfangos Fruzsi Bé folyton felesel Könyvmolyképző Kiadó

Részletesebben

Olimpiai Játékok, Athén 2004

Olimpiai Játékok, Athén 2004 Olimpiai Játékok, Athén 2004 A fotókon a 2004-es Athéni Olimpiai Játékok néhány magyar aranyérmesét látja. Olvassa el a képek alatti szöveget, majd oldja meg a feladatokat! / In these pictures you can

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

X. A város. A. Hova mész? A városba megyek. Hova mész? Katihoz, Petihez és Enikőhöz megyek. Honnan jössz? A városból, egy koncertről.

X. A város. A. Hova mész? A városba megyek. Hova mész? Katihoz, Petihez és Enikőhöz megyek. Honnan jössz? A városból, egy koncertről. X. A város A. Hova mész? A városba megyek. Hova mész? Katihoz, Petihez és Enikőhöz megyek. Honnan jössz? A városból, egy koncertről. B. Szia, Zoli! Szia, Mária. Mit csinálsz ma délután? A városba megyek

Részletesebben

TÖRTÉNETEK, ESETEK, MESÉK SZÖVEGFELDOLGOZÁSA

TÖRTÉNETEK, ESETEK, MESÉK SZÖVEGFELDOLGOZÁSA TÖRTÉNETEK, ESETEK, MESÉK SZÖVEGFELDOLGOZÁSA Az elsõ nap az iskolában Az elsõ napon még nem tanultunk, hanem ismerkedtünk egymással. Bemutatkoztunk, és elmeséltük, hogy mi volt a jelünk az óvodában. A

Részletesebben

Örökbefogadáson(1) gondolkodnak Pitték

Örökbefogadáson(1) gondolkodnak Pitték 2. szint Július-augusztus Örökbefogadáson(1) gondolkodnak Pitték Jennifer Aniston és férje, Brad Pitt családot akarnak alapítani. A sztárházaspár egy kisfiút fogad örökbe, akivel hamarosan(2) Angliába

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas A kosárfonásról híres település központjából vezet az út a világ elől elrejtett faluba. Nagymedeséren nem könnyű a megélhetés, a helyi kis üzlet sem tart egész nap nyitva, kevés a vásárló. A helyiek a

Részletesebben

... Talyigán vetett ágy. hózz mosni, takarftaxri, én meg ideástam e mögé a dög taliga mögé és

... Talyigán vetett ágy. hózz mosni, takarftaxri, én meg ideástam e mögé a dög taliga mögé és Németh István Talyigán vetett ágy Háti itt van a tavasz is megint. A tavasz mindig eljön, meg a: nyár is, meg a tél is, ha várják, ha nem. Az ember szerencséje em jđn el soha. Hiába várják, hiába futnak

Részletesebben

ISMÉTLÉS 2. IGEIDŐK-SPECIÁLIS ESETEK

ISMÉTLÉS 2. IGEIDŐK-SPECIÁLIS ESETEK Könnyen, Gyorsan Angolul! ISMÉTLÉS 2. IGEIDŐK-SPECIÁLIS ESETEK IDEGTÉPŐ IGEIDŐK Csak azután tudjuk berendezni a házat, miután felépítettük! EGYSZERŰ JELEN IDŐ And then he says... And then he said... In

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. Vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL For Examiners'

Részletesebben

7. fejezet. Édes otthon / Sweet home. Fodor Marianna / Rozman Katalin: Beszélek magyarul?! 1.

7. fejezet. Édes otthon / Sweet home. Fodor Marianna / Rozman Katalin: Beszélek magyarul?! 1. 7. fejezet Édes otthon / Sweet home lakhelyek szobák és bútorok berendezések a lakásban névutók (előtt, mellett, mögött, között...) lakáshirdetések párbeszéd tulajdonos és albérlő között álomház places

Részletesebben

Zágonyi Mónika. Jég és gyöngy

Zágonyi Mónika. Jég és gyöngy Zágonyi Mónika Jég és gyöngy JÉG ÉS GYÖNGY Első fejezet Uramisten úristen csak ennyit bírtam kinyögni, miközben az űrhajóban lévő számítógép monitorjára meredtem. Mi van? kérdezte Alain, az egyetlen társam,

Részletesebben

HELYHATÁROZÓ ELÖLJÁRÓSZÓK

HELYHATÁROZÓ ELÖLJÁRÓSZÓK HELYHATÁROZÓ ELÖLJÁRÓSZÓK Amikor valaminek meghatározzuk a helyét, a magyarban a legtöbbször ragokat vagy névutókat illesztünk a főnév után. Az angolban NINCSENEK RAGOK. Helyettük a főnév ELÉ tett ELÖLJÁRÓSZÓVAL

Részletesebben

Ötéves lettél. Fogadd szeretettel ezt a szép meséskönyvet öt kedves és humoros mesével.

Ötéves lettél. Fogadd szeretettel ezt a szép meséskönyvet öt kedves és humoros mesével. 5 5 Mese e az szülinapomra 5 5 Mese az SZÜLINAPOMRA v vi viii 5 mese az 5. SZÜLINAPOMRA Mese a kéz öt ujjáról Hüvelykujj úr nagyon izgatott. Áthívta mára teázni az összes barátját a jobb kézről: Mutatóujj

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

ART06 2010 07 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék

ART06 2010 07 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék ART06 2010 07 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Július hónapra vonatkozó beírásaim utólagosan történtek, mert a lakásunk 1-től át lett adva a felújítóknak. Albérletben laktunk. A kultúrával azért nem

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben