Sör, gulyás, sport, zene, remek hangulat. Lokálpatrióta hetilap Alapítva 1992

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sör, gulyás, sport, zene, remek hangulat. Lokálpatrióta hetilap Alapítva 1992"

Átírás

1 XV. évf. 33. szám szeptember 14. Terjesztői ára: 75 Ft Sör, gulyás, sport, zene, remek hangulat Lokálpatrióta hetilap Alapítva 1992 Sörfesztiválos vidám napok Kellemes meleg idő társult a hideg sör mellé a sörfesztiválon, amelyet immáron tizenhatodik alkalommal rendeztek meg városunkban. A háromnapos rendezvényre a folyékony kenyér mellett a hazai könnyűzenei élet kiválóságai, sportprogramok és a Benke László mesterszakács készítette babgulyás vonzott kicsiket és nagyokat. A programok között minden korosztály talált a maga számára megfelelőt. Fotó: Tatár Attila A Városháza elõtt felállított színpadon Hevesi Tamás, Soltész Rezsõ, Csonka András és a Neoton Família adott koncertet, de a könnyûzene mellett helyet kapott a cigányzene és a magyar nóta is, amelyrõl Demeter Ágnes gondoskodott, a népdalok kedvelõinek pedig a Hévízgyörk Összefogás Vegyesakara szerzett kellemes perceket. Igazi különlegességnek ígérkezett az a babgulyás, amely Benke Laci bácsi vezetésével készült egy 4000 adagos kondérban. A hatalmas fõzõalkalmatosságban az elõkészületeket követõen már hajnali öt órakor megkezdõdött a fõzés, hogy délre a tányérokba kerülhessen a 200 kg babból, 200 kg. füstölt csülökbõl, 100 kg. debrecenibõl és 20 kg csipetkébõl készült ínyencség. A fõzéshez a fõbb alkotóelemek mellett 25 kg hagymát, 30 kg mangalicazsírt és 3 kg pirospaprikát használtak fel. A rendezvényhez elsõ alkalommal kapcsolódott egészségvédemi nap. Ennek keretében szombaton kardiológiai, ortopédiai és szemészeti vizsgálatra, valamint vércukor-, vérnyomásmérésre és koleszterinszûrésre nyílt lehetõség. A szûrõvizsgálatokat a Tormay Károly Csonka András a nézőket is megmozgatta Egészségügyi Központ három orvosa és öt aszszisztense végezte az Egészségtár segítségével, amelynek munkatársai vércukorszintmérõ tesztekkel és személyesen is segítették a programot. (összefoglalónk a 3. és a 18. oldalon)

2 2 Gödöllői Szolgálat szeptember 14. Átadták a világszínvonalú GSK-vakcinagyárat Új munkahelyek Gödöllőn Gödöllőn ünnepélyes keretek között átadták a Glaxo- Az új épület SmithKline (GSK) vakcinagyárát, amely a világ egyik legkorszerűbb ilyen jellegű termelőbázisa. A 2003-ban kezdődött, több mint 100 millió euró befektetéssel épült vakcinagyár egyike a vállalat stratégiailag kiemelt beruházásainak Európában. Az új termelőbázis a legkorszerűbb technológiai megoldásokat alkalmazza, vakcináit a világ minden pontjára fogja szállítani, így a gödöllői GSK-gyár Magyarország egyik legnagyobb biotechnológiai exportőrévé válik. A 2002-ben a Human Rt-tõl átvett vakcinaüzemet a GlaxoSmithKline Biologicals korszerûsítette és fejlesztette, a korábbi üzemet modernizálták, melynek eredményeként a vakcinaalapanyagok (DiPerTe diftéria, szamárköhögés, tetanusz) termelõi kapacitása megnõtt. A GSK Biologicals Kft. 68 dolgozóval kezdte meg mûködését, a 2007-re tervezett dolgozói létszám meghaladja majd a 200 fõt. Ez a beruházás különösen fontos számunkra, mert az itt gyártásra kerülõ diftéria és tetanusz antigéneket a Streptococcus pneumoniae okozta betegségek (agyhártyagyulladás, tüdõgyulladás, vérmérgezés) megelõzésére szolgáló konjugált vakcinánk, illetve egyéb a jövõben kifejlesztésre kerülõ innovatív konjugált vakcináink elõállításához fogjuk használni. Ez is jelzi a GSK Biologicals azon elkötelezettségét, hogy oltásait szerte a világon minden gyermek számára hozzáférhetõvé tegye mondta Jean Stephenne, a GSK Biologicals elnök-vezérigazgatója. Ez a gyár, a GSK jelentõs és hosszú távú beruházása, és tükrözi a gödöllõi kollégák elkötelezettségét és professzionalizmusát is. A védõoltások kulcsszerepet játszanak a betegségek megelõzésében és lehetõvé teszik az emberek számára, hogy egészségesebb életet éljenek. Nagy öröm számunkra, hogy a gödöllõi gyár ilyen jelentõs mértékben hozzájárul e fontos Fizioterápia Világnapja Konferencia Ötvenötödik alkalommal ünnepelték meg a fizioterápia világnapját a gyógytornászok. Szeptember 8-án hazánkban is több szakmai rendezvényen emlékeztek meg az évfordulóról, többek között városunkban is összegyûltek a Pest megyei szakemberek. A Magyar Gyógytornászok Társasága Pest Megyei Szervezete a gödöllõi Petõfi Sándor Mûvelõdési Központban tartotta ünnepi tudományos ülését. A több mint kétszáz résztvevõvel megtartott tanácskozáson a megszokottnál jóval többet foglalkoztak a gyógytornászokat érintõ szakmai kihívások kérdéseivel. Dr. Bagdy Emõke a stresszoldás pszichogimnasztikájáról, dr. Domján László a szervezet öngyógyító erejének mozgósításáról beszélt, de a gyógytornászi feladatok eredményeirõl és vizsgálati módszerekrõl is eszmét cseréltek a résztvevõk. A tanácskozást hagyományosan szakkiállítással kötötték össze, melyen korszerû gyógyászati segédeszközökkel ismerkedehettek meg az érdeklõdõk. (j.) vakcinák elõállításához hangsúlyozta Andrew Witty, a GSK Pharmaceuticals európai elnöke. A gyár a következõ hónapokban a végsõ mûszaki kvalifikációkra és auditokra fókuszál, melyek szükségesek a különbözõ hatóságok és az FDA (Food and Drug Administration, USA) követelményeinek teljesítéséhez. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az itt elõállított ellenanyagokat felhasználhassák a GSK már forgalomban lévõ, illetve még fejlesztés alatt álló védõoltásainak elkészítéséhez. A következõ öt évben a GSK több új vakcina bevezetését tervezi; így a human papilloma vírus (HPV) ellenes oltóanyagot, mely a méhnyakrák megelõzésében játszik majd kiemelkedõ szerepet, és a rotavírus ellenes oltóanyagot, amelyet napjainkban vezetnek be Magyarországon. A közeljövõben várható egy idõskorúak számára kifejlesztett influenza elleni vakcina, valamint egy gyermekeknek készülõ agyhártyagyulladást megelõzõ kombinációs védõoltás bevezetése is. A GSK Biologicals (GSK Bio) a világ egyik vezetõ védõoltásgyártója, központja Rixensartban, Belgiumban található. Itt történik a GSK vakcinakutatásainak jelentõs része, valamint a fejlesztési és gyártási munkálatok. A GSK Bio több mint 1500 kutatót foglalkoztat, akik arra törekednek, hogy új vakcinákat fejlesszenek ki, illetve hogy költséghatékony, könnyen kezelhetõ kombinált védoltásokat hozzanak létre a világ súlyos egészségügyi problémáinak megelõzésére. Meghívó Fotó: Tatár Attila A Gödöllői Lokálpatrióta Klub KDNP MDF képviselőjelöltjei tisztelettel meghívják programismertető estjeikre: Szeptember 18., hétfõ, 18 óra: Pesti Rudolfné (1. vk. Fenyves) Szûcs Józsefné (2. vk. Besnyõ) Helyszín: Damjanich János Általános Iskola Szeptember 19., kedd, 18 óra: Varga Árpád (13. vk. Alvég) dr. Krassay László (14. vk. Isaszegi út) Helyszín: Hajós Alfréd Általános Iskola Szeptember 21., csütörtök, 18 óra: Pelyhe József (9. vk. Szt. István tér - Erzsébet királyné krt.) Varga András (10. vk. Kossuth Lajos u.) Helyszín: Szent Imre Általános Iskola Szeptember 22., péntek, 18 óra: Köles László (7.vk. Kertváros) Pintér Zoltán (8. vk. Szent János utca) Helyszín: Petõfi Sándor Általános Iskola Minden est végén levetítjük a Gödöllõ várossá nyilvánításának 40. évfordulója alkalmából készült filmet. Járdák, utak, vízelvezetés Aszfaltozások városszerte A héten befejezõdnek az útfelújítási munkák a Harasztban. Már elkészült a Mikszáth utca aszfaltozása, és a héten a Balassi Bálint, az Erkel Ferenc, a Kothlán Sándor és a Virág utcában is burkolat kerül az utakra. Az aszfaltozás a többi városrészben is folyik: a Lumniczer Sándor és a Szent János utca keresztezõdésében is felújították a burkolatot. Ezzel párhuzamosan folynak az elõkészítõ munkálatok a Rómer Flóris, a Vadász, a Németh László, a Levendula, a Kiss Ernõ és a Sík Sándor utcában. Jó hír az Öreghegyen élõknek, hogy elkészült a terület (Hunyadi, Ádám, Mátyás, Fecske utca) vízelvezetési terve. Eddig is sok gondot jelentett az Öreghegyrõl lezúduló csapadékvíz elvezetése, amire végre megoldás születik. A munkákat várhatóan jövõre kezdik meg. Már a lokálpatrióta nevet is hamisítják! Persze tudjuk, csak azt hamisítják, ami jó, de azért érdemes odafigyelni, hogy milyen dolgok állnak az eset mögött. Felhívás! szeptember 22-én, pénteken 10 órától a Klapka utcai autóbuszforduló területén parkosítási és területrendezési munkálatokat végzünk. Szeretettel várok mindenkit, akik tenni szeretnének egy szebb, parkosabb megállóért. Kérem, megfelelõ szerszámot (kapát, ásót, gereblyét, lapátot) mindenki hozzon magával! Pesti Rudolfné, önkormányzati képviselőjelölt A Lumniczer és a Szt. János utca találkozásában dolgoznak Tovább folytatódik a vasútállomás környékének felújítása is. Az állomás elõtti területet követõen a járdaszakasz rendbetételére kerül sor mintegy 30 milliós beruházás keretében. Szeptember végére várhatóan a teljes felújítással végez a kivitelezõ. (k.j.) A gödöllői MSZP megtévesztő akciója Vigyázat, hamisítják! Az idei önkormányzati választásokon ugyanis két csapat is lokálpatrióta néven indul. Az egyik a mindenki által jól ismert Gödöllõi Lokálpatrióta Klub, amelyet dr. Gémesi György neve fémjelez már több mint másfél évtizede. A másik a nemrégiben alakult Lokálpatrióták Egyesülete, amely számos érdekességet tartalmaz. Adódik a kérdés: kik és milyen céllal hozták létre a választás elõtt mintegy másfél hónappal ez utóbbi egyesületet? Sajnos, állást kell foglalnunk: a szervezet az emberek jóhiszemûségére és megtévesztésére, nem mellékesen a városunkban jól csengõ lokálpatrióta névre bazíroz. Úgy tûnik, hogy ami tavasszal elkezdõdött, az most folytatódik. Az országgyûlési választásokon az egykori MDF-s parlamenti képviselõt, Roszík Gábort használták fel, hogy a választás elõtti utolsó napon, az érintettnek a válaszadás lehetõségét sem megadva az MTI-hez, s minden háztartásba eljuttatott levelével elbizonytalanítsa a Gémesire szavazókat. Most egy egyesület született, amellyel reményeik szerint jó szándékú embereket félrevezetve elérhetik, hogy ne a Gödöllõi Lokálpatrióta Klubra, hanem csak nevében lokálpatrióta egyesületre tegyék a voksot. A Lokálpatrióták Egyesületének alapítója és elnöke az ingatlanspekulációiról jól ismert Borsos József vállalkozó. Mindemellett ez a Borsos József az, aki talán nem is olyan furcsa módon a helyi MSZP választási listáján jelöltként az elõkelõ, mondhatni befutó negyedik helyet foglalja el! A jelöltek listáját tovább böngészve azonban arra a következtetésre juthatunk, hogy a Borsos-család sem egységes politikai hitvallásukat illetõen. Annál valószínûbb azonban, hogy egyszerûen csak önös érdekeiket, valamint a valódi lokálpatrióták lejáratását megcélzó akcióik egyikeként fészkelték be magukat az utóbbi idõkben válsággal küszködõ, s nemrégiben újjáalakult helyi Fideszbe is. Ugyanis Borsos József menye, Borsosné Hertz Krisztina a Fidesz képviselõjelöltjeként indul a 12-es körzetben Csak az nem látja az összefüggéseket, aki nem akarja. Gödöllõn a Borsos-család összeköt a választásokon induló három szervezetet is: a helyi Fideszt, az általuk alapított Lokálpatrióták Egyesületét és az MSZP-t. Borsos József nem bízza a véletlenre. Jó rulettjátékos lenne belõle. Tesz a pirosra, a feketére, illetve a narancssárgát is megjátszsza. S nem kevés pénzt tesz a pirosra, a feketére, s talán a narancssárgára is. S aki még mindig kételkedik Borsos József zsenialitásában, az találkozik nevével a helyi roma kisebbségi önkormányzati jelöltek között. Pestiesen szólva: nem semmi! Azon már csak sajnálkozhatunk, hogy ebben a látszólag szabályos, de etikátlan, s többek között az állampolgárok megtévesztésére alapozó játékhoz a két nagy parlamenti párt helyi szervezetei kisebb-nagyobb mértékben asszisztálnak. Meghívó Tisztelettel hívunk minden érdeklõdõt különösen a kisgyermekes családokat az Úrréti tó menti játszótér átadására szeptember 17-én 14 órára, Fotó: Tatár Attila jó idõ esetén gyermek csónakáztatásra lesz lehetõség az úrréti tavon. Dr. Gémesi György polgármester, Máthé László blahai képviselő, dr. Bucsy László a Blaháért Társaság elnöke LOKÁLPATRIÓTA HETILAP. Kiadó: Magyar Önkormányzatiság Fejlesztéséért Alapítvány. A kiadásért felel: Vella Nándor. Felelõs szerkesztõ: Fehér Zsolt. Cím: 2100 Gödöllõ, Kossuth Lajos u. 1. Postacím: 2101 Gödöllõ, Pf Telefon: 20/ Internet: Nyomdai elõállítás: Szikra Lapnyomda Rt., 1108 Budapest Kozma u. 2. Felelõs vezetõ: Máthé Sándor vezérigazgató. Internet: A nyomdai elõállítás ideje: a megjelenés elõtti nap. Megrendelési szám: 33/2006. Terjesztés: Magyar Posta Rt., 28/ ISSN

3 2006. szeptember 14. Gödöllői Szolgálat 3 Sör, gulyás, sport, zene, remek hangulat Sörfesztiválos vidám napok (folytatás az 1. oldalról) Nagy sikert arattak a fesztivál gyermekprogramjai is. A színházi elõadások és a Kolompos együttes táncháza mellett kézmûves foglalkozások, falmászás várták a legifjabb látogatókat. Nehéz lenne eldönteni, hogy a számtalan színes program közül mi vonzotta leginkább a fesztivál közel tízezer látogatóját, de tény, hogy évrõl-évre egyre több rendezvény kapcsolódik a hagyományos õszi sörfesztiválhoz. Az idei év egyik legsikeresebb újdonságának talán a gödöllõi vívás hazai és nemzetközi kiválóságait felvonultató vívóbemutató bizonyult. Fotó: Korondi Judit Gödöllői fiatalok A 16. Sörfesztivál fő támogatója: Fotó: Korondi Judit Benke Laci bácsi babgulyást készít Jumpers TSKE: rock & roll-bemutató Csepregi Éva Végvári Ádám Fotó: Tatár Attila Fotó: Tatár Attila Fotó: Tatár Attila Fotó: Korondi Judit Fotó: Tatár Attila Fotó: Tatár Attila Fiatal labdazsonglőr Jumpers TSKE: charlestonbemutató Fotó: Balázs Gusztáv Fotó: Balázs Gusztáv Demeter Ágnes magyarnóta énekes és a Gödöllői Cigány Zenekar Hevesi Tamás Fotó: Tatár Attila Soltész Rezső Fotó: Tatár Attila Fizetett választási hirdetés Együtt a sikeres Gödöllõért!

4 4 Gödöllői Szolgálat szeptember 14. A Kulturális Örökség Napjai szeptember A fél(t) múlt építészete Amikor végetérnek a nyári fesztiválok, bezárnak a strandok, megkezdõdik az iskola, nos, akkor vannak itt a Kulturális Örökség Napjai. Idén sem lesz ez másként szeptember harmadik hétvégéjén. Gödöllõ immár nyolcadik éve csatlakozik ehhez az évrõl-évre egyre több érdeklõdõt vonzó országos rendezvényhez. Idén a kiemelt téma A fél(t) múlt építészete (azaz a szocreál idõszaka, ), amivel a program szervezõi az 56-os forradalom emléke elõtt kívánnak tisztelegni, de más építészeti korszak képviselõi is bemutathatók a program keretében. A szervezõk szándéka az, hogy e két napon Fórum Tisztelt Szerkesztõség! Mivel vonattal járok, naponta látom, hogyan szépül a vasútállomás elõtti parkoló, hogyan haladnak a munkák. Az elmúlt napokban azonban azt vettem észre, hogy egyre több autó parkol véleményem szerint szabálytalanul a környéken. Én úgy tudom, hogy a régi váróterem mögött van egy ingyenes parkoló. Azt használaton kívül helyezték? Ezzel ugyanis megoldható lenne az állomásra érkezõk parkolása, amíg folyik a felújítás. Varga Zoltánné Kedves Olvasónk! Sajnos mi is tapasztaltuk, hogy néhány napja megszaporodott a szabálytalanul parkoló gépkocsik száma az állomás környékén. Pedig Pellet & Brikett Termőföldtől a kazánig Recora Szakmai napot rendez a gödöllői Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (FVM MGI) szeptember 20-án az intézet Tessedik S. u. 4. szám alatti épületének konferenciatermében Pellet & Brikett-Termőföldtől a kazánig címen. A KONFERENCIA TELJES PROGRAMJA: : Köszöntõ- Dr. Fenyvesi László fõigazgató; FVM MGI : Megnyitó- Gõgös Zoltán-államtitkár; FVM : Erdõgazdálkodás potenciája a hazai energiaellátásban - Jung László vezérigazgató-helyettes; Egererdõ Rt. Gödöllői civilek A polgári létforma egyik fontos sajátossága, hogy a közfeladatok ellátásából a hivatalos intézményrendszeren kívül kiveszik a részüket önszerveződő csoportok, baráti körök, egyesületek is. Gödöllőn több mint hetven civil szervezet működik, amelyek az élet legkülönbözőbb kulturális, honismereti, sport, érdekképviseleti vagy karitatív területein fejtik ki áldásos tevékenységüket. Minden számunkban egy-két szervezetet szeretnénk bemutatni. Érdemes ismerni őket, hiszen amellett, hogy önként vállalnak át közfeladatokat, rugalmasabban alkalmazkodnak az igényekhez, színesítik kulturális életünket, lehetőséget teremtenek új tehetségek feltűnésére. A Gödöllõi Waldorf Pedagógiai Egyesület ban alakult a waldorf iskola és az óvoda fenntartása céljából. tájékoztatta lapunkat Farkasné Fülöp Hajnalka. Az iskola jelenleg 300 fõvel mûködik ebben a minél többen jöjjenek háztûznézõbe, gödöllõiek és nem gödöllõiek egyaránt. Az idén meglátogatható helyszínek a Bezsilla villa (a volt rendõrség épülete a Szabadság út 9. alatt), a Palotakerti lakótelep, a Szent István Egyetem aulája, az egyetemi lakótelep és az egyetemi Víztorony. Az összes helyszínt érintõ városnézõ séta szombaton és vasárnap 10 órakor indul a Bezsilla villától. Az egyetem aulája és a víztorony a rendezvény ideje alatt 10 és 17 óra között nyitva tart és szabadon látogatható. A Gödöllõi Városi Múzeum szeptember én nyitott kapukkal csatlakozik a Kulturális parkolásra, várakozásra van mód! Az ön által is említett parkolót bárki térítésmentesen használhatja. Számunkra is érthetetlen miért nem élnek ezzel a lehetõséggel, mivel az építkezés helyszínén még tábla is felhívja rá a figyelmet. Mint megtudtuk, az önkormányzat szándéka, hogy a jövõben véglegesen itt oldja meg a vasútállomás parkolási gondjait. Tisztelt Gödöllõi Szolgálat! A napokban erdélyi barátainkkal a Testvérvárosok parkjában jártunk, ahol õk is elhelyezték a nemzeti együvé tartozás emlékmûvénél azt a földet, amelyet szülõfalujukból hoztak. Megdöbbenve láttuk, hiányzik az emlékmûhöz tartozó kopjafa. Szeretném, ha utánajárnának, hogy hová tûnt! Csak remélni merjük, hogy megvan valahol, és visszakerül a helyére. Köszönettel: Kiss Katalin : Energiafa bázis változásának számítógépes modellezése - Barkóczy Zsolt PhD. hallgató; KKK Sopron : Kávészünet : Energiaültetvények természtés- és betakarítás technológiája Magyarországon Dr. Marosvölgyi Béla egyetemi tanár; KKK Sopron : Biotömörítvények (brikett, pellet) elõállítása és nemzetközi szabványosítási rendszerük Ivelics Ramon PhD. hallgató; KKK Sopron; Dendroenergia Bt : Mezõgazdasági eredetû tüzelõanyagok energetikai és tüzeléstechnikai jellemzõi Dr. Szûcs István egyetemi tanár, Dr. Szemmelveisz Tamásné fõiskolai docens; ME Tüzeléstani és Hõenergia Tanszék : Hozzászólások : Tüzeléstechnikai bemutató, Bíró Ernõ - CARBOROBOT és Pecznik Pál - FVM MGI CARBOROBOT FARMER kazán, FVM MGI Energetikai vizsgálólaboratórium :Büfé : Biomassza kiserõmû erdei tüzelõanyag létszámban már benne vannak a gimnázium tanulói is, az óvodába pedig hatvan gyermek jár. Elsõdleges feladatunknak tekintjük az óvoda és az iskola mûködtetését, de több kulturális rendezvényt is szerveztünk az elmúlt években, amelyek közül a legnagyobb talán a királyi kastélyban tavasszal megtartott hangverseny volt. Úgy tudjuk, jelentõs szerepük volt abban is, hogy érettségi tantárgy lett az euritmia. Az egyik pedagógusunk, Horváth Györgyi is részt vett ennek az elõkészítésében, de el kell mondani azt is, kevés olyan waldorf iskola van, ahol az oktatás már eljutott a gimnáziumi szintig. Egyre nagyobb az elfogadottságunk, és egyre inkább be tudunk kapcsolódni a gödöllõi közéletbe. Ebben jelentõs szerepet játszik diákönkormányzatunk, akik már felvették a kapcsolatot a többi intzéménnyel is. Például ennek keretében tudtunk bemutatkozni a tavaszi könnyûzenei fesztiválon. -Kj- Az egyesület szervezésében a nyáron határon túli vendégek látogattak Gödöllõre. Ezer kilométeres híd Gödöllõ és Gyimesfelsõlok között Az idén 15 éves gödöllõi waldorf iskolában a forró Örökség Napjaihoz. Ezeken a hétvégi napokon a múzeum összes kiállítása ingyen tekinthetõ meg, így a szeptember 20-ig meghosszabbított Gödöllõ, a 40 éves város címû tárlat is, 10-tõl 18 óráig. Ugyancsak ingyen látogatható szombatvasárnap óráig a Gödöllõi Iparmûvészeti Mûhely Alkotóházában a Fotók, karikatúrák, emlékek, elõzmények c. dokumentatív kiállítás a GIM-ház múltjáról. A Máriabesnyõi Római Katolikus Kegytemplomban is szeretettel várják az örökségnapok résztvevõit szombaton 9-12 ill óráig, vasárnap óráig. A rendezvénnyel kapcsolatos információkról a Városi Könyvtárban kaphatnak tájékoztatást az érdeklõdõk szombaton 10-tõl 17 óráig és vasárnap 10-tõl 13 óráig. Ugyanitt kiállítás tekinthetõ meg a Kulturális Örökség Napjai keretében látogatható helyszínekrõl. Örömmel tájékoztatjuk kedves olvasónkat, hogy a kopjafa épségben és biztonságban van a VÜSZI telephelyén. Ideiglenes elszállítására azért volt szükség, hogy ne rongálódjon meg. A Fónód György felajánlásából készült kopjafa a terület végleges rendezésekor, várhatóan tavasszal visszakerül a helyére. Tisztelt Szerkesztõség! Nagy örömmel olvastam az újságban a katolikus óvoda indulásáról. Bár a gödöllõi óvodáknak köztudottan jó a híre, mégis azt hiszem, nagy szükség van egy ilyen intézményre, hiszen itt a gyermekek hitre, hitben való nevelésére is mód van. Szeretnék köszönetet mondani Máthé Lászlónak és családjának, hogy adományukkal és áldozatos munkájukkal megteremtették ezt lehetõséget. Tisztelettel: Szendreiné Tóth Erika nélkül, avagy hogyan üzemeltessünk kiserõmûvet Magyarországon Kéri László ügyvezetõ igazgató; BIOHÕ Energetikai Kft : Energetikai beruházások lehetõségei egy német mérnöki iroda szemével Dragoman Réka irodavezetõ SEEGER Engineering Kft : A bio-pellet ára: egy pelletáló gyár építési és üzemi tapasztalatai elsõ kézbõl Ferencz Ákos ügyvezetõ igazgató; CROPELL Kft : A pénzügyi befektetõk várakozásai a mezõgazdaságon alapuló energiatermeléssel kapcsolatban Jeszenszky Gábor mûszaki igazgató; SINESCO Kft : Alternatív energiahordozók hasznosítása finanszírozási lehetõségek a Sopron Bank Zrt.-nél - Berki Mihály - vezérigazgató helyettes; Sopron Bank Zrt : Fórum az elõadókkal és a piaci partnerekkel : Zárszó A szakmai napon résztvevõk regisztrációs díja 2000 Ft/fõ, diákok, fõiskolai és egyetemi hallgatók részére a regisztrációs díj 1000 Ft/fõ. További információt Tóvári Pétertõl a telefonszámon, illetve a címen kaphat. A hét kérdése Ön szerint, mit jelentenek Gödöllõ számára a testvérvárosi kapcsolatok? tettük fel a kérdést elõzõ számunkban. Íme néhány olvasóink válaszaiból. Azt hiszem, ezt az a korosztály tudja értékelni, akik számára évtizedeken keresztül nem volt lehetõség kapcsolatot teremteni Európával, s ha volt is pénzünk rá, hogy háromévente megkíséreljünk kiutazni nyugatra, nem biztos, hogy engedélyezték. A mai fiatalok nem is értik, milyen nagy dolog, hogy holland, belga, német stb. barátaik lehetnek. A fiam is azoknál a holland barátainál töltött két hetet a nyáron, akikkel a testvérvárosi kapcsolaton keresztül ismerkedett meg. Ez egyfajta kapu a világra. Z.M. Mindig fontosnak tartottam, hogy a gyermekeim megismerjék más népek kultúráját. Gödöllõnek egyre több testvérvárosa van, s ami számomra nagyon fontos, ezek közül több határon túli magyar település. Az ilyen kapcsolatok segítenek megismerni történelmünket is, azok pedig, amelyek más, nyugati országok településeihez fûznek bennünket, kitekintést engednek Európára. Sokat tanulhatunk általuk, nem csak gazdasági téren, szemléletben is, ami legalább olyan fontos. Takácsné Lehet, hogy ezeknek a jórésze protokolláris, de nekem nagyon nagy meglepetés volt, s egyben nagyon jó érzés, amikor Wageningenben járva az út mellett megláttam a városjelzõ táblát, amelyen Gödöllõ neve és címere is ott van. Persze a többi testvérvárosukéval együtt. Szinte meghatódtam, le is fényképezkedtünk alatta. Nekem ez egyfajta jelzés volt, hogy számontartanak minket. Nagy Liza Sok oldala van ezeknek a kapcsolatoknak, ha jól tudom, valamelyik testvérvárossal már vannak is közös gazdasági projektjeink energetikai téren. A gazdasági mellett pedig nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ezek a kapcsolatok milyen jó lehetõségeket nyújtanak a gyermekeink számára a nyelvtanulás és a nemzetközi tapasztalatszerzés területén is. S. Géza A hét kérdése: ÖN SZERINT MENNYIT ÉR A HAVI FT-OS GÁZÁRTÁMOGATÁS? Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett édesapám, Vágvölgyi László tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása szeptember 25-én, 13 órakor lesz a budapesti Fuimei úti temető szóróparcellájában. júliusban is nagy nyüzsgés volt. Harminc kisiskolás érkezett ugyanis közel ezer kilométerrõl, az erdélyi Csíkszereda melletti csángók lakta faluból, Gyimesfelsõlokból. A kisdiákok látogatását több hónapos szervezés elõzte meg. Dobos Péter, a gödöllõi waldorf közösség fog- és világgyógyásza tavaly látogatott elõször Gyimesfelsõlokra. Megismerkedett az ott élõk kultúrájával, bepillantott hagyományaikba, és visszaérkezése után szervezett egy csángó estet. A családias hangulatban megrendezett I. Waldorf iskolai mesés-dalos csángó kulturális est után néhány család elhatározta, hogy nyáron vendégül látja a Gyimesfelsõloki iskolások kis csapatát. A lázas szervezés tavasszal kezdõdött s a Határon Túli Magyarok Hivatala a gazdagon megszervezett program, és a befogadó családok, nem utolsósorban a befogadó iskola (gödöllõi waldorf) lelkesedését és õszinte elkötelezettségét látva közel fél millió forintos támogatást nyújtott. (Üröm az örömben, hogy a nyár közepére kiderült: az új kormány döntése értelmében megszûnik a Hivatal. Utolsó napjaikban, késve tudták csak utalni a támogatást...) Ebbõl vált lehetõvé az ideutazásuk: a buszutazás költségeit fedezte ez az összeg. Az iskola udvarát használhattuk- beleegyezett Fenyvesi úr, a telep vezetõje. Így történhetett, hogy július másodikán megérkeztek a kisdiákok és kísérõik, hogy egy felejthetetlen hetet tölthessenek nálunk. Az elsõ napon az iskola udvarán sportjátékok, és vidám ismerkedõ-beszélgetõ tábortûz volt, az épületben a tanárok és a gyerekek ügyes kezébõl különleges alkotások születtek. Szinte felsorolhatatlan, hogy hol jártak a héten még a csángó-magyar-gödöllõi magyar diákok és kísérõik: Idõutazást téve a középkorba, ismerkedtek a magyar történelem kézellfogható emlékeivel a visegrádi Fellegvárban. Némán imádkoztak a máriabesnyõi Kapucínus Rendházban, és elámultak a Parlamentben a magyar Korona, és persze a törvényhozás helyszínének láttán. Gödöllõn Wass Albert mûveibõl olvasott fel nekik Péter természetesen a szobor mellett, a Hely Szelleme szinte felélesztette a novellák szereplõit. A búcsúesten gyönyörû ruhákba öltöztek, ízes kiejtéssel daloltak és verseltek, humoros leánykérési jelenetet adtak elõ, és a magyar népdalokat énekelve, táncolva melengették szívünket. Six Editnek köszönjük, hogy megtisztelte jelenlétével a rendezvényt, és reméljük, jövõre is vendégül láthatja iskolánk, illetve Gödöllõ városa a gyimesfelsõloki kisdiákokat. Fülöp Hajnalka, Waldorf Iskola

5 2006. szeptember 14. Gödöllői Szolgálat 5 Gödöllõ anno és ma Lapunk új sorozatot indított hasábjain. Kedves Olvasóinknak szeretnénk bemutatni a régi Gödöllőt ábrázoló fotókat, illetve a képeken szereplő épületek, városrészek mai állapotát. Egyúttal kérjük Olvasóinkat, hogy akinek van olyan régi fényképe, amely közérdeklődésre tarthat számot, juttassa el hozzánk postán, személyesen vagy ben Telefonon a 20/ as számon tudnak érdeklődni. Előre is köszönjük! A Sina-féle pavilon A KIRÁLYI VÁRÓ A mára rendkívül rossz állapotban lévõ királyi várótermet 1874-ben építették Ybl Miklós tervei alapján. Az épületben eredetileg három várótermet alakítottak ki. A középsõ nagy terembõl jobbra nyílt az Erzsébet királyné számára kialakított váró, melyet halványsárga selyemtapéta borított, s amelyben a bútorok huzatai is ezt a színt kapták. Balra volt Ferenc József váróterme, amelyben a zöld szín dominált. Az épület jelenleg a MÁV tulajdonában van, s aggodalomra ad okot, hogy állapota évrõl-évre egyre roszszabb. A ión oszlopokkal díszített fõbejáratot az elmúlt évben biztonsági okokból lezárták, a födémet aládúcolták. Információink szerint a MÁV illetékesei dolgoznak azon, hogyan lehetne felújítani a mûemlék épületet. Köszönjük a Városi Múzeumnak sorozatunkhoz nyújtott segítségét! A másik pavilon A Hamvay-kúria, a Központi Szálloda és a pavilon egy 1907-es képeslapon Elõzõ számunkban tévesen királydombi pavilonként mutattuk be a régi felsõparki pavilont. Lapunk megjelenését követõen Kaján Marianntól, a királyi kastély muzeológusától megtudtuk: ez a fából készült pavilon 1885-ben került Gödöllõre. Eredetileg az Országos Iparkiállításon mutatták be, s Ferenc József a Neuschloß vállalattól kapta ajándékba. Elõször a Felsõparkban állították fel, majd átkerült a mai áruház területére, ahol tejcsarnok mûködött benne. Jelenlegi információink szerint valószínûleg az 1920-as években semmisült meg. A mókus, a nyuszi, a csiga és a Az egyetemi óvoda nemrég ünnepelte fél évszázados fennállását. Sok egykori óvodás vett részt az ünnepségen, akik most nagyszülõi hívatásukat teljesítik a nyuszi, a mókus vagy a csiga csoportos unokáik mellett. Az rendezvény utáni kötetlen beszélgetés fõ témája a nosztalgiázáson túl az óvoda szûkös férõhely kapacitása volt. Sok új szülõvel ismerkedtem meg az elmúlt néhány évben, akik az ország különbözõ sarkaiból költöztek az Egyetem - Nagyfenyves körzetébe. A kisgyerekes szülõk fõ problémája az egyetemi bölcsõde és óvoda szûkös férõhely kapacitása volt. Panaszolták, hogy a gyerekeik sokszor egy évig a várólistán reménykednek azon, mikor kezdhetik el az ovis életet. Az óvoda vezetõje, Fodor Csilla mindent megtesz intézményéért, de csodát tenni õ sem tud. Elmondta, hogy minden csoportban száz százalék fölötti a létszám, ennél több gyereket nem tud már felvenni. Amíg körbevezetett az óvodában, hogy szemléltesse a zsúfoltságot, eldicsekedett azzal, milyen jó a kapcsolata a szülõkkel, akik által létrehozott Abacus Alapítvány felújította a mókusmosdót. Megmutatta, hogy a város is milyen bõkezû volt az óvodához, hisz a nyár folyamán a mókus csoporthoz tartozó helyiségekre 650 ezer Ft-ot, a tornaszobára 500 ezer Ft-ot és a nyuszi csoport új vécéjére 100 ezer Ft-ot költöttek. A polgármester úr mindent megtett az elmúlt években, hogy állami támogatást szerezzen egy új óvoda építéséhez, de sikertelenül. Véleménye szerint csak saját magára számíthat a város. Két lehetséges utat lát, amelyek a kormányzati szigorítások és elvonások nagyságától függnek. A mini programban a meglévõ egyetemi óvodához építenénk egy csoport mûködéséhez szükséges toldalékot, aminek a költsége millió Ft lenne. A maxi program egy két évre elosztott 100 millió Ft-os beruházás a Köztársaság - Õz utca sarkán, a tervezett városi alközpont területén. Ebben négy, vagy még ennél is több csoport kaphatna helyet. Bármelyik megoldás valósul meg, javul a körzet óvodai férõhely ellátottsága, és remélhetõleg mire ezek a gyerekek óvodások lesznek, addigra elkészül az új Hajós-iskola is, amely szintén egyre égetõbb probléma. Halász Levente, önkormányzati képviselő Kisboldogasszony búcsú Máriabesnyőn Hittel a nemzetért Vannak még, nem kevesen, akik tanújelét adják, ékes bizonyságát mutatják be annak, hogy felelősséget éreznek nemzetükért a magyar nemzetért. Lényegében ezt foglalta össze Beer Miklós püspök úr is, a váci egyházmegye megyéspüspöke a vasárnap Máriabesnyőn tartott Kisboldogasszony búcsúi szentmise végén. Õ celebrálta a szentmisét, õ mondott szentbeszédet, melyet e súlyos mondattal vezetett be: nagy bajban van a mi nemzetünk!... Testvéreim! Széthullunk, mint a kéve, melyet nincs többé, ami összefogjon. Hit nélkül nem lehet felelõsség az emberben a családjáért, a jövõért, a honfitársaiért. Közös akarat nélkül elveszünk. Ha nincs már jel, melyre valamenynyien tekinthetünk, szétszéledünk. A jel Jézus Krisztus. A jel Szûzmária, kinek születésnapja megünneplésére egybegyûltünk. A felolvasott evangéliumi részletben hallhattátok: Íme a szûz méhében fogan és fiút szül, / És Emmánuelnek fogják hívni. / Ez azt jelenti: Velünk az Isten. Velünk az Isten. Mintha fogyatékkal élne az, aki nem érzi: vele az Isten. Az ilyen ember nem áldozza oda a szívét másoknak, másokért. Mit is adhatna, aki nem gazdag Isten szeretete által? Mit oszthatna szét, jókedvûen, örömmel, ha nincs tudatában annak, hogy elárasztotta kegyelmével a Teremtõ? Úgy jöttünk ide, hogy terhet hordozunk a vállunkon. Az aggodalmaink terhét. Mi legyünk a megerõsítõi a többieknek, az otthonmaradtaknak! Ha hazamegyünk innét, azon legyünk, hogy jobbá változzon a világ. Mutassunk példát. Ne feledjük: szükség van ránk. Isten általunk, az ünneplõkön, a nem felejtõkön, a szilárdan kitartókon keresztül küldheti el a vigasztalást. Küldheti el az igazság lelkét. A szentmise befejezéseként indult a körmenet, hogy végighaladjon a stációk útján, mind a Civil kezdeményezés indulhat az egykori vérellátó épületének megmentéséért. A környéken élőket ugyanis egyre jobban bosszantja az épület romlása. Mindenképp megoldást kell találni a jövõben az egykori vérellátó épületének rendezésére. Nagyon sokan kerestek meg az elmúlt idõszakban, mert egyre többeket aggaszt az épület sorsa tájékoztatta lapunkat Köles László. Sokan nem tudják, hogy az épület nem a városé, hanem megyei tulajdon. Az eddigi megyei tervek a helyi, a lakosság körében végzett lobogósok, a Mária-lányok, az Oltáriszentség, a hívek serege. És énekeltünk és én, aki e beszámolót írom, nem tudtam részt venni a körmeneten. Noha sokszor voltam már Máriabesnyõn búcsúban, más ilyen esetre nem emlékszem. Akkora volt a tömeg, hogy mire a körülöttem levõkkel együtt eljutottunk valahogy a templomudvar kijárata közelébe, már jött viszsza a menet eleje, már fogadhattuk a visszatért Oltáriszentséget. Mondhatjuk, hogy az utóbbi években évtizedekben sose voltak olyan sokan, mint most? Valóban sokan vannak még, akik felelõsséget éreznek nemzetükért, ezt kinyilvánítva külsõségekben is, népviseletükbe öltözve, magasba emelve községük, közösségük lobogóját. Egyre rosszabb az épület állapota Mi lesz veled vérellátó? felmérés szerint nem találtak támogatásra. Szeretnénk azonban, ha a jövõben olyan funkciót kapna az épület, amely egyaránt megfelel a városi és a lakossági igényeknek. Milyen hasznosítást képzelnének el? Amennyiben a megyével meg tudna egyezni, a város szívesen átvenné a tulajdont, s továbbra is szolgálhatna egészségügyi célokat, például a mentõállomás áthelyezése, vagy háziorvosi rendelõ kialakítására is sor kerülhetne. De csak olyan döntés születhet, amelyet a lakosság is támogat. (j.) Ügyeletek N. A. ORVOSI ÜGYELET óra között, valamint hétvégén. Tel.: 28/ GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Szeptember : Egyetemi, Egyetem tér 1. Tel.: 28/ Szeptember : Máriabesnyõi, Szabadság út 167. Tel.: 28/ TEMETKEZÉSI ÜGYELETEK M. Szabó és Társai Kegyeleti Bt., Gödöllõ, Dózsa György út 38. Tel.: 28/ , 20/ PAX Temetkezési Iroda, Gödöllõ, Dózsa Gy. u. 35. Tel: 28/ , 30/ ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeptember : dr. Horváth Márk, Gödöllõ, Szabadság út 97.. Tel.: 20/

6 6 Gödöllői Szolgálat szeptember 14. A Bagoly könyvesbolt ajánlata Chicago és környéke A fenti cím egy lapnak a címe is. Magában foglalja, hol van a hazája, a környéke szó pedig elárulja: magyar nyelvű lapról van szó. Számos, magyar emigránsok által kiadott, szerkesztett, írt lap jelenik meg szerte a világban. Ha hozzájuk jutunk, nekünk is érdekes, tanulságos olvasmányok. Most egy hatalmas csokrot vehetünk kézbe elõször emigráns lapokban közölt írásokból. Ifjabb Fekete István a jeles író fia kötetbe gyûjtötte azon cikkeit, elbeszéléseit, amelyeket öt évtizedes kanadai, illetve Egyesült Államokbeli tartózkodása során papírra vetett. Nem is csak magyar lapoknak volt a munkatársa, dolgozott a Chicago Tribune-nél is. Késõbb laptulajdonos-fõszerkesztõje lett a Chicago és Környékének. Több mint húsz éve pedig állandó rovata van a Kanadán kívül is terjesztett Kanadai Magyarságban. Volt mibõl merítenie tehát, mikor Amerika ez is címû kötetét összeállította. Változatos témákat vett az évtizedek során tollhegyre. Írásaiból megismerhetjük életét, találkozásait, kalandjait, de megosztja az olvasóval gondolatait, véleményét is az újvilágban tapasztalt jelenségekrõl. Amerikai jó modor, Amerikai õrültségek, Amerikai sznobizmus, Amerikai egyenlõség?, Amerikai kommunisták, Amerikai honatyák hogy csak az amerikai szóval kezdõdõ címû cikkeket soroljam. A körülötte levõ valóság kritikus szemlélete mellett a szerzõ jó néhányszor tekint vissza szintén kritikusan a távolba került szülõföldre is. Emigráns sorstársai sorsa ugyancsak sokszor figyelme elõterébe kerül. Hangja többnyire, akár még ha súlyos témát feszeget is, könnyed, humoros. Hát még amikor valóban van oka humorosnak lenni! Vitriolos vidámsággal átitatottak a történetei. Nagyra becsülendõ, hogy nem csupán a kritika, de az önkriika eszközével is jócskán él. Amerika ez is vagyis színét és visszáját egyaránt mutatja a kötet annak a földrésznek, országnak, amelybe nem csupán bekukkantott, de ötven éve lakója immár. Ajkán nyolc évig élt de az a nyolc év többnek tûnik, többet adott, mint az ötven, vallja be. És az is kiderül, hogy amíg lehetett, a gödöllõi premontrei gimnáziumban folytatta tanulmányait. (Ifj. Fekete István: Amerika ez is) -nád- Tapa, a fakéreg művészete Az Ausztráliában élõ, gödöllõi születésû természetbúvár, Ignácz Ferenc 1988-ban ajánlotta fel szülõvárosának, Gödöllõnek közel 10 éves természetrajzi és néprajzi gyûjtésének anyagát. A több ezer tételbõl álló gyûjtemény legértékesebb része Pápua Új-Guinea felvidékérõl származik: e terület csak az 1950-es évektõl került közelebbi kapcsolatba a modern civilizációval. Ilyen jellegû s ekkora változatosságot tükrözõ anyaggal eddig egyetlen hazai múzeum sem rendelkezett. A különbözõ helyekrõl származó kéregszövet, polinéziai nyelven tapa olyan tárgyegyüttes a gyûjteményben, amely közös gyökerekre vezethetõ vissza mind technikai alapon, mind a kultúrák eredetét tekintve. A Délkelet-Ázsiából és Melanéziából, Polinéziából és Mikronéziából származó tárgyak készítési technikája szinte teljesen azonos s ez nem véletlen: a nyersanyagot adó fafajok és a technika, sõt, maga az óceániai szigetvilág kultúráinak eredete is Délkelet-Ázsia felé mutat. Ignácz Ferenc gyûjteményében több mint 100 olyan tárgy szerepel, amely tapából készült, feltétlenül érdemes ezt az anyagot egy kiállítás, illetve egy tudományos ismeretterjesztõ kiadvány formájában az érdeklõdõ közönség elé tárni. A pápua anyagon keresztül jól bemutatható nemcsak maga a kész termék, a tapaszövet, hanem a munka folyamatát is tudjuk illusztrálni az eredeti helyszínen készített fotókkal, rajzokkal és a készítéshez használt eszközökkel. Érdekel a történelem? Jártál már múzeumban és beleszerettél? Vagy épp ellenkezőleg? Jártál múzeumban és megijesztett a légkör? Gyere el egy kötetlen múzeumi szakkörre, ahol érdekes, nem mindennapi dolgokkal találkozhatsz! A múzeum nem egy poros és csendes épület! Nézz be a kiállítások mögé! A következõ témák kerülnének terítékre: régi iratok anyagai, ismertetõjegyei; a Képes Krónika, Aranybulla formai, tartalmi érdekességei; ismerkedés a múzeumi raktárral; a restaurátorok munkája; kiállításrendezés; múzeumok majálisa és egy sor érdekes dolog egy eddig ismeretlen világból! A szakkörre minden második A témáról még nem jelent meg magyar nyelvû összefoglaló mû. A külföldi, elsõsorban német és angol nyelvû szakirodalom pedig nem fordít különösebb gondot a nyersanyagra, noha ez is rendkívül fontos, különösen az õslakosság szempontjából, akik a természetben található kincseket mindig igyekeztek maximálisan kihasználni anélkül, hogy ezzel megbontották, lerombolták volna életterüket. Kiállításunk és az azt kísérõ tudományos katalógus szeretné felhívni a figyelmet arra az összhangra is, amelyet az õslakosok alakítottak ki a természeti környezettel. Antoni Judit etnográfus, a kiállítás rendezője TAPA, A FAKÉREG MŰVÉSZETE Válogatás Ignácz Ferenc gyűjteményéből című kiállítás megnyitója szeptember 29-én, pénteken 17 órakor lesz. A kiállítást megnyitja: Dr. Kubassek János, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója Dobon közremûködik: Borosnyay Áron, Kovács Zsolt, Winkler Barnabás Támogató: Nemzeti Kulturális Alapprogram Gödöllõ Város Önkormányzata A kiállítás november 29-ig tekinthetõ meg Gödöllõi Városi Múzeum, 2100 Gödöllõ, Szabadság tér 5. Tel Múzeumi szakkör elsősorban a történelem iránt érdeklődő éves diákoknak héten, keddenként kerül sor, délután tól 16 óráig. A részvétel ingyenes! Jelentkezni szeptember 18-ig lehet, a következõ telefonszámon: Kerényi B. Eszter történész-muzeológus, Gödöllõi Városi Múzeum.Tel.: 28/ A Városi Múzeum szeptember én nyitott kapukkal csatlakozik a Kulturális Örökség Napjaihoz. Ezeken a napokon a múzeum összes kiállítása ingyen tekinthetõ meg, így a szeptember 20-ig meghosszabbított Gödöllõ, a 40 éves város címû tárlat is, 10-tõl 18 óráig. Kiállítás a GIM házban A művészet 8 éve ŐSZI ZENEI PROGRAMOK A KIRÁLYI KASTÉLYBAN GÖDÖLLŐIEKNEK KEDVEZMÉNY VIII. GÖDÖLLŐI NEMZETKÖZI HÁRFAFESZTIVÁL október 6., péntek: Frédérique Cambreling estje október 7., szombat: Vigh Andrea koncertjén közremûködik: Frédérique Cambreling, továbbá Drahos Béla fuvolán és Konrád György brácsán. október 14., szombat: Anna Verkholantseva hárfaestje október 15., vasárnap: Trió Hárfisszimó koncertje V. GÖDÖLLŐI LISZT FESZTIVÁL Szeptember 9-én Fényképek, dokumentumok a Gödöllői Új Művésztelep előéletéről és 8 éves történetéről, a Testőrlaktanyától a GIM-házig címmel nyílt kiállítás az Új Művészet Közalapítvány Alkotóházában. Az esemény Gödöllõ várossá nyilvánításának 40. évfordulója tiszteletére jött létre, hogy lencsevégre kapott pillanatokon keresztül mutassa be a helyi mûvészek mindennapi életét, hazai és nemzetközi sikereit, melyek méltán tették és teszik Gödöllõ nevét ismertté határon innen és határon túl. Az érdeklõdõket dr. Gémesi György polgármester és Katona Szabó Erzsébet textilmûvész, kurátor köszöntötte; a kiállítást dr. Nánási Éva, Gödöllõ város címzetes fõjegyzõje nyitotta meg. Zenei aláfestésrõl a Szederinda együttes gondoskodott népies dallamokkal fûszerezett muzsikájával. október 27., péntek: Jandó Jenõ zongoraestje, km. Mécs Károly október 28., szombat: Baranyai László koncertje október 29., vasárnap: Érdi Tamás zongoraestje A hangversenyek 19 órakor kezdõdnek a kastély dísztermében. A gödöllõiek, amennyiben szeptember 15-ig megvásárolják a jegyet, 20% kedvezményben részesülnek.

7 2006. szeptember 14. Gödöllői Szolgálat 7

8 8 Gödöllői Szolgálat szeptember 14. HEROSZ, VÜSZI Vigyél haza! Telefon: Pintér Zoltán 20/ Karaszi Pál 30/ Ajándék kiscicák: 28/ , 20/ hónapos cane corso kan elvihetõ. Tel.: 30/ hetes keverékek 3 éves uszkár kan 1 éves palotapincsi keverék kan Gazdaszemmel Gyeptelepítés A gyeptelepítés legalkalmasabb időpontja augusztus végén, szeptember elején van. Ez a munka évre hat ki, tehát érdemes nagyon figyelmesen, alaposan elvégezni. A gyeptelepítés a terület elegyengetésével veszi a kezdetét. A pázsitterület lejtése 1-2 % legyen, hogy a tavaszi hóolvadás vize le tudjon folyni róla. Ezután következik a talaj javítása. A talajba érett istállótrágyát, tõzeget, vagy szervestrágyát kell keverni. Egy négyzetméterre 4-5 kg marhatrágyát kell számítani. Ha nem tudunk szerves trágyát beszerezni, szórjunk ki négyzetméterenként 5-10 dkg nitrogén- és foszfor-, valamint 3-5 dkg káliumtartalmú mûtrágyát és forgassuk be kb. 10 cm mélyen. Ezt követõen a talajt nagy gondossággal, morzsalékosra el kell munkálni, hogy az apró fûmagot befogadja. A földmunkák és a vetés között hagyjunk két-három hét szünetet. Ebben az idõszakban a talaj egy kissé tömörödik, másrészt az idõközben kikelõ gyomokat így még a vetés elõtt el tudjuk távolítani. Ahhoz, hogy kezdettõl fogva szép, sûrû legyen a gyep, négyzetméterenként legalább gramm fûmagot kell elvetni, méghozzá egyenletesen! A fûmag csak akkor csírázik, ha sekélyen a talaj felszíne alá kerül, ezért gereblyével a magot be kell a talajba veregetni. Ha sok fûmag marad a felszínen, akkor a madarak megdézsmálják a költséges vetésünket. Ezután a talaj felszínét tömöríteni kell. Kisebb felület esetén a legegyszerûbben úgy történhet, hogy a lapát hátával ütögetjük a talajt, nagyobb területet viszont hengerezéssel kell tömöríteni. Ennek az a célja, hogy a nedves talajrészecskék a fûmaghoz tapadjanak és elõsegítsék annak gyors csírázását a megfelelõ nedvességtartalom biztosítása mellett. Sokféle fûmagkeverék kapható a kereskedelemben. Minden esetben a célnak megfelelõt kell választani! Ha a gyerekek fognak futkározni rajta, akkor a strapát jobban elviselõ sportkeveréket ajánljuk, ha viszont csupán esztétikai igényeket elégít ki a pázsit, akkor a finomabb pázsit keverék lesz alkalmasabb. A befejezõ munka az öntözés. Amíg melegebb van, addig naponta, reggel és este is meg kell öntözni a friss vetést, mégpedig ügyelve arra, hogy a fûmagot ne mossuk ki, mert akkor a vetés egyenetlen, foltos lesz. A frissen lezajlott gyeptelepítés eredménye már egy hét múlva megmutatkozik: kezdetben csak gyámoltalan, kis fûszálacskák jelennek meg, de azután gyorsan kizöldül a felület. Besnyői Gazdaáruház 3 hónapos labrador keverékek Állati dolgok Ausztrál juhászkutya Neve ellenére az ausztrál juhászkutya nem Ausztráliából származik. Egy elmélet szerint a fajta Spanyolországból származik, onnan került Ausztráliába majd Kaliforniába 1849-ben. Eredete az as évekre, azokra a juhok mellett dolgozó, baszk juhászkutyákra nyúlik vissza, melyek elõször Ausztráliába, majd az Egyesült Államokba érkeztek, ahol a fajta a ma ismert formájára fejlõdött. Az amerikai farmereket lenyûgözte ez a keményen dolgozó, közepes méretû kutya, akik inkább munkaképességük, mint küllemük miatt kezdték használni. Szorosan a ló mellett halad, anélkül, hogy zavarnák egymást. Nem kell pórázra venni, szinte MEGHOSSZABÍTOTT NYITVA TARTÁS Talált kutya! Törpe pintscher keverék kan nem is kell rá figyelni, hûségesen követi a lovat és lovasát. Az Amerikai Ausztrál Juhászkutya Klub 1957-ben alakult, hogy népszerûsítse a fajtát. Számos fajtaklubot jegyeztek be. A standardot 1976-ban fogadták el. Eredeti neve: Australian Shephard Dog. Közepes termetû, erõteljes felépítésû. Feje hosszúkás. Szeme színe sokféle lehet. Füle a fejéhez simulva lelóg, magasan tûzött és háromszög alakú. Háta hosszú, ágyéka kissé magas és széles. Fara lejtõs. Mellkasa mély, bordái kiugróak. Hasa enyhén felhúzott. Végtagjai párhuzamosak, izmosak. Szõrzete közepesen hosszú. A nyakon és a mellen vastag gallér található. Színe fekete, vörös vagy fehér, gesztenyebarna foltokkal. Marmagasság kanoknál: cm. Súly: kg. Alomszám: 4-7 kiskutya. Várható élettartam: év. Az ausztrál juhászkutyát közepes méretû, intelligens, sokoldalú, nagyszerû vérmérsékletû és kitartó kutyának tenyésztették. Nagyon jó õrzõ és terelõkutya. A fajta néhány, általunk igen értékesnek tartott tulajdonsága miatt, nem feltétlenül alkalmas arra, hogy bármely ember társa legyen. Általában nagyon egészséges fajta, 12 évig vagy még tovább élhet. Sokuk tartózkodó az idegenekkel, de semmi esetre sem agresszív. Nagyon intelligensek, és kiképzés nélkül gyakran rászedik a gazdájukat. Javasolt, hogy minden ausztrált kiképezzenek, vagy legalábbis igénylik a sok foglalkoztatást. Határozottan részt kívánnak venni a család napi tevékenységeiben. Semmiképpen nem ajánljuk olyan embernek, aki például egy panellakásba vinné és napi 8 órára egyedül hagyná. Tökéletes választás viszont azok számára, akik egy kiválóan képezhetõ, sokoldalú kutyát akarnak tartani Következik: ausztrál pásztorkutya dr. Varga Ferenc (KoVaVet Bt.) Elveszett egy 3 hónapos, koromfekete kiskandúr, három kisgyerek várja. A becsületes megtalálónak jutalom. Tel.: 28/ , 30/ Árpád u. 10. Meghosszabított nyitva tartással várjuk a kedves állattulajdonosokat az Állatgyógyászati Patikánkban! 2100 Gödöllő, Szőlő u Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 9-12; óráig szombaton 9-12 óráig Tel.: (28) KoVaVet Bt.

9 2006. szeptember 14. Gödöllői Szolgálat 9 Tisztelt választó Polgártársaim! A rendszerváltás óta a mi kisebbségünk, a roma közösség is részt vesz az ország irányításában. Ezúton szeretnénk polgártársaink segítségét kérni, hogy szavazatukkal tegyék lehetővé, hogy mi is hozzájárulhassunk valamenynyiünk sorsának jobbá tételéhez. Ahhoz, hogy céljaink megvalósuljanak, sorsunk jobbra forduljon, szükséges, hogy képviseltessük magunkat az önkormányzatokban, mert fontos a gyermekeink és unokáink jövője, hogy továbbhaladhassanak az általunk kitaposott úton, a szebb jövő felé. Nyolc éve elkezdett munkánkat szeretnénk folytatni a további sikerek eléréséhez. Bízva bizalmukban, szeretettel várjuk Önöket a szavazóhelyiségekben. Balogh Gyula, ifj. Balogh Gyula, Berki Tünde Palóma, Kubatov János és Kolonics Sándor kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek. Balogh Gyula Isaszegen születtem szeptember 18- án. Édesanyám Berki Mária. Zenész családból származom, öten vagyunk testvérek. Három gyermekem van, egy fiú és két lány. Hét unokámmal ma már népes családot mondhatok magaménak. Az általános iskola befejezése után a Rajkó zenekarhoz kerültem ig tényleges katonai szolgálatot teljesítettem. Leszerelés után megnõsültem. Lányaim szakközépiskolát, míg fiam felsõfokú zeneiskolát végzett ban a Kõbányai Söripari Vállalat gödöllõi kirendeltségénél dolgoztam, mint helyettes telepvezetõ. Iskoláimat tovább folytattam, majd elvégeztem a felsõfokú áruforgalmi iskolát ben feleségemmel élelmiszerüzletet nyitottunk. Eközben feleségem egészségi állapota megromlott, jelenleg rokkant nyugdíjas tõl én is rokkant nyugdíjas vagyok, azóta szemlélem népem, a roma közösség életét és azon fáradozom, hogy hogyan is tudnám e kis népesség életét szebbé és értelmesebbé tenni. Ezért kívánok a városi helyhatósági választáson ismét indulni az alábbi programommal. Az elmúlt 8 év alatt elért sikereimrõl az alábbiakban számolok be. Az általános iskola osztályát 24 fõ végezte el, különbözõ szakmát 97 fõ tanult, alapfokú számítógépes ismereteket 113 fõ szerzett, érettségizett 6 fõ, zenei konzervatóriumot 7 fõ végzett, valamint a közelmúltban kezdtük el a 27 fõs vagyonõri tanfolyamot. Az ismertetett adatokkal szeretném alátámasztani, hogy amit az elõzõ ciklusokban ígértem, az megvalósult. Kulturális munkámat is szeretném ismertetni. 8 éve 15 tagú cigányzenekart, 5 fõs tánczenekart mûködtetek, akik a város kulturális rendezvényein sikeresen szerepelnek és a gödöllõi polgárok nagy szeretettel hívják meg saját lakásukra õket, különbözõ családi ünnepekre. Ezen kívül Bada Márta festõmûvész által vezetett rajzszakkör, kicsiknek és nagyoknak, ami nem csak Gödöllõn, hanem országos szinten is sikert aratott, 8 éve minden évben kiállításokat rendezünk. Szintén 8 éve kistérségi jellegû Ki-Mit- Tud-ot szervezünk évente. Olyan zsûritagokkal, mint például a Frederic Chopin Zeneiskola intézményvezetõje, a Pest Megyei Munkaügyi Központ igazgatója, Gödöllõi Munkaügyi Központ vezetõje, a megyei és a gödöllõi rendõrfõkapitányok, és még sorolhatnám tovább. Ez is fémjelzi a munkánk sikerét. Minden évet a hagyományokra épülõ, országos, illetve határon túli vendégekkel rendezzük meg a nagyszabású cigánybált. Május 1-jén kistérség-jellegû cigány fesztivál megrendezése, ami egész napos, gazdag mûsorral szórakoztatja a gödöllõi polgárokat, ez körülbelül fõt jelent. Minden évben a gyerekeknek mikulás-ünnepséget tartunk, ami gyermeket érint. A felsorolt iskolai- és kulturális programokat szeretném továbbra is folytatni, mivel a kapcsolatokat megteremtettem és úgy érzem, ezt a programomat tovább tudom folytatni és még sok lehetõség van, amit ki kell aknázni a cigányság részére, például az Élelmiszer Bankkal szerzõdést kötöttünk, így különbözõ ételosztást tudunk biztosítani nem csak a roma lakosságnak, hanem más rászoruló embereknek is. Biztosíték van arra, hogy ez az együttmûködés sikeres és hosszútávú lesz. Köszönöm a Polgármesteri Hivatalnak, a Pest Megyei Munkaügyi Központnak, a Gödöllõi Munkaügyi Központnak, a Mûvelõdési Központnak a sok segítségért, valamint a VÜSZI Kht-nak, a Forrás Szociális Segítõ és Gyermekjóléti Szolgálatnak, a Kalória Kht-nak, a Piacüzemeltetõ Kht-nak, és még sorolhatnám a sok segítséget, akik nélkül ezt a sikert nem érhettem volna el. A fentiek ismeretében és bízva ennek folytatásában, kérem a Tisztelt Választópolgárokat, hogy szavazatukkal tiszteljenek meg! Kolonics Sándor Budapesten születtem, 1967-ben. Egy testvéröcsém van, apánk korai halála miatt édesanyám egyedül nevelt fel minket. Öcsém a Tescoban dolgozik, mint üzemágvezetõ. Iskolai tanulmányaimat Gödöllõn végeztem. Az általános iskola el-végzése után a 202. sz. Madách Imre Szakmun-kásképzõ Iskolában géplakatosi szakmát tanultam. Elsõ munkahelyem a Kistarcsai Fésüsfonó, ott gépszerelõi állást töltöttem be. Munka mellett továbbtanultam, elvégeztem a könnyû- és nehézgépkezelõi iskolát. Mivel kedvet kaptam a kereskedelemhez, elvégeztem egy középfokú áruforgalmi szakiskolát is ben megnõsültem, cigánylányt vettem feleségül, házasságunkból két leánygyermekünk született, Nikolett és Boglárka. Jelenleg egy élelmiszer Kft. ügyvezetõjeként dolgozom Gödöllõn. Programom: Házasságom révén bekerültem egy cigánycsalád életébe. Büszkén vállalom, hogy befogadtak, itt megtanultam az igazi emberi szeretet, a becsület értékét, az összefogást és a család szeretetét. Megtanultam, hogyan kell különféle emberekkel kapcsolatot teremteni, azt tovább ápolni. Körülbelül 8 éve segítem a gödöllõi kisebbség munkáját, különbözõ rendezvények szervezésébõl veszem ki a részem. Segítek toborozni a gödöllõi cigány kisebbség fiataljait a továbbtanulásra. Szakképzettségemet szeretném kamatoztatni, úgyhogy különféle elõadásokat tartok a kisebbség fiataljai részére, továbbá szeretnék az ágyhoz kötött idõs emberek segítségére lenni. Megoldanám az egyedülálló emberek bevásárlási nehézségeinek problémáját, valamint segítenék abban, hogy naponta meleg ételhez juthassanak. Ezen kívül mindent megtennék, ami a cigányság életét kulturáltabbá és szebbé teheti és a fiatalság továbbtanulását, felzárkóztatását segíti. Amennyiben egyetértenek a fenti programommal, kérem tiszteljenek meg a szavazatukkal. Kubatov János március 30-án születtem egy határ közeli kis faluban, Nagybaracskán. Itt nevelkedtem, és itt végeztem el az általános iskolát, majd Baján a szakmunkásképzõ iskolát. Ugyanitt egy mûszaki boltban dolgoztam 1985 novemberéig mint eladó, tanulófelelõs, majd részlegvezetõ. Utána bevonultam katonának a határõrséghez, de egy év után a Belügyminisztérium Kormányõrségéhez vezényeltek, és itt dolgoztam, mint hivatásos tiszthelyettes májusában megnõsültem. Két gyermekem született: egy fiú (18 éves) és egy lány (16 éves) januártól egy gödöllõi mûgyantagyártó cégénél dolgoztam, majd 1994-ben munkanélküli lettem márciusától a Gödöllõi Polgármesteri Hivatalban kaptam állást. Itt a Népjóléti Irodán dolgoztam két évig. Jelenleg a portán dolgozom, mint nappali portás ben leérettségiztem, és szándékomban áll továbbtanulni. Programom: A Gödöllõi Cigány Kisebbségi Önkormányzat munkáját három éve segítem, négy éve vagyok képviselõ. Munkám során részt veszek a különbözõ rendezvények szervezésében és lebonyolításában. Tartom a kapcsolatot az intézményekkel és szponzoraikkal. Konferenciákon veszek részt, melyek a kisebbségi érdekeket szolgálják. Segítem a tanfolyamok és iskolák beindítását, megszervezését. Március óta szervezem az Élelmiszer Bank által felajánlott élelmiszersegélyek szétosztását Gödöllõn és a kistérségben egyaránt. A kisebbségi iroda jobb kihasználása érdekében azt tartanám fontosnak, hogy több gyermek- és ifjúsági programot (rajz szakkör, néptánc például) tartsanak itt. A sport és egyéb kulturális rendezvények szervezése nélkülözhetetlen a kisebbség érdekében. Szeretném, ha a fiatalok felzárkóztatása, az esti iskola és tanfolyamok megszervezése tovább folytatódna. Nem elég szakmát adni a fiataloknak, hanem állást is kell nekik biztosítani. Olyan szakmát kell tanítani nekik, amelyek elvégzése után az elhelyezkedés nem okoz problémát. Így varrónõi, eladói, számítógép-kezelõi tanfolyamok mellett kõmûves, burkoló, ács szakmák oktatása is fontos lenne. Ennek érdekében a vállalatokkal való kapcsolatfelvételt és az intézményekkel való együttmûködést kell szorgalmazni. Célszerû lenne egy alapítvány, amely segítené a szakkörök munkáját és finanszírozná az arra érdemes tanulókat. Az általános iskolák vezetõivel és gyermekvédelmi felelõseivel szorosabb kapcsolat kiépítésére kell törekedni, mert ez nagyban hozzájárulna a helyi viták megelõzéséhez. Bízom a kisebbség összetartó erejében. A rendelkezésre álló szûkös anyagi keretbõl a lehetõ legtöbb programot kell meg szervezni. Ebben a szervezési munkában és a rendezvények lebonyolításában lehetnék a Gödöllõi Cigány Kisebbségi Önkormányzat segítségére, ha Önök is így döntenek. Ifj. Balogh Gyula Születtem: április 13-án Gödöllõn Édesanyám: Radics Erzsébet Édesapám: Id. Balogh Gyula Szüleimtõl szigorú, de következetes nevelést kaptam. Mindig becsületességre neveltek, s a tiszta ember példaképét nyújtották, amiért kö-szönettel tartozom. Hárman vagyunk testvérek, két húgom kereskedelmi iskolát végzett, jelenleg családi vállalkozásban élelmiszerboltot ve-zetnek. Születésem óta Gödöllõn élek. Általá-nos iskolai tanulmányaimat a gödöllõi Petõfi Sándor Általános Iskolában végeztem. Zenei tanulmányaimat 1976-ban kezdtem Budapes-ten, a Rózsa Ferenc Zenemûvészeti Iskolában, cimbalom szakon, Tarjáni Tóth Ida tanárnõnél. Középiskolai tanulmányaimat a péceli Ráday Pál Gimnáziumban végeztem, ahol 1988-ban sikeres érettségi vizsgát tettem. Tanulmányaim befejezése után katonai szolgálatot teljesítettem az Auincum Katonai Mûvészegyüttesben 18 hónapig ben elõadómûvészi vizsgát tettem az Országos Szórakoztatói Központ népzenei szakán. Szeretek haladni a korral, ezért elvégeztem a számítógép-operátori iskolát 2005-ben. Feleségem Werner Gyöngyi, akivel 1990-ben kötöttünk házasságot. Azóta is békés, boldog családi életet élünk, amely biztosítja számunkra a nyugodt családi hátteret, az aktív zenélést, és gyermekeink megfelelõ nevelését. Három fiúgyermekünk született, a legidõsebb, Gyula másodéves az Egressy Béni Zenemûvészeti Jazz Konzervatórium jazz-zongora szakán. A középsõ fiúnk, Tamás komolyzenét tanul, elsõéves az Egressy Béni Zenenmûvészeti Konzervatórium klasszikus-hegedû szakán. Legfiatalabb gyermekünk, Richard a Petõfi Sándor Általános Iskola 7. osztályos tanulója, szintén zenét tanul, hegedûn. Feleségem 1988-ban végzett a Flór Ferenc Egészségügyi Szakközépiskolában ben kereskedelmi szakmai vizsgát tett, öt éve vezetjük családi vállalkozásunkat Gödöllõn, a Palotakert ABC-t, a környéken lakók nagy megelégedésére. Mellette aktív zenészként is tevékenykedem. A tehetséges fiatalokat felkarolom, eddig szerzett szakmai tudásomat átadom, szabadidõmben szeretettel foglalkozom velük. Szívesen végzek szervezõmunkát, például a ma már országos hírû gödöllõi cigánybál elõkészítésében, lebonyolításában az egész családunk részt vesz. Édesapám a gödöllõi Cigány Kisebbsége Önkormányzat elnöke, aktívan végzi ezt a munkát, melyben én is segítem évek óta. Pályázunk tanfolyamok, továbbképzések megvalósítására, hogy munkalehetõséget biztosítsunk a szakképzetlen roma kisebbségnek, vagy a munkanélkülieknek, nem csak Gödöllõn, hanem a térségben is. Nagyon jó a kapcsolatunk a Pest Megyei Munkaügyi Központtal, támogatja kezdeményezéseinket. Szeretném, ha az esélyegyenlõség megvalósulna Gödöllõn és egész Magyarországon, nem csak a családomnak, hanem a teljes roma kisebbségnek. Célom a képviselõjelöltséggel a roma fiatalok oktatásának elõsegítése, ne csak az általános iskolát, hanem a középiskolát is fejezzék be, szerezzenek szakmát, tanuljanak nyelveket. Feladatomnak tekintem a roma kultúra megõrzését, a munkalehetõségek megteremtését és az idõsek felkarolását. A fentiek megvalósítása érdekében kérem bizalommal szavazzanak rám. Köszönettel: Ifj. Balogh Gyula Berki Tünde Palóma Budapesten születtem november 26-án.Édesanyám Petrovics Ágnes, édesapám Berki József, mindketten nyugdíjas pedagógusok. Szüleim a bátyámmal együtt két gyermeket neveltek nagy gonddal és szeretettel. Az általános iskola befejezése után a kecs-keméti Kodály Zoltán Zenemûvészeti Szak-közép Iskolába jártam zongora szakra, amit sajnos sorozatos kézfájásaim miatt abba kellett hagynom. Az érettségi után kiadványszer-kesztõ- multimédiafejlesztõ szakmákat sze-reztem. Mivel nagyon szeretem a sportot, elvégeztem az Aerobik-Fittnes oktatói kép-zést is tõl a gödöllõi Királyi Kastély Kht-nál dolgoztam teremõr-tárlatvezetõként, majd a beruházásra kerültem titkárnõ-adminisztrációi munkakörbe tõl a budapesti Szent István Bazilika felújítási munkálatainál voltam ügyintézõadminisztrátor ben a Gödöllõi Cigány Kisebbségi Önkormányzatnál dolgoztam egy pályázatból kifolyólag szintén titkárnõ-adminisztrátorként. A pályázat célja elsõsorban a roma fiatalok továbbtanulásának, munkába állásának segítése, hiszen minél képzettebbek, annál könnyebben és magabiztosabban tudnak boldogulni az életben. Sok roma származású fiatallal kerültem kapcsolatba, akiknek igyekeztem mindenben a segítségükre lenni tõl a gödöllõi Damjanich János Általános Iskolában vagyok ügyintézõ. Figyelemmel tudom kísérni a gyerekek fejlõdését, természetesen a roma származásúakét is, mivel az iskolában jelentõs szerepe van a különbözõ képességek kifejlesztésének (például ének, tánc, különbözõ sportágak, rajz, próza- és versmondás, multimédia stb. tárgyakban). Szeretek az emberekkel foglalkozni, és igyekeztem mindig ennek megfelelõ munkalehetõséget elvállalni. Berki Tünde Palóma

