A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA"

Átírás

1 A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA 2013./2. szám Te szabtad meg a föld minden határát, te alkottál nyarat és telet. Zsolt 74,17

2 / ben a harmadik angol-afgán háborúban, május 24-én történt, hogy az angol légierő bombázói elindultak bevetésre az afgán főváros, Kabul ellen. Műszaki okok miatt csak egyetlen egy gép tudott a főváros ellen támadást intézni, ráadásul a személyzet nagyon aggódott amiatt, hogy a magas hegyek felett vezető útvonalon (oda-vissza 6 óra) elfogy az üzemanyag a visszaúton. Hajnalban értek a célpontjuk fölé, mely Amanullah emír palotája és Kabul egyetlen lőszergyára volt. Egy bomba eltalálta az emír háremének tetejét, mely komoly károkat nem, viszont igen nagy riadalmat okozott. A halálra rémült háremhölgyek a nagyváros utcáin kerestek menedéket. Kabul tisztességben megőszült szakállú lakói még évekkel később is borzadva emlegették azt a napot, amikor a háremhölgyek fedetlen arccal (!!!) jelentek meg az emberek között. Ez a botrány mélységesen aláásta az emír tekintélyét. A vének tanácsa megvonta bizalmát az emírtől, aki így hamarosan tűzszünetet, majd békét kötött az brit birodalommal. A bombázó biztonságban viszszaérkezett a kiindulási repülőtérre. Nekünk, keresztyéneknek több tanulságul is szolgálhat ez a történet. Először is a brit repülők annak ellenére folytatták a küldetésüket, hogy az összes társuk visszafordult, és rájuk is nagyon veszélyes út várt. Ha úgy érezzük, hogy minden testvérünk, lelki társunk elhagyott, és a legjobb lenne visszafordulnunk a lelkekért folyó harc csatamezejéről, akkor jusson eszünkbe, hogy nem véletlenül vagyunk ott, ahova Isten helyezett minket. Lehet, hogy minden ellenünk szól, de ne felejtsük el, hogy a világmindenség legnagyobb Ereje, leghatalmasabb Ura mellettünk van, és értünk harcol. Ne féljetek tőlük, mert Istenetek, az Úr maga harcol értetek! (V. Mózes 3,22). Másodszor az afgán véneket nem érdekelte, hogy hány férfi veszíti életét, amíg a szent háborúban harcolnak. Minden áldozat elfogadható volt a jó ügy érdekében. De mit értek el vele? Semmit. Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy Ó, Uram én mindent megtettem már, ami tőlem tellett, mindent feláldoztam, amim volt. A gond itt van, hogy olyan dolgot áldozunk fel, ami a miénk. Mi a miénk? Semmi. Minden Istené. Mi az, amit adhatnánk Neki és nem az Övé? A szabad akaratunk. Nem vallási fanatizmusból, nem rosszul értelmezett szent háború apropóján, hanem szeretetből adunk mindent át Istennek, amivel rendelkezünk, a saját döntéseinket. Mert nem az égő- és véresáldozatokról beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen! (Jeremiás 7,22-23) Harmadszor, a mai keresztyén erkölcsiség és tolerancia. Az iszlám, a Krisztus utáni VII-VIII. században érte el történetének legnagyobb hódításait. Érdekes módon, főleg keresztények között terjedt a legjobban. A kereszténység addigra már számos dologban alulmúlta a krisztusi tanítást. Az iszlám nem fogadta el sem az istenség kiábrázolását, sem a homoszexualitást, sem a házasságtörést, nem tűrt el más közbenjárót és így tovább. Komolyan vette az Istennek tett fogadalmat, a testvériség közösségét és még sok más olyan dolgot, amit az akkori és sajnos a mai keresztyénség is nagyon lazán vesz. A kereszténység abban az időben és sajnos ma is komoly alkukat köt. Nem volt olyan rég a XX. század, és azt látjuk, hogy elegendő volt egy háború elvesztéséhez az, hogy nők fedetlen fejjel mutatkoztak a nyilvánosság előtt. Távol álljon tőlem, hogy ezt követendő példaként állítsam az olvasók elé, de gondolkodjuk el azon, hogy mi az a ruházat, ami ma kiveri a biztosítékot egy átlagos keresztyén férfi esetében. Nem találok semmi kivetni valót abban, ha lányok, asszonyok ízlésesen, szépen felöltözködnek akkor, ha őszintén azt tudják mondani, hogy az a ruha, ami éppen rajtuk van alkalmas arra, hogy abban megálljanak Isten előtt. Kedves Testvéreim! A napi híradásokban azt látjuk, halljuk, hogy az iszlám követői más országok követségeit rohamozzák meg és reguláris hadseregeket támadnak meg amiatt, mert például egy nyugat-európai lap Mohamed karikatúrákat közöl. Mikor volt utoljára, hogy rászóltunk a buszon utazó embertársunkra, hogy ne káromolja az egyetlen, igaz, élő Istent, azért mert dugóban áll a busz? Eljön az idő Nemeshegyi Zoltán Eljön az idő, amikor a magunk tettei eltörpülnek, semmivé válnak, és nem marad semmi más kincsünk, csupán ISTEN nagy tettei múltunkra nézve is, jövőnkre nézve is. Füle Lajos

3 2013 / 2 3 A kellő időben Igen, a kellő időben pont most éppen most. Én valahogy így éltem és élem át a körülöttem és velem történt kisebb nagyobb dolgokat, eseményeket. Legyek őszinte? Nagyon őszinte? Igen, ez a legjobb. Mindent úgy próbálni leírni, ahogy van, ahogy átéltem. Talán bevezetőnek ez is elég és megfelel. Anélkül hogy tudtam volna a fenti címről, már igen régen úgy élek nagyon idősen 89 évesen egészen megváltozott külső körülmények között. No, nem az öregotthonban. A legidősebb, hitben járó fiam és a családja hozott el az otthonomból, ahol egyedül éltem már 30 éve, gondolván és mondván: Neked, édesanyánk, már nagy szükséged van szerető gondoskodásra, hiszen ott a magányban, távol a lakott területről, az erdő szélén, egy erdészházban, mi lesz veled ha Hát igen, emögött a ha mögött számtalan dolog bújik meg. Igen, ennek április 8-án lesz 3 éve. És azóta itt élek tejben-vajban fürödve, minden van, ami egy ilyen öregnek kell. A legfontosabb a közösség az Úrral és egymással. És Urunk nyilvánvaló bizonyságát adta, hogy minden a kellő időben történik nagyban és kicsiben. Csak egyet a nagy dolgok közül. Tudvalevőleg az elmúlt 2-3 évben nagy szárazság volt, alig volt csapadék. Így az én volt kerekes kutamban is alig volt víz, ahonnan egy hidrofor készülék a házba vitte be a vizet. De ha a kútban sem volt víz? Igen, itt a városban nem volt ilyen probléma. De nagyon sokat írhatnék apró-cseprő eseményekről, dolgokról, amik éppen a kellő időben mentek végbe, ami másnak fel sem tűnik, de nekem igen. A leggyakoribb az, hogy a 20 km-re lévő faluban lakik egyetlen lányom, aki 3 fiam után úgy lett kiimádkozva az Úrtól, aki szintén többszörös nagymama. Ő is szeret beszélgetni, mint én. Legtöbbször akkor hív, amikor éppen benn vagyok a szobában, vagy éppen nem alszom. Igen, mindig a kellő időben! És igen, sok egyéb dolog is mindig a kellő időben történik. A felkelésem reggel, az imádkozásom, hogy nem zavar senki, reggeli csendességem, hogy halljam, mit mond nekem az Úr! No, ma este éppen a pályázati felhívásra lettem figyelmes, ma éppen a kellő időben, hogy még élek, és van annyi képességem, hogy meg tudtam írni ezeket a sorokat az én kedves MERA rádiómnak, hiszen évek óta kizárólag ezt hallgatom, délelőtt és este. Hogy a világban mi történik? Azt úgyis megtudom, hiszen a gyermekeim beszélgetnek róla. A kellő időben. Nem tudom meddig élek még itt a földön, de hiszem és tudom, HOGY AZ ÉN MEGVÁLTÓM ÉL, és hazahív majd a KELLŐ IDŐBEN! K. L.-né Ida néni, Lenti Megáldja azokat akik félik az Urat, a kicsinyeket és a nagyokat. (Zsolt 115,13) Ma már két oldalról is kaptam újra a figyelmeztetést, hogy igen fontos a lelki éhség a szentírás olvasására. Köszönöm az áldáskívánást, amit meg is kaptam és kapok az Úrtól. Hála az Úrnak jól vagyok, egyedül, de nem magányosan, mert az Úr velem van. Életem egyik legszebb idejét élem, csend és nyugalom van körülöttem kívül és belül. Karácsonyra megajándékoztak a fiaim Internettel, és vallási műsorokat nézegetek benne. A böjti időben nem fogyasztok reggelit csak ebédet és vacsorát. Ez testileg is igen jó, jobb az étvágyam. Nem tudom, hogy kik imádkoztak értem, eltűnt az életemből a rendszeres rádió és TV nézés. Csak a MERA-t hallgatom. Ezért van a csend és nyugalom. Egy régi bűnöm is nyugvópontra került. Az 50-es évek elején több télen át öt ölfát jártunk vágni a barátainkkal a gánti erdőbe. De volt olyan is hogy kidőlt vastag fákat gyűjtöttünk. Ebből mi 2 egylovas kocsival hoztunk el, ill. annyi jutott. Sajnos a Sátán megkísértett bennünket, mert még másik két kocsival is elhoztunk. Tehát magyarul loptunk. És ez most vált égetővé. Régebben ezt elmondtam egy lelkésznek is, aki azt mondta, hogy te ezt már igen megbántad és megvallottad az Úrnak, ezzel el van intézve. De ez most újra előjött, és kész volt a szívem arra, hogy elmenjek a csákvári erdőgazdasághoz ezt a dolgot feltárni és jóvátenni. Előtte ezt szűk testvéri körben megbeszéltük és mondták, hogy majd mutogatni fognak egy bizonyos pontra a fejemen, ahol valami nincs rendben. Így hetedikén megjelentem Csákváron az irodában, és előadtam a falopás történetét. Belépve a titkárnővel találkoztam, és ő kérdezte, hogy kit keresek. Én mondtam, hogy az igazgató urat vagy a helyettesét keresem. Ő közölte, hogy nincsenek benn és egy másik irodába vezetett, ahol egy erdőmérnök és egy nagybajuszú zöldkalapos erdész volt jelen. Vallomásom után igen meg voltak lepve, ülőhelylyel és kávéval kínáltak. Az erdész úr többször mondta, hogy ilyen még nem volt náluk. Köszönték, hogy elmondtam, de várjam meg az igazgató urat, mert ők ebben nem dönthetnek. Kb. 15 perc múlva megjött az igazgató úr, és elmondtam neki a régi falopást és azt is, hogy a lovaink sajnos nemsokára elpusztultak. Mondtam, hogy a kb. 20 mázsa fa árát kész vagyok a mai áron megfizetni. Ő kérdezett egy pár dolgot az akkori körülményekről és látta, hogy józan vagyok. A beszélgetés idején többen a hátam mögött kíváncsiak voltak, hogy mi lesz a döntés. Végül az igazgató úr azt mondta, hogy ők csak áru ellenében tudnak pénzt elfogadni. Fordítsam az összeget jótékonysági célra. Azt is mondta, hogy az a hely már nem is hozzájuk tartozik, hanem a pusztavámi irodához. Sokan mondják, hogy Isten szeretet. Ez így is van. De Isten bűngyűlölő is, különösképpen háza népe életében. Amit az emberek ellen vétettünk, még itt a földön el kell ren dez ni, még ha későn is van. Nekem ezt most látta jónak az Úr a kedvező családi körülményem miatt, és most van pénzem. F. József, Zámoly

4 / augusztusától január elejéig dolgoztam egy Buda környéki élelmiszer üzemben előbb művezetőként, később üzemvezetőként ben több más magyar vállalathoz hasonlóan minket is elért a sorsunk, nyugati befektetők vásárolták meg cégünket, és ahogy ilyenkor szokás, lecserélték üzemünk középvezetőit, úgymond a káros beidegződések továbbvitelének megakadályozása céljából. Engem először munkakörömben Bécsbe küldtek tapasztalatcserére, majd kilátásba he lyeztek egy nürnbergi tanulmányutat is. Már az útlevelem is kész volt, ami kor egyik napról a másikra közölték velem, hogy nem én megyek, sőt munkakörömet az átalakított üzemben más fogja betölteni. Régi főnökeimmel nagyon jó volt a kapcsolatom, felszólí tot tak, hogy a cégen belül keressek va lami munkakört magamnak. 52 éves voltam akkor, így semmi esélyem nem lett volna máshol a szakmában elhelyezkedni. Így azt mondtam, hogy szeretnék itt maradni, még akár portásként is. Legkisebb gyermekem akkor még a Deák téri gimnázium tanulója volt, feleségem egészségügyisként csak csekély keresettel rendelkezett, amiből még átmenetileg sem tudtunk volna megélni. Álmatlan éjszakáimon Istenhez fohászkodtam, aki már eddig is megsegített, és megőrzött nehéz, sőt életveszélyes helyzetekben. Bíztam, hogy most sem hagy cserben. Folyton az a drága ige motoszkált a fejemben: Hívj segítségül a nyomorúság idején, én megsegítelek és te dicsőítesz engem. (Zsolt50,15) Szokásomhoz híven reggelente imádkoztam, és olvastam a Bibliát az útmutató szerint. Vártam Isten válaszát imáimra. Két hét telt el így aggodalomban, reménységben, de bíztam, az én Uram most sem hagy cserben. Aztán egyik reggel megjött a várva várt válasz, a vigasztaló szó. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt, elárasztod fejem olajjal, csordultig van a poharam. (Zsolt 23,5) Csordultig hálával telt meg a szívem, boldogan mutattam feleségemnek a drága igét, hiszen ő is csendes aggódással kérte napi imáiban Urunk segítségét. Az emberi válasz sem váratott magára. Főnököm behívatott, és örömmel ajánlotta fel új munkahelyként a szép, modern vadonatúj hűtőház vezetését, ahol közel mínusz 30 fok hideg volt, de a biztos jövő reményében vállaltam ezt a munkakört. Beszerveztem munkatársaimat, akik közül többeknek - hozzám hasonlóan - ez volt a cégnél az utolsó lehetőségük. A jó hír hallatán nagy volt az öröm a családban és jó barátaink körében. Hadd idézzek egyik kedves regényemből: mert hosszú volt és meredek az út, sötét homályos tájon vitt keresztül, de dalt fakasztott ajkamon és lámpást adott kezembe az Úr. Bizony ennek a kicsiny lámpásnak, hitemnek fényénél járom az utat családtagjaim, barátaim, hittestvéreim lámpásaival együtt, botladozva a keskeny úton, ebben az egyre sötétedő világban. Főnököm gyakran meglátogatott bennünket új munkahelyünkön - mert továbbra is a főnököm maradt -, ami térben is külön állt a régi üzemrésztől. És a hangulat is más volt nálunk, bár a munka nem volt könnyű. Többször is úgy nyilatkozott a főnökünk: De jó nektek itt, ez a nyugalom szigete a cégen belül. Már rég nyugdíjas vagyok, de azóta is őrizgetem a régen megkapott pici lángot, igyekszem szelíd melegével világítani azoknak, akik nem harsogó reklámfényre vágynak, és ha meghallgatnak, bizonyságot teszek a mi Urunk megsegítő, megtartó szeretetéről. Az ige fényénél igyekszem járni utamat, 73 évesen hazafelé ballagva. Lábaimnak szövétneke a Te igéd, és ösvényemnek világossága. P. Ferenc, Érd A 2012-es év nehéz, de csodálatos év volt számomra. Márciusban vártuk 11. unokánkat, fiúnk második gyermekét. Sajnos császárral született. Mikor már otthon voltak, náluk voltam segíteni. De közben készülődtünk legkisebb lányunk menyegzőjére. Közben a menyem belázasodott, de végül az Úr megerősítette, megszabadította a láztól és így tudtam készülődni az esküvőre. Júniusban értesítést kaptam, hogy menjek tüdőszűrő vizsgálatra, mert 2007 óta rákos vagyok. Nyugodtan indultam, mert az Úr ezt az igét adta nekem: Semmi rossz hírtől nem fél, szíve erős, az Úrban bizakodó. Akármilyen hírt kapok, nem kell félnem értettem meg az igéből. Elmentem a tüdőszűrésre a megadott időre, ami elváltozást mutatott. Arra gondoltam, hogy kaptam az Úrtól 5 évet, ezért is hálás vagyok. De mi lesz az esküvőre való készüléssel? - futott át rajtam - mivel augusztusban készültünk a fiúnk esküvőjére. Megígértem ugyanis, hogy a vendégeknek süteményeket fogok készíteni. Ekkor egy újabb vizsgálatra kaptam behívást, ahol megállapították, hogy a kimutatott ciszta el van meszesedve, tehát minden rendben van, nincs tovább teendő. Így elkészültek a sütemények, és ott lehettem az esküvőn is. Végül decemberben készültünk a harmadik esküvőre, az Úr azt is csodálatosan elrendezte. Ugyanis az sem volt egyszerű, mert a lányom vőlegénye egyiptomi állampolgár volt, és a vízum kiadása nehézségekbe ütközött. De végül az is sikerült. Hatalmas dolgokat cselekedett velünk az Úr. Tapasztaljuk az Ő csodálatos erejét, vezetését. Tudom, hogy életem ideje az Ő kezében van, Ő ad örömöt, erőt, békességet. Nem a betegség uralkodik rajtam, hanem az Úr! Dicsőség érte! K. Istvánné, Debrecen

