Tárgy: Felkészülés a évi nyári szezonra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tárgy: Felkészülés a 2011. évi nyári szezonra"

Átírás

1 Közmveldési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Tel./Fax: 88/ Tárgy: Felkészülés a évi nyári szezonra Tisztelt Képvisel-testület! A nyári szezonra történ felkészülés a programok megszervezésén túl mindannak a személyi, anyagi és tárgyi, infrastrukturális feltételeknek a megteremtését jelenti, melyekkel a rendezvények biztosíthatók. A településkultúra fejlesztése örökös feladat, hiszen nagymértékben meghatározza egy- egy település élhetségét, sikerességét, szellemiségét. Településünk adottságaiból adódóan tevékenységeinken keresztül a kulturális turizmus fejlesztését kívánjuk elérni, oly módon, hogy pozitív hatásait az itt élk is érzékeljék, kamatoztathassák. Célunk ugyanakkor, hogy tevékenységeink turisztikai vonzervel rendelkezzenek, biztosítsanak szórakozási, kulturálódási lehetségeket. Minden egyes megvalósuló program településmarketing tevékenység is, hiszen a rendezvények hozzájárulnak a település hírnevéhez. A Balaton- parti idegenforgalom legfontosabb célja napjainkban a belföldi turizmus ersödésének elsegítése a rendelkezésünkre álló lehetségek maximális kihasználásával. Rendezvényeink: A nyári rendezvényeink emblematikusak, ismertek. A tervezés idszakát át tudjuk hidalni azzal a megoldással, hogy a program nevét, idpontját népszersítjük már év elejétl kezdden, késbb töltjük meg tartalommal, vagyis konkrétan az eladók nevével, a fellépkkel, akkor, mikor a végleges költségvetés rendelkezésre áll. Így történik az idei évben is. Egyelre konkrét hírünk nincs még rendezvénypályázatról, de bízunk a lehetségekben. Szeretnénk elérni a rendezvények szervezése, lebonyolítása során idén is, ugyanúgy, ahogy a korábbi években a széles kör összefogást elssorban a helyi civil szervezetekkel, vállalkozókkal. A programok célja nem pusztán a szórakoztatás. Kulturális élmények, színvonalas produkciók létrehozására törekszünk. A lehetségeinkhez, az adott feltételekhez igazítjuk a kínálatot, remélve, hogy sokan elégedetten távoznak a rendezvények helyszíneirl.

2 Az elmúlt években az egy estés rendezvényeket felváltották az egész napos, vagy több napos színes kavalkádok, melyek a családok részére biztosítanak lehetségeket a településünkön eltöltött idszakban. Ezt diktálják a racionális érvek is, hiszen a több napra érkez nyaralók, turisták jelenléte bevételt eredményezhet (idegenforgalmi adó, szálláshely, vendéglátóhely, stb.). Célunk, hogy jelents vonzervel bírjanak nagy rendezvényeink, tehát ne csak az itt élk és a már itt tartózkodók érezzék jól magukat, hanem ami ennél is fontosabb: olyan programok legyenek, melyek településünkre csábítják a nyaralókat, turistákat. Évek óta tapasztaljuk, hogy fszezonban a rendezvényeken többnyire jelen van a nagyszámú közönség, van közmveldési- kulturális- turisztikai igény is, és a feladat is adott: a Budapest fell elsként megközelíthet település legyen turistacsalogató, fejlett idegenforgalmi jegyeket felmutató, élhet, mozgalmas! Tapasztalataink alapján a rendezvények mindehhez nagymértékben hozzájárulnak. Rendezvényhelyszínek: A programok különböz szabadtéri helyszíneken zajlanak. A Széchenyi parkban az áramvételezési hely adott, azonban továbbra is hiányoznak az egyéb infrastrukturális létesítmények. Elssorban a vizesblokk nem megoldott, hiányzik a közvilágítás, a mobil wc-k sem nem higiénikusak, sem nem esztétikusak. A színpad kismértékben szorul felújításra. A színpadfedést bérelni kell. A kistérségi pályázat eredményeképpen létrejött színpadfedés remélhetleg mérsékli az erre fordított költséget. Egységes árusító pavilonokra volna szükség a rendezettebb rendezvénytér elérése érdekében. Szemetes edényekre is óriási szükség lenne a programok ideje alatt! A nehézségek ellenére a park megközelíthetsége, központi elhelyezkedése, a 71-es úthoz, vasúthoz való közelsége, panorámája miatt a legideálisabb helyszín. Szükséges lenne, hogy a 71-es út fell, valamint a strand fell táblák jelezzék a parkot. Szükséges lenne parkolási lehetségeket kijelölni a nagyrendezvények idejére (pl. nevelotthon alsó udvara- egyeztetés a vállalkozókkal.) Érdemes lenne megfontolni, hogy parkolási díjjal a nagyrendezvények ideje alatt nagyobb rendet lehetne tartani Lecsó fesztivál-, nem utolsósorban jelents bevételt eredményezhetne.

