A komáromi konferencia után

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A komáromi konferencia után"

Átírás

1 A komáromi konferencia után Az utóbbi években több konferencia, szakmai összejövetel, internetes fórum témája volt a könyvtáros- informatikus képzés, továbbképzés. A tanulunktanítunk, mi a haszna című komáromi konferenciánkon is élénk eszmecsere alakult ki a részt vevők között. Az elhangzott véleményeket összefoglaltuk és megküldtük illetékes országos és helyi intézmények vezetőinek, hogy a megvalósítást segítsék elő. Az alábbiakban közreadjuk a konferencia beszámolójával együtt. A konferenciáról írt remek összefoglalóért íróját, Benczekovits Beát köszönet illeti. Tanulunk, tanítunk mi a haszna? Könyvtári konferencia és fórum június Komárom. Megállapítások és javaslatok A tanulást támogató könyvtári szolgáltatások témájával foglalkozó konferencián és fórumon a résztvevők megvitatták, hogy a könyvtáros informatikus szakemberek felkészültsége hogyan felel meg a könyvtárak sokrétű és egyre növekvő feladataiból adódó elvárásoknak. Az elhangzott előadások és az eszmecsere alapján a Fórum az alábbiakat állapította meg: A korábbi könyvtári tevékenységek, amelyek elsősorban a művelődést, oktatást szolgálták átértékelődtek, az indirekt tradicionális módokkal szemben egyre inkább a direkt oktatási tevékenységek kerülnek előtérbe. A könyvtárak kiterjedt feladatköre, a tanulási folyamatokban betöltött kulcspozíciója új megvilágításba helyezi a könyvtáros informatikus szakemberek képzettségével, felkészültségével kapcsolatos társadalmi, szakmapolitikai elvárásokat. Az életen át tartó tanuláshoz kapcsolódó könyvtári tevékenység eredményei egyéni és társadalmi szinten a képzettség szintjének növekedésében, társadalmi aktivitásban nyilvánulhatnak meg. A követelmények kielégítésére a jelenleg meglévő képzési, továbbképzési intézmények, eszközök nem elegendőek, bővítésre, ill. finomításra szorulnak.

2 A Fórum sürgeti a könyvtáros informatikus képzés rövid és hosszú távú terveinek mielőbbi elkészítését az alábbiak figyelembe vételével: a jelen helyzet elméleti és gyakorlati elemzése. a terület oktatási és egyéb intézményei formális, informális és nonformális tevékenységének összehangolása. a képzési programokban, a tantervekben a tanulási szolgáltatásokhoz szükséges ismeretanyag eddigieknél nagyobb arányú szerepeltetése - igazodva az európai gyakorlathoz, felhasználva annak eredményeit. Az oktatási és a tanulási segédanyagok tartalmi és strukturális fejlesztése összefüggésben a könyvtári szolgáltatások, különösen a tanulási szolgáltatások (learning services) növekedésével, információtechnológiai alkalmazásokkal. távoktatási és e-anyagok kidolgozása, távoktatási központok kialakítása, digitális írástudás széleskörű oktatása, a könyvtári alapképzésben elsajátított ismeretek bővítése hagyományos és távoktatási keretek között a könyvtár informatikus szakma imázsának általános fejlesztése és a szakemberek személyes pályaképének kialakítása, motivációja, kormányzati és fenntartói támogatással, a terület erkölcsi megerősítése és az anyagi források növelése. A konferencia részt vevőinek egyetértésével ezeket a megállapításokat a szervezők a kormányzati irányító szervek és a könyvtárakat fenntartó intézmények figyelmébe ajánlják. Sürgetik az összefogott munkálatok elkezdését, kérik, hogy a munkálatok folyamataiba vonják be a témában érdekelt vezető könyvtári és oktatási intézményeket, szakmai, társadalmi és kulturális szervezetek képviselőit. Komárom, 2011 június Publika Magyar Könyvtári Kör Billédiné dr. Holló Ibolya elnök Eszterházy Károly Főiskola Központi Könyvtára Czeglédi László főigazgató Jókai Mór Városi Könyvtár Komárom Györgyné Rabi Lenke igazgató

3 Beszámoló a konferenciáról A Publika Magyar Könyvtári Kör, az Eszterházy Károly Főiskola Könyvtára, valamint a Jókai Mór Városi Könyvtár közös szervezésében került sor a Tanítunk tanulunk, mi a haszna? frappáns című konferenciára június 24-én Komáromban. A város polgármestere, dr. Molnár Attila, a Publika Kör elnöke, Billédi Ferencné dr. és a Jókai Mór Könyvtár igazgatója, Györgyné Rabi Lenke köszöntőivel vette kezdetét a nap. A lifelong learning, azaz az életen át tartó tanulás kapcsán a könyvtári szolgáltatások és eredményességük került terítékre. Mi magunk tudjuk, hogy hasznos, jó munkát végzünk, de valahogyan szükséges mérni az eredményeket, azután pedig kommunikálni kell azokat, hogy kellő publicitást kapjon a munkánk. Az összehasonlíthatóság érdekében egységesíteni kell. No és gondoljunk a hatás mérésére is. Az angliai Múzeumok, Könyvtárak és Levéltárak Tanácsa (MLA) készített egy módszertani kiadványt, amely a könyvtárak tanulást segítő szolgáltatásainak hatásvizsgálatáról szól ezt ismertette nagyon jól, nagyon összeszedetten dr. Bartos Éva, a Könyvtári Intézet igazgatója. Az ENTITLE projekt új eleme a hatásfelmérés, amelyhez módszert dolgoztak ki az angol kollégák. A tanulás értelmezését kibővítették, a tudás megszerzésétől egy szélesebb társadalmi-kulturális szemléletig. Azt mondják, mérjük a ráfordítást (alkalmazottak létszáma, gyűjtemény mérete, alapterület, anyagi eszközök stb.), a teljesítményt (foglalkozások száma, résztvevők száma stb.) és kapjon nagyobb hangsúlyt az eredményesség mérése a költség/haszon számítással szemben, mert ez jelzi a szolgáltatás hatását. A jó indikátor tevékenységközpontú, megfelelő az adott helyzetben, mérhető, ugyanakkor egyszerű az alkalmazás és az elemzés

4 tekintetében. A könyvtárak támogathatnak formális és nem formális tanítási programokat, valamint segíthetik az informális tanulási formákat is. A GTE (Generikus Tanulási Eredmények) szocio-kulturális értelmezés, felöleli a tanulás különféle perspektíváit. A könyvtárban segít a szolgáltatások elemzésében, az egyénekre és közösségekre gyakorolt hatás megfogalmazásában, az értékelési módok fejlesztésében, a következtetések levonásában, a jobb tervezésben, valamint az alkalmazottak és a felhasználók tudatosságának fejlesztésében. Az értékelési modell hét lépésből áll: a szolgáltatások áttekintése, az eredmények, az indikátorok és az adatgyűjtési módszerek kiválasztása, az összegyűjtött adatok elemzése, a megállapítások értelmezése és bemutatása, végül pedig a továbblépés a hosszú távú hatások mérése felé. Az eredmények kiválasztásánál azt ajánlja, építsük fel a szolgáltatás történetét. Az eredmény mérésére különböző szempontokat kínál: legfőbb helyi probléma, korábbi kutatási vagy értékelési eredmények, kormányzati prioritások, a könyvtár elképzelései, küldetése, illetve pénzügyi feltételek. A jó indikátor tevékenységközpontú, releváns, mérhető, egyszerűen alkalmazható és elemezhető. Az adatgyűjtés történhet kérdőív kitöltetésével, a vélemények leíratásával, beszélgetéssel vagy megfigyelés alapján. A mennyiségi adatokat rendezhetjük táblázatba, grafikonba, számolhatunk százalékot, a minőségi adatokat pedig például kódolhatjuk. A megállapításokból készíthetünk jelentést. Végül néhány tanács: keressünk támogatókat a szolgáltatásainkhoz, a könyvtár munkatársainak és a felettes szerveknek ismerniük kell a terveket és a prioritásokat, de vonjuk be a nyilvánosságot is, hiszen minél többen tudnak a szolgáltatásainkról, az elkötelezettségünkről, annál nagyobb lesz könyvtárunk

5 presztízse. Mai világunkban mindennél fontosabb, hogy bizonyítani tudjuk könyvtárunk hasznosságát azt hiszem jó lesz ezen mindenkinek alaposan elgondolkodni! Dr. Bartos Éva Dr. Németh Erzsébet Czeglédi László Dr. Németh Erzsébet, az Állami Számvevőszék kommunikációs vezetője a Tegyünk jót és beszéljünk is róla! mottóval indította Kommunikáció és eredményesség című előadását, majd definiálta, mi is a kommunikáció. Az egymással kapcsolatban levő emberek a gondolataikat, érzéseiket a nyelv segítségével szóban fejezik ki, és ehhez járulnak a nem szóbeli kommunikatív jelek, a testbeszéd. Ezután arról beszélt, hogyan tudunk eredményesen kommunikálni: az üzenetünknek figyelemfelkeltőnek kell lennie, a mondanivalót strukturáljuk jól, a lényegi dolgokat ismételjük meg, kérdezzük vissza, a megerősítéshez alkalmazzunk jutalmazást vagy büntetést. Jutalommal oda lehet szoktatni embereket, viszont egy rossz mondattal el is lehet riasztani valakit.

6 Az asszertív viselkedés a legeredményesebb, mert nem agresszív, nem megalázkodó (szubmisszív), hanem elegánsan magabiztos. Ilyenkor a testtartás egyenes, a gesztusok nyitottak és határozottak, a hang csengő. Az asszertív ember kiáll az érdekeiért, véleményt mond, kifejezi érzelmeit, ugyanakkor figyelmesen meghallgat másokat, komolyan veszi és tiszteletben tartja véleményüket, érzelmeiket. Az egyenrangú kommunikáció során mindenkinek joga van, hogy meghallgassák, tisztelettel bánjanak vele, kérdezhessen, elmondhassa a véleményét, kifejezze az érzelmeit, kiálljon az érdekeiért, nemet mondjon, hibázzon, segítséget kérjen vagy, hogy azt mondja, nem tudom. Empátiánkat aktív figyelemmel tudjuk kifejezni, vagyis minden figyelmünket a beszélőre irányítjuk és befogadjuk a szóbeli és a nem szóbeli közléseit, hogy minél pontosabban megértsük a mondanivalójával együtt az érzelmi és indulati állapotát is. Ezt meg lehet tanulni, be lehet gyakorolni, és ennek jutalomértéke van a kliens számára. Az aktív figyelem segít megfogalmazni a gondolatokat, feltárni a problémákat, megtalálni a megoldásokat. Az aktív hallgatás jele a szemkontaktus, a bólogatás, az odafordulás, a megértés szóbeli gesztusai és a kérdezés. Összegzésképpen röviden összefoglaljuk a hallottakat, hogy pontosan értettük-e a problémát. Ha viszont empátiát akarunk kelteni, el kell, hogy mondjuk az érzelmeinket, de nem szabad hagyni, hogy azok eluralkodjanak rajtunk. Amikor kifogásolást kell kezelni először is el kell dönteni, hogy az jogos, részben jogos vagy jogtalan. Ennek megfelelően elnézést kérünk és intézkedünk, vagy megértéssel elismerjük a jogos részleteket, a jogtalanokat viszont elutasítjuk. A jogtalan kifogásolásnál is megértést kell tanúsítani, de el kell azt utasítani. Nem könnyű nemet mondani, hogyan tegyük meg mégis. Maradjunk nyugodtak és magabiztosak, foglaljuk össze a partner kívánságát, majd közöljük, hogy nem

7 akarunk, nem tudunk eleget tenni. Hangsúlyozzuk ki a saját szempontjainkat. Figyeljünk a visszajelzésekre, mutassunk megértést, és ha van ötletünk a megoldásra, vessük fel. Végső esetben alkalmazhatjuk a megakadt lemez módszerét, azaz mondjuk el újra és újra, hogy miért teljesíthetetlen az adott kérés. Partnerség vagy konkurencia együttműködő könyvtári szolgáltatásfejlesztés elektronikus eszközökkel témával állt a hallgatóság elé Czeglédi László, az Eszterházy Károly Főiskola könyvtári főigazgatója. Kik a partnerek s kik konkurensei egymásnak, a könyvtárak vagy a könyvtárak és más intézmények, milyen tényezők a partnerség, és melyek a konkurencia forrásai ezekkel a kérdésekkel foglalkozott elsőként az előadó. Idézte Kiss Gábort, a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatóját, aki szerint Óriási harc folyik az emberek szabadidejéért, pénzéért, és ebbe a konkurenciaharcba a könyvtáraknak is be kell szállniuk. Milyen területeken van leggyakrabban partnerség és konkurencia, ez volt a következő kérdéskör. Digitalizálás és a kapcsolódó szolgáltatások, valamint képzések és oktatástámogatás. Gál Tibor Györgyné Rabi Lenke és Fonyó Istvánné

8 Megállapítható, hogy a könyvtárak az oktatástámogatás terén erős jövőképpel rendelkeznek könyvtártípustól függetlenül, mondta Czeglédi László, majd bővebben is kifejtette a két tématerületet. Beszélt az egri közös pályázatról. Tematikája az elektronikus tanulás körül forog, annak erőforrásai, eszközei, a tananyag mediális elemei, weblapszerkesztés, animáció készítés, minőségbiztosítás, illetve az e- learning könyvtári vonatkozásai. A pályázatban részt vett könyvtárak partnerei, de egyben konkurensei is lehetnek egymásnak. Vizsgálat tárgyává kell tenni, hogy a pályázat lezárása után a községi és kisvárosi könyvtárak, az egyházi, a nem nyilvános intézményi és szakkönyvtárak mennyire válnak (vagy nem) egyenrangú partnerré a könyvtári rendszerben, illetve mennyire felelnek meg szolgáltatásaik a korszerű követelményeknek. Gál Tibor, a főiskolai könyvtár főigazgató-helyettese az Oktatástámogatás a szakkönyvtárakban kihívások és lehetőségek címmel kapott szót. Az oktatástámogatást két részre bontotta, közkönyvtárakra és nem közkönyvtárakra, de a kérdések egységesen: kinek, hogyan és mit. A felsőoktatási könyvtárak vezető szerepe mellett tette le a voksát. Említette Kultsár Istvánt, aki komáromi születésű, nemesi származású pap, majd tanár volt, végül az MTA alapszabályait kidolgozó bizottság tagja lett. Értékes könyvtárát Komárom városának ajándékozta, ma Révkomáromban, a Duna Mente Múzeumban láthatjuk. Az előadó szerint a leggyakoribb támogatási forma a használó képzés. Azt ajánlja, a könyvtárak éljenek a lehetőségekkel és bővítsék kínálatukat. Fontosnak tartja a szakkönyvtárakkal való együttműködést. Diagramja szerint 448 nem felsőoktatási szakkönyvtár van, ebből 9 országos, 36 MTA intézményi, a többi egészségügyi, munkahelyi, illetve egyéb szakkönyvtár.

9 A programot a Fonyó Istvánné (BME OMIKK főigazgató) vezette fórum zárta Elég a pénz? címmel. Értékes hozzászólásokat egy-egy kiselőadást hallhattunk dr. Hangodi Ágnestől, dr. Tóth Mátétól, Bobokné dr. Belányi Beátától és dr. Tóvári Judittól. Délután Györgyné Rabi Lenke igazgató asszony vezetésével tartalmas, szép sétát tettünk Észak-Komáromban vagy mondhatnánk Öreg-Komáromnak, illetve Révkomáromnak is. Engedtessék meg nekem, hogy én az utóbbinak nevezzem, így szoktam meg. Győrfi Lajos 2009-ben felavatott Szent István szobra Berecz Gyula alkotása a város szülöttéről, Jókai Mórról Kis csoportunk a Szt. András templom előtt Győrfi Lajos 2009-ben felavatott Szent István szobránál kezdtük a sétát, amely az egykori Komárom-Vidéki Takarékpénztár szecessziós épülete előtt áll, majd egyszer csak megérkeztünk a Szent András templomhoz, amelyet a jezsuiták

10 építettek a XVII. században. Több katasztrófa (földrengés, tűzvész) után az es években nyerte el mai alakját. Vele szemben áll a Hültl Dezső tervezte Kultúrpalota, amely ma a Duna Mente Múzeum, előtte Berecz Gyula alkotása a város szülöttéről, Jókai Mórról. A Ghyczy kúria mellett elhaladva kiértünk a Szentháromság szoborhoz, amely 1715-ben a pestis áldozatainak emlékére épült, mögötte egy kopottas Bauhaus stílusú épület. Pár lépés, és a Klapka téren találtuk magunkat, középen a Róna József alkotta Klapka György szobor, mögötte a városháza. Az 1700-as évekbeli épületet sem kímélte a földrengés és a tűzvész, úgyhogy mai formáját 1875 körül nyerte el Gorstenbergen és Arvé tervei alapján. A tornyában időről időre kinyílik egy ablak, és az ott levő életnagyságú huszárszobor előrejön a fülkéjéből, és trombitán eljátssza Egressy Béni Klapka-indulóját (Fel-fel vitézek a csatára ). A tér torkolatában egy sátorból vadul harsogott a zene, talán valamilyen eseményre hívogatták a városlakó fiatalokat. Megnéztük az angol gótikát idéző volt Tiszti Pavilon szépséges épületét, homlokzatán Ferenc József jelmondatával: Viribus unitis, azaz Egységben az erő. Belső kertje hangulatos, kellemes pihenőhely szabadtéri színpaddal. A széksorokat igen elmés megoldással, egy tükörfallal takarták el, amelyben a kert gyönyörű növényei láthatók, mintegy megnövelve ezáltal annak méretét. Innen kisétáltunk a várhoz, megnéztük a Lipót kaput, majd elsétáltunk a várost védő Kőszűzig. Szobra a bástyán áll, felirata: Nec arte, nec marte, vagyis Sem csellel, sem erővel, tehát a vár bevehetetlen. Az Anglia Parkon keresztül indultunk vissza a belvárosba. Néhány gyönyörű fa ölelésében áll V. László királyunk szobra. Gáspár Péter alkotását 2000-ben avatták fel. Idézzük csak fel kicsit a történelmet. V. László 1440-ben itt született, anyja, Luxemburgi Erzsébet, aki a magyar koronát komornájával, Kottanner Jánosnéval lopatta el a fia számára.

11 A Tiszti Pavilon A kőszűz Nec arte, nec marte V. László királyunk szobra, Gáspár Péter alkotása Búcsú a színpadtól Gáspár Péter Kaszás Attila szobra

12 Az Európa udvart jártuk ezután körbe, itt harmincöt európai ország építészetét mutatják be, és úgy tervezték, hogy a város új szolgáltató központja lesz, különféle üzletekkel, éttermekkel, kávézókkal. Az ötlet kitűnő, de az eltelt évek alatt hiba csúszhatott be, mert befejezetlen maradt a tér, az elkészült házak pedig üresek. Vannak ugyan csinos éttermek, kávézók, a hangulat mégis elillant. Sajnálom Sok királyunk szobra megtalálható a téren: Mátyás király, Mária Terézia, III. és IV. Béla, II. András, Nagy Lajos, Károly Róbert, Luxemburgi Zsigmond és ráadásnak Hunyadi János, középen pedig szökőkút. Innen aztán Jókai nyomába eredtünk, megnéztünk az között épített református templomot, amelyben a Jókai család padja áll. Szemben vele Jókai Mór iskolája, az 1796-ban épült református kollégium, kertjében a Trianoni emlékmű. Végezetül átsétáltunk a Jókai Színházhoz. A színház parkjában áll a Vágsellyén született, 47 éves korában, 2007-ben elhunyt nagyszerű színész, Kaszás Attila 2008-ban felavatott szobra. Búcsú a színpadtól a címe Gáspár Péter alkotásának. Másnap még pompás kirándulások a Monostori erőd bejárása, Révkomárom múzeumainak megtekintése, illetve Révkomárom és környéke nevezetességeinek felfedezése vártak a konferencia szerencsésebb résztvevőire, akiknek nem kellett hazasietniük az esti vonattal. Benczekovits Beatrix

BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA ÚJSÁGÍRÓI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS TRÉNING. Hallgatói elméleti anyag. 2012. tavasz

BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA ÚJSÁGÍRÓI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS TRÉNING. Hallgatói elméleti anyag. 2012. tavasz BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA ÚJSÁGÍRÓI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS TRÉNING Hallgatói elméleti anyag 2012. tavasz www.bkf.hu / Karriercentrum / Tréningek / Letölthető állományok Szakirodalom: Németh

Részletesebben

Kommunikáció és eredményesség Dr. Németh Erzsébet

Kommunikáció és eredményesség Dr. Németh Erzsébet Kommunikáció és eredményesség Dr. Németh Erzsébet Tanulunk és tanítunk, mi a haszna? LLL Könyvtári Szolgáltatások és eredményességük Komárom, 2011. június 24-én A kommunikáció lényege, hogy az egymással

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A HERÉDI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, hogy megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát,

Részletesebben

A prezentáció. A prezentáció tömör és hatásos előadása annak, amit közölni, bemutatni kívánunk.

A prezentáció. A prezentáció tömör és hatásos előadása annak, amit közölni, bemutatni kívánunk. A prezentáció A prezentáció tömör és hatásos előadása annak, amit közölni, bemutatni kívánunk. Mottó Ha belépsz egy terembe, törekedj arra, hogy Valaki lépjen be, s ne eggyel többen legyünk! 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

EZERARCÚ NÉPFŐISKOLA FELNŐTTKÉPZÉSI TANÁCSKOZÁS. TESSEDIKKEL A XXI. SZÁZADBA Második Esély Népfőiskola

EZERARCÚ NÉPFŐISKOLA FELNŐTTKÉPZÉSI TANÁCSKOZÁS. TESSEDIKKEL A XXI. SZÁZADBA Második Esély Népfőiskola A mi szerepünk alig több rendezésnél, rendszerezésnél, adminisztrálásnál és az erők helyes ökonómiájának érvényesítésénél. (Karácsony Sándor:Új Szántás, 1948) EZERARCÚ NÉPFŐISKOLA FELNŐTTKÉPZÉSI TANÁCSKOZÁS

Részletesebben

Az álláspályázat szóbeli része

Az álláspályázat szóbeli része Az álláspályázat szóbeli része Az állásinterjú Az állásinterjúra való meghívással döntő ponthoz érkezett a jövőbeli munkahely megszerzésének útján. Fontos mérföldkövet ért el. Ekkor már tudhatja, hogy

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium pedagógiai programja

A Herman Ottó Gimnázium pedagógiai programja A Herman Ottó Gimnázium pedagógiai programja 2013. 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezető... 4 1. Az iskola nevelési programja... 6 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai,

Részletesebben

Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2 A TARTALOMBÓL: ü Javult az ivóvíz minősége 3 9. oldal A hivatalos átadással befejeződött a Zalavíz

Részletesebben

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

Tárgyalástechnika. www.gordio.hu

Tárgyalástechnika. www.gordio.hu Tárgyalástechnika 1 A TÁRGYALÁSRÓL ÁLTALÁBAN A tárgyalás során kell elérnünk, hogy a kezdetben meglévő szembenállás, a talán egymásnak ellentmondó elvárások ellenére sikerüljön közös megoldást találni

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2.

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Helyszín: az Országház 55. sz. tanácsterme. Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Résztvevők: Keresztes Sándor soros elnök Kereszténydemokrata Néppárt Antall József Magyar Demokrata Fórum Balsai

Részletesebben

Kerettanterv a szakiskolák számára

Kerettanterv a szakiskolák számára Kerettanterv a szakiskolák számára Célok, feladatok A szakiskolai képzés különös hangsúlyt helyez arra, hogy a tanítási-tanulási folyamat megalapozza és továbbfejlessze a tanulók képességeit, motivációit

Részletesebben

Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6.

Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6. Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6. szövegertes6_kk_2014_ok.indd 1 SZÉPLAKI ERZSÉBET a Tankönyvesek Országos Szövetségétől 2008-ban elnyerte az Érdemes tankönyvíró

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Szerzőinknek A folyóiratunkba szánt kéziratok tartalmi és formai követelményei

Szerzőinknek A folyóiratunkba szánt kéziratok tartalmi és formai követelményei Szerzőinknek A folyóiratunkba szánt kéziratok tartalmi és formai követelményei Szerzők, témák, szerkesztési elvek A Területi Statisztika szerkesztősége az eddigi szerzők megbecsülése és megtartása mellett

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

Emelt Szintű etanácsadó Képzés

Emelt Szintű etanácsadó Képzés Emelt Szintű etanácsadó Képzés Kulturális innováció az Észak-magyarországi régióban REKÉP Regionális Kultúra Építő Projekt TÁMOP 3.2.3/08/2 Eszterházy Károly Főiskola Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu

Részletesebben

Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén

Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén 1 Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén Valamivel több mint egy éve hangzott el legutóbbi közgyűlési beszámolónk. Azóta is körülbelül ugyanúgy működött társaságunk, úgyhogy semmi

Részletesebben

Tánc és dráma /modul tantárgy/

Tánc és dráma /modul tantárgy/ Tánc és dráma /modul tantárgy/ 5-6. évfolyam TÁNC ÉS DRÁMA 5-6. ÉVFOLYAM 1 BEVEZETŐ Tánc és dráma választható modul tantárgy 5-6. évfolyam A dráma és tánc tanítása komplex pedagógiai munka, mely a különféle

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Oldal: 1 /63 Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Készítette: Fellegvári Zoltán

Részletesebben

Lélegezz szabadon! Stressz-kezelés és hatékony kommunikáció

Lélegezz szabadon! Stressz-kezelés és hatékony kommunikáció Lélegezz szabadon! Stressz-kezelés és hatékony kommunikáció Csuport László www.inspiralocoaching.com 2014. június 28. Mi a stressz? VIZUALIZÁCIÓS GYAKORLAT Stresszhormonok (adrenalin, kortizol, stb.) Fokozott

Részletesebben

Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén

Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén 2012. október 16. Debrecen Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Házigazdák! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Rektori Konferencia! Hölgyeim és Uraim!

Részletesebben

2.1 A kollégium felelős vezetője a tagintézmény vezető. Pedagógiai és egyéb feladatait a kollégiumvezetővel együttműködve látja el.

2.1 A kollégium felelős vezetője a tagintézmény vezető. Pedagógiai és egyéb feladatait a kollégiumvezetővel együttműködve látja el. SZERENCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KERESKEDELMI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA 3910 TOKAJ, BODROGKERESZTÚRI ÚT.5. OM:203055 ÉS IDEGENFORGALMI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KOLLÉGIUM 2015

Részletesebben

ETIKAI KÓDEX 2012. december

ETIKAI KÓDEX 2012. december ETIKAI KÓDEX 2012. december Az ember semmi más, mint amivé önmagát teszi. (J. P. Sartre) Az Etikai Kódex célja és alapelvei A Kódex célja, hogy megfogalmazza mindazokat a viselkedési és etikai normákat,

Részletesebben

Módszertani sokféleség

Módszertani sokféleség Módszertani sokféleség Egyéni anyanyelvi fejlesztés a Hallássérültek Tanintézetében A gyermeki személyiség egyénre szabott fejlesztése a korszerű pedagógia egyik legfontosabb követelménye. Fel kell mérni,

Részletesebben

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának

Részletesebben

A BŐSÁRKÁNYI TÜNDÉRFÁTYOL ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A BŐSÁRKÁNYI TÜNDÉRFÁTYOL ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A BŐSÁRKÁNYI TÜNDÉRFÁTYOL ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Készítette: a Bősárkányi Tündérfátyol Óvoda nevelőtestülete Hatályos: 2013.szeptember 1. TARTALOM Tartalomjegyzék 2. 1.Bevezető 5. 1.2.Az óvodánk adatai

Részletesebben

Tanterv az erkölcstan 1-4.

Tanterv az erkölcstan 1-4. Tanterv az erkölcstan 1-4. Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan

Részletesebben

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban mélyrétegérõl, a tudáshordozók egyik legfontosabbikáról. A cseh-zsidó lángelme, a prágai Franz Kafka németül írt, de ez kényszerzubbony volt a számára. Nem volt az anyanyelve, nem volt a Mameloschen. Amikor

Részletesebben

TURÁNYI GÁBOR A MESSZIRŐL JÖTT EMBER

TURÁNYI GÁBOR A MESSZIRŐL JÖTT EMBER TURÁNYI GÁBOR A MESSZIRŐL JÖTT EMBER JOHN PAWSON A messziről jött ember, aki a múltat és a jövőt is elfogulatlanul föl meri találni. Akit nem nyomaszt a mi történelmünk, aki kellő távolságtartással viszonyul,

Részletesebben

Az otthoni német tanulás körülményei és eredményessége közötti összefüggések. Egy kérdőíves felmérés tanulságai

Az otthoni német tanulás körülményei és eredményessége közötti összefüggések. Egy kérdőíves felmérés tanulságai Az otthoni német tanulás körülményei és eredményessége közötti összefüggések. Egy kérdőíves felmérés tanulságai Sági Norberta Kecskeméti Főiskola, Kecskemét sagi.norberta@tfk.kefo.hu Általános iskolás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/ 1 63 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. augusztus 19-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

akik a rehabilitációt követően újra munkába állnak Felkészülés a leendő munkaadóval való állásinterjúra 1. Mit tud?

akik a rehabilitációt követően újra munkába állnak Felkészülés a leendő munkaadóval való állásinterjúra 1. Mit tud? Eszköztár reumatológiai betegségben szenvedő olyan fiatalok számára, akik a rehabilitációt követően újra munkába állnak Felkészülés a leendő munkaadóval való állásinterjúra Gratulálunk! Behívták állásinterjúra!

Részletesebben

Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Fizika

Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Fizika TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA,ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT FIZIKA HELYI TANTERV 7 8. évfolyam SZEGHALOM 2009 CÉLOK ÉS FELADATOK Az általános iskolai fizikatanítás

Részletesebben

Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4.

Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4. A Győri Műszaki SZC Gábor László Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4. Győr, 2015. július 1. 1 Tartalomjegyzék 1. A választott kerettanterv megnevezése...4 1.1. Célok, feladatok...4 1.2.

Részletesebben

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet

Részletesebben

IFJÚSÁG-NEVELÉS. Nevelés, gondolkodás, matematika

IFJÚSÁG-NEVELÉS. Nevelés, gondolkodás, matematika IFJÚSÁG-NEVELÉS Nevelés, gondolkodás, matematika Érdeklődéssel olvastam a Korunk 1970. novemberi számában Édouard Labin cikkét: Miért érthetetlen a matematika? Egyetértek a cikk megállapításaival, a vázolt

Részletesebben

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban Török Katalin Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban 1. Bevezetés A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCsSzI) Szociálpolitikai Főosztálya az Oktatási Minisztérium Hátrányos Helyzetű

Részletesebben

Javaslat a [Cserépfalu iskola kultúrája, nevelési értékei című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [Cserépfalu iskola kultúrája, nevelési értékei című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Javaslat a [Cserépfalu iskola kultúrája, nevelési értékei című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Virág Tiborné (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015

Részletesebben

AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014 Az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola 2011. július 2-ával

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A TAGSÁG ÉS AZ EGYESÜLETEINK

A TAGSÁG ÉS AZ EGYESÜLETEINK SVÉDORSZÁGI MAGYAROK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE UNGERSKA RIKSFÖRBUNDET ASSOCIATION OF HUNGARIANS IN SWEDEN Tisztelt Közgyűlés! Hölgyeim és uraim! Kedves barátaim! Ismét eltelt egy év, eljött az ideje, hogy munkánkról

Részletesebben

III.2. Az iskola tantárgy és óraterve... 54 III.2.1. Általános tantervű képzés heti óraterve:... 56 III.2.2. Emelt szintű idegen nyelvi képzés heti

III.2. Az iskola tantárgy és óraterve... 54 III.2.1. Általános tantervű képzés heti óraterve:... 56 III.2.2. Emelt szintű idegen nyelvi képzés heti PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. 1 TARTALOM: I. BEVEZETÉS... 4 I.1. Iskolánk adatai:... 4 I.2. Az iskola bemutatása... 5 I.3. Iskolánk hitvallása... 8 II. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 9 II.1. A nevelő-oktató

Részletesebben

I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK...

I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK... Haladó Tanfolyam Tartalomjegyzék I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK... 3 1. BEVEZETŐ AZ EXPOZÍCIÓS PROGRAMOKBA... 3 1. ISO érzékenység... 5 2. WB Fehér egyensúly beállítása... 9 3. Fénymérési

Részletesebben

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok Határtalanul! Galántai táncok Előkészítő programok A Határtalanul! program keretében a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 9. HR osztálya a gimnáziumi együttműködés keretében a felvidéki, galántai Kodály Zoltán

Részletesebben

ELSŐ IDEGEN NYELV 9-12. évfolyam

ELSŐ IDEGEN NYELV 9-12. évfolyam ELSŐ IDEGEN NYELV 9-12. évfolyam Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 21-én (kedd), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál al

Részletesebben

SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BAJA

SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BAJA SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BAJA A PEDAGÓGIAI-MŰVELŐDÉSI PROGRAM KIEGÉSZÍTÉSE ÉS MÓDOSÍTÁSA A KORMÁNY 2 0 2 /2 0 0 7. (VII. 31.) RENDELETE ALAPJÁN 2007-2008-2009 Tartalom I. BEVEZETÉS 2.

Részletesebben

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Pedagógiai program Sárvári Tankerület Répcelak 1 2013 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

Igazságügyi Szakértõi. a Kecskeméti Igazságügyi Szakértõi Kamara kiadványa. Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék szakértõinek kamarája

Igazságügyi Szakértõi. a Kecskeméti Igazságügyi Szakértõi Kamara kiadványa. Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék szakértõinek kamarája Igazságügyi Szakértõi a Kecskeméti Igazságügyi Szakértõi Kamara kiadványa Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék szakértõinek kamarája XIV. évfolyam 2014/2. szám A TARTALOMBÓL Az új Etikai Kódex -

Részletesebben

Fébert Zsófia. Education Research Culture

Fébert Zsófia. Education Research Culture Fébert Zsófia Oktatás kutatás kultúra Education Research Culture 2008. december 2-án Pécsett az ETHOSZ Egyesület rendezésében Oktatás kutatás kultúra címmel konferenciát rendeztek. Az eseménynek az UNESCO

Részletesebben

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd

Részletesebben

A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 1031 Budapest, Erzsébet krt. 39. PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Véleményem szerint az országnak, a hazának egyik legfontosabb kérdése az, hogy ki neveli, és hogy neveli eljövendő

Részletesebben

PALOTÁS GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA

PALOTÁS GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Tartalomjegyzék AZ ISKOLA KÖRNYEZETE NEVELÉSI PROGRAM 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai. 1.1. Pedagógiai alapelvek 1.2. A nevelő-oktató

Részletesebben

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01. Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.1 (A) változatához Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 5 8. évfolyama

Részletesebben

Az esettanulmányok világa

Az esettanulmányok világa 2016. március 24. LEAN ESeT KONFERENCIA KIADVÁNY Az esettanulmányok világa 2016. TAVASZ ISMÉT AZ ESETTANULMÁNYOKÉ A FŐSZEREP SZAVAZZON OKOSAN! KI LESZ A 2016-OS LEAN ESET KONFERENCIA LEGJOBB ELŐADÓJA?

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 7 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadja el:

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 7 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadja el: Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05. napján az Önkormányzat Hivatal épületében (8945

Részletesebben

Célcsoport: tanár szakos, tanító MA levelező/ gyakorló tanárok a közoktatásból

Célcsoport: tanár szakos, tanító MA levelező/ gyakorló tanárok a közoktatásból TÁMOP 4.2.2.C -2M 8. sz. munka 2.1.1.8. Személyes interjúkészítés- és elemzés Célcsoport: tanár szakos, tanító MA levelező/ gyakorló tanárok a közoktatásból Készítette: Gulyás Enikő Az interjú alanyai

Részletesebben

HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG VIZSGÁLATA A

HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG VIZSGÁLATA A Budapesti Műszaki Főiskola Rejtő Sándor Könnyűipari Főiskolai Kar Minőségirányítási Tanszék TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG VIZSGÁLATA A KOLLÉGIUMI BERUHÁZÁSOK EREDMÉNYESSÉGÉNEK VISSZAMÉRÉSE

Részletesebben

Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Erzsébethelyi Általános Iskola Békéscsaba, Madách u. 2 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. 1 TARTALOM ISKOLÁNKRÓL... 4 1. NEVELÉSI PROGRAM... 5 1.1. ISKOLÁNKBAN FOLYÓ NEVELŐ ÉS OKTATÓ MUNKA CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI,

Részletesebben

Napló. Egy nagykorúvá lett szervezet 18. országos tanácskozása Gödöllõn Gödöllõ, 2011. július 6 8.

Napló. Egy nagykorúvá lett szervezet 18. országos tanácskozása Gödöllõn Gödöllõ, 2011. július 6 8. Egy nagykorúvá lett szervezet 18. országos tanácskozása Gödöllõn Gödöllõ, 2011. július 6 8. Napló Mennyeiné Várszegi Judit Mándli Gyula, aki tizennyolc éve lendületben tartja a szervezet munkáját, elnöki

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom tantárgy 1-3. évfolyam 2013. Bevezetés célok, alapelvek Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

Felvidéki Kirándulás 2013.04.20-21.

Felvidéki Kirándulás 2013.04.20-21. Rajzverseny, vetélkedő a Felvidékről 2013. március 27-én különleges napunk volt a Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskolában. Nevelőink rajzversenyt, vetélkedőt szerveztek részünkre. A versenyre csapatokat

Részletesebben

XLIV. ROZSNYAY MÁTYÁS EMLÉKVERSENY EGER, 2009. MÁJUS 14-15. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZI SZIMPÓZIUM EGER, 2009. MÁJUS 14-16.

XLIV. ROZSNYAY MÁTYÁS EMLÉKVERSENY EGER, 2009. MÁJUS 14-15. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZI SZIMPÓZIUM EGER, 2009. MÁJUS 14-16. XLIV. ROZSNYAY MÁTYÁS EMLÉKVERSENY EGER, 2009. MÁJUS 14-15. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZI SZIMPÓZIUM EGER, 2009. MÁJUS 14-16. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete legutóbb

Részletesebben

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2014.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

Pedagógiai Program (Nevelési Program)

Pedagógiai Program (Nevelési Program) Mecsekaljai Iskola Testnevelési Általános és Középiskolája Pedagógiai Program (Nevelési Program) BEVEZETŐ AZ ISKOLA MOTTÓJA: A sport megtanít arra, hogyan lehet győzni és emelt fővel veszíteni. A sport

Részletesebben

edagógiai rogram Készítette: Faragó Gabriella megbízott igazgató Érvényes: 2014. szeptember 1-jétől - 1 -

edagógiai rogram Készítette: Faragó Gabriella megbízott igazgató Érvényes: 2014. szeptember 1-jétől - 1 - Kós Károly Alapfokú Művészeti Iskola edagógiai rogram Készítette: Faragó Gabriella megbízott igazgató Érvényes: 2014. szeptember 1-jétől - 1 - - 2 - Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 6 1.1. A pedagógiai program

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola Pedagógiai Programja

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola Pedagógiai Programja Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola Pedagógiai Programja Horváth Zoltán igazgató 2013 1 A tudomány gyökere keserű, gyümölcse pedig gyönyörűséges (Apáczai Csere János) 2 TARTALOM 1. Az intézmény

Részletesebben

Nagy Imre Általános Művelődési Központ Óvoda Pedagógiai Program

Nagy Imre Általános Művelődési Központ Óvoda Pedagógiai Program Nagy Imre Általános Művelődési Központ Óvoda Pedagógiai Program Tartalom Bevezető..3.old. 1. Gyermekkép...4.old. 2. Óvodakép 5.old. 3. Nevelési cél.7.old. 4. Az óvodai nevelés általános feladatai.8.old.

Részletesebben

Készítette: A Báthory István Általános Iskola nevelőtestülete. Nevelőtestület elfogadta: 2013. március 22-én. Jóváhagyta:.. Barták Péterné igazgató

Készítette: A Báthory István Általános Iskola nevelőtestülete. Nevelőtestület elfogadta: 2013. március 22-én. Jóváhagyta:.. Barták Péterné igazgató BÁTHORY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 8200. Veszprém, Halle u. 10. Tel./Fax.: 88/561-915, 561-916 E-mail: bathory@vpbathory.sulinet.hu www.vpbathory.sulinet.hu OM azonosító: 037034 B Á T H O R Y I S T V Á N

Részletesebben

Változó, alakuló (mobil) szakma. Partneri kapcsolatokra épített szakma.

Változó, alakuló (mobil) szakma. Partneri kapcsolatokra épített szakma. képzők képzése felsőfokon 71 Balogh Andrásné A KÉPZŐK KÉPZÉSÉNEK DIMENZIÓI Az Egyesült Államokban ma úgy tartják, hogy a dolgozók többsége élete során átlagosan hét különböző, egymástól eléggé távol eső

Részletesebben

JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL

JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL Sződi Sándor (IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. minőségügyi és oktatási vezető) a díjtípusú pályázatok nagyobb része szakértő értékelésével nagyon segítette az intézményfejlesztést,

Részletesebben

HIVATÁSETIKA ÉS KULTÚRA, ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS

HIVATÁSETIKA ÉS KULTÚRA, ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS 1 NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM HIVATÁSETIKA ÉS KULTÚRA, ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS Tankönyv az integritás tanácsadó szakirányú továbbképzéshez 2 Budapest, 2013... SZERZŐK: DÁVID PÉTER LÓCZY PÉTER LEKTOR: DR. GYÖRGY

Részletesebben

P á l y á z a t. F e r e n c - d í j r a

P á l y á z a t. F e r e n c - d í j r a P á l y á z a t N a g y F e r e n c - d í j r a Egy kezdő ifjú könyvtáros elmélázó gondolatai a Nagy Ferenc-díjra való pályázat beadása kapcsán. Nagy Ferenc-díj! Pályázat!... Már hallottam róla valamit

Részletesebben

1. IDÉZETEK. Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre!

1. IDÉZETEK. Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre! 1. IDÉZETEK Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre! ( elemenként 1 pont, összesen 8 pont ) 1. Az említett nemesek, a szászok és a székelyek között testvéri egyezséget létrehoztunk, és

Részletesebben

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja

Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja A Csomádi Esztergály Mihály Általános Iskola Pedagógiai Programja (kiegészített, átdolgozott változat) 2008. A képviselőtestület jóváhagyta: 2008. jan. 21-én határozat száma: 9/2008 (01.21.) 1 II. Az intézmény

Részletesebben

2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában

2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában ErkEl témahét 2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában Felelős: Kiss Józsefné TARTALOM A témahét célja A témahét programja A feladatok megvalósítása A témahét értékelése Képek a témahétről

Részletesebben

A VIZUÁLIS EMLÉKEZET FEJLESZTÉSE

A VIZUÁLIS EMLÉKEZET FEJLESZTÉSE A VIZUÁLIS EMLÉKEZET FEJLESZTÉSE AKADÁLY NÉLKÜL modul adaptációja látássérült tanulók együttneveléséhez SZÖVEGÉRTÉS- SZÖVEGALKOTÁS Alap VII.5 AdGY A modult készítette: Papp Zita, Szendrődi Szilvia Az adaptációt

Részletesebben

SZEMLE A STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÁS EURÓPAI KÖVETELMÉNYEI

SZEMLE A STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÁS EURÓPAI KÖVETELMÉNYEI SZEMLE A STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÁS EURÓPAI KÖVETELMÉNYEI A KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat Statisztikai tájékoztatás, európai követelmények címmel szakmai napot szervezett 2005. március 22- én.

Részletesebben

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

30 HÍDÉPÍTŐK EGYESÜLETE

30 HÍDÉPÍTŐK EGYESÜLETE 30 HÍDÉPÍTŐK EGYESÜLETE II. Hidak és Hídépítők Napja 2014. május 16. A rendezvény mottójául: Ünnepet szeretnénk teremteni a szakmának. Egy olyan ünnepet, mely egy szervezett közösség megjelenésére utal,

Részletesebben

A szeretet intimitása

A szeretet intimitása Farkas Péter A szeretet intimitása Buda Béla fontosabb családügyi munkáinak áttekintése Buda Béla Tanár Úr korunk ritka polihisztorainak egyike volt. Hihetetlenül gazdag munkássága kötetek sokaságában

Részletesebben

1. Az iskola nevelési programja...5. 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...

1. Az iskola nevelési programja...5. 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 1. Tartalomjegyzék 1. Az iskola nevelési programja...5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...5 1.1.1. A nevelés-oktatás alapelvei...5 1.1.2.

Részletesebben

A munkavédelmi oktatás helyzete a felsőoktatásban

A munkavédelmi oktatás helyzete a felsőoktatásban A munkavédelmi oktatás helyzete a felsőoktatásban (összegző megállapítások) 1. Bevezetés, a vizsgálat célkitűzései A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény végrehajtását az Országgyűlés és a Kormány

Részletesebben

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: 037735. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5.

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: 037735. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5. Móra Ferenc tagiskolája Püspökszilágy, Kossuth Lajos u. 13. OM azonosító: 037735 ISKOLAI HÁZIREND Átdolgozva: közoktatási szakértő véleménye alapján

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4 Ikt. sz.: MB/121-1/2012. MB-34/2012. sz. ülés (MB-82/2010-2014. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának 2012. október 31-én, szerdán 9 óra 3 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004.

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. A házirend részei: 0. Bevezető 1. Tanulói jogok 2. Tanulói kötelességek 3. Iskolai munkarend 4. Egyéb rendelkezések 5. Az iskola Etikai

Részletesebben

KIFOGÁSKEZELÉS. Ellenvetések, kifogások kezelése

KIFOGÁSKEZELÉS. Ellenvetések, kifogások kezelése KIFOGÁSKEZELÉS Ellenvetések, kifogások kezelése Miért fontos a kifogásokat jól kezelni? A kifogás = információigény a döntéshez A kifogások burkolt kérdések ; Biztos, hogy legális üzlet? Működik ez az

Részletesebben

A kompetencia alapú képzési rendszer koncepciója a szervezeti képzésekben

A kompetencia alapú képzési rendszer koncepciója a szervezeti képzésekben TÓTHNÉ BORBÉLY VIOLA A kompetencia alapú képzési rendszer koncepciója a szervezeti képzésekben A munkaadók követelményei - a gyorsütemű gazdasági fejlődés és technológiák változása miatt - a munkaerővel

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.1.29. COM(2016) 32 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az élelmiszer-ellátási lánc vállalkozások közötti, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól

Részletesebben

Szinonimák, antonimák

Szinonimák, antonimák Szinonimák, antonimák 1 ) Kezdjük a szinonimákkal A szinonima magyarul rokon értelmű szó. Nyugodtan mondhatja így is, úgy is A szinonimáknak hasonló a jelentése. Emlékszik, milyen szavakkal gratuláltak

Részletesebben