10 10 Gödöllői Szolgálat szeptember 14. HIRDETMÉNY a Helyi Választási Bizottság által nyilvántartásba vett jelölő szervezetekről, polgármesterjelöltekről, önkormányzati képviselőjelöltekről, települési kisebbségi jelöltekről Jelölő szervezetek: Gödöllõi Lokálpatrióta Klub Gödöllõi Polgári Szervezõdés Egyesület Közérdekû Egyesület Lokálpatrióták Egyesülete Polgármesterjelöltek: Dr. Gémesi György Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF Kovács Barnabás Magyar Szocialista Párt Dr. Nagy Károly Közérdekû Egyesület - SZDSZ Önkormányzati képviselőjelöltek: 1. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Borsos Andrea Lokálpatrióták Egyesülete Lajtai Lászlóné Magyar Szocialista Párt Pálhegyi Dávid Közérdekû Egyesület - SZDSZ Perna Pál Vállalkozók Pártja Pesti Rudolfné Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF Dr. Szendrényi János Magyar Igazság és Élet Pártja Dr. Zsókáné Mihala Éva FIDESZ- NEMZETI FÓRUM- KPE - GPSZ 2. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Ágfalvi Imre Lokálpatrióták Egyesülete Bese Gergõ Péter független jelölt Futás Levente FIDESZ- NEMZETI FÓRUM- KPE - GPSZ Kapuné Lengyel Julianna Vállalkozók Pártja Koltai Éva Magyar Szocialista Párt Kovács Imre Károlyné Magyar Igazság és Élet Pártja Kovács Mihály független jelölt Kristály János Közérdekû Egyesület - SZDSZ Szûcs Józsefné Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF 3. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Berki Rita Lokálpatrióták Egyesülete Kis Antal Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF Makádi László Magyar Szocialista Párt Nagy Viktória FIDESZ- NEMZETI FÓRUM- KPE - GPSZ Peredi Péter Közérdekû Egyesület - SZDSZ Seres Jánosné Magyar Igazság és Élet Pártja 4. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Berki Zsolt Lokálpatrióták Egyesülete Filemon János FIDESZ- NEMZETI FÓRUM- KPE - GPSZ Fogarasiné Deák Valéria Eszter Magyar Szocialista Párt Kolozs László Közérdekû Egyesület - SZDSZ Máthé László Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF Perna Andor Vállalkozók Pártja Víg János Magyar Igazság és Élet Pártja 5. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Banai Tamás Vállalkozók Pártja Baranyi József Lokálpatrióták Egyesülete Dr. Bükkfalvy Beatrix Magyar Igazság és Élet Pártja Halász Levente Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF Reisz Mónika FIDESZ- NEMZETI FÓRUM- KPE - GPSZ Svisztné Kis Ildikó Magyar Szocialista Párt Szász Ferenc Közérdekû Egyesület - SZDSZ 6. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Horváth Miklós Magyar Szocialista Párt Kollárné Jilly Sára Katalin Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF Koller Miklós Magyar Igazság és Élet Pártja Mihalik József FIDESZ- NEMZETI FÓRUM- KPE - GPSZ Neményi János Lokálpatrióták Egyesülete Szabó János Közérdekû Egyesület - SZDSZ 7. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Bárány József FIDESZ- NEMZETI FÓRUM- KPE - GPSZ Berki Sándor Lokálpatrióták Egyesülete Dr. Hentz Károly Magyar Szocialista Párt Köles László Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF Páti L. Tamásné Magyar Igazság és Élet Pártja Petõ Gyula Vállalkozók Pártja Prokop Gyula Közérdekû Egyesület - SZDSZ 8. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Csámpai József Vállalkozók Pártja Fedor Gábor Magyar Szocialista Párt Hetei Ferenc Magyar Igazság és Élet Pártja Meizner Sándor FIDESZ- NEMZETI FÓRUM- KPE - GPSZ Orosz András Lokálpatrióták Egyesülete Pintér Zoltán Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF Süll Miklós Közérdekû Egyesület - SZDSZ 9. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Berki Sándor Lokálpatrióták Egyesülte F. Tóth Miklós Magyar Szocialista Párt Jámbor Mária Közérdekû Egyesület - SZDSZ Lelkes László FIDESZ- NEMZETI FÓRUM- KPE - GPSZ Pelyhe József Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF Verbényi György Magyar Igazság és Élet Pártja 10. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Borsos Józsefné Lokálpatrióták Egyesülete Gelybó Ferencné Magyar Igazság és Élet Pártja Sóvári Ferenc FIDESZ- NEMZETI FÓRUM- KPE - GPSZ Dr. Szakács Gyula Közérdekû Egyesület - SZDSZ Varga András Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF Vilmos György Magyar Szocialista Párt 11. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Kátai Mihály Lokálpatrióták Egyesülete Kolozs Béla Közérdekû Egyesület - SZDSZ Körösfõi László Magyar Szocialista Párt Dr. Páll Gábor Magyar Igazság és Élet Pártja Raj Tamás FIDESZ- NEMZETI FÓRUM- KPE - GPSZ Dr. Szõke Pál Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF 12. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Berki Vilmos Lokálpatrióták Egyesülete Borsosné Hertz Krisztina FIDESZ- NEMZETI FÓRUM- KPE - GPSZ Guba Lajos Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF Horváth Lajos Magyar Szocialista Párt Müller Ferencné Magyar Igazság és Élet Pártja Dr. Nagy Károly Közérdekû Egyesület - SZDSZ Szabó Károly Vállalkozók Pártja 13. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Bencze András Ivó FIDESZ- NEMZETI FÓRUM- KPE - GPSZ Borsos Zsolt Lokálpatrióták Egyesülete Dankó László Magyar Szocialista Párt Pánczél Attila Magyar Igazság és Élet Pártja Varga Árpád Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF Varga Sándor Közérdekû Egyesület - SZDSZ 14. SZÁMÚ EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET Galántai Ferencné független jelölt Jáger Ilona Magyar Igazság és Élet Pártja Dr. Krassay László Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - KDNP- MDF Ollári István Zoltán független jelölt Piffkó Tamás Közérdekû Egyesület - SZDSZ Pósa László Lokálpatrióták Egyesülete Szilágyi Zsolt FIDESZ- NEMZETI FÓRUM- KPE - GPSZ Dr. Vándor Béla Magyar Szocialista Párt Települési kisebbségi jelöltek: Cigány kisebbség: Algács József Balogh Gyula Id. Balogh Gyula Berki Rita Berki Tünde Palóma Berki Vilmos Borsos Andrea Borsos József Kolonics Sándor Kubatov János Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete LUNGO DROM Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség LUNGO DROM Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete LUNGO DROM Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete LUNGO DROM Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség LUNGO DROM Országos Cigány

11 2006. szeptember 14. Gödöllői Szolgálat 11 Görög kisebbség Betyárisz Anita Betyárisz Fotini Izabella Dr. Sztavridisz Alexandra Dr. Sztavridisz Diagórasz Dr. Sztavridisz Diagóraszné Lengyel kisebbség: Kiss Zoltán Mezõvári Ottóné Szabó László Szabó Márk László Wolowiec Andrea Német kisebbség Bara Sándor Bese Gergõ Péter Hermann János Meizner Sándor Meizner Tamás Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete Magyar - Lengyel Pilsudski Történelmi Társaság Magyar - Lengyel Pilsudski Történelmi Társaság Magyar - Lengyel Pilsudski Történelmi Társaság Magyar - Lengyel Pilsudski Történelmi Társaság Magyar - Lengyel Pilsudski Történelmi Társaság Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület Ruszin kisebbség Bárány József Bárány Réka Emese Havassy Marija Szabó Hilda Izadóra Szabó Károly Kompenzációs listák : Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület Ruszin Kulturális Egyesület Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület Ruszin Kulturális Egyesület Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület Ruszin Kulturális Egyesület Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület Ruszin Kulturális Egyesület Hodinka Antal Országos Ruszin Értelmiségi Egyesület Ruszin Kulturális Egyesület Magyar Igazság és Élet Pártja Magyar Szocialista Párt Lokálpatrióták Egyesülete Vállalkozók Pártja FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség - Nemzeti Fórum Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetség - Gödöllõi Polgári Szervezõdés Egyesület Közérdekû Egyesület - SZDSZ - a Magyar Liberális Párt Gödöllõi Lokálpatrióta Klub - Kereszténydemokrata Néppárt - Magyar Demokrata Fórum Gödöllõ, szeptember 12. Dr. Nánási Éva HVI vezetõ LAKOSSÁGI FÓRUM Gödöllő Város Polgármesteri Hivatala tisztelettel meghívja az érdeklődőket a Gödöllő, Grassalkovich kastély és környezete szabályozási tervének lakossági egyeztető fórumára. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Gödöllő Város Önkormányzata árverést hirdet az alábbi építési telek tulajdonjogának megszerzésére Az árverés helye: GÖDÖLLŐ, VÁROSHÁZA, SZABADSÁG TÉR 7., II. EMELET, 229. SZ. HELYISÉG Az árverés ideje: SZEPTEMBER 19. (KEDD) DU. 14 ÓRA A telek ismertetése: A 4190/2 helyrajzi számú, 680 m2 területû, kereskedelmi, szolgáltató gazdasági építési övezetbe sorolt, beépítetlen ingatlan Gödöllõn, a Szabadság út 68. szám alatt található. Az ingatlan közmûvel ellátatlan. A Szabadság út érintett szakaszán elektromos energia, víz, gáz, szenynyvíz és telefon közmûvek találhatóak. Kikiáltási ár: BRUTTÓ FT/M2 (BRUTTÓ FT). AZ ÁRVERÉSRE JELENTKEZÉS FELTÉTELE Bánatpénz címén a megszerezni kívánt építési telek kikiáltási ára 20 %-ának megfelelõ összeg, azaz Ft befizetése a Vagyongazdálkodási Iroda által biztosított csekken és a befizetés megtörténtének igazolása a jelentkezési határidõben. Jelentkezni lehet szeptember 18-án 16 óráig a Gödöllõ Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Irodáján, a II. em sz. helyiségben Tolnai Katalinnál (telefon: 28/ , telefax: 28/ ), aki az érdeklõdõk részére részletes írásos tájékoztatást ad, illetve a telek megtekintésére idõpont egyeztethetõ vele. A megbeszélésen a területre készülő rendezési tervvel kapcsolatosan felmerült kérdéseiket, észrevételeiket kívánjuk Önökkel megvitatni. IDŐPONT: SZEPTEMBER 19. KEDD 17 ÓRA HELYSZÍN: A VÁROSHÁZA FÖLDSZINTI NAGYTERME A Tisza utcai és Szabadság úti Óvoda Szivárvány Gyermekeiért Alapítvány közhasznúsági jelentése Engedély szám:12.pk /2003/2.szám Adószám: A Szivárvány - gödöllõi V. sz. Óvoda gyermekeiért alapítvány Gödöllõ, Tisza utca 4. egyszerûsített beszámolójának mérlege a 2005.évre. adatok ezer forintban Tétel megnevezése Tárgyév 5. Forgóeszközök Pénzeszközök Eszközök (aktívák) összesen Saját tõke/jegyzett tõke Induló tõke/jegyzett tõke Tõkeváltozás/eredmény Tárgyévi eredmény alaptevékenységbõl Források (passzívák)összesen 49 AZ ALAPTEVÉKENYSÉG BEVÉTELEI: támogatói(magán): Ft kamatbevétel: 828.-Ft KÖLTSÉGEK: gyermekjáték vásárlás: Ft egyéb: Ft Az alapítvány évben a közhasznú tevékenység keretében nem nyújtott pénzbeli juttatásokat. Az alapítvány a helyi önkormányzattól, központi költségvetési szervtõl, az elkülönített állami pénzalaptól, önkormányzati társulástól és mindezek szerveitõl támogatást nem kapott. A vezetõ tisztségviselõk 2005.évben juttatásban nem részesültek. Beszámoló a közhasznú tevékenységrõl. Az alapítvány közhasznú minõsítést kapott a Pest Megyei Bíróságtól 2003.június 11-én. Az alapítványi céloknak megfelelõen az óvodáskorú gyermekek nevelését, képességfejlesztését segítõ eszközöket fejlesztettük. A befolyt összegbõl a gyerekek mozgás fejlõdését segítõ udvari eszközöket vásároltunk. Ezúttal szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik adományaikkal, tárgyi felajánlásaikkal, segítségükkel és támogatásukkal hozzájárultak a évi sikeres mûködésünkhöz. Az alapítványi cél megvalósítása érdekében évben folytatja az alapítvány az adományok gyûjtését. Bankszámlaszámunk: Az alapítvány kuratóriuma

