Ajánlom e könyvet Dr. Bakler Ferencné, Dobruczky Klára emlékének Molnár András szerkesztő

Átírás

1 ZALALÖVŐ TÖRTÉNETE

2 Ajánlom e könyvet Dr. Bakler Ferencné, Dobruczky Klára emlékének Molnár András szerkesztő

3 ZALALÖVŐ TÖRTÉNETE AZ ÓKORTÓL NAPJAINKIG Zalalövő, 1998

4 Szerkesztő MOLNÁR ANDRÁS Lektorálta TÓTH ENDRE (Ókor) KÓTA PÉTER ( ) PÁLFFY GÉZA ( ) SIMONFFY EMIL ( ) LICHTNECKERT ANDRÁS ( ) Számítógépes szedés és tördelés DOMJÁN JÓZSEF és KRISKER ÉVA A képmellékletek felvételeit készítette REDŐ FERENC (1-7.) MAZUR ILDIKÓ (9-22.) MÉSZÁROS T. LÁSZLÓ (23-28.) A borítón az 1784-es katonai felmérés részlete látható (Hadtörténeti Intézet Térképtára, Budapest) Reprodukció KOVÁTS ATTILA és ZÓKA GYULA Borítóterv KRISTÓF ATTILA ISBN A könyv megjelenését a Degré Alajos Zalai Honismereti Alapítvány, Zala Megye Önkormányzati Közgyűlése, Zalalövő Nagyközség Önkormányzata és a Zalatour Kft. támogatta Kiadja a Zalalövő és Környéke Közéletéért, Kultúrájáért, Környezetéért Alapítvány 8999 Zalalövő, Szabadság tér 2. Telefon: (92) Felelős kiadó: Pintér Antal

5 REDŐ FERENC ZALALÖVŐ TÖRTÉNETE AZ ÓKORBAN Bevezetés A római kori Salla városa a Zala folyó felső, K-NY irányú szakaszán, a mai Zalalövő község központja alatt helyezkedik el. 1 A rómaiak nem az első lakói voltak ennek a vidéknek, utánuk viszont vannak olyan történeti periódusok, amelyekben nem mutathatók ki folyamatos település jelei a mai Zalalövő határában. Noha az emberi életminőség, és szervezettség vonatkozásában nagyon eltérő időszakok váltogatták egymást e vidék legszűkebben véve is kétezer éves történetében, a helyhez kapcsolódó legfontosabb emberi tapasztalatok és ismeretek mégsem kallódtak el. Ezt érzékelhetjük, ha a Zala völgyét D felől követő dombok pereméről, a legszélső dedesi házak kertjei alól átnézünk a völgy túlsó lejtőjére, ahol a József Attila utca felső szakasza szinte pontosan követi az ókori Salla főutcájának Savaria felé kivezető részét, vagy ha a mai Zalahidon áthaladva ugyanazon a ponton keresztezzük a folyót, mint ahol római kori, középkori elődeink is tették. Az emberi tapasztalatok e továbbélésében a leginkább kézzelfogható elem éppen ez az átkelőpont, amely birodalmi méretekben is fontos útvonal részét képezte. A Mediterraneum, majd a Római Birodalom központi területeit Észak-Európával összekötő kereskedelmi útvonalak természetes akadálya, az Alpok arra kényszerítette az embereket, hogy a hegységet megkerülve alakítsák ki az északi tengerpartokhoz vezető közlekedést. Ennek megfelelően használták már a bronzkorban is azt az útvonalat, amit mai elnevezéssel Borostyánkő útnak nevezünk. Az útvonal az Alpok nyugati lábainak megkerülésével halad ÉK, majd É felé, és főbb római kori állomásai rendre a hegységből leszaladó folyók völgyeibe települtek. Így van ez Emona (Ljubjana), Poetovio (Ptuj), Salla (Zalalövő) és Carnuntum (Deutsch-Altenburg) esetében, ahol az út a Szávát, a Drávát, a Zalát ill. a Dunát metszi, de nagyon valószínű, hogy a Mura mentén kell keresnünk a talán még hiányzó láncszemet, Halicanumot, és a rábai átkelőpont közelében is volt római erőd, Arrabone (Katafa). A település neve (Salla, Sala, Salle 2 ) is arra utal, hogy a település a folyóval, az azon való alkalmas átkelőhellyel kapcsolatban volt fontos. 5

6 Előzményeinek, létrejöttének, virágzó és hanyatló periódusainaknak megértéséhez legtöbbször a rajta átvezető főútvonal adja meg a kulcsot. Ezért történetének megírásához a közvetlen környezet földtörténetének utolsó időszakaira, a természeti adottságokra 3 is kell egy rövid pillantást vetnünk. A TERMÉSZETI KÖRNYEZET Domborzati viszonyok Területünket a földtörténeti középkorban tenger borította, melynek agyagos, homokos üledéke a Zala-völgyben már néhány méterrel a felszín alatt megtalálható. A korszak végén indult meg az alpi hegységképződés, melynek eredményeképpen a tenger D-i, DK-i irányba lassan visszaszorult, beltengerré, majd édesvizű tóvá vált. A vidékünktől NY-ra, ÉNY-ra kialakuló hegységből gyors folyóvizek indultak, amelyek a gyengén lejtő tengermellék-szerű területen lerakták terhüket, márgás, homokos, kavicsos hordalékkúpokat alakítva ki az egykori tengerfenék üledékén. Az ilymódon megemelkelkedő szint tovább szorította a szabad vízfelületet, és a negyedidőszak elejére szárazföld lett az egykori pannon tengerből. A folyók többször is változtatták a helyüket, át meg átvágva az általuk szétterített kavicsos hordalékot. Eközben a terület lassan tovább emelkedett, és ez az emelkedés fokozatosan lassította, majd leállította a folyóvizek építő-romboló tevékenységét. Az ősfolyók által épített hordalékkúpok alkotják az anyagát a göcseji, őrségi domboknak. Mai formájukban nem emelkednek 300 m-es tengerszint feletti magasság fölé. Anyaguk a felszíni barna föld alatt homok és márga, amelyen a víz akadálytalanul hatol keresztül a dombtalpakig. Nyomokban limonitos agyaggal összecementált kavicsrétegeket is találunk bennük, melyek szintén a felsőpliocénalsópleisztocén vízfolyások maradványai, de a dombokon sehol nem képeznek nagyobb összefüggő réteget. Ez a gyepvasnak is nevezett érdekes anyag az egyetlen kőnek nevezhető képződmény a szűkebb környezetben. A hordalékkúpok anyaga rétegződik rá az egykori tengerfenék üledékére, melyet a dombok alján gyakran már a humusz alatt néhány deciméterrel is megfigyelhetünk. A barna talaj alatt a többszáz méter vastag un. pannoniai összlet homokrétege következik, amelyet csak vékony sárgás agyagréteg fed, ill. lejjebb kékesszürke agyagszalagok tagolnak. Ezek teszik vízzáróvá a talajt az egykori tengerpartok szintjén. 6

7 Vízrajz Az említett talajszerkezeti adottságok okozzák, hogy bár országos összehasonlításban rengeteg csapadék hull ( mm), a dombtetők alkalmatlanok a megtelepedésre, hiszen legfeljebb a csapadékvizet lehet felfogni rajtuk (tókák). Csak a homokos, márgás, kavicsos rétegek alatti első vízzáró agyagrétegek fölött bukkannak elő források, a domblejtők alsó harmadában. Ezek azonban állandóak, bővízűek. Zalalövő határában is több forrás van. A lelőhelyhez legközelebb, a római kori beépített terület É-i peremén, 193,8 m tengerszint feletti magasságban (az átkelőponthoz képest 10 m-rel magasabban) ered a Linka forrás, amely ivóvízzel láthatta el az itt megtelepedőket. A dombokat alkotó, és ebben a magasságban már elvékonyodó rétegek alatt a völgyekben viszonylag sekélyen találkoznak a vízfolyások az említett pannon összlet vízzáró kékesszürke agyagszalagjaival, amit nem tudnak keresztülvágni, mert sem a forrás-, sem a csapadékvizeknek nincs a lankás területen akkora energiája, ami ezt lehetővé tenné. Így az időről időre nagymennyiségű csapadékvíz terülő jellegű patak- ill. folyómedreket, ártereket alakított ki, amelyek nem mélységükkel, inkább szélességükkel képezhettek akadályt a völgyön átkelni szándékozók számára. Érdekes morfológiai jellemzője e folyóvölgyeknek, és köztük a Zalának is, hogy jobbparti (D-i) lejtőjük meredekebb és keskenyebb a balpartinál. Mivel a dombok viszonylag alacsonyak, és a vízgyűjtő terület helyi jellegű, a hóolvadás nem jellemző forrása az árvizeknek. Inkább a tavaszi-nyáreleji, és őszi esők okozhatnak évente öt-hat alkalommal egy-három napos árvizeket. Ezt a történelmi vízrajzi helyzetet módosította a Zala 1960-as években lezárult szabályozása, melynek során a vízzáró agyagréteget helyenként átvágták. Ezektől a szintektől kezdve a folyó kimélyíthette eredeti medrét, egészen a következő vízzáró rétegig. Egyenesebb, az időközben felszámolt malmoktól sem fékezett folyása hamarabb átengedi a gyűjtőterület vízhozamát, mint korábban. A folyó NY-K-i szakasza, amely vizsgálódásunk körébe esik, jelen formájában tehát nem mondható különösebben jelentős közlekedési, védelmi vagy településtörténeti tényezőnek. Mindettől függetlenül az 1973-ban megkezdődött ásatások óta is többször előfordult (pl ban vagy 1984-ben), hogy a Zala folyó elárasztotta a vasúti töltéstől D-re eső területeket valamint a zalalövői állomást, és helyenként többszáz méter szélesen töltötte ki a völgyet. A lassú vízfolyások természetesen töltik is a völgyeket. A zalalövői híd cölöpökön nyugvó elődjének maradványainál az eredeti terraszkavics fölött több mint 2 m vastag ártéri üledéket mértek, amely nagyrészt már a történeti időkben alakult ki. Az üledék alsó rétegeiben római és Árpád-kori cserepek voltak. 7

8 Élővilág A növényzet a fentebb vázolt talajtani, vízrajzi, időjárási tényezők függvényeképpen alakult, ezért nem meglepő, hogy a növényföldrajzi terminológiában is a subalpin jellegre utaló szakkifejezéssel (Praenoricum) illetik. A folyóvölgyekben ligetek, láperdők, a domboldalakon gyertyános-tölgyesek, a magasabb laposokon lombelegyes erdei fenyvesek, majd tiszta fenyveserdők jellemzik. Nagyon valószínű, hogy a mai fenyveserdők helyén nagyobb területen volt tölgy az intenzívebb szántóföldi kultúrák térhódítása előtt, ezek kiírtásával ugyanis értékesebb termőtalajhoz lehetett jutni. Ha viszont felhagytak a földek művelésével, akkor a fenyvesek hódították vissza az erdőségnek a parlagon hagyott területet. Az állatvilág a kiterjedt erdőségekre, ill. a lápos, szélesen terülő vizekre volt jellemző. A természeti adottságok az állattartásnak jobban kedveztek, mint a növénytermesztésnek. Összefoglalás Mindezek a tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy a hagyományosan használt utak vonalának kialakulásában, és a települések létrejöttében itt is nagy a jelentősége a földtörténeti előzményeknek, a földrajzi helyzetnek. A Zala K-NY-i szakaszán Zalalövő olyan pont, ahol a völgy kissé összeszűkül, a két oldalát alkotó dombok közelebb kerülnek egymáshoz, és a folyó balparti lejtője a környezetnél meredekebben emelkedik ki a partvonaltól. Ez a földrajzi-morfológiai helyzet alkalmassá tette a helyet arra, hogy az É-D irányú forgalom átkelőpontja legyen, és emberi település alakulhasson ki a balparti dombvonulat lábánál nyíló szélesebb, de az árvízvédelem szempontjából biztonságosan magas sávon. TÖRTÉNETI KÖRNYEZET ÉS AZ ELŐZMÉNYEK Őslakosság A később városi önkormányzattal rendelkező települések sok esetben alapozódnak olyan, már a római kori előtti törzsi települési kezdeményre, amely a kelta 8

9 vagy illyr őslakosság belső szerveződésén alapul. Ezeket mint civitas peregrinákat tagolják be később a római provinciális közigazgatásba. Területünkön az Kr. e. I. század első évtizedeiben a leghatalmasabb, legfontosabb törzs a kelta boioké volt. Miután azonban 60 körül a dákokkal való öszszecsapásban alulmaradtak, jelentőségüket fokozatosan elvesztették és valamivel É-abbra is szorultak, a Kisalföld vidékére. A pannoniai őslakos törzsekből szervezett civitasokra vonatkozólag Augustus korára visszanyúló forrásunk van, amely tágabb környékünkre vonatkozóan az Arabiates, Belgites, és Serretes törzsneveket használja. 4 Közülük a Serretes a Dráva felső folyása mentén éltek, a Poetovio territoriumán élő Serapilli szomszédaiként. Ezért merült fel velük kapcsolatban, hogy Halicanum esetleg erre a civitasra épült. A Belgites civitasa még ennél is bizonytalanabbul azonosítható. A Balatontól ÉNY-ra, Mogetiana municipium territoriumára helyezik azzal a meggondolással, hogy itt még van üres hely egy kelta civitas peregrina számára. Az Arabiates valószínűleg a Rába felső folyása mentén keresendő, hiszen a torkolathoz közelebb jól ismerjük a folyó menti civitasokat. E név néhány más pannoniai civitas nevével együtt abba a csoportba tartozik, amely helynévből képzett latinos szerkesztésű forma esetünkben annyit jelent, hogy az Arrabo mentén lakók és nem tarthatjuk eredeti kelta népnévnek. A fenti nevek a Serapilli-vel és Catari-val kiegészítve abba a csoportba tartoznak, amelyeket az augustus kori feljegyzésekre támaszkodó Plinius munkája tartalmazott, de a II. század középső harmadában alkotó Ptolemaios leírása nem. Azt is megfigyelhetjük, hogy ezek a civitasok valamennyien DNY-NY-Pannonia területére esnek. Mindez együtt valószínűleg azt jelenti, hogy a legkorábban urbanizálódott területeken (Emona Catari, Poetovio Serapilli) hamar kiveszett az önkormányzat előtti civitas törzsnévből alkotott neve, ill., hogy azt a területet, amely korábban a boiok fennhatósága alatt állt, ezek visszavonulása után jelentéktelenül kicsi, vagy éppen névtelen kelta népelemekkel jellemezhetjük csak. Ez megfelel a zalalövői ásatások tapasztalatainak is, amennyiben kétségtelen, hogy közvetlenül a római foglalás előtt is éltek emberek a folyónak ennél az átkelőpontjánál, de az itt talált településnyomok semmi esetre sem tarthatók jelentősebb kelta előzménynek, az őslakosság olyan belsőleg szerveződött közösségének, amelyre egy civitas peregrinát lehetett volna alapozni. 9

10 Territorium A territorium a római tartományi közigazgatás szakkifejezése, és természetesen csak attól az időponttól érvényes, amikor Salla municipiumi rangot kapott. A szomszédos területek meghatározásához azonban már most is szükségünk van rá. A város territoriumának körülhatárolásához ismernünk kellene a körülötte lévő római kori települések jogállását, és territoriumaik határait, de ez nem minden esetben bizonyos. E témakör kifejtéséhez először is regisztrálnunk kell, hogy vidékünk az ókorban ugyanúgy határhelyzetben volt, mint jelenleg. Salla territoriumának NY-i szélét a Pannonia és Noricum közötti határvonal adta. Észak felől bizonyosan Savariaéval volt közös territorium-határa. Keleten valószínűleg két territorium-határ is húzódott, az egyik egy, a Balatontól É-ra lévő municipium határa volt, a másik a tótól D-re húzódó város területe. Délen talán csak egy territoriummal volt közös határa, hogy melyikkel, az még szintén kérdéses. Vegyük sorba mindegyik helyszínt. 1. A NY-i határvonal a Noricum és Pannonia közötti határral azonos. 5 Ez a határ a település életének legkorábbi szakaszában, a időszámítás körüli években a Regnum Noricum K-i sávján belül volt, hiszen attól K-re még nem volt római fennhatóság. A Regnum Noricum Kr. e. 10 körül tagolódott be stratégiailag a Római Birodalomba, ami nem jelentett azonnal provincia-státust. Katonailag viszont biztos hátteret képezett az ÉK felé való terjeszkedéshez. Így azt mondhatjuk, hogy az úttal együtt a sallai átkelőhely is a Noricumi Királyság keleti határvidéke volt. A Pannonia római foglalásával kapcsolatban körvonalazódott vélemények egyetértenek abban, hogy az eredetileg kereskedelmi jelentőségű, és már az őskorban is használt Borostyánkő út a római terjeszkedés kapcsán katonai jelentőségűvé vált egy időre. Ennek nyilvánvaló jele, hogy az eredetileg szintén noricumi Carnuntumba legiót vezényelnek. Ez a lépés nem Noricum annektálásának utolsó momentuma, hanem Pannonia romanizációjának egyik első fejezete. A legiónak a Borostyánkő út dunai átkelőpontjához való telepítése egyértelművé teszi, hogy az Aquileia-Carnuntum útszakasz ebben az időben katonai útvonal, via militaris, és az újonnan célbavett területhez tartozik, amit Illyricum Inferiusnak hívnak. A tartományrész alig több az útvonal szélesebben vett sávjánál, de már nem Noricum része. 6 Salla és szélesebb környéke tehát ebben az időben már a későbbi Pannoniához tartozik, és nyugat felől Noricummal határos. Hogy ez a határ pontosan hol húzódott, azt nem tudjuk. A noricumi oldalon nyilván Solva territoriumának 10

