Városunk ismeretlen története. A nemrégiben megjelent könyvet a szerkesztő, Pethő László mutatja be az olvasóknak. Interjú a 6.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Városunk ismeretlen története. A nemrégiben megjelent könyvet a szerkesztő, Pethő László mutatja be az olvasóknak. Interjú a 6."

Átírás

1 Jászberény megújul Sorozatunk újabb részében a Jászkürt Fogadó melletti tömb rehabilitációjáról olvashatnak. Összeállítás az 5. oldalon Városunk ismeretlen története A nemrégiben megjelent könyvet a szerkesztő, Pethő László mutatja be az olvasóknak. Interjú a 6. oldalon Negyedszázad festménykincse Nagyné Koncz Éva festőművésszel beszélgettünk nemrégiben nyílt gyűjteményes kiállítása kapcsán. Írás a 7. oldalon Új folyam 3. év 20. szám (XXVI./20.) Jászkürt Újság Jászberény város lapja Díjátadó Székely Mihály emlékére Szerdán délután a Székely Mihály Általános Iskolában az intézmény névadójára emlékeztek a pedagógusok és diákjaik, valamint a jeles napon az iskola legkiválóbb tanulói átvették kitüntetéseiket, a Székely Mihály-díjat. K. M. Az iskolában a zene számtalan formában megjelenik a hétköznapokban az énekórától, a testnevelés órán gyakorolt néptánc oktatáson át a mazsorett csoport munkájáig. A Székely Mihály Emlékünnepségen mindebből az elsajátított tudásanyagból kapott ízelítőt a diáktársak, pedagógusok, önkormányzati képviselőd, szülők alkotta közönség. Az elmúlt évek során a jeles eseményen az iskola önkormányzati képviselőket kért fel ünnepi gondolataik közvetítésére, ezúttal azonban Babucs Krisztina a Petőfi Rádió műsorvezetője, egykori Székely Mihály-díjas diák idézte fel az iskolában töltött éveit, kedves élményeit. Huszonöt évvel ezelőtt kaptam meg a Székely Mihály díjat, aminek akkor nagyon örültem, büszke voltam rá. Az azóta eltelt idő bizonyítja, hogy az itt töltött nyolc esztendő nem múlt el nyomtalanul, nem volt hiábavaló emlékezett Babucs Krisztina. (Folytatás a 4. oldalon.) Megyei tisztelgés a redemptusok előtt A Jászkun Emléknap tiszteletére a nemzeti ünnephez kapcsolódóan péntek délelőtt a szolnoki megyeháza adott otthont az első Megyei Jászkun Emlékülésnek. Kárpáti Márta Az ünnepségen megjelent Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Kunszövetség elnöke, Rentzné dr. Bezdán Edit címzetes megyei főjegyző, Szabó Biztonságosabb átkelés Magyar fejlesztésű, úgynevezett Living Road csúszásgátló útburkolati szakaszt kapott a Belvárosi Általános Iskola gyalogátkelőhelye előtti útszakasz, melynek átadására kedden délelőtt került sor. kárpáti A biztonság szempontjából, ami a gyerekek számára lényeges és fontos, kiemelt jelentőséggel bír. Ismerjük azokat a baleseti statisztikákat, amelyek a városra vonatkoznak, tudjuk, hogy nagy forgalmú településen élünk. Minden elemét meg kell ragadnunk a lehetőségeknek, melyekkel a lakók közlekedésbiztonságát növeljük. Az alapítvány felajánlásának köszönhetően ennek az iskolánál található gyalogátkelőhelynek a biztonságát tudjuk a jövőben fokozni hangsúlyozta Szabó Tamás polgármester. A biztonságos közlekedést szolgáló technológiáról, valamint a balesetmegelőzésben vállalt szerepéről a kivitelezés finanszírozójának, a Generali Biztosítónak, a társaság területi igazgatója, Gaál Tibor tájékoztatta az avatáson megjelenteket. A Generali a Biztonságért Alapítvány rendkívül szerteágazó társadalmi célokat kíván megvalósítani, melynek egyik eleme a biztonságos közlekedés támogatása. A Bercsényi úton elkészített Living Road burkolat felületi érdessége miatt nedvesedés és jegesedés esetén is akár 50 százalékkal csökkenti a fékféktávolságot. Az alapítvány két éve támogatja ezt az új típusú technológiát, már 11 helyen adtak át ilyen burkolattal biztonságosabbá tett útszakaszt, mint ez a jászberényi, melyet egy pályázatnak köszönhetően 2,2 millió forintból sikerült megvalósítani. A burkolat egy levegőn keményedő alumínium-oxid keveréket tartalmaz, érdessége mellett vörös színével is segíti a biztonságosabb közlekedést, ami tanintézmények közelében kiemelten fontos. (Folytatás a 4. oldalon.) István, Szolnok város alpolgármestere, Kállai Mária kormánymegbízott, Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke, Szabó Tamás, Jászberény polgármestere, Borbás Zsolt, a Megyei Közgyűlés alelnöke, Csoór György, a Megyei Közgyűlés Társadalmi alelnöke. A nemzeti emléknappá nyilvánított redemptióhoz kapcsolódó első Megyei Jászkun emlékülésen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat nevében Balogh Andrea moderátor köszöntötte a pulpituson helyet foglaló díszvendégeket, a kun, és a nagyünneplő viseletben érkező jász polgármestereket és párjukat, a jász és kun regnáló és emeritus kapitányokat, jászkun főkapitányokat illetve feleségüket és a hagyományőrző huszárokat. Nincs annál lélekemelőbb érzés, mint amikor egy tájegység a haza sorsáért felelősen áldozatosan helytáll. (Folytatás a 2. oldalon.) (Fotó: Bugyi Gábor) Egyre jobban látnak bennünket Elkezdődött a város új közterületi térfigyelő kamerarendszerének a telepítése. A rendszer technikai tudását a telepítést végző két cég kedden helyszíni bemutató keretében mutatta meg a rendőrség, a közterületfelügyelet és a sajtó munkatársainak. h. l. Szűcs Attila, a francia tulajdonú Schnei der Elektronik leányvállalatának, a Pelco-nak a munkatársa a technika kezelését és tudását mutatta be. Mindkét kamera kiválóan közvetítette a polgármesteri hivatal előtti ideiglenes helyéről a forgalmat. A túlsó szervizúton álló autó rendszámára is rá tudott zoommolni, és másik irányban lebukott a bankautomata előtt csikket eldobó férfi. A kamerák nagy dinamikai tartományban működnek, magyarul jól kezelik a fény és az árnyék kontrasztját, részletgazdag képet mutatnak, amiatt olvasható le a rendszám is. Este is jól látnak, sőt színt is visszaadnak, azaz a piros pulcsi nem szürkének hat. Nappal öt celsius fokonként automatikusan újra fókuszálnak, s ezt a csökkenő mélységélesség miatt este is megteszik. (Folytatás a 4. oldalon.) Jubileumi Jász bál Jászfényszarun Szombaton Jászfényszarun rendezték az immár negyedszázados Jász bált. Röviden summázva volt itt hagyomány és megújulás, pompa, szórakozás, önfeledtség és tánc, tánc, tánc. halász Jó ötlet volt a Berényben már megsavasodott, egyre csökkenő érdeklődőt vonzó bált elvinni a Jászságba. Most maradjunk Fényszarunál. A Petőfi nagytermét gyakorlatilag újjávarázsolták erre az alkalomra a helyiek. Megújult a teljes padozat, a galéria, új függönyillat fogadta az érkezőket. Olyannyira friss volt minden, hogy a majdani szellőzőnyílásokat bájosan feldíszítették. Szóval nagyon figyelmesen várták a vendégeket, ahogy az Győriné dr. Czeglédi Márta polgármesteraszszony ezen az estén bálanya is, szervezésein megszokott és természetes. Vagy százötven vendég érkezett is. A nagy létszám ellenére mindjárt feltűnő volt a sok-sok fiatal. Ez jótékonyan rá is nyomta a bélyegét az estére. Még a hagyományban is volt újítás. Felvonultak a jász települések polgármesterei, jászkapitányai a párjukkal és mindenhonnan egy-egy jóreményű ifjú férfi és nő. Pompázatos látvány volt a színpadon a sok beöltözött emberpár. Itt még nem tűnt fel annyira, de menet közben annál inkább, hogy a jászsági viseletnek mintha korosztályi vonala lenne az egészen fiatalok közül kevesen öltöztek be, vagy ha igen, akkor mondjuk huszárnak. (Folytatás a 4. oldalon.)

2 2. oldal Önkormányzat Meghívó körzetbejárásra és lakossági fórumra Május 21-én, szerdán 16 órától a városi képviselő-testület részéről a 4-es számú választókerület bejárása következik. Indulás a Fazekas utca, Dózsa György utca találkozásánál lévő parkolótól. A tervezett gyalogos útvonal: Fazekas utca,tóth utca, Szabadság téri parkoló, leendő körforgalom, Bundás kút környéke, Szabadság utca, Szent Imre herceg úti kereszt és játszótér érintésével a Rác utcán át Árpád utca. A lakossági fórumomat 18 órától tartom a Jászberényi Gazdák és Polgárok Körének Székházában (Árpád utca 14.). A fórum fő témája az elmúlt évi és az idei várható körzeti fejlesztések. Meghívott vendégek: Szabó Tamás polgármester, Juhász Dániel alpolgármester, dr. Körei-Nagy József rendőrkapitány, Lányi László és Dányi Olga irodavezetők, Alvári Csaba főépítész, a JVV Nonprofit Zrt.-től Horgosi Zsolt vezérigazgató és Tóth Endre ágazatvezető. A bejárásra és a lakossági fórumra hívom és várom a 4. sz. választókerület lakóit. Tisztelettel: Tamás Zoltán, a 4-es számú választókerület képviselője Településfejlesztési koncepció változása A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 38. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Jászberény képviselő-testülete 121/2014. (III. 12.) határozatában döntött Jászberény Város Településrendezési Tervének a 32. sz. északi elkerülő út szabályozási területének korrekciója miatti módosításáról, a város fejlesztésének elősegítésére. A módosítással kapcsolatban elkészített dokumentáció megtekinthető Jászberény város főépítészénél vagy a weblapon. A dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban az érintettek javaslatokat, észrevételeket tehetnek, amelyeket május 26-ig kérünk írásban eljuttatni Alvári Csaba főépítésznek címezve, a polgármesteri hivatal 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18. alatti címére vagy elektronikusan az címre. A Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt. Jászberény belterületén lévő beépítetlen terület művelési ágú (jogi jellegű) használaton kívüli földrészleteit 32 Ft/ m 2 egységáron kínálja haszonbérbe. A lehetőségekről részletes felvilágítást Szarvas Mária munkatársunk ad személyesen a Margit-sziget 1. szám alatti székhelyünkön, illetve a es telefonon. Lomtalanítási tájékoztató Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt. ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy Jászberényben a évi tavaszi lomtalanítást előre meghatározott időpontokban kizárólag házhoz menően végzi el. Tájékoztatónk megtalálható a JVV Nonprofit Zrt. honlapján (www.vvzrt.hu), illetve a Jászkürt Újság honlapján (www.berenycafe.hu) is. A pontos utcajegyzéket minden alkalom előtt közli a Jászkürt Újság. Ezúttal a május 24-i program szerinti utcáit közöljük teljes körűen: Agancs u., Akácfa u., Alsócsincsa part, Alsómuszály, Aprítógépgyár u., Átjáró u., Banner János u., Báthory u., Beleznay A. u., Bem József u., Berény u., Berze Nagy János u., Botond u., Bulcsú u., Buzogány u., Cimbalom u., Csengő u., Csóka köz, Csokor u., Csörsz u., Daru u., Delta u., Dembinszky u., Derkovits Gyula u., Dob u., Dr. Varga László u., Egér u., Eke u., Elefánt u., Érhát u., Fácán u., Fecske u., Felső Csincsa-part, Fémnyomó u., Fiastyúk u., Forgács u., Fortélyos u., Frankel Leo u., Fülemüle u., Fűzfa u., Garat u., Gerevich A. u., Gerle u., Gorjanc I. sétány, Göncöl u., Gyanta u., Gyöngyvirág u., Hableány u., Harcos u., Hatvani út, Hattyú u., Hentes u., Herkules u., Nagyér u., Hétvezér u., Hunyadi János u., Ifjúság u., Ilona u., Ipartelep út, Jászkürt u., Jedám u., Jókai Mór u., Jubileum u., Kapás u., Karabély u., Kátai u., Kerékgyártó Á. u., Kertész u., Klapka Gy. u., Komáromi J. u., Költő u., Kun u., Lagzi u., László Károly u., Lehel u., Líceum u., Liget u., Mályva u., Mártírok út, Nádor u., Nádverő u., Nagykátai út, Nap u., Nefelejcs u., Ostoros u., Öntő u., Pákász u., Palánka u., Páva u., Pethes Imre u., Pipa u., Rákóczi út, Rigó u., Riszner sétány, Sánc u., Serház u., Sómérő u., Sportcsarnok u., Sportpálya u., Szekér u., Szent Ferenc u., Szigony u., Szilvás dűlő, Szobor u., Szőlő u., Szúnyogos u., Tarnai Alajos u., Téglagyár u., Tejút u., Térítő u., Tigris u., Toborzó u., Trombita u., Túzok u., Tündér u., Uszoda u., Úttörő u., Üstökös u., Váltó u, Varjú u., Varró u., Vaspálya u., Víz u., Vízimalom u., Vízöntő u., Zagyvapart u., Zenész u. Lomtalanítás napján reggel 7 óráig kérjük az elszállításra szánt hulladékokat a közterület-foglalás szabályait betartva az ingatlan előtti közterültre kihelyezni úgy, hogy azt a begyűjtést végző gépjármű meg tudja közelíteni, és a rakodás biztonságosan, balesetmentesen legyen elvégezhető. Lomtalanítás során elszállításra kerülnek: nagyobb méretű berendezési tárgyak, bútorzat, ágybetét, ruhanemű, kötegelt papír. Más egyéb jellegű, az ide vonatkozó jogszabályok által veszélyesnek minősített hulladékot, építési törmeléket, gumiabroncsot, elektronikai hulladékot, egyéb ömlesztett anyagot nem szállítunk el. Városunk tisztasága érdekében kérjük Önöket, hogy lomtalanítási akció során e tájékoztató szerint helyezzék ki elszállításra szánt lom hulladékaikat. Kérjük a fentiek szíves tudomásul vételét és betartását. Jászkun sokadalom Szolnokon Szombat délután a szolnoki Tiszai hajósok terén kulturális műsorokkal, kiállító standokkal mutatkoztak be a redemtiós évfordulót ünneplő jászok és kunok. sz. k. m. A színpadon a Jártató együttes húzta a talpalávalót a fellépő jászsági gyermek néptánccsoportnak, akik természetesen jászsági táncokkal szórakoztatták a kellemes tavaszi délutánon a térre látogatókat. A Kunságból Nagy Emese mesemondó érkezett egy tarisznyára való regével. A kiállító standok környékén is meg-megálltak érdeklődők. Jászapáti sátrában a jászok világtalálkozójára hívták fel a figyelmet, a Jászsági Helyi Termelőknél mézet lehetett vásárolni, a Jászsági Népművészek standján a jász hímzést csodálhatták az érdeklődők, a Hamza Múzeum könyveket, képeket Szívmelengető, amit a jászkunok tettek a nemzetért, amikor a legjobb huszárokat állították csatasorba a haza védelmében idézte a hallgatóság emlékezetébe a moderátor, majd a szolnoki Légierő Zenekar kíséretével a himnusz éneklésére szólított. Domján Sándor eredeti kun nyelven elszavalta a Miatyánkot, Kormos László előadásában pedig a Jász himnusz magasztos sorait hallhattuk. A következőkben az ünneplő közönség tiszteletadása jeléül állva fogadta a Jászkun indulóra bevonuló kapitányokat illetve a Szabad Jászok és a Szabad Nagykunok lobogóit, valamint a redemptiós zászlót. Szeretettel köszöntöm Önöket itthon a Megyeházán, mert őseink jussán Önök nem vendégek, otthon vannak köszöntötte a megjelenteket Kovács Sándor. Felemelő érzés köszönteni Önöket, jászokat és kunokat. Az országgyűlés megemlékezett őseink tetteiről, döntésével minden magyar számára emléknappá nyilvánította május 6-át, a jászkun önmegváltás ünnepét. Nyolcszáz éve ez a két nép úgy döntött, életét összeköti a magyarsággal. A jászok és kunok a nemzet legkiválóbb részei lettek. Megálltuk a helyünket csatákban, forradalomban. Ahol a szabadságért kellett vívni, a jászkunok elsőként álltak harcba. Részt vettünk az ország építésében, megőriztük földünket, csodát műveltünk vele. Kultúráink különbözőek, de sorsunk azonos. Különbözőek vagyunk vallásban, szokásban, mentalitásban, de a történelem egy múltat és egy jövőt adott nekünk. Feladatunk, Kegyeleti hirdetések feladása a város lapjába: Az újság szerkesztőségében nyitvatartási időben. Emlékezés Baranyi Ferenc halálának 6. évfordulójára Hirtelen halálod megtörte a szívünket, örökké őrizzük drága emlékedet. Kegyetlen a sors, hamar elvitt tőlünk, de szíved emléke itt maradt közöttünk. Örök az arcod, nem száll el a szavad, minden mosolyod a lelkünkben marad. Szerető családod hozott a bemutatóra, a Jász Múzeum a kiadványai mellett sajtkóstolóval várta a látogatókat. A kiskunok és a nagykunok szintén bemutatkoztak. Kisújszállásról, Túrkevéről népművészetével, gasztronómiai és kulturális termékeikkel érkeztek kiállítók. A hungarikummá emelt karcagi birkapörköltből, mely a helyszínen Megyei tisztelgés a redemptusok előtt hogy méltóak legyünk őseinkhez, megőrizzük hagyományainkat. Kívánok nekünk még legalább nyolcszáz évet! Sok érzés, gondolat fogalmazódik meg az ünnep kapcsán szólt Fazekas Sándor köszöntőjében. Hosszú utat jártak be nemzeteink a Radnai-hágótól ez idáig gazdasági és kulturális téren. Őseink merészek voltak, amikor hazát választottak maguknak. Mindig volt bennünk egy megújulási készség, nyakasság, mely segített megőrizni identitásunkat a mindig változó Európában. Gazdasági hátterünket, újabb tatalommal megtöltött hagyományainkat a megszállások, kirajzások, társadalmi rendszerekben történő változások mellett is megtartottuk. A globalizáció hatásai ellenére is erősek a közösségi érzéseink. Továbbra is távlatot és perspektívát kell adni a hármas kerület közel ötven településén élőknek, hogy hittel és akarattal a kedvezőtlen helyzeteken is fordítani tudjanak. Akaratból nincs hiány, erre tudunk támaszkodni, s amennyiben megtaláljuk a kapcsolódási pontokat sikerülni fog hangsúlyozta a miniszter. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezen a jeles alkalmon szólhatok fogalmazott Szabó Tamás. Néhány gondolat erejéig szeretnék adózni az országgyűlés munkájához, melynek eredményeképp a Jászkun Emléknapot ajándékként megkaptuk. A folyamatok összefüggést mutatnak a régi és az új parlament munkája között, mely jelképezi, hogy továbbra is számolnak velünk, és remélni engedi, hogy az új parlament alkotómunkájában is részt vehetünk. A polgármester elmondta, Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik Kocsis István ( ) temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, s köszönet a sok virágért. Nem ezt akartam, nem így akartam, szerettem volna még élni, de a halál könyörtelen volt, el kell menni. Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, emlékem így örökké áldás lesz rajtatok. Gyászoló család és hozzátartozók hatalmas kondérokban rotyogott, kóstolni is lehetett. A rendezvény érdekes színfoltjaként jelentkezett a Magyar Értékek vándortérkép. A Magyarországot ábrázoló óriási vászonra minden látogató rányomhatta ujjlenyomatát Jász-Nagykun-Szolnok megye ábrájára, ezzel csatlakozva az értékőrző programsorozathoz. hogy a Mária Terézia aláírásával szentesített redemptiós diploma másolatot minden országgyűlési képviselőnek átadták vagy a közeljövőben átadják. A következőkben Szabó Tamás felolvasta a jászkunok nemzeti emléknapját megalapozó tényeket nemzetségeink történetéről, a méltó ünnepet kivívó őseink példaértékű tetteiről. Végül köszönetét fejezte ki valamennyi jász és kun polgár nevében a döntés előkészítésében és a döntésben résztvevők munkájáért. Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója Jászkun Autonómia című előadásában mutatta be a két keleti kultúrájú, bátor lovas nép történetét, mentalitását, életét a Duna-Tisza közé érkezésétől napjainkig. Bemutatta a szabadságától megfosztott nemzetek küzdelmét, összefogásában rejlő erejét, majd az Európában egyedülálló önmegváltás krónikáját. Az igazgatóasszony hangsúlyozta, hogy erős kettős identitástudatunk ma is szívünkben, lelkünkben él, mely megnyilvánul a reneszánszát élő hagyományőrzésben, viseletkultúrában, az új lendületet vett kapitányi rendben, a jász világtalálkozók létrehozásában. A műsor további részében a Jászság Népi Együttes utánpótlás csoportja az Árendás ifjúsági együttes táncosai léptek a közönség elé Nyárád menti és gyimesi táncokkal, valamint a kisújszállási Nagykun táncegyüttes túrkevei és karcagi koreográfiákat mutatott be. A táncokhoz a muzsikát a Zagyva Banda szolgáltatta. Az ünnepség a Megyeháza Jász és Nagykun termeiben állófogadással ért véget. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett Férjem, Édesapánk, Nagyapánk, Rózsavölgyi András ( ) temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család

3 Visszatekintő 3. oldal Megemlékezés dr. Czettler Jenőről Kétszeres alkalomból jelent meg a Jászok Egyesülete május 6-án a fővárosi Andrássy út előtt. Bognár Mária Az egyik ok, hogy elhelyezze koszorúját az egyesület elődjét 1920-ban létrehozó dr. Czettler Jenő akadémikus egykori lakóházán. Az alapítót koholt vádak alapján az ÁVH 1950-ben letartóztatta, és a közeli hírhedt bázisára, az Andrássy út 60-ba hurcolta.12 év börtönbüntetést kellett volna letöltenie, de már ban meghalt a váci rabkórházban. A rá való emlékezést ugyanakkor nem véletlenül tette a Jászok Egyesülete május 6-ra: 1745-ben ugyanis ezen a napon írta alá Mária Terézia a redemptionális diplomát, ami a jászok és a kunok ősi szabadságának a visszaváltásáról szólt. Ifjaink ünnepe Az 1745-ben történt jászkun önmegváltás, a Redemptio tiszteletére május 6-án Jászberény általános iskolásai számos ismeretterjesztő programon és hagyományőrző játékon vehettek részt a Magyar Országgyűlés által országos emléknappá nyilvánított ünnep keretében. A Lehel Film-Színházban az Oszét táncok és az Egy tőről gyimesfelsőloki és jászberényi két diák egy napjáról szóló filmek mellett Farkas Kristóf Vince történész, muzeológus Oszét utazásának élménybeszámolóját hallhatták a gyerekek. A délelőtt folyamán a Váltsuk vissza a Jászkunságot! honismereti vetélkedőn Jászberény hat helyszínén a menetlevelükkel útra kelt diákok aranyforintokért adtak számot korábbi és a helyszínen megszerzett ismereteikről. Ezzel egy időben az Ifjúsági Dr. Dobos László ügyvivő kiemelte még, hogy ezt a napot a magyar országgyűlés ez év februárjában jászkun emléknappá nyilvánította. Ez azért történt, hogy a jászkunok egyedülálló történelmi tette, ahogy régi szabadságukat helyreállították, például szolgáljon az egész nemzetnek. A Redemptio évfordulóját nemcsak Budapesten ünnepelték, de idén nagy ünnepség volt Jászberényben és Jászárokszálláson is. Dr. Dobos László szeretettel köszöntött minden megjelentet, és megköszönte Tóth Péternek, hogy a gödöllői Deflux Fotográfiai Stúdió nevében a jászok ügyét nagy szenvedéllyel felkarolta. A megemlékezést a régi magyar himnusz, a Boldogasszony Anyánk közös eléneklése zárta. Redemptus Virtus vetélkedő résztvevőitől volt hangos a Margit-sziget. A népi játékok ügyességi versenyén a felső tagozatos általános iskolai tanulók öt fős csapatokban mérhették össze erejüket. A tízféle előre kiépített pályán többek közt hordógörgetés, kötött szemmel, a csapattársak koordinálására hagyatkozva tojásgyűjtés is szerepelt. A különféle próbákon csapatok ügyességét és gyorsaságát pontozták. Redemptiós szentmise A redemptiós emléknap délután három órakor, a Nagyboldogasszony Főtemplomban kezdődő szentmiséjén a Szentírásból felolvasott Mező István református lelkész, a misét Szántó József főesperes celebrálta. Szarvas Melinda Ma az első alkalom, hogy a Magyar Országgyűlés ez évi határozatával történelmi emléknappá nyilvánított május hatodikát jászok és kunok közösen ünneplik. Közösen ünnepeljük ezt a dátumot, Mária Terézia magyar királynő nevével jelzett, jászok, kunok életét meghatározó Redemptio eseményét, elzálogosított területeik pénzért megváltását, elvesztett szabadságuk visszanyerését. mondta el a főesperes. Prédikációjában május 6-a örömünnepét, a jászok és kunok a földi boldogulás és jobb élet reményében vállalt hatalmas áldozatát hirdette. Érdemes elgondolkodni és feltenni magunkban a kérdést, hogy a XXI. században élő ember képes-e akkora áldozatvállalásra, mint jászkun őseink. Vajon mit tennénk akkor, ha egy rendelet most lehetővé tenné történelmi hazánk 2/3-nak más népek által uralt területeit visszavásárolni? Adjuk meg rá a választ, hiszen az ünneplés akkor magasztos, ha elindít bennünk egy belső lelki folyamatot. Most, ünneplő lélekkel a 269 évvel későbbi utódok emlékezünk a Redemptiora. Hálás szívvel fejezzük ki köszönetünket a történelem urának, a Mi Urunk Jézus Krisztusnak, hogy ilyen nagyszerű elődeink voltak. Emlékezetbe idézte, hogy a jászok még egyszer bizonyítottak a történelemben. Az 1956-ban földre hullott jászok Főtemplomának tornyát nem hagyták ott. Újból elkészítették és helyreállították azt, hirdetve és jelezve a jászok és kunok élni akarásának üzenetét. Hangsúlyozta, hogy a történelem eseményeit, az emberi élet minden Koszorúzás az emlékműnél A jászkun önmegváltás emléknapjának késő délutánján a Jász emlékmű előtt rótták le tiszteletüket az utódok, hogy koszorúik elhelyezésével elismeréssel adózzanak az ősök példamutató összefogása előtt. mozzanatát az örökatyának szentlelke által titokzatosan fogantatott, a Boldogságos Szűz Mária révén testet öltött és világra született fiú, Jézus Krisztus világ megváltásának távlatában szemléljük. Ő az örök minta, akihez igazodni érdemes. A Krisztusban való hit a forrása a jászkun ősök élni akarásának, hatalmas áldozatvállalásának. Az Úristenhez emeljük szívünket, hozzá kell kötni életünket elszakíthatatlanul. Szeresd Istent teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből, embertársaidat pedig úgy, mint önmagadat. hallhattuk a legfőbb parancsolatot Szántó atyától. Krónika dalban, táncban, prózában A jász és a kun hagyományokat elevenítette fel tánccal, muzsikával, prózával a redemptio emléknapját megkoronázó gálaműsor, melyre kedd este a Lehel Film-Színház nagytermében került sor. i. a. A szobor talapzatát koszorúikkal díszítették a Jászság valamennyi településének polgármesterei, Karcag, Lajosmizse, Kunszentmárton, Jászkarajenő küldöttei, a Nagykun Szövetség és a Kiskun Szövetség vezetői, a Jászsági Hagyományőrző Egyesület, a Városvédő és Szépítő Egyesület, a Magyar Világszövetsége, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal képviselői. Az ünnepi műsorban akusztikus koncerttel közreműködött a Jászmagyarok Együttes. (Fotó: Bugyi Gábor) A három, történelmileg hasonló sorsú népcsoport népzenei, néptáncos valamint viseletkultúrájából kaptunk ízelítőt a Jászság Népi Együttes és utánpótlás csoportjaik, a Jásztánc Alapítvány, a Nagykun Táncegyüttes és a Kecskemét Táncegyüttes produkcióin keresztül. A muzsikát a Zagyva Banda szolgáltatta. A műsort Berecz András mesemondó ízes humorú anekdotái, népi énekei színesítették. A színvonalas összeállítást Gál-Dobos Beáta szerkesztette. A gála színpadi nyitóképében a színpadon megjelenő élő fotóként pózoló előadókon láthattuk a kényes kunok, a fényes nagykunok és a büszke jászok korabeli ruházatát. A jászsági redemptus család nagyünneplőben, a nagykunsági pásztor szűrben, a kiskun ifjú pár polgári ruházatban idézte fel az ezerhétszázas évek hangulatát. A néptáncosok a hármas kerület tradicionális táncait, a verbunkost, az oláhost és eszközös táncainkat, a botos és a seprűtáncot mutatták meg az ünneplőknek. A Barkóca és Galagonya egyesített gyermekcsoportja jászsági gyermekjátékokkal szórakoztatta a közönséget. A vendégektől többek között Karcagról, Túrkevéről gyűjtött tánckincset láthattunk. Kovács Zoltánné Lajos Krisztina jászsági népdalcsokorban mutatta meg hagyományaink szépségét, sokszínűségét. A kunhegyesi táncos tréfafa unokája, Berecz András Kossuth díjas előadóművész, Szegen csengő című cd-jéről hozott a Nagykunságban gyűjtött népdalokat, felnőttekhez szóló pajzán meséket. A fájin kunsági gyerek Jólbeteszi Gyuszi és a kegyelmes Mária Terézia kacagtató anekdotája vagy a nagyivó legény története a huncut kun mentalitást idézte csakúgy, mint az előadótól elhangzó nóták. A műsor fináléjában a három néptánc- együttes táncosai Berecz András dalára ropták. Jászok, kiskunok, nagykunok együtt, szövetségben ismét nagyszerűt alkottak, mint történelmük során már annyiszor. Klapka György Szakközép- és Szakiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola OM azonosító: Jászberény, Hatvani u. 2. Tel./Fax: 57/ ; Iskolánk a 2014/2015. tanévben, korlátozott létszámban, a következő képzésekre várja még a jelentkezőket: Szakiskola 11. évfolyam: Szakközépiskola 9. évfolyam: mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító, fodrász, pék-cukrász autószerelő, autóelektronikai műszerész, fodrász, kozmetikus, kereskedő, logisztikai ügyintéző, vendéglős Felvételi követelmények, bővebb információ a 06-20/ és a 57/ telefonszámon, az címen, illetve személyesen, az iskolában kérhető. A Jászság vezető hírportálja JÁSZÁROKSZÁLLÁSI MULTINACIONÁLIS VÁLLALAT MEGBÍZHATÓ MUNKAVÁLLALÓK JELENTKEZÉSÉT VÁRJA GYÁRTÓSORI ÖSSZESZERELŐ MUNKÁRA. Feltétel: 8 általános iskolai végzettség; jó látás; kiváló kézügyesség; 3 műszak vállalása. Amit kínálunk: bejelentett, hosszú távú munka; étkezési jegy; prémiumok. Ingyenes buszjáratok indulnak az alábbi településekről: Jászágó, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászberény, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Pusztamonostor. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Jelentkezés: 30/

4 4. oldal Mozaik / Otthon Díjátadó Székely Mihály emlékére Jubileumi Jász bál Ezután néhány gondolat erejéig a 113 éve született világhírű operaklasszist méltatta ünnepi beszédében. Ahogy most beléptem az iskola kapuján, első dolgom volt, hogy megnézzem Székely Mihály grandiózus fotóját, akinek zenei szellemisége átjárja az épületet. Eszembe jutott az énekterem Székely gyönyörű jelmezeivel, melyet annyiszor megcsodáltunk az évek folyamán. Felidéződnek emlékeimben az énekórák, a végtelennek tűnő próbák, melynek során megtanultam nem elég megelégedni a jóval, a lehető legjobbra, legtökéletesebbre kell törekedni. Míg a hangtechnika segítségével megidézett Székely Mihály páratlan hangja zengett az ünneplők felé, addig Nagy András, Szatmári Antalné, Kovács Béláné és Pesti Péter elhelyezték az emlékezés koszorúit az iskola homlokzatán. Az énekes halálát követően özvegye alapítványt hozott létre, mely lehetővé teszi, hogy az iskola legméltóbb végzős diákjait jutalmazza az intézmény a Székely Mihály-díj odaítélésével ismertette az igazgatónő, majd átadta a szót Bús Linda osztályfőnöknek, hogy bemutassa az idei év díjazottait. Az osztályfőnök ismertetése szerint a es tanévben az iskola diákközössége és tantestülete két tanulót tartott érdemesnek a Székely Mihálydíj elnyerésére, akik mindketten a 8. z osztály tanulói. Konkoly Korina és Rádli Gréta már az alsó tagozaton bizonyították kimagasló tanulmányi eredményeikkel, példamutató magatartásukkal, hogy biztosan lehet rájuk számítani tanulmányi versenyeken, iskolai rendezvényeken. Mindketten részt vettek természettudományos versenyeken, történelmi vetélkedőkön. Munkájukkal támogatták az iskolában folyó Commenius projeketek sikeres lebonyolítását, segítettek a tolmácsolásban. Tantárgyi megmérettetésekben is a tudásuk legjavát adták. Korina már alsósként a Palotásy János Zeneiskola növendéke lett, furulyázni tanult. Angol, fizika, matematika, szép kiejtés tanulmányi versenyen is kamatoztatta tudását. Aktív résztvevője volt sportvetélkedőknek, tagja volt az iskola focicsapatának. Gréta a Dance Fitness SE sikeres tagja, diákolimpián kilencszer állhatott a dobogó legfelső fokán. Sportos lányként képviselte az iskolát atlétika, foci, aerobik versenyeken. Tavaly a Nagy vagy című televíziós vetélkedőben csapattagként szerepelt. A városi és iskolai egészségnapok tornáját többször vezette. A Comenius programban külföldön is képviselhette iskolánkat. Kimagasló szervezőképességével, barátságosságával kivívta tanárai és társai bizalmát. Egyre jobban látnak bennünket Bús Linda örömmel tájékoztatta a megjelenteket, hogy mindkét tanuló az első helyen megjelölt Lehel Vezér Gimnázium nyelvi tagozatos osztályában folytathatja tanulmányait. Büszkén mondhatom, a Székely Mihály díjat két olyan tanuló veszi át ma, akik méltóak a díj elnyerésére. Két újabb tehetség nevével bővül a dicsőség tábla, amelyen 1968 óta olyan tanulók fényképei találhatók, akikre igazán büszkék vagyunk. Szívből gratulálok és további sok sikert kívánok! fogalmazott a lányok osztályfőnöke. Szatmári Antalné a Humán Erőforrás Bizottság elnöke átadta az emlékplakettet és az azzal járó pénzjutalmat a díjazottaknak, majd a lányok köszönetet mondtak szüleiknek, pedagógusaiknak és társaiknak az elmúlt évek során nyújtott támogatásért, szeretetért. Az ünnepség záróakkordjaként sor került a délelőtti zenei vetélkedő eredményhirdetésére, majd az iskola néptánccsoportjának bemutatóját tekinthette meg a közönség. Jól megvolt így együtt a két viselet, és különben is zajlottak az események. Szerencsére nem pörögtek, senki nem izgult egy-két félórás csúszásért. Ide jöttünk, nem siettünk sehova. Program pedig volt. A fogadás, elhelyezkedés, a települések vezetőinek felvonulása után a két műsorvezető, Cserháti Ágnes és Zsámboki Zsolt a bál díszvendégeit köszöntötte. Roppant kedves dolog, hogy ők, Csomor Csilla színésznő és Szabó Krisztina énekművész művészi élménnyel ajándékozták meg a résztvevőket. Déryné naplója elevenedett meg, és többek között a Pillangókisasszony áriájától az Ave Mariáig több énekszám. Nagyon szimpatikus, hogy a műsorvezetőknek és a művészeknek is van kötődése a településhez. Valahogy semmi sem volt véletlen ezen az estén, amelynek elemeit a Vídia zenekar zenéje hidalta át. Különösen a két női énekesük aranyat hord a torkában. A bál valljuk be, inkább a nőkről szól nagyobbrészt. A ruhákban sem versenyezhetünk velük (szerencsére?), és szépségben sem: jól látszott ez a bálkirálynő-választáson. A zsűri talán kissé meg is illetődött az ifjúság ilyen népes megjelenésén, de azért döntött, a gyönyörű Taczmanné Kovács Éva pedig húzta magával bálhercegnek a párját. Az nem meglepő, hogy a Borostyán Társastánc Klub nyitótánca elementáris volt. Az már inkább kellemes tapasztalat, hogy mennyien táncolnak jól. Itt nem Szűcs Gáborról és párjáról van szó még mindig, őket azért kell megemlíteni, mert azt a könnyed suhanást, pörgést, cifrázást és ugyanakkor magától értetődő természetességet, amit a tömegben önfeledten maguknak táncoltak, előadhatnák versenyen. Nyernének vele ebben a műfajban is. Inkább nem is emelek ki senkit a tucatnyi kiváló táncosból, csak Kuti Mihályt és párját, akik alighanem versenytáncosok lehettek. Igen, ez minden más programelem mellett és ellenére táncos bál volt. Nagy placcal, sok táncossal. Ezt szakította meg műsor és tombola és pihegő beszélgetések meg a vacsora. Az utóbbi ebben a szenvedélyes forgatagban inkább csak korrekt volt. De ez már annyira az egyéni ízlés körébe tartozik, hogy le is maradhatna a cikk végéről, ha nem lenne ennek az emlékezetes estének a krónikája eme szeplőcske nélkül túlzottan lelkesedő. Aki ott volt, igazolhatja, hogy okkal. Biztonságosabbá vált a gyalogos átkelés A kamerák látószöge 25 és 85 fok között állítható. Ulaki Róbert és az Aspex Consulting Kft. több munkatársa a kamerák szerelését végzi majd, ahogy ezúttal, a bemutató kedvéért is. Szerinte még májusban elkezdődhet a tesztüzem. A 11 fix, digitális zoommal ellátott és a két távvezérelhető optikai zoommos kamera mellett a közterület-felügyelet Déryné utcai épületében ezekben a napokban alakítják ki a modern operátori helyiséget két munkaállomással és rögzítő rendszerrel, amely 64 kamerát tud kezelni. Ezután kezdődhet majd meg a korábban telepített kamerák optikájának a cseréje és integrálása az új rendszerbe. Így várhatóan húsz kamera képét látják majd a Közterület-felügyelet emberei. Ugyanezeket a képeket és az öt rendszámfelismerő kamera képét pedig csak a rendőrség látja. A rendszer utóbbi kamerákat is be tudja sorolni térfigyelő kamerának is. Valamennyi kamera távolról kezelhető, nyolcféle analitikai szerint programozható kisebb-nagyobb területre, akár parkolósáv, vagy köztéri szobor őrzésére, jelezve azonnal utóbbi hiányát. Egyirányú utca figyelése is rábízható a rendszerre, amely ilyen esetben is jelzi, ha valaki fordítva hajt be, és erről felvételt is készít. A kamerák 18 millióba kerültek. A fejlsztés a figyelőközponttal és más szükséges körítéssel együtt is, belefért a testület által megszavazott 20 millió forintba. A program szakmai felelőse a Ferencvári Csaba által vezetett bizottság. Közlekedésbiztonsági szempontból másik fontos akciója a társaságnak a kátyúvadász program, mely igyekszik segíteni az utak helyreállítását. A rossz minőségű utak, kerékpárutak lefényképezésével, majd a fotó beküldésével lehet csatlakozni a projekthez. A tájékoztatót követően a Belvárosi iskola osztálynyi tanulója a polgármester és a biztosító társaság képviselőinek kíséretében átsétáltak a biztonsági sávval megerősített gyalogátkelőhelyen. Végezetül mindenki ajándékot kapott. Szabó Tamás egy kátyúmérő eszközt, míg a gyerekek egy-egy kabalafigurát vihettek haza emlékül. Áprilisi anyakönyvi hírek 11 jászberényi kisbaba született a Szent Erzsébet Kórházban. Közülük Csányi Ádám, Horti Hunor, Szántó Attila, Vas Bence, Sós Dorka, Benus Dominik, Sólyom Ádám, Petró Hanna, Bazsó Alexandra és Balogh Emma édesanyja járult hozzá gyermeke nevének megjelentetéséhez. 11 házasságkötés történt. Április 12-én Vakos János és Bóna Beatrix, április 26-án Tóth László és Berkó Vivien; Bodócs István és Zalai Viktória kötött házasságot. ABLAK FÓLIÁZÁS + Betörésvédelmi és biztonsági + Betekintésgátló + Hővisszaverő és fényszűrű + 3M ablakfóliák telepítése garanciával Nagy László Tel: 56/ este, 20/ Jászberény, Lehel vezér tér Tel.: 0657/ , 0630/ Egyes termékek végkiárusítása AKÁR 50% ENGEDMÉNNYEL Az akció május 31-ig vagy a készlet erejéig érvényes. 31 helyi lakos halálesetét anyakönyveztük. Ráczné Szilágyi Mária 80 évesen, Szarvas Béláné Pócz Terézia 90 évesen, Mile Károly 75 évesen és Mező István 75 évesen hunyt el.

5 Fejlesztés / Otthon 5. oldal A volt Jászkürt fogadó tömbrehabilitációja Volt Jászkürt fogadó tömbrehabilitációja Új térkapcsolatok kialakítása Új térkapcsolatok kialakítása Jó pár évvel ezelőtt felújításra került a volt Jászkürt fogadó, a város legrégebbi polgári műemléke. A környezete, az itt található épülettömb azonban a város főtérének a szomszédságában a városhoz méltatlan állapotot mutatott. Képeinken: a volt bútorbolt udvara 2013 őszén a bontás előtt és bontás közben (balra); a rendezvényudvar látványterve, látványterv a volt malom felől és a lépcsősor látványterve (jobbra) Jászberény, Kertész u. 1. T.: 0630/ / Nyitvatartás: h-p szo-v Automata öntözőrendszer tervezése, telepítése. Ezen áldatlan és méltatlan állapotok megszüntetése és a terület megújítása érdekében egy többéves, kisebb-nagyobb lépések sorozatából álló programot indítottunk el. Egyetlen cél lebegett a szemünk előtt: a tömb teljes rehabilitációja, a majdani főtér teljes átépítéséhez és az úgynevezett kulturális tömbhöz illeszkedő, azt összekötő új térkapcsolatok létrehozása. Ingatlancserével sikerült a korábbi tűzoltólaktanyát, a volt bútorboltot megszereznie az önkormányzatnak. Kiürítettük a korábbi a bérleményeket, lakásokat, megszűnt a volt BerényKom telephelye a tömbben. Utoljára a volt óvoda költözött ki az új óvodacentrum elkészültével. A tömb rossz állapotú épületeinek a bontása 2013 év végén megtörtént. A terveket ugyanaz a fiatal tervezőkből álló iroda készítette, akiknek a nevéhez a városban a Promenád, a Fürdő utcai park és a Zagyva-sétány is fűződik. A tervezők a volt Jászkürt fogadó és a Bútorbolt közötti területre zárható rendezvény udvart és parkot képzeltek el, a szintkülönbséget pedig lépcső sorral oldották meg. Az udvar és park valamint a Szövetkezet úti társasházak közé eső területre pedig egy 38 férőhelyes parkoló tervei készültek el a főtér, a mozi és a piac parkolási gondjait enyhítendő a házak közelében zöldsávval és fasorral. Az egész tervről elmondható, hogy új térkapcsolatokat hoz létre, és jelentősen nő a beruházás eredményeként a zöldfelület. A tömb felét elfoglaló rendezvényudvar még az idén ősszel elkészül, míg a parkoló a második ütemben készülhet el, előreláthatólag 2015 őszén. A beruházással hamarosan egy újabb rendezett, esztétikus, a városhoz méltó közterülettel és rendezvényterülettel gazdagodik a lépésről- épésre megújuló Jászberény. E L A D Ó LAKÁSOK Szent L. u. 20. IV m2 felújított Sándor u. 5. kertes, sorházi 80 m2 épülő Electrolux mellett 100 m2 Sármány u m2 Kertépítés, kerti tavak és tartozékai. Örökzöldek, díszfák, cserjék nagy választékban JÁSZBERÉNY, SZELEI ÚT 9407 HRSZ / / / SZOLGÁLTATÁSAINK: - Teljeskörű építőipari kivitelezés - Építési és bontási hulladék befogadás (beton, aszfalt, tégla, cserép, fahulladék) - Újrahasznosítás: darálás, osztályozás - A keletkezett darált anyag értékesítése - Konténeres sittszállítás - Gépi földmunka - Nehézgép szállítás 1-24 t-ig TAVASZI AKCIÓ május végéig! A lakosságtól díjmentesen átvesszük a vasmentes betontörmeléket. sorházi lakás CEMENT DISZKONT JÁSZBERÉNYBEN! CEMENT: ÁLTALÁNOS, SAVÁLLÓ, SIRKÖVES, IMPORT RAPID VÁCI CEMENT FT /MÁZSA (29,9 FT/KG)-TÓL (RAKLAPOS TÉTEL) Leier 30, 38-as tégla akciós áron! ZSALUKÖVEK,TÉRKÖVEK, 30NF TÉGLA 219FT/DB KERTI SZEGÉLYKŐ (1m 20cm 5 cm) 499 Ft/db OSB 6-18-as méretig óriási készletről OSB Ft/tábla (2,5 m 1,25 m 0,08 m) Üveggyapot 10/5 199,9 Ft/m2 Tüzifa, szén megrendelhető Akciós gipszkarton 1199 Ft/tábla 499,6 Ft/m2 Hirdessen a város lapjában! Jb, Fürdő utca / Szobafestést, mázolást, homlokzati szigetelést, burkolást, nyílászáró cserét, -beépítést vállalunk! Faragó Róbert EV /