12 12 Gödöllői Szolgálat szeptember 14. HIRDETÉSFELVÉTEL VÉTEL! Hirdetési információs szám: 20/ (apróhirdetés) 70/ (keretes hirdetés) Az apróhirdetés ára 20 szóig bruttó 900Ft Hétfõ: óráig K E D D EN N I N C S Ü G Y F É L F O G A D Á S Szerda-csütörtök: óráig Péntek: óráig Lapzártánk minden héten hétfõ 12 óra. Címünk: Gödöllõ, Kossuth Lajos u. 1. (a Petõfi térnél) Telefonon, faxon, levélben, en apróhirdetést nem áll módunkban elfogadni. A lapban megjelent hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk. ÁLLÁS * Gödöllői étterembe konyhai kisegítő nőt keresünk. Tel.: 30/ * Gödöllőn, a Sziget Vendéglőbe szakképzett, gyakorlattal rendelkező szakácsot felveszünk. Tel.: 20/ * Kezdő hentest keresünk élelmiszer boltba. Tel.: 20/ * Gödöllői étterembe takarítónőt keresünk. Tel.: 30/ * Gödöllői étterembe felszolgálót keresünk. Tel.: 30/ * Gödöllőn személy és vagyonőri tanfolyamot indít hatósági és fegyvervizsgával a TESTŐRMESTER Kft. még érettségi nélkül. Részletfizetési lehetőséggel és munkalehetőséggel. Tel.: 30/ * KERTÉSZETEMBE szakképzett, leinformálható, gyakorlattal rendelkező kertészt keresek alkalmazásra. Tel.: 30/ * Gödöllői telephelyű cég gyakorlott varrónőt keres. Egyműszakos munkakörbe, azonnali belépéssel. Érdeklődni a 28/ as telefonszámon 8 órától 15 óráig. * Kerítés felújításához ezermestert keresek. Lehet nyugdíjas is. Tel.: 28/ * Gödöllői sörözőbe gyakorlattal rendelkező pultos hölgyet felveszek. Érdeklődni a 70/ os számon. * Központban működő étterem szakácsot-szakácsnőt keres. Tel.: 20/ , 30/ * SISI SZALON fodrászt és kozmetikust keres! Érdeklődni a 28/ vagy 30/ es telefonszámon. * Masszőrt, pedikűröst, manikűröst és műkörömépítőt azonnal foglalkoztatok. Napfénybolt Gödöllő. Tel.: 30/ * Csontkovácsot azonnal foglalkoztatunk Gödöllőn. Tel.: 30/ * Gödöllői munkahelyre kiemelt bérezéssel kerti kisgépek (kapálógép, fűnyíró, bozótírtó) szervizelésére szakképzett kollégát keresünk. Tel.: 20/ * Gödöllői büfébe fiatal, lendületes női dolgozót felveszünk. Tel.: 70/ * Gödöllői pizzériába év közötti felszolgáló lányokat keresünk jó fizetési lehetőséggel. Tel.: 30/ * Gödöllői pizzériába pizzaszakácsot keresünk jó kereseti lehetőséggel. Tel.: 30/ * Jövedelmező munka korhatár nélkül, kötetlen időbeosztás. Jelentkezni: 70/ * HM ARMCOM ZRt. szakácsot felvesz. Tel.: 30/ * Bejárónőt keresek heti 2-3 napra. Tel.: 30/ * Gödöllői hírlapértékesítő pavilonba munkatársakat felveszünk. Érdeklődni: 20/ * Gödöllői üzletünkbe fiatalos, jó megjelenésű, nyugdíjas nő jeletkezését várjuk munkatársnak. Tel.: 28/ * Némedi Autómosó Autókozmetika gépjárműápolói munkakör betöltésére munkatársat keres felvételre. Gödöllő, Magtár köz 2. Tel.: 28/ * Házvezetőnőt keresünk napi 6-8 órás munkára. Gödöllőiek jelentkezését váruk, jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Tel.: 20/ , 28/ INGATLAN * Gödöllőn - a tévétoronynál - a Perczel Mór u. 103-ban 748nm-es közműves építési telek örök panorámával eladó. Irányár: 13,5MFt. Tel.: 30/ * Gödöllőn a Szilágyi E. u-ban 400 nm rendezett telken családi ház 2 lakással sürgősen eladó. I.lakás:75nm összkomfort, II.lakás:150nm duplakomfort. Lakások saját terasszal, külön közművel és 2 utcára nyíló saját bejárattal rendelkeznek. Összeköltözőknek, üzletnek, irodának ideális. Iár:26,5 M Ft. Érd: * CSALÁDIHÁZ Gödöllő! Kastélyhoz közel, 2005-ben felújított 70m2-es, 2 szobás kis kertes ház, 251 m2-es telken Ft-os irányáron eladó. HÍVJON: TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA * Gödöllő ÚJ TÉGLAHÁZ, Fenyvesben, 150m2 három szoba + Nappalival, 500m2 telken Ft irányáron szerkezetkészen eladó. Kulcsrakész befejezést vállalják. HÍVJON: TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA * CSALÁDIHÁZ, Gödöllő! Kertvárosban SÜRGŐSEN ELADÓ 2003-ban belülről felújított 70 m2-es, 2 szobás, téglaház 670 m2-es telekkel Ft irányáron! HÍVJON: TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA * CSALÁDIHÁZ Gödöllő! Blahán 100m2-es, 4 szobás téglaház 1320 m2-es elvehetetlen panorámás telken eladó Ft irányáron. HÍVJON: TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA * CSALÁDI HÁZ, Gödöllő! Blahán 144m2-es nappali + 4 szobás könnyűszerkezetes ház, beépített konyha,-szobabútorokkal 738 m2-es telken Ft-os irányáron eladó. HÍVJON: TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA * CSALÁDIHÁZ Szada! 2001-ben épült 100 m2-es, duplakomfortos, nappali + 4 szobás 2 szintes téglaház, 918 m2-es telken Ft-os irányáron eladó. HÍVJON: TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA * VÁCSZENTLÁSZLÓ, Családi ház! lakható, 4 szoba + nappali, 2100 m2-es telken, Ft irányáron eladó. Telefon: Sápi Tamás TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA * GÖDÖLLŐ Kastély közelében, m2-es telken, kétszintes, téliesített faházzal a városban egyedülálló Lovarda eladó! Irányár: Ft. HÍVJON: TELEKVADÁSZ INGAT- LANIRODA * ÉPÍTÉSI TELEK Gödöllő-Szada határában: m2-es, a csatornázott Pazsaki úton Ft-os irányáron sürgősen eladó! TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA * ÉPÍTÉSI TELEK SZADÁN a Szőlőhegyen 800 m2 területű saroktelek, villák környezetében, elvehetetlen panorámával! Utcában csatornával! Irányár: Ft. HÍVJON! TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA * Építési telek Gödöllőn! Fenyvesben gyönyörű 500 m2-es telek, kis lakható faházzal. Villany, gáz a házban, víz és a csatorna a telken belül, Irányár: Ft! TELEFONÁLJON MOST! TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA * ÉPÍTÉSI TELEK Gödöllő: Fenyvesben 1180 m2-es, csatornázott utcában, egyedi telek gyönyörű környezetben 30% beépíthető! Irányár: Ft TELEKVADÁSZ KFT * Szadán 1200 m2-es, széles telek 45 m2-es téliesített faházzal eladó. Csendes zsákutcában, gyönyörű parkosított telken, erdőközelben, panorámával. Irányár: Ft HÍVJON! TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA * ÉPÍTÉSI TELEK SZADÁN a Margitán 872 m2 területű, 17m széles, utcában csatornával! Irányár: Ft. HÍVJON! TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA * LAKÁS Gödöllő, Kazinczy körúton egyedi fűtéses, 2 szobás, 61 m2- es téglalakás eladó! Irányár: Ft. Telefon: TELEKVADÁSZ INGATLANIRODA * LAKÁS Gödöllő, Fácán soron 42 m2-es, egyedi fűtésű, első emeleti téglalakás, gyönyörű kerttel, négylakásos társasházban eladó Ft-ért! TELEKVADASZ INGATLANIRODA * Turán a centrumhoz közel, tetőtér beépítésű, szuterénes családi ház eladó. Iá: 13 mft. Tel.: 20/ , 20/ * Eladó Gödöllőn a városközponthoz közel, az Ambrus közben csendes, nyugodt környéken 55 nm-es, 2 szobás, 3. emeleti lakás. I.ár: 14 mft. Tel.: 30/ * Eladó Gödöllőn téglaépítésű, 70 nm-es tornácos parasztház melléképülettel, kis pincével, ásott kúttal, 200 nöl-es telekkel. Gáz, csatorna + ipari árammal. Csendes, nyugodt környéken, a központhoz közel. I.ár: 20 mft. Tel.: 30/ GÖDÖLLÕ, REMSEY KRT 6. Tel: Kertvárosban 111 m2-es, nappali + 3 szobás új ház burkolatok nélkül 26,5 MFt. -Palotakerten 2. emeleti, 44 m2-es, 1,5 szobás lakás 8,9 MFt. -Fenyvesben 600 m2 telken 90 m2-es, 3 szobás tégla sátortetõs családi ház 19,5 MFt. -Máriabesnyõn 502 m2 telken 105 m2-es új ház szerkezetkészen 15,8 MFt. -Peresben 4512 m2 telken 90 m2-es, 2 szobás családi ház 14,9 MFt. -Máriabesnyõn 1092 m2 telken 77 m2- es, nappali + 2 és fél szobás családi ház 10,8 MFt. -Máriabesnyõn 1137 m2 telken 70 m2-es, 2 szobás családi ház 8,5 MFt. -Valkón 175 nöl telken 120 m2-es, 3 szobás családi ház 7 MFt. -Vácszentlászlón 267 nöl telken 100 m2-es, 2 és fél szobás családi ház 7 MFt. -Valkó központjában 2804 m2 építési telek bontandó (felújítandó) házzal 4,9 MFt. Köszönjük, hogy a LIPCSEY Ingatlanirodát választotta! Nyitva: H-P: , Szo: óráig * Gödöllőn, a Királytelep legszebb részén 410 nm-es telken 2004-es építésű, 140 nm alapterületű (nappali, konyha - étkező, kamra, 3 szoba, előszoba, folyosó, 2 fürdőszoba, terasz, garázs) családi ház eladó. Iár: 34 mft. Érd.: 20/ * Gödöllőn, központhoz közel 2,5 szobás összkomfortos ház garázzsal, fúrt kúttal eladó. Iá.: 19 mft. Érd. este: 30/ (vodafone). * Gödöllői lakás eladó. 60 nm, 2 szoba, erkély, tároló, cserépkályha, gázkonvektor, vízóra, alacsony költségek. Tégla épület, 3. emelet. Parkosított, nyugodt környezet, közel mindenhez. Iár: 12,3 mft. Tel.: 20/ * Eladó Gödöllő központjában, 2002-ben épült társasházban, egy 67 m2-es, igényesen kialakított, egyedi fűtésű tetőtéri lakás. Iá.: 18,5 millió Ft. Érd.: 20/ * Gödöllőn a Kazinczy krt. 13. sz. alatt 62 nm-es földszinti, nagy erkélyes, teljesen felújított lakás eladó. Iá.: 12,2 M Ft. Tel.: 20/ * Gödöllő központjában, az Ambrus közben (zöld házban) első emeleti, 43 nm-es felújított lakás eladó. Iá.: 11,7 mft. Tel.: 70/ * Eladó Gödöllő Királytelepi részén egy kétszobás, felújított, 76 nm-es ház 1000 nm-es rendezett telken. Iár: 21,9 mft. Tel.: 70/ * Panorámás, 1200 nm-es telek Gödöllő Erdőszél utcában, 23 m-es utcafronttal, víz, gáz, villany bekötve, eladó. Ár: 10,5 mft. Tel.: 20/ * Gödöllőn, Palotakerti lakótelepen 2. emeleti, 57 nm-es, 2 szobás, parkettás, telefonos, kábeltévés, vízórás, felújított, parkra néző öröklakás eladó. Iár: 11,5 mft. Érd.: 30/ * Eladó Gödöllő centrumában egy 690 nm-es telken lévő, 207 nm beépített alapterületű üzletház, ingatlan, alsó szinten működő üzlethelyiségekkel, felső szinten beépített lakással. Ár: 36 M Ft. Tel.: 70/ * Gödöllőn a Röges utcában összkomfortos (2 fürdőszoba, 2 konyha) 140 nm társasházrész hozzátartozó telekrésszel eladó. Iár: 16,2 mft. Tel.: 20/ * Gödöllőn vagy közvetlen környékén a HÉV vonala mentén, vagy Szadán és Veresegyházon nem forgalmas utcában, jó állapotban lévő családi házat keresünk, biztonságos, nyugodt környéken. 17,5 mft-os irányáron. Tel.: 20/ * Gödöllő, Kazinczy krt-on 62 nm-es, felújított lakás új konyhabútorral eladó. Ár: 11,9 mft. Tel.: 30/ * Sürgősen eladó! 2 és félszobás lakás, erkélyes, 62 nm-es, új nyílászárókkal, teljesen felújított, redőnyös, járólapos, parkettás, beépített konyhabútorral + extrákkal. Kossuth L. u. 3. emelet, zöld övezetnél. Iár: 13,5 mft. Tel.: 30/

13 2006. szeptember 14. Gödöllői Szolgálat 13 * PESTRE KÖLTÖZŐK! X. kerület Mongol utcában 2 szintes 3 szoba + nappali, 2 fürdőszobás, 3. emeleti, társasházi öröklakás garázzsal, tárolóval eladó. Iár: 23,5 mft. Tel.: 30/ * Gödöllő Szent János utcában 3. emeleti 61 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtésű lakás saját pincével eladó. Iár: 12,6 mft. Tel.: , 20/ * Eladó Gödöllőn a Kazinczy lakótelepen 3. emeleti, erkélyes, jó állapotú, konvektoros, külön vízórás, kábeltévés, 61 nm-es, 2 szobás lakás. Iár: 11,8 mft. Érdeklődni lehet: 70/ * Zuglói téglaházban 49 nm-es, 2 szobás, felújított, 4. emeleti lakás azonnali beköltözéssel eladó. Gázkonvektor, klíma, riasztó, telefon, internet, tároló földszinten. Iár: 13,7 mft. Érd.: 30/ * Gödöllőn, Dózsa Gy. út 1-3 alatt 9. emeleti 1,5 szobás lakás sürgősen eladó. Iár: 11,2 mft. Tel.: , 20/ * Gödöllőn a Dózsa Gy. úton 78 nm-es, 2 + félszobás, 1. emeleti, tavaly felújított lakás eladó. Iár: 16 mft. Tel.: 20/ * Gödöllőn Nagyfenyvesben évi építésű hangulatos sorházi lakás új környéken, aszfaltozott utcában eladó. 100 nm, nappali, konyha + étkező, fürdőszoba, kettő wc, kettő háló, padlásszoba, parkosított előkert, hátul kocsibeállási lehetőség. Tel.: 20/ Érdeklődni hétköznap ig vagy hétvégén. Iár: 20 mft. * Gödöllőn a Csanakban, panorámás telken eladó egy 2006-ban épült ikerház fele, 191 nm: 4 háló, gardrób, nappali, konyha, 2 fürdő, garázs, pince. Iá.: 32,9 mft. Tel.: 30/ * Gödöllő Rózsadombján, Máriabesnyőn 17x77 m-es1322 nm belterületi, déli fekvésű telek a Panoráma és Rekettye út sarkánál 12 mft felett eladó. Tel.: 30/ * Gödöllőn eladó-kiadó kastélypark mellett sorházban, déli szélső körbe napozott, 120 nm-es, értékes kertesház. 2 lakószint, 3 szoba, 2 fürdőszoba, konyha, nagy étkező, nagy nappali, fedett erkély, fedett terasz. 90 nm szuterén, benne garázs, raktárak, konditerem, kocsibeálló, 3 parkoló, 20 éves, jó műszaki adottságok, részben felújítva, sok extra, 30 mft felett. Tel.: 30/ * Kartalon sürgősen eladó egy újépítésű másfél szobás családi ház beépített bútorokkal, 850 nm-es telekkel, csendes helyen. Iár: 14,9 mft. Tel.: 70/ * Gödöllőn 560 nm saroktelek eladó, aszfaltos út, kerítés, víz, villany, két nagykapu van, vállalkozásra alkalmas. Nem építési belterület. Tel.: 20/ * Ipartelepen 400 nm épület irodának vagy raktárnak, 2000 nm-es földterülettel ELADÓ VAGY BÉRBEADÓ. Tel.: , 20/ * Kismaros 44 férőhelyes gyermeküdülő eladó. Tel.: , 20/ * Gödöllőn a Kör utcában 1. emeleti 1,5 szobás, 45 nm-es lakás eladó. Konvektoros, vízórás, alacsony rezsijű, iár: 10,3 mft. Tel.: 20/ * Gödöllő központjában, Ambrus közben (zöld házban) 1. emeleti, 43 nm-es, felújított lakás eladó. Iár: 11,7 mft. Tel.: 70/ * Gödöllőn a Szent János utcában 53 nm-es, kétszobás, első emeleti, konvektoros, erkélyes lakás eladó. Iár: 12 mft. Tel.: 30/ * Gödöllő Kazinczy körúton 57 nm-es, felújított, erkélyes, konvektoros, 4. emeleti lakás külön tárolóval eladó. Ár: 11,8 mft. Tel.: 20/ * Gödöllőn Palotakerti 1,5 szobás, 44 nm-es, 2. emeleti, parkra néző lakás tulajdonostól eladó liftes házban. Iár: 8,6 mft. Tel.: 70/ * Gödöllő közelében Domonyvölgyön belterületi panorámás déli fekvésű 2300 nm-es megosztható építési telek felújítható házzal eladó. Tel.: * Gödöllő külterületén 800 nm bekerített fiatal gyümölcsös hétvégi teleknek, befektetésnek eladó. Iár: Ft. Tel.: 20/ * Családi okok miatt áron alul eladó a Gödöllő Perczel Mór utcában összközműves, 1000 nm telek fűthető faházzal. Érd.: 30/ * Belvárosi 2 szobás 65 nm-es, 2. emeleti déli fekvésű, erkélyes öröklakás frissen festve és parkettázva eladó. Ár: 12,5 mft. Tel.: 20/ * Városközpontban Szent István téren 2 szobás (nem egymásba nyíló) erkélyes, berendezett öröklakás hosszú távra kiadó (cégeknek is, számlásan). Tel.: 20/ * 64 nm-es, kétszobás, 2. emeleti lakás eladó a Palotakerten, ár: 11,5 mft. 64 nm-es, félszobás, magasföldszinti lakás eladó az Ambrus Z. közben, ára: 12,5 mft. Tel.: 70/ , 20/ * Palotakerten eladó egy 3.emeleti, 2 szobás, nagy erkélyes, felújított lakás (57 nm) egyedi vízórával, telefonnal, kábeltévével, kábelnettel. Iár: 11,5 mft. Érd.: 30/ * Gödöllőn a Szőlő utcában 2001-ben épült kertes társasházban 90 nm-es, 2 szobás lakás nagy nappalival és étkezővel, parkosított zárt udvarban eladó. Iár: 22 mft. Ugyanitt garázs eladó. Tel.: 20/ , 30/ * Kertvárosban telket vagy bontásra - felújításra szoruló házat keresek. Tel.: , 20/ * Gödöllőn a Paál László közben igényesen felújított, másfél szobás, 4. em. lakás eladó. Iár: 12,4 mft. Tel.: 30/ * Galgahévízen, M3-as autópályához közel 107 nm-es, 4 szoba + nappalis, 2 garázsos családi ház beépíthető telekkel, parkosított kerttel sürgősen eladó. Iár: 24 mft. Tel.: 30/ * Valkón eladó 2 szobás, összkomfortos, felújítandó ház és különálló üzlethelyiség 6,5 mft-ért. Tel.: 70/ * Sürgősen eladó Gödöllő központjában 2 szobás, 56 nm-es, hat hónapja felújított 4. emeleti, erkélyes lakás. Iár: 11,3 mft. Tel.: 20/ * Eladnám vagy elcserélném (gödöllői hasonlóra) budapesti, X. kerületi 2 szobás lakásomat. Zöldövezeti, kéterkélyes, első emeleti. Ára: 11 mft. Tel.: 20/ * Isaszegi 1000 nm-es parkosított, kővel burkolt telken lévő klimatizált 2 szoba + beépített am. konyhás, beépítésre előkészített tetőterű, elektromos kapu + garázsajtós házat eladnánk, vagy értékegyeztetéssel 3-4 szobás Nagyfenyves vagy Alvég területén lévő házra cserélnénk. Tel.: 30/ * Gödöllő Palotakerti lakás, erkélyes, 57 nm-es, kétszobás, parkra néző eladó (kábeltévé, internet, telefon van). Iár: 10,5 mft. Tel.: 20/ * Szadán panorámás, összközművesített, parkosított építési telek alpesi faházzal, ásott kúttal eladó. Iár: 14,5 mft. Érd.: 70/ * Gödöllőn Szőlő utcában 4. emeleti, 2 szobás, 59 nm-es, jó állapotú lakás eladó. Iár: 11,5 mft. Érd.: 30/ * Sürgősen KERESEK félszobás, gázkonvektoros lakást, lehet felújítandó is. Lehet hasonló adottságú családi ház, Felsőpark környékén kis telekkel. Tel.: 30/ * Szent János utcában egyszobás, gázkonvektoros, kertre néző, olcsó rezsijű lakás sürgősen eladó. Iár: 8,6 mft. Tel.: 30/ * Gödöllőn a Kazinczy krt-on 60 nm-es, 2. emeleti, 2 szobás, konvektoros, erkélyes lakás 2 saját tárolóval + közös pincével eladó. Ár: 11,4 mft. Tel.: 30/ , 30/ * Sürgősen eladó Domonyvölgyön 300 nöl hétvégi telek kis tégla házzal! Tel.: * KERESEK egyedi fűtésű, téglaépítésű, 2 vagy félszobás lakást 3. emeletig Gödöllő központjában 13 mft-ig. Tel.: 30/ * Gödöllő Palotakerten, négyemeletes házban magasföldszinti, parkra néző, 57 nm, 2 szobás lakás, erkélyes, vízórás, redőnyös, járólapos, zárható folyosórésszel, tárolórésszel eladó. Tel.: 20/ * Eladó Gödöllő Haraszt elején egy 119 nm-es családi ház 1260 nm telekkel. Érd.: 20/ * Gödöllő legkeresettebb helyén, a Kertvárosban, központhoz közeli, csendes utcában 100 nm-es ház 708 nm-es füvesített kerttel eladó. Idén kívül-belül felújítva: műanyag ablakok, ajtók, újravakolva, tető felújítva, központi fűtés, új burkolatok, külső szinezés. Iá.: 17,9 mft. Tel.: 20/ * Gödöllő legszebb részén a kertvárosban (Kölcsey utcában) 1074 nmes telken 120 nm-es ház teljes közművel eladó. Érd.: 30/ * Gödöllőn eladó újépítésű (nappali + 3 szoba, konyha, 2 fürdőszoba, külön wc, garázs) ikerház fele saját telekkel, tulajdonostól. Iár: 24,4 mft. Érd. 16 óra után: 70/ * Kistarcsán 2004-es építésű lakóparkban 70 nm-es félszobás, étkezős, erkélyes, modern kialakítású lakás beépített konyhabútorokkal eladó. Iár: 16,4 mft. Érd.: 30/ * Eladó Szadán panorámás, 154 nm kétszintes, kétgenerációs, új építésű családi ház két terasszal, garázzsal, 400 nöl parkosított kerttel. Iár: 30,9 mft. Tel.: 70/ * Gödöllőn, kastélyparkra néző, 65nm-es 2 és fél szobás, igényesen felújított, bútorozott, légkondícionált, vagyonvédett lakás hosszútávra kiadó. Érd.: * Gödöllőn eladó egy 140 nm-es 2002-ben igényesen épült két generációnak alkalmas ház 1000 nm-es telekkel. Tel.: 30/ * Gödöllőn az Alvégben eladó egy 130 nm-es, kétszintes, összkomfortos, 3 szobás családi ház, nyugodt csendes környezetben. Iár: 25 M Ft. Érd: (30) * Eladó vagy társasházi lakásra cserélhető 2 szobás, felújított 1071 nm-es parkosított telken lévő máriabesnyői családi ház. A ház alatt 20nm-es pince található, 36nm-es dupla garázs van hozzá építve. Tömegközlekedés, bolt a közelben. Irányár: 17,5 millió Ft. Érdeklődni: * Eladó Gödöllőn, zöld övezetben, nyugodt, csendes környéken új építésű, egyszobás, kertes ház 533 nm-es telken, gondozott kerttel, sok fával. Konvektoros fűtés, fürdőszoba, telefon van, főút, busz, vonat a közelben. Iár: 10,5 M Ft. Érd.: (28) , ill. napközben (30) GÖDÖLLÕI LAKÁSOK: * A Munkácsy utcában 51 nm-es, 1. emeleti, 2 szobás téglaépítésû, egyedi fûtésû, frissen felújított, igényes lakás eladó. Irányár: 12,7 mft. * A Kossuth l. utcában 65 nm-es, 4. emeleti, 2 és fél szobás, erkélyes, felújított lakás eladó. Irányár: 12,5 mft. * A Palotakertben 57 nm-es, 2 szobás, 3. emeleti, felújított lakás eladó. Irányár: 11,7 mft * A Fenyvesben 1246 nm-es telken, most épülõ, 150 nm lakóterületû, alápincézett, garázsos ikerházi lakások emeltszintû szerkezetkész állapotban eladók, októberi átadással. Irányár: 25 mft * A Blaháné úton 2002-ben épült társasházban 110 nm-es elegáns lakás kertkapcsolattal, nagy terasszal, stílusos, beépített bútorokkal, garázzsal eladó. Irányár: 32 mft. * A Palotakertben 44 nm-es, 2. emeleti, 1+fél szobás, egyedi vízórás lakás eladó. Irányár: 9,5 mft. * A központhoz közel 2005-ben épült kétszintes társasházban 3 szoba+nappalis, 94 nm-es lakás garázzsal eladó. Irányár: 25,5m Ft CSALÁDI HÁZAK GÖDÖLLÕN * A Blahán, 1991-ben épült 165 nm lakóterületû, kétlakásos családi ház két garázzsal, melléképülettel, pincével, 1060 nm-es, panorámás telken eladó. Irányár: 33 mft. * A Blahán 747 nm-es parkosított telken 100 nm lakóterületû, 2 szoba + nappalis családi ház eladó. Irányár: 22,5 mft. * Az Isaszegi úton 2880 nm-es gondozott telken 130 nm-es, vállalkozásra is alkalmas, kétszintes családi ház eladó melléképülettel. Irányár: 32 mft * A Blahán 383 nm-es telken 225 nm-es, kétszintes, két lakásból álló családi ház eladó. Irányár: 26,5 mft. * Az egyetemtõl nem messze 820 nmes parkosított telken 250 nm -es, (több családnak is alkalmas), 1986-ban épült, családi ház garázzsal, melléképületekkel eladó. Csereként kisebb családi házat, lakást, telket beszámítanak. Irányár: 38 mft. * A Blahán 1270 nm-es parkosított telken 350 nm-es, háromszintes, nappali+ 5 szobás (garázs, pince, terasz) családi ház eladó. Irányár: 54,5 mft * GÖDÖLLÕN, az Ibolya utcában, 710 m2 közmûvesített telken, 126 m2 lakóterületû, négy szobás, garázsos, családi ház eladó. Irányár: 27 mft * GÖDÖLLÕN, az Antalhegyen 890 nm-es gondozott telken 125 nm lakóterületû, 3 szobás családi ház (dupla garázs, ipari áram) eladó. Irányár: 25 mft * GÖDÖLLÕN 620 nm-es parkosított telken, 220 nm lakóterületû, háromszintes, garázsos, igényes családi ház eladó (úszómedencével, automatalocsoló berendezéssel, szaunával). Irányár: 46 mft. ALBÉRLET GÖDÖLLÕN * A Paál L. közben elsõ emeleti 68 nmes 2+fél szobás, felújított, igényes lakás részben bútorozottan vagy bútorazatlanul szept. 1-tõl hosszútávra kiadó. Irányár: 90 e. Ft/hó + rezsi, kéthavi kaució szükséges. * A Tábornok utcában kétszintes, 120 nm-es, amerikai konyhás, 3 szobás, klimatizált (két fürdõszoba, dupla garázs, rendezett kert) családi ház hosszútávra bérbeadó. Irányár: 100 e. Ft/hó + rezsi, kéthavi kaució szükséges. * GÖDÖLLÕ belvárosában új építésû házban öt szoba + nappalis igényes lakás hosszútávra bérbeadó. Irányár: 150 e. Ft/hó + rezsi, kéthavi kaució szükséges.

14 14 Gödöllői Szolgálat szeptember 14. * Gödöllő Királytelepen eladó egy 2002-ben épült kétszintes családiház két fürdőszobával, nagy terasszal, garázzsal, 1000 nm-es telekkel, ásott kúttal, kiváló közlekedéssel. Tel.: (30) * Városközpontban kétszobás, földszinti, erkélyes lakás eladó. Iár: 11,3 mft. Tel.: 20/ * Gödöllőn a városközponthoz és az épülő termálfürdőhöz közel eladó 140 nm alapterületű, 4 szoba összkomfortos családi ház különálló melléképületekkel, 410 nm-es telekkel. Iár: 22 mft. Érd.: 20/ , 20/ * Eladó Gödöllőn a Kazinczy krt-on 1. emeleti, 2 szobás, 58 nm-es, erkélyes lakás. Ár: 13,2 mft. Érd.: 20/ * Gödöllőn a Remsey krt-on 79 nm-es, 4 szobás, étkezős, erkélyes lakás eladó. Iár: 20,5 mft. Tel.: 20/ , * Gödöllőn, a Szőlő utcában félszobás, amerikai konyhás ebédlős, 69 nm-es, kívül-belül felújított, kábeltévés, vízórás, konvektoros lakás eladó. Tel.: , 20/ * Gödöllőn, központban 69 nm-es félszobás, 4. emeleti konvektoros lakás eladó, esetleg min. 3 szobás családi házra cserélhető értékegyeztetéssel. Iár: 13,3 mft. Tel.: 30/ * Gödöllőn csendes, szép környezetben a Csanakban, újonnan épült házak között 500 nm-es telek (megkezdett építkezéssel) 125 nm alapterületű, megkezdett építkezéssel, pince szint felépítve, érvényes építési engedélyekkel eladó, teljes közmű bevezetve. Iár: 16,5 mft. Tel.: 30/ * Eladó Gödöllő központjában 270 nm-es telken egy 60 nm-es komfortos ház hangulatos előkerttel. Gáz az udvarban. Érd.: 20/ * JÁSZAPÁTIN csendes környéken, centrumközelben aszfaltozott, csatornázott utcában kétszobás, fürdőszobás kőkockaház nagyrészt felújítva (gázszerelés folyamatban) kis telken 4,8 mft-ért eladó. Tel.: 20/ * Gödöllőn az Antalhegyi dombon csendes, nyugodt környezetben eladó 640 nm-es belterületi, panorámás telek, egy új építésű téliesített lakható épülettel. Iá: 10,9 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Gödöllőn az Antalhegyen 96 nm alapterületű, nappali + 2 szobás, 2 fürdőszobás családi ház, 700 nm-es telekkel. Iá: 11,2 mft. Főnix Ingatlaniroda, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 0620/ * Gödöllőn a Kastély park közelében eladó 100 nm alapterületű, 2 + fél szobás jó állapotban lévő családi ház kis pincerésszel, különálló garázzsal, 958 nm-es örökzöldekkel beültetett telekkel. Iá: 20 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Gödöllőn a Harasztban 120 nm alapterületű, nappali + 2 szobás családi ház melléképületekkel, 1200 nm-es telekkel. Iá: 26 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Gödöllőn az Erzsébet-park mellett 4 lakásos társasházban, ben felújított (új nyílászárók, burkolatok) 120 nm lakóterű, nappali + 3 szobás kétszintes lakás pincével, kis kertrésszel. Iá: 23 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Gödöllőn két generáció részére alkalmas 75 nm-es (2 szobás) nm-es (nappali + 2 és fél szobás, tetőteres) külön bejáratú családi ház - külön fogyasztásmérő órákkal - két utcára nyíló telekkel. Iá: 26,5 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Gödöllőn a Nagyfenyvesben 180 nm lakóterű, nappali + 4 szobás kétszintes családi ház nagy teraszokkal, különálló garázzsal, 1100 nmes gyümölcsfás telekkel. Iá: 29 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Gödöllőn az Antalhegyen eladó új építésű, 170 nm alapterületű, nappali + 3 szobás, 2 fürdőszobás szinteltolásos, mediterrán jellegű színvonalas kialakítású családi ház, 430 nm-es parkosított telekkel. Iá: 34,9 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Gödöllőn a Kertvárosban 580 nm-es saroktelken eladó 120 nm alapterületű, nappali + 4 szobás, 2 fürdőszobás, tetőteres családi ház kertkapcsolatos terasszal, garázzsal. Iá: 35 mft. FŐNIX INGATLANIRO- DA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Gödöllőn a Kertváros szívében nappali + 3 szobás, nagyon jó állapotú 140 nm-es kétszintes családi ház 1060 nm-es parkosított telekkel. Iá: 37 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Gödöllőn (Palotakerten) III. emeleti déli fekvésű, 62 nm-es jó állapotú erkélyes lakás eladó. Iá: 11,8 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Gödöllőn a központban magasföldszinti 64 nm-es, 2 nagy szobássá átalakított, jó állapotban lévő erkélyes lakás. Iá: 13,5 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Gödöllő központjában 77 nm-es, 3 szobás, 2 erkélyes lakás. Iá: 16,2 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Gödöllőn a Fenyvesben 1300 nm-es összközműves belterületi építési telek, kis faházzal eladó. Iá: 13,9 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Gödöllőn körpanorámás domboldalon eladó 640 nm-es (20 m-es utcafront) telek. Iá: 6,5 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Szadán 1350 nm-es összközműves belterületi építési telek eladó. Iá: 9,8 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Domonyvölgyben belterületi lakóövezetben eladó 100 nm alapterületű, nappali + 2 szobás családi ház (befejezés előtt álló tetőtérbeépítéssel), 2200 nm-es, lótartásra is alkalmas telekkel. Iá: 17 mft. + mellette eladó 2 db 1100 nm-es építési telek 6-6 mft-ért. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Veresegyházán társasház építésére is alkalmas, 1665 nm-es összközműves építési telek. Iá: 14 mft. FŐNIX INGATLANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * Gödöllőn központhoz közeli 120 nm alapterületű, jelenleg kereskedelmi tevékenységet folytató üzlet, 670 nm-es saroktelken - belső udvari parkolási lehetőség megoldott. Iá: 25 mft. FŐNIX INGAT- LANIRODA, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/ vagy 20/ * ÚJ LAKÁS Gödöllő-Szent Imre utca, 97m2-es, új építésű liftes házban, nappali+3szobás, galériás, erkélyes lakás Ft/m2. INGATLANBANK Major Zoltán * ELADÓ GARÁZSOK! Központban a Kossuth-Szt.Imre sarok, teremgarázsok megvásárolhatók Ár: 2,5MFt/db. INGATLANBANK Major Zoltán * ELADÓ HÁZ Rögesben 90m2-es, 3szobás, parkettás családi ház, 700m2 telekkel. Ár: 16,5MFt INGATLANBANK Major Zoltán * ÚJ HÁZ Úrréti tónál új építésű, ikerház, nappali, 3szoba, garázs, terasz, tókapcsolatos telek (350m2), egyedi gázfűtés, kandalló, igényes burkolatok. Ár: 42,5MFt INGATLANBANK Major Zoltán * ÚJ HÁZ Kertvárosban új építésű-ikerház, 1nappali, 3 szoba, garázs, terasz, telek ( m2), egyedi gázfűtés, igényes burkolatok. Ár: 36,5MFt INGATLANBANK Major Zoltán * ÚJ HÁZ Csanakban, erdő mellett, újépítésű 180m2-es családi ház, 2nappali, 3szoba, garázs, terasz, 1087m2 telek, egyedi gázfűtés. Ár: 34MFt INGATLANBANK Major Zoltán * IKERHÁZ Csanakban, 2004-es építésű 140m2-es családi ház, nappali+3 szoba, garázs, 410m2 telek, egyedi gázfűtés, igényes burkolatok. Ár: 34MFt INGATLANBANK Major Zoltán * IKERHÁZ Gödöllő-Kertváros, 76m2-es felújítandó, ikerházi lakás, nappali+2szoba, gáz fűtés, garázs, gondozott, 300m2-es telekrész. Ár: 17MFt INGATLANBANK Major Zoltán

15 2006. szeptember 14. Gödöllői Szolgálat 15 * LAKÁS Gödöllő-központjában u ben épült teraszos, 78m2-es lakás, nappali+2 szoba. Ár: 22,8MFt INGATLANBANK Major Zoltán * TELEK Gödöllő-Bethlen u. 400m2-es építési telek 70m2-es bontandó házzal. ÍRÁNYÁR: 13,9MFt INGATLANBANK Major Zoltán * ÚJ IKERHÁZ- Gödöllő-Kertváros igényes építésű, panorámás, 152m2-es ikerház, nappali+terasz, konyha, étkező, zuhanyzó+wc, 3 hálószoba, fürdőszoba, 2 terasz, garázs, tároló. Ár: 36MFt INGAT- LANBANK Major Zoltán * ÚJ ÜZLETHELYSÉG ELADÓ Gödöllő-központi, új építésű 136m2- es üzlet. Befektetők részére üzemeltetővel együtt is átvehető. INGAT- LANBANK Major Zoltán * ÚJ ÜZLETHELYSÉG ELADÓ Gödöllő-Központi új építésű, 72m2-es üzlet eladó. INGATLANBANK Major Zoltán * ÚJ ÜZLETHELYSÉG ELADÓ Gödöllő-Központ, 156m2-es üzlet, bérlőkkel, eladó. INGATLANBANK Major Zoltán ALBÉRLET * KIADÓ LAKÁS Gödöllő-Központ, II. emeleti, 85m2, 1nappali+2szobás, erkélyes bútorozott lakás kiadó. INGATLANBANK Major Zoltán * KIADÓ ÚJ LAKÁS Gödöllő-Szent Imre Házban II. emeleti, liftes, 65m2, 2szobás, teraszos parkettás egyedi fűtésű modern lakás Ft-ér kiadó. INGATLANBANK Major Zoltán * Albérleti szoba társbérletben kiadó egyetemisták részére Gödöllő belvárosában. Telefon: 20/ * Egyetemista lány albérlőtársat keres a Szent János utcában. Tel.: 20/ * Gödöllőn, a Kossuth L. utcában, közel az Erzsébet parkhoz, 2 szobás lakás, lányok részére szeptembertől kiadó. Havi 50 ezer Ft + rezsi + 1 havi kaució. Tel.: 30/ * János utcában 60 nm-es, kétszobás, parkettás, konvektoros lakás hosszú távra kiadó. Tel.: 20/ * Gödöllő belvárosában (az OTP épületében) 44 nm-es, 7. emeleti, klímás lakás igényes albérlőnek hosszú távra kiadó. A lakás csendes, bútorozott, gépesített, amerikai konyhás, nemrég lett teljesen felújítva. Ára: 60 eft/hó + rezsi. 3 hónap kauciót kérek. Tel.: 70/ * Erzsébet park közelében 2,5 szobás, 1. emeleti, egyedi vízórás, gázkonvektoros lakás bútorozatlanul, hosszú távra kiadó. Tel.: 30/ , 30/ * 2,5 szobás lakás hosszú távra kiadó Gödöllőn. Tel.: 20/ * Gödöllőn a Fenyvesben hosszú távra kiadó 45 nm-es házrész külön bejárattal, alacsony rezsivel. Bérleti díj + 2 havi kaució szükséges. Érd.: 30/ * Első emeleti, kétszobás, kis rezsis lakás kiadó. Tel.: 20/ , 20/ * Kiadó Gödöllő Blaháné útján nm-es családi ház 2350 nm-es kerttel. A 90 nm-es külön bejáratú önálló lakás bútorozott, azonnal beköltözhető. A 100 nm-es külön bejáratú irodának kialakított rész felújítása most fejeződik be: padlófűtéses, számítógépes hálózattal, opcionálisan riasztóval, klímával, stb ellátott. A 110 nm-es padlástér beépítetlen. Bérleti díj: iroda 150 eft + rezsi + 3 havi kaució. Lakás 85 eft + rezsi + 3 havi kaució, teljes ingatlan 220 eft + rezsi + 3 havi kaució. Érd.: 20/ * Gödöllőn központban csendes, napfényes, parkra néző, felújított 57 nm-es nagyerkélyes, konvektoros, kétszobás, étkezős konyhabútoros lakás eladó nagy saját tárolóval. 12 mft. Tel.: 20/ * Központban a Szent István téren 64 nm, 2 nagyszoba, összkomfortos albérlet kiadó. 5 férőhelyes. Havi Ft + rezsi, 1 hó kaució szükséges. Tel.: 28/ , 20/ * Egyszoba összkomfortos, földszintes, gázkonvektoros lakás azonnali beköltözéssel kiadó a Szabadság út 19-ben. Érdeklődni lehet: 30/ * Kétszintes, 3 hálószobás sorház rész kiadó, gázfűtéses, 2 fürdőszobás, azonnali beköltözési lehetőséggel. Érdeklődni lehet: 30/ * Gödöllő Kazinczy krt. 10., 2. emeleti, teljesen felújított (műanyag ablakok) lakásomat kiadom igényes, nem dohányzó részére Ft + rezsi, 2 havi kaució. Garázs is van: Ft/hó. Tel.: 20/ * Kertes családi házban, 5 percre az egyetemtől 2 nem dohányzó diáklány részére albérlet kiadó. Érd.: 28/ * Főbérlő nélküli ház, lakás kiadó egyetemisták részére Gödöllő belvárosában. Tel.: 20/ , 28/ * Kétszintes családi ház alsó szintje 60 eft + rezsiért kiadó. Tel.: 30/ * Szoba kiadó a Palotakerten rezsivel együtt havi 35 eft + 1 havi kaució, okt. 1-től. Csak hölgyek jelentkezését várom. Tel.: 30/ * János utcában 2 szobás, felújított lakás hosszú távra kiadó. Érd.: 20/ * Családi házba 2 egyetemista fiú 2 bérlőtársat keres Gödöllő Kertvárosában. Tel.: 28/ , 20/ * Vácszentlászlón frekventált helyen 3 szobás családi ház kitűnő állapotban hosszú távra kiadó. 21 méter melléképület, ipari tevékenységre külön is kiadó. Tel.: 30/ * Gödöllőn a Kossuth L. utcában első emeleti 55 nm-es, 2 szobás lakás hosszú távra kiadó. Kaució szükséges. Tel.: 70/ * A tavaknál Gödöllőn kétszobás ház nagy kerttel, garázzsal hosszú távra kiadó. Tel.: 30/ * Gödöllőn, 65nm-es, Kastélyparkra néző, 2 és fél szobás, igényesen felújított, bútorozott, vagyonvédett, klimatizált lakás hosszútávra kiadó lakás vagy iroda céljára. Érd.: 20/ * Gödöllőn, kastélyparkra néző, 65nm-es 2 és fél szobás, igényesen felújított, bútorozott, légkondícionált, vagyonvédett lakás hosszútávra kiadó. Érd.: 20/ * Gödöllőn buszmegállótól 5 percre, vonattól 10 percre külön bejáratú szoba egyetemista lánynak kiadó. Havi 40 eft + 2 havi kaució. Tel.: 20/ * Kiadó Gödöllőn, kertvárosi környezetben egy kétszobás, önálló kertesház. Érd.: 70/ * Gödöllőn a Szabadság téren kettő és félszobás lakás bútorozottan, hosszabb távra kiadó. Feltételek: 55 eft/hó bérleti díj + rezsi eft kaució. Tel.: 20/ , 20/ , 28/ * Kiadó Gödöllő központjában 30 nm-es, egyszobás, berendezett földszinti lakás. 45 eft + rezsi + 2 hónap kaució. Érd.: 30/ * Egyetemtől 10 percre konvektoros, parkettás, belvárosi lakásba, külön szobába fiú bérlőtársat keresek. Tel.: 30/ , 20/ * Gödöllő központi részén 1,5 szobás, konvektoros, részben bútorozott lakás kiadó. Tel.: 30/ KIADÓ * Iroda- és raktárhelyiségek, szabad területek kiadók Gödöllőn az autópálya közvetlen lejáratánál. Tel.: 28/ , 30/ * Óriási pince műhelynek, garázsnak, üzletnek kiadó. Szabó József. Tel.: 28/ * Gödöllő központjában raktárhelyiség olcsón kiadó, 40 nm, száraz, fűtött. Tel.: 30/ * Gödöllő Kossuth L. utcai üzletsoron 100 nm földszint + 50 nm tetőtérből álló, első-hátsó bejáratú üzlethelyiség jó parkolási lehetőséggel (előtte-mögötte) hosszú távra kiadó. Ugyanitt 50 nm-es helyiség bérbeadó. Tel.: 30/ * 20 nm-es üzlethelyiség a Szent János utca elején kiadó bármilyen célra. Tel.: 20/ * Garázs kiadó! Gödöllő Kossuth L. utcában 2 autóbeállásra alkalmas ikergarázs kiadó, esetleg raktárnak is. Tel.: 30/ Apróhirdetés felvétele Gödöllőn, a K ossuth L. u. 1. alatt A GÖDÖLLŐI GÖRÖG KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SZERETETTEL MEGHÍV KICSIKET ÉS NAGYOKAT A GÖRÖG NEMZETI ELLENÁLLÁS OHI ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ GÖRÖG ESTRE Kapunyitás: szeptember 23., szombat, 18.30, Megnyitó: 19 óra Helyszín: Petõfi Sándor Mûvelõdési Központ (2100 Gödöllõ, Szabadság út 6.) A rendezvényt megnyitja: Dr. Sztavridisz Diagórász, a Gödöllõi Görög Kisebbségi Önkormányzat elnöke Program: HÉLIOS görög néptáncegyüttes elõadása MASKARADES zenekar húzza a talpalávalót görög étel- és italkülönlegességek görögtánctanítás éjfélig tartó mulatság Belépődíj: Felnõtteknek 1000 Ft Nyugdíjasoknak és diákoknak 500 Ft Jegyek a helyszínen kaphatók! A rendezvény fõvédnöke: Dr. Gémesi György, Gödöllõ polgármestere

16 16 Gödöllői Szolgálat szeptember 14. Gödöllőre érkezik a roadshow A Szent István Egyetem az utóbbi idõben több mint 1 milliárd 750 millió forintnyi uniós pályázati bevételt könyvelhetett el. A Nemzeti Fejlesztési Terv projektjeit bemutató roadshow szeptember 22-én érkezik Gödöllõre. A déltuán 2-tõl 7-ig tartó ingyenes rendezvényt a Regionális Fejlesztési Operatív Program (ROP) támogatja, itt számolnak be az intézmény fejlesztéseirõl is. EU-sátor, EU-tanóra, uniós játékok, gyereksarok, kézmûves foglalkozás és zenés produkciók is várhatók a belvárosi rendezvényen. A ROP által biztosított forrásokból az intézmény két projektje kapott támogatást. A Közösségi Tanulás és Önkéntes Központ létrehozásának célja, hogy újító módszerekkel tegye szorosabbá az egyetemi-, a köz-, a civil- és a magánszféra, valamint a Közép-Magyarországi Régió közösségeinek kapcsolatát. A másik pályázat a Környezettudatos felsõoktatásból komplex szemlélettel a munka világába címet viselte. Ennek során 120 egyetemi hallgató részesül szakirányának megfelelõ 4 hónapos szakmai gyakorlatban. * Kiadó 30 nm üzletek Grassalkovich u. elején, Fornetti is átvehető. Tel.: 70/ , 28/ * Gödöllő központjában, szabadság téren lévő üzletsoron, jelenleg zálogházként üzemelő 56 nm-es üzlethelyiség padlófűtéssel hosszú távra kiadó. Érd.: 28/ , 28/ , 30/ * 20 nm üzlethelyiség főútvonal mellett lévő üzletsoron, forgalmas helyen kiadó. Érd.: 20/ SZOLGÁLTATÁS * Gyorsszolgálat! Hűtőgép, klímagép, villanybojler, villanyszerelés 0-24-ig, 2 órán belül. Tel.: 30/ * Gyorszolgálat! 0-24-ig duguláselhárítás vomával, korszerű gépparkkal. Víz-gáz-fűtésszerelés. Tel.: 70/ * UTÁNFUTÓKÖLCSÖNZÉS. TEL.: 20/ * Megbízható brigád vállalja családi házak teljes körű kivitelezését, lakások felújítását (kőműves munkák, burkolás, gipszkarton szerelés, dryvitolás, festés). Hívjon bizalommal! Tel: 20/ * Gödöllői Hibaelhárító Szolgálat! Csapok, wc-tartályok javítása-cseréje, csőtörés javítása, víz-fűtésszerelés. Tóth László. Tel.: 30/ * Gépi kaszálást, illetve kertészeti munkákat vállalok rövid határidőn belül. Tel.: 70/ * Szobafestést, mázolást, tapétázást, esetleg márvány hatású festést, belső dekorpucolást vállalok garanciával. Megegyezés szerinti áron. Tel.: 20/ * TALPBETÉT készítés EGYEDILEG számítógépes lábvizsgálattal! Gödöllő, Szabadság u. 11. (a buszpályaudvarral szemben). Tel.: 20/ , * Palatetők átfedése, színes, mintás, bitumenes, alpinlemezzel, bontás nélkül! Tel.: 30/ * Kőművesmunkát olcsón, garanciával vállalunk. Tel.: 20/ * KERTGONDOZÁS: sövénynyírás, bozótírtás, fűnyírás, gyepszellőztetés és egyéb kerti munkák. Lelkiismeretes, alapos, megbízható munka rendszeresen és alkalmanként is. Tel.: 30/ , 30/ * Kertépítés, karbantartás, füvesítés, fakivágás, bozótírtás, kaszálás. Malomtó Kft. Tel.: 30/ * Gyógylábápolás, tyúkszem, szemölcs, bőrkeményedés, vastag gombás, benőtt köröm szakszerű kezelése, ápolása. Talp masszázs. Fényterápiás kezelés, teljes színskála. 25 év szakmai háttér! Pedikűr Szalonom: Gödöllő, Szabadság u. 13, a buszpályaudvarral szemben! Bejelentkezés: Tel.: 20/ Óvakodjon a házaló engedély nélkül dolgozó kontároktól. Bárándy József. * TELEKTISZTÍTÁS, FAKIVÁGÁS. Tel.: 30/ * Keresek elemes bútorok szét- és összeszerelését, költözés utáni barkácsmunkák végzését vállaló ezermestert októbertől. Kéményes és parapetes konvektorok, bútorok eladók. Tel.: 30/ * Adótanácsadást, könyvelést vállalunk kis és középvállalkozásoknak. Internetes adóbevallások készítése. Tel.: 30/ , 28/ * Kőműves-burkoló-ácsmunkák vállalása. Lakásfelújítás, családi házak építése. Tel.: 30/ * Teljes körű épületgépészeti munkák, tervezéstől a kivitelezésig. Víz-, gáz-, központi fűtésszerelés, csatornabekötés. Tel.: 20/ , 28/ * Érettségizett nem italozó, leinformálható férfi ház körüli munkát vállal. Kertépítés, földmunka, kerítések készítése, javítása, festése, szennyvíz bekötés, lambériázás, parkettázás, stb. Sokmindenhez értek. Tel.: 30/ * Vállaljuk udvarok rendbetételét, kiszáradt fák kivágását, telektisztítást, teljes körű takarítást, egyben a szemét elszállítását. Házak bontása, teljes körű takarítása. Tel.: 30/ * Tanácstalan? Pénzre van szüksége, de nem tudja melyik bankhoz forduljon? Nincs ideje hitelét intézni? Díjmentesen segítünk önnek! Telefonáljon! 28/ , 20/ OKTATÁS * ANGOLBÓL közép és felsőfokú nyelvvizsgára kislétszámú csoportok indulnak szeptembertől. Egyéni órák délelőtt. Takárné Bacsó Márta. Tel.: 28/ ; 30/ * STUDIO ONLINE NYELVISKOLA ELŐBEIRATKOZÁS SZEP- TEMBER 15-IG. AKI EDDIG LEKÖTI A KÍVÁNT TANFOLYAMOT, ANNAK 20% KEDVEZMÉNYT ADUNK A TANFOLYAM ÁRÁBÓL. ANGOL, NÉMET, OLASZ, FRANCIA, OROSZ ÉS SPANYOL CSO- PORTOS ÉS EGYÉNI NYELVÓRÁK. ÁLTALÁNOS ÉS NYELV- VIZSGÁRA, ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOK. AZ EGYÜTT IRATKOZÓK FEJENKÉNT ANNYISZOR 5 % KEDVEZ- MÉNYT KAPNAK, AHÁNYAN IRATKOZNAK (TEHÁT 5 EMBER PÉLDÁUL FEJENKÉNT 25 %). RÉSZLETEKÉRT KERESSE ÜGYFÉLSZOLGÁLATUNKAT: 20/ GÖDÖLLŐ, ÁLLO- MÁS TÉR 5. A VASÚTÁLLOMÁSSAL ÁTELLENBEN. * Diplomás nyelvtanárnő gyermekek tanítását vállalja németből, kedvezményes áron. Az első konzultáció ingyenes! Tel.:20/ * Földrajzból és angolból egyetemista gyerekeket korrepetál. Tel.: 20/ * Angol egyéni és kiscsoportos órák kezdőtől felsőfokig, délelőttönként. Üzleti angol. Nyelvvizsga felkészítés. Fordítás. Tel.: 28/ , 30/ * Végzős egyetemista angolból korrepetálást, felkészítést vállal. Órák egyéni szintre szabva. Ha nyelvvizsgára készülsz vagy nyelvtani rendszerezésre/ismétlésre van szükséged, akkor hívj. Mobilis vagyok. Telefonszámom: 20/ * Matematika korrepetálást, középiskolai- és egyetemi felvételire, érettségire való felkészítést vállal tapasztalt gimnáziumi tanár. Tel.: 20/ (du), (este) * Német oktatás egyéni céljaidhoz! Gyorsan, hatékonyan, rugalmas időbeosztásban. 90 perc 2500 Ft. Tel.: 30/ * Taichi oktatás indul Gödöllőn. Érd.: 20/ Bálint Krisztina. * WOMEN TODAY. Nyelvtanfolyam jellegű angol nyelvű beszélgetőkörök középszinttől felsőfokig. Practice makes perfect. Gyarapítsa nyelvtudását! Tel.: 20/ * Angoltanár nyelvvizsgára felkészítést vállal. Tel.: 20/ , 28/ * Hétvégi, intenzív önismereti tréning Gödöllőn, pszichológus vezetésével szept Érd.: 20/ , Létay Adrienn * Az AeroKid Sport Dance Klub tanárok, óvónők, edzők jelentkezését várja sport-tánc foglalkozások vezetéséhez, gyermekek számára. A jelentkezők képzésen vehetnek részt, mely után munkalehetőséget, csoportot biztosítunk. Táncklubok, egyesületek jelentkezését is várjuk! 20/ , * Vállalom alsótagozatos illetve 5-6. osztályos gyermekematematika korrepetálását! Tel.: 30/ * Egyetemista lány általános iskolások korrepetálását vállalja. Tel.: 20/ * ÚSZÁSOKTATÁS. Gyermek és felnőtt úszásoktatás Valkón, az általános iskola tanuszodájában. Érd.: Hamar Judit úszásoktató (a du-i órákban) 20/ * FESTÉSFOGLALKOZÁS felnőtteknek az Árnika Központban mentálhigiénés, önismereti jelleggel. Csoportok: 1. Férfiminőség - női minőség - tapasztalások a művészeti munkán keresztül. 2. A természet színei és a lélek kapcsolata. Információ: Ujvári Éva: 20/ , 28/ ADÁS-VÉTEL * Nagyméretű ágyneműtartós franciaágy 20 ezer Ft-ért eladó. Tel.: 20/ * Eladók: kétrészben nyitható, ülő-fekvő, ágyneműtartós rekamié (15 ezer Ft), 45 x 95 cm-es ágyneműtartó (3 ezer Ft), 30 x 60 cm-es faliszekrény (3 ezer Ft), 70 x 70 cm-es fiókos-polcos faliszekrény (4 ezer Ft), 40 x 96 cm-es gyermek íróasztal (3 ezer Ft), 90 x 90 cm-es zöld, polcos rakodószekrény (4 ezer Ft), kárpitozott székek (500 Ft/db), bambuszredőnyök: 2 db 60 x 155 cm (500 Ft/db) és 2 db 150 x 170 cm-es (1 ezer Ft/db), aranybarna színben komplett reluxák: 2 db 66 x 125 cm-es (1500 Ft/db), 1 db 66 x