5 2013 / 2 5 Ezért előállt Márta, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen! Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle. (Lk 10,38-42) Álljunk meg itt egy pillanatra, és beszéljünk egy kicsit Márta személyéről és a szituációról. Nem éppen könnyű feladat ugyanis tízegynéhány éhes férfiról gondoskodni. Nem tudom olvasóim voltak-e már hasonló cipőben? Én igen. Nálunk fordult elő olyan is, hogy hirtelen 16 váratlan vacsora vendég állított be. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem okoz fejtörést egy háziasszonynak. Dehogynem! Az én fejem is főtt, mégpedig nem kis mértékben, s a végeredmény az lett, hogy azt ettük, ami volt. Kenyeret még így is kölcsön kellett kérni a szomszédból. Hála Istennek nekik is volt feleslegben Legyünk őszinték: még akkor is gondot okoz a vendéglátás, ha csak egy-két plusz vendég érkezik, ugyanis felborul a család megszokott élete, s ez nem baj. Az se baj, hogy plusz feladatok adódnak. Ez vele jár. A baj a lelkülettel lehet. A szeretetlen hangnemmel, a veszekedéssel, ha kirobban, és azzal, amiről a Biblia így számol be: Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Itt egyetlen egy szóra szeretném ráirányítani a figyelmet: teljesen. Teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Nem maradt se idő, se energia semmi másra. Se a szeretetre, se a segítségkérésre, se arra, hogy egy kicsit - akár munkavégzés közben - odahallgassunk Jézusra. Nem. Csak a munka maradt, csak a feladat. Mindig vészes dolog, ha valami teljesen lefoglal minket. Legyen az munka, hobby, szórakozás, vagy éppen lelki bánat, megbántódás, megoldhatatlannak látszó feladat. Ugyanis, ha hagyjuk teljesen lekötni magunkat, akkor félő, hogy nem vesszük észre a többi, talán épp ugyanolyan fontos dolgot, s elszalad mellettünk a lehetőség. Férjem mesélte, hogy gyerekkorában, veszélyes volt könyvet vennie a kezébe, mert számára megszűnt a világ. Teljesen lekötötte ugyanis az olvasmány. Nem hallotta meg, ha szóltak hozzá, nem vette észre az idő múlását, nem látta meg a villanyoszlopot, stb. S ebből persze sok konfliktus adódott: elmaradt ugyanis a lecke, a házimunka, a zenegyakorlás. Ma is sokan küszködnek hasonló problémákkal. Lehet ugyan, hogy nem a könyv jelent szinte leküzdhetetlen kísértést, hanem pl. a tv vagy a számítógép. Egyik kedves ismerősöm mesélte, hogy megtérése után egy idővel rájött arra, hogy mennyi időt elrabol tőle a tévézés. Elhatározta, hogy ad egy évet magának, hogy gyökeresen változtasson televíziózási szokásain. Nem sikerült. Az egy év letelte után kidobta a tv-t, mondván, ha nem tudok normálisan élni vele, akkor majd élek nélküle. Radikális megoldás, de hatásos. Azóta nem uralkodik rajta ugyanis. Persze mindezt a házimunkával, a vendégségre való készüléssel nem lehet megtenni. Elég érdekes vendéglátás ugyanis az olyan, ahol csak nézzük egymást, és nagyon szépeket mondunk egymásnak, akár még lelki-igei dolgokat is, miközben szegény vendégeink szeme kopog az éhségtől. A testnek is megvannak a szükségletei, röviden időről-időre ennünk is kell, meg aludnunk is, meg pihennünk is. De, azért valljuk be őszintén, néha mi háziasszonyok túllövünk a célon. Nem biztos ugyanis, hogy tízszer annyi ennivalóra lesz szükség, ha mondjuk 2 vendéget várunk, s bizony nem egyszer úgy készülünk, mintha egy kiéhezett huszárszázad érkezne. Aztán attól se lesz jobb, bensőségesebb az e gyütt töltött idő, ha 3-4, esetleg 10 féle süteménytől roskadozik az asztal. Sőt, még akkor se fog összedőlni a világ, ha esetleg nem lesz sütemény, csak mondjuk gyümölcs. Vagy még az se? Néha ugyanis a vajas kenyér és a tea mellett is lehet beszélgetni, imádkozni. Sőt, még házimunka végzése közben is. Kár lenne kihagyni. Nem hagy nyugodni Márta személye. Annál is inkább, mert ünnepek előtt állunk, s ilyenkor talán még inkább ránk tör a mindent tenni akarás épp úgy, mint annak idején Mártára. Nem is baj, ha szorgalmasak vagyunk, ha nagytakarításba fogunk, meg lakást dekorálunk. Nem. Valóban nem. Sőt, talán van egy-két olyan asszonytársam, akinek épp ideje lenne hozzákezdeni a ház rendberakásához, mert enyhén szólva is összegyűlt benne a kacat, a lom, a szemét, s inkább egy elhanyagolt raktár benyomását kelti lakása, mint egy hívogató otthonét. De a mértéket valahogy meg kellene találnunk, mert egyik véglet se jó: se az, ha halálra dolgozzuk magunkat, és teljesen lefoglaljuk időnket, erőnket, gondolatunkat a rengeteg tennivalóval, de az se, ha annyira elhanyagoljuk gyakorlati kötelességeinket, hogy úgy néz ki a lakás, mint egy katasztrófa sújtotta vidék. Ráadásul Mártának valami nagyon fontosat mondott az Úr Jézus annak idején. Így hangzik: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle. Pedig kevésre van szükség visszhangzik egyre gyakrabban a szívemben, különösen egy-egy nagy beteg ágyánál megállva. Mennyire nem tudjuk ezt az igazságot addig, amíg jól megy a sorunk! Annyi mindenről hisszük, hogy arra feltétlenül szükségünk van, hogy szinte hihetetlen! S aztán jön egy nem várt esemény, s a szép otthonról kiderül, hogy hasznavehetetlen, mert nagyon drága a fenntartása, talán tele van lépcsővel, akadállyal, ami korábban fel se tűnt, az értékes berendezések, csecse-becsék porfogókká degradálódnak, a fontosnak gondolt használati tárgyakról kiderül, hogy hasznavehetetlen kacatok, a jó könyvek, filmek képtelenek vigasztalni, és még folytathatnám. Nem rég mesélte egy kedves testvérem, hogy mennyire tanulságos volt látni édesanyja hazakészülését. Egy-egy látogatás alkalmával, amikor kérdezgették tőle, hogy mit hozzanak, egyre csak azt felelte: Édes fiam! Nincs nekem már szükségem semmire, csak az Úr Jézusra. Hát igen. Végül is csak Ő marad, ha van kinek maradnia. Mert valójában kevésre van szükség, igazából véve csak egyre. De, vajon Ő a miénk-e? Mert nagy bajban lehetünk, ha miközben mindent akarunk, a legfontosabbat, az egyetlent elszalasztjuk! Kulcsár Anikó

6 / 2 A CÖVEK A hűséges szolga Két munkáskéz nehéz súlyokkal izzadva vert egy oszlopot. Az oszlop ingott. Újraverte, de tág volt a föld és nem fogott. Cövek kell ide szólt az ember, az kitölti majd a réseket, s az oszlop állni fog, s kibír majd vihart és földrengéseket. Köröskörül megcövekelték, s most ha mellette elmegyek, mintha valamit mondanának az erős kemény cövekek. Néznek rám a földből kiállva kitartón, mozdulatlanul, s ott állok, mint a megigézett, s a szemem látomásra gyúl: Cövek kell! Mindenütt cövek kell! Kemény, erős, dacos vas ék, hogy az Oszlop meg ne inogjon, verje bár mennykővel az ég. Ember cövek kell, ki a résbe önnön magát mélyre veri, hogy ne roppanjanak meg a világ eresztékei. Mindenütt ezer rés sötétlik minden félelmesen inog. A föld, a rend, a Hit, a jóság, az ezeréves oszlopok! Nemes eszmék és igazságok tövén már hézagos a föld, s ha egy esztelen, vad vihar jön, percek alatt mindent kidönt. Cövek lehetsz! Megérzed e, hogy ez a legszebb hivatás, hogy ezért vagy, hogy erre szültek s hogy nem pótolhat senki más! Mert sok a rés, s te kellesz mégha csak szálkányi is életed, a hazád, nyelved oszlopát azzal is erősítheted! Állj be, tömődj be hát a résbe, légy bár gyermek, ifjú, öreg, s tartsd a helyed minden veszélyben, tarts ki mindvégig, híven keményen, mint a Cövek! Bódás János A ti munkátok nem hiábavaló az Úrban 1Kor. 15,58 Budapest a szülő városom, de ha hoszszabb ideig nem láthatom Ma rosvásárhelyt, szinte honvágyam van. Anyai nagyszüleim sokat meséltek szülőföldjükről, később én is bejárhattam Erdély megejtően szép tájait, megismerhettem szellemi értékeit, történelmét. Az életre szóló élmények megszerzésében fontos szerepe volt egy marosvásárhelyi házaspárnak, akikkel rendszeresen túráztunk a Székelyföldön és Magyarországon. Ez a barátság évtizedek óta tart, közben lelki testvérekké is formált minket Mennyei Atyánk. Ha Marosvásárhelyen vagyok, rögtön bekapcsolódom az ottani lelki életbe, s barátnőm révén minden örömükről, gondjukról értesülök. Legutóbb egyértelműen az Úr készítette el utamat. A Vasárnapi Iskolai Szövetség munkatársai, Draskóczy Gábor és Kati akiket a MERA műsoraiból ismerhetnek hallgatóink ajánlották fel, hogy kísérjem el őket a Marosvásárhelyen összehívott gyermek missziós konferenciára. A hosszú út alatt elmesélték, hogyan építik kapcsolataikat a határontúli testvérekkel, s adják át tapasztalataikat. Magyarországon eredményesen működik a vasárnapi iskolai tanítók képzése, s nagy öröm, hogy Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken is egyre nagyobb az igény a gyermekek között szolgálók felkészítésére. * * * Marosvásárhelyen a köves-dombi református gyülekezet adott otthont a konferenciának, melyre azokat a fiatalokat is meghívták, akik elhívást kaptak a gyerekek közötti szolgálatra. Kedves találkozásom volt Nagy Barnabással, az erdélyi magyar gyermek misszió vezetőjével, aki megtérése után Szatmárnémetiben kapcsolódott be aktívan a baptista gyülekezet munkájába. Az Úr nagyon megáldotta a cigánygyerekek közötti missziót, s a szülők közül is sokan bekapcsolódtak a gyülekezeti életbe. Most már egy élő hitű cigány közösség működik a városban. Nem csak Nagy Barnában, hanem bennem is mély nyomot hagyott annak az idős cigány embernek az imádsága, aki amikor először szólalt meg az imaközösségben, így könyörgött: Uram, vedd el tőlem a poharat és a bicskát! A konferenciának otthont adó köves-dombi református gyülekezet lelkipásztora, Lőrincz János. Idősebb hallgatóink, olvasóink bizonyára emlékeznek a lelkészek elleni koncepciós perekre, melyeket az 50-es években folytattak le az erdélyi magyar lelkészek ellen. Ekkor zárták börtönbe többek között Visky Ferencet (feleségét, gyermekeit a Duna-csatornához vitték kényszermunkára), Szilágyi Sándort és Lőrincz János édesapját is, aki egy kis székely falu lelkésze volt. Azért hurcolták el, mert hűségesen szolgálta Jézus Krisztust! * * * A Lőrincz család története azért példaértékű, mert a ma már eltűnőben lévő hűséget hithez, hazához, szolgálathoz példázza. A szülők a háború utáni nagy lelki ébredés idején ismerkedtek meg egy lelki konferencián. Hosszú időbe telt, amíg engedélyt kaptak a házasságkötésre. A magyarországi fiatal lány követte párját szolgálati helyére. A letartóztatás idején második gyermeküket várták a Nyíregyházán élő nagyszülők magukhoz akarták venni őket. A fiatalasszony azonban nem élt a lehetőséggel mondván, ő fogadalmat tett az Úr előtt arról, hogy kitart a társa mellett. Románul nem tudott, hiába kilincselt munkáért, még takarítónőként sem alkalmazták. Egy falubeli asszony tanácsolta neki, ta nul jon meg varrni az első ruhát ő vette meg. A szamosújvári börtönévek elteltével egy vasúti jeggyel bocsátották el az édesapát a szabad életbe. Hová is menjen? A családosok lelkét ugyanis még azzal is gyötörték, hogy nincs már családjuk, a feleségük elhagyta őket.

