A TianDe Ökogömbök gyökeresen megváltoztatják a mosásról kialakult felfogását

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A TianDe Ökogömbök gyökeresen megváltoztatják a mosásról kialakult felfogását"

Átírás

1 A TianDe Ökogömbök gyökeresen megváltoztatják a mosásról kialakult felfogását

2 Evolúció a mosásban 1. Mechanikai eljárás. 2. Vegyi eljárás. 3. Fizikai eljárás.

3 Mosás mechanikai eljárással Maguk ott a szekérről két kézzel hordták a ruhákat az éjszínű vízbe, és sebesen vetekedve taposták lent a gödörben. Homérosz: Odüsszeia Az ókori Görögországban ily módon is mosták a fehérneműt: az agyagos talajban kisebb gödröket ástak és vizet öntöttek beléjük. Ezek a gödrök helyettesítették a teknőt és a lavórt. A fehérneműt beledobálták a gödrökbe, majd, maguk is beleugorva oda, elkezdték azt lábukkal taposni.

4 A mosódeszkát 1797-ben találták fel. Az első mosógép Európában 1900-ban jelent meg: egy német cég egy olajütő, egy kézi hajtással forgatott lapátokkal ellátott fadézsa szerkezetét tette alkalmassá a mosásra. Oroszországba a XX. Század elején vittek be egy tétel német mosógépet, amelyeket pillanatok alatt szétkapkodtak: az élelmes oroszok ezeket olajütőként használták. A fehérneműt pedig továbbra is a folyóban mosták.

5 Mosás vegyi eljárással Az első nátriumszilikát és szóda alapú mosópor képletét a német Fritz Henkel alkotta meg ban. A ma használatos mosószerek több komponensét (a klórt, a kéndioxidot, a foszfátokat) az I. és a II. világháború idején vegyi fegyverek gyártásához használták fel.

6 Az oroszok évente mintegy 1 millió tonna mosóport használnak el. A mosópor a legelterjedtebb háztartási vegyszer.

7 A mosópor alapvető összetevői az anionos felületaktív anyagok (A-detergensek) és a foszfátok. A-detergensek a legolcsóbb és a legagresszívebb felületaktív anyagok. Minél jobban habzik a mosópor, annál magasabb benne az anionos detergensek koncentrációja.

8 A lefolyócsöveken keresztül az A-detergensek kikerülnek a természetes vizekbe. Egy kis történelem: a múlt század 60-as éveiben a mosószergyártók reklámháborút vívtak egymással annak bizonyítására, hogy melyikük által gyártott mosópornak a legdúsabb a habja. A hab pedig kezdett megjelenni a folyókban, a tavakban, de még a Niagaravízesésben is.

9 Az anionos detergensek felerősítik az üvegházhatást, csökkentve a világóceán képességét az emberi civilizáció által termelt széndioxid (CO 2 ) elnyelésére. Ez globális klímaváltozást eredményez áradásokat, szárazságot, hurrikánokat, az ivóvíztartalékok csökkenését, élő szervezetek kipusztulását

10 Az ivóvíz egyelőre nem habzik, de Az anionos detergensek átszüremkednek a tisztítóberendezéseken és az ivóvízzel csaknem ugyanolyan koncentrációban térnek vissza lakásunkba, ahogy a lefolyóba öntöttük azokat. Az anionos detergensek szervezetünkbe kerülésének ennél is rövidebb útja a ruházat. Az anionos detergensek még tíz öblítéssel sem távolíthatók el a fehérneműből.

11

12 A bőrre kerülő A-detergensek teljes mennyiségéből a szervezetben felhalmozódó mennyiség. 0,6 % a májban 1,9 % az agyban Az anionos detergensek ugyanúgy hatnak, mint a mérgek: megváltoztatják a vér biokémiai jellemzőit; rongálják a sejtek épségét; végzetesen hatnak az idegi ingerek továbbításának folyamatára.

13 Tudományosan igazolt tény: 100 g A-detergens 24 óra leforgása alatt elpusztít egy 300 kg súlyú lovat.

14 XX. sz. a piszkos kéz betegségei XXI. sz. a tiszta kéz betegségei vérhas bélfertőzés dermatitisz allergiás nátha szalmonellózis gilisztásság asztma ekcéma

15 Vegyi eredetű immunhiány A Multiple Chemical Sensitivity, vagy MCS-szindróma (többszörös kémiai túlérzékenység ) egy olyan szerzett krónikus betegség, melynek során a már az alacsony koncentrációban jelenlévő vegyi anyagok is a legkülönfélébb allergiás reakciókat képesek kiváltani.

16 A WHO adatai szerint Oroszországban az utóbbi 10 év alatt az allergiás emberek száma 20 %-kal megnőtt. Az orosz szövetségi Immunológiai Intézet előrejelzései szerint 2015-re az orosz emberek fele fog szenvedni valamilyen allergiás betegségben.

17 A foszfátok (vagy foszfonátok) az anionos detergensek hű harcostársai, elősegítik azok erőteljesebb behatolását a szervezetbe az emberi bőrön keresztül.

18 A foszfátok megkötik a kalciumionokat és okozói lehetnek a csontszövetek roncsolódásának és az oszteoporózis kialakulásának. Az oszteoporózist a csontok nyájas tolvajának is nevezik. A WHO adatai szerint az oszteoporózis a nem fertőző betegségek között a negyedik helyett foglalja el a szív- és érrendszeri megbetegedések, a daganatos betegségek és a cukorbetegség után.

19 Az oszteoporózis a nők körében jóval gyakoribb halálozási és rokkantsági okként jelentkezik, mint az emlőrák. Az oszteoporózis gyógyítására leggyakrabban felírt szerek egyikével végzett terápia a csontszövetek tömörségét 3 év alatt mindössze 8,8%-kal képes növelni és a gerinctörések kockázatát 50 %-kal csökkenti. A készítmény ára dobozonként kb forint.