17 2006. szeptember 14. Gödöllői Szolgálat cm-es (2 ezer Ft), 1 db 110 x 130 cm-es (3 ezer Ft), 1 db 120 x 120 cm-es (3 ezer Ft) és 2 db 126 x 126 cm-es (4 ezer Ft/db). Tel.: 20/ * Eladók: automata japán fényképezőgép (15 ezer Ft), szobai taposó kondigép (4 ezer Ft), 70 cm-es neoncsöves lámpa (1500 Ft), 80 x 30 cm-es kétrészes, szennyesruhatartó (2 ezer Ft), 4 db 150 mm-es gumírozott kerék (1 ezer Ft), 4,5 x 9,5 x 450 cm-es padló (1 ezer Ft), 60 x 80 cm-es egytálcás szárítós króm mosogató (2 ezer Ft), gurulós fém TV-állvány (5 ezer Ft), 2 db, új, 2 x cm-es, és 1 db 84 cm-es világosbarna polcdeszkák (1 ezer Ft). Tel.: 20/ * ELADÓ HASZNÁLT MOBILTELEFONOK: Nokia 6100 (Pannon) 8000 Ft, Nokia 6220 (kártyafüggetlen) Ft, Nokia 6230i (kártyafüggetlen) Ft. Tel.: 20/ * Eladó 3 db FÉG F8-as, egyenként 5,8 kw-os, működőképes, jó állapotban lévő konvektor. Ár megegyezés szerint. Érd.: 20/ , 20/ , 28/ * FÉG C21 felújított cirkó 50 eft, 7 db öntött vas radiátor 35 eft-ért eladó. Tel.: 30/ * Beretta Smart 24 fali cirkókazán félévesen, újszerű állapotban átalakítás miatt eladó. Tel.: 20/ * Páncéltőkés pianínó gyönyörű állapotban eladó. Ár: 160 ezer Ft. Tel.: 20/ * Jó állapotban lévő 180 x 200-as zöld bársonyhuzatú franciaágy eladó. Iár: 25 eft. Érd.: 30/ * Taekwando ruha 9-13 éves gyermekre eladó. Hozzá fejvédő, mellvédő, könyökvédő. Egyben 12 eft. Tel.: 70/ * Fekete zongora, bécsi mechanikás, páncéltőkés, jó állapotú eladó. Tel.: 20/ * Bontott válogatott, tisztított, nagy méretű kalapácsos tégla eladó. Tel.: 28/ * Kifogástalan állapotú és minőségű ruhásszekrény (hálóba, nappaliba) cseresznyéből, antikolt réz gombokkal eladó. Érd.: 30/ * Vinyiszto vegyes tüzelésű kazán jó állapotban eladó. Ár: Ft. Tel.: 20/ * Kifogástalan állapotú és minőségű komplett előszoba bútorzat (ruhásszekrény, cipőtartó, előszobaasztal, tükör) antikolt réz fogókkal, akasztókkal eladó. Érd.: 30/ * Használt konyhabútor tűzhellyel olcsón eladó. Érd.: 30/ * Angol mechanikás zongorát keresek, fizetés - szállítás azonnal. Tel.: 28/ , 20/ * Alapfeltöltéshez keresek földet! (Kb. 40 köbm.) Tel.: 70/ * Eladó kb 50 l-es szőlőprés. Érd.: , 20/ * Siesta gázkályha palackkal eladó. Tel.: 30/ * Pierre Cardin babakocsi eladó. Nagy bolygóskerekű, állítható tolókarral, 3 pozícióba dönthető, lábzsákkal, pelenkázó táskával. Tel.: 20/ * Fenyőfa bútorok eladók: jó állapotú emeleteságy, 80 x 80- as étkezőasztal, könyvespolcok, szekrény. Érd.: 20/ * Jó minőségű bontott gázkonvektorok eladók. Tel.: 20/ * Használt gyerekszoba szekrények, íróasztalok ingyen elvihetők. Tel.: , 20/ * Gyerekágy (15 eft), babakocsi gyereküléssel (10 eft), babakocsi (5 eft), Römer King gyerekülés (15 eft) eladó. Tel.: 30/ * Laptop eladó! HP compaq 6000, pentium 4. Szép állapotú, angol billentyűzet. Ár: Ft. Tel.: 20/ * Építkezésből maradtak és eladók a következő dolgok: 4 tekercs üvegszálas tapéta Ft/db, bontott tetőcserép 25 Ft/db, bontott kúpcserép 200 Ft/db, bontott ikersejt tégla 25 x 12 x Ft/db, új spanyol padlólap 28 nm 2500 Ft/nm, és egy Hajdú keverőtárcsás mosógép. Tel.: 20/ * Ariston mosószárítógép áron alul, fekete szekrénysor vitrines, Renault Scenic hátsó üveg, Orion hangfalszett dvd lejátszóhoz féláron eladó. Tel.: 70/ * Eladó nyugat tuja 60 cm-120 cm-ig Ft-ig, hibiszkus 60 cm-120 cm-ig Ft-ig, lila akác 600 Ft. Tel.: 20/ * Hálószobabútor 7 részes, jó állapotú és 4 db 190 cm és 1 db 125 cm külső redőny + 30 db ablakszárny megegyezés szerint, olcsón eladó. Tel.: 70/ * Eladó jó állapotban lévő CAM típusú nagykerekű drapp babakocsi, ikerjáróka, babaülőke, 4 m-es fehér egyedi készítésű szekrénysor költözés miatt. Tel.: 30/ * Eladó egy faragott kistükör 20 eft, fém létra szinte új, 11 fokos 3,3 m hosszú, 17 eft, 120 l-es bojler 3 éves szinte új 15 eft, egy másik tükör akasztókkal közlekedőbe való, alul polccal, zárt, 10 eft. Tel.: 70/ JÁRMŰ, ALKATRÉSZ * Eladó 4 db NIVA aszfaltgumi, egy gyorsdaraboló, valamint MF-70-es utánfutó felújítva. Tel.: 20/ * Eladó Polski Fiat, évjárat: 1990, műszaki + zöldkártya érv július. Tel.: 70/ * Eladó Kia Sepia 1500 köbcm, benzines, 1998 évjáratú személyautó 2008-ig érvényes műszaki és zöldkártya ( km). Elektromos ablak, riasztó, vonóhorog, elektromos antenna, központi zár. Ár: 730 ezer Ft. Tel.: 20/ * Eladó egy Aprilia SR70-es robogó kifogástalan állapotban. Ár: 150 ezer Ft. Tel.: 30/ * Suzuki Swift 1000 GL, 5 ajtós, 3 éves személygépkocsi ezüstmetál színben,17500 km-rel, újszerű, megkímélt állapotban, magnósrádióval, tehermentesen eladó. Hasonló korú, kevés km-rel szgk. csere is érdekel. Iár: Ft. Érd.: 28/ , 28/ , 30/ TÁRSKERESÉS * Társtalan? Magányos? Segítek pár- és baráti kapcsolatok kialakításában. 30-as, 40-es urak, as hölgyek nálam már várják a hasonló korosztályúakat. Bizalmas, diszkrét közvetítés. Hívjon bátran: 20/ , 30/ , 70/ ÁLLAT * Elveszett egy 3 hónapos, koromfekete kiskandúr, három kisgyerek várja. A becsületes megtalálónak jutalom. Tel.: 28/ , 30/ Árpád u. 10. * Hawannes Bichon fajtatiszta kiskutyák törzskönyv nélkül, oltásokkal eladók. Tarka, fehér-fekete színben. Iár: 35 e Ft/db. Érd.: 28/ , 20/ * Fajtatiszta fekete puli kölykök törzskönyv nélkül, oltva, oltási könyvvel eladók Gödöllőn. Tel.: 30/ EGYÉB * Kedves Érdeklődők! A csömöri virágszőnyeges Úrnapi körmenet dvd-n megvásárolható. A szombati koszorúkötés, oltárállítás, a vasárnapi útdíszítés és a körmenet látható a dvd-n. Ára: 2000 Ft. Tiszai Árpád, 20/ * Mézakció Gödöllőn! Export minőségű akácméz 900 Ft/kg, vegyes, hárs, selyemfű méz 600 Ft/kg áron. 3, 7, 15 kg-os kiszerelésben eladó. Tel.: 28/ * LÁSSANAK CSUDÁT! Ismerkedjenek meg a Levegő Táltosparipáival, a POSTAGALAMBOKKAL! Gyermekeknek, felnőtteknek az állomány megtekinthető. A versenyeken szurkoljunk együtt nekik! Érdeklődjön bátran! Szili Péter: 28/ , 70/ Szeptember 9-én 130 km, 16- án 160 km, 23-án 210 km, 30-án 315 km.

18 18 Gödöllői Szolgálat szeptember 14. XVI. Gödöllői Borsodi Sörfesztivál Futottunk, vívtunk, kergettük a labdát A gödöllői sörfesztiválnak évről-évre elmaradhatatlan részét képezi a folyékony kenyéren és a zenén kívül a sportolási lehetőség. A három napos rendezvényen a szervezők igyekeztek változatos programot összeállítani az érdeklődőknek. Vívás anno és most A kardforgatók közül a GEAC vívói szerepeltek és adtak nagy sikerû ízelítõt vívótudományukból. A mûsort és a mérkõzéseket Navarrete József vezette le. Sztárvendégként szerepelt Nemcsik Zsolt, és a Vasas Junior csapata. A nézõk többek között a vívás alaplépéseit kaszkadõr vívó tette még élvezetesebbé, akik a középkori bajvívásból adtak némi ízelítõt. Sörömfoci a kisműfüvön A labdarúgást a három a három elleni mûfüves focitorna ága képviselte. A szombati eseményen tíz csapat vett részt és a tízperces mérkõzéseken rengeteg gólt láthattak a kíváncsi nézõk. A Joga Bo- Akcióban I. ennek ellenére izgalmas és hajtós meccseket produkáltak a játékosok. Elsõ helyen a Zöld Sasok kistarcsai formációja végzett, megelõzve az Isaszegrõl érkezett Ziccer csapatát. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a gödöllõi Matball, míg a negyedik helyen a Futstar csapata végzett. Sörfesztivál futás A 2 kilométeres Borsodi futóverseny rengeteg résztvevõt vonzott, köszönhetõen többek között a jó idõnek is. A szombaton megrendezett sporteseményen 234-en Soós Lászlóné, a Petőfi iskola igazgatója zött Zsíros Zsanett, Kiss Tünde, Tiborcz Nikolett volt az elsõ három helyezett. A 10 évesek alatti kategóriában Kovács Emma gyõzött, õt Szmrtyka Júlia és Seregi Dominika követte Vívás régen... Akcióban II. ismerhették meg, majd fõmûsorszámként a tavalyi junior csapatbajnok GE- AC, és a második helyezett Vasas állt pástra egy barátságos asszó erejéig. A tavaszi bajnoki döntõben a GEAC vívói nyertek két találattal (45-43), most viszont a Vasas vissza-...és ma vágott a döntõben elszenvedett vereségéért, és hasonló arányban múlta felül a Gödöllõi EAC vívóit. A nagy sikert kiváltó mûsort két nito szabályai szerint játszott mérkõzéseken két ötös csoportban küzdöttek a csapatok és baráti társaságok. A végeredmény mellékes volt, de vettek részt összesen, ami az eddigiekhez képest rekordnak számít. Rajtolnak a futók Több kategóriában hirdettek gyõztest. A legidõsebb futó Szabó Sándorné volt, míg a legfiatalabb Polyák Panna, aki mindösszesen 14 hónapos és természetesen anyukája segítségével teljesítette a távot. Az általános iskolák is versengtek. A legtöbben, 76-an a Petõfi iskolából vettek részt, második helyen ebben a kategóriában a Hajós végzett (64 fõ), míg a harmadik az Erkel iskola (41 fõ) lett. A 16 év fölötti kategóriában a lányoknál Zsákai Anna Mária bizonyult a leggyorsabbnak. A második helyezett Gémesi Kinga, a harmadik pedig Varga Ivett lett. A évesek kö- (mindhárman a Hajós Alfréd Általános Iskola tanulói). A fiúknál 16 év fölött Vitek Tamás nem talált legyõzõre. A második Hegedûs Gábor, míg a harmadik Nagy Dániel lett éveseknél Kiszel Krisztián szakította át a képzeletbeli célszalagot elsõként, a második Sztriskó Zoltán, míg a dobogó harmadik fokára Koós Barnabás álhatott volna fel, ha lett volna dobogó. 10 év alatt Palkovics Áron szedte leggyorsabban lábait, megelõzve Thury Martint és Tóth Benedeket. Atlétika remek eredményeket értek el a gödöllőiek a felmérő versenyen Az elmúlt hétvégén Budapesten rendezték meg a Magyar Atlétikai Szövetség nyitott országos minősítő serdülő atlétikai versenyét, amelyen nagy létszámban képviseltette magát a GEAC szakosztálya is. A verseny az idei országos serdülõ bajnokság elõtti felkészülés és formába hozás szempontjából igen hasznos volt. A Gödöllõi EAC atlétái összesen 41 serdülõkorú versenyzõvel indult az eseményen, ahol jó eredmények születtek gödöllõi szempontból. m: 2. Pápai Gergõ; 300 m: 3. Ferencz Adél; gerely: 3. Horváth Cintia; 100 m: 3. Deák N. Marcel; 100 m gát: 3. Deák H. Marcel. Röplabda NB I. Liga Nyertek a hölgyek 25 bajnoki címmel gazdagodott a GEAC Az elmúlt hétvégén a tavalyi bajnok BSE otthonában szerepelt négycsapatos tornán a TEVA-Gödöllõ nõi röplabda csapata. Hasonlóan az elõzõ heti, Gödöllõn rendezett tornához, ismét a gödöllõi hölgyek bizonyultak a legjobbnak, és nyerték egy héten belül második kupájukat a nagy rivális BSE elõtt. A házigazda budapesti csapat mellett a Miskolc, a TEVA-Gödöllõ és egy szlovák csapat, a Bratislava szerepelt a négyes tornán. Mi tagadás, jó elõjelnek számít, hogy kétszer is sikerült legyõzni a Városmajoriakat a bajnoki rajt elõtt. Hollósy László, a TEVA-GRC edzõje elmondta: Nagy fegyvertény a BSE legyõzése, és reméljük, hogy a bajnokságban is hasonlóan jól fogunk szerepelni ellenük. GEAC-OS EREDMÉNYEK: 100 m gát: 1. Gólya Balázs; 1500 m akadály: 1. Horváth Bálint; 300 m: 1. Csikós Móni; Rúd: 1. Jilly Krisztina; Rúd: 1. Baláczai Bea; 100 m: 1. Komiszár Krisztina. Dobogósok: Távolugrás: 3. Temesvári Tamás; diszkosz: 2. Káposztás János; 2000 Pest megyei serdülő bajnokság Az UTE pályáján rendezték a pest megyei serdülõ bajnokságot, melyen a megyei klubok köztük a GEAC versenyzõi a budapestiekkel együtt hajtottak a helyezésekért. Sajnálatos tény, hogy csak az a 4-5 klub, amelyek évek óta adják pest megye erejét, vetélkedtek a bajnoki címekért, helyezésekért. A GEAC fiataljai több mint 25 bajnokságot nyertek a versenyen, és számos dobogós helyezést értek el, ezzel is igazolva a gödöllõi atléta-mûhely erõsségét. Benkõ Ákos mesteredzõtõl megtudhattuk, hogy volt pár olyan gyerkõc, akik országos szinten is remek eredményeket értek el. Kiemelkedõen teljesítettek: Palánkai Beáta és Jilly Krisztina rúdugrás, Gálya Balázs 100 m gát, Horváth Bálint 1500 m akadály, Temesvári Tamás távolugrás, Dékány Jenõ 800 m, Deák N. Marcel 300 m, Sinye Máté 100 és 200 m, Pápai Gergõ 600 és 2000 m, Komiszár Krisztina 100 és 300 m, Ferencz Adél 800 gát, Csikós Móni 300 m, Horváth Cintia gerelyhajítás, Váralyai Zoltán gerely és diszkosz, Bujdosó Gábor diszkosz, Káposztai János diszkosz. CSATLAKOZZ A BIKÁKHOZ! A Gödöllõi Futsal Klub felvételt hirdet az es korosztályú gyerekek (fiúk és lányok) számára. MINDEN FOCIZNI VÁGYÓ GYERKÕCÖT SZERETTEL VÁRUNK! Érdeklõdni Tóth Lászlónál a 70/ as telefonszámon vagy az edzések idõpontjában, hétfõn és pénteken tõl a GLC pályán.