7 2013 / 2 Manapság sokszor hallhatjuk a fiataloktól, hogy az életük azért siklott ki, mert nehéz gyerekkoruk volt. Lőrincz János és testvére ezt igazán elmondhatta volna, de őket az Úr megtartotta, mert édesanyjuk hűséges volt Istenéhez, gyerekeit hitben, szeretetben nevelte! Mind a két fiú a lelkészi hivatást választotta. Amikor Lőrincz János Marosvásárhelyre került, az egyik nagy lakótelepet kapta meg missziós mezőnek. Járta a panel lakásokat, hivogatta az embereket. Ahogy nőtt a hívek száma, egyre sürgetőbbé vált, hogy saját templomot építsenek. De hát miből a lakótelepen elsősorban szegény családok élnek. Sok ima, fáradozás, kitartás kellett ahhoz, hogy a beton-magányban élők számára templom épüljön. A Bibliából tudjuk, hogy a hűséget, az engedelmességet megáldja az Úr! Jól van te derék és hűséges szolga; hű voltál a kevésen, ezután sokat bízok rád Máté 25, 23. Lőrincz Jánosék ezt élték át. A panel-házak között tétován keresgél a látogató, míg a szép református templomot és parókiát megtalálja. Azt mesélték nekem, hogy itt van a legtöbb hívő fiatal, akik szolgálnak is; az itteni ifiből többen is részt vesznek a városban működő református szeretet szolgálatban. Rendszeresen tartanak evangélizációkat, ahova Magyarországról is hívnak lelkészeket. Isten Szentlelke kiáradt, és gyarapítja a gyülekezetet az üdvözülők számával. * * * Barátnőm és lelki testvérem a református szeretet szolgálat önkéntese elkísérhettem Biblia órájukra és velük tölthettem egy ügyeleti délutánt is. Egy akkor éppen a városban tanuló fiatalember, Sajó Norbert szívében ébredt fel a vágy, hogy segítsenek a nagy szegénységben, magányban élő embereken. Kolozsvárra kerülve, a református püspökség támogatását megnyerve kezdték meg ezt a szolgálatot később Marosvásárhelyen is sikerült megszervezni. A két csoport segíti egymást, közös ima alkalmaik is vannak. A szeretet szolgálat ügyeleti ideje alatt beérkező telefonokból idézek: nagyon kérem, segítsenek, elfogyott a pelenka; egyedül vagyok édesapámmal, nem tudom megemelni Indulás a raktárba, épp van autós önkéntes, két asszony azonnal indul segíteni. Egy magára maradt idős asszonnyal azt egyeztetik, mikor viszik be a kórházba. Ezt persze megelőzte már az, hogy a szeretet szolgálat orvos tagja mindent elintézett a kórházban. Van, aki csak azért telefonál, hogy valakivel beszélgessen ilyenkor Igét is olvasnak a munkatársak, bátorítanak, vígasztalnak. Sajó Norberttől megtudom, hogy támogatóik adományaiból tudnak gyógyszerről, alap élelmiszerekről, gyors-segélyről gondoskodni. A városban egyik fő támogatójuk egy pékség tulajdonosa, az üzletekben adománygyűjtő dobozokat és tájékoztatókat találnak a vásárlók. Persze, hiába lennének lelkes asszonyok, férfiak, fiatalok, ha az Úr nem áldaná meg ezt a szolgálatot. Nagy hangsúlyt fektetnek a közös imádságra, Biblia-tanulmányozásra. * * * Beszámolóm személyes tapasztalataim alapján íródott, biztos vagyok abban, hogy találkozhattam volna más önzetlenül szolgáló csoportokkal is. Pál apostol szavaival fejezem be írásomat: rendíthetetlenül buzgolkodjatok mindenkor az Úr dolgában, mint akik tudjátok, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban. 1Kor 15,58 KÖSZÖNET Zika Klára Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik adományaikkal hozzájárultak, hogy az antenna újság 7500 példányban ingyenesen juthasson el olvasóihoz. Ezt a szolgálatot mindaddig szeretnénk fenntartani, amíg Isten készteti adakozóinkat munkánk támogatására, tudva, hogy sok olvasónk számára ez a folyóirat jelenti a kapcsolatot más evangéliumi keresztyénekkel. Köszönjük támogatásukat! 7 A szombat esti adás késztetett a levélírásra. Hallottam az Erzsi nénivel való beszélgetést. Ő engem nagyon megszégyenít azzal, ahogy beszélt. Ugyanis egy éve állapították meg, hogy az egyik szememen szürke hályog van, a másikon zöld hályog, de még mindig látok. Nem úgy, mint Erzsi néni, ahogy elmondta az állapotát. Már nem látja a napot, nem látja a madárkát, de örülni tud a madarak énekének, és hálás Istennek mindenért. Mi látó emberek csak tanulhatunk Erzsi nénitől. Mert ha nem is lát, de Isten megajándékozta ügyességgel, leleményességgel. Nemrég kaptam meg a legutóbbi Antenna újságot, abban is benne van az Erzsi nénivel való beszélgetés. Itt elmondja, hogy így vakon kell ápolnia beteg férjét és hálás Istennek mindenért. Én is legyek hálás a Jó Atyának mindenért, hogy évtizedeken keresztül megajándékozott jól látó szemmel. Mindenkor örüljetek, szüntelen imádkozzatok, mindenben hálát adjatok (I.Thess 5,16-18) Így most, hogy rosszabbul látok, hálával elfogadom Istentől. Ebben megerősít Erzsike néni bizonyságtétele. V. Jolán, Domoszló Mindig örömmel olvasom az Antenna újságban leírt bizonyságtételeket. Jó hallani, tudni a hitben élőkről, akiket az Úr vezetett arra, hogy mások javára szolgáljanak. Isten kegyelméből én a 70. évemet lépem át, igaz hogy megfáradtnak érzem magam, nehéz életem volt. Jó Urunk segítsége sok bajból kimentett, melyért hálás vagyok Istennek. Rájöttem arra, hogy legfontosabb a hitben való élet az ige fényében és igazságaiban. T. Matild, Királyhelmec, Szlovákia

8 8 Fontos az imádkozás Nagyon hosszú ideje vagyok a MERA hallgatója. Nagyon sok áldást nyertem és nyerek jelenleg is a rádió hallgatása által. Szellemi táplálék számomra a Szentírás olvasása után. A gyülekezetben is sok áldást kapok. Számomra a MERA Isten hangja is. Most, hogy nyugdíjas lettem van időm a délelőtti és az esti adások hallgatására is. Az élet minden területét felölelik adásaik. Aztán nagyon fontos a Biblia üzenete adása is. Ebben az adásban olyan dolgokat is megismerek, amelyeket eddig nem ismertem Az utolsó időket éljük, mert az Evangélium hirdettetik az egész világon és ennek nagyon örülök. Különösen megfogott Dr. Szakács Imre bizonyságtétele a lélekmentésről, ahol azt mondta: A lélekmentéshez három dolog kell: imádkozás, imádkozás és ismét imádkozás. Ez szükséges a lélekmentés előtt, közben és utána is. Én is gyakorolom ezt azokért a szeretteimért, akik még nem döntöttek az Úr Jézus Krisztus követése mellett. Az imának valóban nagy ereje van. Hisz a mi Urunk Jézus Krisztus is sokszor tette ezt, amikor az Atyával beszélgetett földön jártakor. Az imameghallgatásról van sok tapasztalatom. Minden héten egy nap testvéreimmel ellátogatunk a Pszihiátriára, hirdetni az igét a betegeknek. Egy időben a hallgatók száma nagyon megcsappant. Ezt elmondtam egy lelkipásztornak. Miután az imaóra vezető testvérek felhívták a testvérek figyelmét, hogy imádkozzanak azért, hogy jöjjön el több hallgató az ige meghallgatására, hirtelen megnőtt a hallgatók száma, akik éhesen hallgatták Isten igéjét. Ezért is hála legyen a mi Urunknak, mert Övé a dicséret, a dicsőség, a tisztesség és felmagasztalás. Az elmondottak alapján azt mondom hogy továbbra is szükség van a MERA adásaira, hogy még sok kereső lélek dönthessen az Úr Jézus követése mellett. Zengjetek az Úrnak aki a Sionon lakik, mondjátok el a népeknek felséges tetteit. (Zsolt 9,12.) M. Jenő, Románia Isten és az Idő a művészetekben blogbejegyzés 1 Az idő az események látszólagos folyamata. Az idő, amiből sosem lesz még egy, sosem lesz több, sosem visszahozható, sosem ismételhető. Ha az időmet elhasználtam már valamire, ugyanazt az időt már nem használha tom másra. Az idő egyszerisége fájdalmasan igaz. Ami elmúlt, akár a vakolat, dőltbetűsen hullik alá. Így szórja szét minden egyes titkát. írja Molnár Illés 2, fiatal költő, Öröklét című versében. Igen a múlt darabjai maradnak csak meg emlékeinkben, amik néha nem is hitelesen tükrözik azt, aminek részei voltak. Egy kiállításon Horváth Imre 3 installációját látva, ahol a felhők vándorlásával és növények növekedésével illusztrálta az elmúló és változó időt, arra gondoltam, milyen sok szinte láthatatlan kis apró változás történik körülöttünk, amit nem is érzékelünk; csak ha alaposabban megfigyeljük, ha hosszú időn át nézzük, akkor tűnik fel. Mindez a lelki változásokra, a személyiségváltozásra is igaz lehet. Igaz lehet Isten munkájára is. Ha messziről, rövid ideig nézzük a változásokat, amelyet Isten bennünk, vagy körülöttünk alkot, talán észre se vesszük. Váray Pétert 4 hallgatom, ahogy csellón lágy dallamokat játszik, s a zene arra emlékeztet, hogy az idő mérhető az egyenletes metrummal, egy hang hoszszúságával, variálható a ritmussal. Az Ószövetségben, a Prédikátorok Köny vében Salamon ( K.e) az időt az élet rendjébe illeszkedő események ritmusaként írja le: Mindennek rendelt ideje van, és ideje van minden dolognak az ég alatt. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett. Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak. Ideje van a kövek szétszórásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelésnek és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje van a szerzésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. Ideje van a 2013 / 2 tépésnek és ideje a varrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek. Prédikátorok Könyve 3,1-8 Bódi Kati 5, grafikus merített papírra készült installáció sorozatán, a jelen és múló időt különböző anyagok felhasználásával (tojáshéj, tea filter, számítógép chip stb.) szemléletesen jelenítette meg; Salamon mondatait beleszőve, beleírva az alkotásaiba. Az idő nem látható, érzékszervekkel nem érzékelhető így a művészi képzelet allegorikusan ábrázolja azt. Az ógörögök szóhasználatukban megkülönböztették az események egymás utáni történésének leírására szolgáló folyó időt, amit kronosznak hívtak, és az események közötti azon meghatározatlan időpillanatot, amikor valami különleges történik, amit kairosznak neveznek. Természetesen a szó használójától függ, hogy mi ez a különös valami. Mi döntjük el tehát, hogy mi az, ami értékes időtöltés. Míg a kronoszt egy mennyiségi időnek, addig a kairoszt egyfajta minőségi időnek tekinthetnénk. Kronosz az idő, amely elemészti amit terem, hasonlatos az életidőre, életünk idejére, ami múlandó. Amit ebben az időben teszünk, elfeledhető, értéke rövid idejű. Azonban vannak az életünkben pillanatok, melyek meghatározóak, amelyekben megértünk valamit az örök idő szépségéből, ami összeköt az időtlenséggel. Ezeket a perceket nem feledjük. Ez az a pillanat, ami beég, bevésődik emlékezetünkbe, amit történeteinkben tovább adunk, amelyek emléke tovább él. Ez az időpillanat, bár lehet hogy senki se látta, senki se hallotta, senki se tud róla csak én, akkor is csillogó, szép színes fény a szürke időben. Csengő hang az idő csendjében. (1) Blogbejegyzés: Általában naplószerű bejegyzésekről van szó, melyek információkat, ötleteket és véleményeket tartalmaznak. Rendszerint időrendi sorrendben jelennek meg, kezdve a legújabb bejegyzésekkel. (2), (3), (4), (5) A felsorolt művészek mind hitüket megélő tehetséges emberek, akik szívesen mondják el a művészetben megélt, Krisztushoz kapcsolódó tapasztalataikat. Az alkotó művészekkel készült riport hamarosan hallható lesz a Hetes Kód vasárnap esti műsoraiban. Bödös Eszter

9 2013 / 2 9 A minap a Bala tonról utaztam visszafelé a fővárosba, és meredtem kifelé az ablakon, miközben robogott a vonat települések és lakatlan részek mentén. Arra csodál koz tam rá, hogy min den olyan zöld! Milyen érdekes, a színekkel foglalkozó szakemberek azt mondják, hogy a zöld szín nyugtat, épp ezért használják a kórházi szobafa lak festésekor is. És lám, Isten tavasszal a zöld ezernyi árnyalatával üzeni nekünk azt, hogy Nézd, mit alkottam neked: legyen békességed! A hosszúra nyúlt tél után igaz a tavasz rövidre sikerült idén is, de mégis még az Istentől igen távol álló kollegám is megjegyezte egy hétvégi túra után Csodásan szép a természet és mennyire meg lehet nyugodni benne! Valóban, Isten jót alkotott, számunkra megfelelőt. Ahogy hajtom én is a mindennapok mókuskerekét, időnként muszáj megállnom erre vagy arra rácsodálkozni. Így került elém szintén a napokban egy rövid reklámfilm, melyben a női szépség valódiságára igyekeznek az alkotók a nézők figyelmét felhívni. Merthogy mi nők a sokféle elvárás és külső nyomás alatt teljesen alulértékeljük magunkat, miközben a kívülállók nagyon is meglátják rajtunk a szépet, értékeset, szemet gyönyörködtetőt csak mi már el sem hisszük. Pontosan erről gondolkodtam én is már hónapok óta, hogy megkérdezem hölgy olvasóimtól, hogy mennyire tartják magukat, mint nőket? Szeretnek-e nőnek lenni? Hálával telt szívvel néznek-e a tükörbe még akkor is, ha már az idő finom vonalakat rajzolt az arcukra? Szívesen vannak-e a bőrükben és örülnek-e annak, hogy Isten nőnek alkotta önöket? Vagy elbújnak, mentegetőznek és hitetlenül elrejtik azt a szépséget, amit a Teremtő Isten gondosan megtervezett és kivitelezett? Érdekes, hogy a kislányokat milyen könynyen dicsérjük és bátorítgatjuk - akár férfiak, akár nők legyünk - hogy épüljön a kis személyiségük. Aztán valahogy idővel leszokunk arról, hogy kifejezzük egymás felé azt, hogy tényleg tetszik a másikon valami, milyen jól áll neki az a szín, épp jó lett a frizurája vagy a terhek alatt megtört arcból milyen szépen sugárzik az a két szempár. Természetesen nem mindenkire él ez az állítás, mert fel tudjuk emelni egymást mi nők egy-egy másikat értékelő, jó és odaillő szóval egy szempillantás alatt. Én jónéhány évig nem találtam vissza a gyerekkorban szépen bontakozó nőiességemhez. Hallva és betartva a tiszta és igaz bibliai tanításokat egy egészen torz megvalósítás részese lettem, amit csak magamnak köszönhetek. Aztán elérkeztem egy ponthoz, amikor tudtam, hogy meg kell találnom a helyes és Isten szerinti egyensúlyt, mert aki megalkotott, az azt szeretné, ha örülnék kívül belül annak, aki vagyok. Az ige azt mondja, hogy a szelíd és csendes lélek legyen a nő ékessége. Egyet is értek ezzel. Azonban ne feledjük, hogy a férfi és a nő is hármas egységből áll, amiben a test is ugyanakkora gondozást igényel, mint a szellem vagy a lélek. Ezalatt azt értem, hogy ha belül örülünk annak, hogy nők vagyunk, akkor az kívül is meglátszik rajtunk. S ha a külsőségekre is odafigyelünk kicsit, akkor nemcsak hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, de Isten keze munkáját is be tudjuk mutatni a körülöttünk élőknek, mert a helyünkön leszünk. Ennek megvalósításában segítség egymás számára, ha mi nők őszinte szavakkal bátorítjuk a másikat ahelyett, hogy irigykedünk, vagy rivalizáló szemekkel méregetjük egymást, netán rosszindulatú pletykafolyamba sodródunk bele Isten szépet formált meg, amikor a nőt megalkotta a férfiből. Lehet, hogy a mai világi mérce szerint nem gondoljuk ezt magunkról, de nekünk Isten leányainak nem az óriásplakátok túlnyújtott nőalakjaihoz kell mérni magunkat, melyek a maguk valótlanságával percről percre elkedvetlenítik és frusztráltságba, bánatba kergetik a női lelkeket. Merthát ki lenne olyan sima bőrű, olyan ráncnélküli és olyan számítógépvezérelten-karcsú, mint ők? Senki. A Teremtő Isten mindenkit egyedivé és megismételhetetlenné formált. Ha már csak ennyit tudnánk magunkról, akkor ez is elég kellene legyen ahhoz, hogy felemelt fejjel és mosollyal az arcunkon lépjünk ki az utcára. Minden ember, minden nő értékes és drága kincs az Ő számára, mert egyetlen fiát Jézus Krisztust adta azért, hogy örök életünk legyen. Micsoda ajándék ez! Bőven túlmutat minden kenceficén, mely örök fiatalságot ígér nekünk és még fizetnünk sem kell érte, mert ingyen kegyelemből kapható. Ajánljuk másoknak is! Elek Éva Minőségi idő... Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja. (II.Kor 6,2) Az idő múlását az anyagi világban az óramutató jelzi: ez a kronosz. Az Istentől rendelt kellő, vagyis kellemetes idő pedig a kairosz. Ez a minőségi idő az Isten cselekvésének az ideje. Ezt az időt semmivel sem lehet siettetni, előrébb hozni, még buzgó tusakodással, imádsággal sem. Mert mindennek rendelt ideje van a nap alatt. (Préd 3.) De hadd ejtsek egy két szót az idő természetéről! Az idő természeten túli, szavakkal kifejezhetetlen fogalom. A múlt és jövő kö zötti periódust nevezzük jelennek. Itt a kronosz -ról van szó. A múlt és jövő közötti mezsgye határvonala keskeny, jól szemléltetni egy vékony vonallal lehet, és az a vonal egy másodperc, egy pillanat. A kronosz személyre szabottan kimért, meghatározott. Ez az idő pedig nem múlik, hanem fogy, olyan, mint a meggyújtott gyertya. S mivel természeténél fogva állandó mozgásban van, ezért fix en mindig csak egy másodpercet mondhatunk a magunkénak. Ennyi a jelen. Ami azonban elég az Isten melletti döntéshez. A kapott kegyelmi idő egy csodálatos ajándéka Istennek, a bibliai kijelentés az élettel azonosítja. Életet kért tőled, adtál néki hoszszú időt, örökkévalót és végtelent. (Zsolt 21,5) Kegyelem az is, hogy a kronosz -ban jelenik meg az Isten ideje a kairosz nagy tetteivel, csodáival. Bölcs dolog, ha ezt a mondhatatlan ajándékot arra használjuk, amire kaptuk. V. László, Székesfehérvár Megtérésre való időt Megtérésre való időt ISTEN kinek-kinek megád Ninivének 40 napot, Sodomának egy éjszakát. De nem lehet megtérni már, Ha egyszer az idő lejár. Füle Lajos

10 / 2 Várjad ó én lelkem, várjad az Urat. Segít készségesen. Reá bízd magad. Bármi is jő, sohse hágy el Ő. Nem nagyobb a szükség, mint a segítő. Ő tart meg minket, Ő a segítőnk, megmenti lelkünket hű Istenünk. Ennek az éneknek beteljesülését sokszor megtapasztaltam. Most az november 13-án történtekről emlékezem 92 életévem távolából. A második világháború frontkatonájaként hűségesen szolgáltam hazámat sok veszélyben egészen Szálasi Ferenc színrelépéséig. Csapnál október 28-án szétverte csapatainkat a szovjet túlerő, sok foglyot ejtve. Kissé hátravonultak az oroszok, én civilbe öltözötten menekültem a fogság elől. De bujdosnom kellett, mert a Tisza hidat Záhonynál felrobbantották, és békési szülőhelyemet így lehetetlen volt elérnem, hiszen elkeseredetten harcolni kényszerültek továbbra is katonaként szolgáló bajtársaim. A szökevényekre halálbüntetést szabott ki a nemzeti számonkérő hadbíróság. Katonaruhám nem volt, civilként Kisdobrán ami most Szlovákiában van befogadott özv. Náhori Istvánné nagymama. Nagy családban élt három fiával, akik valahol harcolni kényszerültek, így jó volt a segítségem a 16 éves fiú unoka mellett a gazdasági munkában. Nagyon vallásos görög katolikusok voltak, és minden pénteken böjtöltek a három fiú visszatéréséért. De vasárnap a templomi kórusban énekeltek. November 13-án, egy ködös reggelen fél nyolckor a fiúval és nagynénjével, tehénfogattal a közeli burgonyaföldre szekereztünk. Itt holdszámra szabolcsi mintára termelték a krumplit, és a maglucernát. Ezek jövedelme egészítette ki a nagy család bevételét, és szolgálta Béla fiuk polgári iskolai taníttatását. Náhoriék háza Kisdobra szélső házainak egyike volt, így könnyen megközelíthettük szántóföldi célunkat. És milyen csodálatos az isteni gondviselés! Menjünk a végére a burgonyacsomóknak, fél teher rakodása után közelebbről egészítjük ki a rakományt javasoltam. Végigballagtunk tehénfogatunkkal a dűlő legvégére, és ott a maglucernával betakart első csomót felpakoltuk a szekérre. Alig hogy felpakoltuk tehát az elsőt, élénk puskalövések hallatszottak a falu fe lől. Ködös novemberi nap volt fél nyolc után reggel, de láttuk, hogy katonaság kerítette be körkörösen a falut, néhány fiatal a gyűrűből ki akart törni, és ezt akadályozták meg riasztólövésekkel. Én tehát még kellő időben kikerülhettem a nyilas csapat csendőrségének bekerítése előtt a faluból. Mi lesz magával Gábor? kérdezték síró hangon tőlem. Menjetek be, titeket beengednek, engem takarjatok be azzal, amit a krumpli csomóról levettünk válaszoltam. Lehasaltam, és rám terítették a maglucerna csomót. Az eső nem esett, és néhány óra múlva kukucskálót csináltam, hogy széttekinthessek. Katonaszázad kísért civil férfit libasorban Királyhelmec felé. Vártam ott dideregve, míg beesteledett. Akkor felkerestem szállásadóimat. Gábor, magát a jó Isten mentette meg most is, mint eddig tette! A fronton sokszor voltam a halál közelében, mellettem estek el bajtársaim halálos sebekben. Ez mind-mind csodával volt határos. Négy katonaszökevényt megbilincselve vittek el, házról házra három járőr farkaskutyákkal járta a környéket. Egy fiatalembert a felesége rejtett el, szénakazal alatti bunkerben várta a front átvonulását. Onnan szagolta ki a farkaskutya. Minden szénakazlat szuronnyal átszurkáltak, szobákban, szekrényekben, ágy alatt kutattak, ráadásul 16 évtől minden férfit elvittek gyalogmenetben Királyhelmec felé. Bélát is, magát is elvitték volna, ha nem mentek volna ki fél órával előbb. Magát a jó Isten mentette meg biztosan. Én ezt tudom, hiszen láttam katonaszökevényt, munkaszolgálatos zsidókat tarkólövéssel holtan az utak mellett, ahol elvonultunk. Elrettentő példát statuáltak ezzel Szálasiék rendőrei. Így mentették a saját életüket, hűségüket bizonyítva. De meddig? Hiszen vesztes háború vesztesei lettünk. De nemcsak földi, hanem mennyei számonkérés is lesz. Akkor az ártatlan vérűek elpusztítása miatt számot kell majd adnia a pribékeknek. Sajnos nem maradhat tovább nálunk mondták a háziak. Tudja, irigyek az emberek, szemet szúrna, hogy miért van itt egy idegen, mikor a falu színe java férfi mind odavan. Egy házikenyérrel, szalonnával megajándékozva indultam akkor éjszaka tovább. Sok veszély között a kegyelmes Úristen szárnyaival fedezett, és hazasegített de rengeteg próbán, küzdelmen át 1945 pünkösdjére. D. Gábor, Békés A kellő időben megsegített Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, emlékezvén rólatok a mi imádságainkban. (I.Thessz 1,2). Mily bőséges a Te jóságod, amelyet fenntartasz a téged félőknek, és megbizonyítasz a Te benned bízókon az emberek fiai előtt. (Zsolt 31,20) Ezt nagyon sokszor átéltem a 17 év alatt, mióta özvegy vagyok. Most az utolsót szeretném leírni. Nyáron szereztem be a téli tüzelőt, és még mindig kitartott. Most elfogyott. Idejében megrendeltem, meg is ígérték, de nem hozták el idejében a hétvégére. Telefonáltam, és csak hétfőre ígérték a szállítást. Vasárnapra nem maradt volna fa, pedig a márciusi tél leghidegebb napja következett. Leborultam az Úr elé, és a csoda megtörtént. Délután meghozták a fát. Térdre borulva adtam hálát az Úrnak, hogy nem hagyott el, csak megpróbált. A kellő időben megsegített. Az Isten szeretetét megérteni nem lehet, de el lehet fogadni, és tovább lehet adni amint ezt a MERA munkásai is teszik. Sokszor a kellő időben érkezett a biztatás tőletek, mikor nagyon elcsüggedtem. Isten gazdag áldását kívánom és kérem az életetekre, munkátokra. A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen veletek. Kedves énekem soraival búcsúzom: Eljön az Úr nagyon hamar. Várd Őt híven éjjel nappal! Minden órán imádkozzál, Légy erős, tarts ki még, hogy megállj. P. Ferencné, Nagydobrony, Kárpátalja