11 keleti széle alkotta, amely egy hosszabb szakaszon azonos a Lafnitz folyó vonalával, és valahol a mai Burgenland-Stájerország határán lehetett A legkönnyebb dolgunk az É-i határral van. Itt Savaria territoriumával határos Salláé, és ez a határvonal a Rába. 8 Ennek a claudiusi alapítású coloniának az epigráfiai forrásanyaga olyan gazdag, hogy annak alapján is elég jól kitűzhetők territoriumának határai, de ezen felül a vidék centuriatiojának, földmérési rendszerének nyomai a mai térképeken, útvonalainak vizsgálata egyértelműen erre az eredményre vezetnek. 3. A D-i oldalon nehezebb a helyzet. Itt az Itinerarium Antonini (a továbbiakban ItAnt) Salla és Poetovio között jelez egy Halicanum nevű települést, amelyet Soproni Sándor városi rangú településnek tartott egy aquincumi felirat tanúsága alapján. 9 Az utóbbi időben azonban kritika érte a feliratnak a név azonosítására vonatkozó értelmezését. Ha helyt adunk e kritikának, akkor az egyedül e feliratról igazolható municipiumi rang sem köthető az ItAnt által jelzett településhez. Mindez nem teheti kétségessé, hogy Poetovio és Salla között még egy település volt a Borostyánkő úton, csak esetleg azt, hogy annak municipiumi rangja volt-e. Így mindenesetre kétséges, hogy Salla territoriumának D-i határain túl melyik város körzetének határai következnek, Halicanumé-e, vagy Poetovioé. A probléma másik része, hogy hol volt pontosan Halicanum. Már a múlt században római kori lelőhelyként ismerték Lendvát, ill. a vele összefüggő Hosszúfalut. Faragott sírkő, kincslelet, és egy út nyomai Hosszúfalutól É-ra, valamint a rédicsi erdőben 60 halomsír tanúskodott arról, hogy jelentékeny római kori lelőhelyről van szó. Dervarics Kálmán ezért ide helyezte Halicanumot Alsólendvának a múlt század végén írott történetében. Az újabb kutatás az 1950-es és 60-as években nem igazolta ezt a tételt. Lendva messzebb van Poetoviotól, mint az ItAnt-ban jelzett 31 mp. (római mérföld, kb m), és a település jellege sem igazolta a feltevést. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a római kori útszakasz Hosszúfalu (Dolga Vas) É-i határában megfelel a Borostyánkő út addigi irányának. A szlovén régészet felvetette a lehetőségét a Veržej Dokležovje átkelőpontnak (J. Šašel), és kissé DK-ebbre a Sveti Martin na Muri Kot átkelőpontnak (M. Fulir). Jelenleg ez utóbbi tűnik a legvalószínűbb lehetőségnek. Sveti Martin na Muri-ban 1977-ben kőépületet, Jupiter oltárt, olyan gazdag leletanyagot találtak, amely valószínűvé teszi, hogy itt jelentékeny római település volt a Mura D-i oldalán, I. Šavel pedig ben végigjárta, és több helyen átmetszette azt a római utat, amely Hosszúfalut Kóttal, a Sveti Martin-nal a Murán átellenben lévő településsel összeköti. 10 Mai ismereteink szerint, melyeket legutóbb B. Kerman foglalt össze ben, 11 tehát Halicanum Sveti Martin na Muri alatt van a Mura bal partján. A Bo- 11

12 rostyánkő út itt átszeli a folyót, és nyugati, majd északi oldaláról megkerülve a lendvai dombokat Hosszúfalunál lép át a mai Magyarország területére. Az itteni szintén nem jelentéktelen római lelőhelyhez 60 halomsírból álló temető tartozott. Kérdés még ezekután, hogy mekkorák voltak a territoriumok. Ha Halicanummal nem számolnánk mint municipiummal, akkor a földrajzi adottságok leginkább a Murát határozhatnák meg, mint a Poetovio és Salla közötti választó vonalat. Ha azonban autonóm város volt, akkor territoriumának a Salláéval azonos határát É-abbra, a Lendva, esetleg a Kerka vonalára kellene tennünk. 4. Salla territoriumának K-i határai valószínűleg két másik város területével érintkeztek. Az egyik a Balatontól É-ra feküdt, a másik D-re. A kutatás az É-inak a nevét régóta ismeri: ez Mogetiana, amelyet a Bakonytól ÉNY-ra lokalizálunk általában, pontosabban meg nem határozva a helyet. 12 A D-i re vonatkozólag Volgumot valószínűsítette Tóth Endre. 13 A két territóriumot egymástól elválasztó természetes vonal a Kisbalaton, amely a római korban a Balatonnal összefüggő nyílt vízfelület volt. Ez egyben nyilvánvalóvá teszi, hogy itt két szomszédos territoriummal kell számolnunk. Az É-i, Mogetianahoz tartozó territorium valószínű határa Salla felé a Zala folyó É-D-i irányban folyó szakasza. A D-i, Volgumhoz tartozó territorium Salláéval közös határát még feltételezésszerűen sem tudjuk meghatározni. Valahol a mai Zala és Somogy határvidékén lehetett. Úthálózat A kulturális és kereskedelmi hatások közvetítő lehetőségei az útvonalak. A megye területén átfutó római utak valószínűleg sokkal régebbiek, mint ahogyan az a római források alapján feltehető. Az útvonalak nagyon tradicionális elemei egy terület településföldrajzának. Inkább csak az függhet nagyobb mértékben a különböző történeti korszakoktól, hogy milyen sűrű a forgalom rajtuk, milyen mértékben használnak egy-egy útvonalat az adott időszakban. Zala megyében szélesebb összefüggésben jelentősége volt a Borostyánkő útnak, amely az Adriai tengert kötötte össze a Baltikummal, és a Poetovio Savaria közötti szakaszon szelte át a megye NY-i részét. 14 Bár használata a római foglalás előtti időkbe nyúlik vissza, és jelenleg is nemzetközi főútvonalként használják, jelentősége a római korban nem mindig volt azonos mértékű. Az ItAnt-ban kétszer írják le: 12

13 ItAnt 262, 3-7 Poetovione mp XXXI (45,81 km) --- Halicano mp XXX (44,34 km) --- Salle mp XXXI (45,81 km) --- Savaria mp XXXIIII (50,25 km) Scarbantia, ill.: ItAnt. 216, 6-11 Poetovione mp XXXI (45,81 km) --- Alicano mp XL (59,12 km) --- Arrabone mp XX (29,56 km) --- Savaria mp XXXIIII (50,25 km) Scarbantia. A Tabula Peutingeriana-ban a következőképpen szerepel: Poetovione mp XX (29,56 km) --- Ad Vicesimum mp XLIII (63,55 km) --- Arrabone mp XX (29,56 km) --- Savaria mp XXXIII (48,77 km) Scarbantia. Az i. sz. III. század vége felé összeállított ItAnt és a Tabula adatainak több tanulsága is van: Az ItAnt adataiból kitűnik, hogy Salla szerepe, közigazgatási jelentősége nem volt egyértelmű az itinerárium összeállítói számára (később látni fogjuk majd, hogy joggal), de az is, hogy mind a két variáció ugyanazt az útvonalat írja le, hiszen a távolságadatok szinte pontosan ugyanakkorák a kettőben. Az ItAnt 216- ban említett Arrabo a rábai átkelőponton (Körmend Katafa) létesült úti állomás neve. 15 A Tabula adatai viszont egy 12 km-rel rövidebb adatot adnak a Poetovio Savaria útvonalra úgy, hogy közben nem említik sem Halicanumot, sem Sallát. Ezért fölmerült a kutatásban egy olyan út lehetősége is, amely a jelentékenyebb folyók átkelőpontjainál, a Dráva (Ad Vicesimum-Curta? Ormož) és a Rába (Arrabo-Katafa) között egy az előzőtől NY-abbra futó, valamivel rövidebb vonalon halad. A megtakarítás elég kicsi ugyan, de kétségtelen, hogy a megye területén is vannak a Borostyánkő út vonalától NY-ra eső római kori lelőhelyek, sőt római útra utaló nyomok is (Nemesnép, Márokföld). 16 A szlovéniai Prekmurje területén pedig a római lelőhelyek zöme a Borostyánkő út Sveti Martin na Muri Kot Dolga Vas Rédics útvonaltól 17 ÉNY-ra van. 18 I. Šavel mellékútnak minősülő római útnyomokat rögzített több településen, és emlékeztetnék J. Šašel felvetésére is, aki a Borostyánkő út átkelőpontját Dokležovjénél feltételezte. 19 Valószínű, hogy a prekmurjei, római utakra vonatkozó topográfiai adatok között több olyan van, ami más irányú utakat valószínűsít (pl. egy, a Mura bal partján futó mellékutat), de olyanok is vannak (Dokležovje, ill. Ižakovci, mint murai átkelőpontok, valamint Gančani vagy Gomilica, amelyek a feltételezett átkelőpontoktól ÉK-i irányba, a prekmurjei római kori lelőhelykoncentráció felé mutatnak), amelyek esetleg a Borostyánkő útnak ehhez a rövidebb változatához tartoznak. Semmi esetre sem kell nagy új útépítésekre gondolni egy-egy ilyen variáció esetén, legfeljebb arra, hogy a korábban is létező, és később sem teljesen elfelej- 13