19 2006. szeptember 14. Gödöllői Szolgálat 19 Futsal NB I. Kiizzadt győzelem a Cső ellen A Gödöllői Futsal Klub második mérkőzését is megnyerte az első osztályú futsal bajnokság idei kiírásában. A tavalyi bronzérmes Cső-Montage legyőzésével továbbra is veretlen a csapat, és két fordulót követően vezeti a bajnokságot. Kiss János tanítványai még keresik tavalyi formájukat, ezért nem volt meglepõ, hogy a mérkõzés elsõ félidejében szinte csak szenvedtek a pályán Szente Tamásék. Takó Csaba szerzett vezetést (1-0) és további gólokat is szerezhetett volna a Gödöllõ, ha egy kicsit pontosabban játszanak. Mégis döntetlennel vonultak pihenõre a csapatok, mert a vendégek egyetlen egy épkézláb támadásukból gólt szereztek. Gödöllõi Futsal Klub Csõ-Montage 6-4 (1-1) SZIE-csarnok, 500 nézõ Gödöllõ: Tóth Gy. - Szente T., Berkes L., Madarász J., Vígh F. cserék: Sándor L., Lódi T., Baranyai P., Sivák P., Takó Cs., Gyurcsányi Zs., Komáromi J. Edzõ: Kiss János. Gólok: Takó Cs., Baranyai P., Madarász J., sivák P., Lódi T. (2), ill. Biczi G., Szentjobbi I., Horváth Zs., Szalay G. A folytatásban egy kicsit magára talált a GFK, de úgy tûnt, a mai napon elpártol tõlük a szerencse, mert a legnagyobb helyzetek is kimaradtak. A Csõ taktikusan és fegyelmezetten védekezett és eredményesnek bizonyultak ellencsapásaik, így tíz perccel a vége elõtt a vendégek vezettek 4-2-re. Lódi Tamás vezérletével aztán összekapta magát a bajnok és megfordította a mérkõzés állását. A vége 6-4 a Bikáknak, Gyeplő és fakanál de a mutatott játékon még van mit javítani. Kiss János, a Gödöllõi FK edzõje így értékelt: Gyengén, pontatlanul játszottunk. Szerencse, hogy ellenfelünk talán nálunk is gyengébben teljesített. De a játékvezetõk még a két csapat pocsék produkcióját is felülmúlták. Megvan az NB II. sorsolása A Gödöllõi Futsal Klub második csapata is lassan elkezdi a bajnoki szereplését. Addig is edzõmeccsekkel készül a bajnoki nyitányra. Elsõ gyakorló mérkõzésén a két gödöllõi csapat játszott a szó szoros értelmében barátságos meccset, amelyen szoros csatában 7-5-re nyert a GFK I. Következõ ellenfél a Balassagyarmat futsal csapata volt idegenben, és helyenként jó játékkal 4-2-re nyertek Bobos Péterék. A szeptember 25-én idegenben játssza elsõ mérkõzését a Bikák II és ellentétesen az NB I-es csapattal játsszák majd hazai mérkõzéseiket. Az elsõ fordulóban Dunavarsányba utazik az együttes. A nõi futsal szerelmesei is megtalálják számításaikat az idei bajnoki szezontól, ugyanis az NB I-es nõi futsal bajnokságban Iris-Gödöllõ néven már városunknak is van teremfoci csapata. Elsõ bajnoki mérkõzés szeptember 16-án szombaton, 14 órai kezdettel a SZIE-csarnokban lesz. Az ellenfél a Tatabánya hölgy csapata lesz. Ismét futsal válogatott mérkõzés Gödöllõn Szeptember 18-án, hétfõn 19 órakor Gödöllõn ismét futsal válogatott mérkõzést rendeznek. A SZIE-csarnokban a magyar teremválogatott ellenfele Hollandia 4+1-es csapata lesz. Sok szeretettel várnak a szervezõk minden érdeklõdöt! Labdarúgás Pest megyei I. osztály Újabb győzelem, veretlenség A Pest megyei I. osztályú bajnokság 5. fordulójában az Örbottyán csapata vendégszerepelt Gödöllőn, a Pelikán FC együttesénél. A tipikus egygólos mérkőzésen a Pelikán FC csapata nyert, és nagy meglepetésre továbbra is veretlen az idei bajnoki kiírásban. A forduló elõtt egy pont volt a különbség a két csapat között, így nem lehetett elõre megjósolni, hogy ki az esélyesebb. A mérkõzésen aztán kiderült, hogy az nyerheti meg a találkozót, aki megszerzi a vezetést. Az elsõ félidõben a vendégek kezdeményeztek többet, de egyik csapat sem veszélyeztette a kapukat. A Gödöllõ ebben az idõszakban a kelleténél nagyobb teret adott ellenfelének, így néha csak üldözték ellenfelüket. A szünet elõtti legnagyobb lehetõség mégis a házigazdák elõtt adódott. Egy jobb oldali beadást követõen Burillák Mihály ollózott a kapu fölé. A folytatásban semmi sem változott. Többnyire a középpályán passzolgatott mindkét csapat és csak elvétve jutottak el a másik kapujához. Továbbra is aktívabb volt az Örbottyán, és a Pelikán FC kapusának egy alkalommal bravúrra volt szüksége ahhoz, hogy megmentse csapatát a góltól. Mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor egy hazai letámadást követõen megszerezte a labdát Tóth László, és a kimozduló kapus mellett a rövid sarokba passzolt a 89. percben (1-0). Érdemleges dolog már nem történt a hátralévõ idõben, így sikerült itthon tartani Ivanovics Károly fiatal csapatának a három pontot. Ezzel a gyõzelemmel továbbra is veretlen az együttes, immár egyedüliként a bajnokságban, és öt fordulót követõen a 7. helyen áll a tabellán. A következõ játéknapon, szeptember 17-én vasárnap, Szigethalomra utazik a Gödöllõ. Gödöllõ Õrbottyán 1-0 (0-0) Gödöllõ: Tóth Gy. - Németh V., Czeichner G., Balogh Z., Nyári G. - Miczi D., Tóth L., Harmath T., Morvai R. - Burillák M., Nagy G. (Maros Sz.). Edzõ: Ivanovics Károly. Gólszerzõ: Tóth László (89. perc) Ifi első helyen tanyázva A Pelikán FC ifjúsági csapata is veretlen még. Dobes Attila fiataljai ismét nyertek, ezúttal 2-0-ra, ezzel felléptek a dobogó legfelsõ fokára. A következõ héten Szigethalmon rangadót játszik az ifi. Öt fordulót követõen négy gyõzelemmel és egy döntetlennel, 13 pontot összegyûjtve vezetik a Pest megyei I. osztály ifjúsági bajnokságát, ami azért figyelemre méltó, mert két-három évvel fiatalabbak ellenfeleiknél. Pest megye III. osztály, Gödöllői körzet A Gödöllő II. is tartja veretlenségét A harmadik fordulóban, a játéknap elõtt még pont nélkül álló Hévízgyörk II. látogatott Legéndi Balázsékhoz, vagyis papíron kötelezõ volt a gyõzelem. Ennek megfelelõen itthon is tartotta a Pelikán II. a három pontot, így a második helyen áll. A következõ ellenfél a Kartal lesz, akit hazai pályán fogadnak szeptember 17-én 16 órakor. Öregfiúk Verhetetlen öreg halak A Gödöllõ LK aktuális ellenfele a Vácszentlászló volt a negyedik játéknapon. A meccs igen sima, 5-0-s gyõzelemmel ért véget, természetesen a Gödöllõ javára. Ezzel továbbra is 100 százalékos a csapat a bajnokságban. Következõ ellenfél szeptember 14-én a Tura lesz hazai pályán. A mérkõzés 17 órakor kezdõdik. -tt- Muki kérdez az igazságosságról A Szent István Egyetem hetedik alkalommal rendezte meg az újságírók és barátaik fogathajtó és főzőversenyét szeptember 7-én. Fehér Károly címzetes egyetemi tanár ötlete immár az universitás hagyományává vált, amely a fogathajtó világbajnok Lázár testvérek segítségével ezúttal is nagy népszerűségnek örvendett. A fogathajtó versenyen harmadik alkalommal vett részt Dr. Gémesi György polgármester, aki Lázár Vilmos segédhajtói közreműködésével 40 indulóból az előkelő 9. helyet szerezte meg. Ismét fellép a Good Evening Gödöllő Blues Band Újra Blues Kocsma Lassan már 17 éve annak, hogy létezett Gödöllőn egy Blues Kocsma nevű klub a művelődési központban. Volt itt zene, tánc, szerelem, nagy beszélgetések és volt egy zenekar, a Good Evening Gödöllő Blues Band, mely hamarosan ismét színpadra lép. A tavalyi fergeteges öszejövetelen felbuzdulva most úgy döntöttünk, hogy hagyományt teremtünk. Ennek mások is tanúi lehetnek szeptember 22-én a Trafo Clubban nyilatkozta lapunknak Lõrincz Károly, a zenekar énekese. Ezek szerint az emberek még nem untak rátok... A közönség részérõl hatalmas igény mutatkozott a bulik rendszeres életben tartására, na meg persze Pecze Peti (A Trafo Club tulajdo-nosa a szerk.) szemében láttuk a villogó dollárjeleket, hogy csináljuk! A zenekar annak látja értelmét, hogy évenként egy összejövetelt csináljunk amolyan osztálytalálkozó jelleggel... Mi várható most? Mivel nem kerek évfordulóról van szó, így most nem lesznek olyan extrák, mint például a es sör. Ezeket a jubileumi koncertekre tartogatjuk. Lesz viszont kerti sütés, lecsó és rajtunk kívül még egy vendégzenekar. Kikrõl van szó? A Batsányi utca ig nevû formációról, mely részben a hírhedt, és azóta elhunyt gödöllõi énekes, Szabó Józsi dalait, részben feldolgozásokat játszik majd. A zenekarban Pleizer Laci, Pleizer Attila, Vidák Robi, Megyesi Balázs és Bodnár Zoltán muzsikál. Megismételhetettlen zenei csemegének igérkezik a koncertjük. A Good Eveningben milyen arcokat láthatunk majd? Szinte teljes létszámmal képviseltetjük magunkat, és szántjuk fel a deszkákat. Lukács Csilla basszusgitáron, Szarka István gitáron, Ligeti Zoltán dobon, Molnár László zongorán, Váry Zoltán szintén basszusgitáron, Szabó Attila pedig gitáron és hegedûn játszik majd, illetve vendégként csatlakozik hozzánk Megyesi Balázs és Végh Miklós (szájharmonika). Mindenkit szeretettel várunk, remélem azok is kimozdulnak otthonról akik mostanában már nem járnak el szórakozni Tessék a gyerekeket lepasszolni vagy ha már nagyok, akkor elhozni õket, és egy jót mulatni ezen az estén. Kedves Szülők, Gyerekek! A GEAC Architekton vívószakosztálya felvételt hirdet 1995, 1996, 1997-ben szüle-tett fiúknak és lányoknak! Akik szeretnék kipróbálni a legsikeresebb olimpiai sportágunkat, azt szeretettel várjuk szakosztályunkban. Az edzések idõpontjai: Hétfõ-Szerda: : Hajós Alfréd Általános Iskola tornaterme vagy Kedd-Csütörtök: : Erkel Ferenc Általános Iskola tornaterme Érdeklõdni lehet Telefonon: az /1978-as melléken (vívóterem), minden nap óráig. Az edzéseket tartják: Schubert László, Gémesi Réka, Gémesi Csaba A Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület ajánlója Szeptember 17.: Szigeti Harmincas furóverseny Rajt: Margitsziget, 11 óra Távok: 30 km, 3x10 km-es váltó, 3 km, 300 m Szeptember 30.: Buszkirándulás Szekszárd és környékére.jelentkezés: Pálffy Tibornál Díj: 3000Ft (az elsõ 45 befizetõ jöhet) A gyalogtúra hossza: kb 15 km. Papa! Kérdezhetek valamit? Igen, Mukikám! Amíg a doktorbácsinál voltál, láttam a tvben, azt a magas, sovány, szemüveges bácsit, aki mindig hadar és mutogat az ujjával, és azt mondta, hogy nem lehet többet ingyen menni a doktor bácsihoz, mert az egészségügy most már nem ingyenes... Mukikám! Lehet, hogy neki eddig is ingyenes volt, de nekem, amikor dolgoztam, nagyon sok pénzt levontak a fizetésembõl azért, hogy öreg koromra ne kelljen a nyugdíjamat orvosra és kórházra költenem. Papa! Még azt is mondta, hogy így sokkal igazságosabb lesz az egészségügy. Mit jelent az, hogy igazságos? Mukikám! Nagyon régen, élt egy görög tudós, aki azt mondta, hogy az igazságnak két oldala van. Az egyik, amikor valakinek azért kell megkapnia valamit, mert megdolgozott érte, vagy azért mert kifizette az árát. Ha tehát nekem az egész életemben fizetnem kellett azért, hogy öregkoromra ingyen mehessek a kórházba ha kell, akkor egyáltalán nem igazságos azt mondani, hogy most mégis fizessek érte. A másik oldala az, amikor segítenünk kell azoknak, akiknek erre szükségük van. Itt van például a szomszéd Laci bácsi. Amíg a doktorbácsinál vártunk, panaszkodott, hogy jövõre azért a gyógyszerért is fizetnie kell majd, amit eddig ingyen kapott. Tudod, õ cukorbeteg és magas a vérnyomása is. A nyugdíja kevés, és lehet, hogy nem tudja majd megvenni a gyógyszereit. Pedig az õ fizetésébõl is sok-sok évtizeden át levontak pénzt, azért, hogy ha kell, megkaphassa ezeket a gyógyszereket. Szerinted igazságos, hogy most mégis azt mondják neki, hogy fizessen értük? Papa, akkor most megint nem mondott igazat az a bácsi? Tudod Mukikám, lehet, hogy nem tanulta meg az iskolában, és az apukája sem mondta el neki, hogy mi is valójában az igazságosság. De papa! Akkor miért beszél róla?

20 20 Gödöllői Szolgálat szeptember 14. Salkaházi Sára gondolata 6 ÁLLÓVÍZ KÖZTERÜLET ELLENBEN RÓMAI 100 ZÉRUS PARKOLÓ NITROGÉN NEWTON MÉT ER FRISS Z EZÜST 2 3 TANULÓ 5 4 VEZETÕ 1 RÓMAI 1 KÉRDÕSZÓ ÉS KÉRDÕSZÓ NIT ROGÉN SZEMÉLYES NÉVMÁS LISA NEWTON URÁN NEHÉZSÉGI GYORSULÁS RÓMAI 5 RUHÁBAN VAN! ZORRO KELET HOSSZÚ ZAMATÚNÉVELÕ KETTÕS- KILOMÉTER BETÛ BABASÍRÁS INDULATSZÓ URÁN HELYRAG HASZON- NÖVÉNY FÉLÚT! FÉLNI! AZONOS BETÛK FEJ BETÛI MAGUKRA AZONOS BETÛK IN MEDIAS IPSO ELÕTAG: FÖLD, TALAJ FÉLEM! MEGSZÓ- LÍTÁS GABONAFÉLE SZABÁLY, IRÁNYELV LOMBOS NÖVÉNY MET RO IDEA KÍNAI ELNÖK V. FORD. CÉGFORMA MENY- ASSZONY STRÁZSÁT LOCSOLTA RÉGIESEN MÁLT A AUTÓJEL BEC. ZOLTÁN LEVESPOR- MÁRKA STRÁZSA OXIGÉN AZONOS BETÛK FÉLNE! REDÕNYNEK RÓMAI 1000 BIZAKODJÁL EGYET- LENEM! ÖNRÉSZE! NÉMET FORGATÓ- NYOMATÉK FOLYÓ FORD GRAMM KÖZÉPEN VOLT FESTÜNK! HELYRAG RAGUBAN VAN! NORVÉG AUTÓJEL! VÉR- EDÉNYEIN CSÜCSÜLÖK ARANY, HIDROGÉN RADON, HIDROGÉN DE JANEIRO AMPER DÉL ÖKLE KÖZEPE! LÉTEZEM CORNIS (EGYSZARVÚ) NÉVELÕ ZAMBIA AUTÓJELE ÉS L J Á KERESÜNK BEKÜLDÉSI HATÁRIDÕ: SZEPTEMBER 21. A 31. szám rejtvényének helyes megfejtése: Itt tanulta meg a csõsz / Mikor sárgul meg az õsz / Minden ember itt tanulta / Meg, hogy mennyit ér a munka A Bagoly könyvesbolt 1000 Ft értékû vásárlási utalványát nyerte: Kiss Márton, Semmelweis u. 1/a, Imréné M. Mónika, Ambrus köz 13. A Városi Filmszínház elõadására 2-2 belépõt nyert: Kerekes Tibor, Palotakert 15., Mészáros István, Bethlen Gábor u. 35. A Besnyõi Gazdabolt 1000 Ft értékû vásárlási utalványát nyerte: Pólai Béla, Batsányi u. 5., Fürjes Kálmán, Kaffka Margit u. 3. FORGÁCSOLÓ SZAKMUNKÁSOKAT CNC ESZTERGA- ÉS MARÓGÉPEKEN VÉGZENDÕ GÉPBEÁLLÍTÓI, GÉPKE- ZELÕI MUNKÁRA ERDÕKERTESI MUNKAHELYRE. UGYANIDE KERESÜNK KÉPZETT MINÕSÉGELLENÕRÖKET IS. JELENTKEZÉS: MUNKANAPOKON 8 16 ÓRA KÖZÖTT A 06/ TELEFONSZÁMON.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban

B E S Z Á M O L Ó. A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban B E S Z Á M O L Ó A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban Gödöllőn évek óta hagyomány, hogy a Múzeumok Éjszakájának programsorozatát városi összefogásban valósítjuk meg. Tehát nemcsak

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt Kedves Olvasó! Évek óta rendszeressé vált, hogy a Hajdúhegyi Hírekben ismertettem Önnel a városrész önkormányzati képviselõjeként végzett munkámat. Beszámoltam az elkészült fejlesztésekrõl és a megvalósításra

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

Előterjesztés. a Képviselő- testület 2009. február 26-i ülésére

Előterjesztés. a Képviselő- testület 2009. február 26-i ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS JEGYZŐJE Előterjesztés a Képviselő- testület 2009. február 26-i ülésére Tárgy: Javaslat az Önkormányzat 2009. évi Éves Belső Ellenőrzési Tervére Előterjesztő: Dr. Nánási Éva címzetes főjegyző

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele. Pihenőház A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete 2001. februárjában alapította meg a dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézményét, melynek fő feladata azoknak a halmozottan sérült

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek

BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek A Tessedik Sámuel Alapítvány tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait 2014. október 19-én (vasárnap) 16 órára BAJKÓ DÁNIEL és KOVÁCS KITTI festõmûvészek CSAK AMI LESZ, AZ A VIRÁG... címmel rendezett

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok: A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann Tagok: Dr. habil Szűcs Edit Prof. Dr. Somosi Mariann Dr. Papp Péter Dr. T. Kiss Judit Dr. Lámer Géza

Részletesebben

Tompaháti lovas nap 2011

Tompaháti lovas nap 2011 á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült Endrefalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. március 30-án 17 00 órai nyílt testületi ülésén. Jelen vannak: Csóri Péter polgármester, Papp Gábor alpolgármester,

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

BEMUTATKOZIK A SZENTESI FELSŐPÁRTI ÓVODA

BEMUTATKOZIK A SZENTESI FELSŐPÁRTI ÓVODA BEMUTATKOZIK A SZENTESI FELSŐPÁRTI ÓVODA A Szentesi Felsőpárti Óvoda öt óvodából áll: Intézményvezető: Geréné Dunaháti-Vas Márta (megbízása: 2013. augusztus 16-tól 2018. augusztus 15-ig szól) Int. vez.

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2 A TARTALOMBÓL: ü Javult az ivóvíz minősége 3 9. oldal A hivatalos átadással befejeződött a Zalavíz

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület a 10 évig sikeresen működő Mesterségek Bölcsője Alkotó napok elnevezésű rendezvény kapcsán jött létre 2008-ban, azokkal a segítőkkel, akik az évente egyszer megrendezésre

Részletesebben

M E G H Í V Ó. prof. MIKE WILLARD (USA)

M E G H Í V Ó. prof. MIKE WILLARD (USA) M E G H Í V Ó HSAVA őszi, háromnapos 31. országos konferenciája felkért külföldi előadó prof. MIKE WILLARD (USA) MÁOK által elismert KIEMELT RENDEZVÉNY (legalább 2 napon történő részvétel esetén) 2014.

Részletesebben

Gödöllő Város Képviselő-testületének. 2011. II. félévi munkaterve. Elfogadva: 193/2011.(IX.15.) számú önkormányzati határozattal

Gödöllő Város Képviselő-testületének. 2011. II. félévi munkaterve. Elfogadva: 193/2011.(IX.15.) számú önkormányzati határozattal Gödöllő Város Képviselő-testületének 2011. II. félévi munkaterve Elfogadva: 193/2011.(IX.15.) számú önkormányzati határozattal 2 2011. szeptember 15. Javaslat az 1. számú Városi Bölcsőde vezetőjének megbízására

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2015. január 20-án, kedden, 10 óra 00 perckor az Országgyűlés

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. 2) Bököny Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal akadálymentesítési pályázatának megtárgyalása (zárt ülés)

TÁRGYSOROZAT. 2) Bököny Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal akadálymentesítési pályázatának megtárgyalása (zárt ülés) Bököny Község Képviselő-testülete 2010. április 16-án tartott rendkívüli üléséről 22-18/2010. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i (53-56/2010.) TÁRGYSOROZAT 1) Méhnyakrák elleni védőoltással kapcsolatos

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27.

Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27. Szakmai beszámoló Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumának támogatásával (pályázati azonosító:

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet által szervezett szakkörök

Részletesebben

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA SPIRA VERONIKA POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA FÜGGELÉK 1 Megjegyzések a Függelékhez A Politika, oktatáspolitika dokumentumgyűjteményt a függelék zárja, amely bemutatja, hogy az önkormányzati munka milyen járulékos

Részletesebben

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete veszport.hu 2014.05.16.15:31 Új, korszerű 1332 négyzetméteres üzemcsarnokot avattak pénteken Veszprémben a Transmoduls Tervező és Gyártó Kft telephelyén. A gazdasági

Részletesebben

100 játék IV. Szakmai nap

100 játék IV. Szakmai nap Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * 100 játék IV. Szakmai nap a

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

VÁSÁRI&VÁSÁRI A pénzügyi intelligencia közvetítõje

VÁSÁRI&VÁSÁRI A pénzügyi intelligencia közvetítõje 2008. Szptmbr Fotó: Rékasi Attila Közösségi programok KLUBOK, szakkörök ISKOLAI PROGRAMOK VÁROSI KÖNYVTÁR SZÍNHÁZ, MOZI EGYHÁZI ÉLET VÁSÁRI&VÁSÁRI A pénzügyi intlligncia közvtítõj Félórás lmzés a pénzügyi

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

HÍREK, ESEMÉNYEK Nagy volt az érdeklődés a VI. Gyermek Alkotótábor iránt Kaposszerdahelyen, 94 gyermek jelentkezett decemberben. Az egész napos rendezvényen 7 alkotóművész segítségével a gyermekek karácsonyi

Részletesebben

FEBRUÁR. Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Mezőgazda Kiadó Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet

FEBRUÁR. Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Mezőgazda Kiadó Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet FEBRUÁR Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet A rendezvény támogatója: Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat MAGYAR MEZŐGAZDASÁG KFT. 2014_konyvho_Meghivo_megnyito_CS6.indd

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén A Levegő Munkacsoport pályázatot indított annak érdekében, hogy Budapest belső kerületeiben megnöveljék az egy

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban Pályázatunk kedvező elbírálásának köszönhetően, iskolánk A fény megérkezik tehetséggondozás a művészetoktatás sajátos eszközeivel (zene-irodalom-képzőművészet) programsorozattal csatlakozott a 2015 a Fény

Részletesebben

Tisztelt Választók! A megvalósított fejlesztések mindenki számára bizonyítják, hogy jó úton járunk.

Tisztelt Választók! A megvalósított fejlesztések mindenki számára bizonyítják, hogy jó úton járunk. Tisztelt Választók! 2002 után, 2006-ban ismét kitüntetett a pátyi lakosság bizalmával. Eddigi nyolc éves polgármesteri működésem alatt minden igyekezetemmel azon voltam, hogy a széthúzás helyett az ö sszefogásra,

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

MEGHÍVÓ. 2013. május 23. Szakmai tanácskozás

MEGHÍVÓ. 2013. május 23. Szakmai tanácskozás MEGHÍVÓ Ezúton Tisztelettel meghívjuk Önt és Munkatársait a Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ által szervezett Szakmai tanácskozásra és KÁTKI nyílt napokra, amely a

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben