Megújuló hagyományok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megújuló hagyományok 2006-2010"

Átírás

1 program1145x210uj 2006/9/14 12:41 Page 1 Megújuló hagyományok Program a Hegyvidékért

2 program1145x210uj 2006/9/14 12:42 Page 2 megújuló hagyományok

3 program1145x210uj 2006/9/14 12:42 Page 3 TISZTELT HEGYVIDÉKI VÁLASZTÓPOLGÁR! Joggal vagyunk büszkék a kerületünkre, de soha nem lehetünk teljesen elégedettek, így sok munka áll még elôttünk a következô idôszakban is Az elmúlt években a polgári vezetésû XII. kerület úgy vált a fôvárosiak által egyre inkább megbecsült városrésszé, hogy közben magunk elôtt is magasabbra tettük a mércét. Jobb közlekedést, járhatóbb utakat és még rendezettebb környezetet szeretnénk, kiszámítható és biztos otthont a Hegyvidéken. Nem érhetjük be azokkal az egyébként jelentôs, bár legtöbbször saját erôbôl elvégzett fejlesztésekkel, amelyeket eddig együtt valósítottunk meg. Kérem Önt, hogy erôsítsük meg a Hegyvidékért kötött szövetségünket. Az összefogás pártján állok: tegyük közösen Budapest mintakertjévé a Hegyvidéket. Ôrizzük meg kerületünk rangját, nyugalmát, és közben hagyományainkat is megújítva mutassuk meg, hogy egy nagyvárosban is lehet otthonos, barátságos környezetet teremteni. Az eddig elvégzett sikeres munkánk folytatásához várom az Ön támogatását. Pokorni Zoltán megújuló hagyományok 3

4 program1145x210uj 2006/9/14 12:42 Page 4 POKORNI ZOLTÁN VÁLASZTÁSI PROGRAMJA JÁRHATÓBB UTAKAT A KERÜLETBEN A hegyvidéki közlekedés fejlesztésében alapvetô tennivaló az utak rendbehozatala. A nagy forgalmú gyûjtôutak mellett a mellékútvonalak javítására még több figyelmet kívánunk fordítani. Feladatunk a kerületben található lépcsôk felújítása, és hozzálátunk a kerületi kerékpárutak kiépítéséhez. A kátyúzás rendszerét hatékonyabbá tesszük. Az idén bevezetett 72 órás közúti kátyúzási programot fokozatosan kiterjesztjük a kerület teljes területére. A jövôben minden burkolatbontás esetén kizárólag a szegélytôl-szegélyig történô helyreállítást tartjuk elfogadhatónak. A fôvárosi tömegközlekedés folyamatos romlása ellen a saját eszközeinkkel tennünk kell. Ezért javasolni fogjuk a 18-as és az 59-es villamos útvonalainak összekötését, hogy átszállás nélkül lehessen a kerület egyik végébôl a másikba eljutni. A gyorsabb tömegközlekedés érdekében támogatni fogjuk buszsávok kiépítését, szorgalmazni fogjuk a hegyvidéki buszmegállók befedését. Kiemelt figyelmet fordítunk a parlagfû-mentesítésre, valamint a járdák folyamatos tisztítására is. 4 megújuló hagyományok

5 program1145x210uj 2006/9/14 12:43 Page 5 2. PLÁZÁK HELYETT MÉG TÖBB PARKOT 2007 Szeretnénk átvenni a Fôvárostól a Gesztenyéskertet és a Városmajort, ezzel is tovább növelve a minôségi zöldterület nagyságát a kerületben. A városmajori parkot bekerítve, új szökôkúttal, játszóterekkel, folyamatos parkôri felügyelettel és számos kikapcsolódást kínáló szolgáltatással kívánjuk megnyitni. A Gesztenyéskertben pedig a növényzet és a parkot körülölelô intézmények harmonikus együttesét kell megteremtenünk úgy, hogy a park mindenkinek nyugalmat és kikapcsolódást jelentsen. Minden eszközzel megakadályozzuk Csillebérc lakóparkként vagy bevásárlóközpontként történô hasznosítását. Helyette egységes, minôségi, ökológiailag hatékony turisztikai fejlesztést valósítunk meg, a Normafánál pedig hozzálátunk egy téli sportcentrum felépítéséhez. Tovább folytatjuk a 2005-ben önerôbôl felújított és átadott János-hegyi Erzsébet-kilátó környezetének megújítását, és a BKV partnerségével szeretnénk elérni a Libegô és végállomása felújítását. Új beruházások és további területek építési övezetbe vonásával szemben továbbra is határozottan védjük a Hegyvidék zöldfelületeit. Azonban a szabályozás módosításával enyhíteni kívánunk azokon a szabályozási pontokon, ahol a kerületben élôk aránytalanul nagy terhet kénytelenek viselni. A kerület egyes részeinek páratlan panorámáját elcsúfító légvezetékek további építése ellen is szigorúan fellépünk. A meglévô kábelek nagyobb részét földkábelekkel szeretnénk kiváltani. A kerületi szabályozási tervben meghatározott közterületi reklámfelületek és eszközök mellett, további terjeszkedésnek nem kívánunk teret engedni. megújuló hagyományok 5

6 program1145x210uj 2006/9/14 12:43 Page 6 3. ÔRIZZÜK MEG KÖZÖS ÉRTÉKEINKET 2007 A hegyvidéki mûemlékek, mûalkotások védelmére fokozott figyelmet fordítunk. A következô négy esztendôben legalább két mûemléképületet újítunk fel. Kiemelt feladatunk a zugligeti Lóvasút épületének felújítása, amelyet szeretnénk mielôbb a nagyközönség számára átadni. Célunk, hogy a Zugligetben található Fácános mûemlék-együttest, a hozzá tartozó parkkal önkormányzati tulajdonba vagy legalábbis kezelésbe vehessük és megnyithassuk. Tovább folytatjuk az Eötvös tér és a Márton Áron tér rendezését. A terek teljes építészeti megújítását természetesen követi a közlekedési rendszer modernizálása is. A parkokban, csak úgy, mint a közterületeken, növeljük a köztéri kukák számát, egyúttal kutyaürülék-gyûjtôket helyezünk el. A korábbi próbálkozások tanulságaiból okulva azonban nemcsak telepítjük ezeket az eszközöket, hanem folyamatosan gondoskodunk ürítésükrôl, tisztántartásukról is. Tovább folytatjuk a társasházak felújításának támogatását. Az e célra szánt összeget minden esztendôben emelni kívánjuk. Emellett megtartjuk és továbbfejlesztjük az 50 lakásnál nagyobb társasházak támogatásának rendszerét. Egyúttal 2007-tôl új programot hirdetünk a védetté nyilvánított és felújítási kötelezettséggel bíró társasházak megsegítésére. Szervezett lombgyûjtési és komposztálási programmal kívánunk fellépni a kerület levegôjét szennyezô ôszi ág- és levéltüzelések ellen, és továbbra is az elsôk között szeretnénk maradni a környezetkímélô, szelektív hulladékgyûjtés budapesti rangsorában. A hegyvidéket érintô, zavaróan megnövekedett légi forgalom ügyében pedig a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál kezdeményezzük közös megoldás kidolgozását. 6 megújuló hagyományok

7 program1145x210uj 2006/9/14 12:43 Page 7 4. BIZTONSÁGOT, NYUGALMAT A KERÜLETBEN 2008 Közbiztonságunk erôsítése érdekében a kerületi kapitányság állományában szolgálatot teljesítô rendôröket pénzbeli támogatással és a lakáshoz jutásukat könnyítô Rendôrlakás Programmal segítjük. Fontos, hogy rendôreink a javuló anyagi megbecsülés mellett korszerûen felszerelt technikai háttérrel is rendelkezzenek. A társasházak és az utcák biztonsága érdekében a térinformatikai, térfigyelô rendszerek kialakításához minden adminisztratív támogatást megadunk, a technikai eszközök beszerzését pedig támogatjuk. Elektromos sebességmérô berendezéseket helyezünk ki, amelyek biztonságosabbá teszik a közlekedést a hegyvidéki utakon. A Biztonságos úton az óvodába, iskolába programunk keretén belül napszakhoz kötötten idôleges helyi sebességkorlátozást fogunk bevezetni az óvodák és iskolák mellett, valamint táblával vagy lámpával védett gyalogátkelôhelyeket létesítünk. A kerület közbiztonságának javításához a rendôrség mellett erôsíteni kívánjuk a helyi civil kezdeményezéseket is. megújuló hagyományok 7

8 program1145x210uj 2006/9/14 12:43 Page 8 5. JOBB ELLÁTÁST AZ EMBEREK EGÉSZSÉGÉÉRT, A RÁSZORULTAKÉRT 2008 A korszerûbb egészségügyi ellátás biztosításáért fontosnak tartjuk a járóbeteg-szakellátás átvételét a Fôvárostól. A jelenlegi, széttagolt ellátórendszer helyett modern, önálló és egységes szakellátási szolgáltatást kívánunk létrehozni. Folytatni kívánjuk az idén elkezdett munkát, és négy év alatt minden alapellátást végzô rendelôt felújítunk, modernizálunk, valamint a szûrôprogramok és gyógyászati segédeszközök ellátását is kidolgozzuk. A Böszörményi úton lévô gyermekrendelô fejlesztése kiemelt feladatunk. A háziorvosok eszközeinek fejlesztését szolgáló támogatásokra pályázatok útján fogunk erôforrásokat mozgósítani. A korszerûbb betegellátás érdekében a háziorvosokkal egyeztetve segítünk megoldani az orvosi adminisztráció gondjait és csökkenteni a betegek sorban állásának idejét. A kerület három pontján lehetôvé tesszük a szociális segélyek igénylését, ahol a rászorult polgárok az ott dolgozó munkatársaink segítségével intézhetik szociális kérvényeik beadását. A szociális támogatórendszert folyamatosan felülvizsgáljuk, és figyelembe vesszük a kerületben élôk szociális szükségleteit. A kormány megszorító intézkedéseit igyekszünk helyi lakásfenntartási támogatásokkal és a szociális juttatások növelésével ellensúlyozni. Továbbfejlesztjük a szociális intézményhálózatot. A Beethoven utca sarkán 2007 tavaszára készül el az új épület, és 2008-ban a Virányosi Gondozási Központ kiváltására hozzuk létre a Kiss Áron utcai új gondozóházat. A gyermeket nevelôk terheit is igyekszünk csökkenteni a beiskolázási segély bevezetésével. Azon szülôk esetében, ahol cél a mielôbbi visszatérés a munka világába, új információs szolgáltatással segítjük majd az álláskeresést. 8 megújuló hagyományok

9 program1145x210uj 2006/9/14 12:43 Page 9 6. FEJLESZTJÜK AZ OKTATÁST ÉS A KÉPZÉST 2009 A Hegyvidék valamennyi óvodájában vállaljuk a megfelelô tornaszoba kialakítását és a már meglévôk felújítását. Folytatjuk a játszóhelyek, valamint a kerületi játszóterek uniós elvárások szerinti átalakítását, felújítását. Elindítjuk a Németvölgyi Iskola rekonstrukcióját, az Arany János Iskola homlokzatának és nyílászáróinak, valamint a Tamási Áron Iskola tornatermének felújítását. Folytatjuk a sportberuházásokat, és az oktatási intézményben a gyermekek ízületeit kímélô, kevésbé balesetveszélyes gumitéglás és mûfüves pályákat alakítunk ki. Az iskolákban 2010-ig korszerûsíteni kívánjuk a taneszközöket, és tovább bôvítjük a számítógépes internet-pontokat. Kerületünk iskoláit közvetlenül támogatjuk határainkon túli osztálykirándulások, valamint évkezdéskor közös, családi kirándulások szervezésében. Iskoláink nevelô funkciójának megerôsítését versenyekkel, rendezvényekkel erôsítjük, tehetséges diákjaink számára pedig kerületi ösztöndíjprogramot dolgozunk ki. A már bevezetett kézmûves programokat bôvíteni kívánjuk minden iskolánkban és óvodánkban. A Kerületi Mûvelôdési Központ épületét uniós támogatással kívánjuk felújítani 2010-re. A Virányosi Gondozási Központ áthelyezésével pedig a közösségi ház teljes egészében közmûvelôdési célokat szolgál majd. A 2003-ban átadott Barabás-villát az elkövetkezô években szeretnénk bekapcsolni a közösségi kultúra életébe. Az egyedi fekvésû, megújított Erzsébet-kilátó környezetében támogatjuk a kulturális rendezvények szervezését. Kiemelten fontosnak tarjuk a Hegyvidék történetét célzó kutatások segítését, a kerület mindennapi életét megörökítô kiadványok, írások megjelentetését. Az évek óta mûködô nemzetközi mûvésztelep munkáját továbbra is támogatjuk, a helytörténeti gyûjteménnyel közös, minôségi kiállítások rendezésében szeretnénk élen járni. megújuló hagyományok 9

10 program1145x210uj 2006/9/14 12:44 Page ELÉRHETÔ ÖNKORMÁNYZAT, ÁTLÁTHATÓ GAZDÁLKODÁS 2010 Továbbra is nagy figyelmet szentelünk a kerület átlátható gazdálkodásának. A kerület vagyonának jelentôs része továbbra is ingatlanokban fekszik. Az országos politikában jellemzô közvagyonfelélés helyett a közvagyon felelôsségteljes átalakításában látjuk a hosszú távú sikeres munka feltételét. Az átláthatóság érdekében a megújítandó kerületi internetes portálunkon részleteiben is megismerhetôen tesszük közzé minden lényeges, a közpénzeket érintô döntésünket ben bevezetjük a Hegyvidék Kártyát, amellyel a kerületben élôknek számos szolgáltatási és vásárlási kedvezményt biztosíthatunk, valamint erôsíthetjük a Hegyvidéken mûködô vállalkozásokat és az itt élôket összekötô lokálpatriotizmust is. Rendszeres polgármesteri, alpolgármesteri fogadónapokon közvetlenül is a Hegyvidéken élô emberek segítségére leszünk. Célunk, hogy bôvítsük az okmányirodát és az ügyfélszolgálati tereket. Elindítjuk az elektronikus ügyintézést. A kerületi intézményhálózatban elérhetô információs pontok számát tovább növeljük. Az Önkormányzat mûködtetésében társadalmi összhangra törekszünk. Választási ígéreteinket társadalmi szerzôdésnek tekintjük. Az elvégzett munkáról minden évben a világhálón is elérhetô kiadványban tájékoztatjuk a kerületben élôket. Pokorni Zoltán honlapja: Várjuk kérdéseit, véleményét a kerdesek@pokornizoltan.hu címre! 10 megújuló hagyományok

11 program1145x210uj 2006/9/14 12:45 Page 11 megújuló hagyományok

12 program1145x210uj 2006/9/14 12:45 Page 12 megújuló hagyományok

13 program1145x210uj 2006/9/14 12:45 Page 13 D R. BÁCSY Z SOLT, A 12. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE Neurológus és pszichiáter fôorvos vagyok, a MÁV Kórház és Rendelôintézet Idegszakrendelését vezetem. Több évtizedes oktató- és kutatómunka áll mögöttem. Feleségem is orvos, a KDNP XII. kerületi szervezetének elnöke. Egy lányom és öt unokám van. Családommal harminchat éve élek a Hegyvidéken. Tizenhat évig a Mártonhegyen laktunk, a Farkasvölgybe húsz éve költöztünk. Tizenhárom éve vagyok a Farkasvölgyi Baráti Kör civil szervezet elnöke. Büszkék vagyunk a farkasvölgyi Úti Madonna erdei kápolna újjáépítésének megszervezésére. Nemzeti, konzervatív, keresztény polgári értékrendet vallok. (Fontosnak tartom nemzeti jelképeink, történelmi emlékhelyeink és személyiségeink tiszteletét.) Négy éve önkormányzati képviselô vagyok. Hivatásomból, szakmai múltamból eredôen az egészségvédelem, szociális ellátás, környezetvédelem, oktatás-kulturális élet szervezése terén tehetek a legtöbbet. Ha a választók újra megtisztelnek bizalmukkal, és folytathatom képviselôi munkámat, egyéni és közös gondjaik megoldásának segítésén kívül küzdeni fogok a hegyvidéki lakóövezetek csendes, családias jellegének megôrzéséért, a lakott terület terjeszkedésének megállításáért, a kultúrált tömegközlekedésért, az utak, járdák és a közvilágítás rendbetételéért, a közbiztonság javításáért, az erdôk, zöld területek megóvásáért, a közterületek rendjéért, tisztaságáért. A képviselôi megbízatást a közösség, a polgárok szolgálatának tekintem. megújuló hagyományok 13

14 program1145x210uj 2006/9/14 12:45 Page 14 D R. BENEDA ATTILA, A 14. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 1967-ben születtem a XII. kerületben, és húsz éve itt lakom. Nôs vagyok, feleségem a Budai Irgalmas rendi Kórház radiológusa. Négy gyermekünk a Jókai Mór Általános Iskola német nemzetiségi tagozatára jár ben végeztem a SOTE Általános Orvosi Karán, azóta a kerületben dolgozom, kezdetben rezidensként, 1997-tôl pedig háziorvosként. Az egyetem alatt éjszakás ápoló voltam a Pszichiátriai Klinikán, majd a Csörsz utcai mentôállomáson dolgoztam kivonuló mentôtisztként, és a kerület orvosi ügyeleti ellátásában is részt vettem. Jelenleg részállásban a Ferihegyi repülôtéren startorvosként, a Léthatáron Alapítványnál pedig háziorvosként dolgozom. Családorvos kollégáimmal együtt látjuk el a kerület munkaegészségügyi szûréseit ban egészségügyi szakmenedzser minôsítést szereztem. Angol, német középfokú nyelvvizsgával rendelkezem ban alapító tagja voltam a Fidesz Medikus Csoportnak, s ugyancsak a Fidesz delegációjában a Magyar Orvosi Kamara újjáalakításában is részt vettem és 2002 között az Önkormányzat Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottságának, 2002 és 2006 között pedig az Egészségügyi Bizottságnak voltam külsôs tagja. Huszonnyolc éve versenyszerûen kosárlabdázom, vezetôje és játékosként tagja vagyok a Magyar Orvos Kosárlabda Válogatottnak. Hobbim a sport, az utazás. Képviselôként szeretnék a Hegyvidék szabadidôsport fejlesztéséért, az egészségtudatos életforma nagyobb elterjedéséért dolgozni, különös hangsúlyt fektetve ennek fontosságára a gyermekek és a fiatalok körében. 14 megújuló hagyományok

15 program1145x210uj 2006/9/14 12:45 Page 15 D R. CZINEGE L ÁSZLÓ, A 15. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE Budapesten születtem 1969-ben. A Budapesti Mûszaki Egyetemen végeztem okleveles villamosmérnökként, és azt követôen a mûszaki tudomány doktora (PhD) címet is megszereztem. Kilenc éve a Hewlett-Packard Magyarország Kft. csapatában dolgozom. Kevés szabadidômet olvasással, pihenéssel, családommal igyekszem eltölteni. Mindig is foglalkoztattak a közügyek. A Fidesz XII. kerületi szervezetéhez 1990-ben csatlakoztam. A kerületi Önkormányzatot irányító Fidesz-frakció munkájában segítôként kezdettôl fogva részt veszek ben a 15. választókörzet egyéni képviselôjelöltjeként mandátumot szereztem. A képviselô-testület, a Pénzügyi Ellenôrzési és a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottságok munkájában vettem részt. Örömömre szolgált, hogy segíteni tudtam a Krisztina körúton a társasházi problémák kezelésében, az utak, járdák takarításának, javításának rendszeresebbé tételében. A köztisztaság megôrzésérôl megerôsített személyi állomány és több újonnan vásárolt takarítógép gondoskodik. Sajnos a Fôvárosi Önkormányzat a kerületi képviselô-testület támogató elôterjesztése ellenére minden alkalommal elutasította, hogy a Városmajori park átkerüljön a Hegyvidéki Önkormányzat kezelésébe, így a park rendezése elmaradt. Munkámat szeretném folytatni. Meggyôzôdésem, hogy a kerületnek olyan, felelôs és megfontoltan építkezô Önkormányzatra van szüksége, amelyik a költségvetés egyensúlyának megôrzése mellett képes elvégezni az életünket szebbé, kellemesebbé tevô fejlesztéseket. Ezt az utat jártuk eddig, és így szeretnénk tovább haladni. megújuló hagyományok 15

16 program1145x210uj 2006/9/14 12:46 Page 16 D R. HARMOS A NDREA, AZ 1. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 1963-ban születtem Pesterzsébeten ben végeztem a SOTE Általános Orvostudományi Karán, majd a fôváros egyik legnagyobb budai kórházában kezdtem el dolgozni. Ekkor költöztem a Hegyvidékre ben munka mellett posztgraduális képzés keretében közgazdaként kaptam második diplomámat a Külkereskedelmi Fôiskola Külgazdasági szakán. Munka mellett foglalkozás-egészségügyi szakképesítést is szereztem óta vagyok önkormányzati képviselô. Nyolc éve vezetem az Egészségügyi Bizottság munkáját. Az elmúlt négy évben az Oktatási Bizottságban is dolgoztam. Önkormányzati képviselôként megtisztelô lehetôséget kaptam arra, hogy ciklusokon átívelô programok megvalósításában vehessek részt. Körzetem rendkívüli fejlôdésen megy keresztül. A Nagyenyed utcai tömb rehabilitációja eredményeképpen európai fôvároshoz méltóan alakul át a városkép. Az 1. választókörzet kiemelt feladatai közé tartozik a közbiztonság védelme, a köztisztaság javítása, az elöregedett útburkolatok felújítása, megoldásra vár továbbá a hajléktalanok problémája. Megkezdtük és folyamatosan bôvíteni szeretnénk a szelektíven gyûjtött hulladékok körét. Kerületünk a fôváros legzöldebb része, meghatározója Budapest levegôtisztaságának, ezért a zöldfelületek megtartása és növelése szintén fontos kérdés. Körzetemben nagyon sok nyugdíjas él. Fel kell tárnunk, hogy a rászorulók számára a gondoskodás mely formái jelenthetnek segítséget. Célom, hogy a lakossággal folytatott párbeszédnek mind szélesebb körû feltételeit teremtsük meg a képviselôi fogadóórákon és a lakossági fórumokon. 16 megújuló hagyományok

17 program1145x210uj 2006/9/14 12:46 Page 17 F ONTI K RISZTINA, A 6. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 1968-ban születtem Budapesten. Tanár-közgazdász vagyok, két gyermek édesanyja. Elôször az ELTE BTK-n magyar-olasz szakos középiskolai tanári, majd néhány év elteltével a Külkereskedelmi Fôiskola Marketingkommunikáció szakán posztgraduális közgazdász diplomát szereztem. Évekig dolgoztam nyelvtanárként, 2000-tôl pedig tudományos konferenciák szervezésével és többnyelvû kiadványok szerkesztésével foglalkozom. Jelentôs tanulmánykötetek létrehozásában vettem részt óta a kerületi Fidesz alelnöke, 2004 óta kerületi kampányfônöke vagyok. Gyermekkorom óta sok szállal kötôdöm a Hegyvidékhez. Hét éve lakom a kerületben, itt is dolgozom, itt élem mindennapjaimat. A hétköznapok a körzetemhez kötnek, itt vásárolok, ide hozom lányomat nap mint nap iskolába. Ismerem az embereket, a körzet örömeit és problémáit. Képviselôként azért szeretnék dolgozni, hogy a kerület és a körzet oktatási intézményeiben megvalósulhasson a tanulók minôségi oktatása, és lehetôség nyíljon arra, hogy tanítási idôn kívül az iskolák tornatermeiben a kerület lakói kedvezô feltételek mellett sportolhassanak. Fontosnak tartom, hogy folytatódjék az utak és járdák felújítása, hogy javíthassunk környezetünk köztisztaságán s a kerület játszótereinek minôségén. Szorgalmazni fogom a Böszörményi út és környéke parkolási gondjainak megoldását. Mindehhez kérem, tiszteljen meg Ön is bizalmával! megújuló hagyományok 17

18 program1145x210uj 2006/9/14 12:46 Page 18 F ELSÔ G ÁBOR, A 13. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 1971-ben születtem a tizenkettedik kerületben, és azóta itt élek. A Csaba utcai általános iskolába jártam, majd az Apáczai Gimnáziumban érettségiztem. A Budapesti Mûszaki Egyetemen diplomáztam villamosmérnökként, majd elvégeztem az egyetem angol nyelvû MBA képzését, és részt vettem a doktori képzésben is. Hét éve dolgozom a távközlésben, jelenleg a legkorszerûbb távközlési szolgáltatások bevezetésével foglalkozó vállalat kereskedelméért felelôs vezetôje vagyok. A távoktatás területén mûködô Apertus Közalapítvány elnökeként három éven át segítettem elô a hazai elektronikus képzés fejlôdését. Angolul és németül beszélek. Nyolc éve vagyok a 13. választókerület önkormányzati képviselôje. A Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság, valamint az Egészségügyi Bizottság tagjaként számos olyan döntéshez járultam hozzá, amely mind a természeti, mind pedig az épített környezet fejlesztését, valamint a kerületi polgárok egészségének megôrzését szolgálta. Az elkövetkezô idôszakban legfontosabb feladatomnak a közterületek minôségjavításának folytatását tartom: további utak felújítását, a járdák kiépítését, a parkok és a zöldterületek rendszeres karbantartását és új zöldterületek kialakítását. A kerület nem csak a fôváros tüdeje, de a zöld környezet egyben az itt élôk számára is lehetôséget teremt a kikapcsolódásra, az aktív pihenésre és sportolásra; ehhez az önkormányzat támogatását fogom szorgalmazni. 18 megújuló hagyományok

19 program1145x210uj 2006/9/14 12:46 Page 19 K ONTUR TAMÁS, A 7. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE Háromgyermekes család legfiatalabb tagjaként születtem 1974-ben. Születésem óta a XII. kerületben élek. Tanulmányaimat is itt kezdtem, a Kós Károly Általános Iskolában, majd középiskolai éveimet Egerben töltöttem. Az egri kertészeti szakiskolát a Gödöllôi Egyetem, azon belül az agrármérnöki képzés és a kertészeti szakirány követte. Agrármérnökként és marketingmenedzserként azóta a diplomáimhoz kapcsolódó területeken dolgozom. Középiskolai és egyetemi éveim alatt több külföldi tanulmányi és szakmai úton vettem részt. Tanulmányaim mellett versenyszerûen rendszeresen sportoltam a BSE és a VASAS csapatában. Középiskolai éveimtôl kezdôdôen - a természettudományok mellett - egyre inkább érdeklôdtem a közélet iránt, és kötelességemnek tartottam, hogy az országunkat érintô kérdésekkel foglalkozzam. Képviselôként célomul tûztem ki, hogy a körzetemben élô lakosok gondjaira, igényeire, kezdeményezéseire - velük közösen - megoldást találjak. Célom megvalósításának érdekében rendszeres lakossági fórumok tartását fogom kezdeményezni. Szorgalmazni fogom a Pagony ABC-vel kapcsolatban felmerülô problémák megoldását, a Pagony étterem, valamint a járdák, lépcsôk és utak rendbehozatalát és karbantartását, a Kiserdô hangulatos parkká alakítását, a buszindulások összehangolását, fedett buszmegállók létesítését, több köztéri hulladékgyûjtô kihelyezését, zöld területeink szépítését, megóvását. Mindezeket nem problémáknak, hanem feladatoknak tekintem, amelyek megoldásához kérem az Önök támogatását! megújuló hagyományok 19

20 program1145x210uj 2006/9/14 12:46 Page 20 D R. KOSZTOLÁNYI D ÉNES, A 10. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE Tizenhat évi kerületi önkormányzati munkámat áttekintve látom, mennyi fontos, megoldásra váró közös feladat áll elôttünk. Elsôként említem közülük a Déli vasút problémáját, amelynek megoldását a végleges döntés Önökkel együtt történô meghozatalát kiemelt feladatomnak tekintem. Eddigi városfejlesztési- és tulajdonosi bizottsági munkám tapasztalata arra kötelez, hogy a legnagyobb körültekintéssel független szakértôk bevonásával hozzuk meg döntésünket a terület fejlesztésérôl. A 10. körzet, tehát az Alkotás út és a vasúti sínek közötti terület városszerkezete végleges, egyedül a pályaudvar területe építhetô be, fedhetô le. Az évtizedes központi ötletek megszüntetés, metróvá átalakítás stb. közül a legújabb, hogy kormányzati negyed épüljön a területen. Híve vagyok és támogatom, hogy a kerületünk ezen területe is felértékelôdjék, szépüljön és megújuljon, de a beruházói érdeknek határt kell szabnunk, ahogy az például a MOM és a Sportkórház területén is történt. Képviselôként a kerület itt lakó polgárainak érdekében kiállok egy olyan megoldás mellett, amely együtt jár a társasházak felújításával, az utak rendbehozatalával, a biztonság és a tisztaság növelésével, és semmilyen körülmények között nem okoz forgalom-, illetve zajterhelést. Szeretném elérni, hogy mind a Fôváros, mind a mindenkori kormány területünkkel kapcsolatos lépéseiben véleményünk döntô súllyal bírjon. Az Önök és a kerület érdeke egybeesik, céljaink közösek. 20 megújuló hagyományok

21 program1145x210uj 2006/9/14 12:47 Page 21 K OVÁCS L AJOS, A 9. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE A Hegyvidék közéletében közel egy évtizede veszek részt. Tanár-közgazdász végzettséggel, harmincöt esztendôsen, felelôsen gondolkodó családapaként szeretném a németvölgyi városrészt képviselni. Kiemelt értéknek tartom a becsületes munkát, a közösség tagjaival való korrekt, partneri viszony fenntartását. Magánéletemben családomra, emberi kapcsolataimra vagyok a legbüszkébb. A Hegyvidékért szervezôdött egyesület titkáraként ötletadója voltam több sikeres kezdeményezésnek, a tavaszi nagytakarítási mozgalom elindításának. Különösen büszke vagyok a 2005-ös akkumulátorért-virágpalánta akció sikeres megvalósítására, amit folytatni szeretnék. Nyolc esztendô alatt önkormányzati vezetôként sokrétû és értékes tapasztalatokat szereztem a kerületi döntések elôkészítésében. Az önkormányzat gazdálkodásának, szakmai munkájának ismeretében határozott elképzelésem van a kerület jövôbeni fejlesztésének lehetôségeirôl. Céljaim: 1. a szociálisan nehéz helyzetben került családok, idôsek támogatása, 2. új gondozási központ építése, 3. a Keresztelô Szt. János Plébánia segítése, környezetének méltó rendezése, 4. Gesztenyéskert, Margaréta park felújítása, kutyapiszok gyûjtôk kihelyezése, 5. társasházi közösségek támogatásának növelése, kiemelten a helyi védettség alá került házakra, 6. közszolgáltatásaink minôségének javítása, 7. közutak, járdák fokozott karbantartása, zöld területeink tisztántartása, kaszálása. Képviselôként az Önök segítségével szeretnék tovább dolgozni a körzet, ezáltal kerületünk fejlôdéséért. megújuló hagyományok 21

22 program1145x210uj 2006/9/14 12:47 Page 22 L OVAS P ÁL, A 2. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE Ötvennégy éves vagyok, szakmámat tekintve belsôépítész. Családommal közel negyven éve élek a kerületben, ismerem és szeretem. Továbbra is szeretném óvni értékeit, komfortosabbá tenni az itt élô emberek mindennapjait. Talán ezek a szempontok is közrejátszottak abban, hogy nyolc évvel ezelôtt elfogadtam a képviselôjelöltséget, és az Önök támogatásával négy évig képviselô voltam, 2002-tôl pedig a kerület alpolgármestere vagyok. Sok öröm volt a munkámban, különösen akkor, amikor láttam, hogy az elképzeléseim, vagy azok egy része megvalósul többek között a Barabás-villa, az Erzsébet-kilátó felújítása, a Solti György Zeneiskola új épületének kialakítása. Sikeres a karácsonyi vásár, amit három évvel ezelôtt indítottam útjára, és egyre népszerûbb a Mûvelôdési Központ udvarán a Biopiac és játszótér, amit másfél évvel ezelôtt szerveztem meg. Természetesen tisztában vagyok a hiányosságokkal, az utak, járdák, parkok állapotával, tisztaságával. Intézményeink felújítása, az utcák, járdák biztonságosabbá tétele a következô ciklus elengedhetetlen feladata. Azért fogok dolgozni, hogy a Városmajori parkot úgy alakítsuk ki, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelô pihenést, kikapcsolódást, gyerekek, felnôttek, kutyát sétáltatók egyaránt, egy izgalmas látványossággal, a vízi játszótérrel gazdagítva. Van egy kincs a tulajdonunkban, a kerületi mûvelôdési központ, a szocialista realizmus talán utolsó darabja. Úgy kell felújítani, hogy az építészeti értékeit megôrizhesse. 22 megújuló hagyományok

23 program1145x210uj 2006/9/14 12:47 Page 23 M ENYHÁRT É VA, AZ 5. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE Férjemmel és kisfiammal évek óta itt élünk a Hegyvidéken, így a kerület otthonom és munkám helyszíne is ben születtem Debrecenben. A gimnázium befejezését követôen a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-orosz szakos középiskolai tanárként, majd másoddiplomás képzésben mentálhigiéné szakon kaptam diplomát. Nyolc évig tanítottam közép- és általános iskolában, majd egy pedagógusmagazin fôszerkesztôje és gyermekmagazinok szerkesztôje lettem tôl kezdôdôen a Fidesz központi hivatalában dolgoztam, majd a Szövetség XII. kerületi irodáját vezettem. Munkám során lehetôségem nyílt igazán megismerni a Hegyvidéken élôk mindennapjait, mindazt, ami a kerületi polgárokat foglalkoztatja. Különösen fontosnak tartom, hogy kellô figyelmet fordítsunk a kissvábhegyi lakóövezetek csendjének, családias jellegének megôrzésére, a parkok, zöld területek megóvására, fejlesztésére, a kátyús utak felszámolására, az utak és járdák állapotának javítására. Szorgalmazni szeretném egy kerületi közterület-felügyelet létrehozását, amely által lehetôvé válna a rend és tisztaság, a kutyapiszok rendszeres gyûjtésének ellenôrzése. Gyakorló anyukaként jól ismerem a játszóterek állapotát, s úgy látom, azok korszerûsítése, biztonságossá tétele is további figyelmet érdemel. Képviselôként fontosnak tartom, hogy folyamatosan kapcsolatban legyek az itt lakókkal. Azért szeretnék dolgozni, hogy biztonságban, valóban otthon érezhessük magunkat közvetlen lakókörnyezetünkben. megújuló hagyományok 23

24 program1145x210uj 2006/9/14 12:47 Page 24 M IKÓ G ERGELY, A 8. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE Budapesten a XII. kerületben születtem 1971-ben. Elsô diplomámat a Budapesti Mûszaki Egyetem Építômérnöki karán szereztem, majd a Budapesti Közúti Igazgatóságon kaptam fejlesztô mérnöki állást. Képviselôjelöltként 1998-ban indultam el elôször a XII. kerület 8. körzetében, s el is nyertem a lakók jelentôs többségének a támogatását. Az ezt követô négy évben alpolgármesterként fôleg a kerület infrastrukturális fejlesztésével, az intézményhálózat mûködtetésével és városrendezési kérdésekkel foglalkoztam. Eközben elvégeztem a Mûegyetemen a posztgraduális MBA képzést, ami mérnöki tanulmányaimat egészítette ki magas szintû közgazdasági és vezetési ismeretekkel ben ismét szereztem mandátumot egyéni körzetemben, majd a Kulturális és Oktatási Bizottság vezetése mellett a Közellátás és Közbiztonságért Felelôs Bizottságnak lettem tagja. Mérnöki karrierem fontos állomásaként Építési Mûszaki Ellenôri szakvizsgát tettem, jelenleg mûszaki ellenôrként és szaktanácsadóként dolgozom. Feleségemmel, aki okleveles közgazdász, neveljük két lányunkat, a négy éves Virágot és a fél éves Flórát. Szabadidômben családommal kertészkedünk, csinosítjuk a környezetünket, vagy ha tudunk, elmegyünk kirándulni, télen, ha van hó, akkor síelni, hiszen hegyvidéki polgárként legszívesebben hegyek között vagyunk. A következô ciklusban az utak és járdák felújítása mellett legfontosabbnak tartom a kerület építészeti arculatának javítását, szabályozási tervekben lehetôséget adni a tetôterek beépítéséhez. 24 megújuló hagyományok

25 program1145x210uj 2006/9/14 12:47 Page 25 P ÉCHY L ÁSZLÓ, A 11. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE Erdômérnök vagyok. Budapesten születtem, nagyszüleim, szüleim is itt laktak és laknak a XII. kerületben. A Soproni Egyetem Erdômérnöki Karán diplomáztam, ezután a Külkereskedelmi Fôiskola Nemzetközi Marketing Szaküzemgazdász Szakán szereztem képesítést, majd Kanadában az ACADIA Egyetem gazdasági vezetôképzô szemináriumát végeztem el. Jelenleg Sopronban a Nyugat Magyarországi Egyetemen levelezô tagozaton végzem a doktori iskolát. Több marketing területen betöltött állás után jelenleg családi cégünk ügyvezetôjeként dolgozom. Tanulmányaim befejeztével 1993-tól kapcsolódtam be a kerületi közéletbe ban és 2002-ben kerületünk 11. számú választókerületének lakói a körzet önkormányzati képviselôjévé választottak. Az elmúlt idôszakban a Pénzügyi Bizottság mellett a Városépítési és Városfejlesztési Bizottságban és a Környezetvédelmi Bizottságban dolgoztam. Szabadidômben egyik kedvenc elfoglaltságom a történeti épületek kutatása. Elnökségi tagja vagyok a Magyar Kastélyok és Kúriák Egyesületének, ahol a határon túli, erdélyi kastélyok és mûemlék épületek sorsát kisérem figyelemmel. Képviselôként elsôsorban a szakmai munkára teszem a hangsúlyt. Körzetemben az utak és közterületek megújítása igen fontos feladat. A következô idôszakban remélhetôen újabb utcákat újíthatunk fel és megépül a Sashegyi út - Hegyalja út sarkán az egységes szolgáltatóház is. A közelmúltban a kerület által átvett Lejtô úti sporttelep használata a környék lakosságát is szolgálhatja majd. megújuló hagyományok 25

26 program1145x210uj 2006/9/14 12:47 Page 26 D R. PÉCZELY ATTILA, A 4. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE Harminc éves jogász vagyok, ügyvédjelölt, a Fidesz önkormányzati képviselôjelöltje. A Hegyvidéken nôttem fel, szüleim, nagyszüleim is a Hegyvidék lakói. A XII. kerület az otthonom, általános iskolai tanulmányaimat is itt, a Kós Károly Ének-zenetagozatos Általános Iskolában végeztem óta veszek részt a kerületi önkormányzat munkájában, mint a Pénzügyi Bizottság tagja. Munkám során fontosnak tartottam a kerület költségvetési egyensúlyának megôrzését, a források racionális felhasználását. A jövôben is szorgalmazni fogom az Istenhegyen és a Kis-svábhegyen a mellékutcák sebességkorlátozási övezetbe vonását, valamint további szelektív hulladékgyûjtô szigetek kihelyezését. A választókerület egyik legnagyobb problémájának tartom a fô- és mellékútvonalak rossz állapotát, a kátyúkat, illetve a túlépítéseket. Amennyiben választókerületemben elnyerem a szavazók bizalmát, mint jogász, remélem, az önkormányzati jogszabályok keretei között lehetôséget találok ezen problémák megoldására, az önkormányzati rendeletek betartására és betartatására. Az önkormányzatokat éppúgy, mint az embereket, nagyon hátrányosan érintik a jelenlegi kormány megszorító intézkedései. Ebben a nehéz helyzetben fontos a polgárok és az önkormányzati képviselôk összefogása, együttmûködése, valamint a költségvetési egyensúly szigorú betartatása. Kérem, tiszteljen meg bizalmával, és közös jövônk érdekében október elsején támogasson szavazatával! 26 megújuló hagyományok

27 program1145x210uj 2006/9/14 12:47 Page 27 S IKOTA K RISZTINA, A 3. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 1967-ben születtem Budapesten, a XII. kerületben. Már a nagyszüleim és a szüleim is a Böszörményi úton laktak. Egyetemi tanulmányaimat az ELTE-n, valamint a Jénai és a Bécsi Egyetemen folytattam ben történelem-német szakos középiskolai tanárként szereztem diplomát ig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen oktattam, 2005 szeptembere óta az egyetemen mûködô idegen nyelvi centrum oktatási igazgatója vagyok. A Fidesz munkájába 2003-ban kapcsolódtam be, 2005 óta vagyok a kerületi szervezet sajtóreferense. A Hegyvidéki Polgári Magazin egyik szerkesztôjeként módom volt megismerni nemcsak a körzetem, hanem az egész kerület közéletét, az itt élôk örömeit és gondjait is. A hármas körzet kerületünk egyik legfrekventáltabb része. A Hegyvidék lakói itt intézik ügyes-bajos dolgaikat. Ezért is fontos, hogy ez a városrész európai módon fejlôdjék tovább. Ennek érdekében szorgalmazni fogom a köztisztaság, az utak és járdák állapotának javítását és megfelelô számú kutyapiszok- és szelektív hulladékgyûjtô elhelyezését. A zöld területek védelmét azonban minden fejlesztésnél szem elôtt kell tartani. Mielôbb meg kell oldanunk kerületünkben a hajléktalanok problémáját is. Természetesen a választópolgárokkal folytatott folyamatos párbeszéd, a kötetlen beszélgetések számtalan ötlettel gazdagítanak. Ígérem, az Önök véleményére a jövôben is oda-figyelek majd, hogy kerületünk és körzetünk mindannyiunk örömére és megelégedésére fejlôdjék tovább. megújuló hagyományok 27

28 program1145x210uj 2006/9/14 12:47 Page 28 S ÜTÔ-NAGY R ÉKA, A 16. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 1979-ben születtem Budapesten, Sashalmon. Öt éves koromban költöztünk szüleimmel és két húgommal a Svábhegyre. A Jókai Mór Általános Iskolába jártam. Nyolcadik osztályos koromban Jókai-díjat kaptam. Középiskolai tanulmányaimat Zuglóban, a Radnóti Miklós Gimnáziumban végeztem. Érettségi után a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építômérnöki karára jelentkeztem, ben az egyetem Francia Tagozatán kezdtem el a tanulmányaimat. Két évvel késôbb, a kétnyelvû alapszintû diploma megszerzése után magyarul folytattam az egyetemet februárjában kaptam meg a diplomámat, közlekedésépítô fô- és városi mellékszakirányon. Azóta forgalomtechnikával foglalkozom ben részt vettem a kerületi polgári körök találkozóinak megszervezésében. A Hegyvidéki Lokálpatrióta Egyesület alapító tagja vagyok, két évig alelnöke voltam ban léptem be a Fideszbe óta a kerületi Fidelitas elnöke vagyok. Körzetemben problémát jelent az utak rossz állapota, a járdák hiánya. Ritkán járnak a buszok, a buszmegállók messze vannak a lakóházaktól. A 128-as busz végállomásánál és a Kútvölgyi út Béla király út keresztezôdésébe körforgalom építését fogom szorgalmazni, mivel mindkettô nagy forgalmú, balesetveszélyes csomópont. Úgy gondolom, nagyobb figyelmet kellene fordítani a zöld területekre, gyakoribb takarítással és gondosabb ápolással lényegesen javítható lenne állapotuk. A Normafa és környéke az egész város számára fontos kirándulóhely, egy sífelvonó létesítése régóta esedékes már. 28 megújuló hagyományok

29 program1145x210uj 2006/9/14 12:48 Page 29 TARTALOM POKORNI ZOLTÁN beköszöntôje 3 POKORNI ZOLTÁN VÁLASZTÁSI PROGRAMJA 1. JÁRHATÓBB UTAKAT A KERÜLETBEN 4 2. PLÁZÁK HELYETT MÉG TÖBB PARKOT 5 3. ÔRIZZÜK MEG KÖZÖS ÉRTÉKEINKET 6 4. BIZTONSÁGOT, NYUGALMAT A KERÜLETBEN 7 5. JOBB ELLÁTÁST AZ EMBEREK EGÉSZSÉGÉÉRT, A RÁSZORULTAKÉRT 8 6. FEJLESZTJÜK AZ OKTATÁST ÉS A KÉPZÉST 9 7. ELÉRHETÔ ÖNKORMÁNYZAT, ÁTLÁTHATÓ GAZDÁLKODÁS 10 D R. BÁCSY Z SOLT, A 12. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 13 D R. BENEDA ATTILA, A 14. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 14 D R. CZINEGE L ÁSZLÓ, A 15. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 15 D R. HARMOS A NDREA, AZ 1. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 16 F ONTI K RISZTINA, A 6. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 17 F ELSÔ G ÁBOR, A 13. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 18 K ONTUR TAMÁS, A 7. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 19 D R. KOSZTOLÁNYI D ÉNES, A 10. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 20 K OVÁCS L AJOS, A 9. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 21 L OVAS P ÁL, A 2. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 22 M ENYHÁRT É VA, AZ 5. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 23 M IKÓ G ERGELY, A 8. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 24 P ÉCHY L ÁSZLÓ, A 11. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 25 D R. PÉCZELY ATTILA, A 4. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 26 S IKOTA K RISZTINA, A 3. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 27 S ÜTÔ-NAGY R ÉKA, A 16. VÁLASZTÓKERÜLET KÉPVISELÔJELÖLTJE 28 T ÉRKÉP megújuló hagyományok 29

30 program1145x210uj 2006/9/14 12:48 Page 30 Szépjuhászné vá. Pozsonyi-hegy választókerületek Jánoshegy 16. Budakeszierdô Zugliget 527 Erszébet-kilátó Gyermekvasút Libegô Hunyadorom Virány Virágvölgy Normafalejtô Normafa Svábhegy Máriamakk 14. Fogaskerekû Fogaskerekû vá. Széchenyi- Csillebérc Hármashatár Irhásárok Kakukk-hegy M Far Ör

31 program1145x210uj 2006/9/14 12:48 Page 31 y yos 13. Kútvölgy gyy û Széchényi em -hegy Ma agasút ar rkasvölgy Ör rdögorom 4. Mártonhegy Farkasrét Istenhegy Orbánhegy 7. Farkasrétitemetô Fogaskerekû 5. Martinovics hegy Kissvábhegy Városmajor 2. Krisztinaváros Moszkva tér 1. Németvölgy 9. Déli pu. 10.

32 program1145x210uj 2006/9/14 12:48 Page 32 A FIDESZ XII. kerületi képviselôjelöltjei Fidesz iroda: 1126 Királyhágó tér 4. Tel./fax: Mobil:

Képviselőjelöltek bemutatkozása

Képviselőjelöltek bemutatkozása Választási melléklet Tisztelt Választópolgárok! Választási tudnivalók A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását 2014. október 12-ére,

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

A tartalomból: Választási különszámhoz. Választási hirdetmény 2. oldal. Polgármester jelöltek bemutatkozása 3-5 oldal

A tartalomból: Választási különszámhoz. Választási hirdetmény 2. oldal. Polgármester jelöltek bemutatkozása 3-5 oldal RÉTSÁG VÁROS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2014. VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM Választási különszámhoz Tisztelt Olvasóink! Havilapunk szerkesztósége egy felhívással fordult településünk polgárai felé, miszerint egy

Részletesebben

Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag

Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag Diósd Város Önkormányzatának gazdasági ( fejlesztési ) programja vitaanyag Jövőkép, megvalósítandó elképzelések, feladatok: Alapelvünk az, hogy Diósd Város Önkormányzatának a településfejlesztésben meghatározó

Részletesebben

Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum. tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására

Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum. tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskolája Tagintézmény tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Kovács Benedek 2016.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére 1 ELŐTERJESZTÉS Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Döntés az Önkormányzat 2015-2019. közötti évekre vonatkozó Gazdasági Programjáról, Fejlesztési

Részletesebben

ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória

ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság Elnöki Program Varga Viktória 1 Tartalom Varga Viktória elnökjelölt bemutatkozás és motiváció:... 3 Bemutatkozás:... 3 Motiváció:... 3 Puju Robin alelnök jelölt

Részletesebben

Rákosmentét építjük!

Rákosmentét építjük! Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S oktatási intézmények magasabb vezetői beosztásaira beérkezett pályázatok véleményezésére

E L Ő T E R J E S Z T É S oktatási intézmények magasabb vezetői beosztásaira beérkezett pályázatok véleményezésére Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S oktatási intézmények magasabb vezetői beosztásaira beérkezett pályázatok

Részletesebben

A szabadság nem örökölhető

A szabadság nem örökölhető A XII. KERÜLETI POLGÁROK LAPJA XL./22. BUDAKESZIERDŐ CSILLEBÉRC FARKASRÉT FARKASVÖLGY ISTENHEGY JÁNOSHEGY KISSVÁBHEGY KRISZTINAVÁROS KÚTVÖLGY MAGASÚT MÁRTONHEGY NÉMETVÖLGY ORBÁNHEGY SASHEGY SVÁBHEGY SZÉCHENYIHEGY

Részletesebben

Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására

Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására Készült: Szécsény Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. április 19-i ülésére. Elıterjesztı: Stayer László polgármester

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2011. március 31-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2011. március 31-i ülésére Tárgy: Békés Város Önkormányzatának gazdasági programja Előkészítette: Izsó Gábor polgármester Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező valamennyi bizottság bizottság: Sorszám: III/2 Döntéshozatal módja: Egyszerű

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG ELNÖKSÉG ELŐTERJESZTÉS a Közgyűlésnek a Társaság évi tevékenységéről Budapest, 2016. március ELŐTERJESZTÉS a Társaság évi tevékenységéről A határozati javaslat

Részletesebben

AKTUÁLIS. Adventi várakozásban

AKTUÁLIS. Adventi várakozásban AKTUÁLIS A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2003 óta hagyománnyá vált keresztállítási missziójához egyre több településen mûködõ szervezetük kapcsolódik. Az idén ötven helyen állítottak keresztet Advent

Részletesebben

KÜLÖNKIADÁS POLGÁRMESTERJELÖLTEK: KÉPVISELÕJELÖLTEK:

KÜLÖNKIADÁS POLGÁRMESTERJELÖLTEK: KÉPVISELÕJELÖLTEK: KÜLÖNKIADÁS Balatonkenese Város Jegyzõjétõl, mint Balatonkenese Helyi Választási Iroda Vezetõjétõl Balatonkenese Pf.:1. Tel.:88/481-741 E-mail: hivatal@balatonkenese.hu Szám:712/2009/áig H I R D E T M

Részletesebben

Konferencia. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény legújabb módosításairól.

Konferencia. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény legújabb módosításairól. Konferencia a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény legújabb módosításairól ( Jogalkalmazás javítása című ÁROP-2.2.16.kódszámú pályázat) Helyszín:

Részletesebben

PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR

PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR 1. ÓVODAVEZETŐI ÁLLÁSÁRA ALBERTFALVAI ÓVODA Készítette: Khoórné Rápolthy Beáta Budapest, 2015.05.26. 1 Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda

Részletesebben

- Új esély Debrecennek!

- Új esély Debrecennek! DEBRECEN - Várospolitikai program a korszakváltás jegyében. A város kreatív emberek gyűjtőhelye, ahol növelik és serkentik egymás produktivitását. (Richard Florida) Debrecen, az ország második legnagyobb

Részletesebben

PROGRAM. Mérk Nagyközség Képviselő-testületének. 26/2011.(III.29.) határozata. Az önkormányzat 2011-2014-ig terjedő gazdasági programjáról.

PROGRAM. Mérk Nagyközség Képviselő-testületének. 26/2011.(III.29.) határozata. Az önkormányzat 2011-2014-ig terjedő gazdasági programjáról. Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 26/2011.(III.29.) határozata Az önkormányzat 2011-2014-ig terjedő gazdasági programjáról. A Képviselő-testület! Az önkormányzat 2011-2014-ig terjedő gazdasági programját

Részletesebben

Hallgatói térítési és juttatási szabályzat

Hallgatói térítési és juttatási szabályzat Hallgatói térítési és juttatási szabályzat PPKE 2009. március 1. 1. cím A szabályzat hatálya 1.. (1) Jelen szabályzat hatálya ha jogszabály vagy szabályzat másként nem rendeli kiterjed a Pázmány Péter

Részletesebben

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok 1. Vezetői program 1.1. Bevezető A csömöri Zeneiskolában eltöltött 16 év pedagógiai és 13 év vezetői munka révén megismerhettem a helyi sajátosságokat, jó kapcsolatot építettem ki a helyi nevelési-oktatási,

Részletesebben

Budakeszi Város Önkormányzata. Helyi Esélyegyenlőségi Program

Budakeszi Város Önkormányzata. Helyi Esélyegyenlőségi Program Budakeszi Város Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Készítette: dr. Kovács Anikó Maus Anna Bálega János Mentorálta: Budácsik Rita Császár Rozália Budakeszi, 2015. Tartalom I. Helyi Esélyegyenlőségi

Részletesebben

Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012

Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012 1. melléklet Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012 A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA A

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs Legyesbénye Mezőzombor Szerencs települések Önkormányzati Képviselőtestületeinek 2009. június 18-án megtartott együttes üléséről Bekecs

Részletesebben

GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE PEDAGÓGIAI PROGRAM. Szarvas, 2013.

GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE PEDAGÓGIAI PROGRAM. Szarvas, 2013. GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE PEDAGÓGIAI PROGRAM Szarvas, 2013. T A R T A L O M Tartalomjegyzék T A R T A L O M... 2 1. BEVEZETÉS... 6 1.1 Az intézmény

Részletesebben

Hegedüsné Somogyi Beáta. Pályázat. intézményegység-vezetői állás betöltésére. Készítette: Hegedüsné Somogyi Beáta. 2015. május 18.

Hegedüsné Somogyi Beáta. Pályázat. intézményegység-vezetői állás betöltésére. Készítette: Hegedüsné Somogyi Beáta. 2015. május 18. Pályázat intézményegység-vezetői állás betöltésére Készítette: Hegedüsné Somogyi Beáta 2015. május 18. 1 Pályázat a Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KINCSESBÁNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK TELJES FELÜLVIZSGÁLATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ MEGBÍZÓ: Kincsesbánya Község Önkormányzata 8044 Kincsesbánya, Kincsesi út 39. FELELŐS TERVEZŐ: Fehér Vártervező

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére. Szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálata

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére. Szociális szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálata 12. NAPIREND Ügyiratszám: 4/1497/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Szociális szolgáltatástervezési

Részletesebben

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Teljes Akcióterületi Terv készült Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata megbízásából a Budapesti integrált városfejlesztési program Budapesti kerületi központok fejlesztése (kódszám: KMOP-5.2.2/B-2008-0016)

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA SZEMÉLYI ADATOK Név: Születési hely: Pécs Dr. Medve Anna Születési idő: 1953. március 7. Beosztás: egyetemi docens, szeminárium-vezető (Általános Nyelvészeti és Anyanyelvi

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

I. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS

I. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS I. INTÉZMÉNYI ADATOK Az intézmény neve: Baross Gábor Általános Iskola Székhelye: Budapest, XXII. Dózsa György út 84-94. Fenntartó: Budapest, XXII. kerület Önkormányzata Működési terület: általános iskola

Részletesebben

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15.

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. Kutatási jelentés ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. A kutatást a ELTE-ÁJK Politikatudományi intézet megbízásából a Poli-Med Bt végezte.

Részletesebben

Nem tagadjuk a változás szükségességét, de...

Nem tagadjuk a változás szükségességét, de... Dugódíjak külföldön London (Anglia) A londoni közgyűlés 2003-ban vezette be a behajtási díjat, amely hétköznapokon reggel 7 és este 6 óra között 10 fontba (mintegy 3600 forint) kerül. A díjfizetési kötelezettség

Részletesebben

Tartalom KÖSZÖNTÔ... 3 1. SZAKMÁT ADNI A HÁTRÁNYOS HELYZETÛ IFJAKNAK... 4 2. MUNKANÉLKÜLIEK SEGÍTIK A RÁSZORULÓKAT... 6

Tartalom KÖSZÖNTÔ... 3 1. SZAKMÁT ADNI A HÁTRÁNYOS HELYZETÛ IFJAKNAK... 4 2. MUNKANÉLKÜLIEK SEGÍTIK A RÁSZORULÓKAT... 6 Tartalom KÖSZÖNTÔ...................................................................................... 3 1. SZAKMÁT ADNI A HÁTRÁNYOS HELYZETÛ IFJAKNAK.....................................................

Részletesebben

Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK

Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK A Levegô Munkacsoport tanulmánya Írta: Beliczay Erzsébet Közremûködött: Pavics Lázár

Részletesebben

A képzés során Montágh testületi szakértőként, oktatókén és trénerként működik közre.

A képzés során Montágh testületi szakértőként, oktatókén és trénerként működik közre. TÖRÖK GYULA logopédia szakos tanár A képzés során Montágh testületi szakértőként, oktatókén és trénerként működik közre. 1976 óta foglalkozom kommunikációval, ezen belül különböző technikák oktatásával,

Részletesebben

FORUM MARTINI. Martonvásár város lapja

FORUM MARTINI. Martonvásár város lapja FRUM MARTINI Martonvásár város lapja Megjelenik havonta XIX. évfolyam 9. szám 2010. szeptember Várjuk Önöket szeptember 18-án 9 órától Hagyományôrzô nap és szer Martonvásáron c. rendezvényre a Mûemléki

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Ügyiratszám: 166-15/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 204-20/2010. Képviselő-testülete. J E G Y Z Ő K Ö N Y V a képviselő-testület 2010. október 13-ai nyílt, alakuló üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 204-20/2010. Képviselő-testülete. J E G Y Z Ő K Ö N Y V a képviselő-testület 2010. október 13-ai nyílt, alakuló üléséről Pátka Község Önkormányzatának 204-20/2010. Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V a képviselő-testület 2010. október 13-ai nyílt, alakuló üléséről Rendeletek: Határozatok: 184/2010.(X.13.) 185/2010.(X.13.)

Részletesebben

TERVEZET BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2015-2020. ÉVI GAZDASÁGI PROGRAMJA

TERVEZET BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2015-2020. ÉVI GAZDASÁGI PROGRAMJA TERVEZET BÁTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2015-2020. ÉVI GAZDASÁGI PROGRAMJA Előterjesztés a 2014. január 21-én tartandó képviselő-testületi ülésre Készítette: Huszárné Lukács Rozália polgármester E L Ő T E R

Részletesebben

A POLGÁRI ÖSSZEFOGÁS KÖRMENDÉRT KIADVÁNYA

A POLGÁRI ÖSSZEFOGÁS KÖRMENDÉRT KIADVÁNYA Körmendi Fórum A POLGÁRI ÖSSZEFOGÁS KÖRMENDÉRT KIADVÁNYA Hozzuk helyzetbe Körmendet! Ha előre tekintek, most egy olyan Körmendet látok magam előtt, amely élve a politikai fordulat hozta helyzeti előnnyel,

Részletesebben

Nyugodt, stabil folytatás, folyamatos fejlődés

Nyugodt, stabil folytatás, folyamatos fejlődés Nyugodt, stabil folytatás, folyamatos fejlődés A kerület több pártja és civil szervezete az október 12-i önkormányzati választásra azért fogott ös sze, hogy folytathassuk a 2006-ban megkezdett munkát.

Részletesebben

5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére

5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére 5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A gyermekjóléti

Részletesebben

L OVASSY L ÁSZLÓ G IMNÁZIUM KÖRNYEZETNEVELÉSI PROGRAM 2007. Készítette: D R. S ZALAINÉ T ÓTH T ÜNDE

L OVASSY L ÁSZLÓ G IMNÁZIUM KÖRNYEZETNEVELÉSI PROGRAM 2007. Készítette: D R. S ZALAINÉ T ÓTH T ÜNDE L OVASSY L ÁSZLÓ G IMNÁZIUM KÖRNYEZETNEVELÉSI PROGRAM 2007. Készítette: D R. S ZALAINÉ T ÓTH T ÜNDE 1. Az iskolai környezeti nevelés törvényi háttere A pedagógiai program mellékletei tartalmazzák azokat

Részletesebben

Epöl Község Önkormányzatának 2010.

Epöl Község Önkormányzatának 2010. Epöl Község Önkormányzatának ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA ÉS TERVE 2010. Megtanultam, hogy egy embernek Csak akkor van joga A másikra felülrıl lenézni, Amikor annak Talpra állni nyújt segítı kezet. (Gabriel

Részletesebben

TISZAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

TISZAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TISZAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010 1. oldal TARTALOMJEGYZÉK I. POLGÁRMESTERI ÖSSZEGZÉS... 3 II. FORRÁSOK, GAZDÁLKODÁS, FEJLESZTÉSI CÉLOK 2007-2010... 13 1./

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁRCIUS 05-I ÜLÉSÉRE

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁRCIUS 05-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 06-6/64-4/2009. TÁRGY: A PÉCSI ROMA INTEGRÁCIÓS TANÁCS HELYZETELEMZÉSE ÉS JAVASLATAI A PÉCSETT ÉLŐ ROMÁK/CIGÁNYOK ÉLETESÉLYEINEK JAVÍTÁSÁRA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014.

Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014. Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014. Jóváhagyva: 25/2011. (III.29) sz határozattal I. Bevezetés A gazdasági program elkészítésének célja, hogy az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

IV. ÉVFOLYAM VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM. Szászberek község negyedévente megjelenő közéle lapja VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM 2014.

IV. ÉVFOLYAM VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM. Szászberek község negyedévente megjelenő közéle lapja VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM 2014. IV. ÉVFOLYAM VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM. OLDAL Szászberek község negyedévente megjelenő közéle lapja VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM 2014. 2. OLDAL VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM 2014. Tisztelt Szászberekiek! A Szászbereki Hírek

Részletesebben

Tájékoztató a 2007. október 16-án megtartott Együtt a foglalkoztatás biztonságáért a feketemunka ellen című konferenciáról

Tájékoztató a 2007. október 16-án megtartott Együtt a foglalkoztatás biztonságáért a feketemunka ellen című konferenciáról Tájékoztató a 2007. október 16-án megtartott Együtt a foglalkoztatás biztonságáért a feketemunka ellen című konferenciáról 2007. október 16-án került megrendezésre az OMMF Együtt a foglalkoztatás biztonságáért

Részletesebben

Mágocs Város Önkormányzatának. Gazdasági programja. 2014-2019. évre

Mágocs Város Önkormányzatának. Gazdasági programja. 2014-2019. évre A jövő az nem egy hely, ahová belépünk. Azt mi hozzuk létre: /L.I.Sweet/ Mágocs Város Önkormányzatának Gazdasági programja 2014-2019. évre A programot a képviselő-testület 2015. március.tartott ülésén

Részletesebben

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 3

Részletesebben

Városfejlesztési Választási Program 2014.

Városfejlesztési Választási Program 2014. Hajnal Egyesület Gyömrőért HEGY Városfejlesztési Választási Program 2014. Többet teszünk Gyömrő Lakosaiért! A HEGY VÁLASZTÁSI PROGRAMJA 2014 2 Hosszú távú cél: Létrehozni egy olyan települést, ahol szívesen

Részletesebben

MIT VÁRUNK AZ ÖNKORMÁNYZATOKTÓL 2006 ÉS 2010 KÖZÖTT? AJÁNLÁSOK BUDAPESTÉRT

MIT VÁRUNK AZ ÖNKORMÁNYZATOKTÓL 2006 ÉS 2010 KÖZÖTT? AJÁNLÁSOK BUDAPESTÉRT MIT VÁRUNK AZ ÖNKORMÁNYZATOKTÓL 2006 ÉS 2010 KÖZÖTT? AJÁNLÁSOK BUDAPESTÉRT LEVEGÔ MUNKACSOPORT, 2006 AJÁNLÁSOK BUDAPESTÉRT MIT VÁRUNK AZ ÖNKORMÁNYZATOKTÓL 2006 ÉS 2010 KÖZÖTT? 2 AJÁNLÁSOK BUDAPESTÉRT 2006

Részletesebben

Pilis Nagyközség Önkormányzatának Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója. Tartalomjegyzék. Bevezetés...2. o.

Pilis Nagyközség Önkormányzatának Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója. Tartalomjegyzék. Bevezetés...2. o. 1 Pilis Nagyközség Önkormányzatának Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Tartalomjegyzék Bevezetés...2. o. I. Pilis Nagyközség szociális helyzetképe...2-5.o. II. Pilis Nagyközség szociális feladat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-I ÜLÉSÉRE ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

Jelentés a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetérıl Budapest, Hegyvidék 2010. augusztus 31.

Jelentés a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetérıl Budapest, Hegyvidék 2010. augusztus 31. Jelentés a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetérıl Budapest, Hegyvidék 2010. augusztus 31. Pokorni Zoltán polgármester Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4.../2013. tájékoztatás

Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4.../2013. tájékoztatás Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 4.../2013. tájékoztatás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2013. évi ellenırzési feladatainak végrehajtásához kapcsolódó ellenırzési irányokról Az adózás rendjérıl szóló

Részletesebben

WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája

WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája WEKERLE TERV A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája Tartalom 1. A Wekerle Terv háttere... 2 2. Célrendszer... 6 2.1. Infrastruktúra összehangolása a Kárpát-medencében... 9 2.2.

Részletesebben

Vidékfejlesztési együttműködések a Kárpát-medencei határon túli magyarsággal. nemzeti stratégiai program

Vidékfejlesztési együttműködések a Kárpát-medencei határon túli magyarsággal. nemzeti stratégiai program Vidékfejlesztési együttműködések a Kárpát-medencei határon túli magyarsággal nemzeti stratégiai program 2012 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés - a program indokoltsága... 2 2. Együttműködési célkitűzések...

Részletesebben

Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009.

Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009. Oroszlány város szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2009. TARTALOM JEGYZÉK Bevezető 1 1. A koncepció elvi alapjai 1 1.1. Jövőkép megfogalmazása 3 1.2. Alapelvek megfogalmazása

Részletesebben

Átány Község Önkormányzatának gazdasági programja 2007-2010.

Átány Község Önkormányzatának gazdasági programja 2007-2010. Átány Község Önkormányzatának gazdasági programja 2007-2010. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény elõírásai szerint, az önkormányzatoknak a választási ciklus végéig szóló gazdasági programot

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK RENDÕRSÉGI HÍREK. Milyen volt városunk közbiztonsága 2006-ban? Vigyázzunk jobban értékeinkre! 2007. április. 2.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK RENDÕRSÉGI HÍREK. Milyen volt városunk közbiztonsága 2006-ban? Vigyázzunk jobban értékeinkre! 2007. április. 2. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Milyen volt városunk közbiztonsága 2006-ban? Vigyázzunk jobban értékeinkre! Február végén tárgyalta a képviselõtestület a város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést.

ÖNKORMÁNYZAT. ellen hajtottak végre biztonsági intézkedést. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS Kiegyensúlyozott körülmények a 2011. évi pénzügyi tervben Az az önkormányzat vállalhat térségközponti feladatokat, amelyik a térség részére szolgáltat Megújul a város

Részletesebben

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar stratégiája 2008-2011

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar stratégiája 2008-2011 A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar stratégiája 2008-2011 A GTK küldetésnyilatkozata A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar az Eszterházy Károly Főiskola legfiatalabb tudományterületét képviselő kara,

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019.

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019. Jászivány Községi önkormányzat GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019.. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési

Részletesebben

Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről

Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről AZ ÚJ FELSŐOKTATÁSI TÖRVÉNY KONCEPCIÓJA A vitaülést az ELTE TTK-n 2010. december 17-én rendezte az ELFT. A vitát Patkós András szervezte, Kertész

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

EREDICS IMRE ALPOLGÁRMESTER ELŐTERJESZTÉSE

EREDICS IMRE ALPOLGÁRMESTER ELŐTERJESZTÉSE ... napirendi pont EREDICS IMRE ALPOLGÁRMESTER ELŐTERJESZTÉSE T á j é k o z t a t ó a Győr, a Nyugat-Dunántúl fejlesztési pólusa tervezésének eddigi menetéről és a további lépésekről. ről a 166/2005. (V.

Részletesebben

A jövő tudósai A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI TERVEI. A jövő tudósai. Magyar Tudomány 2013/5

A jövő tudósai A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI TERVEI. A jövő tudósai. Magyar Tudomány 2013/5 Tisztelt Olvasó! 610 A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM EDDIGI EREDMÉNYEI ÉS TOVÁBBI TERVEI A Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/ 2008. (VI.13. OGY-határozat elfogadásával az Országgyűlés 2008-tól kezdődően

Részletesebben

Pályázat a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékáni megbízatása elnyerésére

Pályázat a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékáni megbízatása elnyerésére Pályázat a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékáni megbízatása elnyerésére dr. Szilágyi József 1 Tartalomjegyzék A pályázó adatai 3 A pályázó rátermettségének bizonyítása, motivációja

Részletesebben

PANNON EGYETEM A PANNON EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI HALLGATÓK RÉSZÉRE ADHATÓ JUTTATÁSOKRÓL ÉS AZ ÁLTALUK FIZETENDÕ DÍJAKRÓL

PANNON EGYETEM A PANNON EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI HALLGATÓK RÉSZÉRE ADHATÓ JUTTATÁSOKRÓL ÉS AZ ÁLTALUK FIZETENDÕ DÍJAKRÓL PANNON EGYETEM A PANNON EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI HALLGATÓK RÉSZÉRE ADHATÓ JUTTATÁSOKRÓL ÉS AZ ÁLTALUK FIZETENDÕ DÍJAKRÓL A Szenátus elfogadta: 2007. június 28. A határozat száma: 255/2006-2007.(VI.

Részletesebben

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől Előterjesztés Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő testületének 2012. április 26-án tartandó ülésére Tisztelt

Részletesebben

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri

Részletesebben

Herceghalom Község Önkormányzatának. GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007 - től 2010 - ig terjedő időszakra I. BEVEZETÕ

Herceghalom Község Önkormányzatának. GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007 - től 2010 - ig terjedő időszakra I. BEVEZETÕ Herceghalom Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007 - től 2010 - ig terjedő időszakra I. BEVEZETÕ Az önkormányzat éves költségvetésének alapját a gazdasági program képezi. A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

XXI. századi Nyíregyházáért! Jobbik Magyarországért Mozgalom

XXI. századi Nyíregyházáért! Jobbik Magyarországért Mozgalom XXI. századi Nyíregyházáért! Jobbik Magyarországért Mozgalom 2014 C O R P O R AT E A N N U A L R E P O R T 3 Vass Zoltán vagyok, 42 éves közgazdász, két gyermek édesapja. Logisztikai területen dolgozom

Részletesebben

BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019. 1 20/2015. sz. előterjesztés Bicske Város Önkormányzat Gazdasági Programja 2015-2019. A gazdasági program elkészítésére Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Tapolca Város Önkormányzata. 2013-2018. Felülvizsgálva: 2015.

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Tapolca Város Önkormányzata. 2013-2018. Felülvizsgálva: 2015. Helyi Esélyegyenlőségi Program Tapolca Város Önkormányzata 2013-2018. Felülvizsgálva: 2015. TARTALOM I. HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM (HEP)... 3 1. Bevezetés... 3 2. A település bemutatása... 3 3. Értékeink,

Részletesebben

Tíz éve város Lábatlan!

Tíz éve város Lábatlan! Megújult a Micimackó Óvoda! Lábatlan Város Önkormányzata 2013-ban és 2014-ben összesen 3 db közintézményének energetikai korszerűsítését támogató pályázaton nyert el támogatást. A projektek közül elsőként

Részletesebben

ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK G a z d a s á g i p r o g r a m ja a 2015-2019. időszakra 6.0 (2015-02-11) Tartalomjegyzék Preambulum: a Gazdasági program célja 1. Aszód város gazdasági

Részletesebben

BESZÁMOLÓ (2013. 09. 01-2015. 12. 31.)

BESZÁMOLÓ (2013. 09. 01-2015. 12. 31.) a ban a szülők bevonásával BESZÁMOLÓ (2013. 09. 01-2015. 12. 31.) 2013. szeptember 1-jén indult a projekt, melynek címe A hátrányos helyzetű tanulók eredményes nevelése és iskolai sikerességük támogatása

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola 3170 Szécsény, Rákóczi út 90. Tel/Fax: 06-32-372-490 Web: www.rfszkki.sulinet.hu E-mail: rfszkki@gimn-szecseny.sulinet.hu

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KIEGÉSZÍTÉS A 2012. évi Településszerkezeti terv módosításhoz 2012. SZEPTEMBER EGYEZTETÉSI ANYAG

PÁTY KÖZSÉG. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KIEGÉSZÍTÉS A 2012. évi Településszerkezeti terv módosításhoz 2012. SZEPTEMBER EGYEZTETÉSI ANYAG PÁTY KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KIEGÉSZÍTÉS A 2012. évi Településszerkezeti terv módosításhoz 2012. SZEPTEMBER EGYEZTETÉSI ANYAG TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS, ELŐZMÉNYEK, TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Az elkészítésben közreműködő külső szakértők: Róka László, Deme Lóránt MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó

Részletesebben

VITNYÉD település Önkormányzat. Képviselő-testületének. Gazdasági programja. 2015-2019. évre.

VITNYÉD település Önkormányzat. Képviselő-testületének. Gazdasági programja. 2015-2019. évre. VITNYÉD település Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági programja 2015-2019. évre. 1 Bevezetés A gazdasági program elkészítésére a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91. -ában

Részletesebben

Létavértesi Gyermeksziget Óvoda. beszámolója a. 2014/2015. tanévben végzett nevelőmunkáról

Létavértesi Gyermeksziget Óvoda. beszámolója a. 2014/2015. tanévben végzett nevelőmunkáról Létavértesi Gyermeksziget Óvoda beszámolója a 2014/2015. tanévben végzett nevelőmunkáról Foglalkozzunk meleg, sugárzó szeretettel a gyermekekkel, s akkor ők csodára képesek. Készítette: Kántor Lászlóné

Részletesebben

PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014.

PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014. PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014. Pályázat kiírója: Emberi Erőforrások Minisztere KLIK Kisbéri Tankerület 2870 Kisbér, Széchenyi utca 2.

Részletesebben

A kiadvány kereskedelmi forgalomba nem hozható! Dunaújvárosi Főiskola I 2014. május 26.

A kiadvány kereskedelmi forgalomba nem hozható! Dunaújvárosi Főiskola I 2014. május 26. A kiadvány kereskedelmi forgalomba nem hozható! Dunaújvárosi Főiskola I 2014. május 26. Esélyegyenlőségi Konferencia Esélyegyenlőségi Konferencia A TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0051 számú, Tudományos eredmények

Részletesebben

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020. A FMFKB által 2013. május 29-én elfogadott koncepció 2015. évi felülvizsgálata

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020. A FMFKB által 2013. május 29-én elfogadott koncepció 2015. évi felülvizsgálata Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 A FMFKB által 2013. május 29-én elfogadott koncepció 2015. évi felülvizsgálata Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2015. november 10.

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

ISMERTETÔ AZ EURÓPAI UNIÓRÓL

ISMERTETÔ AZ EURÓPAI UNIÓRÓL Készült a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége kiadásában a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium irányításával mûködô Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Programja keretében meghirdetett Az európai

Részletesebben

Polgármesteri Beszámoló 2015. szeptember 24.

Polgármesteri Beszámoló 2015. szeptember 24. Polgármesteri Beszámoló 2015. szeptember 24. Az előző ülésünk óta eltelt időszak munkáiból és feladataiból szeretnék néhányat kiemelni az Önök tájékoztatására. A Népjóléti Irodán szociális ügyekben 814

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Németh Zsolt, igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. (angol, belga, francia, magyar) kialakulása, amely

Tisztelt Olvasó! Németh Zsolt, igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. (angol, belga, francia, magyar) kialakulása, amely Equal oldalak 1 8/13/07 3:35 PM Page 1 Beköszöntô Tisztelt Olvasó! A munkaügyi szervezet tevékenységét a társadalmi és a gazdasági élet jelentôs területeit érintôen végzi, szoros kapcsolatban a munkaerôpiac

Részletesebben

Elkezdődhet a Gesztenyés kert és környéke fejlesztése

Elkezdődhet a Gesztenyés kert és környéke fejlesztése A XII. KERÜLETI POLGÁROK LAPJA XXXVIII./18. BUDAKESZIERDŐ CSILLEBÉRC FARKASRÉT FARKASVÖLGY ISTENHEGY JÁNOSHEGY KISSVÁBHEGY KRISZTINAVÁROS KÚTVÖLGY MAGASÚT MÁRTONHEGY NÉMETVÖLGY ORBÁNHEGY SASHEGY SVÁBHEGY

Részletesebben

Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye

Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye 2013/2014 tanév Munkaterv Összeállította: Pataki Lászlóné Tagintézmény-vezető 1 1. Helyzetkép Intézményünk a Klebersberg Intézményfenntartó

Részletesebben