TARTALOM MAGYAR VILÁG TÁJÉKOZÓDÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TARTALOM MAGYAR VILÁG TÁJÉKOZÓDÁS"

Átírás

1 Világirodalmi folyóirat Alapítva: október LIII. évfolyam, 10. szám október TARTALOM JUDITH HERMANN Acqua alta (Tatár Sándor fordítása) ANDRÉ SCHMITZ versei (Lackfi János fordításai) GOTTFRIED BENN Jár-e emlékmű Carletonnak? (Ircsik Vilmos fordítása) ITALO CALVINO A végső csatorna (Todero Anna fordítása) CRÍSDEAN MACILLEBHÀIN (CHRISTOPHER WHYTE) versei (Gerevich András fordításai) MAGYAR VILÁG BERTHA ZOLTÁN Sors, identitás, megmaradás TÁJÉKOZÓDÁS ZALÁN MAGDA Milánói elégia TONY JUDT Túl sok a soából többet árt, mint használ (Pelle János fordítása) PELLE JÁNOS A francia értelmiség és a hatalom (Tony Judt: Befejezetlen múlt A francia értelmiség, )

2 MOJZER ANNA És a hajó végleg megfeneklett az idő zátonyán (António Lobo Antunes: És visszatérnek a karavellák) CSIZMADIA BALÁZS Tengerésztörténetek? (Jakob Lothe, Jeremy Hawthorn, James Phelan: Joseph Conrad: Voice, Sequence, History Genre) KÜLFÖLDI SZERZŐINK Látogasson el weblapunkra: A Nagyvilág támogatója: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti Kulturális Alap

3 JUDITH HERMANN Acqua alta F. M.-nek A szüleim visszatértek Velencéből. Épségben tértek vissza Velencéből, semmi bajuk nem esett. Meg is támadhatták, kirabolhatták, leszúrhatták volna őket. Halálos ételmérgezést is kaphattak volna valamilyen haltól, italtól mámorosan és imbolyogva fejjel előre belezuhanhattak volna a lagúna poshadt vizébe a vaporettóról, és hiányukat csak utólag konstatálták volna, vagy szívroham is leteríthette volna őket palazzóbéli szobájuk kerámiapadlójára. Eltévedhettek volna a város sikátorlabirintusában, örökre eltűnhettek, mindenki elől felszívódhattak volna; nyomtalanul elnyelhette volna őket a föld vagy a víz. Elvégre Velence veszélyes város. Ahogyan többé-kevésbé minden más is veszélyes, azaz veszélytelen, azaz semmi; nem igaz? Nap mint nap számolok szüleim eltűnésének lehetőségével. Ezúttal még visszatértek Velencéből. Ahogy a szüleim megöregedtek, újból elkezdtek utazgatni. Velem és a nővéreimmel együtt, amíg gyerekek voltunk, jártak Svédországban, Norvégiában, az óceán partján Franciaországban, de itt most nem az ilyesféle utazásokra gondolok. Később azután, ahogy idősödtünk és már kerültük, kerülhettük a velük való együttlétet, ahogyan igyekeztünk külön utakat járni, a szüleim otthon maradtak, beültették a virágládákat a balkonon, és elüldögéltek ott, a virágaik mögött, június-, július- és augusztushosszat, amíg azután hűvösebbre nem fordult az idő, eljött az ősz és végül a tél, és megfakultak a strandon töltött délutánok, a napernyő alatt szunnyadó csecsemők és kisgyerekek, a piknikkosarak és a homokvárak emlékképei mi jöttünk és mentünk, becsaptuk magunk mögött az ajtót, és csak az utcáról, már messze, jó messze járván, kiabáltuk föl, a vállunk fölött: Este jövök, de csak későn!; hogy anyánk integet utánunk az erkélyről, anélkül is tudtuk, hogy hátrafordultunk volna. Amikor pedig egészen megnőttünk, felnőttek lettünk; kirepültünk, ők, a szüleink pedig megöregedtek, akkor újra elkezdtek utazni; kettesben, nélkülünk. Vettek maguknak egy-egy ilyen kis görgős koffert, amelyet húzni lehet, teljesen értelmetlenül a lehető legsúlyosabbra tömték és buzgón vonszolták őket maguk után; az első 995

4 útjukon még ügyetlenül és idegesen, később nagyon gyakorlottan és könnyed eleganciával; közben a bőröndök is könnyebbek lettek, a szüleim már csak a legszükségesebbet vitték magukkal. Beutazták Olaszországot, Görög- és Spanyolországot. Június elején elutaztak, és augusztus végén jöttek vissza, barnára sülve, elégedetten, a bőröndjük teli romlott élelmiszerekkel, amelyeket anyám, anélkül, hogy egy szót is értett volna a helyiek nyelvén, spanyol, olasz és görög falvak piacain vásárolt össze. Kevés volt a pénzük, így hát olcsó jegyekkel utaztak, tömött vasúti kocsikban, ifjúsági szállásokon és garniszállókban aludtak, esténként pedig egy-egy kút peremére ülve heringfilét falatoztak a dobozból, száraz kenyérrel. Templomokat, múzeumokat és palotákat néztek meg, ásatásokat és egyéb nevezetes történelmi helyeket kerestek föl, pogány szentélyek és amfiteátrumok romjainál álltak, kezükben olyan könyvekkel, amelyekben a romokról készült fényképek fölé sablonokat simítva olyan állapotban szemlélhetők meg az illető helyek és építmények, amilyenek valószínűleg több mint ezer éve sem voltak. Gondolom, ezt apám vigasztalónak találhatta, s ha ő annak találta, akkor anyám kedélye is rendben volt. Minden héten egy-egy napot, anyám kedvéért, a tengernél töltöttek. Anyám belegázolt a vízbe, szökdécselt a parti hullámverésben, mint egy gyerek, miközben apám, egyetlen ruhadarabjától sem szabadulva meg, még csak nem is mezítláb, kérdő arckifejezéssel figyelte az árnyékból. Soha életében nem szerette a strandot és a fürdést, de ezen a heti egy napon anyám kedvéért kitartott a parton. Útjaikról képeslapokat küldtek nekünk haza; ezeket apám választotta és sokszor csak a hazatérésük után hónapokkal érkeztek meg a Pompejiben eltemetett láva-halottak gipszlenyomatait, a palermói és messinai katakombák ferences múmiáit vagy Bramante római Tempiettóját ábrázolták. Hátoldalukon anyám rövid mondatai Az idő csodálatos. Már sok mindent láttunk. De a Papának még mindig nem elég. Hiányoztok, és azt kívánjuk, bárcsak itt lennétek meg apám kibetűzhetetlen írása: fekete, ákombákomos hieroglifák; időnként egy-egy felismerhető szó nyílt pszichiátria, palatetők, cinkkoporsók, Dionysios füle. Elutazáskor kikísértük őket a pályaudvarra. Sajátosan feldobott hangulatban voltunk, merthogy végre elmennek, elhúznak, agyő, és magunkra hagynak minket a városban, amely, mint a távollétükben mindig, végre idegennek, szépnek, nagyszerűnek és ismeretlennek tűnt számunkra, és amelyben most szabadon és függetlenül mozoghatunk, kedvünk szerint, egyedül. Amikor azonban a vonat kihúzott a peronról, és mi ott maradtunk, megilletődötten és kimerülten, akkor anélkül, hogy akár egyetlen szót is szóltunk volna róla a lehető leggyermetegebb szomorúság fogott el 996

5 mindnyájunkat. Félelmünket, hogy talán soha nem jönnek vissza, hogy magukra hagytuk és cserbenhagytuk őket, nem vallottuk be egymásnak, ám hogy a nővéreim ugyanezt érezték, abban biztos vagyok. Egyetlenegyszer fordult elő, hogy egy ilyen útjukon találkoztam velük, pontosabban keresztezték egymást az útjaink; inkább véletlenül és részemről úgyszólván minden szándékosság nélkül. Júliusban történt, a szüleim már négy hete úton voltak; Velencében találkoztunk. Ezen a nyáron ismét a végéhez ért egy kapcsolatom, de legalábbis egész bensőm arra hajlott, hogy pontosan így és soha többé sehogy másként ne beszéljek és gondolkodjam a szerelemről, ezenfelül harmincéves is lettem, s ezt a születésnapot semmiképp nem akartam otthon vagy pláne baráti körben ünnepelni. Korzikára utaztam nem emlékszem már, miért éppen Korzikára, valószínűleg nem is volt fontos a hely, és béreltem egy aprócska szobát egy halászfalu kikötőjénél. Az ablakból ki lehetett lépni egy lépcsőre, amely egyenesen a partra vitt, éjszakánként az volt az ember érzése, hogy egészen a szobáig fölcsapnak a hullámok. Egy álló hétig mozdulatlanul ültem a tengernél, a hullámverést, a sirályokat és a naplementéket bámulva, és azt gondoltam, hogy soha többé nem akarok semmit gondolni, míg végül azután csakugyan nem gondoltam semmit, csak belefúrtam a lábujjaimat a homokba, vizet ittam, korzikai cigarettákat szívtam, és az idegenekkel csak a legszükségesebb szavakat váltottam vagy még azt sem. Egyetlen születésnapi ajándékomat egy ismerőstől, egy valóban távoli ismerősömtől kaptam az útra; sokáig tipródtam, hogy egyáltalán magammal hozzam-e, s végül csak azért hoztam el, mert voltaképpen egy idegen ajándéka volt. A születésnapom reggelén kibontottam a papírjából. Aztán mégiscsak főztem egy kávét, felvágtam egy dinnyét és egy kis csokor parti füvet állítottam az asztalra. Egy könyv volt az ajándék, egy olyan könyv, amely egyébként is ott volt az úti olvasmányaim között és amelyet már az első napokban elolvastam. Az első oldalon egy számomra tökéletesen érthetetlen ajánlás: You get so alone at times, that it just makes sense, minden jót születésnapodra, F. A könyvet betettem a konyhaszekrénybe, lementem a partra és kiültem a mólóra; nem tartott valami sokáig, míg sikerült feszt magamba szuggerálnom, hogy minden nyűgtől mentesen, azaz szabadon és immár sebezhetetlenül lépek be a felnőttkorba. Este elhatároztam, hogy elutazom és találkozom a szüleimmel Velencében; tudtam, hogy három napja érkeztek oda Rómából és hogy immár harmadik alkalommal egy hetet fognak a városban tölteni. Hívtak, hogy látogassam meg őket Velencében; mintegy feltételesen igent mondtam, olyan bizonytalanul amennyire csak lehetett; nem akartam magam elkötelezni. 997

6 Hogy örülni fognak, ha látjuk ott egymást, abban biztos voltam. Másnap reggel bepakoltam a hátizsákomat, kifizettem a szobát és elutaztam.a születésnapi ajándékot ott hagytam a konyhaszekrényben; törje a fejét a tartalmán és F. ajánlásán a következő vendég. A komp visszavitt a szárazföldre; a szép, krétafehér színvilágú Bastiát elnyelte a párás messzeség, a sirályok pedig csak a nyílt tengeren hagyták el a hajót. Hiányzott valami, talán a világtól való távolság érzése. Vonattal utaztam Veronán át Velencébe; az úton majdnem végig aludtam illetve valami alvásszerű tompaságban bámultam ki az ablakon. Talán a közelgő találkozás a szüleimmel fárasztott ki ennyire, talán minden egyéb, mindenesetre csak akkor lettem jobban, amikor megérkeztem Velencébe. Emlékszem egy képeslapra, amelyet apámtól kaptam az első velencei útjukról. A legtöbb mondat szokás szerint olvashatatlan volt, ám a szövegből egész jól ki tudtam betűzni olyan szavakat, mint San Simeon Piccolo, Chiesa degli Scalzi vagy Lista di Spagna, mintha apámnak öröme telt volna abban, hogy ezeket a csengő olasz neveket szépen írja le. Nyilván a pályaudvarról volt szó, a templomokra és a Canal Grandéra vetett első pillantásról, a Velencébe való megérkezésről, amelyet később egy operaszínpadon való fellépéshez hasonló megérkezés -ként írt le nekünk. Amikor kiléptem a velencei pályaudvar elé, önkéntelenül is ez a hasonlat jutott eszembe, amely annak ellenére bosszantott, hogy szerettem. A San Simeon Piccolo a zöld patinás kupolájával és a karmeliták temploma, a Chiesa degli Scalzi. A Canal Grandén gondolák és vaporettók úsztak tova, a levegő valamelyest párás, az égbolt fakó, akárha a közelítő szürkülettől, noha még csak kora délután volt. Akár magamon kívül is lehettem volna a fény, a színek, no meg a magától értetődőség fölötti megrökönyödéstől, amely természetességgel az emberek átmentek a Canal Grande fölötti hídon, mintha holmi közönséges utcán haladnának végig, de semmi effélét nem észleltem magamon. Anyám, aki amit csak lehetett (szállást, vonatjegyet, helyi idegenvezetést) már utazás előtt befizetett és lefoglalt, még otthon felírta nekem a velencei panziójuk címét. Egészen közel van a pályaudvarhoz, el sem lehet téveszteni; tényleg, mondta, mint aki feltételezi, hogy ez megkönnyítheti számomra, hogy rászánjam magam a velencei látogatásra. Széthajtogattam a térképet, amellyel gondosan fölszerelt, és rögtön kellemetlen forrósághullám öntött el; részint mert soha nem igazodtam el a várostérképeken, másrészt és még inkább, mert soha nem tudtam rendesen újra összehajtani őket. Anyám a térképen kis kereszttel jelölte meg a panziót és felkiáltójelet tett mellé; roppantul kellett koncentrálnom, hogy megtaláljam végre a Lista di Spangát, amely balra vitt a pályaudvartól. Vállamra

7 kanyarítottam a hátizsákomat és elindultam, el a pályaudvar lépcsőin ácsorgó stopposok, a szuvenírárusok és a turistavadászok mellett; elindultam az utcán; egyik étterem a másikat érte, köztük egy-egy képeslap-, szalmakalapés kávéscsésze-bolt; az egész, mint egy zsibvásár. Lassan mentem, tekintetem a házszámokat meg a szüleimet kereste; nem igazán hittem, hogy ilyenkor a szállásukon vannak, sokkal inkább valami múzeumban, a Szent Márk téren vagy az Accademiában gyanítottam őket. Mégis egyre-másra megpillantani véltem a két ismerős alakot; hol egy vendéglői asztal mellett, hol egy borkereskedés ajtajában, hol amint éppen egy mellékutca árnyékába fordulnak be. Izgatott és boldog voltam, hogy meglephetem őket, de ugyanakkor nyugtalan is milyenek lesznek egyáltalán itt, Velencében, a szüleim? Az a természetesség, amellyel ebben a városban tartózkodnak, akár jövök, akár nem, egyszeriben már-már illetlennek tűnt számomra. Az utca egy nagy térbe, a Campo San Geremiába torkollt; valahol itt kellett lennie a szüleim panziójának. Az olcsó panziókat sosem lehet kívülről fölismerni, alapjában véve föllelhetetlenek. Megálltam és levettem a hátizsákomat; úgy éreztem, elhagyott az erőm. Vakított a nap; épp a templom kereszttel ékes kupolája fölött állt. A szüleim besurrantak a portál nehéz ajtaján, meglapultak egy turistacsoport mögött, a napernyők fedezékébe húzódtak előlem téren álló kávéház teraszán, sőt egyszerre az az érzésem támadt, hogy egyáltalán nincsenek itt, sosem érkeztek meg Velencébe, már előbb nyomuk veszett, Rómában vagy Firenzében vagy mindjárt az útjuk legelején, Lutherstadt Wittenberg pályaudvarán. I signori P.?, kérdezi majd elnyújtva és felvont szemöldökkel a panzió portása, és sajnálkozva csóválja a fejét na és akkor mit csinálok? Beköltözöm a lefoglalt szobájukba, befekszem a frissen fölhúzott s el nem foglalt, hűvös ágyukba? Már láttam magam, amint egy telefonfülkében állva Németországba telefonálok, Nincsenek itt, meg sem érkeztek Velencébe, s hallom a nővéreim álmos és zavarodott hangját: Micsodaaa? ; nem elszörnyedve, inkább értetlenül, s ekkor egy hang a tér túloldaláról a nevemet kiáltotta. Szívesen emlékszem erre, erre a pillanatra a Campo San Geremián, amikor anyám a nevemet kiáltotta és megváltott a kétségektől. A hang irányába fordítottam a fejem, ijedten és megzavarodva; nem is az igazi nevemet kiáltotta, hanem ahogyan gyerekkoromban hívtak. Kislányom! kiáltotta át a téren az anyám. Elnéztem az emberek fölött, de nem találta a tekintetem; újra odakiáltott nekem, valahonnan a magasból jött a hangja, aztán végre fölfedeztem egy keskeny kis ház egyetlen erkélyén, épp szemben a templommal. Nevetett és olyan hevesen integetett, akár egy bolond, és egy pillanatra úgy nézett ki, mint egy igazi velencei nő, mint olyan valaki, aki ott él, a Campo San Geremián, s aki délben az erkélyén üldögél az árnyékban, magasan a tér lármája és a hullám- 999