14 tett utak közül az eseménytörténet aktualitásai egyszer az egyik, máskor a másik útvonal használatának kedveznek. Hasonlóan fontos útvonal volt, amely Sirmiumot kötötte össze Treveri-vel. Ennek az útnak Sopianae Savaria közötti része valószínűleg a Zala É-D irányú szakaszának völgyében, a folyóval párhuzamosan futott, és így a megye K-i sávját szelte át a Borostyánkő úttal többé-kevésbé párhuzamosan. 20 A IV. században vált igazán fontossá, de korábban is használták. Az ItAnt 232,1- szerint az út állomásai: Sopianae mp XXII (32,5 km) --- Limusa mp XVI (vagy XXVI) 23 (vagy 37) km --- Silicenis mp XXIIII (XXIII vagy XXVIII) 35,5 (34 vagy 41,4) km --- Valco mp XXX (44,34 km) --- Mogetiana mp XXXVI (XXVI vagy XXXIII) 53,2 (38,5 vagy 48,8) km. --- Savaria Az útvonalnak csak a két végpontja ismert minden tekintetben. Valcumról Tóth Endre meggyőzően bizonyította, hogy nem lehet azonos Fenékpusztával, 21 hanem attól D-ebbre, a rekonstruált Kisbalaton szabad vízfelülete, ill. a Nagyberek mocsaras vidékének D-i határa közelében (Zalakomár tágabb környéke) volt. Ebből az is következik, hogy a tőle É-ra található következő állomásnak Mogetiananak is annyival D-ebbre kell lennie, amennyivel a korábban Valcumnak azonosított Fenékpuszta van ettől a területtől. Az út vonalát a feliratos kövek egy kis csoportja (Zalavár, Zalaapáti, Zalakoppány, Zalaszentgrót) nagyon szépen rajzolják ki a Zala É-D irányú szakaszának völgyébe. 22 Valcum új helyzete topográfiailag természetesen nem pontos még, de az adott földrajzi evidenciák nagyon kétségessé teszik Mogetiana Somlóvásárhellyel vagy Tüskevárral való azonosítását. Azoknak sokkal jobban megfelel Zalaszentgrót, ami rajta van az útvonalon, és mind Valcumtól, mind Savariatól az ItAnt adatainak megfelelő távolságban van. A település évtizedek óta ismert római lelőhely, és nemcsak feliratos kövek, hanem egyéb leletek is származnak innen. Hagyományosan Maestrianaval azonosítják. 23 Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy a ItAnt-nak a Savaria- Aquincum útvonalon a Savaria-Mogetiana közötti távolságra vonatkozó adatával ez a konstrukció nehezen egyeztethettő össze, de ez az ellentmondás az eddigi feltételezésekre is érvényes volt. Feltételezésem tehát nem rontott ezen a helyzeten, a másik oldalon viszont javíthatja az újabb adatoknak megfelelően az eddig kialakult településtörténeti képet. Egy harmadik útvonal a Borostyánkő útból ágazott el Poetoviónál és ÉK-i irányban tartott Aquincum felé. Az újabb kutatás Via Postumiának nevezi, és ezzel beköti abba a birodalmi jelentőségű útba, amely K-NY-i irányban szeli át É- Itáliát, érinti Aquileiát és Veronát, végül Genuába fut be. 24 Ennek az útiránynak 14

15 a Balaton mindkét oldalán megfelelhetett egy-egy út. A terület földrajzi adottságai azonban azt valószínűsítik, hogy akadálytalanabb lehetett az, amelyik a tótól D-re, a jelenlegi partvonaltól is délebbre futott. Ezen az oldalon ugyanis az ókorban kiterjedt mocsarak szegélyezték az északinál jóval laposabb déli partot. Az É-i part a mainál tagoltabb volt, és a Bakony erdőségei kiterjedtebbek. Így a távolsági közlekedés itteni útvonalai a hegységtől É-ra valószínűsíthetők. Ennek az DNY-ÉK-i útnak a megyén áthaladó szakaszát a kutatás részint a Zalai Dombság D-i peremén, részint ezzel párhuzamosan É-abbra, a dombok között nyíló völgyben képzeli el. 25 Magam ez utóbbit nem tartom valószínűnek, mert ez a terep mai szemmel sem problémátlan egy út technikai kivitelezése szempontjából, a feltételezett út mentén felsorakoztatható római emlékek száma kicsi, helyük esetleges, és nem feltétlenül utalnak ilyen útvonalra. Fölösleges is lenne használni, hiszen néhány mérfödnyire délebbre egy vele párhuzamos út is van. Márpedig az a kőemlékek alapján is követhető (Letenye, Becsehely, Nagykanizsa-Inkey kápolna), de más római kori lelőhelyekkel (Sormás, Somogyzsitfa) is alátámasztható. Mindez nem jelenti a Bakony É-i peremén Aquincum felé haladó római kori út tagadását, csak azt, hogy a Poetovióból arra haladó utasnak rendelkezésre állt az Ormož-Letenye-Becsehely-Sormás-Nagykanizsa-Somogyzsitfa útvonal kb. Zalakomárig, ahol rátérhetett a Sopianae-Savaria közötti útvonal Hídvégpuszta- Zalavár-Zalaapáti szakaszára, és itt ismét ÉK felé fordulva érhette el a Balatonfelvidék villagazdaságait. Végül egy kisebb jelentőségű útvonalat is kitapinthatunk a Zala völgyének NY-K-i szakaszán. 26 Ez az út nem volt olyan fontos a távolsági kereskedelem szempontjából, mint az előbb említettek, de összekötötte e vidéket a provincia keleti részeivel. Müller Róbert terepbejárási adatai a Zalakönyökig bizonyítják ennek az útnak a létét. Ezen a ponton az út vagy egyszerűen bekötött a Savaria- Sopianae útvonalba, vagy keresztezte azt, azaz a Savaria-Aquincum út részévé vált. Nem bizonyított még, hogy Sallán túl NY felé milyen jelentősége volt, de a korai időkben (i. sz. I. század első fele) nem zárhatjuk ki használatát a noricumi Solva felé. 27 Ez leginkább a későbbi Pannonia provincia teljes kialakulása előtti időre vonatkozhatna, amikor Noricum a Pannonia elfoglalására igénybevett felvonulási terület volt. A későbbiek során a Noricummal való közúti kapcsolat nyilván egyre jobban lazult, hiszen a katonai, vagy kereskedelmi szempontok egyaránt más irányokat helyeztek előtérbe. Így a jóval későbbi itineráriumok ezt az utat már nem jegyzik. 15

16 Összefoglalás Zalalövő tágabb környékéről az eredeti boi őslakosság már a rómaiak érkezése előtt, egy a dákoktól elszenvedett vereség után visszavonult. A töredék kelta népelemeket, akiket a rómaiak itt találtak, már nem is saját nyelvükön szóló névvel emlegetik, hanem latinul, rába-mentieknek (Arabiates). Salla tehát csak nagyon gyér kelta előzményekre támaszkodik. A későbbi municipium közigazgatási fennhatósága alá tartozó terület NY és É felé valamivel a mai megyehatárokon túl terjedt, és valószínűleg a Lafnitz és a Rába folyók vonaláig tartott. DK felé körülbelül a mai megyehatárnál volt, K- ÉK felé viszont a jelenlegi megyehatárokon belül található. Salla territoriumán É-D-i irányban keresztül haladt egy birodalmi jelentőségű útvonal, a Borostyánkő út, amely magát a várost is érintette. Lehetséges, hogy ennek volt egy rövidebb változata is, amelyik az előbbitől kissé nyugatabbra haladt D-DNY É-ÉK irányban, és a drávai ill. rábai átkelőpontokat kötötte öszsze. Két másik birodalmi útvonal a territorium K-i ill. DK-i határvidékén futott. Egy lokálisabb jelentőségű út K-NY irányban szelte át a territoriumot, és szintén érintette Salla városát. E két útvonal kereszteződésében, a Zalavölgy egy kedvező átkelőpontján jött létre Salla városa, amely 400 éves fennálásának bizonyos szakaszában egy mai megyének megfelelő nagyságú vidék közigazgatási központja volt. SALLA FELTÁRÁSÁNAK EDDIGI EREDMÉNYEI Bevezetés A zalalövői ásatások 28 eddigi feltárt anyagát sajnos még csak részben dolgozhattuk fel. Ez azt jelenti, hogy egyes anyagcsoportok tanulságait jól ismerjük, ilyenek a pénzek, egyes kerámiafajták, mint pl. a terra szigilláták, az amphorák, a pecsételt díszű edények, a mécsesek, egyes fémtárgyak (mint pl. a ruhakapcsoló tűk, a fibulák), épületelemek, és természetesen a telepjelenségek: házak, utcák, közművek. 29 Más fontos tárgycsoportokról, mint amilyen elsősorban a hatalmas kerámiaanyag, állatcsontanyag, üvegek, csonteszközök, még csak alig tudunk valamit. Ezek feldolgozása komoly restaurátorkapacitást igényel, és ezért a rá fordítható anyagiak hiánya miatt sajnos késik. 16

17 Zalalövői ásatások: Salla úthálózata és a feltárt kőépületek 17

18 Az alábbiakban tehát, alkalmazkodva e kötet jellegéhez is, történeti áttekintést adunk, amelyet a feltárt telepjelenségek illusztrálnak. Ezek a már eddig feldolgozott leletanyag segítségével kielégítően értelmezhetők. Ha mégis lesznek kérdéses helyei, nyitvahagyott problémái ennek a leírásnak, az részben a feltárások kényszerű megszakadásával, részben a feldolgozás szegénységünk okozta vontatottságával magyarázható. Kelta településnyomok Az első boronavázas épületnyomok az F, a K, ill az S munkahelyen kerültek elő a legalsó rétegben. Ezekre az a jelemző, hogy nem illeszkednek a település út- ill. utcahálázatának fő irányaihoz, bizonyságául annak, hogy még azelőtt jöttek létre, hogy a rómaiak az utat kiépítették volna. Ezek tehát az őslakos kelták folyóparti településének elszórt nyomai, akik a boi elvándorlás ellenére maradtak itt. Anyagi kultúrájuk elemei a római házi kerámiában tovább élnek, ezért nem mindig választhatjuk szét, hogy mi az, ami örökség, és mi az, ami eredeti kelta a korai kerámiaanyagban. Ez a kelta település nem folyamatos. Főként az F munkahelyen elég nagy felületet tártunk fel ahhoz, hogy egymáshoz közelebb álló, vagy esetleg szerkezeti egységet is mutató kelta falu vagy tanya házainak, műhelyeinek, tároló- vagy hulladékgödreinek, tűzhelyeinek képe kirajzolódhasson belőle. Egyelőre azonban nem találtunk ilyeneket, ezért a meglévő szórványos nyomokból csak nagyon gyér, esetleg nem is állandó kelta jelenlétre következtethetünk. A következő rétegeket már a rómaiak rakták le. Az ő objektumaikra általánosan jellemző az ÉK-DNY-i, ill. erre merőleges irány, amely eltér minden korábbi és minden későbbi településnyom tájolásától. Ennek az eltérésnek az a magyarázata, hogy nem a terület természet-földrajzi adottságai indokolják (elsősorban a folyó és völgye lejtőinek iránya), hanem a rajta keresztül vezető birodalmi jelentőségű út vonala. Szenteljünk tehát megkülönböztetett figyelmet a Borostyánkő út Sallán át vezető szakaszára, az azt keresztező útra és a hozzájuk csatlakozó utcahálózatra. A Borostyánkő út, és Salla úthálózata A települést két fontos út kapcsolta a pannoniai úthálózat rendszeréhez: a Borostyánkő út, 30 és a Zala völgyében futó út

19 Az előbbi birodalmi jelentőségű, Pannonia e területén döntően É-D irányú út, amely Sallát ÉK-DNY irányban szeli át. Ezt az irányt Salla környékén az indokolja, hogy az e helyen viszonylag széles Zalavölgyben maga a folyómeder is széles, mocsaras, bár helyenként igen sekély volt. Így nagy jelentősége volt az ismert gázlóknak, vagy azoknak a helyeknek, ahol a szilárd partszakaszok a két oldalon legközelebb estek egymáshoz. Ilyen pont a jelenlegi Zalahíd helye is, ahol a múlt század első felében már kőhíd épült, és az is egy korábbi facölöpös híd által meghatározott helyen létesült. Valószínű tehát, hogy az átkelőpont hagyományosan ismert volt évszázadok, sőt évezredek óta a település nagy múltja is ezt igazolja és a római utat is ez az átkelőpont térítette el általános irányától a Zala völgyében. A Rimány és Zalalövő közötti szakaszon az út É-D-i irányban fut a Zalától É-ra elterülő fennsíkon, a jelenlegi 86-os út alatt. Zalalövő határában, az un. Sötétmajor előtt ez a mai útvonal NY felé elkanyarodik, és a folyóra merőlegesen közelíti meg az átkelőpontot. Az ókori út nem tette meg ezt a kanyart, hanem egyenesen folytatódott a fennsík pereméig. Irányát egy földút jelenleg is őrzi. Ez a földút vezet a római kori település ÉNY-i szélén lévő, von Sacken által felmért temetőhöz (a József Attila utca végén). 32 Itt még valószínűleg alig tért el az eredeti, É-D-i iránytól. Ettől kezdve kanyarodik folyamatosan NY felé az ókorban használt útvonal. A folyóvölgyben a víz felé leereszkedve, ismerjük egy É-D-i irányú metszetét a Somogyi Béla utcából. Az itt már érezhetően NY felé forduló útnak három egymásra rakott bogárhátú sóderrétege közül az első kettő azonos szélességű, és a völgy felé eső szélén részleges megújítások nyomát viseli. 33 Nyilván itt hamarabb lehordódott, lepusztult az útfelszín, mint a domb felé eső oldalon. A legfelső, harmadik szint is enyhén domború, de az előbbieknél valamivel szélesebb. Az út pontos szélességét itt nem tudjuk megadni, mivel a kutatóárok nem merőleges a római kori út irányára. A metszet sóderrétege mintegy 9 m széles. A következő szakasz a rendszeres ásatási munka során a T munkahely D-i peremén került elő, a mai Egészségház Kossuth Lajos utcai bejárata előtt. Ezen a ponton sem tárhattuk fel teljes szélességében, mert nagyobb része a jelenlegi főút (Kossuth Lajos utca) alá esik, ÉNY-i árka, pereme azonban előkerült a T munkahely D/I. szelvényében. 34 Az 1,8-2 m széles, cm mély ároktól D-re négyszeres sóderréteget figyelhettünk meg, amelyet cm vastag, olykor az 1/4 m 2 felületet is elérő bazaltlapok fedtek. E burkolt felületet az árok széle felé függőlegesen beásott bazaltlapokkal szegélyezték, megakadályozva ezzel a szélső lapok árokba csúszását. A bazalt-burkolaton kívül itt találkozunk először mellékutcával, amely az utat szegélyező házak között merőlegesen köt be a főútba

20 A település e pontját az I. század végétől a IV. század első feléig lakták. Az első, itt észlelt építési periódus agyagpadlós boronaházakat jelent, amelyek között azonban kaviccsal burkolt, mintegy 3 m széles, ÉNY-DK-i irányú út köt be ÉNY felől a főútvonalba. Az utat az I-II. század fordulóján kezdték el használni, tehát abban az időszakban, amelyikben Salla a városiasodás felé vezető prosperáló időszakában volt. A III-IV. századi kőépületek között hasonló irányú, de kissé ÉK-ebbre eső sikátor figyelhető meg, ez azonban nem volt kiépítve, nem jellemzi kavicsréteg, még kevésbé kő. A két kőépület közti metszetben csak sekély árok figyelhető meg, ami nyilván a vizet vezette el a falak alól. A K munkahely K/3 kutatóárok É-i végében szintén találkoztunk a főúttal, de ez esetben annak DK-i szélét, pontosabban az itt futó árkot figyelhettük meg. Szélessége nem volt pontosan mérhető, mélysége cm. Az utat teljes szélességében kutató feltárásra az itt álló épületek miatt nem kerülhetett sor. 36 A következő ásatási helyszín, ahol hosszabb szakaszt ismerhettünk meg az útból, az F munkahely volt. Itt a IV. századi villa DK-i fala mentén halad az átkelőpont felé. 37 Szélessége kb. 7 m. Ahol sértetlen, ott egymáshoz pontosan illesztett bazaltlapok burkolják. 38 A bazaltlapok felszíne sima, helyenként az úttal párhuzamos, kerék okozta kopásnyomok találhatók rajtuk. Az út ÉNY-i széle a villa falához csatlakozik, DK-i oldalát azonban cm mély és 1,5 m széles árok szegélyezi. Az árok felé az útfelszín bogárhátú, az épület felé kissé megemelkedik. Az út kövein és az azokat fedő földrétegben, valamint az árokban sok pénzérmét találtunk. E pénzeket az i. sz. IV. század közepétől a 80-as évek végéig verték. Az egyik bazaltlap alatt olyan érmet találtunk, amely a IV. század 50-as éveiben készült. Ez az érem valószínűleg az építés közben került oda, mert az útkövezet és az alapját képező kavicsréteg között volt. Mindez arra utal, hogy ez az útfelszín nem épülhetett a 50-as évek előtt, csak akkor, vagy valamivel később. Az úton talált pénzek tanúságát is felhasználva megállapíthatjuk, hogy az utat feltehetően a IV. század második felében építhették, használata pedig a század végéig kimutatható. A villa publica mellett több ponton is teljes derékszögű metszetet tudtunk vágni a főútba, és ez lehetővé teszi a korábbi útszintek vizsgálatát is. 39 Az egyes útrétegeket cm vastag, keményre döngölt kavicsrétegek jelzik, melyeken itt ott kisebb töredékbazaltok vannak. Az út felújítása ugyanis a következőképpen történt: a megfelelő nagyságú, még el nem kopott bazaltlapokat leszedték az útfelszínről, és a korábbi alapozásra újabb kavicsréteget húztak. Erre rakták vissza a még ép bazaltlapokat. Így az egyes útfelújítások mint vastagabb 20