11 2013 / 2 Jézus könyörülő szeretete Isten kegyelméből az elmúlt esztendő óta tudom a MERA rádióadását hallgatni, amiből még 62 évesen is bizony sokat tanulok, és a folyóiratot is megrendeltem, amiben nagyon sok áldott és tanulságos bizonyságtételt tudtam ezidáig elolvasni. Amikor elolvastam a következő pályázatra való felhívást, eszembe jutottak a 2003-ban történt dolgok. Ennek már 10 éve, s mintha Isten íratta volna le velem akkortájt, hogy most átolvasva hitelesen tudjam leírni tavaszán még Győr-Sopron megyében egy kis létszámú falucskában, Mosonszentmiklóson éltünk. Ekkor már özvegy voltam 2 fogyatékkal élő gyermekkel, róluk már írtam nektek az előzőleg elküldött bizonyságtételemben. A fiú itthon van, a kisleány Sopronban, intézetben. Nőgyógyászati műtétre kellett készülnöm, ami nagy feladatok megoldását vonta maga után, hiszen itt a faluban is csak magunkra voltunk utalva. Valahogy a közeli rokonok szégyellték gyermekeimet, szeretetlenek voltak. Míg ez a betegség nem jelentkezett, én is éltem az egyszerű hívők életét. Templomba mentem, napi igéket olvastam, evangéliumi folyóiratokat, és volt úgy is, hogy egy-egy hívő testvérnővel tudtunk beszélgetni a hit dolgairól, és ilyenkor együtt imádkoztunk. Sokat tusakodtam, hogy mi lesz, hiszen őszig a műtét napjáig el kell rendeződnie sok feladatnak, hogy nyugodtan be tudjak feküdni a kórházba fiam elhelyezését is megoldva. Kétségbeeséseimben egyre csak Jé zushoz imádkoztam, minden jellegű problémámat elé vittem. Nem tartottam fontosnak emberek keresgélését, hogy ki fog segíteni. Próbára tett a Teremtő, tudok-e teljesen bízni benne, minden terhemet rátenni. Nem a problémák határozzák meg a sorsunkat, hanem az, mi hogy reagálunk rájuk! A türelmet, az alázatot és az Istenre figyelést tanította most Isten nekem. Két és fél hónapom volt a műtétig. Az Istentől kapott válasz kérdéseimre csak a csend volt. Hetekig úgy éreztem, hogy imáimra nem kapok választ, azt hittem, elhagyott az Úr, szinte a két ség beesés völgyében járatott. Olykor úgy tűnik, hogy Isten keményen bánik az övéivel, de csak azért, mert meg akarja őket jutalmazni az Ő szeretetének még nagyobb kiáradásával, miután célját elérte velünk. Egy öszsze nem tört szív és meg nem győzött lelkiismeret sohasem értheti meg, mi a KEGYELEM. Gyönyörködj az Úrban és megadja a szíved kérését. (Zsolt 37,4) A próbák alatt sokszor eszembe jutott ez az ének: Hinni taníts Uram, kérni taníts. Gyermeki nagy hittel bízni taníts. S egyszer csak megindult kegyelmének sokasága, szinte minden a javunkra lett elkészítve. Egy asszonyka jelentkezett, hogy segít nekünk, ha megjövök a műtét után a kórházból. Az állatok etetését is magától ajánlotta fel a szomszédaszszony. Fiam elhelyezése Komáromban a rokonaimnál oldódott meg. Kaptunk egy kocsi tüzelőfát télire, ami széthasogatva került a kamrába. Annak a családnak, akinél napszá mos munkát végeztem, még tudtam úgy a szőlő, mint a kukorica szedésében is segíteni. Fontosnak tartom leírni még ezt is. Ez a falu valamikor sok szegény családnak adott megélhetést a kukorica leveléből pödört táskák, lábtörők fonásából. Ebből a célból indultam el én is a határba kukorica leveleket szedni. Amikor a falu szélén lévő jelzőtábla mellé értem, hajolgatva szedtem a kukorica leveleit, egyszer csak Jézus szólt hozzám: ebbe a faluba hoztalak téged, engedtem szenvedéseidet, megaláztatásaidat, a sok gúnyolódást. Megpróbáltalak. Mostantól követhetsz engem. És itt, ekkor megértettem az életemben történteket. Azoknak fontosságát, miértjeit, és sírva köszöntem meg, hogy engem is megtalált, magának alkotott gyönyörűségére, dicsőségére nem a magunkéi vagyunk. (I.Kor 6, 19-20). S akkor valami nagyon nagy öröm öntötte el a szívemet, és az Ő békességét éreztem egész testemben. Testvérek, talán ez az Úr Jézus könyörülő szeretete. J. Józsefné, Komárom 11 Későn, 60 évesen szereztem jogosítványt. Szeretek segíteni rászorulókon, fogyatékkal élőkön. Van egy barátnőm, aki igen gyengénlátó. Őt szoktam elkísérni a gyengénlátók egyesületi rendezvényeire. Így lettem az egyesület támogató tagja már régóta. Mióta van autóm, akit tudok, elviszek a rendezvényekre, így könnyebben ki tudnak mozdulni otthonról. Így történt ez nem rég is. A közeli városba közös gyógyfürdőzést szervezett az egyesület, és vittem a társaimat én is. Mivel kezdő autós vagyok, nem figyeltem, hogy rajta maradt a világítás. Mikor 4-5 óra múlva mentünk volna haza, nem indult az autó. Most mi lesz? gondoltam. A parkolóban állt egy kiránduló busz, ők jöttek segíteni, betolni az autót, de nem indult. Kétségbeesésemben nem is kértem segítséget az Úrtól, de Ő látta tehetetlenségemet, és segítségül küldte "angyalát". Beállt a parkolóba egy autó, kiszállt belőle két fiatalember bozontos hajjal és nem túl bizalomkeltő külsővel, és azonnal segítettek. Pillanatok alatt előszedték a szükséges eszközöket, a saját akkumulátorukról feltöltötték az enyémet, és máris indult az autóm. Kérdeztem, mivel tartozom, de ők csak kedvesen mosolyogtak: semmivel. Mondtam nekik: imádkozom értük, hogy áldja meg őket az Úr. Egy pillanatra meghökkentek. Az jó lesz! mondták, és máris továbbmentek. Az Úr iránti hálával, és örömmel a szívünkben mehettünk haza társaimmal. S. Erzsébet

12 / 2 Isten szabadítása, csendben javunkat munkáló tettei csodálatosak. Sok nehezet enged meg az övéinek, és aki még rugódozik a súlyok ellen, nem érti, hogy Isten bölcs terveiben a nehézségek is nélkülözhetetlen kellékek. A baj az, hogy nemigen tudunk várni, tűrni. Azonnal kell a jobb, vagy ha nem, hát hamarosan. Vannak pedig hosszas nyomorúságok. Olyan porban tengődő, sebekben, szegénységben vergődő Lázárok, akik a fényes paloták tövében teljes ki szol gáltatottságban élik napjaikat. Egész életük a jóra való várakozásban telik. Morzsányi az eledelük, örömük. Emberi e gyütt érzés he lyett nekik csak a kóbor kutyák eledele jut. Mégis várakozásteli, hosszú szenvedéseikben is teljes reménynyel, hittel és tisztasággal viselik ezt. Így kellene élni nekünk is. Erőtlenségeinkben ér célba Isten hatalma, ereje és kegyelme. Így ragyog fel dicsősége. Mennyiféle gond és fájdalom szorongat sokunkat. Az Isten nélkül élő embereknek a világ siralomvölgy. Jézus viszont azt mondta, hogy e világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot. De ki győzhet a maga erejéből? Jézus velünk jön minden akadályon át. Ismertem egy családot. Becsü le te sen dolgoztak a szülők, jóra nevelték gyermekeiket, igaz, hogy az istenféle lem, a hit gyakorlása nem jellemezte őket. Ahogy sokasodtak a bajok, a családfő egyre lázadóbb, szorongóbb és reménytelenebb lett. Ez kihatott a családra is. Hiába volt istentudata, templomba is eljárogatott. Aztán hirtelen feladta, derékba tört faként végezte földi életét elég korán. A visszamaradt család tovább roncsolódott. Csak később értette meg az özvegy, hogy minden fájdalom Isten terve volt. Végül megtapasztalta Jézus érintését. Bűnvallást tett, hitben növekedett, a testvéri közösségben minden nehézséget másképp látott. Megtanult várni, tűrni. Tudni kell felismerni, hogy Isten órája nem a mi időszámításunk szerint működik. Az örök élet reményében kell földi fájdalmainkat elviselni, ami nem könnyű, de nem lehetetlen. P. A. Júlia, Tahitótfalu A szovjet megszállás első éveiben senki sem kaphatott határátlépőt, vízumot a szomszéd Magyarországra semmilyen címen. Később egyeseknek megadták. Legkésőbb mi kaptunk, akik lelkész családhoz tartoztunk. Sok kedves rokon és lelki testvérünk lakik ott ma is. Örömmel vártuk beadott kérésünkre az engedélyt, és hetek múlva megkaptuk. A legkisebb, 7 éves Éva lányunkkal akartunk átmenni. Elég nagy útitáskánk lett, mert 2 hétre mentünk, és egy-egy kis emléktárgynak és saját holminknak kellett ennyi hely. De nagy meglepetésünkre csak én meg a kislány kaptunk engedélyt azzal az ígérettel, hogy 2-3 nap múlva a férjem is megkapja az engedélyt az utazásra. Tanakodtunk, mit tegyünk? Kértük Urunkat, hogy mutassa az utat. És ha 2 nap múlva sem lesz az ígéretből semmi? Mit csinálunk? Így telt el 1 nap. Másnap a soron következő igerészből ezt olvastam: A szolga pedig mondta nékik: Ne tartsatok vissza, hiszen az Úr szerencséssé tette utamat. Bocsássatok el (I.Mózes 24,56). Megbeszéltük férjemmel, hogy én a kislánnyal elmegyek Debrecenig, ott fogjuk őt megvárni a kedves V. Jucika testvérünknél, aki férjével közvetlenül az állomás mellett lakott, és onnan fogunk tovább menni az előre eltervezett utunkra. Amikor Debrecenben kiszálltunk elég körülményesen a nagy csomagokkal, már ott is hamarosan megta pasztaltuk az Úrtól küldött segítséget. Egy fiatal asszonyka, aki látta küszködésünket, segített a lakásig elvinni a csomagunkat. Amint felértünk a lifttel a hetedik emeletre, aggódva fohászkodtam: Uram, mit teszünk, ha nem lesznek otthon? Ugyanis ahova mentünk, ők gyakran úton voltak. Félve nyomtam meg a csengőt, és nagy fohász jött ki az ajkamon, mire kinyílt az ajtó. Köszönöm Istenem, hogy van itthon valaki köszöntem meg Istennek. Erre a házigazda így felelt: köszönhetjük is ezt Istenünknek, ugyanis én csak 5 perce szaladtam haza az itthon maradt dolgaimért, különben zárt ajtókra találtak volna. Lajos bácsi aztán elsegített az Álmosd felé vivő autóbuszhoz, mert én még csomag nélkül sem tudtam volna odatalálni. Már eddig is az utam elején olvasott Ige biztatása csengett a fülembe: Az Úr szerencséssé teszi az utat. S milyen csodát kellett tapasztalnom az álmosdi parókián. Az idős Zimányi József tiszteletes családjánál ott találtunk négy Hollandiából jött testvért, akik aznap délután indultak abba az irányba, ahova mi készültünk. Egy kedves fali mondás vésődött ott a szívembe, aminek nagy hasznát vettem a hazajövetelünknél a határnál: Mikor félnem kellene is, én bízom Te benned Istenem. (Zsolt 56,4) Mi a Holland autóval tovább mentünk Zimányi Marika lelkésznő lányukhoz, aki akkor Ágasegyházán szolgált. Nagyon vágytunk rá, hogy lássuk őt is, hogy megismerkedjünk családjával. Ő sok hetet töltött nálunk annakidején Nevetlenben, hol egyedül, hol nővéreivel, amikor édesapjuk, Zimányi József a lágerben volt. Különösen Marika szeretett nálunk lenni 3-5 éves korában. Útközben csak áldottam az Urat, hogy késztetett az igén keresztül az indulásra, hogy velük találkozzunk. Onnan Marika felhozott minket Buda pestre, megláthattuk elszakított or szágunk fővárosát. Drága találkozásokban volt részünk ezek után régi kedves lelkészekkel. Ezeket a drága találkozásokat nem lehet elfelejteni. Urunk áldását kérem minden kedves lelki testvérünk utódaira is. Mikor Debrecenbe visszaértünk, már a kedves feleség, Juci néni is otthon volt. Juci nénitől hallottam, hogy a lelkészeknek engednek áthozni a határon egy Bibliát és egy énekeskönyvet. A vámvizsgálat előtt nagy félelem fo gott el. Akkor a Zimányi József falán lévő ige jutott eszembe: Mikor félnem kellene is, én bízom benned. Egy kissé megnyugodtam. A vámvizsgáló nő kérdésére, hogy van-e Biblia nálam, én bátran válaszoltam, hogy lelkész feleség vagyok, hozok egy Bibliát és egy zsoltárt. Rögtön bekísértek egy másik szobába, ott levetkőztettek, és minden zsebünket átkutatták. Nálunk nem találtak semmit, de a csomagjainkból kiszedtek 25 könyvet nagy csodálkozásomra, amiről nem tudtam. Aztán tudtam, meg, hogy Jucika néni rakta a csomagomba tudtomon kívül. Végül ez is jól végződött, jóindulatúvá tette az Úr az intézkedő vámosokat. Csodálatosan megtapasztaltam, hogy amit ígért a jó Atya, meg is tette. O. Pálné, Kárpátalja, Ukrajna

13 2013 / 2 13 Sok szép példát olvashatunk arról, hogy esetenként Isten hogyan oldja meg gyermekei súlyos problémáit. Köztük most a magamét is leírom röviden. Nekem a lakáskérdés okozott megoldhatatlan problémát ben Hajdúszoboszlón éltem hitvesemmel, alig 1 éves házasként. Egy olyan épületben lakhattunk ingyen, mely 3 idős nővér tulajdonában volt. Aztán 1956 tavaszán tudtunkon kívül a nővérek eladták ezt a házat. Az új tulajdonos pedig sürgetett minket a lakás elhagyására. Ilyen módon aztán egyszerre hajléktalanokká váltunk. Mint hívő emberek, ügyünket Urunk elé tártuk, de nem tétlenkedtünk. Még a városi vezetőket is felkerestük ügyünkkel, de hiába kilincseltünk, nem tudtak segíteni rajtunk. Hajdúszoboszlón nem volt számunkra lakás! Az új tulajdonos pedig egyre jobban sürgetett minket a lakás átadására. Úgy tűnt, hogy vízszintes vonalon minden kapu bezárult előttünk. De hála az Úrnak függőleges vonalon, a mennykapu még tárva volt. Ők még beszélnek, én már meghallgattam írta a zsoltáríró. De Isten nem csak meghallgatott minket, hanem felelt is, mégpedig a legsúlyosabb helyzetben. És ekkor ért minket a csoda! Ugyanis táviratot kaptunk Budapestről, Zsófia ligetről, az evangélikus özvegy papnék otthonából. Gondnokot és gondozónőt kerestek az idős özvegyek mellé. Hálát adtunk Istennek, és örömmel készültünk újabb otthonunkba. Bérelt tehervagonba pakoltuk szerény bútorainkat, és 2-3 napon át zötykölődtünk több tehervonathoz kapcsolva, mire megérkeztünk Budapest-Zsófia ligetre Pünkösd hetében. Nem volt ez egy szép tavaszi kirándulás az alig 1 éves fiatal házaspár számára? A rázkódás bútorunkat is kissé megviselte. De Hajdúszoboszlón is, meg Zsófia ligeten is sok kedves segítséget kaptunk. Mintha csak Isten adott volna minket kézről-kézre. Bizonyos, hogy a 60-as években színesebben tudtam volna leírni ezt a csodálatos lakáskérdést, mely 56 évvel ezelőtt ment végbe. De 94. évemben már sokat felejtek. Azonban évtizedek múltán is Isten iránti hálával gondolok vissza erre az eseményre. Az a reménységem, hogy szerény írásom sok embernek megerősíti majd Istenbe vetett hitét és gyermeki ráhagyatkozását! Miképpen nékem is. Pecznyík Pál, Celldömölk 2004-et írtunk akkor, és én az egyik Budapesti Szülészet- Nőgyógyászati Klinika Ambulanciáján dolgoztam adminisztrátori munkakörben, igen szerény fizetés mellett. A munka sok volt, Budapestről és vidékről is áradtak a betegek, a terhelés rajtunk pedig nőttön-nőtt. Úgy éreztem egy ponton, hogy fizikailag, de lelkileg is sok ez már nekem (amire egy fiatal kolléganő rendesen rá is tett még ) De hova is mehetnék 53 évesen, hisz már a 40-es korosztálynak is ko moly kihívás munkahelyet találni. Tetézte mindezt, hogy alaposan belegondolva mégcsak magamnak sem tudtam megfogalmazni, hogy adott képesítésem mellett tulajdonképpen milyen munkakörre is vágynék. Aztán az egyik nap nem mentem munka után egyből haza, hanem az utcán egyedül sétálva, a Jó Istennek öntöttem ki szívemet. Még akkor este telefonon hívott sógornőm, és arról tájékoztatott, hogy egy bizonyos tudományos egyesület KHT-ján olyan munkatársat keresnek, aki az informatikus szakértők háttér-feladatainak támogatását ellátja. Érdekelne-e ez? Hát hogyne érdekelne! Én, aki egészen addig ennek a tudományos egyesületnek mégcsak a nevét sem hallottam, minden habozás nélkül IGEN-t mondtam. Hisz csak röviddel ezelőtt beszélgettem éppen erről a problémáról Mennyei Atyámmal Ettől fogva aztán peregtek az események én pedig olyan munkahelyre kerültem, amit álmomban sem reméltem volna. 8 évvel később innen mentem nyugdíjba egy bő hónapja. Többször eszembe jut egy kis vers néhány sora, amit sok évvel ezelőtt valahol Erdélyben, egy templom falán olvastam:.ha nem imádkozom szívből, nem hallgatsz meg. De ha teljes szívemből könyörgök, Uram, Te megkönyörülsz rajtam B. Viola Az előző pályázatra érkezett írások közül az alábbi szerzőket jutalmaztuk Bárdos Gusztávné, Lénárddaróc Bukovszky Viola, Halásztelek Cziráki Istvánné, Szentgotthárd Durkó Gábor, Békés Fórizs József, Zámoly Gál Árpádné Jusztina, Szlovákia Jamrik Józsefné, Komárom Járinka Tiborné, Tatabánya Kovács Józsefné, Budapest Kozma Lászlóné, Lenti Kriszt Istvánné, Debrecen Némethné Z. Éva, Budapest Oroszi Pálné, Kárpátalja P. Arany Júlia, Tahitótfalu Pálfi Ferenc, Érd Pappné Marika, Kaposvár Pecznyík Pál, Celldömölk Pinte Ferencné, Nagydobrony Plank Jószefné, Dunaharaszti Révész Andrásné, Kisvárda Salekovics Erzsébet Szabó Kálmán Tencut Zoltán, Kiskőrös Venyercsán László, Székesfehérvár

14 / 2 Az Úr ajándéka a földi élet ideje, amint Dávid is mondja a 31. Zsoltár 16. versében: Életem ideje kezedben van. Életünk kezdete, születésünk, de a vége sem nálunk van. Hogyan töltjük el a kimért időt, erre szabad akaratot kaptunk, melyért számot kell majd adnunk az Úr előtt: megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint. Hálaadással gondolok arra az időre, mikor az Úr megszólított, látta nyomorúságomat, és az igazság útjára vezetett. Az Ő világossága betölt ma is. Elfogadott gyermekének, és Vele élhetek. Mindez 26 éve történt. Sokszor elém jön a gondolat, hogy milyen jó lett volna, ha mindez hamarabb történik, másképp élhettem volna. De választ kaptam a Prédikátor könyvéből: Mindennek rendelt ideje van. Ez így igaz. Az Úr oly sokszor szólt, hívott, de süket és vak voltam. Csodálatos ez a kegyelem, élni, látni azt, hogy Ő mindent a kellő időben tesz. Így tekintek most is a munkanélküli fiam helyzetére, dicsérem az Urat, hogy ő már elkészítette az útját, és eljön a rendelt ideje, hogy legyen munkahelye, és ígérete szerint az Ő dicsőségére. Semmi nincs véletlenül, Isten irányítása nélkül. Oly sokat átéltem ezt egy pillanat, egy perc eseményeiben. Majdnem lekéstem a buszt, a vonatot, elsodorta kerékpáromat egy autó, kifutott a leves, megbotlottam, eleshettem volna, de nem törött el a kezem, lábam, és felsorolni sem tudnám az eseményeket. De azt igen, hogy Isten velem volt. Példát kaptunk az Úr Jézus cselekedeteiből, aki kellő időben követte az Atya akaratát: lecsendesíti a háborgó tengert; Péter csodálatos halfogása; Zákeus elhívása; meggyó gyítja a betegeket; Lázár feltámasztása; a vi zet borrá változtatja mindezek ak kor történtek, mikor nem volt segít ség. Így van ez napjainkban is, mikor türelmetlenek vagyunk, nehéz várakozni, de hitben kitartani igen jó. Az Úr nem késik, tudja mi a jó az embernek. ha késik is bízzál benne mert eljön nem marad el. Hab2,3 R. Andrásné, Kisvárda Egy csodálatos könyvről szeretnék írni, amely túlélte a múltat, létével ébren tartja a hozzáfűződő emlékeket és bizonyságokat, amelyeket féltve és nagy szeretettel őrzünk, és drága örökségként továbbadunk a legkedveltebbjeinknek. Egy egyszerű fekete kötésű könyvről van szó. A régi fedele már hiányzik, hiányzott, de édesanyám egy fekete vásznat ragasztott a hiányos kopott felületére, modern ragasztó helyett csak víz és liszt keverékével. Az eldolgozása nem a legszebb, de még ma is bennünket szolgál. A borító belső oldalán tinta ceruzával ez van írva: drága testvéremtől, Feritől kaptam Nézem a dátumot, 76 év! Nehéz időkben kapott ajándék lehetett ez a drága könyv, ezt bizonyítják a so kat forgatott, megsárgult lapok. A kemény borító alján címek vannak írva, számomra ismeretlen nevek, de édes anyámnak biztos fontosak és kedvesek voltak. A belső címoldalon ez áll: Keresztény imakönyv. A hátoldalán egy imára kulcsolt kéz, alatta felirat: Tudom Uram, de mégis De sokszor mondhatta el ezt a mondatot, majd befejeztével reménykedve, bízva, ismételve: reggel, este, bajban, szomorúságban, nehéz időkben, amikor nem is tudta, hogy mit hoz a holnap, mire virrad, és megmaradnak-e egymásnak a nehézségek és próbák között? Az IMÁDSÁG reggel és este című rész csak foszlányokban ragasztgatva van meg. Látszik rajta egy-egy elmosódott ujjlenyomat. Hányszor nyithatta ki ennél az oldalnál, hiszen már egy-egy lap el is van sza kad va. Hányszor olvashatta könnyes szemekkel ezeket a sorokat, könyörögve Istenhez, amíg édesapám a kórházban feküdt élet és halál kö zött eszméletlen állapotban. Az orvosok már lemondtak róla, úgysem éli túl! De a mi Istenünk másképp döntött. A KELLŐ IDŐBEN! És meggyógyult. Hála és köszönet az imameghallgatásért. Drága édes anyám könyvét lapozgatva találtam benne egy hímzett igés könyvjelzőt: Áldjad lelkem az Urat és ne feledd el, mennyi jót tett veled. Zsolt 103,2 Mellette pedig egy szőke hajtincs, ki tudja, hogy melyikünké? Ahogy olvasgattam az igéket, kezembe akadt egy kicsire hajtogatott papírlap édes apám keze írásával, ez áll rajta: Bírni az életet szeretettel. Vajon mikor írhatta? Nem tudom. A könyv ma már csak emlék nekem, örökség drága szüleimtől. Bírni az életet szeretettel. Olvasgatom, itt is, ott is aláhúzott sorok. Miért éppen ezeket a sorokat húzta alá édesanyám? Nem tudom. Nehéz és könnyű, boldog és szomorú percekről beszélnek, mert ez a kis fekete könyv mindig kéznél volt, csak fel kellett nyitni. Pillanatokra megállni, felsóhajtani, megnyugodni, és új hittel, bizalommal, erővel újrakezdeni a napot Isten nevében. Ma már felnőttként és idősödő nagymamaként sokszor eszembe jutnak azok a csodálatos bizonyságok, imameghallgatások, melyet megtapasztalhattam eddigi életem során. Hogy KELLŐ IDŐBEN kaptam, kaptuk a mi Jó Istenünk segítségét. Mikor mi már nem láttunk semmi kiutat a megpróbáltatásokból, kilátástalan helyzetekből. Hála és köszönet érte. Naponként olvasom a drága igéket édesanyám örökségéből, végigsimogatom lapjait ott is, hol kezének ujjlenyomatai vannak. Szívem megtelik hálával és köszönettel a naponkénti gondviselésért, a megpróbáltatásokért is, hiszen ezáltal erősíti a mi hitünket is. Csordultig van az én szívem örömmel, ha rágondolok drága szüleim Bibliába írt üzenetére: Bírni az életet szeretettel, és újra hittel és bizakodva nézhetek a holnap elé. Hiszen a bizonyság fellege veszi körül életemet, életünket, és tudjuk, hisszük, hogy amikor szükségünk van rá, és kérjük a KELLŐ IDŐBEN Istenünk segítségét, megkapjuk. Istenünk áldását és segítő erejét kívánom kedves mindnyájukra. N.-né Z. Éva, Budapest

15 2013 / 2 15 Meg kell találnunk az időt Múlt héten felhívtam az egyik barátnőmet. Örült, hogy hallotta a hangomat, mert éppen rám gondolt. De jó, hogy hívtál. mondta. Mert van egy komoly problémám, s arra gondoltam, hogy tőled kellene tanácsot kérnem. Kérlek, mondd el, hogy miben tudok segíteni neked. válaszoltam. Tudod, az a nagy bánatom, hogy imádkozás közben többnyire elalszom. S mire felébredek, addigra elment a drága időm, s nem mondtam el az Úrnak mindazt, amit akartam. Nagyon kérlek, mondd meg, mit tegyek, hogy ébren maradjak, és határozottan, értelmesen imádkozzak? könyörgött. Mire egy kis gondolkodás után elmondtam neki, hogy mi vált be nekem. Tudod azelőtt nekem is volt ilyen problémám. vigasztaltam. De valahol olvastam, hogy a legjobb megoldás egy imalista valamilyen rendszer szerinti összeállítása. Aztán annak segítségével sorban imádkozhatunk minden egyes feljegyzett dologért vagy személyért. Akkor nem álmosodunk el, mert a listát imádkozás közben rendezgetni kell, továbbá semmit sem felejtünk ki, s lehet hatásos imaéletünk. Sőt egy listával nyugodtan imádkozhatunk a térdeinken, vagy állva, vagy túl öregen és gyengén fotelban, illetve egy kényelmes székben ülve, vagy betegen fekve; sőt még sétálva is. Azonkívül a listát írhatjuk külön-külön kis, egyforma, cédulákra, mint némelyek a sütemény recepteket írják, és sorban, egy kis dobozkában tartják. Akkor mindig könynyű újabbakat közéjük tenni, épp oda, ahová tartoznak. Vagy levélpapírokra, vagy kis, esetleg közepes nagyságú füzetkébe. Nekem van egy kb. 8x4 cm-es füzetkém, és abba jegyeztem fel minden imatárgyamat. Ebben is van elég hely ahhoz, hogy hozzáírjak újabb dolgokat. Csak nem feltétlen oda, ahová tartoznának. Bár minden jegyzet után kihagytam egy sort, hogy legyen lehetőségem azokba hozzácsatolni újabb dolgokat, s a listám végén meg sok üres lap is van. S mivel én nem csinálok nagy problémát a rendszerek betartásával, oda még rengeteg imatárgy befér. Ugyanis számomra az a legfontosabb, hogy senki és semmi se maradjon ki. De milyen rendszerről lehet szó? Többféléről. Például a tárgyak vagy nevek ABC szerinti összeállításáról, vagy csupán témák szerintiről, vagy bármilyen másról. Nekem az vált be, ha nagyjából témák szerint állítom öszsze a listát, és a témákon belül még esetleg ha kedvem tartja egy másfajta rendszert is alkalmazhatok. Az én listám körülbelül így néz ki: Először: Az Atya, Fiú, és SzentLélek Szentháromság egy Isten iránti imádattal, dicsőítéssel, magasztalással és hálával kezdem az imámat. Másodszor: Saját magamat és ügyeimet hozom az Úr elé, hogy az én életem legyen elrendezve, mielőtt másokért könyörgök. Pl. önvizsgálatot tartva megvallom esetleg felismert bűneimet, és Jézus bocsánatáért esengek. Majd hálát adok a bocsánatért és minden egyéb a közelben nyert áldásért. S csak ezután hozom kéréseimet az Úr elé. Harmadszor: Egyenként legközelebbi családtagjaimtól a legtávolabbiakig hálálkodom és könyörgök lelki életüktől függően szükségleteikért. Negyedszer: mindazokért az egyénekért kiáltok Istenhez, akiket Ő a szívemre helyezett. Ötödször: Mindazokért a dolgokért és problémákért esedezem, amelyek szintén a szívemen vannak. Végül, de esetleg bármikor ima közben is megemlítek olyan dolgokat, amelyek épp abban a percben jutnak eszembe, vagy kötik le figyelmemet. Namármost, fiatal koromban általában térdre borulva imádkoztam, mert úgy éreztem legközelebb magam Uramhoz. De, amint lassan egyik évtized a másik után múlt el felettem s komoly hát-, csípő- és lábszárfájdalmak kezdtek gyötörni, azóta jó időben séta közben szeretek beszélni az Úrral, rossz időben meg otthon a fotelomban ülve. S őszintén vallhatom, hogy bármely állapotban, jegyzetemmel a kezemben: Isten közelsége oly igen jó nekem! (Zsoltárok 73,28) S napjaink milyen szakában taná csos imádkoznunk? Abban, amelyben a legnagyobb csend és nyugalom uralkodik körülöttünk. Vannak, akik reggelenként egy órával korábban kelnek fel, vagy később fekszenek le, mint család tagjaik, hogy nyugodtan imádkozhassanak. A háziasszonyok között meg akadnak olyanok, akik reggeli után szánnak időt rá, amikor a család már elment az iskolába, vagy a munkahelyre. S vannak, akiknek a délutáni, vagy esti órák a legalkalmasabbak. A lényeg csak az, hogy találjuk meg azt az időt, amely számunkra a legalkalmasabb, hogy nyugodtan beszélhessünk Urunkkal! Amikor a barátnőmmel mindezeket megbeszéltük, akkor nagyon boldog lett, mert előre belátta, hogy egy jó imalistával hatásos lehet az imaélete, s ő erre nagyon vágyott. Továbbá felismerte, hogy arról meg egyáltalán nem volt szó, hogy naponta csak egyszer imádkozzunk, mert napközben, vagy még éjszakáink közepette is eszünkbe juthatnak különböző dolgok, amelyekért még munka, vagy alvás közben is azonnal felkiálthatunk. S ez feltétlenül kedves az Úr előtt, ugyanúgy, mint hosszabb imáink. Mátrainé Fülöp Irma

16 / 2 Arkhipposz azon férfiak közé tartozik, akikről viszonylag kevés szó esik az Újszövetségben. Két esetben kerül csak említésre. Legelőször is pozitív oldaláról ismerjük meg, amennyiben Pál a Filemonhoz írt levelében harcostársaként említi. Milyen szép kitüntetés Isten bármely gyermeke számára, ha harcostárs lehet. A Kolossébelieknek címzett levélben Arkhipposz a következő felszólítást kapja (Kol 4,17) Legyen gondod rá, hogy betöltsed azt a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban. Tehát Arkhipposzt felszólítják a szolgálata ellátására, amelyet átvett az Úrban, de nem tudjuk pontosan a hiányosság mibenlétét és okát, azaz, hogy mi volt Arkhipposz gyenge pontja. Pál apostol figyelmeztetésének különböző okai lehettek. Egy lehetséges ok, hogy Arkhipposz mással volt elfoglalva, és így elfelejtette az Úrtól kapott feladatot, azaz a szolgálatot. Itt a hangsúly a szolgálat szón van. Másik lehetséges ok: annyira lefoglalta a másoknak végzett szolgálat, hogy a sajátját elhanyagolta. Itt a hangsúly az egyes szám második személyben van (va gyis amelyet Te átvettél ). Harmadik lehetséges és elképzelhető ok, hogy bár ellátta a szolgálatát, de azt nem fejezte be, vagyis a szolgálata valahol megszakadt. Itt a hangsúly értelemszerűen a betöltsed szón van. Ez a három lehetőség (ok) ma is realitás, és tényleges veszélyt jelent számunkra. Első számú veszély: A szolgálat elfelejtve. Ebben az esetben annyira el vagyunk foglalva mással, hogy az Úrnak végzendő szolgálatról elfelejtkezünk. Milyen aktuális probléma ez! Korunkban az időt sok minden igénybe veszi. A család, a hivatás, a szabadidős tevékenységek mind időt követelnek, s ha nem vigyázunk, akkor valóban nem jut idő az Úr szolgálatára, vagy ha jut is, azt nem úgy látjuk el, miként azt az Úr elvárja. Nyilvánvaló, hogy szükségünk van időre a család érdekében. Az is egyértelmű, hogy helyt kell állnunk a munkahelyünkön, a hivatalban vagy az iskolában. Nyilván tudja az Úr, hogy szükségünk van némi pihenésre és regenerálódásra is. A kérdés csak az, hogy tudunk-e prioritásokat (helyes sorrendet) meghatározni. 1.Tim 1,18-19 Ezt a parancsolatot bízom rád, gyermekem, Timótheus, hogy azok szerint hadakozz, eszményi hadviselést folytatva hűséggel és jó lelkiismerettel, amit némelyek eltaszítottak maguktól, s a hit dolgában hajótörést szenvedtek. Egy biztos: ha valóban szolgálni akarunk az Úrnak, akkor ehhez megtaláljuk (elkülönítjük) a szükséges időt is. Mert ha valami már eleve fontosabb a számunkra a szolgálatnál, mindig találunk majd valami magyarázatot arra, hogy miért hanyagoljuk el a szolgálatunkat. Éppen ezért még ma tisztázzuk magunkban az egyes dolgok értékrendjét, helyes sorrendben vannak-e, összhangban állnak-e az életünkkel vagy meg kell változtatnunk valamit. Kettes számú veszély: a saját szolgálat elhanyagolása. Gyakran annyira lefoglal minket a másoknak végzett szolgálat, hogy a sajátunkat emiatt elhanyagoljuk. Az Úrtól kapott szolgálatok különbözőek. Előfordulhat, hogy az Úr egyik-másik testvérünknek olyan feladatot adott, amelyet a mienkénél értékesebbnek ítélünk, fontosabbnak tűnnek számunkra. Sokszor még meg is csodáljuk egyesek szolgálatát (kellően felértékelve azt), melynek tükrében a mi szolgálatunk olyan csekélynek tűnik, hogy szinte nem tartjuk érdemesnek a vele való foglalkozást. Itt azért emlékeztetni szeretnék arra, hogy az Úr az Övéinek a szolgálatát másként ítéli meg, mint mi, mivel más a zsinórmértéke. Számunkra az a döntő, mennyire vagyunk kitartóak (hűségesek) a kapott feladat elvégzésében. A mi szemünkben csekélynek tűnő szolgálat az Úr számára nagy jelentőségű lehet, ha abban hűséget fedez fel. Sokszor szívből örülünk egy testvérünk szolgálatának, és hálát is adunk az Úrnak a testvérünkben végbement változást látva, de emellett kialakul bennünk egyfajta kisebbségi komplexus. Ha az Úr ad nekünk egy feladatot legyen az a mi szemünkben akár a legcsekélyebb is az Ő előtte mindig jelentőségteljes dolog, amiért nekünk érdemes fáradoznunk. Végül ne felejtsük el, hogy Ő (Isten) a megbízó, és nem emberektől van a szolgálatunk. Kol 1,28-2,1 Az a Krisztus, akit mi prédikálunk, miközben intünk, és tanítunk minden embert, teljes bölcsességgel, hogy mindenkit úgy állíthassunk majd elő, mint aki érett Krisztus Jézusban. Ezért fáradozom tehát az Őbenne ható munkájának ereje szerint tusakodva. Mert akarom, hogy tudjátok, milyen óriási küzdelemben vagyok értetek Hármas számú veszély: befejezetlen szolgálat. Előfordulhat, hogy ellátjuk ugyan az Úrtól kapott szolgálatot, de azután egyszer csak abbahagyjuk, nem fejezzük be. Bizonyára mindenki előtt jól ismert szituáció: az Úr rámutat egy feladatra, és mi nagy lendülettel és lelkesedéssel állunk hozzá a végrehajtásához, de egy idő után az igyekezetünk alábbhagy, elfáradunk és érdektelenné válunk az adott dologban. Hirtelen más valami sokkal fontosabbnak tűnik, s máris készek vagyunk abbahagyni a szolgálatunkat. Az Úr gyakran megpróbálja a kitartásunkat a szolgálatban. 1.Kor 14,8-9 ha a trombita bizonytalan hangot ad ki készül a csatára? Ugyanígy ti is: ha nem fejezitek ki magatokat érthető nyelven, hogyan tudják meg a hallgatók, hogy miről volt szó? Csak a levegőbe beszéltek. Mivel az Úr tökéletes, azt szeretné, ha a megkezdett művet (Ővele együtt) be is fejeznénk. E tekintetben is az Úr Jézus a példaképünk, Aki elmondhatja az Atyjának: Elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem (Jn 17,4) Ez lebegjen a szemünk előtt bátorításként, amikor egy kapott feladatot hűséggel teljesíteni akarunk. Nem tudjuk, helyesen reagált-e Arkhipposz a figyelmeztetésre, de ez nem is fontos. A döntő az, hogy készek vagyunk-e levonni ebből a tanulságot és a megfe lelő következtetéseket. Az Úrnak végzett szolgálat ugyanis soha sem öncélú, hanem az Úr dicsőségét van hivatva szolgálni. Bödös József

17 2013 / 2 17 Gyakran halljuk, hogy valaki jó ember, annak ellenére, hogy Istenben hinne. Gyakran halljuk, hogy mennyire igazságtalan, ha ő nem a mennyek országába kerül majd, ha a nagy ítélet napján kimondja Jézus a megváltoztathatatlant: Nem ismerlek téged! De tényleg, mi az igazság ebben a kérdésben? Sokáig ez nekem is fejtörést jelentett, hiszen én is amolyan jó embernek tartottam magam a megtérésem előtt. Arra gondoltam, hogy nem követtem el semmi olyasmit, ami cégéres lenne. De tévedtem! Most, hogy már az övé vagyok, kértem Istent, magyarázza ezt el nekem, hogy aztán én is el tudjam mondani azoknak, akikkel erről beszélgetek. Rögtön az első fogalom tisztázásra szorul: nem követtem el semmi olyasmit A kérdés az, hogy ki és mi szerint. Rájöttem azonnal, hogy én szerintem. De abban az országban, amit nevezzünk mennyek országának, nem az én törvényeim uralkodnak. Ott van egy önálló királyság és maga a király az, aki törvényeket hoz, mint bármilyen más országban. Nézzünk akkor egy példát arra, hogy szerintem nem követtem el semmi rosszat. Régen, a főnököm iszonyúan megbántott. Igazságtalanul lejáratott mindenki előtt, és ráadásul még csak bele se rezzent. Ez mérhetetlenül fájt nekem, és máris arra gondoltam, hogy ezt aztán nem hagyom annyiba! Visszaszerzem én a becsületem, de abban nem lesz köszönet! Megtorláson törtem a fejem és azon, hogy majd most visszakapja, amit nekem adott. Aztán úgy hozta az élet, hogy el is jött az a nap. Ítéletet hirdettem magamban felette és végigjártam, amit elterveztem. Ha emberileg nézzük, ez egy átlagosan bevett elintézési gyakorlat. De ha a mennyek országa szerint nézzük, akkor én máris nagyot vétettem a törvények ellen. Hiszen abban az országban az önbíráskodás tiltott. Ha nekem valami sérelmem van, akkor azt oda kell vinni a király elé, és engedni, hogy ő döntse el, az emberek közül ezért valaki kap-e büntetést vagy sem. Mikor vagy sohasem. Mit vagy semmit. Ott ilyen törvények uralkodnak. Azzal, hogy én ezt megszegtem, a király jogkörét oroztam el. Máris felségsértő és őt meglopó tolvaj vagyok. Hogy is mondja az ige? Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek. Zsid 10,30 Itt egy kitérőt azért tennünk kell. Isten minden bűnt megbüntet, kivétel nélkül, a legkisebbtől a legnagyobbig. A kérdés csak az, hogy ki hordozza ezt el? Maga a bűnös ember, vagy mivel megbánta, mivel nem akarja többet elkövetni, mivel a mennyei királyság tagja helyette a király fia szenvedett. De mi van akkor, ha valaki jót tesz? Jót tesz, mert a jó szomszédviszonyért kedveskedik a lakótársakkal. Adományokat ad, mert az kiváló reklám lesz a vállalkozásának. Segít az osztálytársának tanulni, hogy lássák, ő milyen okos és kedves. Böjtöt tart, hogy leadjon néhány kilót. Imaházba jár, hogy azt gondolják róla, ő milyen megbízható ember, milyen komoly hívő Ha ezeket a mondatokat átgondoljuk, máris feltűnik egy közös vonás benne. Valamit csinál azért, hogy neki abból haszna származzon. Kitől jön a késztetés ezekre a dolgokra? Önmagától az embernek. Kiért? Önmagáért. Mit is mond Jézus az ilyen mentalitásról? Van-e ennek jutalma? Van, nagyon is sok, hiszen érdek nélkül kevesen cselekszenek, de ez a cselekvés már itt a földön elnyeri jutalmát. Ezért, amikor az ember megáll Isten előtt, és azt keresik, hogy milyen dolgot tett a mennyei törvények szerint, aminek majd ott lesz a teljes jutalma, akkor nem tud semmit se felmutatni a földi jó ember, mert már minden kifizetésre került neki az élete során. Hogy fogalmazta ezt meg Jézus? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag. Lk 12,21. Akkor most nézzük a fenti példát. Hogyan lehetett volna azt a mennyei jutalom forrásává tenni? Rögtön és legelőször az a legfontosabb, hogy az ember annak az országnak az állampolgára legyen, amely szerint cselekszik és ahonnan vár valamit. Hiába teszek én valami príma dolgot mondjuk a francia törvény szerint, nem vagyok ott állampolgár, a legkevésbé se ott fo gom megkapni azt, amit érdemel a dolog, de még talán eljutni se fogok oda soha. A másik fontos tény, hogy az életem eseményeit annak a másik országnak a törvényei alapján éljem. Vagyis: Az ottani király ad nekem feladatot Az ottani törvények szerint kell eljárnom, amikor azt megoldom Az ottani gondoskodásban lesz részem. Lássuk akkor. Nagyon megbánt a főnököm és igaztalanul vádol, talán éppen azért, hogy magát mossa. A rossz példában a beosztott visszaadta neki, amit kapott. Magának gyűjtött elégtételt. A mennyek országának lakója szintén fájlalja ami történt, és sebei enyhüléséért királyához fordul, aki nemcsak a testével, de lelke egészségével is komolyan foglalkozik. Elmondja, és ott is hagyja a problémát. Mivel ott a király egyben az ítélő bíró is, cselekedjen legjobb belátása szerint. Ő jobban ismeri a körülményeket, az indítékokat, mindent. Aztán én folytatom az életem, és igyekszem a másikat szeretni. Miért? Mert engem is szeret a mennyei Atyám, és ezt közvetítem felé. Az ítélet pedig nála van. Gondoljuk végig az életünket, és kérjük az Urat, hogy magyarázza el azt, amit nem értünk. Nem számít, hogy éve nem tiszta valami. Egy számít: értsük meg végre. Még annak is van haszna, ha utólag, hogy aszerint tudjunk élni. Salyámosy Éva

18 / 2 Kedves Mera Rádió! Katolikusnak kereszteltek, de csak három évvel ezelőtt hallottam arról, hogy mindenkinek meg kell térni, és személyesen be kell hívni életünkbe az Úr Jézust. Én ezt megtettem. Ezután következett az életembe egy nagyon mély és komoly bűnvalló szakasz. Elhittem aztán, hogy az Úr Jézus bűneimről soha többé meg nem emlékezik. Volt egy súlyos egészségi problémám. Egy otthonban élek, és az ételek, amiket főznek nem maradtak meg bennem. Az Úr adott mellém egy élő hitű asszonyt, akivel ketten egy akarattal imádkoztunk, és megszűntek a bélpanaszaim. Meg tudom enni az ebédeket. Azóta meg is híztam. Közben a hitéletem is erősödött, fejlődött. Depresszióval küszködtem, a múltban rengeteg rossz emlékem volt, és ez fájó sebeket okozott a lelkemnek. De hála legyen az Úr Jézusnak, hogy meg tudtam bocsátani az ige szerint. Azóta imával, bibliaolvasással kezdem a napot. Csodálatos dolog számomra az, amikor a Szentlélek szent énekeket énekel bennem. Esténként hallgatom a MERA középhullámú adásait. Ez a műsor a gyülekezet számomra. Az adás itt a középhullámon az Úr gondviselése részemre és áldása. Segít hordozni az élet terheit. Mivel három éve tértem meg, és egy éve olvasom komolyabban az igét, rengeteget jelentenek nekem a bibliamagyarázatok, a hallgatói levelek és az ifjúsági műsor. No meg az énekek. Köszönet mindenért! Hála és tisztelet önöknek: C. I.-né Ildikó, Szentgotthárd Ő nagy rendező Ha visszatekintek életem egyes szakaszaira, s ezt gyakorta megteszem, mindig felfedezem Isten gondoskodó szeretetét, pontos terveit és időzítését. Az élet úgy hozta, hogy munkahelyeim gyakorta változtak, vagy mert megszűnt a cég, ahol dolgoztam, vagy elbocsátottak, mert a rendszerváltás többek között ezt is hozta számomra. Nem olyan kiszámítható már semmi, mint azelőtt, amikor édesanyám 16 évesen belépett a ruhagyár kapuján, és onnan jött el nyugdíjba. Sokadik munkahelyem a kórház, ahol, most dolgozom már lassan 13 éve, s ez a leghosszabb szakasz életemben. Mondhatom, hogy a szívemhez is nőtt, pedig néha nem könnyű. De ha Isten ott akar látni, akkor ott is leszel, és Ő nagy rendező. A mai munkaínséges világban, ha hívják valahová az embert dolgozni, arra érdemes odafigyelni, az kegyelem. Amikor először hívtak a kórházba dolgozni, nem fogadtam el. Talán Isten kívánt felkészíteni arra, hogy ez lesz a munkahelyem. Volt még állásom, így ismerősöm ajánlatát visszautasítottam, pedig a cég, ahol dolgoztam nem állt valami fényesen. Egy hónap múlva azonban már sajnos elbocsátottak. S Isten csodája itt jött a képbe, hogy újra hívott ugyanaz az ismerősöm egy másik területre a kórházon belül. Így már boldogan mondtam igent, pedig azt sem tudtam, hogy felvesznek-e - nem én voltam az egyetlen jelentkező. Sikerült, hála az Úr gondoskodó szeretetének. Így kerültem a Központi Intenzív Osztályra. + egy...mert kell, mert kérik tőletek, most lesz egygyel több, nagyon hálás visszajelzésetek. A nevem Jolán, 25 éves vagyok, kárpátaljai születésű. Pesten élek. Az internetes adást hallgatom, illetve az archívumot töltöm akár riport, akár a Gerzsenyi-féle tömény tanító anyag megy. Amikor eltespedek, vagy háborgok, nyöszörgök valamiért, Egyszer helyeztek át onnan egy évre, s abban az évben anyukám eltörte a lábát. Mivel a sürgősségin több műszakban dolgoztam, remekül el tudtam látni testvérem és gyerekeim segítségével. Jól beosztottuk, mikor ki megy hozzá aludni. Mire felgyógyult, visszahelyeztek az intenzív osztályra. Pár év múlva jött öcsém lányának nagy bale sete, s milyen nagy kegyelem volt, hogy ott lehettem, és figyelhettem Kingusra, aki akkor 14 éves volt. A mi osztályunk ugyanis a többihez képest zárt rendszerű, a látogatás meghatározott időben van, amit szigorúan be is tartanak, így Kingára akkor is oda tudtam figyelni, amikor szülei nem tudtak ott lenni. Munkaidőben sokat bent voltam nála, meséltem neki, etetgettem, amikor már levették a lélegeztető gépről. Sohasem szólt senki, a munkámat elláttam azért, de ahogy tudtam, ott voltam mellette, mert egy ijedt gyereknek fontos a szerető jelenlét. Az is kegyelem, hogy nagyon jó beteg volt, szerették őt a nővérek, igyekeztek a lehetőségekhez mérten a kedvében járni. Ma már Kinga 17 éves, sok műtéten van túl, sok sérülése van, de él. Kegyelem, hogy apróbb ügyekben is tudok segíteni rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek a kórházban, csodálatos szolgálat ez a számomra. Szívesen teszek bizonyságot Isten csodáiról, örömöt jelent, ha mások számára is áldás lehet. Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik. (Ézs 46,10) P.-né Marika, Kaposvár bekapcsolom, s a nyugodtságotok, a szavaitok bibliaolvasásra, imádkozásra, tanulásra hívnak, higgadtságra intenek. Ez a 25 éves nagyravágyásomnak nagyon kell. Többet buktam már, mint amennyit elértem, de soha nem ismertem Jézust, az Atyát úgy, mint most! És úgy, mint ahogy sokszor ti bemutatjátok. Szóval: én is like-olok! Köszönöm szépen! Az az áldott, aki az Úr nevében jön! Jolán

19 2013 / 2 19 Konferenciája volt a Trans World Radio európai vezetőinek. Ebben az esztendőben különös volt a téma, hiszen minden egyes előadás, vagy gondolatébresztő beszámoló a megbékélés témakörét dolgozta föl. Újra és újra szembesültünk azokkal az esetekkel, amikor a gyülekezetekben, vagy éppen népcsoportokban feszülő indulatok, évtizedes megbántódás, harag, gyűlölet, vagy éppen a generációkon keresztül pusztító vérbosszú ellenszerét keresők mind-mind ugyanahhoz az egyetlen megoldáshoz jutottak: Az Istentől jövő megbékélés lehet a kulcs. Pont úgy, ahogy az a 2. Kor 5-ben írva van: Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! (2.Kor 5,17-21) Vajon ki hallott arról, hogy a ruandai tuszi-hutu ellenségeskedés, amely a 20. század 2. felében újra és újra fellángolt, de 1994-ben alig 100 nap alatt hatalmas népírtássá változott, s közel egymillió ember halálát okozta, az elmúlt években egy megbékélési folyamatba fordult. S ennek oka a megbékélés Istentől jövő lehetőségének elfogadása volt egy olyan hívők által szervezett konferencián, ahol a legmagasabb rangú vezetők ültek mind a két népcsoportból, előbb egymást méregetve, majd egymás bocsánatáért esdve. A konferencia után két héten belül véget értek azok az összecsapások, amelyeket évek óta semmilyen nemzetközi szervezet beavatkozása nem tudott megakadályozni S a fegyverletétel után elindulhatott egy másfajta gondolkozás, amely a helyreállítás, az építés, a közös jövő felé fordította a korábbi ellenségek szemét. A megbocsátás, s a megbocsátás elfogadása tehát nem csupán a személyes életünkben, de egész nemzetek sorsában döntő változásokat hozhat S talán sokak megtapasztalásai között ott vannak a bizonyító erejű tanúságok a kiengesztelődés, az adott és elnyert megbocsátás kapcsolatokat, családokat és emberszíveket gyógyító hatalmáról és erejéről. Vajon hány és hány olvasónk állt egészen új pályára azzal, hogy Krisztus megbékéltető üzenetét elfogadva a korábbi zsákutcák helyett, most valóságos utak nyíltak a rendeződés, a helyreállás irányába. De az is lehetséges, hogy valakinek a szolgálata nyomán indult el mások életében a megbékélés folyamata, hiszen Krisztus nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Ezt szeretnénk következő pályázatunk témájává tenni, abban a reményben, hogy a beérkezett írások hiteles bizonyságai ott is elindítanak egy kedvező folyamatot, ahol ez talán évek, évtizedek óta várat magára A pályaműveket július 15-ig várjuk. A borítékra kérjük írják rá: Béküljetek meg! V Léleképítő Ifjúsági műsor (Hetes kód) H Jóhír a távolból Szavak szárnyán A Biblia üzenete Hallgatói levelek Áhitat: Mai Ige K Növekedjetek az ismeretben! A Biblia üzenete SZE Őszintén szólva A Biblia üzenete CS Kincseink A Biblia üzenete Hallgatói levelek Áhitat: Mai Ige Hallgatói levelek Áhitat: Mai Ige Hallgatói levelek Áhitat: Mai Ige P Cigányműsor / Igetanulmány Lelkiposta A Biblia üzenete Hallgatói levelek Áhitat: Mai Ige SZO Gyermekműsor Nőktől nőknek Lelkiposta Hallgatói levelek és riportbeszélgetések Minden műsorunk meghallgatható honlapunkon, a címen. Figyelem! Frekvenciaváltozás a Rövidhullámon: től 7215 khz! A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

20 Az elengedés művészete Már nem emlékszem, hol, miben olvastam ezt a bevezető történetet, így sajnos nem tudok hivatkozni a forrásra. Ezért elnézést kérek. Nem kívánok plagizálni. Mégis le kell írnom, mert nagyon szemléletesen mutatja be az elengedés megbocsátás (örök-) életfontosságú kérdését. A Nap már lassan a horizonthoz közeledett, s enyhe langyos fuvallat borzolta Jutumi Boo fekete haját. A halászcsónak gyengén himbálózott, közel az öböl bejárata előtt. Boo aggodalommal vegyes szeretettel gondolt népes családjára, miközben szemei a távoli végtelent kémlelték. Hátha még hazatérés előtt mégis sikerülne egy jó fogásra szert tenni, s nem kellene éhezniük. Bár tapasztalt halász volt, másfél éve nem szívesen evez távolabbra a biztonságot sugárzó öböl közeléből, amelynek mélyén kis törzsi falujának kunyhói hózódnak meg szerényen az eukaliptuszok között. A legtapasztaltabb halásznak tarják a faluban, amióta, úgy másfél éve lehet, olyan rejtélyes módon eltűnt az öreg Zulubu. Egy szép nyugodt napon éjjel ment ki halászni, ahogy máskor is szokott, s nem látták többet. A csónakját se, pedig nagyon jó építésű hajó volt. Boo megszokásból még egyszer ellenőrzi a szigonypuska kötelének rögzítését az evezőbakon, aztán reménykedve figyeli a víz rezdüléseit. Kicsit már türelmetlen, de rég megtanulta, hogy a tengeren valójában nem ő az úr. Várni kell. Most megmozdul valami a felszínen. Megfeszíti a szigonypuskáját, és kiold. A szigony süvíve repül a víz fölött, és tompa csapódással telibe találja a sötét foltot. A kötél sivítva, szinte sisteregve csévélődik le a sebesen úszó hal után. Jó, hogy a kötélvég rögzítése stabil. Boo a kezével irányban tartja a kötelet, hogy a csónak ne térjen ki a sebes húzás irányából. Ha a csónak oldalirányú húzást kap, az ilyen nagy sebességnél biztos borulást jelent. A sebesség már egy fél órája egy cseppet sem csökkent, s egyre távolodunk a parttól. Ez nagyon nagy hal lehet. A sziget, a part, a biztonságot jelentő falu viskói már csak egy vékony sötét vonalnak látszanak a beszürkült ég határán, a háta mögött. Motorcsónak sebességgel rohannak a végtelen felé, a biztos halál felé, mindig messzebbre. Csak lenne kezem ügyében a halászkésem, de ott van a padlón. Nem tettem vissza az övembe, amikor azt a szálkát kipiszkáltam a körmöm alól. Most pedig nem érem el. Ha el tudnám vágni a kötelet, megszabadulhatnék. Inkább veszne a szigony, a kötél, veszne a zsákmány, csak megszabadulhatnék. Lehet, hogy Zulubu is így végezte másfél évvel ezelőtt? * * * Milyen automatikusan mondjuk a Mi Atyánkban, hogy bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk. Talán mint évtizedes igehallgatók már meg is tanultuk, hogy megbocsátás nélkül mi sem remélhetünk az Úrtól kegyelmet, de azért felejteni, elengedni nem nagyon tudunk. Teljesen mindegy, hogy a megbántás nyilát én lőttem-e bele a testvérem/felebarátom szívébe, vagy én kaptam a sebet! El kell engedni! Amíg a megbántás kötele ott feszül közöttünk, sem én nem vagyok szabad, sem ő. Minél tovább tart ez a Gonosz által létrehozott állapot, annál távolabb kerülünk a biztonságot nyújtó szárazföltől, a Kősziklától. Ez a kötél az évek során mindig jobban feszül. Mindig jobban belevág a húsunkba. Már szinte belenőtt, annyira odavalónak érezzük. Már megszoktuk, hogy átnézünk egymáson. Nem tartozhat bele mindenki a baráti körömbe. Különben is, nem én kezdtem. Sok más testvérrel tudok én jó baráti viszonyt tartani. Megvagyok nélküle is. De gondolj csak bele: hogy éreznéd magad, ha a Mennyei dicsőítő csapatban állandóan, sőt örökké mellette kellene állnod. Ugye kibírhatatlan lenne. Ezt a neheztelés-kötelet még itt kell elvágni, mert ott már nem lehet. (Ilyen kötelekkel, ilyen szívvel nem is lehet oda kerülni!) Mindegy, hogy ki lőtte a nyilat. Te bántottad meg őt, vagy te kaptad a sebet. Egy megoldás van. El kell vágni a kötelet. Lehet, hogy bántó megjegyzéseddel mélyen szíven találtál valakit. Lehet, hogy te hordozol ha nem is halálosnak látszó, de nehezen gyógyuló sérülést. Remélted, hogy az idő begyógyítja, de néha még mindig betolakodik az emlékezetedbe. Bár szeretnéd, mégsem tudod elfelejteni. Magadnak sem akarod bevallani, de egy szállal hozzá vagy kötözve ahhoz, aki akarva, vagy akaratlanul megbántott valamikor. Jogosan elvárhatnád a tiszteletet, s mégis mellőzés az osztályrészed. Egyetlen egy megoldás van, az elengedés, a megbocsátás. El kell vágni a kötelet! Nagy Rezső

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán

MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán Pasarét, 1987. december 31. (este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán MEDDIG, URAM? Alapige: 13. zsoltár Az éneklőmesternek, Dávidnak zsoltára. Uram, meddig? Végképp elfeledkezel rólam? Meddig rejted el

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja

A Biblia gyermekeknek. bemutatja A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

Tel.: +36 (20) 5192822. Gyülekezet http://komarombaptista.hu 2011. január 27. Ismerősek a fenti kifejezések?

Tel.: +36 (20) 5192822. Gyülekezet http://komarombaptista.hu 2011. január 27. Ismerősek a fenti kifejezések? A Biblia üzenete Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Prédikátor könyve 3:1 Terveink szerint Üzleti terv, hiteltörlesztési terv, munkaterv, fejlődési terv. Ismerősek a

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

Bibliai tanítás a részegségről

Bibliai tanítás a részegségről Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet!

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet! Áldott az Isten, aki vezérel minket! - Vezérelte őket az Isten, és Általa csodálatos munkát végzett Berecz Erzsébet missziója Pipics csaba és Szent Benedek Katolikus Általános Iskola irodalmi színpadának

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös

Részletesebben

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

A CSALÁD. Következzen tehát a család:

A CSALÁD. Következzen tehát a család: A CSALÁD 2013. február. Eljutottam végre ide is - hogy összeismertessem a rokonokat. A több ezernyi kép közül majdnem mindegyik régi Aputól származik, az újak túlnyomó része pedig tőlem. Igyekeztem őket

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8

JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8 Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor JÉZUS LÁBAINÁL Lekció: János 12,1-8 Alapige: Jézus azért hat nappal a húsvét előtt elment Bethániába, ahol a megholt

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege A Biblia gyermekeknek bemutatja A Nílus hercege Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. János 15,16 Jézus Péter bárkáját választja, a mélyre küldi, és olyan döntést kíván tőle, amely egyedül személyes hitén

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka

Részletesebben

II. János Pál vetélkedő

II. János Pál vetélkedő II. János Pál vetélkedő Hittan forduló Szent Benedek Gimnázium, Budapest 1 Hittan verseny keretében az utcán végigsétálva embereket kérdeztünk meg arról, hogy mi a véleményük a papokról. Több embert megkérdezvén

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja Sok szerencsét kívánok önöknek, és ne felejtsék el, hogy a beteg is ember (A Budapest

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás? DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok

Részletesebben

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON Időpontja: 2009. Június 25-28. (4 nap) A rendezvény eszmeisége: Sok évszázados, vagy akár évezredes székely hagyomány megjelenítése történik meg, tehát minden program

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben