Sertés-stratégia: lépések, amiket meg kell tenni

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sertés-stratégia: lépések, amiket meg kell tenni"

Átírás

1 4 MÁL 2013/4 AKTUÁLIS Helyzet és teendők Sertés-stratégia: lépések, amiket meg kell tenni Az Európai Bizottság a vonatkozó jogszabály hatálybalépése előtt néhány nappal elmeszelte a sertéságazat kifehérítését célzó fordított áfa bevezetését. Brüsszel azzal magyarázta a vétót, hogy az intézkedéssel a csalások más ágazatokra terelődhetnek át. Tavaly, amikor a kormány döntött az áfa megfordításáról az élősertés, hasított félsertés és a sertéshizlalás során felhasznált takarmányok vonatkozásában, a termelők nem vitatva az intézkedés piactisztító hatását azért aggódtak, hogy honnan fogják előteremteni a kieső áfa értékét a likviditásuk megőrzéséhez. Többen már akkor figyelmeztettek: az igazán hatékony megoldás nem a fordított áfa bevezetése, hanem az áfa csökkentése és a szigorú ellenőrzések lennének. Április első hetében összeült a Sertés Stratégia Tanácsadó Munkacsoport, hogy a szakma és a szaktárca illetékeseivel megtárgyalja a legsürgetőbb teendőket, amiket a sertés-stratégia koncepciója mentén végre kell hajtani. A megbeszélésen részt vett Horváth István a sertés-stratégia megvalósítását koordináló miniszteri biztos, Kis Miklós a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara általános alelnöke, valamint Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős államtitkárhelyettes. EGYEDI NYILVÁNTARTÁS Az ülés kiemelt témái a fordított áfa uniós vétója után megtehető kormányzati intézkedések a feketegazdaság fölszámolása érdekében, az értékesítési nehézségek és a megoldási lehetőségek áttekintése voltak. A munkacsoport tagjai egyetértettek abban, hogy a fordított áfa bevezetésének elmaradását az élősertés, a hasított félsertés és a sertéstartásban alkalmazott takarmányok (ide értve a DDGS-t is) áfájának 5 százalékra csökkentésével lehet pótolni. Horváth István elmondta, hogy a kormány komolyan foglalkozik ezzel a kérdéssel, ugyanakkor nagyon meg van kötve a kabinet keze a költségvetési kiadásokkal kapcsolatban. Sajnálatos tény, hogy a feketézés olyan méreteket ölt ma a sertéságazatban, amely teljesen tönkreteszi a tisztességes termelőket. Erre a fordított áfa bevezetése sem jelentett volna teljes körű megoldást. Sem a termelők sem a feldolgozók nem tudnak versenyezni a számla és papír nélküli értékesítéssel. A be nem vallott, papíron nem létező, számlával nem igazolt termelés, feldolgozás és kereskedelem haszna olyan csábító, amivel szemben a lebukás veszélye eltörpül. Ezt a nagyon káros folyamatot megállítani csak úgy lehet, ha jelentősen csökkentik legalább az élőállatok áfáját és rendbe teszik, illetve összefésülik a sertéságazatban ma (gyakran párhuzamosan) működő nyilvántartási rendszereket. Amíg nem tudjuk az élősertések egyedi nyilvántartását megoldani a szarvasmarhákhoz vagy a juhokhoz hasonló módon, addig a sötétben fogunk tapogatózni, amikor a feketézőket utol akarjuk érni. A hatósági ellenőrzéseket is újra kell gondolni, mert a mai bűnözőkkel szemben már nem hatékonyak a korábban bevált módszerek. A VM ELSZÁNT Feldman Zsolt helyettes-államtitkár tájékoztatta a munkacsoportot, hogy az eddigi információk alapján a sertés ágazat a 2014 és 2020 közötti időszakban összességében az elmúlt években megszokott és alkalmazott támogatásra számíthat. Sajnos a közvetlen támogatás lehetőségét a sertés és baromfi ágazatban az EU Bizottsága egyelőre elvetette. Az állatjóléti támogatások keretének növelésével kapcsolatban elmondta, a Bizottság még az inflációval korrigált összeget sem nagyon akarja jóváhagyni. Ennek tükrében a munkacsoport tagjai egyetértettek abban, hogy a támogatási rendeletet kell úgy módosítani, hogy az a leghatékonyabban tudja segíteni a hazai malac előállításra alapozott állománynövekedést. A háztáji sertéstartás fellendítése érdekében fontos mielőbb egyértelműen megfogalmazni egy olyan programot, amit a szakma is támogat. Ez persze csak akkor lesz megvalósítható, ha a régen várt termelői (kis és nagyüzemi) összefogás mind több helyen és szereplővel megvalósul. A helyettes államtitkár az áfa csökkentés kapcsán elmondta, hogy a VM elszánt ebben, de az államháztartási hiánycél tartása egyelőre behatárolja a lehetőségeket. A nyilvántartással kapcsolatban tájékoztatta a munkacsoport tagjait, hogy komoly forráskeretet biztosítottak erre az évre az adatbázisok összekapcsolására. ÓRIÁSI ÁRKÜLÖNBSÉGEK Nem emlékeznek a szakemberek akkora árkülönbségekre, mint ami ma tapasztalható az élősertés felvásárlásban. Az árak márciusban Ft/kg élősúly között ingadoztak, de volt olyan, aki ennél is kevesebbért, illetve néhányan a 420 Ft/kg-nál is drágábban tudták értékesíteni hízóállataikat. A legrosszabbul most azok járnak, akik a szabad piacon árulják állataikat, mert nem voltak hajlandóak semmiféle szerződést kötni a felvásárlókkal vagy feldolgozókkal. Az igazsághoz tartozik, hogy ma a nagy feldolgozók közül egyetlen van (ráadásul nem is magyar tulajdonban), amely korábban 8 ma 30 napra fizetni tud. A feldolgozók már több mint 4 milliárd forinttal tartoznak a termelőknek. A fel- A Sertés Stratégia Tanácsadó Munkacsoport által javasolt azonnali intézkedések: 1. Áfa csökkentése 5 százalékra az él sertés, hasított félsertés, a sertéstartásban alkalmazott takarmányok (ide értve a DDGS-t is) körében. 2. Sertéságazati nyilvántartások, adatbázisok öszszekapcsolása 3. Sertések egyedi jelölésének bevezetése 4. Stratégiai megállapodás megkötése egy vagy két nagyfeldolgozó és a sertéstartókat tömörít szervezetek között 5. A Háztáji Sertésprogram egységes és a szakma által támogatott koncepciójának kidolgozása 6. Élelmiszerlánc biztonsági hatóság (NÉBIH) ellen rzéseinek újragondolása a hatékonyság érdekében a kor követelményeihez igazodva A Sertés Stratégia 2,6 milliárdos keretének f bb fejezetei: 600 millió Ft kül-, és belpiaci promóció 600 millió Ft termék-el állító beruházások támogatás millió Ft beruházási projektek 100 millió Ft informatikai fejlesztés (adatbázisok összekapcsolása) 100 millió Ft új min ségtanúsítási rendszer kidolgozása 300 millió Ft tenyésztési támogatások 200 millió Ft K+F tevékenység 200 millió Ft egyéb kiadások AKTUÁLIS vásárlási árak ilyen mértékű eltérésének okát Kiss György a Pannon Sertéstermelői Csoport ügyvezetője abban látja, hogy továbbra is várat magára a termelők olyan méretű összefogása, amellyel már erős alkupozícióban tárgyalhatnak egy-egy feldolgozóval. A munkacsoport szerint el kell érni, hogy a termelők, a termelői csoportokon keresztül egy adott feldolgozóval hosszabb távra (legalább 6 hónapra) szóló szerződést, vagy stratégiai megállapodást kössenek. Ez a termelőknek és az érintett feldolgozónak is kiszámíthatóbb termelési keretet jelentene. Szieberth István a munkacsoport vezetője szerint az értékesítési gondok megoldásában előrelépés akkor várható, ha a ma még külön utat sokszor egymás rovására járó termelői csoportok egységbe szerveződnek, s közös érdekképviseletük tárgyalhat egy vagy két feldolgozóval arról, hogy az összehangolt értékesítés milyen feltételek mellett történjen. KONFERENCIA ÉS VITA A sertés-stratégia koncepciójának és az ágazat időszerű kérdéseinek megvitatására négy helyszínen (Keszthely, Debrecen, Kaposvár, Gödöllő) szerveznek szakmai tanácskozást, amelynek tapasztalatait végül az OMÉK-on egy konferencia keretében összegzik tájékoztatta a munkacsoportot Horváth István. A rendezvények célja, hogy minél szélesebb társadalmi körben vitassák meg az ágazati stratégia elképzeléseit, illetve a rövid és hosszabb távon végrehajtandó intézkedéseket. Az első rendezvényen, amelyre április 24-én Keszthelyen kerül sor, a sertéstenyésztési és tartási témában tartanak előadásokat, továbbá bemutatják a Pannon Sertéstenyésztési Program koncepcióját, valamint egy konkrét kistérségi sertésintgeráció tapasztalatait. Az ülést vita zárja, amelyen a résztvevők véleményüket és javaslataikat fogalmazhatják meg az ágazat helyzetével és annak javításával kapcsolatban. W.Zs. MÁL 2013/4 5

2 6 MÁL 2013/4 Szakmaiság felsőfokon 20 éves a magyar állattenyészt k legnagyobb seregszemléje Húsz évvel ezelőtt mertek nagyot álmodni a fiatal állattenyésztési szakértők, a kezdetekkor még családias kiállítás mára világméretűre nőtte ki magát" vélekedtek a lapunk által megkérdezettek az Alföldi Állattenyésztési Napok huszadik évfordulója kapcsán. Az évről évre fejlődő rendezvényt Magyarország legszínvonalasabb szakmai kiállításának, a szakma örömünnepének, a generációk találkozási pontjának nevezték. A hazai kiállítások sorában az első helyet foglalja el az Alföldi Állattenyésztési Napok Csóka Lajos, sertéstenyésztési szakember szerint. Az első időben helyi kiállításnak indult, azonban a szervezők szerették volna, ha a dunántúli tenyésztők is képviseltetik magukat az alföldi rendezvényen. Így kértek fel bennünket is, mi pedig szívesen eleget tettünk a kérésnek. Mivel a megkeresés későn jött egy kiállításra ugyanis legalább egy évig kell készülni így csak egy kisebb hízóval tudtunk benevezni. Ennek ellenére a villányi száz kilós tenyészállattal elnyertük a kiállítás nagydíját, amire azóta is büszkén gondolok vissza" említette élményét a szakember. Úgy vélekedett: a színvonal a kezdetek óta folyamatosan emelkedik. Az állattenyésztő társadalom úgy ítéli meg, hogy nagyon jó időben tartják a rendezvényt, hiszen a tavasz az újrakezdés, a bizalom időszaka, ezért mindenféle nehézség ellenére újra és újra ellátogatnak az eseményre. Bár a hazai sertéslétszám a kezdeti időszak óta drasztikusan csökkent, a kiállított állatok számán és színvonalán azonban ez a hanyatlás szerencsére nem figyelhető meg" mondta. TANÍTVÁNYOK FELÜLMÚLTÁK A MESTERT A szervezők a rendszerváltás után nagy lelkesedéssel kezdtek hozzá a szétesőfélben lévő mezőgazdaság összefogásának kezdet a visszaemlékezést Dr. Szabó Péter, a Mangalica Tenyésztők Országos Egyesülete ügyvezető igazgatója. Amikor az első debreceni Farmer Expo után két évvel Fekete Balázsék megszervezték az első Alföldi Állattenyésztési Kiállítást, óriási büszkeség töltött el, hiszen egykori diákjaimról volt szó. Minek örül egy tanár jobban, minthogy diákjai őt felülmúlva, jelentős sikereket érnek el a szakmában mesélte büszkeséggel Dr. Szabó Péter. Meglátása szerint egyedülálló a kiállítás infrastruktúrája, a rendezvény folyamatosan bővült úgy, hogy szerencsére a kiállítótér mindvégig egységes képet mutatott. A sertés, a marha, a juh, a ló esetében olyan genetikai értéket sikerül évről-évre felvonultatni, amely nemzetközi szinten is kimagasló mutatott rá. A szakmai bemutatókkal kapcsolatban jelezte: magas szintű szakmai tanácskozások, rendezvények színesítik évről évre a programot, amelyre Európa sok országából számos külföldi vendég és küllemi bíráló érkezik. A programot sikerül mindig úgy összeállítani, hogy a laikus érdeklődő és a szakembergárda is megtalálja a számítását. A Debreceni Egyetemen keresztül együttműködünk a Nagyváradi Állattenyésztési Egyetemmel, ahonnan a hallgatókat rendszeresen elhozzuk Hódmezővásárhelyre. Büszke vagyok, hogy ezen a kiállításon a határainkon kívül élő fiataloknak megmutathatjuk a magyar állattenyésztés krémjét és a szakma fortélyait itt ismertethetjük meg velük tette hozzá. BEMUTATKOZÁS ÉS MEGMÉRETTETÉS Az első Alföldi Állattenyésztési Napok nagy szakmai fordulatot jelentett húsz évvel ezelőtt. Az pedig, hogy a Szent György napi juhásztalálkozóval egy helyszínen, egy időpontban rendezik meg, nagyon jót tett mindkét eseménynek" tudtuk meg Hajduk Pétertől, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatójától. Elmondása szerint tavasszal ez az egyik legfontosabb kiállítása a szövetségnek, ekkor van ugyanis a bemutatkozás és a megmérettetés időszaka. A tenyészállataink értékesítésére és minősítésére döntő többségében ebben az időszakban kerül sor, ezért számunkra kiemelt jelentőséggel bír ez a kiállítás" hangsúlyozta. Meglátása szerint itt az állattartók közel kerülhetnek az árutermelő tenyésztőkhöz. Ilyenkor a tenyésztő megmutathatja, hogy az elmúlt években milyen eredményt ért el, mit sikerült a tenyésztési célokból megvalósítani, az árutermelő tenyésztők pedig eljönnek és megnézik, hogy számukra ebből mi hasznosítható" mondta az ügyvezető. Lapunknak elárulta: szívesen emlékszik vissza a 2002-es kiállításra, mivel abban az évben Magyarországon rendezték meg a Merinó Tenyésztők Világkonferenciáját, amikor a világ összes merinó tenyésztő nagyhatalma, Dél-Afrikától Ausztráliáig, ellátogatott hazánkba. A világkonferencia egyik fő állomása a Hódmezővásárhelyi Kiállítás volt. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a találkozó után, s volt, aki azóta már újra ellátogatott a vásárhelyi kiállításra. Mára nemcsak Magyarországon belül örvend nagy népszerűségnek ez a rendezvény, hanem sokan jönnek a környező országokból és világviszonylatban is jó híre van" fejtette ki. MEGELŐZI AZ OMÉK-OT Egyed Béla és Fekete Balázs a rendszerváltás környékén mertek nagyot álmodni és egy a rangos kiállítást hívtak életre foglalta össze a kezdeteket Dr. Radnóczi László, a Vidékfejlesztési Minisztérium nyugalmazott osztályvezetője. Nem véletlen az sem, hogy Hódmezővásárhelyhez köthető a rendezvény, ugyanis ebben a térségben a legerősebb a családi gazdaságok és a háztáji állattartás jelenléte az országban. A kiállítás egyik legnagyobb erénye, hogy óriási számban látogatják meg a vidéken élő családok, azok a kisgazdálkodók, akik szeretnek az állattartással foglalkozni. Ezek a családok gyermekeiket is elhozzák, akik itt szívják magukba az állatok iránti szeretet ez a legnagyobb értéke ennek a rendezvénynek fogalmazott a nyugalmazott osztályvezető. KAPCSOLAT: crystaldrillkft@gmail.com Molnár Ernõ (kútfúró mester) 30/ Czuczi István (ügyvezetõ) 30/ CRYSTAL DRILL KFT.... a biztos víz forrása! Kis-és nagy mélységû kutak TERVEZÉSE, ENGEDÉLYEZTETÉSE, KIVITELEZÉSE Ivóvizes kutak, locsoló kutak FÚRÁSA Régi kutak állapotfelmérése, JAVÍTÁSA, FELÚJÍTÁSA Állattartó telepek, majorok VÍZELLÁTÁSA Igény szerint az ország egész területén. Jelezte: a bemutatók és a szakmai rendezvények generációk találkozási pontjává is teszik az Alföldi Állattenyésztési Napokat. Számos fiatal mellett ugyanis a nyugdíjas szakemberek is szívesen ellátogatnak a kiállításra, még akkor is, ha több száz kilométert kell megtenniük. Itt ugyanis újra feleleveníthetik a szakmát, régi barátokkal, kollégákkal találkozhatnak. Meglátása szerint a kiállítás állattenyésztési bemutatója szakmai szempontból kiemelkedő, talán még az OMÉK-ot is megelőzi. A Bonafarm Csoport Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb, vertikálisan integrált élelmiszergazdasági vállalatcsoportja, amely tevékenységével növénytermesztéstõl az állattenyésztésen át az élelmiszer-feldolgozói és bortermelési ágazatig lefedi az élelmiszergyártás teljes folyamatát. A csoportnak tagja a Pick Szeged Zrt., a Sole-Mizo Zrt., a Csányi Pincészet Zrt., a Bóly Zrt., a Dalmand Zrt., a Fiorács Kft. és a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. Az alábbi pozíciókra keresünk új kollégákat: INTEGRÁCIÓS KERESKEDELMI VEZETÕ (SERTÉSÁGAZAT) (BÓLY-DALMAND) SERTÉS ÁGAZATVEZETÕ (BÓLY Zrt.) Valamennyi hirdetett álláslehetõségünkrõl a weboldalon részletesen tájékozódhat, kérjük, hogy pályázatát kizárólag ezen a felületen keresztül történõ regisztrálással és a konkrét pozícióra történõ jelentkezéssel juttassa el hozzánk. MÁL 2013/4 7

3 ETALON A TÖBBI NAK A rendezvény az évek során sokat fejlődött és más kiállításokra is kihatással volt az állatok bemutatásának magas színvonala és az egyre professzionálisabban végzett show bírálatok. Ez utóbbiak kihangosítása azaz nyilvánossá tétele, a széles szakmai közönség bevonásával nagyon érdekes és látványos részei a programoknak. A rendezvény rangját és elismertségét emeli, hogy minden évben külföldi bírákat is bevonnak a szervezők. Az itt elnyert díjaknak kezdetektől fogva nagy jelentőséget tulajdonítanak a tenyésztők. Külön ki kell emelni, hogy a kiállításon a bírálatokkal kapcsolatos szervezési feladatokat és az állatok felvezetését a gazdaság dolgozói végzik példamutató szakszerűséggel, pontossággal és gondossággal. Szeretném kiemelni Lelkes István páratlanul hangulatos, szakszerű konferálását is" - mondta. A kiemelkedő szakmai színvonal mellett, a hely varázsa is különleges vonzást ad a rendezvénynek. Nagy öröm és élmény a tavaszt a festőien szép Alföldön megélni, emellett az állatbemutató épületek szépsége is sokat hozzátesz a rendezvény hangulatához. A régi gazdasági iskola épületegyüttese szimbolikus értelemben véve is motivációval szolgálhat, hiszen az iskola tevékenysége hozzájárult az állattenyésztési kultúra fejlődéséhez, aminek hatása a környéken máig érvényesül" fogalmazott. KOMOLY MARKETING ÉRTÉK Egyre nagyobb rangot jelent Hódmezővásárhelyen megjelenni és a kiállításon díjat nyerni kezdi Jancsó István, a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének elnöke az értékelését, majd hozzáteszi: Az utóbbi időben erőteljesen nőtt mind a kiállítók, mind a látogatók száma, ez pedig a marketing szempontból is sokat jelent a tenyésztőknek. A tenyész- és vágóállatok potenciális vásárlói, és a felvásárlók közül is egyre többen keresik fel az Alföldi Állattenyésztési Napokon díjat nyert tenyésztők állatait, és fontos üzletek is köttetnek. A látottak beépülnek az emberek tudatába: előfordult, hogy sok hónappal a kiállítást követően azért kerestek meg, mert ott tetszett a megjelenésünk" számolt be a tenyésztőszervezet vezetője. Értékelése szerint a színvonal és a lebonyolítás minősége is szinte kifogástalan, valamint adott a további fejlődés lehetősége is. Az idén például tenyészállat árverésre is sor kerül, ami várhatóan tovább színesíti az érdeklődőknek nyújtott kínálatot, elősegíti az értékesítést és bizonyára növeli a látogatottságot. Jancsó István szerint a kiállítás a nemzetközi kapcsolatok építését is segíti. A charolais esetében rendszeresen külföldi versenybírót kérnek fel a bemutatott tenyészállatok értékeléséhez. Idén a francia tenyésztőszervezet, a HBC elnöke vállalta el e nehéz feladatot. Hatalmas élmény volt, hogy nemrég itt köszönthettük a Kanadai Charolais Tenyésztő Egyesület elnökét, de számos európai országból elfogadták már meghívásunkat. A nagy kiállítási hagyományokkal rendelkező országok képviselői mindig elismerően szólnak a bemutatott tenyészállataink minőségéről és külön kiemelik azt a gyönyörű környezetet, amelyet a rendezőség biztosít" mesélte az elnök. KIEMELKEDŐ SZÍNVONAL VALAMENNYI ÁLLATFAJBAN Eszterhai Csaba, juhtenyésztő szerint a kiállított állatok nagyon magas színvonalat képviselnek valamennyi faj és fajta vonatkozásában. A tenyészállat bírálatok és bemutatók látványosak, magas szakmai színvonalúak, így sok érdeklődőt vonzanak. Örvendetes, hogy a többi regionális kiállítással ellentétben a baromfi és a hal is megjelenik a kiállított állatok között fogalmazott. A rendezvény üde színfoltját jelentették a diákversenyek, amikor a juhásztanulók gyakorlati és elméleti vizsgát tehettek az otthon és az iskolában elsajátított ismeretekből. Kiemelte a nyíróversenyeket és a kiállítás keretein belül megrendezett juhásztalálkozót. A vásárhelyi kiállítás egyik nagy érdeme, hogy rengeteg az érdeklődő, a nagy látogatói szám pedig a kiállítókat is arra motiválja, hogy a következő évben még több, még szebb állatokkal látogassanak ki a rendezvényre mondta. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kiállításon az állattenyésztők mellett az élelmiszeripari és a mezőgazdaságot közvetlenül kiszolgáló szektorok vetőmag, mezőgépgyártók, takarmány és takarmány-kiegészítőket gyártó cégek is képviseltetik magukat. Jelezte: mivel a szakma a kiállítás idejére egy helyre koncentrálódik, így kiváló lehetőség nyílik a konzultációkra. Azok a szakemberek, akiknek egyébként nincs ehetőségük a találkozásra, személyesen megbeszélhetik az elmúlt év történéseit emelte ki a szakember. Hozzátette: nem mellékes a kitűnő vásári hangulat sem. SZAKSZERŰSÉG ÉS TAPASZTALAT A kiállítást már a kezdetekkor is komoly szakmai felhozatal jellemezte, ami a mai napig elmondható róla nyilatkozta lapunknak Eicher József, a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója. A kiállítók számára a megjelenés önmagában véve megtiszteltetést jelent. Az elnyert díjak nagyon magas értékkel bírnak a tenyésztők között jelentette ki. Elmondása szerint a vásárhelyi kiállítás nemcsak Magyarország szakmailag legnívósabb ilyen típusú rendezvénye, hanem egész Európában, sőt, világviszonylatban is kiemelt jelentőséggel bír. A szakmai programok nagyon jól szervezettek, emellett minden évben olyan kiegészítő programokkal készülnek a szervezők, amelyek az egész családnak aktív kikapcsolódást tudnak biztosítani hívta fel a figyelmet. Meglátása szerint nagyon fontos, hogy a kiállítás mögött egyetlen nagyvállalat áll, amely a kezdetektől koordinálja az eseményeket. A szakemberek és segítőik sokéves tapasztalatának köszönhetően nagyon magas színvonalon teljesítenek. A tenyészállatokkal a kijelölt gondozók nagyon profi módon bánnak, ami a tenyésztők számára is nagyon fontos szempont fogalmazott. Az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerét Bélával, az óriás sertéssel értük el. Amint megnyitott a stand, látogatók százai voltak kíváncsiak az óriásra, aki ma már hatszáz kg-ot nyom a mázsán. Érthetetlennek nevezte ugyanakkor, hogy a szaktárca az elmúlt években nem az esemény rangjához méltó módon képviselteti magát, mintha hátat fordított volna ennek a rangos szakmai seregszemlének. SAMPON, LAKK ÉS KEFE A holstein-fríz fajta esetében a show bírálat mindig is egy nagyon látványos és meghatározó eleme volt az állattenyésztési kiállításnak nyilatkozta lapunknak Bognár László, a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója. Az elmúlt húsz évben jelentős és látványos fejlődést tapasztalunk. Ha visszatekintünk, a korábbi tenyészállataink ma már kicsit megmosolyogtatnak bár akkoriban a saját korosztályukban és az adott évjáratokban kiváló tenyészállatok voltak. Az állatok mellett azonban a hazai tenyésztési kultúra alakulásában is meghatározó szerepe volt a kiállításnak a tanító, nevelő, felkészítő jellegének köszönhetően vázolta fel a fejlődést az igazgató. A kiállításról nemcsak a hazai, hanem a külföldi szakértők is elismerően nyilatkoznak. Annak érdekében, hogy elérjük a nyugat-európai szintet, hogy a show látványos legyen, az állatokat ne csak úgy odahúzzuk a kiállítótérbe, 1997-ben meghívtuk a legnevesebb olaszországi szakembereket. Tartottunk egy felvezető és előkészítő tanfolyamot. A következő kiállításra már a szakértőktől szerzett tudás birtokában készültünk. Amikor a látogatók meglátták, hogy samponokat, lakkot, keféket használunk az állatok felkészítésekor, sokan csodájára jártak a példánknak. Egy idősebb úr meg is jegyezte, hogy minek cicomázzuk így ki az állatokat, hiszen a tehén legszebb dísze a trágya mesélte Bognár László. Majd hozzátette: e nélkül ma már nincs kiállítás, a hazai előkészítők, felvezetők pedig európai, sőt, világszinten végzik munkájukat, amiért nagy elismerés illeti őket, a tenyésztőket és a szervezőket is. MÁL 2013/4 9

4 HÍDLÁS Legyen még több malaca! A holtellés, az ellés közbeni és ellés utáni malacelhullás okai 2. rész zsírsavakból történő glükóz képzés. Ez a folyamat hozzájárul a ketózis kialakulásáshoz, ha a ketonanyagok képződése meghaladja a szervezet keton felhasználását. Ezt a kóros állapotot ketózisnak, vagy acetonaemiának nevezzük, mivel az acetonsav és a béta-hidroxi-vajsav elszaporodása metabolitikus acidózist okoz. HÍDLÁS Amennyiben a sertés bélflóráját a hasznos fajok (bifidobactériumok, lactobacillusok, fusobacteriumok) alkotják, akkor a bélbaktériumok a triptofánból niacint szintetizálnak, ami a májban felszívódva nikotinsavamiddá alakul. A kocák bélflóráját sok esetben nem ezek a baktériumok alkotják, emiatt a niacin szintetizálódása nem megoldott. A koca állomány általános problémája a májgyulladás és máj elfajulás, ami a szopós malacokban a méhen belüli fejlődés során májkárosodást okoz. Optimális triptofán ellátás esetén, a bélflóra természetes állapotában, 40 mg/takarmány kg niacin ellátás és egészséges májfunkció mellett nem fordulhat elő nikotinsavamid hiány. KETÓZISOS KOCÁK A külföldi szakirodalomban jó néhány cikk megjelent a szoptató kocák ketózisáról. Eddig ez a probléma inkább a nagy tejhozamú teheneknél volt gyakori. A szoptató koca naponta akár liter tejet is képes termelni. A tejtermelésnek hormonális szabályozása van, amelyben több hormon (glükokortikoid, mineralkortikoid, inzulin, tirozin, glukagon, és az adrenalin) is részt vesz. A tejtermelés során a koca naponta gramm laktózt is előállít. A szubklinikai ketózisos állapotban a glükóz termelődése kevesebb a szükségesnél, alacsony lesz a vér glükóz szintje, ami a szabad inzulin mennyiségén keresztül korlátozza tejtermelést. A ketózis a hormontermelő rendszer működési zavara, amikor a glükóz anyagcseréjének hormonális szabályozása sérül. Ezt a folyamatot részben a mellékvese kéreg glükokortikoidjai szabályozzák (a szintén nikotisavamid függő inzulinnal együtt). Amikor a szénhidrátok termelése gátolt, akkor előtérbe kerül a páratlan szénatomszámú Amit tapasztalunk a ketózisos kocán Étvágytalanság, takarmány elutasítás, gyors lesoványodás, bágyadtság, acetonszagú lehelet, keton anyagok a tejben, vizeletben, vérben. Mozgászavar, kényszermozgások, izgalmi tünetek, nyugtalanság, súlyos esetben a koca kómába esve elpusztul. A beteg koca mája megnagyobbodik, az elhullottakban súlyos májelfajulás észlelhető. 2. ábra A nikotinsavamid hiány induklta kortizon és egyéb hormonális zavar következményei az ellés után a szoptató kocában, a kortizon szerepe az MMA szindrómában A puerperális gyermekágyi, az ellést l a méh involuciójának befejezéséig tartó id szak alatti, puerperális agalakcia, a gyermekágyi tejhiány a mellékvesekéreg-elégtelenségre vezethet visszam az oka a kortizon hormon hiánya. A puerperális agalakciánál ki kell zárni a fert z okot, a szeptikus méh- és hüvely gyulladást. Ha nincs a kocának láza akkor a tejhiány nem szeptikémia következménye. A szubklinikai ketózisos állapotban a glükóz termel dése kevesebb a szükségesnél, alacsony lesz a vér glükóz szintje, a vér szabad inzulin mennyiségén keresztül limitálja tejtermelést. A ketózis kialakulásában az endokrin rendszer m ködésének szabályozottsága, a glükóz anyagcseréjének hormonális kontrollja elengedhetetlen. Ezt a folyamatot részben a mellékvese kéreg glükokortikoidjai szabályozzák, a szintén nikotinsavamid függ inzulinnak együtt. AZ OKOK Antiketogén hatású a más szénhidrátok glükózzá konvertálása, a glükóz glikogén formában való tárolása, a májban és izomban raktározott glikogén glükózzá alakítása. A glükoneogenézis, amikor a szervezet a nem glükóz természetű anyagokból glükózt szintetizál. A kocáknál a ketózisos állapotra jellemző vérben lévő magas ketonanyagokat ez a folyamat eredményezi. Ez az állapot akkor áll elő, ha sérül a szénhidrát anyagcsere hormonális szabályozása, a takarmányok zsír lebontása mellett, a kocák szoptatás alatti takarmány visszautasítása miatt előtérbe kerül a testzsír és végső esetben a testfehérje lebontása. Főleg nyáron, gyakran hihetetlen testtömeg veszteséget látunk a szoptató ko- 20 MÁL 2013/4 MÁL 2013/4 21

5 HÍDLÁS HIRDETÉS cák esetén, amikor az anyaállat takarmány felvétele az elvártnak mindössze százaléka. Ekkor olyan arányú a glükoneogenézis, hogy a testzsír bontás mellett jelentős testfehérje veszteség is van, megindul az aminosavakból történő glükóz szintetizálás. Amikor a szoptató koca szervezete a glükózt elsősorban glükoneogenézis útján, azaz aminósavakból állatja elő, akkor a ketonanyagok felszaporodása a vérben veszélyezteti és felborítja az sejtek közötti folyadék ionegyensúlyát (homeosztazisát). A savas természetű vegyületek ún. metabolitikus acidózist okoznak, aminek súlyos esete kómához és elhulláshoz vezethet. A máj szerepe a ketózisban igen fontos. A kocaállományokra napjainkban jellemző májgyulladásnak és májelfajulásnak is szerepe van a ketózis kialakulásában. A kocák és a malacok acok máj elfajulása a nikotinsavamid hiányra vezethető vissza. Emiatt sérül a kortizon szintézise zise a kocákban és a malacokban. Amennyiben megfelelő szintű a kortizon termelődése, akkor az ellés lefolyása szabályos, nem lesz oxigén hiányos a malac, mert szabályosan tudja a levegőt venni. A napos korban jelentkező hasmenések elmaradnak, mert ha a koca bélflórája a hasznos baktériumokat k 22 MÁL 2013/4 tartalmazza zömében, akkor a malacok bélflórája is egészséges állapotú lesz, hiszen a koca bélflórája oltja be a kismalac bélcsatornáját. A nikotinsavamid hiány bőr-, és bélhámsejt károsító hatása elmarad. A bélhámsejt sérülés nem vált ki hasmenést. LÉPÉSEK, AMIKET MEG KELL TENNI Sokszor elkövetjük azt a hibát gyakorló állattenyésztők és állatorvos kollégák is, hogy a hasmenésnél csak fertőző okot tudunk elképzelni. A hasmenéses malacokat antibiotikummal kezelve sok esetben tovább fokozzuk a bajt, mert ezzel csak még jobban rontjuk a máj terhelése miatt a májfunkciót. Hasonló a helyzet, ha a kocáknál megelőzésre adunk antibiotikumot, ennél az a tapasztalat, hogy a helyzet többségében súlyosbodik. Ekkor a legszigorúbb technológiai, személyi és eszköz higiénia sem hoz eredményt. Ilyenkor az okot a takarmányozásban kell keresni. Első lépés: kész aktív formában kell odaadni a kocák számára a niacint, tehát úgy kell összeállítani a vemhes- és a szoptató kocatápot, hogy megfelelő menynyiségű nikotinsavamidhoz jussanak a kocák. A keveréktakarmány receptúrába új takarmányalapanyag beépítésével ez az élettani folyamat orvosolható. Második lépés: meg kell vizsgálni a kocatápok receptúráját, hogy milyen máj és vese károsítók vannak a takarmány alapanyagokban. A legtöbb esetben a premix formulázáson is változtatni kell. EREDMÉNY NAP ALATT Ha a takarmányozásban megtaláljuk a hibákat, akkor körülbelül nap alatt megváltozik a helyzet. Az ellések lefolyása szabályos lesz, újra elfogadható szintű lesz a halvaszületett malacok száma és a szopós malac elhullás. Gyakorlati tapasztalat szerint 5 százalék körüli holt malac, és 5-8 százalék fiaztatói elhullás érhető el, ha megszűnik a kocáknál a nikotinsavamid hiány. Mester Károly Mester és Major Kft., Szarvas A Panacur megújulva visszatér az Ascaris elleni állandó küzdelmbe! Ne hagyd, hogy a paraziták a vagyonodon élősködjenek A fenbendazol új, ivóvízben adható, innovatív formulája kimagaslóan hatékony a parazita ellenes kezelésben! Homogén és stabil > További keverés nem szükséges Bizonyított hatékonyság > Valamennyi fejlo dési alakot elpusztítja* Egyszeru és gyors > Ido t takarít meg A befektetés > gyorsan és hatékonyan megtérül * (Ascaris suum) HASZNÁLATI UTASÍTÁS Panacur AquaSol 200 mg/ml belsőleges szuszpenzió ivóvízbe keveréshez sertések számára. HATÓANYAGOK: Az állatgyógyászati készítmény fehér törtfehér belsőleges szuszpenzió ivóvízbe keveréshez, amely 200 mg/ml fenbendazolt és 20 mg/ml benzil-alkoholt tartalmaz. JAVALLAT(OK): Sertések alább felsorolt gyomor-bélrendszeri fonálféreg-fertőzéseinek megelőzésére és gyógykezelésére. Ascaris suum (kifejlett, intesztinális és vándorló lárva állapotok), Oesophagostomum spp. (kifejlett férgek). ELLENJAVALLATOK: Nincsenek. MELLÉKHATÁ- SOK: Nem ismertek. Ha súlyos nemkívánatos hatást vagy egyéb, a használati utasításban nem szereplő hatásokat észlel, értesítse erről a kezelő állatorvost! ADAGOLÁS, ALKALMAZÁSI MÓD: Ivóvízbe keverve alkalmazandó. A megfelelő dózis biztosítása érdekében a testtömeget a lehető legpontosabban meg kell határozni; ellenőrizni kell az adagolóeszköz pontosságát. A napi adag 2,5 mg/ ttkg, (amely megfelel 0,0125 ml Panacur AquaSol készítménynek). Ezt az adagot két egymást követő napon kell alkalmazni. ADAGSZÁMÍTÁS: A készítmény szükséges napi mennyiségét a teljes kezelendő állomány testtömegének becslése (kg) alapján számítjuk ki. Az alábbi képletet kell alkalmazni: A kezelendő sertések becsült összes testtömege (kg) x 0,0125 ml = ml készítmény/nap. ÉLEL- MEZÉS-EGÉSZSÉGÜGYI VÁRAKOZÁSI IDŐ: Hús és egyéb ehető szövetek: 4 nap. KÜLÖNLEGES FIGYELMEZTETÉS(EK): Ez a készítmény lenyelés után emberekre mérgező lehet. Ez a készítmény túlérzékenységi reakciót okozhat. Kerüljük a készítménynek a bőrrel, szemmel és nyálkahártyákkal történő érintkezését. Az állatgyógyászati készítménnyel való munka és a mérőeszköz tisztítása során mindig védőkesztyűt kell viselni. Alkalmazás után mossunk kezet. Ha a készítmény bőrre vagy szembe kerül, bő vízzel azonnal ki kell öblíteni. A beszennyeződött ruhát azonnal le kell vetni. Egy adott csoporthoz tartozó bár mely anthelmintikum gyakori, ismételt használata az érintett anthelmintikumcsoport vonatkozásában a paraziták rezisztenciájához vezethet. Vemhesség és laktáció ideje alatt alkalmazható. Egyéb figyelmeztetések: Kompatibilitási vizsgálatok hiányában ezt az állatgyógyászati készítményt tilos keverni más állatgyógyászati készítménnyel. A FEL NEM HASZNÁLT KÉSZÍTMÉNY VAGY HULLADÉKAINAK KEZELÉSÉ- RE, MEGSEMMISÍTÉSÉRE VONATKOZÓ UTASÍTÁSOK, (AMENNYIBEN SZÜKSÉGESEK): Kérdezze meg a kezelő állatorvost, hogy milyen módon semmisítse meg a továbbiakban nem szükséges állatgyógyászati készítményeket! Ezek az intézkedések a környezetet védik. A Panacur AquaSol készítmény nem kerülhet természetes vizekbe, mert veszélyes lehet a vízi élőlényekre. HASZNÁLATI UTASÍTÁS UTOLSÓ JÓVÁHAGYÁ- Bizonyított márka megero sített hatékonyság SÁNAK IDŐPONTJA: december 9. Erről az állatgyógyászati készítményről az Európai Gyógyszerügynökség honlapján részletes információ található: A hirdetés és a termékleírások nem teljes körűek. Alkalmazásuk előtt kérjük, olvassa el a termékekhez mellékelt használati utasítást! Kérjen állatorvosától vagy gyógyszerészétől további felvilágosítást! Intervet Hungária Kft.,* az MSD Animal Health tagja 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 8., Millenium Tower III., 3. emelet. Telefon: / Fax: / info.hungary@merck.com *A Merck & Co., Inc., Whitehouse Station, NJ, USA leányvállalata. Tudomány az állatok egészségéért! PAN-HUN-JA

Kíméletlen a bolhákkal, kíméletes Kedvencével. Tájékoztató Ön és Kedvence számára

Kíméletlen a bolhákkal, kíméletes Kedvencével. Tájékoztató Ön és Kedvence számára Kíméletlen a bolhákkal, kíméletes Kedvencével Tájékoztató Ön és Kedvence számára A spot-on alkalmazása Vegyük ki a tasakból a pipettát. A pipettát hegyével felfelé kell tartani, arcunktól távol: a pipetta

Részletesebben

Új sertésteljesítmény-vizsgáló állomás Herceghalomban

Új sertésteljesítmény-vizsgáló állomás Herceghalomban 36 MÁL 2014/4 KIÁLLÍTÁS HÍDLÁS A tenyésztés szolgálatában Új sertésteljesítmény-vizsgáló állomás Herceghalomban 2014. március utolsó napján került sor Herceghalomban a megújult sertésteljesítményvizsgáló

Részletesebben

Kerekasztal a PRRS-mentesítésről

Kerekasztal a PRRS-mentesítésről Kerekasztal a PRRS-mentesítésről Résztvevők: dr. Povazsán János (moderátor), igazgató, Rhone-Vet Kft dr. Szabó István, a PRRS-mentesítési bizottság megbízott vezetője dr. Molnár Tamás, a mentesítési bizottság

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV az EOQ MNB Közgyű lésérő l

JEGYZŐ KÖNYV az EOQ MNB Közgyű lésérő l KÖZHASZNÚ TÁRSADALMI SZERVEZET Alapítva: 1972 http://eoq.hu 1026 Budapest, Nagyajtai utca 2/b. 1530 Budapest, Pf. 21 2128803, 2251250 Fax: 2127638 E-mail: info@eoq.hu JEGYZŐ KÖNYV az EOQ MNB Közgyű lésérő

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A cukorbetegség A cukorbetegség - diabetes mellitus A cukorbetegség élethossziglan tartó, jelen tudásunk szerint nem gyógyítható betegség, amelyben a szervezet nem tudja a táplálékból nyert szõlõcukrot

Részletesebben

DUMASZÍNHÁZ, FÉNYFESTÉS ÉS SÁRKÁNYHAJÓZÁS VISSZAESÉS A RENDEZVÉNYPIACON

DUMASZÍNHÁZ, FÉNYFESTÉS ÉS SÁRKÁNYHAJÓZÁS VISSZAESÉS A RENDEZVÉNYPIACON DUMASZÍNHÁZ, FÉNYFESTÉS ÉS SÁRKÁNYHAJÓZÁS VISSZAESÉS A RENDEZVÉNYPIACON Továbbra sem indult meg a kilábalás a rendezvényes szakma válságából, a 2009 és 2010-es súlyos visszaesés után a gödör mélyén vegetál

Részletesebben

A JUHÁGAZAT STRATÉGIAI KUTATÁSI TERVÉNEK MEGVALÓSÍTÁSI TERVE

A JUHÁGAZAT STRATÉGIAI KUTATÁSI TERVÉNEK MEGVALÓSÍTÁSI TERVE A JUHÁGAZAT STRATÉGIAI KUTATÁSI TERVÉNEK MEGVALÓSÍTÁSI TERVE Összefoglalás KUKOVICS SÁNDOR JÁVOR ANDRÁS Az EU juh és kecskehús termelése gyakorlatilag a 2007-es utolsó csatlakozás óta folyamatosan csökken

Részletesebben

I.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA

I.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA I.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Aivlosin 42,5 mg/g gyógypremix sertések részére 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Hatóanyag: Tilvalozin

Részletesebben

1.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA

1.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Activyl 100 mg rácsepegtető oldat nagyon kis testű kutyák számára Activyl 150 mg rácsepegtető oldat kistestű

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

Tisztelt Cím! Mindenekelőtt fontosnak tartjuk leszögezni, hogy jelen levelünk teljes mértékig saját elhatározásunk alapján, mindannyiunk teljes egyetértésével, mindenféle külső ráhatás nélkül, pusztán

Részletesebben

Mik az egészséges táplálkozás alap pillérei, melyre mindenkinek érdemes oda figyelni?

Mik az egészséges táplálkozás alap pillérei, melyre mindenkinek érdemes oda figyelni? Kedves Olvasó! Vaskút Község Önkormányzata által elnyert Egészségre nevelő életmódprogramok Vaskút községben elnevezésű pályázat keretein belül lehetőség nyílt ismeret átadó cikkek elkészítésére. A cél,

Részletesebben

A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA

A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Econor 50 % gyógypremix sertések részére Econor 10 % gyógypremix sertések és nyulak részére 2. MINŐSÉGI

Részletesebben

VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték

VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték Horváth Zoltán Cashflow Mérnök Gazdasági világválság: hisztéria vagy valóság Nos, itt ülünk egy gazdasági világválságnak nevezett helyzet kellős közepén, és a legrosszabb

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a cukorbetegségről

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a cukorbetegségről 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. 1 Hírlevél Röviden a cukorbetegségről 2-es típusú cukorbetegség szövődményei Kiadó: Gönc Város

Részletesebben

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások - helyzetértékelés - 2011. március Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Országos Szolgáltatás-módszertani Koordinációs Központ Tartalomjegyzék

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/538-8/2013. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben

Fodor András halálára

Fodor András halálára PERSZONÁLIA Fodor András halálára Az Országos Széchényi Könyvtár nevében búcsúzom Fodor Andrástól, a költőtől, írótól, művésztől - és Fodor Andrástól, a könyvtárostól, kedves kollégánktól. Az egykori Eötvös

Részletesebben

Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika

Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika BÉR- ÉS JÖVEDELEMPOLITIKA Akik a szegénységért dolgoznak Az Egyesült Államokban a jelenlegi munkaerő-piaci túlkínálat következtében nagyon sok dolgozónak esélye sincs arra, hogy a legalacsonyabb bérkategóriánál

Részletesebben

I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA

I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Loxicom 0,5 mg/ml belsőleges szuszpenzió kutyáknak 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1,0 ml készítmény

Részletesebben

Felnőttképzési Szemle V. évfolyam, 1 2. szám 2011. november

Felnőttképzési Szemle V. évfolyam, 1 2. szám 2011. november Pordány Sarolta ANDRAGÓGIA FELSŐFOKON ÖSSZEFOGLALÓ ÉS JAVASLATOK EGYSÉGBE SZERKESZTVE A HOZZÁSZÓLÓK KIEGÉSZÍTÉSEIVEL Hozzászólók: Cserné Adermann Gizella, Farkas Éva, Juhász Erika, Kovács Ilma, Maróti

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. ÁPRILIS 26-I ÜLÉSÉRE 5. IKTATÓSZÁM: 2-5/2012. MELLÉKLET: TÁRGY: Tájékoztató a 2011. évi mezıgazdasági és vidékfejlesztési támogatások alakulásáról ELİTERJESZTİ:

Részletesebben

EKOP-1.2.17/A-2012-2012-001

EKOP-1.2.17/A-2012-2012-001 TÁRSADALMI FENNTARTHATÓSÁGI SZEMPONTOK BIZTOSÍTÁSA A PÁIR KERETEIT MEGHATÁROZÓ JOGSZABÁLYOK FELSOROLÁSA, VALAMINT A FŐBB JOGI RENDELKEZÉSEK KÖZÉRTHETŐ ÖSSZEFOGLALÁSA 2015 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés...

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben

I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA

I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Meloxidyl 1,5 mg/ml belsőleges szuszpenzió kutyáknak 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1 ml tartalmaz

Részletesebben

KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005.

KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. február) Budapest, 2005. október 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Újratárgyalja a restitúciós bizottság a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét

Újratárgyalja a restitúciós bizottság a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét Újratárgyalja a restitúciós bizottság a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét 2016. 04. 20. Az egyházi ingatlanok 25 éves történetét mutatja be az az angol nyelvű kiadvány, amelyet

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA É RETTSÉGI VIZSGA 2015. október 21. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZŐK ÉS TERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA

MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZŐK ÉS TERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZŐK ÉS TERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA Budapest 2012. december 5. A MOSZ 2012. december 5-i közgyűlésének állásfoglalása A Közgyűlés az országos

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben Előadó: dr. Szabó-Tasi Katalin Az eljárás megindulása A panaszos speciális étkezési igényű gyermeke óvodai étkezésének ügyében fordult

Részletesebben

DIÉTÁS TANÁCSADÁS Tablettával és inzulinnal kezelt cukorbetegek, hozzátartozóik részére, szakképzett dietetikusok segítségével.

DIÉTÁS TANÁCSADÁS Tablettával és inzulinnal kezelt cukorbetegek, hozzátartozóik részére, szakképzett dietetikusok segítségével. 2 INGYENES SZOLGÁLTATÁSAINK, SZERVIZ & ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Dcont SZAKÜZLET és SZERVIZ 77 Elektronika Kft. 1116 Budapest, Fehérvári út 98. Nyitva tartás: Hétfő - csütörtök: 7.30-16.30 Péntek: 7.30-14.00 Nyitvatartási

Részletesebben

Az Advocate macskáknak 100 mg/ml imidaklopridot és 10 mg/ml moxidektint tartalmaz.

Az Advocate macskáknak 100 mg/ml imidaklopridot és 10 mg/ml moxidektint tartalmaz. 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Advocate rácsepegtető oldat kistestű macskáknak és görényeknek Advocate rácsepegtető oldat nagytestű macskáknak 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Az Advocate macskáknak

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS. 1 ml tartalma: 54 mg dinotefurán, 4,84 mg piriproxifen és 397 mg permetrin.

HASZNÁLATI UTASÍTÁS. 1 ml tartalma: 54 mg dinotefurán, 4,84 mg piriproxifen és 397 mg permetrin. HASZNÁLATI UTASÍTÁS Vectra 3D rácsepegtető oldat 1,5-4 kg-os kutyáknak Vectra 3D rácsepegtető oldat 4-10 kg-os kutyáknak Vectra 3D rácsepegtető oldat 10-25 kg-os kutyáknak Vectra 3D rácsepegtető oldat

Részletesebben

Mangalica: Múlt, jelen, jövő. Olmos és Tóth Kft. Monte Nevado

Mangalica: Múlt, jelen, jövő. Olmos és Tóth Kft. Monte Nevado Mangalica: Múlt, jelen, jövő A mangalica eredete: A rómaiak már elterjesztették a Fekete Nápolyi sertéseiket Pannóniában Ez a mediterrán ásatag sertés leszármazottja volt és ebből a típusból erednek az

Részletesebben

Az állattenyésztési ágazatok munkaerő-gazdálkodásának helyzete a Bonafarm Mezőgazdaságban. Menner Mariann

Az állattenyésztési ágazatok munkaerő-gazdálkodásának helyzete a Bonafarm Mezőgazdaságban. Menner Mariann Az állattenyésztési ágazatok munkaerő-gazdálkodásának helyzete a Bonafarm Mezőgazdaságban Menner Mariann A Csoport rövid bemutatása A Bonafarm csoport vertikálisan integrált termelési lánca 3 A Bonafarm

Részletesebben

I.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA

I.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA I.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Acticam 5 mg/ml oldatos injekció kutyáknak és macskáknak. 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1 ml tartalmaz:

Részletesebben

TISZTELETPÉLDÁNY AKI A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN. Agrárgazdasági Kutató Intézet

TISZTELETPÉLDÁNY AKI A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN. Agrárgazdasági Kutató Intézet Agrárgazdasági Kutató Intézet A FŐBB MEZŐGAZDASÁGI ÁGAZATOK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE A TESZTÜZEMEK ADATAI ALAPJÁN 2009-BEN AKI Budapest 2010 AKI Agrárgazdasági Információk Kiadja: az Agrárgazdasági

Részletesebben

Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus. Szülő- és betegtájékoztató

Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus. Szülő- és betegtájékoztató Bevezetés Congenitalis adrenalis hyperplasia, 21-hidroxiláz defektus Szülő- és betegtájékoztató Minden szülő azt várja, hogy gyermeke egészséges lesz. Így azután mélyen megrázza őket, ha megtudják, hogy

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az önkormányzat 2010. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységének átfogó

Részletesebben

J/4723. számú JELENTÉS

J/4723. számú JELENTÉS MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA J/4723. számú JELENTÉS a géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító II-2/455-2/2011. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2011. március 22-én megtartott Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont

Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont Tárgy: Beszámoló a Közös Hivatal tevékenységéről Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Proof. Ingatlanpiaci elemzés 2008 március. Készítette: Molnár Tamás

Proof. Ingatlanpiaci elemzés 2008 március. Készítette: Molnár Tamás Ingatlanpiaci elemzés 2008 március Készítette: Molnár Tamás 6000 Kecskemét, Irinyi u. 17. Tel.: (00-36-76) 497-658, 497-659, Fax: 418-850 E-mail: ingatlan.empire@axelero.hu Tartalomjegyzék Magyarország

Részletesebben

TÖRPE GONDOLATOK TÖRPE JÖVŐ*

TÖRPE GONDOLATOK TÖRPE JÖVŐ* TÖRPE GONDOLATOK TÖRPE JÖVŐ* BESZÉLGETÉS KOVÁCS GÉZÁVAL, A MAGYAR TUDOMÁNYOS JÖVŐKUTATÁSI SZAKOSZTÁLYÁNAK VEZETŐJÉVEL AKADÉMIA KORPA: Egy idézettel kezdeném a beszélgetést: A jövő kritikus elágazási pontjai"

Részletesebben

KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS 2013. évi új előírásai

KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS 2013. évi új előírásai KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS 2013. évi új előírásai JFGK 16.: BORJAK VÉDELME A követelmények célja: Az állattartót terheli a felelősség azért, hogy a borjak tartási körülményei minden szempontból megfeleljenek

Részletesebben

DEnzero 2013/9. Debrecen 2013. január 1. 2014. december 31.

DEnzero 2013/9. Debrecen 2013. január 1. 2014. december 31. Fenntartható energetika megújuló energiaforrások optimalizált integrálásával (DEnzero) TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0041 DEnzero 2013/9. Debrecen 2013. január 1. 2014. december 31. A világ első passzív

Részletesebben

állattenyészt k MAGYAR LAPJA www.allattenyesztok.hu 2012. január Ára: 230,- Ft

állattenyészt k MAGYAR LAPJA www.allattenyesztok.hu 2012. január Ára: 230,- Ft állattenyészt k MAGYAR LAPJA www.allattenyesztok.hu 2012. január Ára: 230,- Ft AKTUÁLIS Bizakodók a tenyészt szervezetek Bizakodóak a tenyésztőszervezetek a jövőt illetően. Szinte mindannyian pozitív fordulatot

Részletesebben

Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja

Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja MEREK 2010. évi szakmai terv A MEREK szakmai terve 2010. évre Misszió A Merek célja a mozgássérült emberek társadalmi integrációjának elősegítése

Részletesebben

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0007 Online médiamegjelenések 2015. július 31-ig http://gyorplusz.hu/cikk/csak_a_jatek_szamit.html Csak az

Részletesebben

HBM HÍRLAP. 2010 október. 1.évfolyam 9.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida)

HBM HÍRLAP. 2010 október. 1.évfolyam 9.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) HBM HÍRLAP 2010 október. 1.évfolyam 9.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen! (Széchenyi István) ERÓPAI KERESKEDELEM NAPJA NÓGRÁD MEGYE SALGÓTARJÁN

Részletesebben

1. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1/17

1. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1/17 1. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1/17 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Meloxicam CEVA 1,5 mg/ml belsőleges szuszpenzió kutyáknak. 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1 ml

Részletesebben

Betegtájékoztató HUMULIN R 100 NE/ML OLDATOS INJEKCIÓ PATRONBAN. Humulin R 100 NE / ml oldatos injekció patronban (humán inzulin)

Betegtájékoztató HUMULIN R 100 NE/ML OLDATOS INJEKCIÓ PATRONBAN. Humulin R 100 NE / ml oldatos injekció patronban (humán inzulin) HUMULIN R 100 NE/ML OLDATOS INJEKCIÓ PATRONBAN Humulin R 100 NE / ml oldatos injekció patronban (humán inzulin) HATÓANYAG: Humán inzulin. SEGÉDANYAG: Meta-krezol, glicerin, hígított sósav, nátrium-hidroxid-oldat,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. mely készült a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008. március 17-i elnökségi üléséről.

Jegyzőkönyv. mely készült a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008. március 17-i elnökségi üléséről. Jegyzőkönyv mely készült a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008. március 17-i elnökségi üléséről. Helye: Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Debrecen (Petőfi tér 10.) Jelen vannak:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. május 31-én tartandó ülésének 2. számú Átfogó értékelés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról tárgyú napirendi pontjához Előadó:

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S A Központi Ügyfélszolgálati Iroda 2013. szeptember 2. 2013. december 31. között végzett munkájáról és tapasztalatairól A

Részletesebben

BARANYA MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA

BARANYA MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA BARANYA MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Készítették (2004.) Kovács Antalné, Léderer Kinga, Löffler Tamás A 2006. évi felülvizsgálatban közreműködtek: Dr. Bácsai Márta, Benyes Rita, Löffler

Részletesebben

A GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGPIACHOZ KAPCSOLÓDÓ FENNTARTHATÓ MŰKÖDÉSI PROGRAMOKRA VONATKOZÓ NEMZETI STRATÉGIA

A GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGPIACHOZ KAPCSOLÓDÓ FENNTARTHATÓ MŰKÖDÉSI PROGRAMOKRA VONATKOZÓ NEMZETI STRATÉGIA FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM AGRÁRPIACI FŐOSZTÁLY 1860 Budapest, Pf. 1. 301-4000 Fax: 301-4702 A GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGPIACHOZ KAPCSOLÓDÓ FENNTARTHATÓ MŰKÖDÉSI PROGRAMOKRA VONATKOZÓ NEMZETI

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

1.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA

1.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE DEXDOMITOR 0,5 mg/ml injekciós oldat 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Hatóanyag: 1 ml injekciós oldat

Részletesebben

GKI Gazdaságkutató Zrt.

GKI Gazdaságkutató Zrt. GKI Gazdaságkutató Zrt. MAGYARORSZÁG KÜLSŐ ADÓSSÁGÁLLOMÁNYÁNAK ÉS A KÜLFÖLDIEK KEZÉBEN LÉVŐ ADÓSSÁGÁNAK ELEMZÉSE Készült a Költségvetési Tanács megbízásából Budapest, 2015. október GKI Gazdaságkutató Zrt.

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Vezetői összefoglaló. Módszertani feltáró tanulmány. Környezet- és szituációelemzés. Koncepció. Operatív terv.

Tartalomjegyzék. Vezetői összefoglaló. Módszertani feltáró tanulmány. Környezet- és szituációelemzés. Koncepció. Operatív terv. Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló Módszertani feltáró tanulmány Környezet- és szituációelemzés Koncepció Operatív terv Mellékletek Dunaújváros Városmarketing Terve Vezetői összefoglaló Készítette:

Részletesebben

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl

2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ HR CSEMEGÉK. belülrôl 2008. április, II. évfolyam 3. szám INTERJÚ Fekete Balázzsal, a Nestlé Hungária Kft. toborzási specialistájával HR CSEMEGÉK A Munkaügyi Közvetítôi és Döntôbírói Szolgálat belülrôl Interjú Rigler Diánával,

Részletesebben

Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK

Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK A Levegô Munkacsoport tanulmánya Írta: Beliczay Erzsébet Közremûködött: Pavics Lázár

Részletesebben

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES Azt olvassuk a Társadalombiztosító Intézet jogelődjének, az Országos Munkásbiztosító Pénztárnak

Részletesebben

ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra

ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra ARCHÍVUM Balaton Petra A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a 19. század végén terelõdött

Részletesebben

1.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1/19

1.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1/19 1.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1/19 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Cimalgex 8 mg rágótabletta kutyáknak Cimalgex 30 mg rágótabletta kutyáknak Cimalgex 80 mg rágótabletta

Részletesebben

Danke schön, Traunstein!

Danke schön, Traunstein! Danke schön, Traunstein! (Köszönjük, Traunstein!) Soha nem lehet elég korán köszönetet mondani. Soha nem lehet elégszer köszönetet mondani. Soha nincs késő köszönetet mondani mondta el Ottó Péter, Zirc

Részletesebben

Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről

Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről Erre majd együtt mászunk fel! Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről Bayer Hungária Kft. 1123 Budapest, Alkotás u. 50. www.szeretemazeletem.hu Az érelmeszesedéstől az infarktusig

Részletesebben

Betegtájékoztató METFOGAMMA 850 MG FILMTABLETTA. Metfogamma 850 mg filmtabletta metformin-hidroklorid

Betegtájékoztató METFOGAMMA 850 MG FILMTABLETTA. Metfogamma 850 mg filmtabletta metformin-hidroklorid METFOGAMMA 850 MG FILMTABLETTA Metfogamma 850 mg filmtabletta metformin-hidroklorid HATÓANYAG: Metformin-hidroklorid. 850 mg metformin-hidroklorid filmtablettánként. SEGÉDANYAG: Hipromellóz, polividon,

Részletesebben

Convenia 80 mg/ml por és oldószer injekciós oldathoz kutya és macska számára

Convenia 80 mg/ml por és oldószer injekciós oldathoz kutya és macska számára . AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Convenia 0 mg/ml por és oldószer injekciós oldathoz kutya és macska számára. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy ampulla liofilizált por tartalma: Hatóanyag: 5 mg

Részletesebben

Természetfölötti erő. A DON-szint csökkenthető, a jó termés elérhető!

Természetfölötti erő. A DON-szint csökkenthető, a jó termés elérhető! Természetfölötti erő A DON-szint csökkenthető, a jó termés elérhető! A DON-szint csökkenthető, a jó termés elérhető! DON-minimalizálás A kalászfuzáriózis A kalászfuzáriózis hazánkban az őszi búza gyakori

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. augusztus 10-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. augusztus 10-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi, Gazdasági, és Városfejlesztési Bizottsága 2011. augusztus 10-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 114/ 14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 24-én

Részletesebben

Cillit vízkő- és rozsdaoldó háztartási kisgépekhez. 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása

Cillit vízkő- és rozsdaoldó háztartási kisgépekhez. 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító Azonosítási szám: D0221637 / 0030944 1.2. Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása, illetve ellenjavallt

Részletesebben

Tisztelt Kamarai Tagtársaim!

Tisztelt Kamarai Tagtársaim! Hivatásunk a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara lapja 2010/1. Tisztelt Kamarai Tagtársaim! TARTALOM Csupán néhány hét telt el a tavaszi parlamenti választások óta, de szakdolgozói kérdésekben bíztató

Részletesebben

Válasz Dr. Bodó Imre D.Sc. egyetemi tanár opponensi bírálatára. Köszönöm opponensemnek Dr. Bodó Imre professzor úrnak részletes bírálatát.

Válasz Dr. Bodó Imre D.Sc. egyetemi tanár opponensi bírálatára. Köszönöm opponensemnek Dr. Bodó Imre professzor úrnak részletes bírálatát. Válasz Dr. Bodó Imre D.Sc. egyetemi tanár opponensi bírálatára Köszönöm opponensemnek Dr. Bodó Imre professzor úrnak részletes bírálatát. Az MTA doktori értekezésem formai bírálatával kapcsolatos válaszaim

Részletesebben

TISZADOB NAGYKÖZSÉG TÁJHASZNOSÍTÁSI KONFLIKTUSAINAK ELEMZÉSE TERÜLETRENDEZÉSI TERV ALAPJÁN

TISZADOB NAGYKÖZSÉG TÁJHASZNOSÍTÁSI KONFLIKTUSAINAK ELEMZÉSE TERÜLETRENDEZÉSI TERV ALAPJÁN DEBRECENI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS TECHNOLÓGIAI KAR TISZADOB NAGYKÖZSÉG TÁJHASZNOSÍTÁSI KONFLIKTUSAINAK ELEMZÉSE TERÜLETRENDEZÉSI TERV ALAPJÁN TANULMÁNY.: Táj- és Környezetvédelmi Tervezés c. tantárgyhoz

Részletesebben

Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM Megjelenik 1.500 példányban AZ ÉSZAK-ZALAI VÍZ- ÉS CSATORNAMÛ ZRT. KIADVÁNYA XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2 A TARTALOMBÓL: ü Javult az ivóvíz minősége 3 9. oldal A hivatalos átadással befejeződött a Zalavíz

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S SÁROSPATAK VÁROS ALJEGYZİJÉTİL Sárospatak, Kossuth út 44. H-3950. Tel.: 47/513-240, Fax.: 47/311-384. Ügyfélfogadás ideje: Hétfı, 8-12 és 13-16 óráig, szerda: 8-17 óra 30 percig, péntek: 8-12 óráig E L

Részletesebben

NEMZETKÖZI INFORMÁCIÓK

NEMZETKÖZI INFORMÁCIÓK NEMZETKÖZI INFORMÁCIÓK 2015. 26. hét Az EU új promóciós programja Az EU Bizottság új promóciós programját 2015. június 16-án ismertették a szakmai képviseleti szervezetekkel. A főbb témák az alábbiak voltak.

Részletesebben

A VIDÉK JÖVÕJE AZ AGRÁRPOLITIKÁTÓL A VIDÉKPOLITIKÁIG

A VIDÉK JÖVÕJE AZ AGRÁRPOLITIKÁTÓL A VIDÉKPOLITIKÁIG A VIDÉK JÖVÕJE AZ AGRÁRPOLITIKÁTÓL A VIDÉKPOLITIKÁIG Halmai Péter, Csatári Bálint, Tóth Erzsébet (Szent István Egyetem, MTA Regionális Kutató Központ, Agrárgazdasági Kutatóintézet) 1 Vezetõi összefoglaló

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS. SLENTROL 5 mg/ml belsőleges oldat kutyának.

HASZNÁLATI UTASÍTÁS. SLENTROL 5 mg/ml belsőleges oldat kutyának. HASZNÁLATI UTASÍTÁS SLENTROL 5 mg/ml belsőleges oldat kutyának 1. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJÁNAK, TOVÁBBÁ AMENNYIBEN ETTŐL ELTÉR, A GYÁRTÁSI TÉTELEK VÉGFELSZABADÍTÁSÁÉRT FELELŐS FORGALOMBA

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-496/2016. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-496/2016. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-496/2016. számú ügyben Előadó: dr. Kiss Bernadett dr. Tóth Lívia dr. Borza Beáta dr. Csikós Tímea Az eljárás megindulása A Nemzeti Emberi Jogi Intézmények

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN. Gondola István

A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN. Gondola István A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN Gondola István Agronómiai értekezlet ULT Magyarország Zrt. Napkor 2013. január 29. Bevezetés Justus von Liebig

Részletesebben

Tisztelt Jászkisériek!

Tisztelt Jászkisériek! A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA XV. évfolyam 2. szám Tisztelt Jászkisériek! Az év vége felé közeledve, az adventi idõszakban járva engedjék meg, hogy polgármesterükként én is számot adjak néhány

Részletesebben

A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete. Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei.

A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete. Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei. A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei Molnár Melinda Debreceni Egyetem, Természettudományi Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési

Részletesebben

A dokumentum felépítése. Bevezetés

A dokumentum felépítése. Bevezetés ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR Ártámogatási Főosztály 1139 Budapest, XIII. Váci út 73/A Telefon: 298-24-58, Telefax: 298-24-57, E-mail: atfo@oep.hu Kérdések és válaszok a gyógyászatisegédeszköz-támogatási

Részletesebben

Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal

Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika Békefi Zsuzsa Kubatov Antal BÉKEFI ZSUZSANNA 1967-ben kezdte középiskolai tanári pályáját matematika-fizika szakos tanári végzettséggel. Két évig a keszthelyi Vajda

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2350/2016. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2350/2016. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2350/2016. számú ügyben Előadók: dr. Szabó-Tasi Katalin dr. Borza Beáta dr. Lápossy Attila Az eljárás megindulása A panaszos civil szervezet elnöke a szervezet

Részletesebben

XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Megjelenik kéthetente 2013. szeptember 10.

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 144, 145, 146, 147, 148, 149, 150, 151, 152, 153, 154, Elkészült: 2009. október 20.

Részletesebben

Mielőtt rátérnék a Szolgálat konkrét működésének bemutatására, néhány szakmai szempontot kívánok ismertetni.

Mielőtt rátérnék a Szolgálat konkrét működésének bemutatására, néhány szakmai szempontot kívánok ismertetni. Zelenák József Az NCsSzI Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatának munkája és szakmai módszerei az egy éves működés alapján levonható tapasztalatok és következtetések Minden embert megrendít

Részletesebben

FÖLDESI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2822-9/2014.

FÖLDESI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2822-9/2014. FÖLDESI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2822-9/2014. 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés 3K CONSENS IRODA Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés 2009. III. negyedév Monitoring I. szakasz zárójelentés 2009. október 30. Tartalom 1. Bevezetés... 4 2. A jelentés célja, hatóköre...

Részletesebben

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább

Részletesebben