3 A Rákóczi park ideális helyszín a rendezvények lebonyolításához. Szükséges lenne, hogy a 71-es út fell táblák jelezzék a parkot, a színpadot, a rendezvényeket. (4-5 db-ra min. szükség lenne!) A kalandparkra is fel kellene hívni a figyelmet táblákkal. A Kultúra Háza eltti tér továbbra is a kora nyári, szi rendezvények helyszíne. A színpadot ez esetben is bérelni kell. Az épületben a mellékhelyiségek korszersítése szükséges. A Tájházban az alkotómhely kiváló foglalkozások szervezéséhez. Több olyan táblára volna szükség, mely jelzi a Tájházat. A Könyvtár udvarára is tervezünk programokat, de elengedhetetlen a patak partjának biztonságossá tétele. Többször jeleztük már. Akarattyán tervezünk programot ismét a Kilátónál, hangulatos, ideális helyszín. Szükséges lenne, hogy táblák jelezzék a 71-es útról is a páratlan szépség kilátás lehetségét, valamint a sétány nevét is hangsúlyosabban kellene jelezni. A szombat esténkénti programokhoz a Napfény parkolóban viszont szükséges az áramvételi lehetség kialakítása, valamint dobogók, kisszínpad létesítése. A Napfény parkolót célszer lenne elnevezni, és az új nevét jól láthatóan kiírni! Itt is kell találni egy olyan hirdetési felületet, mely messzirl is jól látható! Marketing tevékenység: A Tourinform Iroda költségvetésében rendelkezésre álló keret lehetvé tette az éves információs kiadvány elkészítését, mely az Utazás kiállításon már népszersíti településünket, majd hamarosan következik a megyei kiállítás. Év közben ez az információhordozó, mely folyamatosan rendelkezésre áll. A nagy hirdettábláinkat (Széchenyi parkban, Akarattyán a tourinform faháznál) idén is frissítjük, lehetség szerint három újat kellene készíttetnünk: Akarattyán a strand bejáratához, Kenesén pedig a 71-es mellett a Honvéd üdüli útkanyarulatban, valamint célszer lenne az óvoda eltti liget sarkánál is.) Kiváló hely hirdetésekhez az akarattyai körforgalom, el tudnám képzelni, hogy óriás méret zászlón hirdessük a nagyrendezvényeket. Ehhez zászlótartóra lenne szükség és a zászló elkészítésének összegét kellene kigazdálkodni. Évek óta nem tudjuk kihasználni a strandok eltti teret a Vak Bottyán strandnál, a Bezerédy strandnál, a Lidónál, a parti CBA boltnál, merthogy nincsenek hirdettáblák. Pedig ezeken a helyeken fordul meg a legtöbb turista!

4 Informatív szórólapokra, plakátokra, programfüzetekre továbbra is szükség van, az internet világában is. A települési honlap tekintetében jelents fejlesztésre lenne szükség. Ennek is innovatívnak és turistacsalogatónak kell lennie. Ha felhatalmazást kapunk, intézményünk szívesen koordinálja a nyári szezonnal kapcsolatos megjelenéseket. A Balatonkenesei Hírlap kínálta lehetségeket maximálisan kihasználjuk a rendezvények hirdetésével kapcsolatban. A Napló is rendszeresen közzé teszi a programok meghívóit. Egyéb médiákban történ megjelenések rendkívül fontosak, hiszen a településmarketinget szolgálják. Maximálisan élünk az ingyenes lehetségekkel. Különösen fontos a kistérségi televízió, az Öböl Tv szerepe a rendezvények hirdetése kapcsán, valamint meglehetsen véleményformáló, közönségcsalogató ervel bírnak a programokról készített tájékoztatások, híranyagok, esetleg magazinok is. Az információszolgáltatás központja a Tourinform Iroda. Az információs pontok (Akarattya- parkoló; Vak Bottyán strand bejárata) is hozzájárulnak a nyaralók tájékozódási igényeinek kielégítéséhez. Lehetne bvíteni a szolgáltatást, ha a Bercsényi strandon is mködhetne a szolgáltatás, ha van erre alkalmas hely. Nem terveztünk idén béreket ehhez a szolgáltatáshoz, reméljük, hogy lesznek a jelenlegi munkanélküliek között, akik ezt a feladatot el tudják majd látni. Együttmködés: Az idei évben is nagymértékben számítunk a feladataink végrehajtása érdekében- mely kifejezetten településérdek- valamennyi partnerünkkel a szoros és hatékony együttmködésre a sikeres megvalósításért: A hivatali apparátusra, a Városgondnokságra, az iskolára, óvodára, a Tátorján Kht-ra, a Polgárrségre, a Rendrségre, a honlap mködtetjére, Öböl Tv-re, civil szervezetekre, vállalkozókra. Tisztelt Képvisel- testület! Meggyzdésünk, hogy minden évnek, minden szezonnak újat, fejldést kell hoznia. Így tarthatjuk fenn az érdekldést a nyári programokkal kapcsolatban. A programok tartalmával gondoskodunk errl, de a helyszíneknek is meg kell újulnia valamelyest minden évben. Humánerforrás oldaláról meg kell ersíteni lehetségeinket a nyári idszakban. A jelenlegi szakmai team állományát jelents mértékben ki kell egészítenünk, reméljük, lesz rá lehetség. Kérjük szíves állásfoglalásukat a leírtakkal kapcsolatban, és a nyári idegenforgalmi szezon sikeres lebonyolítása érdekében a feladatok meghatározását.

5 Feladatterv: Hirdetési lehetségekkel kapcsolatban: Nagy hirdettáblák létesítése: Akarattyán a strand bejáratához, Kenesén a 71-es mellett a Honvéd üdüli útkanyarulathoz, az óvoda eltti Bakó Liget sarkához. Egységes, új hirdettáblák: Vak Bottyán strandnál, Bezerédy strandnál Lidónál Parti CBA boltnál Mindkét vasútállomásnál Postánál Régi, már meglév hirdettáblák folyamatos karbantartása. Buszmegállók felületének tisztítása. Ha meg tudnánk oldani, hogy a buszmegállók közvetlen közelében lennének hirdettáblák, akkor az üvegfelületek tiszták maradnának, illetve ez esetben születhet olyan rendelkezés, hogy büntethet a buszmegállóban történ plakát kihelyezje. ( Információ mindig rajt van a plakáton.) Akarattyai körforgalomban vagy közvetlen környékén hirdetési felület kialakítása. Javaslat a finanszírozásra: Az alapanyagok költsége a Városgondnokságot terhelné, valamint a munkavégzés is, a feliratozás a Közmveldési Intézményt.

6 Rendezvényhelyszínekkel kapcsolatban: Széchenyi park: Infrastrukturális fejlesztés Szemetesek készítése, kihelyezése Rákóczi park: Tájház: Könyvtár udvara: Biztonságossá tétele Napfény abc eltt: Tér elnevezése Az esti rendezvények megtartásához: Kisszínpad, dobogó, sátorfedés Áram létesítése Balatonkenese, február 16. Gyrfi Károlyné intézményvezet

Tárgy: Felkészülés a 2012. évi nyári szezonra

Tárgy: Felkészülés a 2012. évi nyári szezonra Közművelődési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Tel./Fax: 88/594-500 E-mail: kulturakenese@invitel.hu www.balatonkenese.hu Tárgy: Felkészülés a 2012. évi nyári szezonra Tisztelt

Részletesebben

Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő- testület!

Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő- testület! Közművelődési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Pf.: 88. Tel./Fax: 88/594-500 E-mail: kulturakenese@invitel.hu www.balatonkenese.hu Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt

Részletesebben

Sárospatak, 2009. június

Sárospatak, 2009. június Javaslatok a turisztikai desztináció menedzsment (TDM) létrehozásához szükséges döntésekre és változásokra, a TDM-szervezet létrehozására kiírt pályázat feltételeinek megfelelıen Javaslattevı: Marcziné

Részletesebben

Kiadási jogcímek. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 0 0 0 0 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 470020 487318 487318 0 487318

Kiadási jogcímek. Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 0 0 0 0 Egyéb működési célú kiadások 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 470020 487318 487318 0 487318 1. melléklet a.../1. (VIII..) önkormányzati rendelethez A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z AA Balatonkenese Város Önkormányzatának 1. évi kiadásai Kiadási jogcímek mód.e. 1... mód. E.

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 BALATONSZÁRSZÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Balatonszárszó, 2015.március 23. A gazdasági programot a Képviselő-testület 80/2015.(III.23.) számú határozatával

Részletesebben

Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 1. napján tartandó soron következő nyílt ülésére

Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 1. napján tartandó soron következő nyílt ülésére BALATONKENESE VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8174 Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. Telefon: +36(88)481-741 Fax: +36(88)481-741 email: hivatal@balatonkenese.hu Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata

Részletesebben

VESZPRÉM ISMERTSÉGE ÉS IMÁZSA MAGYARORSZÁGON 2006. Vezetői összefoglaló

VESZPRÉM ISMERTSÉGE ÉS IMÁZSA MAGYARORSZÁGON 2006. Vezetői összefoglaló VESZPRÉM ISMERTSÉGE ÉS IMÁZSA MAGYARORSZÁGON 2006. Vezetői összefoglaló Előzmények A Touirnform Veszprém megbízásából 2006. májusában és novemberében országos szintű reprezentatív kutatás készült Veszprém

Részletesebben

FELHÍVÁS. Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben. A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés

FELHÍVÁS. Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben. A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés FELHÍVÁS Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés A felhívás kódszáma: TOP-1.2.1-15 Magyarország Kormányának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Balatoni Szövetség 2015. november 3-án Tihanyban megtartott Közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV a Balatoni Szövetség 2015. november 3-án Tihanyban megtartott Közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV a Balatoni Szövetség 2015. november 3-án Tihanyban megtartott Közgyűléséről Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint Napirend: A mellékelt meghívó szerint Balassa Balázs elnök: Bejelenti,

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Testület!

Tisztelt Képviselő Testület! Tisztelt Képviselő Testület! 2015.04.16.-i találkozásunkkor megállapodtunk, hogy a megbeszélésünk pontjaiban felmerült problémáinkra visszatérünk az Önkormányzat és az Egyesület 2016. évi költségvetésének

Részletesebben

BALATONFENYVES. Településfejlesztési Koncepció TERVEZET. Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata

BALATONFENYVES. Településfejlesztési Koncepció TERVEZET. Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata TERVEZET Megbízó: Balatonfenyves Község Önkormányzata Lombár Gábor polgármester 8646 Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Generál Tervező: Altervező: ARKER Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. 7400 Kaposvár,

Részletesebben

Bakony és Balaton KKKE HVS helyzetelemzés felülvizsgálata. Berhida, 2015.10.15

Bakony és Balaton KKKE HVS helyzetelemzés felülvizsgálata. Berhida, 2015.10.15 Bakony és Balaton KKKE HVS helyzetelemzés felülvizsgálata Berhida, 5..5 A LEADER Helyi Akciócsoport által lefedett terület ismertetése A térség általános jellemzői A Bakony és Balaton Keleti Kapuja LEADER

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Bezeréti Katalin polgármester, Holovits Huba alpolgármester, Babina Éva, Bóza Attila,

Részletesebben

ÖRVÉNYES. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Jóváhagyásra előkészített anyag

ÖRVÉNYES. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Jóváhagyásra előkészített anyag ÖRVÉNYES Jóváhagyásra előkészített anyag Megbízó Örvényes község Önkormányzata Huszár Zoltán polgármester 8242 Örvényes, Fenyves utca 1. Tel.: 87/449-034 Tervező Völgyzugoly Műhely Kft. 2083, Solymár,

Részletesebben

Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról

Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról 1 Közművelődési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Pf.: 88. Tel./Fax: 88/594-500 E-mail: kulturakenese@invitel.hu www.balatonkenese.hu Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

IDEGENFORGALMI ISMERETEK

IDEGENFORGALMI ISMERETEK IDEGENFORGALMI ISMERETEK 1. Határozza meg a turizmus fogalmát, tartalmi lényegét! Milyen szerepet játszanak az utazási indítékok a turizmusban? Csoportosítsa az utazásokat a motivációk szerint! 2. Ismertesse

Részletesebben

Turisztikai szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához

Turisztikai szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Program Dél-Dunántúli Operatív Program Észak-Alföldi Operatív Program Észak-Magyarországi Operatív Program Közép-Dunántúli Operatív Program Közép-Magyarországi

Részletesebben

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Bevezetés A modern társadalomban növekszik a szabadidő aránya, az idegenforgalom az egyik leggyorsabban fejlődő gazdasági ágazat (a

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült 2006. augusztus 21-én, 17.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, Pilis Város Önkormányzatának Európai Uniós, Regionális, Kommunikációs és Közbiztonsági Bizottságának

Részletesebben

I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Alapelvek

I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Alapelvek Zamárdi Város Önkormányzatának 13/2009. (IX.29.) számú rendelete a kulturális javak védelméről, és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról, és a közművelődésről (Egységes szerkezetben)

Részletesebben

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2016. évi fejlesztési forrás felhasználásáról Javaslat a 2016. évi fejlesztési forrás felhasználására A Balaton Fejlesztési Tanács hatékony

Részletesebben

Jó időben szólunk! 2014.

Jó időben szólunk! 2014. Jó időben szólunk! 2014. Önkormányzati közszolgáltatások Egy önkormányzat számára a legnagyobb kihívás olyan közszolgáltatás nyújtása, amely kiváltja a lakosság széles körének elismerését. Ennek érdekében

Részletesebben

A Tourinform irodák szerepe a Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezetekben. Dr. Lőrincz Katalin Tourinform Veszprém

A Tourinform irodák szerepe a Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezetekben. Dr. Lőrincz Katalin Tourinform Veszprém A Tourinform irodák szerepe a Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezetekben Dr. Lőrincz Katalin Tourinform Veszprém Tourinform irodák ma 7 érv a Tourinform irodák mellett 25 éves Tourinform-hálózat

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KINCSESBÁNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK TELJES FELÜLVIZSGÁLATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ MEGBÍZÓ: Kincsesbánya Község Önkormányzata 8044 Kincsesbánya, Kincsesi út 39. FELELŐS TERVEZŐ: Fehér Vártervező

Részletesebben

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ /2014.(07 ) sz. Határozat JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ JÖVŐKÉP ÉS CÉLOK (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 2. melléklet I. fejezet tartalmi követelményei szerint) 2 0 1

Részletesebben

Munkaszám: DerTT-1/2015. Ikt. sz.: 47/2015. Derecske Város Önkormányzata

Munkaszám: DerTT-1/2015. Ikt. sz.: 47/2015. Derecske Város Önkormányzata Munkaszám: DerTT-1/2015. Ikt. sz.: 47/2015. Derecske Város Önkormányzata A Kék-Kálló Menti Népfőiskolai Társaság Egyesület felnőttképzési központjának, valamint a kapcsolódó II. világháborús emlék- és

Részletesebben

Harangodi tározó turisztikai fejlesztési elképzelései

Harangodi tározó turisztikai fejlesztési elképzelései Harangodi tározó turisztikai fejlesztési elképzelései A tározó általános ismertetése A Magyar Állam tulajdonában, a FETIVIZIG kezelésében van a Nyírség legfiatalabb tározója, a Harangodi víztározó, mely

Részletesebben

Városfejlesztési Választási Program 2014.

Városfejlesztési Választási Program 2014. Hajnal Egyesület Gyömrőért HEGY Városfejlesztési Választási Program 2014. Többet teszünk Gyömrő Lakosaiért! A HEGY VÁLASZTÁSI PROGRAMJA 2014 2 Hosszú távú cél: Létrehozni egy olyan települést, ahol szívesen

Részletesebben

www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook

www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántódi Hírlevél www.szantod.hu www.szantod.lap.hu Facebook Szántód Község Képviselõ-testületének lapja 2014. szeptember XVIII. évf. 5. szám Önkormányzati Választások 2014 Szántódi Hírlevél 2. oldal 2014.

Részletesebben

1. Legfontosabb rendezvényeink

1. Legfontosabb rendezvényeink ELŐTERJESZTÉS a Balatoni Szövetség 2016. március 23-án tartandó közgyűlésére 6.Napirend Beszámoló a Balatoni Szövetség 2015. évi munkájáról. 1. Legfontosabb rendezvényeink 1.1. Kibővített elnökségi ülés

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat

Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat Beszámoló az intézmény 2014. évi működéséről 2015. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. A Strandfürdő és Gyógyászat jelenlegi működési rendje... 3

Részletesebben

BALATO FÜREDI TELEPÜLÉSÜZEMELTETÉSI ZÁRTKÖRŰE MŰKÖDŐ RÉSZVÉ YTÁRSASÁG. 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 20. E-mail: probiort@probiort.hu Tel.: (87) 342-633, fax: (87) 342-380 Hiv. szám: Ügyintéző: Szeles Ákos

Részletesebben

Gyenesdiási Turisztikai

Gyenesdiási Turisztikai Gyenesdiási Turisztikai Egyesület Gyenesdiásról Nyugat-Magyarországon a határtól 100 km-re Nyugat-Balaton régióban, Keszthelyi-hegység lábánál, Keszthely és Hévíz szomszédságában, 3.400 fős település Szállásférőhelyek

Részletesebben

BÁ [J+ TC t]"t 5 ZÁ,R s Z Ó G \. E R lr/r E K B/t R ÁT TELEpÜ s t É Balatonszársző Nagyközség Önkormányzaía egy komplex program kidolgozásával kíván csatlakozni az UNICEF "Gyermekbarát Település " elnevezésű

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOKI FÜRDŐEGYLET TURISZTIKAI EGYESÜLET E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptemberi ülésére Tárgy: Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület pénzügyi

Részletesebben

Borban az igazság avagy mitől fejlődik Villány?

Borban az igazság avagy mitől fejlődik Villány? Takács Gabriella TAKÁCS GABRIELLA Borban az igazság avagy mitől fejlődik Villány? Tanulmányom Villányban és környékén 2001 őszén kezdődött kutatásra épül. A város az elmúlt tíz év során látványosan fejlődött,

Részletesebben

KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához

KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához A 296/2006.(XI.28.) Kt. sz. melléklete KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához A szociális területen alkalmazott két f jogszabály

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. év február 21.-ei ülésére Tárgy: Állami ingatlanok önkormányzatok részére történő ingyenes tulajdonba adása. Előadó: Horváth

Részletesebben

(31+32+84+89+104+107+114+116+119+123+127) 127 2558 2558 2571

(31+32+84+89+104+107+114+116+119+123+127) 127 2558 2558 2571 Nem adatátviteli célú távközlési dijak 46 172 172 157 Nem adatátviteli célú távközlési dijak 46 70 70 35 Nem adatátviteli célú távközlési dijak 46 229 229 146 Nem adatátviteli célú távközlési dijak 46

Részletesebben

HOT JAZZ BAND koncert

HOT JAZZ BAND koncert XVI. évfolyam 4. szám önkormányzati havilap 2011. május HOT JAZZ BAND koncert Közérdekû címek, telefonszámok KÖZMEGHALLGATÁS: 2011. május 25. Idén is főtéri esték PROGRAMOK HOT JAZZ BAND Taksony, Fõtér

Részletesebben

Balatonakarattya Településrendezési eszközeinek módosítása

Balatonakarattya Településrendezési eszközeinek módosítása Raw Development Kft. és TÁJOLÓ-TERV Területrendezési, Környezetvédelmi és Közigazgatásfejlesztési Kft. Környezeti értékelés Balatonakarattya Településrendezési Budapest, 2016. május BALATONAKARATTYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 18-án 11.30 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Pusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET CÉLJA

Pusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET CÉLJA Pusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról Pusztaszemes Község Képviselőtestülete a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról

Részletesebben

13. 2011. december 15. napján tartandó. Tourinform Iroda további működése. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző. Mészáros Miklós polgármester

13. 2011. december 15. napján tartandó. Tourinform Iroda további működése. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző. Mészáros Miklós polgármester Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-12/2011. Sorszám: 13. E LŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15.

Részletesebben

Balatonalmádi Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája

Balatonalmádi Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája Balatonalmádi Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, a Képviselő-testület létszáma: 9 fő.

JEGYZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, a Képviselő-testület létszáma: 9 fő. I-1/4-25/2013. ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott nyílt ülésén a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak: Valánszki

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről Psz/51/7/2015.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 39/2015. (V.27.) sz. Képviselőtestületi Határozat 40/2015.

Részletesebben

Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4.

Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4. Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Székesfehérvár, 2011. május 08. Farkasné Szegő Krisztina Ügyvezető igazgató Székesfehérvári

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Bezeréti Katalin polgármester, Holovits Huba alpolgármester, Babina Éva, Bóza Attila,

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 15. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Ráckeve Város Gazdasági Programja 2011-2014

Ráckeve Város Gazdasági Programja 2011-2014 Ráckeve Város Gazdasági Programja 2011-2014 2 1.BEVEZETŐ A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény előírásai szerint az önkormányzatoknak Gazdasági Programot (továbbiakban: Program) kell készíteni.

Részletesebben

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 A Budapestre érkező külföldi turisták kulturális szokásait vizsgáló kutatás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 24-én 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 24-én 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 4/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 24-én 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

III. Operatív program

III. Operatív program TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...1 Operatív programok...2 1.1 Gazdaságfejlesztés operatív programjai...2 1.1.1 Hiányzó üzleti szolgáltatások fejlesztése...2 1.1.2 Az információs gazdaság megalapozása...4

Részletesebben

A BIZOTTSÁGOK FELADATA ÉS HATÁSKÖRE 1. A bizottságok általános feladatai

A BIZOTTSÁGOK FELADATA ÉS HATÁSKÖRE 1. A bizottságok általános feladatai 9. sz. melléklet A BIZOTTSÁGOK FELADATA ÉS HATÁSKÖRE 1 I. A bizottságok általános feladatai 1./ A bizottságok meghatározzák a munkatervüket, kidolgozzák működési szabályzatukat. 2./ A bizottságok feladatkörükben

Részletesebben

AZ ASZÓDI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

AZ ASZÓDI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA AZ ASZÓDI KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA Terra Studio Kft. Területi Kutató Tervező Tanácsadó Iroda Raiffeisen Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Rt. 2005. november 2. AZ ASZÓDI TÖBBCÉLÚ

Részletesebben

TDM szakmai és üzleti terv 2016.

TDM szakmai és üzleti terv 2016. TDM szakmai és üzleti terv 2016. Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. Tartalom: I. Vezetői összefoglaló II. A társaság általános bemutatása (A vezetőség és a szervezet felépítése) III. A turizmus helyzete

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 279/2008. (X.20.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 279/2008. (X.20.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 279/2008. (X.20.) számú h a t á r o z a t a a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Turisztikai Koncepciójának Intézkedési Tervében kijelölt rövidtávú

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2015. JÚNIUS 8-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2015. JÚNIUS 8-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2015. JÚNIUS 8-I ÜLÉSÉRE 1. IKTATÓSZÁM: 33-5/2015. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Fejér Megyei Önkormányzat által megvalósítandó kerékpárút hálózat fejlesztésével

Részletesebben

Balatonederics községben a Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 29-én 19 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonederics községben a Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 29-én 19 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-9/2010. J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

FELHÍVÁS. Cséby Géza, a Goldmark Károly Művelődési Központ és Szabadtéri Színház igazgatója (: 2007. évi kulturális programok)

FELHÍVÁS. Cséby Géza, a Goldmark Károly Művelődési Központ és Szabadtéri Színház igazgatója (: 2007. évi kulturális programok) FELHÍVÁS 2007. április 4-én a KESZTHELYI TURISZTIKAI MŰHELY megtartotta első összejövetelét A második találkozóra 2007. április 18.-án (szerdán) 17. 00 órakor a Városháza dísztermében kerül sor. Vendégek:

Részletesebben

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2 0 1 6 VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: 1 Tartalom 1.JÖVŐKÉP... 3 1.1. Vonyarcvashegy

Részletesebben

Együttműködési megállapodás

Együttműködési megállapodás mely létrejött egyrészről: Cím: Adószám: 18939963-1-19 Bankszámlaszám: Unicredit Bank: Képviseli: Dr. Szabó Tamás, elnök továbbiakban, mint az Egyesület Együttműködési megállapodás továbbiakban együttesen

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA Készült a Veszprém megye fejlesztésének megalapozása a 2014-2020 közötti időszakra című, ÁROP-1.2.11/A-2013-2013-0011 azonosítószámú projekt keretében a Veszprém Megyei Önkormányzat megbízásából VESZPRÉM

Részletesebben

HH gyermekek száma. Barcs 76 31 10 13,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs 77 16 1 1,3 0 3 5. sz. Tagóvoda. Barcs 18 5 1 5,6 0 1 6. sz.

HH gyermekek száma. Barcs 76 31 10 13,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs 77 16 1 1,3 0 3 5. sz. Tagóvoda. Barcs 18 5 1 5,6 0 1 6. sz. Az intézményfenntartó társulás közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervében közép és hosszútávon szerepel a HH/HHH gyermekek kiegyenlített arányú elhelyezése minden óvodai intézményegységben, valamint

Részletesebben

Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány. Tiszanánai kikötő fejlesztési projekt

Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány. Tiszanánai kikötő fejlesztési projekt Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány Tiszanánai kikötő fejlesztési projekt Tiszanána 2016. február 29. 1 Tartalom 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. A fejlesztési program kiindulási és alapadatai... 6 3.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő:

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő:. Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015.

Részletesebben

TDM szakmai és üzleti terv 2016.

TDM szakmai és üzleti terv 2016. TDM szakmai és üzleti terv 2016. Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. Tartalom: I. Vezetői összefoglaló II. A társaság általános bemutatása III. A turizmus helyzete (SWOT analízis) IV. Feladatok, működés

Részletesebben

TURISZTIKAI VONZERŐ. - Hármas határ közelség - Közel 33.000 lakos. - Ipari jellegű beruházások (MoWin Park, Ipari park)

TURISZTIKAI VONZERŐ. - Hármas határ közelség - Közel 33.000 lakos. - Ipari jellegű beruházások (MoWin Park, Ipari park) - Hármas határ közelség - Közel 33.000 lakos - Ipari jellegű beruházások (MoWin Park, Ipari park) Mosonmagyaróvár A Szigetköz kapuja Kedvező természeti adottságok (Lajta, Mosoni-Duna, termálvíz) Kerékpárutak

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A magyar lakosság utazási szokásai, 2008 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készítette a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató

Részletesebben

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA II. STRATÉGIA MUNKARÉSZ

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA II. STRATÉGIA MUNKARÉSZ VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA II. STRATÉGIA MUNKARÉSZ VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2016. 2 Aláírólap Ezen az oldalon kell felsorolni az ITS szakhatósági

Részletesebben

Megalapozó vizsgálat

Megalapozó vizsgálat Megalapozó vizsgálat Balatonfenyves településrendezési eszközeinek felülvizsgálatához 50-1658/2012 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ 1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV A Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 2011. január 17. napján tartott nyílt ülésérıl

JEGYZİKÖNYV A Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 2011. január 17. napján tartott nyílt ülésérıl JEGYZİKÖNYV A Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság 2011. január 17. napján tartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: Varga Kálmán PVB elnök Vadasfalvi János PVB tag Csere Andrea PVB tag Bors Miklósné PVB

Részletesebben

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Sztojanovits Kristóf Termék-csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Szolnok, 2007. április 19. Vissza a természethez! MARKETING CÉLOK: Belföldi turizmus élénkítése Vendégéjszaka szám

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pécsely Község Önkormányzata PÉCSELY Szám:201/ 2-13 /2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2016. március 07-én 17:00 órakor megtartott nyilvános soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III. 09.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III. 09.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III. 09.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata 8184 Balatonkenese, Béri B. Á. Tér 1. Tömör István Polgármester részére! Tárgy: Előterjesztés

Balatonkenese Város Önkormányzata 8184 Balatonkenese, Béri B. Á. Tér 1. Tömör István Polgármester részére! Tárgy: Előterjesztés TÁTORJÁN SZOCIÁLIS Szolgáltatóház Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Tátorján Játékvár 8174 Balatonkenese Dózsa György tér 1. 0688/482-472 www.tatorjan.hu tatorjan.jatekvar@invitel.hu Balatonkenese Város

Részletesebben

Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület. 2015-HFS tervezés

Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület. 2015-HFS tervezés Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület 2015-HFS tervezés Helyi Fejlesztési Stratégia Tervezett LEADER forrásösszeg: 245.000.000 Ft Jelentős csökkenés a korábbi ciklushoz képest A LEADER csak kiegészítő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő:

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő:. Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015.

Részletesebben

TATA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉT MEGALAPOZÓ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2001. Készült Tata Város Önkormányzata megbízásából 2001 DECEMBER

TATA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉT MEGALAPOZÓ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2001. Készült Tata Város Önkormányzata megbízásából 2001 DECEMBER 2 TATA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉT MEGALAPOZÓ TELEPÜLÉS 2001. Készült Tata Város Önkormányzata megbízásából 1 TATA VÁROS TELEPÜLÉSJA MELY KÉSZÜLT A VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK MEGALAPOZÁSA

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Gazdasági Bizottság egyhangúlag, 12 igen szavazattal az alábbi napirend fogadja el:

Jegyzőkönyv. A Gazdasági Bizottság egyhangúlag, 12 igen szavazattal az alábbi napirend fogadja el: Jegyzőkönyv Készült: 2009. február 5-én 9.00 órakor, Szolnokon, a megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Gazdasági Bizottsága üléséről Jelen vannak: 1. Szádvári

Részletesebben

Virágos Balatonért 2008. Versenyfelhívás

Virágos Balatonért 2008. Versenyfelhívás Virágos Balatonért 2008. A Virágos Balatonért 2008. évi közforgalmú és vitorlás kikötő, közforgalmú strand, kereskedelmi szálláshely és magánszálláshely-szépítő versenyt a Szervező Bizottság meghirdeti.

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2011. szeptember 8-án 11 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község

Részletesebben

Parti sétány, kerékpárút és kerékpáros turisztikai szolgáltatások kialakítása Balatonfűzfőn

Parti sétány, kerékpárút és kerékpáros turisztikai szolgáltatások kialakítása Balatonfűzfőn Parti sétány, kerékpárút és kerékpáros turisztikai szolgáltatások kialakítása Balatonfűzfőn A projekt azonosító száma: KDOP-2.1.1/D-12-2012-0005 A kivitelezés ideje: 2015. 06. 29. 2015. 10. 26. A kedvezményezett

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK VELENCEI-TÓ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI TERVEZÉS ALAPJAINAK VIZSGÁLATA ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÓ 2009 VELENCEI-TÓ A TERMÉSZETES EGÉSZSÉG ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A Velencei-tó tó a 1117/2005. (XII.

Részletesebben

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu Ügyszám: Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu JEGYZŐKÖNYV mely készült Ságvár község képviselő-testületének 2011. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 20-án megtartott nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 20-án megtartott nyílt üléséről. Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3127 Kazár, Tanács út 1. Tel/fax.: 32/341-333 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 20-án megtartott

Részletesebben

A BALATON LEGNAGYOBB VITORLÁSKIKÖTŐ LÁNCA

A BALATON LEGNAGYOBB VITORLÁSKIKÖTŐ LÁNCA A BALATON LEGNAGYOBB VITORLÁSKIKÖTŐ LÁNCA VITORLÁSKIKÖTŐK A BALATON KÖRÜL 2016 BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. Ha Balaton, akkor Hajózás! BAHART KIKÖTŐ LÁNCA, ILLETVE TÚRAHELYEI BAHART vitorláskikötők Balatonalmádi

Részletesebben

SÍ- ÉS A MAGASHEGYI TÚRÁZÁS, NORDIC WALKING

SÍ- ÉS A MAGASHEGYI TÚRÁZÁS, NORDIC WALKING Sporttudományi képzés fejlesztése a Dunántúlon 2015 TÁMOP-4.1.2.E-15/1/KONV-2015-0003 Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Sporttudományi és Testnevelési Intézet SÍ- ÉS A MAGASHEGYI TÚRÁZÁS, NORDIC

Részletesebben

Technikai követelmények: Ausztrál Nagydíj (2011)

Technikai követelmények: Ausztrál Nagydíj (2011) Technikai követelmények: Ausztrál Nagydíj (2011) by Papp István - csütörtök, március 24, 2011 http://www.formula1tech.hu/technikai-kovetelmenyek-ausztral-nagydij-2011/ A 2011-es Formula-1-es világbajnokság

Részletesebben

TOKAJ-HEGYALJA ÖRÖKSÉGTURISZTIKAI KONCEPCIÓJA

TOKAJ-HEGYALJA ÖRÖKSÉGTURISZTIKAI KONCEPCIÓJA TOKAJ-HEGYALJA ÖRÖKSÉGTURISZTIKAI KONCEPCIÓJA Dr. Dankó László a közgazdaságtudomány kandidátusa, tanszékvezető egyetemi docens Miskolci Egyetem Marketing Intézet Nemzetközi Marketing Tanszék A tanulmány

Részletesebben

1. Vezetői összefoglaló (stratégiai fejezet)... 4 2. Helyzetelemzés( város)... 6 2.1. Demográfia... 6 2.2. Lakosság képzettsége... 8 2.3.

1. Vezetői összefoglaló (stratégiai fejezet)... 4 2. Helyzetelemzés( város)... 6 2.1. Demográfia... 6 2.2. Lakosság képzettsége... 8 2.3. AKCIÓTERÜLETI TERV SZÁZHALOMBATTA 2009 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló (stratégiai fejezet)... 4 2. Helyzetelemzés( város)... 6 2.1. Demográfia... 6 2.2. Lakosság képzettsége... 8 2.3. Szociális

Részletesebben

Dr. Csordás László a földrajztudományok kandidátusa

Dr. Csordás László a földrajztudományok kandidátusa Egy szakmai életút eredményei és helyszínei HELYZETKÉP AZ ALFÖLDÖN TURISZTIKAI PROJEKTEKET TERVEZETT TELEPÜLÉSEKRŐL Dr. Csordás László a földrajztudományok kandidátusa E-mail: l.csordas@freemail.hu A turizmus

Részletesebben

A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet

A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet 2005. november 1. A STRATÉGIAI HELYZETÉRTÉKELÉS (SWOT ANALÍZIS)...4 ERŐSSÉGEK (ADOTTSÁGOK)...4 Földrajzi környezet, természeti

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL

TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL Nyugdíjasklubok és Idısek Életet az éveknek Országos Szövetsége (Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3., tel/fax: 06/1/327-0118, email: nyugszov@hu.inter.net)

Részletesebben

ORFALU KÖZSÉG 2015-2019 GAZDASÁGI PROGRAMJA

ORFALU KÖZSÉG 2015-2019 GAZDASÁGI PROGRAMJA ORFALU KÖZSÉG GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019 Jóváhagyta: Orfalu Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a 68/2015. (VII.27.) képviselő-testületi határozatával Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér. 40. E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader.

Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér. 40. E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader. JEGYZŐKÖNYV A Szatmár Leader Közhasznú Egyesület Elnökségének és Tervezői Munkacsoportjának együttes üléséről 2016. január 28. 10 00 TÁRGYSOROZAT: I. A beérkezett projektjavaslatok illeszkedésvizsgálata

Részletesebben