6 6. oldal Múltidéző Jászberény ismeretlen története Szemelvények a kötetből Jól éreztük Pethő Lászlóval, hogy meg kell becsülni a jó időt. Hétfőn szikrázó napsütésben a Bercsényi utcai kertjükben beszélgettünk a Jászberény története a kezdetektől a reformkorig című frissen megjelent tanulmánykötetről. Bogáncs a jelzőkutyus helyeslően bólogatott, hogy a napra húztuk az asztalt, de még az állandó fenyőlakó rigó is megnézett bennünket kíváncsiságból, nem félelemből, mielőtt rejtett fészkébe vitte a zsákmányt. Ideális hely a szerkesztői munkára. Halász Lajos Ez a kötet is itt készült esetleg? Ideális hely töprengeni a példányszámon, a PR legjobb módozatain. Szeretek itt olvasgatni, készülődni, de most a munka dandárja a késő ősztől húsvétig zajlott, így a dolgozószoba volt a szerkesztés helyszíne. A példányszám sokat foglalkoztatott, hiszen a város története iránt mélyebben érdeklődő közönségnek szántuk a három részesre tervezett munka első kötetét is. Végül a magasnak számító nyolcszáz példány mellett döntöttünk, hogy a helyieken és az elszármazottakon kívül az érdeklődő könyvtáraknak is jusson. Mindenesetre a könyvtár terme szűknek bizonyult, az érdeklődők a folyosón is ültek, sőt álltak. Ez ünnepi pillanat, amit meg kell becsülni, de ebből messzemenő következtetést nem szabad levonni. Arra számítottunk, hogy ez nem tömegigényt kielégítő bestseller, ezért tartós PR tevékenységre készültünk fel a hagyományos eszközök mellett felhasználva az internetes kommunikáció, a facebook, sőt a honlapom felületeit is. Mai eszközök a múltunk megismertetéséért? Kiváló ötlet. Bevezetésül mondjon egy olyan fontos dolgot, ami nem derül ki ebből a kötetből. Ez a kötet a kezdetektől a reformkorig dolgozza fel Jászberény történetét. Sok új elemet, kutatási eredményt tartalmaz, eddig homályban lévő, vagy ismeretlen részt mutat fel, de a kérdésre válaszolva, például azt pontosan nem csak ebből a kötetből, de eljövendő újabb kutatásokból sem fogjuk megtudni, hogy mióta létezik Jászberény. Van adatunk arról, hogy 1412-ben létezett Berényszállás, és azt is bizonyítja a kötet, hogy előbb voltak itt a magyarok, mint a jászok, őelőttük meg az avarok és a szarmaták. Tízezer évre visszamenőleg vannak régészeti adataink, arra, hogy a Zagyva miatt kedvelt tartózkodási hely lehetett ez a terület. Ha a pontosságnál tartunk, feltűnő, hogy nincsenek a tanulmányokban lábjegyzetek. Tudatosan döntöttünk több történeti munka tapasztalatait és gyakorlatát alkalmazva, hogy az olvasmányosság érdekében a szakirodalmat fejezetenként csoportosítva a kötet végén közöljük. Ez tehát nem engedmény az alaposságból és a tudományosságból. Aki utána akar menni egy-egy tanulmánynak, megtalálja a felhasznált szakirodalmat. Sőt, elektronikus elérhetőséget is feltüntettünk. Kellemes meglepetés, hogy Déryné háromkötetes naplója is elérhető a kötet elektronikus utalása segítségével. Ennek érdekes története van. Kassa Európa kulturális fővárosa volt, és abban a projektben a náluk tíz évig ünnepelt díva előtti tiszteletből tették elérhetővé a köteteket a világhálón. Náluk jelentőset alkotott a Berényből elszármazott színésznő. Ha Déryné korabeli leírásait méltatjuk, megjegyzendő, hogy számunkra ennél is jelentősebb, pontosabb és szakszerűbb Bartsik Mártonnak, a város egykori főjegyzőjének a Tudományos Gyűjteményben 1827-ben megjelent leírása a városról. Olyan fontos, hogy ezt jelöltük meg korszakhatárnak. Nagyon nagy időszakot ívelnek át a kötet tanulmányai. Mi lehet a következő korszakhatár? Ez koncepció kérdése. Szülővárosom, Sátoraljaújhely egyetlen kötetben próbálta meg feldolgozni a város történetét. Mi eleve három kötetben gondolkodtunk. Nagy idősávot fog át a kötet, de így gondoltuk arányosnak. A következő kötet száz évet foglal majd össze, és a város történetében jelentős tanítóképző épületének átadása lesz az újabb korszakhatár. Érdekes, hogy sokkal több dokumentum áll ugyan rendelkezésünkre, mégis igen nagy munka vár ránk, hiszen egy kevésbé tanulmányozott, illetve feldolgozott időszakkal szembesülünk. Térjünk is vissza az első kötethez. Udvariasabb és előrevivőbb kérdés, hogy milyen kérdéseket old meg ez a munka? Néhány elemet emelek ki. Például világos választ ad a kötet a mezőváros-parasztváros dilemmára. Még ma is van egy olyan hiedelem, hogy Jászberény csak a legújabb évtizedekben, a gyárak megjelenésével kezdett iparosodni. Tanulmányaink meggyőzően bizonyítják, hogy már a XVI-XVII. században jelentős kézművesség és iparosság dolgozott itt. Sikeres vállalkozók voltak a török időkben a tőzsérek, akik a hajdúkhoz hasonlóan egész Bécsig hajtották marháikat és juhaikat, megalapozva azt a még ma is jól ismert mondást, hogy Magyarország Európa éléskamrája. Másik tanulmányunk a Nagyboldogasszony templom kriptájának titkát lebbenti fel, bizonyítva, hogy a XVIII. század közepe vége felé már erős polgárság jelenlétére utal a temetkezési kultúra, a halotti ruházat. Ugyancsak a városiasodásra utal a kultúra fejlődése. Eddig kevéssé tudtuk, hogy tudós tanárok éltek és működtek a városban. Ők nem azért voltak tudós tanárok, mert diplomáztak, hanem a tényleges tudományos tevékenységük miatt, amit számos területen fejtettek ki a történetírástól kezdve a nyelvújításon át a Tudományos Gyűjteményben való rendszeres publikálásig. Bedekovich Lőrinc fentmaradt munkái, rajzai például a szárazmalmokról azt bizonyítják, hogy nemcsak a humán, de az ipari kultúra is magas szinten volt jelen a városban. A kötet a redemptio ünnepére időzítve jelent meg. Mennyire volt Jászberény független a vizsgált történelmi időszakban? Jászberénynek mindig is volt bizonyos relatív önállósága. A török időkben is, amikor adózott ezért a töröknek és a királynak is. Ez az önállóság attól is függött, hogy mennyit engedtek a felsőbb hatalmak, nota bene egyszer el is adták a jászokat, hiszen épp ezért kellett az önmegváltás, a redemptio. Az is számított, hogy a mindenkori helyi elöljárók, a főbírók, jegyzők, illetve a helyi magisztrátus, szenátus, nemes Jászberény városa képviselői mikor mi volt az elnevezés, mennyire voltak karakteresek, hova húztak, hogyan helyezkedtek. Nem véletlenül örökítettük meg a nevüket a kötetben. Szemezgetünk a kötetből csupán, de Jászberény történetéből nem maradhat ki a Lehel kürtje. Selmeczi László korábbi kutatásaihoz képest a kötetben több érdekesség található ebben a témakörben is. Nem tudtuk eddig, hogy mostanság igen élénk az érdeklődés amerikai tudósok körében a Lehel kürtje és története iránt. Olyannyira, hogy napjaink legtöbbször hivatkozott tanulmányai között vannak az írásaik. Ez olyan ismeret, amit Jászberény városimidzsének alakítására, növelésére is fel lehetne használni a világban. Akinek eddig nem keltettük fel az érdeklődést, már nem is fogjuk. Ellenben a következő két kötet szerkesztési izgalmaiból említsen néhányat. Az egyik csomópont a városfejlődés, amely megindult, aztán megtorpant, újra lábrakapott. Vajon miért, mi az oka? Aztán mikor a Hármas Kerület státusza odalett, sokan úgy gondolták, vége a világnak. Pedig korábban nem látott fejlődés indul el a zsidóság betelepülésével, élénk bankélettel, növekvő számú, lapokat kiadó-szerkesztő, akár drámákat is író értelmiséggel. Mérlegre kell tenni az első világháborút is. Ha még egy kötetet előre ugrunk, érdekes módon az időben közelebb kevesebb dokumentum áll rendelkezésre. Ott majd jobban kell támaszkodni a családi emlékezetre, a meglévő fényképekre, tárgyi emlékekre, mert között nem volt helyi sajtó, és a kutatás szempontjából igen fontos jegyzőkönyvek is hiányosak, vagy nem állnak rendelkezésünkre. Ebben különösen számítunk a város lakóinak segítségére. Csak egy példát mondok: hogyan kerültek ide a kitelepítettek, aki a Lehel hűtőgépgyárat felépítették? Hogy éltek, mi lett velük? Eddig is nagyon sokat köszönhetünk a helyi nyilvánosságnak és az itt élőknek, s ezt a támogatást a jövőben is szeretnénk magunk mögött tudni. Megragadva az alkalmat, hol juthat hozzá a kötethez az érdeklődő közönség? Nagyobb könyvtárakban biztosan lesznek példányok, kereskedelmi forgalomba pedig a helyi könyvesboltban, a városi könyvtárban, illetve az alapítványunk Bercsényi út 47. szám alatti postacímén kerül. Vaskos kötet, de akár levélben is elküldjük az érdeklődőknek. Töröcsik István írja a középkori Berényszállásról: Néhány évtized alatt Berényszállás vitathatatlanul a kialakuló Jászság központja lett. Mivel az az oklevél, amelylyel igazoltnak látszott korai létrejötte, hamisnak bizonyult, vélhető, hogy központi szerepének kialakulása nem ősiségének (előzőleg a legkorábban adatolt jászsági település volt), inkább földrajzi helyzetének köszönhető. Jászberény bármely térképen látható módon csaknem minden irányból jász településekkel szomszédos, hozzá képest mind Apátiszállás, mind Árokszállás, mind Fényszaru egy napi járóföldön belül helyezkedik el, közös ügyekben természetes módon adódó helye bármely fórumnak, akár közigazgatási, akár igazságszolgáltatási tekintetben. Kocsis Gyula: A város a török hódoltság idején Az 1563 júliusa és 1564 márciusa közötti mintegy 8 hónapról fennmaradt jegyzékek szerint a jászsági tőzsérek igen jelentős kereskedelmi tevékenységéről tájékoztatnak. A forrást közreadó és elemző Káldy-Nagy Gyula által öszszesített adatokból is kitűnik, hogy a vizsgálható időszakban a (főleg) jászberényi tőzsérek által hajtott állatok menynyisége alapján a város a szarvasmarhakivitelben a második, ló-kivitelben a harmadik helyen állt országos összehasonlításban. Ebben az időszakban olyan nagy kereskedelmi központokat előzött meg, mint Debrecen, Kecskemét, Szeged. A több mint 2000 szarvasmarhát, 152 lovat és majd 3000 juhot 26 jászberényi, két felsőszentgyörgyi, egy-egy apáti és árokszállási kereskedő hajtotta Vácon át. Bagi Gábor a kocsmákról és a serházakról Korszakunkban a városi kocsmák száma 5-ről 9-re, a mészárszékeké 2-ről 3-ra, a külső kocsmáké 3-ra, a boltoké 5-ről 9-re nőtt. Ezek már régtől a város kezelésében voltak, és a fő bevételt hozták, a jövedelem kétharmadát-háromnegyedét. A kocsmákhoz, csárdákhoz jelentős föld és állattartási lehetőség járt, így 1824-ben a 3 mészárszékhez 1421 h vágómarhajárás, a hajtai fogadóhoz 12 h legelő és 6 h szántó, a pesti úti csárdához 12 h legelő, a lajosi nagy vendégfogadóhoz 12 h szántó és 35 h legelő, a lajosi kis csárdához 12 h legelő, a mizsei csárdához 12 h legelő Jászsági sajátosság, hogy itt (és a jász telepítésű helyeken) jövedelmező serházak is léteztek, melyeket nem csak az idegen katonaság vett igénybe ben Spiller Tóbiás bérelte, majd özvegye, Marhoffer Eleonóra. Az 1780-as években a pesti Luthmansperger Ferenc kezében volt, aki az udvarra ben szivárványos (szivattyús?) kutat csináltatott, majd kávéfőzésre és biliárdasztal állításra is engedélyt kapott. Utóbb Karkovitzer Györgyöt említették, majd Lechner Jánost, akit ben Sipos József követett. Ő azonban rossz sört főzött, mire Krakovitzer János kapta meg. Ugry Bálint a Jászkun Kerületi Székház tervezőjéről és újjálalakítójáról Anton Erhard Martinelli udvari építőmester számos rangos bécsi megbízatás teljesítése után 1727-ben érkezett Magyarországra, hogy vezénylete alatt fejeződjék be a pesti Invalidus-ház, a mai budapesti Városháza építése. A pesti Invalidus-ház építkezéseivel egy időben, minden bizonnyal az Udvari Haditanács megbízásából készítette el 1734-ben a később a Jászkun Kerület Székházának helyet adó épület terveit, amely 1741-ben készült el. Rábl Károlyt első magyarországi munkája Jászberény városához kötötte: a Jung által tervezett és kivitelezett nagytemplom új főhajójának építését ő vezette ben földrengés rázta meg a várost, amelynek következtében a korábbi főhajót le kellett bontani, és újat kellett emelni. Ez a munka állandó jelenlétet követelt, tehát Rabl 1773 és 1780 között biztosan a város lakosa volt. Rablnak Jászkun Kerületi Székház első átépítésben való aktív részességét igazolhatja az is, hogy már a 18. század végén a Hármas Kerület építőmesteri címét viselte, s ennek okán a kerületekben minden fontos megbízást ő és műhelye kapott. Pályája csúcsán, 1808-ban bízták meg a Péchy Mihály által tervezett debreceni református nagytemplom építésének vezetésével. Mihálkovics Józsefről, a gimnázium egykori tudós tanáráról, a későbbi jászkapitányról részlet Wirth Lajos tanulmányából Családi mindennapjairól érdekes és történetileg értékes beszámoló olvasható Szemere Pál egyik, 1815 februárjában Kazinczyhoz írott levelében: Berényben Mihálkovicshoz szállottam, a lovaimon kívül. Egy derék asszony a felesége, s bízvást lehet jövendölnöm, hogy leánykájokból is derék nő lesz valaha. Egész vacsora felett Uram Bátyám felől folyt a beszéd. Serkentettem Mihálkovicsot, hogy a literátori pályáról ne lépjen le egyébképen, mint dicsőséggel. Ő hivatalának bajairól panaszkodott. Micsoda philológiai hitben van, nem tudhattam ki. A Mondolat előhozódván azt mondá, hogy hallott felőle; de még nem olvasta. Arról, hogy Kazinczyt az újítások miatt némelyek gáncsolják, azt felelé, hogy a világosságterjesztőnek elöl kell menni. A fáklyát, úgymond, nem az utasok után, hanem előttök viszi a kalauz. Így a tudományokban, így a nyelvben. Lovas Lajos a paráználkodókról és egyéb bűnelkövetőkről A Jászberényi törvényszék szeptember 13-án Szalkási Antalra 20 vessző büntetést szabott ki, aki Szikszai Susánna házához cselédül menvén, említett gazdaasszonyával úgy összeszövetkezett, megbarátkozott, hogy se feleségével, se gyerekeivel nem gondolván, s ezeket ott hagyván, hosszabb ideig majd minden éjszaka háziasszonya szobájába járt hálni, s azzal egy ágyba feküdvén, vele is virradott ottan... Reservális adása után se, sőt bírói páltza által sem szoktatták el mindeddig Szikszai Susanna házától. Nagy József és Bugyi Panna már régebben is büntetve volt az egymással való paráználkodásért. A férfi már maga feleségét is igyekezvén el veszteni, múlt évben Sententiastatva volt. Most Bugyi Panna terhes lett. Szolnokra mentek orvoshoz, hogy a gyereket el tsinálnák. Nagy József már útközben meg akarta fojtani Bugyi Pannát, de nem sikerült. Szolnokon Fejér Mátyás orvosnak 4 ökröt ígért, hogy vagy magát Bugyi Pannát, vagy legalább a méhében levő gyermeket valamely itallal vesztené el. Ezért Jászberény törvényszéke 1 évi sanyarú rabság elszenvedésére és két ízben ráverendő 100 pálcára ítélte. Bugyi Panna a gyermek megszülése után 2 hónapi aristomot kapott.

7 Ajánló 7. oldal Egy természetelvű festőnő Programok Nagyné Koncz Éva, városunk festőművésze gyűjteményes kiállítása a Jász Múzeumban május 8-án, csütörtökön nyílt. Farkas Ferenc A szép számban összegyűlteket Bathó Edit igazgatónő köszöntötte. Utalt arra, hogy megújult termek fogadták Nagyné Koncz Éva műveit. Megújult az udvari színpad homlokzata is. A kiállításra hangolás fontos eleme volt a Kazsimér Andrea előadta A kék és a sárga című Lázár Ervin mű, amely a színek vitáját jelenítette meg. Szaniszló József gitármuzsikája pedig elvezetett bennünket a festmények világába, hangulati sokszínűségébe. Sas István, a DMK nyugalmazott igazgatója tartalmas és emelkedett hangulatú beszédével megrajzolta a művésznő pályáját, és ezzel közelebb vitt bennünket a kiállítás intenzív befogadásához: Én úgy ismerem őt, hogy minden cselekedetét az motiválja, hogy az szűkebb és tágabb környezetének hasznára, épülésére váljék. Hangsúlyozta továbbá, hogy az alkotó Jászberény szülötte, és ma is itt él és dolgozik. A megjelentek a nagy létszám miatt két csoportban tekinthették meg az emlékezetes kiállítást. *** A megnyitó előtt beszélgettünk az alkotóval a kiállítás színhelyén. Mikor derült ki, hogy érzéke van a művészi széphez? Nagyon korán. Alig voltam háromnégy éves, amikor már örömömet leltem a rajzolásban, festésben. Édesapám nagyon büszke volt teljesítményemre. A szüleim segítettek abban, hogy ez a tevékenység fokozatosan szerepet kaphasson mindennapjaimban. Mi jelentett fordulópontot ilyen irányú fejlődésében? Először ifjú Benke László rajztanár serkentett arra, hogy kipróbáljam magamat. Valamivel később, gimnazista koromban pedig Sáros András festőművész adott tanácsokat, és irányított a városi képzőművész körben. Azután Máté György szobrászművész vezette Május 12-én délután három órakor nyílott meg Váczi Anna és Svéd Olivér Industrial trip című kiállítása a Lehel Film-Színház galériáján. A fotótárlat június 9-ig tekinthető meg a mozi nyitvatartási idejében. Sándor Eliza A kapunyitás ténye jelentette a tárlat kezdetét is szombaton, bár a nívós képek megértek volna egy megnyitóünnepséget is. Ennek hiányában a sajtó lelkes hoppon maradt munkatársai és más érdeklődők kénytelenek voltak egymás rögtönzött nyitóbeszédeivel beérni. Ez egyébként tanulságos is volt, mivel nem egy szakmabeli megjelent, s a családias létszám még inkább segített elveszni a képek teremtette világokban. Talán ez is a legcélszerűbb formája a kiállítás megtekintésének. A zajos megnyitók közege nem illik a kietlen helyszínek hangulatában való elmélyüléshez. Mert milyen is ez az ipari túra, melyen a két fotográfus végigvezet minket? Ahogy kolléganőm megjegyezte, bizony ettől se lett jobb ezt a közösséget, amely arra késztetett, hogy fokozott érdeklődéssel forduljak a festészet felé. A csoportban általában tizenöt fő fiatalok és idősebbek - dolgozott együtt. Itt ismerhettem meg a rajzolás és festés legfontosabb elemeit. Ipari túra a moziban hangulatom. Najah, valahogy az embernek az az érzése, minél lehangolóbb egy téma, annál közelebb áll a művészek szívéhez. Az elhagyott épületek különös erővel bírnak. Az ember rájuk nézve szinte látni véli az egykor ott tanyázó pezsgő élet fantomalakjait, akkor is, ha egy hatalmas, üresen kongó gyárépületet lát csak. Ennél azonban többről szólnak ezek a képek, s témájuk sem korlátozódik a pusztulásra, bár az elhagyatottság mindegyikből ránk köszön. De a történet mellett felfedezhető a játék is. A fotózni szerető emberek játéka fénnyel, formákkal. Sokszor mintha egy absztrakt képet kívánna elénk tárni gépével pusztán a látvány érdekessége és szépsége miatt. A vízszintesek és függőlegesek, átlósak és körkörös formák, az ember által épített szerkezetek gyönyörű, de zord geometriájának ridegsége sokszor találkozik a természet magának örökkön utat törő gesztusszerűségével, izgalmas egyveleget alkotva az omladozó falak, rozsdásodó fémek oldottságával. S hogy mit tudhatunk a kiállító művészekről? A képfeliratokból nem sokat, Mikor volt az első kiállítása? Tizennyolc éves voltam, amikor először vehettem részt csoportos kiállításon. Az ezt követőek számát lehetetlen már megmondani, hiszen azóta évente több esetben és több csoporttal is állítottam ki. Az egyéni önálló kiállítások sorában pedig ez a huszadik. Figurálisnak tartja-e alkotásait? Lényegében igen, de vannak nonfiguratívnak mondható műveim is. A tájakat megjelenítő alkotásaim bizonyos értelemben kivételek. Munkámat elsősorban a természetelvűség jellemzi, egyéb jegyek legfeljebb kísérőjelenségként érhetők tetten. Sajátosnak számítanak a szakrális témák, melyeknek az emberszerűség egyik legfontosabb jegyük, de a jelképiség is szükségképpen megjelenik bennük. Különösen átélhetőnek érzem a Mária gyermekével témakört. Milyen tényezők játszottak szerepet tevékenységének alakulásában? A szakkörök mellett a Buna Konstatin festőművész által vezetett nyári alkotótáborok is gyümölcsözőek voltak a tanulás és alkotómunka szempontjából egyaránt. Ezeket a Vasas Művészegyüttes Alapítvány szervezte az ország különböző helyszínein. (pl. Gömörszőlős, Esztergom, Szarvas, Sátoraljaújhely, Baracs ) Ugyanakkor a rajztanítás is számos tapasztalattal gazdagított. Jelenleg Lajta Gábor és Sinkó István festőművészek kurzusait látogatom a Magyar Nemzeti Galéria szabadiskolájában, ami szintén új, más szín életutam palettáján. És a következő generáció? Fiam, Tamás és leányom, Lilla is eredményesen folytatják az általam megkezdett tevékenységet, sőt a családban Koncz Gábor keresztfiam is ezt a utat járja. A sorba már az unokám is belépett. A fiatalabb és idősebb tanítványok közül is sok követőre találok. Mit láthat Öntől az érdeklődő közönség? Ezen a kiállításon 61 munkám szerepel, melyek pasztell, akvarell, akvarell ceruza, tűzzománc és akril technikával készültek. azok ugyanis nincsenek. Talán ez is volt a cél: az egyén szerényen megbúvik a közös művészi cél: a kifejezés mögött. Legfeljebb csak az tudná megmondani, melyik kép melyik alkotó tudását, érzékenységét dicséri, aki korábbról ismeri ezeket. Váczi Annával könnyebb a dolgunk, hiszen a fiatal tehetség első kiállítását másfél éve szintén városunkban nyitotta meg. Akkor a magát egyébként fényképészként aposztrofáló művész most kiállított képeiből is láthattunk ízelítőt. Svéd Olivér nevébe leginkább stock fotói (a sajtó és reklámszakma számára előre elkészített fényképek) kapcsán botolhatunk, ezek közt is találunk az indusztriális világot ábrázolókat. Jó lett volna személyesen is találkozni velük, esetleg meghallgatni saját gondolataikat is képeikről, de a befolyásolatlan szemlélődésnek is megvan az előnye. Ahogy ajánlójukban írják: Sokszor nem tudni előre, hogy a képek, amiket készítünk, milyen hatással lesznek azokra, akik majd látni fogják őket. Ők nem élték át az élményt és a helyzetet, minek során a képek készültek, viszont mindenki képes rá, hogy belelásson egy szituációba, azonosuljon egy érzéssel, és úgymond megfogja valami. Időpontváltozás! Május 16. péntek helyett május 22-én, csütörtökön tartja a Jász Múzeum Vásári sokadalom című idei történelmi játszóházát. A Hamza Studio kiállítása Május 15-én, csütörtökön kor a Szikra Galériában nyílik a Hamza Studio jubileumi kiállítása XV.isszapillantó címmel, mely május 29-ig lesz megtekinthető. A megnyitót rendhagyó közösségi kerekasztal beszélgetés követi. Táncház Május 17-én, szombaton 17 órától a JNE székházban gyermek tánctanítás és kézműves foglalkozás, majd tól felnőtt táncház lesz. A táncházban és a kor kezdődő koncerten a Dűvő zenekar muzsikál. Tavaszköszöntő hangverseny Május 17-én, szombaton 18 órától a Déryné Rendezvényházban a Cantate Nobis Énekegyüttes és a Székely Mihály Vegyeskar közös tavaszköszöntő műsort tart Hangvarázs címmel. Zongorán közreműködik: Farkasné Szőke Tünde Múzeumi Világnap Május 18-án, vasárnap 14 órától a Szikra Galériában a Múzeumi Világnap alkalmából Molnár János tart vetített képes előadást Egy jász Párizsban címmnel a Hamza Múzeum és a Szikra Galéria szervezésében. Sára Sándor filmklub Május 20-án, kedden 18 órakor Lehel Film-Színházban a Sára Sándor filmklub következő részében a Tüske a köröm alatt című színes, magyar filmdrámát vetítik. Az ezt követő beszélgetésen a moderátor Duló Károly filmrendező lesz. A Malom Film-Színház programjai Május 22., csütörtök 11 óra Babajaga kunyhója: interaktív színházi foglalkozás a Kompánia Színházi Társulással óra A mosoly országa balinéz táncok és szertartások: rendhagyó útibeszámoló Várszegi Tibortól. Május 23. péntek, A bot A világosság világa: két egyfelvonásos Várszegi Tibor előadásában. Olvass Jászberény! Május 23-án, pénteken 17 órától a Déryné Rendezvényházban az Olvass a hobbidért! sorozat keretében Lévai Ferenc, a nemzet halásza gasztronómiával, kóstolóval, vetítéssel egybekötött horgászati előadást tart. A csillagos égbolt csodái Május 23-án, pénteken 19 órától a könyvtár emeleti termében a sorozat következő programján Kalup Csilla amatőr csillagász tart előadást a Szaturnuszról. Derült idő esetén lehetőség lesz távcsöves megtekintésre is. A siker az elégedettségről szól Az Olvass a lelki egészségedért! sorozatban múlt hétfőn a könyvtárban Szalay Ádám, a Tv2 Napló főszerkesztője sikerkód-trénerként mutatkozott be a jászberényi közönségnek. Buschman Éva Olvass a hobbidért! fotópályázat FŐDÍJ: Egy E-BOOK OLVASÓ, míg Ön pecázik, az asszony se unatkozzon! A Jászberényi Városi Könyvtár pályázatot hirdet Legnagyobb, legkedvesebb fogásom témakörben, amelyben szeretnénk bemutatni a jászsági horgászok legemlékezetesebb kapásait. Ha van, küldje be kedvenc képeit! A beküldött fotókat a könyvtár galériáján mutatjuk be. Határidő: május 20. Hova küldje a fotót? Érd.: vagy személyesen a könyvtárban A díjazottak nyereményeiket május 23-án vehetik át a Déryné Rendezvényházban, ahol is Lévai Ferenc, a nemzet halásza lesz vendégünk! A rendezvény kor kezdődik. Bevezetésképp három embertípust ismertetett. Az egyik a beletörődő, a másik az ábrándozó, a harmadik féle ember a cselekvő. Országjáró előadásainak a célja, hogy minél többeket a cselekvésre biztasson. Az előadó felhívta a figyelmet, hogy tanulhatunk a kritikákból és a kudarcokból. A legnagyobb problémát a kommunikáció során fellépő köntörfalazásban, az őszintétlenségben, a nem érthető beszélgetésekben látja. Arra biztattott, hogy vizsgáljuk meg, hogy amit csinálunk, mekkora önbecsüléssel tesszük. A gondolataink érzéseket hoznak létre, amelyek tettekre vagy passzivitásra sarkallnak. Az eredmény attól függ, hogy teszünk-e céljainkért, vagy homokba dugjuk a fejünket. Az előadó azt tanácsolta, nézzük meg, hol tartunk, mennyire vagyunk elégedettek! Ne féljünk a változtatástól, azt csináljuk, ami örömmel tölt el bennünket, mert sikereket abban tudunk elérni! A siker az elégedettségről szól, nem a pénzről. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége szolnoki szervezetétől két jeltolmács is érkezett, hogy a rászorulók is megértsék az elhangzottakat. (A tervek között szerepel, hogy további alkalmakra is meghívják majd őket. a szerk.) (Írásunk bővebben:

8 8. oldal Sport / Ügyeletek Heti Időjárás-előrejelzés Marad a csapadékos időjárás A következő napokban szeles, olykor viharossá fokozódó szélre, borongós, esős időre számíthatunk. Záporok, zivatarok bármikor előfordulhatnak. Szombattól kissé melegedhet a levegő, de továbbra is marad az átlagosnál hűvösebb időjárás. A jövő hét elején csökkenő felhőzet mellett melegedés kezdődik. Megyei bajnok az U-21 csapat (Forrás: Lájkolja közösségi oldalunkat, hogy elsőként értesüljön szerdánként lapunk digitális változatának megjelenéséről! Gyógyszertárak május 15. csütörtök Mérleg Gyógyszertár Jb. Bercsényi út. 10. Tel: május 16. péntek Zöldkereszt Gyógyszertár Jb. Gyöngyösi út 44. Tel: május 17. szombat Elixír Gyógyszertár Jb. Tesco Tel.: május 18. vasárnap Thököly Gyógyszertár Jb. Thököly u. 14. Tel: Jász Trió TV A Jászság közelebbről május Apáti Hírmondó csütörtök 6.00, 7.00; szombat 20.00; vasárnap 7.00; szerda 6.00, 7.00, 19.00, 20.00, Berényi Pillanatok csütörtök 17.30; hétfő 19.00; kedd 6.00, 19.00, Bencze Show péntek 8.30 BencZenészek hétfő 20.30; kedd Berényi Hírmondó (friss hírek csütörtökönként) csütörtök 19.00, 20.00, 22.00; péntek 6.00, 7.00, 20.30; szombat 6.00, 9.00, 16.30, 19.00; vasárnap 6.00, 16.30, 19.00; hétfő 6.00, Egy kávé mellett péntek 21.30; vasárnap 20.30; kedd Épí-tech: csütörtök 18.30; péntek 8.00; hétfő 8.30; kedd 7.30, 18.00, Értékőrző: csütörtök 8.30; vasárnap 10.00, 16.00, 20.00; hétfő 7.30; szerda 8.00, Fényszaruról jelentjük: péntek 19.00, 20.00, 22.00; szombat 7.00, 21.00, 22.00; vasárnap 8.00 Kívánság Batyu csütörtök 21.00; szombat 17.30; vasárnap 17.30, 21.00; szerda 18.00, Egészségügyi Ügyeletek május 19. hétfő Szentháromság Patika Jb. Lehel Vezér tér 14. Tel: május 20. kedd Elixír Gyógyszertár május 21. szerda Thököly Gyógyszertár május 22. csütörtök Kígyó Gyógyszertár Jb. Kossuth u. 33. Tel.: Központi felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet: Jb. Thököly út 13. Tel.: 0656/ Hétköznap: 18-tól 8 óráig. Állattartással és kóbor kutyákkal kapcsolatos bejelentések: a gyepmesteri telepen (Jb, Repce u. 17.) nyitvatartási időben: hétfőtől péntekig 8 és 12 óra között. Nyitvatartási időn kívül telefonon: 30/ Jászkürt Jászberény város közéleti hetilapja Kultusz: péntek 18.30; szombat 8.30, 10.00, 16.00, 18.30; vasárnap 9.00, 18.30; hétfő 7.00, 18.30, 21.00; kedd 8.00 Képújság: csütörtök ; péntek ; szombat ; vasárnap ; hétfő ; kedd ; szerda Hétvégén, pihenő- és ünnepnap: 8-tól 8 óráig Ambuláns felnőtt-ellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig Fogászati ügyelet Heti pihenő-, munkaszüneti és ünnepnapokon: 7 és 15 óra között a Szolnok, Temető út 1. szám alatti rendelőben. Tel.: 56/ Gyermekorvosi ügyelet szombat, vasárnap a Thököly úti rendelőben 8-tól 18 óráig lesz. Újság Jászberény város lapja Főszerkesztő: Halász Lajos Tel.: +3630/ , Munkatársak: Farkas Ferenc, Gergely Csilla, Ács Tibor, Buschman Éva, Kárpáti Márta, Nagy Katalin, Szarvas Melinda Tördelő: Sándor Eliza. Szerkesztőség: Jászberény, Fürdő utca 5-7. Tel.: 57/ Hirdetések: Kiadó: JVV Zrt.; Felelős kiadó: Horgosi Zsolt vezérigazgató Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Lajosmizse (A műsorváltozás jogát fenntartjuk!) Műsorainkat megnézheti a weboldalon is. Jászkürt Újság minden csütörtökön. Bővebb információ a képújságban. Lassan hozzá kell szokni a Jászberényi FC labdarúgóinak, hogy az a csapat, amelyik éppen ellenük lép pályára, szinte sündisznóállásba helyezi magát. Nem történt ez másképp a vasárnapi Törökszentmiklós elleni meccsen sem. Az első félidőt kibekkelte az ellenfél, de a másodikban Bálint Artúr góljával és Rövid hírek Sakk. A megyei sakkcsapatok bajnokságának alapszkaszában a Jászság bajnoka Jászberény, a Kunság legjobbja pedig Kisújszállás lett. A döntőt Szolnokon rendezték az elmúlt vasárnap. Döntetlen, azaz 5-5-ös eredmény született, így az első tábla eredménye dönt, amit Darázs Zoltán nyert. Így a Jászberényi Sakk Kör lett Jász-Nagykun-Szolnok megye bajnoka. Nyertek: Darázs Zoltán, Tajti Sándor, Inges Zénó és Sebők Máté. Pusztay Béla és Farkas István pedig remizett. A berényi sakkozók ősztől ismét az NB II-ben szerepelhetnek. Utánpótlás labdarúgás. U-21: JSE Szentendre 3-4 U-17: JSE Szentendre 11-1 U-15: Soroksár JSE 1-3 U-14: Soroksár JSE 0-5 U-21: Gyöngyös JFC 1-10 U-17: Gyöngyös JFC 8-0 Kézilabda, junior női NB II. A jászberényi lányok az utolsó előtti helyezett, Derecske csapatát fogadták, és jó játékkal, biztos győzelmet arattak: Jászberényi TF DSE Derecske KSE Görkorcsolya Diákolimpia. Jól szerepeltek városunk görkorcsolyás diákjai Tatabányán az országos döntőn. Eredmények, (emelkedő korcsoport szerint). Egyéni: 6. Sárközi Zsombor (Fürkész óvoda), 2. Gazsi Botond (Gyakorló), 4. Gazsi Máté (Gyakorló), 10. Sárközi Sára (LVG), 2. Buck Judit (LVG), 4. Czigány Hella (Gyakorló), 1. Szőcs Dorottya (LVG). Váltó: 2. Gazsi Botond, Gazsi Máté; 3. Sárközi Sára, Kerekes Kármen; 1. Buck Judit, Czigány Hella, Szőcs Dorottya. Aquatlon. Martfű adott otthont szombaton a Sport XXI. Megyei Aqutlon döntőnek, melyben a Jászberényi Triatlon Egyesület utánpótláscsapata szépen szerepelt. Utánpótlás B Utánpótlás B kategóriában a Jásztri versenyzője, Szabó Zita a futást megnyerte, úszásban harmadik lett, így összesítésben a második helyen végzett. A lányok csapata (Árokszállási Csillag, Balla Fanni, Szabó Zita) és a fiúk csapata (Árokszállási Bátor, Fischmann Alex, Vígh Imre) is ezüstérmes lett. Baseball. Múlt hétvégén Jászberény felnőtt baseballcsapata, a Stinky Sox Debrecent, a juniorok pedig az Érdet fogadták. A felnőttek 15:0-ra nyertek a Debrecen Tigers ellen. Az utánpótlásnál azonban a vendégek bizonyultak erősebbnek: Jászberény Bandits Érd Giants 21:23. két gólpasszával már nem bírtak: Jászberény Törökszentmiklós 3-0 Szabó Imre elmondta, hogy csapata csak a 2. félidőben játszotta azt, amit megszokott tőlük, de ezúttal ez is elég volt. A mérkőzés végén, amikor már regisztrálható volt a győzelemért járó három pont, kiderült, hogy már 9 egységnyire nőtt a JFC előnye a táblázat tetején, ui. Tiszafüred 2-1-re legyőzte Karcagot. A következő szombaton Újszász lesz a berényi csapat vendége. A mérkőzés 17 órakor kezdődik. A Jászberényi FC híreihez tartozik, hogy megyei bajnok az U-21-es gárda. A Besenyi Gábor által vezetett csapat ugyanis, négy fordulóval az idény vége előtt olyan előnyre tett szert, hogy már nem lehet őket utolérni. Néhány jellemző adat: 1 vereség, 163 rúgott, 14 kapott gól. Szurkoljunk a feljutásért! Azt már korábban hírül adtuk, hogy a Jászberényi RK női csapata makulátlan mutatókkal nyerte meg a női röplabda bajnokság NB II. Keleti csoportjának küzdelemsorozatát. Így természetesen ők szereztek jogot arra, hogy az NB II. Nyugati csoportjának győztesével, a Budaörssel mérkőzzenek meg a bajnoki címért és egyben az NB I-be való jutásért is. Ács Tibor Az első mérkőzést pénteken rendezték Budaörsön. Mindjárt az elején a vendéglátók re vezettek. Viszont az edzői időkérés és a fergeteges biztatás hatására fordítottak lányaink. És bár szettlabdája is volt a budaörsieknek, a mieink nyerték meg az első játszmát. A 2. etap elején is a Deme lányok vezettek, de egy 9-0-s rohammal, fordítottak a budaiak, így ez a játékrész az ő sikerüket hozta, a következő viszont simán a mienk volt. A negyedik játszma elején is a mieink vezettek, ám hátrányukat gyorsan ledolgozták a vendéglátók. Szerencsére a befejező szakaszban már semmit nem bíztak lányaink a véletlenre. A zavaró tényezőket kizárva simán behúzták az ötödik játszmát, és ezzel megnyerték a mérkőzést is. Budaörsi DSE Jászberényi RK 2-3 Ezzel a győzelemmel tehát már csak egy lépésre került az NB I-es tagság. Ezt a nagyon fontos lépést pénteken este kell megtenni Deme Gábor tanítványainak. A női röplabdacsapatunk meccsét a Bercsényi úti csarnokban rendezik pénteken, 19 órai kezdettel. Női labdarúgás: az NB II. Keleti csoportjában a berényi hölgyek vasárnap a megyeszékhely csapatát látták vendégül. JFC Szolnoki MÁV 0-2 (Fotó: Pesti József) Berek Gábor két aranyérme Az elmúlt hétvégén, május 4-én Budapesten élete első testépítő versenyén a Bodysport Kupán méretette meg magát Berek Gábor, aki az elmúlt időszakban fekve-nyomásban halmozta érmeit, azok közül is a legfényesebbeket. Városunk erős embere indult a Tehetség kutató 24 felett és a -172 cm Profi Testépítésben, és mind a két kategóriában aranyérmes lett. Ebben az évben még 2-3 ilyen versenye várható, utána visszatér ismét, az erőemelés világába. Az idei Zagyva-Hajta túra a rossz idő miatt a korábban meghirdetettnél egy héttel később: május 24-én, szombaton lesz megtartva.

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

FELHÍVÁS a Jászkun Redemptio 270. évfordulója alkalmából. Tisztelt Hölgyem/ Uram!

FELHÍVÁS a Jászkun Redemptio 270. évfordulója alkalmából. Tisztelt Hölgyem/ Uram! Tisztelt Hölgyem/ Uram! A Redemptio a jászkunok életében évszázadokra volt hatással, meghatározta a térség gazdasági és kulturális fejlődését, identitását. Máig él az önmegváltásban részt vevő települések

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA Az el terjesztés címe, tárgya: El terjesztés a háziorvosi és véd i körzetekr l szóló 41/2009. (X. 29.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

A Jászság Népi Együttes fellépései

A Jászság Népi Együttes fellépései Idıpont Helyszín Elıadás Belépı 2011. Február 26. /Szo./ 10.00 óra és 14.00 óra Országos Néptáncantológia Január 16. /Vas./ 16.00 Jászberény, Bercsényi út 11. Belvárosi Általános Iskola Sportcsarnok 2010.

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 029337 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Igazgató: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Szabó András

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

JNSZ TISZK PROGRAM - Szolnoki Gazdasági Napok

JNSZ TISZK PROGRAM - Szolnoki Gazdasági Napok JNSZ TISZK PROGRAM - Szolnoki Gazdasági Napok 2009. 09. 10. (csütörtök) Az oktatás és a gazdaság kapcsolata avagy Mit tehet a szakképzés a gazdaság fellendítése érdekében A versenyszféra és a szakképzés

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

Beszámoló Tiszazugi Földrajzi Múzeum NKA 3507/00080

Beszámoló Tiszazugi Földrajzi Múzeum NKA 3507/00080 A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2015. ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A fény útja - Éjszaka a Tiszazugban címmel és tematikával került megrendezésre a programunk 2015 A Fény

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 21-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 21-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az adományozható iskolai díjak kritériumrendszere Tartalom 1. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Für unsere Schule, für das Ungarndeutschtum ( Iskolánkért a magyarországi

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. a kamera pontok helyszíne, elhelyezése. Hubay út- Boldog Sándor István út kereszteződése

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. a kamera pontok helyszíne, elhelyezése. Hubay út- Boldog Sándor István út kereszteződése Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Rendőri Szerv RK, HRK Települések Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése a megfigyelt terület ( a jelzett szakaszok közterületek) Ady

Részletesebben

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P A SZOLNOK KISTÉRSÉG TERÜLETÉN MŰKÖDŐ MŰVÉSZETI ÉS EGYÉB FELLÉPÉSEKET VÁLLALÓ CSOPORTOKRÓL Az előadó neve: Almási Klára Tevékenységi kör, az előadó

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

2010. június 13 Trianon 90 év 2010. június 4-én délután fél ötkor országszerte megkondultak a harangok. Megkondultak, mert 90 évvel ezelőtt ezen a napon írták alá azt a békeszerződést, mellyel Magyarországot

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Napcsoda Hatvanban 2015

Napcsoda Hatvanban 2015 Beszámoló a Civil Alap öntevékeny, önszerveződő közösségeket támogató keret pályázatához Napcsoda Hatvanban 2015 A Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány által szervezett Ezerszínű Világ című 10. Jubileumi

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. április 23-án

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth József utca és Sima Ferenc utca forgalmi rendjének tervezett változása miatti lakossági kifogások ügyében

Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth József utca és Sima Ferenc utca forgalmi rendjének tervezett változása miatti lakossági kifogások ügyében - 1 Pálmások Szövetsége Horváth István önkormányzati képviselő Szentes, Móricz Zsigmond u. 1/2. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete részére Szentes Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon

Részletesebben

150 éves a magyar tőzsde

150 éves a magyar tőzsde 150 éves a magyar tőzsde Jótékonysági árverés (2014. június 17.) Az összeállítás a Sándor Imre PR-díj 2014 zsűrije számára készült. Az eseménnyel kapcsolatos anyagok itt elérhetőek: www.frontpage.hu/bet150-sandorimre

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez 1 Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádámné Farkas Beáta (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. május 10. (település, dátum) (P. H.)

Részletesebben

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta) Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére 8585-2/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2012. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. melyet a kiállításunk képeivel próbálunk megjeleníteni. Próbáltuk az indulással az érkezés folyamatát összevetni, mely meghatározza

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott. 2015. II. félévi. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 398/2015. (VI.25.) Kt. határozattal elfogadott 2015. II. félévi Munkaterve SZEPTEMBER 24. (csütörtök) Az előterjesztések leadási határideje:

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről

Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről A Kör programjai: Január 21. Vezetőségi ülés. Tájékoztató a debreceni tiszteletbeli konzulátus alapításáról. Személyi javaslatok a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. május 15.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak: Kaszanyi

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-án

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Falusi Ízek Fesztiválja Magyaregregy 2 0 1 0 V e r s e n y k i í r á s Törökkor hazánkban nem csak negatívumokkal írható le, sok új ételnyersanyagot nekik köszönhetünk, másrészt történelmünk része. Tudomásul

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum. Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.hu Szakmai beszámoló A Karacs Ferenc Múzeum csillagos éjszakája-

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt Kedves Olvasó! Évek óta rendszeressé vált, hogy a Hajdúhegyi Hírekben ismertettem Önnel a városrész önkormányzati képviselõjeként végzett munkámat. Beszámoltam az elkészült fejlesztésekrõl és a megvalósításra

Részletesebben