20 1 g foszfát 5-10 kg mérgező kék-zöld alga (cianobaktérium) képződését idézi elő. A kék-zöld alga bomlástermékei (az ammónia és a kén-hidrogén) elpusztítják a vízi ökoszisztéma élővilágát. Egy kis történelem: feljegyezték, hogy 1940 és 1970 között a városi szennyvizekben fellelhető foszfátok mennyisége évi tonnáról tonnára nőtt.

21 Vizsgálatokkal kimutatták: a kék-zöld algákkal szennyezett vizet használó emberek között a rákbetegség által a halálozások aránya ötször magasabb.

22 TianDe Ökogömbök: tisztaság más áron! Az ökogömbök összetételében nincsenek detergensek, foszfátok és más szintetikus anyagok. 100 százalékban természetes összetevőkből állnak turmalin- granulátumból, zeolitokból és ritkaföldfémekből készülnek.

23 A víz a mosási folyamat alapvető összetevő eleme. Ahhoz, hogy a piszkos foltokat kimoshassuk, a víz hígító tulajdonságát felületi feszültségének csökkentésével növelni kell.

24 Принцип действия ПАВ A detergens-molekula olyan alakzatot képez, amelynek egyik pólusa hidrofób (a zsírokkal egyesül), a másik hidrofil (a vízmolekulákkal lép reakcióba). A detergens-részecske egyik végével a zsírrészecskéhez kapcsolódik, a másikkal pedig a vízrészecskékhez.

25 Az ökogömbök megváltoztatják a víz felületi feszültségét, amelyre a turmalin mozgása révén keletkező, gyenge változó elektromágneses mezőkkel fejtik ki hatásukat.

26 A zeolitok pórusos felépítésűek. A pórusok a szivacshoz hasonló módon molekulányi méretűek, a vízből képesek elnyelni a sókat, ily módon lágyítják azt.

27 A ritkaföldfémek, erősítvén a víz elektromosságvezető képességét, javítják a mosás minőségét.

28 A kék ökogömb összetételében ezüst található, amely antibakteriális és fertőtlenítő tulajdonságokkal rendelkezik.

29 Az ökogömbökkel végzett mosás során a szövet fonalszerkezete és a festékanyagok sértetlenek maradnak. A szövet felületén lévő sórétegek felhígítása révén: a színek ismét élénken ragyogóak lesznek, a szövet puhábbá és rugalmasabbá válik, feleslegessé válik az öblítő használata.

30 Ökogömbökkel mosni többszörösen olcsóbb! Az ökogömb szett 400 mosásra alkalmas Egy mosóporral és öblítővel végzett mosás átlagos költsége 55 Ft és 170 Ft között mozog. 400 mosóporral végzett mosás költsége: 55*400 mosás = minimum Ft. 170*400 mosás = maximum Ft. 400 ökogömbökkel végzett mosás költsége = Ft (33Ft/mosás)

31 A Földön a tűlevelű fafajták termelik az oxigén nagy részét! Az ökogömb szett megvásárlásával egy tűlevelű fa ültetéséhez járul hozzá.

32 Valaha az erdők Európa teljes területét elfoglalták, ma teljes kiterjedésének nem több mint 1/3-át borítják. Bolygónk felszínéről minden egyes másodpercben egy futballpálya méretű erdő tűnik el!

33 Egy személygépkocsi motorja két órányi működése alatt annyi oxigént nyel el, amennyit egy fa átlagosan két év alatt állít elő. Saját érdekünk, hogy több erdőt ültessünk!

34 Az ÖKOGÖMBÖK megvédik egészségét. Az ÖKOGÖMBÖK pénzt takarítanak meg Önnek. Az ÖKOGÖMBÖK védik környezetünket.

Idősödő munkavállaló és a foglalkozási eredetű egészségkárosodások DR. NAGY IMRE

Idősödő munkavállaló és a foglalkozási eredetű egészségkárosodások DR. NAGY IMRE Idősödő munkavállaló és a foglalkozási eredetű egészségkárosodások DR. NAGY IMRE M U N K A V É D E L M I K É P V I S E L Ő K X X I I. O R S Z Á G O S F Ó R U M A S I Ó F O K, 2 1 6. J Ú N I U S 9. "A világ

Részletesebben

Tisztító- és fertőtlenítőszerek

Tisztító- és fertőtlenítőszerek Tisztító- és fertőtlenítőszerek Tisztítószerek A szennyező anyagok eltávolítására felhasznált vegyszerek. Követelmények: hideg, illetve meleg vízben maradéktalanul oldódjék, oldja és lazítsa fel az eltávolítandó

Részletesebben

Földrajz. Csapat neve:

Földrajz. Csapat neve: Földrajz I. Az alábbiakban műholdakról, szondákról látsz képeket. Nevezd meg, hogy melyiket látod. Amennyiben nem egy konkrét műholdról/szondáról van szó úgy az üzemeltető rendszert nevezd meg. II. Az

Részletesebben

A 2012/12. SZÁM TARTALMA. Sárdi S., Szentpáli-Gavallér K., Bakonyi T., Szenci O., Kutasi O.: Lovak

A 2012/12. SZÁM TARTALMA. Sárdi S., Szentpáli-Gavallér K., Bakonyi T., Szenci O., Kutasi O.: Lovak A 2012/12. SZÁM TARTALMA LÓ Sárdi S., Szentpáli-Gavallér K., Bakonyi T., Szenci O., Kutasi O.: Lovak nyugat-nílusi vírus okozta agy- és gerincvelő-gyulladása. Irodalmi áttekintés / 708 SZARVASMARHA Mee,

Részletesebben

2. Légköri aeroszol. 2. Légköri aeroszol 3

2. Légköri aeroszol. 2. Légköri aeroszol 3 3 Aeroszolnak nevezzük valamely gáznemű közegben finoman eloszlott (diszpergált) szilárd vagy folyadék részecskék együttes rendszerét [Més97]. Ha ez a gáznemű közeg maga a levegő, akkor légköri aeroszolról

Részletesebben

TolnAgro Állatgyógyászati Kft. Szekszárd

TolnAgro Állatgyógyászati Kft. Szekszárd 1/7 01. Az anyag/készítmény és a társaság/vállalkozás azonosítója: Termék neve: Bromosept 50 fertőtlenítőszer A termék felhasználása: felületek, élelmiszerrel érintkezésbe kerülő eszközök és berendezések,

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK I. Előzmények ismertetése 3. oldal II. Az ajánlatkérő adatai III. Az ajánlatkérés tárgya, mennyisége 4. oldal 4. oldal IV. Az ajánlatok kötelező tartalmi elemei 4.

Részletesebben

Veszélyes anyagok és kockázatértékelés. Európai kampány a kockázatértékelésről

Veszélyes anyagok és kockázatértékelés. Európai kampány a kockázatértékelésről Veszélyes anyagok és kockázatértékelés Európai kampány a kockázatértékelésről Mik a veszélyes anyagok? Veszélyes anyagok: Bármely olyan folyadék, gáz vagy szilárd anyag, amely kockázatot jelent a munkavállalók

Részletesebben

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS. Vízszennyezés Vízszennyezés elleni védekezés. Összeállította: Dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola

KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS. Vízszennyezés Vízszennyezés elleni védekezés. Összeállította: Dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS Vízszennyezés Vízszennyezés elleni védekezés Összeállította: Dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola Vízszennyezés Vízszennyezés minden olyan emberi tevékenység, illetve anyag, amely

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! B BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Azalia 75 mikrogramm

Részletesebben

2.2 Címkézési elemek: Xn = ártalmas. R mondatok: R 42 Belélegezve túlérzékenységet okozhat (szenzibilizáló hatású) R 36/38 Szem- és bőrizgató hatású

2.2 Címkézési elemek: Xn = ártalmas. R mondatok: R 42 Belélegezve túlérzékenységet okozhat (szenzibilizáló hatású) R 36/38 Szem- és bőrizgató hatású oldalszám:1/5 1. Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító: 1.2. Az anyag vagy keverék megfelelő azonosítot, iletve ellenjavallt felhasználása: Enzim tartalmú professzionális

Részletesebben

Az Ön kézikönyve ZANUSSI TA1033V http://hu.yourpdfguides.com/dref/644273

Az Ön kézikönyve ZANUSSI TA1033V http://hu.yourpdfguides.com/dref/644273 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági

Részletesebben

Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben)

Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben) Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben) Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban: Képviselőtestület)

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt

A közép-és hosszútávfutás, állórajt Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt Készítette: Süle Szilvia CIK759 1. A közép-és

Részletesebben

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁZSVIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÁSA. amely a következő dokumentumot kíséri A TANÁCS IRÁNYELVE

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁZSVIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÁSA. amely a következő dokumentumot kíséri A TANÁCS IRÁNYELVE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.5.30. SWD(2012) 138 final BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁZSVIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÁSA amely a következő dokumentumot kíséri A TANÁCS IRÁNYELVE az ionizáló sugárzás

Részletesebben

Kereskedelmi megnevezés: Namex XA. Kémiai megnevezés: magnézium-oxid. Zsugorodás kompenzáló cementkiegészítő anyag. Más anyagokhoz nem javasolt.

Kereskedelmi megnevezés: Namex XA. Kémiai megnevezés: magnézium-oxid. Zsugorodás kompenzáló cementkiegészítő anyag. Más anyagokhoz nem javasolt. Termék biztonsági adatlap Készült a REACH EC 1907/2006 rendelet II melléklete alapján, valamint az EC 1272/2008 és az EC 453/2010 rendeleteknek megfelelően 1. AZ ANYAG / KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS

Részletesebben

Á ő ő ő ő ő ő ű ó ó ő ó ő ő ó ő ő ő ő ó ő ó ő ő ő ő ő ü ő ő ó ő ó ő ő ő ó ó ő ő ű ő ó ő ó ő ő ő ő ő ű ő ü ó ű ő ó Á ó ő ő ó ü ő ő ó ő ő ü ő ő ü ó ő ő ó ó ü ő ü ő ő ő ő ő ó ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő

Részletesebben

Az emberre Lásd 11.és 15. Pont A készítmény az 1999/45/EK értelmében: nem jelölés köteles. A környezetre Lásd 12.pont

Az emberre Lásd 11.és 15. Pont A készítmény az 1999/45/EK értelmében: nem jelölés köteles. A környezetre Lásd 12.pont Oldalszám: 1/1 1.AZ ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA Az anyag vagy készítmény azonosítása KÖRÖS ANTIBAKTERIÁLIS FOLYÉKONY SZAPPAN 0,5 l adagolópumpás, 2 literes műanyag flakon és,

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2011.(..) önkormányzati rendelete. a környezetvédelem részleges helyi szabályozásáról

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2011.(..) önkormányzati rendelete. a környezetvédelem részleges helyi szabályozásáról Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2011.(..) önkormányzati rendelete a környezetvédelem részleges helyi szabályozásáról Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNY JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

TERMÉSZETTUDOMÁNY JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Természettudomány középszint 0721 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 31. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. Rénszarvascsordák

Részletesebben

VILÁG MŰTRÁGYA GYÁRTÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSA. SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Audi Hungária Járműmérnöki Kar. Huszár Andrea IHYADJ

VILÁG MŰTRÁGYA GYÁRTÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSA. SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Audi Hungária Járműmérnöki Kar. Huszár Andrea IHYADJ VILÁG MŰTRÁGYA GYÁRTÁSA ÉS SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Audi Hungária Járműmérnöki Kar Huszár Andrea IHYADJ FELHASZNÁLÁSA A készletek kérdése: múlt, jelen, jövő Tartalom Bevezetés... 2 Amit tudni kell a műtrágyákról

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAPOT

BIZTONSÁGI ADATLAPOT Oldal 1 -től 7 1. Az anyag/készítmény és a vállalat/vállakozás azonosítása Anyag-csoport : Az anyag vagy a készítmény azonosítása Motorolaj Motor Oil SAE 15W-40 (S-SDB) Engine oil SAE 15W-40 (S-SDB) Huile

Részletesebben

Nemzetközi összehasonlítás

Nemzetközi összehasonlítás 6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,

Részletesebben

ZÖLDÜVEG vízkezelési töltetanyag szűrőberendezésekbe

ZÖLDÜVEG vízkezelési töltetanyag szűrőberendezésekbe ZÖLDÜVEG vízkezelési töltetanyag szűrőberendezésekbe MI A ZÖLDÜVEG? Újrahasznosított, zöld színű üvegből készülő, fejlett szűrőközeg, mely sokkal hatékonyabb a jó minőségű homoknál. KIKNEK AJÁNLJUK A ZÖLDÜVEGET?

Részletesebben

A települések infrastrukturális ellátottsága, 2010

A települések infrastrukturális ellátottsága, 2010 2011/75 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu V. évfolyam 75. szám 2011. november 14. A települések infrastrukturális ellátottsága, 2010 A tartalomból 1 Összefoglaló 1 Energiaellátás

Részletesebben

Ökológiai földhasználat

Ökológiai földhasználat Ökológiai földhasználat Ökológia Az ökológia élőlények és a környezetük közötti kapcsolatot vizsgálja A kapcsolat színtere háromdimenziós környezeti rendszer: ökoszisztéma Ökoszisztéma: a biotóp (élethely)

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP. PROTECT Rágcsálóirtó mini brikett

BIZTONSÁGI ADATLAP. PROTECT Rágcsálóirtó mini brikett BÁBOLNA KÖRNYEZETBIOLÓGIAI KÖZPONT KFT. BUDAPEST 1/5 BIZTONSÁGI ADATLAP PROTECT Rágcsálóirtó 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE Az anyag vagy készítmény azonosítása: A készítmény típusa: A készítmény megnevezése: PROTECT

Részletesebben

Lotus Therme. Lotus egészség. www.lotustherme.net

Lotus Therme. Lotus egészség. www.lotustherme.net Lotus Therme Lotus egészség 1 www.lotustherme.net HU 2 Gyógyászati kezelések A kezelések előtt orvosi konzultáció szükséges Orvosi vizsgálat HUF 6.500, Receptírás / darab HUF 3.000, Pakolások és fürdők

Részletesebben

SZÁLAS ALGA MEGSEMMISÍTŐ KÉSZÜLÉK CÉLSZERŰ HASZNÁLATA

SZÁLAS ALGA MEGSEMMISÍTŐ KÉSZÜLÉK CÉLSZERŰ HASZNÁLATA 1.oldal, összesen:5 A VELDA I-TRONIC SZÁLAS ALGA MEGSEMMISÍTŐ KÉSZÜLÉK CÉLSZERŰ HASZNÁLATA Az asztronautikai technológiából származtatott Velda I-Tronic készülék forradalmian új eljárást testesít meg a

Részletesebben

ALL ÁPOLÓ ÉS TISZTÍTÓSZER

ALL ÁPOLÓ ÉS TISZTÍTÓSZER BIZTONSÁGI ADATLAP 1/3 A kiállítás kelte: 2001. április 20. 1. A készítmény neve: ARMOR ALL ÁPOLÓ ÉS TISZTÍTÓSZER Termékleírás: műanyag, gumi, vinil, kikészített bőr és réteges fa egyszerű és biztonságos

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT EGYENLŐTLENSÉGEI

AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT EGYENLŐTLENSÉGEI 6. AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT EGYENLŐTLENSÉGEI Kovács Katalin FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 2009-ben jelentős különbségek mutatkoznak a különböző társadalmi csoportok egészségi állapotában. Az egészségi állapot szoros

Részletesebben

Időjárási ismeretek 9. osztály

Időjárási ismeretek 9. osztály Időjárási ismeretek 9. osztály 4. óra AZ ÁLTALÁNOS LÉGKÖRZÉS A légkörben minden mindennel összefügg! Az elmúlt órákon megismerkedtünk az időjárási elemekkel, valamint azzal, hogy a Nap sugárzása hogyan

Részletesebben

33 814 02 0000 00 00 Vegytisztító, kelmefestő, mosodás. Vegytisztító, kelmefestő, mosodás 2/42

33 814 02 0000 00 00 Vegytisztító, kelmefestő, mosodás. Vegytisztító, kelmefestő, mosodás 2/42 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP. Veszélyes komponens Koncentráció Veszélyjel, R-mondatok

BIZTONSÁGI ADATLAP. Veszélyes komponens Koncentráció Veszélyjel, R-mondatok 1/6 Verzió: 2-HU Készült: 2008 december 4. BIZTONSÁGI ADATLAP k é s z ü l t a 1 9 0 7 / 2 0 0 6 / E K r e n d e l e t n e k m e g f e l e l ő e n 1. Az anyag/készítmény és a vállalat/vállalkozás azonosítása

Részletesebben

Szakmai ismeret A V Í Z

Szakmai ismeret A V Í Z A V Í Z A hidrogén oxidja (H 2 O). A Földön 1 az egyik legelterjedtebb vegyület, molekula (2H 2 O). Színtelen, szagtalan folyadék, légköri (1013 mbar ~ 1013 hpa) nyomáson 0 o C-on megfagy, 100 o C-on forr,

Részletesebben

Termék neve GLIFOZÁT360 g/l SL Lecserélt adatlap: 2009. szeptember BIZTONSÁGI ADATLAP. GLIFOZÁT 360 g/l SL

Termék neve GLIFOZÁT360 g/l SL Lecserélt adatlap: 2009. szeptember BIZTONSÁGI ADATLAP. GLIFOZÁT 360 g/l SL Termék száma 45A/4510 GHB/2009. december Termék neve GLIFOZÁT360 g/l SL Lecserélt adatlap: 2009. szeptember 1 / 11. oldal BIZTONSÁGI ADATLAP GLIFOZÁT 360 g/l SL Felülvizsgálat: A felülvizsgált vagy új

Részletesebben

1/4. DY-03 Fénytartó tisztítószer koncentrátum. A 1907/2006/ EK rendelet alapján BIZTONSÁGI ADATLAP

1/4. DY-03 Fénytartó tisztítószer koncentrátum. A 1907/2006/ EK rendelet alapján BIZTONSÁGI ADATLAP 1/4 1. AZ ANYAG/KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA 1.1.Termékazonosító: 1.2. Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása, illetve ellenjavallt felhasználása: Minden vízálló felület:

Részletesebben

FELSZÍN ALATTI CSEPEGTETŐ ÖNTÖZÉS

FELSZÍN ALATTI CSEPEGTETŐ ÖNTÖZÉS FELSZÍN ALATTI CSEPEGTETŐ ÖNTÖZÉS Karlócai Péter Technoconsult kft. Magyar Öntözési Egyesület 2014. december 3. A csepegtető öntözésről... Csepegtető vs. Esőztető öntözés Csepegtető/miko öntözés: Kis távolságra

Részletesebben

HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK

HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK SZABÁLYAI AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI 1 Magyar nyelv és irodalom Írásbeli beszámoltatások Rendszeres,

Részletesebben

1/4. ZUM mosogatószer lemon, lime-grapefruit, orange. A 1907/2006/ EK rendelet alapján BIZTONSÁGI ADATLAP

1/4. ZUM mosogatószer lemon, lime-grapefruit, orange. A 1907/2006/ EK rendelet alapján BIZTONSÁGI ADATLAP Dymol Kft 1/4 Módosítva: 20150504 1 AZ ANYAG/KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA 11Termékazonosító: 12 Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása, illetve ellenjavallt felhasználása:

Részletesebben

Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben 2015.03.20.

Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben 2015.03.20. Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben 2015.03.20.) Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban:

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP. A magyar változat kiállításának kelte: 2012. 04. 18. Módosítás: 2012.06.26. 1. A KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT / VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA

BIZTONSÁGI ADATLAP. A magyar változat kiállításának kelte: 2012. 04. 18. Módosítás: 2012.06.26. 1. A KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT / VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA 1. oldal BIZTONSÁGI ADATLAP A magyar változat kiállításának kelte: 2012. 04. 18. Módosítás: 2012.06.26. 1. A KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT / VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA 1.1. Termékazonosító (a keverék neve): 1.2.

Részletesebben

Biztonsági adatlap. kiadás dátuma: 2004. szeptember 20. felülír minden korábbi kiadást

Biztonsági adatlap. kiadás dátuma: 2004. szeptember 20. felülír minden korábbi kiadást 1. A termék/készítmény és az adatszolgáltató cég azonosítása A termék/készítmény azonosítása Formuláció kód A cég azonosítása Cég Syngenta Crop Protection AG P.O. Box CH-4002 Basel Svájc Telefon: +41 61

Részletesebben

Mez gazdasági er forrásaink hatékonyságának alakulása és javítási lehet ségei (1990 2010)

Mez gazdasági er forrásaink hatékonyságának alakulása és javítási lehet ségei (1990 2010) DR. VAHID YOUSEFI KÓBORI JUDIT Mez gazdasági er forrásaink hatékonyságának alakulása és javítási lehet ségei (1990 2010) (A hatékonyság értelmezése) A magyar nemzetgazdaságon belül az élelmiszertermelés

Részletesebben

Az alkoholhoz való hozzáférés korlátozásának népegészségügyi hatásai

Az alkoholhoz való hozzáférés korlátozásának népegészségügyi hatásai Az alkoholhoz való hozzáférés korlátozásának népegészségügyi hatásai Az árusítás időtartamának szabályozása: nemzetközi tapasztalatok és magyarországi kitekintés Németh Zsófia ELTE PPK Addiktológiai Tanszéki

Részletesebben

Környezettechnológia. Dr. Kardos Levente adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék

Környezettechnológia. Dr. Kardos Levente adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék Környezettechnológia Dr. Kardos Levente adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék Szennyvíz Minden olyan víz, ami valamilyen módon felhasználásra került. Hulladéktörvény szerint:

Részletesebben

Indokolt-e határértékek szigorítása a szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásánál?

Indokolt-e határértékek szigorítása a szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásánál? Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége SZENNYVÍZISZAP 2013 HALADUNK, DE MERRE? című konferencia BUDAPEST, 2013. május 30. Indokolt-e határértékek szigorítása a szennyvíziszapok mezőgazdasági

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK Környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek középszint 1021 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

- 1907/2006( XII.18) EK ISO

- 1907/2006( XII.18) EK ISO Biztonsági Adatlap - 1907/2006( XII.18) EK ISO 11014-1 szerint Oldal: 1/5 Revízió: 1 Palmafix Habragasztó Revízió dátuma: 2008-11-14 Kiadás dátuma: 2008-11-14 1. A készítmény neve Palmafix Habragasztó

Részletesebben

HU-Baja: Hulladékszállítási szolgáltatások 2009/S 217-313389 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás

HU-Baja: Hulladékszállítási szolgáltatások 2009/S 217-313389 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás 1/8 HU-Baja: Hulladékszállítási szolgáltatások 2009/S 217-313389 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Szolgáltatás I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK): Bajai Szent Rókus Kórház,

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP. Mosómami Kft. 1171 Budapest, Szigetcsép u. 107. Tel: +36 30 5128919 e-mail: info@mosomami.hu web: www.mosomami.

BIZTONSÁGI ADATLAP. Mosómami Kft. 1171 Budapest, Szigetcsép u. 107. Tel: +36 30 5128919 e-mail: info@mosomami.hu web: www.mosomami. BIZTONSÁGI ADATLAP NÁTRIUM-KARBONÁT Kiállítás/javítás kelte: 2012.11.16. 1. Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása Márkanév: NÁTRIUM-KARBONÁT / Mosószóda Forgalmazó/importáló: Mosómami

Részletesebben

Biztonsági adatlap CHESS 50 WG

Biztonsági adatlap CHESS 50 WG 1. A termék/készítmény és az adatszolgáltató cég azonosítása A termék/készítmény azonosítása A termék elnevezése: Formuláció kód: Felhasználási terület: Rovarölő szer A cég azonosítása Cég Syngenta Crop

Részletesebben

ő ő ő ő ű Ó ő ő ű ű ő ő Ó ő ő ő ő ő ő ű ő ő ű ű ő ő ű Ó ő ő ő Ó ő ű ő ő ő ű ű ű ő ő ő ő ő ő ő Ó ő ő ő ű ő ő ő ő ő ű ő ő Ó ő ő ű ő ő ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő ű ű ő ű ő ő Ó Ó ő Ó Ó ő Ó ű ő ő ő ő ő ű ő ű ű ű ű

Részletesebben

H-1031 BUDAPEST Szentendrei út 174. Tel./Fax.: +36 1 242 68 99 & +36 30 520 64 61 www.neosil.hu neosil@neosil.hu

H-1031 BUDAPEST Szentendrei út 174. Tel./Fax.: +36 1 242 68 99 & +36 30 520 64 61 www.neosil.hu neosil@neosil.hu H-1031 BUDAPEST Szentendrei út 174. Tel./Fax.: +36 1 242 68 99 & +36 30 520 64 61 www.neosil.hu neosil@neosil.hu BIZTONSÁGI ADATLAP 1. A készítmény neve: Geocel alga és moszatölőszer Gyártó cég neve: Geocel

Részletesebben

A Víz Világnapja. Március 22.

A Víz Világnapja. Március 22. A Víz Világnapja Március 22. Az ENSZ 47. Közgyűlése a dublini és Rio de Janeiro-i konferenciák javaslatára március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította, és így 1994- óta, most már több mint egy évtizede

Részletesebben

A bolygónknak szüksége van a közreműködésünkre

A bolygónknak szüksége van a közreműködésünkre ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK 1.4 1.3 2.1 A bolygónknak szüksége van a közreműködésünkre Tárgyszavak: globális felmelegedés; klímaváltozás; kibocsátás; életmód. A Kormányközi Klímaváltozási Bizottság (IPCC) tizenegy

Részletesebben

[Premium] Szonda Ipsos: Az egészség nem a betegség hiánya

[Premium] Szonda Ipsos: Az egészség nem a betegség hiánya Az emberi viselkedéssel, magatartással, életstílussal foglalkozó szakemberek, tudományos gondolkodók körében elfogadott az a vélekedés, hogy az egészségmagatartás az egyik legnehezebben változtatható viselkedési

Részletesebben

Biztonsági adatlap. Az 1907/2006/EC irányelv szerint. kiadás dátuma: 2008. május 08. felülír minden korábbi kiadást CHESS 50 WG

Biztonsági adatlap. Az 1907/2006/EC irányelv szerint. kiadás dátuma: 2008. május 08. felülír minden korábbi kiadást CHESS 50 WG 1. A termék/készítmény és az adatszolgáltató cég azonosítása A termék/készítmény azonosítása A termék elnevezése: Formuláció kód: Felhasználási terület: Rovarölő szer A cég azonosítása Cég Syngenta Crop

Részletesebben

6. RADIOAKTIVITÁS ÉS GEOTERMIKA

6. RADIOAKTIVITÁS ÉS GEOTERMIKA 6. RADIOAKTIVITÁS ÉS GEOTERMIKA Radioaktivitás A tapasztalat szerint a természetben előforduló néhány elem bizonyos izotópjai nem stabilak, hanem minden külső beavatkozástól mentesen radioaktív sugárzás

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP 1907/2006/EGK rendelet irányelvei szerint

BIZTONSÁGI ADATLAP 1907/2006/EGK rendelet irányelvei szerint Oldalszám: 1/8 Zeolit-Kalcium-klorid (CaCl2) keverék 1.0. AZ ANYAG/ ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA 1.1. Termékazonosító: Az anyag nevei: Kereskedelmi elnevezés: IUPAC-név: Azonosító számok: CAS-szám:

Részletesebben

Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 19/2001. (VI. 29.) sz. rendelete a környezetvédelemről

Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 19/2001. (VI. 29.) sz. rendelete a környezetvédelemről Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 19/2001. (VI. 29.) sz. rendelete a környezetvédelemről Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselőtestület) a község

Részletesebben

Országos Közegészségügyi Központ 2016. 1. kiadás

Országos Közegészségügyi Központ 2016. 1. kiadás Módszertani útmutató a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó kockázat értékeléséről és a kockázatcsökkentő beavatkozásokról Országos Közegészségügyi

Részletesebben

A MAGYAR GYERMEKEK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁNAK JELLEMZŐI (2003) SZAUER ERZSÉBET

A MAGYAR GYERMEKEK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁNAK JELLEMZŐI (2003) SZAUER ERZSÉBET A MAGYAR GYERMEKEK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁNAK JELLEMZŐI (2003) SZAUER ERZSÉBET Az egészségmegőrzés és az egészségvédelem korunk legfontosabb feladatai közé tartozik. Az egészség a társadalom számára a legfontosabb

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP A 1907/2006 számú EK szabályozás szerint 0890 023 600 - SZÉLVÉDŐ RAGASZTÓ ZSÁKOS 600ML XL

BIZTONSÁGI ADATLAP A 1907/2006 számú EK szabályozás szerint 0890 023 600 - SZÉLVÉDŐ RAGASZTÓ ZSÁKOS 600ML XL 1. Az anyag/ keverék és a vállalat/ vállalkozás azonosítása 1.1 Termékazonosító Termék kereskedelmi neve : SZÉLVÉDŐ RAGASZTÓ ZSÁKOS 600ML XL Termék kódja : 0890 023 600 MSDS-Identcode : 10034497 1.2 Az

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1997. március 27-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1997. március 27-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1997. március 27-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Közgyűlési határozatok végrehajtásáról tájékoztató - A közgyűlés 21 igen, egyhangú

Részletesebben

Biztonsági adatlap Az 1907/2006EK, a 453/2010/EU 1272/2008EK rendelet szerint

Biztonsági adatlap Az 1907/2006EK, a 453/2010/EU 1272/2008EK rendelet szerint Biztonsági adatlap Az 1907/2006EK, a 453/2010/EU 1272/2008EK rendelet szerint A felülvizsgálat és átdolgozás kelte:2013.04.02. 1. AZ ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA 1.1. Az anyag

Részletesebben

2012.12.04. A) Ásványi és nem ásványi elemek: A C, H, O és N kivételével az összes többi esszenciális elemet ásványi elemként szokták említeni.

2012.12.04. A) Ásványi és nem ásványi elemek: A C, H, O és N kivételével az összes többi esszenciális elemet ásványi elemként szokták említeni. Toxikológia és Ökotoxikológia X. A) Ásványi és nem ásványi elemek: A C, H, O és N kivételével az összes többi esszenciális elemet ásványi elemként szokták említeni. B) Fémes és nem fémes elemek Fémes elemek:

Részletesebben

A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója

A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója Szerepváltozások A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója Bukodi Erzsébet Az utóbbi néhány évtizedben a modern társadalmak legtöbbjében a házasság nélküli együttélés deviáns

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP. SAFETY DATA SHEET (91/155/EGK szerint)

BIZTONSÁGI ADATLAP. SAFETY DATA SHEET (91/155/EGK szerint) 1. oldal, összesen: 7 oldal BIZTONSÁGI ADATLAP SAFETY DATA SHEET () Utolsó nyomtatás dátuma: Utolsó átdolgozás dátuma: 2010. november 18. Minősége: Ph. Eur. IV 1. Anyag megnevezése és forgalmazója / Identification

Részletesebben

1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása

1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása Bromide-bromate 0,05 mol/l Br₂/l - 0,1 N volumetric standard Változat: 1.0 hu az elkészítés dátuma: 24.09.2015 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1 Termékazonosító Az

Részletesebben

Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint

Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint BREF WC Duo Aktív Lime & Mint oldal 1 / 8 Biztonsági adatlap (BA) száma: 144582 144584 Felülvizsgálat ideje: 2012.01.16 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP 1907/2006/EGK rendelet irányelvei szerint

BIZTONSÁGI ADATLAP 1907/2006/EGK rendelet irányelvei szerint Oldalszám: 1/7 Kalcium-magnezium-acetát 1.0. AZ ANYAG/KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA 1.1. Termékazonosító: Az anyag nevei: Kereskedelmi elnevezés: IUPAC-név: Azonosító számok: CAS-szám:

Részletesebben

Aquamatic 1000 TMET mosógép

Aquamatic 1000 TMET mosógép FIGYELEM! HASZNÁLATI UTASÍTÁS A MOSÓGÉP KÜLSÕ- VAGY BELSÕ TISZTÍTÁSÁHOZ SOHA NE HASZNÁLJON FÉMSZIVACSOT, KEFÉT, DURVA CSISZOLÓPAPÍRT, ERÕS LÚGOS OLDATOT, GYÚLÉKONY VAGY MÉRGEZÕ TISZTÍTÓFOLYADÉKOKAT! Aquamatic

Részletesebben

Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint

Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint Ceresit CR 72 oldal 1 / 8 BA száma : 174016 Felülvizsgálat ideje: 27.05.2015 Nyomtatás ideje: 15.08.2015 Előző verzió kiadása: 29.04.2014 1.1. Termékazonosító

Részletesebben

Mezőgazdasági növénybiztosítás

Mezőgazdasági növénybiztosítás Mezőgazdasági növénybiztosítás Különös biztosítási feltételek 1/40 AHE-11536 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 1.1. A biztosítás tárgya, területi és időbeli (kockázatviselési ) hatálya...

Részletesebben

: Sika AnchorFix -2 Part B

: Sika AnchorFix -2 Part B 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1 Termékazonosító Márkanév : 1.2 Az anyag vagy keverék megfelelő azonosított felhasználása, illetve ellenjavallt felhasználása Jelenlegi

Részletesebben

1. Az alaprendelet (továbbiakban R ) 2.. (2) és (3) bekezdése hatályát veszti.

1. Az alaprendelet (továbbiakban R ) 2.. (2) és (3) bekezdése hatályát veszti. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013. (III. 22.) rendelete a környezetvédelemről szóló 23/2000. (XII.08.) rendelet módosításáról Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint

Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint Ceresit szaniter szilikon CS 25 összes szin oldal 1 / 9 BA száma : 226264 Felülvizsgálat ideje: 30.05.2015 Nyomtatás ideje: 09.08.2015 Előző verzió kiadása: 08.01.2015

Részletesebben

tiszteletbeli klímanagykövet

tiszteletbeli klímanagykövet : Miért is? Elmondja: Prof. Dr. Mika János Prof. Dr. Mika János tiszteletbeli klímanagykövet Vázlat A Kapcsold ki! kampány Éghajlatunk változása A változás kártételei A változás mérséklése Magad is része

Részletesebben

2006.6.21. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 168/5

2006.6.21. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 168/5 2006.6.21. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 168/5 A BIZOTTSÁG 907/2006/EK RENDELETE (2006. június 20.) a mosó- és tisztítószerekről szóló 648/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a rendelet

Részletesebben

Az egyre nagyobb mértékben szennyezett természetes víz körforgásba kapcsolódik be az emberi vízfogyasztás körforgása.

Az egyre nagyobb mértékben szennyezett természetes víz körforgásba kapcsolódik be az emberi vízfogyasztás körforgása. A víz Víztisztító - A víz és az emberi szervezet Az egyre nagyobb mértékben szennyezett természetes víz körforgásba kapcsolódik be az emberi vízfogyasztás körforgása. Kútjainkkal a talajból vételezünk

Részletesebben

Általános előírások. Az előírások hatálya 1..

Általános előírások. Az előírások hatálya 1.. Gyepükaján Községi Önkormányzat Képviselőtestületének /2005. (. ) számú rendelete Gyepükaján község Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról Gyepükaján Község Önkormányzatának

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP ( EC 1907/2006 )

BIZTONSÁGI ADATLAP ( EC 1907/2006 ) 1. Anyag, illetve készítmény és a cég megnevezése 1.1 Az anyag / a készítmény megnevezése: Kereskedelmi megnevezés: Biocera Fasebkezelő és oltóviasz 1.2 Az anyag / a készítmény alkalmazása: Ecsetelhető

Részletesebben

A tehergépkocsi-útdíjak bevezetésének hatásai Európában

A tehergépkocsi-útdíjak bevezetésének hatásai Európában Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség A tehergépkocsi-útdíjak bevezetésének hatásai Európában Háttér 2010 júliusától az Európai Unió belga elnöksége arra készül, hogy újraindítja a tárgyalásokat

Részletesebben

HU - Használati útmutató insportline Lilly IN 2164

HU - Használati útmutató insportline Lilly IN 2164 HU - Használati útmutató insportline Lilly IN 2164 A SZERVIZT ÉS AZ ALKATRÉSZEKET AZ ELADÓ BIZTOSÍTJA! Insportline Hungary kft., Kossuth Lajos utca 65, 2500 Esztergom tel/fax: +36(06)33 313242, mobil:

Részletesebben

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről Balatonhenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet védelmének

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP az 1907/2006/EK REACH szerint

BIZTONSÁGI ADATLAP az 1907/2006/EK REACH szerint Verziószám: 1.1 (HU) 1.oldal BIZTONSÁGI ADATLAP az 1907/2006/EK REACH szerint 1. Az anyag/készítmény és a vállalat/vállalkozás azonosítása A készítmény neve: - Grill- és sütő tisztító (Concentryl Active

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP A 1907/2006 számú EK szabályozás szerint

BIZTONSÁGI ADATLAP A 1907/2006 számú EK szabályozás szerint BIZTONSÁGI ADATLAP A 1907/2006 számú EK szabályozás szerint 1. Az anyag/ keverék és a vállalat/ vállalkozás azonosítása 1.1 Termékazonosító : INK-0304 Márkanév Page 1/10 Felülvizsgálat dátuma 20.11.2013

Részletesebben

Elekes Zsuzsanna. Egészségkárosító magatartások

Elekes Zsuzsanna. Egészségkárosító magatartások Elekes Zsuzsanna Egészségkárosító magatartások Ez a tantárgyi prezentációs anyag az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg, a TAMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-0043

Részletesebben

A Növekedésünk kihivásai napjainkban

A Növekedésünk kihivásai napjainkban Vízbázisok védelme, talajvédelem és a hulladék-szabályozás. Aktualitását adja: - Duna Régió Stratégia - Kvassay terv - Hulladék stratégia Mottó: A vízeink komplex hasznosításának a célja az emberek életminőségének

Részletesebben

VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK

VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK 3.1 3.5 A szennyvíz felhasználása öntözésre Tárgyszavak: talaj; öntözés; szennyvíz; szennyvízkezelés; fertőtlenítés. A szennyvíz öntözésre történő felhasználásával a száraz

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP készült a 1907/2006/EK és a 453/2010/EU rendelet szerint

BIZTONSÁGI ADATLAP készült a 1907/2006/EK és a 453/2010/EU rendelet szerint Kaffeemaschinen Reiniger 1/6 BIZTONSÁGI ADATLAP készült a 1907/2006/EK és a 453/2010/EU rendelet szerint 1. szakasz: Az anyag/készítmény és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító: KAFFEEMASCHINEN

Részletesebben

Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint

Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint Biztonsági adatlap a 1907/2006/EK szerint Ceresit CD 26 oldal 1 / 8 BA száma : 390209 Felülvizsgálat ideje: 27.05.2015 Nyomtatás ideje: 24.08.2015 Előző verzió kiadása: 10.07.2014 1.1. Termékazonosító

Részletesebben

Honosítás kelte: 2010. 01. 06. Oldal: 1/(11) Eredeti kiadás / utolsó felülvizsgálat kelte (gyártói): 2007. 08. 01. /

Honosítás kelte: 2010. 01. 06. Oldal: 1/(11) Eredeti kiadás / utolsó felülvizsgálat kelte (gyártói): 2007. 08. 01. / BIZTONSÁGI ADATLAP (1907/2006/EK és a 44/2000. (XII.27.) EüM rendelet szerint) Terméknév: 938/U86 Polivinyl Adhesive Honosítás kelte: 2010. 01. 06. Oldal: 1/(11) 1. Anyag / készítmény és vállalat / vállalkozás

Részletesebben

16.1. Az elsősegélynyújtás alapjai

16.1. Az elsősegélynyújtás alapjai BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ 2016. MÁRCIUS 7. 23:59 FIGYELEM! AZ ONLINE FELADATOK ÉS A PDF KÖZÖTTI ELTÉRÉSEKÉRT FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK! Minden esetben az online feladat tekinthető véglegesnek! Kövessétek az

Részletesebben