Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának május 31-én 8:00 órai kezdettel megtartott nyilvános Közgyőlésérıl.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. május 31-én 8:00 órai kezdettel megtartott nyilvános Közgyőlésérıl."

Átírás

1 VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: /2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának május 31-én 8:00 órai kezdettel megtartott nyilvános Közgyőlésérıl. Városháza Kossuth terme Debreczenyi János polgármester, Dr. Büki Szilvia jegyzı, Asztalos István, Baumgartner Lajos, Dr. Bense László Erik, Brányi Mária, Czaun János, Gyimesi Károly, Hartai Ervin, Hartmann Ferenc, Hidasi Ferenc Dr. Hudvágner Tamás, Katanics Sándor, Mazák György, Mihalovics Péter, Molnár Ernı, Némedi Lajos, Péterné Rózsa Mária, Dr. Polinszky András, Porga Gyula, Dr. Strenner Zoltán, Dr. Szalay András, Szolnoki Pál, Vereskuti Béla, Wéber László képviselık. Távolmaradását elıre bejelentette: Domokos József képviselı Jelen voltak továbbá: Nász József aljegyzı, Angyal Éva, Juhász László, Schultz Zoltán, Scher Ágota, Wolf Zsuzsanna, Horváth Gábor, Lindemann István, Schmidt István, Rompos Gabriella, Dr. Herth Viktória, irodavezetık, Bérczi Zsuzanna, Purda Zsuzsanna hivatalvezetık, Horváthné Csere Anikó irodavezetı-helyettes, Lıczi Árpád, Dr. Mohos Gábor, Mészáros Éva csoportvezetık, Ferencz Sándor, Dr. Dénes Zsuzsanna, Szeivolt Erzsébet, Nagyné Jakab Ibolya, Bódis Miklósné, Kohlruszné Miskei Zsuzsanna, Székelyhidi Noémi, Vereczki Adrienn, Ferenczy Krisztina, Bozsik Éva, Németh Helga, Kıhegyi Imre, Bernáth Ildikó, Navracsics Tibor országgyőlési képviselık, B. Kissné Nemes Ágnes, Dr. Szigeti József, Deák Ferenc, Dr. Albert Vendel, Göttlinger László a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató ZRt. vezérigazgatója, Sipos Zoltán a Város Mővelıdési Központ és Könyvtár igazgatója, Horváth György sajtószóvívı, a Rádió Jam és a Veszprém Televízió, Séd Televízió munkatársai és 15 állampolgár. A polgármester köszöntötte a megjelenteket és megállapította, hogy a közgyőlés határozatképes, mivel 24 képviselı jelen van. Domokos József képviselı elıre jelezte távolmaradását, hiányzása igazolt. Az ülést megnyitotta.

2 Tisztelettel köszöntötte a Virtus Együttest és annak vezetıjét, Tóth Máriát. Tóth Mária: Elmondta, hogy együttesük 2003-ban alakult. A 12 fıbıl álló társulat csak férfiakból áll, akik mind a Lovassy L. Gimnázium volt tanulói. A Népzenei együttes célja a népi hagyományok fiatalok körében történı ápolása. Szerepléseikkel ben és 2006-ban Arany-pálma díjat nyertek és az Arany-pálma díjasok versenyén 2006-ban Arany-pálma nagydíjjal jutalmazták elıadásukat. Ezen kívül Helikon díjjal is büszkélkedhetnek. Ezt követıen az együttes Bugaci betyárdal csokrot és Rimóci katonanótákat adott elı. Napirend elıtti felszólalások: Katanics Sándor: Hozzászólásában elmondta, hogy több kádártai lakos kereste fel ıt azért, mert lakóházának tetıszerkezetét szeretné felújítani, de a jelenleg hatályos építési szabályzatukban a lakóövezetek esetében az épületek tetıhéjazatát pikkelyszerő fedés helyett táblás jellegő fedéssel nem lehet borítani. A lakóknak azonban ez komoly anyagi terhet jelent. Kérte a polgármestert, hogy a bizottságokon keresztül adjon lehetıséget arra, hogy meg tudják vizsgálni a kérést, és az ott lakók az igényeiknek megfelelıen tudják tetıszerkezeteiket megépíteni, illetve felújítani. Horváth Gábor: Rendezési tervükben a város egészére meghatározzák, hogy milyen tetıfedést lehet alkalmazni. Az építési törvény ad erre felhatalmazást, mely szerint az épített és természeti környezetnek összhangban kell lennie, és a tájegységre jellemzı anyaghasználatot kell alkalmazni. Véleménye szerint ez nem okoz anyagi nehézséget, hiszen a régi héjazatot át lehet rakni, vagy ki lehet cserélni. Nem tartja jó megoldásnak azt, hogy a héjazatokat egy másfajta, egyébként nem lélegzı és kedvezıtlen megjelenéső anyaggal lefedjék. Jelezte azonban, hogy szakmailag és városképi szempontból sem tartja jónak és indokolnak a kérést. Elmondta végül, hogy a kérést júniusi rendezési tervi módosításokban a bizottságok elıtt szerepeltetni fogják, és ha a bizottságok illetve a testület jóváhagyja, akkor azt meg lehet változtatni. 2

3 Debreczenyi János: A bejelentést rendeletmódosító indítványnak tekintette és kérte a Hivatalt a szükséges eljárások lefolytatására. Megjegyezte, hogy a köztudatban keveredik az épületszerkezet és az épülethéjazat kifejezés. Katanics Sándor: A választ elfogadta és megköszönte a fıépítész és a polgármester segítı szándékát. Molnár Ernı: Felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a város jelentıs eredményeket ért el a civil szervezetek segítségével a közterületek szépítésében és virágosításában. Megköszönte a polgármesternek, hogy ismét locsolóautók járják a várost. Kérte a képviselıket, hogy az elhanyagolt városi körforgalmakat hozzák rendbe. Interpelláció: Katanics Sándor: A Jeruzsálem-hegyen élık egy része, mint országgyőlési képviselıhöz fordultak segítségért. A Veszprém, Kiskırösi út 72. szám alatt ingatlanra 2002-ben az építtetı Egészségügyi és rekreációs központ építésére nyújtott be engedély iránti kérelmet. A kiadott építési engedélyben egy olyan kikötés szerepel, mely szerint az építtetınek 14 db gépjármő elhelyezésére szolgáló helyet kell biztosítania. Az önkormányzat pénzügyileg is támogatta az Egészségházat és résztulajdont is szerzett, mivel részt vesz a helyi egészségügyi feladatok ellátásában. A balatonfőzfıi önkormányzat kiadta a használatbavételi engedélyt annak ellenére, hogy nem tettek eleget az építési engedélyben szereplı kötelezettségüknek. A közelben lakók többször fordultak segítségért az önkormányzathoz, mely nem járt eredménnyel, ezért az Ombudsmanhoz, Lenkovics Barnabáshoz fordultak. Az ombudsman levelében arról értesítette a panaszosokat, hogy a Közép-dunántúli Regionális Közgazgatási Hivatal Veszprémi Kirendeltség vezetıje az építtetıvel szemben végrehajtási eljárást indít. Véleménye szerint az önkormányzatnak, mint résztulajdonosnak határozottan fel kell lépnie az építtetıvel szemben annak érdekében, hogy rendezze kötelezettségét. Megkérdezte, hogy mit lehet tenni a hiányzó parkolók miatt kialakult konfliktus megoldására. 3

4 Debreczenyi János: Jelezte, hogy az Egészségház az ı választókerületében van és számtalan lakossági fórum végzıdött eredménytelenül ebben az ügyben. Tájékoztatást adott arról, hogy csak egy polgár áll konfliktusban az építtetıvel. Elmondta, hogy az Egészségház mőködéséhez szükséges parkoló szám meg van, mivel használaton kívül van az orvosi segédeszközöket árusító üzlet és a gyógyszertár. A tulajdonos módosítási kérelmet nyújtott be a balatonfőzfıi hatósághoz a szükséges parkoló létszám kiépítése érdekében. Elmondta továbbá, hogy az önkormányzat a beruházás során kb. 15 millió forintot adott beruházáscélú alapátadásként a háziorvosi rendelı kialakítására. A kiépített parkoló rendszer bejutására felhívta a tulajdonos figyelmét. Az eljárás folyamatban van és ígéretet tett arra, hogy a képviselıt tájékoztatni fogja. Katanics Sándor: Megköszönte a választ, de hangsúlyozta, hogy nem állt szándékában megkérdıjelezni Debreczenyi János képviselıi munkáját. Az ombudsman szerint azonban a lakónak igaza van. Hartmann Ferenc: Jelezte, hogy a múltkori rendes közgyőlésen két kérdése volt, és az SZMSZ szerint a kérdésre adott válaszról a kérdezınek nyilatkoznia kell. Kérdéseire a választ írásban megkapta és kérte, hogy az SZMSZ szabályai szerint ezt rendezzék. Dr. Büki Szilvia: Megkérdezte, hogy a frakcióvezetı a válaszadás elfogadásáról szóló nyilatkozatra gondol-e? Hartmann Ferenc: Az SZMSZ szabályai szerint az írásban megküldött válasz esetében a következı közgyőlésen kell nyilatkoznia annak elfogadásáról. Debreczenyi János: Megkérdezte Hartmann Ferenc képviselıt, hogy a két kérdésre adott választ elfogadja-e? 4

5 Hartmann Ferenc: Egyik kérdése a választókerületi beruházásokra vonatkozott. A polgármester válaszában tájékoztatta ıt arról, hogy a táblázatban a kiemelt projektek nem szerepelnek, mellyel nem ért egyet, hiszen a mőfüves pálya, a Táncsics M. Szakközépiskola tornaterme és a Cholnoky J. utca -Ady E. utca körforgalom megvalósulása is kiemelt projekt. Kifogásolta a táblázat címét, hiszen az adatok közt nem szerepelnek a választókerületi alap fejlesztései. Helyesnek vélte, ha A segédlet a költségvetési koncepció elkészítéséhez címet adták volna, hiszen a válaszban is ez szerepelt és akkor ennek ismeretében néhány zöldfülő képviselı nem magyarázta volna félre az adatokat. Debreczenyi János: Megszakította a képviselı felszólalását, és rendre utasította, amiért a testület egyes tagjait zöldfülőnek minısítette. Hartmann Ferenc: Új képviselıre módosította elızı megjegyzését. A polgármester által a táblázatnak adott címnek a választ el tudja fogadni. Másik kérdését a bírósági ülnökök megválasztásával kapcsolatban a jegyzı asszonyhoz intézte. Reagált arra, hogy a városi bíróság elnöke nemcsak a listát küldte meg az önkormányzatnak, hanem aláírt jelentkezési lapok is vannak nála. A hivatal azonban csak a listát kérte el, a nyilatkozatokat nem, pedig azokat is elküldték volna. Véleménye szerint a Hivatal törvényesen, de nem a megfelelı gondossággal járt el, bizonyítja ezt az is, hogy azóta jó néhányan lemondtak errıl a posztról. Szerencsésnek tartaná, ha ezzel az Ügyrendi- és Igazgatási Bizottság foglalkozna annak érdekében, hogy a helyzetet orvosolják. Hangsúlyozta, hogy nem felelısöket kíván keresni, mert van rá megoldás, és ez enyhítené a bíróság és az Önkormányzat közötti feszültséget. 113/2007.(V.31.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a 11/2007. (I.25.) Kh., a 36/2007. (II.22.) Kh., a 48/2007. (II.22.) Kh., az 57/2007. (II.29.) Kh., a 60/2007. (III.29.) Kh., a 71/2007. (III.29.) Kh., a 75/2007. (III.29.) Kh., a 96/2007. (IV.26.) Kh., a 97/2007. (IV.26.) Kh., a 98/2007. (IV.26.) Kh., a 103/2007. (IV.26.) Kh. és a 105/2007. (IV.26.) Kh. végrehajtására adott jelentést tudomásul veszi. 5

6 A 18/2007. (I.25.) Kh. 1.), 2.) 3.) és 4.) pontjának végrehajtási határidejét a június 30. napjáig meghosszabbítja. A 93/2007. (IV.26.) Kh. végrehajtásával kapcsolatos elıterjesztés szerepel a napirendek között. (Mazák György kiment a terembıl) Debreczenyi János: Kérte a testületet, hogy a napirendek közé vegyék fel a Javaslat a Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Kht. ügyvezetı igazgatójának személye címő napirendet, illetve a Fellebbezések elbírálása címő pontot. Tájékoztatást adott továbbá arról, hogy 12, 30 órakor az Amerikai Egyesült Államok nagykövete, April Foley asszony érkezik, aki egy kis idıre részt vesz a testület munkájában. A nagykövet asszony kérésére Brányi Máriával, Péterné Rózsa Máriával, Talabér Mártával, és Bernáth Ildikóval a 206-os terembe vonul majd, ahol a Nık a politikában címmel kíván velük konzultálni. Az ebédszünetre 13, 00 óra és 15, 00 óra között kerül sor, mert a nagykövet tiszteletére fogadást tartanak a Villa Medici étteremben. A képviselık a Pannónia étteremben ebédelnek majd. A testület két hölgy tagja 15 órakor ad egy rövid tájékoztatást a megbeszélésükrıl és ezt követıen kerül sor az intézményvezetıi pályázatok elbírálására. Felhívta a jelenlévık figyelmét arra, hogy a következı testületi ülésre június 27-én szerdán kerül sor, mivel június 28-án köztisztviselıi napot tartanak, melyre ezúton meghívta a Közgyőlés tagjait. 114/2007.(V.31.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése jelen ülésének napirendjét a következık szerint állapítja meg: Napirendek: 1.) A közterületek használatáról szóló 56/2003. (XII.1.) Ör. módosítása és kiegészítése Elıadó: Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı 2.) A szociálisan rászoruló személyek részére nyújtható adósságkezelési szolgáltatás mőködtetésérıl szóló 62/2006. (IX.18.) Ör. módosítása Elıadó: Wéber László, 6

7 Vereskuti Béla, Molnár Ernı képviselık 3.) Az Önkormányzat által szervezett foglalkoztatásról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 63/2006. (IX.18.) Ör. hatályon kívül helyezése Elıadó: Dr. Strenner Zoltán az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke 4.) A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjérıl, a fizetendı térítési díjak megállapításáról szóló új önkormányzati rendelet megalkotása Elıadó: Dr. Strenner Zoltán az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke 5.) Az Életöröm Idıs Otthon Szociális Ellátó Közhasznú Társaság beszámolója a VMJV Önkormányzattal kötött ellátási szerzıdésben foglaltak megvalósulásáról Elıadó: B. Kissné Nemes Ágnes Intézményvezetı Angyal Éva irodavezetı 6.) Beszámoló Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2006.évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységérıl, valamint a gyámhivatal hatósági tevékenységérıl Elıadó: Dr. Strenner Zoltán az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke 7.) A.) Tájékoztató a pályázati úton megvalósítani kívánt fejlesztések elıkészületeirıl B.) Együttmőködési megállapodás megkötése a Veszprém Zrt-vel Elıadó: Brányi Mária a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke, városstratégiai tanácsnok 8.) A.) Döntés a civil keret felosztásáról Elıadó: Péterné Rózsa Mária a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság elnöke, társadalmi kapcsolatok tanácsnoka B.) Döntés a nyugdíjas szervezetek támogatásáról Elıadó: Porga Gyula 7

8 alpolgármester 9.) A Kossuth Lajos Általános Iskola címzett támogatásának elszámolása Elıadó: Schmidt István irodavezetı 10.) Veszprém, Mártírok útja útfelújításával kapcsolatos pályázat benyújtása Elıadó: Schmidt István irodavezetı 11.) Veszprém - Nemesvámos közötti ivóvíz összekötı vezetékkel kapcsolatos szolgalmi jog létesítésére irányuló szerzıdések jóváhagyása Elıadó: Schmidt István irodavezetı 12.) Főtéskorszerősítés a Szemünk Fénye program keretében Elıadó: Czaun János alpolgármester 13.) A Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzat módosítása új egységes szerkezetbe foglalással Elıadó: Dr. Bense László Erik A Közbeszerzési Bizottság elnöke 14.) A.) A felsıörsi Malomvölgy Általános Iskola Hriszto Botev Általános Iskola tagintézményévé válása Elıadó: Porga Gyula alpolgármester B.) A Veszprémi Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának módosítása Elıadó: Debreczenyi János polgármester 15.) A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesülettel ellátási szerzıdés kötése Elıadó: Porga Gyula alpolgármester 16.) Csolnoky-emlékdíj adományozására javaslatot tevı kuratóriumba új kuratóriumi tagok megválasztása Elıadó: Porga Gyula alpolgármester 8

9 17.) A Pannon Egyetem tanári mesterszakos hallgatói gyakorlati képzésével kapcsolatos szándéknyilatkozat Elıadó: Porga Gyula alpolgármester 18.) Javaslat a Városi Közbiztonsági Keret felhasználására Elıadó: Dr. Hudvágner Tamás képviselı 19.) A végrehajtás alá vont ingatlanok körének vizsgálata, összehasonlító elemzés készítése az árak vonatkozásában Elıadó: Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı 20.) A Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt-vel a köztemetık kezelésére vonatkozó vagyonkezelıi szerzıdés jóváhagyása Elıadó: Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı 21.) Javaslat a belvárosi ingatlanok hasznosítására Elıadó: Brányi Mária a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke, Baumgartner Lajos a Gazdasági Bizottság elnöke 22.) A Veszprém Városi Televízió és Lapkiadó Kft. jegyzett tıkéjének leszállítása Elıadó: Debreczenyi János polgármester 23.) Javaslat Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. cégvezetıjének személyére Elıadó: Debreczenyi János polgármester 24.) Tájékoztató a Tourinform Veszprém évi tevékenységérıl és a évi marketing tervérıl Elıadó: Péterné Rózsa Mária a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság elnöke 25.) Tájékoztató a Pedagógus Szakszervezet országos felmérése alapján készült problémalistáról Elıadó: Némedi Lajos az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elnöke 26.) Intézményvezetıi pályázatok elbírálása (ZÁRT ÜLÉS) 9

10 Elıadó: Némedi Lajos az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elnöke 27.) Hozzájárulás az Általános Iskolák Központi Elıkészítı Mőhelye vezetıjének áthelyezéséhez (ZÁRT ÜLÉS) Elıadó: Porga Gyula Alpolgármester 28.) Véghely-díj adományozása (ZÁRT ÜLÉS) Elıadó: Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı 29.) Perlaky díj adományozása (ZÁRT ÜLÉS) Elıadó: Dr. Strenner Zoltán az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke 30.) Egyebek (A napirendek írásban a jegyzıkönyvhöz csatolva.) Napirendek tárgyalása: 1.) A közterületek használatáról szóló 56/2003. (XII.1.) Ör. módosítása és kiegészítése Elıadó: Dr. Büki Szilvia jegyzı, címzetes fıjegyzı Dr. Büki Szilvia: A rendeletmódosítással a Közterület Felügyeletnek és a Rendırségnek hatékonyabb eszköze lesz a hajléktalanokkal szemben a közterületi alkoholfogyasztás miatti fellépésre. 10

11 Czaun János: Elképzelései között szerepel, hogy a jövıben egy dohányzási tilalmat vezessenek be a közterületen. Wéber László: A közterületen alkoholt fogyasztók csoportja jól körülhatárolható fiatalokra és a hajléktalanokra. A rendelet célja ezen személyek büntetése lenne, de ı kétségesnek ítéli meg a kiszabott bírságok behajtását. Nem látja a rendeletmódosítás mellett a preventív intézkedések bevezetését. Szükségesnek tartaná az érintettek tájékoztatását is. A szabályt életszerőtlennek gondolja, és aggályai vannak pl. az Utcazene fesztivál megrendezése, illetve a városba látogató turisták alkoholfogyasztásának esetében. Javasolta, hogy a testület ne fogadja el a rendeletmódosítást. Debreczenyi János: Szomorúan hallgatta a képviselı javaslatát. A Rendırség a közterületen elkövetett rendbontások esetében ennek az eszköznek a meglétével tud fellépni az italozók ellen. Némedi Lajos: Teljes mértékben támogatja és egyetért az elıterjesztéssel. Tart attól, hogy képviselıtársa a szigorú szabályozás helyett esetleg a könnyő drog fogyasztását engedélyezte volna, melyre gondolni sem mer. A rendelet következetes betartását kérte. Debreczenyi János: Kérte a képviselıket, hogy a személyeskedı hangvételő hozzászólásoktól tartózkodjanak. (Mazák György visszajött a terembe.) 11

12 Katanics Sándor: Sértınek találta a képviselı megjegyzését és szerencsésnek tartaná, ha bocsánatot kérne Wéber László képviselıtıl. A rendelet módosításának szándékával egyetért, mert elképesztınek tartja a hétvégi éjszakai életet a belvárosban. Megkérdezte az elıterjesztıt, hogy pl. a Gizella nap megnyitásakor, a Borfalura tekintettel felfüggesztik-e majd a rendeletet. De ugyanez a kérdés vonatkozik az Utcazene fesztiválra vagy a május 1-jei programokra. Brányi Mária: Véleménye szerint a rendelet módosítása mérlegelésre is ad lehetıséget, célja a közterületek jó állapotának biztosítása. Azt a szemléletmódot kell kiolvasni az elıterjesztésbıl, hogy a rongálási szándék folyamatát megakadályozza azzal, hogy a rendfenntartóknak eszközt biztosít. A módosítás szerint a vendéglátóegységek állandó vagy ideiglenes kitelepülései más megítélés alá tartoznak. Wéber László: Némedi Lajos képviselınek megígérte, hogy ı semmilyen drog liberalizációját nem fogja támogatni, hiszen hosszú évek óta a kábítószer probléma megoldásán dolgozik. Véleménye szerint a közterület felügyelı nem biztos, hogy egyformán ítéli meg majd azt a helyzetet, amikor egy hajléktalan, egy turista vagy egy képviselı fogyaszt alkoholt. A céllal egyetért, az eszközzel viszont nem. Alkoholfogyasztás ellen az önkormányzat nem lép fel más eszközök megteremtésével, hiszen munkatervükben sem szerepelnek ilyen célok és feladatok. A módosítás elfogadásával kérte a testületet, hogy gondolkodjanak el azon, hogy milyen módon lehetne ezen a problémán szakmai eszközökkel segíteni. Katanics Sándor: Elmondta, hogy a Kádártai Falunap június 16-án kerül megrendezésre, de a rendelet hatályba lépése június 15-én történik. Humorosan megjegyezte, hogy a fenti dátumot június 30-ára módosítsák. Egyben megköszönte azt, hogy a polgármester elfogadta a meghívást a Kádártai Falunap rendezvényükre. 12

13 Dr. Bense László Erik: Véleménye szerint az országgyőlési és az önkormányzati képviselıknek példát kell mutatniuk, és tudniuk azt, hogy hol a határ. A Btk. szerint az, ha valaki kirívóan közösség elleni magatartást tanúsít, az garázdaságot követ el. Dr. Büki Szilvia: Javasolta a képviselıknek, hogy a kereskedelmi igazgatással foglalkozó kollégáitól érdeklıdjenek azokról a bejelentésekrıl, ahol a lakók éjszakai nyugalmát megzavarják az éjjel-nappal nyitva tartó üzletek környékén tapasztalt rendbontások. Ez az elıterjesztés egy hatékony eszközt biztosít majd a rendırség számára. Mazák György: Szorgalmazta többször is, hogy legyen olyan eszközük annak érdekében, hogy az állampolgári fegyelmet szabályozni tudják. Véleménye szerint a módosítás akkor jó, ha nem szubjektív mérlegelésen alapszik, azonban itt nem ez fog történni. Kérte, hogy szerezzenek tapasztalatot más városból is annak érdekében, hogy a rendeletet finomítani tudják. Debreczenyi János: Felhívta a testület figyelmét arra, hogy a rendelet elfogadásához minısített többségre van szükség. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 24 tagja 17 igen szavazattal megalkotta a következı rendeletet: 26/2007. Ör. A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL szóló 56/2003. (XII. 1.) Ör. módosításáról és kiegészítésérıl (A rendelet teljes szövege a jegyzıkönyvhöz csatolva.) (Dr. Bense László Erik kiment a terembıl.) 2.) A szociálisan rászoruló személyek részére nyújtható adósságkezelési szolgáltatás mőködtetésérıl szóló 62/2006. (IX.18.) Ör. módosítása Elıadó: Wéber László, Vereskuti Béla, Molnár Ernı képviselık 13

14 Wéber László: Megköszönte a Hivatal dolgozóinak segítségét, mellyel elıkészítették a módosítást. Ezzel a megoldással az önkormányzat költségei nem növekednek és a közüzemi szolgáltatók kintlévıségei csökkentethetıek. Örült annak, hogy két képviselıtársával együttmőködve tudtak a problémán segíteni. Debreczenyi János: Az együttmőködéshez gratulált a képviselıknek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a rendelet elfogadásához minısített többség szükséges. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 23 tagja 23 igen szavazattal megalkotta a következı rendeletet: 27/2007. Ör. a szociálisan rászoruló személyek részére adósságkezelési szolgáltatás mőködtetésérıl szóló 62/2006. (IX.18.) Ör. sz. rendelet módosításáról (A rendelet teljes szövege a jegyzıkönyvhöz csatolva.) (Dr. Bense László Erik visszajött a terembe.) 3.) Az Önkormányzat által szervezett foglalkoztatásról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 63/2006. (IX.18.) Ör. hatályon kívül helyezése Elıadó: Dr. Strenner Zoltán az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke Dr. Strenner Zoltán: Megköszönte Angyal Éva irodavezetı segítségét az elıterjesztés elkészítéséhez. A rendelet hatályon kívül helyezésével egy tiszta helyzet alakul ki. Kiosztásra került egy olyan kötet, amely a jogszabályokat érthetı formában közli. 14

15 Hartmann Ferenc: Az elıterjesztés címoldalán helytelen elnevezés szerepel. Debreczenyi János: Felhívta a figyelmet arra, hogy a rendelet elfogadásához minısített többségre van szükség. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 24 tagja 24 igen szavazattal megalkotta a következı rendeletet: 28/2007. Ör. az Önkormányzat által szervezett foglalkoztatásról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 63/2006. (IV.14) rendeletének hatályon kívül helyezésérıl (A rendelet teljes szövege a jegyzıkönyvhöz csatolva.) 4.) A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjérıl, a fizetendı térítési díjak megállapításáról szóló új önkormányzati rendelet megalkotása Elıadó: Dr. Strenner Zoltán az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke Dr. Strenner Zoltán: Tájékoztatta a testületet arról, hogy egy technikai jellegő módosításról szól az elıterjesztés. Debreczenyi János: Felhívta a figyelmet arra, hogy rendelet elfogadásához minısített többségre van szükség. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 24 tagja 24 igen szavazattal megalkotta a következı rendeletet: 15

16 29/2007. Ör. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjérıl, a fizetendı térítési díjak megállapításáról (A rendelet teljes szövege a jegyzıkönyvhöz csatolva.) 5.) Az Életöröm Idıs Otthon Szociális Ellátó Közhasznú Társaság beszámolója a VMJV Önkormányzattal kötött ellátási szerzıdésben foglaltak megvalósulásáról Elıadó: B. Kissné Nemes Ágnes Intézményvezetı Angyal Éva irodavezetı Angyal Éva: Elmondta, hogy a bizottságok a beszámolót megtárgyalták és kérték, hogy a határozati javaslat 2.) pontját vonják vissza, töröljék és csak az 1.) pontról szavazzanak, mert a törölni kívánt pont olyan feladatokat tartalmaz az Egészségügyi és Szociális Bizottság számára, amik egyébként is a feladati között szerepelnek. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 24 tagja 24 igen szavazattal meghozta a következı határozatot: 115/2007. (V.31.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése jóváhagyja az Életöröm Idıs Otthon Szociális Ellátó Kiemelten Közhasznú Társaság évi beszámolóját, az Önkormányzattal kötött ellátási szerzıdésben foglaltak megvalósulásáról. Felelıs: Dr. Strenner Zoltán az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke Határidı: júniusi közgyőlés idıpontja 6.) Beszámoló Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2006.évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységérıl, valamint a gyámhivatal hatósági tevékenységérıl Elıadó: Dr. Strenner Zoltán az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke 16

17 A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 24 tagja 24 igen szavazattal meghozta a következı határozatot: 116/2007. (V.31.) Kh. (1) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése az Önkormányzat évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységérıl, valamint a gyámhivatal tevékenységérıl szóló beszámolót elfogadja. (2) Felkéri a Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai, Egészségügyi és Közigazgatási Irodájának vezetıjét, hogy a beszámolót küldje meg a Középdunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Szociális- és Gyámhivatalának. (3) Felkéri a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Irodáját, hogy a gyermekjóléti intézményekben jelentkezı felújítási, karbantartási igények szükségességét vizsgálja meg és a évi költségvetési koncepció készítésekor tegyen javaslatot az elvégzendı munkákra és azok költségeire. Vizsgálja meg továbbá a Családok Átmeneti Otthona új épületbe történı áthelyezésének lehetıségét. (4) Felkéri a Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai, Egészségügyi és Közigazgatási Irodáját, hogy vizsgálja meg a Családok Átmeneti Otthona szervezeti átalakításának lehetıségét. (5) Felhívja az Egyesített Bölcsıdei Intézmény valamint a Szociális Gondozási Központ vezetıjét, hogy az ellenırzések során feltárt hiányosságokat szüntesse meg és a beszámolóban foglalt javaslatok megvalósításáról gondoskodjon. Felkéri a Polgármesteri Hivatal fenntartói jogkörben ellenırzést végzı irodáit, csoportját, hogy az utó- vagy a soron következı ellenırzéskor a fent leírtak megvalósítását vizsgálja meg. Felelıs: (2) pontnál: Angyal Éva irodavezetı (3) pontnál: Schmidt István irodavezetı (4) pontnál: Angyal Éva irodavezetı (5) pontnál: Dr. Hajdu László intézményvezetı Kolárovics Attila intézményvezetı Angyal Éva irodavezetı Rompos Gabriella irodavezetı Dr. Mohos Gábor csoportvezetı Határidı: (2) pontnál: június 5. (3) pontnál: évi költségvetési koncepció készítése 17

18 (4) pontnál: évi költségvetési koncepció készítése (5) pontnál: június 30. az utó- vagy a soron következı ellenırzés idıpontja 7.) A.) Tájékoztató a pályázati úton megvalósítani kívánt fejlesztések elıkészületeirıl B.) Együttmőködési megállapodás megkötése a Veszprém Zrt-vel Elıadó: Brányi Mária a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke, városstratégiai tanácsnok Wéber László: Az elıterjesztés szerint olyan stratégiai kérdésekben fog eljárni a Veszprém Zrt., ami Veszprém jövıjét alapvetıen meghatározza, mely komoly erıforrások meglétét teszi szükségessé. Azonban az anyagból nem tőnik ki számára az, hogy milyen erıforrások állnak a társaság részére. Véleménye szerint biztosan készültek arról számítások, hogy milyen kiadások várhatóak a feladat elvégzése során. Ehhez kapcsolódik a közbeszerzés kérdése, melyet szintén nem lát tisztázottnak. Kérte, hogy az Együttmőködési megállapodás 2/1. számú fejezetének 8.) pontjában lévı felsorolást egészítsék ki közgazdásszal, foglalkoztatási szakemberrel, a gazdasági kamarákkal és a fogyatékossággal élık szervezeteivel is. Lehetıséget kell biztosítaniuk továbbá a meghatározó gazdasági társaságok számára is, hogy a stratégiai kérdésekben véleményt nyilváníthassanak. Dr. Szalay András: A frakcióvezetıi ülésen elhangzott az Aditus Kft neve, mely társaság levelet írt a polgármesternek a pályázatokkal kapcsolatos tevékenység végzésére, de a levél nem a polgármesternél van, hanem Mihalovics Péternél. Megkérdezte, hogy miért a képviselıvel folyik a levelezés és milyen személyes összefüggésrıl van szó, továbbá milyen kapcsolatba van a társaságnak ezekkel a pályázatokkal. Debreczenyi János: A frakcióvezetıi ülésen a Mártírok útja útfelújítását érintı napirendi pontnál hangzott el a Kft. neve. 18

19 Dr. Szalay András: A kérdését fenntartja és a fenti napirendi pontnál szeretne majd választ kapni, azonban elképzelhetı, hogy választ majd csak képviselı társai hallgatják meg, mivel 10 órakor hivatalos elfoglaltsága van. Debreczenyi János: Lehetıség van arra, hogy a képviselı a választ írásban megkapja és természetesen a jegyzıkönyv is rendelkezésére áll. Brányi Mária: A Veszprém Zrt., mint egy stratégiai terv készítését összefogó cégként jelenik meg. Utaltak az elıterjesztésben arra, hogy az anyag összeállítását és készítését a társaság végezné, melyhez szükséges a szakemberek bevonása és a képviselı által idézett pontban az elengedhetetlenül szükséges szakemberek kerültek felosztásra. Elmondta azonban, hogy nem zárkóznak el más szakemberek, helyi civil szervezetek és szakmai kamarák részvételétıl. Az elıterjesztésben egy Együttmőködési megállapodásról van szó, de a stratégiai tervnek konkrét tartalma még nincsen. A szerkezetkész anyagról a képviselık konzultálni fognak és kidolgozásra továbbítják a Veszprém Zrt-nek. Hangsúlyozta, hogy a munkamegbeszéléseken mindenki véleményére számít és kérte a testületet, hogy ezt közösen alkossák meg, mivel egy 15 éves programról van szó. Elmondta továbbá, hogy 5 olyan kiemelt fejlesztési elképzelésük van, amelyet a polgármester kiemelt projektként már bejelentett a Fejlesztési Ügynökség felé, és amelyek létrehozásánál különbözı pályázatíró szervezeteket kívánnak igénybe venni. Egyik ilyen pályázatíró cég az Aditus Kft, akivel a Veszprém Zrt-nek szerzıdése van, és pl. ık írják a pályázatot a Mártírok útja útrekonstrukcióhoz. A stratégiai terv elkészítésére az önkormányzat költségvetése keretet biztosít, illetve a belváros rehabilitációjának anyagára is szerepel egy forrás. Dr. Bense László Erik: A környezetvédelem hangúlyosabbá válása indokolttá tenné, hogy az Önkormányzat és a Veszprém Zrt. közötti Együttmőködési megállapodás 2/1 fejezetének 8. pontjában környezetvédelmi szakembereket is szerepeltetnének és bevonnának. 19

20 Hartmann Ferenc: Fontosnak tartja, hogy a Veszprém Zrt-nek legyen egy stratégiai divíziója, de ezt a mostani elıterjesztésben nem látja. A régióban az unió 7 éves tervezési ciklusa alatt mintegy 170 milliárd Ft pályázati forráshoz lehet hozzájutni. Nemcsak városfejlesztési, hanem gazdasági szempontból is fontos, hogy milyen eredménnyel tud részt venni egy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság. Azt a javaslatot szerette volna korábban megtenni, hogy az Együttmőködési megállapodás harmadik félre ne legyen engedményezhetı, azonban a napirendi pont tárgyalása alatt más információkat kapott. Választ kért arra, hogy a külsı pályázatírókkal miért a Veszprém Zrt. köt megállapodást és miért nem az Önkormányzat. Tájékoztatást kért arról, hogy milyen megállapodást kötött a Veszprém Zrt., és azokat milyen pályázat alapján választotta ki. A Regionális fejlesztési Tanács elfogadta a kiemelt projektek listáját, melyek között szerepel Veszprém mind az 5 kiemelt projektje. Felhívta a figyelmet az akadálymentesítésre, mely az operatív programok egyik alpriorítása, és amely fizikai és szellemi akadálymentesítést takar. Nagymértékő forrás áll rendelkezésre, eredményesen lehet rá pályázni. Debreczenyi János: Egyetért Hartmann Ferenc képviselıvel abban, hogy szükség van a stratégiai munkacsoport létére, és ezzel kapcsolatban kérte Göttlinger Lászlót, hogy adjon tájékoztatást. Wéber László: Emlékeztette a testületet arra, hogy a Civil Alap kiírásakor kimaradt az Esélyegyenlıség évére utaló kedvezményezetti kör kijelölése. A többször említett megállapodás 2/1/8 pontját egészítsék ki úgy, hogy a fogyatékossággal foglalkozó szervezetek legyenek tagjai az elıkészítésének. Dr. Szalay András: Kérte, hogy Mihalovics Péter most válaszoljon kérdésére. Mihalovics Péter: Az Aditus Kft. állásfoglalását ı kérte ki a Mártírok útjai projektmenedzsment ügyében. Országos tekintetben az egyik legsikeresebb pályázatíró cég, de személyes kapcsolata nincsen, ezt mutatja a leadott vagyonnyilatkozata is. 20

21 Dr. Szalay András: Nem gondolja, hogy a képviselı véletlenül fordult ehhez a céghez. Meglátása szerint Mihalovics Péter képviselı eddig nem vett részt hasonló ügyekben, csupán politikai tevékenységét ismerte. A Közgyőlés nyilvánosságát felhasználva szerette volna, ha a képviselı tisztázza azt, hogy nincsen személyes háttere a megkeresésnek, de erre nem kapott választ. Debreczenyi János: Kérte, hogy a napirendi vita ne fajuljon el. Mihalovics Péter: Elmondta, hogy mivel információja volt arról, hogy a Veszprém Zrt. szerzıdésben áll a társasággal, ezért mint a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság tagja jogában áll kihasználni a Kft. keretszerzıdésében foglalt kötelezettséget. Brányi Mária: A 8. pontot az alábbiak szerint egészítené ki:.településmarketinggel, valamint az anyag teljességét szolgálóan, munkavégzés során felmerülı szakterületeket reprezentáló szakembereket is be kell vonni. Mazák György: Nem értette, hogyha az Aditus Kft-vel a Veszprém Zrt. kötött szerzıdést, akkor annak a költségei miért vannak városi pénzügyi alapban. Szeretné tisztán látni azt, hogy volt-e pályáztatás és milyen módon került kiválasztásra a Kft. Véleménye szerint az ügy hátterét a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságnak meg kell néznie. Debreczenyi János: Semmilyen akadálya nincsen a képviselı kérésének és ígéretet tett arra, hogy a bizottság munkáját segíteni fogja. 21

22 Brányi Mária: Jelezte, hogy Mazák György képviselı valószínőleg összekeverte elızıekben adott két válaszát. Hangsúlyozta, hogy a költségvetésben a program elıkészítésére forrás szerepel és ennek a munkának az elkészítésére szeretnének megállapodást kötni a Veszprém Zrt-vel. Elmondta továbbá, hogy az Aditus Kft-vel a Veszprém Zrt-nek van megállapodása, és a Kft. feladata a Mártírok útja útfelújítására vonatkozó pályázat elkészítése. Göttlinger László: Tájékoztatást adott arról, hogy az Aditus Kft-vel a Veszprém Zrt. kötött szerzıdést. Stratégiai csoportjuk 3 fıvel ezeken a projekteken dolgozik. A Kft-vel megkötött szerzıdésre igazgatósági határozatuk van. A szerzıdési díj 150 eft/hó, melynek fejében folyamatos tájékoztatást kapnak két hetente, az országban megjelenı összes pályázatról. A Mártírok útja felújításával kapcsolatos pályázatok közremőködésének javadalmazása szükséges. Folyamatban vannak a tervezıkkel összefüggı pályázatok elkészítése. Debreczenyi János: Megkérdezte, hogy milyen módon lett kiválasztva a Kft. Göttlinger László: Jelezte, hogy ebben a folyamatban nem vett részt, igazgatósági határozat áll rendelkezésre. Hartmann Ferenc: Kérte, hogy a képviselık a gazdasági érdekek figyelembevételével kapják meg a megállapodást. Debreczenyi János: Nincsen akadálya a kérésnek és kérte Göttlinger Lászlót, hogy a megállapodást Hartmann Ferenc: képviselınek jutassa el. 22

23 A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 24 tagja 20 igen szavazattal meghozta a következı határozatot: 117/2007. (V 31.) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése megtárgyalta a Együttmőködési megállapodás megkötése a Veszprém Zrt-vel címő elıterjesztést, és az alábbiak szerint dönt: Elfogadja és támogatja a mellékletben foglalt együttmőködési megállapodás tervezet szövegét, valamint felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Felelıs: Debreczenyi János, polgármester Határidı: június 22. A polgármester 9, 56 órától 10, 15-óráig szünetet rendelt el. A szünet után a testület folytatta munkáját. (Dr. Szalay András elhagyta az üléstermet.) 8.) Javaslat Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. cégvezetıjének személyére Elıadó: Debreczenyi János polgármester Hartmann Ferenc: Szerencsésnek tartotta volna, ha a frakcióvezetıi megbeszélésen tárgyalhattak volna arról, hogy a társaság igazgató tanácsába és felügyelı bizottságába milyen arányban delegálhatnának tagokat a szocialista és a liberális képviselık. Megállapította azt is, hogy messze a legalacsonyabb részvételt képviselnek a fenti szervezetekben. Véleménye szerint nem lenne szerencsés Göttlinger László vezérigazgató urat alacsonyabb pozícióba helyezni és ezzel alacsonyabb fizetést biztosítani. A gazdasági társaságokról szóló törvény szerint, ha a társasági szerzıdés lehetıvé teszi, akkor a társaság legfıbb szerve a vezetı tisztségviselık tevékenységének segítése érdekében egy vagy több cégvezetı kinevezésérıl határozhat. Tudomása szerint Göttlinger László a társaság igazgatótanácsának a tagja is és vezérigazgató is, ezért ha kinevezik cégvezetınek, akkor lefokozzák, így ha a helyén kívánják tartani Göttlinger urat, akkor vezérigazgatóvá kell most kinevezniük. 23

24 Debreczenyi János: Elmondta, hogy az Egyesült vállalat alapszabálya elıírja, hogy a cégvezetı a vezérigazgató cím viselésére jogosult. Dr. Büki Szilvia: Nem értett egyet a frakcióvezetıvel, mert a múltkor elfogadott alapszabályzatban pontosították a törvény által használt fogalmakat. A jogszabály szerint a zártkörően mőködı részvénytársaságnál a vezetı tisztségviselı vagy az igazgatóság, illetve ennek hiányában lehet vezérigazgató is. Ez a státusz nem munkajogi kapcsolat, melyet a törvény most rendez annak érdekében, hogy a munkaviszonyban álló és a cégvezetését irányító személy cégvezetı, aki feljogosítható a vezérigazgatói cím viselésére. A törvény alapján nem az egyes személy minısül cégvezetınek, hanem az igazgatótanács. Debreczenyi János: Megkérdezte a jegyzı asszonyt, hogy kiegészíthetı-e olyan módon a határozati javaslat, hogy.jogutód társaság cégvezetıjévé, aki egyúttal jogosult a vezérigazgatói cím viselésére. Dr. Büki Szilvia: Nincsen akadálya, de mivel az Alapszabály az irányadó, így ezt feleslegesnek tartja. Hartmann Ferenc: Hozzászólásában idézett a gazdasági társaságokról szóló törvény 32. (1) bekezdésébıl: A cégvezetı olyan munkavállaló, aki a vezetı tisztségviselık rendelkezései alapján irányítja a társaság folyamatos mőködését. Nem szeretné, ha a Cégbíróságon probléma merülne fel a megnevezéssel és véleménye szerint a jogi dilemmát feloldaná a polgármester javaslata. Debreczenyi János: Hartmann Ferenc képviselı javaslatára kiegészítette a határozati javaslatot úgy, hogy jogutód társaság cégvezetıjévé, aki a vezérigazgatói cím viselésére jogosult. 24

25 A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 23 tagja 23 igen szavazattal meghozta a következı határozatot: 118/2007. (V.31) Kh. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése támogatja Göttlinger László jelenlegi vezérigazgató kinevezését a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató ZRt, mint jogutód társaság, Cégvezetıjévé, aki a vezérigazgatói cím viselésére jogosult. Felelıs: Debreczenyi János, polgármester Határidı: július 31. Göttlinger László: Megköszönte a polgármester által történı jelölését és a megszavazott bizalmat. Megígérte, hogy a város és a tulajdonos érdekeit szem elıtt tartva fog továbbra is dolgozni. 9.) A.) Döntés a civil keret felosztásáról Elıadó: Péterné Rózsa Mária a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottság elnöke, társadalmi kapcsolatok tanácsnoka Péterné Rózsa Mária: Tájékoztatta a testületet arról, hogy az idei évben hat kategóriában történt pályázati kiírás, melyre 164 pályázat érkezett és ebbıl 110 került elbírálásra. A Civil Alapból I. félévben 4,2 millió Ft-ot tudnak elosztani a pályázok között. Kiemelte, hogy a pályázók által megvalósítani kívánt programok összes költsége Ft-ot tesz ki. Megköszönte a munkát az alpolgármesternek, a külsı szakértınek és a civil referensnek. Wéber László: Véleménye szerint sikerült devalválni a civil keret felosztását. A keret összegének változatlanul hagyása mellett nem vállalják fel a döntés bátorságát, melyet hibásnak tart. Mindenkinek kis összeg jut, és azzal nem igazán lehet célt elérni. Az elmúlt évekkel összehasonlította a mőködési átlagokat, melyek csökkenést mutatnak. A 25

26 döntés nem kedvez sem az önkormányzatnak, sem a civileknek, mert ilyen támogatásokkal nem lehet érdemi munkát végezni. Megoldás lehetett volna egy olyan döntés felvállalása, hogy a szervezetek egy részét az elsı félévi, míg másik részét a második félévi keretbıl támogatnák. Jelezte, hogy nem tudja elfogadni ezt a támogatási filozófiát. Hartmann Ferenc: Meglepetéssel tapasztalta, hogy a Civil keret felosztásában nem csak civil szervezetek, hanem politikai szervezet is támogatásban részesül, amely a választáson indult és jelöltet állított. Kérte, hogy ne támogassanak olyan politikai szervezetet, melynek jelöltje bejutott a testületbe, konkrétan a Lokálpatrióták a Városért Egyesületre gondolt. Gyimesi Károly: Korábban is jelezte már, hogy a sportegyesületek számára mőködési jellegő támogatást ne adjanak, mert az egy másik bizottságnak, egy másik tanácsnoknak a feladata. Molnár Ernı: Elmondta, hogy a Lokálpatrióták a Városért Egyesület korábban nem pályázott támogatásért és most is csak véletlenül történt meg. Bejelentette, hogy az Egyesület nem tart igényt a támogatásra. Péterné Rózsa Mária: A támogatások mértékét a munkacsoport javasolta. Hangsúlyozta, hogy ebben az évben igen nagy számban adtak be pályázatot, melyre a Civil Alap mőködése alatt soha nem került sor. A munkacsoportnak meg van az a lehetısége, hogy a következı félévben más feltételre helyezze a hangsúlyt, de ık mindent megtettek, amit ebbıl a szőkös forrásból ki lehetett hozni. Elmondta, hogy a 164 pályázatból 21 pályázat formai hiba miatt, 32 pályázat pedig forrás hiány miatt lett elutasítva. Hartmann Ferenc képviselı kérdésére elmondta, hogy a rendeletük értelmében minden bejegyzett civil szervezet nyújthat be pályázatot. Amennyiben rendeletüket módosítják, úgy az említett szervezeteknél kizárható lenne a részvétel. Szintén rendeletmódosítás szükséges ahhoz, hogy sportegyesületek részére ne lehessen támogatást nyújtani. Molnár Ernı képviselı bejelentését tudomásul veszik, melynek 26

27 adminisztratív következményei lesznek és a megmaradt pályázati pénz a következı félévi forrást fogja növelni. Dr. Strenner Zoltán: Jelezte, hogy az ad-hoc bizottság munkájában, mint frakcióvezetı vett részt. Az ülés során Dr. Szalay András képviselı által hozott javaslat mentén haladtak és nem érti, hogy Wéber László képviselı miért nem konzultált a frakcióvezetıvel. Hartmann Ferenc: Megköszönte Molnár Ernı képviselı korrekt reagálását Véleménye szerint nem szükséges módosítani rendeletüket, mert az egyesülési jogról szóló törvény pontosan meghatározza a párt és az egyesület fogalmát. Wéber László: Elmondta, hogy az ad-hoc bizottság ülése elıtt egyeztetett Dr. Szalay András frakcióvezetıvel, akinek a javaslata magasabb összegrıl szólt. Megjegyezte továbbá, hogy az ad-hoc bizottság ülése után Ft sorsáról született még döntés, mely nem azt a célt szolgálta, hogy magasabb összegőek legyenek az egy szervezetre jutó támogatási átlagok. Jelezte, hogy az egyeztetett változatot Dr. Strenner Zoltán frakcióvezetı rendelkezésére tudják bocsátani. Péterné Rózsa Mária: Méltatlannak tartotta Wéber László képviselı megjegyzését a Ft sorsáról. Tájékoztatta a testületet arról, hogy a munkacsoport ülésén születtek meg a javaslatok, melyek módosítására lehetısége van a képviselıknek a közgyőlésen. A fennmaradó Ft felosztását a bizottság egyhangúan a civil referensre és ırá bízta annak érdekében, hogy próbálják meg arányosan a pályázók között elosztani. Az errıl készült javaslatot minden tag megkapta en és az egyeztetés folyamatosan történt. Kérték, hogy eltérı véleményeiket tegyék meg, azonban javaslat nem érkezett, ezért került ilyen formában kiküldésre az elıterjesztés. Kifogásolta, hogy az információk nem a valóságnak megfelelıen hangzanak el. Hartmann Ferenc: Már frakcióvezetıi ülésen is jelezte, hogy szeretné, ha a bizottság tagjai kellı idıben megkapnák a bizottsági anyagot és meghívót, annak érdekében, hogy arra fel tudjanak készülni. 27

28 Wéber László: Nem állt szándékában torzítani az információkat. Elkeserítınek tartja a 700 e Ft felosztása utáni állapotot is, és még egyszer hangsúlyozta, hogy nem jó döntésrıl van szó. (Dr. Szalay András visszajött az ülésterembe.) Péterné Rózsa Mária: Nem kíván reagálni Wéber László képviselı hozzászólására. A rendeletük értelmében munkacsoport végzi az ezzel kapcsolatos feladatokat. A munkacsoportra vonatkozó szabály azonban nincsen az SZMSZ-ben, így mőködésükre nem azok a szabályok irányadóak, mint a többi bizottság esetében. Hangsúlyozta, hogy a civil referenssel együtt mindent megtettek azért, hogy mindenki megfelelı módon és idıben kapjon meghívást. A munkacsoport tervezett ülése elıtt 8 nappal mindenkit felhívott Ferenczy Krisztina az idıpontok egyeztetése céljából. Hartmann Ferenc képviselı jelezte távolmaradását, de biztosította ıket arról, hogy képviseletérıl gondoskodik. A munkacsoport ülése elıtt két nappal kerültek kiküldésre az anyagok. Nem tartja jogosnak, hogy Hartmann Ferenc képviselı en írta meg véleményét, miszerint inkorrektnek véli azt, hogy kevesebb, mint egy nappal a bizottsági ülés elıtt kap anyagot. Hartmann Ferenc: Kérte, hogy a Lokálpatrióták a Városért Egyesület támogatása nélkül szavazzanak a határozati javaslatról. Péterné Rózsa Mária: Molnár Ernı képviselı bejelentését, mint elıterjesztı elfogadta. A napirenddel kapcsolatban több kérdés, hozzászólás nem volt, a Közgyőlés jelenlévı 24 tagja 18 igen szavazattal meghozta a következı határozatot: 119/2007. (V.31.) Kh. A Közgyőlés a évi költségvetésében a Civil keret - Pályázati keret címen elkülönített összegbıl az elsı félévre az alábbi támogatásokat nyújtja: 28

29 KAT TÁMOGATOTT SZERVEZET A mőködési célú támogatás, max Ft A Acro Dance Akrobatikus Rock and Roll Sporttánc Egyesület TÁMOGATÁS JOGCÍME TÁMOGATÁS ÖSSZEGE terembérlet, fellépıruhák készíttetése, ehhez anyagbeszerzés A "A Csend Világa" Alapítvány projektor vásárlás, irodai bútorok, kiegészítık (pl. székek, lámpák) vásárlása A A A Asztmás és Allergiás Betegek Veszprémi Egyesülete Az Örmény Kultúráért Alapítvány Bakony-Balaton Sclerosis Multiplex (SM) Egyesület bank, posta, irodaszer és nyomtatvány vásárlás, képzési költség, útiköltség, vezetıségi ülések költségei, pályázatfigyelés, pályázatírás bérleti díj, rezsi költség, telefonköltség, Internet elıfizetés részfinanszírozása bank, Internet, posta, nyomtatványköltség, irodaszerek, számítógép fejlesztése, karbantartása, javíttatása A Bakony Rádió Klub bank, biztosítás épületre és antennákra, posta, hirdetési költség, ügyviteli költség, irodaszerek, terület gondozása, karbantartás A Balaton Bútor Sportegyesület bank, posta, irodaszerek vásárlása, nyomtatványok beszerzése (könyvelés), jogtiszta software-ek vásárlása, fényképezıgép vásárlása A Best of Besto Regionális Alapítvány számítógép és nyomtató karbantartása, fejlesztése, mobil telefon elıfizetés (3 000 Ft/hó), képzésekhez és szakmai programokhoz útiköltség, szóróanyagok, meghívók készíttetése,

30 irodaszer vásárlás, posta, szakmai lapok elıfizetése, könyvtár bıvítése, szakmai megbeszéléseken felmerülı költségek A Buhim-Völgyi Baráti Kör posta, telefon, útiköltség A Buhim-völgyi Szalon Kulturális posta, útiköltség, telefon, 0 Egyesület számítógéphasználathoz kötıdı költségek, irodaszer vásárlás, fogyóeszköz A Credo Alapítvány a hévízi Kórház Betegeiért vásárlás korszerő SONOSTIM KLM 201 típusú ultrahangterápiás készülék vásárlása a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Reumatológiai és Mozgásszervi Rehabilitációs Osztálya részére. A készülék ára: Ft, melyre támogatást igényelnek. A Csererdei Baráti Kör irodaszer vásárlás, nyomtatópatron, boríték vásárlás, posta, mobil feltöltıkártya, Országos Civil Kerekasztal programjain való részvételhez útiköltség, hírlevél, bank A Dózsa Polgárırség szolgálati ruházat és kellékek vásárlása, telefonköltség, épület üzemeltetése, karbantartása, gépkocsihasználat költségei A A Édesvíz Természetbarát Egyesület ÉFOÉSZ Veszprém Városi Közhasznú Egyesülete könyvelés, számítógép konfiguráció, marketing, hazai szövetségi tagsági díjak, képzési költségek könyvelés, posta, bank, nyomtatványok, papír, szakkönyv, nyomtató

31 patronok, telefonkészülék vásárlása, telefonköltség A A A A A Egry József Lakótelepi Baráti Kör Építık Természetbarát Sportegyesület FÁK, Ukrajna, Magyarország Népei Kulturális és Nemzeti Örökségének Egyesülete Gizella Baráti Kör Veszprémért Gyulafirátótért Közhasznú Egyesület irodaszerek, könyvelés, 7 elıadónak ajándék, karácsonyest az egyesület gondozta bakonyi kulcsosház villanyszámláinak kiegyenlítése, takarítóeszközök vásárlása, saját kiadványaik kiadási költségei telefonköltség, fax és mobil telefon mőködtetéséhez szükséges költségek, nyomda- és nyomtatási költségek, fizetett hirdetések (helyi sajtó), útiköltség, emlék- és ajándéktárgyak vásárlása, laptop vásárlása, könyvelés, díszbélyegzı készíttetése, archiválás költségei digitális fényképezıgép vásárlása, melyet a lakótelepükön mőködı civil szervezeteknek is rendelkezésre bocsátanának Gyulafirátótot és régi hagyományait bemutató kiadvány és film készíttetése. (táncmősor, mősorvezetés, hangosítás, játékvezetés, dekoráció, nyomda- és nyomtatási költségek, 100 db DVD lemez vásárlása, útiköltség, tisztítószerek, sportszerek, székek)

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: 2130-10/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2009. október 29-én 8:00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. március 27-én 8:00 órai kezdettel megtartott nyilvános Közgyűléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. március 27-én 8:00 órai kezdettel megtartott nyilvános Közgyűléséről. VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŰLÉSE Szám: 2142-3/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. március 27-én 8:00

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Tulajdonosi Bizottságának 2011. január 20-án 14,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatala (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: 514-8/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2010. július 19-én 14:00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. december 1-jén 16:00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. december 1-jén 16:00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŰLÉSE Szám: 2142-14/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. december 1-jén 16:00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: KOZP/4-7/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel

Részletesebben

Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának szeptember 13-án 18:10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános Közgyőlésérıl.

Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának szeptember 13-án 18:10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános Közgyőlésérıl. VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: 2023-9/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. szeptember 13-án 18:10 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közjóléti Bizottságának 2012. február 13-án 13,35 órakor megtartott nyilvános ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közjóléti Bizottságának 2012. február 13-án 13,35 órakor megtartott nyilvános ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: 2012. február 13-án 13,35 órakor megtartott nyilvános ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Kis-házasságkötı terem Veszprém, Óváros tér 9/B. Az ülésen megjelentek: dr. Strenner

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testülete 2011. július 7-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŰLÉSE Szám: 2023-11/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. november 29-én 8:00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) I. emeleti Kossuth terme

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) I. emeleti Kossuth terme JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK, TULAJDONOSI BIZOTTSÁGÁNAK, VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGÁNAK, VALAMINT ÜGYRENDI

Részletesebben

J E GY Z İ K Ö NY V. 36/2012. (II.16.) TB határozatot

J E GY Z İ K Ö NY V. 36/2012. (II.16.) TB határozatot J E GY Z İ K Ö NY V Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Tulajdonosi Bizottsága 2012. február 16-án 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl Az ülés helye: VMJV Polgármesteri

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-4/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2004. április 29-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Hivatal részérıl: Kovácsné dr. Bozsoki Kornélia

Hivatal részérıl: Kovácsné dr. Bozsoki Kornélia JEGYZİKÖNYV Készült: Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének a Polgármesteri Hivatal földszinti tanácskozójában 2014. szeptember 18-án megtartott ülésérıl Jelen voltak: Dávid Zoltán Derecskei

Részletesebben

Továbbá: Faragó Rózsa bizottsági tag, FÓKUSZ Szociális Szolgálat vezetıje

Továbbá: Faragó Rózsa bizottsági tag, FÓKUSZ Szociális Szolgálat vezetıje JEGYZİKÖNYV Készült: Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének a Polgármesteri Hivatal földszinti tanácskozójában 2014. június 18-án megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen voltak: Tóth István Császár

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Sajószöged Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 27-én megtartott ülésérıl Jelen vannak: Ládi Balázs polgármester, dr.. Gulyás Mihály alpolgármester, Vona Tamás

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 220-4/2005. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2005. március 24-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emelet 206-os szoba

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emelet 206-os szoba JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Tulajdonosi Bizottságának, 2014. május 29-én 7.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: IV.22-24/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2008. szeptember 25-én (csütörtökön) 9 órakor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott ülésérıl.

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-10/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. október 16-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: IV.22-19/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2008. július 3-án (csütörtökön) 8 óra 30 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott ülésérıl.

Részletesebben

Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 201-2/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 201-2/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 201-2/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. február 18-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselı-testületének 2008. szeptember 11-én 15 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-11/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. november 13-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Határozat száma 61/2012.(IX.13.) Tárgy 10/2012.

JEGYZİKÖNYV. Határozat száma 61/2012.(IX.13.) Tárgy 10/2012. 10/2012. JEGYZİKÖNYV Készült: Recsk Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének a 2012. szeptember 13-án 16,00 órai kezdettel megtartott ülésérıl Határozat száma 61/2012.(IX.13.) 62/2012.(IX.13.) 63/2012.(IX.13.)

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. október 20-án - csütörtökön - de. 8,00 órakor megtartott n y i l v á n o s ülésérıl. A képviselı-testületi ülésének

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-4/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-4/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-4/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. április 24-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. január 13-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl

J e g y z ı k ö n y v. Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. január 13-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG Rendeletek: 1/2011. (I.14.) J e g y z ı k ö n y v Határozatok: 8/2011. (I.13.) 9/2011. (I.13.) 10/2011. (I.13.) 11/2011. (I.13.) 12/2011. (I.13.) 13/2011. (I.13.) 14/2011.

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2012. február 23-án 8,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2012. február 23-án 8,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: KOZP/4-2/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2012. február 23-án 8,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 200-2/2013. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Sáregres Község Önkormányzatának 2013. február 15-én, 14 30 órai kezdettel megtartott nyílt képviselı-testületi ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Sáregres Község Önkormányzatának 2013. február 15-én, 14 30 órai kezdettel megtartott nyílt képviselı-testületi ülésérıl. Sorszám:./2013. Ikt.szám:.../2013. JEGYZİKÖNYV Sáregres Község Önkormányzatának 2013. február 15-én, 14 30 órai kezdettel megtartott nyílt képviselı-testületi ülésérıl. Napirendi pontok: 1.) A polgármester

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. március 7-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai Kálmán,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. április 26-án tartott nyilvános ülésérıl.

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. április 26-án tartott nyilvános ülésérıl. J E G Y Z İ K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2011. április 26-án tartott nyilvános ülésérıl. Helye: Polgármesteri Hivatal III számú tárgyalója Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Kutyej

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselı-testületének 2009. január 23-án de. 8 45 órakor megtartott rendkívüli ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselı-testületének 2009. január 23-án de. 8 45 órakor megtartott rendkívüli ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselı-testületének 2009. január 23-án de. 8 45 órakor megtartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív alapján képviselı-testületi

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE. Szám: KOZP/114-2/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE. Szám: KOZP/114-2/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: KOZP/114-2/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2013. február 28-án 8,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. december 5-én megtartott soron következı ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester Berecz Pál képviselı Harangozó

Részletesebben

(185/2011. (V. 26.) számú, 186/2011. (V. 26.) számú Képviselı-testületi Határozatok)

(185/2011. (V. 26.) számú, 186/2011. (V. 26.) számú Képviselı-testületi Határozatok) Száma: 11954-1/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V TERKA Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. május 26-án - csütörtökön - du. 15,00 órai kezdettel megtartott ülésérıl Napirendi

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Mely készült: Bakonykuti Önkormányzat Képviselı Testületének 2008. szeptember 15-én 9.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: Községháza 8046 Bakonykúti,

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 337-4/2015. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2015. március 26-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2013. február 13-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. Veszprém, 501 hrsz-ú ingatlan vevője

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. Veszprém, 501 hrsz-ú ingatlan vevője JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Tulajdonosi Bizottságának, 2016. március 24-én 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselı-testület 2008. április 29. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Alagsori terme

JEGYZİKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselı-testület 2008. április 29. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Alagsori terme JEGYZİKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselı-testület 2008. április 29. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme Jelen vannak: Borbély István polgármester,

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. február 9-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai Kálmán,

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. január 22-én megtartott n y i l v á n o s ülésén hozott határozatok/rendeletek

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. január 22-én megtartott n y i l v á n o s ülésén hozott határozatok/rendeletek Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. január 22-én megtartott n y i l v á n o s ülésén hozott határozatok/rendeletek Rendelet száma Rendelet tárgya Kód 1/2009. (I. 26.) A Településszerkezeti

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. augusztus 6-án - kedden - de. 7,30 órakor megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl. A képviselı-testület ülésének

Részletesebben

Száma: 19/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Száma: 19/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. október 16-án megtartott rendes ülésen hozott rendelet/határozatok Rendelet száma Rendelet tárgya Kód 20/2008. (X. 20.) A helyi képviselık, bizottsági

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-13/2000. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-13/2000. J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-13/2000. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2000. október 19-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Készült: Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. június 8-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl.

J e g y z ı k ö n y v. Készült: Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. június 8-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2010. június 8-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl. Jelen vannak: Giesz János polgármester dr. Kovács László alpolgármester Bakány János képviselı Csuta Andor képviselı

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Hogyorné Szi-Márton Ildikó alpolgármester Gábor Oszkár, Perger István, Szi Benedek Józsefné és Táborosi László képviselı

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Hogyorné Szi-Márton Ildikó alpolgármester Gábor Oszkár, Perger István, Szi Benedek Józsefné és Táborosi László képviselı UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy út 21. Ügyiratszám: 638-1/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Uzsa Települési Önkormányzat Képviselı-testülete 2009. március 16-án (hétfı)

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-12/2004. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2004. december 16-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. december 8. napján tartott nyílt ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. december 8. napján tartott nyílt ülésérıl J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. december 8. napján tartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: dr. Kozma József, a Bizottság elnöke, képviselı

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. J E G Y Z İ K Ö N Y V I. 210-12/2000.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. J E G Y Z İ K Ö N Y V I. 210-12/2000. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-12/2000. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2000. szeptember 21-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 250-8/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2007. május 31-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat

Részletesebben

1. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról. 2. Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott intézkedéseirıl.

1. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról. 2. Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott intézkedéseirıl. Sárhida község Önkormányzati Képviselı-testülete 8944 Sárhida, Béke u. 26. Sárhida, 2012. május 21-i nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. JEGYZİKÖNYV Készült: Sárhida község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 500/2009. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Doboz, Kossuth tér 3. sz. Tel:/Fax: 268-765. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. október hó 25-én (csütörtökön)

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 28-i. nyílt ülésérıl

Jegyzıkönyv. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 28-i. nyílt ülésérıl Jegyzıkönyv Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 28-i nyílt ülésérıl Tartalomjegyzék 134/2013. (XI. 28.) Kt. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete 4.o. 2013. október

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-10/2004. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2004. október 20-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Igazoltan volt távol: dr. Pécsi Huszár Zoltán és dr. Futaki Zoltán képviselık.

Igazoltan volt távol: dr. Pécsi Huszár Zoltán és dr. Futaki Zoltán képviselık. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 202-2/2002. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2002. január 31-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 337-7/2015. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2015. június 25-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2010. JANUÁR 18. RENDELETEK SZÁMA: 1/2010. (I. 19.), 2/2010. (I. 19.

J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2010. JANUÁR 18. RENDELETEK SZÁMA: 1/2010. (I. 19.), 2/2010. (I. 19. J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2010. JANUÁR 18. RENDELETEK SZÁMA: 1/2010. (I. 19.), 2/2010. (I. 19.) HATÁROZATOK SZÁMA: 1,

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2009. augusztus 27-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2009. augusztus 27-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b. EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2009. augusztus 27-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzıkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Edelény Város Integrált

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Pilis Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2003. november 26-án 16 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl Jelen vannak: - Csikós János polgármester - Tóth

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor,

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor, J e g y z ı k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 2007. június 28.-án 17 órai kezdettel megtartott n y i l v á n o s ülésérıl. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester Tasi

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2012. május 21-én a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésén.

Jegyzıkönyv. Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2012. május 21-én a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésén. Jegyzıkönyv Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében 2012. május 21-én a ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi Bizottság részérıl: Hajdu Imre elnök Egyed Attila Jarecsni János László

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2006. szeptember 13. napján délután 16.00 órai kezdettel megtartott soron következı nyilvános ülésérıl, Nyáregyháza,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselı-testületének 2007. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Izsó Gábor polgármester, Erdıs Norbert alpolgármester, Barkász Sándor, Mészáros

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 220/2006. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2006. január 26-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-2/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. február 27-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Komló Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. szeptember 20-iki rendkívüli ülésérıl Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint A polgármester köszöntötte a megjelenteket,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzatának Képviselı-testülete. nyilvános ülésérıl. 2009. március 10. (1. ülés)

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzatának Képviselı-testülete. nyilvános ülésérıl. 2009. március 10. (1. ülés) Ügyszám: 26-6/2009. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Önkormányzatának Képviselı-testülete nyilvános ülésérıl 2009. március 10. Nyirád 2009 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község Önkormányzatának

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online. Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.hu 9810-2/2008. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-7/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. július 10-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

1. Beszámoló a Szemesért Kht 2008. évi tevékenységérıl Elıadó: Liber Árpád a Szemesért Kht igazgatója

1. Beszámoló a Szemesért Kht 2008. évi tevékenységérıl Elıadó: Liber Árpád a Szemesért Kht igazgatója JEGYZİKÖNYV Készült: Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. február 16-án 14.00. órakor a Latinovits Zoltán Mővelıdési Ház földszinti tanácskozó termében megtartott sosros nyilvános

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2012. január 26-án 8,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2012. január 26-án 8,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: KOZP/4-1/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2012. január 26-án 8,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Király Árpád polgármester szavazásra teszi fel Tóth Csaba alpolgármester személyében a

JEGYZİKÖNYV. Király Árpád polgármester szavazásra teszi fel Tóth Csaba alpolgármester személyében a Csepreg Város Önkormányzat 25/2010. JEGYZİKÖNYV Készült Csepreg Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. november 10-én megtartott ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácskozó terme

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. május 27-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén jelenlévıkrıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA Ikt. szám: III. 13-52/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Közgyőlése Gazdasági és Mezıgazdasági Bizottságának

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 220-3/2005. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2005. február 24-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Pilis Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. május 29.-én 17 óra 15 perc kezdettel a Pilisi Polgármesteri Hivatal (2721 Pilis, Kossuth Lajos út 47.) tanácstermében megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 31-én tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 31-én tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 2/2014. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

372-31/2013. 4. sz. példány

372-31/2013. 4. sz. példány Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 4 példányban 372-31/2013. 4. sz. példány JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2013. DECEMBER

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. 1 Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 222-13/2005. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2005. december 15-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 4-én - csütörtökön - du. 16,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i üléséről. A rendkívüli képviselő-testület

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. február 12-én tartott ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. február 12-én tartott ülésérıl. 1 Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. február 12-én tartott ülésérıl. Jelen vannak: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor, Gubics Lajos, Jakus Tünde, Horváth Béla, Kiss Anikó, Kovács Gábor,

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Városfejlesztési, Mezıgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2011. február 09-én 16.00. órakor tartott nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Csatári

Részletesebben

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta.

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta. ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE Arnót, Petıfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 7/2013 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Novák Lajos polgármester megkérdezi, hogy kik vállalják a jegyzıkönyv hitelesítését?

Jegyzıkönyv. Novák Lajos polgármester megkérdezi, hogy kik vállalják a jegyzıkönyv hitelesítését? Jegyzıkönyv Készült 2009. március 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester ifj. Paulusz József Cseh János Veres-Herédi Eszter

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 11-én - pénteken - du. 16,30 órakor megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl. A képviselı-testület rendkívüli

Részletesebben

a Képviselı-testület 2013. november 20-án megtartott nyílt ülésérıl Tartalmazza: 236-259/2013.(XI.20.) számú határozatokat

a Képviselı-testület 2013. november 20-án megtartott nyílt ülésérıl Tartalmazza: 236-259/2013.(XI.20.) számú határozatokat J E G Y Z İ K Ö N Y V a Képviselı-testület 2013. november 20-án megtartott nyílt ülésérıl Tartalmazza: 236-259/2013.(XI.20.) számú határozatokat J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Csörög Község Önkormányzat

Részletesebben

BÁTASZÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselı-testülete. J e g y zıkönyv. Szám: 2387/2010./TT.

BÁTASZÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselı-testülete. J e g y zıkönyv. Szám: 2387/2010./TT. BÁTASZÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselı-testülete Szám: 2387/2010./TT. J e g y zıkönyv Készült: Bátaszék Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. január 21-én 15 órakor a Városháza Millenniumi termében

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. december 13-án 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl- Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 18-án megtartott nyilvános ülésén hozott rendeletei, határozatai

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 18-án megtartott nyilvános ülésén hozott rendeletei, határozatai Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 18-án megtartott nyilvános ülésén hozott rendeletei, határozatai Rendelet száma Tárgy Kód 6/2010. (III. 25.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. július 03-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. július 03-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl 01/38-17/2012. JEGYZİKÖNYV 2012. július 03-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Vas Gereben Mővelıdési Ház Színház terem 8130 Enying, Bocskai u. 1. Pıdör Gyula, Méreg

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V VI.1-204/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. szeptember 29-ei ülésérıl 2 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS VI.1-204/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tatabányán, a

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeghalom Város Polgármesteri Hivatala Szeghalom, Szabadság tér 4-8., T.: 371-611. 1515-16/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. október 22-én Kalotaszentkirályon

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. február 27-én megtartott ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. február 27-én megtartott ülésérıl Jegyzıkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. február 27-én megtartott ülésérıl Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Fehér Norbert

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2011. május 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2011. május 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2011. május 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak:novák Lajos polgármester Szilágyi Gábor Pálmai József Dr.

Részletesebben