8 zó embertömeg fölött. Fölvettem a hátizsákom, átnyomakodtam a turisták között, és anyám felé futottam, majd megálltam a balkon alatt. Lenézett rám, megismételte a nevemet, még mindig nagyon hangosan. Tudtuk, hogy jössz kiáltotta, olyan biztosak voltunk benne; már órák óta várunk! én pedig próbáltam lecsendesíteni. Valósággal magánkívül volt, az emberek meg engem bámultak. Mama! Kicsit halkabban, jó? mondtam, de nevetnem is kellett, anyám pedig eltűnt, és apámmal együtt jelent meg újra; mélyen kihajoltak az erkélyről, mindkettejük a maga módján. Felmehetek? kiáltottam, mire a fejüket rázták és a téri kávéházra mutattak, ahol azután, rejtélyes okból, húsz percet kellett várnom rájuk. Aztán lejöttek végre; én közben megittam két kapucsínót, elszívtam négy cigarettát, és szinte már el is ment a kedvem a viszontlátástól. A szüleim átszaladtak a téren s közben hevesen vitatkoztak; anyám erősen győzködte apámat, aki elhárító kézmozdulatokat téve bosszús-kétségbeesetten nézett föl az égre. Majd beléptek a kávéházba, bármi volt is, amiről az imént szó volt, elfelejtették, és megálltak az asztalom előtt, boldogan és szinte áhítatosan. Másképp néztem ki vajon? Nagyobbnak, idegennek láttak? Barnára voltam sülve, a hajam úgy hordtam, ahogyan mindig is mit láttak vajon bennem: a nagy gyereküket vagy még mindig a kicsit, aki mindörökre maradni fogok, amíg élnek? Felálltam és átöleltük egymást. Egy másik emlék telefonon beszélek apámmal, aki nem valami jól érzi magát, deprimált és elesett; anyámtól tudom, hogy többször is azt ismételgette Nekem már nincs sok hátra, mégpedig ellentmondást nem tűrő hangon; nem mintha egyébként bárki is ellent tudott volna mondani neki. Nem beszélünk az állapotáról, sem a hangulatáról, a könyvről beszélünk, amelyet éppen olvas, Walser Hullámveréséről, egy abban idézett versről, a szerelem ellenséges nyelvéről és egyebekről, mellékes dolgokról, míg azután elfárad és elbúcsúzunk. Papa, ne légy olyan szomorú mondom, ő pedig: Légy jó és letesszük. Nem tudom, miért jut ez most eszembe. Hallom a hangját, ahogyan azt mondja: Légy jó, és emlékszem, hogy a beszélgetésünk vége egyszerűen szörnyű volt számomra; nem tudok rá más szót. Vagy elutasító? Mintha minden emlék szomorú lenne. A kávéházban, a velencei Campo San Geremián, anyám egy proseccót, apám egy kis pohár bort rendelt; a pincér németül beszélt, ezt valahogy megalázónak találtam. Szemben ültünk egymással, már nem tudom, megfigyeltük-e egymást, de azt hiszem, inkább nem. Hogy utaztatok idáig? kérdeztem, részben mert kíváncsi voltam, másrészt, mert nem akartam a saját utamról mesélni. Anyám készségesen válaszolt, apám rendelt egy újabb pohár bort.

9 Rómában lekésték a vonatot, Padovában megtalálták Olaszország legolcsóbb panziószobáját, igaz, hogy egy bordélyban volt, Milánóban a taxis becsapta őket ötvenezer lírával, Firenzébe menet a buszon apámra olyan rosszullét jött rá, hogy le kellett szállniuk, apám lefeküdt az útra, egy tapodtat sem akart sehová se menni, a busz meg egyszerűen továbbment nélkülük. Anyám folyton ilyen történeteket mesélt az útjaikról körülményesen, csapongva, óriási bakugrásokkal kötve össze az épp felidézettet gyakran tíz évvel korábbi vagy még régebbi utazásokkal és helyzetekkel, és apám előbb-utóbb nem bírta tovább, beszállt a történetmesélésbe, kiegészítette anyám verzióját, végül pedig maga mesélte tovább. Az inkrusztrációt a milánói dóm déli bal bejáratán, a firenzei Uffizi Képtárat, Michelangelót és Leonardót, a hőséget és a kocsikerekek nyomát a Via Appia Antica porral fedett kövein. Egész Olaszországban nincs egyetlen étterem, ahová este egyszerűen be lehetne ülni egy pohár borra, mindjárt egy ötfogásos menüt is kell rendelni hozzá, és ráadásul fehérbort hoznak, amikor pedig vöröset kér az ember, mondta anyám. Apám oldalról rásandított, mire anyám elbizonytalanodva visszakérdezett: Nem igaz? Apám (elérzékenyülve, de egyben bosszankodva is) a tarkójára tette a kezét, finoman megrázta, anyám pedig zavartan mosolygott. Jó újra látni benneteket mondtam. Mivel a pincér negyedóránként demonstratívan megjelent az asztalunknál, mindannyiszor rendelnünk kellett, a toronyóra közben hatszor ütött, apám türelmetlen lett, előhúzott egy Reclam-füzetet a zakója zsebéből és tüntetően lapozgatni kezdett benne; végül is haszontalanul üldögélték át az egész délutánt a balkonon, amíg rám vártak. Anyám semmire nem vágyott jobban, mint hogy lássalak az erkélyről, amint átvágsz a téren. A panzió, ahol laktak, olcsó volt, viszont szigorúan tilos volt bármiféle látogatót fogadniuk; még egy pillantást sem vethettem a szobájukra, nemhogy esetleg én is ott alhattam volna. Nem engednek be; még két percre sem mondta az apám, és különben sincs szabad szobájuk. Valahol máshol kell szobát keresnünk neked. Egyedül is tudok szobát keresni mondtam. De nem ismered ki magad ellenkezett apám, itt minden szoba méregdrága; együtt keresünk, az árról meg tárgyalnunk kell. De tényleg elboldogulok egyedül is mondtam erre én. A gondolattól, hogy recepcióról recepcióra járjak apámmal és a szégyenkezéstől vörösen hallgassam, ahogy a maga régimódi angolját beszélve körülményesen tárgyal, egyszerűen borsódzott a hátam. Ha nem, hát nem mondta azonnal sértődötten, személyében megbántva. De apa, kérlek kezdtem volna, de már nem figyelt rám; intett a pincérnek. Meddig akarsz maradni, mikor utazol haza? kérdezte anyám, érezhetően őszintén és ártatlanul. Ugyan előre megmondtam, hogy ha egyáltalán, akkor is csak egy éjszakát maradok. Holnap feleltem tényleg haza 1001

10 kell mennem; dolgom van. Ez félig igaz volt, félig ürügy, valóban dolgom volt, ugyanakkor igazában édes mindegy volt, mikor megyek haza vagy hogy hazamegyek-e egyáltalán. Holnap mondtam, és azonnal megbántam, ám boldog is voltam, mert a belső késztetésemre hallgattam. Anyám megtette nekem azt a szívességet, hogy ennyiben hagyta a dolgot; még az sem látszott rajta, hogy nagyon sajnálná. Kifizettük a hajmeresztő számlát, és megbeszéltük, hogy este nyolckor találkozunk a Szent Márk téren; a szüleim addig meg akarták nézni a Santa Maria della Salutét, a Santa Maria Formosát és a Santa Maria Gloriosa dei Frarit; anyám gyerekes komolysággal mondta föl ezeket a neveket. Apám a térképen nagyon pontosan és aprólékosan megmutatta, hogyan jutok a Szent Márk térre. Megerőltettem magam, hogy a lehető legkoncentráltabbnak tűnjek, közben ismét forrósághullám öntött el. Apám rosszallóan azt mondta Már egészen össze van gyűrve ez a térkép; miért nem tudod rendesen összehajtani? Azzal kivette a kezemből, és ő maga hajtogatta össze. Azután elbúcsúztunk. Utánuk néztem, amint az elfoglalt emberek sietős lépteivel távolodtak; hamar elnyelte őket a téren hullámzó embertömeg. Bementem a legközelebbi szállodába a panziójuk mellett, és kivettem egy szobát egy éjszakára, annyiért, hogy anyám szemérmetlennek nevezte volna az árát, gyorsan lezuhanyoztam, és tíz percre ledőltem az ágyra az ablak egy aknaszerű hátsó udvarra nyílt, amelynek feneketlen mélyeiből állandó és titokzatos csoszogás és kaparászás hallatszott föl, és lassan elszívtam egy cigarettát. Valahol jó messze fél nyolcat ütött a toronyóra; fölkeltem, ámbár jószerével egyáltalán nem éreztem, hogy pihentem volna; felöltöztem és elhagytam a szállodát a portás bebólintott a pultja mögött. Odakint valóban még mindig Velence; körülöttem a Lista di Spagna a mostanra lehűlt, vízpárás levegőjével. Tulajdonképpen nehezemre esik utazni. Egy-egy út kezdete előtt két-három nappal szorongani kezdek, ok nélkül, mindenesetre értelmetlennek tűnik az egész, a messzeség, az idegenbe menés; a kontinensek, ugyan: akárcsak bármelyik pillantás az ablakomból; négy hét egy ismeretlen országban, mi az ördögnek, gondolom, ugyan mi lesz ott más és mi hasznom lehet belőle, értelmetlen módon, de az az érzésem, hogy mindent láttam már. Egyszerűen lehetetlen számomra, hogy idegen városokban biztonságban és gondtalannak érezzem magam, legszívesebben végig a szállodaszobában maradnék, magamra zárnám az ajtót és ki sem mozdulnék. Természetesen nem maradok a hotelszobában, hanem kimozdulok, mindazonáltal a szorongás érzése ritkán hagy el. Velencében más volt a helyzet, a jelek szerint megnyugtatott a szüleim jelenléte. Apám részletes útbaigazítását rög- 1002

11 tön elfelejtettem, a Lista di Spagnáról indulva egyszerűen a turisták nyomában ügettem, akik mintha egytől egyig a Szent Márk térre beszéltek volna meg találkozót. A turisták a fából készült útbaigazító táblácskákat követték, amelyeken fel voltak tüntetve a legfontosabb látnivalók: Piazza San Marco, Prokuráciák, Ponte dei Sospiri. Én a turistákat követtem, magamban mulatva s egy kicsit nagyképűen. Túlontúl irreális volt számomra ez a Velence, egy színházi díszlet, valami nonszensz; ilyen rendkívüli, ennyire varázslatos igazi, létező hely nem lehet. Átsiettem a Canal Grandén átívelő hídon, pontosan ugyanazzal a magátólértetődőséggel, amelyet megérkezésemkor olyan nevetségesnek találtam; a csatorna őblítővízkék volt, a fény eltűnőben, a csatornát szegélyező palazzók visszahúzódtak az árnyékba. Puhának és elmosódónak érzékeltem mindent, de lehet, hogy mindennek csak a vízszag és az esti szürkület volt az oka. Befordultam a San Polo sikátoraiba, biztonságban éreztem magam, hiszen a szomszéd utcában, a hídon túl itt vannak a szüleim; ez furcsa, de jó érzés volt. Mindahány mellékutca ontotta az embereket; az volt a benyomásom, hogy velencei egy sincs közöttük. A turisták egyre jobban igyekeztek, én is szinte rohantam már, aztán mindenki egyetlen sóhajjal állt meg A Rialto híd! Én is megálltam; nem is tehettem mást. A híd korlátjának dőltem, fehéren fénylettek föl a híd kövei, az utcalámpák fénye kék és arany csíkokban tükröződött a vízen. Nagyképűségemet mintha elfújták volna, szkepszisemet szintén. Ott álltam a többiek között; ernyedten, tehetetlenül és boldogan én is azt gondoltam: Milyen szép ez a Velence! ; olyan sokáig adtam át magam ennek az érzésnek, míg azt nem éreztem, hogy a mellettem álló turista a nadrágom korcába csúsztatta a kezét. A Rialto híd tele volt emberekkel, jobb és bal felől is hömpölyögtek a turisták; érzékeltem, hogy a jobb oldalamon valaki nagyon iparkodik, hogy egy különösen hosszú és gyönyörködő pillantást vethessen a vízre. Most megértettem, hogy korántsem ez a pillantás volt a cél és a tét, hanem a névtelen tömegben egy nő tilalmas megérintése, azaz én. A nadrágomba csúszó kéz hűvös volt és meglepően magától értetődő; annyira természetes, hogy egy másodpercig a legteljesebb lelki nyugalommal átadtam magam az érintésének, mielőtt egyértelműen elhúzódtam és leráztam volna. A kéz lesiklott a bőrömről, engedékenyen és sajnálkozás nélkül. Megfordultam és a turista fölhevült arcába néztem; nem turista, velencei, biztos voltam benne; végre egy velencei. Nem tudom, pontosan melyik pillanatban húzódtam el az érintése elől. Nem tudom, hogy épp akkor kezdett volna-e ismerkedni velem, hogy nyersen félbeszakítottam-e eme foglalatosságát, vagy netán ennyit akart s már végzett is. Ellöktem magamtól, neki fölragyogott az arca, elfogta a pillantásomat és két-három másodpercig pimasz magabiztossággal fogva tar- 1003

12 totta a tekintetével. Egyenesen egymás szemébe néztünk; alighanem ez volt játékának a tetőpontja, a végső, édes fokozás, és mielőtt lendületet vehettem volna, hogy leápoljam e szempárt egy pofonnal, sarkon fordult és eltűnt a tömegben. Az efféle élményektől eddig megkímélt az élet; nem is vagyok különösebben érzékeny, sőt tulajdonképpen minden lehető képzelgésnek kész vagyok átadni magam, amíg nem érzem úgy, hogy túl komolyra fordult, hogy a bőrömre megy a játék. A velencei a Rialto hídon nem egyszerűen hús-vér képzelgés volt, nem, a szó szoros értelmében a bőrömre utazott, mégis meglepően gyorsan visszanyertem a lélekjelenlétemet. A férfi olyan hirtelen tűnt el, hogy értelmetlen lett volna megpróbálni utána szaladni. Nem is tudtam volna, mit csináljak vele; a késztetést, hogy fölpofozzam, már a következő pillanatban elképedt csodálkozás váltotta fel. Úgy éreztem, a bizalmaskodó idegen hátrahagyott valamilyen szagot, egy kellemetlen savanykás szagot, amelyet visszataszítóbbnak érzékeltem az érintésénél, s azt vettem észre, hogy két kézzel kapaszkodva a híd korlátjába, nagyon szaporán lélegzem. Ez a szapora légzés mintha valami meg nem érdemelt ajándék lett volna neki, arra kényszerítettem hát magam, hogy lassabban lélegezzem, és igyekeztem az övé helyett valami más szagot befogni, a vízét az esti levegőét, de meglehet, hogy Velencében mindennek furcsa és poshadt szaga volt. Aztán ellöktem magam a korláttól; egy kicsit még remegett a lábam. Egypárszor hátrafordultam, mert úgy éreztem, az idegen visszajött és követ, de nem; fölszívódott vagy nagyon ügyesen lopakodott utánam. Mire tíz perccel a megbeszélt időpont után odaértem a Szent Márk térre, szinte már el is felejtettem. Sokszor azt gondolom, ha a szüleim öregek lesznek, én is velük akarok utazni. Talán azt is gondolom, hogy ha megöregszem, szeretnék a szüleimmel utazni. Közben elfelejtem, hogy már most öregek, pontosabban elfojtom ennek tudatát, azt gondolom, még bőven van időnk; elveszítem az időérzékemet. A szüleimmel való valamennyi találkozáshoz valamiféle nyugtalanság tapad. Hát nincs jobb dolgom, mint anyámmal és apámmal a balkonon üldögélni és ezen a megszokott, eleve kátyúba jutott, értelmetlen módon beszélgetni velük? Nincsenek olyanok, mások, akikkel jobban, boldogabbnak érezném magam? Nem csak az ő kedvükért ülök itt? És minden búcsút lelkiismeret-furdalás és szomorúság kísér, hiszen lám, mégiscsak milyen jó velük lenni, milyen különös és milyen meghitt. Nem kéne örökre visszatérnem hozzájuk; végtére is minden másról, az egész világról amúgy is tudok 1004

13 már mindent. Nyugalmas és feszültségmentes együttlét, olyan, amikor se ideges, se lelkiismeret-furdalástól kínzott, se szomorú nem vagyok; se ugrásra kész, sem elhitetni nem akarok semmit senkivel; nos, ilyen együttlét alig adódik. Hogy miért tudtunk így együtt ülni a Szent Márk téren; apa, anya és egy felnőtt gyermek, nem több és nem kevesebb ezt nem tudom megmondani. Anyám ragaszkodott hozzá, hogy a Café Florianba menjünk, pedig ott egy sima ásványvíz is lírába kerül. Ha az ember Velencébe jön, muszáj elmennie a Café Florianba. Vagy a Quadriba. Különben nem is volt Velencében. Apám megjegyezte, hogy eddig abban a jámbor hitben élt, hogy már kétszer járt Velencében, noha még sem a Florianban, sem a Quadriban nem fordult meg. Hátizsákos turisták gyűrűje mögött ott sejtettük helyesen a Floriannak a piazzára fölállított asztalait. Legtöbbjük üres volt; az egyik szélsőhöz ültünk le, aminek megvolt az az előnye, hogy mint anyám mondta nem kellett a kirakatban ülnünk. Míg jó sokáig vártuk, hogy valaki felvegye a rendelést, láttuk, hogyan hessegeti el a pincér azokat, akik csak azért ültek le, hogy egy kicsit pihenjenek. Hogy legalább utólag eloszlassunk minden efféle gyanút, anyám erősködött, hogy mégse a legolcsóbb vörösbort rendeljük, apám engedett neki. A pincér kegyesen egy tálka olívát tett elénk. Koccintottunk a vörösborral, és anyám azt mondta: Boldog születésnapot, öreg gyermekem ; ennyit, nem többet, s én hálás voltam neki ezért. Úgy van mondta apám. A Florian zenekara az árkádok alatt a My Way-t játszotta; a turisták körülöttünk énekeltek hozzá, anyám olyan halkan, hogy alig lehetett hallani, azt suttogta: Amerikaiak. Amikor a mi zenekarunk elnémult, a tér másik oldaláról, a Quadri felől pedig fölhangzott a Moon River, a vendégek többsége fölszedelőzködött és továbbállt. Odaláttunk végre a Szent Márk-székesegyházra; apám odébb tolta a székét, hogy jobban lássa, anyám azt mondta: Én maradok itt. Szerintem valamiképp udvariatlannak találta apám viselkedését a Floriannal szemben. Sokáig nem szóltunk egy szót sem. Egyikükről a másikukra jártattam a pillantásomat, hol apám tekintetét követve, hol anyámét, amely még a Quadri kivilágított ablakain megállapodván is tanácstalan maradt. Tegnap lett harmincéves a gyerek mondta hirtelen szemrehányással apámnak. Apám arckifejezése egyetlen merő kérdés volt. Néha mondta anyám apád órákig nem szól egyetlen szót se, ha én nem kérdezek tőle ezt vagy azt. De látnod kéne, hogyan hunyja be a szemét, ha azt mondom valamire, hogy barokk, ami pedig nem barokk. Ő mindent tud, én meg semmit. Anyám hangja szinte diadalmasan csengett. Ilyen az, amikor a szüleim utaznak gondoltam, és gondolatban megjelent előttem a korzikai 1005

14 ház a parton, egyik kulcsra zárt szobájának frizsiderjében a születésnapi ajándékkönyvvel, s arra gondoltam, aki eltűnt az életemből, meg arra, aki majd jönni fog vagy nem fog jönni édes mindegy, úgyis túl vagyok már mindenen. Azután hűvös lett, fizettünk és indultunk; kicsit be voltam csípve vagy csak ellazultam; belekaroltam a szüleimbe, akik tudják, hol van a vaporettoállomás meg a pályaudvar meg a hotel, akik vigyáznak rám, és akikre bár ezt nem tudják én vigyázok. Vaporettón siklottunk át az éjszakai városon, át az alacsony hidak alatt, a vízen; a hajókorlátra ültünk, én ültem középen. Az utasok egy csoportjában láttunk egy hercegnőjelmezbe öltözött kislányt; testét fölfújta a rózsákkal díszített fehér ruha, csupasz karjai vékonyak, akár két bot; az arca öreg, komoly és szép. Egy férfi karjába kapaszkodott; tágra nyílt szemével, úgy látszott, fél egy kicsit. Amikor a kishajó kikötött az Accademiánál, kimért és méltóságteljes lassúsággal szállt ki, ámbár térde megroggyant közben. Eszembe jutott a kellemetlen érzés, amely máskülönben gyakran elfog, ha a szüleimmel vagyok, az érzés, hogy feltűnök valamivel, hogy szemmel tartanak és megmosolyognak, freaks; most is vártam ezt az érzést, de elmaradt. Anyám mindig szelíden megbökött, valahányszor csak egy-egy pillantást lehetett vetni egy nyitott ablakon át valamelyik palazzóba: Nézd csak, a brokát, a csillárok, a csillogó üvegek! Szinte el se tudom képzelni, hogy itt emberek lakjanak. Tudtam, hogy apám azt szeretné, ha anyám semmit nem mondana; tulajdonképpen magam is ezt kívántam, ám azt is tudtam, hogy hiába; anyám pontosan ilyen, és kész. Amikor vaporettón mentünk a velencei éjszakában, és neked végig, szüntelenül fecsegned kellett fogja majd apám mondani, később, elnézően. A pályaudvarnál kiszálltunk, sajnáltuk, hogy már megérkeztünk, kis ideig még hullámzott a lábunk alatt a föld. Végigmentünk a Lista di Spagnán a szállodához, éjfél volt, a Szent Márk térre gondoltam, a galambokra meg arra, hogy a teret csak késő éjszaka és kora reggel lehet üresen látni. Velencében dívik az öngyilkossági turizmus mesélte valamikor régebben apám, az öngyilkosok külön ezért Velencébe mennek, és hajnali ötkor a Szent Márk téren golyót röpítenek a koponyájukba. Milyen excentrikus! mondta anyám, én meg azt kérdeztem: Na és te? Apám kurtán fölnevetett, és azt mondta: Én túl öreg vagyok. Elképzeltem, hogyan rebbennének föl a galambok a lövés utáni csendben, azután anyám megbotlott és kis híján elesett. Apámmal megtartottuk, én ijedten ráripakodtam: Mama! apámnak pedig azt mondtam: Vigyáznod kell rá! Különben kétpercenként elesik mondta apám, anyám pedig zavartan és gyerekesen igyekezett elhárítani támogató, megnyugtatni igyekvő, féltő kezeinket. Futólag megmutattam nekik a szállodámat, nem mentem bele, hogy körülnézzenek a szobámban és elejét vettem, hogy a nevemben utasí- 1006

15 tásokat adjanak a portásnak, majd a panziójukhoz kísértem őket. Akkor reggel fél nyolckor itt vagyunk érted, és együtt reggelizünk mondta apám, és már el is tűnt, anélkül, hogy külön elbúcsúzott vagy az ajtóban még egyszer hátrafordult volna, mindig is mulatságosnak tartotta az ilyen lelépéseket. Én megcsókoltam anyámat és többször egymás után azt mondtam: Vigyázz a lépcsőn! ; elnyomtam magamban a késztetést, hogy azt mondjam: Nem jöhetek én is, nem osonhatnék föl titokban és nem fekhetnék én is az ágyatokba? aztán anyám is bement. Megvártam az ablakuk alatt, míg fény gyullad a szobájukban, azután megvártam, míg, húsz perc múlva, újra kialszik. Apám, vigyázva, hogy ne üssön zajt, kilépett még a balkonra, és rágyújtott; szemüveg nélkül volt; biztos voltam benne, hogy nem lát. Megfordult a fejemben, hogy odakiáltsak neki, hogy még egyszer jó éjszakát kívánjak, de azután sarkon fordultam és elmentem. Ittam egy utolsó pohár bort a téri kávéházban; a templom előtt fekete-afrikaiak luxustáska-utánzatokat raktak sorba maguk elé, népviseletben voltak; úgy tűnt, fáznak, és amíg figyeltem őket, egyetlen darab táskát sem adtak el. Azután bementem a szállodámba, el az üres recepció mellett, föl a szobámba, ahol amikor elindultam, égve hagytam az éjjeliszekrényen a lámpát. A hátsó udvari aknából még mindig kaparászás hallatszott, most azonban nem nyugtalanítóan, inkább álmosítóan; elszívtam egy utolsó cigarettát, azután elaludtam. Reggel bekopogott hozzám a portás, és, hangosan és szigorúan, többször így szólt: Mamma e papà! Beletelt némi időbe, míg felfogtam, hogy ezt nem álmodom. Kiugrottam az ágyból, föltéptem az ajtót; a portás, aki közvetlenül előtte állt, visszahőkölt, majd még egyszer azt mondta, nagyon lassan és minden szótagot megnyomva: La mamma e il papà kifelé mutatott, majd megfordult és eltűnt. Olyan gyorsan csomagoltam, össze, ahogy csak tudtam; attól féltem, a szüleimet élénk vita közepette fogom ott találni a mégiscsak kiderített szobaárról, de amikor a recepcióhoz értem, minden jel szerint egy, a bejárat mellett függő kisméretű festmény szemlélésébe voltak elmerülve, így aztán észre se vettek. Gyorsan és a lehető legdiszkrétebben kifizettem a szobát, és figyeltem őket: apám halkan magyarázott valamit és a mutatóujjával mutogatott hozzá, anyám a szeme sarkából végigmustrálta a szőnyegeket, a díszléceket, a drapériákat és a szobapálmákat, majd hirtelen felém fordult és minden átmenet nélkül azt mondta: Fölkelt a gyerek. Túlzott udvariassággal búcsúztam el a portástól; azt kívántam magamban, bár emlékezne épp ránk az ezer vendég közül; rám és mamma e papà -ra, akik olyan szép egyetértésben álldogáltak a kis festménye előtt, amíg álomszuszék leányukra vártak. A 1007

16 portás azonban mogorva és elutasító maradt, mi pedig a szállodát elhagyva kiléptünk az utcára. Pár perc híján nyolc óra volt, fényes reggel, az ég fehér, a néptelen utcán csend, a templom előtti téren iskolai egyenruhás gyerekek szaladtak át és eltűntek egy mellékutcában; nem gondoltam, hogy Velencében van iskola, vannak gyerekek; egyáltalán, hogy itt lehet valamiféle normális, hétköznapi élet. A szuvenírboltok még zárva voltak, a kávéházak előtt most állították föl a pincérek a frissen letörölt asztalokat és eligazították körülöttük a székeket; fiatal, szűk kosztümös nők siettek, hónuk alatt vékony aktatáskával, magas sarkakon a kövezeten; turistát mutatóba sem lehetett látni. Szelíden ringatóztak a Ferrovia Bar Roma állomásnál kikötött üres gondolák. Beültünk egy kávéházba a pályaudvar előtt, kávét és croissant-t rendeltünk; arra számítottam, hogy apám a szállodában látott festményhez fűzött magyarázata után nem fog ismét beszélni, úgyhogy anyámmal kezdtem beszélgetni; megbeszéltük, amit ő gyakorlati dolgoknak nevezett a vissza jegyemet, a telefonszámlámat, beszéltünk a húgaimról és a Stuttgarter Strasse-i lakásuk balkonládáinak növényeiről. Remélem mondta anyám, a húgaid legalább egy héten egyszer megöntözték őket; akkor van esélyük, hogy túléljék a nyaralásunkat. Apám dohányzott és lehajtott fejjel nézte a vizet. Szerettem az ilyen beszélgetéseket anyámmal; a húgaid című fordulatát is, elárulta, hogy valami sajátos módon anyám tisztel engem. Mi voltunk az első vendégek a kávéházban; a pincér energikusan, friss, reggeli lendülettel állított számunkra székeket az asztal mellé, és hozta a kávét, amelyet jó hangulatomnak köszönhetően most különösen megkívántam. Az utánunk a kávéházba lépő második vendég a miénkkel szomszédos asztalhoz telepedett. Futó pillantást vetettem arra, azután másfelé néztem, majd megint oda, s ahogyan az én arcomon nyilván a fölismerést kísérő elszörnyedés tükröződött, úgy ragyogott fel az illető vendég arca az örömteli meglepetéstől. Aki ott a szomszéd asztalnál kényelembe helyezkedett, egy espressó -t rendelt és nyilvánvalóan egyetlen pillantással fölfogta a helyzetet, nem más volt, mint a velencei férfi a Rialto hídról. A szüleim háttal ültek neki, így nem láthatták; gyanítom, még azt sem érzékelték, hogy egyáltalán leült valaki a hátuk mögé. Nem tudom, valamiféle családi hasonlóságaink alapján vagy a módból, ahogyan ott együtt ültünk, rájött-e, hogy a szüleim azok, akikkel vagyok mindenesetre megértette a helyzetet. Megértette, hogy védtelen vagyok, hogy nincs választásom; a szüleim kedvéért kiszolgáltatom magam a helyzetnek, a közelségének. Megkapta az espressó -ját, egy hajtásra kiitta a csészét, rágyújtott, szabad jobb kezét pedig a zsebébe dugta. Az utca még mindig üres volt szinte; 1008

17 a pincér sehol. Még be kell nyújtanod az igazolást, hogy beiratkoztál a következő szemeszterre, mondta anyám szigorúan, apám már megint a rongyosra olvasott puha fedelű Reclam-kötetecskéjében lapozgatott. A kávéscsészémbe kapaszkodtam; szívesen rágyújtottam volna én is, a világ minden kincsét odaadtam volna azért, hogy cigarettázhassak, de nem a velenceivel egyszerre; Isten ments! A velencei nyomult; én összefontam a karom a mellem előtt és elfordítottam a fejem és összeszorítottam a két lábam, egy vaporetto dübörgött a közeli hajóállomásnál, a pincér, valahol jó messze, csörömpölt az evőeszközökkel, a kávé keserű volt, sirályok húztak el a víz fölött, a San Geronimo-templom toronyórája egyet, majd még egyet ütött. Szeretném megnézni Giorgionét az Accadémiában mormolta apám, anyám a számlát kérte; közben ujjai közt széttört a croissant. Gyerekkoromban, ha lázas voltam, mindig epret kaptam; anyám az év minden szakában tudott epret szerezni, amit azután apróra vágott, megcukrozott és darabonként rakott a számba. Bizonytalanságból és valami túlzott alázatosságból mindig túl nagy borravalókat adsz mondta anyámnak apám, anyám pedig rám mosolygott; acqua alta, ez jutott eszembe, magam sem tudom, miért, acqua alta, az árvíz; ezt a várost ősszel és télen elborítja a víz, és egyszer majd egészen el fog süllyedni. Figyelsz ránk? kérdezte apám. Igen mondtam, igen. Persze, figyelek rátok hevesen vert a szívem, a velencei férfi hátraszegett fejjel bámult fölfelé. Végre csendben. Kihúzta a kezét a nadrágzsebéből. Azután kifizette az espressó -ját, Grazie, mondta; a pincérnek, nem nekem, és távozott. Voltunk az Accademiában? Láttuk Carpacciót és Tintorettót és Veronesét és Tizianót? Szent Orsolyát, Szent Márkot, Szent Rókust és Szent Györgyöt? Tényleg vártunk apámra anyámmal az Accademia előtt, aki csak sokára jött ki utánunk, és úgy nézett ki, mint aki sírt, és tényleg vettünk a múzeumlátogatásunk bizonyságául képeslapokat? És tényleg ott ültünk a víznél a Santa Maria della Saluténál, amely olyan fehér és olyan gyönyörű volt, és tényleg lóbáltuk a lábunkat a part kőfala fölött? Amikor fölálltunk, megtántorodtam, és a szüleim úgy tartottak meg és karoltak belém, mint egy aggastyánba; emlékszem, hogy feldühített a mozdulatuk. Azután mentünk, hidakon, szűk utcákon és megint hidakon át, végig a víz mentén és vissza. Veszünk neked ennivalót az útra mondta anyám, aki szeret idegen városokban számára ismeretlen élelmiszereket vásárolni; apámmal ott vártunk rá egy velencei csemegebolt előtt, míg mintha órákba tellett volna ki nem jött, szemlátomást boldogan. Az önkéntelen, futó, de kíváncsi pillantás egy előző napi német újság főcímeire egy újságosbódé- 1009

18 nál. A vízen sikló gondolák, bennük japánok és amerikaiak, fekve, mintha halottak volnának. Ti nem szeretnétek egyszer ilyen gondolában ülni? kérdeztem anyámtól. De mondta apámra pillantva. szeretni szeretnék, csak nem telik rá. A Santa Maria della Pietà, a Santa Maria Assunta, a Santa Margherita, a Santa Corona zengő harangjai. A fény mondta apám, nem tartod különösnek ezt a fényt? A szüleim kikísértek a pályaudvarra. Megvárták, míg elindul a vonatom, elszívtunk együtt egy cigarettát, nem kérdezték, hogy Nem akarsz még maradni? ; ha megkérdezik, maradtam volna. Ők még három éjszakát szándékoztak itt tölteni, azután talán Svájcba vagy Ausztriába utazni tovább, apám hegyeket akart látni, az Alpokat. Hegyi túrát akarok tenni mondta; anyám tekintetete nem épp lelkesedésről árulkodott. Újra meg újra elolvastam a táblán a Stazione Ferroviaria Santa Lucia feliratot, nehezemre esett a búcsú, azt mondtam: Írjatok lapokat, vigyázzatok magatokra és gyertek haza épségben, hamar. Amikor a vonat elindult, anyám megfogta apám kezét. Becsapódtak az ajtók, a szüleim integettek, én pedig önkéntelenül arra gondoltam, hogy ha majd utoljára látom, akkor így szeretném látni őket, kéz a kézben a velencei pályaudvar peronján, 1999-ben egy júliusi délutánon. A vonat üres volt; beültem egy fülkébe, összehúztam a folyosói ablak függönyét és az ablakhoz ültem; kint lassan tovasiklott a lagúna. Kinyitottam az anyámtól kapott zacskót kenyér, juhsajt, olíva, egy-két alma és egy velencei oroszlán csokoládéból. Megettem a kenyeret a sajttal és megpróbáltam aludni. Valamennyi idő múlva a vonat megállt a nyílt pályán, egy zöld, gólyahírrel telehintett, egyértelműen Németországot vagy Ausztriát idéző réten; megállt és nem mozdult. Lehúztam az ablakot és kinéztem: közel- s távolban sehol egy peron, csak a rét az esti fényben a már sötéten tornyosuló hegyek háttere előtt. Egypár utas kiszállt és letelepedett a fűbe; úgy tűnt, eltart egy ideig, míg továbbindulhat a vonat. A fülkében hűvös volt, de úgy látszott, odakint tényleg meleg van; vibrált a rét fölött a levegő. Fölálltam és én is kiszálltam. Csend volt és nyugalom; a jelek szerint senkit nem hozott ki a sodrából a soron kívüli veszteglés. Először tartottam attól, hogy hirtelen el talál indulni a vonat, túl gyorsan ahhoz, hogy vissza tudjak szállni; volt valami kockázatos abban, hogy az ember a mezőn átsétálva eltávolodott a szerelvénytől, s úgy fordult vissza, hogy ellenőrizze, ott van-e még; olyan csendesen és békésen állt ott, abban a tájban. A fák árnyékában egy pár telepedett le, akárha esti piknikre készülnének. Ők már Velencében feltűntek nekem, mivel mindketten borzasztó kövérek voltak, és soha, de tényleg egyetlen pillanatra sem engedték el egymást. Karonfogva szálltak föl, rop- 1010

19 pant körülményesen, egymásba fogódzva nyomakodtak át a vagon folyosóján, most pedig kézenfogva ültek, két óriási gyerek, a fa alatt. Odamentem hozzájuk; barátságosan üdvözöltek, részletesen és udvariasan válaszoltak a várakozás okáról érdeklődő kérdésemre. Nem sokkal hagytuk el az olasz határt, mondták, és valahol a hegyekben egy sárkányrepülő rázuhant a felsővezetékre; amelyet épp most állítanak helyre, a vonat akkor indulhat tovább, ha megjavították a vezetéket; ez talán egy vagy két órába telik. Szinte egyszerre, egymást újra meg újra kedves buzgalommal félbeszakítva és kiegészítve beszéltek most épp egy kis szünetet tartottak. Nem tudtam igazán, a késésről kellene-e valamit mondanom vagy a sárkányrepülő lezuhanása fölött kéne sajnálkoznom. Elgondolkodtam rajta, vajon túlélte-e a sárkányrepülő a zuhanást vagy biztosra vehető, hogy belehalt; szívesen meg is kérdeztem volna, de valahogy illetlennek éreztem ilyesmit firtatni. Hallgattam, és hallgattak ők is. Majd ismét megjött a szavuk; elmesélték, hogy épp a nászútjukon vannak, de esküvőjüket sorozatos balszerencse kísérte. A pap röviddel a szertartás előtt szélhűdést kapott, egy esküvői vendégekkel teli autó egy fának rohant, a vendéglő, ahová a násznép a szertartás után ünnepelni hivatalos volt, kigyulladt. De ők jól vannak. Hogy a sárkányrepülőt nem említették a szerencsétlen epizódok sorában, a tapintat jelének véltem, tehát arra gondoltam, hogy bizonyára meghalt, és törött szárnyakkal lóg vagy legalábbis lógott valamilyen vezetékről. Egy darabig még ott ültem velük a fa alatt; megnyugtatásul időnként egymásra mosolyogtunk; ők mindvégig szünet nélkül cirógatták egymást. Egy idő után fölálltam és visszasiettem a vonathoz. Szinte egészen besötétedett már, amikor a kalauzok körüljárva mindenkit megkértek, hogy szálljon vissza, mert indulunk tovább. Mindenki feltápászkodott és beszállt; lassan, már-már kelletlenül, mintha szívük szerint maradnának inkább még egy kicsit. A hegyek most feketék voltak. Becsukódtak az ajtók, én visszamentem a fülkémbe, és, miután elindultunk, egy darabig még nyitva hagytam az ablakot; meleg volt a beáramló levegő. Csak jóval később, hónapok múlva gondoltam arra, hogy azon a réten, az alkonyi fényben egy halott miatt vártunk négy teljes órát a mozdulatlan vonat mellett, és hogy talán a halott tiszteletére és az iránta való kegyeletből voltunk olyan csendesek, békések és türelmesek. A szüleim nem jutottak eszembe, mikor ezt gondoltam. Ők egyelőre épségben tértek vissza Velencéből. TATÁR SÁNDOR fordítása 1011

20 ANDRÉ SCHMITZ Segítség Véreznek a gyökerek Az ágakon vérszínű virágok nyílanak A lombok közt szemlátomást boldog madarak kiabálják segítség Papirosszerető Ezt vágta fejéhez a nő: ha könyvből élvezel nem leszel egyéb afféle papirosszeretőnél ki sose képes kinyitni egy asszonyt a megfelelő oldalon ott ahol ő maga szeretné A feleség Hallani amint a végzet járkál a tetőn feszegeti a cserepeket az ablakokra tapad Azonnal takarodj innen szemét kukkoló kiabál neki dühtől sápadtan a feleség 1012

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo ANDALÚZIAI SZERENÁD SuSANNA AgoStINo 1. fejezet Éjszaka eleredt a hó, és reggelre már vastagon ellepte az Alpok téli üdülőhelyeit. A sűrű hópelyhek között a hegycsúcsok körvonalai elmosódtak, és a táj

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos Kurva vagyok (Karriertörténet) Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Csaplár Vilmos 1. Elvárok mindenféle ajándékot férfiaktól, de a tudat, hogy nem vagyok rászorulva,

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. C. A. Tűréshatár 0 Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. El kellett érnem a Szentpétervárra

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

... Talyigán vetett ágy. hózz mosni, takarftaxri, én meg ideástam e mögé a dög taliga mögé és

... Talyigán vetett ágy. hózz mosni, takarftaxri, én meg ideástam e mögé a dög taliga mögé és Németh István Talyigán vetett ágy Háti itt van a tavasz is megint. A tavasz mindig eljön, meg a: nyár is, meg a tél is, ha várják, ha nem. Az ember szerencséje em jđn el soha. Hiába várják, hiába futnak

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

Duna utca. családvers

Duna utca. családvers Terék Anna Duna utca családvers és lehet, én mégiscsak a Duna utcában voltam egész életemben a legboldogabb. öten laktunk két szobában, s apám sosem tudta nyugodtan megcsókolni anyámat, mi néztük őket

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Miklya Luzsányi Mónika

Miklya Luzsányi Mónika Miklya Luzsányi Mónika Farkasidő Nem kell ma a húsokat jégverembe tenni. Csikorog a hó, foga van a szélnek, süt át a hideg a falakon. Akkor is egész éjjel vonított a szél, mint a csikaszok a nádasban.

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó,

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó, Manó úr Hát, ha éppen tudni akarod, arról a magas hegyről származom mondta, mielőtt bármit is kérdezhettem volna. Hogy miért jöttem le erre az alacsonyabb hegyre? folytatta, még mindig kérdés nélkül nos,

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

- De nem, a film szemmel láthatólag megtette a magáét. - Először nálunk, aztán meg itt. A buta nyugatiak azt hitték, hogy elég, ha egy francia

- De nem, a film szemmel láthatólag megtette a magáét. - Először nálunk, aztán meg itt. A buta nyugatiak azt hitték, hogy elég, ha egy francia dem az árnyékot, az árnyékot, amely a megperzselődéstől véd. Belebújok, bele az árnyékba, újra felfedezem őt a képeimen. Az én nyelvemen szólítom meg. A szemeimből Ő néz rám. A fejemben van. A véremben

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

Isten hozta őrnagy úr!

Isten hozta őrnagy úr! Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015.

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015. RADNÓTHY SZABOLCS A hullámlovas 2015. PROLÓGUS Rájöttem, hogy az élet tenger. Hogy érted? Egyszerre csendes és hangos. Viharos és morajló. Amikor a horizonton a végét keresed, rájössz, hogy se eleje, se

Részletesebben

Szép karácsony szép zöld fája

Szép karácsony szép zöld fája Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri

Részletesebben

KIHALT, CSENDES UTCA

KIHALT, CSENDES UTCA KIHALT, CSENDES UTCA Göb megállt egy hosszú kőkerítés mellett. Nem messze innen, rézsút egy valamivel szélesebb utca nyílt, s vége felé, a házak falára már bevilágítottak az állomás fényei. Utazótáskáját

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának. 1 2 Nagyon régen, mielőtt megszülettél, 'Abdu'lBahá ellátogatott Amerikába. Az utazás alatt Amerikában

Részletesebben

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG?

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? I. könyv Még meddig tart a dackorszak? PROLÓGUS Géza és Lina egymás mellett ültek a folyosói padon, a főorvosi szoba előtt. Várták, hogy beszólíttassanak. Nem beszéltek, mindegyikük

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

60 tiszatáj. Egy családfát

60 tiszatáj. Egy családfát 60 tiszatáj LÁZÁR BENCE ANDRÁS Egy családfát (1) A bérház, amibe emlékszem tíz éve költöztünk, mármint anyám költöztette magát és a családot, vagy száz éve állhat ott. A körút és a kisutca metszéspontjában.

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! 10/2. Képzeld el ezt a szituációt: Megismerkedtél egy nagyon vonzó pasival. Úgy érezted magad vele, mintha már ezer éve ismernétek egymást.

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni. Amikor Konrad Lang felébredt, sötét volt. Idegen ágyban feküdt. Keskeny volt és magas, Elisabeth nem feküdt mellette. Fel akart kelni, de nem tudott. Az ágy két oldalán rács volt. Hé! kiáltotta. Majd hangosabban.

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek,

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Máté 18:3 (Károli Gáspár fordítása) Prológus Angyalok az Arby s-ban

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

Juhász Bence. A nagy litikamu

Juhász Bence. A nagy litikamu Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem

Részletesebben

Claire Kenneth. Randevú Rómában

Claire Kenneth. Randevú Rómában Claire Kenneth Randevú Rómában CLAIRE KENNETH Randevú Rómában Regény 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu A könyv az alábbi kiadás alapján készült: Claire

Részletesebben

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már

Részletesebben

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6.

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. A K Ö N Y V H Á T S Ó F Ü L S Z Ö V E G E Zsebpénzét és nyári diákmunka keresetét félretette repülőgép

Részletesebben

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december HD LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december AZ A NAP APRÓ ISTVÁN Az a nap úgy kezdődött, hogy több kilométeres dugóba kerültem az elővárosban. Nem, így akármelyik nap kezdődhet, az a bizonyos

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

Talabér Gergő Ugrani muszály...

Talabér Gergő Ugrani muszály... Talabér Gergő Ugrani muszály... Épp az ablak előtt álltam, amikor a harang tizenkettőt ütött. Figyeltem a sürgő-forgó város kavalkádját. Emberek siettek a dolguk után a főtér macskakövein botladozva. Némelyek

Részletesebben

Verzár Éva Kelj fel és járj!

Verzár Éva Kelj fel és járj! Verzár Éva Kelj fel és járj! A Tatárdombot megkerülte a viharos szél, ott fenn még egyszer jól összerázta a méltóságos, nehéz fellegeket, lehúzta őket egészen a földig, s mire Terike 1911 pityergő őszén

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között Harmadik lecke - Hol a koffer? - A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. - Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő.

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje

Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje Elmondom, hadd tudja meg végre a világ kicsi Anna igaz történetét. A falu neve, ahol mindez történt, Mezőbölkény, és a falu szélén van egy ócska, düledező gabonás,

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Feri rágja a térdét. Rónási Márton

Feri rágja a térdét. Rónási Márton Feri rágja a térdét Rónási Márton Tavasz volt, amikor beköltöztünk abba a házba, ahol kamaszkoromat éltem meg, abba a házba, ahol a legjobb barátom lett Láncos, a hatalmas fekete kutya, akit tíz éve temettem

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

szerelmes éneke T E D D W A Y N

szerelmes éneke T E D D W A Y N szerelmes éneke T E D D Y W A Y N E A testvéreimnek és a szüleimnek Azt akarom, hogy az életem buli legyen. Se szülôk, se szabályok, se semmi. Hogy senki se állíthasson meg. Senki ne állíthasson meg. Justin

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

Szűcs Ilona: Zongora az éjben. Nyitott ablakomban állva A kerten át, hallgatom, Hogy finom, játszi ujjak Hangot csiholnak a zongorán.

Szűcs Ilona: Zongora az éjben. Nyitott ablakomban állva A kerten át, hallgatom, Hogy finom, játszi ujjak Hangot csiholnak a zongorán. A Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskolában helyezték ki az ország első Verstablóját csütörtökön. Az Irodalmi Rádió akciójának segítségével a fiatalok a kortárs alkotók művészetéhez kerülhetnek közelebb.

Részletesebben

Mándy Iván. A huszonegyedik utca. Regény

Mándy Iván. A huszonegyedik utca. Regény Mándy Iván A huszonegyedik utca Regény 2011 Gábor megállt az öreg, púpos hátú ház előtt, egy véznán fityegő cédulánál. Kiadó szoba Letette ráncos barna bőröndjét, kalapját feljebb tolta homlokán. Általában

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921)

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921) Krúdy Gyula Magyar tükör (1921) 2011 AZ ÉGETT EMBERHEZ Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit elvett a rossz szomszéd,

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben